Elena hangja ébresztett fel merengésemből, vidáman, játékosan jött oda hozzám. Legalább valaki jól érzi magát. Ám hamar lefagyott arcáról a mosoly, mikor megpillantotta Bonnie-t és Stefan-t. Érkezésünk óta furcsán viselkedett, valahogy nem volt vele minden oké, most pedig bebizonyosodott, hogy a megérzéseim nem csalnak. Teljesen kifordult magából, szemei dühtől és rémültségtől csillogtak, mintha kicserélték volna. Aztán egy hirtelen mozdulattal kiszáguldott a szobából, maga után hagyva minket, értetlen halandókat. Klaus... - jutott eszembe a gyilkos ősvámpír. Elena arcára ijedtség és aggódás ült ki, a felénk tartó Bonnie pedig tükrözte Elena arckifejezéseit. Valami nagy baj lehet, futott végig agyamon egy ijesztő gondolat. Nővérem szédelegve kapaszkodott meg az asztal peremében, én pedig mellé léptem, és átkaroltam. Nem bírtam nézni, ahogy szenved, főleg egy mocskos vámpír miatt, amikor eleve rengeteg gondunk van. És akkor még ezekkel a nem is élő lényekkel kell foglalkoznunk... Maradtak volna ott, ahol eddig éltek. Bár Stefannak nincs konkrét bajom, és Elena szereti őt, még sem vagyok kibékülve mivoltával.
- Bizony nem! - suttogtam erélyesen - De mégis mit tehetnénk? - pillantottam nővérem háta mögül Bonnie-ra
Nem tudom, hogy lehet leállítani egy vámpírt, aki nem akar gyilkolni és ártatlan embereket bántani, de egy nála sokkal erősebb és idősebb vámpír erre kényszeríti. Mit lehet ilyenkor tenni? Kötözzük egy fához Stefant? Vagy adjunk neki verbénát és zárjuk a saját háza pincéjébe? Meddig tartana neki kijutni, és Damon nem engedné szabadon? És a jelenlegi legfontosabb kérdés, hogy Elena engedné ezt? Hisz mindnyájan tudjuk, hogy ha lehetne, Elena Klaushoz futna és feláldozná magát, ha így mindenki mást megment.
- Tehetünk a biztonság érdekében bármit is? - kérdezem ezúttal hangosabban Bonnie-tól

~ To; Bonnie & Jeremy ~

Egy idő után felálltam a helyemről, mert láttam, hogy Jeremy egyedül álldogál. - Mi van öcskös? - kérdeztem tőle vigyorogva. Megint szomjas lettem, de most nem az alkoholhoz nyúltam, hanem sima vízért. Bár ki iszik vizet egy bulin? Hát igen erre a válasz Elena Gilbert. Régebben eléggé kicsapongós életet éltem, de mindennek vége. Amióta meghaltak a "szüleim" próbálok a legjobbat teljesíteni mindenkinek. Teljesen megváltoztam.
Épp Bonnie, és Stefan felé emeltem a tekintetemet mire megláttam, amit jobb lett volna ha nem.. Szerelmem teljesen elveszítette önmagát, és szó szerint kirohant a nappaliból. Kitágult szemekkel meredtem utána. Ez. Meg. Mi. Volt?? Hisz minden tökéletes volt, azt hittem minden jó már. De nem. Tévedtem. Stefan teljesen mélyre süllyedt. - Ilyen nem lehet.. - suttogtam magam elé, és az asztalba kapaszkodtam. Kezdtem egyre rosszabbul érezni magamat, ráadásul még szédültem is.
Szerencsére Bonnie sietve odajött hozzánk, és riadtan rá tekintettem. Igaza volt, minden egyes szava igaz volt. - Ez így nem mehet tovább.. - szegtem a földre a pillantásomat. A torkomban dobogott a szívem. Klaus.. Miért tette ezt? Ha ennyire kellek neki miért nem engem öl meg? Csak hagyja már békén Stefant, hisz ez nem ő.. Ő soha nem tenne ilyeneket. - Bonnie nagyobb bajba vagyunk, mint hinnéd. A múlt héten a szemem láttára ölt meg, majd gyújtott fel egy embert.. - néztem fel rá könnyes szemekkel. Már nem bírtam tovább magamban tartani. - Senki sincs biztonságban. - csóváltam meg a fejemet. Nagy bajba vagyunk, és nagyon félek, hogy innen már nem lesz visszaút. Szerelmes vagyok Stefanbe, de ha ártatlan embereket fog tömegszámra lemészárolni akkor már nincs jövője a kapcsolatunknak..
Komolyan, mintha ezer tűt szurkálnának a szívembe. Miért ilyen igazságtalan az élet? Miért? Miért? Miért nem lehetek boldog a szerelmemmel? Csak egy kis időre.. Mi rosszat tettünk? A végén már belefogok mindebbe őrülni, hogy bírják ezt egyesek? Például Bonnie, Jeremy? Nekik, hogy megy ez?

-Bonnienak és Elenának-

Merengve néztem Bonnie felélénkült kakaó barna szemeibe, láttam aggódik értem és még jobban Elenárt, nem volt célom megijeszteni csupán tanácsot akartam kérni tőle, segítséget egy jó baráttól. Nem nagyon voltak Damonon és Elenán kívül közeli ismerőseim, de Bonniera mindig számíthattam. Bátorítóan elmosolyodtam tétovázó arckifejezéssel, majd vissza tértem merő, depressziós bambulásomhoz. - Bonnie... - Nehezen bírtam folytatni ám a mondatomat be kellett fejeznem. - Elena veszélyben van, Klaus Őt üldözi. Rájött, hogy meghiúsítottuk a hibrid gyártási akcióját, újra akarja csinálni a szertartást, s engem megbabonázott, hogy figyeljek a zsákmányra. Nem tudok mit tenni még innen hátulról is irányít. Van, hogy viccből szenvedésre, remegésre késztet, máskor embereket ölet velem. Félek Szerelmem lenne a következő. - Nem bírtam tovább gyér könnyek csöpögtek kiszáradt szemgödrömből, de nem sírtam, belülről emésztettem magam. Annyira nehéz volt, hisz egyik oldalról égtem a vágytól, hogy kedvesemet láthassam, viszont másik pillanatokban vérére szomjaztam. Elborult, kómás tekintettel néztem Bonniera, majd eszembe jutott, hogy megint Őt terheltem. Minek is mondtam el neki? Sosem tudna segíteni, most meg aggódhat. Megbűvölni egy boszorkányt lehetetlen és nem tehetem, Vele nem, hisz mintha a hugom lenne. - Bonnie én nem tudok nélküle élni, Ő az életem, de mégis arra kérlek próbáld távol tartani tőlem, mert én nem vagyok képes ezt megtenni. - Mélyen néztem rá, majd megint enyhén remegni kezdtem, az egész kezdődött elölről. Elvettem a tekintetem a lányról, nem bírtam így a szemébe nézni, éreztem magamon pár kósza tekintetet, de nem érdekelt. - Ha most megbocsájtasz, jobb ha megyek. Nem bírom uralni... - Vámpírsebességem felhasználva suhantam ki (erősen bevágva az ajtót) a hidegbe egy szál ingbe és gatyába, de nem érdekelt, megint elvesztettem az önkontrolom, az irányítás immár Klaus kegyetlen karmai közé került. Messze kilóméterekre jártam már a Salvatore panziótól. Őszintén fogalmam sincs hova mentem, csak rohantam előre, elfelejtve mindent, a szél süvítésére koncentrálva. Az idő csípte mindenem, izmaim megfeszültek, szemfogaim kidülledtek, ajkaim szétnyíltak kéjesen, s szemeim vörössé váltak. És meg láttam Őt... következő áldozatomat, egy vörös hajú naiv tíz éves forma kislányt, szeplőkkel, majd lassan indultam felé, kedves kis mosolyt kapva cserébe. Innentől filmszakadás, már nem voltam önmagam kívül lebegtem, néztem a szörnyet ki darabokra tépte szét egy gyermek kihevült testét...Sajnálom Elena, sosem fogok már tudni megváltozni, de mindig is szeretni foglak és érted bármit megteszek...
Azzá váltam, mi sosem szerettem volna lenni, elvesztettem önmagam, s felemésztett a vágy, mi rátört életemre. Vajon mit szólna az a naiv kisfiú mi régen voltam mostani énemhez?

// Elena ne higgy nekem, megtudok változni csak akkor éreztem úgy, hogy nem...//

Felnéztem rá teljesen meggyötörve, majd láttam, hogy nem a szemembe néz. Hirtelen a mondata megcsapott, és a kezemet a mellkasomra tettem. Tényleg nincs rajtam.. De ez miért foglalkoztatja őt? Mármint a verbénás nyakláncom. Vártam egy kis ideig. Ez az.. A nyakláncom! Most védtelen vagyok. – Ne, Damon. Ne tegyél semmit, amit megbánnál. – ráztam meg a fejemet. Nem teheti. Mit fog most velem művelni? Ne zavargassa a memóriámat. – Ne, kérlek ne. – könyörögtem, és lefogott engem. Többé már nem volt menekülés. Egy ideig csak néztünk egymás szemébe. Vajon ilyen lenne az igézés? Ilyen szótlan? Tévedtem. Lassan közeledett hozzám, és nem akartam se megütni, se elkapni a fejemet. Szeretem Stefant, de..
Lehunytam a szememet, és amikor puha, selymes ajkát megéreztem a sajátomon, tudtam, hogy ez teljesen más mind az előző. Ez igazi. Nem volt durva, se vad, hanem leírhatatlan. Gyengéd, mintha egy törékeny porcelán baba lennék, akire mindig is vigyázni kell. Egy rossz lépés, és neki annyi. Utoljára egy apró csókot lehelt a számra, majd kitágult szemekkel néztem a szemébe. De ekkor már nem tudtam megszólalni.. Se ellépni.. Semmi..
Nem tudtam többé mozogni. Nem azért, mert a kezei lefogtak engem, hanem.. egyszerűen képtelen voltam rá. Mintha az agyamat lekapcsolták volna, és próbálom, próbálom, de nem sikerül. Akartam volna ellenkezni is, de szóra se tudtam nyitni a számat, nem hogy még hangot kicsikarni belőle. Végül átvette felettem a tudatlanság a hatalmát, és minden előttem fehérré vált.
Visszhangzottak bennem egy ismerős ember szavai. Jól bevéstem a fejembe a mondandóját, hogy ne tegyek tönkre semmit. Mindent jól csináljak a kérésének megfelelően. Elismételtem magamban kétszer.
Kinyitottam a szememet, és körbenéztem az üres szobában. Hirtelen nem tudtam, hogy mit keresek itt. Majd előjöttek az emlékek. Damon azért hívott be a szobába, hogy elbúcsúzzon. Végül hagytam elmenni, tudtam, hogy neki így lesz jó. Egy kicsit hasogatott a fejem, talán megárthatott a két pohár whisky. Vettem egy mély levegőt, nem is volt vészes ez a beszélgetés. Viszont vissza kell mennem kedvesemhez. Stefan gondolatán máris jobb kedvre derültem. Szélesen elmosolyodtam, és elhagytam a szobát. Újra beléptem a nappali ajtaján, és még mindig Bonnie-val üldögélt a kanapén. Leültem egy egyszemélyes fotelba, és néztem mindenkit. Viszont hamarosan majd mennem kell. Nem hagyhatunk mindent félbe csak úgy. Otthon van a rengeteg teendő, utolsó év van tehát felvételi. Bár nem hiszem, hogy szeretnék tovább tanulni. Egy gondmentes év igazán ránk férhetne. Bár most mindannyian megtaláltuk a boldogságunkat. Jeremy, és Bonnie remek párt alkotnak. Caroline bármennyire is próbálja titkolni, tudom, hogy van valami közte és Tyler között. Az utóbbi időben nagyon sokat voltak együtt. És persze itt van Stefan. Szerelmem, akiről azt hittem, hogy meghalt, de nem. Itt van, és soha nem voltunk még boldogabbak. Persze vannak néhány akadályok, amit le kell küzdenünk, például a vérszomjat, de sikerül ezt is átvészelnünk.

Elena arca különféle érzelmekről árulkodott, de egyiket sem tudtam beazonosítani. Foglalkoznom kéne vele? Nem... Érdekel? Igen! De miért? Miért szeretek bele mindig az öcsém csajaiba. Ez olyan, mint egy rossz szokás... Le kéne szokni róla. De ez nem így megy. Tényleg el kell innen tűnnöm. Nem maradhatok. Mindenki miattam szenved. De féltem Elenát... A saját öcsémtől. Majd Bonnie vigyáz rá. Ha akarja, ki tudja nyírni Stefant, ha megtámadná Elenát. Amit nem fog, mivel Klaus nem akarja. És mivel Stefan szerintem még mindig Klaus csicskása, ezért jelenleg Elena van a legnagyobb biztonságban. De mástól kell megvédenem... Magamtól.
- Lényegtelen erről beszélni. - néztem mélyen a szemébe, majd megakadt a szemem a nyakán. Nincs rajta a lánca. Egyszerűbb megoldás is van annál, hogy eltűnök. - Hol a láncod? - kérdeztem visszaemelve rá a tekintetemet, és már láttam a szemén, hogy tudja, mire készülök.
- Tudom, hogy Stefan az igazi... Ezért fogom most ezt megtenni. - sóhajtottam, majd mindkét kezem a vállára tettem, hogy ne tudjon elfordulni, vagy elrohanni, vagy ilyesmi. - Elena, mostantól csak arra emlékszel, amit mondok. - kezdtem el szuggerálni. A tekintete üresen csillogó lett, ebből tudtam, hogy megint jól csinálom. Összeszedtem magam, hogy meg tudjam tenni, közben már az én szemembe is gyűltek a maró könnyek. De még valamit meg akartam tenni, mielőtt kitörlöm az emlékeit... Lassan az arcom közeledett az övéhez, és ajkam lágyan az övéhez érintettem. Nem volt nagy csók, de számomra ez is csoda volt. Egy utolsó, apró csókot leheltem az ajkaira, majd elhúzódtam tőle, és tekintetemet az övébe fúrtam.
- Elena, az a csókunk sosem történt meg. És ez sem. A halálos ágyamon végig mellettem voltál, és szavakkal bátorítottál. Ez a beszélgetés sem arról szólt, amiről valójában. Azt mondtam neked, hogy elmegyek. Mert el kell mennem! Te pedig megérted ezt... Nem próbáltál itt tartani, nem is próbálsz. Itt maradsz Stefan-nal, és élitek a boldog, Damon mentes életeteket. - mondtam ki az utolsó szavakat, majd elengedtem a vállát, és egy pillanat alatt kisuhantam az ablakon, és meg sem álltam az erdő egy belső zugáig, messze a panziótól, az otthonomtól, és a szerelmemtől.

Valami új dolgot felfedeztem arcvonásain, de nem vagyok biztos a megérzéseimben. Mintha nem esett volna jól neki az előző hamis bevallásom. Nem értettem, hogy minek kell így kiakadnia rajta, hisz Stefannal vagyok együtt. Ekkor rájöttem a valóságra. Neki is vannak eltitkolt érzelmei.. Óóó istenem, mit tettem? Így még jobban előhoztam, és abban a tudatban élhetett, hogy én meg ő.. Nem.. Képtelen lennék rá. Nem vagyok Katherine. Szerelmes vagyok Stefanba, viszont nem tudom letagadni az érzelmeimet, ami egyre jobban növekedett Damon iránt az elmúlt hónapokban.
- Dehogyis lenne jobb! - tiltakoztam, majd összerezzentem mikor a kezében lévő üveg a falnál végezte. Feldúlt, és meg van bántva. És megint ki okozta a balhét? Hát persze, hogy én. Ha én nem lennék, Stefannak nem kellene Klausnál szolgálnia. A legrosszabbat hozom ki mindenkiből, és ez így nem mehet tovább. Nagyot nyeltem, majd szemeimmel követtem Damon minden egyes mozdulatát. Ám amikor megpróbálta elhagyni a szobát, a karja után nyúltam, és megállítottam. – Damon. – szóltam, majd félve megfogtam az állát, a másik kezemet pedig a nyakára raktam. – Sajnálom. – ráztam meg a fejemet. – Nem állt szándékomban megbántani. – magyaráztam meg. Annyira szeretném neki elmondani, hogy nem búcsúzásképp csókoltam meg. De nem tehetem meg.. Vagyis nem lenne helyes. Viszont nem élhetünk örökké haragban, és előbb utóbb úgyis kiderülne. – Nem akartalak elveszíteni. – vallottam be az igazat őszintén a szemébe nézve, majd elengedtem őt, mielőtt bármi meggondolatlan dolgot cselekedne ő, vagy talán én. Már magamban sem tudok bízni. – Viszont nekem mindig Stefan lesz az igazi. – néztem el, és egy mély levegőt vettem. Tudom, hogy most még jobban a lelkébe gázoltam, de neki egy olyan lányt kell találnia, aki elérhető a számára. Már pedig én nem vagyok az. Még a saját szívembe is gázoltam, annyira fájt ezeket a szavakat kimondanom. Remek karácsony, mindjárt elsírom magam. Szeretet ünnepe? Nem hiszem.

Elenát váratlanul érte a megjelenésem, amin egy picit elmosolyodtam. - Ne haragudj. - feleltem, mielőtt leindultam volna. A szobában már éreztem, hogy ez egy kellemetlen beszélgetés lesz. Ahogy megemlítettem neki a csókot, szinte lefagyott, és egy darabig úgy tűnt, nem fog megszólalni. Nem is lepődtem meg ezen... Már most tudtam, hogy az a csók semmit nem jelentett neki. Azért kaptam, mert a halálomon voltam. Következő megjegyzése csak erősítette ezt a hitemet, ami őszintén megmondom, borzasztó volt. Persze mielőtt ezeket a szavakat kimondta, még dadogott egy kicsit... Én pedig karba font kézzel, csendben figyeltem őt. Az arca zavarodottságról árulkodott, mintha nem lenne biztos a mondandójában. Viszont én teljesen biztos vagyok abban, amit mondani fogok.
- Így búcsúztál el... - mondtam, és bólintottam egyet. - Most, hogy Stefan újra itt van, biztos bánod, hogy feleslegesen búcsúztál el. Úgy tudtam... - túrtam idegesen a hajamba. Semmit nem jelentett számára az a pillanat. Semmit! Bár, én voltam a bolond, hogy azt hittem, mégis. Idegesen járkálni kezdtem, közben csak úgy kattogtak a fejemben a kerekek. Mindenki engem okol... Minden az én hibám, mi? Persze, hiszen Stefan miattam lett gyilkológép. Elena miattam van gázban, és lesz még nagyobban, ha Stefan megtudja, mi történt. Minden miattam van. Eddig megszoktam, hogy én vagyok a rosszfiú. Miért nem haltam meg akkor? Semmi baja nem lenne senkinek. Biztosan Elena is ezt kívánja. Biztos vagyok benne.
- Komolyan, meg kell kérdeznem Katherine-t, hogy mi a fenének hozta el azt a szar vért! Mindenkinek jobb lenne, ha halott lennék. - keltem ki végleg, majd a kezemben lévő tequilás üveget a falnak vágtam. Tudtam, hogy kissé jogtalan a dühöm, de igazából nem Elenára haragudtam. Az egész világra haragudtam. Arra, ami történt. De ez nem Elena hibája... Nem rajta kéne csattannia.
- Jobb, ha én lelépek. - mondtam, és megindultam az ajtó felé, kikerülve Elenát. De ezt nem csak úgy értettem, hogy elmegyek a szobából. Lehet, hogy még az országot is elhagyom. Nekem is jobb lenne, Elenának is az lenne, sőt, mindenkinek!

Elnéztem a karácsonyfától. Katherine megint a játékait űzi, annyira szeretném, ha egyszer pofára esne. Igazán megérdemelné már. Vettem egy mély levegőt, és a következő pillanatban Damon állt mellettem. A szívemhez emeltem a kezemet, és kitágult szemekkel bámultam őt. Hogyan suhant ide mellém ilyen hamar. - Megijesztettél. - néztem fel rá, majd az ajtó felé pillantottam. Sehol sincs Katherine. Ezek szerint mi történhetett köztük? Gyanakvóan tekintettem Damonre, de nem találtam rajta semmi szokatlant, esetleg furcsát. Felvontam a szemöldökömet. - Rendben. - válaszoltam egyszerűen. Láttam rajta, hogy tényleg, őszintén szeretne beszélni. - Ne haragudj. - simogattam meg öcsém felkarját, majd én is eltávoztam a szobából. Rögtön az első ajtóba bekukkantottam, és megpillantottam őt.
Beléptem, és nem tudtam, hogy mégis mire kell most számítanom. - Beszélgessünk. – bólintottam, és elkezdtem feléje indulni. Viszont amikor megadta a témát, hirtelen ledermedtem, és csak figyeltem őt. Gyorsan megfordultam, és bezártam magam mögött az ajtót. – Lehetett volna kicsit halkabban is. – sziszegtem. Ha Stefan megtudná.. Bele se merek gondolni, hogy miket művelne. Damon elé sétáltam. Tudtam, hogy egyszer ez a beszélgetés el fog jönni, és már vagy százszor lejátszottam a fejemben.
Sose hittem volna, hogy mire sor kerül rá, így lefagyok. Tényleg nagyon nehéz. Mégis mit mondjak? Összetört volna a szívem, ha elveszítettem volna? Érzek valami aprót iránta? Nem.. Nem adhatom meg neki ezt az örömöt, hogy bevalljam. Lehet, hogy megváltozott, de.. fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Nem tudom, hogy mi a jó, és a rossz. – Na, szóval.. – kulcsoltam össze az ujjaimat, és nyeltem egy nagyot. Remélem, tudok összetett mondatokat alkotni, és nem valami zagyvaságot fogok itt neki össze-vissza hordani.
Most szembesültem avval a tudattal, hogy nem tudok neki mit mondani. Vettem egy mély levegőt, s lehunytam a szememet. Mennyire szánalmas lehetek most a szemébe. – Az úgy volt, hogy.. – haraptam el a mondatom végét. Teljesen zavarba voltam esve, és nem tudom ezt megváltoztatni. – Tudtam, hogy már az utolsó perceid vannak hátra, és nem tudtam ellene semmit se tenni. És így búcsúztam el tőled. – sütöttem le a szememet a padlóra. Bár mondjuk ennek a fele sem igaz, de kezdésnek megteszi. A számon ki se tudom ejteni most, hogy „csók”.

/Damon szobája/

Önelégült vigyorral az arcomon sétáltam lefele a lépcsőn, közben megigazítottam a fekete felsőmet, ami picit félrecsúszott az ágyban való fetrengéstől. Megálltam a lépcső alján, és egy utolsót igazítottam még a pólómon, majd körbenéztem. Mindenki a szobában volt, kivéve persze Katherine-t, akit otthagytam teljesen felizgatva a szobámban, Stefan-t és Rebekah-t. Atya ég... El sem tudom képzelni, milyen felfordulást fog ott csinálni Katherine. Örülhetek, ha egyben hagyja a szobát. De nem baj, mert most büszke vagyok magamra. Végre megtettem azt, amit már régóta kellett volna. Még 1864-ben, és az utána következő 160 évben. De most megjött az eszem, ahogy mondani szokták. Kicsit megkésve, de legalább megjött. A bárpulthoz sétáltam, és kivettem belőle egy üveg tequilát. Ez az egyetlen pia, ami gyorsan kiüt. Imádom! Mondjuk a tequila elég nőies ital, a whisky jobb. De most tequilát kívántam, és azt is fogok inni. Szóval leszedtem a kupakját, és egy pohárba öntöttem egy nagyobb adagot, majd lehúztam. De még nem voltam elég részeg, így odamentem Elenához. Beszélnünk kell arról, ami a múltkor történt. Most Stefan úgy sincs itt, szóval most nyugodtan tudunk beszélgetni.
- Elena? - álltam oda mellé. - Tudnánk beszélni? - kérdeztem, és próbáltam normális fejet vágni, miközben jelentőségteljesen néztem rá. Megfordultam, és átsétáltam a nappali mellett lévő szobába, és ott vártam Elenára. Vártam, hogy kövessen. Elég sokmindent meg kellene beszélnem Elenával, főleg arról a bizonyos csókról a halálos ágyamon. És azon is elgondolkodtam, hogy beszélek neki az érzéseimről. Bár ő már ezt tudja, és egyszer el is mondtam, de akkor kitöröltem az emlékeit. Jó, ez az ötlet elvetve. Nem vagyok még erre kész. Főleg, hogy még mindig Stefan-nal jár, vagy újra, vagy ilyesmi. Szóval... most csak arról a csókról fogunk beszélni. Legalábbis, ha ő nem hoz fel másik témát.
- Na, akkor beszélgessünk. - fordultam szembe vele, majd folytattam. - Mi volt az a csók? - kérdeztem meg kerek-perec, ami engem érdekel. Nem voltam kíváncsi a kertelésre, csak érdekelt, hogy miért csinálta, ha Stefant szereti, nekem pedig egyértelműen a tudtomra adta, hogy nem vonzódik hozzám.

Teljesen el voltam egyedül, és újdonsült barátommal. A neve Whisky a pohárban. Elég találó név, bár a jelenlegi pillanatban nem tudtam jobbat kihozni. Valaki az oldalamnak ment, de nem nagyon érdekelt. Biztos elnézte az útját, balhézni pedig nem fogok. Halk duruzsolásra lettem figyelmes, de nem nagyon foglalkoztatott. Megittam az utolsó kortyomat, és felsóhajtottam. Ahonnan jött a hang, annak az iránya felé néztem, és megpillantottam Jeremy-t. De még mindig sehol se volt Damon, meg Katherine. Bár az utóbbi név nem is érdekel. De legalább legbelül is az anyás részem megnyugodott, hogy az öcsémmel minden rendbe van. A kis vicces beszólásával a vállának mentem mosolyogva. – Vajon elfelejtettem mondani, hogy az idősebbeket tisztelni kell? – húztam egy széles vigyorra a számat, majd leraktam az asztalra a poharamat. –Épp.. – emeltem a tekintetemet a plafonra. – Almalevet ittam. – öltöttem ki rá a nyelvemet. Imádtam az öcsémet, mindig is jó kedvre derített. Bár nem rég tudtam meg, hogy igazából az unokatestvérem, de avval nem is törődöm. Papíron azok vagyunk, de én mindig is az öcsémként fogok rá tekinteni.
Körbe tekintettem a nappalin, és a tömegből Stefan arca tárult ki elém. Mintha minden körülötte elmosódott volna, csak őt látom tisztán. Aggasztott a tekintete, min agyalhat ennyire? Remélem Bonnie tud rajta segíteni, mert ha én nem.. És talán Damon sem, akkor reménytelenek vagyunk. Bár a jelenlegi állás szerint azt se tudom, hogy most mi lett Damon-nel. Az utóbbi időben nagyon nagy változáson ment át. Jó irányban, és tényleg remek barátok lettünk. Már bízok benne, óriási nagy fejlődésen ment át a kapcsolatunk. Viszont Katherine visszatérése óta rettegek, nehogy megint visszahúzza őt a mélybe. Egyszer már sikerült őt kicsalogatnunk újra, nem hinném, hogy újra képesek lennénk rá. Így is Stefan szörnyű helyzetben van, rajta is kéne segíteni. Nehéz lesz ezt átvészelni, de együtt bármi sikerülhet.
Visszatérve a valóságba, az öcsémre néztem. Ő is megitta a maga kiválasztott alkoholját. Mi Gilbertek összetartozunk. A karácsonyfa alá pillantottam, és már messziről kiszúrtam néhány dolgot. Ilyen 5 éveseknek való rózsaszín varázspálca, Excsajok szelleme DVD-n, és csomó ereklye, amin Forever Alone szöveg szerepelt. Kérdőn felvontam a szemöldökömet, és minden világossá vált hirtelen. – Katherine.. – mondtam összeszorítva a fogaimat. Egyáltalán honnan tudott a mai összejövetelünkről? Minden szebb lenne nélküle. Egy mély levegőt vettem, ma este nem fogok vele foglalkozni. Egyedül akkor fogom a számra venni a nevét (leszámítva az előzőt) amikor észhez térítem Damont. Olyanokkal kell érvelnem, hogy 150 évig kereste, mikor Katherine nem akarta, hogy megtalálja..

Még egy utolsót szippantottam a friss, hűs levegőből, aztán egy mozdulattal felpattantam és beléptem a bejárati ajtón. A hatalmas társalgó felé vettem az irányt, és a látvány kicsit megdöbbentett, ugyanakkor kecsegtető is volt. A furcsa az volt, hogy Elena épp egy pohár whisky-t gurított le a torkán, pedig ő nagyon a "káros ital" ellen van. Ami tetszett, az az volt, hogy Katherine és Damon már nem voltak a szobában. Igazság szerint Damon nem is annyira zavaró tényező már nekem, mióta jelentőségteljesen megváltozott, de a nővérem miatt még mindig aggódtam. Katherine hiánya viszont annál jobban tetszett. Bonnie-t kerestem a szememmel, és elég hamar meg is találtam, a kanapén ücsörgött Stefan mellett. Ijedten és meglepetten nézett a fiatalabbik Salvatore testvérre, aki szemében szánalom csillogott. Nem akartam zavarni őket, pedig szívesen karjaimba zártam volna barátnőmet, de erre még várnom kell picit. Elena felé indultam összevont szemöldökkel, és könyökömmel óvatosan vesén löktem.
- Mióta iszol, nővérkém? - vigyorogtam rá hogy kicsit oldjam a feszültséget
Először azt hittem nem is figyel rám, úgy belemerült a gondolataiba. Amíg újabb adag folyadékot öntött le torkán a karácsonyfára emeltem tekintetem, ami alatt különféle ajándékok hevertek szanaszét. Biztos voltam benne, hogy a bosszantó vámpírnő borította ki zsákja tartalmát, amiben mi más hevert volna, mint csupa sértő ajándékok. Például egy varázspálca, amit valószínűleg Bonnie-nak szánt, és egy DVD, aminek borítójáról felismertem még messziről is, hogy melyik film az. Hirtelen dühös lettem a több száz éves idióta vámpírra, de végül lenyugodtam, hisz egy szempillantás alatt végezne velem, ha akarna, bár a gyűrű rajtam van, de nincs az ujjamra ragasztva... Így inkább Elena mellé léptem, és társultam hozzá. Megragadtam egy üvegpoharat, és teletöltöttem valami színtelen, ám erős alkohol szagú löttyel, ami reményeim szerint vodka volt. Egy gyors mozdulattal lelöktem egyenesen a gyomromba, amibe ezután kellemes melegség költözött.
- Azt hittem száz százalékig a májkárosodás ellen vagy! - folytattam gyenge kötekedésemet Elenával
Úgy tűnt, végre felfigyel rám, mert poharát ebben a pillanatban letette. Én is emellett döntöttem, hisz nem az a célom, hogy egy ostoba karácsonyi bulin leigyam magam a sárga földig, habár az ajánlat hízelgő volt.

Amíg Stefan öltözött, addig bementem a fürdőszobába lemosni a felsőmről a halvány vérfoltot. Megengedtem a hideg vizet, és a szivacsot aládugtam. Hagytam, hogy jól beszívja a vizet, majd elzártam, és elkezdtem dörzsölni a felsőmet. Még nagyobb folt lett, de szerencsére elhalványodott. Még annyiban jó, hogy fekete, és nem látszik annyira. Nem is tudom mit tettem volna, ha a szoknyám lenne tele foltokkal. Megmértem magam a tükörben, s megigazítottam a hajamat. Mire kimentem Stefan már a tiszta ingében volt. Elmosolyodtam szerelmem láttán, és tudtam, hogy ebben a pillanatban csakis Őt akarom. Nem érdekel a lenti a társaság, vele szeretnék lenni bepótolva az elmúlt hosszú hónapokat. De nem vagyok önző, és nem a saját érdekeimet teszem előre. Bár mások így élik le mindennapjainkat. Gondolok itt Katherine-re. Végül is lementünk a lépcsőn, be a nappaliba. Stefan egyből az italos pultot célozta meg, míg én a közeli falhoz dőltem. Körbe néztem, s megpillantottam Bonnie-t egymagában. Oda szerettem volna menni hozzá, de épp abban a pillanatban ült le mellé Stefan. Remek. Megint szemügyre vettem a társaságot, és csak most tűnt fel nekem, hogy az öcsém nem volt a szobában. Akkor ez megmagyarázza, hogy Bonnie miért üldögélt egymagában az előbb. Katherine se volt bent a szobában. Rebekah pedig épp Damon-nal cseverészett. Lehunytam a szememet, és én is a bárpulthoz vettem az irányomat. Bár megfogadtam, hogy ezen a napon nem fogok alkoholt inni, de ezt a pici szabályomat meg lehet szegni. Elvileg én találtam ki, így bármikor felfüggeszthetem.
Megfogtam egy tiszta poharat, és öntöttem a whiskyből. Annyira favorizálják, ideje kipróbálnom a híres italukat. Bár egyszer megkóstoltam, de az még vagy nyolcadikban volt, szóval elég régen. A házi bulikban pedig a szokásos puncsot szoktam meg. Nem nagyon iszok alkoholt, kárt tenne a májamnak. Egy gyors pillantást hátra vetettem, és Damon-nak is nyoma veszett. Várjunk csak.. Jeremy, Katherine, Damon. Húzzuk ki Jeremy-t, így marad Katherine és Damon. Katherine egyenlő villantós, alig takart ruha, míg Damon egyenlő magányos vámpír, aki egykor szerette őt. Sejtem, hogy mit művelhetnek.
Hirtelen egy fura érzés öntött el egy újfajta érzelem; féltékenység. Eddig szinte soha nem tapasztaltam, hisz eddig soha nem volt okom. De mi ez így hirtelen? Megráztam a fejemet, és tele öntöttem a poharamat a káros alkohollal. Amilyen gyorsan beleöntöttem, annál gyorsabban hajtottam le. Égette az egész torkomat, azt hittem menten kiköpöm. Kíváncsi vagyok, hogy milyen arcot vághatok jelenleg. Megragadtam a poharat, és leraktam az asztalra. „Nem vagyok féltékeny.” ~ csitítottam magamat le, persze gondolatba. – Nem vagyok féltékeny. – de sajnos ezt már suttogtam.. Majd újra töltöttem a keserű alkoholból, és szintén azt is a benne lévő folyadékot gyorsan lehajtottam.

// Egy hozászólással késtem de akkor most ide írom//
Komolyan így lerázna ez a kis ribanc?? Kérdeztem többeggyére is magamtól. Kezdtem elveszteni az önuralmam. Mit képzel ez a kis 500 éves kis vámpírocska magáról. Az életével játszadozik! Könnyedén megölöm. Majdnem utánarohantam. Az erek kidagadtak az arcomon éreztem ahogy a szemfogaim megnyúlnak, lassan elöntött a düh. Ez nem jó így, egy kis ribancon nem húzom így fel magam... Lassan próbáltam lenyugtatni magamat. Kezdtem rájönni a mondatának mennyi igazság alapja van. Az arcom ujjra átváltozott a normális színeibe. Tényleg mindenben követem a bátyámat. Nem ezt kellene tennem, de tartozom neki. Rajta kívül nincs senkim. Az egész családom halott. Apám megölte édesanyámat. Az összes testvérem halott. Apám hulláját látnám csak szivesen. Elijah. Elijah meg az évek során eltűnt a mi kis csapatunkból.
Fogtam a DVD-t a kezemben. Erősen megmarkoltam. Hangocsan recsegett. Kettétörtem, a címe sem érdekel. Messze eldobtam. Ez jólesett. A teljes nyugodság áradt szét a testemben. Amit az évekezredek folyamán nem sikerült megtanulnom az hogy, kordában tartsam az érzelmeim. Rendszeres dühkitörések. Ok nélkül öltem meg emberek ezreit. Akkor egy ilyen vámpír halála nem okozhat lelki sérülést. Katherine után mentem, hogy kitörjem a nyakát. Legalábba egy percre nem szólalna meg az a lepcses kis szájacskája.
Amikorra odaértem, velem egyszerre megérkezett Stefan tesója. Hmmm... Nem is olyan rossz. Valahogy elterelte Katherinről a figyelmem. A dühöm legalább egy fél másodpercre elmúlt.
Szóval Damon... Ízlelgettem a nevet. Semmi. Nem hallottam semmit. Biztos valami jókisfiú. Ideje lenne megrontani. Bár nagyon próbálja megjátszani magát. Szemmel láthatólag nem bírja levenni a tekintetét a hasonmásról. Semelyikről.
Katherine, vége elhagyta társaságom. Valamit súgva Damon fülébe. Nem vagyok kíváncsi semmi mondandójára. Katerine után néztem.
-Ez a ribanc remélem vissza sem jön, mert megfojtom.- sziszegtem a fogaim közt.
Felnéztem Salvatore bátyusra és végigmértem. Magas izmos felsőtest ami még a feket póló alól is tökéletesen látszik. Kék szemek amiket is kiemel a sötét ruházat. Valahogy megragadta a figyelmem. Ilyen hatással lennének rám a Salvatorék??

Elenával felslisszoltunk a szobámba és átvettem az ingem. Direkt egy hasonló fehér darabot választottam, hogy senkinek se tűnjön fel a változás. Utáltam volna, ha még többen tudják mekkora veszélyt jelentek Elenára. Semmi kedvem nem volt vissza menni a kis társaságba, mert minden kezdett egyre bonyolultabbá válni, legszívesebben a szobámban bújtam volna össze kedvesemmel, ám eleget kellett tennem kötelességeimnek, mert legalább akkor megőrizzem annak halvány látszatát, hogy valamennyire normális vagyok. Halovány hamiskás mosollyal arcomon tértem vissza szerelmemmel kéz a kézben a csöppet sem idillinek mondható társasághoz. Fogalmam sem volt mit kéne tennem a jó hangulat érdekében, tanácstalanul súgtam Elena fülébe pár mondatot. "Legalább megpróbáltuk!" Nevettem el magam és onnantól megpróbáltam viccesen felfogni a helyzetet. Odaléptem az italos pult mellé, majd rutinos mozdulattal töltöttem nagyvonalúan egy kristálypoharunkba, amit másodpercek alatt le is gurítottam, ha vér nincs ez is megteszi ( pár másodpercre)... Ezután levetettem magam a kanapéra Bonnie mellé, aki láthatóan Jeremyt kereste, és kezdte magát kínosan érezni. Halkra vettem a hangom és közelebb hajoltam hozzá nem túl feltünően. "Bonnie kicsit később ráérnél? Szükségem lenne a segítségedre." Elég szomorú pofát vághattam mert láttam, hogy a boszi kezd megrémülni mit akarhatok tőle. "Csak kérlek ezt ne említsd Elenának az Ő érdekében." Reméltem nem túl nagy kérés ez tőle, hisz mindig annyi áldozatot kell hoznia a szeretteiért. "És tudnod kell, hogy nagyon sajnálom..." A szavaim elakadtak, de reméltem Bonnie megértette miért kérek bocsánatot. Az esdeklő szót azért mondtam ki neki lelkiismeretfurdalással telve, mert életét ránk kellett áldoznia, Elenára, Jeremyire, Klausra, a varázslásra és ezt mind én okoztam, ha nem jövök Mystic Fallsba élhetett volna nyugalomban. Annyi életet teszek tönkre... Eltávolodva tőle szembe találtam magam pár kérdő tekintettel ám könnyedén legyintettem, mitha csak egy viccet osztottam volna meg Bonnieval. Időközben Damont és Katherinet szem elől vesztettem volt egy sejtésem hova mentek, most mondanám, hogy egymásnak valók, de őszintén Damon sokat változott mostanában, és új énét nem érdemelte meg Katherine...

//Bocsi a helyesírási hibákért csak másik gépen vagyok, ahol nincs javító...//

Hát. Ez fájt. Szinte senki nem értékelte a gyönyörű belépőm, amivel igen megszenvedtem. Levágtam a zsákot a padlóra, és felvont szemöldökkel figyeltem, ahogy a szöszi elém áll és fenyegetni próbál. Hangosan elnevettem magam és lenézően megráztam a fejem;
- Nyugodtan. És mond meg, hogy csókoltatom - kacsintottam rá, majd kihúztam az ajándékok közül, a Doktor Szöszi összes részét - Tessék. Oktató jellegű, dokumentum film. És ha már nem élsz a bátyád árnyákéban hívj fel - vigyorogtam rá, majd hallottam, ahogy a kis hasonmáson megsemmisülve ejti ki a nevem. Kikerültem Rebekaht, és intettem egyet Elenának - Boldog karácsonyt, drága rokon. Nézd milyen kedves vagyok hoztam neked ajándékot - keresgéltem a többi között és mire kihúztam a Forever Alone ajándékcsomagot amibe volt, póló, sapka, bögre és miegymás már el tűnt. Micsoda pofátlanság!
Duzzogva vissza baktattam a hatalmas karácsonyfához és egymozdulattal kiráztam az ajándékokat a zsákból. Egy varázspálca a boszinak, egy Excsajok szelleme c. dvd-é a hasonmásom öccsének... Na. Már csak a drága Damon maradt.
Megigazítottam a szerelésem, gyorsan felkentem magamra egy kis púdert, hogy takarja a fent maradt kormot, és egy gyönyörű mosolyt vetettem Damonra, amikor odaért mellém.
- Hát nélkülem nem buli, a buli - kacsintottam rá, és kacéran elmosolyodtam. Leplezetlenül végigmértem, és el kellett ismernem, hogy fantasztikusan nézz ki. Már majdnem olyan jól mint én. Mondom, majdnem.
- Jah. Ő itt Rebekah, Klaus húga - biccentettem a hirtelen mellett termett Bekahra, és a körmeimet kezdtem nézegetni. Damon elővette az udvarias énjét, amit elég ritkán látunk, én pedig úgy gondoltam ideje megmutatni neki az ajándékát. Így a háta mögé lopóztam és belesúgtam a fülébe;
- Menj fel, és mindjárt küldöm utánad az ajándékod - ajkaimmal végigsimítottam a fülén, majd egy aprót haraptam a fülcimpájába, és otthagytam őket. Stefan eltűnt valaha, Elenácska utána ment - bleee - én pedig a földszinti fürdő felé vettem utam Még szerencse, hogy van tartalék jelmezem, gondoltam és győzedelmesen elvigyorodtam. Boldog karácsonyt, Katherine!

Nem kellett sokat várnom, máris megérkezett a bajkeverő, Katherine. Mégsem lesz olyan unalmas ez az este... Hatásos belépője volt, mint mindig. Ezúttal a kéményen csúszott be, enyhén hiányos öltözékben. Hazudtam volna, ha azt mondanám, hogy elkerülte a figyelmemet. Mert egyáltalán nem. A melle szinte kilátszott, a hasa teljesen fedetlen volt, az alsóbb részét pedig egyetlen sort (vagy ahogy mondani szokták, picsanadrág) takarta. Éhes szemekkel néztem végig rajta. Még mindig jó csaj. Csak ne lenne olyan átkozottul önző meg aljas ribanc. Na, mindegy. Aztán azt vettem észre, hogy Stefan elhagyja a szobát, és lemegy a pincébe. Biztos a vértartalékot akarja kiüríteni. Elena egy darabig állt, majd odajött hozzám, és közölte, hogy ő lemegy hozzá.
- Jó. Majd ha feltépi a torkod sikíts, és megyek segíteni. - kacsintottam rá, mielőtt lement. Ezt a poént nem hagyhattam ki. Bár lehet, hogy valóban meg fog történni. Nem ártana neki levinni egy kis paprikaspray-t. Vagy még jobb, verbénaspray-t. Majd csináltatok neki egyet valamelyik emberrel, mert én nem nyúlok ahhoz a szar verbénához.
Aztán Jeremy is távozott. Na nemár, hogy mindenkit én kergetek el... Biztos nem. Bár engem az sem érdekelne. Viszont az a szőke lány eléggé foglalkoztatott. Csak tudnám, hogy ki az. De úgy tűnik, Katherine-nel ismerik egymást. Felálltam, és odamentem hozzájuk.
- Katherine, jó hogy itt vagy. Kezdett unalmas lenni a buli. - fordultam felé. - Bemutathatnád ezt a hölgyet. Mi még nem ismerjük egymást. Damon vagyok. - biccentettem felé. Igazán csinos volt, szőke, göndör haj, szép szemek, szép arc. De azért Katherine csinosabb. Valahogy vadabb, ami nekem jobban bejön. Lehet, hogy felviszem a szobámba, és csinálok vele ezt-azt. Most úgyis unatkozok, nincs kivel szórakozni. És Katherine meg tuti belemegy. Bár a kis szöszi sem lenne rossz fogás. De csak úgy árad belőle a veszély, valószínűleg jóval idősebb is, mint én. Szóval ő elég felejtős. Szóval marad Kath.

És saját magam megválaszoltam a saját kérdésemre. Damon csak úgy hirtelen betoppant hozva a saját megszokott formáját. Megforgattam a szememet, mégis mi mást vártam el tőle? Hogy jó pofizik itt mindenkivel? Lehangolóan felsóhajtottam, és azon töprengtem, hogy vajon oda menjek-e hozzá. Viszont akkor Stefan azt hinné, hogy valami többet érzek iránta, ami nem is igaz.. Vagy nem tudom.. De végül szerelmem mellett maradtam, figyelve az eseményeket.
Hangos puffanásra lettem figyelmes, és némi korom felszállt a levegőbe a kandalló előtt. Összevont szemöldökkel néztem, Mikulás nem létezik. Csak nem megigézett Damon valakit, hogy ugorjon le a kéményen? Ekkor a NŐ arca kitisztult előttem, bár jó koszos volt. Viszont azt az arcot bárhol felismerném. Hisz csak tükörbe kellene néznem. Az arcomat birtokolta, ami nem mást jelent, mint.. - Katherine. - álltam ott ledermedve. Mégis milyen belépő volt ez? És amit viselt, majd a kaján vigyor az arcán egyenesen megcélozva a két Salvatoret.. Le sem tudnám tagadni, hogy jelenleg mekkora gyűlöletet, és féltékenységet érzek iránta. Így akar mindenkinél bevágódni, hogy mindenét kiteszi? Elkaptam a tekintetemet, és fél füllel próbáltam hallgatózni, hogy mi folyik közte és Rebekah közt. Azt se tudtam, hogy ismerik egymást.
Láttam Stefanon, hogy valami nagyon zavarja őt. - Minden rendben? - kérdeztem tőle aggódva, és egy aprót szorítottam a karján. De a következő pillanatban bocsánatkérően rám tekintett, majd kiment a nappaliból. Kinéztem a szobából, és láttam, hogy a folyosói ajtón lement. Damon felé tekintettem, és egyáltalán nem voltam boldog. Hisz tudom, hogy mit tartanak ott lent. Bár mondjuk az erdős jelenet után is rájöhettem volna, hogy visszatért az emberi vérre. Bár Klaus mellett nem is ihatna nyusziból.. Gyors léptekkel közeledtem Damon felé, és odahajoltam közel a füléhez. - Lemegyek hozzá, kiálltok, ha valami baj van. - súgtam. Nem nagyon szerettem volna, ha a többi vámpír is beleavatkozik. De jobb, ha Damon tudja, hisz nem tudom milyen állapotban fogom szerelmemet találni. De lehet, hogy épp nyugodtan szürcsölgeti a tasakos vért.
Sarkon fordultam, és Bonnie, s Jeremy párosra néztem. Legyintettem a kezemmel, hogy minden rendben mielőtt kérdezősködni kezdenének. Nem szeretném ebbe őket is beleavatni, főleg Jeremyt nem. Így is már annyi sok minden miatt kell szenvednie. Nehezen birkózok meg ezekkel a természet feletti dolgokkal, és soha nem beszéljük meg a problémáinkat. Remélem ő jól van. Az ajtóhoz léptem kinyitottam, és siettem gyorsan le a lépcsőfokokon, ügyelve nehogy elessek. Mikor a szobába értem a neonfény egyből elkezdte zavarni a szememet. Pislogtam párat, majd megláttam Stefant a földön, remegett. A fehér fölsőjén ott pompáztak a vérfoltok. Hátráltam egy lépést, és a szám elé kaptam elfojtva a sikítást.
Nagy nehezen összekaptam magamat, és próbáltam tiszta fejjel gondolkozni. Az arca teljesen más volt, mint egy szörnyetegé. Egy lépést tettem feléje, és hátranéztem az ajtó felé, ha mondjuk menekülnöm kéne. - Mi történt? - tettem fel reszketve a kérdést. A hideg is kirázott így látva őt.

A hangulat kezdett tetőfokára hágni, ám a gond csak az volt, hogy nem feltétlenül pozitívan. Egyre többen és többen lettünk, lassan már követni sem tudtam az eseményeket... Katherine sajátos karácsonyi belépővel érkezett meg, nem csalódtam benne. Viszont elvesztettem a hitemet, hogy valaha normális lehet. Rebekah és közte csak úgy izzott a levegő, szerintem nem sokan tudták az itt jelenlevők közül, hogy miről van szó, de én értettem. Kezdett elegem lenni ebből a sekélyes ünnepségből és a színjátékból, mit egyszerű halandók miatt kellett pompásra fejlesztenem. Vért kívántam, inni akartam, ereket elvágni, emberéletek oltani, nem pedig itt állni és bájologni. Felvont szemöldökkel néztem a két ribancra, akiket nem szívesen láttam... A két rég feledett szerelmemre... És ott láttam mellettük Elenát, aki emberibb volt mint valaha, kedves és gondoskodó és szeretett engem, olyan tiszta volt ehhez a két nőhöz képest, kész kislány.
Csapongtam két énem között, belső viadalt éltem le, nem bírtam tovább menekülnöm kellett. Bocsánatkérő depressziós arcot vágtam a tömegnek, majd a pincénk felé vettem az irányt. A vártasak hűtőnkhöz értem, s felnyitottam fedelét, neon fény világította felhevült arcomat. Migrénes fejfájás kerített hatalmába, égett a gyomrom, lelkem harcolt az ellen mit Klaus mért rám, ám győzött a fizikai erő. Remegő testtel nyúltam egy kis tasak vörös tartalma felé, majd éles metszőfogaim segítségével elszakítottam a szilikon zárat. A tartalma mindenfelé fojt, beleértve vakító fehér ingemet is, de nem érdekelt, csak a bíbor lé mi endorfin hullámot hagyva maga után terítette be lelkem minden zugát, s elkábított a teljesség egy másodpercre, majd frisset akartam...
Felszakítani egy hófehér nyakat...
Megbabonázni egy buta szempárt...
Félre kotorni tincseket, mik zavaró tényezők táplálkozásnál...
Ohh Istenem mit is képzeltem... Eljátszom a régi Stefant és minden rendben lesz? Sosem leszek már olyan mint rég, nem kergethetek álmokat. Szeretem Elenát, de ez nem elég, hisz pont azért, mert szeretem kell elengednem. Nem lehetek vele együtt, mert nem vagyok más csupán, csak egy depressziós szörnyeteg. Vértócsa közepette omlottam a földre, remegett mindenem, tanácstalanul túrtam a hajamba ám a remegés csak nem hagyott alább. Egy roncshalmaz voltam, egy senki, szégyelltem magamra nézni. Mit is képzeltem? Klausnak igaza volt, nem vagyok jobb egy vérszívónál sem, sőt mérföld kövekkel kullogok mögöttük. Szemfogaim megnőttek, szemem vörössé vált, ereim kiduzzadtak és én ott feküdtem remegve a földön, kiszolgáltatottan.

// Kíváncsian várom ki jön utánam...//

Egyre többen érkeztek. Jó sok ember akiket nem ismerek. Micsoda ember barát ez a ház... De sebaj. Megérkezett a másik Salvatore tesó is. Láttam neki sem volt túlságosan ehhez kedve.
Nem is értem miért jöttem le. Mennyivel jobb volt fönn a szobámban. Stefan naplóját csócsálni. Imádtam a pikánsabb kis részleteket. Amilyen részletességgel leír minden momentumot. Nem is furcsa, hogy vaskos füzetek lettek teleírva.
A poharam majdnem kiürült, már csak egy csepp volt benne. Elkedvetlenedtem. ''Inkább visszamegyek!''- lett végül az elhatározásom. Fölálltam és elindultam az emelet felé. Egyszer csak egy hatalmas puffanást hallok a kandalló felől. Lassan arrafordultam. Katerine. Hát senki sem tudja, hogy itt vagyok?? Vagy nem tudja, hogy a bátyjám továbbra is a halottan látná legszivesebben a kis hölgyikét. Biztos léptekkel odamentem elé:
-Boldog karácsonyt neked is! Átadom majd a bátyámnak, hogy üdvözlöd.-elmosolyodtam. Reméltem, hogy egy kissé is lehervad a mosoly az arcáról. Annyi ideig üldöztük Klausal, és mindig meglógott. Nem kis bosszúságot okozva ezzel. Jól megy neki a menekülés. De mi lenne, ha most a bátyámnak mint karácsonyi ajándék, átadnám neki őt. Bár ha belegondolok semmivel nem tartozom neki. Ő csak lepattintott engem itt Mistic Fallsban. Azzal az ürüggyel, hogy hozzam be a 90 év lemaradást. Meg fontos lenne ellenőriznem a kis hasonmását. De azt nem kérdezte, hogy akarom e... Ő meg elment hibrideket létrehozni.

- Nánánánánááá - dúdolgottam a rádióból szóló, kissé rockos beütésű karácsonyi dalt - igen. rockos - miközben befordultam a panzióhoz vezető útra. Gyönyörű, hófehér járgányom szinte beleolvadt a környezetbe, mivel a tájat vastag hólepedő fedte. Nem sok kedvem volt, átázva érkezni erre a kis bulira, mint díszvendég - mert én mindenhol az vagyok - így egy kényelmesebb megoldást választottam. Így legalább elfértek, a szuper kis karácsonyi ajándékok is hátul...
Karácsony. Hát, nem igazán a kedvenc ünnepem. A sok szeretett, meg minden... meg nincs is kivel ünnepelnem. Hiszen ennek a lényege, hogy a család és a barátok összegyűlnek, és megajándékozzák egymást. Hát valljuk be nekem egyik sincs, és tuti senkitől nem kapnék ajándékot.
Én viszont ma ilyen kedves leszek és mindenkinek személyre szabott kis meglepetést szereztem be. Mikulás néni megérkezett!
Amúgy is, a magunk fajtáknak, ez nem is igazán ünnep. Csak egy nap a többi közül, amikor diétáznunk kell, mivel az emberek nem igen mozdulnak ki a házból. Szóval, ez egy rémes nap, a szadista vámpírok számára.
Leállítottam a kocsit a panzió elé, és azon elmélkedtem, hogy lehetne hatásos belépőt csinálni. Szemem megállapodott a kéményen, és ajkaim gonosz mosolyra szélesedtek. Ez az.
Fejemre húztam a kis ördög szarvakat, megigazítottam a szexi, mikulásné cuccom - ha azt mondom keveset takar, még finoman fogalmazok - és a vállamra kaptam a zsákot és felugrottam a tetőre. Tűsarkúba sétáltam végig a tető vonalán, míg elértem a kéményt, és egy mély levegőt véve beleugrottam.
Hát. Mit ne mondjak. Utaztam már kellemesebben is.
- hókhömhóókhömhóóóó - nem tudom milyen hangot adhattam ki, de muszáj lenne egy kéményseprőt hívniuk. A ruhám majdnem elvesztette a színét, tiszta por és korom volt, és el se tudtam képzelni hogy nézhetek ki kívülről nézve. Az biztos, hogy még mindig dögös vagyok, így is.
- Megjött a mikulás néni! Na ki volt jó gyerek? - álltam fel, vigyorogva, és megigazítottam a krampuszszarvaim, és elővettem az oldalamra erősített virgácsot - Mert aki nem az kap egyet! - kacsintottam egyenesen a Salvatore fivérekre. Burkolt célzás, de úgyis megértik a perverz fantáziám.

Karácsony... Olyan hamar jött el, hogy szinte észre sem vettem. Igazából nem is érdekelt. Valószínűleg ezt is magamban fogom tölteni, mint a többit. Jó, mindig volt velem egy-két szexi csaj, akik elszórakoztattak, de most nem. Lehet, hogy elmegyek valahova ontani a nyomort. Ezen gondolatok közepette caplattam le a lépcsőn, majd amikor leértem, azt hittem, hanyattvágom magam. Egy csomó ember volt a nappaliban, és nyomták a karácsonyi bulit. Jó, nem csomó, de rengetegen, akiket ki nem állhatok. Itt volt a kis boszi, Bonnie, az idegesítően fiatal barátocskája, Jeremy Gilbert valamint Elena és Stefan. Már csak az idegesítő szöszi Caroline hiányzik, és az a r*banc Katherine. Miért van olyan érzésem, hogy hamarosan befut valamelyikük. Ennél szarabb már nem is lehetne ez a karácsony. Jó, örülnöm kéne, hogy itt van újra az öcsém, de nekem még mindig gyanús. Nagyon gyanús. Egy agyturkász erre azt mondaná, hogy megőrjít a féltékenység. Persze... Fogja csak erre. De azt az a hülye biztos nem tudná, hogy Stefan egy gonosz ripper vámpír. Jó, tényleg kezdek megőrülni.
Sóhajtottam, majd bármiféle köszönés nélkül a bárpulthoz mentem, és kivettem egy üveg whisky-t egy pohárral. Öntöttem is bele egy adagot, majd lehúztam, és levágtam magam a kanapéra. Feltűnt, hogy minden szempár rám szegeződik. Töltöttem még egy adagot, majd felemeltem a poharat.
- Boldog Karácsonyt! - sandítottan a nappaliban lévőkre, ezzel valószínűleg felcseszek egy-két agyat. Dehát nem erről szól a karácsony? Dehogynem.
- Bocsi mindenki, ajándékot nem hoztam. De megtűrök mindenkit ezen az estén a házamban, úgyhogy nyugodtan szedjetek szét mindent. - mondtam, és hanyatt dőltem, tovább iszogatva a whisky-met. Lehet, hogy mégsem lesz olyan rossz ez a karácsony... Az alkohol minden problémát megold, még a nehéz időkben is. Például ilyenekben.
- Ja, még valami... Van sok vendégszoba, az enyémbe be nem menjetek. Aki megpróbálja, megnyúzom. - tettem még hozzá. Allergiás vagyok arra, hogy a szobámban mászkálnak meg matatnak. Az én cuccaimat ne buzerálja senki.