to Ariana

Annál jobb érzés és látvány nincs is, mikor az áldozatod ennyire... Feladja. Abból a kőkemény nőből, akivel találkoztam ez lett. Egy senki. Egy jelentéktelen vámpír, aki az életéért könyörög. Dehát mást nem is tudna csinálni. Elértem a célom, miszerint meg kell törni azt a pajzsot, ami körülvette. Az oroszlánból lett a bárány, és a bárányból oroszlán. A kedvenc részem, nincs vita. Imádom látni a fáradozásom gyümölcsét. Úgy érzem mostmár képes lenne nekem még akkor is segíteni, ha nem igézem meg, hiszen retteg. Tudni fogja, hogy ha nem tesz semmit annak érdekében, hogy a kedvemre tegyen, visszajövök, megkeresem, és meg is ölöm. Talán jobb lett volna ha ma otthon marad, és nem járkál az utcán. Erre mondják, rosszkor rossz helyen. Na de azt ne várja tőlem, hogy majd kedves leszek vele, legalábbis addig ne, amíg nem látom rajta azt, hogy teljes mértékben mellettem áll, és nem próbál átverni.
Csak figyelem, ahogy azokat az üvegszilánkokat szúrkálja magába, hagyom, hogy érezze a fájdalmat és belássa, nincs esélye ellenem. Még egy halvány mosoly is ajkaimra kúszik közben, ami csak azt bizonyítja, hogy igenis élvezem a látványt. Közben pedig az eszem azon jár, hogy hogyan is fogalmazzam meg neki azt, amit kérni szeretnék tőle.
- Hagyd abba, és figyelj rám! - Szólok végül oda neki, elvégre fájdalmak között nem tud rám figyelni, és a végén még azt vágja a fejemhez, hogy nem tudta mit kell csinálnia. Így tehát ez nem fordulhat elő. Megvárom amíg összeszedi kicsit magát, aztán közelebb hajolok hozzá, vagy inkább fölé tornyosulok, többnyire azért, hogy még jobban megfélemlítsem, majd belekezdek mondanivalómba. - Előre szólok, kérdéseket nem kérek. Ha valamit nem tudsz, nem értesz, fogod magad és utána nézel! - Figyelmeztetem, aztán oldalra billentett fejjel folytatom. - Azzal foglak megbízni téged, hogy a mai naptól kezdve szemmel kell tartanod testvéremet, Klaus Mikaelsont, aki a városban él. Elég ismert a neve, szóval nem lesz nehéz megtalálnod. Az nem igazán érdekel, hogy te magad fogod-e elvégezni a feladatot, vagy megbízol, megigézel valakit, a lényeg az, hogy minden három hét után... Tehát három hét múlva, jövök és te elmondod nekem mit láttál, esetleg hallottál. És ne is próbálj meg elszökni előlem, mert esélyed sincs, ha elkaplak akkor pedig meg is öllek! - Hátra lépek egy lépést, miközben hagyok egy kis hatásszünetet, hogy fel tudja dolgozni a hallottakat. - A város szélén van egy régi elhagyatott ház. Ott fogsz rám várni három hét múlva, valamikor a délelőtt folyamán. - Teszem még hozzá, ami nem biztos hogy nagyon tetszeni fog neki, hiszen ezzel nem mondtam pontos időt, csak azt, hogy az egész délelőttjét várakozással kell eltöltenie, mert nem tudhatja mikor érkezem. - Szóval értettük egymást? - Kérdezem végül meg tőle, majd az üvegszilánkokra pillantok. Szinte biztos vagyok benne, hogy minden világos lesz neki, és csinálni is fogja amit mondtam, elvégre kétlem, hogy mégegyszer képes lenne ezt az egészet végig csinálni. Nem merne szembeszállni velem, és ez így jó is. Nem szeretnék ellenkezést.
- Nem mellesleg, a fájdalomküszöböd tényeg nagyon alacsony. Nem vagy eléggé hozzászokva az ilyesfajta szórakozáshoz. Na, majd talán változtatunk rajta, ha rosszkislány leszel. - Kacsintok ezzel rá figyelmeztetően, majd elfordulok, körbenézek. Szerencsére az igézésem teljesen hatásos volt, senki nem figyel ránk, mindenki csak átlagosan a ruhákat bámulja tovább, és ez így tökéletes.
- Akkor most összetakarítod az üvegszilánkokat és a vért, aztán, el is mehetsz. - Nézek vissza rá, egy utolsó igézés erejéig, majd intek neki fejemmel és kivonulok az üzletből, magára hagyva a lányt, aki remélhetőleg semmi ostobaságot nem fog művelni az elkövetkező hetekben.

Kol & Ariana

to Ariana

Lehetnék kedvesebb, de nem leszek. És itt a pont. Befejeztem mindenféle színjátékot, megmutatom, hogy ki is vagyok én valójában. Az a bizonyos Travis, akinek az imént bemutatkoztam neki, mostanra teljes mértékben eltűnt. Gondoltam én, hogy nem fogom tudni sokáig játszani a jótét lelket. Több mint ezer éve így élek, és nem fogok tudni túl hosszú időre változtatni. Ráadásul én úgy szeretem magam, ahogy vagyok. Bár azért azt sem mondom, hogy nem szórakoztam jól. Most mit mondjak? Ősi vámpír létemre, legalább néha ki kell használni azokat az adottságokat, amikkel egyetlen vámpír se rendelkezik... Leszámítva három testvéremet, akik miatt csinálom ezt az egészet. Mert ugyebár azt sem felejthetem el, hogy ennek a játéknak célja is van. Jó, persze nem nagy dolognak tűnik egy kis megfigyelés, kivéve ha azt egy ősi vámpíron kell véghezvinni. Klaus pedig nem hülye, ahogy Elijah sem. A testvéreim, így jól tudom, hogy mik a gyengéik, és mik az erősségeik. Viszont azt már nehezen tudom megsaccolni, hogy mire is készülnek New Orleans-ban, amíg én "száműzetésben" élek Mystic Fallsban. Tudni akarok mindenről ami a családomban történik, legyen az bármilyen apróság is. Szeretek mindenre figyelni, és nem akarok olyan hibába esni, mint amibe estem nem is olyan régen. Bosszút állok a két testvérpáron és én már itt sem vagyok.
- Nagyon szépek a szemeid, kiscica... De sajnos nem hatsz meg velük! És nem árt tudnd, hogy én csak azzal vagyok kedves, aki ezt megérdemli. - Mondom, miközben végigvezetem rajta tekintetem, mintha ezzel azt akarnám jelezni, hogy ő egyáltalán nem érdemli meg. És hát nem is érdemli meg. A játékszerek ilyesmit soha nem érdemelnek meg. Örülhet annak, hogy még él, és a társaságomban lehet. Mert azért nem sok élőlénynek adatik meg ilyesmi, hiszen én a kiváltságosok közé tartozom. Sőt... A legkiváltságosabbak közé! Az pedig bizony hatalmas vétek, hogy ő még csak azt sem tudja kivel beszél. Pedig igenis tudnia kellene, hová tartozik. Ha én nem lennék, ő még annyira sem lenne! Azt se tudom kizárni, hogy pontosan az én vérvonalamhoz tartozik. És ő azt mondja nem tudja ki vagyok! Majd meglátjut milyen gyorsan találja ki a gyönyörűség, miután a haláláért fog könyörögni a fájdalomtól.
- Megmondtam... Kíváncsi vagyok mekkora a fájdalomküszöbe egy hozzád hasonló vámpírnak. - Mosolyodom el ártatlanul és kedvesen, mintha csak a világ legkellemesebb ajánlatát tettem volna fel neki. Bár ő nem választhat, úgyis azt fogja tenni amit én akarok. És ha úgy látom megérdemel egy kis kínzást, hát meg fogja kapni, habozás nélkül. Igazából minden csak rajta áll. Ha tudja hol a helye, és tudja mit kell mondani, ha kér tőle egy apró szívességet egy ősi vámpír, akkor talán épségben elmehet.
Szó nélkül figyelem ahogy elmegy mellettem és keresni kezd valamit, az utasításomra. Illetve mégsem... Felvont szemöldökkel nézem végig próbálkozását, ahogy menekülni akar. Kíváncsi vagyok mikor jön rá, hogy ez nem fog menni. Úgy látszik tényleg nem hallott még rólam, és valószínűleg testvéreimről sem. Hiszen ha hallott volna, most nem húzná feleslegesen mindkettőnk idejét, hanem csinálná amit mondtam. De úgy látszik inkább megnehezíti a saját dolgát. Szadista mosoly kúszik arcomra, mikor látom, hogy végre megmozdul. Magabiztosan lépked, én pedig egyre kíváncsibb vagyok arra, hogy mi lesz ennek a végeredménye. Mit talált ki? Remélem...
- Hogy az a... - Morgom el magamban égő szemekkel, mikor látom, hogy mit is művel. A kis liba... Azt hiszi ezzel megmentheti magát? Na majd meglátjuk kinek áll feljebb.
- Te itt maradsz! Nem mozdulhatsz el! - Morgom el a szavakat, ismét megigézve Arianát, majd pillanatok alatt termek az egyik alkalmazott előtt. - Kapcsold ki ezt a sz@rt, de rögtön, aztán pedig felejtsd el amit láttál! - Igézem meg őt is, és szabadjára engedem. A vámpírlányra pillantok, nem túl kedvesen, és ő ebből igenis tudhatja, hogy nem ússza meg szárazon, amiért nekem kell takarítani utána. Körbenézek az üzletben, szerencsére nem túl nagy, így túl sok ember sincs benne. Pontosabban hatan vannak, plusz egy, aki kimenekült. Ajánlom neki, hogy ne hívjon segítséget! Na mindegy...
Mind a hat embert fogom és megigézem, hogy csináljanak úgya mintha mi sem történt volna, és ne emlékezzenek semmire amit ebben az üzletben fognak látni, vagy eddig láttak. Csak ez után fordulok vissza az öltöző felé. Lassan, kimért léptekkel indulok meg, hogy ezzel is az őrületbe tudjam kergetni a vámpírt.
- Remélem azt tudod, hogy óriási ostobaságot csináltál. De sebaj, már kitaláltam mit kezdek veled. - Oldalra billentem a fejem, az üvegeket nézem a kezében. Úgy kell megfogalmaznom, hogy most ne legyen semmi kibúvó. Nem hagyhatok neki kiskaput, mert ő képes kibújni azon. - Fogd szépen azokat az üvegszilánkokat, és kezd el magadba szúrkálni őket, szépen egyenként, és mélyre. Oda szúrd, ahol a legjobban fáj, és addig amíg én azt nem mondom, hogy állj! - Igézem meg végül őt is, és várom van-e még valami hülyeség a csöpp kis eszében. Ha nincs, talán belekezdhetek abba, amiért jöttem. Bár nem tudom mennyire fog tudni rám figyelni szenvedések közepette... Na de ezt csakis magának köszönheti.

Kol & Ariana

to Ariana

Lehet, hogy attól az embertől, akit én most épp játszom... Travis. Szóval lehet, hogy tőle nem túl szép ilyet mondani, de tőlem, Kol-tól, nem kell sokkal nagyobb kedvességre számítani. Sőt! Örülhet annak, hogy eddig el tudtam játszani az ártatlant. Még szerencse, hogy nem azért jöttem ide, hogy szórakozzak. Vagyis azért is, de többnyire más vezényelt. A bosszú. Ahogy az elmúlt időszakban ez többnyire végig így volt, szóval csodálkozni sem kell ezen. Viszont kezdem úgy érezni, hogy ez a nő nem a nekem való... Egyszerűen nem tesz semmit, azon kívül, hogy levásárolja a bankártyám tartalmát. De az is lehet, hogy nekem pontosan ilyen kellene. Legalább nem kelt nagy feltűnést, de azért mégsem az a nagy szent vámpír, aki nem mer hozzáérni egy emberhez sem. Hm... Ez kell nekem? Most, hogy így belegondoltam, kezdem úgy érezni, hogy igen. Ez kell! Akkor hát itt az ideje annak, hogy beavassam a történtekbe. Vagy még ne? Olyan aranyos szegény kis bárány... Harapnivaló! Talán kicsit még ráijesztek. Akkor majd legalább tudni fogja, hogy hol is a helye azon a bizonyos ranglétrán, és nem kezd el nekem pattogni, miután megtudta az igazságot. Nincs szükségem agresszív méregzsákokra! És ha valamire, vagy valakire nincs szükségem, azt egyszerűen... Félre dobom. És ezt nem úgy kell értelmezni, hogy elküldöm, hanem szó szerint félre dobom, mondjuk egy hullazsákban. Vagy elásom. Esetleg elégetem. Attól függ melyikhez van kedvem.
- Illik, nem illik, de ez az igazság. Nemde? - Vonom fel szemöldököm. Talán legjobb lenne az, ha megigézném, hogy soha többet ne merjen egy emberhez se odamenni, hogy kihasználja, hanem dolgozzon meg a saját pénzéért. Vicces lenne, nem? De... Valószínűleg az lenne, viszont arra nincs időm, hogy jöjjek és figyeljem szerencsétlenkedését. Szóval nincs értelme erre megigézni, hiszen ha nem látom, nem is olyan érdekes már. De sebaj, majd kitalálok mást neki, arra mérget vehet. Nem hagyom annyiban.
Látom rajta, hogy egyáltalán nem érti miért van nekem morbid humorom. És ez szörnyen tetszik. Tetszik ahogy próbája erősnek mutatni magát, de valahogy mégis belülről egyre jobban omlik le minden. Az a fal amit felállított magában... Ellenem nem működik. Hiszen olyasmire vagyok képes, amire senki más. És ezt imádom a legjobban.
- Nos... Mit szólnál, ha azt mondanám, én nem az vagyok akinek te gondolsz? - Teszem fel a kérdést vészjósló hangon, oldalra billentett fejjel. Az egyik legjobb dolog ebben az életben, mikor azt látod, hogy egy vámpír a mennyekből leszáll a földre. És az még jobb, mikor még egészen a földbe is tudod tiporni. Én pedig még ezt is megtehetem. És még annál is lejjebb tudom küldeni, ha akarom. Bármit meg tudok tenni, mert ez vagyok én... Egy ősi vámpír, akivel nem ajánlatos összefutni sehol. Főleg ha ember vagy. Mert ha egy ember a kezeim közé akad, annak csak két vége lehel... Átváltozik, vagy meghal. Amit természetesen nem az illető dönt el, hanem én. És ha én úgy gondolom az illető nem érdemli meg azt új életet, amit tőlem kaphat, akkor egyszerűen kínok között hal meg. Nincs több opció!
- Ó, szóval nem ismersz? Akkor hát gondoskodjunk róla, hogy megismerj! - Egy igencsak szadista vigyort villantok, miközben kicsit megrántom az ujjaim között lévő hajtincsét. Mit is kezdjünk most? Valami olyan vég kell, ami biztosan tetszeni fog neki... Vagy nem. Ez csak attól függ, mennyire mazochista. Viszont ha tippelnem kell, akkor több mint valószínű, hogy ő egyáltalán nem az. Szóval...
-Akkor hát... Szerezz nekem valami igazán éles tárgyat, itt az üzletben. Meglátjuk mekkora a fájdalomküszöböd. És nem mehetsz el! - Igézem meg ismét, majd elállok az útból. Nem elég, hogy azt hiszi, ember vagyok, és mégis retteg tőlem... Ami már magában megbolondítja, még saját magának kell kiásnia a sírját is, hiszen neki kell kiválasztania az eszközt, amivel... khm... Talán bántani fogom.. Persze nem fogom megölni, de talán vannak sokkal rosszabb dolgok is a halálnál. Főleg egy vámpír esetében. Na de majd meglátjuk mennyire lesz együttműködő! Ha elég kedves lesz, az is lehet, hogy megkönnyíti a dolgom.

Kol & Ariana

to Ariana

Mondanám, hogy igaza van, de mégsem teszem. Mert akárhogy nézzük, jó az ha valaki szép... Viszont akkor vállalja a következményeket. Egy szakadt ruhát egyszerűbben tépne le róla bárki, és ebből nem adok le. Az pedig teljesen más, hogy rajtam mi állna jobban, hiszen nekem van pénzem arra, hogy szebbnél szebb, és menőbb, divatosabb ruhákat vásároljak, neki viszont nincs. Ezt bizonyítja azt a tényt, hogy most éppen itt lóg rajtam és a bankkártyámon. Persze ezzel a véleményen a bennem lakozó vámpír, már nem ért egyet. Ám de egy tudatlan emberke így látja ezt az egészet, elvégre ez a nő csak egy embernek lát, így kénytelen vagyok halandóként is érvelni. Pedig az ősi most azt mondaná, hogy egy vámpírnak annyi pénze lehet, amennyit csak akar. Vagy éppen az is megoldás amit ez a lány is csinál. Simán másokon elősködik. Igazából jó megoldás. Viszont nekem úgy tűnik mintha mindig csak a mának élne. Ez a hozzáállás pedig nem nekem való. Szeretek előre gondolkodni, szeretem legalább részben embernek érezni magam, még ha ez furcsa is. Mert ugyebár ilyesmit rólam senki nem gondolna, és ezen nem is csodálkozom. Viszont egyes dolgokat szerettem még emberként is, és ezeket a szokásokat megtartottam a mai napig is. Mint például, az evés... Mindig szerettem enni, és furcsamód még most is szoktam. És ezt most úgy értem, hogy emberi ételt, nem pedig vért. Igaz, hogy nincs rá semmi szükségem, de sokszor a halandók is csak azért esznek mert kívánják, és nem pedig azért mert szükségük van rá. Hát most így vagyok vele... Ráadásul mégcsak meg sem hízhatok tőle.
- Tudom, hogy jobban áll, viszont kettőnk között az a különbség, hogy nekem van pénzem új ruhára, neked viszont nincs, Szivi! Én megengedhetem magamnak, hogy egy-két ruhát széttépjek, te nem. És ennyi! - Hogy miért mondom ennyire kerek-perec az arcába? Talán, hogy kicsit felhúzzam, elvégre az lenne a célom, hogy megtudjam, mit tenne egy emberrel. Hogy mire képes. Ha semmire, akkor valószínűleg nem ő lesz az akit keresek. Nekem nem olyan vámpír kell, aki arra sem képes, hogy valakit "megbüntessen". Nem tűrheti el, hogy egy ember így beszéljen vele! Általában én sem tűröm el, de persze kivétel mindig akad, ha nyomós érvem is van rá, hogy ne bántsam az illetőt. Na de neki nincs! Még Saraht is megbűntettem annak idején... A gerince bánta a kicsikének. Aztán pedig neki kellett döntenie, hogy vagy vámpírrá változik, vagy nyomorultan éli tovább az életét. Mondhatni, igencsak jól döntött. Én is és ő is jó járt.
- Támpont kell? Ám legyen... Szeretek... Szórakozni. De sajnos elég morbid humorom van. - Oldalra billentett fejjel mérem végig a lányt. Fogalmam sincs, hogyan fog erre reagálni, de ha elég okos, akkor éppen itt lenne az ideje, hogy sejtsen már valamit. Hogy érezze, nem ő a dominánsabb, és nem ő vezet. Bár ez még korai lenne, na de annyit észrevehet, hogy nem vagyok én olyan ártatlan, mint azt ő gondolta.
Következő szavai hallatán felnevetek. Az oroszlánból egy kicsike bárány lett. Annyira... aranyos. Nem hittem volna, hogy ez ennyire szórakoztató játék lesz. El akar menni?
- Ruha nélkül akarsz elmenni? Érdekes látvány lesz, aranyom! És még csak le se téphettem... Hogy az a...! - Vigyorgok rá szemtelenül, miközben egy hajtincsét ujjaim közé fonom. Nem igazán tudom még, hogy mit is akarok kezdeni itt vele, de annyi biztos, hogy nem fogom elengedni rögtön. -Kezdjük újra... Hm, Kol Mikaelson vagyok! Ismerős név? - Pillantok szemeibe, teljesen ártatlanul. Látni akarom azt a félelmet, amit az imént keltettem benne.

Kol & Ariana

to Ariana

Ajándék? Jóformán azt sem tudom mi az az ajándék. Azt hiszem fél kezemen meg tudom számolni, hogy mennyiben is volt részem, az elmúlt ezer év alatt. Mondjuk nem is túlzottan hiányzik. Ahogy most sem igazán hiányzik az, hogy kibontsam őt. Valahogy jobban meg tud mozgatni ha nekem kell küzdeni egy nőért, viszont rajta látszik, hogy egyáltalán nincs szándékában kissé visszafogni magát. Ám de ha már semmiért nem kell küzdenem az életben, én úgy vagyok vele, hogy legalább a nő ne ugorjon a kezeim közé. Sarah-t is ezért nem öltem meg, és ezért változtattam át vámpírrá. Nagyon kedvelem azt a lányt, és pontosan tudtam, hogy sok hasznom lesz még belőle. Nagyon kevés olyan emberrel találkozni, aki tud a vámpírokról, és mégsem fél tőlük. Pedig Sarah ilyen... Volt. Mert ugyebár eleget tettem kérésének, de persze csak miután szórakoztam vele. És megmondom őszintén, nagyon jól eltűrte, ahogy egyesével összetörtem minden csontját. Talán ez is benne volt a vámpírrá válásában. Nagyon erős! És igazán kíváncsi vagyok arra, hogy ez az Ariana mást is tud-e mutatni, vagy csak azt, hogy milyen a teljesítménye az ágyban. Persze... Az sem megvetendő tudomány, de nekem most nem épp arra van szükségem.
- Hidd el, hogy nem minden férfinak olyan fontos a ruha. Sokszor többet számít a kisugárzás... És amúgy is, ha egy szakadt ruhában jelensz meg egy randin, valószínűleg merészebben is tépik le rólad. - Vigyorodok el pimaszul, csak, hogy nagyobb nyomatékot adjak szavaimnak. Valójában amikor elkezdtem a mondatomat, fogalmam nem volt róla, hogy hol is akarok kikötni. De azt hiszem a végére egy egész nagy okosságot sikerült kihoznom belőle. - Én se szívesen tépném ezt le rólad...- Bökök a csinos kis ruhájára, amit tényleg kár lenne kihajítani az ablakon, egy kis szórakozás kedvéért. Na jó, mondjuk ha én megvadulok, akkor nem sajnálok semmit, még az embert se. És ezzel nem éppen a szexre célzok... Egy vámpír életében van más is, ami elvonja a figyelmet. Kivéve ha valaki vegetáriánus.
Következő kijelentésén felnevetek. Fogalma nincs neki, hogy mivel is tud engem kiengesztelni. Egyre jobban várom a pillanatot, mikor rájön az igazságra. Annyira kíváncsi vagyok, hogy legszívesebben most azonnal felfedném magam. Viszont még nincs itt az idő, elvégre még semmit nem csináltam. De majd fogok! Ez így nem túl szórakoztató, szóval itt az ideje, hogy előkeressek valami ötletet, és magamat kezdjem el szórakoztatni, ne pedig őt.
- Jaj, kicsi lány... Neked fogalmad nincs, hogy mivel tudnál engem szórakoztatni. - Kezdek bele most már egy kis célozgatásba, de persze ez még kevés ahhoz, hogy rájöjjön bármire is.
Mivel foglalkozok? Hát mivel? Minek nézek ki? Üzletvezető? Nem! Ha jobban belegondolok, egy ingyenélő beképzelt idiótának nézhetek ki. És mondjuk ez is lenne a pontos igazság, de csak nem árulom el neki. Akkor csak jönnének a további ostoba kérdések, hogy akkor honnan van ennyi pénzem. Nincs kedvem a magyarázkodáshoz. Most nagyon nincs! - Hogy mivel foglalkozom? Azt hiszem ez titok lenne. - Billentem oldalra a fejem, majd miután meghallgatom ötletét, és végignézem ahogy eltűnik a függöny mögött, körülnézek. Az első kezem ügyébe kerülő ruhát kapom fel és emberi sebességgel, de mégis gyorsan indulok meg a próbafülkék felé. Csak egy pillanatra állok meg, azt is azért hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem figyel senki, majd kérdés nélkül megyek én is a függöny mögé. Valahogy sejtettem, hogy már alsóneműben lesz. Meglengetem előtte a kiválasztott ruhát, majd álla alá nyúlok és megemelem fejét, hogy újra meg tudjam igézni.
- Azt akarom, hogy kezdj el félni tőlem! - Mondom majd végigsimítok arcán. Látni akarom a szemében csillanó félelmet. Persze nem hagyom elmenni, hiába is próbálkozna. Nem tudom mit fog gondolni magáról, hogy egy embertől fél... Nem lennék a kicsi lány helyében. Szegénynek teljesen belekavarok az elméjébe.

Kol & Ariana

to Ariana

Ha az én véleményemre kíváncsi, akkor az kell mondanom, ruha nélkül néz ki legjobban. De persze mi mást is mondanák, hiszen pasiból vagyok. Na meg nem is csak, hogy úgy nézne ki legjobban, elég sok időt megspórolna magának, és nekem is... Sőt, még a pénze is megmaradna. Vagyis jelen esetben az én pénzem. Bár azt se mondhatom, hogy nekem óriási szükségem van a pénzre. Valószínűleg ezért van belőle dögivel. Elvégre simán megoldok mindent pár igézéssel. Pont, mint most! Ez a nő is csak azért van velem mert én úgy akarom. És elhiheti mindenki, amint nem lesz rá szükségem, nem vacakolok sokáig, azonnal átküldöm a túlvilágra. Vagy esetleg jobbik esetben hazaküldöm, és kész. Soha nem kényszerítem magam olyasmire, amihez nincs kedvem, és ezért még csak nem is hibáztathatnak. Én megtehetem, hogy büntetlenül éljem a csodás kis életem, így ezt ki is használom. Hülye lennék nem kihasználni. Bár sajnos van pár igazán hülye ezen a világon, akik egyáltalán nem értékelik a vámpírlétet. Pedig amíg ők azon sírnak, hogy meg kell harapni pár embert, ahhoz, hogy életben maradjanak, mások azon ábrándoznak, hogy talán tényleg léteznek vámpírok, és majd egyszer átváltoztatja őket valaki. Mondjuk azt azért remélem, hogy nem az "Alkonyat" filmekben lévő Edward a példakép, mert ő valószínűleg rosszabb, mint a többi, élő, mókusevő szörnyeteg. Azt a filmet fogadni mernék, valami vegetáriánus vámpír találta ki, hogy buzdítsa a népet. Csak találkozzak vele...!
- Óh... Valószínűleg te jobban értesz hozzá, de ha engem kérdezel, nekem még ruha nélkül is tökéletesen megfelelnél. - Vonok vállat mintha nem is érdekelne annyira a dolog... Igazából nem is érdekel. Az egyetlen dolog ami engem hajt, az az, hogy kiderítsem mennyire lenne alkalmas arra, hogy szövetségesem legyen. Mert egy patkányzabálóban én bizony nem bízom meg. És egyáltalán nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy ez a nőcske csak vásárolni akar, aztán utamra enged. Látni akarom, hogy mit tud kezdeni egy törékeny emberrel. Az pedig csak még izgalmasabbá teszi a dolgot, hogy ezt a saját bőrömön tapasztalhatom meg.
- Nem illik úgy elbűvölni egy férfit, hogy a tenyeredből egyen, és még vásárolni is elmenjen veled. - Kontrázok egyből én is rá szavai hallatán, majd egy pimasz kis félmosolyt villantok felé. Ha már lúd, legyen kövér! Szinte előre látom mennyire ki is lesz bukva, mikor rájön, hogy ki is vagyok én valójában. Szóval legalább annyit könnyítek ezen, hogy most bókok áradatát zúdítom rá, aztán majd meglátjuk mennyit is ér ez nála. Általában a nők szeretik, ha egy férfi odavan értük. De sajnos azt nem tudom mennyire szeretit, ha utána kiderül, hogy csak játék az egész. Mondjuk valószínűleg meg kell majd igéznem ahhoz, hogy tudjak vele bármit is kezdeni. Vagy majd meglátjuk.
- Mit szólnál, ha az egyik ruciból kettőt vennél, és majd azt tépem le rólad a vacsora után? Akkor nem kell azon aggódni, hogy esetleg nem ehetsz eleget. Na meg azon se, hogy az egyik ruha tönkrement. - Mondom komolyan, majd be is kísérem az első üzletbe, ami velünk szembe került. Nem akarok órákat időzni minden egyes boltban, én inkább sietősre fognám. - Nos akkor... Melyik tetszik legjobban? - Teszem fel a nagy kérdést, amire úgy hiszem egyhamar nem kapok választ, hiszen van vagy itt ezer ruhaféle is. Na de ha ő nem dönti el gyorsan, hogy mit is akar, akkor majd én besegítek neki. Azon ne múljon!

Kol & Ariana

to Ariana

Ó, te jó ég! Mégis mire vállalkoztam? Azt hittem ez jó muri lesz. Viszont... Mi az hogy menjünk sorba?! Van vagy száz üzlet, én pedig férfiból vagyok. Az máris kiderült, hogy nem kíméli a férfiak számláját, és magát az embert sem. Hiszen ez maga a kínzás. Nem is tudom, hogy képesek egész nap ruhákat nézegetni, a nők. Unalmas és időpocsékolás. Ezért jó a dominánsabb nembe tartozni... Csak bemegyek az üzletbe, előttem van körülbelül száz ugyanolyan ruhadarab, megfogok kettőt és kész. Nincs itt mit válogatni. De a nők esetében ott van hét millió ruha, és mindet egyenként fel akarnak próbálni. Ami persze elég unalmas, kivéve persze, hogyha egy kisebb divatbemutatót tart nekem. Azt talán még élvezni is tudnám. Csak nehogy aztán azt várja tőlem, hogy vigyem haza. Én nem az a fajta vagyok. Az egyetlen vámpír akit hazaviszek, az Sarah. Ő megérdemli. Ráadásul jelenleg ő az egyetlen vámpírom, mivel a többi velem együtt meghalt. Bár... Ha jól hallottam van itt mégegy személy, akinek sikerült legyűrnie a halált. Mindig is tudtam, hogy Virginia szörnyen okos lány. Nem hiába tettem vámpírrá annak idején. És nem hiába szerettem... Legalábbis, azt hittem hogy szerettem. Vagy tényleg úgy volt? Kétlem! Én nem tudok szeretni... Képtelen vagyok rá.
- Sorban? Mennyit akarsz te választani, Cica? Csődbe megyek... - Mondom egy halk nevetés kíséretében, ami most először őszinte. Tényleg tudja mit akar a lány, ezt nem tagadhatom, de mégis úgy érzem tennem kell valamit, mielőtt tényleg végigrángat az összes üzleten. És fogok is tenni, elvégre azért vagyok vele, hogy én szórakozzak, ne pedig ő.
Ariana. Akár ki is találhattam volna. Ez a név pontosan illik a csodás arcához. A nő nagyon szép... Semmi kétség, ahogy rám néz, majdnem sikerül neki tényleg elbűvölnie. De szerencsére, csak majdnem. És ez maradjon is így. Nekem jelen pillanatban csak egyre kell koncentrálnom, mégpedig a tervemre. Az pedig csak plusz öröm, ha ezt élvezem. Viszont ha sikerül neki elcsábítani, akkor gondban leszek. Nem igazán szeretem ha egy nő elveszi az eszemet, sokkal inkább jobb, ha én veszem el egy nő eszét. Ám de most nem ez a célom, hanem, hogy leellenőrizzem, ő lesz-e az én kis szárnysegédem. Hogy elég vámpírság szorult-e ebbe a kicsiny testbe, vagy inkább pokolra kellene küldenem. Egyszerűen gyűlölöm azokat a vámpírokat, akik nem becsülik meg az életüket, és évszázadokon át éheztetik magukat. Nem fogadják el, hogy mivé is váltak. Szégyen!
- Ariana. Hogy is felejthettem el egy ilyen gyönyörű nevet? De nyugalom... Kiengesztellek. - Arcomra varázsolok egy kis pimasz, féloldalas mosolyt, majd nemes egyszerűséggel nyomok a nő arcára egy puszit, csak, hogy legalább hasonlítsak egy mindenre elszánt, gazdag emberkére, aki meg akar magának szerezni egy nőt. Azt hiszem ezt nem is lesz olyan nehéz eljátszani. Az elmúlt több, mint ezer év alatt, bőven volt időm gyakorolni. Bár, az tény és való, hogy legtöbb esetben nem vettem hasznát a csodás udvarlási módszereimet, sokkal inkább az igézés híve vagyok, de egy-egy szórakozás éppen így volt jó. Nem mindig olyan unalmas elcsábítani valakit, anélkül, hogy képességeimet használnám.
Következő kijelentésén ismét mosolyra húzom ajkaimat, és úgy sandítok le az oldalamon lévő lányra. Ha ilyen ajánlatokat tesz, talán mégsem lesz olyan unalmas ez a vásárlás. A pénzemnek pedig valószínűleg mindegy. Ezer év nagyon sok mindenre elég... Többek között arra is, hogy pénzhez jussak, méghozzá nem is kevéshez. Az pedig legyen lényegtelen, hogy honnan is szereztem. Vámpír vagyok, legyen elég ennyi.
- Úgy érzem egyre izgalmasabb lesz ez a vásárlás. Benne vagyok. De aztán remélem, hogy kapok egy divatbemutatót, a megvásárolt ruhákból! Na meg... Egy vacsorát. - Jól tudom, hogy egyikünknek sincs szüksége az evésre, de ahhoz, hogy "jó ember" legyek, erre szükség van. Ráadásul kíváncsi vagyok mit is fog erre lépni. Rábólint, vagy megigéz? Hmm... Hamarosan valószínűleg megtudom.

to Ariana

Már elmúlt két hét, és még nem történt semmi. Egyszerűen nem vagyok képes felfogni, hogy tényleg ne tudott volna meg semmit az a lány. Megmondtam neki, hogy minden két hétben itt fogom várni az elhagyott háznál, ő pedig arra nem volt képes, hogy valamit kiderítsen nekem. Márpedig, ha ő nem tartja magát az egyezséghez, akkor én sem fogom. Miért tenném? Szinte biztos vagyok benne, hogy Hayley hazudik nekem. De ha továbbra is ezt az eredményt kapom, elfelejtheti, hogy bármit is át fogok adni Tyler barátjának. Azt már nem! Nagyon ostoba, ha azt hiszi, hogy engem csak úgy átverhet! De sebaj... Majd meglátjuk mit hoz nekem, újabb két hét múlva. Ha semmit, hát meggondolom, hogy nagybácsi akarok-e lenni. Bár jól tudom, hogy ha megölöm azt a gyereket, Klaus nagyon be fog pöccenni. Ezt pedig természetesen nem szeretném, főleg miután visszahozott a halálból. Neki köszönhetem azt, hogy most itt lehetek és élvezhetem az életet. De nézzük a jó oldalát a halálomnak... Legalább van tapasztalatom! Nem követem el megegyszer azt a hibát, amit akkor elkövettem, mikor szellemet csinált belőlem a két Gilbert... Na meg a két Salvatore. A vámpírok szégyenei. Az életet nem érdemlik meg, amit tőlünk kaptak!
Viszont, ha már egyszer New Orleans-ban vagyok, akkor azt hiszem ki kell használnom az alkalmat, arra, hogy szerezzek magamnak még egy pár szövetségest. Ha már Hayley hajlamos az átverésre... Kénytelen vagyok valakivel figyeltetni. És erre a legjobb lenne egy mindenre elszánt vámpír. Azt hiszem ebben a városban se nehezebb vámpírokra bukkanni, mint Mystic Fallsban. Körülbelül tíz perc se múlik el, és máris elmegy mellettem egy. Én pedig kihasználva az alkalmat, elkapom karját és a nő máris velem szemben találja magát. Igazából, nem szeretnék feltűnést. Pár másodpercet adok magamnak, úgymond gondolkozási időnek, majd egy pimasz mosoly kíséretében nézek jó mélyen a nő szemébe, hogy megigézhessem.
Mivel játszani van kedvem... Játszani fogok. Meglátjuk mennyire alkalmas vámpírnak, és mennyire használ ki egy embert... Egy halandót. A fejébe ültettem, hogy egy ember vagyok, akit tegnap este egy bárban szedett össze, most pedig veszek neki pár dolgot. Kíváncsian várom a folytatást, hogy ugyan mit talál ki. Vajon megharap? Megöl? Megkínoz? Vagy egyszerűen ágyba akar bújni velem? Meglátjuk... Itt az alkalma a cicusnak, hogy bizonyítson, és ajánlom, hogy ne csináljon hülyeséget mert a csodás pofiért kár lenne.
- Melyik üzlet tetszik jobban, drágám? - Valószínűleg szörnyen rosszul fogok embert játszani, miután több mint ezer éve vámpírként élem... Vagy inkább halom, a csodás kis életem. Na de ha korán lebukom, majd újra és újra megigézem. Bár... Megnézném, hogy milyen arcot fog vágni, ha megtudja, hogy valójában mi is történt itt. Na de hamarosan úgyis megtudom, csak türelmes kell, hogy legyek.
- Megkérdezhetem, hogy mi is a neved? Már nem emlékszem rá... Valószínűleg sok volt tegnap az a fránya ital. - Most komolyan azt mondtam fránya? Ó, te jó ég! Egyáltalán használják még ezt a szót? Ez nehezebb lesz mint azt én gondoltam... - Az én nevem még mindig, Travis... Ha esetleg te is olyan gondban szenvednél, mint én. - Ez egyre rosszab. Nem tudom meddig fogom bírni, de ez... Ez szörnyű! És mondjuk nem ártana azt se nem elfelejteni, hogy Travis-nek mutatkoztam be. Csak egy órát bírjak ki, és nyert ügyem van. Talán még vicces is lesz. Talán!

Michelle && Vivienne

nszimpatikussá vált, ahogyan mentegetőzni kezdett. Ha már ennyire bevállalós vagy kislány, legalább vállald a tetteid következményét, ne légy egy nevetséges álszent, mert a fogam nyomát bizony jócskán őrizni fogod, ha hazudsz nekem. Méghozzá bele a képembe. Erre az egyre oly' szinten allergiás vagyok, amire eddigi életem során még semmi másra. Hisz ki örül annak, ha a képébe hazudnak, méghozzá ily nevetséges módon? Legszívesebben itt mindenki előtt feltéptem volna nyakát, s addig szívtam volna bizonyára forró vérét, míg nem terül el előttem, s maradék vére nem folyik szét a járdán. De vannak itt normális járókelők, akiknek ez nincs megszokva. Tehát amit most meg kell tanulnom: önkotroll.
- Ennyire nehezedre esett kibökni, hogy mi a pokol a bajod?! - kérdeztem megemelt, mély hangon, amin érezhette, hogy jelen állapotomban minden vagyok, csak nyugodt, és elnéző nem. Mégis, mit képzel ez magáról? Ha kell valami, kérjen. Talán az a probléma a megértőképességemmel, hogy én mindent megkaptam, amit csak akarhattam, s nem kellett lopnom, koldulnom, a testemet árulnom, hogy pénzhez juthassak. Ez a lány azonban úgy tűnik, nem épp az én ex-életemet éli. Elég ránéznem arcára, szemei alatt látni a karikákat, s a sötét foltokat, mely elárulja, hogy jó ideje talán nem is volt hol aludnia.
Felsóhajtottam, s elengedtem karját. - Ha pénz kell, kérjél! - nyúltam zsebembe, majd elővettem a díszes tárcámat, amit az imént nem sikerült kezei közé kaparintania.- Vivienne vagyok. És jobb szeretem, ha az emberek.. mert te ember vagy.. - néztem mélyen szemébe -,kinyögik őszintén, hogy mi kell nekik. Nem pedig álszent módszerekkel veszik el. Ha megtetted volna, s nem veszem észre, csak később, hidd el, nem lettnék ilyen béketűrő. - ráztam fejemet határozottan, még mindig tartva a szemkontaktust.
- Fussunk neki tehát még egyszer. - sóhajtottam fel, felnyitva tárcámat, és belenyúlva jónéhány dollárt vettem elő. - Honnan jöttél? Ha itt élnél, már láttalak volna. Nincs itt olyan sok ember, hogy ne tudjam, ki kicsoda. - vontam fel szemöldökömet. - Tehát?

Michelle && Vivienne

ew Orleans. Álmaim netovábbja, hol élek már közel száz esztendeje. Még hűen, s rezzenéstelen változással élt fejemben a pillanat, mikor megszülettem. Pontosabban, inkább újjászülettem. Az az esős nap, mikor minden megváltozott... S Stefan Salvatore életemet megmentve, önmagáét nem sajnálva - de hát őt mi is veszélyeztette volna abban a pillanatban? - eljött értem, és olyanná tett, mitől féltem. Az ismeretlen végül magába szippantott, és mindaddig nem engedett, míg be nem hódoltam a sötétségnek.
Nem vagyok kíméletes, s nem ismerek kegyelmet. Hisz nekünk, vámpíroknak egyetlen éltető ösztöne van, az pedig a vér, a vadászat... s engem még az is boldoggá tesz, ha látom a félelmet áldomazaim tekintetében, mikor meglátnak engem, és fogaimat. Vajon mire gondolhatnak akkor? A félelmen kívül...
Már megszoktam ezt a helyet. Néha megengedtem magamnak egy-egy utat, hiszen rendkívül jó üzletember voltam, már ha mondhatjuk ezt arra, hogy kifosztottam áldozataimat. Nem mintha ők olyan gazdagok lettek volna, nem. De gondoskodnom kellett arról, hogy legalább a személyijük elvesszen, hiszen nem szerettem, ha könnyen fény derült áldozataim kilétére. Még mit nem...!
A finom illat, mi idevonzott ezen a fényes napon... tudtam már az elején, hogy ma valami történni fog. Talán ma jön el Stefan? Végre, hosszú évek után meglátogat, s én újra meghálálhatom neki azt, amit évtizedekkel ezelőtt megtett értem? Nem tudom, hogy vajon miként, s hogyan reagálna minderre, de tudom, hogy szeretik a férfiak, ha a nők megalázkodnak előttük. Tisztelet a kivételnek. Én sem teszem meg mindenki előtt. Mindegyikükben apám konok alkatát, jellemét láttam. S apám kinek hiányzik azóta? Az égvilágon senkinek... így hát, az én tiszteletemet egyedül Stefan Salvatore képes kiérdemelni. Senki más.
- Nézhetnél az orod elé, kislány! - mondtam egy cseppet sem szívélyesen, mikor valaki nekem ütközött, s hajának illatát beszippantva, szemeit meglátva rögtön kiváltott belőlem valami irritáló érzelmet. Ez egy... eddig azt hittem, hogy New Orleans nemes vérét nem szennyezik be vérfarkasok. Ritkán találkoztam velük, ők is inkább csak átutazóban merészkedtek ide. De ez a csaj más volt, s ez irritálta az orromat, a szememet... és a karomat.
Kirántottam magamat ujjai alól, és belemarkoltam karjába. - Gyere csak velem, drágaságom. - ráncigáltam el onnét, majd a francia negyedből nyíló kis sikátor felé vettem vele az irányt. - Van két másodperced megmagyarázni, hogy miért fixíroztál olyan feltűnően. Észrevettem ám, túl idős vaygok ahhoz, hogy az ilyesmit figyelmen kívül hagyjam, s tudod mit? Túlontúl gyanús vagy nekem. Beszélj! - mondtam megemelt hangon. Idegesített, hogy bámul, s hogy úgy közelített meg, hogy látható volt: céljai, tervei vannak velem kapcsolatban. Legyen szó akármiről is. Én már egy hajszálam kitépésére is allergiás voltam.