Sajnáltam, hogy Mattnek el kellett mennie dolgozni, de mind tudjuk, hogy sajnos megélhetést kell biztosítanunk saját magunk és a családunk számára. Néha nekem is be kell állni dolgozni, ha elfogy a pénzem, de ha már muszáj, akkor valami jobban fizető munkát kaparintok meg. Sok a férfi főnök így könnyű dolgom van. Persze nem úgy értve, csak a szépségemmel megyek előre. Meg az eszemmel, de kétlem, hogy az a mai férfiakat jobban érdekelné, mint a női báj. Habár vannak kivételek...
Újra egyedül üldögéltem bámulva a plafont, gondolkodva az élet dolgain, mikor egy csinos lány sétált be a Grillbe. Szemmel láthatóan helyet keresett magának, de a hely dugig volt és csak nálam volt üres szék. Egyszerre pillantottunk az üresen tátongó helyre, majd kedvesen rápillantottam és normál hangon szóltam hozzá.
- Gyere, itt még van hely - tudtam, hogy a zaj ellenére is meg fogja hallani a hangom, hiszen éreztem, hogy nem egy újabb elveszett emberhez van szerencsém. Matt olyan jó benyomást keltett bennem, hogy kedvem lett tovább ismerkedni, ami nagy szó az én esetemben. Az időm többségét egyedül, magamba zárkózva töltöm, esetleg néha megszólalok, de nem eresztem bő lére a társalgást. Az idő kikupált és tudom, hogy nem szabad megbíznom senkiben. Még akkor sem, ha a természetem azt diktálná. Vámpírként csak felerősödtek az emberi tulajdonságaim és rólam köztudott volt, hogy közvetlen és cserfes szájú voltam, mindenkiben megbíztam és bennem is megbíztak, bárki bármit megoszthatott velem, mert mindig segítőkész voltam. Aztán sokszor pofára estem és megtanultam, hogy csínján osztogassak tanácsokat, ne hagyjam, hogy bárki beférkőzzön a bizalmamba. Nehéz, mikor a belsőm segíteni akar, de meg kell állítanom magam. Talán egyszer a világ más lesz, de addig ki kell bírnom...
- Szia, Zoe vagyok! Remélem nem probléma, hogy itt vagyok. Ha egyedül szeretnél lenni csak szólj, nem gond... - utaltam arra, hogy ha esetleg útban lennék jelezze és elhúzom a csíkot - És, mi járatban errefelé? Kérsz valamit? - intettem az egyik pincérnek, hátha hozhat valamit az új partneremnek.
- Egy vodkanarancsot kérek! Te? - fordultam az ismeretlen lány felé mosolyogva - A vendégem vagy!
Milyen nagylelkű lettem hirtelen. Matt tényleg nagyon jó hatással volt rám, csak nehogy elhagyjam magam...

Matt & Zoe

Ritka alkalmak egyikének volt szemtanúja Matt. Nem éreztem magam rosszul emberek társaságában és még az agyalásról is el tudta terelni a figyelmem. Kedves srác nehéz élettel, de mire felnő bírni fogja a strapát.
Intettem az egyik kollégájának, hogy hozzon egy kávét jó forrón, mert éreztem, hogy a testhőmérsékletem zuhanóban volt. Megkaptam, majd burkoltan beszólt Mattnek, hogy nem ártana dolgozni. Nem illendő, de muszáj volt egy kicsit nevetnem a helyzeten.
- Nem hagyhatom, hogy egyedül menj! Ki tudja mi történik majd. - tártam szét a kezem színpadiasan. Semleges érzésekkel tekintettem a bálra, nem rosszallva vagy örömködve. Meglesz, kipipáljuk és kész. Esetleg összetűzéseket nézhetek végig. És ezáltal feltérképezem a terepet. Mennyi vámpír, vérfarkas, hibrid, boszorkány és tudja a ménkű mi lakik itt. Illetve ki iszik verbénát.
- Ez komoly? - szólaltam meg, mikor már nem köhögtem. Verbéna volt a kávéban. Évek óta szoktatom magam hozzá, de erre sosem lehetek immunis. - Verbéna a kávéban? Nem sokat esznek errefelé a fajtársak. - forgattam meg a szemem és már válaszoltam is a kérdésére - A kedvesség mindenkiben jó érzést kelt, így kialakulhat egyfajta bizalom a másik iránt. Sajnos sokan visszaélnek vele, de én nem az a típus vagyok. - mosolyogtam barátain, majd újra felnevettem a pincérfiú invitálásán.
- Menj, nehogy túlóráznod kelljen jövőhéten is - köszöntem el, de eszembe jutott valami. Toll volt nálam, de papír nem. Gyorsan megoldottuk a problémát és körmölni kezdtem egy számot, majd belenyomtam a kezébe. - Csörgess majd meg, hogy meg tudjuk beszélni hol találkozunk a bál előtt - mondtam hozzáfűzésképp és hátradőltem a székben. A plafont nem vetettem további vizsgálódás alá, inkább az embereket néztem. Figyeltem miket csinálnak, kikkel és miről beszélnek. Olyan bonyolult és érdekes az ember, sosem lehet eleget tudni róluk.

(ha gondolod írj még egyet )

Zoe & Matt

Zoe beleegyezett!
Kellemesen csalódtam saját magamban, hisz végig azt hittem, hogy elutasít, vagy magamra hagy, amiért tolakodó voltam. Most rájöttem, hogy mégis van bennem valami jó, valami figyelemreméltó, ami megragadja az embereket. Legalábbis reméltem, hogy jó dolog. Nyílván, mindez Zoe társaságának köszönhető. Felszínre hozta a valódi énemet; azt a Matt Donovant, aki szeret élni.
Zoe mosolya még magabiztosabbá tett.
- Csütörtökön! -, ami mindjárt itt van. Addig új öltönyt kell vennem, és nem ártana elmennem a fodrászhoz sem. Furcsa, hogy úgy készülődöm, mintha egy randi lenne, miközben csak egy ártatlan este lesz, ahol két magányos fiatal jól fogja érezni magát. Nagyon remélem, hogy nem lesz vérontás a bálon, sem újabb gonosz tervek. Szeretnék egy nyugis estét. Most hirtelen az is átfutott az agyamon, hogy ott lesz Rebekah. Egy hete még nem voltam tisztában az iránta érzett érzéseimmel, de mostmár kezd kitisztulni minden. Azt hiszem, megkedveltem Rebekaht, de ő javíthatatlan.
Közben Zoe kért egy kávét; a kollégám kihozta, majd "kedvesen" figyelmeztetett, hogy ideje visszamennem dolgozni. Semmi kedvem nem volt, ezért még maradtam, és kényelembe helyeztem magam. Zoe boldognak tűnt, és ettől kezdtem én is vidámabbnak érezni magam.
- Nagyon örülök, hogy eljössz a bálra! - mosoly szaladt végig az arcomon. - Nem gondolod, hogy furcsa? - tettem hozzá, de eszem ágában sem volt elijeszteni, csak kíváncsi voltam, hogy ő hogyan vélekedik a dolgoról.
- Hát az, hogy még csak most ismerkedtünk meg, de mégis "megbízunk" egymásban. - részemről nevezhetjük bizalomnak, vagy a bizalom középső fokának. Kétlem, hogy rosszul cselekednék. Naív vagyok, de nem hülye! Látom, hogyha egy embert jó szándék vezérel. A beszélgetésünk alatt a félelem kicsinyke szikrája sem volt jelen, és nem azért, mert már megszoktam a természetfeletti dolgokat.
Közben odajött hozzánk a kollégám, és újra figyelmeztetett, hogy mostmár ideje visszamennem a pult mögé. Legszívesebben elküldtem volna a francba, és folytattam volna tovább a beszélgetést Zoe-val, de nem kockáztathatom az állásomat. Lassan föláltam, és készültem elbúcsúzni Zoe-tól. Remélem, hogy még a bál előtt lesz alkalmunk találkozni.
- Sajnálom, de vissza kell mennem! - mondtam szomorúan. - De, ha van kedved, még maradhatsz, én majd figyellek a pult mögül. - Zoe-hoz hasonlóan nevetni kezdtem a kijelentésemen. Aztán kért egy darab papírt; a táskájából elővett egy tollat, amin felirat is volt, de nem tudtam elolvasni. Biztosan fontos volt neki az a toll; gondosan kanyarította a betűket, majd átadta nekem a cetlit. Még, mielőtt elindultam volna, vártam az előzőleg feltett kérdésem válaszára.

Matt & Zoe

- Talán nem fogsz meglepődni, ha azt mondom, hogy kevesen osztják a véleményed. A vadászok előszeretettel nyugtatgatják magukat azzal, hogy mind ugyan olyanok vagyunk. Szörnyetegek, akik parazitaként élik le az életüket teljes megbánás nélkül. És tudod mit? Sokszor én is így gondolom. Kegyetlen faj vagyunk, de a többség nem tehet róla, hogy ilyenné vált. Kényszerből lettek vámpírok, de nem bánják. - vontam meg a vállam. Sajnos ma már nem módi az álca mögé nézni, megfigyelni a másikat, időt szentelni rá. Vámpír egyenlőségjel kegyetlenség. A téma lezárva. Viszont a filmekben nagyon vonzóak ám.
- Bál? - néztem meglepetten és rémülten is egyszerre. Ott sok ember van, nagy nyüzsgés, sok idióta beszédtéma, ami csak arra jó, hogy izomlázas legyen a szánk. A jó oldala talán az, hogy nem lesz nagy tömeg az utcán és békésen körbejárhatom a várost. Milyen szép este lesz. - Az Ősök. Persze. Mindenhol ott vannak. Hátborzongató... - szűkült össze színpadiasan a szemem és a biliárdozó párocska felé pillantottam - Jól felpörgetik az életet. Tudod az én világomban mindenki róluk beszél és már kezdett nagyon idegesítő lenni. Furcsának fogod találni, de felkeltették az érdeklődésem jóval ezelőtt, azonban most éreztem úgy, hogy itt az ideje szimatolni. És esetleg elkelhet a segítségem itt, nektek halandóknak. Egy 798 éves félig boszorkány vámpír biztos hasznotokra lehet. - mosolyodtam el. Magamat megleptem, hogy ilyen közvetlenül társalogtam egy fiatallal. Úgy tűnik akad köztük értelmesebb is, nem csak a folyton vedelő fajta duzzasztja a népességszámot.
- Ömm - nehéz helyzet, mikor nem akarsz emberek közé menni, de megbántani sem szeretnél senkit. Őszintén szólva azt akartam elsőre mondani, hogy sajnálom, de nem, viszont az elmém ép része megállított és nem jött ki hang a torkomon. Miért ne lenne jó az az este? Ki mondta, hogy csak rossz dolgok történhetnek? Annyit kell csak tennem, hogy elvonatkoztatok attól, hogy vámpírok szervezik az egészet. - Természetesen! Örömmel! - mosolyom széles volt és tényleg úgy éreztem magam, ahogy mutattam. Semmi színjáték, menekvés. Ha már ide jöttem, vessem is bele magam a kisvárosi életbe.
- Mellesleg mikor lesz? - érdeklődtem, hiszen addigra be kell szereznem egy szép ruhát.

- Akkor rokonlelkek vagyunk! - az arcomon megjelent a boldogság apró kis jele, majd nevetni kezdtem.
- Örülök, hogy ízlett! És nem, nem tartlak alkoholistának. Mély meggyőződésem, hogy az emberi szervezetnek szűksége van az alkoholra. - mondtam, de mielőtt válaszolhatott volna, kijavítottam a mondatomat. - És egy vámpír szervezetének méginkább. Tudom, hogy ez korlátoz benneteket. - mosolyogtam; nagyon örültem, hogy oldódik körülöttünk a feszültség, és végre beszélhetünk más dolgokról is.
- Ilyen ne is jusson az eszedbe! - kissé felemeltem a hangom, mert nagyon nagy csalódást okozott, hogy azt hiszi, elítélem, amiért nem ember. - A haragom oktalan lenne, mivel erősen kétlem, hogy az összes vámpír egyforma. - tettem hozzá kedvesen; úgy érzem, hogy van bennünk valami közös, és nem szeretném a remény apró jelenlét megtörni egy ostoba húzással. Reménykedem, hogy mint minden más a világon, ez is okkal történt.
- Hamarosan bált rendeznek a városban! - új témára tértem, de hamar rájöttem, hogy mint mindennek a városban, ennek is köze van a természetfelettiekhez. - Az Ősök anyja, az Ősi boszorkány rendezi, a családjuk tiszteletére! - mondtam zord hangon, mert nem örültem annak, hogy egy ideje minden eseményhez közük van.
Nincsenek szép emlékeim a Mikaelson család rendezte eseményekről. Vagy láthatatlan vagyok, és senki nem figyel rám, vagy kitörik a kezem, mint legutóbb Kol. Szerencsétlenségemre az is kiderült, hogy a biztosítom nem fedezi a kórházi költségeket, és nekem kell kifizetnem; ezt pedig nem terveztem, mert az ilyen, váratlan kiadások megterhelik a pénztárcámat.
Miközben a közelgő bálról beszélgettünk, az agyamon átfutott az ötlet, miszerint elhívhatnám Zoe-t. Rég nem volt alkalmam elhívni valahová egy lányt, ezért alaposan össze kellett szednem a megfelelő szavakat. A baj az, hogy nincsenek megfelelő szavak; megkérdezem, aztán vagy eljön, vagy nem. Nincs másik lehetőség.
Pár perc elmélkedés után kinyögtem egy odanemillő mondatot, amin Zoe alaposan meglepődött:
- Ha van kedved, eljöhetnél velem! - szaggatottan beszéltem; amióta ilyen nagy a zűrzavar körülöttem, nem volt időm randizni. Titkon reméltem, hogy Zoe-nak nem lesz más programja, és szívesen eljönne velem. Viszont az is átfutott az agyamon, hogy nevetségesnek és tolakodónak tartja a viselkedésemet.

Matt & Zoe

- Matt, ez nagyon kedves tőled, hogy ilyen kevés idő után beavatsz az életedbe. Először senkinek sem könnyű, de hidd el, meg fogod szokni! - mosolyogtam kedvesen és a billiárd felé pillantottam. Az ismerős fiú, akit megzavartam falatozás közben. No meg az egyik Petrova. Jó párosítás. Ez a város tényleg benne van a bonyodalom kellős közepében. Modern kifejezéssel, szarban van. Nem csoda, hogy egyszerű emberek, akik megtudják az igazságot, kiakadnak. Csak úgy, mint szegény Matt Donovan. A fiatal srác, aki pincérkedésből él meg és nap, mint nap meg kell birkóznia az élet nehézségeivel. Plusz terhelésekkel.
- Boszorkány vagyok. Részben. - húztam el a szám és megvontam a vállam. Ilyenkor kapnak sokkot és rám zúdítják az alapvető kérdéseket; Hogy lehetsz egyszerre vámpír és boszorkány is? Mi történt? Miért van az, hogy másnál lehetetlen, de te mégis az vagy? Stb,stb...
- Jól tudtad, lehetetlen - adtam igazat, amitől biztosra vettem, hogy összezavarodott - Én azért lehetek ilyen, mert nem természetes úton fogantam meg. Anyám boszorkány volt, apám egyszerű halandó - mint te - de a háború után vámpír lett. Szerettek volna egy gyermeket és anyám az ősei segítségét kérte, hogy megtermékenyüljön. Adott volt, hogy vámpírrá kell válnom 21 évesen. - hajtottam le a fejem, mert fájó emlékek kúsztak elmémbe. Anyám arca, ahogy apámra néz, mikor át kell változnom szörnyeteggé. A vérének vöröses árnyalata, az íze, a vágy, hogy tovább igyak, apám nyugtató hangja, hogy csillapítsa szomjam és végül mindkettejük halott teste egymás mellett feküdve a koporsóban. Anyám nélkül nem akart tovább élni édesapám. teljesen megértem, szerették egymást.
- Téged! - mondtam nevetve - Nem vagyok az a haverkodós fajta. Inkább az az 'egyedül nyugodtan elvagyok' fajta vagyok. Unalmasnak tűnhet kívülről, de jókat lehet elmélkedni a világ dolgain. Persze néha nem árt egy kis szocializálódás. - kacsintottam és az üres poharat letettem az asztalra - Finom volt. Nehogy azt hidd, hogy alkoholista vagyok vagy akármi. Egyszerűen csak szükségem volt rá. És remélem nem lettem unszimpatikus azért, mert nem vagyok ember. - ez tulajdonképpen kérdés szintű volt és az arcáról is próbáltam olvasni. Furcsa, azt vártam volna, hogy feláll és inkább dolgozik tovább, de talán mégis igazat mondott. Szüksége van valakire.

Matt & Zoe

- Sajnálom, hogy ilyen hirtelen rádzúdítottam mindent. - mondtam. - Reménykedtem, hogy tudsz már róla, és nem okozok meglepetés; és valóban, meggondolatlan vagyok, de olyan régóta várok már valakire, akira csak úgy, rázúdíthatom ezeket a dolgokat. Szűkségem van valakire, akinek elmesélhetem. - és valóban így érzem, mert ezek a dolgok annyira súlyosak, hogy nem lehet őket sokáig titokban tartani. Én meg annyira ostoba vagyok, hogy nem tudom felmérni a dolgok súlyosságát, és a következményeket. Matt Donovan, gratulálok! Csődtömeg vagy!
Zoe lassan inni kezdte az italát; közben a számat elhagyta a legostobább mondat, amit valaha kimondtam. Kitágult szemekkel bámult rám, majdnem megfulladt a mondat hallatán. Nem is csoda; így utólag biztos nem mondanám ki újra. Aztán beszélni kezdett. A megszokott, határozott hangon közölte velem, hogy vámpír. A "megspékelve extra erőkkel" kifejezését nem igazán értettem; talán ő is egy Ősi? Akkor biztosan haragszik rám, hogy olyan csúnya szemekkel figyeltem Kol-t, az imént. Esetleg hibrid? Vagy ki tudja, milyen új faj ...
- Milyen extra erőkkel? - kérdeztem riadtan; annak ellenére, hogy ő is egy vámpír, képtelen voltam felállni, és otthagyni. Annyira magányosnak tűnik - lehet, hogy tévedek -, udvariasságból is maradnom kell. Ráadásul, nagyon szimpatikusnak tűnik.
- Hogy lehetsz egyszerre vámpír, és boszorkány is? - remegni kezdtem a meglepettségtől. - Eddig úgy tudtam, hogy nem lehetsz egyszerre a kettő.
A boszorkány a természet szolgája, a vámpír pedig felborítja az egyensúlyt. Abby is elveszítette a varázserejét; Zoe hogyan lehet mégis a kettő egyszerre? Ismét lemaradtam az új fejleményekről. Érthető, hogy Caroline és Elena is védeni próbál; a naívságomnak köszönhetően a vesztembe rohanok.
Zoe rövid mondatokból álló magyarázatot adott arra, hogy az, amit lehetetlennek hittem, mégis lehetséges. A válasza kielégítő volt számomra, és mégjobban arra késztetett, hogy maradjak. Ha nem lenne szűkségem a plusz pénzre, itt maradnék vele egész este.
Furcsának találom, hogy itt ez a lány, aki vámpír és boszorkány keveréke, s mégsem próbálok "elmenekülni".
- Ismersz még valakit a környéken? - próbáltam oldani a hangulatot. Ha valóban pár napja érkezett, nem hiszem, hogy "otthon" érzi magát a kisvárosunkban.

Matt & Zoe

- Én már kikértem volna magamnak! Egy hétig túlórázni biztos nagyon fárasztó. - mondtam együttérzőn. Nem sokszor állok be munkába, de utálom, ha többet kell dolgozni, mint mások. Ha muszáj, akkor beletörődök, de anyagi problémáim nem nagyon voltak idáig.
- Tulajdonképpen teljesen új vagyok. Pár napja érkeztem. Először ide jöttem és beszélgettem egy fiatal lánnyal. Kedves volt meg kell hagyni. Én sem láttalak akkor. Az igazat megvallva nem is figyeltem. - vallottam be, azt viszont már nem raktam hozzá, hogy csak azért sétáltam ide be, mert fel akartam térképezni a terepet. Annak örültem, hogy nem tartott sokáig a csevegés azzal a lánnyal, hiszen már így is sok volt egy napra az a sok élmény.
Matt körbenézett az épületben és ideges, dühös arccal fordult vissza. Kérdőn néztem rá, mire ő komolyan mesélni kezdett. Kötelességének érezte beavatni a dolgokba. Mi lett volna, ha ember vagyok és csak így rám zúdítja az egészet? Kicsit meggondolatlan lépés, de most szerencséje volt. Horkantottam, majd bólintottam.
- Igen tudok mindenről. Kedves, hogy beavatsz, de mondd, mi lett volna, ha egy ártatlan, sértetlen ember vagyok, aki ennyi információ alatt összeomlik? Vagy még jobb; hülyének hisz téged és utána ő maga is dilissé válik? Egy jó tanács, többször gondolt át mit mondasz. Tudom, hogy nehéz ennyi mindenről tudni és biztos vagyok benne, hogy mindenkit megóvnál, akit csak lehetséges, de nem biztos, hogy ezt kell tenned. Az emberek tudatlanok, hidd el, jobb úgy nekik! - mondtam kedvesen és a mondandóm végén halványan elmosolyodtam, hogy még véletlenül se úgy menjen át neki, mint egy kioktató előadás. Aki belekeveredik ebbe a felszín alatt működő világba, annak dolga van velünk, de akinek sejtése sincs arról, hogy mi folyik itt, az jobb, ha alszik tovább. A világot nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. Oldani akartam a rossz hangulatát, ezért mesélni kezdtem miről beszélgettünk az itt megismert lánnyal. Említettem a fotózást, az utazgatást, Tokiót és végül a szülőhazámat, Franciaországot.
- Semmi probléma. Láttam, hogy nem vagy teljesen jelen. Reménykedtem benne, hogy egyszer visszatérsz. - nevettem fel, de ki kell mondjam elég satnya vicc volt - Bocsánat, nem volt túl jó poén. - hajtottam le a fejem. Kezdett sajogni a fejem, ezért ittam egy keveset az alkoholból. Azt hittem megfulladok, annyira meglepődtem a kérdésén, hogy félre nyeltem. Köhécseltem egy ideig, aztán sikerült fölnyalnom magam és tágra nyílt szemekkel rá néztem. Sejtettem, hogy elő fog kerülni, hogy reménykedik benne, hogy végre talál egy sorstársat, de ki kellett ábrándítanom.
- Sajnálom Matt, de tovább kell kutatnod. Nem vagyok ember. - mondtam ki határozottan - Vámpír vagyok. Egy kicsit megspékelve extra erőkkel. - néztem rá biztatóan és reménykedtem, hogy nem áll föl rögtön és húzza el a csíkot.

Matt & Zoe

- Miért ne?! A főnök nem fog balhézni; már egy hete túlórázom. - a hangom mostmár magabiztosabban csengett; leültem mellé, és készen álltam belevetni magam egy új beszélgetésbe, amire már jó ideje szűkségem van. - Azt hittem teljesen új vagy itt! Még nem láttalak a környéken! - amióta itt dolgozom, kaptam egy új "adottságot", miszerint felismerem az összes embert, aki valaha a Grillben járt. Azt hiszem, ez taktiai szempontból is fontos, hisz ki tudja, mikor téved be ide egy új ellenség.
- Elnézést! Biztosan elkerülted a figyelmem! - könnyedén nevetni próbáltam, hogy oldjam a feszültséget; körülöttünk minden menetrend szerint működött, mintha forgatókönyvszerűen meg lenne írva; vagy, Klaus szórakozik és mindenkit megigézett - azt hiszem paranoiás vagyok. Bármerre nézek, azt érzem, hogy valaki figyel; lesben áll, hogy egy nem várt pillanatban lecsaphasson ránk. Hirtelen megpillantottam az egyik Ősi vámpírt - ez megmagyarázza a rossz előérzetemet.
- Már csak ez hiányzott! - mormogtam.
- Tolakodónak fogsz tartani, viszont kötelességemnek érzem, hogy elmondjam ezt. - meglepetten nézett rám, majd nevetni kezdett. Nem értettem, hogy engem tart-e viccesnek - ami jó, mert szórakoztatom - vagy a helyzetet - ami rossz, mert elárasztom az ostoba kérdéseimmel, és az ostoba válaszaimmal.
Megnyugtatott, hogy nincs miért aggódnom; tud a Mystic Falls-ban zajló eseményekről, és a ránk leselkedő veszélyekről. Jó szokásomhoz híven, ismét megtorpantam egy pár másodperc erejéig. Azon gondolkodtam, hogy talán Zoe is vámpír, vagy hibrid - ez a rosszabb eset -, vagy ki tudja milyen szörnyeteg - nem tudnék meglepődni egy új fajon sem; itt bármi megtörténhet. De annyira emberinek tűnik, hogy én is kezdem kicsit átlagosnak érezni magam - de miket beszélek? Átlagos pincér vagyok, egy abnormális világban. A töprengésemet megzavarta a kedves hang, ami elhagyta ajkait.
- Elnézést! Ismét elkalandoztam! - azt hiszem, Zoe végig beszélt hozzám. - Franciaország? Biztosan szép hely! Én ... igazából, még nem voltam sehol, Mystic Falls-on kívül.
- Mondd, hogy ember vagy! - ez volt a legostobább mondat, amit valaha kimondtak. Úgy érezheti magát, mint akit mérlegelnek, vagy megvádolnak. Pedig csak remélem, hogy sok ideje először, sikerül találkoznom egy normális személlyel, és végre egy kis ideig elfelejthetem a sok szörnyűséget, ami körülöttem történik.

Matt & Zoe

Zajra volt szükségem. Zajra, hogy egy kicsit az önmarcangolásból és az életelemzésből kilépjek és csak üljek üres fejjel egy széken, sok-sok emberrel körülvéve. A Grill-t már ismertem, jártam ott és tapasztalataim alátámasztják, hogy ott mindig sok ember van. Úgy tűnik az a város kedvenc helye. Bementem az ajtón és leültem az egyik sarokba, így mégis egyedül tudtam maradni egy kicsit. Lecsúsztam a széken és a plafont kezdtem bámulni üres tekintettel. A kívülálló számára úgy néztem ki, mint aki egy másik síkon van jelenleg és bambul a semmibe, de én teljesen ott voltam. Figyeltem az embereket, hallgattam a beszélgetéseiket. Boldogok, felhőtlen életük miatt panaszkodnak és vihorásznak mindene, mint a kisgyerek. Ha tudnák mi is folyik valójában a világban nem biztos, hogy ilyen jól éreznék magukat. A tudatlanság áldás, már akiknek tényleg nem szabad tudniuk semmiről. Az Ősök itt rohangálnak fel s alá, kiszívják a fiatalok vérét és hibridhadsereget tenyésztenek, mialatt a cserfes ifjúság legnagyobb problémája a házi feladat elkészítése. Milyen szép is úgy az élet! Viszont nekem ez a sorsom, hogy tudjak a természetfeletti eseményekről. Valójában nekem mindig is ez volt a természetes, de most ez a név az elfogadott.
- Igen. Egy pohár Bourbont, kérlek! - néztem a fiúra, aki megzavarta az újabb elmélkedésemet. Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyit vagyok képes agyalni. Szőke srác volt, kedves, de kicsit mintha ideges lett volna vagy félt. Nem tudtam, így biztatásképp rámosolyogtam, majd indult az italomért. Fiatal és már dolgozik. Az élet sokkal elbán rendesen. De biztos a magánélete zökkenőmentes, a lányoknak manapság nagyon bejön a szőke haj-kék szem párosítás.
- Köszönöm szépen! - mondtam, mikor letette elém az asztalra az italt. Belekortyoltam és felnéztem rá. Furcsálltam, hogy még mindig ott áll. Gondoltam biztos itt ez a módi, meg kell dicsérni az ízét és akkor elhúzza a csíkot. De belepillantva a szemébe meggondoltam magam, halvány mosoly jelent meg az arcomon és bemutatkoztam.
- Zoe Le Cordier - nyújtottam a kezem - Matt Donovan. Örvendek én is!
Kedves fiúnak tűnt, de pincér létére nagyon nagy beszélőkéje van. Nem bántam, habár azon aggódtam egy kicsit, hogy megjelenik a főnöke és elráncigálja.
- Kikapcsolódásra vágytam. Itt már voltam korábban és tudtam, hogy sokan lesznek. Emberek között akartam lenni. - néztem az italomra és a pohárral kezdtem játszadozni - Ha nem gond, hogy egy kicsit kivonod magad a munkából, akkor leülhetnél hozzám, úgy sincs társaságom. - mosolyogtam rá ismét.

Matt & Zoe.

Tegnap ismét túlóráztam.
Még csak 8 óra; ilyenkor tele van a Grill. Én pedig lelkileg és testileg is lemerültem, képtelen vagyok összeszedni magam, de kell a pénz.
Ismét összeomlottak a dolgok körülöttem; tavasz van; minden élet felébredt; lüktet a természet. A velem egykorúak a gyepen heverésznek, boldogak. Mit sem sejtve, ostoba beszélgetéseket folytatnak, miközben mindenhol veszély leselkedik rájuk.
Én pedig begubóztam. Már megszoktam ezt az életformát - de, azt hiszem ez nem helyes.
Az a baj, hogy senki sem várja el tőlem, hogy cselekedjek. Mindigis puhány voltam. Érthető, hogy védeni akarnak, mintsem hagyni, hogy egyszer az életben én védjem meg őket.
A gondolataimat megszakította a hangzavar. Újabb vendégek érkeztek, nekem pedig kötelességem kiszolgálni őket - ugyancsak a pénz miatt. Mielőtt újabb elmélkedésbe kezdtem volna - jelen esetben a pénzről -, felfigyeltem egy gyönyörűszép lányra.
Magányosan ült a sarokban, a tekintetét a sötét plafonra szegezte, ami félelmetesen tornyosult fölötte. Egy percig megtorpantam, majd újult erővel belevetettem magam a "munkámba".
- Hozhatok valamit? - határozottnak akartam tűnni, de ismét a megszokott, remegő hang jött ki a torkomon. Ismerem a vendégek igényeit, s próbáltam kitalálni, hogy mit rendelhet egy hozzá hasonló, törékeny lány. Kérdően nézett rám, a szeme ragyogott, aztán megszólalt. A hangja tiszta volt; komolyság és határozottság áradt belőle.
- Azonnal hozom! - az én hangom szánalmasan csengett. Meglepődtem a választásán; egy ilyen fiatal lány, egyedül jön inni?! Aztán gyors léptekkel a pult feléindultam, kitöltöttem az italt, és rohantam vissza, hogy kiszolgálhassam. Amikor megköszönte, a hangja ugyanolyan határozottan csengett, mint percekkel ezelőtt. Beleivott, majd hirtelen letette a poharat, és rám nézett. Csillogó, barna szemei kerekre nyíltak, arcán pedig kedves mosoly jelent meg. Bemutatkozott. Szebb nevet el sem tudnék képzelni neki.
- Matt Donovan! Annyira örülök ... nagyon örülök! - remegni kezdtem; most biztosan ostobának tart. Pedig egyszerűen csak szeretem az embereket. Semmit sem szeretek jobban náluk. Ha csak emberek élnének a földön, mindennap örömmel jönnék munkába. De ...
És ő nem lehet természetfeletti; a hangja olyan szelíd, olyan emberi.
- Mit keresel egyedül, egy ilyen bárban? - tettem fel a kérdést, reménykedve, hogy ő is tud a szörnyű veszélyekről.

-Igen tudom, könnyen barátkozom mindenkivel és sokszor be nem áll a szám-mosolyogtam és már folytattam...
-Akármennyire furcsa de engem nem zavar, ha ember vért iszol és ezzel megölöd őket, ha én vámpír lennék én sem diétáznék mindig , nem vonók meg semmit magamtól főleg nem a kaját-röhejesen nevettem egyet, és már váltottam is át a másik témára.
- Hát ez az! Szinte mindig ők csalnak meg minket...! Hát összeszedem magam mert nem igazán érdemlik meg hogy miattuk szomorkodjunk!-aranyosan nyugtatott , meg simogatta a hátam, jól esett hogy próbált vigasztalni így beszédülve...
-Hát így köbe néztem , nagyon jó pasik vannak remélem találok egy normálisat . Hát amúgy se szoktam bele menni futókalandokba nem , hogy egy őssel-na jó talán egyszer-kétszer volt már de nem volt érzelem , nekem nem is számított …
-Hát , talán még nem szoktam meg hogy mi vagyok , de talán tényleg hasznomra válik , hát én nagyon sok vérfarkast ismerek egyik se jön ki a vámpírokkal , meg elég makacsok , nagyképűek...Kedves hogy normálisabbnak nézel, de talán tényleg nem vagyok olyan mint ők-talán kicsit nagyképűen hangzott , pedig próbáltam szerény maradni , mert én sem gondolom hogy olyan lennék mint ők , szerintem nem vagyok makacs se se nagyképű...
-Jól van talán igazad van, más vagyok mint ők, és talán tényleg jól kijöhet ez a dolog , így ha hibrid lennék akkor még élvezném is a dolgot... de, így ha nincs telihold simán megölnek...-kortyoltam egy nagyot a whiskyből és figyelmesen figyeltem őt.
-Hát jogos, amit mondasz , nem mindenkinek adatik meg hogy vérfarkas -mosolyogtam és sokkal jobban éreztem magam , már most imádom ezt a csajt . Most döbbentem rá hogy talán az előző életem unalmas volt, hiába népszerű voltam mindennap ugyan az volt , minden rendben volt semmi gondom nem volt... annyi dolgom volt hogy suliba járjak és szerelmi csalódásokat fel kellet dolgozni de az semmi a mostani dolgokhoz képest...
-Hát elégé rossz helyen volt, nem jóval kezdett ki -röhejes mosolyra állt a szám...
-Hát gondolom hogy kiakasztó ..Igen Klaus csinálja magának a hadsereget , nem lehet megölni ,de én úgy hallottam azért csinálja, mert új családot alapít , mert nem jön ki a testvéreivel , és nem akar magányos lenni , meg kötelék lesz az között akit átváltoztat , hallgatnak Klausra és így elvégzik helyette a piszkos munkát...-jól teszi én is gyártanék magamnak hadsereget !
-Hát van itt bőven...Jaj de aranyos vagy , hát ha érek én is valamit te is számíthatsz rám mindenféle gondodban … -kacsintott egyet , tényleg nagyon aranyos lány soha nem gondoltam volna hogy egy vámpírt ennyire megkedvelek tényleg imádom ezt a csajt már most , szerintem ő igazi barátnő lesz és az biztos hogy rám mindig számíthat..
-Oké észben tartom ezt a mondást ami nem öl meg az erősít! - aranyosan megnyugtatott , megölelt annyira jól esett hogy nem vagyok egyedül, igaz nekem igazán megártott a pia mert utoljára régen ittam azt hittem neki állok még sírni is szegényt csajt kicsinálom , legközelebb nem biztos hogy enged inni... xdd
-Igen jobban vagyok, jól esett h megöleltél..-mosolyogtam rá
-Oké nagyon szívesen elmegyek hozzád. Kíváncsi vagyok a házadra én is most akarok venni, egy házat mert még hotelbe vagyon egyenlőre... Hát már elégé kiütöttem magam, rég ittam most kicsit furcsa érzés mintha szédülnék , de jól vagyok alszok nálad egyet és reggelre minden oké. Most pedig akkor induljunk akkor !-és belekaroltam nehogy el megszédüljek itt , és mentem az ajtó felé.

- Igen van egy fajta beszélőkéd az biztos. És megnyugtatlak, nem kérdezősködöm csak eszem. Fogalmam sincs kit. - görbült mosolyra a szám, habár ez a kijelentés talán túl vámpírosan hangzott. Ez volt az igazság, nem szoktam kérdezősködni. Csak megharapom, törlök és megyek. Ennyi.
- Mondjuk... Volt már egy-két húzós pillanatom. - kortyoltam bele az italomba és néhány régi rosszaság jutott eszembe. Szívesen piszkáltam a vámpírvadászokat. Olyan kis aranyosak, amikor próbálnak megülni minket. Bele sem gondolnak abba, hogy egykoron mi is emberek voltunk. Nem mindenki választja meg a sorsát. Én sem tehettem így. De mindegy kár is rágódni rajta, a szép emlékek a fontosak. Az ijedt arcok, a nevetésre késztető fejek, amiket képesek bevágni.
- Na ugye? És még ők panaszkodnak, hogy minket nem lehet kiismerni, meg hisztizünk meg minden. Elnézést kérek, de nem mi lépünk félre! Az esetek többségében. Ők hagynak minket egyedül, aztán meg szedd össze magad. - mondtam felháborodva és nyugtatólag megsimogattam Stella hátát - Ne is törődj velük! A legfontosabb az, hogy itt vannak jó pasik. A másik pedig, hogy soha ne menj bele egy futókalandba egy Őssel! Ez a leges leges legfontosabb szabály! Hidd el, tapasztalat. - húztam el a szám és a kezemet elvettem a hátáról. Nos igen, főleg ne azzal a bizonyos Mr. Erkölccsel nem szabad semmit kezdeni. Kissé kanos egy idő után, de semmi képen sem ajánlom senkinek. Még a végén kiderül az újabb lányokról, hogy ők is a féltestvérei. Na az tetszene. Az idegbeteg húgocskája szerintem rendesen kiakadna.
- Szörnyeteg? Figyelj! Talán nem a legkellemesebb Teliholdkor átváltozni, de attól még nem vagy szörnyeteg. Semmi sincs véletlenül, mindennek oka van és lefogadom, hogy egyszer nagyon jó lesz, hogy nem vagy átlagos. Imsertem más vérfarkasokat is és tud ez nagyon rosszul is elsülni. Te, ahogy elnézem, a normálisabb fajta vagy. - mosolyogtam rá biztatóan. Talán mások vagyunk és ő még emlékszik milyen volt beleolvadni a közösségbe és normálisnak lenne, de nézzük mindennek a jó oldalát. Ez egy lehetőség! Lehetősége nyílott arra, hogy egyéniség legyen, hogy kitűnjön a többiek közül! - Most jön a hegyi beszéd! Szóval, tudom, hogy úgy érzed, hogy az élet jól kicseszett veled, de nézd mindennek a napos oldalát. Végre más lehetsz mint a többiek, akik élik az unalmas kis életüket és bánatukat az alkoholba fojtják - emeltem meg a poharam és körbenéztem az erős italt fogyasztó társaságon - Ez egy ajándék, aminek segítségével önmagad lehetsz, nem nyom el a többiek egyénisége vagy, ami manapság nagyon menő az mások erőszakossága, hanem kitűnhetsz a tömegből. Senkinek nem kell tudnia mi vagy valójában, érezni fogják, hogy nem vagy olyan, mint ők. És igen, sajnos ettől megijednek sokan. De ez van. Beszarik. - vontam meg a vállam nemes egyszerűséggel és újabbat kortyoltam az italból, amiből már a második kör ment le.
- Rosszkor volt rossz helyen - mondtam, mintha csak az időjárásról lenne szó. Minek csináljunk belőle nagy ügyet? Ami történt megtörtént, én is öltem már. Ez is hozzá tartozik a létünkhöz. Persze jó, ha nem esünk túlzásba... A szerelmes harapás témára nem nagyon tudtam mit mondani, ebben nem voltam tapasztalt, de serényen bólogattam és mosolyogtam. Megértem, én is szégyellném magam. Még szerencse, hogy az a szerencsétlen fiú is vérfarkas volt. Így szóba kerülve elgondolkodtam rajta mi a véleményem róluk. Konstatáltam, hogy eddig semleges érzéseket tápláltam irányukban. Volt egy azért, akit szívesen kupán vágtam volna, de ő kivételes eset. Még talán vonzó is volt. Egy kicsit. Tipikus rossz fiús, akit a lányok jóvá akarnak tenni. Azonban ezek a tulajdonságok Stellára nem húzhatóak rá. Először is Ő nem fiú. Másodszor pedig nem sült bunkó, annak ellenére, hogy ezt híresztelik a fajtáról. Eddig nekem semmi bajom nem volt velük. Most sem lesz.
- Komolyan mondom ez a hibridmánia már kezd nagyon felidegesíteni. Ne értsd félre, nem a természettel van bajom, hanem, hogy mindenki erről beszél. Mielőtt ide jöttem nem tudtam semmit sem róla, de már szedegetem az információkat. Ha jól tudom az egyik Ős, Klaus csinálja magának a nagy hadsereget. Csak azt nem értem, hogy miért, mikor nem lehet megölni? - tártam szét a karjaim, de ez inkább költői kérdés volt, mint egy megválaszolandó - Az biztos, hogy van itt mindenféle lény. A fejemet teszem rá, hogy van itt még vérfarkas. Klaus csak nem változtatta át az összeset. Ha mégsem akkor meg itt vagyok én. Rám számíthatsz, ha valami szörnyproblémád adódik. - kacsintottam. Próbáltam oldani a hangulatot, nehogy sírni kezdjen itt nekem. Esélyes, hogy megártott neki a pia és azért adta ki magát ennyire.
- Dehogy, teljesen megértem. Az élet nehéz, de ha nincs szenvedés, akkor boldogság sincs. Tudod, ami nem öl meg az megerősít! - öleltem meg barátian és a pultosnak mutogatni kezdtem, hogy nehogy kihozzon nekünk további alkoholos italt. Először nem értette mit legyezgetek, de végül sikerült közölnöm az információt. Visszahúzódtam és Stella szemébe néztem, ami tényleg nagyon meggyötört volt.
- Jobban vagy? - kérdeztem aggódva - Tudod mit, gyere el hozzám! Ha van kedved, nem erőltetek semmit. Most vettem tök új! Szívesen megmutatnám. No meg, ha esetleg kiütnéd magad legalább biztonságban tudhatlak. - nevettem és megittam a maradék bourbonomat is, majd úgy helyezkedtem a széken, hogy indulásra készen álljak.

Sarah and Stella

-Igazad van nem hagynám abba , a kérdezősködést már mondtam szokd meg elég kíváncsi lány vagyok,nem zavar hogy ember vért iszol , akkor ha nem a szeretteim vére...-mosolyogtam rá , és már tettem is fel a másik kérdést.
-Értem akkor te már, nagyon tapasztalt lehetsz – elég titokzatosan válaszol minden kérdésemre,de megértem mivel nem ismerjük még egymást ...
-Értem én, is így vagyok vele... kétszer voltam szerelmes egyszer , 3 évig jártunk aztán megcsalt második szerelmem meg viszonzatlan volt, úgy hogy nem valami jól állok a pasikkal...-szomorúan erőltetetten mosolyogtam és kértem én is még egy pohár alkoholt.
-Igen az vagyok, 1 éve változtam át 17 évesen .. most már én is meg birkóztam a ténnyel hogy szörnyeteg vagyok...-hát már nem is annyira bánom hogy vérfarkas vagyok ,de szívesebben lennék hibrid , talán Sarah átváltoztatna ki tudja majd egyszer felhozom neki...
-Hát ki volt a szerencsés, egy gyerek kori ellenségem úgy hogy azt annyira nem bánom , mentem haza bepiálva a buliból és nem voltam túl jó hangulatomba neki köszönhetően , megláttam és lelöktem a lépcsőröl , nem akartam meg ölni , de ez így alakult-röhejesen nevetem egyet és ittam egy nagy kortyot...
-Hát ez az egész úgy volt, hogy teliholdkor átváltoztam és megharaptam az exem , és kínosnak éreztem az egészet nem bírtam a szemébe nézni az az egy szerencsém volt, hogy ő is vérfarkas és túlélte, de engem ez így is megviselt eléggé... Annyira jó lenne irányítani az átváltozást és bár csak soha nem érezném ezt a fájdalmat minden teliholdkor... De ez szinte lehetetlen csak akkor lenne így ha hibrid lehetnék , de nincs aki átváltoztatna...-céloztam hát ha ő megtenné csak nem akarom még evvel letámadni...
-Amúgy meg a barátaim ajánlották a helyet, hogy szép hely és itt sok a természetfeletti lény biztos találok egy vérfarkast aki segít a vérfarkas dolgokban... , de eddig nem találtam nem olyan barátságosak itt amire én gondoltam... Ott nagyon népszerű lány voltam soha nem voltam egyedül segítetek vérfarkassá válni , megtanították kicsit kezelni a dolgokat... nem vagyok hozzá szokva a magányhoz egyszerűen kikészülők itt legszívesebben vissza mennék , de már ott sem a régi , mert ott meg mindennap szembe kell néznem a ténnyel hogy egy szörnyeteg vagyok...- egyszerűen nem bírtam tartani kifakadtam senkim nem maradt , a pia is kihozta belőlem talán már tényleg teljesen megbolondultam...
-Most biztos hülyének nézel hogy így kifakadtam, de már nem bírtam..

A híres Grill. Ez a hely legalább változott az évek alatt. Ahogy már Caroline-nak is említettem ez a hely bennem úgy maradt meg, mint az iszákos öregek legfőbb kikapcsolódási helye. De most már azt sem tudom, hogy valaha jártam e itt. Ezek az emlékek mind az emberi életemből maradtak hátra, amelyekről kiderült, hogy nem is voltak. Most újra kezdhetek mindent, még ha nem is tiszta lappal, de valahol el kell kezdenem.
- Igen jó lesz. Köszönöm! - mosolyogtam a csaposra és kezemmel megdörzsöltem a nyakam. Kínos helyzet, beszélnem magamról nem könnyű, főleg ennyi ember előtt és főleg úgy, hogy nem tudom ki vagyok.
- Igen az vagyok ebben igazad van. És a táplálkozásom az szerintem eléggé személyes, de úgysem hagynád abba a kérdezősködést szóval embervért iszom. De mértékkel, nem ölöm meg az áldozatokat. Többnyire... - néha napján előfordul, de tényleg próbálom kontrollálni magam. Ha kioltok egy életet nehezen alszom és egyfolytában az áldozat arca lendül lelki szemeim elé, amitől ideges leszek és szétrombolnék egy egész várost.
- Arra meg, hogy mikor lettem vámpír, arra nem igazán tudok válaszolni. De hivatalosan 1862-ben változtam át. - még annyira azért nem ismerjük egymást, hogy rögtön kiteregessem az életem és elsírjam, hogy igazából azt sem tudom, hogy mikor születtem és hol és mikor lettem vámpír. Pontosan azt sem tudom, hogy mióta vagyok tudatomnál. Megőrjít ez a zavar... Biztosan kiült rám is, mivel egy könnyedebb témát hozott fel, amiért hálás is voltam. Egy kedves mosolyt küldtem felé és az újonnan megérkezett italomat felemeltem.
- Pasik? Ugyan csak kihasználnak! - és ezzel a végszóval egybe megittam az alkoholt, amitől a torkom égni kezdett és egyet köhintenem kellett - Még egyet! - szóltam a csaposhoz, aki már indult is az üvegért.
- Pár hete jöttem. Elsőre mindenki kedves és elviselhető volt, aztán jöttek a bonyodalmak és most egy rakás szerencsétlenség vagyok. Ez a város kikészít. Hallottam róla, hogy erős idegzetűeknek ajánlják csak, de hogy ennyire húzós... Nem számítottam rá. - húztam el a szám, majd legyintettem egyet és átadtam a szót.
- Na de nem siránkozni jöttünk! Most én kérdezek! Te pedig vérfarkas vagy. - halkítottam a hangom, de csak egy pillanatra - Mióta? Ki volt az a szerencsés, akit nyugalomra helyeztél?
Kicsit szarkasztikusan hangzott, de abban a pillanatban nem voltam túl jó kedélyállapotban. A sok stressz feljött és még az alkohol is rádobott egy lapáttal. Úgy éreztem hosszú estének nézek elébe...
- És te hogy-hogy ide vetődtél? Csak nem a szerelem hajtott? Vagy csak hallottad, hogy ez a természetfeletti csomópont? - nevettem el magam keserűen, majd halvány mosolyt erőltettem az arcomra és a lányra néztem. Fiatal volt még, tapasztalatlan, de jó alapanyag és tudnék vele mit kezdeni. A vérfarkasokról eddig nem volt túl jó benyomásom, de ő kedvesnek tűnt. Lojális is lehet ahhoz, aki segíti, ha problémája akad. Nekem pedig pont egy hátvédre van szükségem...

Végre ide értünk , hát elég furcsán fogadta a kérdéseim de megértem , nem alkalmas hely a hosszú beszélgetéshez egy könyvtár... Egyből odamentünk a bár pultokhoz .
-Sarah, mit iszol? Mert én egy whisky-t jéggel jöhet neked is az? -mosolyogtam egyet és egyből bele is kezdet a témába amit abba hagytunk a könyvtárba...
-Szóval most kezdhetjük azt a témát amit abba hagytunk?-remélem nem kerüli a témát tényleg csak a könyvtárba nem akarta ezt megbeszélni...
-Azt már biztosra tudom , hogy vámpír vagy. -megint egy megszokott mosoly.
-Könyvtárban kérdeztem, ember vérével táplálkozol ?-kíváncsi vagyok a lány jelemére, hogy meg vannak az emberi érzései, és nem-e egy vadállat ... Szerintem Sarah-t zavarja a téma és nem szeretne erről beszélni úgy veszem észre zavart lett tőle, de remélem azért nem távolodik el tőlem... Váltok gyorsan valami más témát , nem haragszom meg ha nem akar erről beszélni..
-És mi a helyzet a pasikkal? - feltettem neki ezt a sablon kérdést, hogy az előbbi téma feszélyezze, és ha jobban megismerjük egymást többet beszélünk a fajainkról.
-Mióta laksz itt Mystic Fallsba?

/folyt. Evans lakás/

Scar & Zoe

Új város, új emberek, új izgalmak és új idegesítő lények. Ez alatt nem a velem trécselő lányra gondolok, hanem arra ami még rám várhat. Hiszen ide jöttem Mystic Fallsba, a misztikum központjába, hogy Klaus és az Ősök dolga után járjak. Tudtam, hogy kockázatos, de van egy énem mélyen legbelül, aki szereti ha felpörög néha napján az adrenalinszintem. Ritkán, de előfordul, hogy hagyom, hogy előtörjön és jönnek a jobbnál jobb ötletek, mint például ez is. Ha józanul gondolkodnék jó messziről elkerülném ezt a kisvárost, de nem árt egy kis kimozdulás különben még az eddiginél is jobban bekövesedem.
- Hello Kitty? Minden utcasarkon van egy boltja. Odakint is oda vannak érte. - mosolyodtam el a feltörekvő emlékek miatt. Tokió nyüzsgő város, ahol az ember egy órára sem tud lepihenni. Ezek után melyik épeszű ember vágyna ide? - Érdemes elmenni csodás hely! New York után nem lenne nagy váltás. Igen volt szerencsém ellátogatni a "Nagy Almába". Az is gyönyörű hely. A kedvenc városom Párizs után.
Hát igen, Párizs marad a szívem csücske. Nem tagadom New York sem hagyott sok kivetnivalót maga után, de Párizs az álom. Maga a megtestesült romantika és szenvedély, még így is, mikor turisták ezrei lepik el a várost. Nagyon zavaróak tudnak lenni, de mivel tudom, hogy a mi csodás fővárosunkban gyönyörködnek, így elnézem a szerencsétlenkedéseiket. Sőt, néha még segítek eligazodni is. Ha jó napom van...
- Az utazás a legjobb dolog a világon! Új helyek, ismeretlen kultúrák. Csodálatos! Imádok új helyeket felderíteni, ezért is kocsikáztam errefelé. - belekortyoltam a vodkanarancsomba, ami közben megérkezett és helyeslően bólintottam - Baglyod van? Jaj, azok az állatok annyira imádnivalóak. És fogsz neki egereket is? - kérdeztem nevetve, habár ez nekem mindennapos rutin lenne. Mi tagadás tényleg előfordult már, hogy egér és patkányvéren kellett átvészelnem hosszabb időszakokat, de ha lehetséges kihagynám most.
A lány is bekeményített a turmix után egy erős martini. Úgy kell azt, élvezi az életet. Csak aztán nehogy túlzásba essen és nekem kelljen hazakísérni.
- A kultúramegismerés. az olvasás és a nyelvtanulás nálam is jó pont, de a legnagyobb szenvedélyem a fotózás. E miatt is járok sok különböző helyre, hogy minél változatosabb legyen a képtáram. A világ gyönyörű és én meg akarom örökíteni a legszebb pillanatokat.
No igen egy vámpír, aki mégis meg akarja látni az életben a boldogságot adományozó dolgokat illetve pillanatokat. Nem könnyű, hisz az önsajnálat gyorsan előtör, de túl kell lépni a szenvedéseken és akkor megnyílik előttünk a világ. A legjobb arcát mutatja, ami szeretetet és barátságosságot sugároz. Egyszerűen hihetetlen ez a kettősség. A sok fájdalom és az azt követő gyönyör. Egyszerűen tökéletes. Sokan nem látják, mert túl valóságtalannak tűnhet, de én hiszek benne, hogy nem csal a szemem. Vannak még jó dolgok itt ezen a Földön.
- Először a városközpontban szoktam szétnézni. Általában van egy nagy park vagy egy tér, ahol sok-sok ember mászkál fel s alá. - a poharammal mutattam az irányt egy kicsi fintorgással megtoldva - Aztán meg kifigyelem a népszerű helyeket. Mint például ez a kávézó. Sokan jöttek be, gondoltam nem lehet olyan rossz. - vontam meg a vállam és újabbat kortyoltam az italomból. Finom volt és frissítő, kicsit felélénkített. Nem vagyok hozzászokva az alkoholhoz, ezért nagyobb hatással van rám, mint más iszákos fajtársaimra.
- Tetszik eddig a város. Pici és nyugodt. Az emberek boldognak látszanak, de biztos van néha bonyodalom. Jól el leszek itt. Majd bejárogatok a könyvtárba vagy pizzát rendelek. - elmosolyodtam. Persze én majd pizzát. De jó is lenne... - Te járni fogsz suliba? Így ránézésre sulisnak néznélek, de javíts ki ha tévedek!

Scar & Zoe

Zsúfolt volt a hely, kicsit feszélyezett is, de egyszer túlélem. Tisztában voltam vele, hogy nem kell egyedül üldögélnem az egyik egérlyukakkal díszített sarokban, na de egy kicsit felkészületlenül vágtam neki a bárnak. Nagy volt a hangzavar, ami alapjában véve nem zavarna túlságosan kivéve, ha rég volt szerencsém ételhez. Tudom kontrollálni magam és nem vagyok az az egyfolytában eszegető típus, bő három hét után érzem, hogy nem vagyok teljesen oké. Sebaj, majd ha itt végeztem és már nem írom tovább keresek egy állatot és iszok pár kortyot. Szükségem van egy kevésre. A másik, ami általában kihoz a sodromból a bámuló tekintetek. A Grillben pedig abból nem volt hiány. Legnagyobb örömömre.
- New York? Kedvelem azt a várost! Soha nem áll meg az élet, mindig van valami dolgod. - mosolyogtam és a narancslevemet iszogattam. Azt már nem akartam megemlíteni, hogy egy pár száz évvel ezelőtt teljesen más volt a terep, hiszen én nem is tudhatok róla. Kivéve, ha tényleg akkora stréber vagyok, hogy ezt is megtanultam...
- Tudod, Tokió egy idő után unalmassá válik - kortyoltam újra - Nagy világutazó vagyok, szeretek új helyekre menni és többet megtudni a különböző kultúrákról. Mystic Falls úgy jött össze, hogy hallottam róla ezt-azt. Kíváncsi voltam már rá.
Igen ez elég hihetőnek tűnt. Végtére is nem hazudtam csak a részleteket kifelejtettem. Mit is kezdene a természetfeletti problémáinkkal. Vagyis a város problémáival. Én csak megfigyelni vagyok itt. A dolgok sűrűjébe vetném magam és minden lehetséges információt össze kívánok gyűjteni a jelenlegi helyzetről.
- Ahogy elnéztem nem egy pezsgő nagyváros. Remélem nem fogok unatkozni. - húztam el a szám, majd egy aprót felnevettem és kiittam a maradék gyümölcslevet. Elsőre nem tűnök túl társasági embernek, de a rohanó nagyvárosban sok új arccal megismerkedhetsz és ha kell el is bújhatsz bárki elől. Egy kisvárosban gyorsan terjednek a hírek, egy hét alatt mindenki tud mindent rólad és az bosszantó tud lenni. Nem vagyok oda attól, ha nincs privát szférám.
- Kérek még egyet egy kis vodkával felkeverve! - szóltam a csaposhoz és visszafordultam beszélgetőpartnerem felé. Reméltem nem hisz alkoholistának, egyszerűen csak szeretem az ízét.
- És te szeretsz utazni? Vagy van valami hobbid, amit imádsz művelni?

Megfogta a kezemet, egy aprót ráztam rajta, majd visszahúztam magama mellé. Szerencsére az érzéseim nem tévedtek. A francia nyelvet mindig is bírtam, osztály legjobbja voltam. Kétszer is ott töltöttük a nyarat anyukámmal. Egyből fel tudom ismerni, imádom a nyelvet. Bemutatkozott, nem olyan tipikus francia neve van, az ember azt hinné, hogy Hélène vagy Antoinette.. Rövid ábrándozásomat abbahagytam, és rá összpontosítottam a figyelmemet. Egyből feltett egy kérdést, amire természetesen válaszoltam is.
- Nem, dehogyis. - ráztam meg a fejemet. Még meg kell szoknom ezt a kisvárosi életet. Túl kicsi nekem, pedig én a pezsgést szeretem. Sebaj, majd feldobom ezt a várost. Bár, nem is ezért jöttem.. Hanem azért, hogy kiirtsam minden egyes átkozott vérszívót.. Nem fogok rajtuk könyörülni. Tudom, hogy vannak olyanok, akik vegáknak mondják magukat, de engem az se érdekel. A lényeg, hogy egy gyilkos. Hisz, a vámpírrá válást úgy kell teljesíteni, hogy ember vért iszik. Tehát egy ártatlan embert lecsapolt. Most, hogy így a vámpírokon kezdtem el gondolkodni Zoe-ra néztem. Ő nem tűnt olyannak, mint aki azzal töltené az élete nagy részét, hogy embereket gyilkol. Bár, én se vagyok az a tipikus lány, aki megragad egy fegyvert, s kinyírja a vámpírokat. Erre van az a szólás.. "Ne ítélj meg egy könyvet a borítója alapján.."
- New Yorkból költöztem ide, az egyik barátomhoz. Szóval csak pár hónapra, vagy egy évre jöttem ide. És, hogy-hogy ebbe a kisvárosba vezetett az utad? - kérdeztem tőle kíváncsian. Én semmi pénzért nem hagynám ott Franciaországot Mystic Falls-ért.
Nem is vettem észre, hogy a pincér már rég kihozta a turmixomat, annyira belemerültem a beszélgetésünkbe. Magam elé húztam, és a szívószál segítségével beleittam. Na itt tudnak jó eperturmixot készíteni!

Scar & Zoe

Itt is volnék. Lassítottam a kocsival, ahogy megláttam a 'Mystic Falls' kezdetét jelző táblát. Az idő elfogadható volt, se nem borús, se nem elviselhetetlenül forró. Pont a kedvencem. Az autót hagytam gurulni, kivettem a sebességből és a mellettem lassan elbotorkáló tájat kémleltem. Úgy hallottam sok errefelé az emberbőrbe bújt ragadozó, így nem sokszor számíthatok egy kellemes esti sétára, de talán akad egy-egy nyugalmas pillanat itt is. Az erdő sűrű - állapítottam meg - könnyen elvesznek a túrázók, könnyű célponttá válva számunkra. Ha szerencsések, olyan vámpírral futnak össze, akik hasonlóan gondolkodnak hozzám. Olyanokkal, akik csak isznak egy keveset, majd hagyják elmenni az áldozatot. Viszont sajnos a legtöbbünk élvezi a halált, így jutnak több erőhöz és nem kímélnek senkit.
Az élet-halál kérdését nem látom át teljes mértékben, ezért nem formálok véleményt más társaim viselkedése okán, inkább a saját életemre koncentrálok és megpróbálom betartani az egyetlen szabályt: Ne ölj!
A nagy gondolkodás közepette észre sem vettem, hogy a kocsi a leállás közelében jár már és házak tornyosultak az út mellett.
- Megérkeztem! - húztam el a szám a hír hallatán. Tudtam jól, hogy elérkeztem az úti célhoz, de ahhoz, hogy tudatosodjon bennem a helyzet muszáj volt hangosan is kiejtenem ezt a szót. Egy újabb hely, ismeretlen emberek, viták, szeretet és még sorolhatnám, hogy mi vár rám itt. A szeretet mindig felsorolom, de legtöbbször kimarad ez a rész. Ezért vagyok ilyen búskomor, zárkózott. Most sincs semmi kedvem autókázni, inkább meginnék egy narancslevet illetve egy forró kávét és olvasnék egy okító könyvet. Az emberek általában hülyének vagy strébernek néznek mikor beülök valahová és bújom a könyveket, de ez van. Annak ellenére, hogy 21 voltam első halálomkor sokan gimisnek néznek és kiröhögnek a menő fiatalok a "tanulási" szándékaim miatt. Manapság nem túl divatos a tanulás, ne adj isten az olvasás! Könyv? Ugyan, ott van az internet meg a TV! Az kell a népnek! Ők tudják, csak nekem ne kelljen... Beindítottam újra a motort és behajtottam a kisváros szívébe, ahol egy óriási park fogadott, körbeépítve sok sok házzal. Mindenféle butikok, kávézók és szórakozóhelyek. Az utcán sokan jártak, cseverésztek, pletykálkodtak, jól érezték magukat. Általában nyugis helyet választok most azonban úgy éreztem, hogy jobb belevetnem magam a város életébe. A legtöbb látogatót fogadó helyhez hajtottam és az előtte lévő parkolóban állította meg a járgányt.
- Na rajta! Átlagos vagy, átlagos vagy! - szuggeráltam magam a visszapillantó tükörben, beletúrtam a hajamba, felkaptam a táskám és kiszálltam a kocsiból. Bekapcsoltam a riasztót és bementem a helyre. Az épület oldalán a villogó felirat: 'Grill'
Nagy helyiség volt tele emberrel. Egy kocsma és egy kávézó keveréke volt talán első ránézésre. "Na, itt sem fogok olvasni... " - jegyeztem meg magamnak, és elindultam a bárpult felé. Leültem és a pincér már ott is termett a rendelésemre várva.
- Egy friss narancslevet kérek! - mosolyogtam a pasasra, aki csak bólintott és elhúzta a csíkot. Utána néztem, láttam, ahogy veszekedésbe kerül, majd egy lágy hangot hallottam mellőlem. Egy fiatal lány szólított meg franciául. Valószínűleg kihallotta az angolomból az akcentust. Nem mintha annyira nehéz lenne...
- Oui! - fordultam pár centit a széken és egy kedves mosoly kíséretében ráztunk kezet.
- Zoe! Ó, köszönöm - megjött a narancslé, amibe rögtön bele is kortyoltam - Azt hiszem nem kell mondanom, hogy nem vagyok idevalósi. Új vagyok errefelé. Te itt nőttél fel vagy látogatóban szintén?
Szimpatikusnak tűnt, szívesen elbeszélgetnék egy ilyen lánnyal, de volt valami furcsa benne. Az illata...olyan más volt. Nem volt vámpír, sem vérfarkas és feltehetőleg ez az új keverék, hibrid sem. Egyedi és felcsigázó. Érdekes...

/Andrew szobája/


Reggel, amint felébredtem hívtam egy taxit, s elmentem a Hotelba a cuccaimért. A szobában letusoltam, és átöltöztem. Egy sima csőnacit választottam, fekete csipkés felsővel. Vörös hajamat kiengedve hagytam, és vérvörös rúzzsal kikentem az ajkamat. Megfogtam a csomagjaimat, és bepakoltam a kocsimba. Épp indultam vissza Andrew-ékhoz, amikor megkordult a gyomrom. Dél múlt, nem tudom, hogy az anyukája otthon van-e. Nincs nagyon kedvem magamnak főzni, így behajtottam a város szívébe. Ide-oda kapkodtam a fejemet, majd megálltam mikor észrevettem a Grill feliratát. "Itt biztos kaphatok valamit." - gondoltam, és behajtottam a parkolóba. Leállítottam a motort és kiszálltam.
Elsétáltam pár motoros, iszákos, 40 éves férfiak mellett, akik utánam fütyültek. Megforgattam a szememet, utálom az ilyeneket. Beléptem a Grillbe egy kicsit félénken. A tegnapi nap óta eléggé visszahúzósodó vagyok. Andrew figyelmeztetett, hogy sok vámpír, ráadásul Ősök is vannak a városban. Nem szeretnék egy "véradományozó" lenni. A fajomat már a kihalás veszélyezteti. Majd valahogyan megvédem magamat. Leültem az első szabad helyre, a bárpultoknál. Egyből jött a pincér, mire én kedvesen mosolyogtam rá.
- Szia, egy epres turmixot, légyszíves. - adtam le a rendelésemet. Amíg vártam hátranéztem, tanulmányozva az embereket. Leült mellém egy fiatal lány, ő is rendelt. Széles mosolyra húztam a számat mikor meghallottam francia akcentusát.
- Tu parles français? - kérdeztem meg tőle franciául, hogy beszéli-e a nyelvet. Ha igen, akkor jól hallottam. Ha nem akkor tévedtem.
- Egyébként Scarlett vagyok. - nyújtottam neki mosolyogva a kezemet. Szeretek ismerkedni, könnyen ment miután lefogytam. Kedvesnek tűnik, nem az a fajta, akiből kinézném, hogy szabadidejében vért iszik, és emberek életét oltja ki.

Túl sokat éltem én ahhoz, hogy egy ilyen barom miatt megfutamodjak. Cseppet sem rémisztett meg viszont nagyon is felidegesített megfogtam a poharam és egy laza mozdulattal a fejére öntöttem.
Neked kellene vigyáznod magadra.
Mondtam egy édes mosollyal majd elváltozott szemekkel tekintettem az övébe aki idegesen pattant fel, még szerencse, hogy a legtöbben táncoltak, vagy mással voltak elfoglalva így a mi kis vitánkra senki sem figyelt. Klaus mérgesen indult meg felém mire én bevetettem a boszorkányságot. Egy átlagos vámpírt egy kis fejfájás is földre kényszerít de tudtam, hogy egy ősit nagyobb erővel kell támadnom és vámpír létemre meg is volt az a kis plusz. Klaus fejét fogva térdelt a földre és én odahajoltam hozzá.
Jajj annyira sajnálom... remélem tanultál a leckéből édes.
Ejtettem ki gúnyosan a szavakat és ezzel elégtételt vettem és ezzel a lendülettel kisétáltam a bárból.

Miközben hallgattam, hogy hogyan reagál Adel arra, amit mondtam egészen máshol járt az eszem. Egész végig másokat nézegettem, hogy ki legyen ma az áldozatom és azon töprengtem, hogy Caroline mit csinálhat. Ám egy idő után megszólaltam:
- Oké, bogaram, most már nem kell a rizsa. Mikor megláttalak arra gondoltam, hogy eltölthetnénk a délutánt szórakozással, de ha így állunk akkor részemről rendben. -mondtam, közben pedig azon gondolkodtam, hogy hagyjam élni vagy öljem meg. Mivel túl sokan voltunk a Grillben az életben hagyás mellet döntöttem.
-Tudod, ismerve engem nagyon nagy mázlista vagy, hogy itt találkoztunk, hisz itt nem ölhetlek meg mindenki előtt. -ekkor oda hajoltam hozzá és a fülébe súgtam- De azért vigyázz magadra egy darabig, kedvesem.- gúnyolódva szólaltam meg, mire ő megrémülve elviharzott mellőlem, mint aki ott se volt. Nagy vigyorral az arcomon, kárörvendően indultam a bárpult felé, ahol egy whiskeyt jéggel rendeltem. Hamar elfogyasztottam, majd én is elviharzottam a bárból egy újabb áldozatot keresve.