A halálra rémült lány próbált elmenekülni karjaimból, azonban nem hagyom magam olyan könnyen. Ha egyszer valamit elhatározok, azt végre is hajtom! Határozottan követelte, hogy engedjem el, mire én el is engedtem karjaim közül, de elmenni nem hagytam. Amíg nem tudom meg mit tud, addig nem mehet el. Azonban csak kívánnom kellett ezt, hisz olyasmit mondott, melyből már adódik, hogy tudja kilétem. Részben örülök, részben nem. Igazából nem is tudom minek örülök...talán azért, mert így nem kell fedjem rossz énem? Nem tudom a választ. Hirtelen zavarodottság uralkodott el rajtam és nem tudtam mit tehetnék. Ha megidézem lehet nem fog erre az egész ügyre emlékezni, azonban amint vámpírrá válik minden emléke visszajön. És mint őt megismertem azon a gyönyörű estén, kevés ideig fog még ember maradni. Nagyon hasonlít a jelleme Katherinéhez, ő se élte ki az emberlétét. Nagy csönd lett hirtelen. Az úton már nem jártak a gépjárművek, a második negyedből már nem szólt a sziréna. A nagy hallgatás után végül úgy döntöttem, hogy magára hagyom az egykori partnerem,boldoguljon ahogy akar. Hisz már nem függök tőle. Tudok a kalandjáról, viszonyáról a testvéremmel, Kol-al. Bár még senki se említette meg nekem ezt a tényt, mégis tudok róla. Nem lennék én ha nem tudnám mi folyik a környezetemben. Már indultam el ki a sikátorból, mikor hallottam valami nem ide illőt.Valami furcsát, mely azonnal fennakadt a fülemen. Ősi vámpír vagyok, hallom a lány szívdobogását és a vénájában áramló vért. Azonban most még egy szívdobogást is hallottam. Hirtelen megtorpantam, majd hátranéztem. - Terhes vagy ... - mondtam halkan. Először megrémültem, hisz köztudott: egyszer már lefeküdtünk. Bár egy vámpír sem tud nemzeni utódot, vannak olykor-olykor kivételek. És mint megtudtam, Faithnek mostanában elég változatos s szexuális élete. De a legnagyobb baj, hogy velem és még Kollal i lefeküdt már. Mi van akkor, ha kettőn közül valakitől származik a gyerek? Nagy bosszúság lenne ez számunkra. Egy pillanat alatt annyit filozófáltam, hogy végül a düh kerekedett fölül bennem. Már elegem volt abból, hogy mostanában minden ellenem van és semmi se sikerül úgy, ahogy szeretném azt. Mivel Faith nem kezdeményezett én kellett megtegyem és ez nem minősült só döntésnek. Odarohantam hozzá. Kissé megijedt, de mit se törődve ezzel szólaltam meg. - Kitől van a gyerek? - emeltem fel kissé a hangom. A lány győzhetetlen volt. Nem árult el semmit. Okom volt rá, hogy mérges legyek, hisz ha netalán tőlem származik, akkor egy új faj jön létre az én vérvonalamból, amely nem valami jó tény lenne, a mostani helyzetben. Egy idő után már nekem is elfogyott a türelmem: megragadtam a lány torkát és erővel a falhoz nyomtam. Nem valami meggyőző módszer, de hatásos. Mikor már láttam, éreztem a kezem alatt, hogy fogytán van a levegője elengedtem. Sűrű köhögésbe kezdett, én pedig közben számolgattam el a következményekkel. Elfeledtetni vele nem tudok semmit, hisz érzem rajta a vasfű keserű szagát, de megölni se ölhetem meg, hisz a bátyám szeretője. Most békéltem meg a testvéreimmel, nem állhatok megint velük ellenszenvben. Mint tapasztaltam nemrég, győzhetetlen. Nem fogja elárulni az apa kilétét. Ha megszületik úgyis megtudom, kezelésbe veszem a dolgokat. Addig is nem tudok tenni semmit a gyerek és az egész dolog ellen.Végül megbékéltem a gondolattal, hogy jelenleg nem tudok tenni semmit. - Még találkozunk! - hangoztattam határozott hangnemen. Faith hirtelen megtorpant, majd heves szuszogásba kezdett. Biztosan megrémült, de van is miért. Ha ő nem lép felém, akkor lépek én, de ez neki nem lesz megfelelő. Amint tudok tenni a dolog ellen valamit, tenni fogok és haladok egyenest a megoldás felé. Egy gúnyos mosollyal az arcomon néztem rá, majd hirtelen eltűntem a környékről, magára hagyva Faithet.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Hétf. Május 14, 2012 9:48 pm
To; Klaus
- Biztos benne, hogy teljesen egészséges? - tettem fel újra a kérdést az orvosnak, habár már legalább ötször elmondta. Igaz, még az ultrahangon nem látszik semmi sem, csak egy pötty, de én meg akartam győződni róla, hogy a gyerekemnek nincsenek ördögszarvai, esetleg vámpírfogai. Bármi, amit a vér szerinti apjától örökölhet... Istenem, remélem, minden rendben lesz. Nem akarom, hogy valami troll gyerekem legyen, csak mert az apja egy ezer éves gonosz vámpír. Vajon rájön majd valahogyan? Remélem, hogy nem... Elég kínos beszélgetést kellene megejtenünk akkor. Le is játszottam magamban a jelenetet: Klaus és én állunk egymással szemben, persze Kol is ott van, és próbáljuk megoldani a helyzetet. Hiszen... nem lehetek mindkettőjükkel, és Niket nem is szeretem. Kol az, akivel fel akarom nevelni a babát, nem Klaus. Vajon akarná-e, ha tudna róla? Nem vagyok biztos benne... De nem kell majd egyedül lennem, ebben biztos vagyok. Kol szeret engem, és kitart mellettem. És ez a legtöbb, amit ebben a helyzetben kívánhatok. A szarvak hiányán kívül. A vizsgálat után elhagytam a kórházat, és az orvos tanácsát megfogadva gyalog indultam haza. Haza... már azt sem tudom lassan, hogy hol van az otthonom. Sokat vagyok a Mikaelson villában, persze csakis Kol szobájában leginkább, nem igazán érzem ott biztonságban magam. Nem is csodálkozom... A családjukból ketten lecsapoltak, egyikük majdnem megölt egy autóbalesetben és Kol. Csak Kollal vagyok biztonságban. De most nincs itt... akkor veszélyben vagyok. Idegesen nézegettem ide-oda, nehogy kövessen valaki. Oké, kicsit paranoiás vagyok, de szerintem ez érthető. Vagy nem? Túlreagálom a dolgokat? Igen, túlreagálod! De mégis miért? Elvégre... az elmúlt hónapom elég durva volt. És vár még rám kilenc még kegyetlenebb hónap, amíg kihordom az ördög gyerekét. Remélem a nevelése miatt majd nem lesz gonosz, mint az apja. Bár én még nem tapasztaltam meg a gonoszságát, de hallottam róla ezt-azt... Persze hihetek másoknak? Az elég... az olyan lenne, mintha elítélném, mielőtt megismerem. Talán az én hibám az egész... Persze, hogyne lenne az én hibám. Ebben a cseszett világban minden az hibám. Meg sem kellett volna születnem... De várjunk! Akkor a szüleim hibája... Igen, ők a felelősek mindenért, amit én teszek! Megnyugodva, hogy semmiféle felelősség nem nyugszik a vállamon sétáltam tovább a járdán. De ki vagyok én, hogy nyugodtan mehessek haza? A következő pillanatban Niket láttam meg magam előtt, vámpírgyorsaságát használta. - Klaus... - mondtam meglepetten, és a következő pillanatban már a keze a számra tapadt, és berángatott a mellettünk lévő sikátorba. Próbáltam küzdeni ellene, kiadni bármiféle hangot, de senki nem hallott, és egyetlen másodpercbe telt csak neki, hogy elrejtsek a kíváncsi szemek elől. A sikátor hideg falát éreztem meg magam mögött, ahová Nik préselt. Nem fájt, de a tegnap észrevett klausztrofóbiám kezdett előjönni. Haha... Klaus-sztrofóbia. Már értem, miért hívják így... Az egész helyzettől a szőr felállt a hátamon - nem mintha szőrös lenne, sima, mint a babapopsi. - Kérlek, engedj el - mondtam halkan. Szerintem ez mindent elárult... Mindent arról, hogy tudok a harapásról, hogy tudom, mi ő. - Tudom, mi vagy, Nik, és remélem megérted, hogy elég ijesztő ez a helyzet. Legalábbis nekem - próbáltam határozott lenni, de a hangom így is megremegett. Az volt a legnagyobb baj, hogy most nem csak én voltam veszélyben. Hanem az előttem álló férfi gyereke is... Az én gyerekem.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Hétf. Május 14, 2012 8:59 pm
Faith and Klaus
A nap fényesen sütött. A fák koronái meg se mozdultak, egy szellő se söpört át az utcákon. Rég volt ilyen csendes, nyugodt a környék. Legtöbbször zaj vagy épp sikítás hangja zörren meg Mystic Falls utcáin. A ház is üres, egy lélek sincs sehol. Bevallom, élvezem a nyüzsgés mentes napokat. Olyankor nincs semmi félelem, nyugtalanság csak a puszta béke. Kihasználva a napot neki is láttam a napi teendőimnek. A ruhás szekrényem felé siettem és kiválasztottam két sötétebb darabot. Szeretem a fekete szí}t, ha ilyenben pompázok mindig ördögibbnek tűnök, és ezt szeretem. Most, hogy már mindenen túl estem már csak a reggeli következett. Bár igazi sorozatgyilkos vagyok, azért belém is szorult némi jó. Nem volt kedvem igazi fájdalmat okozni senkinek, így amint a konyhába értem elő is vettem a hűtőszekrényből két tasak vért. Úgy terveztem, ma útnak indulok és bejárom a kisvárost. Néha nekem is ki kell ruccanni otthonról olykor-olykor, ilyenkor legalább elfelejthetjük az adódó problémákat. Én legalábbis elszoktam ilyenkor. Amint megittam a frissítő vért elindultam a kulcsom felderítésére. Mindig lelököm valahova, és ez nem könnyebbíti meg a dolgom ilyen esetekben. Épp a kocsikulcsomat kerestem buzgóan, mikor betoppant az ajtómon Bekah. Igazából nem tudtam, hogy mit akar, de nem is foglalkoztam vele, hisz ma hátrahagyom minden problémámat és kiruccanok egy kis pihenőre. Hamar lekoptattam, melynek ő nem annyira örült, de mit se törődtem vele. Egy ilyen szép napot még ő se tud elrontani. Végre valahára megtaláltam a kocsikulcsomat is, így indulhattam a nagy felderítésre. Tudom, minek kell egy ősi vámpírnak kocsi, mikor sétálni akar. A Mikaelson villa a város olyas szegletén helyezkedik el, amely közel van a város széléhez. Én pedig a főtérre szeretnék menni. Amint bepattantam a kocsiba útnak is eredtem. Amint elértem a főtérhez leparkoltam, majd gyalog folytattam az utamat tovább. Ahogy így sétálgattam mindenhol szerelmes párok voltak, csak én voltam egyedül. Csüggedt lettem, hisz lenne kivel eljönnöm én is, de ő szerelmes egyik alattvalómba, Tylerbe. Sok fejtörést okozott ez már nekem, de végül úgyis megkapom azt amit akarok. Caroline vagy az enyém lesz vagy senki másé. A visszautasítást csakis a lánytól vagyok hajlandó elfogadni, mástól senkitől. Tyler pedig nem avatkozhat bele a Carolineal folytatott eddigi kapcsolatunkba. Mélyen belelendültem a témába a gondolataimban, közben pedig észre se vettem, hogy kis sétálgatott előttem. A személy nem más volt, mint Faith Messie, kivel nemrégiben folytattam szexuális kapcsolatot. Jó volt vele, de a végkimenetel balul sült el. Megharaptam, majd ha jól emlékszem meg is igéztem. Azóta nem is hallottam felőle. Csakis egyszer találkoztam vele azóta, a bálon, de ott se szólt hozzám, csakis megvetéssel a szemében pillantott olykor-olykor rám. Nem tudom mi történhetett vele, vajon rájött mindenre? Nem tudom, de nem kell sok és megtudom. Épp egy sikátor mellett haladott el, mikor vámpírsebességgel elé vágtam, mire ő csak annyit mondott, hogy Klaus. Szegénykém megrémült, de ez is volt a szándékom. Amint kimondta a nevem, befogtam a száját, majd a sikátorba toloncoltam.
Elijah Mikaelson
welcome to my world
► Residence :
New Orleans
► Age :
1027
► Total posts :
775
ORIGINAL VAMPIRE †
Tárgy: Re: Utcák Szer. Május 09, 2012 11:35 pm
Ahogy megfigyelem a lányt, tényleg eléggé gonoszan viselkedtem vele, de nem érdekelt, hiszen azt sem tudtam kicsoda. Eleinte csak táplálkozni akartam belőle, semmi több. Talán megölni, de mikor megláttam ki is ő, és megtudtam a nevét, már nem akartam megölni, de a beszélgetés elején mégis megharaptam. Végül is igaza volt Esthernek. Démoni lények vagyunk. De ott van bennünk az ember is, aki sokszor meggátol. Vajon helyesen teszem amit teszek? Kötve hiszem, csak próbálok helyesen élni. De már maga a tény nem állja meg a helyét, hogy élek több mint ezer éve. Nem jó ez így, hogy napi szinten elgondolkodom azon, hogy milyen jó lenne embernek lenni, vagy egyáltalán nem élni. Kezd egyre erősebbé válni a tudat, hogy el kell mennem, és egy időre hátra kellene hagynom a kisvárost. De az ígéretem itt tart, és amíg itt tart, veszélyt jelentek, hiszen bármikor kitörhetek. Ritka alkalmak egyike, és nem azért következik be, mert nem tudom uralni a démoni felem, hanem mert a démoni felemet akarom felszínre hozni. Elzárni minden érzést, és fájdalmat, és csak féktelenül élni a vámpírok gonosz életét. Elhagyni a várost, nem törődni a következményekkel. De mindig van valami, vagy valaki, aki az emberi felembe kapaszkodva meggátol a kitörésben, és visszaránt, ha nem is akarva, de mégis megteszi. Ahogy most Faith is teszi, és akármennyire is zavaró, hogy Kol egy embert szeret, mégis mintha törődnék vele. Vagy csak megsajnáltam a lányt? Végül is valaha ember voltam, és tudom, hogy mennyire megzavart, mikor vámpírrá váltam. Nem ugyanaz, de az érzés mégiscsak igen közel áll ahhoz, amit Faith érez most. Kezem megmozdul, és gyengéden szorítom meg a vállát, olyan biztatóan, hogy megnyugodhat, nem fogom bántani. - Tulajdonképpen ez hazugság. Hisz minden vámpírban ott a gonosz, és mindannyian követtünk el olyan szörnyűségeket, amiket el sem tudsz képzelni. De ott van bennünk az ember is, amit általában el akarunk nyomni, de persze nem mindig sikerül. Tudod azok a tulajdonságok, amik emberként megvoltak, vámpírként még erősebbek lesznek...- Kezdek bele, majd leül ő is, és én is. Kérdésére ismét Camiryn arca úszik be lelki szemeim elé, és a nap, mikor végleg elvesztettem. Mikor Klaus ellen haragja csak nőtt, és én nem tettem ellene semmit. Mintha annyira tehettem volna, hiszen Camiryn erős akaratú nő. Végül elhagyott, s mikor újra láttam, sem érdekeltem igazán. Hatalmas harag lobban fel ismét bennem, majd Faith-re pillantok, aki a sírás határán áll. - Faith erre sajnos nem tudok választ adni. Nem akarok hazudni, mert nem szokásom, majd eldől. De tartom azt, amikor azt mondtam, hogy lehet azért hátrált meg, mert ember vagy. - Jelentem ki. Sokat élt lény vagyok, és tudom, hogy a szerelem dolgában semmi sem biztos. Még több mint ezer évesen sem tudnék biztató szavakat mondani senkinek. Bármilyen más témában szinte mindent tudok, de ebben az egyben még én sem. Faith-re pillantok, és látom lefolyni a könnycseppet az arcán. A hátára teszem a kezem, majd a szemébe pillantok. Nem értem miért vigasztalok egy számomra ismeretlen embert, akit vámpírrá akarok tenni, de most azt teszem. Az égre emelem tekintetem, és elgondolkodom. Meddig üljek itt vele, amíg beadja a derekát? Furcsa és kellemesen gonosz érzés árad szét ismét a testemben. Sikerül elnyomnom a bennem lakozó embert? Vagy talán megint valami előrángatja, vagy csak én magam akarok tenni róla, hogy a felszínre törjön, de mindenesetre veszélyt jelentek most Faithre. Hirtelen állok fel, s látom arcán a meglepődöttséget. - Ne haragudj, de mennem kell... Nem akarlak bántani - És mire felpillant, hogy feleljen, én már ott sem vagyok, mintha nem is lettem volna ott sosem.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Szer. Május 09, 2012 10:04 pm
Faith & Elijah
Ahogy felállt és fölém magasodott, egy kissé megijedtem, de tartottam magam. Nem fogja látni rajtam a félelmet, ami amúgy is hamar átalakul gyűlöletté, és leüvöltöm a fejét. Ha tovább szívózik, akkor előbb-utóbb biztosan kijövök a sodromból. Ezt is felírtam az őrületre utaló jelek listájára. Nem szoktam ilyen lenni, de azért elég komoly hetem volt. Akár könyvet is írhatnék. A fele tuti az lenne, hogy "nem hiszem el" "kezdek megőrülni" satöbbi. Mondjuk szerintem ha igaz történetet írnék vámpírokról, másnapra halott lennék. Szóval ezt az ötletet el is vetettem. A naplóírás meg az antiszociális embereknek való, szóval egy ideig még magamban kell tartanom a dolgokat. De eszembe jutott egy lány a bálról, aki pontosan úgy nézett ki, mint Katherine. Elena, azt hiszem, így hívták. Ő talán tudhat róla... ha már Katherine a gonosz ikertestvére egy vámpír. Ezt ki kell derítenem, és beszélnem kell vele. Legalább ő ember... Ő megértheti azt, amit keresztülmegyek. Belecsöppenni egy teljesen más világba és őrület nélkül elfogadni... Nem kis melóval jár, talán nem is sikerül. Lehet, hogy a diliházban fogok kikötni, kényszerzubbonyban, miközben az éjszaka gonosz démonjairól hadoválok. Félek, hogy ez nem csak vicc, és hamarosan odajutok. - Unalmas élete lehet, ha ilyen baromságokkal szórakozik - jegyzem meg az előző mondatára utalva. Őszintén sajnálom azt a nőt, komolyan nincs jobb dolga? Vagy nincs élete? Ha van, akkor miért nem éli? Nyomorult. Szánom a csajt, hogy nincs jobb szórakozása. De nem érdekel, nem fog érdekelni, bármit is csinál. Csak egyszerűen leszarom, ha látja, hogy nem érdekel, majd leszáll rólam. Főleg, ha már nem leszek ember... De az még elég messze van, ahogy én látom. - Mi?! - kérdeztem vissza telesen sápadtan. Meg kell halni hozzá? Nem, azt nem akarom... Oké, utána vámpír leszek, de a halál... hogy is mondjam? KURVÁRA IJESZTŐ! Nem akarok meghalni, bár előbb-utóbb úgyis meg fogok. De vámpírként több esélyem van életben maradni? És még csak 19 éves vagyok... Tényleg ilyen korban kell arról döntenem, hogy meg akarok-e halni az örökéletért? De most biztosan nem. Legalábbis nem tudom, mi lenne a következménye, ha most vámpírrá válnék. Beszélnem kell Kollal mindenképpen, ő tudni fogja, mit csináljak. Elvégre... kicsit jártasabb a témában, mint én. Depressziós gondolataimból keze érintése ébresztett fel. Először arra gondoltam, hogy ellököm a kezét a vállamról, de végül nem tettem. Most ő rendes, akkor én is az leszek. Meg amúgy is, túlságosan össze vagyok törve ahhoz, hogy szemétkedjek. Most csak... nem is tudom mit akarok. - Tudom... Kol sem gonosz - feleltem azonnal. Nem, Kol nem gonosz. Csak néha. Amikor mérges lesz. De amúgy nem... ő nem gonosz. Kol rendes, és szeret engem, és én is szeretem őt. Ő nem gonosz. És Rebekah sem. Na jó, ő egy kicsit az. De ő is csak néha. És ha kedvel akkor rendes is tud lenni. Nik... őt inkább hagyjuk. Elijah... súlyos hangulatingadozásai vannak, de amúgy nem rossz srác. - Elijah... el fogom őt veszíteni? - néztem fel rá hatalmas, könnyben úszó szemekkel. Kis millió ok szólt amellett, hogy Kol és én nem leszünk együtt. Először is, ő vámpír, én meg ember vagyok. Másodszor az a barna ribanc, akit Katerinának meg Katherine-nek is hívnak közénk akar állni, pusztán szórakozásból. Harmadszor, ő vámpír, én meg ember vagyok. Vagy ezt már említettem? Nem számít, ez a legnagyobb gond. És mi szól mellettünk? Az, hogy szeretjük egymást? Vagy csak én szeretem őt? Elvégre... ki tudja mit érez ő? Csak manipulál? Nem, Kol egy jó ember... Kol egy jó vámpír. De hogy lehet egy vámpír jó? Nem tudom, de Kol az... Érzem. Ő biztosan jó, és biztosan szeret. Akkor miért ne lehetnénk együtt? Hát logikus, nem?
Elijah Mikaelson
welcome to my world
► Residence :
New Orleans
► Age :
1027
► Total posts :
775
ORIGINAL VAMPIRE †
Tárgy: Re: Utcák Szer. Május 09, 2012 8:16 pm
Sikerült kihoznom a béketűrésből a lányt. Végül is ezt is akartam elérni. Nem tudom mit élvezek azon, ha felidegesítem, de most elégedett félmosoly költözik arcomra, melyet hamar el is tüntetek, mikor megszólal. Ülő helyzetemen változtatok, így teljes magasságom a lány alacsony termete fölé tornyosul. Kissé fenyegetően hat, de nem szándékozom bántani őt. Akkor lehet, hogy Kolt magamra haragítanám, és tulajdonképpen ő az egyetlen, aki nem ártott nekem. Persze nem mondom, hogy teljesen meg is bízom benne, de viszont igencsak megnyugtató, hogy Kol éppen Faith-problémával küzd. Hiszen látom rajta, hogy érez iránta valamit, és talán még maga sem tudja, hogy mit, de nem fogom Faith orrára kötni. Nem is ismerem. - Elárulok egy titkot. Szerintem Katerinát nem is érdekelné Kol. De mivel te ember vagy, így borsot akar törni az orrod alá... - Szólalok meg emberibb hangon. Még magam is meglepődtem, hiszen nem érzem emberien magam. Sőt, szívem szerint az utolsó cseppig szívnám a vérét. - Akkor beavatlak még egy titokba kedves Faith. Ahhoz, hogy vámpír légy, meg kell halnod vámpírvérrel a szervezetedben. Tehát bárki változtat át, meghalsz, de én egy sokkal emberibb módját ajánlottam fel, ami nem fáj, vagy legalábbis kevésbé fájdalmas... - Világosítom fel, hogy végül is tisztában legyen a játékszabályokkal. Hiszen ha ezeket tudja, már megint más lesz a gondolkodásmódja. Ha én anno tudtam volna, hogy meg kell halnom ahhoz, hogy örökké éljek, lehet nem mentem volna bele. Eszembe jut mennyire gyűlöltem anyámat akkor, és most már azt sem tudom, mit érzek iránta. Ahogy Camiryn iránt sem tudom. És persze felvillan az Elenával történtek emlékei, és Klaus. Sok minden, amit nem tudok egyszerre megemészteni, és hiába próbálom kizárni őket, valami mindig visszatér, és rántja magával a többit, és a végeredmény az, hogy a sötétebbik felem kihasználva az alkalmat, a felszínre akar törni, és én nem védekezem ellene, hisz akkor nincs megbánás. De ahogy figyelem a lányt, aki az összeomlás szélén áll, valami különös érzés árad szét végtagjaimban. Megbánás? Sajnálat? Inkább a második. Kezem magától mozdul, és a vállára helyezem megnyugtatón. Valószínű ellöki, beszáll a kocsiba, és elhajt, de tudom, úgyis visszajön, ha vámpírrá akar válni. Hisz gyűlöl engem, és mindig olyat választanak, akit gyűlölnek. Az én hátam meg elbírja ezt is. - Ne haragudj. Nem szándékoztalak megbántani, és bántani sem foglak. Nem vagyok gonosz, csak mert vámpír vagyok... - Mondom, és szemeim őszinteségről árulkodnak. Ha a kezemet nem lökte el, még mindig a vállán pihen.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Szer. Május 09, 2012 6:00 pm
Faith & Elijah
Vádaskodására felment bennem a pumpa, és a legszívesebben arcon csaptam volna. De úgy jó erősen... Oké, hivatalosan is utálom. Nem ismerem még az utolsó testvért, de biztos vagyok benne, hogy Elijah-nál csak jobb lehet. Azért ha valaki ezer éves, akkor elvárná az ember, hogy legalább udvarias legyen.. Oké, Rebekah sem egy hűde úrihölgy, de neki ilyen a stílusa. Elijah meg... ő egy bunkó. - Képzeld, tud róla, és egyáltalán nem bizalmatlan. Megbeszéltük, és minden rendben van velünk, ha tudni akarod - mondtam neki gúnyosan, és a szemeim szikrákat szórtak. Akár vámpír, akár nem, nem oszthat így ki. Nincs joga hozzá. Amúgy is utálom, ha okoskodnak nekem, és nem fogom csak azért eltűrni, mert éppen egy ezer éves vérszívó vademberrel beszélgetek. Ha bajom esik miatta, Kol úgyis ki fog akadni, majd akkor meglátja... Bár nem igazán áldoznám fel magam azért, hogy megleckéztessem. De előbb-utóbb úgyis rájön majd, hogy Kol-lal komoly a dolog. - Mintha érdekelne... Kol-t nem kapja meg - forgattam meg a szememet. Nem érdekel, mit kell tennem érte, de nem fogom elveszíteni Kol-t. Tényleg szeretem, komolyan. Jobban, mint bárki mást ezen a kicseszett világon. Nem fogom hagyni, hogy egy ilyen kis kurva lenyúlja tőlem. Amúgy meg.. a bálon is azonnal otthagyta értem, szóval nem sok esélye van. És amíg minden klappol Kol-lal, addig "Katerinának" nincs esélye. Adok én neki... - Köszi az ajánlatot, de ha valaki átváltoztat, akkor az Kol lesz - mosolygok rá bájosan. - Ha mégsem ő, akkor valaki, akit kedvelek, és nem félek, hogy kinyír közben - mondtam eléggé bunkón, de ez van. Felcsűrte az agyam, most már én sem játszom a jó kislányt. Nem is vagyok az... Kezdetben mindig udvarias vagyok, de ha felcseszik az agyam, akkor pápá kedvesség. És most éppen ez történt. Viszont következő kijelentésén meglepődtem, és meg is rémültem. Leginkább csak a vége maradt meg bennem. "hagyja, hogy elfelejtsd és élj boldogan mással.""hagyja, hogy elfelejtsd és élj boldogan mással.""hagyja, hogy elfelejtsd és élj boldogan mással." Nem! Ne hagyja, hogy boldogan éljek mással, mert nem akarok! - Ezt nem teheti meg... Nem.. nem leszek boldog mással - meredtem a semmibe, és kis híján megint elsírtam magam. Remélem semmi ilyesmin nem gondolkodik, mert akkor tényleg mehetek elmegyógyintézetbe... Akkor nekem annyi. Őt szeretem életemben először tényleg, ha elhagy, azt nem élem túl. Nem... nem lehet.
Elijah Mikaelson
welcome to my world
► Residence :
New Orleans
► Age :
1027
► Total posts :
775
ORIGINAL VAMPIRE †
Tárgy: Re: Utcák Szer. Május 09, 2012 12:13 pm
Hát igen, Niklaus mindig is szerette sűrűn cserélni a női partnereit, mivel a testi kapcsolat után kiszáradásig táplálkozott belőlük. Meglepő, hogy Faith túlélte. Vajon hogy csinálta? Talán megtetszett az én kőszívű öcsémnek? Mindegy, annyira nem mozgat a testvéreim szerelmi élete. Bezzeg Klaus folyton beleütötte az orrát a nőügyeimbe. Mindegy, ez sem fontos. Felnézek a lányra, aki most hogy ülök, magasabb nálam. - Mindegy, annyira nem érdekel, hogy melyik testvéremmel feküdtél le. Az ilyen nőkre is van egy kifejezés, de szerintem ezt te is tudod. Ha Kol erről tud, ne csodálkozz, ha bizalmatlan irányodba. Bár ő sosem volt az a megállapodós fajta. - Jelentem ki laza könnyedséggel, nem törődve a lány érzéseivel. Igazából tényleg nem is érdekel, de ha már itt vagyok, akkor végighallgatom. - Katerina már csak ilyen. Mindig is azt akarta ami sosem lehetett az övé... Nem néz sem embert sem istent. - Közlöm ugyanolyan semmilyen hangon, mint előbbi szavaimat. Faith nem lát mást, csak egy érzelemtelen férfit, kinek szemei ridegek, és gonoszan csillognak és egész jelenlétéből bizalommal keveredő hűvösség árad. Kissé elgondolkodom, hogyan is magyarázzam el a vámpírrá válás lépéseit, de percekig meg sem szólalok. Kissé a gondolataimba merülök, és nem is igazán érzékelem a külvilágot. - Nem vészes vámpírrá válni. De ha meggondoltad, akkor tudod hol találsz. Segíthetek rajtad... - Eszmélek fel, mikor meghallom a saját hangom. Szándékosan nem árulom el, hogyan válhat vámpírrá valaki. Szavaim mögött igenis ott a hátsó szándék, de ezt Faith még csak nem is sejtheti. Még mindig Kolról témázunk, de igen érdekes kérdést tett fel. - Tudod mi már több ezer éve élünk a földön, és ha találunk esetleg valakit, akivel el tudnánk képzelni az örökkévalóságot elgondolkodunk rajta. És szerintem ha Kol többet érez irántad, mint kaland, akkor vagy ezen töri a fejét, vagy azon, hogy hagyja, hogy elfelejtsd és élj boldogan mással. - Mondom a lány szemévbe fúrva rideg tekintetem, mellyel néha még képes vagyok a veséjéig látni valakinek. Némán figyelem, nem szólalok meg, úgy érzem eleget mondtam már...
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Kedd Május 08, 2012 2:26 pm
Faith & Elijah
- Azért ez nem ilyen egyszerű. Kol-t csak azután ismertem meg, és ha tehetném, visszacsinálnám, hidd el nekem. - ismét rámtört az a bűntudat, amit akkor éreztem, amikor Bekah-val beszélgettem erről. Szerintem ez egy ideig még nyomasztani fog. Bár Kol-lal "megbeszéltük", és szerintem már túltette magát rajta. - Én nem játszok vele. Bár ez róla nem biztos, hogy nem mondható el. - fontam össze a karjaimat a mellem alatt. Szerintem tényleg kezdek megőrülni. Az előbb kis híján megölt, most meg itt csevegek vele. Talán sokkot kaptam? Vagy az agyam már nem képes ennél jobban meglepődni? Vagy csak simán őrült vagyok. Elmehetnék pszichológushoz, de ha előállnék azzal, hogy vámpírok harapdálnak, valószínűleg elmegyógyintézetben kötnék ki. Ezt meg nem akarom. Felvilágosításán csak megvontam a vállam. - Nem izgat a neve. Egy büdös nagy ribanc. És tudom, majdnem megölt a bálon - mondtam gyűlölettel telve. Istenem, de kicsinálnám azt a csajt... És az is az őrültségre utal, hogy ezt nem csak utálkozásból mondom. Tényleg meg tudnám ölni, csak ki kell derítenem, hogy hogy lehet megölni a vámpírokat. Jó, ez hülyeség. Csak egy ember vagyok, semmi esélyem egy vámpír ellen. Ezt már többször is megtapasztaltam. Inkább csak elkerülöm. És amíg Kol-lal vagyok, ő megvéd, szóval "Katerina" semmit nem tehet ellenem. Biztonságban vagyok. Remélem. - Az igézést passzolom. Nem te vagy az első, aki felajánlja - jutott eszembe Rebekah. De Kol miatt emlékezni akarok mindenre, különben megint tele leszek fekete foltokkal - még többel - és fogalmam se lesz semmiről. Inkább vagyok képben, mint hogy semmit ne tudjak. - De, gondoltam rá. De fogalmam sincs, hogy megy ez, és most nem is akarom - hogy miért, azt már nem árultam el neki. Ez egyelőre az én titkom. De ha ennek vége... Utána meggondolnám. Persze Kol véleménye nélkül nem akarok semmit csinálni. - Amúgy honnan veszed, hogy ez tartja vissza? Lehet, hogy nem is akar vámpírt csinálni belőlem - vontam meg a vállam. Eddig még nem hozta fel, bár nem is nagyon volt rá alkalma vagy lehetősége. Inkább ő változtasson át, mint más. - Ohh, köszönöm. - mondtam meglepetten, amikor az ő gyorsaságával kicserélte a kerekemet. Legalább nem kell telefonálgatnom, hanem egyből mehetek haza.
Elijah Mikaelson
welcome to my world
► Residence :
New Orleans
► Age :
1027
► Total posts :
775
ORIGINAL VAMPIRE †
Tárgy: Re: Utcák Kedd Május 08, 2012 11:22 am
Nem is vártam, hogy ki fogja tudni cserélni a kereket, hiszen fiatal, csinos szőkeség. Ha férfi lenne, akkor kissé nagyot néznék, de így ez elfogadható. Egyenlőre a kerékcsere is várat magára, rajtam kívülálló okok miatt. Mikor átharaptam a bőrét, tényleg úgy éreztem, hogy meg fogom ölni, és most fogalmam sincsen, mért is álltam le. Talán Kol miatt, talán mert igaz valóm még mindig erősebb, mint a démon, ami lenni akarok. Az a démon, aki nem érez megbánást, bűntudatot, és öl, ha úgy akarja. A bálon megtettem az első lépést, mikor az utolsó cseppig lecsapoltam azt a nőt. Akkor éreztem ismét élőnek magam. De persze ott van az Elenával töltött este emléke is, mely szintén visszaadott az emberségemből, de az megint más. Hirtelen felkapom a fejem, mikor Niklaus-t említi. Lefeküdt vele is, és Kolról áradozik? Hm, ez igen érdekes. - Szóval Niklausszal is együtt háltál, és Kolról áradozol? Honnan tudja így, hogy tényleg szereted-e, vagy csak játszol vele? - Kérdezem, mikor már kicsit lenyugodtak a kedélyek. Bár a démon még mindig azt kiabálja, hogy öljem meg, nem teszem, hiszen az emberi felem is elég erősen küzd a sötét oldalammal. - A barna hajú szépség, akit ribancnak hívtál, Katerina Petrova, bár most Katherine Pierce-nek hívja magát. Vigyázz vele, ha élni akarsz - Figyelmeztetem, hiszen ez az igazság. Katerina veszélyes, és bár rám nem jelent veszélyt, Faith-re annál inkább, mivel Kollal kavar, vagy jár. - Ha gondolod megigézhetlek, hogy elfelejtsd, vagy vámpírrá tehetlek, ha akarod. Arra még nem gondoltál, hogy Kolt ez az egy tartja vissza? - Kérdezem, miközben visszatérek a kerékcserére. Pillanatok alatt cserélem ki, még szerencse, hogy tud a vámpírokról. Majd leülök a csomagtartó szélére, és onnan nézek rá.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Hétf. Május 07, 2012 11:58 am
Faith & Elijah
Okoskodásán megforgattam a szememet. Rebekah azt mondta, ő nyugodtabb, mint a többi testvér, de az tény, hogy idegesítőbb is. Ahogy beszél, ahogy mozog... annyira idegesít. Nos, szerintem vele nem leszek jóban. De beszarok... tényleg ott van a pótkerék. Ebből ki kell vágnom valahogy magam. Most biztosan annak a tipikus buta lánynak néz, pedig nem vagyok az. Ezt be kell valahogy bizonyítanom. - Nos, lényegtelen. Amúgy sem tudom kicserélni - vontam vállat, és csak később jöttem rá, hogy így még hülyébbnek tituláltam magamat. Jó, még csak 19 vagyok, nem szakosodtam lyukas kerékcserére! De mindegy, amúgy sem akarok Elijah-nak megfelelni. Következő megjegyzésére egyszerre éreztem haragot és fájdalmat. Valóban ezt mondta? Nem hiszem el... Elijah hazudik. Kol nem mondhatott ilyet, mi nem csak kavarunk. Vagy megint Bekah-nak volt igaza? Megint átvert? Nem, azt nem tudom elhinni... Ha mégis, akkor nagyon hitelesen adta elő magát. Teljesen jól játssza a szerepét. De ha igaz... és tényleg csak kavarásnak szánja ezt a kapcsolatot, akkor jól megszívtam... Egyedül képtelen lennék végigcsinálni, abban biztos vagyok. De akkor mit tegyek? Minél hamarabb beszélnem kell vele, és elmondani, hogy mi van. - Ez nem igaz. Nem mondhatott ilyet... - feleltem pár perccel később megtört hangon. Annyira fájt hallani ezt Elijah-tól, mintha csak Kol vágta volna a képembe. Hallom magamban a hangját, ahogy dob engem, mondjuk azért a barna hajú vámpírnőért. Talán ez a baj? Hogy ember vagyok? Esküszöm, akár vámpírrá is változnék érte, ha ez a problémája. Bármit megtennék érte, csak hogy ne kelljen elveszítenem őt. Ő életem szerelme, ebben biztos vagyok. Nem veszíthetem el. Közben feltűnt, hogy beszél hozzám. A feléről lemaradtam, de nem baj. Annyira nem érdekel, mint mond Elijah. Ott csatlakoztam be, hogy ők teremtették az összes vámpír, és teljesen halhatatlanok. Akkor erre célzott Bekah, amikor azt mondta, hogy nem igazán lehet őket hatástalanítani. Király. - Én nem játszok vele! - csattantam fel. - Szeretem őt, oké? - kiabáltam rá mérgesen, és a következő pillanatban megéreztem éles fogait a nyakamon. Hangosan sikítottam a fájdalomtól, ami elöntött. Nem tartott sokáig, hamar elengedett, én pedig a kocsinak támaszkodtam a nyakamat fogva. Remélem, nem lett baj ebből... Komolyan, már kezdem megszokni azt, hogy vámpírok harapdálnak. De ami azt illeti, már a f@szom tele van vele. - Anyám... Jó, nem gáz. Kezdem megszokni. Elvileg Nik is lecsapolt, a bálon az a barna hajú ribanc, aki Kol-lal smárolt... - kezdtem bele a kisbeszédembe, és fejemet a kezembe temettem, majd újra felnéztem. - Tudod, az elmúlt hetem elég szar volt. Már... nem bírom tovább. Elegem van mindenből! - fakadtam ki, és úgy éreztem menten elsírom magam. Lefeküdtem Nik-kel, aki lecsapolt, elfeledtette velem, aztán találkoztam Kol-lal, beleszerettem, rájött, mi volt Nik-kel, kiakadt, aztán összetörtem a kocsiját, találkoztam Bekah-val, aki majdnem megölt, de végül egész jóban lettünk, aztán elmentem a bálra, ahol Kol azzal a barna ribanccal smárolt, aki utána megpróbált megölni, aztán lefeküdtem Kol-lal, most van ez a dolog, és Elijah is kis híján megölt. Micsoda szerencsesorozat...
Elijah Mikaelson
welcome to my world
► Residence :
New Orleans
► Age :
1027
► Total posts :
775
ORIGINAL VAMPIRE †
Tárgy: Re: Utcák Hétf. Május 07, 2012 10:55 am
Végigmérem párszor a lányt. Eszembe jutnak Kol mondatai, hogy egy másik férfivel látta, nekem meg azt mondja, hogy jár az öcsémmel. Kissé elöntött a harag, sokszor nem értem az emberek önzőségét és hazug szavainak okait. Mondjuk a mostani idegállapotomból kifolyólag nem nehéz dühbe gurulnom. De ezt a szegény ártatlan Faith nem tudhatja, hisz érzelmeimet még tudom leplezni. - A pótkerék a csomagtartó padlókárpitja alatt szokott lenni - Sétálok hátra, majd felnyitom a kocsi csomagtartóját, felemelem a padlókárpitot, és voilá. Ott van a pótkerék, ahol lennie kell. Viszont nem hagyhatom szó nélkül a Kollal jár című mondatot. - Járni? Nekem Kol nem így mondta, hanem úgy hogy kavartok... Hogy a szavaival éljek... - Kissé felcsillan a szemem a következő kérdésnél. Ezek szerint azt sem tudja mit is jelent a vámpír fogalma. Hiszen honnan is tudhatná? Valaki egykoron elterjesztette azt a tévhitet, hogy a fokhagyma és a szentelt víz halálos. De ránk Ősi vámpírokra még a szimpla fa karó sem halálos, csak azokra, kiket mi teremtettünk. A pótkerék egyelőre nem változtatott helyet, felegyenesedtem, és ránéztem, bár jelen pillanatban igen nehéz volt az önuralmamat megtartani, valahogy mégiscsak sikerült. - Ez a gyűrű véd minket a naptól. Vannak vámpírok, akik boszorkányok segítségét kérték, hogy járhassanak a napon. De ha tudni akarod mit jelent a vámpírság, akkor felejtsd el a filmes és könyves bakikat. Az igazi való életben a vámpírok sokkal emberibbek, és könnyebben vegyülnek el a tömegben, mint hinnéd. Hisz rólam sem hiszi senki, hogy az vagyok, csak azok, akik tudnak a természetfelettiről. A családom és én vagyunk az első vámpírok a földön, és az összes többi vámpírt mi teremtettük. Tehát gyakorlatilag elpusztíthatatlanok vagyunk. Jól becsüld meg, ha Kol egyáltalán felfigyelt rád. Sokat vesztesz, ha játszol vele. Akár az életedet is... - Ez az első eset, mikor fenyegetően szóltam. Kis félelmet láttam szemében, mely bennem a vágyat ébresztette fel az ölésre. Szemfogaim kissé megmozdultak, és szemeim elsötétedtek, de a gyér utcai világítás miatt nem sok látszott belőle. Mély levegőt vettem, de a démon egyre csak kikívánkozott. Ez van, ha eluralkodik a sötét énem. Lassan kezdem elveszteni az ép gondolkodásom, és habár az elején azt terveztem, hogy megölöm, rájöttem vámpírnak tökéletes lenne. De most valahogy a vére jobban csábított. Ahogy a füleimhez eljutott vére áramlásának hangja. Egy pillanat volt semmi több, és szemfogaim áthatoltak vékony hamvas bőrén, és megéreztem az engem éltető nedűt. Nem tudtam ellenállni. Bár éppen hogy egy pár korty áramlott lefelé a torkomon, mikor észbe kaptam, és vámpírsebességgel hátráltam a közeli falhoz. - Ne haragudj. Vannak emberek, kiknek a vérük olyan ... olyan hatással vannak a vámpírokra, mint az emberekre a drog. Nem akartalak bántani... - Kérek elnézést, de az egész mondatom hazugság, mégis őszintének hiszi Faith. Lehet, hogy el kellene tűnnöm pár napra, és akkor át tudnám gondolni a dolgaimat.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Vas. Május 06, 2012 12:17 pm
Rebekah & Faith
A lábam hirtelen elkezdett zsibbadni. Eddig csak szúrt meg fájt, most már zsibbad. Lehet, hogy le kell vágni... Jó, biztos nem, de remélem, hogy nincs semmi baja. Az lenne szép... A suliban mindenki botlábó Faith-nek hívna. Jesszus, ilyenekre inkább nem is gondolok. Annyira szép lábam van, egy szar kis baleset miatt nem veszíteném el. Legalábbis milliókat fizetnék, hogy megmentsék. Úristen, milyen borzasztó gondolataim vannak... - Még csak fél éve vagyok itt, és eddig nem igazán voltak vámpírokra utaló jelek. - válaszoltam kissé gúnyosan. Eddig nem is foglalkoztam vele, mivel nem tudtam róla. De most már tudok a létezésükről, és sokkal könnyebben meg fogom tudni állapítani valakiről, hogy vámpír vagy ember. Vagy vannak más lények is? Mi van, ha tündérek röpködnek fölöttünk, és még csak nem is tudunk róla... Vagy vérfarkasok. Nagyok, mint a twiligtban. Bár kétlem, hiszen Rebekah sem olyan vámpír, mint mondjuk Alice. És Kol sem csillogott a napon. - Nem terveztem. Legalábbis nem szándékoztam megpróbálni. - vontam meg a vállam. Elfutni nehezen tudtam volna- még ép lábbal is - , látva, hogy mekkora ereje van inkább meg sem próbálok harcolni. Nem is tudok, van egy komoly is gázspray-m, de nem hiszem, hogy fel tudnám vele tartóztatni. És szerintem - akár mennyire is az ellenkezőjét bizonygatja - nem akar megölni. Nem tudhatja, hogy mennyire komoly a dolog köztünk Kol-lal, és nem mer kockáztatni. Vajon fél a bátyjától? Nos, erre nem fogok rákérdezni. Talán Kol-nál. De Rebekah-nál biztosan nem, még a végén megsértődik, és tényleg kicsinál. - Nem. A hátam mögött mindenki ribancnak nevez. Bár ők leginkább féltékenységből. Ebben az esetben viszont tudom magamról, hogy bekurvultam. - magyaráztam idegesítően nyugodtan. Lehet, hogy sokkot kaptam? - Ne haragudj, de nem fogom részletezni neked. Amúgy én is csodálkozom. Elvégre néhány nap alatt három 1000 éves vámpírral találkoztam, eggyel lefeküdtem, egybe belezúgtam, a harmadik meg a húguk... Igazi túlélő vagyok, úgy látszik. - eresztettem meg egy halvány mosolyt. Bár tény, hogy nem rajtam múlt, azért mégis büszke vagyok magamra. Túléltem három vámpírt... De Nik megcsapolt, Kol nekivágott egy fának, Rebekah-t meg elütöttem, és jól bevágtam a lábam. Azért szerencsés nem vagyok, de élek. Hála Istennek. Következő kérdésén csak mormogtam az orrom alatt, és néztem, ahogy kiszáll a kocsiból. - Jó, megyek. - feleltem, és kinyitottam az ajtót. Kiléptem az egyik lábammal, majd a másikkal is, és megpróbáltam ráállni. - Ohh, basszameg! - nyögtem, ahogy a fájdalom belenyilallt a bal lábamba. Így aztán biztos tudom majd tartani vele a tempót... Megkapaszkodtam a kocsiban, és gyakorlatilag féllábon elbicegtem Rebekah-ig. - Mehetünk lassan? Nem hiszem, hogy tudom tartani a tempódat. - mondtam, miközben csigalassúsággal vonszoltam magam az út közepén. - Egyébként nem pont szerencsés. Bár élek... - feleltem. - A kocsival mi lesz?
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Szomb. Május 05, 2012 5:37 pm
Faith & Elijah
- Nem hordozok pótkereket. Mindjárt felhívom anyám egyik emberét, hogy jöjjön ide, és cserélje ki - válaszoltam neki. Mindig ezt csinálom. Előfordult már párszor, hogy valami hiba volt az autóval. Ilyenkor felhívtam Arthurt, hogy csináljon valamit. És szokott. Mindig küld valami embert, aki rendbeteszi a dolgokat, vagy hazavitet, amíg a kocsimat megcsinálják. De most ráérek... Nem hiszem, hogy Elijah meg akarna ölni. Legalábbis remélem. De ezeknél nem lehet tudni... Rebekah-ról azt hittem, hogy meg fog ölni, aztán mégse tette. Fura népség. - Igen én voltam. És tudom, Rebekah is mondta - villantottam rá egy kedves mosolyt. Vagy fel akart húzni, vagy tényleg rendes, és figyelmeztet, hogy vigyázzak az öccsével. De igazából nem érdekelt. Én tudtam, hogy mi van, ő meg mondhat, amit akar, nem húzom fel magam rajta. Nem érdekel. - Tudom, hogy kivel járok, Elijah. - feleltem, és ha már magázódik, akkor én is. Nem akarok bunkó csitrinek tűnni. Elég régimódi pasinak tűnik. - Mit kéne látnom a kezén? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Biztos ez is egy olyan dolog, amit még nem tudok. Minél hamarabb le kell ülnöm beszélgetni Kol-lal, hogy kiderítsem a dolgokat. Semmi értelme tudni a vámpírokról, ha nem tudok róluk mindent. Vagy többet, mint most, mert ez kábé semmi.
Elijah Mikaelson
welcome to my world
► Residence :
New Orleans
► Age :
1027
► Total posts :
775
ORIGINAL VAMPIRE †
Tárgy: Re: Utcák Szomb. Május 05, 2012 5:18 pm
Ahogy elnézem a hölgyet, igencsak érdekes idegállapotban van, tehát valószínű, hogy tud rólunk, vámpírokról. Ez viszont nem tetszik, hogy olyan emberek is megtudják, akiknek nem kellene. Mert Elena és a közeli ismerősei tudják hisz többet ártana nekik, ha nem tudnának róla, de egy kis fellángolás, és Kol máris beavatta? Hm, meg kéne ölnöm, vagy vámpírrá tennem, és akkor biztosan titokban marad a titkunk. Mély levegőt veszek. - Hát ez igencsak defektes lett... Pótkerék, kedves Faith? - Játszom még mindig a legkedvesebb testvér szerepét, de ez csak álca. Azt akarom, hogy a bizalmába fogadjon, mielőtt cselekszem. Nem szabad elhamarkodott döntéseket hoznom. Ha megijed idő előtt, akkor nem lesz sikeres amit szeretnék. - Hm, szerintem téged láttalak kisietni az öcsém szobájából igaz? Kolnak nem igazán volt eddig barátnője, ő az a magányos nőcsábász típus. - Jelentem ki csevegő hangnemben, mintha csak a hogylétéről érdeklődnék. - Ha jól sejtem tud rólunk igaz? - Kérdem utalva ezzel a vámpír létemre, és a gyűrűmet is felmutatom, bár lehet, hogy erről nem tud. Nem tudom mit tud és mit nem, de először kiderítem.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Szomb. Május 05, 2012 5:04 pm
Faith & Elijah
A hazafelé tartó úton végig azon agyaltam, hogy mikor láthatom újra Kol-t. A bál óta eltelt néhány nap, és nem találkoztunk. Kicsit pihennem kellett, meg végiggondolni a dolgokat. És még így is annyi fekete folt van... Igaz, hogy rákerestem a neten a vámpírokra, de ki tudja, hogy mi igaz? Például nappal is találkoztam velük, és nem égtek el, de még nem is csillogtak, szóval Stephenie Meyer mehetsz a tudod hova... Alkoholizáltak is, szóval esznek rendes kaját, nem csak vért. És alszanak is, mert Klaus aludt, miután... khm. Mindegy. Szóval van egy csomó emberi tulajdonságuk, de persze azért ijesztőek. Néha elváltozik az arcuk... Kolnak és annak a barna ribancnak is megváltozott. Kieresedett, vagy nem tudom... Még ki kell majd faggatnom legújabb barátomat, aki körülbelül 1000 éves. Legalábbis Bekah ezt mondta. Ahogy tanakodtam, az autó hirtelen zötykölődni kezdett, fel-le pattogott, persze csak egy kicsit. Összeráncoltam a homlokom, és azonnal a fékre léptem, majd kiszálltam a kocsiból, hogy felmérjem a kárt. A bal hátsó kerék kilyukadt. - Ohh, hogy az a... - és felsoroltam az összes csúnya szót, amit ismerek. Aztán meghallottam egy hangot magam mögött, és gyorsan megfordulok. A sötétben nem láttam valami jól, de ahogy kimondta a nevét, már tudtam, hogy kivel van dolgom. - Faith Messie. - mosolygok rá, persze azért távol maradok tőle, hiszen tudom, hogy egy újabb ezeréves vámpírral van dolgom. Ő Kol bátyja. - Még nem találkoztunk, de láttalak a minap a bálon. Kol... barátnője vagyok. - mondtam neki. Most már semmi kétségem nem volt afelől, hogy tényleg az vagyok. Szeret engem, és én is őt. Ennyi a történet. Remélem, hogy Elijah kedvesebben fogad majd, mint Rebekah.. Bár vele egész jóban vagyok most, persze még meg kell ismernünk egymást.
Elijah Mikaelson
welcome to my world
► Residence :
New Orleans
► Age :
1027
► Total posts :
775
ORIGINAL VAMPIRE †
Tárgy: Re: Utcák Szomb. Május 05, 2012 4:39 pm
Elijah & Faith
Megmondom őszintén a bál óta nem vagyok önmagam. Mit áltatom magam. Amióta kiderült pár dolog a múlttal kapcsolatban, azóta nem vagyok önmagam. Camiryn csak hab volt a tortán. Csak sétálgatok a városban, és nem csinálok mást, csak ártatlan egyedül kóborló áldozatokat keresek, hogy kiszívjam a vérüket. Nem mindig tudom megállítani magam, vagyis nem akarom. Most élvezem, hogy a sötét énem eluralkodott rajtam, és nem akarok ezen változtatni. A telefonom folyton csak rezeg, de sorra nyomom ki, pedig Klaus is hívott. Egyszer fel is vettem, és kértem, hogy ne zavarjon pár napig, fontos dolgom van. Ami ha úgy nézzük igaz is. Messziről egy kocsit pillantok meg, és halkan valamiféle szitkozódást. Kicsit felcsillan a szemem, hiszen beleszimatolva a levegőbe, emberi vér illatát érzem meg. Lassan sétálok a nő felé, majd mikor észreveszem szőke fürtjeit, felveszem az emberibb álcámat, mely mögé senki nem láthat. - Szép estét! Segíthetek? Elijah vagyok. Elijah Mikaelson. - Köszöntöm igencsak kedves hangnemben a nőt, bár ez csak álca, ő semmit sem sejt belőle, hiszen azt sem tudja ki vagyok, de nekem igencsak ismerős. Mintha Kol szobájából surrant volna ki sietősen a bálon. - Nem ismerjük mi egymást valahonnan? - Kérdezem még mindig kedvesen, bár érzelem cseppnyi jele sincs a szemeimben, ami igencsak félelmetes lehet egy idő után. Ezt ellensúlyozva félmosoly ül ki arcomra, miközben azon gondolkodom, hogy mennyi ideig adjam elő a világ legudvariasabb emberének szerepét.
Lyla Foster
welcome to my world
► Age :
32
► Total posts :
281
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Utcák Csüt. Ápr. 26, 2012 6:57 pm
Faith && Rebekah
Kezdem unni ezt az üldögélést itt a kocsiban. Nem tudok én sokáig egy helyben ülni, ez sosem volt az erősségem. Kezdek mozgolódni. Rossz álló autóban ülni, bezártság érzetet okoz nekem. Nem is értem, hogy hogy bírhattam ki azt a sok évet abban a nyamvadt koporsóban. Na jó, nyilván kénytelen voltam, hiszen egy karóval a szívemben nem igazán tudtam magammal mit kezdeni. Azért azonban hálát adok, hogy ez idő alatt nem kell a vámpíroknak tudatánál lenniük. Borzalmas lenne. - Tényleg csak most? Hol járt eddig az eszed? A város nyüzsög a vámpíroktól... - mondom kicsit félelmet keltő hangon, majd vigyor kúszik az arcomra. - És őszintén megvallva, ellenünk nincs sok olyan dolog, ami "hatástalanítani" tudna, szóval kár erőlködnöd. - vonok vállat. Ez tényleg igaz. A vasfű nem igazán használ az ősöknél, a kari szintén, és bárkit meg tudunk igézni, még akár a másik vámpírt is. Szóval próbálkozni lehet, de velünk aztán tényleg elég nehéz elbánni. Mikor megvádolom azzal, hogy egy ribanc, és nem akad rajta ki, eléggé meglepődök. - Hát, akkor jó. Azt hittem mindjárt hisztizni kezdesz, hogy ribancnak neveztelek. - mondom, majd felnevetek. Én szerintem kiakadtam volna azért, ha ilyet mond valaki, bár nem hisztiztem volna... talán. Nem tudom, néha még én is meglepődök saját magam viselkedésén, pedig már eléggé ki kellett volna magam ismernem. Tudom magamról, hogy egy öntelt ribanc vagyok. Na tessék, én is az vagyok azért magam szerint, de ha más mondja az már nem igazán tetszik... - Na mért? Nem volt jó? Biztos jól megkínzott. Tudod, ő olyan mint én... Szeret játszani az áldozataival, de csodálkozom, hogy még élsz. - nézek rá. Tényleg nem tudom, mi üthetett a bátyámba, mert ritka az, hogy ő életben hagyjon valakit. Biztos nyomós oka volt rá, hogy így tegyen. A neve hallatán bólintok. A következő kérdése azonban kicsit megint ledöbbent. - Ki mondta, hogy nem mehetsz el? - tárom szét a karjaimat, majd megcsóválom a fejem. Még ha fogva tartanám, azt mondom oké, de még csak hozzá sem értem. Kiszállok a kocsiból és lassan sétálni kezdek befelé, a város felé. Pár lépés után azonban megállok, és visszafordulok. - Nem jössz? A kocsi nem fog indulni, ne is reménykedj... - nézek vissza az autóra és a benne ülő lányra. Véleményem szerint, jobban tenné, ha velem jönne, mielőtt még erre téved valami éhes vámpír, és kérdés nélkül rá támad. Azt hiszem, ma jól járt velem. Azt nem mondom, hogy ha máskor találkoztam volna Faith-tel, akkor nem ölöm meg egy pillanat alatt. Főleg, ha épp nem jó kedvemben kapott volna el. - Nem is tudod, mennyire szerencsés napod van. - mondom gúnyos mosollyal az arcomon, majd Mystic Falls belvárosa felé indulok, ha jön vele, ha nem, akkor egyedül...
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Csüt. Ápr. 26, 2012 2:49 pm
Rebekah & Faith
- Nem is kérdőjeleztem meg ezt - nyana. Tettem hozzá magamban. Elég öreg, és ez egy kicsit meg is ijeszt, de az jobban sokkol, hogy ha ő 1000 éves, akkor Kol és Nik is annyi. Atya ég... Oké, ezzel majd később foglalkozom, most van rosszabb is, mint az, hogy beleszerettem egy ezer éves vámpírba. Következő megjegyzésére csak vállat vontam. - Akkor úgy mondom, hogy mindegy, hogy meg akarsz-e ölni, vagy sem. Ha nem, akkor boldogság és béke, ha igen, akkor meg nem tudok mit tenni ellene. Alig tíz perce tudok rólatok, még nem volt időm utánanézni, hogy hogy lehet titeket hatástalanítani - válaszoltam, és kimeredtem az ablakon a sötét éjszakába. Kissé zavart, hogy semmit sem tehetek ellene. Mármint, hogy teljesen ki vagyok szolgáltatva kénye-kedvének. Nem szeretem, ha szórakozhatnak velem. Szeretek én irányítani, de most úgy nézett ki a helyzet, hogy az életem teljes mértékben a jóindulatától függ. Remek. - Nem kell mondanod, tudom - feleltem halkan, és éreztem, ahogy a bűntudat elönti a testemet és a lelkemet. Az az éjszaka volt életem legnagyobb hibája, amit Nik-kel töltöttem. Még úgy is, hogy csak utána ismertem meg Kol-t. És tegyük hozzá, vele még nem is feküdtem le. - Tudod, ha tehetném az egészet visszacsinálnám. Mármint csak a Nik részét. - feleltem, és még mindig kifelé bámultam. Össze kéne kapnom magam. Nem akarok előtte ilyen... gyengének látszani, pedig legszívesebben elsírtam volna magam. Most tudatosult bennem tényleg, hogy mit is tettem. Borzasztó egy emberi lény vagyok. A megszólítására kissé megremegtem, Volt valami a hangszínében, ami nem tetszett. - Faith. - mondtam meg a nevemet. Így legalább majd ha megemlít, Kol biztosan tudni fogja, hogy kiről beszél. Bár szerintem a személyleírásom is elég lenne, de így jobb. Már egyáltalán nem volt kedvem beszélgetni, csak meredtem még mindig kifelé, és bámultam a sötétséget. Lassan haza kéne indulnom. - Figyi... meddig akarsz itt tartani? Elég fárasztó napom volt. Ha ki akarsz nyírni, akkor inkább most - néztem rá, majd vissza az erdőbe. Már semmit nem akartam, csak hazamenni, és Kol dzsekijében aludni. Egy kicsit elfeledkezni a vámpírokról, meg mindenről, ami rossz. Kol-ra gondolni, és pihenni. Bár ez kicsit paradoxon, mivel Kol vámpír. De én inkább úgy gondolok rá, mintha ember lenne. Úgy sokkal jobb.
Lyla Foster
welcome to my world
► Age :
32
► Total posts :
281
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Utcák Szer. Ápr. 25, 2012 9:51 pm
Faith && Rebekah
Megjegyzésén jót mosolygok. Igazából azt én is nagyon utálom, ha védtelennek néznek még így is, hogy vámpír vagyok. Bár ezt inkább a bátyáim szokták tenni sokszor, pedig egyáltalán nem kéne... - Azért hidd el, hogy több az élettapasztalatom, mint neked. - jegyzem meg mellékesen. Nem akarom kiszámolni, hány én korkülönbség van köztünk, de azt tudom, hogy ezernél több. Így elgondolva elég durván hangzik, hogy a mellettem ülő lánynál, aki fiatal, és ugyanúgy néz ki, mint én (mármint korban), ezer évvel idősebb vagyok. Valaki ezt hallaná, kiröhögne, az biztos. Mikor visszavág azzal, hogy a Twilight egy szar, furán pillantok rá. - A mondatomnál nem a Twilighton volt a hangsúly... - mondom meglepetten. Nem igaz, hogy nem fél. - De amúgy igazad van, tényleg az. - mondom. Na, de nem fogok holmi lányregényekről csevegni egy ismeretlen lánnyal. De most komolyan ez lenne a bátyám barátnője? Eszem megáll. Válasza után ismét felnevetek. - Tudod, szeretek a gyilkolás előtt kicsit játszani az áldozattal. Vagy esetleg ha olyanom van, elbeszélgetni vele. - mondom félvállról. Tényleg azt gondolja, hogy nem ölhetem meg? Ha akarnám, megtehetném. De mi van akkor, ha Kol esetleg tényleg valami érzést táplál iránta, akkor vele kell utána szembe néznem. Á, meghagyom neki, úgyis megunja majd egyszer, aztán magától fogja megölni a csajt. Ahogy elnézem a lányt, lehet nem az, akire elsőnek gondoltam. Ha nem lennék vámpír, talán jóban is lehetnénk. Ja, mégsem, mert akkor már nem élnék visszavezetve az előbbi drasztikus elgázolásra. Nik neve hallatán felkapom a fejem. - Mi van? Nik? Basszus, te egy nagy ribanc lehetsz. Jó, hogy nem végigmész az összes bátyámon. - mondom lenéző tekintettel. Kol még oké. Nik? Mért hagyta egyáltalán életben? Mi a jó ég van ezekkel, tombolnak a hormonjaik? Igazából amit előbb mondtam a lányra, azt komolyan gondoltam, de megértem, ha már két bátyámat is megtalálta, hiszen a Mikaelson család fiúi nem rossz bőrből vannak. - És még neked van eleged a vámpírokból? Pedig a vámpírszexnél nincs jobb. - nevetek fel. Ezért nem is csodálkozom, ha szerelmes valamelyik bátyámba, főleg, ha már le is feküdt vele, vagy velük, vagy tudja fene. Azután általában az összes halandó rajongani kezd... - Rebekah. - felelek a kérdésére, majd vissza is kérdezek. -És te Mrs. Mikaelson? - fintorgok. Ki tudja, miről maradtam még le én is az elmúlt időszakban...
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Szer. Ápr. 25, 2012 3:46 pm
Rebekah & Faith
- Nem szándékoztam elmesélni. Csak utálom, ha kislánynak néznek. - vontam meg a vállam. Arra meg már nem is válaszoltam, hogy nem vagyunk barátnők. Olyat szándékoztam volna mondani, amiért simán kinyírna. Még életben kell maradnom, és egy vámpírral való civakodást nem tűnt jó módszernek ehhez. Következő megjegyzésére ismét felhorkantam. - A Twilight egy szar. Nyálas baromság. - feleltem. Furcsa, hogy nem arra reagáltam, hogy akár ki is nyírhatna. Jelen pillanatban annyira nem foglalkoztatott a dolog. Amikor ismét beszélni kezdett, meglepetten néztem rá. Ezer év? Nem, az kizárt... Jézusom, mi van, ha mégis igazat mond? Kol ezer éves?! Oké, ez túl sok információ egy napra. Kezdjük az elején: Kol egy vámpír. Nik Kol bátyja, akivel kavartam. Barbie Kol Kol húga, aki itt szadiz engem. És mindannyian több, mint ezer évesek. Csodálom, hogy még nem ájultam el. - Nem, nem félek. Ha meg akarnál ölni, már nem élnék. - vontam meg nemes egyszerűséggel a vállam. Ami azt illeti, bírom ezért a csajt, hogy még nem nyírt ki. Lehet, hogy egy bunkó, de én sem voltam kedves. Igazából szerintem kedvelem, legalábbis jófejnek tűnik. Kivéve, amikor gonoszkodik és fenyeget, de amúgy jó társaság. Élvezem a beszélgetést vele. Persze ezt inkább megtartom magamnak, nehogy fel találja tépni a torkomat. Hmm... öten vannak. Akkor két testvért még nem ismerek. Na, mindegy, nem is vágyom annyira rá, hogy megismerjem őket. Következő kérdéséből az is kiderült, hogy mindkettő pasi. Akkor meg főleg nem. Még egy másik csajjal jól kijönnék, de most így elegem van a Mikaelson fiúkból. - Nem vagyok Nik barátnője! - csattantam fel a feltételezésén teljesen kiakadva, majd eszembe jutott, hol is vagyok, és puffogva összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. Remek. Most már tuti, hogy egy ribancnak gondol, habár az is vagyok. Szépen átmegyek a Mikaelson tesókon a tudtom nélkül. Ez aztán a teljesítmény... - Amúgy, hogy hívnak? - kérdeztem. Elég zavaró volt, hogy nem tudom a nevét, és csak "csajként" vagy "Barbie Kolként" utalok rá magamban. Persze ezt sem árultam el neki. Túlságosan féltem a torkom. Rájöttem, hogy igenis félek tőle, csak nem úgy mutatom ki, hogy visítozok és elrohanok. Inkább csak végiggondolom, hogy mit mondhatok ki és mit kell mélyen megtartanom magamban.
Lyla Foster
welcome to my world
► Age :
32
► Total posts :
281
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Utcák Kedd Ápr. 24, 2012 10:08 pm
Faith && Rebekah
- Kár, pedig mindketten jobban járnánk, ha jó hangulatban lennél. - mondom. Nem igazán szeretem, ha én itt jól állok hozzá a dolgokhoz, és a másik illető meg itt játssza az agyát. Ahogy pedig most elnézem, ez a helyzet áll fent. Na mindegy, azért még kicsit megőrzöm a türelmem kivételesen. - Jójó, nem vagyok kíváncsi a magánéletedre, azért nem vagyunk barátnők. - állítom le, mielőtt még folytatná a "sőt" utáni mondandóját. Úgy látszik, hogy a lány elég heves vérmérsékletű, kicsit flegma is, és kezd úgy tűnni nekem, hogy nem fél. A helyében én nem feleselnék ilyen hangnemben, hiszen ki tudja, kivel áll szemben, és ma épp rossz napja van, hiszen mindenki tudja, hogy nem én vagyok az, akivel lehet szórakozni. - Először is tisztázzuk, hogy bármelyik percben kinyírhatlak, nem én vagyok Alice a Twilightból... - mosolygok bájosan. Az a történet egy vicc komolyan mondom. Még hogy vegetáriánusok... Nem rég olvastam a könyvet, mert a suliban nagyon nagy kedvenc, ahogy hallottam. Hát annál szarabbat még sosem olvastam, komolyan mondom. - - Egyébként meg igen, biztos, hogy jobban ismerem, mint te, hiszen nekem több, mint ezer évem volt rá, hogy megismerjem... - kacsintottam rá. Mikor pedig megkérdezi, hogy ki vagyok, válaszolok neki. - Ismerni a Mikaelson családot, veszélyes dolog. Nem félsz? - kérdezem érdeklődve. Csak az igazat mondtam, hiszen egy ember nem illik bele a képbe. Főleg nem a sógórnőmként, vagy mi a franc... - Öten. - vágom rá a kérdésére. De hármunkat ismer? Akkor melyik bátyám lehet a másik? - Tényleg? És melyik bátyám barátnője vagy még, ha kérdezhetem? - nézek rá, majd újra ki akar törni belőlem a nevetés, de elfojtom magamban. Annyira gonosz lehetnék. Egy szavamba telhetne, hogy elfelejtessem vele Kolt. Viszont most mért legyek ilyen szemétláda? Majd ha tesz ellenem valamit, akkor pont elég lesz ezt tennem...
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Kedd Ápr. 24, 2012 9:16 pm
Rebekah & Faith
- Az ijesztgetést. Nem vagyok jó hangulatban. - forgattam meg a szemem, majd alaposan végigmértem a lányt. Höh. Én szebb vagyok. Sokkal. A hajam is szebb, az alakom is jobb, neki meg olyan babafeje van, hogy az már... blö. Én sokkal jobban nézek ki, ez tény. Viszont ő vámpír, és simán megölhet. Bár már annyira nem féltem tőle, szerintem ha meg akart volna ölni, már megtette volna. Következő kijelentésére nagyon nőiesen felhorkantam. - Annyira nem vagyok szent. Sőt... - jutott eszembe Nik és Kol. Inkább csak Nik miatt éreztem magam ribancnak, Kol miatt meg gyávának. Na, mindegy. A lényeg az, hogy talán első ránézésre elkényeztetett kislánynak tűnök, de ha valaki szán időt arra, hogy megismerjen rájön, hogy közel sem vagyok az. Bár most nem szándékoztam a lánnyal csevegni, de azért mégis arra felé haladt a társalgás. - Mondtam, hogy nem tudom. Szerintem hazament... Amúgy is, te biztos jobban ismered, miért nem hívod fel, és kérdezed meg, hogy hol van? - tettem fel a kérdést kissé bunkón, majd vettem egy mély lélegzetet, és próbáltam lenyugtatni magam. Viszont amikor kinevetett, megint felment bennem a pumpa. Inkább nem is reagáltam rá, még olyat mondok, ami miatt kinyírna. Csak forgattam a szememet, és magamban felsoroltam az összes csúnya és sértő szót, amit csak ismertem. Ez elég jó taktika... Így lefoglalom magam, és nem foglalkozom a mellettem ülő szőkeséggel, akiről mint kiderült, Kol húga. Érdeklődve fordultam felé. - A húga? Zsír, akkor már ismerem is az egész famíliát. - feleltem már unottan, majd eszembe jutott, hogy akár többen is lehetnek. - Hányan vagytok ti? Hármótokat ismerlek... - gondolkodtam hangosan, és inkább magamnak mondtam, mintsem neki. Kol, Nik és ez a lány, akinek a nevét nem tudom. Annyira nem érdekelt, hogy megkérdezzem, szóval inkább hagytam. Magamban elneveztem Barbie Kol-nak. Mostantól így fogom hívni, természetesen csak magamban. Előtte sosem merném. Azért mégiscsak egy vámpír, én meg ember. És ha olyan erős és gyors, mint Kol, akkor inkább meg sem említem neki a dolgot.
Lyla Foster
welcome to my world
► Age :
32
► Total posts :
281
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Utcák Kedd Ápr. 24, 2012 8:57 pm
Faith && Rebekah
A vidámparkba illő jelenet után mellette termek az anyósülésen, majd végigmérem. Meg van ijedve, de nagyon. A szíve olyan gyorsan ver, mint aki épp most futotta le a maratont. - Mit? - nézek rá kérdőn, majd megvonom a vállam, lehajtom a napellenzőt, és az abban lévő tükörben kiigazítom a sminkem, meg a hajam is egy kicsit feltupírozom az ujjaimmal. Mikor pedig megszólal, felvonom a szemöldököm és oldalra fordulok. - Nocsak, felvágták a nyelved? - nézek rá lenézően. Mázlija van, hogy már ettem, és most nem vagyok olyan állapotban, hogy kioltsak még egy emberéletet. Ha nem ilyen kedvem lenne, már az első szavát sem vártam volna meg, már kinyírtam volna. Mikor felel a kérdésemre, mosolygok. - Ebben igazad van. De ez az élet rendje. Nem lehet mindenki angyal és szent, mint te. - mondom, majd visszahajtom a napellenzőt. Ahogy a szavakat mondja, nekem pont olyannak tűnik a lány, mint apuci kislánya, aki mindig szót fogad. Bár lehet, hogy tévedek... Mikor a bátyám felől érdeklődök, és azt válaszolja, hogy nem tudom, elfordítom a fejem. - Rossz válasz. Szóval hol van? - kérdezem, és már indítanám is a kezem felé, amikor újra megszólal. A mondatára azonban nevetnem kell. Mondhatni röhögőgörcsöt kapok azon, amit mond. - A barátnője... - próbálok megszólalni, de újra kitör belőlem a nevetés. - Édesem, Kolnak nem lehet barátnője. Ja, de bocsi. Lehet, de ha ma a barátnője vagy, holnap már az ellensége leszel. - mondom, miután sikerült abbahagynom a röhögést. Kol és a szerelem. Hah, jó vicc. - Nem hiszem, hogy túlságosan közöd lenne hozzá, de ha már ilyen szépen kérdezted... A húga, személyesen. - mondom egy gúnyos mosoly kíséretében. Ezután újra végigmérem a lányt. Igazából el tudom képzelni Kolról, hogy felszedte, de tuti, hogy nem szerelmes. Na, meg igazából nem is emlékszem olyanra, hogy neki lett volna valami tartós kapcsolata. Ő mindig csak felszedte a csajokat, aztán dobta is őket általában. Mi van, ha ez a csaj itt mellettem most kivétel? Na jó, de akkor is csak Kol barátnője marad, a helyembe úgysem léphet...
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Utcák Kedd Ápr. 24, 2012 8:35 pm
Rebekah & Faith
A nő egyre közelebb ért hozzám, majd amikor lehajolt, kissé megrándultam. Gyors volt, nagyon gyors. Az én agyam meg épp le volt lassulva. Kérdésére sem volt időm válaszolni, mert egyetlen mozdulattal megforgatta a kocsit, én pedig ijedtemben sikítottam. Még nem vagyok hozzászokva ezekhez a dolgokhoz. Megpróbáltam összeszedni magam a kezdeti félelemből, de a következő pillanatban újra kérdezett valamit, majd mellettem termett az anyósülésen. Az arcom elé kaptam a kezem, és a kocsi ajtajához lapultam. - Ne csináld már ezt! - nyögtem ki a kezeim alól, majd letettem őket, és a lányra néztem. A szívem megint olyan hangosan vert, mint ma más sokszor. Amikor Kol megcsókolt, amikor megfogta a kezemet, amikor átölelt... amikor nekivágott a fának. Szép emlékek gyönyörű sorozata... Haha. Mire válaszolhattam volna az előző két kérdésre, újra megszólalt. Már nem érdekelt, hogy ez a csaj egy vérszívó, pszichopata szörnyeteg, kezdtem mérges lenni. - Nem hagynád, hogy előbb a kérdéseidre válaszoljak?! - emeltem fel a hangomat, és kikapcsoltam a biztonsági övemet, hogy ha netán szükség lenne rá, el tudjak futni. Bár Kolnál bebizonyosodott, hogy semmit nem érek vele. Nem baj, így nem érzem magam annyira fogságban. - Először is azért, mert gonoszak vagytok, lecsapoltok aztán törlitek az emlékeimet. Másodszor meg azért, mert nem annak mutatjátok magatokat, akik vagytok és átvágjátok az embereket! - feleltem mérgesen, és kissé megmozgattam a végtagjaimat, hogy megbizonyosodjam róla, semmim nem tört el. Amikor a lábamba nyilallt a fájdalom, felnyögtem. Nem hiszem, hogy eltört, de egy kicsit azért bevágtam, amikor felborultam. A fejem is sajgott, amivel kitörtem az ablakot. Csodálkozom, hogy nem ömlik belőle a vér... - Nem tudom, hol van Kol. Elment valahova. - emlékeztem vissza az erdőre, amikor búcsúzólul azt mondta, szeret, megcsókolt aztán elment engem meg visszaküldött a kocsihoz, amit ripityára törtem. - Van, képzeld van... A barátnője vagyok. Vagy leszek, ha megtalálom, és tudok vele beszélni. - ráncoltam össze a homlokomat. Igen, ebben biztos vagyok. Hamarosan találkozom vele, visszaadom a dzsekijét, és megbeszéljük a dolgot. Hogy... elfogadom őt olyannak, amilyen. Mert szeretem. - Ha már itt tartunk, te ki vagy? - kérdeztem, egyik szemöldökömet felvonva, mire éles fájdalom hasított a fejembe. A francba...
Kezdőlap
Tárgy: Re: Utcák 
