Bele sem merek gondolni, mit jelenthet egy nő esetében a "minden próbálkozás" kijelentés. Vajon meddig mehetett el? Egyre kíváncsibb leszek a lányka történetére. A végén kiderül, hogy nála jobb választásom, nem is lehetett volna! Bármit képes megtenni annak érdekében, hogy elérje célját. Imádom az ilyen céltudatos embereket. Mert ugyebár ha emberként ennyire céltudatos volt, akkor ez a nagyszerű tulajdonsága, vámpírként, csak még jobban erősödni fog. Egyre jobban tetszik nekem a lány, effelől semmi kétségem. Viszont nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mit meg nem tett azért, hogy valaki átváltoztassa. Na meg... Egyáltalán, hogy lehetett neki ekkora szerencséje? Szavaiból ítélve, nem egy vámpírral találkozott már, szóval nem értem, hogy lehet még életben. Vagyis... Persze, már nem él, de pár órával ezelőtt még az volt a legnagyobb problémája, hogy hogyan csináljon magából vámpírt. Nem értem, miért nem ölte meg senki. Valamit tudhat a kislány, ha túlélt több szörnyeteget is. Fogom a lányt, magam elé húzóm, szemeibe nézek, majd meg is igézem, mivel látom rajta, hogy azért egy kicsit zavarban van a témától, hiszen habozik a válasszal. Ráadásul sejtem is, hogy miről lehet szó, de s*ggfej vagyok, így szeretném tőle hallani. Örüljön annak, hogy megigézem, és nem magát kell rávennie arra, hogy kimondja mikre volt képes... - Nyugalom, Kedvesem! Nem kell semmit szégyellned előlem, valószínűleg sokkal rosszabbat is tettem már. Szóval... Mi a nagy titok? Mivel próbálkoztál a vámpíroknál? És hogyhogy nem öltek meg? - Mondom jó mélyen a szemeibe nézve, majd elengedem karját, amit az imént megragadtam, majd következő szavai hallatán, kissé pofátlanul, nevetek fel. Jó, persze neki ez egy hatalmas nagy szégyen, meg fájdalom, meg összetört szív, meg blabla... De nekem attól még lehet vicces. Soha nem értettem, hogy a nők legnagyobb többsége miért mindig egy ex pasitól akarnak végleges búcsút venni. Már annyi szerelmes történetet hallottam, amelyeknek mindnek ugyanaz a vége, hogy szinte egy egész szappanoperát írhatnék belőlük. Na de sebaj! Legalább megtudtam, hogy Sarah is hasonlít valamiben a többi emberhez. Senki nem lehet tökéletes... Csak én! - Mondjuk nem igazán szokott érdekelni, hogy ki, kinek hiányozna. De nekem tökéletesen megfelel a srác, ha neked is. Viszont azt remélem, tudod, hogy be kell bizonyítanod azt, hogy megérdemled ezt az életet?! - Ez alatt többnyire azt értem, hogy műsort várok. Azt akarom, hogy az a srác kínok között haljon meg, és nem az én kezeim között, hanem kivételesen az övéi között. Meg kell tanulnia irányítani a képességeit, és ezt legkönnyebben úgy érem el, hogy becsempészek egy kis fenyegetést. Így mindenképp próbálkozni fog, és belead anyait, apait. Nekem pedig ez bőven elég lesz. - Okos kislány vagy! - Nevetek fel kijelentése hallatán. Még egy jó pont neki... Képes megnevettetni! Ez igencsak ritka. - Talán ha bemutatod mire vagy képes egy csókért... Megkapod. Sőt, talán többet is fogsz kapni. Minden csak attól függ, mennyire mered szabadjára engedni a fantáziádat. - Billentem oldalra fejem, és úgy mérem végig a lányt. Valószínűleg ez is nagy motiváció lesz számára, hiszen szemmel láthatóan, alig várja, hogy csókot kapjon. Így tehát szó nélkül megyek utána, kíváncsi vagyok mit talál ki...
Mióta szeretnék vámpír lenni? Na igen, ezt a kérdést már vártam tőle egy ideje. Olyan, mintha már vagy ezer éve történt volna, hiszen valljuk be, az idő lassan telik, ha várunk valamire. Ez nálam is így volt. Három éve harapott meg az a vámpír, és miután rákerestem ezekre a természetfeletti vérszívókra, szinte rögtön úgy éreztem, hogy én is közéjük akarok tartozni. Úgy tűnik, hogy az elmúlt három évben rossz módszert alkalmaztam, vagy lehet, hogy csak nem a megfelelő vámpírokkal kezdtem? Most itt van Kol, és vele nem kellett csinálnom semmit. Azt hittem, hogy a vámpírrá váláshoz csak úgy juthatok el, ha lefekszek velük, és úgy talán valamelyikük átváltoztat, de nem így volt. Kol változtatott át, a vámpír, akiről azt hittem, hogy meg fog ölni. Milyen kiszámíthatatlan a sors! - Három éve. De eddig minden próbálkozásom ellenére sem változtatott át senki –válaszolom kis habozás után. Most már biztos azt hiszi, hogy megőrültem. Mégis ki az, aki három éven keresztül nem jut el oda, hogy átváltoztassák vámpírrá? Biztos nincs még egy ilyen szerencsétlen ember rajtam kívül, de most már nem is érdekel. Három év ide vagy oda, a végeredmény számít: vámpír vagyok. Ráadásul még Kol is egy tök szexi pasi, és ősvámpír, és engem változtatott át. Mégis hogy lehet ekkora mázlim? Eleinte azt hittem, hogy ő is csak annyit akar tőlem, mint a többi vámpír, aztán ő megkínzott. Engem! Engem, akit ezelőtt még senki sem kínzott meg, mert inkább ágyba bújtak velem. Annyira furcsa és hihetetlen ez az egész. Már csak vért kell innom és végleges az átváltozás. Ellenség? Egy valaki jut eszembe és az Brian. Kis gondolkodás után pedig rá is vágom, hogy sejtem, merrefelé lehet. A következő kérdésre viszont már csak akkor válaszolok, mikor elindulunk. Utálok arról az időszakról beszélni. Még szerencse, hogy az után mentem néhány hónapra a nagyiékhoz magántanulóként New York-ba. Mire visszaértem, addigra már nem emiatt beszéltek rólam, hanem azért, mert milyen jó lehetett a „Nagy Almában” időzni. Miközben válaszolok Kol kérdésére, csak az utat nézem. Tudom, hogy Brian merre szokott hazamenni, gyakran kellett nekem hazalökdösnöm őt. - Brian… Egy évig jártunk, aztán megtudtam, hogy már három hónapja megcsalt valami csajjal. Tudod, mennyire ciki az, hogy mindenki rajtad röhög a hátad mögött, de te meg az egészet csak három hónap után tudod meg? Lényegtelen… Brian nem hiányozna senkinek – szögezem le gyorsan. Már túlléptem a srácon, de mégis rossz érzés az, hogy tudom, ez megtörtént velem. Senkinek sem kívánom azt az érzést, amit akkor én tapasztaltam. - Lehet, hogy rosszul emlékszem, de azt hiszem kaptam tőled egy csókot mielőtt megöltél… Majd megismételhetnénk valamikor, mert nem emlékszem rá, hogy milyen volt – mondom mosolyogva, miközben befordulunk az egyik utcába. Mégis miért mondtam ezt? Azért, mert nem tudom, hogy csókolt Kol. Rögtön utána meghaltam, szóval azt még élvezni sem lehetett... Még három utca. Tudom, hogy ott lesz, mert a dombon mindig nehezen ment fel. Sőt, szerintem ki is feküdhetett, hiszen olvastam a Facebookon, hogy ma nagy bulit csinálnak az egyik haverja miatt. Megérdemli, amit kapni fog. Egy kis vérveszteségbe még senki nem halt bele. Én már csak tudom…
Tudta, hogy úgyis meg fog ölni valakit? Ez igen... Komoly elhatározásai vannak a lánynak és ez szörnyen tetszik. Ahogy az is, hogy be is tartsa azt. Mert ugyebár annyian határoznak el dolgokat, de körülbelül két nap után feladnak minden küzdelmet. És Sarah nem adta fel, ő vámpír akart lenni, és mint látjuk, az is lett belőle. Kibírta a hosszú kínzást amit tőlem kapott, és ezt nagyon kevesen mondhatják el magukról. Éppen ezért gondoltam úgy, hogy alkalmas arra, hogy átváltozzon. És nagyon remélem, hogy nem fogok a kislányban csalódni, mert hosszú jövőt szántam neki, méghozzá magam mellett. És ezt nem csak úgy kell érteni, hogy szárnysegédem lesz, hanem egy nő az oldalamon. Az minden normális férfinak kell, és ő erre a célra is megfelel. Hiszen gyönyörű, erős, bájos, akaratos... És ne soroljam tovább. Na, meg ő sem igazán ellenkezik abban, hogy hozzám költözzön. - Mióta szerettél volna te már vámpír lenni? - Teszem fel a kérdést kissé meglepetten. Az ilyen emberekkel éri meg kezdeni valamit. Tudják, hogy mit akarnak és fel is merik vállalni, nem lesz belőlük mókusevő. Nem félnek a bűntudattól, vagy éppen nincs is nekik. Bár biztosan fájni fog egy ideig ennek a lánynak is az első ember megölése, de erre vagyok én... Hogy megnyugtassam. Igazából pontosan azért is kérdeztem meg, hogy van-e valami ellensége, mert ha ellenséget ölünk meg, azt könnyebb elviselni is. Bevallom, én is az első gyilkolásom után éreztem némi bűntudatot, de szerencsére ez nem tartott túl sokáig. Ha egy vámpír rájön arra, hogy szüksége van a gyilkolásra, az életbenmaradáshoz, akkor szemrebbenés nélkül teszi meg. Aztán pedig fejlődhet még tovább, egészen addig, hogy élvezni fogja amit csinál a halandókkal. Mint én... - Na és ki lesz az áldozatunk? mit vétett ellened, Drága? - Kérdezem miközben végigpillantok rajta, majd intek fejemmel, hogy akár indulhatunk is. Nem vámpírsebességgel indulok meg, mivel valószínűleg még nincs tisztában az erejével és a gyorsaságával, így emberi tempót veszek fel, de csak persze miután a lány is elindult. Kíváncsi leszek a nagy választottára. Biztosan valami srác lesz, aki összetörte a kicsi szívét. Általában mindig ilyen választások vannak a hozzá hasonló fiatal lányok esetében. De hát más nem is igazán történhetett vele. Alig lehet húsz éves, és semmi tapasztalata nincs. Nem szerezhetett be semmi komoly ellenséget. Ellenben velem, akinek megszámlálhatatlanul sok ellensége van, de akárhogy is nézzük, én csak ezer évvel idősebb vagyok nála. Na, de innentől kezdve biztosíthatom arról, hogy olyan ellenségeket szedett össze, akikről még csak nem is tud. Ezek pedig a vadászok. Nagyban függ az élete tőlük, és ugyebár tőlem is. Éppen ezért kell megtanítanom mindenre, amire csak szüksége lehet az életben.
Szóval, egy ősvámpír, aki meghalt, de valahogy visszajött a halálból. Volt sok utódja, de ők vele együtt haltak meg, tehát ha ő meghal, akkor én is meghalok. Ez így érdekes, de ha ősvámpír, akkor biztos nagyon erős. Szerintem nem lehet őt könnyű megölni… Bár az én véleményem nem tudom, hogy számít e. Én vagyok az első új vámpírja. Te jó ég! Most biztos egy csomó mindent elvár tőlem, pedig én alig tudok valamit. Csak húsz vagyok, és leszámítva a jó énekhangomat, nem igazán tudok semmit… Na jó, a suliban jó jegyeim voltak, de az kit érdekel? Nem tudok semmit, csak azt, hogy hogyan kell bebújni egy vámpír ágyába, mert ezt csináltam, remélve, hogy egyikük átváltoztat. És most egy olyan vámpír változtatott át, akivel nem kellett emiatt lefeküdnöm. Mondhatom, elég különbözőek tudnak lenni… És mi lehet az a sok dolog, amit még el kell mondania? Talán ennyire bonyolult a vámpírság? Vagy a múltjában ennyire sok fontos dolog történt? Majd kiderül, mikor elmondja. Lesz erre időnk, hiszen, mint kiderült, hozzá kell költöznöm. Az is érdekesnek ígérkezik… Mégis miért segít nekem? Miért nem hagy itt mit sem törődve azzal, hogy mi lesz velem később? Azt hittem, hogy a legtöbb vámpír ezt tenné, de úgy tűnik, hogy nem igazán ismerem őket. De Kol, őt még inkább nem értem. Az előbb még meg akart ölni, legalábbis én azt hitem, és most… Most közölte, hogy hozzá kell költöznöm és még a vámpírlétben is segíteni fog. Talán van valami terve, mihez szüksége van más vámpírokra? Ötletem sincs, de inkább megteszem, amit kér, mert nem akarok ténylegesen meghalni. Kérdésemre adott válasza kissé meglep. Szóval még ő sem tudja, hogyan tovább. Nem tudom, hogy ez rám nézve jó e vagy sem. Viszont azt mondja, hogy nem fog bántani, és valami azt súgja, bízhatok benne, és igazat mond. Talán tényleg csak azért kínzott meg, mert ember vagyok. Vagy az is lehet, hogy így akart letesztelni, hogy megfelelek e neki utódnak. - Tudtam, hogy valamikor úgyis meg ölnék valakit, szóval, nem nagyon érdekel, hogy előbb vagy utóbb történik e meg – válaszolom kérdésére arról, hogy nem félek e megölni valakit. Ezen már gondolkoztam, amikor a nagyszüleimnél voltam és nem tudtam aludni. Lélekben felkészültem rá, hogy ha én élni akarok, ahhoz másoknak meg kell halnia. Következő kérdése viszont meglep. Nem tudom, merre akarok menni, sőt azt sem tudom, hogy van e valaki, akit szívesebben látnék holtan. Ott van mondjuk Brian. Egy évig jártam vele, mire kiderült, hogy már három hónapja megcsal egy másik lánnyal. Azt hiszem talán még idősebb is volt a csaj, de emiatt a suli fele rajtam nevetett, hogy nekem nem tűnt föl. Brian pedig csak úgy eldobott, mint egy darab papírt, és szánalmasabbnál szánalmasabb jelzőkkel jellemzett engem és a kapcsolatunkat. Igaz, ez már két éve történt, és akkor még én sem igazán tudtam el dönteni, hogy mit érzek iránta, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy vele kell lennem, mert összeillünk. Ha visszagondolok, csak nevetni tudnék, magamon, hogy így bedőltem a srácnak, csak azért mert idősebb volt nálam. - Azt hiszem, van valaki, akit szívesebben látnék holtan – mondom kissé habozva és elgondolkozva. Brian. Tényleg jobban érezném magam, ha meghalna. Hétvége van, szóval minden bizonnyal bulizni volt az este és őt ismerve körülbelül most támolyog haza valamelyik utcán. Tökéletes alany lehet az első vérivásomhoz -, és azt hiszem, tudom is, hogy merrefelé lehet most - teszem még hozzá, majd a város felé mutatok.
SZAVAK: 357 | MEGJEGYZÉS: megint késtem, de lávjúú ♥
Hirtelen támadt szeretetrohamától bevallom némiképp meglepődtem, de nem húzódtam el. Sőt, mi több, örültem lelkesedésének. Megfordult már a fejemben, hogy nem is emlékszik rám, vagy csak nem akar.. Néhány hasonlóan rideg gondolat. - Teljes életnagyságban, Kislány! - nevettem fel és visszaöleltem. Ez ám a fogadtatás.. Pontosan olyan melegszívű volt, mint régen. Talán változott azóta, de úgy tűnik megmaradt régi énjének egy része is. Vagy az egész. Ezt egyetlen ölelésből képtelenség megállapítani, hiába van nagy tehetségem hozzá. - Túl sok mindent hiszel.. - kacsintottam rá, miután eleresztettem és hátrébb léptem egy lépést, hogy jobban szemügyre vehessem. Külsőre sem sokat változott. Talán csak a haját hordja másképp, de így is tökéletesen áll neki. A természet igen bőkezű volt vele, ezt senki sem vitathatja.. Az a metsző pillantás még mindig ott lappang tekintetében, és hanem hazudtolja meg önmagát, bizonyára sokszor be is veti. Egészen félelmetes tud lenni, mikor ingerültségében megcsillannak jégkék szemei. - Volt már olyan, hogy átvertelek? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet, de nem vártam választ rá. Temperamentumos vagyok, és ami a szívemen az a számon, néha elhamarkodottan döntök, de amit ígérek, azt betartom. Hát nem ismer eléggé ahhoz, hogy ezt tudja?! Sokat terveztünk együtt. Ígéretet tettem egynéhány dologra és itt az alkalom, hogy beváltsam azokat. Szépen lassan, sorjában. Elvégre időm az van bőven.. - Tudok vigyázni magamra.. - mosolyodtam el. Nem egyszerű mosoly volt ez. Sokkal többet jelentett szám szélén megbúvó ravasz ránc. Be vagyok én biztosítva kellőképpen. Anélkül nem is szánnám el magam ilyen kockázatos lépésre. Lépten-nyomon akadhatnék olyan személyekbe akiknek ilyen-olyan oknál fogva könnyebb, egyszerűbb lenne az életük ha én már nem lennék. Hát van egy hírem, buktátok, aranyoskáim.. Káröröm talán, de jogos. - Ha jól sejtem neked már konkrét haditerved van, jól megszerkesztve, benne minden egyes lépéssel, "A" illetve "B" tervvel.. - indultam el lassan, jelezve, hogy közterületen vagyunk, és sétaközben kevesebb az esélye annak, hogy kéretlen fülek is meghallják, miről beszélgetünk. Kiküszöbölhettem volna ezt az apró bökkenőt, de igyekeztem minden idegszálammal Kaylee-ra fókuszálni. Nem vártam el ugyan tőle, hogy felbukkanásom után azonnal beavasson a dolgaiba és tervezeteibe, de néhány részletet talán megtudhatok. Például, hogy hogy áll a dolog a tanáccsal.. Ez mindenképpen jelentős momentum.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Szer. Jan. 01, 2014 11:29 pm
To Nora
See you again
Reag szám.: 310 Jegyzet.: Szia ^^Zene.: -
Ahogy majszolgattam és azon gondolkodtam még is, hogy a fenébe fogok bekerülni a tanácsba, egy hangot véltem felfedezni. Rögtön oda kaptam fejemet s csak úgy arcomnak csapódtak hajtincseim. Mi a manó? Néztem a csinos lányra, aki olyan gyönyörű volt, mint még soha sem. - Nora? – Mosolyodtam el. Legkedvesebb barátném volt ő a földön. Felpattantam és elindultam felé, hogy magamhoz ölelhessem. Lelkesen elkaptam és úgy szorítottam őt, mint még soha sem. Nagyon megörültem neki és egy puszit nyomtam az arcára. Soha senki nem volt még így a szívemben, mint ahogyan ő. Szellemet, köszönöm nem kérek elég volt nekem más, amit erről a helyről tudok. - Látod bizony, de még is mit keresel itt? Azt hittem nem fogsz ide jönni, utánam… én azt hittem, hogy egyedül maradok és.. és… - Dadogtam boldogságomban, majd ismét megöleltem. Nagyon jól jön most és ebben a városban a boszorkány kíséret. - Akkor még is állod a szavad és segítesz nekem? – Kérdeztem. Megbeszéltük, hogy ha bejutok a tanácsba mindenben támogatni fog engem. Nagyon sok mindent meg beszéltünk azt, hogy mellettem marad, de azt hittem mikor még elváltunk, hogy soha többé nem akar látni, se hiszen fél attól, hogy az, akit Marcell rá uszított megtalálhatja itt Mystic Fallsban. - Vállalod értem, azt, hogy ide jöttél? – Kérdeztem meglepett kerek szemekkel és örömteli mosollyal piros pozsgás arcomon. Tervem remélem, hamarosan bekövetkezik. Nagyon sok elváratlan szállat hagytam itt ebben a kicsiny kis városban. Meg kell találnom a többi naplót és többet kell meg tudnom a vámpírokról is. Damon Salvatore csúnyán ott hagyott engem. Félő, hogy máskor is megtörténhet ez és ezt nem akarom, hogy bárki játszadozzon velem. Rémisztő élmény volt ugyan akkor egész izgalmas és király. Kémleltem Nora Jenkins arcát, ahogyan rám nézett igéző arany barna szemeivel. Vártam a válaszokat a feltett kérdéseimre. Sokszor eszembe jut az a kényes első találkozásunk ahogyan pofán vágtam véletlen, miközben egy másik szukát akartam megverni.
Mystic Falls.. Elég kényelmetlenül érzem magam itt... Meglepő, hogy annyi kötöttség után nem tudok örülni egy kis szabadságnak, de ilyen vagyok. A megszokások rabja.. Ideje lenne egy kicsit ráncba szedni magam, ha nem akarok orra bukni a járdaszegélyben. Elég kellemetlen lenne, tekintve, hogy boszorkány vagyok, most mégsem tudom kontrollálni a saját gondolataimat.. Az erőmmel persze más a helyzet. Itt már nem gond, ha megejtek néhány apó bűbájt ahhoz, hogy az emberek nyomára akadjak. Persze nem olyan könnyű ez sem annyi kihagyás után, de a varázslás is olyan, mint a biciklizés, ha az ember egyszer megtanulta használni az erejét, némi gyakorlás után ismét a mestere lehet.. New York pedig tökéletes lehetőséget szolgáltatott nekem arra, hogy kamatoztassam tudásomat, sőt tanultam is, ami azt illeti. Furcsa, hogy két összefüggésben is ugyanahhoz a témához értem és ami, pontosabban aki összefűzi az egészet egy jól átlátható emlékképpé, az nem más, mint Kaylee. Érdekes egy teremtés, minden esetre kedvelem, és.. Tudom, hogy ő is engem. Bár a kapcsolatunk elég sajátos, hisz sorsdöntő találkozás volt a miénk, az mégis sokat elárul, hogy a nénikém helyett inkább rá koncentrálok, és néhány pillanatig egy helyben állok, amíg próbálok elméjéhez kapcsolódni. Nem, nem nézek a fejébe, bár valószínűleg megtehetném, de sosem sértettem meg senki magánszféráját ilyen mértékben. Ez olyan oda-vissza alapon megy, hisz én sem örülnék neki, ha valaki a gondolataimmal matatna.. Meglehetősen bizarr dolog, még nekem is.. Szerencsére a beépített GPS-szem hamar megsúgja merre is találom rég nem látott angyalkámat, így azonnal felé veszem az irányt. Menet közben felverődnek az apró kis kavicsok a cipőmre, néhányba bele is rúgok, azt hiszem elég szórakozott lettem és mindössze néhány másodperc leforgása alatt. Még két lépés, és tudom, hogy az Ő háta mögött állok, ehhez már boszi-képességek sem kellenek. Kíváncsi vagyok, hogy reagál majd rám, mert hát az igazat megvallva én ránéztem ugyan néhányszor, mikor idejött, de egyéb módon a kapcsolatot nem tartottuk. Megismer még egyáltalán? Hűű, mekkora szívás lenne, ha nem.. És kínos is. Végül megregulázva magam hatalmas vigyor kíséretében pattantam mellé a padra és mintha mi sem történt volna hátravetettem magam. - Végre látom az otthonod.. - szólaltam meg mindenféle köszönés nélkül és vártam, hogy beugorjon neki néhány emlék.. A hangom, az arcom, én.. - Nyugalom, nem szellemet látsz.. - nevettem fel aztán és körbenéztem az utcán. Nem volt túl nagy forgalom.. Én a nagyvároshoz vagyok szokva..
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Vas. Dec. 15, 2013 11:28 pm
To Nora
See you again
Reag szám.: 307 Jegyzet.: Szia ^^Zene.: -
Nem régen érkeztem vissza és valami megváltozott talán az én néző pontjaim a városról vagy talán maga a város. Lépteim nem voltak sietősek élveztem a szelet és élveztem a friss levegőt cipőm kopogása hangosan szelte át az utcát. Hajamba mart a szél légy ereje és élveztem, hogy újra itt lehetek, de nem tudtam, hogy kiben is bízhatok. Lépteim felgyorsultak egy hotdog kocsis láttán és rá vettem magamat. - Jó napot! Egyet. – Mosolyogtam kedvesen, és hallottam a gyomrom már szirénázik a hasamban. Kifizettem, és ahogyan tovább haladtam meg pihentem egy kis padnál beleharaptam a meleg virslibe és jól eső érzés fogott el engem. Végre nem leszek éhes. Szüleimet talán értesíteni kéne arról, hogy a városban tartózkodom, hogy tudjanak róla. Bár nem tudom akarom-e őket újra látni a sok hazugság és az életem irányítása nem hiányzik már. Rendben van, hogy egy szülő dolga ez, de nem, úgy ahogyan ők csinálták velem. Tudtam, hogy Carol néni meghalt, talán meg is kéne látogatnom a sírját, vagy a fiát. Olyan sok dolog merült fel bennem, miközben a finom étellel tömöm a hasamat. Utolsó harapás? El is fogyott? Nézegettem még az árust, de vigyáznom kell a vonalaimra. Annyira hiányzik nekem egy valami, New York pörgése hiányoznak azok az emberek, de leginkább a barátnőm hiányzik nekem. Nora vajon mi lehet veled? Olyan rég nem láttam őt, tudom, hogy fél vissza térni New Orleansba, de talán megtette és visszatért anélkül, hogy tudnám. Félek attól, ha visszatér, akkor megölik vagy rosszabbat tesznek vele. Olyan fontos volt számomra mikor azt hittem majdnem meghalok. Ő mentette meg nekem az életemet, mikor egy vámpír majdnem lecsapolt. Akkora erőt még soha nem láttam egy boszorkányban sem, nem mintha olyan sok boszival találkoztam volna az elmúlt időben. Talán ő volt az egyetlen biztos pont az életemben, és az a kislány akivel még kislány koromban találkoztam, de az csupán egy nap volt.
Igazából napokig sorolhatnám azokat a dolgokat, amiket jelen pillanatban szívesebben csinálnék, de Ben-nek szüksége volt rám. Én pedig elég sokkal tartozom neki, szóval még arra is hajlandó vagyok, hogy ezt a nyomi kis szőkeséget elviseljem. Abból, hogy a gyűrűje nem működik, arra merek következtetni, hogy elég sokáig lesz velünk. Ennek én egyáltalán nem örülök. Talán el is tűnök, amíg ez az egész ügy rendeződik. Remélem azért nem kell befogadnunk teljes mértékben és egy fedél alatt élni vele.. Mert akkor inkább élek Ben-től távol, de legalább nyugodtan. Meg szerintem Ben-nek is jobb lesz, ha nem tart minket egy fedél alatt, mert abból minden származhat csak jó nem. – A sértegetéseddel csak magad alá ásol, kislány. – Ben lehet, hogy ígért valamit egykor az apjának, viszont én nem mondtam az ég világon semmit. Ha tovább folytatja ezt az egészet én leszek az, aki felkeresi azt a személyt, akitől annyira fél és örömmel fogom a karjaiba lökni mindenféle gondolkodás nélkül. Szabad akaratom van. Ben-nek, ahhoz semmi köze, hogy mit csinálok. Bár talán még így is ő inná meg a levét. – A halál túl kegyes lenne számodra, te hülye liba. – Forgattam meg a szemeimet és már komolyan elgondolkoztam azon, hogy betömöm valamivel a száját, mert egyszerűen, már a hangjától is borsódzott a hátam. Nem emlékszem arra, hogy bárkit is gyűlöltem volna ennyire. Főleg ilyen rövid idő alatt. Egyszerűen felfordul tőle a gyomrom. – Egy szóval sem mondta, hogy egyben vigyelek oda, szóval vigyázz a szádra, drágám. – Mondtam neki egy halvány mosollyal az arcomon, majd elkezdtem lökődni vissza a hotel felé. Nincs azaz isten, hogy én valamiért kedves legyek vele. Inkább a halál. Nem is értem, hogy miért kellene megvédeni.. Az egész lány egy rakás szerencsétlenség. Csak a bajt hozza ránk. Az apja meg örüljön annak, hogyha így folytatja hamarosan egyesülni fognak a halálban. Mert, hogy én ezt nem fogom túlságosan sokáig elviselni az egyszer biztos.
Igyekeztem nem leköpni őt, de hét mit tehetnék, ha egyszerűen már undorodom a fejétől? Még mindig erősen a falnak szorított én meg már komolyan leszarom fejet vágtam neki. Nagy levegőt vettem, amit lassan kifújtam, most fürödtem meg ez pedig már máris a falnak vág engem. Tiszta volt mindenem a ruha a hajam, de őt ez nem érdekelte. Talán megunta és meg akar enni vagy mi dolga lett volna velem? Akkor elmondta, hogy letépné a fejem és egyéb dolgok, amik nem igazán érdekeltek. - Hát, ha nekem ilyen fejem lenne, mint neked feltenném a buszra és integetnék neki – Nevettem fel ekkor erősebben szorított engem, de nem igazán hatott meg ezzel a kis erőfitogtatással. - Figyelj, miért nem ölsz már meg egyszerűbb lenne neked se kéne játszani én meg megszabadulnék tőled, igaz te nyernél kis barátokat, de az már nem az én dolgom. - Mondtam, majd megrántottam a vállamat. Mély levegőt vettem ismét majd élveztem a drága leheletét, amit a számba fújt fél percenként komolyan beletömnék egy csomag tic tackot a szájába már, mert ez a sok vér nem tesz jót a leheletnek. Aztán felcsendült a várva várt név! Szemeim kitágultak és egyre jobban lüktetett a vér az ereimben. Szívem gyorsabban vert én pedig tátott szájjal néztem rá. - T szemét én tudtam, hogy tudod, hogy hol van, vigyél oda és engedj már el .. – Szólítottam fel és kezdtem el lerázni magamról kezei szorítását és mikor eleresztett meg igazítottam magam és vigyorogtam rá flegmán. - Mutatod az utat akkor? – Kérdeztem tőle már türelmetlenül és vártam, hogy találkozhassak végre azzal a hatalmas varázslóval és segíthessen rajtam. Az álmom valóra vált, igazat mondott apám benne, tényleg igazakat szólt csak hinnem kell a célomban és minden helyre jön alig várom, hogy találkozzak vele olyan izgatott lettem és mosolyom nem akart csökkeni. Végre vége, minden szenvvedésemnek.
Nem tetszett az ötlete sem annak, hogy ettől a szerencsétlen lánytól kell szívességet kérnem. Bár, ha nem akar visszafáradni, akkor erővel fogom visszarángatni. Csak nem olyan bolond, hogy jelenetet rendezzen egy olyan cselekedettel, mint amit tegnap produkált a lakásomon. Még mindig gyűlölöm minden egyes porcikámmal és legszívesebben én magam törném ki a nyakát, mert rohadtul nincs kedvem ahhoz, hogy minden nap a csinos kis pofáját nézzem. De, ha ez kell ahhoz, hogy Ben gyűrűje rendbe jöjjön, hát képes vagyok meghozni ezt az áldozatot. Érte mindent.. A maga bunkó és lekezelő stílusával együtt szeretem.. Bármire képes lennék érte. Az emberek többsége, már rég elszakadt volna tőle, de én nem és soha nem is fogok, hiszen pont azért szeretem, mert olyan amilyen. Nincsenek elvárásaim vele szemben.. Egyszerűen, csak elfogadom, hogy milyen és ő is pontosan ugyanígy tesz.. Az meg már egy teljesen más dolog, hogy neki köszönhetem az életemet. – Ó, hogy én mit akarok.. Legszívesebben letépném a fejed a helyéről, de sajnálatos módon nem tehetem. – Mondtam halvány mosollyal az arcomon, majd nagy levegőt véve komolyra váltottam a hangszínemet és folytattam. – Benjamin látni kíván. – Kicsit túlságosan is hivatalos hangzása volt. Olyan, mintha egy béna filmből vágták volna ki ezt a jelenetet, de mi mással vehetném rá őt arra, hogy velem jöjjön békésen? Megadom neki azt, amire a legjobban vágyik. Nem tudom, hogy pontosan mi köze van Ben gyűrűjéhez, hogy ő babrált vele valamit-e vagy sem, de nem akarok kockáztatni. Mondjuk, ha ő babrált volna valamit, akkor azt hiszem Ben helyett én lettem volna az, akit megéget a nap, mert.. Mert nem tudom.. Mind a ketten szemetek voltunk vele, de ha Ben tényleg megígérte az apjának, hogy megvédi, akkor nincs mit tenni.. Főleg, mivel nagyon úgy néz ki, hogyha nem segít a lányon búcsút inthet annak, hogy a napon járjon. Arról pedig kétlem, hogy letudna mondani.. Egy szerencsétlen lány megvédése nem lehet olyan nehéz feladat..
Végre egy pihentető alvás nem kellett nekem más. Letusoltam és megmostam a hajamat végre ez már nagyon kellett nekem kicsit kitisztultam lemostam magamról a vért is mely már a ruhámon is volt és kimostam a ruhámat. Nem hoztam magammal más ruhát ezért kénytelen voltam ebben maradni. Mikor megszáradtak magamra öltöttem őket és még a magasarkumat is kitisztítottam, ami hát, hogy is mondjam elég koszos volt. Apámmal való álmom kicsit végre helyre rakott nem örültem meg és nem is fogok, talán egyszer majd megtalálom Bent vagy nem. Talán az a sorsom, hogy visszakerüljek ahhoz az idióta zsarnokomhoz. Egyszerűen nem tudom, mihez kezdek majd, de már feladtam nem is érdekel, el leszek itt egy darabig, amíg vissza nem visznek, utána túlélem a napjaimat. Elindultam hátha találok valami enni valót még és marad annyi pénzem is, hogy meg vehessem. Mikor kiértem egyszer csak valaki elkapott. „Remek” gondoltam magamban és becsuktam a szememet. Nem tartott sokéig, hogy visszamenjek ahhoz a senkihez. Aztán egy női hangot hallottam, ami ismerős volt számomra -Áh üdv, miért is azok után ahogy szépen elválltunk egymással?- Kérdeztem idegesen tőle, de nem izgatott inkább vigyen ahova akar. - Mit akarsz? Ly… akárhogyan is hívnak? – Kérdeztem tőle, mosolyogva. Kezdtem megszokni, hogy mindenki a falnak vágott engem, kicsit már idegesítő volt, de még is már megszokássá vált. - Mit tettem, hogy ilyen gyorsan kellenék, vagy csak megéheztettek. Csak nyugodtan, legalább meghalok, még mielőtt visszakerülnék oda! – Mondtam már érzelem mentess arccal. Milyen szép álom is lenne, ha már halálomon lennék, legalább nem kéne minden egyes nesztől félnem és még a saját érnyákomtól se ijednék meg. De nagyon magabiztosnak tűnt a lány vajon miért kellek neki? Annak a férfinak kellek, mint boszorkány? Nem tudok dűlőre jutni ezért nem is fárasztom az agyamat inkább. Rá néztem a lányra valami volt a szemben, aggódás esetleg? Mi történt hőn szeretett férfijával?
Nem tudtam, hogy merre megyek csak mentem előre.. Viszont így biztos, hogy nem fogom őt megtalálni. Kell valaminek lenni, ami elvezethet hozzá. Nem vagyok boszorkány, hogy megtaláljam, de talán egy másik képes lenne rá.. Na, de a bökkenő csak az, hogy mégis honnan szerzek egy olyan boszorkányt, aki hajlandó lenne segíteni nekem? Meg van rémülve, hogy elkapják, szóval elég nagy valószínűséggel nem mászkál sehova. Én pedig, már rég a városközpont utcáin vagyok. Talán jobb lenne, ha visszamennék a hotel közelébe és ott néznék körül. Lehet, hogy bement enni valahova vagy valami. Én ezt tenném a helyében. Bár mondjuk nem vagyunk annyira hasonlóak, mert én biztos nem ülnék be reszketve egy bárba, mert az valahogy nem éppen biztonságos. Csodálkozom azon, hogy egy pasas se próbálkozott be nála ott, de ez nem az én dolgom, hanem az, hogy megtaláljam. Talán jobb lett volna, ha tegnap figyelmesen végighallgatom Ben történetét erről a lányról és az apjáról. De, nem.. Inkább a hasamra gondoltam. Bár még most is kihúzhattam volna belőle reggel, hogy mégis mi történt köztük. Viszont annyira meg voltam rémülve, hogy inkább útnak indultam. Nem tudom mihez kezdnék, ha elveszíteném Ben-t. Egyszer már valamennyire elvesztettem, de az egyáltalán nem volt végleges. Tudtam, hogy egy nap újra találkozunk és így is lett. De most elég közel kerültem ahhoz, hogy ez az egész örökké tartson. Megmentette az életem itt az ideje, hogy most én mentsem meg az övét. Mondjuk nekem elég bénán megy ez az egész mentsünk meg másokat dolog, főleg mikor egy olyan személyt kell megtalálnom, aki nem akarja, hogy megtalálják. Szépen lassan visszaértem a hotel környékére és itt próbáltam megkeresni azt a lányt. Hogy is hívták? Ja.. Olga.. nem.. Olivia. Annyira azért nem volt fontos a számomra, hogy megjegyezzem a nevét. Anélkül is tudom, hogy szenved. Nem kell ehhez a nevét tudnom. Csak elég a tudat, hogy elég fos élete van. A hotel elé érve láttam meg, ahogy éppen kijön az ajtón. Ezt nevezem én szerencsének. Pillanatokon belül ott teremtem előtte. - Szia. Ha jót akarsz magadnak te most szépen velem jössz. - Mondtam egy picit erőltetett mosollyal az arcomon. Semmi okom nem volt arra, hogy mosolyogjak. Főleg, mivel tudtam ezek után el kell őt viselnem.
-Rengeteg mindenki aki valamennyire is törődött velem meghalt. És az hogy háborús övezet enyhe kifejezés. Inkább Világháborúnak hívnám. - Nevettem fel. Tudom ez így magában igen is nem mulatságos, de már ennyi baj után kinevethetem a saját bajom, nem? Ballagtunk tovább. Azt hiszem ennyi amit elakartam mondani. A többi már eltörpül mellettük, azokat eltemet és majd a következő fejezetnél foglalkozom velük. -De mesélj most te, mi folyik a klinikán? Szerencsémre rég jártam már arra. - Mosolyodtam el. Közben meg egy hatalmas tölgyet néztem. Alatta két kisgyerek fogócskázott. Annyira idilli most minden mintha nem is Mystic Fallsban lennénk. Hirtelen megpillantottam előttünk az úton egy kis szőrös valamit. Nem mocorgott. Egy elütött kisállat lehet. Vetettem fel magamban az ötletet. Nem valószínű, hogy még életben van. Ő is csak egy áldozata a városnak. Valahol valaki most keresi vagy siratja, hogy elvesztette. Lassan odaértünk mellé. Egy nyakörv volt rajta amin egy név szerepelt. Bolyhos. -Meredith ez most őrülten fog hangzani, de nem tudnád megnézni életben van-e még? - Nem tudom miért, de hirtelen reménykedni kezdtem benne, hogy ezt a kis élőlényt meg lehet menteni. Valószínűleg egy kisebb kocsi ütötte el. A nyakörv hátulján fel volt tüntetve egy cím ahol a gazdája hazavárta. csak néztem a fekete szőrgolyót és elképzeltem ahogy a gazdája újra magához öleli.Közben elkalandozott a gondolatom. Vajon miért akarom olyan görcsösen, hogy életben legyen? Talán azért mert kicsit hasonlít a helyzete az enyémre. Valaki szereti és törődik vele. Akárcsak nem rég még velem is törődtek. Most mintha halott lennék. Nem sok mindennel foglalkozom. De még vannak olyanok akik figyelnek rám. Ezzel a kiscicával is ez a helyzet. Azt hiszem kezdek teljesen megőrülni. Egy elütött macskával foglalkozom inkább csak hogy ne kelljen a saját gondjaimmal megküzdenem. Gyáva vagyok és ezt tudom nagyon is jól. Meredith most biztos azt hiszi, hogy teljesen tébolyult lettem. Igen, ez nincs kizárva. Elhívom beszélgetni és utána rátukmálok egy nagyon valószínűleg döglött macskát, hogy segítsen rajta. Rég jártam már a kórházban. Ideje lenne már bevonulnom az elme osztályra. Hátha helyre lehet még rakni.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Vas. Dec. 01, 2013 5:11 pm
Jeremy & Meredith
Szeretem a nyugalmat, és a nyugodt embereket, de amikor azt látom, hogy a levegőben a feszültség és az idegesség nagyobb, mint bármi más... Az nem tetszik annyira már. Ezt láttam Jeremy-n is, aki egy időre csendben volt, de pici idő múltán viszont beszélni kezdett. - Megoldás mindenre van, csak van, amiben nem kell senki segítsége sem, mert az egészet egyedül kell megoldani, mint egy keresztrejtvényt - mondtam neki, mint ha valami ezeréves bölcs öreg lennék. - Sosem lehet tudni, ki mikor tud segíteni, vagy nem... - ezt már eléggé halkan mondtam Jeremy-nek, mert bár rajtunk kívül jelenleg nem sokan tartózkodnak itt, de mégsem tartozik senkire sem a mi beszélgetésünk. Az élet fondorlatosabb, mint azt várnánk, és nem visz sem előrébb, sem hátrébb az, ha valakinek panaszkodhatunk olykor. Én mindig ott vagyok, engem fel lehet keresni, bármikor rendelkezésre állok lelki és orvosi ügyekben is. - Ezért vagyok itt, Jeremy... köt a titoktartás, és egyébként is szívesen meghallgatlak téged is, meg sok mindenkit - néztem körbe egy kicsit ezen a helyen, majd a szavaira kezdtem koncentrálni. Aggódik... Hát, tudtam, hogy valami van mégis vele. És hát a testvére az, aki miatt aggodalmaskodik leginkább, és a városért is. Szerintem Elena jóval fontosabb számára. - Hogy érted, hogy Elena... nem önmaga? - kérdeztem vissza kicsit meghökkenve, mert azért remélem nem valami nagy gond adódott vele, és én törődöm mindenkivel, aki megérdemli ezt. Na, meg persze, rögtön az agyam átkapcsol orvossá, és a szakmai ártalom megmutatkozik itt is többek között. De barátként is gondolkodom, így inkább barátságosabb módban kérdezősködtem. - Háborús övezet? - kissé furcsa hangnemre váltottam, mert hát sok dologgal tisztában vagyok és voltam is mindig is. Valójában még ez sem döbbentett le engem, semennyire sem... - Miért veszítettél el volna bárkit is? Miért gondolod ezt így? - nos, tudom, hogy állandóan csak faggatom őt, de ha valóban szeretné, hogy segítsek neki, vagy bármi, tudnom kell sok mindent...
Jeremy Gilbert
welcome to my world
► Residence :
Mystic Falls
► Age :
29
► Total posts :
199
HUNTER OF THE FIVE ➴
Tárgy: Re: Utcák Vas. Nov. 24, 2013 11:28 am
Meredith és Jeremy
A park egy olyan nyugodt hely ahol lehet gondolkodni, vagyis legalább megpróbálni. A szellő csak épp, hogy fúj. Így sem hideg inkább langyos és simogatja a bőröm. Így ősszel ez szokatlan, de felettébb jó. A park játszóterét gyerek uralják még most is. Próbálják kihasználni a még nem fagyos időt. Gondtalanul játszanak míg a szülők újságot olvasnak vagy egy kávé mellett beszélgetnek. Igen, ez a hely tökéletes. Lassan komótosan ballagunk. Egyelőre egy szó sem hagyta el szám. Ideje lesz lassan megszólalni mert már kezd kínossá válni, hogy idehívtam a semmiért. Én sose voltam a szavak embere, de eddig még nem esett ennyire nehezemre, hogy beszéljek. Jeremy Gilbert aki megkukult. -Tudod, sok olyan dolog van ami nagyon zavar. Csak nem találok rá megoldást, hogy megoldjam. - Kezdek bele. Bár nem tudom, hogy egyáltalán van-e értelme elmondani. Végül is segíteni nem tud rajtam csak meghallgat. Viszont jelen helyzetben ez többet jelent mint egy segélycsomag vagy egy Hogyan oldd meg a gondjaid című könyv. Bár az se lenne rossz. Egy kisebb mosolyt eresztek el mai két másodperccel később már egy grimasz. Elég csak belegondolni, hogy milyen volt régen és milyen most. -Meredith, tudom, hogy nem tudsz segíteni, de köszönöm, hogy meghallgatod a panaszkodásom. Az az igazság, hogy aggódom. Elena nem önmaga és a város is inkább néz ki egy háborús övezetnek mint egy nyugodt kertvárosnak. Igaz, sose volt az. Elvesztettem mindenkit aki az utóbbi időben támogatott. És nem tudom, hogy hozhatnám mind ezt rendbe vagy gyógyíthatnám meg a sebeket. - Végre kimondtam. Egyáltalán nem érzem magam jobban, de könnyebben igen. Újra a park még mindig virágos része felé nézek. Itt minden tavaszi hangulatban maradt a komor ősz ellenére. Talán ezért is szeretnek az emberek idejönni a munka után. Pihenni vagy csak csodálni a gondozott virágos szőnyeget. Ami tényleg egész káprázatos. Egy nagyobb darab követ rúgok arrébb ami bebucskázik egy nagy tölgyfa alá. A fa már erősen hullatja a leveleit, de még mindig büszkén tartja lombkoronáját. A fák túlélők. Sose adják fel még ha a szú rágja is a törzsüket. Nekem se kellene feladnom.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Kedd Nov. 12, 2013 3:24 pm
Jeremy & Meredith
Az élet maga is különös gondolatmenettel megáldott valami, hiszen legtöbbször nem kapunk jót, csak rosszat, de abból eleget ahhoz, hogy ne érezzük magunkat jól. Folyamatos harc az egész, de minden rossz után, jön valami új, ami nem csak új, hanem pozitívan jó. - Tudhatnád, hogy sosem untatsz, meg én szívesen meghallgatlak - válaszoltam neki egy kisebb mosollyal az arcomon, hiszen sosem zavart azt, hogy ha valaki beszélt velem, erre mindig szakítok időt. És Jeremy egy barát...- Idővel az is megoldódik, és szépen visszailleszkedsz, és minden a régi kerékvágásba kerül - próbáltam valami olyat mondani, ami megnyugtatja őt, bár nem izgult, és ideges sem volt. - Hát, megesik, hogy valaki rossz helyen, rossz időben van valahol. De azért remélem nem keveredsz valami nagyon nagy bajba - nos, talán eléggé aggódó típus is vagyok, lehet néha eltúlzom a gondoskodást, de mégis úgy érzem, hogy mindig kell valaki, akire számíthat az ember. - És ugyebár a bajok, gondok nem fognak egy csettintésre elszállni. Nincs az, hogy na most ezt kitörlöm magamból... - olyan nagyon halkan még odatettem ezt is, mert ha netán tényleg segítségre szorul, tudja, hogy ám számíthat. Nem nézett rám egyszer sem Jeremy, csak ballagott mellettem. Az idő is kezdett zord lenni, a szél miatt nagyon hideg volt. Aztán végül is megkérdezte, hogy tartanék -e vele a park felé, én kisebb szünet után válaszoltam. Nagyon csendes volt, valamit biztosan titkol még, amit nem igazán tud, hogyan is mondhatná el... De semmi erőltetés, Meredith. Ha szeretne róla beszélni, úgyis elmondja, és tudja, hogy benned bízhat. Egy kisebb idő telt el, és már furdalt engem valami, de még mindig tartottam a számat, mert nem szeretnék semmit sem elrontani, és vitázni meg főleg nem. - A park felé? - kérdeztem egy kisebb biccentéssel, majd továbbra is lépdeltem Jeremy mellett, és végül befejeztem azzal, hogy belegyeztem. - Jó, rendben... Mehetünk a park felé miattam - válasz gyanánt ennyit mondtam még.
Jeremy Gilbert
welcome to my world
► Residence :
Mystic Falls
► Age :
29
► Total posts :
199
HUNTER OF THE FIVE ➴
Tárgy: Re: Utcák Hétf. Nov. 11, 2013 3:27 pm
Meredith & Jeremy
-Oh, hát - Most mondjam el neki minden apró cseprő problémám? Nem akarom nagyon ezzel untatni. Csak egyszerű diák élet némi természetfelettivel fűszerezve, nem nagy ügy. -Van min gondolkodni. - Erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra majd ismét a cipőmet tanulmányozva sétáltam tovább. Mióta találkoztunk, igazából nem sok minden történt. Ment az élet úgy ahogy neki jól esett. Nekem csupán annyi tűnt fel az idő változásával, hogy a problémák nemhogy enyhülnének, de egyre több van belőlük. -Tudod, nem szívesen untatlak a dolgaimmal, de ha magamba tartom az se lesz sokkal jobb. Az a baj, hogy az iskola mellett ott van a hétköznapi élet amikor nem tudok magammal mit kezdeni. Úgy érzem mintha lázam lenne és az hajtana előre, hogy tegyek valami olyat ami hasznos. Ráadásul visszailleszkedni a suliba se megy valami jól. Röviden ennyi. - Kifújtam a levegőt. Rég hadartam már ennyire. De megkönnyebbültem tőle egy kicsit. Meredith nem az a fajta ember aki figyelmen kívül hagyja a körülötte lévők problémáját ezért esett olyan jól elmondani neki. -Meg történt mostanában néhány olyan dolog amire igazából nem vagyok valami büszke. Ma például egy szerintem igen idióta srác orra csak úgy véletlenül betört. Mint említettem van bennem valami amitől feszült és ideges leszek. Szerencsétlen nem épp jókor kötött belém. - Továbbra sem néztem Meredith felé csak komótosan ballagtam tovább. A szél egyre erősebben fújta a hideg levegőt az arcomba. Mintha csak tél lenne. Még belegondolni is rossz. Az órám szerint alig tíz perce ha sétálhatunk, de nekem olyan mintha órák óta mennénk. Ha már az időérzékem se a legjobb akkor komoly gondom van. -Nincs kedved a park felé sétálni? - Kérdeztem. Szívesen beszélgetnék még vele. Ő mindent ért abból amit mondok neki. Előtte nem kell titkolnom semmit. Nem kell burkolt célzásokat tennem a gondjaimra. Vagy hazudnom valami hasonlót ahhoz, hogy bármit is mondjak. Végül is minden második mondatom általában kötődik a természetfelettihez amit egy közember aki nem tud semmiről furának venné és elküldene azzal, hogy orvoshoz kéne fordulnom. Hát igen. Meredith határozottan nem ilyen. És ennek most jelen pillanatban roppant örülök.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Szomb. Nov. 09, 2013 6:45 pm
Jeremy & Meredith
Szabadnapjaim száma nem sok, nincs is. Csak néha van egy-egy olyan nap, amikor nem kell bemennem, vagy nem hívnak be ügyelni, mert valaki lebetegedett vagy éppen elfelejtett bemenni dolgozni. Na, ezért sem szeretek tervezni, sosem lehet tudni, mikor üt be az ilyesmi. Sosem hittem volna, hogy épp Jeremy-vel fogok összefutni itt az utcán. Nem számítottam rá, és úgy senkire sem. Sosem jön össze az a kis egyedüllét, amit mindig is szeretnék. Kicsit távol a munkámtól, és csak üldögélni, sétálni és hasonlók... - Örülök neked, Jeremy - mondtam neki, mert hát tényleg örültem, nemcsak tetettem azt, hogy örülök.- Elég rég beszélgettünk már... - kérdeztem tőle, miközben kidobtam a poharat, amit már vagy percekkel ezelőtt készültem kidobni a szemetesbe. Fogalmam sincs hirtelen, miről is beszélhetnénk, mivel én nem tudom, hogy mit is kellene kérdezni. Nem vagyok egy szócsatás, és inkább a csendesebb félhez tartozom, így tehát inkább megvárom, míg ő valamit kérdez, vagy bármi. Beszélgetni szeretek, de túlzásokba sosem esem. Utálom a pletykákat, és úgy általánosságba véve mindent. - Remélem, hogy nem fogunk itt ácsorogni... - mondtam neki, mert nem igazán jó ledermedve álldogálni ugyanazon a helyen, és hát nagy az esély a zsibbadásra is. - Szóval... szerintem sétáljunk közben - mosolyogtam egyet a srác felé, mert egyébként is van most időm, kivételesen, és egyébként a gyaloglás is jó az embernek... Pár másodperc elteltével én elindultam, de megtorpantam, és hátranéztem, hogy jön -e már Jeremy... Nem tudom miért, de én mindig megérzem, hogy valakit valami zavar, vagy hasonló. És ugyanez az érzésem van, hogy valami bántja vagy zavarja őt, de inkább nem kérdezek rá, mert abból sosem sül ki jó dolog. - Nagyon elgondolkodtál valamin... - kezdtem bele egy kis szösszenetbe, de aztán kicsit kezdett idegesíteni valami, de vettem egy mély levegőt, és eltűnt az az idegesítő dolog. Történt valami azóta veled valami, mióta nem találkoztunk? - kérdeztem rá kedvesen és barátságosan.
Jeremy Gilbert
welcome to my world
► Residence :
Mystic Falls
► Age :
29
► Total posts :
199
HUNTER OF THE FIVE ➴
Tárgy: Re: Utcák Hétf. Nov. 04, 2013 3:25 pm
Meredith & Jeremy
A mai napom se lehetne lehangoltabb. Minden azzal kezdődött, hogy reggel később keltem és mondjuk úgy később is indultam el a suliba. Lekéstem az első órát úgy ahogy van teljesen. Kaptam egy igazolatlant és ráadásul még a következő matekóra is a kedvenc tanárommal telt és szokásához híven engem szívatott. Nekem senki ne mondja, hogy nem direkt csinálja mikor látom azt a gúnyos vigyort a képén. De mindegy is. Ez lenne a legkevesebb ami ma történhetett volna, de pechemre összeakadtam egy sráccal a suli főbejáratánál. Belém kötött én meg egyszerűen nem tudtam visszafogni magam és bevertem neki egyet a jobb szeme alá. Ezt az igazgató az ablakából mind látta és mivel még iskolai területen belül voltunk, szépen felhívott az igazgatóiba és kaptam egy aranyos felfüggesztést. Ezek után még várt rám a Grill is. Bementem, és oda is amint megnéztem az időt félóra késéssel érkeztem. Hát nem mondhatjuk, hogy örömmel fogadtak. Kaptam egy kisebb fejmosást, de szerencsére megúsztam ennyivel. Akár ki is rúghattak volna. Tulajdonképpen csak az mentett meg, hogy ma szokatlanul kicsi a forgalom. Ez már mondjuk az első másodpercben feltűnt. A műszak vége felé közeledve azt hittem már nem ér több probléma, de túl hamar kezdtem bizakodni. Az a srác akit rendesen helyre tettem és kaptam egy felfüggesztést miatta, pont a Grillbe jött pár haverjával. A monokliját elnézve kicsit jobbra derült a kedvem. Ami a mai napból kiderült ezt se tettem jól. Meglátta amint vigyorgok és elindult felém. Szuper. Odaért hozzám és a kezemben lévő tálcát amin 3 üvegpohár volt megtöltve sörrel, kiborította és mind a ruhámra ment. Csak annyit mondott bocs és már ment is tovább. A haverjai egy jót röhögtek a művén majd egy sarok asztalnál helyet foglaltak. A poharak eltörtek és nekem kellett feltakarítanom az üvegdarabokat. Mire végeztem már jócskán vége volt a műszakomnak. Elköszöntem majd le is léptem. Na ez történt ma. És most egy kisebb kerülő úton megyek haza. Nincs kedvem otthon ülni és bámulni a falat. Mintha valaki a nevemet mondta volna. És tényleg. Az ott a cukrászdánál Meredith. Igen régen találkoztunk már. -Szia!
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Szomb. Nov. 02, 2013 12:23 pm
Jeremy & Meredith
A konyhámban üldögéltem, és csak elgondolkodtam, nem is nagyon tudtam mi folyik körülöttem. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve elővettem egy üveg vörösbort, hogy iszok egy keveset. Gyorsan előkerestem egy borospoharat, amit még mindig a kezembe tartottam, és a másik kezemben pedig az üveg volt, amiből épp önteni készültem. Nagyon jól esik egy hosszú műszak után egy kis lazítás. A borozás tökéletes erre. Imádom a bor illatát, és kóstolgatni is. Most viszont éppen visszaültem a helyemre, és a telefonomat pörgettem az ujjaimmal, mert valakit fel szerettem volna hívni... De meggondoltam magam, és gyorsan megittam a pohár bort, majd felkaptam a dzsekimet, és mentem egyet sétálni. Jó lenne most egy kis magány, egy kis ''csak magammal törődöm'' nap. Igaz, ez sosem szokott sikerülni. Peches vagyok ezekben a dolgokban. Beugortam a közeli cukrászdába egy kis finomságért, ami ilyen csokis fánkot jelent nálam, forró csokival. - Szia... - köszöntöttem a lánynak, aki ott sürgött-forgott a pult mögött, és régóta ismerem már őt. - Csokis fánkot kérnék, és egy szuper forrócsokit - mosolyogtam a lányra, mert általában ezt kérem mindig. - Tessék.... itt a fánk, és a forró csokoládé - széles mosollyal adta át sorban őket, majd miután nálam landolt mindkét dolog, ezután a fizetnivalót letettem a csaj elé. Kifelé menet próbáltam nem eldobni a kezemben lévő dolgokat, és szerencsémre éppen valaki kinyitotta az ajtót... Szóval hát nem esett semmiféle baj. Sőt, még ki is lettem segítve, és nem kellett akrobata jelenettel elkápráztatnom senkit sem. Az baromi vicces lett volna, és szerintem egyben ciki is. Főleg nekem. Dr. Meredith Fell zsonglőrködik a kezében lévő csokival és fánkkal... Nos, eléggé nagy mutatvány lenne. Nem igazán tudtam, hogy merre menjek, de mivel csak néhány órácskára vagyok szabad, így nem megyek messzire, hiszen valamikor pihenni is vissza kéne mennem haza. Csak mentem, és mentem. Csak azt kérem, hogy legalább most ne fussak össze senkivel sem. Kell egy kis szünet nekem is, bármennyire is munkamániás orvosnak látszódom, aki nem képes másra összpontosítani. Pedig igazából tudok. Képes vagyok másokkal törődni, mindig másokkal törődöm. Csak épp magamra nem jut időm. Eltelt vagy félóra is, amikor már a forrócsokis poharat épp kidobni készültem, amikor megpillantottam egy ismerős arcot. Mégpedig Jeremy Gilbertet véltem látni, és szép lassan igazam lett. - Jeremy? - kérdeztem, vagyis sokkal inkább megerősítés céljából jött ez tőlem, mert egyre biztosabb voltam abban, hogy ő az.
Hazel C. Hollis
welcome to my world
► Residence :
Δ mystic falls
► Age :
32
► Total posts :
564
DAMNED WEREWOLF ◯
Tárgy: Re: Utcák Szomb. Aug. 03, 2013 10:59 am
Melissa && Hazel
Remek! Henry nem tud róla. Szuper. Az ilyen helyzetek alól sosem tudok kilábalni, mindig én leszek a hibás. Miért is? Nos, ha elmondom Henry-nek, hogy az anyja a városban van, Melissa haragja fog engem követni, amiért nem tartottam csukva a nagy számat. De ha ellenkezőleg cselekszem, s megtartom Melissa titkát, akkor Henry lesz kiakadva, hogy nem figyelmeztettem őt előre. - És mikor is tervezed neki bejelenteni visszatértedet? - szúrós szemekkel szuggerálom az övét. - Le merem fogadni, hogy ő is ugyanannyira ki fog ugrani saját bőréből, ahogyan én. - egy ördögi vigyor szalad át az arcomon. Örülök, hogy végre már nem kell megjátszanom magamat. Többé már nem fogom eltűrni őt, ráadásul engedelmeskedni? Hagyjon már! Remélem, hogy nem azt tervezi, hogy beköltözzön a lakásomba.. akarom mondani lakásunkba, csak már eléggé hozzászoktam, hogy kisajátítom magamnak. Henry csak párszor látogat meg egy évben, igaz, hogy az ő nevén van a ház, de valaki pedig fizeti a számlákat. Jó.. tegyük hozzá, hogy azért ő is besegít. Na, de visszatérve a témára, nagyon, de nagyon reménykedem abban, hogy nem nálunk fogja eltölteni az idejét. Hol is tudna aludni? A kanapé biztos rossz a vérszopó hátának, az én szobámba pedig biztos be nem teszi a kecses kis lábait. Henry anyja, neki kell feláldoznia magát, bár ezek szerint több lányt nem bír felhozni a szobájába, hacsak nem a nőknél alszik. - Több éven keresztül együtt éltünk. Ha jól végezted volna a dolgodat tudnád, hogy utálom. - egy fél oldalas mosolyra görbülnek az ajkaim, és előveszek egy újabb cigit a táskámból. Ezt nem bírom ki ép ésszel már.. - Remélem, nem zavar, ha pedig igen.. akkor ez van. - vonom meg a vállamat, s meggyújtom. Mélyen beszívom a káros anyagot, és a füstöt felé fújom. Meg se kínálom őt, azért megkérik az árát ennek a kis dobozkának, még pont, hogy rá fogom költeni! Vicces. - Biztosan. - bólintok rá, de legszívesebben arcon nevetném őt. Henry-vel, ha beszélünk nem szoktunk Melissa-ról csevegni. Sőőt.. szerintem mindketten direkt kerüljük a témát. - És meddig tervezel maradni? - vonom őt kérdőre, s mélyen beszívom a cigarettát. Most már mellé fújom ki a füstöt, nehogy begyulladjon a kicsike szemei. - És hol?
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Szer. Júl. 31, 2013 12:41 pm
Hazel&Melissa
Imádom a meglepetéseket, de főként akkor, ha én is közreműködhetem benne, vagy éppenséggel én tervelhetem ki azt. Igen, igen, ennél jobb nincs. Szeretem, ha azt láthatom valakin, hogy nagyon nem örül nekem. És igen, sikerült is ez. S egyszerre több újdonság is volt számára, nemcsak én, hanem az is, hogy már nem ember vagyok. Bár, eddig sem mondhattam magam embernek, ahogyan bántam sok-sok személlyel... Tudom, hogy Hazel nem fog ugrabugrálni a nyakamba, és vidám percei is elmúlnak, de nem is vágyom erre, jelenleg nem. - Igen, visszajöttem ide- válaszoltam neki egyszerű komolysággal, és elkezdtem birizgálni a napszemüvegemet, majd folytattam, - ...még nem tud róla, hogy újra itt vagyok - majd ő is megfogja tudni, illetve bizonyára tudomására fog jutni előbb-utóbb. A sors útjai kifürkészhetetlenek. Én pedig amondó vagyok, hiszen imádom a terveket, és sok mindenre felkészültem. Sok mindent tudok, ami itt folyik, még velük kapcsolatban is. Tudom, hogy Hazel micsoda, nemcsak ő hiszi azt, hogy tudja, hogy én miféle természetfeletti lény vagyok. - Én szeretem a meglepetéseket, remélem Te is- egy kissé gúnyos megjegyzést tettem arra, amit mondott, és közben pedig legszívesebben nevetnék, de nem teszem. - Hogy miért? - nevettem el magam. Hogy mégis miért jöttem én vissza?! Ez idióta kérdés. Ja, meg ez az a kérdés, amire úgysem az igazat fogom válaszolni, mert az nem tartozik egyelőre a lányra, akinek oly' sok rosszat tettem, remélem egyszer még lehetünk jó viszonyban. - Majd megtudod, elhiheted- folytattam egy sokat sejtető befejezéssel, mindig oda voltam a burkolt megjegyzésekért. - Tudom, hogy tudod - nem kell erről vitát nyitnunk, hisz ő sem épp emberi lény, ha már itt tartunk. S még pont ő beszél erről? S azt is tudom, hogy Henry mivel tevékenykedik, de meghagyom azt az érzést, mintha tudatlan lennék, és semmiről sem tudok. Bár, velem kapcsolatban ő is érzi, hogy tudom, micsoda. Nem félek tőle,és egyébként is biztos azt várja, hogy nekirohanok majd fejvesztve. Hát, persze, várhatja. Fog mg ő tisztelni engem, vagy legalábbis hasonlót fog mutatni irántam. Csak az nyerhet, aki veszíteni is tud. És én pedig most még nem teszek semmit. Nincs még itt az az idő... - Biztosan örülni fog nekem - ördögi vigyorom előjött, hiszen a fiammal jó a viszonyom, ha csak azóta nem változott meg ő is. Belsőleg. Én sem változtam, viszont próbálkozom vele, csak a hatalom nagyúr, ugyebár, és blabla.
Hazel C. Hollis
welcome to my world
► Residence :
Δ mystic falls
► Age :
32
► Total posts :
564
DAMNED WEREWOLF ◯
Tárgy: Re: Utcák Szer. Júl. 31, 2013 11:30 am
Melissa && Hazel
Különböző érzelmek veszik át az uralmat a testem fölött. Mégis.. mióta vámpír? Vajon már évek óta, csak nem vettem róla tudomást? Mit keres újra a városban? Henry tud róla, vagy őt is hideg zuhanyként fogja érni? A kérdések ellepnek, és még mindig furán nézek a nevelőanyámra, arra a nőre, aki etetett, ruháztatott éveken keresztül, az a nő.. ki aztán megtagadott, s pokollá tette az életemet. Remélem, nem várja el tőlem, hogy a nyakába ugorjak. Sok mindent köszönhetek neki, de nem. Ez számomra oly távol áll tőlem. - Visszatértél? - kérdezek úgy vissza, mintha semmit se hallottam volna. - Ezt meg hogy érted? Vissza a városba? Henry egyáltalán már tud rólad? - fonom össze a karomat a mellkasom alatt. Lőttek a jókedvemnek. Úgy volt, hogy ma ünneplek, erre megjelent ez a hárpia. Tévedtem.. Henry nem tudja tönkretenni a napomat, egyedül az anyja, Melissa képes rá. Vajon már tudja, hogy együtt élek a fiával..? - Hidd el, én azt hittem sosem fogok találkozni veled. De úgy látszik az élet tele van meglepetésekkel. - forgatom meg a szememet. Nem fogok vele tisztelettudóan bánni, a tinédzser koromban már végképp nem voltam vele kegyes. Sőt.. próbáltam mindenféle bajba belekeveredni, éjszakánként kijártam bulizni, s szerencsére Henry sokszor falazott nekem. - Mit keresel valójában itt? - biccentem oldalra a fejemet, és úgy szegezem neki a kérdésemet. - Mielőtt totál hülyének néznél, habár tudom, hogy mindig is így tekintettél rám, hadd áruljak el valamit... - lépek egy kicsit közelebb hozzá, és érzem ahogy az adrenalin szintem jócskán megugrik. Mindig is imádtam kockáztatni, veszélybe sodorni magamat. Egy fittyet hányok arra, hogy ő most egy vámpír. Gyorsabban gyógyulok, mint a halandók, ráadásul, ha hozzám mer érni, ha a hajam szála egy kicsit is meg fog görbülni miatta, megkeresem őt... Teliholdkor az összes vámpír visszahúzza nagyra nőtt agyarait, mert rájönnek, hogy elég egy harapás tőlünk és mehetnek az alvilágba. -, tudom, hogy mi vagy. - súgom rezzenéstelen arccal. - Henry oda lesz érted. - hátrálok egy lépést, és egy diadalmas vigyorral összecsapom tenyereimet. Mit is mondhatnék? Édes a dicsőség, és a hatalom érzése.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Kedd Júl. 30, 2013 2:30 pm
Hazel&Melissa
Egy nagyon szép és ragyogó napsütéses nap, erre ébredni a legjobb. Itt vagyok újra, Mystic Falls városában. Igen, ez a rémtetteim helye, mert ezt máshogyan nem lehet jellemezni. Mostantól pedig a nagy tetteim helye, elsősorban a bosszúé, de vajon mi lesz az egészből? Erre most még nem gondolok. Magam sem tudom, de úgy érzem, ezt el kell intéznem, hiszen másképp nem leszek nyugodt. Vagy jobb lenne az egészet pihentetni, és örökre elfelejteni? Csak az ilyen dolgokat nem lehet kidobni a szemetesbe, vagy beledobni egy folyóba. Ugyanott fognak maradni, ahol eddig is voltak. Az emlékek ilyenek, közöttük is vannak tökéletes pillanatok, viszont ugyanakkor szörnyűségek sora is. Ez már rosszul kezdődik. Sokat változtam, sokkal jobban érdekel a divat, és minden, ami eddig is érdekelt. Kegyetlenségeim helyszínén járok, itt ezeken az utcákon sokszor voltam már, de még mindig ugyanazok az érzések fognak el, mint régen... Túl sok a kíváncsiskodó szempár az utcákban, valahogy ezt még mindig nem bírom, ha megbámulnak valakit. Jó, én is ezt szoktam tenni, szóval, én is ugyanilyen kíváncsiskodó lélek vagyok. Ahogy sétáltam a városkában, egyre többször a szemem előtt látom Henry-t, és persze, Hazel-t is, hisz bármennyire is rosszul bántam vele, ami természetesen megbocsáthatatlan, de legbelül szeretem őt is. Azt sem szeretem, ha valaki csak úgy elrontja az egész nyugodt környezetemet. Jó, ez cseppet sem igaz, hiszen én magam is szeretem a pörgős, és kicsit sem unalmas történéseket. Ugyanekkor a meglepetésekkel hadilábon állok. Főleg, ha egy olyan személlyel futok össze teljesen véletlenül itt, akire nem számítottam. Hazel. Ez most valami jel lehet? Mindenre fény derül, azt hiszem. - Hazel? - olyan fura tekintettel néztem rá, hiszen rég nem láttam őt, és tulajdonképpen nem hittem el, hogy ő van itt előttem. Nagyon gyönyörű lány. Mindig is az volt, csak én voltam vele olyan, amilyen... Egyáltalán nem voltam hozzá jó. - Itt vagyok, visszatértem...- jelentettem ki nyers és nemtörődöm stílusomban, bár mindig is ilyen hűvösség vette körül a beszélőkémet. - Hm. - kezdtem bele valamibe, de aztán kis ideig csendben maradtam, mert próbáltam türtőztetni magamat, de nem sokáig bírtam ki, de azért megpróbáltam kicsit emberibb lenni vele.- Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar összefutok veled - nahát, ezt még magamtól sem vártam, hogy ezt fogom kimondani, és elég normális hangnemben. Az már engem is megrémített, hogy kimertem mondani, hogy nem gondoltam volna...
Kezdőlap
Tárgy: Re: Utcák 
