Tárgy: Re: Bárpultok, bárszékek Kedd Május 20, 2014 5:07 pm
damon s. && stefan s.
you didn't save my life, brother!
Otthon, édes otthon. Sokan megkérdőjelezik a jelentőségét a puszta ténynek, miszerint fontos, hogy ott legyünk, ahová a gyökereink vezetnek vissza bennünket. Sokáig én is menekültem... vissza-visszatértem, majd ismét elnyelt egy akkor modernebbnek tartott civilizáció, mely mindig kikerülte Mystic Falls-t. De egyetlen dolog állandóan jelen volt az életemben. A tény, hogy van egy bátyám, és ha nem is békés céllal, de mindig követett engem utamon. Mindig ott volt, mikor úgy gondolta, hogy szükségem van rá, és közben sosem volt. Ez kovácsolt össze minket. Egy láthatatlan kötelék, egy láncolat, melyet egyetlen halandó tárgy sem képes elpusztítani. De mióta élünk mi halandó világban? Sosem volt részünk benne igazán. Mióta Katherine az életünk részévé vált, nem volt lehetőségünk másra, csupán hol jót, hol csupa rosszat megélni. És azt hiszem, az a Chicago-i fal remekül fémjelzi, hogy az én életem esetén melyik időszakból volt több. Tudtam, hová kell jönnöm, hogy megtaláljam a testvéremet. A birtokon nem leltem meg, hát... a következő helyszín nem volt kérdéses. Kíváncsi szemek öveztek azóta, hogy átléptem a határvonalat, de senki nem kérdezett. Ostoba viszont nem vagyok, hallottam a beszédet, mikor egy helyet magam mögött hagytam. A bátyám és Elena ismét együtt vannak. A szívem hevesebben dobogott a ténytől. Távolálltam most a ténytől, hogy ripper legyek emiatt. Az én keserűségem másra vezethető vissza, és arról Damonnek is tudnia kell. Legalábbis remélem, hogy sikerül beszélnem vele, mert legutóbb egészen furcsán váltunk el... ez nem a legjobb kifejezés. Majdnem megöltük egymást. És meg is érteném, ha megtette volna. A helység továbbra is azt a kellemes légkört árasztotta, amelyet mindig is. Donovan a pult mögött adogatta ki az italokat, és Damon a szokásos helyén foglalt helyet. Valamelyest ettől mindig összeszorult a szívem. Megszoktam már, hogy a mellette lévő hely is foglalt... Alaric jóvoltából. Sóhajtottam egyet, lehajtottam a fejem, és csak néztem pár másodpercig a fapadlót, míg fel nem hangzott egy új zene, és akkor elindultam a pult felé. Nem tudtam, mi van több a szívemben. Keserűség, vagy az, hogy míg távol voltam, a bátyám rendezte a magánéletét. Úgy, hogy én nem voltam benne. De a csudába is, én mondtam neki, hogy ne keressen, és nem jövök vissza! De hiba csúszott a számításba. A hiba neve pedig egyszerű: Silas. - Túl értékes ez az ital, hogy egyedül idd meg az egészet - ültem le mellé, és elhúztam az orra elől a majdnem teli üveget, amely a legnemesebb whiskyt tartalmazta, amelyet itt kapni lehet. - Egyébként helló, bátyám. Régen láttalak - tettem még hozzá, és egy húzásra rögtön belekortyoltam a folyadékba, nem szöszmötölve pohárral. Nyilván nem ocsúdik fel egykönnyen a jelenlétem okozta sokkból, de ő a bátyám. Sosem mutatja, ha meglepődik. Általában. - Azt hiszem, beszélnünk kellene - fordítottam végül felé a tekintetem egy halvány vigyorral.
a hozzászólás damonnek készült, passz, hogy hány szót tartalmaz, és írás közben a carry you home című számot hallgattam. Broooooo
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Bárpultok, bárszékek Vas. Márc. 23, 2014 9:41 am
Lydia & Faith
Nem erre számítottam, mikor újra találkoztam Ben-nel. Megértem, hogy adósságai vannak és a múltjáról mondhatni fogalmam sincs, de valahogy azt hittem idővel sikerül közelebb kerülnünk egymáshoz. Rólam mindent tud és nem is igazán tudok előtte titkot tartani. Az sem akkora titok, hogy örömmel zavarnám vissza a kis boszorkányt oda, ahova való. Valamilyen szinten Paul sem titok előtte, de ha ő így akkor én is így. Ezentúl nem avatom be semmibe. Utálja a boszorkányokat most mégis egy fedél alatt élünk eggyel.. Ez az egész annyira ironikus és mondhatni, már értelmetlen. Nem akarok erre gondolni és pontosan ezért van szükségem az alkoholra. Na, meg most már egy értelmes ember társaságára is Faith személyében. – Ben az én átváltoztatóm. Mondhatni neki köszönhetem az életemet. Ha ő nem lenne.. Elég fiatalon meghaltam volna, amit láthatod. – Hálás vagyok neki, amiért megmentett. Soha nem árulnám el. A világ minden kincséért sem, csak már kezd kicsit az idegeimre menni, hogy ennyire hidegen hagyom, mintha nem is érdekelném. Tudom, hogy őt igazából semmi nem érdekli saját magán kívül, de akkor is. Vagyis törődik velem.. A maga módján. De nekem ez nem elég.. Elméletileg közel állunk egymáshoz, de mégis elválaszt minket millió fényévnyi távolság. – A legrosszabb az egészben, hogy ehhez sincs kedvem. Az ég világon semmihez nincs kedvem. Most is azért iszogatok itt, hogy azt is elfelejtsem ki vagyok. Fogalmam sincs mit akarok vagy mihez kezdjek az életemmel. Egyszerűen csak sodródom az árral. – Sóhajtottam egyet, majd megtámasztottam a fejemet. Furcsa, de az elmúlt percekben valahogy sokkal nehezebb lett. Na, igen. Végre egy kicsit kezd hatni az alkohol. A szoba még nem forog velem, szóval közel sem vagyok azon a szinten, hogy elég. De ez, már egy igazán jó kezdet. Mondjuk úgy beszélek, mint egy alkoholista, ami nem túl pozitív dolog, de ma valahogy mindenre teszek magasról.. Egyszerűen nem érdekel és kész. Én, Faith és a pia. Nem is kell semmi más.
Fogalmam sem volt, hogy mire gondol Lydia és milyen lakásról beszél. Soha se gondoltam olyannak, aki képes lenne mással együtt élni, maximum csak akkor, ha szereti ezt a személyt. Viszont ahogyan kiejtette a Ben nevet nem éppen arról árulkodott, hogy szerelmes belé vagy oda van érte. Mondjuk nála soha se lehet tudni. Mindig is kiszámíthatatlan volt, de ezt szeretem benne, hogy mindig tud meglepetésekkel szolgálni. - Ki ez a Ben és honnét ismered? - néztem ráérdeklődve és közben az üveggel játszottam. Mindig is bírtam a piát, de most se szeretnék túl menni a határon, így jobb ha kicsit visszafogom magamat. Meg ahogy elnézem őt, nagyon úgy nézz ki, hogy még sokáig itt leszünk, mert eléggé szarul nézett ki az egyetlen barátnőm. Nem mondtam, hogy szedj fel bárkit is és örülök neki, hogy végre rájöttél erre. - mondtam neki egy ördögi mosoly kíséretében, hiszen itt volt már az ideje, hogy ő is megtanulja, hogy a pasik nem olyan édesek, mint mutatják magukat. - De például miért nem használsz ki egyet, vagy éled ki rajta az ördögi énedet? - még mindig mosolyogva figyeltem őt. Soha se értettem, hogy miért fogja vissza magát és miért nem éli ki magát és dühét. Én nem sietek sehova, most hogy végre sikerült megtalálnom téged, szóval ki vele ki ez a boszi és miért készít ki ennyire? - böktem oldalba játékosan, majd neki dőltem a bárpultnak. Szívesen segítenék neki, csak egy szavába kerülne. Magamtól nem fogok cselekedni, ha ő kéri, akkor segítek rajta és megtanulja a leckét a másik boszi. Kegyetlen lennék amiért képes vagyok a saját fajtámat is bántani? Talán igen, talán nem. Ez szerintem mindenkinek magának kell eldönteni. Az életben maradásért és a barátaimért mindenre képes vagyok. Meghúztam az üveget és éreztem ahogyan a nedű végig járja az egész testemet. Soha se voltam alkoholista, de nem is vettem meg, de most úgy éreztem nagy szükségem van rá.
Nem vagyok az a nyavalygós típus. A problémáim nagy részére magasról teszek. Az iváshoz sem kell különösebb ok csak néha, már annyira elegem van, hogy muszáj egy kicsit elkövetkeztetni a valósághoz és ahhoz sajnos minimum egy üveg whiskyre van szükségem. Valaki, már egy korsó sörtől kidől.. Valaki pedig egy kortytól. Én vámpírként túlságosan is jól bírom az alkoholt.. Meg előtte sem volt vele különösebben problémám. Nagyrészt csak rájátszottam, hogy azt higgyék elég részeg vagyok ahhoz, hogy ne tudjak ellenkezni, ha valami perverz dolgot szeretnének megvalósítani. Azonban mindig résen voltam. Nem vagyok büszke a múltamra, de mindent megtettem annak érdekében, hogy túléljem. Mivel még mindig élek úgy néz ki, hogy ebben nagyon jó vagyok. Megúsztam azt, hogy Dominic vámpírok kezére juttatott.. Szóval mondhatni lehetetlen engem eltenni láb alól. De ezt most gyorsan lekopogom, mielőtt rám esik a plafon vagy valami ilyesmi. Az egyáltalán nem lenne szórakoztató. – Inkább azt mondanám, hogy még mindig jobb itt porosodni, mint a lakásomon.. Lakásunkon.. Na, Ben-nél. – Már nem tudom, hogy minek nevezzem.. Főleg, hogy eggyel gyarapodott az ott élők száma. Nem örülök neki, de tenni sem tehetek ellene semmit, amivel ne haragítanám magamra Ben-t. Örömmel megnyúznám azt a lányt és a legrosszabb az egészben, hogy én voltam az, aki magunkhoz csalogatta.. Mondjuk csak idő kérdése volt, hogy megtalálja Ben-t, de jobb lett volna ez az egész később.. A távolból kellett volna figyelnem.. Késő bánat. – A pasik idióták. Most valahogy egyikhez sincs hangulatom.. Az alkohol sokkal jobb kedv fokozó. – Mondtam halvány mosollyal az arcomon.. Nem lett volna olyan nehéz felszedni valami idiótát egy éjszakára, de most valahogy ahhoz sem volt kedvem.. Csak sodródom az árral és remélem, hogy valami pozitív dolog is történik, majd velem. – Ez az egész bonyolult.. A lényeg, hogy el kell viselnem. De szívesebben töltöm itt az éjszakát a bárpulton feküdve, mint bárhol máshol.. – Legszívesebben megkérném arra, hogy tegyen rá valami varázslatot, hogy legalább a hangját ne kelljen hallanom. Úgyis egyfolytában csak beszélni képes.. Vagyis inkább nyavalyogni, hogy ez a baja meg amaz. Ilyenkor kicsit elgondolkozom, hogy tényleg olyan rossz lehetett neki? Mert az elvárásai az egekben vannak. – Csirió. – Megemeltem a saját üvegemet és jó pár kortyot juttattam be a szervezetembe. Egy kicsit el kell lazulnom és ez a legjobb megoldás. El kell felejtenem az egész boszorkány incidenst, hogy azaz elmebeteg liba kis híján megölt engem.. A legrosszabb, hogy én nem tehetem meg vele.. Valahogy úgy kellene rendeznem a szálakat, hogy véletlen meghaljon.. Vagy valami ilyesmi. Mert nem vagyok hajlandó vele tölteni a mindennapjaimat.
Miközben vártam, hogy végre mesélni kezdjen addig meghúztam a másik üveget, amit időközben kihoztak. Tudom, hogy nőből vagyok és nem illik üvegből inni, de soha se zavart, meg ha bárki is emiatt beszólni annak számolnia kellene egy boszorkány erejével, ami nálam eléggé fájdalmas is tud lenni. Talán fura és kegyetlen vagyok amiért szeretem látni, főleg a férfiakat ahogyan szenvednek, de ez van. Mindig is szeretni fogom őket megkínozni és még így is csak annak a harmadát kapják tőlem meg, mint amit nekem kellett átélnem egy hímnemű egyed miatt. De ez már a múlt és nem is akarok többé rágondolni. Megtörtént és nem mehetek vissza az időben, így kár is ezen rágódnom. Egy darabig még türelmesen vártam, majd éppen meg akartam már szólalni mire elkezdte mesélni, hogy miért is van ennyire letörve. Amikor meghallottam az exe nevét, akkor egy kisebb düh fogott el és még a szemeimet is megforgattam. Persze, hogy megint egy férfi az oka annak, hogy egy nő szenved. Hiába vámpír Lydia, neki is van szíve és tényleg nagyon vámpír. Talán néha túlzottan is emberséges. Szóval, ha jól értem, akkor most komolyan az exed miatt porosodsz itt? - kérdeztem minden kertelés nélkül. Soha se voltam az a személy aki hazudik, sokkal inkább kimondom őszintén azt amit gondolok. Miért is kellene kertelnem, ha valaki elég erős, akkor úgyis szembe tud nézni az igazsággal. - Te hagytad őt és még ahhoz sincs bátorsága, hogy beszéljen veled? Te meg itt szomorkodsz? Miért nem keresel valaki mást, valakit akivel eltudnád felejteni az az idiótát? - néztem rá kíváncsian. Komolyan miért kell szomorkodni egy pasi miatt? Mi értelme? A pasik soha se fognak megváltozni és ezt kellene Lydia-nak is megtanulnia, hogy több ezer másik hímegyed él még a világban, akikkel jól el lehet és még élvezheti is az életet. -Milyen boszi és miért kellene neked vele együtt élni? - néztem rácsodálkozva, mert egyáltalán nem értettem, hogy miről beszél ezen a téren. Soha se gondoltam volna azt, hogy el tud viselni egy felesleges harmadik személyt, de részben nagyon is érdekelt, hogy kiről beszél a barátnőm. Velem? - kérdeztem vissza költőien. - Velem nincs semmi se. Élem az én kis életemet. Semmi extra se történt, csak járom a világot és próbálom megtalálni a helyemet. - mondtam neki kedvesen, majd egy halovány mosolyt küldtem felé. - Csirió! - emeltem magasba az üveget és újra meghúztam.
Tárgy: Re: Bárpultok, bárszékek Szomb. Feb. 15, 2014 10:33 am
Lydia & Faith
Valaki meghallhatta, hogy ilyen szánalmasnak érezhetem magam, hiszen nem sokkal később társaságom akadt. Nem vágytam senki idegenre, mert abból már bőven elég volt az a csaj is. Nekem egy kis kikapcsolódás kell egy olyan személlyel, aki már régebb óta az életem része. Itt jönne a képbe Ben, de valahogy most nem érzem úgy, hogy sok kedve lenne ahhoz, hogy velem iszogasson. Inkább falja a nőket, mint eddig. Azon sem csodálkoznék, ha már azt a lányt is meghúzta volna.. Mondjuk kicsit visszataszító, hogy most már olyanokkal is kezd, akiknek nincs a fejükben valami a helyén. De ő teszi lejjebb a mércét nekem ezzel nem is kellene nagyon foglalkoznom. Mégis ezt teszem.. Bár tudnám, hogy miért foglalkozom ennyit az ügyeivel.. Oké.. Hálás vagyok neki és soha nem szúrnám hátba… Az is ezt bizonyítja, hogy nem öltem meg azt a csajt, amíg volt rá lehetőségem. Pedig ez volt az, amire a legjobban vágytam. Nem szeretem, ha valaki kiveszi a kezemből a piámat, de ezt azt hiszem Faith-nek képes vagyok megbocsájtani. Mégis talán az egyetlen barátnőm.. Szeretem a sajátos stílusát. De tisztában vagyok azzal, hogy nem azért lett ilyen, mert ehhez volt kedve. Elég sötét múltja van neki is. Ki könnyebben, ki pedig nehezebben dolgozza fel ezt az egészet. Ő láthatóan könnyen csak egy pár külső változtatással fejezte ki, hogy mi is lakozik legbelül.. De én aztán végképp nem hibáztatom. Nekem is volt hasonló korszakom. – Csak nehéz az örökkévalóság. Az exem felhívott.. Akit én hagytam ott.. Fogalmam nincs, hogy miért egyszerűen felzaklatott. Pedig még csak bele sem szólt a telefonba.. Sőt, mire felvettem le is tette a seggfej.. Plusz még egy olyan csajjal kell egy fedél alatt élnem, akit gyűlölök. Vagyis megpróbált megölni, de kiderült, hogy nekünk kell megvédeni.. Pszichopata a csaj.. Ilyenkor utálom igazán a boszorkányokat.. Ne vedd sértésnek. – Utálom, hogy többnyire tehetetlen vagyok velük szemben. Főleg, mivel ez a csaj nem tűnt kispályásnak. Ez még sem akadályoz meg abban, hogy arra vágyjak, hogy megöljem. Legszívesebben letépném a fejét a helyéről aztán pedig öröm táncot járnék mellette. Igen.. Sokkal boldogabb lennék az egyszer, már biztos. – Veled mi a helyzet? – Nem akartam, hogy ez az egész rólam szóljon, hiszen szeretnék egy picit elszakadni a saját kis problémáimtól. Azt pedig csak úgy lehet
Tárgy: Re: Bárpultok, bárszékek Szomb. Feb. 15, 2014 8:59 am
Lydia & Faith
Sejtettem, hogy nem fog örülni annak amit tettem, de megérte a kockázatot, hiszen félig már úgy is halott voltam, hiszen régen meghaltam már. Nem volt egyszerű múltam, de túléltem és így próbáltam kihozni a legjobbat az életemből. Egyszerűen nem érdekelt már semmi se. Fogalmam sem volt arról, hogy ez helyes vagy nem, de úgy éltem az életemet, hogy nem érdekelt már semmi se. Egyszerűen egyszer ölünk és én sokszor feltettem mindent egy lapra. Ilyen volt New Orleans is, hiszen az életemmel játszottam, amikor a kis csajon alkalmaztam az erőmet, de ez se érdekelt. Boszorkány vagyok, de még is félig halott személy. Meglepődtem, amikor megölelt, mert ilyet nem nagyon szokott csinálni. Mosolyogva viszonoztam az ölelését, ami nem csak tőle volt szokatlan, de én se vagyok az-az ölelgetős fajta, egyszerűen csak szeretek tisztes távolságból figyelni az embereket és nem túlzottan megbízni bennünk. Lydia volt az egyetlen barátom és talán pontosan csakis miatta jöttem ide. Figyeltem őt mosolyogva és úgy éreztem pont jókor jöttem, hiszen nem éppen úgy festett, mint aki éppen kicsattan az életkedvtől. - Köszönöm, hogy nem tépted ki a szívemet. - mondtam neki mosolyogva, majd meghúztam én is az üveget és újra felé nyújtottam.- Hiányoztál Lydia és kezdtem aggódni érted, mert eléggé eltűntél a térképről. - mondtam neki kedvesen, de habozás nélkül folytattam tovább.- Téged elnézve viszont nem alaptalanul aggódtam. Mi a baj? - szegeztem neki a kérdést minden kertelés nélkül. Soha se szerettem a mellébeszélést, ezért is mondtam mindig ki amit gondoltam. Ami a szívemen az a számon és az se érdekelt, hogy ez kinek mennyire fáj. Helyet foglaltam mellette és intettem még egy üvegért. Úgy éreztem szükségünk lesz még egyre, de nem bántam. Eléggé ramatyul nézett ki és én mindig itt leszek neki, ha bármi baj van. Talán a sors akarta így, hogy pont most jelenjek meg. Végig mértem közben ezt a helyet. Nem volt rossz, de ennél már jobb helyeken jártam. - Szóval?- néztem rá érdeklődve és a válaszát vártam.
Magányos vagyok.. Hiányzik Paul, hogyha őszinte akarok lenni. Eszem ágában nincs visszamenni hozzá mégis hiányzik. Hiányzik az, hogy valaki mindig mellettem van. Még akkor is, ha kapcsolatunk végső stádiumában, már elég feszülten reagált mindenre. Nem akartam rákérdezni, hogy mi a baja, mert annyira nem akartam belemélyedni ebbe az egészbe. Most pedig itt vagyok és arra készülök, hogy leiszom magam a sárga földig. Csak a szokásos. Semmi különös csak az, ami úgy általában esedékes. Felkerestem Ben-t, de úgy érzem sokkal távolabb vagyunk egymástól, mint egykor voltunk.. Soha nem volt az a lelkizős fajta nem is akarom, hogy az legyen, de most mintha még távolabb állnánk egymástól. Nem is tudom igazán megmagyarázni, hogy mégis mire gondolok, mert ez túlságosan is összetett. A mi kapcsolatunk összetett. Ma reggel meglátott meztelenül. Kínos, de nem olyan vészes, ha úgy vesszük. Viszont még mindig kellemetlenül érzem magam emiatt. A legjobb lenne, ha beszélnék vele erről, de addig míg az a kis fruska a lakásban tartózkodik, ami előre láthatólag nagyon sok idő, akkor nem nyílik alkalmunk őszinte beszélgetésekre.. Szóval addig pedig le kell nyelnem ezt az egészet.. Vagy egyedül megemésztem vagy várok pár évet a megfelelő alkalomra, hogy beszéljek vele erről. Mikor végre a kezeim közé került a whiskys üveg rögtön magamba is döntöttem pár kortyot. Ez elég kevésnek számított ahhoz, hogy megártson, de legalább egy kicsit távolabb taszított a keserű valóságtól, hogy egyedül iszogatok és Ben-en kívül az ég világon nincsen senkim. Legalábbis olyan, akit egyszerűen megtalálhatok vagy valami.. Újra a számhoz emeltem volna az üveget, mikor valaki kivette azt a kezemből. Legszívesebben itt helyben kitéptem volna az illető szívét, de ekkor felfedeztem, hogy kiről van szó. – Faith! – Kúszott egy mosoly az arcomra, majd lepattantam a bárszékről és átöleltem. Az ilyesmi nem volt a szokásom.. Mármint ez a túlzott csöpögés.. Ölelkezés meg minden idióta fizikai kontaktus. De most pont jókor érkezett és nagyon régen láttam, szóval.. Tökéletes időzítés egy olyan pillanat megragadásához, ami az elkövetkezendő 50 évben nem fog megtörténni. – El sem hiszem, hogy itt vagy. – A szemeim, szinte csillogtak a boldogságtól. Végre nem érzem magam egy rakás szerencsétlenségnek.. Tisztán emlékszem mennyi mókában volt részem Faith-tel.
Végre megérkeztem abba a városba, ahol remélhetőleg megtalálom Lydia-t. Az biztos, hogy lesz hozzá egy-két keresetlen szavam, hogy csak így elnyelte őt a föld, de ezt a várost elnézve nem is csodálom. Kíváncsi voltam, hogy egy maga fajta lányt, jobban mondva vámpír mi kötheti ehhez a helyhez. Bárki lehetne, a világ legnagyobb városaiban élhetne, gazdag lehetne és mindene meg lehetne, de még is ő itt él és ide tűnt el. De most már meg van és nem fog elmenekülni. Egy dolgot tudok, hogy New Orleans-ba egy darabig nem fogok visszamenni. Semmi kedvem olyan helyen élni, ahol szabályozzák a boszorkányokat, illetve ahol idegesítő hibridek járkálnak az utcákon. Lassú, de magabiztos léptekkel szeltem az utcákat, egyik utcáról a másikra sétáltam. Nem volt nehéz eldöntenem, hogy merre kezdjem a keresést. Figyeltem és füleltem, így minden varázslat nélkül tudtam, hogy a Grill-be kell keresnem őt. Egyáltalán nem siettem, élvezni akartam az időjárást. Tél volt, de nem volt túlzottan hideg és most erre nagy szükségem volt. Fogalmam sem volt, hogy miként fog reagálni arra, hogy újra feltűnök, mert mi van ha szánszándékkal került engem. Talán jobb is így, hogy egy nyilvános helyen jelenek meg, mert talán itt nem törné ki a nyakamat, bár soha se lehet tudni, hogy mire képes egy feszült és dühös vámpír. Nem sokkal később meg is érkeztem, de még nem mentem be egyből. Kicsit vártam és megnéztem magamat a kirakatnak az üvegében. Megigazítottam a hajamat és a sminkemet, majd hatalmas lendülettel feltéptem az ajtót és mosolyogva beléptem rajta. Körbe néztem a kicsit sötét helységben, de hamar megtaláltam egy üveg Whiskey társaságában. Határozott léptekkel indultam el felé, majd leültem minden szó nélkül és kikaptam a kezéből az üveget. Jól tudhatnád, hogy ez nem egészséges, meg amúgy is csak a szamár iszik magában. - mondtam neki ördögi mosollyal az arcomon és vártam a reakcióját. Ő volt az egyetlen barátom, de nem éppen úgy tűnt, mint aki jó passzban van, szóval talán nem fogja annyira értékelni az én kis tréfámat, mint amire számítottam.
A telefonhívás jobban felzaklatott, mint az a tény, hogy a jövőben együtt kell élnem azzal a szőke libával. Van egy olyan érzésem, hogy Ben még valamilyen szinten örülni is fog neki. Lefogadom, hogy nagyon hálás lesz neki azért, mert végre megtalálta a megmentőjét. Ez az egész szép és jó, de én nem kérek az egészből semmit. Rosszul vagyok attól a lánytól és legszívesebben kitépném a szívét a helyéről.. Felkeresném azt a személyt, aki ennyire félelemben tartja és örömmel lökném vissza a karjaiba. Meg is tenném, ha nem lennék tisztában azzal, hogy Ben-t sodornám az egésszel bajba. Már azért, hogy elzavartuk tönkrement a gyűrűje. Mi lenne, akkor ha visszataszítanánk oda, ahova jött? Vagyis inkább én taszítanám vissza, mert Ben elfogadta a sorsát én viszont nem tudom elfogadni azt a tényt, hogy vele kelljen együtt laknom. Szeretem Ben-t meg minden. Érte elég sok mindenre képes vagyok, de az, hogy egy ilyen nővel éljek együtt.. Az ki van csukva. Inkább töltöm minden estémet egy híd alatt vagy egy kocsmában, de nem fogok közös levegőt szívni vele.. Legalábbis nem többet annál, amennyit kell. Mert elkerülhetetlen lesz így, hogy találkozzunk, de én azért megpróbálom. Visszatérve Paul telefonhívására.. Mire beleszóltam azonnal letette. Tipikus. De nem fogom felhívni. Nem vagyok olyan típus, aki egy telefonhívás után rögtön rohan vissza ahhoz a személyhez, akivel egyszer együtt volt. Főleg nem azok után, hogy én voltam az, aki ott hagyta és nem fordítva. Szóval innentől kezdve nem igazán érdekel. Viszont nekem most hatalmas szükségem van egy italra. Ahogy észrevettem az utóbbi időben túlságosan is sokat iszom.. Nem, mintha ezt bárki felróhatná nekem. Azt teszek, amit akarok és akkor, amikor akarom. Ismét a Grill ajtaján léptem be, de ezúttal reménykedtem, hogy nem fog semmi őrült hazáig követni. Ennek elkerülése érdekében senkire nem néztem egyszerűen csak a bárpultot céloztam meg. Nem érdekel ki ül mellettem ki van pár méterrel arrébb. – Egy üveg whiskyt, szépfiú. – Szóltam oda a csaposnak, majd megtámasztva a fejemet bambultam magam elé. Tényleg nem akartam magamnak társaságot, mert amilyen szerencsém van még egy őrülttel lesz alkalmam találkozni.
Igazat adtam neki, egy ilyen kis gyökeret ki kellene irtani, mint őt Hiába voltam a rajongója, hogy úgy mondjam mindent megtanultam róla és tudtam, hogy nem adja magát könnyen, de nem számítottam rá, hogy olyan idióta lesz, hogy vasfüvet fog inni. Mazochista barom az ilyen. - Ne aggódj, édes egyszer eljön a napja, hogy itt fognak előtted állni és te meg szenvedni fogsz, azt garantálom. – Jegyeztem meg majd piszés orromat felvontam szemöldökömmel együtt. Kicsit megijedtem, mikor kiszedte a tűt és levegőt szívatott bele, mi az isten, gondoltam magamban. A vér is megfagyott benne, de persze az évek során nagyon sok vámpírral találkoztam és tudta, hogy ők tudják, mikor vagyok „betojva" Így szabályoztam a pulzusomat és mély levegőt vettem, nem érdekelt ez az örült. Bele néztem mélyen a szemébe és szemöldökömet összeráncoltam. Elmosolyogom magam és ajkam közelit az övéhez, mielőtt felrángatott volna ittam egy kortyot és némán tűrtem, ahogy éppen biosz leckéket ad nekem. Mosolyom azonnal leapadt, mikor szívemhez ért, de én csak kecsesen meredtem rá pilláim alól és abban a pillanatban rá köptem egyet italomban vasfű volt direkt olyat kértem. Lehet, hogy azt issza, de egy pillanatig még is marja a szemét pont addig, hogy elengedhessen és én a csizmámban lévő karóért nyúlhassak. Így lett elengedett szeméhez kapott a tű leeset én összetapostam, karómért nyúltam és hasába vágtam, majd kihúztam és tudtam merre van a szíve, de el akartam téveszteni azt. Senki nem nézett pont kapóra jött az, hogy egyre kevesebb ember volt és mi meg egy kis eldugott részen voltunk. Másodszorra már a szíve alá szúrtam pont súrolhatta azt. - Most én tartok neked bioszt te barom, nézd csak ez a szíved. - Nyomtam egy leheletnyit feljebb a karót és mosolyogtam el biccentett fejjel. - Örülj neki, hogy vagyok olyan drága, hogy eltévesztettem a szíved. Lehet, ember vagyok, és lehet, azt hiszed egy kis senki és méltó sem vagyok arra, hogy te hozzád szóljak… Blah Blah. De bár milyen hihetetlen eszes, bátor, ja és csinos vagyok. Szóval rossz embert akarsz te kicsinálni bogaram. Ha nem mondod el amit tudni akarok, majd kiszedem másból, de ha arra kerül a sor, hogy a vámpíroknak annyi lesz ebben a városban, te leszel az első. – Mondtam, majd nyomtam a szájára egy szájfényes csókot és kihúztam a karót. Megigazítottam a hajamat és rá kacsintottam, majd eltűntem lassan araszoltam kifelé az ajtón.
✘ Words: 580 ✘ Notes: Ha akarsz válthatunk helyszínt, ha nem, akkor lehet záró is... (: ✘ Music:Mercy
Hatalmas sóhaj hagyja el ajkam közvetlen azután, miután a tű a kezembe került. Egy pillanatra elgondolkozom, hogy ki is ő, és miért hisz azt, hogy végezni tud velem... De nem baj, a látszatát fenn tartva annak, hogy mennyire nem érdekel a személye percekig meg sem szólalok, csak kortyolok az italomból, miközben a tűvel játszom szabad kezemmel. Kihúzom a végét igencsak lassan, s éles füleimnek köszönhetően hallom, ahogy egy keserves sikollyal megtelik levegővel, majd mikor kinyomom belőle a levegőt, haragos fütty kíséretében szabadul vissza a Grill fülledt légterébe. - Igazán ráférne erre a helyre egy szellőztetés... - Jegyzem meg félhangosan, mintha csak magamban beszélnék. A pultos rám emeli kérdő tekintetét, de mintha meg sem érezném magamon a fürkésző szemeket, szorítom meg egy pillanatra az injekciós tűt, miközben a másik kezem szabaddá válik, s a pohárért nyúl. Kiiszom az italom, majd kicsit határozottabban teszem le a pultra a poharat, és egy megadónak ható sóhaj hagyja el ajkamat. - Jó figyelj. Ha meg akarsz ijeszteni állj ide az összes ellenfelemmel, de jól vigyázz, mindnek tudom a nevét, és csak természetfeletti lehet... - Sütök el egy gyatra poént gúnytól átázott hangon. Szavaimból semmi mást nem érezhet, csak a gúnyt és a megvetést, és ezt mind az üres fenyegetéseivel váltotta ki belőlem, mert engem nem érdekel mit akar, és az sem, hogy mikor akarja, csak hagyjon békén és keressen másik palimadarat, aki majd biztosan bedől ennek a semmi kis fenyegetésnek. Nem félek. Ha Silas és Klaus sem ijesztett meg, nem pont egy ember fog, aki azt sem tudja milyen is vagyok valójában. Attól, hogy olvasott valamit, még nem jelenti azt, hogy ismer. A fecskendő még mindig a kezemben van, s úgy érzem ideje kezembe venni az irányítást. - Csak úgy tudhatod meg, hogy változik valaki vámpírrá, ha te leszel a bemutatóalany... - Suttogom most én a fülébe, miközben felállok a bárszékről, és az orra előtt húzom ki ismét a fecskendő fégét, hogy megtelhessen levegővel... Egy elmebeteg vagyok, s jobb, ha ezt tisztán látja, és nem próbál meg még egyszer fenyegetni, mert hamar felkapom a vizet. - És akkor most játszunk az én szabályaim szerint édes! - Nyomom meg az utolsó szót kicsit sem kevés rosszat sejtetően, majd megragadom a kezét. - Mond csak mennyire vagy jó biológiából? Volt egy olyan rész benne, hogy a vérkeringés zárt rendszer... blablabla... - Pillantok fel a plafonra, mintha gondolkodnék, de közben arcomra kiül valami játszott ártatlanság, miközben az előbbi tömeg leapad és a nagy csapat fiatal vihorászva hagyja el a helyszínt. Egy kívülálló csak annyit láthat, mintha évődnénk, miközben épp én készülök megfenyegetni őt... Vagyis az még nem ez a rész. - ... és ha levegő kerül bele akkor az illető meghal... Vagy valami ilyesmi, de ki emlékszik pontosan nem igaz? Lehet ki is kéne próbáljam nem? Mondjuk a szívedbe, hogy ne szenvedj sokat... - Folytatom tovább a színjátékot, miközben részegséget színlelve közelítek a tűvel a szíve felé, úgy hogy a kezét még mindig fogva tartom, így aligha tud mozdulni. Félmosolyom idegesítő lehet, ahogy a fölényes csillogás a tekintetemben, majd észrevétlenül tulajdonítom el a táskáját, miközben a tűvel a bőrét érintem. Pillanatok műve csak, hallani akarom az egyetlen árulkodó jelet, mely félelemre utal, egy pillantást, egy apró szívdobbanást, gyorsuló szívverés, élvezem a helyzeti előnyömet, majd hirtelen növelem a távot, s az előbbi színjátékra csak egy apró vércsepp emlékezteti a lányt, mivel felkaristoltam a bőrét. Mire észbe kaphatna és felnézne, engem már nem lát a bárban, csak a hátsó ajtó lengése jelzi, hogy alig fél perce még ott álltam vele szemben.
Tényleg eszembe juthatott volna ez a tény, de az, hogy ő vasfüvet eszik ez most komoly? Minden vámpír megörült. Hatalmat akarok mindig is azt akartam. Nem féltem tőle, sem a haláltól tudtam, hogy az bármikor bekövetkezhet és nem érdekelt mikor csap le és az én szeszélyes, kelekótya életem. nagy levegőt vettem és mosolyogtam. - Nem tudsz te arról semmit nekem mennyi mindent kellett kiállnom azokért az infókért rólad, Damon. – Suttogtam szexisen a fülébe majd elhúzódtam tőle. Majd felsziszegtem. - Ugyan kérlek, olyan sáros leszel, hogy csak, na. – Kacsintotta rá elegánsan. Vajon honnan tudhatom meg azt, hogy a vámpírok, hogyan járhatnak a napon. Eszembe jutott a legjobb a barátnőm Nora, vajon mi lett vele, ő biztosan tudna nekem segíteni és tuti, hogy fog is segíteni. - Megtudom a titkodat és nem állít meg semmi, Damon.- Fenyegettem meg és meredtem a szemeibe, amiben egyszerűen láttam a dühöt és a megvetést. Szavai sokként értek engem és nem tudtam mire gondol éppen. Nagyon sokat tanulmányoztam a vámpírokat és azt, hogy az érzelmeik felerősödnek bennük és ez nem jelent jót számomra, hiszen felhúztam egy olyan vámpírt, aki egyébként sem tud uralkodni az érzésein. - Te miről beszélsz? – Kérdeztem tőle kikerekedett szemekkel. Vajon miről beszélhet, megmutatja, csak nem engem akar átváltoztatni, ugyan kérlek biztosan nem. Talán rossz ötlet volt védtelenül ide jönni, de még sem vagyok védtelen, ha rám támadna, még van esélyem egy nagy esélyem ellene. Éreztem már a vesztemet, mikor Damon nagyon csúnyán nézett rám, megpiszkáltam a nagy oroszlánt egy bottal és most el akar tenni láb alól, gondolom én a szemeiből ítélve. Körbe pillantottam elég sokan voltak, csak nem fedi fel magát, hogy vámpír vagy ilyesmi, vagy is nagyon remélem azt, hogy nem fedi fel magát a többiek előtt. Még mindig póker arccal néztem őt és vártam, hogy mi következik ezek után most.
Tény és való kezd egyre irritálóbbá válni eme kis csevej, és az alkohol sem segít a várható vihar kitörésének elkerülésében, csak késlelteti azt. Mély levegőt veszek, és próbálok lehiggadni, de amikor ilyen tudálékos kis tinik fenyegetnek, valahogy nem megy. Na jó, senkitől sem viselem el, ha fenyegetnek. Szavai csak szítják a tüzet, mely egy pillanatra tekintetemben is fellobban azt jelezvén, hogy vagy most fogja vissza magát, vagy viselje el a következményeket. - Akkor hadd avassalak be egy kis titokba édesem. Az én ellenségeimnek nem lesz fontos a te kis semmi életed, szóval, ha én itt és most elvenném, hidd csak el, hogy senkinek nem tűnne fel! - Magabiztosságom nem ismer határokat, de hiszen honnan is ismerhetné az én ellenségeimet? Vegyük példának a jó öreg hibrid "barátomat", aki ezerszer megölhetett volna, mégsem tette. Vagy ott van a drága testvére, vagy a húga... Igen az a szép kis szőke igen hálás tud lenni, ő is megölhetett volna pár alkalommal. És valószínűleg a napokban haragítok magamra egy kétezer éves boszorkányt, aki szintén nem a velem szemben ücsörgő Kaylee életét fogja megbosszulni, szóval nincs mitől tartanom. Damon Salvatore nem ismeri a félelmet, s olykor ostobán vakmerő lépéseket tesz. Ez volnék én. Szóval nem tanulta meg a leckét. Tűszúrás a hasamban, enyhe maró érzés, majd egy önelégült mosollyal áldom a paranoiás természetem, és még mindig vasfűvel ízesítem az italom. Fura az íze, de meg lehet szokni. Laza mozdulattal csavarom ki a kezéből a fecskendőt, idegesítő mosolyom egy pillanatra sem kopik le arcomról, majd felmutatva az üres injekciót szólalok meg. - Verbénát iszom, mindenbe teszek, amit fogyasztok, egy kamionnyi kellene hozzám... - Sziszegem a képébe lenéző, arrogáns módon, nem hagyom, hogy nyeregben érezhesse magát, az nem én lennék. - Ugyan kérlek, a tanácsot én vezettem igen sokáig, ne hidd, hogy olyan könnyen besározhatsz... Elég mélyen befészkeltem magam ide, rosszabb vagyok mint egy fertő - Az az idegesítő mosoly még mindig az arcomon pihen, mintha odaragasztották volna. Hangom fölénytől és gúnytól bűzlik, s várom,mikor hozom ki a sodrából a lányt, aki nagyon nyeregben érzi magát. Reményeim szerint a kudarcba fulladt verbénás akciója kissé enyhített ezen. - Ugye nem hiszed, hogy elárulom, hogy vagyok képes a napon sétálni? Pont emiatt nem fognak hinni neked, ha vámpírt kiáltasz! - Szólalok meg ismét, majd nagy nyugalmat erőltetve magamra öntök ki még egy pohár italt, amibe bele is kortyolok, azzal a reménnyel, hogy feszült idegeim megnyugvásra lelhessenek. - Akarod tudni, hogy lehetsz vámpír? Megmutatom... Másképp nem megy... - Tagadom meg tőle ezt a kevéske részinfót is remélve, hogy végre kicsit kihozhatom a sodrából...
Jó poén volt mosolyodtam is el rajtam, majd igyekeztem minden erőmön azon lenni, hogy az a vasfű tényleg ott maradjon. Nem tudja még, hogy kivel áll szembe elég sok megrontott nővel és sok boszorkával szövetkeztem én ahhoz, hogy nekem ő bármire is képes legyen. - Óh, édesem olvastam én rólad eleget hidd, el tudok rólad sok mindent tudom, hogy egy idióta barom vagy és tudom, hogy sok ellenséged is van akik lássuk csak- Pillantottam körmei lágy vonásaira melyeket még érkezésem előtt formáztam meg. - Ja, igen, mint mellettem állnak. – Ejtettem ördögi mosolyt, szemem felragyogott, ahogy megtört rajta a bár lámpáinak a fénye, és amiben némi gonosz is párosult. Keresztbe fontam lábaim majd szomorúan pillantottam bele a poharamba, amelyben már egy csepp ital sem volt. Felnyújtottam elegáns nőis mozdulattal a jobb kezem és intettem a helyes csaposnak, majd rá mutattam a poharamra a srác csak bólintott és már csinálta is nekem az új friss alkoholos italt. Lassan belenyúltam a táskámba ahol a tű volt és, mint ha csak megöleltem volna beleszúrtam a hasába. Büszkeség töltött el, hiszen nem csak, hogy legyengíthettem őt, hanem találkozhattam is azzal a vámpírral, aki elindította benne azt, hogy jobban érdekeljen a téma. Közelebb hajoltam hozzá és a füléhez érintettem puha, meleg ajkaimat. Hüvejk ujjam bele fecskendezte a vasfüvet, amitől kissé legyengülhetett. - Fogalmad sincs Damon, mire vagyok képes. Szerinted kinek hisznek jobban neked, vagy a volt polgármester asszony unokahúgának, aki ember.. Válaszolj nekem!- Suttogtam, majd kihúztam belőle és meredten néztem rá. - Hogy jársz a napon? – Kérdeztem tőle már jövetelező hangon, nem tűrtem ellent mondást elég volt a játékból és nem érdekel, ha felbosszantottam. - Hogyan lesz valaki vámpír? – Tettem fel az újabb kérdésemet. Elszánt voltam és voltam még tarsolyomban egyéb dolog is nem tudott nekem senki sem keresztbe tenni főleg nem ő. De mivel ő akadt a kezem közé nem tehettem mást őt kellett kikérdeznem.
Fogalmam sincs mit keresek most itt, ide sem kellett volna jönnöm, akkor talán elkerülhetném ennek a tudálékos kis csitrinek - elnézést a fogalmazásért, de szavai felbosszantanak - a bájos társaságát. Bájos? Azt hiszem nem kellene többet innom, mert balgaságok jutnak eszembe. Mindenesetre rideg arcom nem árul el egyenlőre semmit. - Nem rossz kiadás, de olvasd el az 1920-35-ig történő eseményeket, sokkal izgalmasabb! - Vetek rá egy rideg és nagyképű pillantást, miközben hangomból a sokak számára olyan jól ismert gúny csöpög szinte elviselhetetlenül. Ha azt hitte, hogy fel fog húzni azzal, hogy az öcsém naplóját olvasgatta és megtudott pár dolgot, nagyon téved. Konkrétan magasról teszek rá, hogy mit tud és mit nem, őszintén nem hat meg. Unottan iszom tovább az italom, s már bizonyos, hogy nem kopik le egyhamar, hacsak faképnél nem hagyom. Nagyon fontolgatom ezt az opciót, mert nem kellene megölnöm senkit, főleg nem nyilvánosan, majdhogynem fényes nappal van még, bár már lassan vége a napnak és jön a csodálatos este, mely egy kicsit közelebb visz a tervem végbemeneteléhez, amit már szeretnék magam mögött tudni végre, hogy foglalkozhassak mondjuk Elenával, vagy Stefan előkerítésével erre... Még van, aki zaklatni mer, mi több, meg merem kockáztatni, hogy most készül megfenyegetni, sőt utasítani akar engem... Szavak, mely értelmes mondattá álltak össze. Ez határozottan fenyegetés akart lenni, és nagyon kicsi tartott vissza attól, hogy a képébe ne röhögjek. - Szóval megfenyegetsz? És nekem most meg kéne ijednem? Ha eleget olvastál volna tudnád, hogy forrófejű vagyok, és magasról tojok a fenyegetésekre, főleg egy gyerektől, mint te vagy! - Kényszeredett mosoly ül ki arcomra, majd a szavakat egy vékony kis résen préselem ki az ajkaim között, majd kiiszom az italomat, és teljes felsőtesttel a lány felé fordulok. - Egy, nem érdekel a fenyegetésed, egy karcolást sem tudnál ártani nekem, kettő utálom, ha parancsolgatnak nekem, három; a tanácsot hosszú ideig én vezettem, nem gondolod komolyan, hogy hinnének is neked édesem? És négy... Kopj le végre és keress korodbeli társaságot, mert velem rosszul jársz! - Zárom le a mondandómat, melyet negédes hangon intézek hozzá, majd megfogom az italomat, és a poharamat, hogy két székkel odébb menve erősítsem meg benne azt, hogy nem óhajtom tovább elviselni a társalgást.
Jó poén volt mosolyodtam is el rajtam, majd igyekeztem minden erőmön azon lenni, hogy az a vasfű tényleg ott maradjon. Nem tudja még, hogy kivel áll szembe elég sok megrontott nővel és sok boszorkával szövetkeztem én ahhoz, hogy nekem ő bármire is képes legyen. - Óh, édesem olvastam én rólad eleget hidd, el tudok rólad sok mindent tudom, hogy egy idióta barom vagy és tudom, hogy sok ellenséged is van akik lássuk csak- Pillantottam körmei lágy vonásaira melyeket még érkezésem előtt formáztam meg. - Ja, igen, mint mellettem állnak. – Ejtettem ördögi mosolyt, szemem felragyogott, ahogy megtört rajta a bár lámpáinak a fénye, és amiben némi gonosz is párosult. Keresztbe fontam lábaim majd szomorúan pillantottam bele a poharamba, amelyben már egy csepp ital sem volt. Felnyújtottam elegáns nőis mozdulattal a jobb kezem és intettem a helyes csaposnak, majd rá mutattam a poharamra a srác csak bólintott és már csinálta is nekem az új friss alkoholos italt. Lassan belenyúltam a táskámba ahol a tű volt és, mint ha csak megöleltem volna beleszúrtam a hasába. Büszkeség töltött el, hiszen nem csak, hogy legyengíthettem őt, hanem találkozhattam is azzal a vámpírral, aki elindította benne azt, hogy jobban érdekeljen a téma. Közelebb hajoltam hozzá és a füléhez érintettem puha, meleg ajkaimat. Hüvejk ujjam bele fecskendezte a vasfüvet, amitől kissé legyengülhetett. - Fogalmad sincs Damon, mire vagyok képes. Szerinted kinek hisznek jobban neked, vagy a volt polgármester asszony unokahúgának, aki ember.. Válaszolj nekem!- Suttogtam, majd kihúztam belőle és meredten néztem rá. - Hogy jársz a napon? – Kérdeztem tőle már jövetelező hangon, nem tűrtem ellent mondást elég volt a játékból és nem érdekel, ha felbosszantottam. - Hogyan lesz valaki vámpír? – Tettem fel az újabb kérdésemet. Elszánt voltam és voltam még tarsolyomban egyéb dolog is nem tudott nekem senki sem keresztbe tenni főleg nem ő. De mivel ő akadt a kezem közé nem tehettem mást őt kellett kikérdeznem.
Unottan nézek ki a fejemből, a velem szemben lévő bárpultot kémlelem, mintha lenne rajta valami érdekes, de igazából semmi. Nagy sóhaj hagyja el ajkaimat, miközben önállósítva magam veszem ki a pultból a bourbont, amit ma este meg tervezek inni. A zenekar valami idióta zenét látszik, mely csak zavarja a fülem, de most ez sem érdekel annyira. Gondolataimban a lehetőségeket vetem fel, hogy mi is lesz velem azok után, ha Silas rájön, hogy önkényesen a háta mögött horgonyt cserélek egy boszorkány segítségével. Időt kért, míg talál egy bűbájt, amivel véghez tudja vinni. Kell a telihold, ami hamarosan eljön, és azok után felírhatok a listára még egy ellenséget, aki ki akar majd nyírni. Meg kell beszélnem Elenával, mit is tervezek,tudnia kell róla, hogy az újdonsült pasija öngyilkossági kísérletet tesz, csakhogy a barátnője élhessen. Élnie kell, és Silas felbosszantott a laza nemtörődömségével, és azzal, hogy még ha nem is mondta, de éreztette, hogy egy szempillantás alatt képes megölni engem. Persze valahogy mindig kihúzom magam a csávából, de azokon az alkalmakon Stefan is itt van, most viszont nincs. Mintha tüntetőlegesen végleg kiszállt volna az életemből. Talán magamra haragítottam valamivel, de majd megbékél, hiszen Stefan ilyen. Mindig megbocsájt az ő bátyjának. Mert neki fontos a család. Nem mintha nekem nem lenne az, de szeretek úgy tenni, mintha nem érdekelne, de Stefan tudja az igazat. És végül is meg akarom mutatni neki, hogy nem csak rossz nagytesó vagyok, hanem el is lophatom a szerepét. Na jó ez azért túlzás, ne essünk ilyen botor túlzásokba. Ha ezt élve megúszom, megkeresem a drága öcsikémet, beszélek a fejével, hogy mi is ez a látványos kivonulás az életünkből... Persze még azt sem tudja, hogy Elena és én kibékültünk, szóval erre sem lehet fogni. Segíteni akartam neki, de mindegy is. Csak felbosszantom magam, és az nagyon nem lenne jó. A pult mögötti tükörből kémlelem a lassan növekvő tömeget, s próbálok ügyet sem vetni a mellém leülő nőre. Hát ennyire nem látja, hogy egyedül akarok lenni? - Ha te boldog vagy én is... - Szinte rá sem pillantok, úgy válaszolok a nevem említésére, és hozzám intézett szavaira, de a tükörből futó pillantást vetek rá, majd kiiszom az italom, hogy újratöltsem, s közben a mobilomat babrálom fél percig, majd elteszem, hogy folytathassam, amit elkezdtem, és újabb korty csúszik le a torkomon. - Kaylee igazán örülök, hogy jó a memóriád, de lehet, hogy nem velem kellene ezt megbeszélned... Fordulj szakemberhez - Vésem bele tekintetem az övébe, miközben beszélek, majd ismét visszafordulok a poharamhoz, és lassú mozdulattal emelem a számhoz a poharamat, majd ujjaim hegyével játszani kezdek a pohárral. A bourbon tehetetlenül lötykölődik a kezem által okozott "vihar" hatására, s próbálok ügyet sem vetni a kissé buzgó lányról, aki még mindig itt van mellettem, szóval sajnos nem fogok tőle egyhamar megszabadulni...
Lassú kecses léptekkel haladtam be a bárba arcomon mosoly pihent. Végre újra itthon el se hiszem azok után, amiken átmentem több tudással és élettapasztalattal léphettem át ennek a kicsiny kis városnak a küszöbét. Bele túrtam gesztenyebarna fürtjeimbe és elindultam a bárpult felé éreztem a férfiak tekintetét a fenekemen. Intettem a pincérnek, aki oda is adta az italomat. Ünnepelni kell, hiszen végre itthon vagyok, és senki nem irányíthatja többé az életemet. Carol néni bár szerettem egy zsarnok volt felettem. Halála híre azért megrázott engem is. Így visszatérhettem Mystic Falls poros utcáiba ahol gyermekkoromat tölthettem. Többet akarok tudni még többet, mint eddig meg akarom tudni, hogy hogyan lesz valaki vámpír és hogyan lehetek én vérfarkas. Bár eszem ágában sincs ezekhez az undorító fajokhoz tartozni még is meg mozgatta a fantáziámat. Bele kortyoltam a hűsítő italba és végig pásztázta csillogó, kék íriszem a termet. Egy ismerős arc sem volt, de ahogyan tovább haladt a szemem meg akadt egy bárpultnál italozó férfin. Ahogy jobban megnéztem láttam, hogy nem más ő, mint Damon Salvatore. Elkerekedtek szemeim, melyek az előtt a termet járták. Megfogtam italomat és oda lépdeltem Mr. Salvatore mellé. - Damon Salvatore, olyan jóképű, mint ahogy emlékeztem. – Mosolyogtam a férfira, akinek szemmel láthatóan fogalma sem volt arról még is ki a franc lennék. Elnevettem magamat, majd teljes testel felé fordultam, hogy kibuggyanó kebleimmel is elkápráztassam a szemeit. - A nevem Kaylee, te biztos nem emlékszel rám, de a lényeg, hogy én igen. – kacsintottam rá nőiesen és ismét ujjaimmal át fésültem fürtjeimet. New Yorkban az életemet kockára téve szereztem infókat a Salvatore fivérekről. Megtudtam, hogy Katherine Pierce akiről már olyan sok képet láttam, változtatta át őt és a testvérét. Végig néztem és még beszéltem is Zach-kel mielőtt Damon meg nem ölte. Kicsit már tartok a vámpíroktól és óvatosabban bánok a szavakkal mindig viselem a medálomat, amiben vasfű van. Reggelente a kávémat azzal iszom, lehet, kicsit borzalmas íze van, de megéri. Pilláim alól felnéztem a férfira, aki még válaszra sem méltatott gondolom, nem érdeklem őt. Oly sokat tudtam meg róla még is oly keveset. Ismét italomat az ajkaim bársonyos felére érintettem, majd kortyoltam egyet. Ha a tanácsba akarok tartozni, mi előbb infókat kell gyűjtenem is ehhez ki lehetne alkalmasabb, mint Damon. De még nem tudom mit is fogok belőle kiszedni, nem hiszem azt, hogy önként és dalolva elárulja nekem, hogy a vámpírok hogyan is változnak át, vagy az ő esetében hogyan járnak a napon. Az a vámpír, akivel találkoztam direkt azt kérte este ejtsük meg a randevúnkat, mert képtelen a napon járni. Kezdett egyre több kérdés megfogalmazódni bennem.
Nem tűnt többnek a lány egy megtört szerencsétlennél. Volt benne egy kis darabka, ami az emberi önmagamra emlékeztetett, de ez a félelem.. Nem értem miért kell világgá kürtölnie, hogy mindjárt maga alá csinál a félelmében. Annyira értelmetlen. Ha valaki szörnyűségeken ment keresztül épp azért kellene megmutatni, hogy még ezek után is erős annyira, hogy azt mások el sem tudnák képzelni. Nem itt remegni, mint a kocsonya. Meg nem is értem milyen boszorkány az, aki nem tudja megvédeni magát. Ennyire gyenge lenne? Azt mondta, hogy reménykedik abban, hogy Ben valami nagyhatalmú boszorkány. Ha tényleg az én Ben-em az, akit keres, akkor elég nagyot fog koppanni, amikor kiderül, hogy igazából ő is vámpír. Méghozzá ő változtatott át engem, szóval neki köszönheti, hogy én most itt ülök és talán még el is vezetem hozzá.. De először Ben-nel kell beszélnem. A beszélgetésünk eléggé unalmas volt ezért inkább úgy döntöttem, hogy nem pazarlom tovább az időmet. Izgalomra vágytam és azért ültem ide mellé, de inkább még jobban untatott, mintha azt néztem volna, hogyan lötyög az üvegben a whisky miután az asztalra teszem. Jobban átgondolva még az is izgalmasabb lett volna egy fokkal. – Hát remélem, hogy megtalálod azt, akit keresel, mert eléggé szerencsétlen helyzetben vagy.. Az egyszer biztos. – Különösebben nem érdekelt, hogy mégis mihez kezd magával. Az sem érdekelt, ha mire újra megkeresném, már halott lesz. Bár csak remélni tudtam, hogy ebben az állapotban még a neveket is sikerült összekevernie. Van rá esély, de elég kicsi. Olyan határozottan mondta ezt az egyet, mintha évek óta csak ezt az egy szót mondogatta volna. Ben, Ben, Ben. Beteges, de tudni akarom, hogy mi az igazság. – A pokolban elég sok az ismerős, szóval nem lehet olyan rossz a szituáció. Mindenesetre.. Sok sikert neked kislány. – Mondtam, majd lepattantam a bárszékről és a kijárat felé sétáltam és a lehető leghamarabb szerettem volna hazaesni végre. Reményeim szerint Ben-t is pont ott találom.
Nem tűröm, hogy valaki cseszegessen főleg nem egy kis senki egy vámpír. Épp az ilyen elől menekülök és egy szembe jön velem. Próbáltam nem reagálni és tudomást sem venni róla. Ez a város tele van ilyenekkel, már sokat hallottam erről a Mystic Falls nevezetű helyről. Kicsit féltem is idejönni és féltem attól, hogy valaki majd beköp neki engem, de nem tudom mihez kezdhetnék várjam a halált egy utcában. Otthonom sincs igazából semmim nincs. Egy magam vagyok a nagyvilágban. Vajon ennek a lányak mennyi mindenen kellett átmennie, hogy ez lett aki most? Egy vérszívő szörnyeteg aki megbújik a sötétéségben? Vajon félt mikor megtudta, hogy egy szörny vagy az akart lenni vajon meg akar változni vagy az marad aki. Millió kérdés, de oly kevés a válasz és már engem nagyon untatott ez a beszélgetés. Egyszerűen nem tudok mit tenni cska hallgatom, nem fedhetem fel magam. Higgatnak kell maradnom. Nagy hatalommal bírok nagyon naggyal és ezt nem szabad felfednem elötte és mások elött itt a bárban. Remegésem alább hagyott és igyekeztem minden porcikámmal vissza tartani azt, hogy ne essek neki egyik kedvenc kis varászigémmel. Tudtam, hogy nem szabad, d emégis ökölbe szorítottam a kezemet és nagyot nyeltem. -Még csak találgatok-Válaszoltam rá. Láttam majdnem elneveti magát, furcsa volt. Tud valamit, mindenképpen ki kell derítenem mit is tud, ha valamit tud azt nem mondja el, visszont nem varézsolhatok, lebuknék. Saját tetteimmel kell kiderítenem.Nagyot nyeltem és össze szorítottam a fogamat. Majd rá néztem. -Olyan helyre ahol te inkább azt kivánnád bár a pokolban lehetnél gyógy üdölésen!-Szemeim izzotak ahogy ezt kimondtam. Igyekeztem. Bárcsak meglelném már ezt a pasas, nagyon unom, hogy csak gondolok rá és beszélek rüla, de nem látom. Kell a segítsége nekem és kell, hogy megvédjen valaki. Megse fordult a fejembe, hogy esetleg vissza utasítana, de ha apa olyan jóban volt vele akkkor talán nem teszi meg ezt.
Figyeltem a lány minden egyes rezdülését és olyan volt, mintha percről percre jobban félne. Azt hittem, hogy ez lehetetlen, hiszen mikor idejöttem is már remegett. Az lenne a napom fénypontja, ha még sírva is fakadna valami miatt. Nem vagyok az a nagyon együtt érző típus, de ez a félelem, ami látható volt rajta, már mondhatni természetellenes. Hogy félhet valaki ennyire? Főleg egy boszorkány. Az „ember” azt gondolná, hogy meg tudja magát védeni, de ezek szerint egyesek ugyanolyan tehetetlenek, mint az emberek. A szíve olyan hevesen vert, hogy már szinte azt vártam mikor kap szívrohamot és fordul le a székről. Én azt mondanám, hogy igyon ameddig azt se tudja hol van, de láthatóan nem egy nagy rajongója az italnak, szóval ezt a lehetőséget már most kilőhetem. Kezével egyfolytában kopogtatott a bárpulton, amit egyszerűen, már nem bírtam elviselni és minden további nélkül megfogtam a kezét. – Ez egy icipicit idegesítő. – Magyaráztam meg, hogy miért tettem. Még a végén sikítva elfut, mert hozzá mertem érni.. Egyszerűen, már nem bírtam tovább elviselni a kopácsolását. Vannak határaim és ezzel ő eléggé feszegette őket. Azért ültem ide, mert reménykedtem benne, hogy lesz valami érdekes, de eddig az egyedüli érdekes dolog azaz, hogy a Ben nevet emlegeti. Azon kívül helyben el tudnék aludni. – Nagy hatalmú boszorkány. – Mondtam, már szinte nevetve. Nem akartam kinevetni, mert az elég hülyén jött volna ki, de ha ugyanarról a Ben-ről van szó, minden csak nem boszorkány. Meg hát ő is boszorkány.. Nem értem miért nem tudja megvédeni magát.. – Hova? Az elmegyógyintézetbe, ahonnan megszöktél? Ne haragudj, de jelenleg úgy nézel ki, mint aki onnan menekült. – Mondtam meg az őszintét. Mondjuk valószínűleg most fel fog háborodni az egészen vagy éppenséggel letagadni. Így még inkább igazolja a teóriámat, miszerint tényleg onnan szökött meg csak éppenséggel titkolja. Na, jó igazából ezt én sem gondoltam komolyan egyszerűen csak kicsúszott a számon. A látszat alapján erre tippelnék, de megértem azt is, hogy nehéz dolgokon ment keresztül. Mert én is, de valahogy ennyire még sose féltem. Maximum azon az estén, mikor kis híján megöltek, de Ben megmentett.. Azon kívül meg elég kevés alkalommal fordult elő ilyesmi. Ha megijedünk nem tudunk gondolkodni.. Pedig pont akkor lenne szükségünk az eszünkre.
Szemeim már égtek, hiszen a sírás folytogatott. Félelem még mindig nem szűnt meg bennem olyan érzésem volt, minta egy égő piszka vassal szúrkálnák a mellkasomat. Nem tudok semmit se tenni, nem mehetek oda senkihez se így ebben a nőnek igaza volt. Még mindig csak meredtem a kezemre ami táncot járta komor tekintettel futott végig a szemem az apró redőkön ami az ujjaimon pihent. Vajon mit teszek, ha meglelem a férfit még mindig nem tudom, nem tudok semmit. Szívem zakatolt, de olyan hangosan, hogy azt már én is meghalottam, láttam ahogy a pólóm luktett ahogy a szívem jár. Ez már ijesztő. Ijesztő, hogy ennyire félek. de úgy érzem okom az van rá. Meggpróbáltam össze szedni a gondolataimat és bálaszolni a lány kérdéseire. De egyszerűen nem ment a válasz adás olyan hirtelen. Torkomban gombóc kellett kezett és éreztem ahogy megfeszülnek az izmaim. Az embereket kezdtem el figyelni ahogy döntik magukba a piát, udorítónak találtam ahogy ordibálnak részegen. Lábam a ritmust járta ahogy az ujjam is egyre jobban klezdtem paranoiás lenni attól, hogy bármikor rám találhatnak. Bármikor kitörheti az ajtót és elvihetnek magukkal. És ez a lány mit tenne? Semmit végig nézné mosolyogva egy szó nélkül az egészet. Éreztem, hogy nem érdekli mivan velem, lehet csak infókat akar gyűjteni vagy ő is egy csatlós. Egyre jobban eluralkodik rajtam a félelem és a paranoia. Azonnal meg kell találnom Ben-t. -Semmit nem tudok róla, azt se hogy hány éves, csak annyit tudok, hogy apám szerint képes lenne megvédeni. Biztos valami nagyhatalmu boszorkány lehet. A fene se tudja-Mondtam neki válaszként, majd ismét idegeségemben a hajamba túrtam. Éreztem, hogy mindjárt itt a vég betörik az ajtót és újra vele kell mennem. -Sürgősen meg kell találnom, attól retegek, hogy elvisznek megint!-Mondtam, majd az ujjjaimat kezdtem el tördelni. Látam a nő szemében, hogy fikarcnyit se érdekli a sorsom, de engem érdekelt és az is, hogy megtaláljam azt akit keresek.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Bárpultok, bárszékek Vas. Nov. 03, 2013 1:25 am
lydia & olivia
A lány rettegése eleinte szórakoztató volt a számomra, de most már kezdett kissé unalmassá és idegesítő válni. Valószínűleg segítettem volna neki, ha nem azt a nevet mondja, hogy Benjamin. Lehet, hogy igazából nem is a félelemtől remeg, hanem az idegtől. Általában elég jól kiigazodok az embereken, de ha valaki már régóta gyakorolja azt, hogy megtévessze az embereket, hát engem is sikerül. De ennek a lánynak a félelme valósnak tűnt. Viszont nem értem, hogy mégis Ben miben segíthet neki.. Már, ha arról a Ben-ről van szó, akit ismerek. Nem hazudtam akkorát, mikor azt mondtam, hogy elég sok Ben él a földön. A városban is biztos vagyok, hogy több megfordult már. Legszívesebben rögtön rákérdeztem volna, hogy mire is kell ennek a személynek a segítsége, de akkor valószínűleg lebuktattam volna magam, hogy ismerem. Ráérek megkérdezni Ben-től. Bár fogalmam nincs, hogy vele mikor futok úrja össze. Remélhetőleg elég hamar, mert ugye egy helyen élünk, szóval.. Minél hamarabb válaszokat akarok kapni. Ki ez a lány és mégis mit akar tőle? Azt hiszem nem fog belehalni abba, ha eltitkolom előle, hogy ismerek egy Ben-t. Ha meg mégis, akkor meg már nem mindegy? Különösebben engem onnantól kezdve nem foglalkoztat. Igazából, már onnantól sem nagyon, miután Ben elmondja nekem, hogy ki ez a lány. Ezután rögtön megszűnik a kíváncsiságom az irányába. - Hát az úgy elég kellemetlen. Ennyi erővel minden ház ajtaján bekopogtathatnál és megkérdezhetnéd, hogy lakik itt-e egy bizonyos Benjamin? - Megnézném, ahogy remegve, könnyekkel a szemében minden egyes házba bekopog, hátha ismernek valamilyen Benjamint. Ki gondolta volna, hogy pont egy olyan emberhez sodorja a sors, aki véletlenül pont ismer egy Benjamit, de esze ágában nincs kiadni ezt az információt. Ez lennék én. Viszont amíg nem tudok eleget eszem ágában nincs kiadni ezt az információt. - Szóval, miben is kellene a segítsége? Ha ennyire félsz és úgy gondolod, hogy meg tud védeni.. Hát biztosan nagyon tud valamit. - Nem akartam túl gyanúsan rákérdezni, de teljesen mindegy. Akkor sem fogok semmit sem mondani neki.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Bárpultok, bárszékek 
