- Persze, hallottam…bár bevallom, kezdetben nem akartam elhinni – mondom homlokráncolva, ez erősen…furcsa dolog. Veszélyes is. Csodálkozom, hogy az itteniek még nem fogtak össze, hogy valahogy ezt visszacsinálják. Hiszen ez…nem csak veszélyes és furcsa, de teljességgel természetellenes. Efféle megbomlását az egyensúlynak a természet meg fogja bosszulni. Előbb vagy utóbb. Én a magam részéről nem szeretnék itt lenni, amikor ez megtörténik. És csak remélhetem, hogy amíg itt vagyok, nem kerül elő egy boszorkány ősöm sem, bár erre kicsik az esélyek. Ha az ő szellemeik valahol elérhetőek, az odahaza lesz. A mi őseink szerintem még akkor sem mozdulnak, ha efféle lehetőség kínálkozik. Az megbontaná a rendet. És mifelénk a rend és a hagyományok uralkodnak, sokkal erősebben, mint bármi mást - Nehéz lehet viszontlátni mindenkinek az esetleges szeretteit… - mélázok el hangosan is, noha nem akarok esetlegesen kínos témát érinteni - Mindenesetre…nem ártana azt a falat újra felhúzni. Úgy érzem ennek rossz vége lesz – igaz, hogy nem kérték a tanácsom, és talán a velem szemben ülő fiú egymaga ezzel nem is tud mit kezdeni, de nem is azért mondtam. Ez csak a véleményem. Biztos vagyok benne, hogy a városban nem csak én jutottam erre a következtetésre. A dolgoknak vissza kellene zökkennie a megszokott kerékvágásba. Vagy talán Mystic Falls eleve arra rendeltetett, hogy a dolgok itt soha, de soha az életben ne csorogjanak normális mederben. Együttérző pillantást vetek Jeremyre. Talán ezért menekültem el annak idején otthonról én is. Túl sok volt. Minden. Azóta persze rájöttem, hogy a természetfelettit egy boszorkánynak szinte lehetetlen elkerülni. Azért én megpróbálom. Ebben a városkában mondjuk sikertelenül, de itt pont másféle okok tartanak. Mindenesetre egy dolog elől sikerült elfutnom. A múlt, a hagyományok, a család elől. Megkaptam azt a szabadságot, amire régen annyira vágytam. Az ára persze ennek is megvolt. Mai napig nem tudom, hogy megérte-e. - Nem akarlak tovább feltartani – rázom meg a fejem az ajánlkozásra, azt hiszem már így is tolakodóbb voltam, mint amilyen akartam volna lenni. Persze most már késő bánat, de legalább egy kicsivel okosabb lettem - Nehogy a végén még leszúrjon a főnökség, de egyébként is ideje mennem – mondom miközben a vállamra húzom a táskám, és magamhoz ölelem a vaskos könyvet, ami aztán sehova nem fér be. - De köszönöm a beszélgetést. Vigyázz azokkal a szellemekkel… - mondom még halvány mosollyal, mielőtt felállnék, és kurta intéssel az ajtó felé venném a lépteimet. Van pár dolog, amin talán ideje lenne újra elgondolkodnom.
Egy pillanatra meglepődöm, de aztán a legegyszerűbben válaszolok. -Gondolom hallottál arról, hogy a lehullt a lepel és a szellemek itt Mystic Fallsban szabadon járkálnak. Ez mind igaz. Az a helyzet velük, hogy megtudjuk érinteni őket és ők is minket. Azért nem ajánlatos túl közel merészkedni hozzájuk hisz nem lehet tudni melyik fajtából való. Úgy élnek mint az emberek és ha nem tudnánk róluk, hogy már meghaltak azt hinnénk élnek. Nincsenek olyasfajta szükségleteik mint nekünk. Remélem erre voltál kíváncsi. - Fogom a ceruzám és elsüllyesztem a táskám legmélyére. Közben meg azon gondolkodom, hogy milyen is volt mikor megérintettem Anna-t vagy Bonnie-t. Nem éreztem semmit csak tudtam, hogy ott vannak. Nagyon fura volt és egyben ijesztő, de most már úgy fogom fel mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. - Hogy velem mi a helyzet? Nos, körülöttem a dolgok nem lehetnének ennél szokatlanabbak. Háromszori halál és még is még mindig itt ülök és dolgozom, élek. Fura egy picit. Akkor még arról nem is esett szó, hogy a vámpír gyűlöletem lassan az idegeimre megy. Hát szóval nem egyszerű az életem. De megpróbálok mindent úgy kezelni mintha természetes volna mást nem tehetek. A napjaim részesévé vált a természetfeletti élet. Sosincs olyan nap, hogy ne lássak egy szellemet vagy egy vámpírt. A hírekben meg folyton azt lehet hallani, hogy egyik áldozat a másik után került elő vagy egy sikátorban vagy az utcán. - Hallgatok el végül. Nem tudom, hogy pontosan erre volt-e kíváncsi. Végérvényesen elment a kedvem a rajzolgatástól. Mindent beraktam a táskámba és a lány felé fordítom tekintetem. Úgy látszik ami csak egyszerű kis történelmi beszélgetésként kezdődött végül átterelődött a város mai életére. Összekulcsolom a kezem az asztal fölött. -Most már ha így belelendültem kérdezz nyugodtan a munka megvár. – Intek az asztalok felé ahol még mindig kevés a pohár amit be kellene szednem. Minden jobb mint a pohárszedegetés.
Kevés olyan őrületes helyen jártam még, mint Mystic Falls. Ami a városka méreteit tekintve eléggé meghökkentő, egyenest a hihetetlen kategóriát súrolja az egész, és talán azért vagyok csak még mindig itt, mert túlságosan emlékeztet a szülővárosomra, ami talán az egyik olyan hely még Amerikában, ami simán fel tudja venni a versenyt képtelen dolgok terén ezzel a hellyel. Talán ezért gondolok a kelleténél sokkal többet az otthonomra, amióta itt vagyok, egyre kevésbé tudok szabadulni a gondolattól, hogy túl sokáig voltam távol. Túl sokáig, és ez nem helyes. Amikor kamaszkoromban elszöktem, magam mögött hagytam mindent, amit ismertem, egy fikarcnyit sem érdekelt, hogy mi helyes, és mi nem. Ahogy telnek azonban az évek, akaratlanul is egyre több bűntudatot érzek a családom elhagyása miatt. Annyi embert ismertem meg az évek alatt, akiknek nincs családjuk, akiket a családjuk tagadott meg, akiknek nincs választásuk, de mindent megtennének, ha pár rokonuk mellettük állnak. Én meg csak fogtam magam, és elsétáltam tőlük… - Mi van a szellemekkel? – ha már azt mondja, kérdezzek nyugodtan, akkor élek is a lehetőséggel. Egy-két történetet azért hallottam a város elmúlt pár évéről, a szellemek viszont nekem fel sem tűntek volna, ha valakinek egyszer nem mellettem esik le az álla, hogy olyasvalakit lát, akinek halottnak kellene lennie. Valahogy az egész teljesen képtelen. Erre nincs jobb szó. És hogyan nem fordult még fel fenekestül a város élete, azt én sem tudom. Bizonyára vannak rengetegen, akik nem látják őket, ami hatalmas szerencse, de ki tudja, mennyi galibát fognak még okozni. Megkérdezném azt is, hogy úgy mégis mit akarnak kezdeni a helyzettel az itteniek, de akkor már túlságosan is szükségét érezném annak, hogy beleártsam magam a problémába, holott a józan ész egészen mást diktál. Elgondolkodva pillantok fel a fiúra, valójában van nem kevés komikum abban, hogy milyen nyugodtan beszélgetünk mások számára hajmeresztő dolgokról, miközben még egymás nevét sem tudjuk. Nem mintha az bármin is változtatna, egyébként sem szeretek túl sok mindent megosztani magamról, de mivel Jeremy lelkiismeretesen válaszol az én kérdéseimre, ezért úgy döntök, hogy nem zárkózom be teljesen én sem - Csak egy barát miatt vagyok itt – a boszorkány vagyok-e kérdést úgy érzem nem is kimondottan szükséges megválaszolnom, úgy érzem egyébként is biztos a dolgában - És nem tervezek sokáig maradni. Ami pedig a vérszívókat illeti…megtanultam már nem beleártani magam mások dolgába, és távol maradni a radarjuktól. Még mindig jobb itt amúgy is, mint ahonnan én jövök – keserű szájízt hagy a mondat, mégis egyre többet gondolok mostanában arra tényleg, hogy vissza kellene mennem. A New Orleans-i hírek felettébb nyugtalanítóak. Minden még rosszabb, mint amikor eljöttem…pedig azt hittem annál nincs rosszabb. - És te? Veled mi a helyzet? – teszem fel a nagy költői kérdést, ha már tiszta lapokkal, és a jelek szerint, ha nem is baráti, de nem ártó szándékkal keverjük a kártyákat.
Egy pillanatra megáll a ceruza amivel eddig rajzoltam és elgondolkodom. Tudom mire értette ezt a kérdést, de, hogy foglaljam össze úgy, hogy érthető és kielégítő is legyen a magyarázat. Mióta tudok e lények vagy nevezzük őket úgy ahogy akarjuk létezésükről magam is sokszor gondolkodom el ezen. Mi is történt itt pontosan? Megszállás? Vagy csupán az aminek meg kellett történnie? Nem tudom. -Amint te is észrevehetted ebben a városban nyüzsögnek a furcsábbnál furcsább természetfeletti lények. Talán ami idevonzotta őket az a száz halott boszorkány ereje. Igaz már ez az erő nem létezik, de nem lehet a megtörtént dolgokat visszafordítani mint egy homokórát. Egyik lény követte a másikat és mára már közkedvelt lett ez a hely. Azt hiszem erről nem tudok több dolgot elmesélni, ha van még kérdésed nyugodtan tedd fel. – Fordulok a lány felé. Ha kívülálló lennék engem is nagyon érdekelne miért lett ebből a békés városból egy kísértet járta hely. Mert hát Mystic Falls szellemekkel is büszkélkedhet. Úgy járnak köztünk mintha idetartoznának. Néha elcsodálkozom azon, hogy az emberek mind idáig semmit sem vettek ebből észre. -Ha jól sejtem boszorkány vagy, igaz? Ha nem haragszol meg most én kérdeznék. Látom rajtad, hogy érdekel a város meg a mágia, de miért? Mi okod volt idejönni? –Teszem fel egymásután a kérdéseket. Egy kicsit tolakodónak tűnhetek, de ezek a kérdések csak úgy kibuktak belőlem. Ha boszorkány lennék én igen messzire elkerülném ezt a várost. Ez a vámpírok „tanyája”. Igaz az emberek már nem végeznek boszorkány égetéseket mert ez már mind csak mesének van beállítva, de a vámpírok előszeretettel végzik ki az ellenfeleiket. -Ha elfogadsz egy tanácsot, résen leszel, a vérszívók nem kedvelik a magadfajtákat. Itt se sehol máshol. – Akárcsak New Orleans-ban. Ahogy hallottam ott a boszorkányok nem használhatják az erejüket és félelemben élnek. Ahhoz a helyhez képest Mystic Falls egy csendes, nyugodt kertváros ami minden nap mintha Halloween-t élne meg.
Csendben somolygok, a fiú egy fokkal sem tűnik lelkesebbnek, mint amikor leült az asztalhoz. Hát, gondolom, ha valamit nem szeretünk, akkor nem szeretünk. Én ugyan hiszek abban, hogy sokat változunk az évek során, és érvényes ez az ízlésünkre is, de talán azok az évek még hátravannak Jeremynek. Végtére is fiatalnak tűnik. Vagy talán soha el sem jönnek, amivel szintén nincsen semmi baj. Jó az, amikor az ember pontosan tudja, mit szeret, mit nem, mivel akar majd foglalkozni a jövőben, és mivel nem. Nekem sokáig tartott, míg megtaláltam az utamat, de végül megérte végigmenni a sok mellékvágányon, belefutni pár zsákutcába…erről szól az élet, tévedések, baklövések, beleférnek. Figyelem egy kicsit mit skiccel fel, már így is egészen élethűnek hat, hát még ha kész lesz. Megjegyzem magamnak, hogy dolgozik itt egy fiú, akinek ilyen ügyes keze, tehetsége van a rajzhoz, bár nem tudom mit kezdhetek majd a jövőben ezzel az információval. Ellenben sosem lehet tudni. Rossz megszokás ez csupán. Mindig emlékszem az emberekre, akikkel találkozom. Talán egytől-egyig. De azokra mindenképpen, akikkel beszélek is. Halandók és halhatatlanok…lassan egyenest listát kéne vezetnem róluk annyi színben, annyi formában, annyi változatban érkeznek, egy pillanatra besétálunk egymás életébe, aztán távozunk, talán soha többet újra nem is találkozunk. Erre számítok most is, de az emlékek minden bizonnyal megmaradnak. Nem szeretek felejteni. Hiába gyanúsítanak otthon ezzel szerintem azóta is, hogy elhagytam a családi fészket, egyáltalán nincs igazuk… Igaz, az előbb úgy értettem, hogy a boszorkányokról fog mesélni, de a jelek szerint félreértettem. Nem hiszem, hogy sokkal megbotránkoztatóbb dolgot hallhatnék róluk, mint az otthoniakról, így konkrét kérdésem valójában csak egyetlen egy van, ami talán nem is kimondottan kapcsolódik hozzájuk. Vagy igen. Előre nem tudom megmondani. - Igazából csak egy kérdés erejéig tartanálak fel…mi történt itt pontosan? – mármint, szerintem egyértelmű, hogy mire gondolok. Akinek van egy kis esze, meg némi köze a természetfelettihez, annak teljességgel egyértelmű, hogy itt az égvilágon semmi sincsen rendben, és teljességgel felborult a természet rendje. Ami persze cseppet sem kívánatos dolog, de nem azért vagyok itt, hogy bármit is tegyek ez ellen. Isten ments. Az borzalmas ötlet lenne.
Egy kicsit meglepett ezzel a nem is tűnik olyan rossznak ez a történelmi projekt. Igaza van nem rossz hanem borzalmas. Ezerszer sőt milliószor fontosabb dolgom is lenne mit rajzolgatni a munkahelyemen egy idegen lány társaságában és egy halom száz éves könyv mellett. Még a por is rajtuk már aggastyánnak számít. Van Internet és egy csomó modern kütyü, de még mindig ezek a könyvek azok amik a múltat jegyzik. Manapság nem hallottak még a világhálóról? Ha felírnák oda a fontosabb eseményeket biztos többen érdeklődnének a történelem iránt mint így. Legalább is én biztosan. -Köszi! - Nem sokan mondták még, hogy jó amit készítek. Igaz, nem is sok mindenki látta még a műveimet. Pechemre a tanárom nagyon is tisztában van a tehetségemmel. Hogy én mindig saját magamat sodrom a problémákba. -Nos ha nincs konkrét kérdésed fogalmam sincs mit mondhatnék. - Rántom meg a vállam. Azért nem fogom elregélni a város egész életét. Biztosan van valami amire igazán kíváncsi. Mondjuk ha elmondanék mindent még lehet, hogy a fejemet vennék. tehát mindenképp csak kérdésekre válaszolom. -Játszunk úgy, hogy te felteszel egy kérdést és én válaszolok rá. - Mosolygok majd újra a rajzom fölé hajolok. A vázlatom már kész. A csatatér közepén ott a vámpír konföderációs katona. Körülötte a rengeteg áldozat és katona vérben fürödve. Már magam előtt látom színekkel és élettel telve. Igaz, hogy borzalmas elfoglaltság, de a végeredmény tuti siker lesz. Elővettem a ceruzát újra és egy újabb ötletet kezdtem rajzolni hozzá. Talán ez nem teljesen igaz, de miért ne képviseltethetnék magukat a vadászok is a plakáton. Egy fa mögé egy átlagos parasztfiút képzelek el egy nyílpuskával a kezében ahogy céloz a nagydarab gyilkosra. Még kicsi voltam amikor anyuék mondták, hogy rengeteg fantáziával vagyok megáldva. Igazuk volt. Még a legunalmasabb dologból is kitudok hozni valami pluszt. Látom, hogy kezd benépesülni a Grill. lassan kezdhetek majd munkába állni. -Ha megakarsz tudni valamit nem ártana gyorsan kérdezni, mert jön az a pillanat amikor vissza kell állnom poharat törölgetni és asztalt takarítani. - Elfintorodtam ahogy eszembe jutott a sok pohár és a rengeteg asztal. Hálátlan meó, de ez van. Egy magam fajta szerencsétlen örüljön még ennek is. Ide is csak protekcióval jutottam be. Ha Matt nincs akkor melóm se lenne. Úgyhogy jobb ha jó képet vágok hozzá.
- Örülök, hogy segítettem akkor – állapítom meg csendes mosollyal, nos legalább sikerült nem beletenyerelnem olyasmibe, amibe nem kéne. Égi csoda. Tény, hogy mondjuk sokkal tovább maradtam, mint terveztem, de hát mégsem illik felállni és elsétálni egy beszélgetés közepén, ami még csak érdektelennek sem nevezhető. Csodálkozom ugyan, hogy ilyen nyugodtan csordogál a délután. Még csak Pandora sem keresett, más sem, szinte ritka számba megy felém az ilyesmi. Egyenest gyanúsnak is nevezhetném, de talán ennyire még nem vagyok paranoiás. Mindenesetre elgondolkodik az ember ilyenkor, hogy nem maradt-e túl sokáig egy helyben. Ha már a baj sem követ, akkor már a világ végén vagyok? - Ügyes vagy – állapítom meg leplezetlenül a skiccelő fiú munkáját figyelve, nekem sosem volt különösebb tehetségem a rajzoláshoz, festéshez, ilyesmihez. Egy-egy ábrát még csak felrajzolok ide-oda, de ezen túl maximum varázslat segítségével tudnék túllépni, márpedig az nem ugyanaz. Hiába, mindenki másban tehetséges, nem igaz? - Nem is tűnik olyan rossznak ez a történelem projekt – persze ez csak az én szerény véleményem, de engem mindig is különösen izgatott a múlt. Igaz, engem sem kimondottan iskolai keretek között, úgyhogy meg tudom érteni Jeremy ódzkodását is. A tanároknak érzékük van a legunalmasabb témákat elővenni, legalábbis a legtöbbjüknek. Mondjuk itt, Mystic Fallsban, ha elég mélyre ás az ember, majdnem mindenben talál valami érdekeset, valami eltitkolt, elfeledett csavart, majdnem érdekelne is, milyen lehet itt a gimnáziumban egy történelem óra. Jobb dolgom nem lévén a végén még bekunyerálom magam valami „pszichológus vagyok és megfigyelnék egy órát” szöveggel. De valószínűbb, hogy nem. Túl régóta vagyok itt, ideje lenne újabb várost a nyakamba venni. - Hát, akkor hallgatlak – mondom ösztönzésképp, igazán kérdésem nincs, számomra sosem lesznek akkora jelentőséggel ezek az események, amik itt történnek, mint azok, amelyek a saját otthonomhoz kötnek. Érdekesnek érdekesek, és tulajdonképpen csak ezért vagyok itt, hogy kielégítsem csapongó kíváncsiságom. Márpedig sok esetben érdekesebb lehet egy helyit meghallgatni, mint a könyveket bújni, ez utóbbi viszont mindenképpen biztonságosabb. Nem lehet mindenhol csak úgy előrántani, hogy na, beszélgessünk a múltról…ezúttal meglepő szerencsém volt.
Jeremy Gilbert
welcome to my world
► Residence :
Mystic Falls
► Age :
29
► Total posts :
199
HUNTER OF THE FIVE ➴
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben Pént. Dec. 20, 2013 8:28 am
Candace és jeremy
Behunytam a szemem és hallgattam ahogy elmeséli a város történetét. Szinte magam előtt láttam ahogy mind ez lezajlott. Ármányok és cselszövések na meg vámpírok. Kinyítottam a szemem mikor ahhoz a részhez ért ahol azt említette a könyv, hogy nem voltak civil áldozatok. Ez nem így volt, de ezt tudtuk mind ketten. Az ötlettől vezérelve kinyitottam a táskám és elővettem a rajzfüzetem és azonnal hozzáláttam a tervekhez. Csak sima grafikai rajz amiből majd kiindulhatok. -Hogy segített-e? Többet is mint vártam. - Mosolyodtam el. A ceruza csak úgy sercegett a papíron. Amikor van ötletem egyáltalán nem okoz gondot, hogy mit rajzoljak. Ez csak úgy magától jön. Annyira belefeledkeztem a rajzolásba, hogy már az udvariatlanság határát súroltam. Hisz itt van ez a lány aki segített nekem én meg miután megkaptam amit akartam hozzá se szólok. Ejnye. -Amúgy ha kíváncsi vagy bármire ami szintén nincs benne egy könyvben sem csak szólj, talán én is tudok valami információval szolgálni. Sok mindent megéltem már itt én is. - Mondom miközben újabb ötletek tódulnak a fejembe és rajzolom le őket. A tanárom meg lesz elégedve, határozottan állítom, talán még a meghökkenését is túlszárnyalja majd az elégedetsége. Mosolygok. Annyira féltem, hogy majd semmit nem tudok bemutatni a plakátokból. Az a tanár amúgy is pikkel rám csak még több okot adtam volna rá hogy meghúzzon év végén. Ami természetesen nem lenne a legjobb számomra. Amennyire gyorsan csak lehet itt akarom hagyni a gimit. Elegem volt már az iskolából valami komolyabbra vágyom. Sose szerettem az iskolapadban gubbasztani és a múlt nagy embereiről, csatáiról hallgatni egy 45 perces kiselőadást. Unalmas. A matek meg nem az én asztalom. Nem vagyok hülye csupán nem érdekel. És amúgy is mi szükségem lesz majd az életben a másodfokú egyenlet rendszerre? Hát itt a bibi, semmi. Egy fél pillanatra leteszem a ceruzát és elgondolkodom. -Tulajdonképpen, ha gondolod mesélhetek az itteni boszorkányokról. - Mondom, mert bizonyosság híján ugyan, de szerintem egy boszorkány ül előttem. Meg hát ha még sem az akkor is érdekelheti itt milyen természetfeletti vetette meg még magát. Hisz vagyunk egy páran. A lakosság lassan háromnegyede az. És ez a létszám gyarapodik míg az emberek lassan és biztosan eltűnnek. A legnagyobb gondot a vámpírok okozzák, de más szörnyeteg is ölt már meg itt embert. Veszélyes egy övezet az biztos.
- Szóval Willow Creek…nem egészen a mostani Mystic Falls területén volt, de bizonyára ismered a város határait – folytatom akkor, amit elkezdtem, mert bár a fiú nem tesz fel kérdéseket a dologgal kapcsolatban, de nem is tereli másra a szót, amiből mégis csak arra következtetek, hogy esetleg részleteznem kéne a dolgot. Leteszem a kiürült bögrémet, és az ölembe húzva az eddig az asztalon pihent könyvet sebesen előre lapozgatok benne. Ebben olvastam a csatáról is, bár meglehet, nem éppen az egyszerű emberek szemszögéből. És akkor inkább ne kérdezze senki, a városi könyvtár melyik sarkából is halásztam elő ezt a koros példányt - 1865. április hetedike. Források szerint a várost mindössze 3000 katona védte, 12 000 fős ellenséges hadsereg ellen…azt hiszem vannak adatok, amik jóval többet is írnak. Willow Creeknél csaptak össze. A védők visszaszorították a sereget a folyóig, akik azonban remek támaszpontra leltek a malmot ölelő dombok között és egész éjszaka folyt a harc. 346 katona halt meg, állítólag nem voltak civil áldozatok… - akaratlanul is megkopogtatom a könyv lapját, ami egyébként egészen mást állít, de ha mindketten tisztában vagyunk a tényekkel egyébként is, akkor felesleges felemlegetni a kevésbé kedves részleteket - A védők, akik túlélték a harcot, az itteni erődítménybe húzódtak vissza reggelre – teszem még hozzá, de végül a könyvről felpillantok a fiúra. - Attól tartok több információval erről még én sem tudok szolgálni. Segített? – kérdezem halvány alig-mosollyal, nos én egyelőre ennyit olvastam a bizonyos eseményről, és mélyebben nem is hiszem, hogy bele fogom ásni magam a dologba. Megkockáztatom, hogy tényleg lehetnek most a városban olyan szellemek, akik erről sokkal többet tudnának mondani, de hát az már Jeremyn múlik, hogy élni akar-e egy ilyen forrás nyújtotta lehetőségekkel, vagy ennyire ő sem szeretne a részletekbe bonyolódni. Én mindenesetre nem fogom erre buzdítani. Az a tapasztalatom, hogy az erőszakos halált halt kísértetek nem valami barátságosak, és nem is tudom, hogy a fiú miként kapcsolódik a természetfeletti eseményekhez ebben a városban. Legalább még tudom, hogy hol vannak az illetlen kíváncsiskodás határai. Amit megtudhatok egy könyvből is, mások zargatása nélkül, az iránt nyugodtan lehetek kíváncsi, de élő embereket nem szívesen zargatok ilyen dolgok miatt. A múlt egyébként is jobb, ha ott marad, ahova tartozik. Ha nem is a feledésben, mert nem árt tudni honnan jöttünk, de legalább bizonyos homályban.
Jeremy Gilbert
welcome to my world
► Residence :
Mystic Falls
► Age :
29
► Total posts :
199
HUNTER OF THE FIVE ➴
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben Szomb. Dec. 07, 2013 7:56 am
Candace és jeremy
-Nos a Willow Creek-i csata. - Mit is mondhatnék ez a város tényleg csak olyan történelemmel van megáldva amiben a természetfeletti nagy szerepet játszott. Itt is úgy tudják, hogy ártatlan emberekre égettek egy templomot, de ez nem így van teljesen. Nem voltak ártatlanok és nem is emberek. Vámpírok voltak aki szerencsétlen módon Katherine Pierce menekülési útjában álltak. Elárulta őket csak, hogy a saját bőrét mentse. Az akkori Tanács elfogta őket majd a templomba vitette és felgyújtották mind. Lényegében bármit is mondunk nincs olyan csata, esemény vagy békeszerződés vagy akármi amibe ne nyúlt volna bele semmi mágikus. Szellemekkel is bőven bővelkedik a kisváros. Halott katonák, ezredesek. Igen, a háborúkban sem egyedül emberek vívták az igazukat. Sok vámpír is harcolt csupán az élvezet miatt. Töménytelen vér vette őket körül és még ölhettek is anélkül, hogy bárki felfedte volna valódi kilétüket. -A Willow Creek-i csata tökéletes lesz. - Mosolyodtam el. Az emberek szívesen hallgatnak erről az eseményről és még ötletem is van a plakátok készítésével kapcsolatban. Sima csatajelenetnek állítom be megfűszerezve egy kis természetfeletti bájjal. Már el is képzeltem. Folyik a csata és közben kiemelek egy sima háborús katonát aki fél kézzel vágja a földhöz a ellenséget majd a következő ábrán egy másik fölé hajol és aki nem tud a vámpírok létezéséről csupán annyit fog észlelni a képből, hogy a háborús katona végleg végez az ellenséggel. Akik meg tudnak róla észre is fogják venni ahogy a vámpír elveszi a katona életerejét, kiissza az összes vörös vért ami az ereiben folyik. Tökéletes. Mintha hirtelen kedvem támadt volna alkotni egy világrengetőt. Ez a lány még mesél nekem néhány dolgot és akkor teljes mértékben meg lesz az anyag. Nincs kizárva, hogy többet tud nálam. Sose ástam mélyebbre a történelem e ágában. Elkönyveltem egy vámpír csorda kiirtásának és ezzel le is zártam. Holott több rejlik a dolgok mögött. Fel kéne ébreszteni a város szunnyadó lakóit, hogy nézzenek egy kicsit messzebb az orruknál. Az egyik képen megfestem a templom lángokban égő ábráját. Az áldozatok sikolytól és fájdalomtól torzult arcát. Ebben is elrejtem a mágia titkos kódját. A szájkosár rajtuk lesz ami jelezni fogja, hogy nem áldozatok voltak hanem tettesek akik megérdemelték a büntetésüket. Szinte magam előtt látom az elkészült plakátokat amik kiállítva foglalnak helyet egy üveglap mögött. A hitetlen fejeket akik meglepődnek a festmények láttán és próbálják megfejteni a jelentésüket. Akaratlanul is mosoly ül ki az arcomra. Unalmas történelmi napból csinálok egy felvilágosító napot. Kíváncsi leszek a tanárom mit szól majd a kreativitásomhoz. Tuti érdekesnek fogja majd találni. Annyira, hogy többet nem bíz majd rám semmit.
- Legyen – dőlök hátra szórakozott mosollyal az arcomon, noha sok hasznom nem hiszem, hogy származni fog a dologból. Ugyanakkor megvan ez a rossz szokásom: szeretek segíteni másoknak. Ha nem így lenne, valószínűleg nem is keveredtem volna el Mystic Fallsban, de az ösztöneim továbbra is azt súgják, hogy Pandorának szüksége van rám. Még akkor is, ha ezt életében, soha egyetlen szóval sem mondta. Így hát itt vagyok. Mert segíteni akarok. Valamivel pedig csak el kell ütnöm az időmet, amikor épp nem farkasok dolgába ütöm az orromat. Hanem ismeretlen városokéba és a történelmükbe. Újabb rossz szokás. Azt hiszem akármennyit változtam is kamaszkorom óta, amikor elhagytam az otthonomat, egy valami még mindig nem az erősségem – sok ideig tétlenkedni, ölbe tett kézzel várni az újdonságot, a történéseket. De ez nem így működik. Ha nem vagyok mozgásban, valahogy a világ sem mozog körülöttem. Erre aztán sok panaszom igazán nem lehet ebben a városban. Sok unalmas pillanatom nem volt. Mégis leragadtam végül a könyveknél, semhogy mondjuk kísértetekre vadásznék…mert hát az a tapasztalatom, hogy a legtöbben nem boldogok a másvilágon, és ugyancsak megkeserítik az élők mindennapjait is. Különös helyzet, különössé teszi a várost is. A múltja sem épp egyszerű. De talán az efféle dolgok kéz a kézben járnak. - Hát, ha nem akarsz inkább a természetfelettivel foglalkozni, akkor mindig szeretik az efféle kis városok, ha előveszik az alapító éveket. Bár ahogy észrevettem errefelé ezt egyébként is előszeretettel viszik szinte túlzásba…alapítók bálja, Miss Mystic Falls és a többi – dőlök hátra a bögrémet szorongatva, talán némileg ironikus mosollyal, de nem tehetek róla…olyan ez a város, mint ahol tényleg folyton saját magát kergeti a város történelme. Érdekes, hogy azért menekültem el otthonról, mert ezt túl soknak éreztem. A történelmet, a hagyományokat. Valamilyen formában azonban ugyanezzel szembesülök minden helyen, ahova elvisz az utam. Az őseink valahogy mindig a nyakunkban loholnak, rányomják a bélyegüket mindenre, amit csak teszünk. - De például ott volt a polgárháború. Az alapítás után alig pár évvel, ahol a behívott férfiak nagy része halálát is vesztette – és épp a temetőben glasszálna fel-alá a szellemük, ha bármelyikük is mondjuk vérfarkas volt, de az újabb cinikus megjegyzést lenyelem. Elvégre az ember nem tud nem erre gondolni, ha ő maga is természetfeletti lény, én nem tudom úgy olvasni a történelmet, ahogy mások tennék - A Willow Creek-i csata? – és akkor hallgassunk megint a 27 vámpírról, akikre közben rágyújtottak egy templomot. Komolyan. Ez a város…mondhatni őrület. És az emberek még New Orleanst látogatják kísértet történetekért és a boszorkányokért…
-Nem hiszem, hogy többet tudnék a történelméről ennek a városnak. Jelenleg a jelenében élek és hidd el bőven elég ezt is megemészteni. Bármit tudsz abban biztos vagyok, hogy segíteni fog. - Vetek felé egy biztató mosolyt. Szóval nem helybéli. És érdeklődik a boszorkányok után. Kapóra jön nekem ez a kíváncsiság. -Nem tudom, mennyit tudtál meg a boszorkányokról a könyvekből, de tudom, hogy én még több információval tudnék neked szolgálni cserébe a te tudásodért a kis Mystic Falls múltjáról. - Remélem érdekli őt annyira a boszorkány kultusz mint engem a mondanivalója.Van egy apró sejtésem ami nem tudom igaz-e vagy nem. De szerintem a lány boszorkány. Ha nem idevalósi már pedig nem mert említette akkor valami oka lehet annak, hogy pont ide jött és pont itt kezdett a boszik után kutatni. Oh, ha tudná, hogy mennyi közöm volt a boszorkányokhoz. Két alkalommal is boszorkány hozott vissza az élők közé. Egyszer mikor a seriff engem lőtt meg Damon helyett. Akkor Bonnie ősei adtak vissza az élőknek. A mellékhatás sem maradt el persze. Nyitott könyv voltam a szellemeknek. Beszélhettem velük. Utána jött a vadászkorszakom mikor az őrületbe kergettek a vámpírok és az is egy boszorkány miatt volt, méghozzá a leghatalmasabb boszorkány Silas miatt. Majd meghaltam csak amiatt, hogy ő újra visszatérhessen. Szellemnek lenni nem valami fényes dolog. Hogy megtudják ölni Silast megnyitották a természetfeletti átjárót. Minden természetfeletti szellem visszatért. Én is visszatértem. Bonnie mikor kész volt arra, hogy bezárja az átjárót az utolsó pillanatban visszahozott a földre. Újra lélegző élő személlyé váltam. Viszont Bonnie meghalt. Azt se felejtsük el, hogy Bonnie fontos személy az életemben. Tehát ha valaki elég sokat tud a boszorkányokról akkor az én vagyok. -Kössünk alkut. Én elmondom amire kíváncsi vagy cserébe te mondasz olyat amire nekem van szükségem. - Ha tényleg boszorkány, akkor érdekelni fogja a mondanivalóm. Ha már nem tudja amúgy is ezeket, de biztos nem jutott minden információhoz hozzá. Én kész vagyok elmondani minden olyat ami nem veszélyezteti a várost. Hisz nem ismerem ezt a lányt, nem tudom mire készül vagy pontosan miért van itt. Úgyhogy a bizalmas dolgokat megtartom továbbra is magamnak. -Na mit szólsz? Benne vagy? - Az órára pillantok és hamarosan lejár a műszakom anélkül, hogy sok mindent csináltam volna. Már csak fel kell söpörnöm és letörölnöm a pultot meg az asztalokat, de ez rá ér később is.
És arcizma sem rándul a természetfeletti szó kiejtésére. Ez is legalább annyit elárul egy emberről, mintha most Jeremy helyében valaki teljességgel buggyantnak hinne. Van ugyan annyi képtelen mítosz és városi história, hogy valóban megérje a feldolgozást történelmi szempontból, és ezt bizonyára senki sem tagadja Mystic Fallsban. Azonban nem is hinném, hogy itt kivétel nélkül, mindenki el is hinné a történeteket. Kíváncsi vagyok milyen mende-mondák maradnak majd fenn erről a korszakáról a városnak. Vajon majd ez is csak egy buta legenda lesz? Hogy a természetfeletti lények túlvilága összemosódott éppen ezzel a hétköznapinak tűnő kisvárossal? Szinte már meg is elevenedik a fejemben, hogy én miféle projektet hoznék össze a fiú helyében. Nem igazán történelmi, ellenben igazán kreatív megoldás lenne, és én mindig is jobban szerettem a kicsit formabontó választásokat, mint a tömeg után menni, unalmasan kullogni mások sarkában, mert ha egyvalamiben, hát a hétköznapiságban nem tudnék legyőzni senkit. Ugyanis nem vagyok hétköznapi. Boszorkány vagyok. Egy boszorkány, szinte varázserő nélkül, mert elhagytam a szabályok uralta otthonomat, és ezzel az elődeim, az őseim mágiáját, ami talán hatalmassá tehetett volna…de én sosem hatalomra vágytam. Hanem szabadságra. - Nem igazán lepődtél meg, hogy ezt mondom – mondom végül ki hangosan is, amit gondolok, elgondolkodva fürkészve a velem szemben ülő arcát. Ennek több oka is lehet, de nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni. Talán ad magától valami kurta magyarázatot, talán nem. Együtt tudok élni azzal is. Mint mondtam…rossz szokásom néha kíváncsiskodni. Máshogy azonban nem beszélnek az emberek, a legtöbbjük azonban érdekes módon hozzám szívesen beszél. Jó hallgatóság vagyok. És állítólag olyan…megbízható ábrázatom van. Tény, hogy igyekszem mondjuk megbízható ember is lenni, nem csak ennek látszatára adni. Nem vagyok az a bajkeverő fajta. Csak néha megtalál a baj. - Miért lenne faragatlanság? - kérdezem óvatosan mosolyogva rá - Noha biztos vagyok benne, hogy te sokkal többet tudsz róla. Én csak átutazóban vagyok. Egy kis kíváncsiságból utána olvastam ennek, annak…elsősorban a – pillanatra szünetet tartok, kicsit talán idegesen sóhajtok fel. Nem is értem minek kellett felhoznom a témát, amikor annyira nem szeretek erről másokkal beszélgetni. Én és a határokat feszegető kísérleti kedvem - Elsősorban a boszorkányokról. Állítólag varázshasználó generációk hosszú sora élt itt – és él is, egészítem ki, azonban ezt csak némán, mert lehet az említettek nem is lennének nekem olyan nagyon hálásak, ha erről fecsegnék csak úgy, a Grill közepén. A szellemeik meg pláne nem.
-Oh, hát nem éppen természetfelettire gondoltam. - Vakargattam meg a tarkómat. Tehát a lány mivel érzem, hogy nem vámpír akkor valószínűleg boszorkány. Tehát úgyan úgy jártas a dolgokban mint én vagy itt akárki más, legalább a Grill fele tisztában van a dolgok súlyával. Rápillantok a könyvekre és hirtelen fogalmam sincs mit is mondhatnék. Végül is a természetfelettit is meg lehetne festeni úgy, hogy az emberek csak legendát lássanak belefestve a jól elhitetett történelmükbe. -Tulajdonképpen a természetfeletti is megfelelne a célnak. - Közlöm csak úgy nyersen, nem akarom, hogy lássa igenis arra a pontra tapintott ami igazán érdekel és amiről tudok néhány dolgot. Vagy jobban mondva átéltem vele kapcsolatban pár nem kellemes pillanatot. Igazából sok mindent tudnék én is mesélni. Halálból visszatérés, vámpír gyilkolás, Silas és a tetoválás stb stb. Igazán hosszú ideig tudnám ecsetelni a dolgokat, de a városka régi múltjában van némi homály. Azt tudom, hogy már az alapítás idején is vámpírok és vérfarkasok alkották a lakosság zömét, de a tetteikről nem sok fent maradt irat vagy bármi más maradt. Ha ő tud valamit akkor nem ártana megtudnom nekem is. Nem csak emiatt a hülye plakát készítés miatt hanem maga a város titkai miatt is szükség lenne az új információkra. Talán megtudok olyat is ami segítségemre lesz a továbbiakban. -Faragatlan lennék ha rákérdeznék arra mit is tudsz a városról? - Faragatlanság ide vagy oda végül is ő kezdte el mondani, hogy tud néhány dolgot. Ha már belekezdett akkor fejezze is be. Kíváncsian felé fordultam közben pedig a könyvet ami nem rég még a kezemben volt, becsukva az asztalra raktam a több mellé. Ezekből a vackokból úgy se tudok meg semmi lényegre törőt. Ellenben ezzel a lánnyal. Tudom, hogy mikor hallgatnak el olyan információt ami fontos. Remélem ez nem fog most megtörténni. A kezem összekulcsolva várom, hogyan is kezdi el. Vagy a nem lesz a válasza vagy az, hogy igen elmondom mit is tudok a városról. Remélem a második lesz az esélyesebb. Egy nemleges válasszal nem tudom mit kezdenék valószínűleg semmit, de akkor meg a kíváncsiság ölne meg, na meg a sok könyv amit ki kellene olvasnom fújj! Az órára nézve és a vendégseregre, még van egy kis időm mintha ma nem lenne valami népszerű a Grill. Nem is bánom.
- Átérzem – fojtok magamba egy empatikus mosolyt, mert ha valaki, én nem szoktam úgy csinálni, mintha olyan rettentő sokat tudnék valakiről, akit nem is ismerek igazán. Pedig az ember hajlandó ebbe a hibába esni, ha például folyton ugyanarra a helyre tér be, mint ahogy én ide. Csak mert minden nap ugyanazokat az itt dolgozókat látom, még nem jelenti azt, hogy bármivel is többet tudnék róluk, mint amennyi látszik rajtuk. Vissza is navigálom a pillantásomat az olvasmányomra, mert nem szeretnék kíváncsiskodónak tűnni. Az vagyok ugyan, de igyekszem mérsékelni a viselkedésemet, és nem okot adni másoknak arra, hogy kotnyelesnek tartsanak. Nem sok jóra szokott az vezetni, és mostanában erősen gondolkodom a következő úti célomon. Jó lenne már elhagyni ezt a várost, ez már majdnem rosszabb, mint néhai otthonom, márpedig akkor nem kellene bajba keverednem, vagy túlságosan megbarátkozni az itteni emberekkel, ha nemsokára távozásra akarom adni a fejemet. Nem szeretek túl sokáig egy helyben maradni, szóval csábító a lehetőség, nagyon is, de most már ott van Panda is, akit bele kell számolnom a terveimbe, na meg meg is kellene beszélnem vele őket. Nem mintha nem tudna megtalálni bárhol, ha szüksége van rám. De akármennyire is nyers a természete, én úgy érzem már barátokká nőttük ki magunkat. Barátokat viszont nem hagyunk csak úgy hátra. Talán nem is kellene több ilyen embert beújítanom, de azért a kávém felett vetek még egy-két kíváncsi pillantást Jeremyre és az olvasmányaira. Nem valami lelkes, bezzeg én szívesen tenném rá a kezemet azokra a könyvekre. Ha már egyelőre itt vagyok. Meglepetten kapom rá fel a pillantásomat a kérdésre. Hogy én…segíteni? Mégis miből gondolja, hogy tudnék neki segíteni? - Nos…ami azt illeti nem vagyok khm…idevalósi – igaz, mostanában könnyen más benyomásra juthatott bárki, mert már jó ideje sokat kóricálok a városban, különösen ezen a környéken, és bár nem akkora helyről beszélünk, hogy ne lehetne hamar megismerni, azért az mégis csak más, igazi helyinek lenni. Ami ugyan tényleg nem jelenti azt, hogy ne tudnék egyet s mást a városka történetéről. Na tessék, kell nekem ennyire foglalkoznom a múltbéli dolgokkal. De hát minket odahaza mindig is erre neveltek. Tisztelni a hagyományokat, ismerni a múltat…és tudni a következményeit annak, ha nem a szabályok szerint játszunk. Magamba fojtok egy sóhajt. Istenem, mennyi bajt is okoz a történelem. - De…jó, bevallom, mostanában elég sokat olvastam a városotok történelméről – folytatom elgondolkodva, mert ami a nyelvem hegyére jött, az meglehet nem szalonképes téma. ugyanakkor sosem lehet tudni igazán, kivel is beszélsz pontosan. Mindenki úgy tesz itt, mintha semmit sem tudna a természetfelettiről, de aztán sokszor kiderül, hogy ez közel sincs így - Egy kisvároshoz képest elég sok természetfeletti eseményről számol be ez a kötet is…valami ilyesmire gondolsz? – simítok végig az előttem heverő vaskos kötet egy lapján, kíváncsi pillantásom megállapodik a fiú arcán. Hjajj, rossz vagyok…miért szórakozok ilyen jól, amikor kínos kérdések feszegetésére kényszerítek másokat?
- Na én meg az unalom, ilyen nem gyakran van. - Kinyitottam az első szimpibb könyvet. Szimpibb? Most tényleg ezt mondtam, na ne. Ezek könyvek megőrjítenek. Még ki se nyitottam, de már most úgy érzem ha beleolvasok megfogok őrülni. A neheze mondjuk csak ezután jön, de akkor is miért pont nekem kell ennyi felesleges dolgot elolvasnom? Annyira, de annyira nem köt le a történelem. Én úgy vagyok vele ami elmúlt az elmúlt nem kell vele többet foglalkozni. Persze mások ezt nem így gondolják és itt jövök a képbe mert én vagyok az a szerencsétlen aki most hülye plakátokat fog készíteni a történelem emlékére. Csodás. Mentsen már meg valaki könyörgöm. Még a plakát részét kelletlenül, de megcsinálom az nem nagy büntetés, de az olvasás ugyanerről már kikészít. -Esetleg, tudnál nekem segíteni? - Ez most hogy jutott az eszembe? Itt ül előttem egy idegen és megkérem rá, hogy segítsen azzal amivel én is boldogulok. Mindegy , ha már rákérdeztem akkor be is fejezem. -A város történelmével kapcsolatban nem tudsz valami olyat mondani amit érdemes megörökíteni plakátokon? - Hát ez érdekes lesz az biztos. Azért továbbra is a kezemben tartom a könyvet és ott kinyitva ahol hagytam hátha nem kapok segítséget. Ez van, nem lehetünk mindig szerencsések. Ahogy az órára néztem, látom, hogy még van egy kis időm a munka tovább folytatása előtt. Csak kezdenék már el olvasni. Inkább művészléleknek tartom magam a hétköznapokban mint sem könyvmolynak. Engem így teremtettek ezen nem tudok változtatni. Nem mintha nagyon szeretnék. Az olvasás nem épp fér bele a természetfeletti életem egyik fiókjába sem. Azért néha nem lenne rossz átlagosként. De valahol úgy érzem hiányolnám az erőt amit ajándékba kaptam. Volt nélküle elég bajom, azt hiszem ezzel az egésszel egy új életet kaptam. CSAK OLVASNI NE KÉNE! Ez első sor befejeztével már most nem tudom mi volt benne. Így talán a hónap végére pont végezni fogok. És még büszke is leszek magamra. Nem a könyvekkel van bajom hanem azzal az unalmas rizsázással ami némelyikben benne van mint például ebben. Régen is olvastam, de csak azt ami érdekelt. Ez kicsit sem köti le a figyelmem. Még a munka is jobb ennél pedig az se tartozik a kedvenc időtöltéseim közé. Őszintén kit érdekel mi volt az unalmas évszázadokban? Mert engem nem.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben Pént. Nov. 08, 2013 11:26 am
Jeremy & Candace
A kávémat azért még sem fogom itt hagyni, csak mert feszélyez a tömeg. Vicces. Azt mondják kisváros, az ember feltételezné, hogy nem laknak itt sokan, néha viszont valahogy sikerül egy helyre összetömörülnie gyakorlatilag az egész lakosságnak, azt a benyomást keltve, hogy valami nyüzsgő hangyaboly közepén vagyok. Végül is, amíg a hangyák nem csípnek…szorongatom a bögrém, és figyelem az embereket. Első ránézésre minden meghökkentően normális itt. Talán még második ránézésre is. Csak mondjuk arról ne beszéljünk, hogy halott természetfeletti lények szellemei glasszálnak a városban fel és alá, alkalmasint a frászt hozva az élőkre, vagy azt a nagyon téves benyomást keltve, hogy bizonyos lények még mindig életben vannak. Hogy úgy mondjam, Mystic Fallsban felborult a természet rendje. Ironikusan tökéletesen beillek az itteniek közé. Én sem követem a természet rendjét. Szeretném, a magam módján, de ha már felrúgtam a szabályokat, akkor viselnem kell a következményeket. Már majdnem reflexesen mondom Jeremy felbukkanására, hogy nem köszönöm, nem kérek semmit, mert úgy látszik ma még egy bögre kávé leküzdése is kihívást jelent, de még szerencse, hogy időben lenyelem a reflexes mondatot. Némileg talán meglepett pillantással jutalmazom, de aztán csak megrázom a fejem - Dehogy, nyugodtan – sandítok fel rá. Elvégre nem egyszer láttam, itt dolgozik, ami persze nem jelenti azt, hogy éppenséggel ismerem is, vagy sokat tudok róla. Ami annyit tesz, hogy normál körülmények között tartanám a két lépés távolságot, de mégsem lehetek mindenkivel bunkó, csak mert leheletnyi üldözési mániám van minden olyan helyen, ahol a normálisnál több vámpír, vérfarkas, boszorkány (és soroljam még?) gyűlt össze. Az otthonomra emlékeztet. Ami mondanom sem kell, nem éppen egy szivárvány birodalom, vagy nem hagytam volna ott tizenöt éves koromban. Az egész családommal együtt. Az egyetlen örömöm, hogy Panda, meg a farkasok egészen nyugodtan léteznek a környéken, és nem ártják magukat túlságosan a jelentős vámpírpopuláció zajos ügyleteibe...nem hiányzik az nekem sem. Nagyot kortyolok a kávémból, mint egy azt kívánván jelezni, hogy én ugyan nem fogom zavarni az olvasásban, elvégre hasonló cipőben járok én is. Legalábbis feltett szándékom ezt a néma üzenetet közvetíteni pusztán gesztusokkal, amíg meg nem nézem alaposabban milyen könyveket is hurcolászik magával a fiú. - Te sem fogsz unatkozni… - állapítom meg csendesen felmérve a vaskos kötetek gerincét, nos, ez megmagyarázza miért nem sikerült begyűjtenem minden az itteni történelemmel foglalkozó könyvet. Valaki elhappolta őket előlem.
Hát hol is kezdjem. Zsúfolt egy napom lesz ma is. Egy héttel ezelőtt a matekórámon rajzolgattam unalmamban és annyira belefeledkeztem, hogy észre se vettem a tanárt mögöttem. A többiek szerint már legalább 6 perce engem nézett én meg egyáltalán nem figyeltem rájuk mikor jelezni próbáltak. Ennek az egésznek nem lett nagy balhé a vége mivel a tanár is igen szeret alkotni. A rajzaim visznek egyszer a sírba. Ugyanis, nem sokára lesz valami történelmi megemlékezés és eddig nem találtak senkit aki elvállalná a plakátok elkészítését. Tehát a büntetésem is előállt. Most utána kell néznem a 18. századnak és az alapján kezdhetek is alkotni ahogy a tanár mondaná. Utálok bejárni a könyvtárba. Van valami kísérteties benne. A könyvtároson kívül nem sok mindenki fordul meg ilyen későn a könyvtárban. Olyan jó lesz összezárva lenni a dohos könyvekkel és azzal a szemüveges banyával. Nem lenne nekem semmi bajom vele ha nem lenne undok és házsártos. Ezek a könyvek a rémálmaim. Most viszont nem lehetek finnyás a történelemmel szemben mikor ezek szükségesek a plakátok elkészítéséhez. Van rá bő egy hetem, hogy átolvasgassam őket és hozzálássak festeni vagy rajzolni vagy mit tudom én. Az fix, hogy többet nem fogok rajzolni órán. Nem kell nekem még több ilyen undok feladat. Én meg a történelem? Ez még viccnek is rossz. Elég nekem a vámpírgondokkal foglalkozni. Persze ezt nem hozhatom fel érvnek a tanár előtt. El is tudnám képzelni azt a fejet amit azután vágna, hogy felvilágosítom a természetfelettiről. Vagy ő kerülne diliházba vagy engem csapnának ki amiatt, hogy hülyét csinálok egy tanáromból. De akkor is mókás volna. Azt hiszem ez a két vastag majdnem 400 oldalas könyv azt hiszem elég lesz. Csak találok benne valami olyan információt amit fel tudok használni. Csak azt nem fogom soha megérteni minek ekkora feneket keríteni ennek a történelmi vacaknak. Most ezekkel a félmázsás könyvekkel mehetek a Grillbe elkezdeni a műszakom. Jobb lesz ha sietek mert különben még elkések és akkor jaj nekem. Lőttek a munkának. Még időben bent vagyok szuper. És amint látom kezdhetem el szedegetni a poharakat. Hálátlan egy feladat, de valakinek ezt is el kell végeznie, jelen helyzetben pont nekem. Ha jól látom minden pohár a helyén és egyenlőre nincs rendelés. Akkor most tartok egy kis szünetet és átböngészem a könyveket. Átböngészném én csak egy a gond, mindenhol annyian ülnek, hogy hely sincs. Rég volt már ekkora forgalmunk. Áh, találtam egy helyet. Csak egy lány ül ott. Muszáj olvasnom szóval csak megkérdezem leülhetek oda. -Szia! Zavarna ha leülnék ide olvasni? - Ez egy kicsit furán jött ki. A Grill munkaruhájában két óriás könyvvel a kezemben, munkaidőben kérek helyet olvasni. De hát mi mást mondhattam volna? Ez az igazság, tanulnom kell a történelmet.
Mystic Falls is csak az egyik bizarr megálló a többi után. És a többi előtt. Ismerős, amerikai kisváros, kicsi, csendesnek tűnő, ártalmatlannak, amíg rájössz, hogy a szokásos kertvárosi báj valami egészen mást takar. Nem mintha korábban ne hallottam volna erről a helyről. Lassan félő a természetfelettiek körében már afféle Mekka lesz, ahova érdemes elzarándokolni, ha rosszban sántikálsz, vagy valami balhéba akarsz keveredni. Nekem nincsenek ilyen ambícióim. A hely több szempontból nézve is érdekes, de nem áll szándékomban a kelleténél itt sem tovább időzni, és végképp nem szeretnék olyasmibe keveredni, amibe nem kéne. Ha tehetném, talán még el is kerülnék mindenkit, aki ennek veszélyével fenyeget, vagyis mindenkit, aki…nos, nem teljes egészében ember, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez itt teljességgel lehetetlen, míg én magam…ha nem is teljesen, de némelyest védtelen vagyok, és bizonyára nyakig ülnék a bizonyosban, ha nem csak barátságos, vagy legalább semleges egyedekkel találkoznék. Nem mintha nem lenne egy efféle városka ugyanakkor csábító is olyasvalakinek, mint én. Igyekszem ugyan nem sokat kérdezősködni és inkább csak a helyi könyvtárost boldogítani a kérdéseimmel, de a boszorkányok szempontjából is különös történelme van a városnak. Ilyenkor néha fellobban bennem egy apró lángocska, hogy talán itt találok választ pár kérdésre, és az itteni energiák az én hasznomra is válhatnak, de általában hiába, semmi sem mérhető ahhoz, amit odahaza tapasztaltam kamaszkorom hajnalán. Az én fajtám erre van ítélve. Maradj otthon, kövesd a hagyományokat, és megtarthatod a hatalmat is. Milyen áron…végül mindig mindenhol ugyanaz a csekélység vár. Egy-egy sűrű erdő, holdtölte, napfogyatkozás, valami, ami mások erejét a többszörösére növeli, az enyém pedig épp csak pislákol. Nem aggaszt már túlságosan, nincsen rejtély, nincsen kételkedés, hogy ez miért van így. Csak néha hiányzik. És néha elhiszem, hogy valami más pótolhatja...valami különleges. Ma egyedül vagyok, szokás szerint a magam szakállára, vaskos, ósdi könyv felé görnyedve. Rossz szokás, túlságosan beleásom magam minden új helybe, minden mágia átitatta történelembe, ujjaim egyenletes tempóban zongoráznak a könyv lapjainak alján, a kávém kihülőfélben árválkodik. Asztaltársaságot nem várok, és különben is az egyik félreeső sarkot választottam, hogy ne legyek a kíváncsiskodók közvetlen közelében. Habár mostanra talán már megszokták az itteniek is, hogy néha felbukkanok, iszok, eszek, szinte mindig egyedül, és a muszájnál többet nem beszélek. Én nem ütöm az orrom az ő dolgukban, ők ne üssék az orrukat az enyémben. Hallom, hogy a Grill kezd lassan megtelni, de azért fel nem pillantok. Ismeretlen emberek mind, egytől egyig, elsétálunk egymás mellett, valamelyik nap pedig majd elunom magam itt, és megyek tovább a dolgomra, hogy többet soha ne is lássanak. Jól működik a rendszer, csak néha csúsznak bele hibák, érdekes módon azonban olyankor általában hatalmasok. Így tréfál meg engem a sors, vagy csak így igyekszik arra nevelni, hogy néha a dolgokat egyáltalán nem én irányítom. Milyen igaz. De azért megpróbálom. A fejezet végére érek, a poharam után nyúlok, hogy kortyolás közben mégis megállapítsam felnézve, hogy a bentiek száma megkétszereződött, mióta bejöttem. Talán túl sokáig időztem.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben Szer. Aug. 07, 2013 5:41 pm
Gareth&Jessica
Nagyon unalmas egy napom volt, semmi sem történt, semmi olyan, ami egy kis mérgelődést vagy egy aprócska örömöt okozott volna. Ezt nem igazán kedvelem. Kell egy kis izgalom, vagy ahhoz hasonló és mértékű esemény, mert így totálisan elkap a depressziós hangulat, az meg még egy vámpírnak sem áll jól. Itt volt az ideje, hogy kicsit kicsípjem magam, csak az a probléma, hogy magam sem tudom, merre tartok, így hát túl kirívó és tinicsajos öltözéket nem veszek fel, mert megpróbálna az összes jöttment fickó rám mászni, de ezt az élvezetet átadom másoknak. Nekem ez már sok lenne, inkább csak egy jót dumálgatnék valakivel, aztán meg a sors majd úgyis közbepofázik, amiből két választás adódik, de ez még jelenleg korai megmondani, hogy hogyan is végződni az este. Lehet, hogy túl hamar, ha olyan nyomott hangulat lesz. Bár sokszor én is közrejátszom abban, hogy befulladjon a beszélgetés, mert vagy elment a kedvem egészen Afrikáig, vagy mert a kedves kommunikációs partnerem sem valami épeszű. Mindig vannak buktatók. Utálok jópofizni, nem az én reszortom, de azért néha jólesik az is, ha valakivel kicsit elszórakozhatom az időt, azt már sokkal jobban kedvelem. Gyorsan elkészülődtem, mert már tényleg nagyon be voltam zsongva, hogy mehessek valamerre, kezdtem önmagamat unni. Miután kiléptem a lakásomból, kétszer is megnéztem, hogy bezártam -e az ajtót, mert ez is szokásommá vált, csak tudnám miért. Állati jól éreztem magam már most is, pedig még igazából semmi sem történt, de éreztem, hogy jó kis este lesz ebből. Legalább volt bennem egy cseppnyi remény, hogy senki és semmi sem fogja elrontani, vagy esetleg én leszek az, aki mindent elpuskáz. Irányba vettem a Grillt, mert most ahhoz volt kedvem. Ott mindig akad valaki, akivel lehet kicsit szórakozni, és olykor jót beszélgetni is, bár az ritkaság. Egy próbát megér, ha semmi érdekes nem fog történni, úgy sem maradok sokáig. Ahogyan beértem oda, a pulthoz siettem oda, és vártam a pultost, hogy odatolja a képét. - Egy vodkát kérek - mosolyogva adtam le ezt a rövid kis rendelést, majd miután megkaptam az italomat, kinéztem magamnak egy asztalt, ami tökéletesnek tűnt, és gyorsan le is foglaltam. Nézelődtem körbe-körbe, és csak vártam, hogy valaki viszonozza a pillantásaimat, de valahogy csak telt az idő és csak telt, és semmi. Az ujjaimmal kopogtatni kezdtem az asztalt, amikor is hirtelen el kezdtem szemezni egy nagyon sármos férfival. Egy kicsi mosollyal próbáltam odacsalni, bár ő sem egy átlagos illető, ahogy gondolom, ahogyan én sem.
- Ah, szóval törlesztést akarsz... - dőltem előre, miután leültem, és komolyan, szinte már mogorván figyeltem a szemeit. Tényleg ezt várja tőlem? Hát, meglehet, hogy most csalódni fog, mert nem fogok neki szívességet tenni. Ő az előző Stefannak segített. De mint láthatja, én már nem az vagyok. Mondhatni, nem én írtam alá az egészet. De ne menjünk bele politikai ügyekbe. Az a Stefan már a múltté. - Sajnálom, de ki kell ábrándítsalak - vontam egyet a vállamon, és az asztalra csaptam megürült poharamat, mint aki jól végezte dolgát. - Nem áll szándékomban piti ügyekben segédkezni, ugyanos van jobb dolgom is.
Gondolkodni kezdtem, miközben újabb ital után intettem, de ezt már széles vigyorgással tettem - De hát te magad is boszorkány vagy, nem? - kérdeztem feleslegesen. - Miért olyan nehéz neked találni egy másikat? Talán még több képességed is lenne hozzá. Hiszen... állítólag ti megérzitek egymást, nem? - sóhajtottam fel. Utáltam az ilyet. Szívességet tenni? Minek? Elvégre... a boszorkányok egy része mind áruló. És Zach... azt hiszem, ő sincs másképp ezzel, mert kétlem, hogy annyira imádná a fajtánkat. Eléggé... hülye gondolatok cikáznak a fejemben. - De sajnos nem mondhatom, hogy adj cserébe valamit, mert ez az én törlesztésem lenne - gondolkodtam el, végül megadóan sóhajtottam egyet. - Rendben. Megteszem. De csak mert mindig tartom a szavamat - mondtam figyelmztetően, és határozottan. -Milyet akarsz? Szőkét? Vöröset? Talán... hm... domborodót elől-hátul? Mondd a kritériumokat, és megszerzem neked - vigyorodtam el ravaszkásan, már szinte maró gúnnyal. Biztos nem ez a fontos számára, de nekem muszáj jártatnom a számat. Mióta felváltottam a régi nyavalygó énemmel, mintha többet járna a szám. De csak ilyen helyzetekben.
zívélyes fogadtatás. Azért ne gondolja már, hogy ő bármit megtehet. Nem szeretem, ha a vámpírok azt gondolják, hogy felettem állnak, mert ez nem így van... - Azért csak óvatosan! - löktem le kezét a vállamról. Nem érdekel, hogy nem örül neki, ha hangosan mondtam ki azt, hogy vámpír. Szerintem ő sem gondolhatja komolyan, hogy majd pont én fogom lebuktatni. Megteszi ezt ő helyettem is. - Az a te műfajod, nem az enyém. - néztem a közelünkben ülő dekoratív, szőke lányra. Nem tudom, hogy mit tennék, ha egyszer azelőtt a döntés előtt állnék, hogy vért iszom vagy meghalok. Nem tudom, hogy képes lennék-e arra, hogy vámpír legyek. - Ideje lenne az egyezségünk rád eső részét törlesztened! - nézek komoran Stefan szemeibe. Még évekkel ezelőtt segítettem neki, azzal a feltétellel, hogy majd, ha szükségem lesz rá, akkor ő is segít. Hát most jött el az az idő, hogy törlesszen.
- Szükségem lenne egy boszorkányra, egy nagyon erősre, lehetőleg úgy, hogy már ne tudjon megtámadni, - nézek a poharamra, s iszok egy kortyot a whisky-ből, aztán folytatom a kérésem ecsetelését - de lehetőleg még éljen, mert úgy van rá szükségem. - fejezem be fenyegető hangon. Nem szeretném, ha egy halott boszorkányt hozna el nekem, mert úgy nem tudom véghezvinni a tervemet. Szeretném a húgomat feltámasztani. Már kilenc éves korom óta ezen dolgozom. Minden hónapban, a telihold estéjén elmondtam egy varázslatot, ezzel elérve azt, hogy a húgom öregedjen és nem egy hat éves kislányt kelljen feltámasztanom. Az nem lenne a legjobb ötlet. Igaz még így sem tarthatják sokan jó ötletnek, de az engem nem érdekel. Engem csak az érdekel, hogy ismét itt legyen Arielle, a többieket meg leszarom. - Megtudod csinálni? - kérdezem meg, kissé gúnnyal a hangomban. Tudom, hogy meg tudja csinálni, de jó nézni a vámpírt, ha ideges. Akkor nagyon sokat lehet rajta nevetni, többet, mint alapból.
Túl gyakran vagyok mostanság vendég itt. De ki olvashatná ezt a szememre? Egyáltalán nem vagyok felelős azért, mert már lassan otthon sem vagyok képes rendesen piálni. Vajon mi az oka? Igen, amire gondolsz... Elena és Damon. Nem tudom, hogy mikor nyithatok rájuk csak úgy spontán, miközben dúl köztük a lamour. Inkább megkímélem magamat a zajoktól, a hangoktól, a látványtól, és idejárok feloldódni. Ha úgy nézzük, nekem már csak azért otthon a Salvatore panzió, mert oda járok aludni, és eléggé jól érzem magamat, ha nem vagyok egyedül. De be kellene már újítanom egy hölgyeménnyel is. Ki kell vernem a fejemből Elenát. DE most mit tegyek? Keressem meg Katherine-t? Rebekaht? Úgy igazán egyikhez sem fűllik a fogam. Viszont a spontán dolgokat meg szeretem. Mellettük legalább biztosan nem unatkoznék. De kanyarodjunk vissza a jelenbe. Zachary. Tartozás. Igen, már emlékszem. Ő hívott ide, és mikor beléptem, rögtön megpillantottam az éppen iszogató alakját. - Halkabban nem tudnád szóvá tenni, hogy mi vagyok? - kérdeztem, odaérve mellé, miközben vállára tettem kezemet, mintegy üdvözlésképpen. De eléggé meg is szorítottam, talán kissé fájdalmat okozva neki. De ne ordítsa már világgá, hogy mi is vagyok. Nem akar rögtön azzal kezdeni, hogy rákérdez, kit öltem meg utoljára?
- Nos, mint látod... itt vagyok. Itt az ideje tárgyra térni. Mert amint leléptem innen, ideje lenne új barátnőt keresnem - dőltem hátra, mikor leültem vele szembe, és kivettem a keze ügyéből a poharat, de rögtön el is fintorodtam, ahogy belekortyoltam. - Pfff... a férfiak ennél erősebbet isznak - löktem vissza elé a löttyöt. Whisky volt, de milyen minőségű már... a Grill sem a régi. - A helyedben kérnék valami erősebbet. Mint például... Ő - böktem az egyik, nem messze üldögélő szőke hajú lányra. - Nézz csak rá. Már ha végigméred, akkor is láthatod, hogy nem hétköznapi. A vére pedig... innen érzem. B+os. A kedvencem. De sajnálatos módon, a 0-ás csak álmainkban terem meg mostanában - fintorogtam el ismét, majd újra visszanéztem Zach szemeibe, és elvigyorodtam. - Hallgatlak. Miért is vagyok most itt? - kérdeztem, ám már tudtam a választ. A boszorkányok nem felejtenek.
minap megbeszéltem Stefan-al egy találkozót, ideje törlesztenie. Még évekkel ezelőtt kérte a segítségemet, természetesen segítettem neki, mert mégis csak barátok vagyunk. Igaz a segítségem feltétele az volt, hogy majd egyszer - bármikor - szükségem lenne a segítségére, akkor segíteni fog. Ennek most jött el az ideje. Egy nagyon fontos varázslathoz lenne szükségem emberi áldozatokra. Nem szoktam ilyet csinálni, de most muszáj és nem érdekel semmi, még az sem, ha ártatlanoknak kell meghalni. Ezért is jó, ha Stefan-t kérem meg, legalábbis, ha még mindig rippah. Ő biztos nem fog okosságokat a fejemhez vágni, ahhoz nem is lenne most hangulatom. A találkozót a Grill-be beszéltem le, azt mondják, hogy jó hely. Nem igazán szoktam oda járni, talán egyszer már voltam ott. Én jobban szeretem azokat a helyeket, ahová kevesebben járnak, nem túl zsúfoltak. Leginkább azokon a helyeken szoktam megbeszélni az efféle dolgaimat. Most azért a Grill-t választottam, mert szeretném megnézni, hogy milyen. Felkapom a kocsikulcsom, majd indulok is. Lehetséges, hogy nem kocsival kellene mennem, mert nem hiszem, hogy a beszélgetésünket alkoholmentesen fogom befejezni. Mindegy úgysem fogom részegre inni magamat. A bárhoz közel parkolok le, s úgy megyek be. Egy a falhoz közel elhelyezkedő asztalhoz ülök le. Szinte mindig az ajtóval egy vonalba, mert így mindent és mindenkit látok. Természetesen ez most sincs másképp. Ez a szokásom még régebben alakult ki, így az az érzésem, hogy senki sem tud váratlanul megtámadni. Míg Stefan nem érkezik meg, addig rendelek egy pohár whisky-t. Már nagyon rég ittam ilyen italt, ha valamilyen különlegesebb alkalom volt, akkor a nagyszüleimtől kapott bort iszogattam. De az igazság az, hogy mostanság, a csak úgy, iszom egy kicsit időtöltés elmaradt. Hiányoznak már azok az idők, amikor elengedtem magamat. Legutóbb rippah barátommal voltak olyan napjaim, mikor nem érdekelt semmi, azt csináltam amihez csak kedvem volt. Azok voltak a legjobb idők, örülnék, ha ismét hasonlóan vicces és véres napok következnének, amik az önfeledt bulizásról szólnának, bár ez nem Stefan-on fog múlni.. Gondolataimból a várva várt személy léptei zökkentettek ki, látom, hogy rögtön észreveszi, hogy hol vagyok, s máris felém indult el. - Helló, vámpír! - köszönök rá, majd elmosolyodom. Nagy megkönnyebbülésemre látom rajta, hogy még mindig a ragadozó énje van a felszínen. Nekem pedig most ez fog jól jönni.
/Sajnálom, hogy ennyit késtem, de összecsaptak felettem a dolgok. Bocsi a reag hosszáért és a minőségéért, a következő jobb lesz./
Csodálkozva néztem mikor Caroline megigézte a fiút.Pont, hogy ezt utáltam egy vámpírban. - Azt hiszed, hogy Klaus oldalán állok?! Komolyan? Szerinted kockáztatnám a saját életemet így?- felelem majd nézem ahogy a lány fel áll és ismét eljutnak a szavai a füléhez. - Soha nem tudnám átverni Tylert. Nem tudom miért. Lehet, hogy azért, mert ő a "főnőköm" vagy csak azért, mert megfogott benne valami nem tudom. De nem verném át és ezt bármikor, bármire le merem fogadni.- feleltem és néztem ahogy a lány elmegy. - Ez sem volt túl fényes beszélgetés.- gondoltam magamban. Mikor otthon elképzeltem a beszélgetést az nem így végződőtt. Annak jó ége lett és nem váltunk így el. Intettem a pincérnek és ki fizettem a kávémat. Még egy kis ideig üldögéltem a székemen a fizetés után és elgondolkoztam ezen az egész beszélgetésen. Caroline stílusára és válaszaira koncentráltam. Mikor a lánnyal voltam akkor olyan furcsa energiát éreztem mint még soha és ezt nem tudtam megmagyarázni magamnak, hogy ez most jó avagy rossz, mert ilyent még soha nem éreztem vagy ha éreztem is azt megtudtam magyarázni, hogy az adott személy jó, illetve rossz. Mikor még nem voltam itt Mystic Falls-ban akkor még nem éreztem soha sem ilyent. Kifizettem a számlát és a gondolataim más irányba irányultak... Tyler felé... Ugyan tudom, hogy Ty nem érez irántam semmit csak Klaus elpusztításában kellek, de én mióta itt vagyok többet érzek iránta. Nem tudom mit... Nem tudom, hogy ez szerelem vagy csak nagyon erős barátság... Nem tudom. Mióta a szerelmem meg halt - legalább már 3-5 éve - azóta nem éreztem ilyen érzést és nem tudom kezelni. Tudom, ez most furcsa lehet hallani, de több mint lassan 5 éve más érzelmet sem érzek csak szomorúságot és bosszút. A szerelem az már nagyon régóta kerülgeti az életemet és nem mondthatom meg Tylernek, hogy erős barátságot érzek iránta, mert ő nem tekint rám másképp csak mint a többi boszorkányra is.
A JÁTÉKNAK VÉGE
Köszönöm a játékot és bocsi, hogy ilyen nagyon rövid lett, de nem volt több ötletem.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben 
