Éppen ideje egy kis vadászatnak. Talán Elena nem tudja meg... Esetleg kiszívhatnék egy nyuszit, vagy valamit... Nem, nekem most embervér kell. És talán nem is kell megölnöm. Elég, ha megigézem, hogy elfelejtse, és meg van oldva. Még annyit sem kell mondanom, hogy egy állat támadta meg - Elena ennyiből is rájönne, hogy megint rosszalkodok. Szóval elég annyi, hogy hordjon garbót és sálat, és ne mutassa meg senkinek a harapást. Vagy olyan helyen harapom meg, ahol véletlenül sem látszik. Mondjuk a hátát... De a nyakánál a legvastagabb az ere, ott a legfinomabb a vér. Áhh, nem tudom még, hogy mi lesz. Ahogy sétáltam észrevettem, hogy egy nyitott ajtajú luxus autó áll az út szélén. Egyik szemöldökömet felvonva néztem végig a kocsin, és el nem tudtam képzelni, hogy mi a fenét keres itt. Körbenéztem, és az egyik padon megláttam egy éppen cigiző lányt. Áhh, értem már. Egy elkényeztetett züllött lányka, aki éppen nagyon menőnek hiszi magát azzal, hogy hagyja, hogy lenyúlják a kocsiját, és dohányzik. Tökéletes célpont. Nekem csak jó az, ha ilyen kiszolgáltatott. Lehet, hogy nem is keresi senki... Becsuktam a kocsija ajtaját, hogy azért ennyire ne legyen peches, majd odamentem hozzá.
- Nem gondolod, hogy ilyenkor este kicsit veszélyes idekint? - kérdeztem felvont szemöldökkel, és egy csábos mosolyt villantottam rá. Talán a sötétben nem látszott rendesen, de biztosra veszem, hogy a hangomból kihallott mindent, amit az arcomról kellett volna leolvasnia.
- Damon vagyok. - mondtam, és a kezemet nyújtottam felé, ismerkedés céljából. Akár egyből fel is téphettem volna a torkát, de most egy kicsit játszani van kedvem... Ismerkedek vele, talán elviszem sétálni, halálra rémítem, hagyom, hogy meneküljön, és csak akkor támadom le. Talán éjszakánként még az álmaiba is beférkőzöm, hogy a frászt hozzam rá. Ha ezt Elena tudná... De nem tudja, úgyhogy teljesen oké. Nem kell neki mindenről tudnia...

Damon

Kiszálltam a kocsimból, és őrizetlenül az út szélén hagytam, tárva nyitott ajtókkal. Gyors léptekkel mentem aaa... aaa gőzöm sincs mi felé. Azt sem tudtam, hol vagyok. Míg idevezettem, gőzöm sem volt affelől, hogy merre tartok. Néha jobbra kanyarodtam, néha balra, néha bementem a kisutcákba, néha nem. Egyet tudtam, mégpedig a legfontosabbat: távol vagyok az otthonomtól. Nevet fogok változtatni, és valahonnann beszerválok egy kamuszemélyit, na meg egy jogsit... Szimpatikus hely ez. Vérfagyasztó csend, néha ilyen különös izé búgatások, mint egy farkaskutya. Utoljára valami filmben hallottam ilyet. Szétröhögtem rajta az agyam. Körbenéztem, és korántsem azt láttam, amire számítottam. Egy idilli kis várost képzeltem el, ám nem... 2 percenként hallom vagy a mentő-, vagy a tűzoltó-, vagy a rendőrautót. Ez tetszik.
Leültem egy padra, és rágyújtottam. Mélyen letüdőztem, majd kifújtam. A mentolos füst átjárta a testem. Nem cigizem olyan régóta, szóval azért köhögcséltem egyet kettőt. Hátranéztem a méregdrága kocsimra, és őszintén szólva nagy mértékben leszartam, hogy ellopják e. Vigyék mindenem, a hitelkártyám a zsebemben van. Semmi sem esne jobban most, mind kelletlenül berúgni, és elfelejteni mindazt, hogy honnan jöttem, és ki is vagyok.

Lucia

Szavaim megdöbbentették de próbálta nem nagyon kimutatni amit méltányoltam. Tudtam hogy nem mindenki talál benne élvezetet is. Vannak akik ha tehetik nem gyilkolásznak csak úgy. Szerintem jó szórakozás tud lenni de ezt inkább megtartottam magamnak.Mikor említette a családját kissé lefelé görbült a szája. Megértem hiszen volt férje gyerekei..Nekem ilyen nem volt. Saját család. Soha nem is vágytam rá és nem is fogok. 600 éves vagyok és 17 évig voltam ember. Nagy különbség. Hiszen ember még 2 évtizedig sem voltam de vámpír már félezer éve. De Luciat is megértem, nehéz lehetett mindent elveszíteni.
-Értelek. Hát nem mindenki gondolkodik egyformán.-mosolyogtam rá halványan.
"- Szerencsés vagy, hogy ismerhetted Jennifer-t és, hogy itt van neked Eric."-mondta. És valóban. Ha úgy vesszük Ericet lehetne akár a bátyámnak is nevezni hiszen mindig vigyáz rám. És ez jó. Nem szabad elkenődnöm hisz van családom most is. Nem vagyok egyedül.
-Igen tényleg az vagyok.-mondtam mosolyogva. Majd láttam hogy valamin elgondolkodik de el is vetette az ötletet. Nem firtattam a dolgot hisz nem rám tartozik.
-Óh, én imádtam az 1700-800-as éveket. Bálok, keringők..Szerettem azt a kort még a fűző ellenére is.Az 1400-as éveket is kedveltem, hiszen én abba születtem bele. A középkor világa. Nekem kissé hiányzik. A várak hangulata vagy a fényűző néha őrült lakomák. -mondtam vigyorogva. Jó volt olyas valakivel beszélgetni erről aki ugyanúgy átélte ezeket mint én.-Te melyik kort kedvelted?-kérdeztem rá én is. Mikor megemlítette a 70-es évek partit felcsillantak a szemeim.
-Még szép hogy benézünk. Mikor is lesz pontosan? Hiszen össze kell állítani a ruhát a kiegészítőket..-kezdtem el sorolni. Nem tehetek róla hogy ilyen vagyok. Ha meghallom a parti szót rögtön azon kezdek el agyalni milyen ruha kell, a hajam és a sminkem milyen legyen..Ez van.

-Igen az egészen más ha idegent ölsz meg. Szinte már..jó érzés. Én általában élvezem. -mondtam és szememben közben felcsillant az ölés okozta élvezet. Egy gyilkos vagyok. Van még emberi oldalam, ami előkúszik egy kicsit ha emberi éveim eszembe jutnak. De el is nyomom. Nem tudtam most Lucia ebben a pillanatban mit gondolhat rólam. Ő nem tűnik annak aki élvezi ezt az életmódot..
-Van még valahol emberi oldalam, de nem hagyhatom hogy felszínre törjön. Hány évig is voltam ember? Úgy 17 évig?-kérdeztem inkább csak magamtól.-Semmi a vámpír életemhez képest. Nem akarok a múltamon rágódni. Ami volt elmúlt.-mondtam határozottan.
-Ami azt illeti nekem nem volt olyan nehéz hozzászoknom ehhez a modern világhoz. Pár évig nem is egyedül kellett. Volt egy barátom Jennifer. Egy vadászat alatt futottunk össze. Már akkor is jól kijöttünk. Ő is én is egyedül voltunk. Hát barátnők lettünk. Az évszázadok könnyebben teltek így. Nekem ő volt a családom. Egyszer még Londonban elkaptak minket. Őt megölték. Engem már nem tudtak, így bosszút álltam. De egyedül maradtam. Jenel könnyebb volt minden. Hozzászokni az új dolgokhoz, korokhoz.Egyedül nehezebb! Amikor a barátom Ericet megtaláltam el volt veszve, hát átalakítottam olyanná mint mi. Segítjük egymást bármiben. Hiányzik, hiszen senki másom nincs.-Jen olyan volt mint ha a nővérem lett volna. Az űr ami utána maradt nagy. Nem is fog begyógyulni. Eric meg...Nélküle nem tudom mi lenne velem. Szükségem van rá de neki is rám. Hogy tudjuk van akit érdeklünk és nem hagyna meghalni. Ez fontos dolog. Lucia megemlítette a szoknyákat is. Ezen önkénytelenül elmosolyodtam.
-Őszintén nekem nem hiányoznak az abroncsos szoknyák. A fűzők rémesek voltak.-mondtam és megráztam a fejem.-Szeretem a mostani ruhákat.-vallottam be. (megjegyzés: nem úgy értettem hogy Klaus kigyógyított az ölésből, csak az önkontrollban, külön élvezte amikor egyre többet öltem...)

-Na hát, mik nem vannak. Igen, Bulgária, Dél-Dobrudzsa. A címerünk...hollóra hasonlított azt hiszem. Már rég volt.-homályosak már az emlékeim. Próbálok felejteni, még most is több, mint 600 év elteltével is.
-Nem tudok semmit a szülőföldünkről.-mondtam halkan. Lucia rákérdezett hogy minden oké-e. Hát nem. Rohadtul nem..
-Óh, persze.Minden rendben. Csak nem szeretem ha előjönnek az emlékeim. Tettem egy olyan dolgot ami miatt nekem már az emberi emlékek sose lesznek szépek. Csak fájdalmasak.-a lány kérdőn nézett rám, így elmeséltem.
-Az átváltozásom után én..megöltem a családom.Nem akartam csak..egyszerűen nem tudtam leállni. Szerencsére az átváltoztatóm segített ezt leküzdeni. A vérszomjat. Úgy 1, másfél év után már egész jó önkontrollom volt. Az érzelmeim kikapcsoltam, és nem volt fájdalom, bűntudat. Egy darabig. De az érzelmeinket lehetetlen kikapcsolni. Előbb-utóbb mindig felszínre törnek. Marad a színlelés. Sok fiatal vámpír ezt még nem tudja. Majd egyszer.

-Hát igen, pár dolgot már átéltem.-mondtam kicsit elkalandozva a múltban.-Bulgáriában születtem.Miután vámpír lettem, az átváltoztatómmal maradtam úgy 200 évig..Aztán meguntam és önállósítottam magam.-szimpatikus nekem ez a lány. Bár a személyiségünk elég eltérő. Ő inkább az a csendesebb típus míg én inkább a pörgősebb. Van ilyen.-Te hol születtél?
-Hm, ami tinik nagyon szeretnek pletykálkodni. Tényleg ott lehet a legjobban informálódni.-a mai embereknek tényleg csak a tv és az internet a fő szórakozás. Lucianak igaza van.
-Amúgy tényleg igazad van. Manapság az embereket beszippantja a virtuális világ. Az emberek nem értékelik eléggé a családjukat.Amikor kislány voltam, a nővéremmel gyakran kimentünk lovagolni, noha ez nem illett egy "úri hölgyhöz", ahogy még anyám mondta.-az emlék ahogy a nővéremmel Cassandrával szinte minden délután kilógtunk lovagolni, egy kis rakoncátlan mosolyt csalt az arcomra. A kedvenc lovam Midnight volt. Vadlóként találtam rá, még csikó volt. az anyját valami állat kaphatta el.Felnevelgettem és betörtem. Évekig a társam volt. Vámpírlétem első évei alatt is velem maradt. Persze ő megöregedett egyszer. A ló az egyetlen olyan állat ami nem fél tőlünk.
Visszazökkentem a valóságba. Már régen gondoltam az emberi életemre. Pedig voltak abban is jó pillanatok. Lucia észrevehette rajtam a változást, így rendeztem a vonásaim és újra magamra öltöttem a "happy face" álarcom.

-Ó, nem ismerem csak láttam veled a Grillben. Ami a korom illeti, elég régóta élek már ezen a földtekén.1400 óta..-vallottam be az igazat.
-Akkor jól sejtettem hogy fogadás volt.-mondtam bár inkább csak magamnak.Mikor telefonáltam, Lucia elfordult, de még így is biztos hallott mindent. Kijelentésén elmosolyodtam.
-Őszintén szólva, én se láttam egy motelszerűséget sem, ezért kértem meg a haverom hogy intézzen el nekem egy lakást. Mindig ő rendezi az ilyesmit. Nélküle szerintem a fejem is elhagynám.-mondtam kuncogva. Sose ment túl jól a szervezkedés, és ha az utóbbi években Eric nem intézete volna el az ilyen dolgokat akkor nem is tudom mit csináltam volna. Oké, egy házat előbb-utóbb szereztem volna, de a ma estét biztos nem egy 5 csillagos kis villában töltöttem volna.
-Te honnan ismered Liont? Én eddig összesen egy emberrel találkoztam és veled. Talán a gimiben könnyebb lesz új ismeretségre szert tenni, bár nem sok kedvem van az egész "gimis" macerához. De azért mégse tölthetem az egész napom egy házba zárkózva és folyton piálni mint egy alkoholista remete. Az a baj hogy még nem szoktam meg ezt az "életvitelt". Hiányzik a nagyvárosi pörgés, a kaszinók, clubok..-mondtam és közben kicsit elmerengtem. Tényleg hiányoznak a nagyvárosok. Én már csak ilyen vagyok. Az életem ebből áll ki: pia, bulik, sex, vér, gyilkolás, utazgatás. Mert jobb dolgom nincs és hogy őszinte legyek szeretem ezt a fajta életet.

Lucai stílusa kicsit régimódi volt, hagyományos. De engem nem zavart, az emberi életemre emlékeztetett. Amikor minden egyszerűbb volt. De régen volt már. Nem mintha újra ember akarnék lenni. Szeretek vámpír lenni, csak egy baj van. A magány. Mindenkit előbb-utóbb elveszítünk. A vámpírlétben számomra ez a legnehezebb.
-Igen, elég meglepő hogy mennyi "magunkfajta" mászkál itt az utcákon. A vámpír aki veled volt, Lion igaz? Élvezetes kis szavalást adott elő. Fogadtatok vagy ilyesmi?-kíváncsiskodtam. Na igen. Folyton kíváncsi vagyok, mindig mindenről tudni akarok. Egy elég rossz szokás, de ennek a rossz szokásomnak köszönhetem hogy sokat tudok. Ekkor a mobilom csörgése zavart meg. Mielőtt ránéztem volna a kijelzőre, már akkor tudtam hogy Eric lesz az. Felvettem és láss csodát! Ő volt az.
-Eric, szia! Na, sikerült elrendezned a házat?
-Szevasz Lex. Naná! Hát volt már olyan hogy valamit ne sikerült volna elintéznem?Hm?
-Nem. Te egy igazi zseni vagy, és ezt imádom benned.
-Vigyázz, már így is elég nagy az egóm...A ház készen áll, a te neveddel, berendezve és "feltöltve". Majd valamikor benézek hozzád.
-Már várom...-és ezzel le is tettük.
-Ne haragudj, csak egy barátom értesített, hogy ma este már lesz fedél a fejem felett.-mondtam mosolyogva a lánynak.

Lucia

-Milyen igaz. Úgy is mondhatjuk, igen keresek valakit. Egy nagyon régi ismerőst. Gondoltam hátha itt megtalálom.-válaszoltam a lány kérdésére. Azt nem mondtam, hogy kit keresek. Klaust. Fogalmam sincs hogy ez a lány egyáltalán ismeri e Klaust legalább hallásból, de a legtöbben karót döfnének a szívébe. Mintha használna ellenne..Régóta nem találkoztam vele. Lehet bolondnak gondolnának sokan amiatt, hogy őt keresem. De ő változtatott át, sokáig mellette maradtam. Nem tudom hogyan reagálna ha összefutnánk. Talán meglepődne? Kitudja még mit hoz a jövő..Végignéztem az előttem álló vámpíron. Kinézetre velem egyidős nagyjából, de korra biztos nem tizenéves. Elég udvarias a viselkedése, óvatos. Ha fiatal vámpír lenne nem viselkedne így.Általában az idősebb, tapasztaltabb vámpírok szoktak "óvatosak" lenni.
-Te is keresel valakit?-néztem kérdőn a vámpírlányra.-Amúgy Alex vagyok.-nyújtottam kezet neki, amit egy kis tétovázás után elfogadott.

Lucia

A Ferrarimal átparkoltam a város főteréhez, majd kiszálltam a kocsimból és elindultam körülnézni. Mystic Falls kicsi, de eléggé otthonos. A főtér is ilyen volt. Régi, talán 100 évesnél is idősebb fák sorakoztak itt-ott és rendezett virágágyások. A központban egy nagy szökőkút helyezkedett el, körülötte padok, és sétányok. A "kisvárosi idill". Meglepő mennyien ide költöznek a sok haláleset ellenére is. Állattámadásnak állítják be, pedig ha tudnák az igazságot...Jó, a helyi tanács akik vámpírokra vadásznak tudnak rólunk, de az átlag emberek nem. Igazából nem városnézőben voltam. Vadászni akartam. A Grillben egy srácot már megcsapoltam. Túlságosan nyomult. De még így is éhes voltam. Égett a torkom, de egy emberke se sétált erre fele. Na mindegy. Hirtelen eszembe jutott hogy még nincs hol laknom. Elővettem a mobilom és tárcsáztam. Pármásodperc múlva végre meghallottam azt a hangot akit vártam.
-Szia Eric! Lenne egy feladatom a számodra.
-Alex! Jó hallani téged. Na mond.
-Szükségem lenne egy kecóra, de még ma este. El tudod intézni?
-Persze. Gondolom a szokásos. Egy drága villa meg a többi, a te neveden.Meg lesz. Nemsokára hívlak, addigra elintézem. Na de mesélj. milyen ez a Mystic Falls?
-Isten vagy! Hát, hogy is mondjam...kicsi. De elmegy. Sok a vasfüves, így figyelni kell kibe harapsz.
-Ahh..szívás. Na majd hívj a kell valami! Vigyázz magadra csajszi.
-Köszi. Te is vigyázz!-és bontottuk a vonalat. Eric egy régi jó barátom, még én változtattam át úgy 20 éve. Családja nem volt, eléggé elhagyatott volt. Megsajnáltam ezért átváltoztattam, szereztem neki napfénygyűrűt és megtanítottam mindenre ami a vámpírléthez kell. Később kiderült, hogy a srác egy számítógépes zseni, ami a hasznomra volt. Ja és elég szexi is. Ha ház vagy bármi kell mindig ő intézi nekem. De soha nem volt köztünk semmi több csak barátság. Kihúzzuk egymást a pácból ha kell. Jó hogy tudom, hogy legalább egy valaki van akire tudom, hogy számíthatok. Hirtelen olyan érzés fogott el, mintha nem lennék egyedül. A tér túloldalán ott volt egy másik vámpír. Az aki a Grillben is ott volt. Egyre jobban izgat, hogy ki lehet. Kicsit gyorsabb tempóban átsétáltam oda ahol a lány is állt majd néhány lépésnyire tőle megálltam.
-Na hát! Újra összefutunk? Mondom én, hogy kicsi ez a város...

Először várt egy kicsit, aztán beleegyezett a dologba. Legalábbis kis aranyos kezét az enyébe helyezte. Bőre olyan puha volt, én már indulni akartam, de ő még csak állt ott. Szóra akartam nyitni a számat, de elkéstem. Minden pár pillanat alatt zajlott, rettentően gyors volt. Csak annyit vettem észre, hogy nyakam felé bámul szemeivel, majd hogy kinőnek a fogai. Ennyi... puff már neki is nyomott a fának és mohón, vadul szívni kezdte a véremet. Éreztem, ahogyan fogai áthatolnak az érfalamon, még varázsigét sem kellett használnom, nem is éreztem fájdlamat, pedig arra számítottam, hogy erős fájdalomérzetet kelt majd a procedúra. Azonban gyengültem, szívem egyre lassabban vert, egyre gyengébben és egyre kevesebb vér keringett a testemben. Azt hittem nem fog megállni, megszegi egyezségünket és megöl engem. Ahogyan gyengébb lettem, lassan összerogytam, de nem dőltem le, mert ő tartott engem, aztán mikor végzett velem, elengedett én pedig a földre rogytam. Látásom kezdett homályosodni, már csak azt láttam, hogy elharapja a csuklóján az erét. A számhoz nyomta, majd azt mondta igyak. Én még utolsó erőmből pár nyalást le tudtam nyelni, ami végül megmentett engem, már fel tudtam ülni, pár percig fogtam a fejemet, miközben ő mellettem guggolt és figyelt. Végül a lábaimmal feltoltam magamat, már álltam, úgy-ahogy, de még a fának kellett támaszkodnom. A nyakamon éreztem valamit, odanyúltam de már a seb nem volt ott. Lassan visszatértem eredeti állapotomba. Gyönyörűszép szemeibe néztem:
- Nos, úgy hiszem félreértettél. Én úgy gondoltam, hogy a vérszívás az én lakásomon történik meg, és hogy én előbb megkérdezek pár dolgot, mielőtt a nyakamnak esel.
- Semmi baj, de most akkor velem tartasz? - megfogtam puha kezét és kérlelően elkezdtem húzni a lakás irányába.

// folyt.: Fields lakás //

Majdnem készültem támadni mikor megmozdult, majd sikerült indulataimat lecsillapítanom. Hangjában és mozdulataiban ott lappangott a kíváncsiság. Ez a tulajdonság egyszer majd a halálba fogja őt sodorni. Közben éreztem,ahogy a vér iránti vágy egyre csak jobban fokozódik.Kívántam a kábulatba ejtő folyadékot. Nem is vettem észre, hogy mögöttem van. Utálom, ha valaki settenkedik a hátam mögött, de csak egy pörögnöm kéne egyet, és neki annyi. Túl sokat beszélt, ezt megfigyeltem.
Először nem akartam érteni a célzását, majd lassan rájöttem. Boszorkány, aki felkínálja a vérét. Meg kell őt tartani! Komoly tekintete mögött azért ott játszadozott az ajka szélén a mosoly. Tudja, hogy a vér a gyenge pontom, és így könnyen ki lehet használni egy éhes vámpírt. Valamennyiben viszont igaza van. Nem nagyon tetszett az a duma, hogy "ő lesz fölényben" Mégis kinek képzeli magát? Egy uralkodónak. Igazából ez nem nagyon foglalkoztat. Könnyen megtudom ölni, egyedül a vér kell. Kezdte elborítani az agyamat a sötét köd, és már tudtam, hogy nem kell sok ahhoz, hogy szó szerint megőrüljek. A kezébe simult, a saját kis tenyerem, és angyali tekintettel felnéztem rá. - Fogalmad sincs, hogy mire vállalkozol. - húztam egy önelégült mosolyra a számat. Megnyaltam az ajkamat, és a kihívó, fedetlen nyakára emeltem a tekintetemet. A kék erei elbűvölőek voltak. Verseket lehetne róla írni. Újra felnéztem a szemeibe,és már nem bírtam tovább várni. Hajt a vágy. És nem.. Most nem a szexre célzok, hanem a vér iránti feszültségem egyre növekszik. - Egy kicsit fájhat. - vigyorogtam rá szélesen, kimutatva fogam fehérjét. Azt is láthatta, ha elég jó a szeme, ahogy kinőnek a tépőfogaim. Amivel majd a bőrét fogom felhasítani.. Meg volt a szokásos, vámpírrá alakulásom. Szemeim vörösben égtek, alatta megduzzadtak az ereim, fogaimat az előbb említettem. Így már csak egy lépésem maradt hátra.
Kihúztam kezéből a kezemet, és erősen megmarkoltam a vállát, majd a fához nyomtam. Nem is haboztam, egyből a nyakába temettem az arcomat, belemélyesztve a fogaimat egy mellékérbe. Nagy kortyokban elkezdetem szívni a lét. Mohó voltam. Legbelül mondta a kis ördögszarvas Melanie, hogy végezzek vele, hisz úgyis csak egy kezdő, tudatlan boszorkány. De valahol mélyén "a jó Melanie" (ha egyáltalán létezik ilyen) halkan ellenkezett, hogy életbe kéne hagyni. Nem is tudom, hogy miért az utóbb említettre hallgattam, de éreztem, hogy egyszer még hasznomra fog válni ez a fiú. Nagy nehezen kihúztam a fogaimat, és a csuklómba haraptam. A szájához nyomtam erőszakosan, hogy igyon. Bár nincs is más választása. Egy kevés vámpírvér is csodákra képes. Végül elvettem tőle a csuklómat, és figyeltem ahogy beforr a seb. - Nos, evvel is megvagyunk. - igazítottam meg a felsőmet. - Játszhatjuk a kérdezz/feleletet.

Incselkedett még velem, mielőtt elengedett volna, láthatóan nagyon élvezte, hogy fölénnyel uralja a helyzetet, hisz bármit tettem volna, ő előbb megöl engem. Aztán egy lány szájából brutálisnak ható tényt úgy közölt velem, hogy közben mosolygott, és ami még ilyesztőbbé teszi a dolgot, az az, hogy valóban megteheti. Majd ahogyan kacsintott, mikor kérdezte, hogy szeretném-e, hogy lecsapolja véremet, vagy legalábbis vérem egy részét, furcsa érzés fogott el hirtelen, mintha valóban akarnám, mintha érezni akarnám fogait az eremben, s ajkait a nyakamon.
-Egyébként valóban kíváncsi teremtés vagyok. - mosolyogtam - De talán csak azért, mert eddig nem volt senki, aki válaszoljon a kérdéseimre. Szóval... - egy kis szünetet tartottam, majd lassan kiléptem előle, de csak óvatosan, hogy mégse vegye bármiféle "hirtelen mozdulatnak".
-Azt hiszem neked is kell valami... vér, hogy jól lakhass, ha jól sejtem, akkor pedig tudnál ugyebár szerezni magadnak mástól is akár. Bárkit megölhetsz az utcán, de biztos vagyok benne, hogy neked is kényelmesebb lenne, ha nem kéne érte túl sokat dolgozni... - közben lassan körbejártam őt és utolsó mondatom befejeztével már szemben álltam vele.
-Ha belőlem kapsz, mondjuk pont annyi vért, amibe én még nem halok bele, de csillapítja az étvágyadat, akkor... - néztem szemeibe, s láttam, hogy valamelyest érdeklődést keltettem benne - ...válaszolsz a kérdéseimre és némi segítséget is nyújtassz nekem. Aztán bármi lehet belőle... tán még a csatlósoddá is válok.
-De persze ehhez az is kell, hogy megbízz bennem, hogy majd amikor elvezetlek hozzám, akkor be is invitállak. No és persze nem öllek meg, mert lásd be, ha már a lakásomban vagy, akkor már én leszek fölényben... - lassan kezdtem kezembe venni az irányítást.
-Nos, mi a válaszod Melanie? - udvariasan nyújtottam a kezemet felé.

- Látod, nem is vagy olyan hülye. - mosolyogtam rá kedvesen. Az ujjbegyemet végig húztam álla vonalán, éreztem ahogy beleremeg az érintésem alatt. Hmm.. a győzedelem íze olyan édes. Ezer kérdéssel bombázott, megforgattam a szememet. - Türelmetlen varázsló vagy, nem mondták még? - sóhajtottam, majd lazítottam a szorításon. Még mindig a szemébe tekintettem, majd végleg elengedtem.
- Viszont semmi hirtelen mozdulás. Vagy kitöröm a nyakad. - vontam meg a vállamat vigyorogva, mint egy aranyos kislány. Annyira örülök, hogy az Isten ilyen elragadó külsővel áldott meg. Így az embernek eszébe se jutna rossz dolgokat feltételezni rólam.
- Miért szeretnéd, hogy megtenném? - kérdeztem vigyorogva. Engednék a csábításnak, de nem is tudom. - Csak kérned kell. - kacsintottam rá, megnyalva ajkaimat. - Nem minden boszi áll az oldalunkon. Miattatok jött létre ez a faj. - mutattam le magamra. A nyamvadt boszorkányok azt hitték, hogy majd nem tudunk napon járni, de túl jártunk az eszükön. Szerencsére voltak "engedékeny" boszorkányok, így simán napozhatunk. Bár ingerlékenyebb vagyunk, meg hamar megfájdul a fejünk, de legalább nem égünk porrá.

Már akkor tudtam, hogy mi is ő, amikor a fának nyomott engem. Ilyen ereje nem lehet egy ilyen kislányak. Ezzel a magassarkú cipővel éppenhogy felért engem, de mégis hatalmas erővel préselt a fának. "Vámpír! Baj van!" ~ szólt benne újra a hang, és ekkor már kétségbe voltam esve. Próbáltam szabadulni szorításából, de ekkor mégjobban hozzányomott a fához. Kinőttek a vér csapolására alkalmas fogai, evvel csak az volt a baj, hogy majdnem az én véremet csapolta le velük. De mégsem tette meg, csak végighúzta fogát az eremen, majd pedig visszahúzta őket és újra emberi arcon nézett rám. Miközben ő játszott az életemmel én talimánjaimat próbáltam elérni, legalább az egyiket, de túl erős volt. Meg sem bírtam mozdulni. Még ugyanolyan szorosan nyomott a fához. "Jólvan, higgadj le, lassítsd le a szíved, csak nyugi." ~ próbáltam magam nyugtatgatni, pedig tudtam, hogy az életem akár egy másodperc alatt véget érhet ezáltal a bájos hölgy által. Erőt vettem magamon, mikor már éreztem, hogy szívem is lassabban vert.
- Tudom, ki vagy, már akkor tudtam, mikor nekinyomtál engem a fának. - mondtam szemeibe ekkor nyugodt hangnemben, mintha semmi sem történt volna az imént.
-Látom igencsak éhes vagy, miért nem tetted meg? Először is ezt szeretném megkérdezni, a másik pedig az lenne, ami teljesen ellent mondd ennek a kérdésnek, hogy ha tudtad, hogy varázsló vagyok, akkor miért támadtál rám? Én úgy tudtam a boszik a ti oldalatokon vannak, vagy csak rám akartál ijeszteni, mert azt már megtetted, kérlek elengedhetsz már. - utolsó mondatomat kérlelően adtam tudtára, megpróbáltam meggyőzni, hogy valóban elengedhet engem.

Teljesen össze volt zavarodva.Remek. Ez volt úgyis a tervem. Háromszoros éjjenezés Melanienak! - Helyes döntés. - csaptam össze a kezeimet, mire végre beadta a derekát. Legalább nem kellett megigéznem.. Felpattantam a helyemről, megfogtam a karját, és magam után kezdtem el húzni. Legmélyén, ahol még mindig érző, kedves vámpír vagyok kezdtem sajnálni, de az uralmat a gonosz énem átvette. Nem mentem vele olyan sokat, csak be egy sikátorba, ami egészen az erdő széléig vezetett. Ott volt egy fa, és vámpírsebességgel a fához nyomtam.
A vállánál fogva tartottam, hogy ne is próbáljon menekülni. - Nos? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Evvel talán már adhattam neki valami sanda gyanút. Ha nem akkor egy tapasztalatlan boszi, és annak tényleg nincs miért élnie.
- Még mindig semmi? - kérdeztem lebiggyesztett ajkakkal. Olyan alacsonynak éreztem magam mellette. Még szerencse, hogy hordok magassarkút, különben még a válláig se érnék fel.. Közelebb hajoltam hozzá, beszívva mennyei illatát, és szíve pumpálására összpontosítottam. Egyből megnőttek a fogaim, felsértve az ínyemet, de az évek alatt ezt már megszoktam. A szemem vörössé vált, de ebben a sötétben ez nem is annyira észrevehető. - Így sem rémlik valami? - kérdeztem egyenesen a szemébe nézve. Erősebben megszorítottam, és a nyakába temettem az arcomat. Óvatosan, fel nem sértve vékony bőrét végig húztam a szemfogamat a nyaki ütőere mentén. - Ha ebbe belekóstolok, neked véged.. - leheltem a bőrére. Behunytam a szememet, és vártam addig míg le nem nyugszok. Az évek alatt sikerült ezt is megtanulnom. Végül újra a szemébe néztem a kis bájos mosolyommal, de nem lazítottam a szorításomon..

Nahát ez már tényleg kezd ilyesztővé válni, az az ördögien ható perces nevetése az ahogyan ez a lány viselkedik, hogyan is mondjam, mintha már tapasztalt lenne csábítás terén, pedig nem úgy néz ki, mintha nálam kicsivel is idősebb lenne... Aztán az, amit nekem mondott: - Egyszer az voltam, nagyon rég. - gyanút keltett bennem. "Vajon miért mondhatta ezt?" ~ futott végig az agyamon. Aztán azon kezdtem el vacilálni, hogy vajon mi a fenéért akar sötétebb helyre menni velem, talán azt hitte, hogy 'azért' néztem meg őt? Aztán végülis, hogy megtörjem a csendet, gondoltam inkább felteszem neki a kérdést, amire szeretném tudni a választ:
- Bocsáss meg faragatlanságomért, de mégis miért kell ahhoz sötétebb helyre mennünk, hogy megmutathasd, hogy mi is vagy valójában? Szinte senki nincs itt, de jólvan, mivel kíváncsi vagyok ezért elfogadom. Vezess, kérlek! - először kétkedően kezdtem mondandómba, majd végülis belementem a dologba. Na, de a lánynak nem is kellett több, megfogta a kezemet felállt, majd engem is húzott, arra amerra ő elindult. Az utcalámpák fénye először kezdett fogyni, majd már aligha láttam bármit is, mikor egy fa alá vezetett engem, ahol szembefordított magával. Éreztem, hogy valami történni fog, de nem sejtettem előre, hogy miféle dolog. "Na, biztos jó döntés volt beleegyezni, haver?" ~ tette közre kíváncsiságát elmémben a félelem hangja...

Láttam, ahogy többször is végig mér, és egy bizonyos testrészemen többször megakadt a pillantása. Halkan elkezdtem kuncogni, hát igen szinte minden férfiből ezt a hatást váltom ki.. Láttam, hogy nagyon meglepte, hogy tudom mi ő. Nem is tudná titkolni, egy tapasztalt vámpír egyből megérzi az ellenségeit. Bár a boszorkányok nem azok nekünk.
- Aranyom, sugárzik belőled a másságod. - kacsintottam rá vigyorogva. Végül is nem rossz pasi. Csak meg kéne tudnom, hogy mennyire veszi komolyan a dolgokat. Talán egy éjszakára hasznomra válhat. Egy kaján mosolyra húztam a számat. Hát igen 530 éve élek, de soha nem tudom megunni a szexet. Megakadtak a szemeim a tekintetén, és próbáltam belőlük olvasni. De sajnos ez nekem nagyon nem ment. Viszont azt látom, hogy valamin nagyon töri a kobakját.
Mikor megkérdezte, hogy én, idézem "valamilyen szerzet" vagyok-e hangos kacagás feltört belőlem. A hasamra raktam a kezemet, majd pár perc múlva abbahagytam, és letöröltem a szemem sarkában rejlő könnycseppet.
- Először is. - kezdtem bele a kioktatásba. - Nem mondjuk olyat, hogy szerzet. Azt hinnék, mintha egy más korból származol. - kacsintottam rá. - Másodszor jól gondolod, én nem vagyok ember. - csóváltam meg a fejemet. - Egyszer az voltam, nagyon rég. - húztam egy ördögi vigyorra a számat.
- Viszont, ha kíváncsi vagy rá. - könyököltem rá a padra, féloldalasan ülve, és rá néztem. - Szívesen megmutatom neked, hogy mi vagyok. Csak valami sötétebb helyen. - haraptam az ajkamra a mondatom végén.