Sophie & Gabriel

- Nos, ebben nem tévedsz. – jelent meg egy öntelt mosoly az arcomon és levettem magamról a kezét. Nem tudtam miért akar ennyire ártani a saját családtagjának, de őszintén szólva a legkevésbé sem érdekelt. Nem szoktam az emberi dolgokba belemerülni, de ha bajt akar csinálni, kivételesen szívesen vele tartok, nem vagyok semmi rossz elrontója, bár édesanyám mindig azt tanította, ne játsszak az étellel, sosem bírom megállni.
- Ha abbahagyod a remegést, szívesen segítek. – elindultam az autóm felé és hátraszóltam neki, hogy kövessen. Mikor odaértünk önelégülten végignéztem a sötétkék sportkocsimon és udvariasan kinyitottam neki az ajtót, majd mikor beszállt becsuktam és beültem én is.
- Felelőtlen vagy. – néztem rá egy féloldalas mosollyal – Beszállsz egy idegen – a következő szónál meg kellett erőltetnem magam, nagyot sóhajtottam és folytattam – ember… kocsijába. Hidd el, manapság nem éri megbízni senkiben.
- A nevem Gabriel. Most érkeztem a városba. – vettem le róla a tekintetem és beindítottam a motort.
Útközben még váltottunk néhány szót. Megkérdeztem tőle hova megyünk és kivel szeretne ujjat húzni. Reméltem nem lesz egész végig olyan feszült, mint a parkolóban volt. Úgy nézett rám, mintha valami kíméletlen gyilkos lennék. Bár… nem tévedett sokat. Én próbálom magam visszafogni, de nekem ez nem megy. Nem is értem Katherine hogy tudja eljátszani azt a birka hasonmását.

Sophie & Gabriel

Katherine nem volt sehol és nem is ölhetek, de azt hittem végre történni fog valami érdemleges is ezen a szörnyen lehangoló eseményen, mikor megjelent az a csinos lány a beképzelt hibrid haverjával… De mégsem. Túlságosan lefoglalják őket a buta emberi dolgok.
- Felvonulás? – sóhajtottam unottan – Micsoda időpocséklás…
Hátat fordítottam a tömegnek és az autómhoz indultam, hogy jobban szemügyre vegyem a várost és harapjak valamit, vagyis inkább valakit. Már épp elővettem a kocsikulcsot, mikor megláttam egy elég látványosan rosszban sántikáló személyt, így hát nem álltam meg az autómnál, egyszerűen elmentem mellette, egyenesen a lányhoz sétáltam. Elnéztem abba az irányba amerre mutatott, bár nem értettem a logikát benne.
- Azt hiszem, inkább én segíthetek neked. – pillantottam vissza rá és tetőtől talpig végigmértem. Nem is olyan rossz.
Az egyik közeli fáról úriasan letörtem egy erősebb ágat és egy határozott mozdulattal belemélyesztettem az egyik kerékbe, majd kihúztam és eldobtam a fadarabot.
- Ha ártani akarsz a jármű tulajdonosának, miért ilyen alattomosan csinálod? Elvágni a féket? – csodálkoztam el. – Nagyobb fájdalmat okoznál, ha egyesével törnéd el a teste összes csontját, szép lassan. – nem akartam valami pszichopatának tűnni, de kicsúszott a számon.
- Szóval? – néztem rá kérdőn, miközben neki dőltem a kocsinak és keresztbetettem a kezem. Reméltem megosztja velem ez most mire jó, hisz az összes ilyen tini ribanc a felvonulást nézi csillogó szemekkel, bezzeg ő… Ha az én kocsimat kerülgette volna így, megetettem volna vele a belsőszerveit, de azt hiszem meg van az uzsonnám.

→ Klaus & Gabriel & Anne ;

[You must be registered and logged in to see this image.]

Hiába próbált kedves lenni velem, nem tudott meghatni. Most nem, már nagyon ideges vagyok, az se nagyon izgat, hogy talán a művészetekről tudnánk beszélni. Mielőtt mondhatnék valamit, Klaus odajön és jól kiosztja Gabrielt. Ez az! Jól csinálod apu! Gondolatban ilyenkor egy hatalmas Team Klaus zászlót lengetek, miközben kívülről teljesen közömbösen vagy ez esetben kissé meglepetten nézek. Ahogy azt Klaus is mondja, ideje megkeresnem a partneremet, vagy ha ő nincs itt akkor a legjobb barátomat. Mennyi gondom van…
- Igen, igazad van Klaus, megyek is. Találkozunk akkor ott. – mondom hatalmas mosollyal „apunak”.
- Ugye tudod, hogy egész jól megúsztad? Mindegy nem részletezem, mennem kell. Szia… – mondom közömbösen Gabrielnek, majd elindulok megkeresni a partneremet. Remélem, hogy ide ért már…

Mellkasom összeszorult, arcomon először fintor, majd pár halvány ér jelent meg. Jobb kezemet ökölbe szorítva léptem előrébb, Elena felé, és egyáltalán nem érdekelt, hogy közönségünk is van. Oldalra billentett fejjel morogtam rá halkan, miközben egyre szorosabban tartott öklömmel próbáltam türtőztetni magam. Klaus volt az egyetlen tényező, - ha nevezhetem így - aki meggátolt abban, hogy egy könnyű mozdulattal ne tépjem le Elena álszent fejét. Miss Őfelsége? Miss ... ezt nem tudom elhinni. Ítélkezik, miközben szemmel láthatóan az idősebbik Salvatore-nak is beadta a derekát, majd széttette a lábát. Gusztustalan. Képes felhozni azt a témát, ami eddigi életem során a legnagyobb problémát okozta. Pénz. Persze, hogy a pénz. Elenának könnyű, nagyon könnyű, hiszen, ha nem volna öröksége, akkor valamelyik Salvatore vásárolná meg az egyhangú, fásult barna ruhákat neki. Damon igézéssel pedig az államkasszából is lenyúlna egy szép összegett, hogy finanszírozni tudja Elena gardróbját, vagy kórházi számláját. Utóbbi kezd egyre gyakoribb lenni, hisz Miss -, ha már úgy is ezt a jelzőt használjuk - Kétbalkezes folyton bajba keveredik. Kezdem azt hinni, hogy még az öngyilkosságra is hajlamos.
- Miss Őfelsége? - Ismételtem végül, felvont szemöldökkel. - Belé legalább szorul valamilyen érzés, de te - motyogtam az utolsó szavakat, remélve, hogy Elena felfigyel rájuk. Voltaképpen Avery-re akartam célozni, s habár a kislányom, aki talán nem is az enyém, nagyon fontos számomra, jelen pillanatban még ez az amúgy is elszakított kötelék sem volna elég ahhoz, hogy tönkretegye azt, amit még csak nem is sikerült felépítenem Rebekah-val kapcsolatban. - Nézz magadra, szánalmas vagy! - Ezzel részemről le is zártam az este ezen részét, ergo mindent, ami Elenához fűződik. Amúgy meg, mi a fenéről beszélt? Az ajándékozás tudtommal még nincs betiltva, szóval ... apropó, ajándékozás. Balfácán, megszeppent tinédzser, talpnyaló - nevezz úgy, ahogy jól esik, de képtelen voltam üres kézzel jönni, s a magam furcsa módján meg akartam hálálni Rebekah kedvességét, s még mielőtt felmerülne a kérdés biztosíthatlak afelől, hogy szó sincs lekenyerezésről. Csak szebbé akartam varázsolni Rebekah napját, mert ez csak és kizárólag az övé, senki más nem vonhatja el róla az én, vagy a mások figyelmét. Visszatérve a szebbé tételről, a történtek után úgy vélem Elena szánalmas viselkedése megelőzött.
- Egyetértek, Rebekah - tekintetemet végigkarcoltam az ott lévőkön, de Elijah-nál, aki soha nem tartozott az ellenségeim közé, elutasításom megszakadt, s egy halvány mosollyal fordultam Rebekah felé. Ahogy karjaink összefonódtak, és lassan haladva a tömeg közt páran megfordultak Rebekah után, testemet ismét végigszántotta ugyanaz a forró, már-már égető érzés, ami csak e csodálatos lány közelében hajlandó megmutatkozni.
- Már évekkel ezelőtt meg kellett volna halnia - reagáltam Rebekah kijelentésére, és annak ellenére, hogy ez még a kialakulófélben lévő énemhez képest is súlyos mondat volt, valahol legbelül úgy érzem Elena megérdemelné a halált. Viszont, ahogy azt már pár perccel ezelőtt leszögeztem, számomra véget ért a mai Elena magazin, szóval lépjünk tovább. Itt áll mellettem a leggyönyörűbb lány, akivel valaha találkoztam. Sőt, van szerencsém a kísérőjeként mutatkozni. Szóval még megszólalni sincs jogom, vagy merszem, pusztán csak elámulni a káprázatosságától. Túlzok azzal, ha azt mondom, hogy ma kivételesen én vagyok a legszerencsésebb lény ezen a Földön? Ráadásul a csodaszép partnerem örül nekem. Lehet ennél szebb a mai nap? - Számomra megtiszteltetés, hogy eljöhettem - nyúltam kezéért, majd csókoltam meg azt enyhén, udvariasan. Jól tudom, hogy az esetek többségében akaratom ellenére is tolakodóan viselkedek vele szemben, de mit tehetnék, ha egyszerűen nem tudok úgy elmenni mellette, hogy ne szórjak rá legalább három bókot, vagy ne érintsem meg, ha csak véletlenül is? Már emberként is hevesebben vert a szívem, amikor megláttam. Habár ezt akkoriban inkább letagadtam, vagy egyszerűen csak nem gondoltam, hogy van jelentősége, de most ... vámpírként minden erősebb, erősebb és erősebb, szinte felrobbanok a közelében. Azonban ez sem elég, mert napról napra, percről percre egyre intenzívebb, és a Damon által jó módszernek titulált alkoholkúra sem segít már.
- Van számodra egy - belenyúltam a zsebembe, és előhúztam egy apró dobozt abból - meglepetésem! - Felnyitottam a tetejét, és átnyújtottam Rebekah-nak. Torkomat legalább négyszer köszörültem meg, miközben a reakciójára vártam. Talán túlzás. Talán túlzásnak véli. Viszont ez csak egy pár fülbevaló, és az eladó szerint eléggé szolid.

Caroline & Anne & Gabriel & Effy

Összeszűkűlt szemekkel, elvékonyodott ajkakkal mérem végig újra az alakot. Vámpír. Nyilvánvalóan. Erre már akkor rájöttem, amikor ideléptem. És ha félreteszi az idiotizmusát, minden bizonnyal vág az esze. Valószínűleg nem is annyira fiatal, mint amennyinek kinéz, de ettől még a szememben ugyanúgy egy pimasz kölyök. És ha eképpen akar viselkedni, hát úgy is fogok vele bánni, ahogy a szemtelen gyerekekkel kell.
- Nocsak! Talán nem is vagy annyira féleszű, mint amilyennek tűnsz - mondom gúnyos vigyorral, amiért gyorsan levágta, hogy ki vagyok. Nagyszerű. Egy jó pont neki, az én dolgomat pedig megkönnyíti, ha nem kell bemutatkoznom. És most itt nem a nevem elhangzására gondolok. Egykedvűen nézem, ahogy a zakója a porban landol. Nem igazán hat meg, hogy mennyibe került. Ha volt pénze egy ilyet venni, akkor telik egy újra is.
- Ez lesz a legkisebb gondod, ha még valamivel próbálkozol - jegyzem meg jegesen. - Anne, drágám, szerintem indulnod kellene. Keresd meg a kísérőd, mielőtt lemaradsz - fordulok még a hibridemhez, majd Caroline-hoz sietek, és a karomat tartva jelzem, hogy indulhatunk.
- A kocsik már várnak, kedvesem. Menjünk! - sürgetem meg kicsit a dolgokat. Részben már szeretnék túl lenni a nap ezen részén. Bár most, hogy ismét Caroline oldalán vagyok, máris valamivel jobb lett a hangulatom.
- Később találkozunk, Effy - szólok még oda a lánynak egy mosollyal, mielőtt "elrabolnám" tőle a kuzinját.

- Majd meglátjuk! - mosolyodtam el arra a kijelentésére, hogy gyorsan tanul. Kíváncsi leszek. Mondhatni már régen vágyam volt, hogy egy olyan boszorkánnyal találkozzam, akinek az ereje olyan tiszta, mint az enyém és még olyan szinten is tudja használni. Lehetséges, hogy ő lesz az, bár ez majd kiderül.
- Azt még nem használtam. - válaszoltam neki. Igaz nem is igazán szoktam tévézni, ezért nem is használhattam, de majd csak emiatt leülök és kipróbálom. Ha az ember fáradt biztos jól jön.
Bólintottam arra, hogy próbáljuk ki sikerül-e az erőnk összeköttetése. Kinyújtotta felém a kezeit, majd én megfogtam azt. Egymás szemébe néztünk, s csak éltünk a pillanatnak. Nem foglalkoztunk semmivel. Az erők összecsaptak, szinte semmi sem maradt körülöttünk. Leírhatatlan érzés ez. Nem sokszor él át az ember ilyet, csodálatos.
- Hamarosan ezeknél nagyobb dolgokra is képes leszel egyedül, a saját akaratodból. - biztattam Nicole-t.
Érzem benne azt a pluszt, ami nem sok boszorkányban van meg, ámde ahhoz nagyon sokat kell tanulni, mert azt az erőt elő is kell hozni valahogy.

Caroline & Anne & Gabriel

Útjára engedem Annet, ha már ilyen mehetnékje van. Egyébként nekem is ideje lenne megkeresnem Carolinet, ha nem akarjuk lekésni az indulást. Anne táncfelhívására csak bólintok, és fél pillanatig csak nézek utána, ahogy távozik, aztán én is megindulok. Még elkapom tekintetemmel a pillanatot, ahogy véletlenül leönt valakit, de nem foglalkozok vele túl sokat. Szegénykém kétbalkezes, ez nem újdonság.
- Caroline! Kedvesem, indulnunk kell - szólítom meg az én szép szőkeségemet, akitől már csak pár lépés választ el, ekkor azonban meghallom a hátam mögül Anne ideges hangját. Az a féleszű valóban kitörte volna a nyakát? Ennyire idióta lenne? Egy ilyen eseményen nyilvánosság előtt gyilkolni? Akár halhatatlanok a hibridjeim, akár nem, ennek teljesen elment az esze. Egyébként meg nem árt, ha már most megtanulja, hogy hagyja békén a lányaimat. Hátra fordulok, egyesen szembe a férfival, és Anne mellett ellépve elkapom az alakot a felsője nyakánál.
- Nagyon figyelj, haver, mert csak egyszer mondom el: még egy ilyen hasonló húzás, és a te nyakad törik, rosszabbik esetben a szívedet tépem ki - sziszegem, hogy csak ő hallja. Aztán elengedem. Nem engedhetem, hogy egy ilyen idióta tönkre tegye a napot, amit a húgom és Caroline hetekig szerveztek. Amit pedig mondtam, komolyan is gondoltam. Persze diszkrét leszek, de én szépen csendben is tudok végezni vele. Senki észre sem fogja venni, és gondolom hiányozni sem fog senkinek.
- Jól vagy, drágám? - fordulok immár Anne felé a kérdésemmel.

→ Gabriel & Anne ;

[You must be registered and logged in to see this image.]

Annyira igyekszem a bocsánatkéréssel, erre piff-puff eltöri a srác a nyakam. Most ezt komolyan gondolja? Ahogy felébredek, úgy tör ki rajtam egy bizonyos dühroham.
- Ja, persze.. Ezt komolyan gondoltad? Nem vagy normális, egyrészt, tudod te, hogy mennyi vadász lehet itt? Másrészt én nem csináltam semmi rosszat, amiért ezt kellett csinálnod. Nem vagy normális, tisztában vagy vele? – mondom dühödten, miközben a ruhámat nézem, nem lett e semmi baja. Egy csomó ideig tartott megvarratni a felvonuláshoz. Bármi baja lesz, én megőrülök!
- Nem, szerintem nem vagyunk kvittek. Mi lett volna, ha ember vagyok? Gondolom, otthagytál volna törött nyakkal a földön, hogy majd valaki észrevegye, hogy meghaltam? – teszem fel a költői kérdést még mindig kissé ingerülten. Elég stresszes voltam eddig is, muszáj volt még ennek a Gabriel nevű srácnak is felidegesíteni? Szerencse, hogy könnyen le tudok nyugodni, ezért már kissé kevésbé ingerülten én is bemutatkozom.
- Anne Gibson, festőművész – teszem hozzá kissé nagyképűen. Ha már eltörte a nyakam, legyen tisztában azzal, hogy milyen tehetséggel csinálta..

→ Sophie&Klaus&Caroline&Gabriel&Anne;

[You must be registered and logged in to see this image.]

A felvonulás nemsokára kezdődik, el kéne indulnom a gyülekezésre. Félek, mert beszédet is kell majd mondanunk, és nagyon izgulok.
- Én megyek, mert nem sokára kezdődik a felvonulás. Sophie, örülök, hogy megismertelek, majd még találkozunk! – mondom, majd kacsintok egyet. Vicces, úgy érzem, hogy a fiatalabb Forbes lány sokkal szimpatikusabb. Caroline sosem volt az a típus, akiről el tudnám képzelni, hogy a barátom legyen. Na, de mindegy, még egy hatalmas mosollyal Klaushoz fordulok.
- Nekem pedig tartozol majd még egy tánccal! – mondom határozottan, majd elindulok a tömegen keresztül át az utcára. Annyira szerencsétlen vagyok néha. Most is. Véletlen meglöktem egy srácot, akire így egy pohár pezsgő borult. Olyan ciki.
- OMG! Bocsi, bocsi.. Tényleg.. Én.. Én.. Véletlen volt, tényleg.. Bocsi.. – mondtam aggódóan dadogva. Sosem tudtam, hogy mit kéne ilyen helyzetben csinálnom. Közben megérzem, hogy a srác egy vámpír. Nagyszerű! Talán még a nyakam is kitöri emiatt! Bár remélem, azért nem olyan bunkó velem, már így is totál ideg vagyok..

Vivienne & Heather

Hála a gyors reflexeimnek, meg tudom akadályozni, hogy a lány elterüljön a földön. Ennek ellenére a magyarázkodásom sem elég ahhoz, hogy ne kapjam meg a neheztelő pillantásokat és a gúnyos kérdést, hogy hova ez a nagy sietség.
- Nem, igazából nincs konkrét cél. Csak gondoltam keresek valamit szórakozást, ha már itt ez a nagy csődület. Valami színdarab kezdődött nem rég, ha jól hallottam - vonok vállat, majd végigpillantok most már a csajszin. Látszólag nem lehet sokkal fiatalabb nálam. Mármint az emberi-, és nem a vámpírkoromat tekintve. Szóval biztosan ő is egy lesz majd a leendő iskolatársaim közül, így igyekszem kedves lenni.
- Heather vagyok, egyébként. Még új a városban - mutatkozom be, és nyújtom a kezem most már sokkal udvariasabb célból.
- Megrántottam volna a fülbevalód? - bökök a füle felé, mert nem értem, minek akarja kivenni. Nem vettem észre, hogy beleakadtam, ha így is volt.

Zavart mosollyal tekintettem fel Damon-re, és a következő szavak hagyták el az ajkaimat, miközben a kezét simogattam.
- Dehogyis. - nyugtattam meg őt, és egyből lehervadt az a görbület az ajkaimról, mikor Elijah-ra szegtem pillantásomat. Komolyan? Ennyire megváltozott, hogy szinte már féltenem kell a közös titkunkat. Nem tenné meg.. Nem avatná bele Damon-t, nem tenné tönkre az új kapcsolatomat. Vagy talán mégis? A bosszú vezérli őt? Nem tudom, de mindent megteszek, hogy ez ne derüljön ki!
- Még nem adódott alkalmunk, hogy Stefan-nal beszéljünk. De bizonyára meg fogja érteni. - szűkültek össze a pupilláim. Mint valami vallatás..
- Igen, megszomjaztam. Damon, drágám, megtennéd, hogy hoznál pezsgőt? - mosolyogtam rá kedvesen. Sosem ugráltattam, tényleg akkor kértem tőle segítséget mikor szükségem volt rá. De most.. muszáj, hogy elmenjen innen, hogy kettesben maradhassak Elijah-val egy rövid ideig. Bólintott, de nem nagyon tetszett neki a dolog, és tovább állt. Kifújtam a levegőt, és közvetlenül Elijah-hoz fordultam.
- Mégis mit képzelsz? Romba akarod dönteni a kapcsolatomat? Miért akarod ennyire, hogy megtudja az igazat? - förmedtem rá, és annyira ki keltem magamból, hogy nem is vettem észre Damon-t. Nem ment el.. Csak azt hittem, biztos valami kérdése akadt, és.. Túl hamar cselekedtem.. Mindent hallott..

Vivienne & Heather

Alig érkeztem meg ebbe a kisvárosba, amit a "jóhérének" köszönhetően választottam leendő új otthonomnak, máris zúg a fejem a sok hírdetéstől, hírveréstől, pletykáktól, amit az Alapítók Napja - vagy mi - köré szőttek. Az első gondolatom az volt, hogy nincs az pénz, amiért én ott megjelenjek. Egyrészt nem ismerek senkit. Másrészt a város történelmét sem ismerem. Harmadrészt pedig nincs mit felvennem. De aztán minél többet láttam a szerveszkedésből, ahogy az utcákat diszítették, a főtéren felállították a színpadot, az én érdeklődésem is kezdett felébredni. Talán megismerhetek pár jövendőbeli iskolatársamat, esetleg még tanulhatok is valamit Mystic Fallsról. És egyébként sincs jobb dolgom. Hát ruhát venni, illetve bérelni már nem volt időm, de felveszem, amit a legalkalomhozillőbbnek találok, aztán megindulok, hogy bevegyem a tömeget.
Ahogy az emberek között szlalomozva próbálok egyre beljebb furakodni, és valami szórakozási lehetőség után kutatok, véletlenül neki megyek valakinek. Majdnem fel is lököm szegény lányt.
- Upsz! Bocsi, nem figyeltem - kapom el a karját, mielőtt valóban elvágódna.