A sors útjai kifürkészhetetlenek, de te döntöd el melyik útat választod!
Nehezemre esik beismerni, de ez a város meseszép. Klaus mielőtt lelépett ide invitált, de nem tudtam ott hagyni a szülő városomat. És hogy nézett volna ki hogy ő meg én, akkor elmondta mit érezz, és mit akar tőlem, de én visszautasítottam. Nem akartam többet tőle, mint barátság, mások még ezért is elítéltek engem nem hogy még kalandba bonyolódjak vele. Nem mondanám megszokottnak a kapcsolatomat vele, de jobb is, ha távolságot tartok tőle. Viszont ott segítek, ahol tudok, és ha kell, itt ragadom pár napra, hogy a segítségemet nyújtsam Klaus-nak. Bonnie is kiakadt mikor megtudta hova és kihez jövők egy időre nem hogy még a többiek. Ki fog otthon tuti törni a polgárháború újra. -Csupa meglepetés vagyok, ezt nem tagadhatod. Miért nem látogathatom meg egy régi barátot csak úgy minden ok nélkül? Mindig is paranoiás volt, de talán valamennyire ez is érthető volt az ő szemszögéből. Sokat megtudtam a múltjáról, persze csak azt, amit ő maga elmondott és jól tudom sokat szenvedett. Igyekszem mindig kedves és barátságos viszonyt ápolni vele, de olykor rettenetesen kitud hozni a sodromból a viselkedésével. Néha pedig teljesen meglep az odaadó kedveskedésével. Talán a farkas és vámpír énjéhez két lélek is tartozik, még szerencse hogy csak az egyik kerget az őrületbe. Nehezen ismertem be, de esetleg jót fog tenni nekem ez a kis kitérő. Mostanában sok problémám volt, de rengeteg fájdalom is ért. Szükségem volt egy kis kikapcsolódásra, egy olyan környezetre, amit nem ismerek, még ha csak pár napra is. Túlságosan ismertem Klaus-t ahhoz, hogy tudjam, ennyivel nem fogja beérni, én pedig nem fogok hazudni neki. -Komolyra véve a szót és barátod látogatást tett az egyetemen nálam. Egy kicsit kételkedve engedtem be a szobába…Mostanában az eléggé óvatos vagyok az emberekkel. Nem mondtam el az óvatosságom okát neki, jelenleg még nem akarom. Először megakarom tudni mi a gondja, amivel nehezen birkózik meg. Tudni akarom, hogy mennyire van biztonságban. Ahogy én őt ő is ugyan annyira ismer engem, és tudtam észrevette, hogy nekem is van valami bajom. Tisztában voltam azzal, hogy Klaus nem fogja engedni, hogy, segítsek, szóval olyan verziót kell találnom, amibe nem, tud belekötni. -Tudom, nem kérsz soha segítséget és nem is fogadod el, de én még is csak felajánlom. Ugyan már ne néz, ilyen szemekkel rám én csak segíteni akarok neked, mert… Mert nem akarom, hogy bármi bajod essen, aggódom érted! Még magam sem hiszem el, hogy ilyet mondtam ki saját magamtól. Megveti a hazugságokat és talán az igazsággal, sokkal többet érek, minthogy érvekkel meggyőzem őt. Ostoba voltam, hogy minden elvemmel szembe mentem és ide utaztam pont hozzá. A legtöbb ember retteg tőle, de én nem legalábbis nem olyan irányban, mint a többiek. Nekem sikerült megismerkednem Klaus pszichopata manipulatív ám egyben rendes és előzékeny énjével megismerkednem. Elfogadtam mindkét oldalát és nem panaszkodom, tudom milyen és soha senki nem fogja őt megváltoztatni.
Szükségem volt egy kis levegőre. A Mikaelson-villa fojtogató, dohos szaga már kezdett teljesen az agyamra menni, és néha olyan érzésem van, hogy emiatt nyúlok folyton az alkoholhoz, mert a házunk emlékei ott kísértenek a falakban és a felfüggesztett képekben. Mindenhol, mindegyik sarokban. Olyan dolgokra és jelenetekre emlékeztet, melyek a falakon belül történtek é örökre megpecsételték a családom sorsát. Vannak olyan döntések, amik kihatnak egész életünkre, és vannak olyanok is, melyek csak a következő órákban lesznek fontosak. Hogy melyikbe tartozik az a döntésem, miszerint elmegyek egy sétára? Ez nem sokára kiderül, ahogy az is, hogy mégis éreztem, hogy épp a város egyik legnevezetesebb helyére menjek, ami általában tele van turistákkal és olyan emberekkel, akiknek fogalmuk sincs, hogy mi folyik a színfalak mögött. Boszorkányok, vérfarkasok, vámpírok, és most már hibridek is mászkálnak az utcákon, hisz már nem vagyok egyedül. A lányomnak, Hope-nak hála már Hayley is a hibridek sorát erősíti, bár sajnálatos módon neki nem parancsolhatok, mint az előző hibridjeimnek. Talán jobb is így, hisz nem hiszem, hogy túl jól viselné, ám néha szükségszerű lenne a dolog. Akkor legalább a helyén maradna és nem csinálna semmi őrültséget, amivel Hope életét is veszélyeztetné. Miért is hittem, hogy olyan könnyű lesz majd, ha a gyermek megszületik. Az életem sosem volt egy tündér mese, ahol egy varázsütésre megszabadul mindenki a gondoktól, legyen bármiféle ereje is egy boszorkánynak, erre sajnos itt nincs lehetőség. Nagy léptekkel teszem meg az utamat a főtérre, közben pedig megcsodálom a nevezetes szobrokat, melyeket még a családom segítségével épített a város. Ugyan az évek során kikoptak, és fehér helyett már inkább elefántcsont színűek lettek, de az ismerős 'M' betűt, ha tudja hol keresse az ember, megtalálja. Végigsimítok az egyiken, mintha csak ellenőrizni akarnám, hogy még jó ideig ott marad, majd fejemet felkapva egy ismerős szőke hajzuhatag vonja magára a figyelmem. Egy röpke mosoly jelenik meg arcomon, ahogy felismerem a látogatót, de ez gyorsan el is tűnik. New Orleans senkinek sem jó hely, még akkor sem, ha vámpír az illető, és bár próbálom fenntartani a békét a városomban, ez egyre inkább a nehezemre esik. Hope most az első számú feladatom és nem a város. Mégis mit kereshet itt? Csak egyféleképpen lehet rájönni, én lépek oda hozzá, még mielőtt ő észrevenne. - Caroline, nem tagadom, megleptél. Minek köszönhetem a látogatásod városom szívében? - nézek rá egy félmosoly kíséretében. Ahogy szőke hajára süt a nap, szinte aranylónak tűnik az, és akaratlanul is megcsodálom. Még Mystic Falls-i életem során szerettem volna, ha velem maradna, de azóta olyan sok minden történt, már magam sem tudom, hogy mit akarok pontosan. Az viszont nagyobb kérdés, hogy mit akar ő. Hisz eddig sosem jött el, most pedig olyan hirtelen ideállított. Akarva, akaratlanul is, de előtörni látszik paranoiás énem, mely mindenhol és mindenben a rosszat látta.
A sors útja kifürkészhetetlenek de te döntöd el melyik útat választod!
Amikor meghallottam az egyetemi szobám ajtaján a dübörgést úgy éreztem, hogy majdnem felrobban a fejem. Amint kinyitottam a szemeimet az első dolgom volt a megigazítani a hajam, míg nem aztán kinyitottam az egyetemi szobám ajtaját. Pillanatnyi gyengeségemben érdeklődve pillantottam az ismeretlen férfira, de ő csak beengedte magát a szobám belsejébe. -Már elnézést de eddig úgy tudtam ez az én szobám. Egyen talán ki maga és mit akar? –Támadtam le szinte azonnal, viszont pillanatok alatt rájöttem, hogy ő is vámpír, mint én. Nem tűnt kicsit sem ismerősnek és igazság szerint az, hogy napokon át kínoztak az még mindig mély sérülést okozott nekem belülről. Ez pedig óvatossá tett! -Nem ismersz, de én már hallottam rólad. Rövid és tömör leszek Caroline… New Orleans-ba kell menned és segítened kell Klaus-nak, bajban van, és rá fér a segítség, a tiédet pedig nem utasítani vissza. –A hitetlenkedés az arcomon pedig még jobban meglátszott. Volt időm kiismerni Klaus-t míg Mystic Falls-ban volt, ő nem éppen az a fajta, aki kér segítséget. Mellesleg hogy adagoljam be ezt az ittenieknek. A végére úgy mond, a barátom lett Klaus bár nem tudom még a mai napig, sem hogy hogyan érez irántam. Klaus érzéseit és tetteit sosem lehet megérteni. -Nem hagyhatom itt Mystic Falls-t mert ő bajban van, majd megoldja. Sajnálom, de nem segíthetek, és ha végzet kérem, távozzon. –Vámpírként sokat változtam, de leginkább magabiztosabb és segítőkészebb lettem. Bár a férfi elment viszont én nem tudtam megnyugodni bármennyire is akartam. Klaus-t nagy jó indulattal nevezhetem a barátomnak és képtelen vagyok egy barátomat is cserben hagyni. Csak Bonnie-val közöltem, hogy hova megyek és kihez, szinte könyörögtem azért, hogy ne mondja el senkinek főleg ne Stefan-nak.
Három óra múlva ***
A kocsimmal a főtérnél álltam meg, olyan gyönyörű volt a naplemente hogy szinte hívogatott. Teljesen elmerültem a nézésében, eközben pedig ezernyi gondolta zudult át a fejemen. Képtelen voltam nem Klaus-ra gondolni. Konkrétan fogalmam sem volt mi volt a problémája, de biztos nagy bajban lehet. Bár azzal is tisztában vagyok, hogy ő sosem mondaná, ki ha bajba került és nem tudja megoldani a helyzetet. Sosem voltam itt és igazából nem is akartam ebbe a városba betenni a lábam. Klaus mikor elbúcsúzott tőlem azt hittem örökre szól, és soha nem látom, de tévedtem a sors újra keresztezi az utunkat. Nem szeretek vele összetalálkozni, mert az csak problémát okoz nekem, és biztosan rossz hatással lesz rám. Nem hagyhatom cserben ennek ellenére sem, ha akarja, ha nem itt maradok.
Pontosan jól tudom, hogy Klaus mit akar megtudni tőlem. Eltűnt a fehértölgyfa karó ami halálos az Ősi vámpírokra nézve. Természetesen nálam van. Bár az meglep, hogy pont rajtam keresi a karót. Megannyi ember van még csak itt New Orleansban akiknél ott lehetne a karó. Mondjuk az is igaz, hogy nekem van egy tervem Klaus kiiktatására. A lényege a türelem és az, hogy elvégezzek egy bűbájt amivel elszakítom a barátaimat Klaus vérvonalától és utána már engedhetem is, hogy Marcel elvégezze a dolgát. Ami pedig nem más, mint megölni Klaust amit már annyira akar. Felkapom a fejemet mikor kiejti a száján Tim nevét. Még mindig tisztán él az emlékezetemben mikor a templomban voltunk és megölte őt… Segíteni akartam rajta, de nem tudtam. Azóta tervezem azt, hogy bosszút állok érte. Tim volt azoknak az egyike akiket nagyon szeretek, szerettem. Pislogok párat és próbálok nem gondolni a múltra. Már nem tudok rajta változtatni, már csak azt tudom megtenni, hogy nem engedem, hogy még egy ilyen eset megtörténjen a szeretteim körében. Ezért szövetkezek Marcellel. Viszont eléggé kockázatos mivel Klaus kezd türelmetlen lenni, és nem akarom, hogy bárkinek ártson. Szinte érzem magamon a tekintetét mikor szép lassan körbe jár körülöttem. - Nem tudom, hogy mit keresel, miért is kéne tudnom? – kérdezem tőle mikor megáll előttem és a szemeibe nézek. Muszáj kitalálnom valamit, nem mondhatom el azt, hogy nálam van a karó, mert akkor soha többé nem lesz esélyem arra, hogy Klaust lássam meghalni a nélkül, hogy a barátaim is vele vesznének.
Szeretem Davina merészségét, hogy ki mer ellenem állni ilyen hangnemmel. Valóban csodára, és tiszteletre méltó! Na de ássuk csak... eltűnt egy bizonyos tölgyfakaró, ami még akkor sem fog lángra lobbanni, hogyha azt egy Ősibe szúrják. Mi ebből az érdekes? Elpusztíthatatlan az a tölgyfakaró, tehát bármikor fel lehet használni, mivel nem fog megsemmisülni. Davina pedig jobban teszi, hogyha beszél, ugyanis az én életemhez vannak kötve az ő bajtársai is. Ami persze engem nem érdekel. Az már előbb foglalkoztat, hogy ne haljak meg. Bár, ha meg is történne, azt biztos, hogy nem Davina fogja megtenni, ugyanis hogyan fogalmazzam meg? Talán egy szó erre a válasz... Gyenge ő ahhoz, hogy megöljön! Továbbra is, de látom azon a nyomorult kis arcán, hogy valamin igen csak gondolkozik, ó, de én azért vagyok itt, hogy elmondja, mi nyomasztja. Velem aztán bármit megoszthat. - Nyitott könyv vagy már nekem, Davina. - Határozom meg némi türelmetlenséggel, miszerint amikor a nevét kiejtettem, pár oktávval emelkedett a hangom, bár testpozícióm azonban nyugodt állapotot mutatott. Valóban, a türelmem kezd fogyóban lenni, és ha Davina jót akar magának, jobban teszi, ha mihamarabb beszél, különben nagyon megkeserüli. - Tudod... - mosolyogtam rá, majd egy lépést előrébb teszek, s két karomat hátrarakom lazán, amolyan előkelő, nemes pozícióban. - Emlékszel, mi történt szegény barátunkkal, Timmel? - kérdeztem tőle, mintha csak osztoznék a gyászában. - Van még Timen is kívül pár barátod. Milyen kár lenne, ha ugyanaz lenne a sorsuk, pusztán csak a te büszkeséged miatt...- rázom meg a fejemet szomorúan, míg körülötte sétálgatok, mintha csak arra várnék, mikor mond bármit, és letépjem a fejét. De, nem. Most még nem ezt fogom tenni. Davinat nem ölöm meg, mivel szükségem van információkra. De ez nem azt jelenti, hogy akiket szeret, meghagyom neki élve őket. Miss Petrovának is megöltem az egész családját, csak mert nem tette azt amit mondok. Davina is belekerülhet ebbe a szörnyű ördögi körbe, bár ha jól tudom, neki nincs családja, így abszolút könnyű ügyem lesz azzal, ha megölöm a barátait, s aztán egyedül marad. Akkor nem lesz ereje semmihez, ugyanis a bánatba össze fog roppanni. De, mint irgalmas úr vagyok, ezért felajánlom neki azt, hogy beszél most, s mindenkit békén hagyok, beleértve ő magát, s a barátait, de ha kussol, akkor sajnos szükségem van a vérontásra. - Vagy ez felelsz-mersz játék volna? - kérdezem tőle nevetve, újabb gúnyt űzve belőle. Tetszik ez a helyzet, ugyanis teljesen komor képet mutatok, de belül szinte megszakadok Davina próbálkozásai miatt.
●●words: ●399● Music ●nincs zene● Note ●csak neked (;●●
Davina Claire
welcome to my world
► Residence :
♢ New Orleans
► Total posts :
171
WICKED WITCH ℘
Tárgy: Re: Főtér Szomb. Dec. 27, 2014 5:47 pm
Klaus & Davina
Őszintén szólva semmi kedven nincs itt lenni és az önelégült arcát bámulni. Legszívesebben most rögtön megölném őt, de ez sajnos nem így megy. Mikor az Aratás befejeződött akkor az erőm nagy része is elveszett, így már nem vagyok olyan erős mint régen, pedig most nagy hasznát venném annak a hatalmas erőnek aminek a tulajdonában voltam. Ahhoz hogy oda eljussak ahol anno voltam rengeteget kell gyakorolnom ami nem megy egyik napról a másikra. Sok időt felemészt, ez pedig kiborít engem. Klausnak egy perccel sem kéne tovább élnie. Nem reagálok a gúnyos megjegyzéseire. Mikor elindultam ide megfogadtam, hogy nem fogok jó pofizni neki, engem nem érdekel, hogy jóval erősebb nálam. Az sem érdekel, hogy a városban szinte mindenki retteg a nagy Klaus Mikaelsontól. Nem félek tőle, mert pontosan tudom, hogy mint mindenki másnak; neki is van gyenge pontja, már csak meg kell találnom, de mivel erre nincs időm ezért jön a másik legjobb lehetőség. Megtudni, hogy mitől fél a legjobban. Én pedig ennek az információnak a tudatában vagyok, sőt; én irányítom. Még régebben mikor a templom padlás szobájába voltam bezárva Elijah oda adta Esther – ő az Ősiek anyja – könyvét amiből nagyon sok mindent megtudtam. Többek között különböző varázslatokat tudtam elsajátítani, illetve szó volt benne egy bizonyos Mikael-ról, ő az Ősiek apja. Kicsit utána néztem, nyomoztam az ügynek és a forrásaim azt súgták, hogy Klaus az apjuktól fél a legjobban, mivel Mikael minden alkalmat megragad, hogy megölhesse a fiát. Bár ezt én épp ésszel nem bírom felfogni, hogy egy szülő hogyan lehet erre képes… Hacsak… hacsak nem ő a vérszerinti apja Klausnak. Ezt is eltudnám képzelni, de ez már nem az én dolgom. Ami rám vonatkozik, ami érdekel az az, hogy ő megtudja ölni Klaust, nekem pedig ennyi pont elég. Van egy karkötőm amivel irányíthatom az ősi apucit. Amíg ez rajtam van, s benne van a varázs nem tudja megölni a fiát. Nem akarom, hogy most ölje meg, mert rengeteg emberrel van össze kötésben Klaus vére. Például Marcel. Ha Klaus meghal akkor ő is. Addig nem engedem el Mikaelt amíg Klaust el nem szakítom a vérvonalától. Ha ez megtörtént tőlem úgy ölheti meg ahogy csak akarja. - Hagy gondolkozzak, nem. Nem nagyon tudom miért hívattál ide. – felelem neki nemes egyszerűséggel. Még csak az kéne, hogy megtudja mire készülök.
A kövi jobb lesz, ígérem.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Főtér Szomb. Dec. 27, 2014 1:57 pm
Klaus & Davina
A legkevésbé fog az engem érdekelni, hogy miként próbál majd kibújni a tények alól, elvégre jó magam is tudom, hogy ez a kölyök minden alkalmat megfog, hogy megnehezítse a dolgom. Bár, amit én véghez szeretnék vinni, abban egy legyengült, semmirevaló tizenéves kölyök nem fog megállítani! Ó, na ne nevettessen itt senki! Aki pedig próbál neki majd segíteni minden összeesküvésben, esküszöm, megölöm őket, ahányan csak vannak! Davina feje pedig a kandalló fölé lesz rakva dísznek, arra mérget vehet! A lehető legnyugodtabb állásomban pompázok, miszerint abszolút nem üvölt rólam a gyűlölet, hanem csak a puszta nyugodtság. Nem voltam ideges sem, de egyre inkább buzdított a tudat, hogy öljem meg ezt a kölyköt, és az sem érdekel, hogy még csak gyerek! Elijahnak köszönheti még az életét, mert amikor megöltem volna régen Davinat, azt találta ki kifogásnak, hogy gyereket ne öljünk. Ugyan már! Egy a sok közül. Davina pedig nem egy "gyerek", hanem egy semmirekellő kölyök, aki nem tudja megkülönböztetni a győztes oldalt a vesztestől. Ujjaimat összekulcsoltam magam előtt, és körültekintek, hogy mennyi ember van erre. Az a helyzet, hogy a főtéren sajnos nem tudom egy karnyújtással letépni a fejét. Nem gond, még lesz rá ezeregy alkalmam, hogy megtegyem. Most egyenlőre válaszokat szeretnék arra kapni, hogy megtudjam, még is mire véljem az ő kis lázadását. - Neked is szép napot, Davina. - tágul szempárom érdeklődve.- Csak nem otthon felejtetted a tiszteletet? - Kérdezem tőle még mindig nyugodt, és idill hangnemben. Ami azt illeti, még csak most leszek figyelmes arra, hogy elég távol áll tőlem. Ó, jól is teszi! Még a végén nem érdekelne, hogy főtéren vagyunk, és az ő vérének minden cseppje fog száradni a kövön! Most még egyenlőre türelmes vagyok, így csak percek kérdése, miként változik ez meg majd. Hosszúra hagyott hajamba belekap a szél kissé, s ezáltal csak újabb frissességet kapok, biztatva ezzel magamat, hogy csak nyugalom, nemsokára úgy is megölöm. - A tiszteletet otthon hagytad, de látom, a humort azt nem felejtetted elhozni. - Akad ajkaimon e közben néhány nevetés, miszerint csak jelzős gúnyt teszek rá. Életemben nem hallottam ekkora ostobaságot, aztán csak alig élek 1015 éve! Ó, Istenem... mikkel sújtasz te engem?! Másodpercekre elgondolkoztam, hogy tényleg jól hallottam -e, vagy csak az öregedés megy az agyamra. Komolyan azt kérdezi, mit akarok én tőle? Szerintem van pár lezáratlan ügyünk, és szeretném, ha ezt ő maga mondaná el, hogy mi is az ő óriási nagy hibája, ugyanis az ellenség nem én vagyok, hanem az, akivel ő szövetkezik. - Ötleted, kedvesem? - kérdezek rá arrogánsan, némi gúnyt űzve belőle, de még mindig nyugodtan állok előtte, nem mozdulva egyet sem előre, sem hátra. Tőlem még nem kell tartania. Tudni illik, elvesztette az aratás során az erejét, és lássuk be, most egy tudatlak kölyök, akinek nincs akkora ereje, még talán akkora sem, mint Mystic Fallsban a Bennettnek. Davina még fiatal, keveset tud. Még szerencse, hogy nem adta oda a bátyám anyánk Gilmore könyveit. na meg különben is! Davina nem olyan okos, hogy megfejtse anyámnak az írásait, amit csak is ő tud, na meg persze mi, mint Ősök. Anno mi is boszorkányok voltunk, így persze én is tudok pár trükköt, bár sajnos ez az erő elveszett, amikor Ősvámpírok lettünk. Na de nem gond! Annál milliószor erősebb lettem, mint egy szánalmas, félkegyelmű boszorkánynál. Gyorsabb, és erősebb vagyok náluk, ráadásul ők nem gyógyulnak, mint én. Csak egy mozdulatomba kerül bármelyiknél is, és mindegyik halott. Ha Davina helyt áll most, akkor károsodás nélkül fogunk egymástól érzéki elköszönést venni, de ha húzza az időt, akkor sajnos nem ígérek semmit.
●●words: ●576● Music ●nincs zene● Note ●csak neked (;●●
Davina Claire
welcome to my world
► Residence :
♢ New Orleans
► Total posts :
171
WICKED WITCH ℘
Tárgy: Re: Főtér Kedd Dec. 16, 2014 2:58 pm
Klaus & Davina
Nem tagadom, eléggé meglepett az, mikor megláttam, hogy Klaus üzent nekem, hogy találkozzunk. - nem is akármilyen módon üzent, de azt inkább hagyjuk... - Mikor elolvastam egyből azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon mit akarhat tőlem. Ha egy szívességet szeretne kérni, pontosan jól tudja, hogy vissza fogom utasítani, ha fenyegetni akar akkor nem hívna nyilvános helyre. - bár ebben nem vagyok teljesen biztos - A lényeg annyi, hogy ötletem sincs mit szeretne. Nem nagyon akarok vele találkozni, mert nehezen bírnám megállni, hogy ne próbáljam meg megölni. Még régebben, a templomban megölte Tim-et, nagyon szerettem őt és kezdtem azt érezni, hogy az érzés kölcsönös volt, erre Klaus megöli őt hideg vérrel. Mióta ez történt, azóta forralom ellene a bosszúmat, csak szép lassan csinálom, akkor fogok lecsapni rá mikor nem is számítana rá. Egyszer, s mindenkorra véget fogok vetni az uralmának, nem fogom hagyni, hogy még több ártatlan embernek okozzon fájdalmat. Épp azért, hogy ne öljön meg senkit úgy döntök, hogy elmegyek a Főtérre ahová a találkozót szervezte, meghallgatom őt, aztán ott is hagyom. Bármit is akar tőlem, nem tervezek segíteni neki. Nemsokkal a harang megszólalása után oda is érek a térre, és szép ráérősen oda sétálok Klaushoz. - Hagyjuk a jó pofizást, térj a lényegre. Mit akarsz tőlem, Klaus? - teszem fel neki kimért hangon, miközben kellő távolságban megállok tőle. Mikor a szemeibe nézek mást sem látok csak egy gyilkost akivel minél hamarabb végezni kell, legszívesebben már most megölném, de nincs annyi erőm még, bónuszként pedig van egy ember aki ha jól játszom ki a lapjaimat pont kapóra jöhet nekem. Nálam van az aduász, egy olyan ember aki megtudja ölni Klaust. Én pedig tenni is fogok ezért, hogy megtörténjen.
Lesz jobb is
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Főtér Hétf. Dec. 15, 2014 10:04 pm
Klaus & Davina
Bosszantó érzés tud lenni, amikor ráébredünk arra, hogy egykori rémálmunk mostantól végig üldözni fog, még a halálon túl is. Napok óta arról álmodok, hogy Mikael mily formában próbál engem elpusztítani. A szemében pusztán egy korcs vagyok, aki nem érdemel életet, holott tudja; nem én kértem az életemet. Bármi is történt, de soha nem szabad elfelejtenem azt, hogy ki vagyok, és mitől fél New Orleans. Nem szabad elfelejtenem azt, hogy mivel tartok másokat félelemben, különben a végén a zsákmány vadássza a vadászt. Mindazonáltal, nekem van egy nagyon erős sejtésem arról, hogy ki az a bátor, és merész, aki a családomat, és engem ilyen szánalmas álmokkal mer gyötörni. Mindössze csak egy név jut eszembe, az egyetlen egy olyan személy, aki még életben van, és sajnos nem öltem meg régen, amikor alkalmammá vált volna megölni őt. Ki is ő? Töpörtyű, barna hajú, kék bociszemek, és egy csipet varázslat. Oh, hát persze, hogy Davina! Sok fájdalmat okoztam neki az elmúlt pár hónapban. Például megöltem azt a Tim nevű fiúját, akit látszóan nagyon szerethetett. Bevallva, a fiú nagyon jól tudott hegedülni. Kár érte, de vannak helyette mások, akik sokkalta tehetségesebbek nála. Na meg ott volt Joshua is, akit a véremmel mérgeztem, csak hogy Davina elárulja, hogy hol van a tölgyfakaró, ami már egy ideje eltűnt, és jó kérdés, hová. És valóban ijesztő a tudat, hogy egyáltalán kinél van? Az a gyanúm, hogy ennél a mihaszna kölyöknél van, de nem akarok bizonyíték nélkül vádolni. Talán Marcelt kéne megkérdeznem -e felől, bár az fix, hogy ő nem fog nekem segíteni. Nem baj! Minek nekem segítség egyáltalán? Nincs szükségem rá! Ami a legelső, ami a szemem előtt lebeg, az az, hogy találjam meg a karót, és persze azt, akinél az a tárgy van. Pár hónap után ez az első napom, hogy kimozdultam. Voltaképpen nem kecsegtetem, mutogatom magamat az utcán végighaladva, hanem mint egy átlagos polgár, haladok végig teljes nyugalommal. Nincsenek túl sokan szerencsére, bár mindenki jól tudja, hogy a gyász az még tart, és még ezt nem szabad tétlenül elfelejteni. A pap, és persze a lányom tiszteletet érdemelnek. Az utóbbi nem halott, de néha, amikor felébredek, pár pillanatig azt hiszem, tényleg meghalt. Hayley pedig nem bírja elviselni azt, hogy Hopeot el kellett tőle vennem. De ezt csak a gyerekünk biztonsága érekében tettem, és nem az én erényemre tettem szert rá. Ami azt illeti, pontosan délt ütött a St. Anne templom harangja, még innét a főtérről is tisztán hallani a csengését, ami a fülemben visszhangzik, mint egy dongó zümmögése. Davina jól tudja, hogy látni szeretném, ugyanis üzentem vele egy kedves kis üzenettel. Mindössze néhány embert kellett megigéznem, hogy adják át Davinanak az üzenetem, s voala, majd meglátjuk, hogy eljön -e. Ha nem fog pontosan ebben a minutumban megjelenni, akkor sajnos azt kell rá mondanom, hogy gyáva! De ne aggódjon... nem kell félnie, csak nagyon fog fájni!
●●words: ●466● Music ●nincs zene● Note ●Szerintem nekünk tökéletes ez kezdőnek ●●
Kezdőlap
Tárgy: Re: Főtér 
●● 
