A vér vonzott oda a pároshoz, de a nő félelme és halk kis sikolyai voltak azok amik arra késztettek, hogy avatkozzak közbe. Nem úgy tűnt, mint aki akarja ezt az egészet, a fickó sem olyannak tűnt, mint aki egy ilyen csinos nő társaságához szokott volna, szóval, egyértelműen a csaj belegyezésén kívül van a dolog. Elsétálhattam volna, de nem tettem meg, nem azért mert hős lennék, mert kicsit sem vagyok az. De láttam dolgokat életem folyamán, én is tettem dolgokat, amikre nem vagyok büszke, és tudom milyen gyengének és kiszolgáltatottnak lenni. Ráadásul sosem kedveltem az efféle erőszakot, azok a nők, akikkel én voltam együtt, mind önként jöttek az ágyamba. Vagy ahol épp kedvem és gusztusom volt hozzájuk, nagyobb kihívás volt elcsábítani valakit, mint megigézni, bár nem mondom, hogy utóbbi nem fordult elő, mert igen, volt ilyen, de ezek egy része nem volt szándékos. A vámpír létem elején fordult elő többször, hogy véletlenül megigéztem valakit, akit megkívántam, de mivel előtte ő is mutatott felém hajlandóságot, azt hiszem nem olyan nagy gond ez. Viszont ez régen volt, azóta uralom ezt a képességem.
Leszedem a pasast a lányról, és mikor felpattan le is csapom, ököllel az arcába, innen egyhamar nem kel fel. Ne ölök, ha nem muszáj, bár ez megérdemelné, hogy ne keljen fel többet. Viszont most hidegen hagy, hiszen vér van az öklömön, ami csábít nagyon is, így elkezdem lenyalogatni onnan, még jó, hogy a hajam elég hosszú ehhez és takarja az arcom egy részt, a szemeimet legalább is, a szemfogaim lehet kivillannak, még úgy is, hogy oldalt állok a nőnek. Mire a nő megszólal addigra lenyalogatom a vért, és leengedem a kezem, a fejem még le van hajtva, és uralkodni próbálok a vérszomjamon, nem, nem harapom meg a pasast! Többek között mert férfi nyakát én ugyan nem csócsálom! Vannak elveim, és most ezt alkalmazva igyekszem úrrá lenni a vérszomjamon. Aztán lassan felpillantok, és a nőre nézek, mikor megköszöni nekem, hogy leszedtem róla a pasast. Addigra a vonásaim kitisztulnak és emberien festek, közben hátat fordítok az embernek, aki fekszik.
- Miből gondolod? – Kérdezek rá, nyugodt hangon. Nem örülök annak, hogy még valakivel összeakadtam, aki tud rólunk, remélem ez a csaj nem olyan lesz, mint Deirdre, mert vele volt némi gondom. Nem csak, hogy követett és felhergelt, emiatt majdnem megöltem szerencsétlent, hanem mert később is összefutottunk és akkor sem nagyon bírt magával velem szemben, lehet, mostanság ezt hozom ki a nőkből? Nem a karjaimba omlanak bele, hanem dacolnak velem, és megpróbálnak kihozni a sodromból? Bár az az eset is egy hónapja történt. Azóta meg sok mindenen keresztülmentem.
Inkább a nőre szegezem a tekintetemet, nem valami biztos lábakon áll, még mindig remeg. Nem tűnik egy harcias teremtésnek, sokkal inkább olyannak, akit meg kell védeni. Közelebb lépek hozzá és a szemeibe nézek, bele, majd gyorsan végig futtatom a tekintetemet rajta és megakad a szemem a kezén is ami vérzik, felsebezte a fa durva kérge, nem olyan vészes a seb, nem lesz tőle komolyabb baja, de engem ingerel a vér szaga. Elszakítom a karjától a tekintetem és a nő szemeibe nézek bele.
- Tehát, miből is gondolod ezt? – Kissé félrebiccentem a fejemet, miközben a szemeibe nézek bele. Csinosnak tartom a lányt itt velem szemben, olyan kis elesettnek és ijedtnek tűnik még mindig. Mindig is az olyan nők voltak a zsánereim, akiket meg kell védeni, akik a karjaimba omlanak, mert én vagyok az erős, és kell nekik a védelmem, ez alól csak Natalja a kivétel, de ő életem egy hatalmas baklövése volt.

Néhány nap, na jó néhány hét telt el azóta, hogy megharaptam Larit. A bűntudatom még megvan emiatt annak ellenére, hogy ő már megbocsájtott nekem. Én még nem tettem ezt meg magammal szemben. Mivel meg is ölhettem volna. Amit biztosan sosem bocsájtottam volna meg magamnak, hiszen ő az egyik legjobb barátom. Érte és Damonért is tűzbe tenném a kezem, ami azt illeti, de Lara, nos, ő a nyugalom szigete a számomra. A mai napig, olyan, mint egy jó erős nyugtató nekem. Szeretek a közelében lenni és beszélgetni, ő az egyik kulcs az emberségemhez, és mióta találkoztunk és rendszeresen beszélgetünk, úgy érzem, hogy már nam vagyok annyira darabjaimra hullva, mint amikor haza érkeztem. December elején, még nagyon szét voltam esve, erősen ingadozott a hangulatom, percenként voltam képes megváltoztatni, milyen a kedvem, és közel sem voltam a barátságosnak nevezhetőhöz. Mondjuk, idegenekkel most sem vagyok kimondottan az, de már azért nem is olyan rossz a dolog. Ha nem hergelnek nincs gond, akkor simán elkerülöm őket és kész. Időközben megszoktam, és azt hiszem megszerethettem a kutyámat is, már nem csak tulajdonként tekintek a szőrmókra, hanem barátként is, már az sem idegen, hogy követi minden lépésemet, és ott van a sarkamban, ahogyan most is, mikor a kádban nyúlok el jó forró vízben és legalább olyan forró feketekávét kortyolgatok. Kell ez, hogy a vérkeringésem beinduljon, és ne legyen se hulla színem, se olyan hideg a kezem mintha épp a sírból másztam volna ki. A kávé szinte a legtöbbünknél használatban van, nem csak az íze, de a hatása miatt is, viszont én szeretem forró vízzel is kombinálni, ami pluszban átmelegít és persze el is lazít. Zokni pedig a terebélyes kád mellett fekszik a kilépőn és a szuszogásból ítélve elaludt. Én pedig a kávémba kortyolok bele, és rá kell jönnöm, nem is rossz, hogy itt van, mert nem vagyok egyedül. Nem is vagyok olyan beszédes, de nem is kell vele csevegnem, elég néhány simogatás, és elvagyunk egymással, ő jön velem, neszezik a lakásban, és ez azért így jó. Sok évig voltam teljesen egyedül, még akkor is mikor Nataljaval és a srácokkal utaztam, egyedül éreztem magam közöttük. Tömegben és lehet valaki magányos, és én egyre inkább az voltam, miután elkezdett felnyílni a szemem és rájöttem mekkora szörnyeteg is vagyok. Azt hiszem, nem vagyok egy hős alkat. Két korty között eszembe jut az egyetlen eset, mikor megpróbáltam hőst játszani, összevertek, akkor még nem tudtam igazán verekedni, és az íjászat tudománya nem volt elég, négy másik srác ellen, akik nagyobbak voltak, mint én, de legalább Larat megvédtem, még ha a végére vérzett a szám és az orrom is, meg baromira fájt a hasam.
Kimászok a kádból, ahogy elfogy a kávém, a víz is elkezdett már kihűlni, és abban már nem szeretek tespedni. Lerakom a bögrém a szélére, és kilépek, a kutya mellett a padlóra, majd megtörölközöm, és a bögrével a kezemben kiballagok a fürdőből, a bögre a mosogatógépbe kerül, én pedig visszamegyek a szobámba, fel kellene öltözni, mivel szándékomban áll kimozdulni innen. Fekete farmert, sötét v-nyakú pólót, fekete bokacsizmát és egy sötét színű bőrdzsekit vettem fel, a dzsekiben sok minden elfér, úgy, mint telefon és lakáskulcsok. Zokni hámot kapott, a pórázt viszont a kezemben tartom, összetekerve. Nem nagyon hiszem, hogy szükségem lenne rá, mivel a kis dög úgy is minden lépésem követi, nem félek, hogy elhagyom valahol, annál ő ijedősebb.
Zoknival, indultam el egy délutáni sétára a parkban, neki is kel a mozgás nekem is, meg nem akarom, hogy a lakásban végezze el a dolgát, szóval, marad a napi többszöri séta, hogy ne a ruhakupacaim nézze kutya klotyónak. Elgondolkozva sétálok a délutáni napsütésben, élvezve annak melegét, és örülök, hogy megvan a karperecem, amit sok évvel ezelőtt egyszer elloptak tőlem, egy boszorkánytól kaptam, mellesleg megfizettem az árát nem kevés pénzembe került, éppen az én stílusom a kis ékszer, de a haszna megvan, és a dzsekim ujja takarja is, így nem feltűnő, de ha kérdezik, mindig csak annyit mondok, családi ereklye és utána már senki sem cikizi, már ha bárki is a közelembe jön. Zokni a fülét kezdi el hegyezni, mikor három suhanc elrohan a közelünkben egy női táskával, ez még nem érdekel egy kicsit sem, azonban a vérszag ami az orromba kúszik, már sokkal inkább. Autómatikusan indulok meg abban az irányba, be a fák közé, és hamarosan a hangokat is hallom. Sosem voltam hős típus, de egy valamit nem csípek, mióta feladtam a régi életemet, azt, ha nőkkel erőszakoskodnak, és ami azt illeti, erőszakot nőn sosem követtem el, az a gyengeség jele, én pedig sosem voltam erre rászorulva. A vér az ami elsőnek a tudatomba kúszik, de sikerül leküzdenem az iránta érzett vágyat. Azt hiszem Damon módszerei működnek. A fickó mögé lépek be vámpír sebességgel, pillanatok alatt mérem fel a helyzetet és kapom el hátulról a nyakát.
- Na, most ereszd szépen el a hölgyet! – Szólalok meg hideg hangon, a fickó mögött, akinek a nyakán a kezem, igaz a háta mögött vagyok. Majd hátra rántom, hogy a gerince fájdalmas ívben hajoljon meg és elrántom a nőtől, a földre taszítva a pasit. Zokni a nő lábát szimatolja meg, már a térdemig felé, és egészen kutya formája van. Barátságos egy kis szőrös eb. Viszont a pasas felugrik, és hergelni kezd, amit rosszul tesz, még mindig labilis vagyok…
Pech neki… Általában pasi vérét nem iszom, és ez az alak sem túl szimpatikus… Így inkább csak ököllel vágok az orrába, aminek hatására az vérezni kezd a pasi meg kifekszik a földön, azt hiszem okoztam neki orrtörést és egy kis agyrázkódást. A vérét szinte automatikusan kezdem el lenyalni a kezemről, és iszonyatosan nehezemre esik nem rávetni magamat.