ღ zene: Goodbye, Kai! ღ megjegyzés: Hello, mate ღ

Szeretek játszani, hisz mindebbe van valami módon egyféle cselesség, sőt mi több élvezet, s igen.. pontosan ez az, ami egyre, s egyre előrébb hajt manapság az élet területén mindenkit, mármint engem tuti biztosan, hisz az unalmas napokat kárpótolnom kell valamivel, nem de? Nem mellesleg meg amúgy is kell az izgalom, s mi lenne erre jobb adrenalin termelő, ha nem a váratlan ötletek, a könnyed játékok, és a gyilkolás minden árnyalata? Mi lehetne jobb tényeset, mint az, ha a lehetetlennel futok szembe? Minden játszma mögött meglapul egy kis bizonytalanság, hisz sosem lehet tudni, hogy miből mit akarok kihozni, s épp ez az egész számomra vicces. Kiismerhetetlen vagyok, gyilkos, pszichopata, és... és szexi. Megforgatom játékosan a szemeimet a szavaira, hisz szándékomban sem állt sajnálni, csupán szófordulat céljából mondtam azt, amit, de lám csak... sikeresen rosszul vette le a szavaimat. Na mindegy! Felsóhajtok mélyen, majd elmosolyodom kegyetlenül.
-Eszem ágában sem volt téged... téged.. tudod azt a szót úgy is. Na szóval tedd oda!-Mondom mosolyogva, hisz máskülönben képtelen vagyok arra, hogy kimondjam, s nem arra, hogy érezzem. Ha a szívemet kellene jellemeznem, akkor abba semmi érzelmes nincs, sőt nem is piros színű, hanem fekete mélyen.. olyanféle sötétség lepi be, hogy még a leggonoszabb egyedek is irigykedhetnének rám. Vicces, hogy jelenleg épp azon gondolkozom, hogy milyen színű, miközben meg is tekinthetném, csak a gond ezzel az, hogy akkor meghalok. S én még nem akarok meghalni, hisz szüksége van rám a kovenemnek. Szükségük van arra, hogy mindegyiküket megöljem, megkínozzam, s örök álomba lökjem, vagy küldjem? A lényeg az, hogy a bosszúm akárhogyan is, de teljesülni fog, s ha az életembe kerül is véghez viszem. Éles tekintettel nézem az újdonsült haverom, ahogy ördögien mosolygok séta közben, majd hirtelen futásnak eredek, és várom, hogy kövessen. Futok valamerre előre, bár fogalmam sincs merre kell menni, de oké, megyek. Én nem vagyok komplett! De álljunk.. mikor is voltam az? Szeretem, hogy ilyen csodás vagyok! Ki ért velem egyet? Ki szeret még? Mindenki, remek, jelöljetek twitteren! @CobraKai1972
-Hogy mi?-Nézek rá hirtelen, majd megijedek magamtól. Na jó, nem, hisz nem félek, csak elképesztő, hogy a szexi külsőmből kettő van egymás mellett.-Sajnos ez csak hamis másolat, hisz nézz rám. Én nem csak ennyi vagyok, haverkám. A stílusom egyedi.-Kacsintok rá, majd elröhögöm magam, és még mindig futok. Nem adom fel, hisz le akarom őt hagyni, bár valamilyen szinten úgy is gyorsabb, szóval feleslegesen próbálkozom, nem de? Mindegy is.. legalább próbálkozom valahogy!
-Majd felhasználom ellene valamikor tuti, csak az a gond, hogy épp ki akar csinálni a nőcske.-Magyarázom gyorsba, ahogy megrázom a fejemet mosolyogva, ami végül nevetés lesz.-Vannak börtönvilágok, s az egyikben bezárva hagytam, és amíg ott voltam én is, nos megkínoztam.. kissé, inkább nagyon. Mit ne mondjak, élveztem. Na de emiatt rám ki van akadva. Nem hiszem, hogy épp elméjű mostanában. Többször is megölt bent, de élek.-Nevettek fel könnyedén, bár ha itt meghalnék, akkor nem kelnék fel ismét, de ez csak részletkérdése, nem de?

ღ zene: Goodbye, Kai! ღ megjegyzés: Hello, mate ღ

Miért érzem azt magamban mélyen, hogy kifogtam az év társalgó partnereként egy Morcicát? Miért érzem azt, hogy eme férfival nehéz helyzetem lesz, és még a későbbiekben sok gondom? Remek kérdések ezek, de igazán! Első ránézésre egy fiatal pasinak tűnik, aki minden nő álma, aki még valamilyen szinten kamasz, talán suliba jár, de mindez persze a külső látszatkép az emberek szemeinek. Jobban belemenve az eddig látottakba, pedig egy olyan férfi rajzolódik ki előttem, aki sokra tartja magát - na jó kétezer éves, szóval.. van mire alapoznia - , aztán beképzelt, egoista, és társai. Felsóhajtok unottan, és egyben drámaian, ahogy széttárom a karjaimat egyetlen mozdulattal. Nem értem, hogy miért nem tetszik neki a stílusom, pedig ő aztán huu, de milyen nagy fene boszorkánynak beszélte körbe magát az iméntiekben. Vagyis a fejéről való olvasás nagyban visszaadja a gondolatait. A kegyetlensége, ez a stílusa.. mintha ő lenne az Atyaisten! Felőlem legyen, de ne kritizáljon már engem.. bár csak tekintetteivel teszi, de na. Szavai hallatán elröhögöm magamat, és nem igazán hat meg, hogy a mogorva stílusát adta nekem az iméntiekben. Nos ő egy koporsóba volt zárva kétezer évig, én pedig egy börtönvilágba huszonkét évre. A kettő közt nagy az érdemi eltérés, de a lényeg ugyanaz. Elzárva lenni. Ő neki nem volt mozgástere, míg nekem igen. Engem a családom juttatott oda, őt meg.. a fene tudja, biztos valami ellensége. Aztán az idő eltérés, na hát az sok.. Miután kiröhögtem magamat, azután kissé, de csak kissé komolyabbra váltok egy mókás mosoly keretén belül.
-Nem.. lettem volna a helyedben, de ismerős a helyzet..-Hangom egy pillanatra elhalkul a 'nem' szó után, de ez nem a gyengeségem, vagy pedig az érzelmeim jele, hisz nincsen bennem semmi. Színtiszta érzéketlen pszichopata vagyok, és imádok ez lenni! Csupán eszembe jutott, hogy én is be voltam zárva valahová, s az is felrémlett, hogy a családom tette ezt velem. Eszembe ötlött ama magányos érzés is, amely minduntalan elfogott engem, hisz nem voltak ott emberek. Egyedül voltam egymagam, igen.. most jönne, hogy öld meg magad. Bevallom, próbáltam! Mindenféle módon, ahogy csak lehetett, de sikertelenül, hisz a koven elintézte, hogy odabent halhatatlan legyek, azaz hiába kerestem fel a világ legveszélyesebb fegyvereit, sőt a legnagyobbakat, ha újra, s újra visszatértem az életbe. Bonnie is megölt egy jó párszor bent, mire kijutottam, azaz kijutottunk, de ez lényegtelen, hisz mindig feléledtem. De ő gyilkos lett! Haha! Gondolataimból az rángat ki, hogy mond valamit.. valami szöveget. Ja, egy hasonmás nő? Ne már a fenébe! Nem akarom Elena fejét bámulni! Igen, a sulis jelenetnél ő volt a tesztalanyom. Vicces is volt. Gyönyörű nő, de különösebben nem érdekel engem, ahogy senki más sem. A kovenem tagjainak meg kell halnia, ez a lényeg.
-Tehát, akkor van házad, ahová mehettünk, de hát ez remek, haver!-Mosolyodom el hirtelen, ahogy rátekintek.-Na meg a kis hasoncica nem lesz gond.-Bólogattok egy ideig, majd abbahagyom hirtelen. Damon szerelme Elena, a testvére meg Stefan, azaz ha Silas Amarával van, akkor Stefannak nem Elenával kellene? Jah, vagy ennek a hasonmásnak volt ízlése? Ez már egy másik kérdéskör! Mélyen szívom magamba a levegőt szórakozottan, ahogy az ifjú partnerkémet figyelem. Egyelőre olyan ő nekem, mint egy kiolvashatatlan írás, amit meg kell fejteni, ami nem is lehet csoda, hisz semmit sem tudok szinte róla. Na jó az imént mondta, hogy van egy nője, ami lehetne nyálas, de hát ő tudja! Hirtelen kezdem követni, ahogy megindul, és így megyek utána. Hogy miért is megyek hozzá? Nos mert éhes vagyok, aztán inni is kéne valamit, s össze kéne szoktatni magunkat, azonkívül, hogy le akarjam szedni a fejét. Ez az érzés mindenkivel szemben bennem él. De az ő feje nem lenne elég jó... Stefané hitelesebb, ha Damonék áthúzzák a számításom, bár én elég jól kijönnék vele, ha nem.. nem irtózna ennyire tőlem, meg a kis személyiségemtől.
-Igen, igen, oké. Szép nyálas szerelmi történet.-Bököm oldalba egy hirtelen mozdulattal, majd fogva magam kissé arrébb kerülök tőle.-Amúgy nem. Mondanám azt, hogy sa... saj... na ez nekem nem megy. Nem érzek ilyet, sőt semmit. Olyan nagy üresség van bennem, azaz a mellkasomban. Szinte tényleg kong a merő ürességtől..-Nevettek egy sort, majd vállat vonok, hogy tereljem a témát. Kicsit sem fogok, sőt nem is akarok magamról beszélni, pedig szeretek általában, de jelenleg olyasféle módon él bennem a kis bosszúm, hogy képes lennék Silasen gyakorolni.
-Én nem bántom... vagyis megpróbálom nem bántani, de a látványom, és a szavaim. Hahó, pszichopata vagyok, haver!-Tenyeremet a szemei előtt mozgatom, hogy vegye az adást, de lám ez vagyok, s ez igen is rémisztő, főleg a kis nőjének, ha ennyire nem leli meg önmagát. Végül magam mellé ejtem a kezemet, s egy egyszerű váltással futni kezdek.

ღ zene: I Always Win ღ megjegyzés: Hello, mate ღ

Az emberek naivak, érzelgősek, és idióták. Azt hiszik, hogy minden úgy van, ahogy az a szemeik előtt lezajlik, azt hiszik, hogy hinniük kell az emberekben, és hogy új lehetőséget kell adniuk másoknak ezáltal, de amikor csalódnak egy szép napon, akkor rájönnek, hogy felesleges volt új esélyekkel dobálózniuk csak úgy. Hisz amikor ugyanaz a személy árul el folytonossággal, hisz amikor egy-egy trükk oly valódinak tűnik a szemeid előtt, hisz amikor a saját családod hátba szúr, csak akkor jössz rá, hogy felesleges a bizalom kiépítése, a kapcsolatok megtartása, és érzelmek megélése, hisz minek mindez, ha közben bárki elárulhat, átvághat, és hülyének nézhet könnyedén? S mindezt persze úgy, hogy jól mellkasba döf egy késsel, hogy aztán azt forgassa benned, míg te magad rá nem ébredsz arra, hogy amit ez eddig reméltél, vagy hittél csupán egy elveszett érték, s nem több ennél csupán. Én sem tettem volna azt, amit, ha nem gyerekkoromtól kezdve terrorizálnak, de hát ők akartak ilyenek. Ők adták ezt a nevet, ők alkottak meg, s ők taszítottak el, hogy aztán kijátszanak. Egész életemben egy párbajt akartam Josette-vel, hogy teljesítsem az akaratomat, s ezáltal a koven részesévé váljak teljes körűen. Boszorkányerőt akartam, s a koven vezetését, de ők maguk elszúrták az egészet azzal, hogy szörnyszülöttnek neveztek. A saját apám! Istenem, egy ember esze ilyenkor tutira véve megáll, de nem baj. Én magam is elértem a kis célomat, hisz a börtönvilágos büntetésük nem jött be. Kijutottam, s mostan szabadon kószálhatok a városban bármerre, a világ összes pontján, s csak egyetlen célom van, amit érvényesíteni óhajtok bármi áron: az pedig az, hogy megöljem a koven tagjait. Kerül, amibe kerül, de véghez fogom vinni. Így nemcsak, hogy a koven vezetése lesz az enyém, de az egyedüli élő családtag leszek. Ámen! Ha pedig valakinek tiltakozni támadna kedve, akkor addig vágja le a fejét, amíg nem fut velem össze.
-Ugyan már, én a meleg?-Vonom fel a szemöldökömet kérdően, ahogy végül elnevettem magamat teljesen jót mulatva az eseten.-Nem én vagyok 2000 éves, hanem te, szóval.. akár ki is próbálhattad már a másik nemet.. mond, megtetted? Milyen volt?-Kérdezem meg érdeklődően, majd egy pillanatra elgondolkozom.-Jó, okéé.. mégsem kell részlet, mert még elmenne az étvágyam.-Kezdek el nevetgélni szórakozottan, ahogy végül elkerülve tőle egy kisebb színpadias előadást tartok. Bár mindez nem show műsor, hanem sokkalta inkább a valóság ábrázolata, hisz tényleg üzenni akarok Jonak, bár egy személyes látogatás, lehet, hogy jobb lett volna, de kár tagadni úgy sem fogja tudni, hogy kiszabadultam, hisz nem mondtam a kis csajnak nevet, csak elküldtem egy üzenetet vele, amitől Josette hülyének, azaz idiótának is nézheti a lányt. Á, ez nem hatásos! Megrázom a fejemet, ahogy végül Silasnek mondok még néhány szót. A reagálásra hirtelen elnevettem magamat, hisz a kis trükkje, hogy felgyújtotta a csaj haját igazán vicces. Ennyivel értékelem az egészet csupán, s sarkon fordulva már ott is hagynám, hogy hagyj élvezze a további napját, de hirtelen utánam szól. Néhány lépést teszek csupán, amikor is egy azonnali mozdulattal megállok végül.
-Szóval...-Szólalok meg halkan ízlelgetve azt, hogy magam mit is mondhatnék neki igazából, miközben felé fordulok.-...azt akarod mondani, hogy szívesen lennél a szövetségesem?-Kérdezek rá egyből felvont szemöldökkel, és egy gonosz mosollyal kísérve a dolgot.-Rendben, remek, felvettelek az állásra!-Mutatok rá a mutatóujjammal, ahogy játékosan megrázom azt, majd hirtelen ötlettől fogva témát váltok.-Ugye te itt élsz, azaz van is lakásod a környéken?-Kérdezem meg közelebb lépve hozzá, ahogy ravaszan elmosolyodom, hisz miért is ne használnám ki a leendő partneremet annak érdekében, hogy átruccanjak hozzá. Egy kis ismerkedés nem árt nekünk, mert a nevén, és a korán kívül nem tudok róla többet, vagyis de... Stefan hasonmása! Milyen vicces!

ღ zene: Centuries ღ megjegyzés: ღ

Oh, drága Gemini koven.. oh, drága Mystic Falls.. oh, drága lakosok.. oh, drága tönkretevőim, ellenségeim, ellenem cselekvők, vagy csak ellenem ténykedők.. rettegés órája ütött fejet az iméntiek kellegében, hisz ki eme város tagja az nemcsak hogy pórul jár, de a halálát leli általam. Szeretem a könnyed játékokat, az ölést, az eszement dolgokat. Szeretem kihúzni a gyufát, átlépni a határt, tönkretenni másokat, vagy csak tönkretenni a terveket, imádom, hogy hatalmam van, s olyanféle mágia, mellyel minden kitrükközhető, vagy pedig egyszerűen csak eltüntethető. A mágia nemcsak hogy hatalom, de erő, s nemcsak erő, hanem életforrás. Nem vágyom világuralomra, csak a saját kovenem vezetője szeretnék lenni, és így sokkalta nagyobb hatalomhoz juthatok majdan. Mostan nem ver majd át a drága Josettem, hisz alkalma sem lesz rá, tekintve, hogy azonnal kell cselekednie. Nálam a tőrike, s ezáltal szépen visszaveszi az erejét, ha akarja, ha nem, bár más választása úgy sincs. Élesen megfogom fenyegetni, hogy megtegye, vagy integethet a másik két tesónknak. Aztán az egész konventjének, a boldog életének, s minden másnak egyaránt. Mert tönkreteszem! Isten rá a tanúm, hogy képes vagyok rá, hisz máris oly sok halotti test árulkodhat a gonoszságomról. Ártatlanokat iktattam ki, akik ellenem mit sem tettek, de én mégis előszeretettel öltem meg mindet a magam kis játéka alapján. Imádok pszichopata lenni, annyira élvezhetőbb az élet. Nem fáj, ha valaki meghal, nem érzek senki iránt semmit, csak a tökéletes kielégülés uralja a lelkem, ha egy-egy valaki meghal, ha egy-egy valakivel kényem-kedvem szerint játszadozhattok. Ugye milyen élvezetes mindez, nem de? Kiért még velem egyet? Mindenki? Én is így gondoltam tökéletesen!
-Én nem ártani akartam neked, csak szórakozni volt kedvem egy olyan kis hasonmáskával, mint te.-Röhögöm el magamat teljes mértékben, s jót mulattok a dolgon. Tudom némileg fájt neki a kis üveges dolog, de simán túlteszi magát azért rajta, ami meglephetne, de nem fog. Ebben a világban minden feltételezhető, s így, amint elkezd varázsolni, nos nekem már hűlt nyomom sincs az adott helyen, hisz trükkel elérem, hogy a varázslatom által egy látszatképet kínozzon meg, míg én jómagam a hátánál állok. Milyen ironikus, hogy odabeszél, miközben itt állok mögötte, s jót mulatozva észre sem vesz. Vicces! Röhögnék is egy jót, de akkor lebuktatnám önmagam, s nem akarom lelőni pont most a poént. Amint befejezte a kis tettét, s a látszatkép szépen visszafelé épül én már nem bírom magamat megtartani komolynak. Hangosan felnevettek, és úgy teszem hátulról a vállára a kezem, hogy megveregessem azt.
-Kérlek ne szívass, hogy ezt te végig bevetted.-Jót nevetek a továbbiakban is, majd végül abbahagyva elkomolyodom egyetlen pillanatra, ahogy mellé lépek könnyedén.-A nevem Kai, s ezáltal nevezhetsz nyugodtan csak Kainak.-Mosolyodom el szórakozottan, ahogy megindulok egyre előrébb. Kezemmel elérem, hogy az összes üvegszilánk egy helyre rendeződjön majd megemelve az egészet az égbe egy hirtelen szerű mozdulattal csapom neki az épp felém tartó nőnek, ahogy végül az üvegdarabokat pontosan előtte állítom meg, s ezáltal a földre hullanak.
-Állj, szépségem.-Mondom, amint futásnak ered, s mélyen felsóhajtok.-Kár érted.-Ordibálom utána, ahogy a kezembe veszek egy nagy, és éles üvegdarabot majd utána dobva lábon találom. Utána indulok, majd megfogva a lábát visszahúzom magamhoz.-Tudod hol van a Whitmore fősuli, drága?-Bólint egyet, amiből az szűröm le, hogy igen, eközben pedig kihúzom a lábából az üveget.-Üzenném Josette Parkernek, hogy elérkezett az idő, és számot veszek mindenkin, szóval most menj, és mond meg neki, mert ha nem, akkor megtalállak, s te leszel a vacsorám aranyterítéken.-Hangom kegyetlen, de mindeközben jót nevettek. Eltüntettem a sebét, majd felállítva meglököm, hogy indulhat is, és miután eltűnt visszalépek Silashez.
-Na hol is tartottunk?-Kérdezem meg elgondolkozva.-Oh, igen.. a neved Silas, és eközben 2000 éves boszi vagy, akinek a hasonmása Stefan. Remek, akkor veled nem kell végeznem, ha csak nem a vesztes oldalon akarsz állni.-Vonom fel a szemöldökömet, ahogy ránézek.-Illetve nem kell szuperhőst sem játszanod, azaz Batmant, hisz elhihetted gondoskodom majd arról, hogy ez a város romokba heverjen.-Kacsintok egyet játékosan, majd sarkon is fordulnék, ha hagy távozni.

ღ zene: Requiem For a Dream ღ megjegyzés: ღ

Az ölés magától nem lesz élvezetes, hisz csupán egy kis halál semmi.. viszont fokozva mindezt egy kis játszmával egyre nagyobb, és élvezhetőbb utakat nyit meg előttünk mindezen fogalmi kör. Például, amikor megragadod az áldozat fejét, és beledugod a vízbe, hogy hadd fulladozzon, majd hirtelen elengeded. Vesz ekkor néhány mély levegőt kapkodva, majd ismételten a vízbe kerül a feje, és aztán újra, sőt újra, majdan még egyszer. Akár naphosszakat ismételhetjük a megfelelő módszerrel beiktatva mindezt. Ahogy az is élvezetes, ha a gyenge kis vadászati alany veséjét kivágjuk.. egy kis műtét. Érzi, ahogy az egyik belsőszerve távozik belőle, és végül lassacskán kezd elvérezni. Jossyból is épp ilyen módszerrel távolítottam el az egyik szervet, de sikerült meglógnia, ahogy szépen fokozatosan tovább kerestem végül játszadoztam vele egy kis baseball partit, mert nem adta át nekem Luke-ot, és Livet. Nos igen.. így jár az, aki fellép ellenem, szóval a következő egyedeknek ajánlanám az óvatosság fogalmát, ha még egyáltalán lélegezni szeretnének az elkövetkezendő időkben, bár ha nem, akkor szívesen megadom nekik a halál tényét, hisz nem esik nehezemre megtenni, sőt bűntudatom sem lesz.. élvezni fogok minden egyes pillanatot, s percet, amit az illető szenvedése tölt majd ki. Káprázatos lesz, és csodálatos egyszerre. Váó, izgatott lettem!
-Csak nem idegesít, hogy félbeszakadt a játszmád?-Vonom fel a szemöldökömet könnyedén, ahogy kegyetlen mosolyt öltök.-Illetve nem, nem mondták.. sajnos mindig is arra voltam hivatva, hogy belerontsak a dolgokba.-Nyomom meg jelentőségteljesen, ahogy hangosan felnevettek. Ki mondottan tetszik, hogy ennyire elszórakozhattok vele amiatt, mert megszűnt az üvegrepkedése, bár tegyük hozzá.. nem szeretem volna még meghalni, szóval kénytelen voltam a földre tessékelni azokat a csúnya szilánkokat, bár ha szórakozni szeretne, akkor magát tegye ki üveg veszélynek, s ne az én drága testi épségemet.
-Ha?-Kérdezem meg fél perccel később a szavai hallatán. Oh, édes Istenem! Még csak most ugrik be, hogy ő nem is Stefan Salvatore, hanem valaki egészen más, hisz boszorkány.. viszont döbbentségnek jele sincs rajtam. Ahogy hallottam Damon csaja... Elena? Az is valami hasonmás, vagy mi csoda.-Ez még semmi, kérlek, vannak ennél viccesebb trükkök is, de nyilván bosziként könnyebb neked, és tudod azokat a "másokat".-Nevettek fel könnyedén, ahogy lassú léptekkel közelíteni kezdek felé, ahogy végül megállok pontosan előtte.-Mindig is sokra tartottam a boszorkányerőt.-Jegyzem meg elgondolkozva. Oh vagy úgy, nos igen ő nem tudhatja, hogy nem boszi vagyok, hanem csak "erőelszívó", meg nem mellesleg pszichopata, ami vicces.. nagyon vicces.
-Összekevertelek a hasonmásoddal.. igen, Stefannal. De mond csak neked mi a neved?-Vonom fel a szemöldökömet könnyedén, ahogy kérdő pillantással illetem őt. Eszem ágában sincs kedvesnek lenni, hisz felőlem akárki lehet, így tehát egyetlen kézmozdulattal elérem, hogy a kitört ablaküvegen át berepüljön az egyik üzletbe.-Remélem odabent is jó a kilátás.-Mondom ki könnyedén, ahogy jót mulatok mindezen a tényen. Nézzük dühös lesz-e rám, avagy sem.

ღ zene: Disturbed ღ megjegyzés: ღ

Az éj leple megszűnik, s a nappal fátyla előjön egyszerű léptekkel haladva, ahogy elűzi az eddig uralkodó sötétséget, minek helyén most már a világosság áll. A Hold tova suhanva végül szétfoszlott álommá lesz, a Nap pedig előbukkanva fokozatosan válik éles képpé, mely közli, hogy a reggel jobbat adhat. A táj gyönyörű látvány eme időpont kellegben, s a hangulat is élénken nyugodt, csendes, sőt harmonikus, ahogy a szél játékossága hozz csupán egy kis hideget e reggelbe zárva. A ház.. ház? Inkább nevezzük kínzó lassúsággal közlekedő busznak, mintha épp egy csiga futáson vennénk részt. Az idő sem telik, a zene pedig egyszerűen röhej, ami a fülhallgatón keresztül szól a fülemben. Egyszerűen nem igaz, hogy a nyamvadt romantikán kívül más műfajú zenei irányzatot nem találok, vagy tán engem szívat a kereső? Veszek végül egy mély levegőt, de nem leszek nyugodtabb tőle, csak fokozom az idegességem tetőfokát. Remek, jól haladok! Hirtelen ragadom meg a fülhallgató zsinórját majd egy mozdulat által kirántom a fülemből. A mai világ.. nos igen, visszafelé fejlődünk a zenei haladásban, s nem értjük, hogy mi az, mert ha minden csak a nyálas romantikával van tele, az brutálisan durva. Bele se akarok gondolni! Így szeretlek, úgy szeretlek, s majd megeszlek.. ez a helyénvaló zene? Ettől már a börtönvilág is jobb, és a Napfogyatkozás. Felsóhajtok, ahogy Mystic Fallsba érünk, s könnyedén leszállok végül a megfelelő helyen a buszról, hogy aztán folytathassam az utamat. Igen, határozottan be kellesz néznem a Whitmore főiskolára Jossyhoz, aki ugye jön nekem egy kis párbajjal. A tőr már nálam van, csupán a formaiság része hiányzik, hogy meggyőzve a drága ikertesómat - , aki ironikusan öregebb, mint én.. - vegye magához a drága kis varázserejét, így pedig egy eredeti párbajban legyen részünk, s ne egy nagy kamuban, mert igen.. anno hagytam magamat átverni. Lemerem fogadni bármibe, hogy Liv, és Luke élete számára még mindig fontos ugyanúgy, hisz anno megvédte előlem őket, miközben a másik négy tesónkat megöltem előtte.. nos igen. Na meg ugye 2 évesek voltak az ikrek akkor, míg most 22 évesek lesznek. Gonosz lennék? Ugyan már! Ha most életben akarja tartani a tesóinkat, akkor cselekszik, s ezáltal én leszek a Gemini kovent vezetője, ha pedig nem tesz semmit, nos.. meghalnak. Nem esik nehezemre elvágni a torkukat, avagy vízbe fojtani őket. Oh, mennyi lehetőségem is van!
Már az Isten sem tudja mióta, de az utcákon járkálok, amikor is különös tényre figyelek fel. Stefan Salvatore? Még nem volt alkalmam személyes találkozni vele, de már néhány képen kifejezetten megcsodálhattam Damon házában, igen, jó az új lakásom. Viszont állásom, és nézésem közepette belém fut egy férfi.. van ennek szeme? Még mielőtt a Salvatoret venném elő, mint célpont, azelőtt egy kézmozdulattal tőlem jóval hátrébb repítem a fickót a varázserőmmel. Igen, volt alkalmam zsákmányolni, New Orleans tömve van boszikkal, és én pedig kihasználtam az alkalmat.
-Mondták már neked, hogy nézz az orrod elé? Oh, várj mindjárt nem lesz neked az sem, s nem kell semmi elé sem nézned majd.-Rázom meg a fejemet nevetve, de a szórakozás helyett inkább csupán egy csettintésembe kerül, s a fickó holtan esik össze. Éljen a mágia! Egy egyszerű mozdulattal elindulok az újonnan megpillantott egyed felé, és egy bájos vigyorra húzom az ajkaimat, bár feltűnő, hogy a szilánkdarabkák miért is repülnek, s az emberek miért omolnak halotti sorba? Erre boszi képes..-Hogy telnek a napjaid most, hogy mégis él az, akit eddig halottnak hittél?-Vonom fel a szemöldökömet könnyedén, ahogy magam elé tartva a kezemet az egész üveg a földre hullik, aztán simán csak magam mellé eresztem azt vissza, ahogy az ifjú Salvatoret figyelem.

Kezdem elveszíteni a türelmemet, nem igaz, hogy ez az ostoba… utánzat nem bírja beadni a derekát! De nem tudja, kivel van dolga. Még csak a kedvesebb oldalamat látta, nem tudja, milyen vagyok, ha igazán könyörtelen vagyok. Ha így folytatja, megtudja… a harapás csak az első dolog volt, ezen kívül még rengeteg módszert tudok arra, hogyan kínozhatnám meg. Az évek során tökéletesre fejlesztettem a képességeimet, amivel másokban tudok kárt tenni, és határozottan nem akar majd letesztelni, ha megtudja, milyen mocskos dolgokra vagyok képes.
Hirtelen megadja magát. Azt hiszi, hülyének nézhet? Hát… el kell, hogy keserítsem, de képtelen vagyok elhinni, hogy ennyire könnyen beadja a derekát. Vagy a harapás ennyire megijesztette volna? Nem hinném… szerintem a tudat, hogy Damonhoz fordulok, sokkal jobban rettegésben tartja, mint a fizikai fájdalom. – Ez nem így, megy drágám. – letörlöm az arcomról a vérét, majd cinikus mosollyal folytatom – Kell valami biztosíték, hogy nem versz át, tényleg nekem adod a gyógyírt. – gondolkozok, mit kérhetnék tőle, ami biztosítja, hogy nem jár majd túl az eszemen. Nem ismerem annyira, hogy tudjam, mi fontos neki annyira, hogy nem kockáztatná, hogy elveszíti. Jobb ötlet híján tetőtől talpig végigmérem, alaposan megnézem tornacipőjét, nadrágját és unalmas felsőjét, mígnem megakad a tekintetem egyik ujján. – Meg is van! A gyűrűd. Ha jól sejtem, ez véd meg a napfénytől. Nos… már sötét van, tehát épp nincs rá szükséged, ameddig hazaérsz, biztonságban leszel. Azonban… ha nem adod nekem át a gyógyírt, akkor én sem adom vissza neked a gyűrűt, ami… hát, szépen fogalmazva pokollá teszi az egész életed. – mosolyom szélesebbé válik, ahogyan gondolatmenetem végére érek, élvezettel vizsgálom Elena arckifejezését. Ha át akar verni, akkor most könnyen elárulhatja magát.
Miközben a válaszára várok, van időm gondolkozni Katherine és Elena kapcsolatán. Katherine még rosszabb dolgokat tett vele, mint amit velem művelt. Mégis hogyan tud ezeken Elena csak úgy egyszerűen túllépni? Hogy tud nemet mondani egy olyan ajánlatra, ahol tönkretehetné őt? Ez a lány erősebb, mint gondoltam. Nekem ez sosem menne, engem évszázadok óta csak a bosszúvágy fűt. Sosem lennék képes figyelmen kívül hagyni, hogy Katherine elcseszte az egész életem, a továbblépés pedig biztosan nem lenne. – Kérdezhetek valamit? – nézek komolyan a szemébe, ismét az érzelmesebb oldalamat mutatom. Ez általában összezavarja az embereket, hogy képes vagyok egyik pillanatról a másikra 180 fokos fordulatot venni és teljesen másképp viselkedni. Válaszát, vagy bólintását meg sem várva folytatom. – Te hogy csinálod? – arcomra érdeklődő kifejezés ül ki, alsó ajkamat harapdálom idegességemben. – Annyi szörnyűvéget követett el veled is ez a… szörnyeteg, te mégis képes vagy hátat fordítani neki és úgy csinálni, mintha mi sem történt volna. Figyelmen kívül hagyni. Én… erre sosem voltam képes, de mindig is szerettem volna ilyen ember lenni. – lehet, hogy azért van így, mert Elena sosem szerette Katherinet, de számomra olyan volt, mintha anyám helyett anyám lenne. És a csalódás, ami akkor éreztem, mikor rájöttem, hogy csak kihasznál… azóta is képes fájdalmat okozni.

- friend or enemy?

Reménykedtem benne, hogy az érvek, amiket felsorakoztattam az ellen, hogy Elena saját céljára használja a gyógyírt hatnak majd a lányra, de sajnálatos módon ez nem így történt. Ezt a… Petrova vérvonalat nem olyan könnyű manipulálni, mint más naiv embereket és egyéb lényeket, mert ők maguk a manipulálás mesterei. Katherine még rám is rám tudta kényszeríteni az akaratát, pedig már akkor sem voltam egyszerű eset, amikor megismerkedtünk – azóta ez csak rosszabb lett, sokak állítása szerint.
Egy könnycsepp szántotta végig Elena arcát, ami arra engedett következtetni, hogy nem ő akarja használni a gyógyírt, hanem másnak szeretné adni. Valakinek, aki elég közel áll hozzá, hogy feláldozza minden vágyát, feladja, hogy újra ember lehessen. Mivel erősen kétlem, hogy az idősebbik Salvatore fivér szeretne újra ember lenni, azért csak egy valakire tudok gondolni, akinek a gyógyírt szánja: Stefan Salvatore. Katherine néhai szeretője, szerelme(?) az idősebbik Salvatore fivér mellett, természetesen. Milyen ironikus… úgy látszik, ha Stefant megkapod, mindig vele jár egy kis plusz, egy kis bonyodalom, mégpedig Damon. Ezek a nyamvadt Petrovák pedig képesek beleesni ugyanabba a hibába. Nem tudják értékelni azt, ami igazi, képesek lemondani róla az átmeneti izgalom, újdonság miatt. Mondanom sem kell… mindig is Stefan párti voltam.
Elena elhullajtott könnycseppje bizonyítékot adott arra, hogy jó úton haladok, ha meg akarom őt törni. Még nem sikerült teljesen elérnem, hogy lebontsa a falait, de már meggyengítettem. Már nem bírja soká a kísértést, hogy beadja a derekát nekem. Tudom. Érzem. Meg kell neki mutatnom, hogy bármennyire is aljasnak és szörnyűnek lát, nem én vagyok a negatív főhős ebben a történetben… Az Katherine. Mindig is ő volt. Bár gyűlölöm sajnáltatni magam, mi több gyűlölök arról beszélni, mi történt köztem és Katherine között kérdése pont kapóra jött. A párhuzam, amit kettőnk Katherine okozta szenvedései között lehet vonni, meg kell, hogy enyhítse őt annyira, hogy elgondolkozzon rajta, milyen érzés lenne Katherine torkán lenyomni a gyógyírt. Milyen érzés lenne a bosszú.
Akárhányszor, ha arra gondolok, mennyi szenvedést okozhatnék ezzel egykori barátnőmnek, kiráz a hideg – pozitív értelemben, természetesen. Épp annyira szenvedne, amennyire én szenvedtem, amiért megbíztam benne. Azzal, hogy megfosztanám vámpírlététől, megfosztanám őt mindentől, ami valaha fontos volt neki: önmagától, ahogyan anno ő is tette velem. Mert Katherine Pierce csak és kizárólag egy dologgal foglalkozik, mégpedig saját magával. Ez mindig is így volt és mindig is így lesz.
- Nekem sem hiányzik a jelenléte, hidd el. Ezért akarom őt elpusztítani. – a falhoz dőlve a körmeimmel kezdek dobolni az épület falán. Fel sem tűnt, hogy ennyire elszalad az idő. Ahogy a világosság, az én türelmem is egyre fogyóban volt. Ideje volt bevetnem az utolsó „fegyvert”, ami a tarsolyomban volt; Damon Salvatore.
És a név, mintha csak varázsszó lett volna, megtörte Elenát, kimutatva a gyenge pontját. – Mindketten tudjuk, hogy ha összefognánk, lenne esélyünk tönkretenni őt, akkor pedig nem kellene a pasidhoz mennem segítségért, aki gondolkodás nélkül beleegyezne, te is tudod. – elég ideje vagyok a városban Elena és baráti társasága után kutatva, hogy tudjam, Damon hajlamos elhamarkodott, rossz döntéseket hozni. – Nos… hogy döntesz? Velem játszol, vagy ellenem? – vámpírsebességgel Elena előtt termek, kezeim ismét a nyakára szorulnak - Mert ha ellenem foglalsz állást, figyelmeztetlek… - a falhoz szorítom Elenát, nyakánál fogva megemelem, hogy levegőért kelljen kapkodnia – nagyon mocskosan szoktam játszani. – félmosoly költözik ajkam egyik szegletébe, fenyegetően rázom a fejem. Kivillantom tűhegyes szemfogaimat, Elena meleg húsába vájom mit sem törődve azzal, hogy ő is vámpír. – Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek. – folytatom, ajkaimról csöpög a hasonmás vére, majd hirtelen elengedem őt és hátrébb lépek pár lépést.

- no, no and no!

Victorie & Elena

it'd be the best for both of us.

Le sem tudta volna tagadni, hogy nála van a gyógyír. A reakciója mindent elárult, hiába próbált nyugalmat, higgadtságot erőltetni magára. Ebből látszik, hogy ő nem egészen olyan, mint Katherine: nem tud úgy hazudni.
Biccentek, amint beismeri, hogy nála van a gyógyír. Az első lépés kipipálva, már csak meg kell győznöm, hogy adja át nekem, vagy használja Katherine ellen ő maga. – Miért utasítanád el? – érdeklődve fürkészem az arcát, mielőtt még étetlen kifejezés ülne ki arra, folytatom a gondolatmenetemet – Elvégre… senki nem használt gyógyírt korábban. Honnan tudod, hogy rögtön az után, hogy valaki emberré válik, nem hal meg, vagy nem fog kinézni olyan öregnek, mint amennyire idős valójában? A helyedben én nem kockáztatnám, hogy valamelyik szerettemen használom, elvégre nem tudom, milyen mellékhatásai vannak. – tele akarom beszélni a fejét kétségekkel, manipulálni akarom őt, ahogyan Katherine manipulált engem. A legjobbtól tanultam… nem hiszem, hogy nekem ne menne. – És, ami még fontosabb… Ha – ismétlem, ha - a gyógyír úgy fog működni, ahogy reméled… hogyan fogod végignézni, mi fog benned lejátszódni, ha az a valaki, akinek odaadtad a szemed láttára lesz percről percre egyre öregebb, majd meghal? Hogyan fogod átvészelni, tudva, hogy a halálának te vagy az oka, mert te adtad neki a gyógyírt? Úgy tudom, elég embert vesztettél már el az életedből. Tényleg hiányzik egy plusz veszteség? – a falnak dőlök, fáradt sóhaj hagyja el ajkaimat, kezemmel átfésülöm pár hajtincsemet. Azt hittem, könnyebb dolgom lesz a Gilbert lánnyal, de sajnos a makacssága nem különbözik Katherineétől. Ha nem is ugyanolyanok – ahogy eddig hittem -, de némi hasonlóság azért csak van köztük.
Mosoly szökik a szám szélébe, amint meghallom a hasonmás kérdését. Ügyes, el szeretné terelni a témát. Kár, hogy velem nem ilyen könnyű a játszma. – Hogy mi történt köztünk? Hát ez egy bonyolult történet. – vonom meg a vállam, egy rövid sóhaj kíséretében folytatom - Katherine… nos, ő tanított meg mindenre, amit tudnom kellett a vámpírlétről. Ő változtatott át, majd szárnyai alá fogadott, úgy tekintettem rá, mint ha a nővérem lenne. Annyira… buta voltam! Naivan elhittem, hogy tényleg a barátnőm akar lenni, holott csak kihasznált, hogy segítsek neki a Klaus elől bujkálásban. Mindenhol a háttérbe szorultam, senkinek sem voltam elég jó Katherine mellett. Ő valahogy mindig… fontosabb volt. Túl későn jöttem rá minderre, amikor már semmim sem maradt. Sem családom, sem barátaim, sem szeretőm nem volt többé. Megpróbáltam visszaszerezni az életem, de hiába. Újat akarok kezdeni, új környezetbe beilleszkedni, új embereket megismerni, megtalálni a szerelmet. De képtelen vagyok ezekre a dolgokra összpontosítani, amíg csak a bosszú jár a fejemben. Elégtételt kell vennem rajta, másképp nem tudok a saját életemre koncentrálni. – a földre szegezem a pillantásom, mintha csak olyan érdekes lenne, mikor ismét felnézek, már rendezem az arcvonásaim, a múlt okozta sérelmeket mélyre eltemetem magamban, ismét elszántan, célratörően beszélek. – Szóval… most már tudod, miért akarom őt holtan, vagy legalábbis összetörve látni. Tudom, hogy a te életedet is tönkretette, vagy legalábbis nagyon igyekszik, hogy tönkretegye. Ezért is fordultam első körben hozzád. Ha ezek után sem akarsz segíteni, fel kell keresnem azt a személyt, aki még nálad is jobban megveti Katherinet… a barátodat. Damon Salvatore, igaz?

szavak: 506 zene: can't believe megjegyzés: én is bocsi <3

- i'm sorry, but who are you?

Victorie & Elena

it'd be the best for both of us.

Ez a lány, Katherine hasonmása épp annyira irritáló, mint ő maga. Mondhatja, hogy a külső nem minden, de az ő ereiben is Petrova vér csörgedezik, a természetét pedig nem tagadhatja le. Barátném összes rokona – akár távoli, akár közelebbi -, akivel eddig volt szerencsém találkozni, ijesztően tüzes, arrogáns, és… úgy viselkedikk, mintha ő lenne a világ közepe. Mindegyikük, kivétel nélkül. Idővel – ami pedig bőven Elena rendelkezésére áll – ő maga is ilyen lesz. Hiába próbálja tagadni, vagy figyelmen kívül hagyni az önimádó gondolatait, egy ember, vagy jelen esetben vámpír nem tudja sokáig távol tartani magától a természetét, akárhogy is próbálja.
Tetőtől talpig végigmérem Elenát, hogy találjak valami különbséget közte, és Katherine között, azonban csak a hajuk és talán az öltözködési stílusuk az, ami alapján meg tudom őket különböztetni. Katherine haja sokkal szebb e nélkül a természetellenes, vörös tincs nélkül. Nos, igen. A mi generációnknak sokkal kifinomultabb ízlése van, mint a mai fiataloknak. Mi tényleg tapasztaltuk, hogy a szépségért szenvedni kell, a lehető legszorosabbra húztuk a fűzőnket, kényelmetlen magas sarkú cipőkben táncoltunk a bálokon, nem csak felhúztunk egy tornacipőt, meg egy márkás csőfarmert.
Bólintok, amikor bemutatkozok. A nevével semmi újat nem mondott nekem, gondosan utánanéztem az adatainak, mielőtt csak úgy letámadtam az utcán, valamint afelől is érdeklődtem, milyen sérelmeket okozott neki eddig Katherine. Ezekkel az információkkal a kezemben talán könnyebb lesz őt meggyőznöm, hogy álljon az én oldalamra, és segítsen leigázni Katherine-t.
Magam mellé engedem a kezem, és nemtörődöm módon megvonom a vállam. Végül is, nem lep meg, hogy nem fog velem kezet. Fél perccel ezelőtt még fojtogattam, ami valljuk be, nem nevezhetünk túl kedvező első benyomásnak, bár nem is akarok a puszipajtása lenni.
- Ez nem csak valami gyerekes játék, az én szándékom komolyak. Tényleg tönkre akarom őt tenni. Azt akarom, hogy szenvedjen. – mintha csak a gondolatai között olvasnék, tudom, mi jár a fejében. Mindenki arra gondolna, ha megosztanám vele a szándékaimat, hogy mégis mit tehetnék én Katherine ellen? Hiszen ha Klaus nem tudott rajta elégtételt venni, nekem hogyan sikerülhetne. – Nem hagyom. És te sem mész sehová. Végighallgatsz. – egy lépést sem tettem felé, csupán a hangnememből érezhette, hogy komolyan beszélek, valamint, hogy nem lenne jó vége, ha itt hagyna. – Tudom, hogy kételkedsz bennem, hiszen ha a legősibb vámpírnak sem sikerült őt tönkretennie, nekem mi esélyem lenne rá? De a helyzet az, hogy én jobban ismerem őt bárki másnál. Én vagyok a legjobb barátnője. Illetve… csak voltam. Ő tanított meg mindenre, amit tudok, ismerem a gondolkodását, az összes trükkjét. Tudom, hogy ha menekülne, merre futna. Jobban ismerem őt bárki másnál. – hogy nyomatékosítsam a mondandómat, egy kis hatásszünet után folytatom – Együtt tönkretehetnénk őt. Azt beszélik, nálad van a gyógyír. Nem tudom, mik a terveid vele, de gondolj csak bele. Katherine tönkremenne, ha emberré változna, ráadásul pár éven belül meg is szabadulnánk tőle. – mosoly kúszik a szám egyik sarkába, ami egyre csak szélesedik, ahogy jobban belegondolok, mekkora szenvedést okozna ez a drága barátnőmnek, én pedig végre túl tudnék lépni a múlton, és élni a saját életemet.
Kezemet végigsimítom a hajamon, hogy megbizonyosodjak róla, nem-e tette tönkre a szél, majd gyorsan rendezem az arcvonásaim, és Elena reakcióját kutatom. Nagyon remélem, hogy nem mond nemet az ötletemre, de ha mégis… nos, vannak még egyéb módszerek a tarsolyomban, amivel rávehetem, hogy csatlakozzon hozzám tervem megvalósításában. Ha pedig még úgy sem egyezik bele, nos… csak annyit kell tennem, hogy eltulajdonítom a gyógyírt. Az sem lehet olyan nehéz. Az évek alatt megtanultam már egy-két módszert, amivel bárkiből ki lehet szedni az információt, amire szükségem van.

szavak: 575 zene: can't believe megjegyzés: szeri :3 <3

- i'm sorry, but who are you?

Elena & Victorie

I need your help.

Nem ismerek magamra.
Már több hete vagyok itt, és a város még mindig ugyanolyan nyugodt és hétköznapi, mint azelőtt volt, hogy idejöttem. Ez annyira nem rám vall, sürgősen össze kell szednem magam, különben csalódást okozok saját magamnak. Ezért is kell minél hamarabb belekezdenem a „tegyük pokollá Katherine életét” tervembe. Ma neki is fogok. Az első dolgom, hogy megtaláljam a hasonmását, Elena Gilbertet. Tudtommal gyűlöli őt, ezért erősen kétlem, hogy nemet mondana a szövetségre, amit felajánlok majd neki: segítsen tönkretenni Katherine-t egyszer és mindenkorra, ezzel ő is csak jól járna.
Hogy miért is utálom őt ennyire? Pokollá tette az életem. Mióta megismertem, a háttérbe szorulok, mindenkinél csak második vagyok, Katherine után. Elegem van ebből, véget akarok neki vetni. És véget is fogok. Nekem mindenem megvan, amire szükségem van, míg neki… nos, semmije sincs, de legfőképpen szabadsága nem.
Unottan sétálgatok, hátha felbukkan a hasonmás, de egyelőre sehol nem látok egyetlen ismerős arcot sem. Ha tényleg annyira hasonlítanak Katherinenel, mint ahogyan beszélik, nem lesz nehéz felismernem őt. Ezer közül is képes lennék felismerni azt az alattomos arcot.
Amint megfordulok, meg is pillantom. Ez biztos, hogy Elena. Habár meghökkentően… ugyanolyanok, a járása, a kisugárzása, az egész viselkedése más. Aki annyira ismeri Katherine-t, mint én, sosem tévesztené össze őket. Nekidőlök egy kihalt utcán az épületnek és hallgatózok. Várok, ameddig Elena ideér, és mikor meghallom a lépteit magamtól nem messze, hirtelen a torkánál fogva a falhoz nyomom. – Tényleg annyira hasonlítotok, mint ahogy beszélik. – félmosoly kúszik ajkaim egy sarkába, majd enyhítek a lány szorításán. – Nem akarlak bántani, ne félj. Sőt, igazából… - pillanatnyi hatásszünetet tartok, hogy megbizonyosodjak róla, nem kezd el segítségért kiabálni, vagy rám támadni. Bár… ő járna rosszabbul, nem én, de attól még nem akarok jelenetet rendezni. – a segítségedet szeretném kérni. – még jobban engedek a szorításomon, végül leveszem Elenáról a kezem, és távolabb lépek egy lépéssel. – Egyébként… a nevem Victorie. – hátradobom a hajam, majd kezet nyújtok a lánynak, az arcomról le sem lehetne vakarni a vigyort, ami Elena értetlensége miatt ékesíti ajkaimat.