-Nos..azt hiszem elzavartam volna őket. Most valaki más vonja el a figyelmem.-mondtam s közben elé álltam, hogy szinte már összeért a mellkasunk.-Lenne pár ötletem mit csinálhatnánk..ha akarod!-mondtam csábosan, olyan halkan, hogy csak ő hallja. Az ajkaink közt 2-3 cm volt, amit át is hidaltam és rátapadtam ajkaira. Mohón csókoltam az agyam kezdte ellepni a vörös köd. Nem tudom mi ütött belém. Csak rá bírtam gondolni és arra hogy őt akarom csókolni. Neki nyomtam a hátát a közeli falnak és végigcsókoltam az álla vonalát le a nyakáig majd vissza tértem a szájához. Egy másodpercre elváltam tőlük és a szemébe néztem.-Akarlak. Nagyon is. Ha le akarsz állítani akkor most csináld.-mondtam kissé zihálva, mert teljesen begerjedtem. Ha le akar állítani akkor tegye meg most. Mert ha egyszer beindulok nincs visszaút...

Mikor bementünk ő rögtön el is kezdett várálolgatni. Sok mindent megnézett , ruhákat ,nadrágokat mindent amit egy lány magának akart. Közben én is szét néztem és hát vettem magamnak néhány dolgot. Pár pólót,két nadrágot és egy új nyakláncot. Szétnéztem a többi helyen is , még ő felpróbálta a dolgokat. Mikor már elég ideje bent voltunk, néhány emlék eszembe jutott még a régi időkből hogy ott mennyit időt tölöttem a lányokkal és hát nem is volt az olyan rossz szerintem.Csak hát amennyi időt ezek el tudnak lenni hát nem is tudom hogy egy férfi hogy bír ki ennyit. –Kész vagy már?-kérdeztem picit türelmetlenül. Amikor hirtelen kihúzta az öltözőfülke függönyét és egy bugyiban állt előttem.-Hmm nem rossz.-mondtam kicsit elcsodálkozva de közben el is feledkeztem arról hogy mit is akartam. Ekkor gyorsan visszahúzta és elkezdett öltözni. Majd kijött és kifizette a cuccait , még sétáltunk a kirakatok előtt.-Hát ami az előbb volt hogy is mondjam , nem volt rossz látvány.-nevettem-Még szerencse hogy csak én láttam mert már férfiak serege lenne itt hogy veled lehessen.-nevettem és rákacsintottam-Tudod elég gyorsan kihúztad a függönyt, szóval még időm se lett volna elfordulni , bár nem mintha akartam volna.

-Ó, mily' udvarias uram!-mondtam kicsit régiesen bár totálisan elbohóckodtam. Beléptünk a boltba, ami elég modern volt. A fekete, fehér és a bordó színek uralkodtak odabenn. A bejáratnál voltak a legújabb stílusú ruhák és egyebek, hátrébb pedig a többi holmi. A ruhák szépen, rendezetten voltak kitéve, ahogy a cipők is a bolt hátulja fele. Floridából "gyalog jöttem", így csak egy bőröndöt hoztam a legszükségesebb dolgaimmal. Néhány felsőt, farmert és egy 2 cipőt tuti, hogy veszek.-Oké! Adj úgy húsz percet és mehetünk is.-hadartam gyorsan de már el is indultam válogatni. Könnyen eligazodtam, már nagy rutinom van ha vásárlásról van szó. Csak 3 évszázad de az is számít. Felsők. Az első állomás. Rengeteg jó cucc volt de én kimondottan egy adott stílust kedveltem. Végighúztam a kezem a vállfákon és kiszúrtam egy türkiz színű felsőt. Hosszított fajta volt, az eleje mellrésznél kicsit flitteres, V kivágású, rövid ujjú. Fel se próbáltam, tudtam hogy jó rám. Még másik 5 felsőt találtam. Volt köztük kicsit vadabb, szexibb darab is. Kerestem 2-3 db nacit is és egy szoknyát. Az egyik polcon megláttam egy irtó jó, csipkés fehérnemű szettet. Feketét. Biztos jó a mérete de..muszáj belebújnom. A próba fülke előtt ledobtam a táskám és bent kibújtam a ruháimból a szettbe pedig belebújtam.-Tökéletes.-motyogtam a tükörképemnek. Ekkor hallottam, hogy Lion szólogat a fülke előtt. Kihúztam a függönyt teljesen elfeledkezve hogy mi van rajtam.-Mindjárt kész vagyok....-és akkor esett le. Egy szál semmibe állok a fülkében elhúzott függönnyel előttem pedig itt ácsorog Lion. Ha most ember lennék tutira elpirultam volna. Ehelyett egy bájos mosolyt öltöttem magamra és próbáltam nem idiótának tűnni.-Khhm..1 perc és felöltözök.-gyorsan visszahúztam a függönyt és magamra kapkodtam a ruháim. Nos Lion kissé döbbent fejet vágott, ahogy én is. Elég kínos szitu volt, de összeszedtem magam és kiléptem a fülkéből immár teljes öltözékben.-Találtál valamit?-kérdeztem csevegő hangnemben, mintha az előbb mi se történt volna. Elmentünk a kasszához és kifizettem az új szerzeményeim.

Kaptam egy puszit amire elmosolyodtam és ezt elég kedvesnek találtam.-Köszönöm.-mosolyogtam tovább és a kávéval koccintottunk.-Dehogynem mi értjük hogy az apró részleteknek sincs semmi hasznuk.-nevettem-Nem most végül is annyira nem zavart hogy el kellett jönnöm szétnézni itt a kirakatokban, mivel most rá is érek és nem zavar valami miatt.-mosolyogtam-Tudod ha akarsz bemehetsz , de kérlek ne legyél sokáig mert meg fogok idekint őrülni.-böktem meg ujjammal a hasát gyengéden.-Ha ebben meg tudunk egyezni akkor részemről megvárlak és bemehetsz., lehet hogy még én is bemegyek egy néhány pillanatra és veszek valamit.-nevettem és rámutattam egy pólóra.-Na az pont tökéletes ok hogy bemenjél.-kacsintottam rá és még nézelődtem hátha találok valami okot hogy én is bemenjek. Találtam is megláttam néhány jó cuccot, pár jó nyakláncot , órát meg ilyesfajta dolgokat.-Na hát ez nem is létszik olyan rossz boltnak , szerintem igazán bemehetnénk akkor és bevásárolhatnál ha akarnál és lehet hogy én is vennék magamnak néhány dolgot, mint például egy új órát vagy valamit. -tártam ki az ajtót-A hölgyeké az elsőbbség .Már magam megjegyzem hogy milyen udvarias vagyok.-nevettem

-Ó, köszönöm!-mondtam, és egy puszit nyomtam az arcára. Hogy miért? Mert jól esett a bók és azért is mert Lion irtó aranyos pasi. Mellesleg tényleg nagyon jóképű.
-Akkor igyunk arra, hogy megéljük az 1000. életévünket. Párdon, létezésünket!-mondtam mosolyogva és összekoccintottuk a kávés poharainkat. Bár pezsgővel jobban mutatott volna, de most ez van.
Elmentünk a butikok fele, annak ellenére, hogy ő utálja őket. Mint ahogy az az imént kiderült.
-Ó, mert ti pasik nem értitek ezt. Minden az apró részletekben rejlik. Bár én nem szoktam pasikkal vásárolgatni. Inkább egyedül shopingolok. Úgy sokkal egyszerűbb. De mi az hogy! Imádok vásárolni!-mondtam hatalmas vigyorral a képemen. Legszívesebben most rögtön berontottam volna a boltokba, de nem lehetett. Hisz most Lional vagyok és már az is nagy dolog tőle hogy pár kirakatot megnézett velem.
-Értékelem hogy próbáltál úgy tenni mintha érdekelnének a kirakatok. Nem sokan képesek rá.-mondtam elismerően. "De hát mit lehet tenni? A lányok azok lányok maradnak." mondta egy nagy sóhajjal és rám mosolygott.-Héé!-böktem játékosan vállba.-Ne próbálj kielemezni egy nőt. Lehetetlen! Még mi magunk se értjük sokszor saját magunkat. Meg hogy mit miért csinálunk!-mondtam sóhajtva és visszamosolyogtam rá.

Megvettük a kávét és iszogattuk.-Most nem azért de te is nagyon jól tartod magadat. Nem csoda hogy sokan utánad fordulnak.-kacsintottam rá -Tudod azért én is szeretném megélni azt az ezres életévemet , hogy addig is kereshessem a húgomat és ha megtalálom soha nem engedem el.-mosolyogtam és hát ez így is volt. Ha megtalálnám a húgomat nem lenne itt gond, békésen élnénk az életünket, vagyis ha már vámpír akkor vámpír életünket. De ekkor valami más vette el a figyelmemet , hogy itt vagyok egy aranyos vámpírlánnyal.Éppenséggel a butikok felé vettük az irányt, ami megtetszett neki, igaz elég sok van belőle ebben a kis városkában , de hát mit lehet tenni? Jóból is megárt a sok.-Butikok? Fúúú de nem szeretem a butikokat. Bemegyek egy lánnyal és a fél életemet ott kell vele töltenem bent.Megnéz mindent , még a legapróbb dolgokat is megnézni , én meg mondjam meg hogy mi állj jó neki meg mi nem. Ha meg rosszat mondok akkor meg leharapja a fejemet.-nevettem és elsétáltunk azért a butikok fele, különös képen nem nagyon néztem szét , csak itt ott ami megláttam és hát Alice is itt volt velem , szóval kötelező volt megnéznem.-Te szeretsz vásárolni? Mert nem hiszem hogy van még olyan lány aki ne menne be valahova és ne tenné tele a kosarát sok dologgal.Nem csak a ruhákról beszélek hanem az össze vissza kacatokról ami nem jók szerintem semmire. De hát mit lehet tenni? A lányok azok lányok maradnak.-mondtam egy sóhajjal és rámosolyogtam

Ahogy végighalgattam, talán igaza van. Nem kéne magamat okolnom a húgom miatt, de egy részem mindig is fogja.
-Talán igazad van. De a nővére voltam és lehetett voln annyi eszem hogy nem viszem magammal. De már mindegy is.-mondtam sóhajtva.
-540.-ismételgettem.-Egy fél évezred azért nem semmi. Nos igen, még jól tartod magad. De tényleg! Nem panaszkodhatsz.-mondtam nevetve, bár félig meddig bóknak is szántam.-Valóban nem szép dolog egy nőt a koráról faggatni.-mondtam és eljátszottam a sértődöttet. Lion már-már elhitte hogy tényleg megsétődtem de a végén elröhögtem magam.-Jó színésznő vagyok.-mondtam elégedetten.-Egyébként 1665-ben változtam át 19 évesen. 347 éves vagyok. Az 1000. szülinapom minimum meg szeretném élni.-sóhajtottam vágyakozva. Ha már egyszer nem öregszem és elvileg örökké élek, akkor minimum az ezredik szülinapomat meg kéne élnem. Ki tudja...Hirtelen megálltunk egy kávézónál Lion pedig rendelt egy kávét majd tőlem is kérdezte hogy kérnék e valamit.-Egy üveg whiskyért ölni tudnék most de mivel ez egy kávézó...Egy jó erős fekete kávét.-rendelt nekem is egy erős feketét és haladtunk tovább, közben a kávét szürcsölgettem. A környék elég baátságos volt és még butikok is voltak. Ez már valami.-Amúgy nem olyan rossz a környék. Legalább butikok is vannak aminek szívből örülök.-mondtam mosolyogva. Féltem hogy itt nem lesz túl sok a választék boltok terén de kellemesen csalódtam.-Na, mit csináljunk?-tettem fel egy eléggé buta kérdést.

Végig hallgattam szomorú történetét és hát el kell ismerni neki se lehetett könnyű. Sajnos ez is bele tartozik ebbe az életbe hogy valamit kell adnunk , mivel semmi sincs ingyen. Sóhajottam egyet menet közben.-Tudod....mindig vannak dolgok amikről , mi magunk se tehetünk. Nem a te hibád volt hogy megölték a húgodat. Kimentetek igen....De senki sem tudhatta hogy ez lesz. Bármikor megtörténhetett volna ez, akár nappal is mikor nem vagy mellette. Szóval nem te tehetsz róla.-mondtam apró mosollyal ahogy sétálgattam-Én viszont...hagytam egyedül......szóval ez tényleg az én hibám.-sóhajottam-Hát hogy mióta vagyok vámpír?Fúú hát így hirtelen olyan 1470-es idők környékén. Most vagyok 540éves szóval elég koros vagyok már, de azért még elég jól tartom magamat.-nevettem és elgondolkoztam hogy régen hogyan is volt mind ez, vámpírkén. Ember ölések és nem törődve mások érzésével tettem ezt. Néha néha elmosolyodtam egy gondolaton de hát ez annyira nem is volt vicces.-Tudom hogy egy lánytól , nem nagyon illendő ezt kérdezni de te hány éve vagy vámír?-kérdeztem mosolyogva és megálltunk majd vettem és egy kávézó mellett haladtunk el. Rendeltem magamnak egy kávét és Alice felé fordultam.-Te kérsz valami finom kávét, cappuchinot ,fehércsokis kávét? Vagy valamit?-mosolyogtam rá és vártam válaszát

-Oké. Lion.-mosolydtam el.Amikor a húgáról beszélt és megértettem mirt nem öl, kicsit elszomorodtam. Ő is magát okolja hogy nem vigyázott jobban a húgára ahogy én is.-Sajnálom. Úgy tűnik egy csónakban evezük. Így már értem miért nem ölsz. Én 14 voltam a húgom meg 9, amikor egy este kiszöktünk. Akkor volt a támadás amit ő nem élt túl. A támadónkkal sikerült végeznem. Máig sem tudom hogy hisz csak egy ijedt kislány voltam akkoriban. A szüleim akor megváltoztak. Apám vadászatra adta a fejét és idősebb koromban engem is magával vitt az első vadászatomra, amit nem életem túl és vámpírként tértem vissza az élők sorába. Majdnem élve. De máig magamat okolom a testvérem haláláért. Ha nem szökünk ki akkor nem halt volna meg. Úgyhogy megértelek...-mondtam szomorkásan. Kissé megnyíltam Lion előtt ami elég ritka, hisz átalában óvatos vagyok. De ő is elvesztette a húgát, így ő talán megért engem. Mikor elmesélte a kis fogadásos történetét, jobb kedvem lett és én is megengedtem magamnak egy mosolyt.
-Akkor séta!-bólintottam rá.-Hát nagyon szívesen, de még nem ismersz eléggé. Nem vagyok ám mndig rendes.-mosolyodtam el pimaszul.
-Kösz az ajánlatot de nem élnék vele. Jók a saját lábaim is.-mondtam már nevetve.Lassan én is elkezdtem sétálni és már ki is értünk a sikátorból.
-Már bocs hogy így rákérdezek de mikor változtál át?-érdeklődtem kíváncsian.

-Igen persze hogy szólíthatsz Lionnak.-mosolyodtam el , de mikor ő is beszélt a húgáról, és arról hogy mi történt vele, megsajnáltam. Elég volt elképzelnem hogy mit tennék , ha ugyan ez lenne a húgommal. De kitudja , lehet hogy már nem is él. De ha megtudnám hogy ki ölte meg szerintem a fél város nem maradna meg és nem tudnának megállítani.-Sajnálom.....megtudom érteni milyen lehetett őt , elveszíteni....Mivel most körül belül én is így vagyok, nem vigyáztam rá eléggé és ezért én vagyok a felelős.....Lehet nem bírom megállni azt hogy öljek , de amióta olyan lányt öltem meg aki hasonlított rá , minden áldozatomnál az ő arcát látom és valahogy nem megye a gyilkolás.-sóhajtottam egy nagyot-Igen egy költő, persze. Csak fogadásból történt az egész, nem nyertem így hát azt kellett tennem hogy mondok egy kis beszédet a grillben.-mosolyodtam el havlányan-Hát nem tudom hogy hova mehetnénk , mivel nem rég jöttem én is ide, szóval nekem elég egy séta is. Majd legalább szétnézünk út közben és megismerkedünk a várossal.-kezdtem el lassan sétálni-Óóó köszönöm hogy jó fejnek tartasz.Te is igazán rendes lánynak tűnsz.-nevettemNa jössz? Vagy az ölembe vigyelek és úgy vezesselek végig a városon? -kérdeztem nevetve

-Nos akkor én mondom.-mondtam és nem udtam megállni hogy el ne vigyorodjak.-Ó köszönöm. Ha már a nevemnél tartunk, szólíthatlak Lion-nak ugye?-kérdeztem érdeklődve. Hirtelen egy lány jött errefele és ő fogta és elkapta. Megcsapolta majd igézve elengedte. Elmosolyodtam.-Nahát csak nem te is megéheztél?-mintha csak előző állítását akarta volna bizonyítani, vagyis hogy mostanság nem öl.
-Engem zavar a legkevésbé hogy mikor ölsz. Mellesleg egy ismerősöm miatt jöttem. Nagyon rég találkoztam vele és arra gonoltam hátha itt megtalálom. Elvégre annyi vámpír fordul meg itt...-mondtam elgondolkozva.Nem akartam az orrára kötni hogy pontosan kit is keresek. Nem tudom hogy Damon tényleg itt van e, de én így hallottam. Próba szerencse. Amikor Lion megemlítette a húgát, hogy kicst hasonlítok rá és, hogy nem láttam e, elöntöttek az emlékek. Annyira szerettm Mirandát. Ha akkor éjjel nem szökünk ki még élhetett volna. Gyakran magam okolom a halála miatt.De ezzel most nem érek rá foglalkozni.
-Sajnos nem. De legalább van rá esély hogy él valahol.-mosolyogtam rá halványan és nekidőltem a falnak.-Az én húgom rég meghalt mikor még emberek voltunk. Vámpír ölte meg. Apám azután lett vámpírvadász én pedig a nyomdokaiba akartam lépni. Egyszer pórul jártam, ezért állhatok ma itt.-mondtam egy nagy sóhajjal. Nem is tudom miért mondtam el ezt. Ez túl személyes dlog, de már mindegy.
-Óh, szóval egy költő veszett el benned?-kérdeztem már nevetve.-Hát szívesen megnéztem volna. Egyébként mehetünk. De hova? Én nem ismerem még a környéket.-tártam szét a kezeim.-Visszaszívom, mégse vagy olyan idegesítő mint amilyennek gondoltalak. Egész jófejnek tűnsz.-mondtam egy mosoly keretében s vártam hogy megtudjam mi a következő utícélunk.

Floridából jött, hát az igen messze van , akkor elhiszem hogy megéhezett , bár nem kellett volna így nyílt utcán bekeveleznie. Na de mindegy is.-Hát tudod még nem mondták.-mosolyogtam-De mellesleg, elég szép neved van.Alice.-ismételtem meg és mosolyogtam közben majd elkezdtem járkálni és hát mondjuk úgy hogy én is kezdtem megéhezni , éppenséggel egy lány éppen arra járt és hát agyaraimmal belemélyesztettem nyakába a fogamat , majd megigéztem és hagytam hogy hagy menjen.-Ritka az olyan alkalom hogy megölök valakit , de ez csak az elmúlt időszakokban volt így.-sóhajottam-Ha szabad megkérdeznem minek jöttél a városba? Keresel valakit , vagy csak letelepedni?-mentem hozzá közelebb és picit jobban megnéztem.Valamelyest hasonlítasz a húgocskámra, de mégsem. Szóval ezt most szépen megfogalmaztam , de így van. Nem találkoztál véletlenül az elmúlt években egy kislánnyal, aki hasonlított valamelyest rád?-nem sok hasonlóság volt a húgom és Aleice között de még is megteszi hogy elinduljak megkeresni.-Hidd el nem sértésből mondtam.-mosolyogtam-Nem akarsz elnézni valamerre? És akkor talán még beszélgethetnénk is. A grillbe nem menjünk ha lehet , nemrég adtam ott egy kis előadást hogy mennyire jól tudok szónokolni.-nevettem-Visszagondolkoztam hogy milyen égő volt az a kis , hogy is mondjam műveltetése a fiatal korosztálynak.

-Floridától idáig gyalog jöttem és azalatt nem ettem. Szerintem érthető így, hogy miért nem bajlódtam azzal hogy tasakos vért szerezzek.-világodítottam fel mint kiderült Liont. A szám szélén még volt egy kis vér azt lenyaltam. Mmm. Majd fogtam egy öngyújtót és a hullára hajítottam ami így szénné fog égni és visszafordultam a vámpírfelé.
-Alice Gray. Vámpír srác.-mutatkoztam be én is bár a hangonban ott csengett a gúny. Nem tehettem róla. Ez a vámpír ezt váltja ki belőlem.Úgy tűnik nem fogok itt unatkozni ha már most egy msztikus lénybe futottam.Nem hiába Mystic Falls a neve ennek a helynek.
-Egyébknt jobb szeretem ha a kaja friss, bár kezdem belátni, hogy itt vissza kellesz fognom magam. Itt nem túl nagy a városka lélekszáma. -adtam végül is igazat neki. Az öléssel nem fgok leállni. Azt nem bírnám túl sokáig. Egyszer-egyszer egy ember nem fog nagy port kavarni. Azt gondolom nincs abban semmi rossze ha egy vámpír öl. Elvégre ez a normális. De persze mindeninek joga van választani, hogy milyen életmódot folytat.
Jobban szemügyre vettem az elttem álló férfit. Igencsak jóképű, bár kicsit idegesítő. De azért nem vészes.-Mondták már amúgy, hogy néha kicsit idegesítő vagy?-vontam föl a szemöldököm és karbafontam a kezem.

Ahogy elmosolyodott és beszélt hirtelen előttem termett. Még volt egy kis vér a száján, de nem nagyon foglalkozott vele. -Hát képzeld , én nem nagyon szoktam ölni embereket. Inkább kicsit megcsapolom őket majd igézve tovább engedem és hagyom őket élni. De látom te nem ilyen vámpír lány vagy. Na jó azért igazat adok abban hogy mégis csak szoktam ölni embert.-mondtam mosolyogva és a kezemben forgattam az ásványvizes palackot amit nem régiben vettem.-Meg amúgy is ha vérre vágysz, miért nem mész el a bankba és veszel onnan vért? Tasasokat....-mondtam egy nagy sóhajjal-Egyébként a nevem Meliorn Dunleavy , mondjuk hogy örülök a találkozásunknak.-mosolyogtam és nekidőltem a falnak ami mögöttem volt.-Benned ki tisztelhetek? Vámpír lány!-fontam össze karomat, majd azon kezdtem el gondolkozni hogy, miért szakítottam meg az emberöléseket. Visszaemlékeztem még a régi időkre hogy mennyi embert láttam szenvedni, és élvezettel töltött el a dolog, bár nem mondom hogy most sincs így de mostanában ritkábban teszem. Lehet azért mert egyszer egy olyan személyt öltem meg aki nagyon is hasonlított a húgomra. Lehet nem tudom , de most nem is érek rá ezzel foglalkozni , mert még a végén leszedik a fejemet ha nem figyelek.

Az utcán sétálgattam s közben figyeltem az embereket. Izzott a torkom a szomjúságtól. Az utat idáig, ami mellesleg nem pár km volt futva tettem meg. Gyorsabb mint kocsival. De lefárasztott és nem álltam meg útközben enni. Most pedig mindjárt megőrülök. Körülöttem jönnek-mennek az emberek és hallom ahogy ver a szívük és a vékony bőrük alatt pumpálja a vért amit oly könnyedén feltéphetnék és a vérüket onthatnám. Amikor egy fiatalabb fiú haladt volna el mellettem nem bírtam tovább. Őrülten ragadtam meg és rántottam be a közeli sikátorba. Pislogni se volt ideje, belemélyesztettem a fogaim a nyakába és szívtam az éltető nedűt. Pár másodpercig tartott az egész és jóllakottan ejtettem a földre a testet. Csak ekkor vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. Az éhség elvette az eszem és nem is figyeltem, hogy közönségem is akadt. "Úgy látom eléggé , éhesnek tűnik a hölgy." mondta pimasz mosollyal az arcán. "Azért nem kellene csak úgy , megölni egy ártatlan srácot. Most szerinted megérte az hogy keresni fogják?" Mondatán csak a szemem forgattam és én is megeresztettem egy mosolyt.
-Ugyan már. Nem fogja senki keresni. Ha meg igen könnyen elrendezem. Úgy csinálsz mintha te sosem ölnél. Vagy tévedek?-mire ezt kimondtam már előtte álltam. Ő is vámpír ahogyan én és biztos szokott ölni. Elsőre így gondolom de soha nem tudhatom.

Eljövet a Grillből , sétálgattam és gondolkodtam hogy mit is kellene éppen csinálnom. Közben agyaltam azon is hogy a Drága húgocskámmal mi lehet, él e még vagy már meghalt. Néha , néha véletlenül nekimentem embereknek , mert a régi emlékek miatt nem tudtam figyelni. Arra emlékeztem hogy régen miként védtem meg őt , az emberektől és hogy mennyi fájdalmat kellett ezért eltűrni, de hát mégis csak a húgom volt, nem tehettem mást , meg kellett őt védenem , ha ez fájdalommal is járt. Mikor már eleget gondolkoztam betértem egy boltba ahol vettem egy üveg ásvány vizet és kifizettem. Majd elkezdtem inni és az utcán lévő embereket figyelni , ahol megpillantottam egy lányt. Nem tudtam ki lehet az , de éreztem rajta hogy nem emberi lény mert ő is igen csak figyeli az embereket. Láttam hogy meglátott egy fiút és bevitte a sikátorba. Utána mentem és megnéztem hogy igaz e az állításom , ami mint mindig most sem csalt. Vámpír volt és úgy elfogyasztotta a srácot hogy az még élete leforgását sem tudta volna követni.-Úgy látom eléggé , éhesnek tűnik a hölgy.-mondtam pimasz mosollyal-Azért nem kellene csak úgy , megölni egy ártatlan srácot. Most szerinted megérte az hogy keresni fogjak?-sóhajtottam egy nagyot és vártam reakcióját

- Mondtam neked, hogy este elmegyek sétálni. - néztem rá hitetlenkedve - Biztos jól vagy? - nevettem fel
Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy ez nem e Katherine, de biztosan állíthatom, hogy nem. Ő nem így viselkedne, nem ilyen. De azért a hideg is kirázott ebbe belegondolni. Bármikor alakíthatná a nővéremet, és talán fel se tűnne senkinek. Még jó, hogy nekem nincs ilyen "klónom", na csak az kéne még!
- Egyébként, mit csináltatok a lányokkal, kikapcsolódtál kicsit? - kérdezem félvállról - Csajos nap, eh? - nevetek fel újra és kezdem kicsit kényelmetlenül érezni magam
Miért van itt egyedül? Bár, aggodalomra semmi ok, én is egyedül sétálgatok itt, bár nekem nem volt mára programom, de hát Gilbertek vagyunk, kissé különcök és érdekes természetűek. De aztán meg kit érdekel? Nem adok mások véleményére, és ezt szeretem is magamban. Minek foglalkozzam mindenki véleményével, mikor csak néhány emberé érdekel? Ostobaság lenne.
- Nem megyünk haza? - kérdezem tőle a sötét utcát kémlelve
Nem érzem magam valami biztonságban az utóbbi időben, sehol. Talán egyedül otthon, hiszen oda nem sétálhatnak be csak úgy a vámpírok, kivéve egyet... De bízom benne, hogy Damon figyel testvérére és nem esik bajunk, bár inkább Elena és Bonnie miatt aggódom a legjobban.

Éppen nézelődtem, amikor egy fiú szólt hozzám. Meglepődve néztem a szemeibe, hiszen valami Bonnie-t és Caroline-t említett. Ahogy az arcát figyelgettem, beugrott, hogy ki is ő. Még régebben utána néztem a hasonmásaimnak, mielőtt Mystic Fallsba jöttem volna. Amikor Elena után kutakodtam, rátaláltam az öccsére. Ő áll most itt előttem, Jeremy Gilbert. Ezek szerint, Elenával téveszt össze. Nem szeretném leplezni magam. Szeretnék egy kicsit játszadozni Elena bőrébe. Ezért minél hitelesebbnek kell lennem. Minél többet meg kellesz tudnom az itteni dolgokról, hogy képbe legyek.
-Ööö... Persze. Minden oké. -tértem magamhoz a nagy kábultságból. Elena az emberi hasonmásom, így olyan kedvesnek kell lennem, mint még soha. Látom, Jeremy aggódik "miattam" és állítólag a két öribarinál kéne lennem. Ezt valahogy még ki tudom magyarázni, na de majd a többit... Mindegy nem izgulok. Higgadt leszek és semmi feltűnés!
-És te, Jeremy? Mit keresel ilyenkor kint az utcán? -kérdeztem őt. Mert elakartam terelni a témát.

Charlotte & Jeremy

A mai napra szóló tervem ugyanaz, mint tegnap. Elszakadni otthonról. Konkrét célom nem volt, hova is menjek, így csak lézengtem Mystic Falls utcáin. A nap lemenőben volt, és az emberek, akik elhaladtak mellettem, siettek, hogy még sötétedés előtt hazaérjenek. Én csak nyugodtan és ráérősen sétálgattam és nézelődtem a kirakatok és üzletek között. Az időjárás igencsak kedvező volt egy sétára. Hiába volt este, egy szál pólóban voltam, cseppet sem fáztam. A szél, ami lágyan simogatta karjaimat és arcom, langyos volt és jólesően fújta ki arcomból tincseimet. Az utca végén az egyik üzlet előtt megpillantottam Elenát, és meglepetten odasétáltam hozzá, tágra nyílt szemekkel. Háttal állt nekem, én pedig megböktem vállát, és vigyorogva tekintettem csodálkozó arcára.
- Nem Bonnie-val és Caroline-nal kéne lenned? - nevettem idegesen majd hozzátettem - Csak nincs valami baj? - kérdeztem immár suttogva
Határozottan emlékszem, hogy kijelentette még reggel, hogy az egész napját velük tölti, és nem biztos, hogy hazajön este. Most pedig itt lézeng az utcán egyes-egyedül, és a kirakatokat nézi unalmas arccal. Aggódni kezdtem, féltem, hogy valami baj történt, és nem mer senkihez sem fordulni, inkább sétál egyedül a szinte kihalt utcán. Remélem nem bántotta meg valamelyik Salvatore-fiú, már így is elég gondot okoztak neki. Néhány percig csend volt, ki-ki a saját gondolataiba merülve bámult, végül én törtem meg a már kínos csendet.
- Minden oké veled? A frászt hozod rám, kérlek mondj már valamit! - sürgettem

Gyalog indultam el, hiszen rám fért a friss levegő, főleg Boston után. A felhőkarcolók, a dugók és a szmog helyett, most egy nyugodt kisvárosba csöppentem. Remélem, az emberek nem valami bunkók itt, mert különben kénytelen leszek egy másik otthont keresni magamnak, másik városban.
Azt találtam ki, hogy szétnézek az utcákban, hátha látok valami érdekes. Sőt, még azt is meg kell néznem, hol a posta, bolt, étterem, Grill stb... A kirakatokban sok jó dolgot láttam, de nem volt kedvem bemenni és megvenni őket. Talán túl lusta vagyok? Vagy a hosszú út merített így ki? Jó kérdés!
Szeretnék megismerni sok embert, pláne a hasonmásaimat. Nem baj, még lesz erre bőven időm. Lényeg az, hogy Klausszal össze ne fussak, mert végem! Ezek a gondolatok szárnyaltak végig az eszemben, de ideje tovább lépni, ezért le kéne foglalnom magam valamivel, de mivel is?

.