To; Lora.

Túl messzire mentem az elmúlt napokban. David miatt léptem át Mystic Falls határát, s mégis valami a hűtlenség felé taszított. És, hogy mi a legrosszabb az egészben? Egyáltalán nem bántam meg. Jason jól csinálta azt, amit tennie kellett ..., persze, nem elégített ki teljesen, de ez is csak az akkori hangulatomnak volt köszönhető. Sajnálom, hogy szegény ott hagytam, de jött a telihold, és ..., és nem akartam széttépni, mert bizony ám, farkasként nem vagyok eszméletemnél. Beüt a black out, én pedig ki tudja mit művelek. Úristen, talán más - igazi - farkasokkal hancúrozom. Ez undorítóan hangzik.
Valahol mégis bennem motoszkált a bűntudat érzése, hogy megcsaltam a férfit, az egyetlen férfit, akit valaha szerettem, de David sem tiszta. Elhagyott, Klausért. Átkozott Klaus ..., ha elkapom valahol, minimum le fogom tépni a kibaszott fejét, majd kalapot varratok belőle. És nem tréfálok! Vérfarkasokat toboroz, hogy gyarapítsa a hadseregét, de, ha én leszek az utolsó élő vérfarkas a világon, akkor sem fogok beállni hibridnek. Inkább átélem minden teliholdkor a fájdalmat, minthogy egy vámpír talpnyalója legyek. Apropó, vámpírok. Azt mesélik, hogy Mystic Falls a vámpírok kisvárosa, pedig én még egyel sem találkoztam idáig. Nem is lenne túl hosszú a találkozás, mert biztosan megharapnám. Legalább ennyi előnyt élvezek a kárhozottakkal szemben.
Unatkoztam, és már kezdtem beletőrödni, hogy nem fogok a pasimra bukkanni egyhamar, ezért inkább sétálok egyet, talán beülök valahova írni ..., sőt, lakást sem ártana nézni. De, mind az íráshoz, mind a lakásnézéshez szűkségem van egy kis piára. A Grill-ben már voltam, de nem vagyok oda a helyért. Lepukkant, ráadásul ahogy hallottam, a vámpírok törzshelye. Nem tartok a vámpíroktól, hisz jobb megismerni-, majd kikerülni őket, mintsem félni tőlük. Beképzelt halottak, akik valami bizsu segítségével láthatják a napot ..., igen, ez az előnyöm velük szemben. Én békésen fogok élni, napozni fogok, és bármikor megkarcolhat a fa ..., ők pedig egy örökkévalóságon át a sötétben fognak raboskodni, idióta napgyűrűvel az ujjukon magabiztosan a napon sétálni, de nem érezhetik azt a boldogságot, azt a simogatást, amit a napfény okoz. A vámpírok halálra vannak ítélve.
A hely, ami előtt elsétáltam sokkal jobban nézett ki, mint a Grill, mellesleg a kávé illata, ami kiszűrődött az ablakon, teljesen elvarázsolt. Ugyan a pia alatt nem a kávét értettem, de muszáj megkóstolnom, ha már ilyen jó illata van. Bementem, és helyet foglaltam a bárpultnál. Egy fiatal pincérnő rögtön ott termett, és udvariasan feltette a szokásos kérdést.
- Egy kávét, cukor-, és tej nélkül! - válaszoltam ugyanolyan hangszínben, ahogy ő tette fel a kérdést. Szegény biztosan nem tudja, hogy mennyi veszély leselkedik rá, mennyi természetfeletti torzszülött - köztük én is - él a Földön. Percek alatt kihozta a forrón gőzölgő kávét, és gyakorlatias mozdulattal elém helyezte azt. Azonnal fizettem, mert szokásom elfelejteni, és kisétálni ..., mellesleg, hogy legyen egy jó napja, még jattot is adtam. Talán mások iránti kedvességgel próbálom levezetni a bűntudat apró szilánkjait, amelyek borotvapengével fűrészelik a torkomat. Belekortyoltam a forró kávéba, de kifinomult szaglásomnak köszönhetően valami furcsát éreztem meg. Nem, nem a kávéval volt gond, hanem a vámpírokkal. Rgy vámpír volt a bárban, s nem is olyan messze tőlem. Körülnéztem, és próbáltam nem feltűnően szaglászni. Az ember azt hinné, hogy nyugodtan megihat egy kávét, erre mindenhol vámpírokkal fut össze.

To; Amelia.

- Sajnos nem tartok magamnál sem hajtincset, sem körmöt Davidtől, de van itt valami ... - mondtam. Milyen hülyeség már, hogy haj, vagy köröm minta kell a varázslathoz, mit képzelnek mégis, mi vagyok én, fodrász? Na, de ennyit az örlődésről ... gyorsan elővettem a táskámat, és kutatni kezdtem benne. Sajnos eléggé rendetlen vagyok, főleg a személyes dolgaim terén, a táskám pedig megtestesíti a káoszt. Végül sikerült megtalálnom a gyűrűt a sok fölösleges tárgy között.
- ... ez a gyűrű az övé volt, vagyis, még mindig az övé, csak elcsórtam tőle. Pontosabban kölcsönadta, zálogként ... ez megfelel? - kérdeztem reménykedve, de végső esetre van nálam több ezernyi fénykép is, na jó, körülbelül 5, de az is megteszi, nem?
Majdnem elnevettem magam, amikor Amy összeráncolta a szemöldökét, és gyakorlatilag fulladozott az idaltól. Ez csak Martini ... ennyire nem bírják a boszik a piát? Én magabiztosan ittam bele az italba, végülis hozzászoktam - nem, nem vagyok alkoholista, csupán kontrollálja a dühömet, ahogyan a drogok is. Igen, szégyenlem, de többször nyúltam már droghoz, persze, nem szúrom tövig az ereimet, csupán szippantok néha - ez még nem bűn!
Amy ismét meglepett. Hogy mi? Aludjak nála? Na, ne már! Ennyire kedves azért nem lehet ... főleg nem velem, egy ilyen pofátlan vérfarkassal.
- Ez kedves tőled ..., ha valóban nem zavarok ..., de csak pár napig, tényleg, talán még két nap erejéig sem maradnék. - mondtam zavartan, hiszen hogy reagálhatnék egy ilyen helyzetben? - ... Tudod, pár nap múlva telihold, úgyhogy addig maradnék, időközben meg keresek egy barlangot, vagy kikötözöm magam a híd alá. - a mondat első részét még suttogva mondtam, de a végére már feloldódtam, és nevettem.
- Ami a horolást illeti, természetesen nem ..., már amennyire egy vérfarkas tudja fékezni magát. - ismét felnevettem, majd kiittam a poharam tartalmát. Persze, a mondatot olcsó viccnek szántam, hisz nem valami tanyán nőttem fel, hogy össze-vissza modortalankodjak. Megfojtani sem akarom - az nem az én módszerem. Ismét viccelek, természetesen nem áll szándékomban bántani, ja, és kirabolni sem fogom - egyenlőre van elég pénzem az új élet felépítéséhez. Habár, munkát kell találnom ... és ez a hely tökéletesen megfelel.
- Kérsz még? - felhúztam a szemöldököm, mjad a pohárra mutattam. Nem árt egy kis szórakozás, amúgyis olyan feszültnek tűnik.

Fagyasztva?!

To; Amelia.

Meglepett, hogy Amy felajánlja a segítségét nekem. Nekem, egy ismeretlen, természetfeletti lénynek, aki egyben felborítja a természet egyensúlyát is.
Két lehetőség van: - csapda, vagy nagyon kedves. Az előbbit tartom esélyesnek, de, mitagadás, valóban nagyon ..., hogy is nevezzem? Aranyos.
Végül rászántam magam, végülis, szeretném megtalálni a módját, hogy többé ne a telihold irányítson.
- Ami azt illeti, lenne itt valami ... - mondtam kissé félénken, végülis, nem tartom szép dolognak, hogy ilyen gyorsan élnék a lehetőséggel, amit felajánlott. - ... valójában csak egy ártatlan kérdésról lenne szó, mert nem hiszem, hogy lehetséges, amit kérek. Van valami mód arra, hogy megtörd az átkot? Engem már nem zavar az átváltozással járó fájdalom, de David képtelen elviselni, ezért akar szolga lenni, de, ha valahogy meg lehetne szabadítani a telihold rabságából, talán meggondolná magát ... nem akarom őt elveszíteni! - folytattam keserű hangon. Bármit megteszek azért, hogy sikerüljön, ha kell, az életemmel is fizetek, még akkor is, ha butaság. Gyűlölöm a vámpírokat; ártatlan embereket ölnek, és befolyásolnak mindenkit - és téved, aki azt hiszi, hogy az én fajom is ilyen. Lehet, hogy vannak köztünk rosszfiúk, de többségünk nem gyilkol folyamatosan. Természetesen, én is elvettem egy ember életét -jelzem, egy emberét -, mielőtt átváltoztam, de, csupán véletlen baleset volt, nem állt szándékomban megölni őt, hisz a barátom volt. Azt hiszem, a fajunk valójában a természet pajzsa a vámpírok ellen, talán ezért halálos a harapásunk rájuk nézve.
Amy hosszasan elmesélte, hogy lehetséges-e, vagy sem a dolog, beleértve azt is, hogy milyen áldozatokkal járna egy ilyen rituálé - nem beszélve arról, hogy valószínűleg a szellemek haragudnának rá. Ha csupán engem érintene a dolog áldozati része, egyből ugranék, de így, hogy talán ő is veszélybe kerülhet, nem fogok kockáztatni.
- Így nem élnék a lehetőséggel, de nagyon köszönöm, hogy felvilágosítottál! Viszont, talán abban segíthetnél, hogy megtaláljam David-et ... van valami kereső hókuszpókusz? - kérdeztem vidáman, majd belekortyoltam az italomba, amit már egy jó ideje kihozott a pincér. Felhúztam a szemöldököm, majd a poharammal köszöntöttem Amy-t.
- Van már lakásod? Sajnos, én még nem találtam, sőt, nem is kerestem ... - váltottam témát, s a mosolyom sem múlt még el. Így, hogy felhoztam a témát, eszembe jutott, hogy valóban kéne keresnem egy helyet, ahol lakhatok, ráadásul, hamarosan telihold, úgyhogy szűkségem lesz egy "börtönre" is.

To; Amelia.

Nagyon furcsáltam, hogy a mellettem ülő Amelia, vagy Amy - ahogy tetszik -, körülbelül 5 perce bámulja a foltot, amit végülis ő okozott. Ennyire megbánta volna? Ez már félelmetes ... Próbáltam visszafogni magam, és nem elküldeni a fenébe, de már a torkomat szorongatta az érzés.
Elfordultam, hogy legalább azt ne lássam, hogy bámul, viszont, mire felkaptam a fejem, láttam, hogy a folt eltűnt. Pár másodperc múlva már rá is jöttem, hogy egy boszorkánnyal van dolgom - a legjobbkor találkoztam vele.
Mosolyogni kezdtem, és próbáltam a lehető legjobbat kihozni a modoromból. Elvégre, szűkségem van rá, és tisztelem, amiért a földet szolgálja.
- Akkor legalább elkerültük a meglepetéseket! Vérfarkas vagyok,és, minden bizonnyal a te személyedben egy kedves boszorkányt tisztelhetek. Köszönöm, hogy eltűntetted a foltot, és azt is, hogy nem öltél meg, itt helyben! - mondtam "kedvesen", habár a megszokott cinikusság érződött a hangnememben, de reméltem, hogy nem bántottam meg. Kicsit próbáltam puhatolózni nála, hisz, nem kérhetem meg azonnal, hogy segítsen.
- És, miért jöttél Mystic Falls-ba? Persze, csak, ha nem titok ... - kérdeztem kíváncsian, és a feszültség is megoldódott közben. Intettem a helyes pincér fiúnak, hogy hozzon még két Martinit - reméltem, hogy Amy csatlakozik hozzám.
Kívülről úgy tűnik, mintha megpróbálnék benyalni neki, pedig csupán szűkségem van rá, és magányos is vagyok. Érdekes, hogy a hangnemem ilyen gyorsan megváltozott, de nem tehetek róla. Talán, valami hókuszpókusszal még udvariassá is varázsolhat.
Miután Amy elmesélte, hogy mi vezette ide, rákérdezett, hogy én mit keresek itt, végülis, vérfarkas vagyok, a város pedig hemzseg a hibridektől.
- A pasimat keresem, öhm ... vagyis, a volt pasimat, azt hiszem. Tudod, volt olyan kedves elhagyni, és beállni Klaus hadseregébe. Klaus a fővezér, az első hibrid, vagy valami hasonló. Én viszont nem félek tőle, sem az átkozott vámpíroktól, és meg fogom találni őt, és meg is állítom! - mondtam határozottan, de nem is meglepő, hisz elszánt vagyok ebben az ügyben. David az engedélyem nélkül nem fog az ellenség mellé állni. Főleg most, hogy ... - még magamnak sem mertem kimondani, úgyhogy, gyorsan eltereltem a gondolataimat.
- Szeretnék elnézést kérni az előbbi viselkedésem miatt! Tudod, Amy ... már emberként is goromba voltam, és így, ez még jobban felfokozódott! - megbánást tanúsítottam, elvégre, tényleg nem akartam rosszatt.

To; Amelia.

Végre megérkeztem. Mystic Falls rémisztő egy hely, viszont, emellett nagyon lenyűgöző. Órákig sétáltam - valójában, azt hiszem eltévedtem, de legalább felfedeztem a város összes zeg-zúgát.
Útközben végig David-re gondoltam, és a közös jövőnkre. Tudom, hogy meggondolja majd magát ... nem állhat szolgasorba.
Elsétáltam a Grill előtt, de hirtelen megtorpantam. Mintha David ült volna a teraszon ... el sem hiszem, hogy ilyen gyorsan rá akadok. Visszaszaladtam, de sajnos tévedtem, viszont, ha már úgyis egy bár előtt álltam, illene bemennem.
Amikor beléptem, furcsa illatot éreztem - nem kérdés, a bár tele volt velük. Az átkozott vámpírokkal. Reméltem, hogy itt találom a híres Klaust is, és alkalmam lesz elbánni vele. Egyáltalán nem félek tőle, sem a fajától.
Leültem a bárpulthoz, és rendeltem egy Martini-t.
Tőlem nem messze, egy hozzám hasonló korú lány ült. Visszafogottnak és udvariasnak tűnt, lehet, hogy ő is új, mivel, kétlem, hogy ebben a városban élnének jó szándékú emberek.
Amit az előbb gondoltam, szívesen visszaszívnám, mert, amikor a lány "elment" mellettem, rámöntötte a kávéját. Na jó, nem az összeset, csak pár cseppet, de ez is elég volt ahhoz, hogy dühös legyek. Valójában nem akartam bajt okozni, de, amióta megtört az átok, a legapróbb dolgok is képesek kihozni a sodromból.
A lány félénken elnézést kért, ezért én is próbáltam lenyugodni, habár, külső szemmel biztosan mérgesnek tűntem.
- Semmi baj! - mondtam, majd halványan elmosolyodtam. Elővettem egy zsebkendőt a táskámból, és letöröltem a nedvet a ruhámról, közben, pedig biccentettem neki, hogy foglaljon helyet. A lány leült. Mitagadás, nagyon jól nevelt, amit rólam nem lehet elmondani. Mindig én voltam a rosszcsont, és az udvariatlan. Talán ideje változtani!
- Kira! - mutatkoztam be, miközben kezet nyújtottam, elvégre, ez illem. A lány elmosolyodott, majd ő is bemutatkozott. "Amelia" - jól hangzik. Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a kedves Amelia tud-e a létezésünkről. Nem szeretném elüldözni az első embert - jelzem, normális embert -, akivel találkozom.
- Remélem nem fogsz tolakodónak tartani, de pár órája érkeztema városba. Véletlenül, és tényleg, csak nagyon véletlenül, nem ismersz egy Klaus nevű ... öhhmm ... férfit? - kérdeztem, kissé cinikusan. De ez nem a lány felé irányult, csak, ha a nagy, gonosz hibridről van szó, mindig gúnyosan beszélek - elvégre, megérdemli.