Mikor Elena bejelentette, hogy a Salvatore birtokra megyünk karácsonyozni, kicsit meglepődtem, de ha ez Elenának fontos, ám legyen, karácsony van. Aminek még jobban örültem, az az, hogy Bonnie is jön, ráadásul velünk egy kocsival. Indulás előtt egy fél órával nekiláttam a készülődésnek, ami abból állt, hogy villámgyorsan lefürödtem, felöltöztem, és a tükörbe lestem ellenőrzés gyanánt. Nővéremnek természetesen hosszabb időbe telt, míg "értelmesen fog kinézni", legalábbis ő ezeket a szavakat használta. Én már réges rég kész voltam - kb tíz perc alatt - míg őt még mindig a készülődés kötötte le. Egy idő után meguntam a várakozást, és beültem a tv elé, váltogattam a csatornákat, de semmi olyat nem találtam, ami lekötötte volna a figyelmem. Mindenhol béna karácsonyi filmeket vetítettek, és semmi kedvem nem volt ezt nézni. Végül megragadtam a kocsikulcsot, és bevágódtam az anyósülésre. Amíg Elena nem jött, próbáltam lekötni magam különféle dolgokkal. Először is bekapcsoltam a rádiót, és hallgattam a zenéket, persze itt is csupa karácsonyi dalok mentek, de legalább kicsit ráhangolódok a karácsonyi összejövetelre. Ezután a havas tájat bámultam az ablakon át, de nem igazán leltem örömömet abban, hogy szállingózik a hó, és egész Mystic Falls-ot belepi. Elena nemsokkal később bocsánatkérő pillantással ült be az első ülésre, hogy végre valahára felszedjük a barátnőmet, aztán a Salvatore-oknál kössünk ki.
- Induljunk! - bólintok neki mosolyt erőltetve unott arcomra
Csak akkor jöttem kicsit lázba, mikor végre Bonnie is csatlakozott hozzánk, én pedig a hátsó ülésre költöztem mellé. Most egy igazi mosoly terült el arcomon, ahogy beültem szerelmem mellé. Egy lágy csókkal köszöntöttem, majd egy újabb mosolyt eresztettem meg. Végre odaértünk a panzióhoz, mindannyian kiszálltunk. Segítettem Elenának a sütis dobozzal, ő pedig ujját rányomta a csengőre, ami hangosan törte meg az utca csendjét. Az ajtóban egy szőke lány állt, és közölte Elenával, hogy hasonlít Katherinte valamint hogy Klaus húga. Erre a névre arcom egy fintorba torzult. Remek...
Csak egy ember - nos, jelen esetben vámpír - hiányzott már csak: Damon. Letelepedtünk a nappaliba a karácsonyfa közelébe és megkezdődött az ünnepi party.

Mielőtt elindultam volna otthonról, gyorsan a tükörbe néztem, és megnyugtattam magamat. Jól nézek ki, vagyis nem tudom, hogy Stefannak tetszeni fogok-e vagy sem. Hisz az ő véleménye számít, senki másé. Alaposan végig mértem magamat. Egy szűk ruha, ami egy kicsivel a térdem felett ér véget. A felső része csipkés, míg az alsó fodros. Megerősítette a rúzsomat, majd újra megfésültem hosszú, barna loknijaimat. Most nem vasaltam ki, így egy kicsit göndör. Nagyot sóhajtottam, majd megfogtam a kistáskámat, és magam mögött bezártam az ajtót.
Jeremy már a kocsiban ült, rá mosolyogtam. – Akkor indulhatunk? – kérdeztem tőle, majd mielőtt válaszolhatott volna Bonnie háza felé vettem az irányt. Felszedtük őt, majd az utunk egyenesen a Salvatore birtok felé vezetett. Alig vártam már ezt a Karácsonyi összejövetelt. Eddig soha nem tartottunk, és őszintén bevallva, ez az első Karácsonyom Stefannal. Tavaly valahogyan kihagytuk ezt az egészet, de mindennek egyszer eljön az ideje. Leparkoltam a birtok előtt, és Jeremy öléből kivettem a dobozkát, benne a karácsonyi mézes sütikkel. Hisz még se toppanhatok be üres kézzel. És nem csak vámpírok lesznek itt. A táskám a másik kezemben, nagy nehezen bezártam a kocsit, és igyekeztem az ajtó felé menni úgy, hogy nem ejtem el a dobozt. Sikerült is, de a következő kihívás, nyomjam meg a csengőt. Hátranéztem, és elmosolyodtam Jeremy és Bonnie látványán. Igaz egy kicsit fura, hogy a legjobb barátnőm az öcsémmel jár, de ha egyszer boldogok.. Akkor én is örülök. Végre meglátták, hogy egymagamban szenvedek, és Jer odasietett hozzám. – Köszi. – tekintettem rá hálásan mikor megnyomta a csengőt. Nem is kellett sokat várni az ajtónyitására. Egy széles mosolyra húztam a számat, bár jobban szerettem volna, ha Stefan nyit nekem ajtót, mint Damon. Őt is kedvelem, csak azóta az egy bizonyos esemény óta olyan furán érzem magam.
Azt hittem menten eldobok mindent. Egy gyönyörű szőke hajú lány állt előttem. Stefan, vagy Damon meg se említette, hogy fog jönni egy ismeretlen lány. Vajon ő ki lehet? Újabb Salvatore biztos, hogy nem.. Talán Damon ismét bábuként használja az embereket? De hirtelen rájöttem, hogy most nem Damon a rosszfiú, hanem Stefan. És egyben bevillant a kép, az erdőben. Ahogy az ártatlan lányt megölte. Mielőtt kérdezni tudtam volna, megpuszilt, és felvontam a szemöldökömet. Ismer engem? Amikor kiejtette a száján, hogy Katherine éreztem, ahogy a hátamon végig fut amolyan hidegrázás. – Hello. – köszöntem neki, majd beléptem az ajtón. Kicsit furcsálltam, hogy az ellenség húga itt van közöttünk. Közvetít Klausnak, vagy miét van itt? Biztos nem ünnepelni. De ennyiből már sikerült leszűrnöm, hogy ő biztos nem halandó. Egy ősvámpír. Le se tudom tagadni, hogy az utolsó mondata nem zavart. Kifejezetten irritált, mégis mennyire ismeri közelről Stefant? Bár azért ott volt a múlt idő, de akkor is. Viszont ma nem szeretnék veszekedni senkivel se, mert ez a szeretett ünnepe, és szeretnék végre egy gondterhelt napot.
Egy közeli kis asztalra letettem a dobozt, majd lefejtettem magamról a kabátomat. Felakasztottam a kijelölt helyre. Épp megfordultam, keresve szerelmem után, de ott állt már előttem. Ajkaink egymásra találtak, és gyengéden megszorítottam a kezét, s mikor elszakadtunk egymástól nem tekintettem el másfelé. Minden teljesen más, hogy itt van velünk. Beljebb sétáltunk, és végig meresztettem a szemeimet az óriási karácsonyfán. Nem hittem volna, hogy ilyenekre is képesek. Beléptünk az így is óriási nappaliba, ahol egy hatalmas, díszes fa állt a közepén. Stefanre néztem mosolyogva, és a mellkasára hajtottam a fejemet. – Boldog Karácsonyt. – kívántam neki én is. Körbenéztem a szobába, egy valaki hiányzott. - Damon hol van? - kérdeztem szerelmemtől, némi aggódást hallva a saját hangomban.

Mélabús gondolataimba feledkezve bambultam lágy ágyam, s takarók sűrűjében, bús komor hangulat járta át a lelkem, bár szerelemben teltem, várszomjam feledtette minden örömöm. Kívántam a bíbor lét, mint űzött vadkan a patak friss vizét. Szemeim vörösben játszottak, ajkam kihívóan nyílt ketté, akár a frissen nyíló hóvirág. Lelkem megfeküdte gyomromat... Nem bírtam elviselni a terhet, mit Klaus gúnyos vigyorral rótt rám és tetejében fejemre küldte rég feledett szeretőmet, kivel milliónyi erotikus, lehengerlő emléket éltem át a múltban, mik visszajártak kísérteni. Talán órákig ülhettem így függő sötétségben, gondolatok sűrűjében, mikor a Négy évszak klasszikus dallama töltötte meg a teret. Telefonom jelzett vakító fénnyel, s kedvesem hangját tárta elém. Hosszas semmit mondó mégis szívmelengető beszélgetés foszlányok után, arra jutottunk, hogy átjönnek öccsével együtt. Nem bántam a társaságot, hisz napok sőt hónapok óta egyedül kószáltam, elfeledve természetesen áldozataimat. Fülhasogató csengetés zavarta meg a leapadt légkört, ám magamtól is hallottam a távoli szívdobbanásokat. Suhanva értem az alsó emeletre, de Rebekah megelőzött...zseniális Elenának még nem volt időm mesélni róla. A dolgok kezdtek kiesni az irányításom alól... Odaléptem kedvesem elé és hosszú ráérős csókkal köszöntöttem, majd átkaroltam védelmezve a "szőke démon sötét keblei" közül. Jeremynek és Bonnienak is mosolyogva köszöntem, majd beljebb tessékeltem őket és éreztem egy pillanatra mindenkinek elállt a lélegzete a látványtól, mit óriási karácsonyfánk okozhatott. Fenyőfa illat lengte be a teret, mi megtelt narancsos fényekkel, csillagszóró záporral. "Boldog karácsonyt mindenkinek! Sajnálom, hogy eltűntem, többet nem fordul elő, örökre az én Elenám mellett fogok maradni." Mosolyodtam el majd még közelebb húztam magamhoz csókot nyomva homlokára.

A szobámban üldögéltem egy pohár whiskyt fogtam a kezemben. Keresztbe tett lábamra tettem a vaskos irományt. Éppen Stefan naplóját olvasgattam. Ez egy igen jó elfoglaltság, behozom azt a pár évtizedet amit lemaradtam. Feladta mindenét csupán egy halandóért. Milyen gyönyörű, és gusztustalan gesztus... Még a gondolattól is megszomjaztam. Kívántam egy kis vért. Így hát vámpírsebességgel lesuhantam egy vértasakért, a hűtőhöz. Majd komótosan elindultam felfelé a lépcsőn. Amikor hallom, hogy kopogtatnak az ajtón. Hirtelen csapja meg az orromat a friss vér szaga. Hmmm.. Meg is érkeztek a vendégek.
Máris az ajtó elött teremtem. Gyorsan kinyitottam. Ott állt elöttem a kis hasonmás. Mit is írt Stefan?? Elena?? Láttam a lány arcán, hogy egy kicsit megdöbbent azon, hogy én nyitottam ajtót, végülis egy Salvatore testvérre számíthatott. Örülök, hogy megismertelek. És egy puszit nyomtam az arcára.
-Pont mint Katerine? Nemde??- Fordultam hátra Stefanhoz. Elmosolyodtam. Majd elővettem a legkedvesebb arrcomat:
-Szia! Én Rebekah vagyok, Klaus húga. Közelről ismertem Stefant.- mondtam hozzátéve egy hamiskás mosolyt. Majd elindultam az asztalhoz egy pohárért. Beletöltöttem a balkezemben lévő zacskó tartalmát. Ezzel átvészelem az egész estét-gondoltam magamban. Majd egy nagy kortyot ittam az üvegből.

"Egész Mystic Falls fehér ködben s hóban játszott. Az autók mély dudálása töltötte meg a teret, hisz a fehér jeges zuhatag megállította a közlekedést. Szenteste volt, amit minden család együtt töltött volna a nagy díszített fa védelmében, ajándékozásban s karácsonyi dalok kakofóniájában, ám a megszokott idillt keresztezte a rossz idő okozta balesetek és komoly zavarodottságok a városban. Stefan és Damon meleg otthonuk burkában veszekedtek valamin pár vodka kíséretében, míg a Gilbert család a dugóban ácsorgott a nagymama látogatása után és csak nem akaródzott elindulni nekik, minő véletlenségből pont a Salvatore Birtokhoz közel ragadtak be. A fiatal Bennett boszorka nem sokkal utánuk dudált a sorban, hisz varázsolni volt pár távoli rokonánál karácsony alkalmából, ami a legfiatalabb Salvatorét illeti kint fagyoskodott valahol, és karácsonyi ajándékokat nézegetett fivéreinek.

Három órával később...

A sor egy tapodtat sem haladt előre. A Gilbertek elszomorodtak és ráadásul a karácsonyi vallásos rádióadón kívül semmi sem jött be, Bonnie majdnem elsírta magát, hogy nem ér időben haza, Isabella pedig kezdett halálra fagyni. A sok eltévelyedett csillagnak nem jutott eszükbe összegyűlni... Ám a sors keze belenyúlt a dolgok alakulásába Bonnie-ra rátaláltak egy piros lámpánál a Gilbertek, Isabella nagy nehezen vámpírsebességével haza jutott, majd egy karácsonyi üdvözlés Stefantól Elenának rendbe hozta a dolgokat. Nagy szerencsék és kocsi otthagyások közepette eljutott minden jó barát és rokon a Salvatore panzio eggyüttes erővel kidíszített bejáratához és a nagy fa körül mind összegyűltek esetenként forrócsokit mások vért szürcsölgetve, szerelemben telve, karácsonyi dalokat dúdolva."


(Ha időközben beakar kapcsolódni valaki, az küldjön Stefannak üzenetet és Ő beilleszti a sorrendbe!)
(Ha valaki kilép a játékból akkor írja oda, hogy számára befejezett, ám a játékot csak én zárhatom le hivatalosan. )


Ezennel az első közös játékot:

ELINDÍTOM!

/Város körüli erdő/

Nem is nyaggattam tovább. Stefan úgyis mindig betartja az ígéretet. Hirtelen az ölébe kapott, és gyorsan átkaroltam a nyakát. A hideg szél csak úgy csapta az arcomat, így kedvesem mellkasára hajtottam a fejemet. A hátralévő utunk fantasztikusan telt. Annyira örültem neki, hogy szinte már túljutottam azon, hogy ő egy szörnyeteg. Aki embereket gyilkol. De Ő erről nem tehet. Ez mind Klaus hibája.
- Nekem is. - súgtam vissza, majd mikor már elértük a birtokot, letett. Megfogtam a kezét. Olyan jó volt tudni, hogy itt volt mellettem. Olyan nehéz volt nélküle, de végre itt van. És soha nem engedem el. Mindig mellette leszek, történjék bármi. Beléptünk a házba, és körbenéztem a folyosón. - Úgy látszik Damon nincs itthon. Vagy elrejtőzött. - fordultam hátra szerelmemhez. Levettem a kabátomat, és felakasztottam. Valószínűleg megfagytam volna, így egy szál vékony pulcsiban. Stefanra néztem, és jól alaposan megvizsgáltam. Tökéletes test, tökéletes arcvonással. Mindene tökéletes. Olyan íves az álla, bármelyik festő önként festené le. És azok az izmok..
Odasétáltam hozzá, és átkaroltam a nyakát. - Jó, hogy újra itt vagy. - mosolyodtam el, és szerelmesen megcsókoltam. Nem bírtam betelni dús, formás ajkaival.