•••••• He is a sociopath, sweet serial killer ••••••
- Ó, szóval magányos farkas típus vagy? Jól teszed, ha nem bízol senkiben – kérdésem közben ugrott egyet a szemöldököm, majd egyszerűen csak összefontam karjaim mellkasom alatt, miközben kicsit oldalra döntöttem a fejem. – Azonban még mindig úgy gondolom, hogy nem fogsz engem a túlvilágra küldeni, úgyhogy ez miatt nem is aggódom – jelent meg egy széles és kissé sejtelmes mosoly az arcomon. Lassan kezdtem azt is elfelejteni, hogy be vagyok zárva néhány megigézett emberrel, illetve egy pszichopatával, aki azt tervezi, hogy bármelyik percben megöl, amint megunja a társaságom. Talán félnem kellett volna tőle, elvégre a mágiával sosem voltam kibékülve, és lehet, hogy egyedül nem is lett volna esélyem jó néhány varázslat ellen, mégis maximálisan bíztam benne, hogy élve fogok távozni a Grill-ből. Hogy milyen áron, azt még nem tudtam, de próbáltam pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, miszerint egyikünknek sem lesz semmi baja. A következő kérdésére ismét felpillantottam rá, hiszen hosszú ideig csak meredtem magam elé a padlót pásztázva, teljesen elmélyedve gondolataim között. Azonban hangjának csendülése azonnal képes volt visszatéríteni a valóságba, és egyenesen a szemeibe pillantottam. - Hogyha ennyire ártani szeretnél nekem, már megtetted volna – húzódtak ravasz mosolyra ajkaim. – Itt nem az számít, hogy én mit gondolok, hanem az, hogy te mit gondolsz – tettem még hozzá, mielőtt hátat fordítva neki, szinte faképnél hagyva a pulthoz indultam. - Én is örülök. Azt hiszem – tettem hozzá a végét szinte alig hallhatóan, elvégre még mindig nem voltam bene száz százaléki biztos, hogy nem kattan be nála valami, hogy nekem essen. Ez az érzésem pedig csak erősödött, mikor a vámpírokra jellemző dolgokat produkált. Ami még jobban meglepett, az viszont a válasza volt. Több mint egy évszázada, hogy belecsöppentem a természetfelettiek világába, mégsem hallottam még ilyesmiről. Sok „emberrel” összefutottam már életem során, azonban ezt az információt, valamint Kai lényét nehéz volt feldolgozni egyik pillanatról a másikra. Hirtelen meg sem tudtam szólalni, azonban ha akartam volna, sem lett volna rá alkalmam, hiszen minden figyelmemet lekötötte, ahogy láttam elsötétülni a tekintetét. Pillantásom átvándorolt a férfi nyakára, ahogy néztem, Kai hogyan szakítja fel a bőrét éles fogaival. Nekem pedig nem kellett ennél több ahhoz, hogy akaratlanul is elváltozzanak arcvonásaim és megjelenjenek a már jól ismert sötét erek a szemeim alatt. Szinte halottam, ahogy a vér csörgedezik át a férfi erein, majd Kai nagyokat nyelve kortyolja azt. Bár az előző ajánlatát nem fogadtam el, a helyzet sokban változott az által, ahogy láttam, amit csinál. Nem is beszélve mindarról, hogy mindig is valamiféle beteges módon élveztem, ha némi kegyetlenséget fedezhettem fel másokban, vagy olyan nemes egyszerűséggel, s gátlástalanul művelnek efféle dolgokat, mint Ő. Elvégre egy pillanatig sem aggódik az miatt, hogy esetleg ezzel a viselkedéssel felkeltené bárki olyan figyelmét, akiét talán nem kellene, s nem félt kimondani dolgokat. Ennek persze az volt az oka, hogy sosem a jó oldalt erősítettem, és hasonlóan viselkedem én is. Miután feleszméltem gondolataimból, egy pillanat alatt a pult másik oldalán jelentem meg nem messze Kai-tól, hogy szintén az egyik vendégbe mélyesszem fogaimat, miközben a hirtelen lendülettől a pultnak is löktem, majd mohón kezdtem szívni a vérét, mintha napok óta nem ettem volna. Ezzel a tempóval pedig nem is tartott sokáig, hogy teljesen lecsapoljam, így miután végeztem egyszerűen elengedtem és hátrébb léptem egyet, hogy hagyjam a földre zuhanni az élettelen testet. Egy mély lélegzetvétel után lenyugtattam magam, hogy visszatérjenek az emberi vonásaim és egy pillanatig sem foglalkozva vele, hogy folyik az államról a vér, a boszorkányvámpír felé pillantottam. – Lehet, hogy kettőnknek kevés lesz a maradék pár ember.
A Grill belsejének kialakítása, nos rendhagyóan egyedi módú, és még meg sem említettem azt, hogy mennyi helyi lakos közkedvelt italozó helye. Ámbár a mai este kétségtelenül rossz, és vérbe fullasztó a drága kis áldozati báránykáknak, míg nekem pusztán élvezettel eltöltő tevékenységet jelöl meg. Olyan vicces azon tény, hogy egyetlen egy ráolvasott szóról beszélünk, és mégis, mint valamely bábuk, nos úgy teljesítik a kérésedet. Ingyen ihatsz alkoholt, ingyen megszerezhetsz a vágyaid kielégítésére akárkit, és ingyen tiéd lehet az, amiről más csak pusztán álmodik. Aláírom, hogy olykor-olykor akadnak nehéz helyzetek, és ha aznap éppen nincs szerencséd, akkor simán belefuthatsz egy vadászba, aki éppen a fejedet venné le a helyéről egy szép kis karddal, avagy a szívedet tűzné ki a karója végére. Lóghatnál a falán díszgyűjteményként, lebeghetnél a háza tetején zászlóként, eléghetnél hamuvá mindörökké a szemei láttára. Voltál egyszer, és most már nem vagy.. Ah, hogy én mennyire elkalandoztam az elmémben, amikor is helyette, nos vígan elüthetném az időmet a jelentéktelen jelenlévőkkel. Elharaphatnám az édes torkukat, a vérüket onthatnám boldogan, és eközben pedig játszanék a drága étellel, amely nem mindennapi. -Kérlek, kedves..-Engedek meg magamnak egy könnyed mosolyt, ahogy a tekintettemet pontosan rajta nyugtatom.-..a barátaimat, nos nem bezárom, hanem inkább élve elégettem. De ha szeretnél csatlakozni a kezdeményezéshez, akkor csak szólj nyugodtan. Tudod a túlvilágon jelenleg nagy buli van.-Némi cinizmussal szólalok fel ugyan, de határozott mértékben tele szórakozással. Lehet már unja a kis előjátékomat, viszont ez teljes mértékben velem jár, mint sok más egyéb lenyűgöző tulajdonság. Szinte listát sem tudnék írni arról, hogy mennyire is csodálatos alkat vagyok, bár ha azt nézzük, akkor sokan tanúsíthatják az állítást, így pedig nincs szükség összegzésre, nem de bár? A női csapat tagjai odáig vannak értem, a férfiak pedig sorban a haverjaim szeretnének lenni.. Na jó, nos a helyzet koránt sem ilyen fényes, de engem szimplán senki sem érdekel. Egyedül csupán csak magammal, és a drága kreatív énjeimmel törődök. Megetettem magam kényeztetően vérrel, és olykor iszok alkoholt is, amikor a hangulatom azt diktálja. -Tehát összegezve az egészet, nos úgy értékeled, hogy megérdemled azt, miszerint a fejed a nyakadon legyen?-Kérdezem meg vigyorogva, ahogy fürkészővé válik egy rövid időre a pillantásom. Némileg eljátszottam a gondolatával annak, hogy megölöm őt, de mindez csak abban az opcióban érvényesül, amennyiben ellenem szegül. Mondanom sem kell szerintem mindazt, hogy nálam igencsak könnyű kihúzni azt a bizonyos gyufát, és persze mondhatnám közben, hogy a gyógyszerem ezzel egyetemben elgurul, de az már túl régóta távozóra fogta a figurát. Egyszóval az elmei állapotom, nos egészen instabil, és elég egyetlen másodperc, hogy elkattanjon az agyam, aztán olyat tegyek, ami a másik félnek koránt sem tetszene, bár igazság szerint engem nem igazán érdekelne az eset, sőt kifejezetten jót mulatnék a tettemen. Elkövetkezendő megjegyzésére csak mosolyogva bólintok. Lehet, hogy a rémálmot idézném fel benne, ha nálam végképp elmennének a fejemből. Úgy érzem néha, hogy egy teljes lakást tartok az agyamban, amelyben különféle emberek élnek. Persze mindezt csak képletesen, mert nem hiszem, hogy bármikor is belém tudná magát tuszkolni egy valódi. Miután újabb italt kaptam, és ő megemelte a poharát, nos én is viszonozom a gesztust, majd egy húzásra megiszom az alkoholt. Szóval klausztrofóbiás lenne? Oh, ugyan! Legalábbis addig bírja ki, ameddig én úgy nem rendelkezem, hogy elmehet. -Én meg Kai. Örülök a találkozásnak.-Jegyzem meg egy ravasz mosollyal az arcomon, ahogy egy hirtelen mozdulattal végül, nos már amottan álltam a férfi mögött. Egy kis villa játék, majd kérdő pillantással, és egy sejtelmes vigyorral pásztáztam a pultnál lévő nőt.-Mutáns? Ugyan..-Rázom meg a fejem nevetve.-Félig "majdnem" boszorkány, és félig vámpír vagyok.-Magyarázom, ahogy a 'majdnem' szóhoz érve, lazán idézőjelet formálok a kezeimmel.-Amolyan kettő, avagy három az egyben. Érted?-Továbbra is vigyorogva figyelem, ahogy eközben a férfit magamhoz vonom. Lazán hajlítom oldalra a fejét, majd elváltoztatom az arcom. Könnyedén szakítom át a vékony bőrréteget, miután persze a nyakához hajoltam, majd inni kezdem ezzel egyúttal a vérét. Kissé megéheztem, ami azt illeti, bár... bár én mindig éhes vagyok. Folyton enni akarok, mintha minden másodperc egy-egy órát jelentene a szervezetemnek. Napi tíz-húsz halott is jócskán kevés. Bár voltaképpen kit érdekel ez? Hisz a lényeg az, hogy jól szórakozzam, nem de?
•••••• He is a sociopath, sweet serial killer ••••••
Újonnan szerzett ismerősöm felkeltette az érdeklődésemet. Érdekelt, mi az oka annak, hogy valaki ennyire mélyre süllyedjen. Még magamat sem értem teljesen, és be kell látnom, hogy rengeteg dolgot tettem, amire nem vagyok büszke, valamint rendszerint végzek ártatlanokkal is. Viszont az a furcsa srác, aki előttem állt még rajtam is túltett. Bár semmit sem tudtam róla, éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Pusztán azért gyilkolni, mert valakinek ehhez van kedve, vagy mert épp unatkozik? Számomra ez érthetetlen volt, hiszen nem a túlélésért csinálta, vagy azért, mert valaki ártott neki. Talán éreztem a veszélyt, amit rám jelenthet, de ezt valami beteges módon élveztem is, viszont be kell látnom, én sem vagyok egyszerű eset, úgyhogy ez az érzés nem volt meglepő vagy új számomra. Végighallgattam a kis szövegelését, de választ inkább nem is adtam rá, csak kissé unottan forgattam a szemeim, majd mikor az ajtó irányába pillantott, követtem a tekintetét, aztán visszanéztem rá. - Úgy nem fogsz barátokat szerezni, ha bezárod őket – mondtam ironikusan, miközben kissé elmosolyodtam. Reméltem, le fog neki esni, hogy cseppet sem gondoltam komolyan, főleg nem a barát részt, mielőtt erről is kiselőadást fog nekem tartani, ami arra késztet, hogy saját magammal végezzek. A kijelentése második felére pedig szintén nem válaszoltam. Nem is értettem, miből gondolta, hogy én bármit is akarok tenni ellene. Ő volt az, aki bezárt, majd fenyegetni kezdett mindenféle ok nélkül, nekem azonban semmi kedvem nem volt valami idióta boszorkánnyal szórakozni. Bár választ nem adtam neki, az arcomról tökéletesen leolvasható volt, mit gondolok, mivel csak bámultam rá pár másodpercig amolyan „te most szórakozol velem?” fejjel. Úgy tűnt a következő mondatom nem tetszett neki túlságosan, amire csak elmosolyodtam először, majd mikor befejezte a mondanivalóját, védekezően felemeltem a kezeimet mellkas magasságba. - Meg sem szólaltam – válaszoltam végül, miközben visszaengedtem magam mellé a kezeim. – A fejemet pedig még mindig jobb szeretném a nyakamon tudni – tettem hozzá, majd az asztalon fekvő hullára pillantottam. Volt egy olyan érzésem, hogy nem ő volt az utolsó áldozata a velem szemben álló boszorkánynak, de nem izgatott túlzottan, hogy kit öl meg, és kit nem. Valójában még nekem is megjött a kedvem egy kis mókázáshoz, de nem akartam elvenni az örömét új ismerősömnek. Mikor ismét megszólalt, felvont szemöldökkel néztem fel rá. - Nem biztos, hogy tudni szeretném, milyen vagy, ha rossz kedved van – jelent meg egy kisebb mosoly az arcomon, de az már kivételesen őszinte volt. Miután a pulthoz értünk, elkezdtem valami jobb fajta italt keresgélni, végül a whisky-nél maradtam, azt többségben mindenki szereti. Mikor megint szóba hoz egy módot, amivel meg tudna ölni, aztán egyszerűen ki is jelenti, hogy valóban fontolóra vette, hogy megteszi, felvont szemöldökkel öntögettem az italokat, s inkább fel se néztem rá. Nem voltam benne biztos, hogy erre reagálnom kéne, mert a végén még olyat mondok, amit talán megbánok. Nem volt túl sok kedvem harcba keveredni senkivel. Kis szünetet tartottam inkább beszélgetés téren, majd miután kitöltöttem az italt, az egyik poharat visszatoltam elé, s felnéztem rá. Kicsit megemeltem a poharam, mintha csak azt mondanám, hogy egészségére. - Nem tartom magam olyan lánynak, aki mellett unatkozni lehetne, viszont kissé feszültnek érzem magam a bezártság miatt. Nem viselem túl jól – válaszoltam végül közömbös arccal, és kivételesen komolyan is gondoltam, amit mondtam. Persze ennek semmi köze sem volt ahhoz, hogy esetleg félnék tőle, egyszerűen csak utálom a bezártságot. - Sophie vagyok – mutatkoztam be, miközben figyeltem, amit csinál, majd mikor hirtelen eltűnt előlem, és megjelent az egyik vendég mögött, lepetten húztam le az italom. Úgy éreztem erre innom kell, de nem is volt elég egy, beleittam a whisky-s üvegbe. - Oké, ez fura volt – szólaltam meg végül. – Valami mutáns vagy, vagy mi?– Kérdésem közben kicsit ráncolni kezdtem a homlokom, de ez után úgy döntöttem, hogy ostoba kérdések feltétele helyett csak várom a magyarázatát - már ha hajlandó bármit is mondani.
Komolyan mondva nem értem azt a tényt, hogy egyesek miért is képzelik azt magukról, hogy erősebbek, avagy jobbak? Miféle módon jut az elméjükbe azon tudat, hogy legyőzhetnek egy náluk fiatalabbat, avagy miért hiszik azt magukról, hogy mivel idősebbek, nos tapasztaltabbak is ezáltal? Mihez kötik ezt a logikai módszert, és hogyan következtetnek ki egyáltalán efféle ostobaságot? Már szinte nekem fáj azaz elmélkedés mód, hogy valaki ennyire egoista legyen. Persze nem azt mondom ezzel, hogy nekem nincs önbizalmam, mert hát nagyon is van, sőt tudom jól magamról mindazt, hogy mennyit érek. De az, hogy az idősebbek, vagy mondjuk úgy, hogy az öregebb vámpírok, nos azt gondolják, hogy ők csak úgy lazán bármit megtehetnek, és hogy mennyire maguk alá kényszeríthetnek másokat, nos.. á-á! Kicsit sem, és azt kell mondjam, hogy valamilyenféle szinten álomvilágban élnek. Az évek száma ugyebár nem adja a tapasztalatot, mert lehet valaki ezer éves simán, ha fogalma sincs egyes taktikai helyzetekről, vagy úgymond nem élt meg különböző nézeteket. Mindenki más, és más miatt válik önközpontúvá. Nem azért, mert annak lenni mennyire felemelő dolog, hanem amiatt, mert a háttéri indokok erre vezették rá. Történt valami szörnyűség, ami kényszerítésként ide juttatta, míg később nem tudott kimászni ebből a gödörből. A gondolatok minduntalan elöntötték az elméjét, és az emlékek sem hagytak neki egér utat, hogy megmenthesse ezáltal önmagát. Most azt gondolod ugye, hogy másokról hadoválok? Pedig, nos őszintén szólva csak magamról bájolgok egy sort, mint mindig. Engem nem érdekel senki sem, sőt nem hat meg, hogy mások mit tesznek, avagy mondanak a számomra. Nem fogom magamra venni a véleményük, csak mert oly annyira elcseszettek, hogy a saját maguk hibáit nem veszik észre. Könnyebb mással takarózni, mintsem magunkkal. Én is így voltam vele, de beláttam, hogy a családom által más a helyzet. Én nem boszorkánynak születtem, hanem mágia elnyelőnek, ami számukra nem tetszett, ezért folyamatosan szidtak, ócsároltak, s majdan elzártak. De az évek alatt rájöttem arra, hogy bennem ez egy hiba, így beláttam, hogy van bennem is gond, de még mindig ők tehetnek arról, hogy ezzé váltam.. -Hát...-Vonom meg a vállamat könnyedén, ahogy fontolóra sem veszem a válaszom, és úgy folytatom a már megkezdett szakaszt.-...engem sem igazán érdekel, ami azt illeti. De nekem nem is árthatnak.-Mondom egy könnyed mosollyal az arcomon, ahogy ördögien rápillantok. Nyilvánvalóan gondolkozom mindenféle őrültségen, így néha mások szemszögéből is elmélkedek, de ez nem jelenti azt kicsit sem, hogy érdekel az adott szituáció. A kérdésére nem adok szóban választ, sőt mi több nem is reagálom le, mintha fel sem tette volna mindezt nekem. Igazság szerint az ijedt arcok helyett sokkal jobbat is tudok, hisz százszorta élvezetesebb, ha az emberke szemében félelem ül, nem? -Ugyan már!-Szökik ki ajkaimon egy kegyetlen éllel megspékelt nevetés.-Nem értem miért vagy oda-vissza magaddal feleslegesen, holott koránt sem tudsz többet nálam.-Közlöm vele a tényt eléggé komolyan, ahogy végül elmosolyodom, és elpillantok az ajtó irányába.-Távozni sem tudsz..-Mutatok a kijáratra, ahogy visszapillantok rá.-..így viszont rajtam áll, hogy mi lesz veled. Ajánlom, hogy jól gondold meg mit is lépsz ellenem.-Kacsintok rá játékosan, ahogy egyértelművé teszem, hogy mit is gondolok erről az egészről. Lehet azt hiszi hogy van esélye ellenem, de sajnos van egy rossz hírem, miszerint nagyon, de nagyon elszámolt valamit. Jobb lenne, ha ismét fontolóra venne egy-két lépést, és aztán ítélkezne megint. Lehet többre tartom magam, de teljesen igazam van, hisz nem lehet annyira idős.. sőt túl szabad életű, tehát még eléggé fiatal. Talán túlontúl is.. -Oh, hogy oda ne menjek..-Jegyzem meg gúnnyal telt hangon, ahogy végül mélyen szívom magamba a levegőt.-Ne akarj már oktatást is tartani arról, hogy mit hogyan kellene csinálnom. Szóval szerintem ne akarj parancsolgatni, mert a végén nagyon megjárod. Tudod még mindig elképzelhető azon opció, hogy a fejedet kitűzöm a Grill tetejére. Csodálatos látvány lenne.-Mondom vigyorogva, ahogy végig mérem egy gyilkos nézéssel, de aztán elvettem az ötletet hirtelen, hisz még várnak rám az emberek, akik mostan is szívják magukba az oxigént. Ezt hogyan is hagyhattam eddig? -Pedig most kivételesen kedves is voltam.-Hangomban van némi irónia, ahogy elnevettem magam könnyedén. Ezután a pultnál kötünk ki, míg ő kiszolgáló lesz, nos én addig a vendég szerepét töltöm be. Egyszerűen foglalok helyet, s nem zavartatva magam. Szavaira elmosolyodom, hisz hallom belőle azt, hogy koránt sem vesz komolyan, pedig ha tudná... Nos mindenesetre addig úgy sem ugrok neki, amíg ő maga ki nem provokálja azt, így szerintem teljesen fair leszek vele szemben, sőt nagyon is. Ritkán kegyelmezek.. -Hmm, megfordult már a fejemben a halálod gondolata.-Mondom elgondolkozva, ahogy rápillantok.-De amíg érdekessé teszed az estém, nos addig élhetsz.-Közlöm mosolyogva, ahogy a pohárt egy apróbb lökéssel a pult vége felé vezénylem, hogy ezáltal is jelezem a nő számára, hogy tölthet egy újabb kört. -Ha bemutatkozol nekem, akkor elárulom a nevem, kedves.-Vetem fel az ötletet, ahogy az emberek felé fordulok. Kezemben játszani kezdek a villával, ahogy végül egyetlen suhanásszerű mozdulattal kikötök az egyik férfi mögött. Azon nyomban a hátába szúrom a villát, de nem halálos sebet ejtek rajta, csupán csak egy kis karcolást. Mindebben az a vicces, hogy az ismeretlen társaságom eddig talán nem is gondolta volna rólam, hogy egyben vámpír is vagyok.. Az élet kész meglepetés!
•••••• He is a sociopath, sweet serial killer ••••••
Kicsit rossz volt belegondolni, hogy a nap folyamán megint mit hagytam magam után, hiszen vámpírrá válásom előtt egyáltalán nem volt ilyen „rossz” személyiségem. Azóta viszont gyakran elveszítem a fejem és nem érdekel semmi, és senki. Tudom, hogy a vámpírság részben ezzel jár, de azt hiszem, attól, hogy már nem vagyok ember, még hagyhatom, hogy valami emberi maradjon bennem. A kérdés már csak az, hogy ezt egyáltalán akarom-e még. Már ebben sem voltam száz százalékig biztos, mivel élveztem ezt a szabadságot. Elvégre azt csinálok, amit akarok, mintha rám nem is vonatkozna a törvény, ez pedig felszabadító érzés. Olyan dolgokat is megtehetek, amit emberként sosem mertem volna, és bármennyire is hangzik ez borzalmasan, általában még élvezem is, hogyha megölhetek valakit, ez által sikerül a leginkább levezetnem a feszültséget. - Szerinted ez érdekel? - vontam fel a szemöldököm. - Mármint… komolyan. Legalább történt valami érdekes a szánalmas életükben – mosolyodtam el kissé felvont szemöldökkel, mivel nem igazán értettem, miért is lenne akkora probléma számomra, ha valaki a jelenlévők közül verbénát inna. Engem különösebben nem érdekelt, hogy erre emlékezni fognak, ahogy az sem, ha esetleg egy vadász lett volna köztünk, hiszen ha nagyon akart volna, már rég nekem esett volna. Amúgy is holtan végezné, szóval nincs mitől félnem. - Különben is szórakoztatóbb az ijedt arcokat nézni, nem igaz? – ugrott egyet a szemöldököm közben, ahogy a mosolyom kissé gúnyossá változott. Ahogy elnéztem a fiút, biztos volt tapasztalata az ilyesmiben. Unalmas lenne mindig úgy végezni valakivel, hogy nem fogja fel, mi történik körülötte, és szerintem ezzel ő is egyet értett. A következő kijelentésére azonban sóhajtottam egyet. - Édes, hogy azt hiszed, ilyen egyszerűen hagynám – kicsit ingattam a fejem. - De tudod, mit gondolok? - léptem hozzá közelebb csípőre tett kézzel. - Nem akarsz megölni – jelent meg ismét egy gúnyos mosoly az arcomon, miközben elszántan a tekintetébe mélyesztettem az enyémet. Lehet, hogy nem kellett volna ennyire magabiztosnak lennem, de valamiért nem ijedtem meg tőle egy pillanatra sem. Túl sok minden történt már velem ahhoz, hogy egy hozzá hasonló „kölyöktől” tartsak. Inkább örülnie kellett volna, hogy nem törtem ki a nyakát az első pillanatban, mikor bezárt abba a hülye bárba. Szerencséjére túl jó kedvem volt ahhoz, hogy ennyivel tönkre tegye az estémet, úgyhogy inkább vártam, hogy mi lesz ennek a vége. - Erre tényleg válaszoljak? – akaratlanul is elnevettem magam, miközben a szám elé emeltem az egyik kezem, és próbáltam visszafojtani a nevetést kisebb-nagyobb sikerrel. - Egy villával hadonászol. Ha már ijesztő gyilkosost akarsz játszani, csináld normálisan – tettem hozzá, mikorra sikerült újra egy kis komolyságot erőltetnem magamra. Kezdtem azt hinni, hogy ez az egész valami ostoba vicc. Számtalan módszerrel végeztem már én is az ellenségeimmel, de ez már rajtam is túltett. Ahogy elképzeltem, hogy egy evőeszközzel sétálgat a városban, és minden második embert elkezd szurkálni vele, majdnem megint elkezdtem a nevetést. Nem tudom, mennyire bunkóság szembe röhögni valakit, de ez olyan volt, mint valami rossz horror film. A holttestre néztem, majd pár másodperces csend után vissza a velem szemben álló idegenre. - Hm... jobb szeretek élőkből táplálkozni. De ne vedd sértésnek, hogy visszautasítom az "utolsó vacsora" meghívásodat – válaszoltam végül. Miután felült az egyik bárszékre és megitta az italát, én is lehúztam az enyémet, majd megtámaszkodtam a pult mögötti kis polcnak dőlve háttal. - Tudod... - ki akartam mondani a nevét, de rájöttem, hogy fogalmam sincs, kivel beszélgetek már egy ideje - akárhogy is hívnak - hadarom el gyorsan, majd folytatom, amit elkezdtem. - Az nagyon drámai lenne. Tipikusan regénybe illő – bólogattam. Természetesen egy percig sem vettem komolyan a szavait, és örültem volna, ha ezt végre ő is észreveszi, vagy legalább azt, hogy ha bármivel is próbálkozik, nagyon rosszul fog járni. A százötvenöt centim és az elsőre ártatlan vonásaim nem jelentik, hogy gyenge vagyok, sőt. Persze nem hibáztatom, talán én is alábecsülném magamat a helyében. - Szóval, meddig szeretnél még bájcsevejt folytatni ilyen jelentéktelen dolgokról? Ha már itt kell maradnom veled, akkor legalább értelmesen töltsük el az időnket, ha kérhetlek. Vagy ha meg akarsz ölni, akkor inkább próbálkozz azzal – sóhajtottam kicsit. Ellöktem magam az asztaltól, majd levettem a polcról egy whisky-s üveget és visszafordultam felé. - Még egyet? – vontam fel a szemöldököm, miközben kicsit mozgatva az üveget oldalra döntöttem a fejem.
Mystic Falls számomra mindig is az a kisváros volt, amely rengeteg meglepetéssel szolgált az életemben. Mindegyik családtagom ezen a helyen jelent meg, ahogy persze pontosan itt is ért véget a sorsuk története. Milyen ironikus ugyebár mindez, ahogy végig pörgetem az elmémben a képkockák sorozatát, és eszembe jut az elejétől szinte a végéig bezárólag minden. Ellenkeztek velem, kitaszítottak, számba sem vettek, csak mert korcsnak véltek az adottságom miatt, holott, ha tudták volna, hogy mi mindent elérhettek ezzel. S most lám annyi idővel később az én javamra dőlt el minden. Ők halottak, míg én vígan éltem az életem minden egyes napját egy kegyetlen mosollyal az arcomon. Ahányszor rájuk gondoltam, nos annyiszor nevettem el magamat újra, s újra ismételve meg mindezen cselekményszált. Egyszerűen túl tökéletesen sikeredett az a bizonyos esküvő, s magában a kis bosszúm vázlata is. Éreztem én, sőt tudtam már a legelejétől kezdve, hogy a Gemini koven minden egyes tagja általam lesz kivégezve, és igen, ez az, megtörtént. Annyi évet vártam rá, annyi napot számoltam vissza, s annyiszor ötlött fel az elmémben a gondolat, hogy mily féle halállal is illessem jutalmul őket. Aztán végül csak megtörtént a csoda, hisz kiszabadultam az eretnek haverjaim társaságában, s végre mostan én magam is azzá váltam. Egy lettem közülük, hisz csupán ennyit kértem jómagam, Lily-től, míg ő maga megkapta a kis családját. Tetszenek nekem, nos azt kell mondjam, hisz ugyanolyan szinten elmebetegek, és.. és egészen kellemes a társaságuk is. Egyedül csupán azt sajnálom, hogy ragaszkodnak az emberi motívumokhoz, pff. -Kissé talán túl naiv hitben élsz, kérlek.-Nyomom meg jelentősen a hangsúlyt miután voltam hajlandó végig hallgatni a szavai vázlatát. Egyrészt talán tényleg sikerült innia a csaposból, és néhány embert megigéznie, hisz érzem, hogy vámpír, de koránt sem számolt egyetlen ténnyel. A bent tartózkodók közt, nos akár lehet jelen vadász is, vagy valaki olyan, akire kicsit sem hatott az igézés, hanem csak pusztán megjátszotta magát, hogy hiteles képet nyújtson ennek a vámpírnőnek. Mint tudjuk, nos Mystic Falls híres a verbénáról, azaz a drága vasfüves megoldásról, de persze ő túlságosan is újnak tűnik, így honnan is sejthetné.. hát persze, hogy sehonnan.-Elfelejtettél egy nagyon fontos kritériumot, miszerint az emberek képesek védekezni a kis igézés ellen.-Mondom egy gúnyos mosoly, és egy ironikus hangsúly keretén belül, hogy számára ezáltal is világosítsam azt a helyzetet, miszerint nagyon, de nagyon nincs tisztában egyes dolgokkal. Mint például ezzel.. valami nagyon kezdő szintű vámpír lehet, nos ezek alapján. -Oh, kérlek, miért is ne?-Teszem fel a kérdést rendhagyóan kegyetlen, de mégis ironikus éllel.-Tudod egészen szépen mutatna a fejed a Grill tetejére kitűzve.-Engedek meg magamnak egy kisebb nevetést, miközben ördögi pillantást mérek rá. Talán mondhatnám azt is, hogy szórakozásnak gondoltam a szavaim, de szerintem egyértelműen kivehető mindaz, hogy komolyabban is képes lennék megtenni ezt a fajta módszert. Számomra amúgy sem nehéz lerendezni, hisz egyrészt nem érdekel az, hogy ki hal meg általam, míg másrészt a bűntudatnak egy percnyi nyoma sem lesz a bensőmben, sőt még kifejezetten élvezni is fogom azt, hogy elküldtem a túlvilágra, azaz a haláltáborába, s íme soha többé nem láthatja a napfelkeltét. -Te tényleg azt hiszed, hogy ennyire idióta vagyok?-Teszem fel a kérdést könnyedén, ahogy a szemeimet megforgatom, majd nevetni kezdek.-Lehet másnál bejön ez a kis színjáték, de nálam egyáltalán sem.-Jegyzem meg továbbra is nevetve, majdan mélyen szívom magamba a levegőt, miközben egy könnyed játékba kezdek bele. Villa, lány, halál... s mily szép is eme sorrend így egybevéve. Végül elkezdem megközelíteni, ahogy röhögök, nos még mindig. Tudniillik ugyanis, hogy a szórakozás a lételemem, s ez létezik csupán az elmémben. Kinek kell a szomorkodás, ha az élet kész élvezet? -Most miért vagy ilyen ünneprontó?-Kérdezem meg gúnnyal telt, ámde mégis szórakozott hangon.-Egy hulla vére íncsiklandozó fogás, mármint látszik rajtad, hogy mennyire odáig vagy érte.-Magyarázom egy hatalmas nagy vigyorral a képemen, miközben figyelni kezdem őt magát, hogy mégis mit csinál. Végül szórakozott, és könnyed nevetéssel követem őt, de én inkább a pulton kívül maradok. Kissé sértésnek veszem, hogy meg se várta a válaszom, de végül is, nos ez is megteszi.. Egy hirtelen mozdulattal húzom végül le az egészet, ahogy a pultra helyezem a pohárt, én pedig felpattanok az egyik közeli kis székecskére, miközben bal kezemmel megtámasztom a fejemet, és úgy nézem őt tovább.-Mit gondolsz.. nos égjünk el együtt eme épülettel?-Dobom be az ötletet egy kíméletlen mosoly keretében, ahogy mindvégig ártatlan pillantással illetem, mintha nem is érdekelne, hogy ezáltal akár én is ide veszhettek..
•••••• He is a sociopath, sweet serial killer ••••••
Reggel, mikor felkeltem, még gondolni sem mertem volna, hogy az átlagos napom egy pillanat alatt átalakul valami izgalmasabbá - ha ezt lehet így nevezni. Két hetente egyszer sikerül eljutnom addig, hogy csak magamra fordítok egy teljes napot, de úgy tűnik, az univerzum szeret szórakozni velem, és nem akarja megadni ezt az egy lehetőséget sem, amikor úgy érezhetem, hogy minden rendben van az életemmel. Volt valami az előttem álló idegenben, ami miatt nem tudtam döntésre jutni, hogy menjek-e, vagy inkább maradjak. Elvégre, ahogy végignéztem rajta, úgy tűnt, hogy egész „kellemesen” telt a napja, feltéve, ha nem az ő vére borítja a felsőjét, de túl jó állapotban volt ahhoz, hogy esetlegesen megsérült volna. Ezek után az első gondolatom pedig az volt, hogy végre nem egy emberrel találkoztam. Hiszen a megjelenése, és a viselkedése alapján szinte ki is zárhattam ezt az opciót. Miután megszólalt, kissé felvontam a szemöldököm, a mosolyát pedig csak egy gúnyos mosollyal viszonoztam. - Mondjuk úgy, hogy ma amolyan… önkiszolgáló bár lett a Grillből – válaszoltam végül egyszerűen, miközben félig hátrafordultam a pult felé, amin a pultost hagytam tele harapásnyomokkal. – Az emberek meg annyira nem önmaguk ma – tettem hozzá az igézésre célozva. – Persze ilyen kritériumok mellett gondolom, nem hátráltatnak ezek a tények, hiszen nem csak úgy iszogatni jöttél, úgyhogy jó szórakozást. Majd kissé unottan, szem forgatva indultam tovább az ajtó felé, miközben engedtem, hogy a kezeim visszazuhanjanak eredeti helyükre a mellkasom elől. Sosem az úgymond „jó csapatot” erősítettem, de a srác viselkedése még nekem is sok volt. Ahogy elértem az ajtóig, hiába próbáltam kinyitni, nem sikerült. - Mi a…? – kérdeztem inkább magamtól halkan, majd a másodperc tört része alatt le is esett, hogy egy boszorkánnyal van dolgom. Egy kis sóhaj kíséretében fordultam ismét felé, majd hátamat az ajtónak vetettem. Nagy szerencséje volt, hogy a Grill mindennek mondható, csak kicsinek nem, így nem uralkodott el rajtam a klausztrofóbia, mert valószínűleg két percen belül halott lett volna. A zárt helyeknél talán semmit nem utáltam jobban soha. De én akartam, hogy végre valami izgalmas is történjen, hát tessék Sophie, itt van. Élvezd ki. - És most? – kérdeztem kissé unottan. – Engem is meg akarsz ölni? – vontam fel a szemöldököm. Kezdtem úgy érezni, hogy én is azok közé tartozom, akik „halálsorba jelölték ki magukat”. Talán figyelmeztetnem kellett volna, hogy jobb, ha nem kezd ki velem, de nem akartam elrontani a kis műsorát. Először fogalmam sem volt, mit is akar elérni ezzel az egésszel, de hamar sikerült rájönnöm, hogy valami nincs rendben a fejében. Egyszerű sorozatgyilkos, boszorkány képességekkel. Ellöktem magam az ajtótól, és visszasétáltam hozzá, miközben az asztalon fekvő lányra néztem, utána pedig az új ismerősömre. - Csak nem rossz napod volt? Ha gondolod, szívesen meghallgatom a problémáidat. Úgy sincs nagyon más választásom, minthogy maradok – céloztam a kis varázslatára, ami miatt most nem tudok kimenni. Az egészet tettetett empátiával adtam elő, persze a hangomban némi szarkazmus is érzékelhető volt. Tisztában voltam vele, hogy valójában azért csinálta ezt, mert élvezi, és köze sincs a napja alakulásához, de jobbnak láttam, ha meg sem fordul a fejében, hogy ezzel az egésszel sikerült volna rám ijesztenie, vagy csak egy percig is komolyan veszem. - Egyébként nagyra értékelem, de ezt most inkább kihagyom – pillantottam ismét a holttestre, majd a pult mögé sétáltam, hogy töltsek magamnak ismét valami italt, ha már úgyis maradásra kényszerültem. - Esetleg valamit innál, mielőtt belekezdesz a fárasztó munkádba? – kérdeztem a fiútól, de közben nem néztem fel rá, csak kiraktam két poharat a pultra. Mielőtt bármit is válaszolhatott volna, töltöttem neki is valami rövidet és kicsit előbbre toltam, jelezve, hogy az az övé. Egy kicsit talán sikerült felkeltenie az érdeklődésemet azzal kapcsolatban, hogy milyen mészárlást szeretne lebonyolítani, de jobb szerettem volna, ha kihagy ebből az egészből. Jobb dolgom is lett volna, minthogy összezárva töltsem az estémet egy pszichopata gyilkossal.
Ismét egy újabb nap, amit az idegesítő ismerőseim nélkül élvezhettek ki. Nincsen senki, ki az utamat állhatná, s ki ellenkezhetne az akaratommal. Mindenki el van foglalva a saját kis drámájával, azaz jobban mondva a szerencsétlen életével, ahogy én magam eme éjszakán egyetlen célpont felé vonszolom a személyem. Lépteim halk ütemessége szakítja félbe a már beállt síri csendet, ahogy megannyi hullát hagyok a hátam mögött. Kezem ökölbe szorul a villa markolatánál, és egy ördögi mosollyal tartok immáron a Mystic Grill felé. Ruházatom tiszta vérrel fedett, és eszem ágában sem lenne mindeme tényen változtatni, hisz olyan jól mulattam már az eddigiekben is az időt, s ez mostan sem lehet másképp. Lehet kissé őrültnek látszom, de ugyan már... A világ akkor szép, ha romokban hever, s ha a játék felperzselő érzést nyújt. Imádom a darabokban hevert tárgyakat, a megtört szívek látványát, s a halál zálogát fedezni fel mások szemének a tükrében. Élvezet, ahogy elalszik egy gyertya lángja, s amellett kihuny egy emberi élet. Teljes sötétség honol a tájon, ahogy az utcai lámpák az egyedüli fényforrást megjelölő jelenségek. Ugyan lehetne a Hold is, de nem oly ékesen világít. S ha már a természetnél tartunk, akkor tele van az utca fákkal. Rengeteg fával, mintha eme város arról lenne neves, hogy természetvédelmet gyakorol. Ámbár a külső látszat nagyon csalóka, hisz egy rendes kisváros jut az eszünkbe róla, ahogy belépünk ide, holott egy velejéig romlott személyekkel telt, és zsúfolt természetfeletti világról van itt szó. Ugye milyen ellentétes a látszat, s maga a belső rejtelme? Szónokolhatnék még persze tovább eme képekről, s magáról a tájról is napestig itten, de valahogy most nincs kedvem ehhez, ahogy ahhoz sincs, hogy tovább húzzam ezt a tökéletes időzítést. Gondolataim tova szállnak egyetlen pillanat alatt, ahogy hirtelen megállok, s a tekintettemet a táblára szegezem, mely jelzi, hogy megérkeztem. Néhány embert máris látni vélek, de különösebben nincs nagy mozgás kint, s akik kint vannak azok is szinte holtrészegek, holott még fiatal az este, sőt nagyon is. Végül egy hatalmas nagy ördögi vigyor keretén belül lépek be azon a bizonyos ajtón. Épp csak, hogy sikerül bejutnom, és tennem néhány lépést, amikor is az első adandó asztal mellett, nos máris nekem jön egy nő. Persze, ha mindez nem lenne elég, akkor még rám is önti a pohara teljes tartalmát. Kedvem lenne felgyújtani.. esetleg kezdhetném a hajával, hogy aztán kopaszon élvezze tovább az életet. Végül azon nyomban automatikusan emelem rá a tekintettemet, mely érzéstelenül fürkészi a szemeit. Egyféle sötétség is felcsillan a pillantásomban, hisz kedvem lenne megbüntetni mindezért. Kérdésére persze ügyet sem vetettem, ahogy ember számba sem nézem az előttem álló nőt. Egy unott sóhaj hagyja el az ajkaimat, ahogy a felsőmre pillantok. Nem elég, hogy eddig vérben tündökölt, de immáron az italt is a magáénak tudhatja be. Végül mélyen szívom magamba a levegőt, miközben még jobban szorítani kezdem a villa markolatát. -Szerintem a kis hölgy, nos félúton pályát tévesztett.-Hagyja el ajkaimat ez a néhány szó, miközben mélyen a szemeibe vésem az enyéimet, s majdan egy kegyetlen mosolyt engedek meg szerény személyemnek.-S miért is kéne kihagynom ezt a helyet, kérlek?-Emelem meg a villát, ahogy játszani kezdek vele könnyedén, s majdan egyetlen mozdulattal körbe mutatok vele a helyiségben.-Nézd csak mennyi ideális alkat jelölte ki magát halálsorba.-Nevettem el magamat, miközben egyet csettintek, és ezáltal az egész helyet lezárom egyetlen varázslattal, vagyis, hogy senki se óhajtson távozni, hisz szeretnék ma este meggyilkolni mindenkit. Végül felülök az asztal tetejére, és ezáltal kinézek számomra egy közeli, de mégis tökéletes egyedet. -Ő jó lesz?-Bökök egy fiatal, ámde kissé ártatlannak tűnő lány felé, ahogy majdan eldobom a villát, és nyakon találom. Persze rásegítek egy kis varázslattal is minderre, hisz nem akarom elrontani a dobást.-Szerintem...-Ugrom le az asztalról, ahogy a karjaimba veszem a megsebzett lányt, majd felfektettem az első asztalra.-..jó étvágyat.-Húzom ki belőle a villát, majd a rémült arcokat kezdem el bámulni, bár vannak, akik mindeme helyzetet szinte fel sem fogják, hisz nincsenek maguknál.. A legviccesebb az, hogy fogalmam sincs arról, hogy milyen italra gondolt a nő, s én meg megkínáltam embervérrel, holott lehet, hogy nem is vámpír.. mindegy, élvezze ki azt, amit kapott.
Sophie Diamond
welcome to my world
► Residence :
† Mystic Falls
► Age :
131
► Total posts :
16
BLOODSUCKER †
Tárgy: Re: Mystic Grill Szer. Dec. 30, 2015 11:59 am
Kai & Sophie
•••••• He is a sociopath, sweet serial killer ••••••
Már vagy egy hete, hogy Mytic Falls városába keveredtem, és nem túlzok, ha azt mondom, hogy olyan felfordulást okoztam, amilyen valószínűleg nem mostanában volt. Egy-két áldozat utánam, akiknek a nyomait eszemben sem volt eltűntetni, viccesebb nézni a döbbent arcokat, hogy „úristen, egy újabb gyilkosság, mind meghalunk!”. Ezen kívül egy-két igézés az én javamra. Igazából semmi érdekes, legalábbis számomra mindez természetes, azt nem tudom, hogy állnak ezekhez a többiek. Már várom a napot, hogy a város jótevői - akikről Katherine mesélt -, mikor döntenek úgy, hogy meg akarnak állítani. Addig viszont szerettem volna kiélvezni ezt a kis időt még, ameddig Mystic Falls-ban vagyok, hiszen Patrick keresése nem tette lehetővé a hosszú távú maradást sehol. Egy kicsit már kezdtem belefáradni ebbe az egészbe. Biztos van rá oka, hogy kerüljön, vagy bujkáljon előlem. Nem is szeretném rendbe hozni a kapcsolatunkat, annyit szeretnék csak, hogy válaszoljon az átkozott kérdéseimre. Azt hiszem, ennyit megérdemelnék azok után, amit csinált. Mindenesetre a napot arra szántam, hogy kicsit kiengedjem a gőzt és lazítsak. Az időzítésem is tökéletes volt, mivel hétvégére esett, így reménykedtem valami esti buliban, vagy legalább abban, hogy a bárokban sem a megszokott hangulat fog uralkodni. Ha már ismerkedni nem nagyon sikerült eddig, legalább Jack Daniel’s társaságát had élvezhessem. Utam egyenesen a Grillbe vezetett. Annyit már megjegyeztem a várossal kapcsolatban, hogy szinte mindenki ott tölti az idejét, így talán nem fogok unatkozni. Viszont nem állt szándékomban egész este ott maradni. Szokás szerint tele volt a hely. Szinte minden asztalnál ültek, és ostoba emberi dolgokról beszélgettek. Néhányan a pultnál ütötték el az idejüket, de javarészt a nagy piások voltak ott, vagy akik egyedül voltak. A halk zenét szinte nem is lehetett hallani a sok nevetgéléstől. Úgy gondoltam, ideje egy kicsit felrázni a helyet. Nem sok időbe telt, hogy a Grill unalmas hangulatát átvarázsoljam valamiféle buli hangulatra. A pulton ülve, hangos zene mellett ittam a whisky-colámat. Persze egy kis agymosást igényelt a dolog, de minek az a sok vámpír képesség, ha nem tudom kihasználni az adottságaim? Miután öntöttem magamnak még egy pohárral, leugrottam a pultról és az ajtó felé vettem az irányt, de út közben sikerült beleütköznöm valakibe, és a poharam egész tartalma a fiú felsőjére borult, egyedül a jégkockák úszták meg a dolgot, amik halkan összeütköztek a poharamban, miközben hátrébb léptem egyet. A maradék két korttyal teli poharat lecsaptam a mellettünk lévő asztalra és kissé dühösen néztem fel a srácra, hiszen egy fejjel magasabb volt nálam – ezt viszont már megszoktam, nehéz az élet ilyen alacsonyan. - Nem tudsz vigyázni?– mordultam rá, miközben összefontam a kezeim mellkasom előtt. Azonban szinte egyből elhalkultam, ahogy megláttam a szemeiben azt a sötét kavargást. Szokták mondani, hogy a szem a lélek tükre – nos, ebben az esetben még a vak is látta volna azt a bizonyos sötétséget az idegen tekintetében. Talán meg kellett volna ijednem, de helyette inkább csak egy halvány mosoly húzódott arcomra, ahogy a felismerés apró szikrája pattant bennem, miszerint felfedezni véltem valamiféle hasonlóságot kettőnk között. - Én a helyedben ma kihagynám ezt a helyet.– A mosolyom kissé gúnyossá változott, miközben fél szemmel hátrapillantottam az emberekre, akik akkorra már azt sem tudták, hogy hol vannak. – Ettől függetlenül jössz nekem egy itallal, és ezt be fogom hajtani rajtad. Céloztam az előző kis balesetre. Eszembe sem jutott esetleg bocsánatot kérni, hiszen az nem én lettem volna. Sőt, talán egy kicsit reménykedtem is benne, hogy ez által egy egész érdekes estét tudok varázsolni magamnak.
Sosem kedveltem igazán a mártírokat, azt meg pláne nem, ha valaki képtelen elfogadni a feloldozást. Megforgatom a tekintetem és előre hajolok hozzá. - Nem, nem kellett volna. Nekem viszont még száz ilyen nem kellett volna történetet kell meghallgatnom az este folyamán, szóval mit szólnál hozzá, ha egyszerűen elfogadnád, hogy én már nem zsörtölődöm ezen? - húzódok vissza a pult mögé és újra a füzetembe merülök. Alig telik el egy fél perc, máris vacsorára hív, én pedig elmosolyodva csóválom meg a fejemet. - Ne siess úgy. - kacsintok rá - Mi lenne ha inkább azzal az epres limonádéval kezdenénk, amit az előbb említettem? - kérdem és összecsukva a füzetem jelzem felé, hogy neki szentelem a maradék figyelmem - már amikor nem kell ide-oda rohannom. Van valami abban a csibészes mosolyban, a tekintetben ami miatt tudom, hogy jobb lenne elkerülnöm... hogy jobb lenne elmenekülnöm, amíg tehetem, mert ő pont az a fajta férfi, akitől tartani kell, mert ha közel engeded csak megéget s te újra és újra meg akarsz majd égni az első alkalom után. Egy férfi csettint nekem én pedig felvonva szemöldököm fordulok felé. Gyűlölöm az ilyen fazonokat de lenyelem a feltörni készülő mondatot de a francia káromkodás halkan mégis kicsúszik a számom. Nem kell félnem, látom, hogy nem érti. - Mit adhatok? - végigmér, azzal a tipikus pillantással illat amitől feláll a szőr a tarkómon de mégis bájosan mosolygok. - Ott fent, a polcon, azt a vodkát kérem. - Elfordulok tőle és sóhajtok. Persze, hogy tudom, mire megy ki a játék és érzem, hogy kipirul az arcom a dühtől, miközben leemelem a vodkát a polcról és visszalépek a talajra a székről. - Tessék. - vágom elé az italt és már fognám is az aprót - mert persze mi másban fizetne - mikor megragadja a csuklóm. Na erre elvesztem a türelmemet. - Eresszen el de rögtön. - mondom határozottan de a legtöbb emberrel ellentétben nem kezdem el rángatni a kezemet, mert tudom, akkor csak erősödik a szorítása. - Ennél szebben kell bánni a vendéggel kisasszony. - mordul fel a fickó és közelebb próbál rántani de szerencsére kettőnk között feszül egy pult. S az eszem. - Ha nem ereszt el akkor kihívom a rendőrséget és beszámolok az éjjeli kis túrákról amit a fiatalkorú lányokkal tesz meg, minden szerda éjszaka. - villan meg a tekintetem és azonnal elereszt, sőt, még bocsánatot is kér, aztán megragadja az üveget és eltakarodik a pulttól. Magamhoz vonom karomat és fájón dörzsölöm meg a már most lilulni készülő nyomokat. Felszisszenek és elfordulok, hogy senki ne lássa fájdalomtól összeránduló arcomat majd mély levegőt véve lépek vissza Tony elé. - Szóval akkor meghívsz vagy mi lesz?
Most változtattam a módszereimen. Kevesebbet kutakodtam a lány után és lehet, hogy ez miatt fogok egy hatalmasat esni, de nem érdekel. Szeretném, ha a dolgok szépen lassan válnának világossá a számomra. Most nem azt akarom, hogy minden az ölembe hulljon mielőtt még beszélhettem volna vele. Ezért is várom meg itt. El akarok beszélgetni vele és remélem annak ellenére, ahogy viselkedtem vele a legutóbbi alkalommal még szóba áll velem és hajlandó lesz elárulni pár titkot magáról. Semmire sem vágynék jobban, ha őszinte akarok lenni. Szeretem, ha valakiből nem kell olvasnom vagy kutakodnom utána, hanem egyszerűen csak megmondja a két szemembe az igazságot. Tudom, hogy nem lesz könnyű a seggre csapás után indítani, de nem is érdekel. Ha annyira nem akarnék kihívást a dologba megigéztem volna, hogy felejtse el az egészet és érezzen valami értelmetlen vágyat irántam, amit ő sem tud megmagyarázni. De nekem erre nincs szükségem. Ugyanis ezt a hatást anélkül el tudom érni, hogy bárki is megigéznék. Nem vagyok egoista ez csak a puszta igazság. Könnyedén hatok az emberekre a kisfiúsnak tűnő külsőmmel és a mosolyommal. Mindig ez az, ami behúzza őket a csőbe. Na, meg persze erre még rá szoktam egy kicsit játszani. Annyira jól játszom, már az ártatlan kis magába forduló szerelemre vágyó gyereket, hogy lassan elhiszem még én is, hogy van egy olyan oldalam, ami a szeretetre vágyik vagyis pontosabban képes a szeretetre. A húgomat is szeretem a magam módján, de az nem a normális emberek által felfogott szeretet. Ezért is nem érti meg ő sem. Az én világomban pedig az, hogy ilyen módon aggódok érte nagyon is sokat jelent. Szemben helyezkedtem el vele a bárpultnál. Tudom, hogy nem kérhetem ki a teljes figyelmét, de akkor is idegesít. Sokkal jobban szeretem, ha a kiszemeltem csak rám figyel és nem érdeklik a külső tényezők. Bár jelen pillanatban ezért még ki is rúghatnák. – De érdemes. Nem kellett volna túlságosan sokat ittam. – Önmarcangolás és a fejlehajtása tökéletes párosítás. Komolyan lassan, már én fogok bedőlni magamnak és saját magamat viszem a lelkem sötét bugyrainak hullámvasútjára. – Mit szólnál, ha megpróbálnám helyrehozni ezt az egészet mondjuk egy vacsora mellett? – Tettem fel a kérdést, miközben szőke tincseit figyeltem, amik arcába hullottak, ahogyan minden figyelmét a füzetére összpontosította. Teljesen mindegy mi lesz a válasza. Nem fogom feladni. Ezért a nőért már most tudom, hogy megéri küzdeni.
Tárgy: Re: Mystic Grill Pént. Szept. 26, 2014 12:05 am
What are you up to?
tony & rose
Az óra dögunalmas, mint mindig. Talán ha nem aludna meg a tej a professzor szájában még érdekelne is, hogy az európai országokban miképp fejlődött a lélektan központi fogalma, így azonban jobban leköt a viselkedéselemzés szakirány követelményrendszere és az, hogy a kognitív disszonancia elméletéből készüljek fel a következő órára. Keményen hajtanak minket a tanárok és ha ez nem lenne elég, az egyetemi órák után de még a Grill előtt el kell mennem a nyelvtanáromhoz is, mivel a francia és olasz mellé úgy döntöttem jó lesz ha megtanulom a latin nyelvet is. Egyrészt mert nagyon is hasznos ha az ember lánya pszichológiát tanul, másrészt bár kredit nem jár érte, felvehető tárgyként szerepelt, hát nem haboztam. Három óra múlva egy újabb jelessel a zsebemben és egy rakatnyi új latin szóval a füzetemben, kimerülten és nyúzottan állok be otthon a zuhany alá. Tincseim nedvesen omlanak vállaimra, miközben a kezembe nyomok egy jó adagot az isteni méz illatú és részben abból is készülő samponból majd pedig jöhet a édes jázmin illata a testemen, ahogy végigkenem magamon. Órákig tudnék még itt állni de megszólal az óra, én pedig már lépek is ki a kádból, hogy aztán fél óra múlva felfrissülten, hullámos tincsekkel és szolid sminkkel induljak munkába. Mystic Grill. Az ajtó most is nyikorogva tárul ahogy belépek és pár kedves köszöntés után már a személyzeti ajtó küszöbén lépek át, hogy munkaruhába bújjak. Szerencsére nem mutat sokat a kötelező viselet és a főnök is jó fej, hamar lerázza a bunkókat, nincs miért különösebben aggódnom... gondolom én, még a füzeteim társaságában ki nem lépek a pulthoz, ahol szembetalálom magam a nálam pár évvel idősebbnek tűnő férfivel, aki a legutóbbi alkalommal mikor találkoztunk, finoman szólva sem lopta bele magát a szívembe azzal, hogy a fenekemre csapott és bele is markolt. Nem vagyok az erőszak híve de harcias annál inkább; hát a bűnhöz mérten, megfelelő pofonnal jutalmaztam mutatványát. Erre most itt van és... mi? Bocsánatot kér? Ledöbbenek és nem is próbálom titkolni. A férfiak nem szoktak bocsánatot kérni. - Szóra sem érdemes. - intek egy pillanatnyi hezitálás után. - Hozhatok valamit? - nézek rá kedves mosolyra húzva ajkaimat de közben egy újabb vendég érkezik én pedig tovább is reppenek. - A szokásosat csak duplán. Sok jéggel. - bólintok és már készítem is a vodkát, ügyes mozdulatokkal törve a jeget apró darabokra és ahogy elkészül, már tolom is oda Marknak és teszem a kasszába a pénzt. - Epres limonádé. Az a kedvencem. - kacsintok hirtelen Tonyra és már nyitom is ki a füzetemet, hogy a latin szavakkal bíbelődhessek.
† music: music † note: szerintem jó lett ^^ † words: 418
Mondhatnám, hogy a céltalan bolyongás és az ital utáni vágy hajtott ide, de akkor nagyobbat nem is hazudhatnék. Egy szőkeség miatt jöttem ide. Azt hiszem az utóbbi időben a megszállottjává váltam a szőke hajtincseknek. Nem tudom nélkülözni őket az életemből és itt a Grill-ben a pult mögött egy olyan szőke szépség ácsorog nap, nap után, akit csak a vak ember nem vesz észre. Pontosan ezért is próbálkoztam vele, már valami kapcsolatot létesíteni, de most először éreztem, hogy egy kicsit keményfába vágtam a fejszémet. Volt, hogy már leszólítottam. Aztán pedig megfogtam a fenekét, amire jól képen törölt, de ez csak felbátorított. Kíváncsi vagyok, hogy meddig lehet elmenni nála és a fenékfogdosás, már nincs benne a listában. Ezt pedig tisztelem és elfogadom. Mindenféle tapasztalat kell ahhoz, hogy tökéletesen legyen a megfigyelésem. Így később tudni fogom, hogy miképpen hathatok rá. Nekem pedig csak erre van szükségem. Arra, hogy valakit gond nélkül uralhassak. Bár azt is kezdtem megszeretni az utóbbi időkben, mikor a kezemből kiesik az irányítás és improvizálnom kell. De természetesen ez is, mint minden más is helyzetfüggő. Nem minden esetben tűröm el, hogy kicsússzon a kezeim közül az irányítás. Van, hogy kifejezetten a falnak tudnék menni tőle és nem küzdök egyszerűen csak elvarrom a szálakat. Minden időzítés kérdése. Ahogyan az én érkezésem is. Öt perce ücsörgök a Grillben az ajtót fürkészve tudván, hogy pár perc és belép rajta a gyönyörű szőkeség ugyanis megkezdődik a műszakja. Nem vagyok annyira beteges, hogy a műszakját is percről, percre fújjam, mert ez nem mindig állandó ezért megkértem vagyis inkább megigéztem az egyik alkalmazottat, hogy adja már át nekem legyen szíves. Ezzel átvágtam egyenese ahelyett, hogy össze-vissza kanyarogtam volna. Nekem pedig így tökéletes, hiszen most így legalább lehetőségem van arra, hogy bocsánatot kérjek. Mert annyira nagyon megbántam, hogy megmarkoltam a formás fenekét. A francokat sem bántam meg. De neki ezt nem kell tudnia. Mindig is jól tudtam előadni magam. Mikor beállt a pult mögé vele szemben foglaltam helyet. – Helló.. Bocsáss meg a múltkoriért túlságosan sokat ittam.. – Mondtam kisfiús, zavart mosolyommal az arcomon, ami minden nő álma.
Hát nem is tudom mit mondjak. Egyszerűen... Egyszerűen csak felháborít. Egyáltalán nem tetszik a viselkedése. Először elkönyvel a személyi rabszolgájának, aztán elvárja, hogy még fizessek is neki valamit, amikor jóformán még a saját italomra se nincs pénzem. Főleg, hogy egyesek miatt még azt is kiöntöttem, amit sikerült megvennem. Most meg... most meg mit mond? Hogy nem érdeklem. Haha, veszem észre. Ha valakit nem érdekel a másik, valószínűleg átnéz rajta majd tovább áll. De, mint kiderült ez a fickó semmiképp sem állt tovább. Én inkább úgy veszem észre, hogy szereti az embereket a földbe döngölni. Na persze nem szó szerint értve. Bár ki tudja. Nem ismerem, így nincs kizárva, hogy szívesen leütne itt bárkit, azaz legfőképp engem, amiért leöntöttem. A végén még addig járatom az agyam ezen, hogy odáig jutok, hogy tényleg egy sorozatgyilkosba botlottam bele. Szóval itt az ideje, hogy visszafogjam a roppant éles fantáziám. - Igen, pontosan úgy festesz, mint akit nem izgat. - Jegyzem meg, miközben felrántom szemöldököm, viszont a jól megszokott félmosoly sem maradhat le. Következő mozdulatán meglepődök. Int a pultosnak, és ki is adja egyből az utasítást. Azt hittem nehezebb lesz lebeszélni arról, hogy én álljam azt a két italt. Na de úgy tűnik mégis szorult egy kis udvariasság a fickóban. Hm... Fickó, alak, férfi. Egyre jobban kezd zavarni, hogy ezekkel a szavakkal kell megilletnem. Talán nem ártana lassan a nevét is kitudakolnom, ha már így összefutottunk. Vagy inkább löttyentünk? - Ó, köszönöm és mindenképp egy igazi úriembernek tartalak. Bár elég gyanakvó típus vagyok, így tartok tőle, hogy ezt még vissza kell fizetnem. - Mondom már inkább vigyorogva, mint mosolyogva, mikor a pultos elébem tolja az italt. - Egyébként, Miranda. - Nyújtom felé jobbik kezem, egy vállrántás kíséretében. A következő szavaival ismét sikerül igencsak meglepnie. Nos, varázslat. Nem tudom, hogy jutott ez a kérdés eszébe, vagy hogy miért vagyok én nyitott könyv számára, de az tény, hogy még nem igazán gondolkoztam ezen el. Nem tudom. Tényleg nem. Valószínűleg azt sem tudom miféle varázslatra gondol. Ilyen szellem, vagy ördögidézős mizérikára? Bár ha jobban belegondolok, még azt sem tartom kizártnak, hogy létezik. - Bevallom, nem sokat gondolkoztam eddig ilyesmin, de most, hogy átfutottam rajta, azt kell mondjam, hogy én nem vagyok semmi ellen. Azt hiszem elég nyitott vagyok a varázslat felé, de persze addig semmiben sem hiszek teljes mértékben, amíg csak meséket hallottam. - Fejtem ki véleményemet, majd kíváncsian tekintetét keresem. - Viszont nem igazán értem, miért kérdezted. - Célzok ezzel arra, hogy magyarázza nekem el.
Tárgy: Re: Mystic Grill Csüt. Aug. 15, 2013 3:58 pm
Haytham & Miranda
Csak el ne kiabáljuk azt az izgalmas szót. Nevetgél? Komolyan nevetgél a halálosan komolyan kijelentett fenyegetésemen? Tudatlan. De honnan is tudhatná, igaz? Lehet azt sem tudja, hogy boszorkányok igen is léteznek. Persze, nem olyan Harry Potter féle varázspálcával hadonászó fajták, de léteznek. Némelyikük pedig halálosabb mint az éles fogakkal rendelkező vámpírok. Egyes varázsigékkel meg tudnám neki mutatni, hogy milyen komolyan gondoltam a fenyegetést, de nem akarok nagy feltűnést kelteni a Grill-ben, elég sokan vannak. - Gondolhatsz azt, amit akarsz, nem különösebben izgat, ahogy te sem. - intek egyet, mintha csak a levegőbe beszélnék. Szeretem játszani az unottat, még akkor is ha épp nem unatkozok, de így érdekesebb. Azt hiszi, hogy nem kelti fel az érdeklődésem és majd próbál mindent megtenni azért, hogy ezt megfordítsa. Intek a pultosnak, aki szinte egyből ott is terem előttünk. Nagy a sürgés-forgás, az egy négyzetméterre jutó emberek száma pedig túl sok. Nincs tömeg fóbiám de jobban szeretek úgy ülni, hogy körülettem nincsenek legalább tízen, és nem szívják el előlem a levegőt. - Két nagy pohár Martini-t kérek, az én számlámra, mint mindig. - hadarom gyorsan, mintha irodában ülnék és diktálnék a titkárnőmnek. Jó lenne főnökösdit játszani, de attól tartok hamar ráunnék. Mindenre hamar ráunok, nem csak tárgyakra, italokra, ételekre, de emberekre is. Az ilyeneknek egy-két mondatukba telik, hogy álomba szenderítsenek. Remélem Miranda nem ebbe a kategóriába kerül, a Martini után. - Remélem megfelel, és most már kész Úriembernek tartasz. - félmosolyra eresztem a számat, és felvonom a szemöldökömet, rögtön azután, hogy az italok kiértek. - Mond csak, hiszel te a varázslatban? - Kíváncsi vagyok a válaszára, mert ebben a városban sosem tudni kivel fut össze az ember. Jobb előre tisztázni a dolgokat, mint utána kapkodni a fejemen, hogy most mi van? - Előttem nincsenek titkok, nyitott könyvként olvasok benned, ne feledd. - a sötét barna fa asztalon a félig töltött pohárral kezdek el játszani. Ez már szokásommá vált, az elmúlt pár hétben csak azt nem tudom, hogy miért. Le kéne szokjak.. arról is, hogy idejárok.
Spencer Fitzgerald
welcome to my world
► Residence :
∫ New Orleans
► Total posts :
96
SOUL MANIPULATOR ☩
Tárgy: Re: Mystic Grill Szer. Aug. 14, 2013 12:35 am
Haytham & Miranda
Az egyetlen dolog amit kimondhatatlanul gyűlölök, ezen a helyen, az a nagy tömeg. Jóformán mozdulni sem lehet anélkül, hogy ne gázoljon át rajtam valaki. Főleg a hétvégi napokon. Ilyenkor jönnek ünnepelni a diákok, az iskola nélküli két napot, és átlagban dupla annyian vannak, mint a hétköznapokon. Na és most pontosan ez a nagy tömeg vitt rá arra, hogy a teli poharam tartalma, valaki máson landoljon. Hát nem nagyszerű? Legalább egy kortyot ihattam volna belőle... de nem, mert az az idióta fontosabbnak találta azt, hogy italhoz juthasson, minthogy egy másik embertársára odafigyeljen. Ráadásul még a rúgásom se tántorítja el a további virgonckodástól, csak továbbra is a helyemre próbálja magát fúrni, ám engem keményebb fából faragtak és megteszem ami tőlem telhető. Bár, a fenébe is... olyan mintha semmit nem csinálnék, mintha meg sem kottyanna neki, mikor épp löknék rajta egyet. Lassan szó szerint palacsinta lesz belőlem. Csak ne egyen meg senki! - Ó, akkor most menekülnöm kellene? - Nevetek fel kissé idegesen. Egyáltalán nem tűnik veszélyesnek a fickó, így még csak meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg fontolóra vegyek pár dolgot, a meneküléssel kapcsolatban. Egyébként sem hiszem, hogy ezt csak úgy kijelentette volna, ha meg is akarná valósítani azt a gyilkolást. Elvégre melyik sorozatgyilkos jelenti ki előre az áldozatának, hogy "hé, holnap meghalsz!"? Vagyis... Ki tudja! Lehet létezik még több elmebeteg ember, ezen a világon, mint amennyire számítottam. Következő mondataira, hát mit is mondjak, nem kicsit lepődök meg. Nem tudom ilyenkor mit gondolhat magáról ez az ember, de nem kellene tévhitben élnie. Hiszen attól, hogy véletlenül rálöttyent egy kis ital, még nem fogok egész éjszaka a rabszolgája lenni. Bár a zakót nem nyomom vissza kezébe, azt valamilyen szinten jogosnak találom. Ám az ital már más tészta. - Hát rendben, majd elviszem. - Jól megnyomom a "majd" szócskát, ezzel is jelezve, hogy nem fogok rögtön rohanni a tisztítóba, majd le is rakom a mellettem hirtelen megüresedő székre, a táskámmal együtt. - Na de... Nem úgy illene, ha arra az italra te hívnál meg engem? - Kérdezek vissza, miközben egy igazán bájos mosolyt varázsolok arcomra.
|| Words: elég kevés || Music: wake me up|| Note: ez most olyan, amilyen... :$||
Tárgy: Re: Mystic Grill Kedd Aug. 13, 2013 11:44 am
Haytham & Miranda
A boszorkányoknak is van életük. Van egy hely, ahová elmennek olykor-olykor, hogy kiszellőztessék a varázsigékkel teli fejüket, vagy csak csendben szenvedjenek valami ok miatt. Nekem is van egy ilyen helyem, csak annyi különbséggel, hogy nem szenvedni meg bújkálni járok oda. Jobban inkább szórakozni, mert hát egyszer élünk. Ebben a városban az egyszer bármikor véget érhet, tudom jól. Ezért nem is pazarlom az időm. Munkám úgysincs, mert feleslegesnek tartom, hogy napi nyolc órát töltsek egy olyan helyen, amit nem szeretek, egy olyan munkával aminek semmi értelme. Ehelyett próbálom a világot jobb hellyé tenni.... Persze nem szó szerint. Had gondolkozzunk, mitől lesz jobb a világ? Várjunk csak... óóóó, igen. Tőlem. A fényem beragyogja az egész bolygót, na nem mintha beképzelt lennék, nem, nem. Most még nagyon is szerény vagyok. A Grillben ültem, mint ezelőtt már oly sokszor. Szerettem-e egyáltalán ezt a helyet? Hát, nem kifejezetten, de nem találtam más bárt, ahol ilyen jó italokat szolgálnának fel. Arról nem is beszélve, hogy a csapos nekem mindent ingyen hoz ki. Mikre nem jók a boszi képességek igaz? Nem túl szép módja az ingyen élősködésnek, de a zsenialitásomhoz közeli igéket itt nem tudnám használni. Senki sem haldoklik, ahogy én látom. - Figyelhetnél jobban is, sosem tudni milyen idegenre öntöd az italod. Lehet, hogy egy sorozatgyilkos vagyok, és most intézted el a sorsod saját magadnak. - nem is áll olyan messze a valóságtól. Idegesítő, ha az egyik legjobb öltönyödet öntik le, és csak egy bocsi jön ki belőlük. De ez a mai társadalom... el kéne pusztítani minden életképtelen egyedet, és olyan csodákkal benépesíteni, mint én. Természetesen vannak érdekes emberkék is. Ez a lány, pedig ha jól veszem ki, nem éppen a nyugodt fajta. Nagyon helyes. Nem szeretem az unalmat. - Talán ezt, elvihetnéd a tisztítóba. - veszem le magamról gyorsan a zakót, és a kezébe nyomom. Soha sem voltam egy türelmes típus... most sem. - Aztán pedig rendelhetnél nekem egy pohár valamit. Gyorsan, gyorsan, allons-y.
Spencer Fitzgerald
welcome to my world
► Residence :
∫ New Orleans
► Total posts :
96
SOUL MANIPULATOR ☩
Tárgy: Re: Mystic Grill Kedd Aug. 13, 2013 1:14 am
Haytham & Miranda
Hát, hol máshol lennék péntek este, mint a grillben? Én, aki képes lenne minden napját szórakozással tölteni! Csak kár, hogy ebben van aki megakadályozzon. Mert hát, az én drága anyám, hiába is olyan-amilyen, még neki is van annyi esze, hogy nemet mondjon, az én ostobaságaimnak. Főleg, hogy így sem vagyok anyagilag, elég kivitelezhető. Én már rég kidobtam volna magam, otthonról, ha anyám helyében lennék. Vagy minimum, egy centet sem adnék magamnak. Még a hülye is látja, hogy nem vagyok normális. Ki az aki ilyen okosságokon gondolkozik, rajtam kívűl? Gondolom, nem sokan jelentkeznek, most. Nem hiszem, hogy sokan szeretnék, az ördögöt a falra festeni. Viszont én képes vagyok még erre is, és amilyen pechem van mostanság... még meg is történhet, hogy egyszercsak az utcán találom magam. Na de azért merem remélni, hogy nem. Gondolatmenetemből egy hang riaszt ki. Méghozzá a telefonom hangja. Amit rögtön elő is kaparok táskámból, és elolvasom az űzenetet. " Bocsi, valószínűleg késni fogok... " Pont, pont, pont? Oké! Azt hiszem ezt nem kell kifejtenem. Mindenki pontosan tudja, mit jelent, egy ilyen üzenet végén. Főleg, ha a lány akire már így is legalább tíz perce, idekint várok, egy sráccal jött volna. Mert biztosan nem fog jönni! Sokkal jobb elfoglaltságot találtak, helyettem. Hát legyen! Én is találok sokkal jobb barátot. Elvégre, Jack Daniels haver soha nem hagy el. Hűséges, mint a kutya! Ezzel a gondolattal rontok be a grill ajtaján, mint egy őrült, és indulok meg a pult felé. Miután megérkeztem, rögtön leadom a rendelésem, és mivel elég gyorsan megérkezik a "barátom", bőségesen megáldom a pultost borravalóval, és örömét látva, halvány mosolyra húzom ajkaimat. Ám a következő pillanatban, megtörténik a napi bénázásom. Mivel valaki rettentően, a helyemre akart furakodni, én sikeresen, az oldalamon lévő fickóra öntöm az italomat. - Ó! Sajnálom! Nem volt szándékos, csak... - Óriási pechemre, az a valaki mégegyet lök rajtam, mire én idegesen bokán rúgom az illetőt, és próbálok nem beszorulni a két ember közé, majd az üres poharat a pultra vágom. - ... Csak épp, megfojtani készülnek. - Fejezem be a mondatom, szemforgatva.
|| Words: elég kevés || Music: wake me up|| Note: ez most olyan, amilyen... :$||
ikerült megszöknie egy vérszívótól... Ez nem az ő érdeme, ez a vámpír szégyene. Nekem ne mondja senki, hogy egy átlagember képes egy vámpír elől menekülni, szerintem lehetetlen. - A pénz nem akadály! - nézek szemeibe, majd reagálok a másik feltételére is. - Két tény köztudott, a boszorkányok nem felejtenek és mindig megtartják a szavukat. Ez a személy már senkit sem fog megtalálni.. - mondtam komor hangon, figyelve arra, hogy kihagyjam azt a részt a válasz adásnak, hogy megvédem a varázslat félresikerülés esetén. Én nagyon is tisztában vagyok vele, hogy nem biztosított a teljes siker. Sőt nagy a valószínűsége annak, hogy nem fog sikerülni a varázslat, mert nem tudom olyan gyorsan a terepet, mint az ott lévő hibridek vagy akár maga Klaus.
- Amiatt lenne rád szükségem, hogy a természet egyensúlyát fenntartsam, mert egy olyan varázslatot fogok elmondani. - hazudok egyenesen a szemébe. Mivel ő nem varázsló, ezért biztos, hogy nem fog rájönni, hogy ez egy kicsit sem igaz. Azért ennyire kemény szabályi nincsenek a varázslatoknak, de neki egy kicsit sem kell arról tudnia, hogy az ő vérét fogom használni ahhoz, hogy legyen elég erőm. Szóval valószínűleg egy biztos halottunk már lesz... - Természetesen nem kell izgulnod, mert mielőtt bemegyünk egy védő varázslatot fogok rád olvasni, így biztosan nem eshet semmi bántódásod! - hazudok neki egy újabbat. Kicsit tévhitben fog élni, de ez nem nagy dolog, mindenkit érnek csalódások. Az előttem lévő üveg whisky-t David elé tolom, majd felállok a székről. Lassan el is indulok az ajtó felé. Természetesen nem megyek el köszönés nélkül. - Ha döntöttél értesíts! - ezzel a mondattal utalok a poharamra felírt telefonszámomra, s szánom ezt a rövid mondatot egy köszönésnek is. Nem lesz meglepetés a döntőse, mert már most tudja, hogy segíteni fog, de nekem nincs arra időm, hogy megvárja míg kinyögi azt, hogy benne van a buliban... Diadalittasan a kocsim felé veszem az irányt, majd pedig haza. Elintéztem, amit szerettem volna.
Részemről vége. Szerintem ne húzzuk tovább. Nagyon jó volt veled játszani.
Sajnos hamar levehető mindenki számára, hogy nem állok nagy alkoholista hírében, és ha nagy ritkán iszok, akkor bizony hamar megüt a szesz. Nem is ihattam akármit és akármikor Zara felügyelete alatt, a sport mellette pedig amúgy sem illett volna egymáshoz a két életstílus. Nem baj, ha úgy nézzük még jó is, kevésből megúszom a lerészegedést. Különösen most, hogy ingyen kapom a kedvenc italom. - Tudod mit, én elvagyok velük. – reagáltam a vámpírok elleni felszólalására, és ami azt illeti tényleg nem volt még gondom velük. Már megszoktam, hogy néha kihasználnak és véremet veszik, de emellé sosem éreztem veszélyeztetve magam. Mindenki tisztában volt azzal, hogy kihez tartozom és soha nem is értek hozzám egy újjal se. Az más kérdés, hogy mostanra ez az előny elveszett és azt sem tartom kizártnak, hogy a kisasszony már vérdíjat is tűzött ki a fejemre. Na, de ez van. - Valóban? Tudod, nem egy kezdő vámpírtól sikerült elszöknöm röpke 10 év után. – mondtam, majd követtem a másikat, és én is ittam a poharamból. Nincs mit ezen szépíteni, egyetlen nőre szenteltem életem legszebb évet. Az, hogy nincs ingyen a segítsége, már amikor felajánlotta a dolgot sejtettem, de a szemöldökömet kissé összehúzva reagáltam a kijelentésére. Mégis miben tudnék neki én segíteni? Gyanús vagy te nekem ember! Gondoltam magamban, de mégis úgy voltam vele, hogy egyszer élünk, jobb lehetőségem pedig pillanatnyilag aligha van. Amilyen hamar csak lehet el kell tűnnöm innen. Már csak a gondolatába beleborzongok annak, hogy mit tenne velem Zara ha összefutnék vele, így gondolkodnom se nagyon kell azon, hogy megéri e nekem az üzlet, akármit is kér Zach cserébe. - Először is pénzre lenne szükségem, aztán szeretném, hogyha a szavadat adnád arra, hogy ha valami balul sül el, és netán rámtalálna az illető, a segítségemre leszel. – állítottam föl az én feltételeimet, majd kíváncsian kérdeztem rá az engem érintő részre. - Na és te mit szeretnél kérni egy magamfajta halandótól? – érdeklődtem, az alkoholnak köszönhetően az arcomra csúszott félmosolyra húzva a szám, majd tekintettemmel végigkövettem egy mellettünk elsuhanó szemrevaló hölgy útját. Igen, határozottan kezd az alkohol a fejembe szállni.
átom nem igazán tudok kiszedni belőle semmit, muszáj lesz nekem is mondanom valamit. Újabb dologra derül fény, a varázslásról is tud egy keveset. Igaz ez nem olyan nagy dolog, de ezeket a bűbájokat nem igazán használja senki, kivéve akkor, ha hatalmas bajban van az illető és már nincs más választása. Ez is valamiféle tiltó listán van. A természet védelmezői vagyunk, tehát nem vehetjük el mások hallását, még akkor sem, ha ez csak részleges... Habár kisakkozhatjuk az efféle szabályokat, mert nem áll felettünk egy kaszás, hogy lemészároljon, de jobb óvatosabbnak lenni. És igen, ismét elérkeztünk ahhoz a részhez, hogy azt játssza, hogy ő az, aki nem árul el dolgokat. Lehetséges, hogy rosszul érzem, de a fickó azt hiszi, hogy itt ő a főnök. Szerintem jobb lenne, ha észrevenné, hogy itt én diktálom a szabályokat, és nem szeretem, ha azokat valaki megszegi. - Egy whisky-t és két poharat! - szóltam a pultos felé. Amint elém rakta őket ki is töltöttem beléjük azt italt, majd az egyik poharat David elé toltam. Azt kell észrevennem, hogy az alkoholtól megered a nyelve, tökéletes. - Nem szeretem a vámpírokat. - nézem a poharamban lévő italt, aztán egy nagy korty csorog le a torkomon. - Talán segíthetek a vérszívóval kapcsolatban - a pohárról a tekintetem a férfi szemeibe mélyesztem, majd egy keveset sejtető mosoly ül az arcomra - de remélem tudod, hogy ez nem ingyen van. - fejezem be ajánlatom homályosított prezentálását. Biztos vagyok benne, hogy rá fog harapni az egyességre. Egyfelől, mert szereti a veszélyt, a másik ok az, hogy biztosan szeretne elmenekülni a vámpír elől különben nem mondta volna, hogy épp menekül. Igaz ki szeretné, ha egy vámpír üldözné, szerintem senki, főleg akkor nem, ha az a bizonyos vérivó nem az az alkuképes fajta. Ez pedig biztos nem, mert akkor nem kellene a mellettem ülő embernek menekülnie. De lehetséges, hogy olyan, mint az egyik ősi, nevén nevezve Niklaus. Ő inkább csak fenyegeti az embereket, fenyegetéseit nem követik tettek. Mivel tudjuk, amelyik kutya ugat, az nem harap. Ezt pedig elég szánalmasnak tartom, ha már erőd van, azt használd is ki, mert különben nem ér semmit.
A boszi magabiztosságát, és elsőre fellelhető személyiségjegyet figyelembe véve bizony jobban tenném ha sarkon fordulnék, de ha ezen az alapon építeném minden egyes kapcsolatomat, meg se szólítottam volna. Túlságosan kalandvágyó és izgalomra éhes srác vagyok én ahhoz, hogy annyiban hagyjam ezt a beszélgetést, sőt talán még hasznot is húzhatnék eme újonnan szerzett ismeretségből. - Miért, nehezedre esne valami bűbájt elmormolni, ami segítene abban, hogy senki se halljon minket? – kekeckedtem kicsit, bár tisztában voltam vele, hogy arra nem minden jött-ment varázsló vagy boszorkány képes. Én is csupán egyszer voltam részese egy ilyennek, amikor Zara láthatóan fontos megbeszélést tartott alig pár méterre tőlem egy valóban nagy erejű varázslóval, ám én abból egy szót sem hallottam. Na persze a szájról olvasás már akkor is ment… de ne is feszegessük tovább a témát. Én sem kötném akárki orrára, hogy mire készülök, ki tudja, talán annak a hűséges batárja vagyok, akinek érdekei, vagy éppen személye ellen akarja elkövetni a varázslatot. Sosem lehet az ember elég körültekintő. - Klaus.. hmm.. – kezdtem kissé gondolkodóba esve a válaszadást, de persze amint meghallottam a nevet fölgyulladt a villany, és pontosan tudtam kiről beszél. Hallottam már erről az Ősvámpírról, aki a legfrissebb hírek szerint már meg is törte a rajta lévő átkot, és hibridként tartja rettegésben a természetfeletti lények társadalmát. Arról is jött valami információ, hogy annak ellenére, hogy kezdetben csupán öldökölte a vérfarkasokat, mára már egész hibrid kolóniát épített maga köré. Mitagadás, nem lehet bolond a csávó, ha valaki az életére is merne törni, azoknak előbb a kis talpnyalóin kell átrágniuk magukat. Én magam még csak képről láttam, akkor is csak azért, mert nagy unalmamban kedvem támadt Zara laptopján kutakodni. Mindenesetre én helyesebb vagyok… Mielőtt nagyon messzire tévedtem volna a gondolataimban a férfi tekintetére pillantva beugrott, hogy talán ez a varázsló a föntebb említett Ős-hibrid tervez valami nagy volumenű támadást indítani. - Hallottam már hírét, igen. – adtam is végül választ, és nem is, hiszen amilyen a fogadj Isten, olyan az adjon Isten, kevés információért cserébe ugyancsak szűkszavúság jár. - Azt pedig, hogy sokat tudok, annak köszönhetem, hogy igen erős vámpírok között nőttem fel. Az az igazság, hogy most is egy elől menekülök. – szakadt ki belőlem pár csepp információ szerény személyemmel kapcsolatban, majd újfent az italom felé nyúltam. Nem sok volt már benne ugyan, de azt mind megittam, és ekkor szöget ütött a fejembe, hogy talán az alkohol is az oka annak, hogy nemigazán tudtam tartani a szám. Mindent összefoglalva, mégsem bánom, hogy megosztottam ezt vele, talán egy kompromisszumképes varázslóval állok szemben, aki kis segítségért cserébe, jó maga is tud tenni valamit az én érdekemben.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Mystic Grill Hétf. Ápr. 01, 2013 1:07 am
David & Zachary
É
n azt varázslónak mondanám. - mondom kaján vigyorral az arcomon. Köztudott tény, hogy a mi fajtánk kicsit morbid. Anélkül senki sem lehetne jó boszorkány, ehhez ez kell. Mivel fel kell találnunk magunkat, nem hagyatkozhatunk mindig a szellemek segítségére, főleg én nem, ilyen varázslatoknál már nem segítenének. A fekete mágiához nem szeretnék fordulni, mert azt tanította a nagymamám, hogy az nem jó és én inkább mellőzöm. Maradok a tiszta varázslatnál, ha ehhez pedig az kell, hogy néhányan meghaljanak, hát legyen... Gondolataimat megzavarta a férfi bemutatkozása. Nem cseng ismerősen a neve, de az biztos, hogy meg fogom jegyezni. Egyértelmű, hogy nagyon sokat tud a természetfeletti világról a fickó, különbennem tudja volna, hogy micsoda vagyok. Ez pedig még akár jól is jöhet. - Gondolom nem hiszed, hogy bármilyen jött-mentnek elárulom a tervemet, főleg egy ilyen helyen!? - nézek gonoszan a szemébe. Azért én sem vagyok hülye, hogy pont a Grill-ben meséljek el neki mindent. Van egy pár hibrid körülöttünk, ők pedig biztosan szaladnának Klaus-hoz és beszámolnának neki a tervemről, ezt pedig nem szeretném. Muszáj a meglepetés erejével érkeznem hozzá, mert egy igazán jó mestertől azt tanultam, hogy fontos mindenki előtt egy lépéssel járni. Ez a mester nevezetesen Katherine Pierce. Nagyon sok dolgot ellestem tőle, ezt pedig mindig jól tudtam hasznosítani. Most sem tervezem másképp. Már rég eltervezem ezt a napot, természetesen azzal is számolok, hogy nem egyedül lesz, így sok erőre lesz szükségem, de erőt tudok majd az ott lévőkből meríteni. - Úgy látom, hogy nagyon sokat tudsz. Feltételezéseim szerint hallottál már egy bizonyos Klaus Mikaelson-ról. - húzom el óvatosan előtte a mézesmadzagot. Egyértelműen azért árultam el neki már ennyit is, mert most eszembe jutott, hogy bevonhatnám a tervembe őt is. A mellettem ülő lánynak a vére elég lesz ahhoz, hogy összekeverjem a vérfarkas és vámpírvérrel, de nekem több erőre lesz szükségem. Itt jöhetne a képbe David, ha ő is ott lenne tudnék kiből erőt meríteni. Mivel én egy boszorkány vagyok, tehát egy élő ember, ezért nekem emberi vérre van szükségem. Ha ott lenne, akkor az összes vérét felhasználhatnám arra, hogy az erőmet megnöveljem, így nekem nem eshet bántódásom, az ő élete pedig engem már nem hidegen hagy. Mindig van járulékos veszteség.
Bár a másik vonakodva fordult felém, de én végig kitartottam és figyeltem mit csinál. Bár eddig nem igazán tűnt fel, de egyértelműen valami rosszban sántikált az illető, és mostmár számomra feltűnően matatott a pult alatt. Egy pillanatra még visszapillantottam a vámpír felé, aki még mindig a lány vérét szívta, de igazság szerint nem izgatott a dolog, csupán meg akartam szólítani a mellettem lévő férfit, most pedig még kíváncsibbá tett a sanda viselkedésével. Túlságosan is kedvelem a veszélyt és a kalandokat, éppen ezért is kerültem anno olyan helyzetbe amilyenbe, és ezért is kell minél hamarabb fölszívódnom ebből a poros kis városkából, ám pénz nélkül elég nehéz bármerre is indulni. Most már nem igazán tartottam olyan jó ötletnek azt, hogy elszökte a kastéllyal felérő házból, hiszen akármennyire voltam ott fogoly, sosem panaszkodhattam az ellátásra. Na de szokás mondani, akkor kezdjük el becsülni ami addig természetes volt, ha mindaz elveszik. Talán nem is a szabadság az amire annyira vágytam, hanem a veszély izgat, az, hogy Zara bármikor rámbukkanhat és… nos nem hiszem, hogy megölne, túl ízletes és tökéletes ahhoz a vérem, hogy ezt megtegye,de biztos nem lenne kellemes az azt követő pár napom. Az hogy a véremet szívja nem zavar, de a fájdalomtűrő képességeimet feszegető kis trükkjei nem igazán vannak az ínyemre. Na mindegy, nem is ez most a lényeg, annál inkább az, hogy a mellettem ülő boszi mit ügyködött mellettem, amiben sikeresen megzavart. - Egy pillanatig se gondoltam, hogy te lennél a leggonoszabb, de hogy haver kicsit morbid vagy, az biztos. – reagáltam végül, mikor megláttam a vérrel telt üvegcsét, amit próbált feltűnésmentesen elrakni. Egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy talán egy vámpír mellett dolgozik, akinek szüksége van a vérre, de hamar elhessegettem ezt, hiszen az a vérszívó aki varázslókkal dolgozik nem éppen az a fű alatt vért beszerző fajta. A második lehetőség azonban szöget ütött a fejembe, mely szerint lehetséges, hogy egy varázslathoz van szüksége a férfi bőrbe bújt boszinak. Ez esetben biztos nem egy gyertya kanócát akarja meggyújtani gyufa nélkül, hiszen amihez vér kell, az általában valami sokkal erősebb humbuk szokott lenni. - David Hensley. – fogadtam el végül a másik felém nyújtott kezét, és egy erős férfias kézfogás kíséretében bemutatkoztam. Miután ez megtörtént az italom felé nyúltam és egy újabb nagyobb kortyot eresztettem le a torkomon. Már kezdtem is érezni az alkohol jótékony hatását, ami nálam az átlagosnál előbb kezd mutatkozni, és jókedvűen fordultam ismét az újdonsült beszélgetőtársam felé. - Tudod kíváncsivá tettél. Miféle varázslathoz kell neked az a vér? – kérdeztem rá egyenesen, nem vagyok az a forró kását kerülgető fajta, és az sem zavart, hogy sokan vannak körülöttünk, nem hiszem hogy a mi beszélgetésünket figyelné akárki is, aztán ha mégis majd a varázsló tesz róla, hogy nem emlékezzen az illető semmire.
ermészetesen még mindig nem mondtam el arról, hogy megöljem Klaus-t, csak ennél az utóbbi hetekben sokkal fontosabb dolgaim voltak, de végül is eljött az az idő, hogy befejezzem, amit szerettem volna. Habár most minden teljesen felborult, mert az a varázslat, amit azt hittem, hogy jó lehet kiderült, hogy teljesen haszontalan. Igaz nem is lehettek volna nagy elvárásaim felé, mert az nem egy megbízható forrásból származott. De találtam az egyik régi grimoire-ban egy olyan varázslatot, amit egy nagyon erős vámpír ellen használtak. Mivel ez önmagában nem lenne elég, ezért átalakítom kicsit, hátha úgy elég erős lenne. Lehetséges, hogy a vesztembe rohanok, de muszáj megpróbálnom, nem engedhetem meg magamnak, hogy ezt a lehetőséget ne használjam ki. Az igézetet nem alapjaiban kell megváltoztatnom, így nem igényel annyi előkészületet, szóval most minden dolgot be kell szereznem, ami szükséges lesz. A varázslat eredeti változata szerint egy hatalmas vámpír megölésére szükség van emberi, illetve vámpír vérre. Mivel Klaus hibrid, emiatt az alapból két vérfajta mellé kell egy harmadik is, ami egy vérfarkastól származik. Nem ismerek vérfarkasokat, szóval azt lesz a legnehezebb szerezni, habár erre is van egy ötletem. Ha meglesz mind a két vértípus, akkor egy varázslattal a hibrid véréből kitudom szűrni a vérfarkas vért. Azonban ezt nagyon gyorsan kell csinálnom, különben mindennek vége lesz. Mindenesetre most nem ezzel szeretnék foglalkozni, most a vámpír, illetve az emberi vér megszerzése a fontos. Egy helyet tudok, ahol simán meg tudom ezeket szerezni, ez a hely pedig a Grill. Nem szeretném vesztegetni az időt, szóval rögtön el is indulok a kocsival. A kocsiban végig a kis üvegcsét néztem. Eufórikus állapotba kerültem, ha arra gondoltam, hogy most végre megölhetem azt a személyt, akit már régóta szerettem volna. Miközben a néhány nap múlva elérkező estén gondolkoztam meg is érkeztem. Az ajtóhoz közel parkolok, majd be is megyek. Mikor beléptem az ajtón nagy örömömre tömve volt a hely. Rögtön helyet is foglaltam a bárpultnál, egy szép hölgy mellé. Másodpercek sem kellettek, s szóba is elegyedtünk. Tudtam, hogy ő a tökéletes célpont, egy tiszta, ártatlan nő vére. Kértem egy whisky-t. Egy kis beszélgetés után próbáltam a legkevésbé feltűnően a hölgy szájába nyomni egy sajátos teafüvet. Kicsit felturbóztam, így nem igazán fog megszólalni egy darabig, tehát könnyen lecsapolhatok a véréből. Elő is vettem az üveget, amit a vére miatt hoztam, majd a kezén egy nem feltűnő helyéhez oda is nyomtam. Hirtelen a vér ömleni kezdett az üveg szájába a varázslatnak köszönhetően, amit magamban mormoltam. Arra lettem figyelmes, hogy egy férfi ül le mellém, aki igazán végigmérte a Grill-ben tanyázó embereket, köztük engem is... Próbált kioktatni, de szerintem ezt nem igazán jól teszi. Megvetően felé fordultam, majd az egyik szemöldököm húztam rá. A lány karjától elvettem az üvegcsét, s a varázslat következtében keletkező sebet betapasztottam. - Azt hiszem tudom mit csinálok! - nézek ismét a mellettem ülő emberre, aztán elraktam az üveget. - Tudod vannak ebben a városban nálam gonoszabb lények is. - vetek egy kaján vigyort felé. Nem tudom, hogy honnan tudhat ennyit, de most nagyon felkeltette az érdeklődésemet. - Zachary Rhys. - mutatkozom be, majd nyújtom felé a kezemet. Kíváncsi vagyok, hogy ki ül velem szemben.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Mystic Grill 
† 
