Nem tudom nem észrevenni a meglepettségét. Előtte valahogy eszembe sem jutott, hogy majd új lesz neki az, hogy tudok mindenről. Mármint a vámpírokról, meg a vérről, ami meggyógyított. Talán eljátszhattam volna az ártatlan kislányt aki meglepődve veszi tudomásul, hogy néhány perc alatt meggyógyult. Vagy talán jobb volt ez így, mert végre nekem is sikerült már meglepnem valamivel ezt az idiótát, aki történetesen megmentette az életemet. Mondjuk arra azért kíváncsi lennék, hogy miért hord magánál vámpírvért, hiszen azért nem minden sarkon kaphat olyat az ember. Az viszont már biztos, hogy nem sokáig tartott ez az aggódó állapot, hiszen következő szavai már sokkal inkább hasonlítottak az előző idiótára, nem pedig az aggódó "mentsük meg a lányt" férfira. Bár mégis változott valami... Nem kiabál itt velem, és úgy tűnik mostmár vicces kedvében is van. - A köszönöm szócska nem volt elég köszönet, cica? - Emelem fel a szemöldököm, igyekszem a cica szót ugyanabban a hangsúlyban használni, mint amiben ő is használta. - Mit szeretnél még, azon kívül, hogy kifizetek minden kárt amit okoztam? - Kérdezem ugyanazzal a felvont szemöldökkel. Hirtelen annyi kérdéssel tudnám letámadni őt, hogy azt sem tudom, hogy melyikkel kezdhetném. - Azt azért megkérdezhetem, hogy mégis miért hordasz magadnál vámpír vért? - Bukik ki a számon a kérdés ami leginkább foglalkoztatott engem, remélem, hogy nem veszi majd túlzottan tolakodásnak, de azért na... Mégiscsak megitatott velem egy adagot. - Természetesen kifizetek mindent, ahogy előtte is megmondtam, nem fogok eltűnni. Valószínűleg érdekes is lenne az embereknek, ha most kiszállnék innen, mintha mi sem történt volna. Szóval talán a legjobb lenne, ha elhúznánk innen mielőtt a mentők is ideérnek. Mit szólsz? - Nézek rá kérdő tekintettel. Legszívesebben mondanám neki, hogy vigyen haza, hogy átöltözhessek, de a végén még azt hiszi, hogy szeretnék tőle valamit, főleg azok után, hogy alig tudom levenni a szemem a tökéletes testéről. - Az túl nagy kérés lenne ha azt mondanám, hogy vigyél haza? Persze az út árát is megtéríteném aztán... - Forgatom meg a szemem egy halvány kis mosollyal. Az egy dolog, hogy nem ugorhatok ki a kocsiból, mintha mi sem történt volna. Viszont az meg egy másik dolog, hogy nem is akarok... Őszintén szólva ezek után nem szívesen maradnék egyedül, hiszen tényleg csak egy szerencsétlen pillanat és legközelebb vámpírként ébredek fel. Tényleg legkevésbé sem vágyok magányra most, és amennyire csak tudom, húzni szeretném az idejét még akkor is ha meg kell fizetnem minden percét. - Nem tartom túl jó ötletnek azt sem, hogy egyedül induljak haza... - Vallom be végül, és csak reménykedni tudok abban, hogy nem fog kiröhögni és kidobni innen, hiszen ez részben az ő hibája is. Ha vámpír lesz belőlem az ő tette miatt, azt már nem biztos, hogy megköszönöm.
Mereven néztem őt, vártam, hogy mi fog most következni. Meghal, vagy szépen lassan visszanyeri az erejét, és mehet minden tovább? Ez nem igaz, mert meg kell magyaráznom majd neki mit is adtam be. De ahogy teltek múltak a percek, és végre kinyitotta a kis száját, rá kellett jönnöm, hogy semmit sem kell neki megmagyaráznom, ugyanis valószínűleg ugyanolyan vadász mint én. Akkor ezek szerint bűntudatomnak sem kell lenni, mert nem is biztos, hogy mindez miattam történt. Nem tudtam leplezni a meglepettségemet. Ki nem néztem volna belőle, hogy ez az ártatlan, kislánynak kinéző nő képes lenne ilyen életet élni. Bár ha jobban belegondolok, nem is biztos hogy ilyen életet él, lehet, hogy csak összeakadt már hozzám hasonlóval, vagy esetleg a családjában választotta valaki ezt a hivatást. De igazából a részletek nem is érdekelnek. Nagy szemeket meresztettem rá majd mély levegőt vettem, és igyekeztem összeszedni a gondolataimat. Jó pár másodperc eltelt, mire végre meg tudtam szólalni. - Na de cicaaa, legalább egy kis hálát megérdemelnék nem? Elvégre megmentettem az életedet, az meg már mindegy, hogy milyen módon, nem? - igen, ez az, visszatért az igazi Jensen. Nem fogom hagyni, hogy ez miatt meg tudjon dorgálni, hisz engem kivételes módon most a jó szándék vezérelt. Tényleg csak azt akartam, hogy a nyamvadt kis élete ne érjen véget egy vámpír miatt. [i]- Ohh igen, hidd el, hogy a kocsi tisztíttatását is be fogom hajtani rajtad. Nem úgy van az, hogy összetöröd a kocsimat, meg még össze is vérzed és eltűnsz.[/i] - félmosolyra húztam a számat, amolyan csábosan. Elvégre félmeztelenül voltam, és nem tartom magam egy rosszul kinéző valakinek. Nem mellesleg megmozgatott bennem valamit. De egy éjszakánál többet Ő sem kapna tőlem. Örömmel töltött el, hogy lassacskán szedi össze magát. Viszont azt az egyet nem tudom, hogyan fogjuk megmagyarázni a mentősöknek azt, hogy igazából nincs is már sérült...
Úgy fogom magam érezni mintha kicseréltek volna? Én inkább úgy érzem jelen pillanatban, hogy őt cserélték ki. Ahelyett, hogy itthagyna a fenébe, most körülöttem ugrál és próbál megmenteni. Na nem mintha ennek nem örülnék, hiszen ha magamra hagyna valószínűleg már halott is lennék, vagy legalábbis a halál küszöbén állnék, hiszen a mentők nem sietnek túlzottan, de még csak a járókelők sem tettek semmit, azon kívül, hogy álltak és bámultak minket, mintha valami földönkívüliek lennénk. Azért jó tudni, hogy ilyen sokan segítenek az emberen, ha bajban van. Az emberek manapság csak sz*rnak mindenki fejére és végignézik ahogy meghal, mert az izgalmasabb, mint segíteni az illetőn. Szóval nekem most aztán tényleg nagy szerencsém van amiért ő itt van, és bár gyűlölöm, mégis most igencsak hálás lehetek neki. Nem úgy mint annak, hogy ennyire őszinte és bevalotta nekem, mennyire is fog fájni ami történni fog. Nem igazán tudok mit kezdeni vele, még csak válaszolni sem tudok, mivel ahelyett hogy megvárná a reakciómat csak igyekszik felkapni és betuszkolni a kocsijába. Most az egyszer azt hiszem, nem érdekel, hogy mi történik majd a saját kocsimmal. Tényleg nem. Az viszont annál inkább, hogy érzem, ahogyan az elmém sötétedik el, valami furcsa érzés amit még soha nem éreztem... Annyi szent, hogy kezdem elveszíteni az eszméletem, hiába próbálok ébren maradni. Még sikoltani sem tudok, hiszen ahhoz sincs erőm már. Figyelem ahogy a számhoz emel valami löttyöt, amit első pillantásra meg nem mondtam volna, hogy mi az. Viszont mikor megérzem az ízét már nagyon is tudom, hogy mivel akar megitatni. De nincs elég erőm hozzá, hogy rászóljak, így ismét csak valami furcsa hang hagyja el a számat, amivel ellenkezni próbálnék, de ehelyett csak lecsúszik a torkomon a lötty amit ha nem segítek rá egy nyeléssel, akkor megfulladok. - Igen-igen... Ezek után pedig egy alapos mosást is nekem kell fizetnem, hm? - Válaszolok neki, mikor már érzem, hogy kezd visszatérni belém az erő, bár ehhez azért kellett néhány hosszú perc. Abba viszont bele sem merek gondolni, hogy mindez után milyen véres lehet az ülés alattam. Nagyszerű! Mostmár lesz még valami, amivel idegesíthet. Mindenesetre még mindig ő mentette meg az életem, még ha vámpírvérrel is. - Azt remélem azért tudod, hogy vámpír vérrel nem túl veszélymentes gyógyítani? - Pillantok rá egy fájdalmas pillantással, főleg, hogy most az elkövetkezendő huszonnégy órában muszáj figyelnem minden léptemet, hiszen nem kizárt, hogy a vámpír pontosan ezt a pillanatot várta. Talán át akar változtatni? - Nem igazán szeretnék vérszívó lenni, bármilyen hivogató is a halhatatlanság gondolata. - Ingatom meg a fejemet. - Mindenesetre köszönöm. Megmentetted az életem... És ha jól sejtem nem csak azért mert szükséged van a kártérítésre. - Mosolyodom el halványan.
Soha nem voltam még ennyire kétségbeesett, és összezavarodott. Képtelen vagyok elhinni, hogy mindez megtörtént fényes nappal. Ezeknek már semmi sem szent! Bizonyára egy olyan vámpír tehette, akit magamra haragítottam valamikor. A baj ezzel csak az, hogy jó pár ilyen van jelenleg, aki szeretne holtan látni. Az érzés kölcsönös. Néztem őt, hallgattam, éreztem ahogy a kezem után nyúl, és próbálja szorítani, de az ereje szépen lassan kezdte elhagyni őt. Cikáztak a gondolatok a fejemben. Egy adag vámpírvér van nálam, de ha beadom neki, képtelen leszek megmagyarázni neki, hogy hogyan maradhatott életben orvosi beavatkozás nélkül. De a francba is! Kit érdekel? Az majd a jövő Jensen gondja. - Ez most nagyon fájni fog neked, de hidd el nemsokára sokkal jobb lesz. Úgy fogod magad érezni, mintha kicseréltek volna. Üvölts ha kell, de most fel foglak emelni, és beraklak a kocsimba. Segítek rajtad, nem kell tőlem félni. - Próbáltam annyira őszintén beszélni hozzá, amennyire csak tudtam. Elszaladni nem tud előlem, így tényleg nincs más választása, mint hogy elviselje mindazt, amit tenni készülök vele. Finoman letettem a földre, majd óvatosan alányúltam, és elkezdtem őt felemelni. Éreztem, hogy a járókelők néznek, ami csak felbosszantott engem.- Mit néznek? Megsérült, és mivel az a rohadt mentő nem ér ide, én viszem be a kórházba! - üvöltöttem rájuk, majd elindultam a kocsimhoz. Éreztem felsőtestemen, ahogy megállítathatatlanul folyik a vére. Csak remélni tudom, hogy időben sikerül megmentenem őt, és nem lesz belőle vámpír. Azt sosem bocsátanám meg magamnak. Nehezen de kinyitottam a kocsiajtót, majd amennyire óvatosan csak tudtam, beraktam őt a hátsó ülésre ügyelve arra, hogy a sebén a nyomókötés le ne jöjjön. Beugrottam előre, és gyorsan elkezdtem keresni a kis táskámat, amiben vész esetén volt tárolva egy adag vámpírvér. Odahajoltam hozzá, majd szépen beleöntöttem a szájába. - Nyeld le, ez fájdalomcsillapító. Kérlek, ne halj meg nekem itt cica, ne feledd, még tartozol nekem.- Tudom jól, hogy egy idióta vagyok, amiért ilyenkor is ezen jár az eszem, de ezt jelen pillanatban azért szántam neki, hogy tudja, befejezetlen dolga van még.
Rengeteg olyan dolog történt ma, amire reggel még gondolni sem mertem volna. Hosszú napot tudhatok a hátam mögött, de most már tudom, hogy biztonságban vagyok. Enzo sosem bántana. Már nem. Tudom, hogy már nem úgy viselkedik velem, mint az elején mikor megismertük egymást. Akkor még csak játékszer voltam neki abban, hog bosszút álljon Stefánon, hogy bebizonyítsa, hogy nem olyan jó ember, mint amilyennek tartja magát vagy amilyennek mások tartják őt. Most már viszont nem használ ki, tudom, érzem. Habár nemrég megakartak erőszakolni, nem tudtam elhúzódni Enzotól. Túl régóta vártam már a csókjára, és lelkileg, érzelmileg bármennyire is lefáradtam a ma este után, de akkor sem bírtam ki, hogy ne viszonozzam a csókját. Szükségem volt rá. Szükségem volt arra, hogy érezzem őt, közel magamhoz. Szükségem volt, és van rá. Lágyan még is vágyakozóan csókol meg, én pedig megborzongok ettől az érzéstől. Teljesen új nekem, de jól esik, élvezem és nem akarom, hogy véget érjen. Nem akarom őt elengedni, nem akarom, hogy megint elhagyjon, hogy messze legyen tőlem, mert azt nem bírnám ki. Mondjuk szeretnék most ezen az éjszakán túl lenni... Tényleg hosszú napom volt és megviselt az este. Mint érzelmileg, mint testileg és már nagyon szeretnék aludni. Szavait hallva halkan elnevetem magam. - Örülök, hogy nem bírtad ki. - mondom neki, miközben mosolyogva nézek fel rá. Aztán tekintetemmel követem az ő tekintetét , ahogy a sikátor vége felé pillant. Tudom, hogy miért komorodott el. Nekem is újra felvillantak a nemrég történt események... Élénken látom még magam előtt azt, ahogy a részeg srác leránt maga elé, és azt hittem, hogy senki sem fog jönni... Azt hiszem egy jó ideig még emlékezni fogok erre. Egyrészt örülök annak, hogy ma éjszaka velem marad, de ott van a lényeg; MA. Mivan, ha holnapra megint el fog tűnni? Sok kérdés merül még fel bennem, de nincs túl sok energiám foglalkozni velük, kimerült vagyok. Így hát nem mondok inkább semmit csak megyek vele.
Furcsa érzések kavarognak bennem. Ezernyi, eddig elfojtott, ám már ismert érzés. Talán ez tényleg szerelem? Tényleg törődés, amit a lány iránt érzek? Igyekeztem elfojtani, háttérbe szorítani ezeket az érzéseket, de nem tehetem örökké. Pláne nem akkor, amikor Sarah bajban van, amikor itt van mellettem, előttem és ennyire sebezhető. Sebezhető, hiszen érzem, tudom, hogy most szüksége van rám. És itt leszek mellette. Ma este biztosan. De hogy mit hoz a holnap? Nos, ez még kérdéses. Nem sokáig tudom türtőztetni a vágyamat iránta. A szomjammal meg tudok küzdeni a vér iránt, de iránta nem. Gyors, de lágy mozdulattal mozgok, támasztom a falhoz és tapadok rá az ajkára. Oh, azok a puha, lágy ajkak. Melyek lassan együtt mozognak az enyémmel, nyelvem bebocsájtást nyer ajkai mögé, és körtáncot jár az övével. Lágy ritmus ez, mely egyre gyorsabb, vágyóbb és felszabadítóbb. Érzem, ahogy a vágyam felszabadul, és érzem, hogyan kívánom ezt a lányt, hogy törődök vele és hogy... ...szeretem? Talán. Hamarosan leesik, hogy mit is teszek és hogy hogyan is teszem és eltávolodok tőle. Bocsánatot kérve szidom magamat fejben. Hogy lehetek ilyen hülye?! Most akarták megerőszakolni ezt az édes lányt, vélhetőleg hasonló módon, mint ahogy én rohantam őt le. Ámbár az én éhes, vágytól duzzadó csókjaim mögött ott érezhető a lágyság, a szeretet és az, hogy soha nem bántanám ezt a lányt. Soha nem érnék hozzá úgy, hogy ő nem akarja. Ellépek tőle, de ő utánam nyúl, hozzám lép és egy csókot lehel az ajkaimra. Lehunyt szemmel, sóhajtva fogadom a csókot, majd átkarolom a derekát és magamhoz húzom. Lenézek rá, mélyen a szemébe és egy pimasz, pajkos mosoly jelenik meg a szám szegletében. - Hát nem bírtam ki... Lehet, az a srác rosszabbul járt volna, ha te kezdesz ki vele... - szélesedik el a vigyorom, majd a sikátor vége felé nézek és elkomorodom. - Ma éjjel veled maradok. - jelentem ki ellent mondást nem tűrő hangon, és a derekánál fogva lágyan a sikátor vége felé vezetem a lányt.
Sarah Nelson
welcome to my world
► Residence :
¤ Mystic Falls
► Total posts :
90
HUMAN BLOODBAG ☮
Tárgy: Re: Utcák Szomb. Nov. 14, 2015 8:09 pm
Enzo & Sarah
•••••• See you again ••••••
"Igen. Itt voltam. És itt is maradok." Ezek a szavak mennek folyamatosan a fejemben, mintha rosszul értettem volna. Itt marad. Nem megy el. Habár lesokkolt ami nemrég történt, szemem még is felcsillan eme pár szó miatt. Erre volt szükségem, hogy tudjam nem fog újra elmenni. Nem fog újra magamra hagyni. Bólintok és követem őt. Tényleg jó lenne már hazamenni. Nem is vágyom másra csak egy meleg zuhanyra és arra, hogy kialudhassam magamat. Holnap nincsen suli szóval kitudom pihenni magamat. Csak erre vágyom per pillanat. Túl hosszú volt a nap, túlságosan megviseltek a történtek. Kicsit meglepődök mikor megáll és újra felém fordul, nem értem, hogy miért mondja azt, hogy francba. A következő pillanatban teljesen váratlanul ér az, hogy magához ránt és megcsókol. A meglepettségtől vissza csókolom, aztán mikor az agyam felfogja, hogy mi is történik most, engedem neki, hogy a nyelve benyomúljon a számba. Hirtelen ért, de teljesen más, mint amilyen a részeg srác volt. Enzo gyengéd, még is mohó és ez tetszik. Hirtelen történnek a dolgok és nem állítom meg, csak hagyom, nem akarom leállítani, túlságosan régóta is várok már arra, hogy megcsókoljon. Magához húzzon és végre megcsókoljon. Most pedig... Megtörtént. Ezzel is bebizonyítva azt, hogy érez irántam valamit, nekem pedig megdobogtatja ez a tudat a szívemet. - Ne... - fogom meg a kezét, mikor hátrébb lép tőlem, majd oda megyek közel hozzá és gyengéden megcsókolom. - Nem akarok ma egyedül lenni... - suttogom és szemeibe nézek. Csak annyira húzodtam el tőle, hogy a szemeibe tudjak nézni.
Lágyan tartom a lányt közel magamhoz, homlokomat a homlokának nyomom és jól vagyok így. Nem akarok egy centivel sem távolabb lenni tőle, de végül erővel elszakítom magamat tőle. Mélyen a szemébe nézek, ahogy elhúzom tőle a fejemet. Lágyan végigsimítok az arcán, miközben a másik kezemmel a derekát fogom meg. Nem engedem magamtól nagyon távol, csak nézem a szemeit, melyek csillognak. Immár nem a félelemtől, hanem valami mástól. Valami mástól, ami kicsit megrémiszt, ám jó érzéssel is tölt el. Furcsa ez a kettősség, és nem nagyon tudok mit kezdeni vele. Csak nézem őt, a szavai viszhangoznak a fejemben. - Igen. Itt voltam. És itt is maradok. - suttogom és sóhajtok egyet. Szeretném őt megcsókolni. Szeretném őt megölelni. És a karjaimba tartani, magamhoz szorítani, hogy megvédjem őt minden rossztól,minden bajtól, mi ebben a szemét, szar világban vár rá. De ez nem én vagyok. Nem lehetek én. Enyhe csalódottságot láthat a szememben, majd sóhajtok egyet és megcsóválom a fejemet. - Gyere, hazaviszlek! - fogom meg a kezét és indulok meg vele. Remélem, hogy ő is követ. Néhány lépés után azonban ismét megfordulok és a szemébe nézek. - A francba... - morgom, és hirtelen mozdulattal rántom magamhoz, ajkaira tapasztom az ajkaimat, és mohón csókolom őt. Lassan a falhoz vezetem, lágyan nekidöntöm, és míg egyik kezem a csípőjén pihen, másik kezemmel végigsimítok az arcán. A csókot habár mohó, mégis lágy. Forrón követelek belépést puha ajkai mögé és hogyha szétnyitja őket, lágyan nyomul be a nyelvem, hogy körtáncot járjon az övével. Lassú, édes csók ez, mely mégis vággyal teli. Mindketten vártunk már erre, ám az agyam mélyén valahol legbelül egy hang suttog, hogy lehet nem most kellene kiadnom a vágyaimat, az érzéseimet. Hiszen most akarták megerőszakolni, az istenért! És vélhetőleg a részeg srác is így kezdte... Elszégyellem magam, és abbahagyom a csókot, hátrébb lépve tőle. - Ne haragudj... - suttogom a szavakat és zavartan beletúrok a hajamba, a lányt figyelve, hogy vajon elrohan-e.
Sarah Nelson
welcome to my world
► Residence :
¤ Mystic Falls
► Total posts :
90
HUMAN BLOODBAG ☮
Tárgy: Re: Utcák Szomb. Nov. 14, 2015 7:32 pm
Enzo & Sarah
•••••• See you again ••••••
Szükségem van rá, már nem akarom tagadni. Nem akarom újra átélni azt az érzést amit akkor éreztem, mikor elment. Iszonyatosan hiányzott, hiányzott az életemből. Szép lassan az életem részévé vált, szép lassan szerelmes lettem belé és nem akartam őt elengedni, ő viszont elment. Elment és itt hagyott. Most viszont itt van... Itt van végre és nem akarom, hogy újra elmenjen. Ami ma este történt, vagy is ami majdnem megtörtént arról nem hiszem, hogy bárkinek is szeretnék beszélni. Nem lennék képes elmondani bárkinek is, mert akkor tudom, hogy össze törnék, nem tudnám mutatni az erőset. Enzo viszont itt volt, szavak nélkül is tudja, hogy mit érzek. Nem kell neki magyarázkodnom. Kicsit meglep mikor hirtelen megfordul és közel húz magához, de amilyen gyorsan meglepődtem, el is illan. Szeretek a közelében lenni. A karjai közt mindig biztonságban érzem magam, mellette érzem biztonságban magamat. Megmentett az égő kocsiból, megmentett most... Szükségem van rá, ez már nyilvánvaló. Furcsa ez a közelség, de nem bánom egyeltalán. - Az a lényeg, hogy itt voltál. Mielőtt komolyabbra fordultak a dolgok... - mondom a szemeibe nézve, majd kezemmel lágyan végig simítok arcán. Olyan furcsa ilyennek látnom... Most nem mutatja azt az énjét amit a Grillben is próbált mutatni nekem, hogy ő rossz nekem, nem hozzám való. Most látom csak igazán az igazi Enzot, az érzelmeset. Nem mozdulok el tőle, mert nem akarok messzebb kerülni tőle. Félek attól, hogy a következő pillanatban megint úgy dönt, hogy elmegy, és talán végleg itt hagy. Nem tudom mit tennék, ha ez bekövetkezne... Azt nem bírnám elviselni.
Látom, hogyan próbál Sarah erős maradni, és hogy egyre kevésbé sikerül neki. Szinte várom, hogy kitörjön belőle a zokogás, én pedig itt legyek mellette, megvigasztaljam, átöleljem... Furcsa gondolatok, és a düh érzését hamarosan a lágy szeretet és aggodalom váltja fel ez iránt a furcsa lány iránt. Nem igazán tudok mit kezdeni az érzéssel, ahogy eddig sem tudtam. Egyszerűen csak furcsán érzem magam és zavarodottnak. Fogalmam nincs, mit kellene tennem az ellen, hogy újra "normális" legyek. Kicsit eltávolodok a lánytól és ökölbe szorítom a kezemet. Pontosan tudhatja, hogy mi jár a fejemben, azonban nem mozdulok és igyekszem lenyugtatni magam. Veszek egy mély levegőt és megérzem, hogy Sarah ott áll mögöttem. Hallom a hangját, a lélegzetvételét, és szinte látom magam előtt, ahogy remeg és rázkódik. Lehunyom a szememet és küzdök magammal, az érzéseimmel, de tudom, hogy nem sokáig fog menni. Próbáltam távol tartani magam tőle, de úgy tűnik, hogy ez a véletlen kellett, hogy átlendítsen a palánkon. Hirtelen mozdulattal fordulok meg, lépek oda a lány elé és teszem az arcára a kezemet. Közel húzom magamhoz és mélyen a szemébe nézek. - Nem tudom mit tettem volna, hogyha későn érkezem... - suttogom a szavakat, és a homlokának döntöm a sajátomat, lehunyom a szememet és sóhajtok egyet. Nem akarom őt elengedni, nem akarok tőle egy centivel sem távolabb lenni. Lassan kezdek rájönni... Nekem is szükségem van rá. És ez megrémiszt...
Sarah Nelson
welcome to my world
► Residence :
¤ Mystic Falls
► Total posts :
90
HUMAN BLOODBAG ☮
Tárgy: Re: Utcák Szomb. Nov. 14, 2015 7:03 pm
Enzo & Sarah
•••••• See you again ••••••
Pár pillanatra lehunyom a szememet. Tudom, hogy mit akart mondani, pedig nem fejezte be a mondatát. Én is jól tudom, hogy az a srác mit akart csinálni, és habár nem annyira látszik rajtam, de csak idő kérdése és megtörök, kifogok borulni, mert lelkileg nagyon megvisel a tudat, hogy majdnem megtörtént... Egy idegennel az utcán, akaratom ellenére. Azt tudom, hogy ma nem akarok egyedül lenni, nem tudnék úgy elaludni, hogy nincs velem senki. Egyszerűen csak ma nem akarok egyedül lenni. Nézem ahogy megigézi a srácot az pedig elfut. Jól is teszi, mert szerintem pár percen, vagy másodperc múlva meghalt volna, ha nem állítom le Enzot. Legszívesebben én is a halálát akarom, de nem lehet. Lehet, hogy alapjáraton egy tök normális ember, kedves srác. Az alkohol mindenkiből mást hoz ki. Én legutóbb mikor ittam, szerelmet vallottam, pedig józanul azt sosem tettem volna meg. Végig Enzot nézem ahogy oda sétál hozzám, majd kezét kezemre teszi. - Szerencsére itt voltál, és ez számít. - mondom még mindig halkan és próbálok nyugalmat erőszakolni a hangomban, pedig nem vagyok nyugodt, ki vagyok teljesen merülve, sokkot kaptam ami szép lassan terjed szét a testemben. - Belegondolni sem akarok, hogy közel voltunk a... Szóval, tudod... - mondom majd elkapom a tekintetemet. Lelki szemeim előtt még élénken látom azt, hogy a részeg srác kezei hol jártak... - Nem tett olyat, amit egy idő után nem tudnék megemészteni. - mondom, némileg kikerülve a választ, pontosan nem tudom, hogy jól vagyok-e... Nézem ahogy távolabb sétál tölem és keze ökölbe szorul. Oda megyek mögé, de most nem érek hozzá. - Ne hagyj el újra... Szükségem van rád.... - mondom közel állva hozzá.
Egyszerűen határtalan gyűlölet fut végig rajtam. Régen nem éreztem már ennyier erős, intezív érzést, és csak rugdosom, ütöm és verem a srácot egészn addig, amíg egy meleg kezet nem érzek a karomon. Ekkor leállok, és a nyöszörgésen túl hallom meg Sarah hangját, aki azt kéri: hagyjam békén a támadóját. - Sarah... Ez a srác meg akart... - lemondóan sóhajtok egy megcsóválom a fejemet. Felrántom a részeg srácot a nyakánál fogva, és mélyen a szemébe nézek: - Fogtad magad, átsétáltál a sikátoron. Nem találkoztál senkivel, balf.sz voltál, nekimentél a falnak és megvágtad magad a pezsgős üveggel. Barom... - nézek mélyen a srác szemébe és igézem meg, az utolsó szót pedig csak úgy magamnak suttogom, majd ellököm magamtól a fiút, aki futásnak ered, és hamarosan eltűnik a sikátor sarkánál. Csak nézek utána, majd lassan Sarah felé fordulok. Végigmérem őt, és látom, hogy habár nagyon megijedhetett, még most is határozott, erős és tartja magát. - El se tudom képzelni, mi lett volna, ha nem járok erre. - lépek közelebb hozzá és rakom a karjára a kezeimet. Mélyen a szemébe nézek és vizslatóan nézek végig rajta. - Jól vagy? Nem bántott az a rohadék? - hadarok egyre jobban, a hangomba pedig temérdek düh gyűlik. - Jézusom Sarah... - morgom és elfordulok tőle. Beletúrok a hajamba és idegesen távolodom el tőle néhány lépést. Fogalmam nincs, hogy most mit csináljak, vagy mit tegyek. Egyelőre csak igyekszem lenyugodni, ami nem megy valami könnyen. Legszívesebben a srác után mennék, és beleverném a fejét a falba. Talán meg is teszem... Vágyakozva nézek a sikátor vége felé és a kezem ökölbe szorul. Ha Sarah jó megfigyelő, pontosan tudhatja, mi járhat a fejemben.
Sarah Nelson
welcome to my world
► Residence :
¤ Mystic Falls
► Total posts :
90
HUMAN BLOODBAG ☮
Tárgy: Re: Utcák Szomb. Nov. 14, 2015 6:38 pm
Enzo & Sarah
•••••• See you again ••••••
Szép lassan kezdem felfogni, hogy mi történt volna, ha Enzo nem jön, vagy ha csak később érkezik. Szép lassan eljut a tudatomig, hogy mi történik. Ahogy vissza gondolok a hideg kiráz tőle, libabőrös leszek mikor eszembe jut, hogy a srác keze miket érintett. Nem lettem volna kiszabadulni, ha nem jön senki akkor... Nem tudom felfogni ezt az egészet. Legalábbis egyből nem. A gondolat, hogy mit akart, hogy mit csináljak a számmal... Illetve, hogy ő mit akart csinálni.... Teljesen lebénít és nem teszek semmi mást csak nézem a két férfit, akik közül az egyiket szeretem. Csak nézem őket, nem tudok megmozdulni, sem megszólalni, csak nézek magam elé. Pislogok párat és próbálom össze szedni a maradék energiámat, és oda megyek Enzohoz. Megfogom a karját. - Hagyd őt, a végén még megölöd. - szólok rá és remélem tudok rá hatni. Utálom ezt az idegent, viszont nem akarom a halálát. Részeg volt, elég neki egy igézés, illetve egy kórház. Habár valamennyire sötét van, de a lámpák gyér fényében látom, hogy a srác kapott pár erős ütést Enzotól. Kezemmel még mindig Enzo egyik karját fogom és arcára nézek. Eszembe jut az utolsó találkozásunk. Egy részem örült annak, hogy megtudta, hogy mit érzek, viszont a másik részem nagyon gyűlölte emiatt Amandát, hiszen miatta veszítettem el Enzot. Amíg nem hallotta meg a Grillben amit a barátnőm mondott, addig nem sejtett semmit. Addig ott volt nekem, most viszont... Nem akarom, hogy csak akkor jelenjen meg- vagy még akkor sem - amikor bajban vagyok.
Csak úgy forr bennem a düh... Micsoda egy undorító, mocskos, részeg barom állat képes az ilyesmire. A kezem alatt rugdalózik a srác, nyögdös és látom, hogyan futja el a szemét a könny. EGy gyáva féreg, aki most már nem elég erős és nem elég bátor. Gusztustalan, szinte szembe köpném az ilyen embert. Pláne őt, hiszen hozzáért Sarah-hoz. A bőrét fogdosta, és biztos vagyok benne, hogy mást is tett volna vele. Sajnos nem érzem úgy, hogy időben érkeztem, de hálás vagyok a Sorsnak, hogy meghallottam a lány kiáltását, habár nem volt valami határozott és kétségbe esett. Elámulok azon, hogy Sarah még ilyenkor is mennyire bátor és hogy mennyire határozottan viselkedett. Lassan hátrafordítom a fejemet, de úgy, hogy fél szememet a srácon tartom, aki már elég közel áll a fulladáshoz. A lány hangja halk és talán kicsit remeg is, ám ebben nem vagyok biztos. Elég nagy sokk érte, és úgy gondolom, hogy azon is meg fog lepődni, hogy mit is keresek itt. Ezt azonban nem fogom az orrára kötni, mert csak bajba sodorná őt. A srác lassan fuldoklik a szorításom alatt, így lerakom a földre, a falhoz vágom. Halkan nyüszít, mint valami kiskutya és zokogni kezd. Egy lépést hátrálok tőle, majd villámgyors mozdulattal húzok be neki egyet. Majd még egyet, és még egyet. Ütni, verni kezdem és valahol legbelül remélem, hogy Sarah leállít. A srác nyöszörögni, köhögni kezd és jajgatni, könyörögni, hogy hagyjam abba. A földre kerül, én pedig néhányat még belerúgok, úgy folytatom az agyon verését.
Sarah Nelson
welcome to my world
► Residence :
¤ Mystic Falls
► Total posts :
90
HUMAN BLOODBAG ☮
Tárgy: Re: Utcák Szomb. Nov. 14, 2015 6:14 pm
Enzo & Sarah
•••••• See you again ••••••
Kezemet próbálom kiszabadítani a srác szorításából, de túl erősen fogja, jóval erősebb nálam. Kigyúrt felső teste van, mély hangja, sötét barna haja. Ha nem lenne részeg és máskor találkozunk akkor talán még meg is tetszhetett volna nekem. Bár ebben nem vagyok olyan biztos, mert bármennyire is próbálom tagadni, de még mindig szeretem Enzot. Elhagyott, nem látom őt, de ez nem jelenti azt, hogy megszüntek az érzéseim iránta. Nem akartam beleszeretni, de sok időt töltöttünk együtt és egyszerűen kialakult ez az egész. Bánom azt, hogy kiderült, nem akartam elmondani neki, mert pontosan jól tudtam, hogy hogyan reagálna. Mondjuk azt nem vettem számításba, hogy soha többé nem látnám... De mindegy a múlttal foglalkozni, az már csak múlt, vége. Gondolataimból akkor ébredek fel mikor hirtelen a srác előtt találom magamat, a földön térdelve. Aztán mikor már tényleg nem számítottam arra, hogy jön valaki aki végre tudna segíteni nekem, hűvüs szellőt érzek meg. Egyből felkelek a földről és hátrálok pár lépést, és nézem a bőrkabátos embert ahogy a falnak szorítja a részeg srácot, aki előtt pár másodperccel ezelőtt térdeltem. Ahogy nézem az embert, olyan ismerős lesz hirtelen. A haja... Aztán meghallom a hangját. Először nem is hiszek a szememnek. Ez hogyan lehet? - Enzo... - ennyit vagyok csak kinyögni, halkan. Még mindig azalatt a sokk alatt vagyok, hogy majdnem megerőszakoltak, illetve teljesen meglepett Enzo felbukkanása. - Most már jól vagyok... - felelem kérdésére halkan. Még mindig nem tudom elhinni, hogy itt van. Itt van és megmentett. Megint.
A srác kezdi érezni azt, hogy Sarah igencsak tiltakozik ellene. Nem is érti, hiszen ő jó képű, vonzó, és amúgy is... Melyik nő ne akarná őt? Szóval igencsak dühbe gurul, mikor érzi, hogy Sarah ellenáll és igyekszik eltolni őt magától. -Maradj nyugton, hidd el, jó lesz! - morran fel a srác. A lány érezheti, hogy most már nincs igazán jó kedve, inkább egy vadállatias ösztön kerekedik felül a jó kedven és az alkoholmámor kezd átcsapni agresszióba. Talán most már Sarah is komolyabban veszi ezt az egész problémát és meg is rémül. A srác tapizni kezdi, próbál benyúlni a felsője alá is, miközben széttépi a kabátja cipzárját, szétrántva ezzel az anyagot, hogy szabaddá tegye a lány felsőjét. Ajkait Sarah ajkaira tapasztja, és igyekszik betuszkolni a nyelvét a lány szorosan összezárt ajkai közé. Keze egyre feljebb halad a pólón belül, míg a másik kezével összefogja a lány csuklóit, hogy ne tudjon mozogni. Sarah mégis kicsit oldalra fordítja a fejét és végre valami hang is elhagyja a száját, bár ez nem a kéjes nyögés, vagy a vágyakozó sóhaj, amire a fiú vár, hanem egy segélykérés, egy kiáltás. - Fogd be a szád! - csattan fel a fiú, majd elvigyorodik. - Gyere, használd a szádat másra... - röhög a srác, és lassan elkezdi kibontani az övét, hogy letoltja a nadrágját. Megrántja a lányt, aki így - hogyha elveszíti az egyensúlyát - a földre kerül és a srác előtt térdel. Minden egy pillanat alatt történik. Sarah annyit érzékelhet, hogy egy hűvös szellő (talán ismerős illattal) suhan el előtte, és hogy a következő pillanatban a srác a szemben lévő falnál nyöszörög és szörcsög, ugyanis egy sötét, bőrkabátos alak tartja a földtől pár centire a nyakánál fogva szerencsétlent. Nem szól semmit, csak halkan megszólal: - Jól vagy? - hallhatja Sarah az ismerős hangot, majd a fej mozdul és Enzo néz hátra a válla fölött a földön lévő lánynak. A szeme megvillan és várakozóan néz, miközben erőteljesen tartja a srácot a falnál, néhány centire a földtől.
Sarah Nelson
welcome to my world
► Residence :
¤ Mystic Falls
► Total posts :
90
HUMAN BLOODBAG ☮
Tárgy: Re: Utcák Szomb. Nov. 14, 2015 5:32 pm
Enzo & Sarah
•••••• See you again ••••••
Ciki vagy sem, de én még nem voltam férfival ÚGY, és igazából nem is bánom, mert úgy vagyok vele, hogy ha valakivel megakarom tenni ezt a fontos lépést akkor az az ember olyan legyen, akit tiszta szívemből szeretek, aki fontos nekem, akiért az életemet adnám, ha arra kerülne sor. Ilyen emberrel viszont még nem találkoztam, az pedig nem érdekel, hogy a legtöbb korombeli lány már nem szűz, mit számít az, hogy egy-egy lány hány pasinak volt meg, ha közben nem volt igazi szerelem? Semmit. Szerelem nélkül a szex nem ér semmit. Én legalábbis ezt gondolom és nem igazán érdekel másnak a véleménye. Nem mások elvárásai szerint élek, úgy élem a saját életemet ahogy nekem jó, én hozom meg a döntéseimet nem más. Pont ezért is zavar ennek a srácnak a jelenléte, a mozdulatai ahogy a kezei felfedező útra térnek. Olyan helyeken ér hozzám ahol eddig még senki más nem érintett. Az ember elképzeli az első együttlétét azzal az emberrel akinek oda adja magát, aki először látja őt úgy, ahogy még senki más. Hát igen, én is képzeltem el dolgokat és valahogy az elsőt nem egy elhagyatottabb részen terveztem, az utcán, nem is bezsélve arról, hogy terveim szerint nem egy részeg sráccal akarom elveszíteni. Körbe-körbe nézek hátha látok valakit aki a segítségemre lehetne, de rajtunk kívül nem látok senkit sem. Kezdek egyre jobban kétségbe esni. A csók után mást is fog csinálni, én pedig azt nagyon nem akarom. Számat szorosan próbálom csukva tartani és amennyire csak tudok elhúzódok közben, miközben egy halk nyögés hagyja el a számat mikor a melleimet és a fenekemet markolássza. - Segítség! - kiáltom mikor eltudtam húzódni a sráctól valamennyire. - Valaki!!
A fiatal srác nem igazán úgy néz ki, hogy csakhamar békén fogja hagyni Sarah-t. Eltökélt szándéka, hogy ő most itt megszerzi ezt a fiatal lányt és még az erőszaktól sem riad vissza. Persze ő ezt nem érzi annyira erőszakosnak,hiszen ő dögös, jó illata van és amúgy is minden nőnek az álma. Talán ez igaz is lenne, ha józan lenne, és úgy találkoztak. Talán még Sarah-nak is megdobogtatta volna a szívét. De így biztos, hogy a fiú semmit nem fog elérni nála sőt, talán utálatot vált majd ki Sarah-ból. A falnak dönti a lányt, erőteljes kezei fogják Sarah derekát, csípőjét a lányénak nyomja, aki érezheti, hogy valóban kívánja őt a srác. Ahogy iszik egy kortyot a pezsgőből, Sarah kihasználja az alkalmat és megpróbál távolabb kerülni tőle, de a fiú csak nevet és a dereka után nyúl.A pezsgős üveget ledobja a földre, ami hangosan koppan, de annyira nem vészes a hang. Erőteljesen magához húzza Saraht, aki szinte neki csapódik a fiú testének. - Na gyere Kislány! Játsszunk egyet! - vigyorog gonoszkásan a srác és egy ocsmány, büdös leheletű csókot lehel a lány ajkaira. Igyekszik nyelvéve szétfeszíteni Sarah ajkait, hogy beférkőzhessen az ajkai mögé, miközben egyik kezével lefogja a lány kezeit, másik kezével a csípőjét, fenekét és melleit markolássza. Talán kicsit erőteljesebben, mint az elvárható lenne, így nem csoda, hogyha Sarah hamarosan segítségért fog kiáltani...
Sarah Nelson
welcome to my world
► Residence :
¤ Mystic Falls
► Total posts :
90
HUMAN BLOODBAG ☮
Tárgy: Re: Utcák Vas. Nov. 08, 2015 3:39 pm
Enzo & Sarah
•••••• See you again ••••••
Fogalmam sincs, hogy hogyan végződhet így a mai napom. Furcsa módon miután Enzo elment, minden megváltozott. A napjaim viszonylag unalmasak lettek, bár ezt csak én érzékelem így. Az életem vissza állt a normál kerékvágásba, csak, hogy én már nem érzem magam normálisnak, a környezet amiben élek az sem normális. A rokonaim vámpírok, Mystic Falls hemzseg a vámpíroktól és minő meglepetés, a férfi akibe sikerült beleszeretnem az is vámpír, és ő még el is ment a városból. Legalábbis amióta megtudta ezt az egészet, hogy szerelmes vagyok belé, azóta nem láttam. Lehet tényleg így a jó, mert normális életet tudok élni, de nekem már nem kell ez az élet. Szükségem van az izgalomra, szükségem van rá... Halkan nyögés hagyja el a számat mikor a vadidegen srác erősebben nyomja a csípőjét hozzám, így hát megérzem férfiasságát. Lehet, hogy még is csak a másik utat kellett volna választanom, de ez a rövidebb, legalábbis erre felé le tudok vágni az útból, csak öhm... Hát igen, ezt nem számoltam bele a ma esti programomba, hogy egy részeg srác kezd el rám nyomulni. Már csak a leheletétől megrészegülök, annyit ivott már, nem is alkohol van már az üvegben. - Kettőnk közül legalább egy valaki legyen józan. Aki per pillanat én vagyok. - mondom enyhe gúnnyal a hangomban és minden próbálok kiszabadulni az öleléséből, ami lassan szorítássá fog átváltani. Mikor észre veszem, hogy újra kortyol az üvegből, akkor reménykedek abban, hogy nem koncentrál teljesen rám és van esélyem kiszabadulni a karjai közül. Ahogy figyelem, ahogyan iszik arrébb megyek kicsit, így hát ő a falnak dől egyből, én meg végre valamennyivel távolabb tőle.
Az utca elég hűvös, ám a sikátorban, ahol a lány most halad, nem érződik annyira a hideg. Mégis érezheti, ahogy megborzong, hiszen nincs egyedül. Érzi az árnyakban, a levegőben, hogy valaki követi és csakhamar kiderül, hogy valóban igaza van.A furcsa, sötét érzés, mely körülölelte néhány perce nem hiábavaló volt. Egy részeg srác, pezsgős üveggel a kezében indul felé, majd átkarolva őt lágyan (vagy talán nem is annyira lágyan?) közös ivászatra invitálja Sarah-t. A leszólításra a lány nem reagál, csak mikor már a srác az arcába tolja az üveget. - Ugyan már. Ne röhögtess. Mindenki szokott néha inni. Hidd el, finom! - vigyorog a srác, oldalra fordulva elereszt egy halk böfögést (hiszen mégiscsak hölgy társaságában van), majd visszafordulva magához húzza a lányt. Érzi, hogy Sarah a falhoz hátrál és követi őt, majd egyik kezével, melyben az üveg van, a falnak támaszkodik, a másikkal Sarah csípőjét húzza magához közelebb. Lágyan, majd egyre erőteljesebben nyomja a lánynak a csípőjét, és Sarah érezheti, hogy mennyire kívánja őt a srác. Őt. Vagy éppencsak egy egyszerű érzékiséget, azt nem tudhatja. Minden esetre úgy tűnik, hogy a srác még nem ivott annyit, hogy ne tudja használni... Szóval azt. elkezdi puszilgatni a lány nyakát, miközben a keze feljebb vándorol Sarah csípőjén, és egyszerűen lefogja a kezét, szorosan a lány derekához. - Jó illatod van. Nem úgy, mint a haveroméknak... - vigyorodik el a srác,és mélyen belélegzi a lány édes illatát. - Szinte megrészegítő... - kuncog röhejesen a srác, majd kifordul oldalra és belekortyol a pezsgős üvegbe. Talán ekkor lehet esélye Sarah-nak megmozdulni, vagy legalább picit távolabb kerülni a sráctól...
Sarah Nelson
welcome to my world
► Residence :
¤ Mystic Falls
► Total posts :
90
HUMAN BLOODBAG ☮
Tárgy: Re: Utcák Hétf. Okt. 19, 2015 6:59 pm
(Bocsi, hogy nincs reagkód, de telóról nem volt kedvem mèg ezzel is foglalkozni.)
ENZO & SARAH
Szeretek egyedül sètálni, mert akkor senki sem zavar meg a gondolkodásban, kitudom szellőztetni a fejemet. Erre az elmúlt időszakban szoktam rá. Hazudnèk, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik Enzo. Eddig párszor összefutottunk vèletlenül, de most már ez sincs... Az első pár hètben mèg kerestem a tekintetemmel, de aztán egy idő után már feladtam, már nem keresem őt. Az teljesen más dolog, hogy sokszor ő jár a fejemben. Annyira más lett az egèsz èletem ebben az elmúlt időszakban, főleg, hogy a családomat illetően vègre megtudtam mindent. Már nem èrzem lètfontosságúnak azt, hogy találkozzak Stefanekkal. Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodasokra, hogy mièrt tartotta titokban a lètezèsemet. Távol akart tartani ettől a világtól? Enzo teljes mèrtèkben belekevert ès tessèk, nem menekültem el, megtudtam bírkózni vele. Amint a szèlnek köszönhetően megèreztem az arcomban a hideg, hűvős levegőt, sikerült felèbrednem valamennyire a gondolataimból ès a szemem sarkából meglátok a falnak dőlve egy kb velem egy idős srácot. Igyekszem elsètálni mellette ès nem reagálok a leszolítására, de nem sokkal kèsőbb elèm áll, ezzel pedig elállva az utamat. Arcomon egy undorodó fintor jelenik meg, mikor a felsőmre kerül egy adag alkohol. - Kihagyom, nem szoktam inni. - mondom a srácnak közömbös hangnemben, ès èpp kikerülnèm őt, hogy tovább tudjak menni, mikor átkarolja a vállamat. Túl közel került hozzám, szinte csak az alkohol szagú lehelletètől úgy èrzem, hogy èn is rèszeg leszek. Szinte teljes súlyával támaszkodik rám. Kínomban közelebb megyek a falhoz, hogy megakadályozzam azt, hogy elessek. Mikor a falhoz èrünk megèrzem az ajkait a nyakamon, ahogy elkezdi csókolgatni, ezzel egy ütemben a keze is elkezd lejjebb vándorolni.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Hétf. Okt. 19, 2015 4:11 pm
És bizony a hangok tényleg ott vannak. A fák, a bokrok rezdülése is ijesztően hat a sötétben, az árnyékok megnyúlnak, és mintha a köztéri lámpák sem adnának annyi fényt, mint eddig. A távolban egy-egy kiáltás, halk beszédfoszlányt hoz a szél, és az autók zúgása is messze hallatszik. Túl messze. Csak a furcsa zörejek, a bokrok életszerűtlen mozgása és egy furcsa hang: lihegés és nadrág súrlódása hallatszik egyre hangosabban. Ahogy Sarah egy sötétebb, árnyékosabb részhez ér, mozgást láthat a szeme sarkából, majd jobb oldalra nézve az egyik ház falának támaszkodva pillant meg egy fiatal srácot. Talán egy idős lehet vele és látszik, hogy be van rúgva, bár állni még tud. - Helló Kislány! - szólítja meg őt a srác, majd lassan ellöki magát a faltól és besétál Sarah elé. Egy pezsgős üveg van a kezében, amit meghúz, majd a lány felé tolja, kicsit ráfröccsentve Sarah felsőjére egy picit az alkoholból. - Gyere, igyál velünk! Mindjárt itt lesz pár haverom. Ott... várnak - fordul a sikátor vége felé a srác, és egy távoli pontra mutat ingatag kézzel. - Hidd el, jó lesz! - vigyorodik el szélesen, és mielőtt még Sarah mozdulni tudna,átkarolja a lány vállát. Nem túl erősen, de a srác szinte teljes testével a lányra támaszkodik, így Sarahnak elég nehéz dolga lesz, hogyha ki akar bújni az ölelés alól. Így, hogy a srác közelebb kerül hozzá, érezheti az enyhe mentolos, ám pezsgővel és energia itallal keveredő leheletét, az enyhe parfümöt, amit vélhetőleg még tegnap rakott magára. Érezheti a bőrkabát hűvösségét, és láthatja, hogy a fiú majd egy fél fejjel magasabb, mint ő. Egyszerű farmer van rajta, sportcipő, ami talán picit már le is van hányva. Félhosszú, enyhén zsíros fekete fürtök szegélyezik borostás arcát. Nem lehet egy csúnya gyerek, de a részegség eltorzítja a vonásait és vélhetőleg a gondolatait is...
Sarah Nelson
welcome to my world
► Residence :
¤ Mystic Falls
► Total posts :
90
HUMAN BLOODBAG ☮
Tárgy: Re: Utcák Pént. Okt. 16, 2015 7:35 pm
Enzo & Sarah
•••••• See you again ••••••
Már 2 hónap van mögöttem azóta, hogy Enzo megtudta azt, hogy beleszerettem. Bevallom nem így terveztem ezt az egészet. Eleve nem is terveztem azt, hogy beleszeretek, azt pedig végképp nem terveztem, hogy teljesen véletlenül tudja meg, hiszen, ha Amanda befogta volna a száját és nem beszélt volna akkor most nem itt tartanánk. Jó, persze ő nem tehet erről, hiszen nem tud semmit - véleményem szerint - a természetfelettiek létezéséről, ő abban a hitben él, hogy ezek a lények csak a mesékben, filmekben léteznek. Nem régen még én is ebben hittem, de mostanra ez persze megváltozott, az egész életem fenekestül felfordult, de igazából már ott tartok, hogy nem bánom, jó ez így, mindig is mondtam, hogy kell egy kis izgalom. Hát tessék, itt van, megkaptam. Enzo természetesen úgy reagált, ahogy terveztem, persze nem képzeltem el eddig sosem azt a pillanatot amikor elmondom neki, nem is terveztem azt, hogy megtudja, de azt viszont pontosan jól tudtam, hogy nem fog neki örülni. Mondhatni meg sem lepődtem a reakcióján. Nem is láttam azóta, 2 hónapja nem tudok róla semmit. Biztos elment, itt hagyta Mystic Fallst, itt hagyott... Nem várhatom el tőle azt, hogy maradjon, hiszen igazából semmi közünk nincsen egymáshoz, nincs miért maradnia, sőt, jobb is, hogy elment. Teljes mértékben igaza volt, vissza kell térnem a normális életemhez amiben nem szerepelnek a természetfeletti lények és ezzel együtt a Salvatorek sem. Viszont nem tudok már olyan lenni, mint rég. Mai napig van olyan pillanat mikor az eszem Enzon jár és az utolsó találkozásunkkor, de ez nem mehet tovább, sosem fogom többé valószínűleg látni és ez így helyes. Mondja az eszem, a szívem az persze teljesen mást mond, ő minden pillanatban, minden helyen Enzot keresi mindhiába. Nem látom sehol és nem is fogom. Vissza tért a régi életéhez, nekem is ezt kell tennem. Ma kicsivel tovább maradtam az egyetemen, mert volt pár dolog amit el kellett intéznem és nem várhatott későbbre, így hát este indultam el ami sajnos sötétedést jelentett már. Az utcán égtek a lámpák, de azért jobb lett volna, ha sikerül még világosba elindulnom haza. Egy kicsivel elhagyatottabb utcába kanyarodok be, mert így egy kicsit letudok vágni a távolságból. Párszor a hátam mögé nézek, mert olyan, mintha hangokat hallanék, de aztán egy idő után nem foglalkozok vele, be tudom szimplán a fáradságnak.
Hiába próbálok nyugodt maradni, mikor ez az idióta ez csinálja velem. Egyszerűen nem hagyja, hogy le tudjak nyugodni és higgadt fejjel tudjak válaszolni neki. Nem akarok egy hisztis libának tűnni, de ezt ő hozza ki belőlem és egyszerűen nem tudok meghátrálni sem mert akkor jön azzal a hülye szöveggel, hogy eddig bírtam, máris meghátrálok. Pedig én nem meghátrálok, egyszerűen csak ráhagyom... pontosabban ráhagynám, ha ő engedné. Mindenki ismeri a mondást... Okos enged szamár szenved! - Mit szólnál ahhoz, hogy most az egyszer kicsit visszavegyél... mert gondolom nem szokásod! Menjünk a hülye pénzedért, aztán pedig mindenki mehet is a saját dolgára.- Mielőtt még esetleg folytathatnám a prédikációmat aminek le merem fogadni, hogy felét meg sem hallja, a másik felére pedig egyszerűen csak nem figyel megtörténik a nagy esemény amire jelenleg senki sem számított. Mindenesetre a hátamban jelenleg egy szép nagy lyuk van és el sem hiszem, hogy ez mind fényes nappal történt. Ahogy azt is furcsállom kicsit, hogy ő nem rémült halálra. Vagy mégis? Amit viszont nem tudok figyelmen kívül hagyni az az, hogy nem hagy meghalni. Nem hagy itt az út kellős közepén. Akármilyen nehéz is de hálás leszek ezért neki életem végéig. Érzem ahogy körém záródnak karjai és nem hagyja, hogy a földbe csapódjak, inkább csak lassan leenged. Aztán fogalmam sincs mit művel velem, csak azté észlelem hogy vetkőzik nekem... Hűha! Na jó... tudom hogy nem nekem, de ettől függetlenül még tetszik. Legalábbis jobban mint az ahogyan elszorítja a sebet ami persze még egy adag fájdalommal jár. Ekkor már nem bírom ki hang nélkül, viszont sikítani sem tudok, hiába próbálkozom, inkább csak valami nyöszörgés jön ki ajkaimon. Lassan elmosolyodom szavai hallatán, próbálok arcára fókuszálni és nem becsukni a szemem, de baromi nehéz. Mintha valami mázsás súlyok lennének a szempilláimra kötözve. - Nem... Nem megy. - Mondom halkan, miközben próbálok levegőhöz is jutni. Kezdek már kissé kétségbeesett is lenni, félek hogy későn érnek ki azok a mentők. Remegő kézzel nyúlok az ő keze után, remélve, hogy nem húzza el előlem azt. Egyszerűen csak szükségem van valamire amire öszpontosíthatok. Így tehát megfogom a kezét olyan erősen amilyen erősen csak tőlem telik... és csak szorítom. Bár ő ebből valószínűleg nem sokat érzékel, de nekem olyan mintha teljes erőmből szorítanám. - Na jó... Lara vagyok... Gyerekkor... volt egy kutyám. - Nyelek egy nagyot. Aztán rá kell jönnöm, hogy nem jut eszembe semmi több. - Ne haragudj... a kocsid miatt... - Nyögöm még ki miközben érzem ahogy egyre inkább gyengül a kezem. Annyira igyekszem és erőlködöm, nem akarom elengedni a kezét, úgy kapaszkodom belé mintha az életem múlna rajta, de tudom, hogy már nem sokáig bírom. - Segíts! -
Ez a helyzet kezd egyre viccesebb lenni. De számomra ez nem jelent problémát, ugyanis igen jól elszórakoztat ez a kis csaj. Az, amit meg beszólásnak nevet, egyenesen nevetséges. Még hogy meglépni előlem? Ugyan, még nem született meg az ember, vámpír, boszorkány, akármi is legyen, aki el tudna rejtőzni előlem. De hát Ő nem tudhatja, hogy én vadász vagyok... De most már csak azért is heccelni fogom, mert iszonyatosan jól mulatok. Szeretem idegesíteni a női nemet. Úgy gondolom, ez kell nekik ahhoz, hogy a végén az én ágyamban kössenek ki. Mindegyiknek túl nagy az önbizalma, így lehet csak betörni őket. Ez miatt meg végképp meg akarnak majd hódítani. Igen, a nők a pasikat, akik így viselkednek... Valamiért ez jön be nekik. - Menj a fenébe! - utánoztam az Ő hangján.- Tényleg csak ennyire futja? Azt hittem, nagyobb a szád cicám. - kacsintottam rá egyet, majd a következő pillanatban a teljesen megsemmisültem. Nem gondoltam volna, hogy fényes nappal ilyen megtörténhet, de megtörtént! A szemem láttára! Pedig általában tudják a vámpírok, hogy vadász vagyok... úgy értem, hallottak már rólam, mert a módszereim említésre méltóak. Odament hozzá egy vámpír, és hátba szúrta őt. A pupilláim kitágultak, és nyomban odasiettem hozzá, holott legszívesebben azt a rohadékot vadásznám le. De nem hagyhatom itt, szüksége van rám. Mielőtt összecsuklott volna, sikerült elkapnom. Lassan leeresztettem a földre, lekaptam magamról a dzsekim, és a hátához nyomtam. Lekaptam a pólóm is, szétszakítottam, majd erősen átkötöttem a dzsekim. Igyekeztem minnél erősebben meghúzni, hogy ne veszítsen annyi vért. A telefonomhoz kaptam, és azonnal hívtam a mentőket, egy kis fenyegetéssel egybekötve, hogy ha nem érnek ki 2 mp-en belül, akkor mind meghalnak. Szeretem nyomatékosítani a kérésemet. - Tarts ki! Beszélj hozzám. Mi a neved? Meséld el a legjobb gyerekkori emléked, rendben? Meg el ne aludj nekem, mert akkor elverem a feneked.- próbáltam a legjobbat kihozni a helyzetből. A legkevesebb volt most az autóm, a lényeg, hogy helyrejöjjön. Hiába, hogy mindenem az autóm, egy embertársam élete sokkal többet ér. De azt viszont megígérhetem, hogy levadászom azt a rohadékot, és addig fogom kínozni, amíg nem könyörög már azért, hogy megöljem őt.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Utcák 
▼ 
