Tárgy: Re: Asztalok a Grillben Pént. Jan. 08, 2016 10:23 am
Caroline && Katherine
do you believe in the devil?
Utálom ezt a helyzetet. Mikor visszatértem Mystic Fallsba, akkor mindent én irányítottam. Sokakat tettem a saját ügyem érdekében vámpírrá, habzsoltam az élet nagykanállal. Aztán persze csak jöttek és jöttek a rossz dolgot, mindig megütöttem a bokámat. Sok ellenségem lett és ők összefogtak ellenem, amiből mi lett a végén? Hülye ember lettem. 500 év után pedig nem jó érzés újra emberek lenni. Már szinte semmire sem elékeztem emberi mivoltomból, sokkal jobba éreztem magam a tápláléklánc csúcsán mint most. Ki tudja, lehet, hogy csak napjaim vannak hátra, hónapjaim. Ezt pedig minden ellenségem szereti az orrom alá dörgölni. Viszont nem vagyok benne biztos, hogy jól teszik. Mert ha én ezt túl élem -mint ahogy eddig mindent- akkor felülkerekedem rajtuk az biztos! Gúnyos ábrázattal fordulok Caroline felé. -Hálásnak kellene lennetek nekem! - Morgom, miközben tekintetem az asztal felé fordítom. Igazából ha én nem vagyok és nem kezdem el a dolgokat irányítani, akkor semmi sem így történt volna. Végül is, megérte? Ha nem vesszük számításba azt, hogy mi lettem. Ettől eltekintve még mindig nem félek a vámpíroktól, főként nem Carolinetól. Szinte minden tudok róluk amióta itt vagyok elég nehéz lenne elkerülniük engem. Kikerülni meg pláne. Nem is értem, miért dicsőítik ennyire Elenát. Kis fruska, és mindenki oda van érte. Én is pontosan úgy nézek ki mint ő, sőt, szerintem sokkal jobban is mint az a csaj. Menőbb lettem, jobban követem a divatot és biztos vagyok benne ha nem így indult volna az ismeretségem itt sok emberrel, akkor talán még Carolinenal is jóban lehetnék. De csak lehetnék. Felvont szemöldökkel hallgatom végig a mondatát. Felsóhajtok. -Cöh. Úgy állítsátok be Elenát, mintha olyan nagy valaki lenne, komolyan! Pedig csak annyira egy szerencsés kis... - Dühös lettem, kissé felhúzott. Mély levegőt veszek és kifújom, majd angyali tekintetemmel -amin már megjelent pár ránc- ismét Care felé fordulok. - Nem is értem, miért nem ő vette be. Élhetné a szánalmas kis életét azon rimánkodva, hogy mi lesz vele majd a szerelme nélkül. - Miért Carolinenal akarom ezt megbeszélni egyáltalán? Megfogom az italomat, belekortyolok és továbbra is nyugodt lélekkel pillantgatok fel a lányra. Persze mélyen legbelül azért reménykedek abban, hogy nem fog egy ilyen forgalmas helyen itt és most letámadni.
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben Hétf. Dec. 07, 2015 3:45 am
Katherine & Caroline
hello autumn
Nagyon nehezemre esett kiönteni Matt-nek a szívemet most, bár nem tudom miért. Már nagyon régóta ő az egyik legjobb barátom, talán csak nem akarok csalódást okozni neki. Mindig is óva intett a híres Klaus Mikaelson-tól én pedig nem hogy nem maradtam távol tőle, de még közelebbről is sikerült megismernem. A gondolatmenetemet Katherine felbukkanása zavarta, meg aki még szemtelen módon oda is jött hozzám. Ebben a nőben semmi tapintat nincsen. Egy pillanatra tényleg azt hittem lehetne esetleg Elena, de amilyen gyorsan jött a gondolat olyan gyorsan el is szállt. Pillanatok alatt bevillant, hogy Elena elmondta, hogy Katherine leakarta nyomni a torkán a gyógyírt, hogy újra ember lehessen. Ez a terve éppenséggel vissza felé sült el, ami nem is meglepő. Így hát nem nehéz észre venni, hogy melyik Elena és melyik Katherine. Az egykori manipulatív és kegyetlen vámpírból mára már csak egy ember lett, mint régen Elena. Szívás lehet, hogy sok száz év után emberként kell élnie az elkövetkezendő éveit, amiből már nincs sok, ha jól tudom. -Talán igen talán nem Katherine, de ezt soha nem tudod már meg. Bárhol felismerném Elena-t, de te megkönnyítetted azzal a dolgom, hogy lenyelted a gyógyírt. S így már csak egy ármánykodó ember lettél, aki nem találja a helyét a világban. Azt viszont be kell ismernem, hogy bár már ember az alap természete az megmaradt. Biztosra veszem továbbra is fondorlatos és manipulatív, azzal a különbséggel, hogy már nem tudja irányítani az embereket. Nem akartam azzal a ténnyel foglalkozni, hogy ember lett, de most hogy keresztezte az utamat nem gondolhatja komolyan, hogy annyiban hagyom. Rengeteg kegyetlen dolgot elkövetett ellenem és a szeretteim ellen, még ha akarnám, se tudnám elfelejteni. Látni így emberként a sok fájdalmat a szemében, de nem tud meghatni, mert, ismerem a trükkjeit. -A helyedben magammal törődnék, hogy hogyan élem túl a napjaimat emberként. Harcot kezdtél Elena-val de a magad csapdájába estél… Hát most élvezd ki! Nem akartam jelenetet rendezni itt és esetleg ostobaságot tenni, de akarva akaratlanul is, de kezdett kihozni a sodromból. Nem állt szándékomban bántani, de ha még egy rossz szót szól, magam sem tudom, mit teszek. Igazából még utálni se tudom jelenlegi helyzetében, inkább csak szánom, hogy hirtelen ilyen védtelen és gyenge lett. Nem maradt számára már senki.
Egészen addig tömtem a fejem, ameddig meg nem láttam a két közeledő alakot a biliárd asztal felé. A kezemben lévő krumplit visszadobtam a kosárkába, és miután lenyeltem a falatot, pimaszul elmosolyodtam. Az a probléma, hogy már nem tudom átverni őket azzal, hogy én vagyok Elena. Hiszen én ember vagyok, ő pedig vámpir. És ez elég egyértelmű, mivel mikor lenyomták a torkomon azt a hülye gyógyírt, mind ott voltak. Mind... ha pedig nem akkor pedig úgyis két percen belül küldték az SMS-t, hogy: 'hé, figyu, Katherine félreállítva'... vagy valami hasonló. Itt semmi nem marad titokban a természetfeletti körében. Én meg alapjáraton érdekes jelenség vagyok erre, hiszen olyan vagyok, mint Elena. Sajnos. Vagyis inkább ő olyan mint én! Elvégre én voltam előbb... mit meg nem adnék azért, hogy máshogyan nézhessek ki... Belekortyoltam az italomba, majd láttam, ahogy Matt elment. Még nem vettek észre, de ami késik, nem múlik. Caroline már felém is fordult. Látom a szemén, hogy először azt hitte, nem én vagyok. Elfintorodott mosolyt küldök felé. -Ahh. Caroline. Csak nem hitted azt, hogy Elena vagyok? Nem ismernéd fel a legjobb barátnőd? Ejj-ejj. - A mosoly eltűnt az arcomról. Kicsit sem vagyok előnyös helyzetben, de hát mit tehetnék? Muszáj azt a falat felhúznom magam köré, ami eddig is ott volt... néha már csak reflexből csinálom. - Mr. kék szeműt őrülten sajnálom, hogy téged kell hallgasson! - Poharamat kezembe veszem, egy picit megemelem Care felé, majd kortyolok belőle. Attól még, hogy ember lettem, ugyan az a Katherine maradtam, csak... kicsit óvatosabb. Bizonyos emberekkel.
Szerencsére Bonnie-nak majd nem kell magyarázkodnom miért segítettem pont Klaus-nak hetekig New Orleans-ban, de a többiek még hátra vannak. Már egy és fél órája vezettem mikor átértem Mystic Falls határát, fogalmam sem volt haza menjek vagy ugorjak be a Grill-be Matt-hez. Elég feszült és zsúfolt heteim voltak mostanában ezért az utóbbi mellett döntöttem. Úgy éreztem szükségem lesz egy italra, hogy túléljem a napot. Amikor beléptem a Grill ajtaján az első teendőm az volt, hogy Matt-et keressem a szemeimmel, aki pillanatok alatt meg is találtam a pultnál. -Szia Matt, hiáyoztál már nagyon. A közös barátunk már biztosan elmondta neki hogy pár hétig távol voltam, de tudtam, hogy Bonnie rám hagyja majd a feladat nehezét. -Caroline, na, végre már hetek óta nem láttalak a városban. Te is hiányoztál Care. Nem tudom miért, de rettenetes nagy erőt kell vennem, hogy a másik legjobb barátomnak, elmondjam a több hetes kiruccanásom okát. Hirtelen a biliárdasztal felé néztem s támadt egy tökéletes ötletem. -Tudod, mit van pár dolog, amit megszeretnék veled beszélni. Mi lenne, ha billiárdoznánk? Ugyan már ne kéresd magad! Elővettem a legédesebb és angyalibb mosolyomat, amivel mindig elszoktam varázsolni Matt-et. Tudom, mivel hathatok szerencsére rá. Vele együtt mentem az asztalhoz, ő a botokat vette elő, míg én az asztalra helyeztem a golyókat. Közben a gondolataim Klaus felé terelődtek, és amik ott történtek. Igazából nem maga Klaus körül forogtak, hanem inkább hogy adom elő a legközelebbi barátaimnak hogy nála voltam. Viszont ha eltitkolom előlük, akkor abból lesz nagy kavarodás. -Care mindjárt jövők csak megnézem minden rendben van-e a pultnál. Addig is meg se próbálj csalni. Az asztalnak támaszkodva vártam, hogy a barátom visszatérjen, és végre elkezdjünk játszani. Ami viszont még ennél is fontosabb, hogy beismerjem mit tettem. Épp belekortyoltam a pohár Wiskey-be mikor a pillantásom megakadt a legjobb barátnőmön. -Várjunk csak, de ez lehetetlen… Katherine!
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben Szomb. Dec. 05, 2015 8:36 am
Caroline && Katherine
do you believe in the devil?
Mivel minden órában szinte éhes vagyok, és az ötszáz év alatt nem voltam képes megtanulni főzni -egyszerűen nem érdekelt az egész- ezért kénytelen vagyok elmenni venni valamit enni. Mondjuk ezt sem sokáig fogom megtenni, mindenképpen kellene valami munkát találnom mert fogyóban van a pénzem. De hogy Katherine Pierce dolgozzon? Ahh, ki hallott már ilyen butaságot? Nem elég az, hogy ember lettem? A sorsom egyre jobban ver. Persze rászolgáltam az a rengeteg idő alatt, amíg vámpir voltam. Mert nem vagyok egy puha kislány, aki nem mer szembenézni az emberekkel. Sok mindent megtanultam, de mondjuk a legtöbb dolog haszontalan az emberi létemre. Persze, ki gondolta volna... blablabla, soha nem tudtam volna elképzelni, még a legrosszabb rémálmomban sem, hogy ez fog velem történni. Gáz. És ha nem találok gyorsan valami módot az öregedésem lelassítására, akkor meghalok. Elég gyorsan. Pff. Beléptem az ajtón, körülnéztem. Itt mindig annyira nyomasztó ez a rengeteg ember. Annyi előnyöm származhat belőle, hogy esetleg el tudok tűnni a tömegben. Leginkább azért utálom Mystic Fallst, mert minden harmadik ember rám köszön, hogy "Szia Elena!" és ez itt, mondjuk tutira nem elkerülhető. Helyet foglalok az egyik asztalnál, rendelek magamnak egy whiskyt és egy hamburgert sült krumplival, majd mikor megérkezik, elkezdek falatozni, és a biliárdozókat nézem. Ez a másik dolog, amit az ötszáz év alatt nem tanultam meg. Most, így ember szemmel egész érdekesnek tűnik. Lehet, hogy kipróbálom egyszer, mikor kevesebben lesznek benn.
"Semmi közöd az életemhez." Pedig én igenis akarom, hogy közöm legyen hozzá! Tudni akarom, hogy mi jár a fejében, tudni akarom, hogy milyen is valójában az igazi Enzo, mert biztosra veszem, hogy ő nem ilyen, nem gonosz. AZ élete része akarok lenni... Tudom, hogy tett dolgokat, de ő nem ilyen, biztos, hogy történt vele valami a múltban ami miatt ilyenné vált, hiszen senki sem születik rossznak, az életben történt dolgok formálnak minket olyanná, mint amilyenek most vagyunk. Igaza van, nem tudok róla semmit, de ennek nem kell feltétlenül így lennie. Nem tudom, hogy miért ilyen, nem tudom, hogy mitől fél, hogy miért nem enged közel magához, miért nem bízik meg bennem... Nem hiszem, hogy bármikor is megbántottam volna. Én még akkor sem távolodtam el tőle, mikor kiderült, hogy én csak egy játékszer voltam az ő Stefan-elleni hadjáratában, továbbra is foglalkoztam vele, pedig csak kihasznált. Hogy most mi van? Fogalmam sincs... Mikor miatta balesetem volt a hídnál, akkor nem hagyott ott a kocsiban, hogy aztán pár percen belül én is elégjek a roncsok között. Ott volt és megmentett engem, sőt, még új gépet is kaptam tőle a régi helyett, ami oda veszett az autóban. Bármennyire is próbálja tagadni, de foglalkozik velem. Vagy csak beképzelném magamnak ezt az egészet? Ki tudja... Annyit viszont tudok, hogy fontos számomra, de... Nem tehetek mást, mint, hogy elfelejtem ezt az egészet vele együtt. Figyelem ahogy ide sétál hozzám és vissza húzza a csuklómra a karkötőmet. Természetesen kicsit megkönnyebbülök mikor mondja, hogy nem fog megigézni. Tekintetemmel követem a kezét, ahogy végig simít gyengéden a kezemen, majd felnézek a szemeibe. Amint meghallom a hangját, a hangnemet tudom, hogy ez most búcsú, hogy talán soha többé nem fogom viszont látni. Figyelmesen hallgatom amit mond, majd mikor befejezi és elsuhan, lehunyom pár pillanatra a szememet. Hirtelen lepörög a lelki szemeim az elmúlt pár hét eseményei amik történtek velem. Igaza van, el kell őt felejtene és vissza térni az eddigi, normális életemhez. Beszívom mélyen a frissítő, hűvös levegőt, majd vissza megyek a Grillbe.
Fogalmam nincs, hogy mit csinálok itt. Hogy mit csinálok itt Mystic Fallsban, hogy mit csinálok itt a bárban. Illetve techniakilag a bár hátuljában. De ez most lényegtelen. Csak állok itt és Sarah-t nézem, aki ma este is gyönyörű és kedves, sé elragadó. És biztosan finom is, de ezt a gondolatot igyekszem figyelmen kívül hagyni. Csak állok és nézek a hihetetlen barna, élettel csillogó szemeibe. Nagyon közel állunk egymáshoz, szinte érzem, ahogy lüktet a vére az ereiben, olyan gyorsan, édesen és forrón. Muszáj lesz hamar lezárnunk ezt a beszélgetés és valami vacsora után néznem, mert meg fogok őrülni. De szerencsére úgy tűnik, hogy egyelőre erősebb a szerelmem Sarah iránt, mint a... Wait, what? Nem vagyok szerelmes Sarahba. Nem is leszek soha. soha többet nem akarok szerelmes lenni senkibe. Az csak bajjal és nyűggel jár. Az csak legyengíti az embert (de még a vámpírt is). Elmondom Sarah-nak, hogy baromira nem ismer, nem tud rólam semmit, és én csak egy kis játékszernek használtam őt, a bosszúhoz, amit Stefan ellen terveltem ki. Elég kemény kis játék volt, de végül abbahagytam, feladtam és megkíméltem az életét. Talán az lenne a legjobb, ha vámpírrá változtatnám. Akkor talán együtt lehetnénk. Érzelmek nélkül. Furcsán szöget üt a fejemben ez a gondolat és egy pillanatig nem is hallom, hogy mit mond a lány. Csak figyelem szép ívű szemöldökét, az ajkait, ahogy mozog, a nyakát és ahogy az ereiben lüktet a vér. Még mindig ideges, akármennyire is próbálja nyugodtan mutatni magát. De látom rajta, hogy eltökélt és határozott. Sarah kérdéseire legszívesebben felnevetnék, de csak megcsóválom a fejemet. Lassan hátrébb lépek, a falnak dőlök és zsebre dugom a kezemet. - Semmi közöd az életemhez, Sarah. Nem fogsz vígaszt nyújtani nekem, és a hamis barátokból is tele van a padlás. - szomorú grimaszba fordul az arcom, és Damon képe jelenik meg a szemem előtt. A szemét! Figyelem, hogy mit csinál a lány, és mikor a karkötőt lehúzza a kezéről, csak elnevetem magam és odalépek hozzá. Lágyan megfogom a kezét és visszahúzom rá a karkötőt, igyekezve csak picit megégetni a kezemet. - Ne hülyéskedj. Nem foglak megigézni. - simítok végig a kezén, majd felnézek az arcába és mélyen a szemébe nézek. - Menj el Sarah. Nincs itt dolgod. Vár otthon egy család, az egyetem, és egy élet, ahol gyönyörű dolgokat fogsz létrehozni. Engem meg a veszélyes fajtámat meg felejtsd el! - simítok végig a lány arcán, majd lágyan a szájára adok egy puszit, és egy halk suhanás kíséretében ott hagyom a bár mögött. Nem megyek messzire, csak a kukák mögé, meg akarok bizonyosodni róla, hogy visszajut a bárba, és nem támadja meg valami idióta állat...
Fogalmam sincs, hogy hirtelen mitől lettem ilyen bátor, biztosra veszem, hogy az alkoholnak köze van hozzá. Eszem ágában sem volt elmondani Enzonak azt, hogy mit érzek iránta, hisz még én magam sem voltam ezer százalékig biztos benne, de ha már így hozta a sors, akkor nem fogok megfutamodni, nem fogok neki hazudni. Hazugságból van épp elég az életemben, nem kell még egy. Szemet forgatok mikor Salvatorenak nevez. Neheztelek Stefanra, még mindig olyan sok dolognak nem tudom az okát, a miértjét, de jelen esetben nem is érdekel az igazi családom, velük ráérek később foglalkozni. Habár nem tudom, hogy mit is tudnék velük csinálni... Sarah Salvatore... Olyan furcsán hangzik, szokatlan, nem áll rá a nyelvemre, és nem is hiszem, hogy akarom azt, hogy Salvatore legyek, nem akarok rájuk hasonlítani. Állítólag Damon a rossz fiú, állítólag Stefan sem olyan tökéletes mint amennyire mutatni akarja magát, akkor vajon én milyen lehetek? Mennyire hasonlíthatok rájuk? Mennyire fogok olyan lenni, mint ők? Épp mondanék valamit mikor Enzo még közelebb kerül hozzám. Pár pillanatig nem szólalok meg, nem tudok, csak nézek a szemeibe, pár pillanatra a szájára tekintek, majd vissza újra a szemébe. Tudom, hogy immáron semmi sem lesz olyan, mint rég, az sem biztos, hogy Enzo itt marad Mystic Fallsban, eleve elakart már menni innen, most még is itt van még, nem tudom miért, de lehet nem is akarom. Ahogy azt sem tudom, hogy mit felelhetnék neki a kérdésére. Honnan tudom, hogy ő nem olyan, mint amilyennek mutatja magát? Nem tudom, tényleg nem tudom, egyszerűen csak van egy megérzésem. Látom a tekintetében, hogy ez az egész csak egy álca, hogy ne tudják megbántani őt, nem akar fájdalmat érezni. De mi történhetett vele a múltban, hogy ilyen lett?... Fogalmam sincs, de sajnálom őt, mindenki megérdemli a boldogságot, nem hiszem, hogy vannak kivételek. - Igazad van, nem tudom, hogy miken mentél keresztül, nem tudom, mert nem mondod el. Attól félsz, hogy megbántanálak? Úgy ismertél meg? - teszek fel immáron én is kérdést neki. Komolyan nézek a szemeibe, hangomban nem vélhető fel félelem, mert nem félek tőle. - Tudod mit? Ne is válaszolj! - lenézek a kezemre, majd leveszem a vasfüves karkötőmet ami az igézéstől védett, majdan a kezébe adom. - Gyerünk, igézz meg, felejtess el velem mindent, ha annyira akarod. Nem véd most már semmi. De egy valamit jegyezz meg, én nem ítéltelek el, elfogadtalak úgy ahogy vagy, a hibáiddal együtt. - az utolsó mondatokat kicsit halkabban mondom, mint a többit, mert azokban több érzelem van, mint a többiben. Reménykedek abban, hogy nem fog megigézni, hogy az érzéseim jók és tudom, hogy csak egy álca ez az egész.
A fejemben ezernyi gondolat kavarog, de mindközül a "Hülye vagy? Hagyd őt békén!" a leghangosabb. Talán vele holt versenyben, vagy egy lehelletnyit lemaradva üvölt a "Hurrá!" hangocska, ami kicsit gondolkozásra késztet. Én érzek valamit Sarah iránt? Akarok tőle valamit azon kívül, hogy elszórakoztasson? Egy aprócsa hang az igent suttogja, hiszen megmentettem őt. Nem hagytam meghalni, és még csak meg sem kóstoltam, pedig bizonyára nagyon finom vére van és apropó, éhes is vagyok. De jelenleg az éhségem az utolsó helyre szorul ebben az érzelmi rengetegben. A torkom száraz és szinte ég, de jelenleg jobban izgat az, hogy mi is fog kisülni ebből a dologból. Kedvelem Sarah-t. Jó fej lány. Dögös is. Igen, az, egész jól néz ki. De hogy több legyen közöttünk? Hogy én szeressek? Újra? Vajon tudnék? Ezernyi gondolat cikázik a fejemben, és nem is nagyon tudok mit mondani, vagy reagálni erre a helyzetre. Legszívesebben zavaroban kiröhögném a lányt, de nem akarom megbántani. És nem akarom, hgy rájöjjön, hogy igenis én is érzek iránta valamit. Valamit. Csak egyelőre még nem tudom, hogy mi is az. Dadogva kezdem, majd összeszedem magam és igyekszem megijeszteni a lányt, hogy hátulról átölelem, szorosan hozzá tapadva. Kíváncsi vagyok a reakciójára, és "sajnos" nem az, amit vártam. Vagy igen? Vajon azt vártam, hogy megnyugszik a közelemben, hozzám dől és élvezi a helyzetet? Vagy azt vártam, hogy hevesen dobogó szívvel, ijedten ugrojon el előlem? Fogalmam sincs... Szar dolog ez a sok érzés. Eljátszok a gondolattal, hogy egyszerűen kikapcsolom az érzéseimet és nem kell foglalkoznom többet a lánnyal... De tudna magára vigyázni? Nem támadná meg más? Itt hagyná Mytic Fallst? És ahova menne, ott biztonságban lenne? Ezernyi kérdés cikáz át erre az egyetlen gondolatra a fejemben, és már tudom, hogy nem lenne jó ötlet ez az érzés-kikapcsolás... Mikor elengedem, lassan felém fordul, és mélyen, komolyan a szemembe néz. Azok a nagy, barna szemek. Határozottságot és elszántságot mutatnak és tudom, hogy igaz, amit Sarah mond. Mosolyogni lenne kedvem, de nem most. Csak hallgatom a lányt, ahogy rám zúdítja a gondolatait, a mondandóját és igyekszem unott képet vágni. - Oh, szóval nem ilyen vagyok? És ezt te honnan tudod, Drága Miss Salvatore? - lépek hozzá közelebb, az orrunk szinte összeér, de most nem fogom meg a derekát, nem érek hozzá. Egyszerűen csak érzem a lehelletét és nézek mélyen a szemébe. - El sem tudod képzelni, hogy miken mentem keresztül és hogy milyen emberré tett engem. El sem tudod képzelni a múltamat, és azt, hogy milyen is vagyok most, vagy hogy milyen voltam. Nem ismersz engem Sarah Salvatore, és biztos vagyok benne, hogy nem is akarsz és nem is tudnál megismerni. - a szavak egyre gyorsabban törnek elő az ajkaim mögül, és halkan törnek utat, és pusztítják el azt az aprócska távolságot, ami közöttünk van. Összeszűkült szemmel, komolyan mondom el a gondolataimat a lánynak, és remélem, hogy megijed és egyszerűen itt hagy. Az lenne a legjobb megoldás mindkettőnk számára. Hiszen nem lehet belém szerelmes. Én sem belé. Ennyire egyszerű.
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben Szomb. Aug. 29, 2015 9:39 pm
Enzo & Sarah
You're my end and my beginning
Kicsit össze rezzenek, mikor belerúg a poharába, az pedig az út túloldalán csattanással éri el a falat. Figyelem végig Enzo mozdulatait, ahogy a hangulata megváltozik, azt, hogy a kezét a zsebébe dugja, nem veszem le róla a szememet, de azt jól tudom, hogy jobb lett volna, ha inkább ma este otthon maradok. Ha nem jövök el a lányokkal a Grillbe, akkor most nem itt tartanánk, Enzo nem tudná, hogy mit érzek iránta, és úgy talán minden sokkal könnyebb lenne. Tudtam, hogy Enzo nem fog túl jól reagálni, ha megtudja, de az igazat megvallva azért nem erre számítottam. Nem felelek semmit az előző másfél mondatára, nem tudom, hogy mit mondhatnék. Hogyan is tudnék neki bármi többet mondani, mikor a fejemben minden tisztára össze van kavarodva? Még én sem voltam, vagyok, teljesen biztos abban, amit az imént bevallottam neki, de azt tudom, hogy szeretem a társaságát, jól érzem magam mellette. Lehet, hogy teljesen felkavarta az életemet, de ezzel együtt izgalmat is vitt bele, vannak olyan pillanatok, mikor vele vagyok és teljesen szabadnak érzem magamat. Egy kicsit megijedek, mikor hirtelen a hátam mögött terem, és magához húz, de aztán a megfeszült izmaim hamar el is lazulnak, mikor a kezeit megérzem a derekamon. Újra azt az érzést érzem, mint mikor kimentett az autóból. Biztonságban éreztem magamat a karjai közt, tudtam, hogy nem hagyja, hogy bajom essen. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik jól az, hogy ilyen közel van hozzám, még akkor sem zavar mikor meghallom a szavait. Hátra fordulok felé mikor elenged, de nem lépek hátrébb, így még mindig nagyon közel vagyunk egymáshoz, de ez most nem érdekel. Most már nem érdekel. - Nem megyek! Nem döntheted el helyettem, hogy mit tegyek! - mondom immáron határozottan, most már kezdek megint magabiztos lenni, mint régen, mikor Enzo nem tudott erről az egészről. - Tudom, hogy ez csak álca, hogy rossznak mutatod magad, de te nem ilyen vagy. Igenis van jó éned, és nem érdekel, ha tagadni fogsz, tudom az ellenkezőjét! Simán ott hagyhattál volna a kocsiban, hogy elégjek én is a kocsival együtt, de nem hagytad. Szóval igen, tudom, hogy van benned jóság, és nem érdekel, ha az ellenkezőjét fogod állítani. És az érzéseim sem fognak megváltozni irántad! - mondom neki szinte megállás nélkül a szavakat, végig a szemeibe nézve.
|| love me like you do ||
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben Szomb. Aug. 29, 2015 9:21 pm
Sarah & Enzo
Halom a szavakat, amik elhagyják Sarah ajkait, de valahogy nem fogom fel őket. Nehezen jutnak el az agyamig a szavak jelentései és mikor igen, enyhén elnyílik a szám és kitágul a pupillám. Hallom, ahogy a lánynak egyre gyorsabban ver a dzíve, bizonyára ideges, hogy mit fogok reagálni. Lassan csóválni kezdem a fejemet és elhátrálok a lánytól. - Ez nem lehet. Sarah, én... - küszködök a szavakkal, baromira nem tudom, hogy mit kellene erre reagálnom, vagy mit kellene tennem. Borzalmas, hogy a legelső gondolat, ami megtámadja az agyamat (miután felfogtam a szavak jelentését) az az, hogy öleljem magamhoz a lányt és csókoljam meg. De ezt nem tehetem és nem is teszem. Mégis minek? És miért? Nem vagyok normális! Nem nézek a szemébe, és elfordulva vágom zsebre a kezemet, hogy még véletlenül se nyúljak felé, érte. Felnézek az égre, sóhajtok egyet, majd belerúgok a pohárba, ami erőteljesen átrepül az út másik oldalára, és neki vágódik egy falnak. Visszafordulok Sarah felé és tétován bámulom őt. - Nem lehetsz szerelmes belém. - jelentem ki egyszerűen. Mintha ezt ilyen könnyen lehetne kontrollálni, mintha csak azon múlna, hogy megengedem-e neki, vagy sem. Szélsebesen a lány mögött termek, és lágyan átölelem a derekát, közel húzva magamhoz. Beszívom az illatát és sóhajtok egyet. - Nem lehetsz szerelmes belém. - suttogom megismétleve az előző mondatomat a lány fülébe. - Rossz ember vagyok, nem illek hozzád Sarah. El kell menned innen! - mondom a szavakat, az utolsó mondatot már kicsit hangosabban. Lassan elveszem a derekáról a kezemet és egy lehelletnyit hátrébb lépek.
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben Szomb. Aug. 29, 2015 9:07 pm
Enzo & Sarah
You're my end and my beginning
Simán elkezdhetnék magyarázkodni arról, hogy az én drágalátos barátnőm, aki sosem tudja befogni a száját, azért mondott ilyen dolgokat, mert már a játék előtt megártott neki az a pár koktél, de én ehelyett inkább igazat adtam Amandának, mondhatni burkoltan bevalottam mindent Enzonak, pont annak a személynek akinek sosem akartam volna elmondani, egyszer úgy is elment volna innen, mystic Fallsból és akkor a kis titkot csak én tudnám - nah meg Amanda - de nem megy el, eddig legalábbis nem mutatta semmi jelét annak, hogy szándékozna elmenni innen. Nah meg amúgy is, a szívverésemből egyből rájött volna, hogy hazudok, így hát egyből el is vetettem annak az ötletét, hogy letagadjak mindent. Pár pillanatig meg sem szólalok, mikor közel lép hozzám, nem tudok hirtelen mit mondani, szimplán csak elveszek a tekintetében. Életemben nem vallottam még szerelmet senkinek, főleg nem egy olyan embernek, mint amilyen Enzo is? Miért? Milyen is Enzo? Egy belső hang kérdezi ezt tőlem, amin el gondolkodok. Milyen ő? Azt a tipikus rossz fiút akarja mutatni, azt, hogy nincsenek érzései, de tudom, hogy mindez csak álca, hiszen ott a hídnál megmentett, kaptam tőle egy új gépet, és lehet, hogy eleinte nem éppen a kedvesebbik énjét mutatta nekem, de ahogy telnek-múlnak a napok, úgy érzem, hogy megismerem az igazi Enzot. Erőltetetten elmosolyodok, mikor kérdezi, hogy Amanda mit mondott. Tudom, hogy mindent hallott, láttam, látom a tekintetében, de azt is tudom, hogy az én számból akarja hallani mindazt, amit Amanda ott bent állított rólam. - Szerelmes lettem beléd, Enzo. - minek tagadjam? Miért ne mondjam el? Úgy is annyira mindegy, hogy tudja-e vagy sem, az egész viszonzatlan, akkor meg miért ne mondanám el? Meg már úgy is tudta, hát tessék, most már hallotta tőlem is. Habár ezeket gondolom magamban, hangomban ezek a gondolatok még sem fellelhetők. Végig a szemeibe néztem, úgy mondtam ki ezt a mondatot.
|| love me like you do ||
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben Szomb. Aug. 29, 2015 8:16 pm
Sarah & Enzo
A kellemes estének hamarosan vége szakad - már ami Sarah barátnői társaságát illeti. A biliárdot megnyertük, persze nem is csodálkozom rajta, hiszen a képességeimnek köszönhetően igen jól tudok célozni, és szerencsémre Sarah is tud játszani. Úgy gondolom, hogy az én szerepem itt véget ért, hiszen a lányok tudnak nélkülem is bulizni és úgy gondolom, hogy Sarah sem örül túlzottan, hogy itt vagyok. Úgy gondolom, hogy Amanda már eléggé ittas ahhoz, hogy észre se vegye, hogy nem vagyok ott velük, hiszen már egy fiú asztal felé kacsintgat és kacérkodik velük. Elfojtok egy vigyort, megcsóválom a fejemet, majd szép lassan, illedelmesen elköszönök és ott hagyom a lányokat. Sarah persze nem hagy elmenni, és emiatt igencsak hálás vagyok neki. Hálás? Ugyan! Inkább egyszerűen csak örülök és kíváncsi vagyok, hogy vajon mit akarhat mondani. Vagy hogyan akarja kimagyarázni azt, amit odabent hallottam. Lágyan átkarolom, és magam előtt vezetve kisétálunk a Grill elé. Lazán nekidőlök a falnak, majd megiszom az italom utolsó kortyát és kicsit közelebb sétálok a lányhoz. Mélyen a szemébe nézek és várok. Hallom, ahogy Sarah szívverése felgyorsul, és hevesebben kezd el lélegezni. Nem tudom eldönteni, hogy ez a zavar miatt van, vagy egyszerűen csak fél, hogy ilyen közel léptem hozzá. Fogva tartom a tekintetét, nem engedem és úgy várom, hogy megszólaljon. Vesz egy mély levegőt, majd halkan nekikezd. Kíváncsian hallgatom, amit mond, ami hát - valljuk be - nem túl sok. Lassan felvonom az egyik szemöldökömet és kérdőn nézek rá. Tökéletes színészi játékkal pislogok rá, bár tudom, hogy ő is tudja, hogy pontosan tudom és hallottam, hogy miről beszélnek és miről van szó. Néhány pillanatot várok, majd lassan szólalok meg, én is azt a halk hangot alkalmazva, mint Sarah. Bár az én hangom határozottabb, és nem olyan félénk, mint az övé, az enyém is halk. - Mit mondott Amanda? - nézek mélyen a szemébe és várom, hogy mit felel erre a kérdésre.Azt akarom, hogy mondja ki, amit tudatni akar velem.
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben Kedd Aug. 18, 2015 12:05 pm
Kíváncsi voltam hová akart kilyukadni, elvégre az ő ötlete volt, hogy jöjjünk el ide, én pedig őrült mód beleegyeztem. Már akkor el kellett volna menekülnöm előle, de az igazság az, hogy féltem. Nem akartam még több tőrt a hasamba, hisz ha egy létfontosságú szervet talál el, meghalok. Ugyanúgy ember voltam, csak jobb képességekkel, de ez nem egyenlő a halhatatlansággal. Én is ugyanúgy fogok öregedni, mint mindenki más, és egyszer engem is el fog ragadni a halál. De addig még több ezer természetfeletti lényt fogok elpusztítani, remélhetőleg. Szerencsére nem akadt fent a kis hazugságomon, de az is lehet, hogy nem hagyja felszínre törni ezt az érzését. Semmit sem tudtam róla leolvasni, kész rejtély volt számomra ez a férfi, másokat sokkal könnyebb megfejteni, egyesek olyanok, mint egy nyitott könyv. De ő.. teljesen más volt. Hmm.. Nem ide valósi, akkor mégis mit keresett itt Mystic Fallsban? Ahogy feltettem magamban a kérdést, úgy válaszoltam meg rögtön magamnak. A fiatal szőke hajú lányra esett a pillantásom, aki feltehetőleg vagy itt, vagy a környéken lakott. Kíváncsi voltam, hogy milyen a kapcsolata a velem szemben ülő férfival, hisz eddig még csak ide sem köszönt. Reméltem, hogy nem voltak hasonló tervei a lánnyal, mint velem. Mégis ember, vagy pedig olyan boszorkány féleség, mint ő, és én pedig esküt tettem az emberiség megóvására a természetfeletti lények ellen. Vívódtam legbelül, hisz felajánlott nekem egy kiutat. Az ilyen kibúvókkal nem dobálózik csak úgy az ember, élni kell velük, mert ki tudja, hogy mikor jön el egy másik. - Lebuktam - kacsintottam rá, miután rájött a kis tervemre. Naná, hogy le akartam rázni őt, nem komplett ez a férfi, minél nagyobb távolságot akartam magunk közé tenni. De nem tudtam eldönteni, hogy az igazat mondta, vagy csak blöffölt. Mindenesetre a kabátom zsebéből előkaptam annyit, amennyi a részemet fedezte, és még borravalót is hagytam. Utáltam másoknak tartozni, ezért hordtam mindig magamnál némi készpénzt. Talán ez az egyik oka annak, hogy már évek óta nem voltam randin, vagy csak egyszerűen az, hogy a munkám mellett nem igazán jut idő a kikapcsolódásra. Na mindegy, akkor teszek egy próbát. - Öö, oké? - pillantottam rá kérdőn, nem tudtam eldönteni, hogy mire értette a húsz évet, de nem kívántam további értelmetlen, időt pazarló kérdésekkel bombázni őt. Kaptam egy lehetőséget a szabadulásra, élni fogok vele! - Nos, köszönöm szépen a mai napot, külösen azt, hogy nem öltél meg. Akkor... - álltam fel a helyemről, majd megráztam a fejemet, miközben elnevettem magam. Sosem voltam a búcsúzások mestere, így egy legyintés után hátat fordítottam neki, és elviharoztam. De mielőtt kiléptem volna az ajtón, még egyszer utoljára hátranéztem rá. Nem volt rossz a látásom, de esküszöm olyan volt, mintha egyenesen engem figyelt volna egy gúnyos mosollyal az arcán. A hideg végig kúszott gerincem vonalán, majd sietős léptekkel a kocsimhoz mentem. Élek, és csak ez volt a lényeg. Habár volt egy sanda gyanúm, hogy a mai nap után meg fognak sokszorozódni a rémálmaim száma.
Játék lezárva! Köszönöm szépen ezt a tartalmas, hosszú, izgalmas játékot, Kai! Egy öröm volt, remélem a jövőben is összefutunk! : )
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben Hétf. Aug. 17, 2015 11:02 pm
Nem foglalkozok azzal, hogy a lányoknak nem igazán tetszik az, hogy nem ők nyertek. Ez van, ez csak egy játék. Én sokkalta inkább mással vagyok elfoglalva. Enzoval... Nem tudom kiverni a fejemből Amanda hülye kérdését, hogy milyen Enzo csókja. Ami azt illeti, szeretném tudni, hogy hogyan csókolhat, hogy milyen lehet érezni Őt... Zavarban vagyok folyamatosan, és ezt ő is pontosan jól tudja, ahogyan ennek az okát is. Muszáj beszélnem vele, minél hamarabb túl akarok lenni rajta. Tisztázni akarom azt, amit hallott, hiszen láttam a tekintetében, hogy érdekli ez az egész, hogy gyengéd érzéseket táplálok iránta. Vajon tényleg így van? Tényleg érzek iránta valamit? Még én magam sem vagyok teljesen biztos ebben az egészben, de megakarom vele beszélni ezt az egészet, hátha az segíteni fog abban, hogy 100%-ig biztos legyek. Kint mar kicsit hűvös van, de voltaképpen ez most jól is esik, segít tisztán gondolkodni. Nézem, ahogyan a maradék italát is kiissza a poharából. Veszek egy mély levegőt, és igyekszek rendet tenni a fejemben, de ez csak nehezebben megy, mikor közelebb lép hozzám, s a szemembe néz. - Amit hallottál... - kezdem halkan a mondandómat. A szél belefúj egy hajtincset az arcomba, én pedig a fülem mögé tűröm azt. Nah jó, nem szabad mással foglalkoznom. - Igaz amit Amanda mondott... - mondom halkan, itt már nem tudok a szemébe nézni.
Ez a kis idő kiesése, avagy egyszerűen csak túl húzása, nos teljességgel kizökkent a gondolatmenetemből. Kénytelen vagyok a távlatból a húgomat szemlélni, aki eléggé el van foglalva a Mystic Grillben végzendő teendők sorával. Az itteni munka, és a suliba járás gondolom én, hogy megviseli a szegény kis lelkét. Olyan nehéz a számára, s főleg most, hogy lassan párbajoznia kellene az édes kis ikertesójával: Luke-al. Ah, de sajnálom, de komolyan. Már mindjárt sírásra is fakadok a látványtól, csak mert olyan nehéz időszakba keveredett. Persze a hülyeségeket félretéve, nos semmit sem érzek az irányába, csak egy használati tárgy a számomra, mint bármelyik másik Gemini családtag. Voltaképpen, ha azt nézzük, akkor a szeretet kimutatása részemről az a tény, hogy megszeretném ölni, nem de? De ennek ellenére megelégszem már annyival is, ha Jossy párbajozik velem, miután persze visszavette a kis erejét a vadászkésből. Míg ezen gondolkozom addig visszaérkezik a társaságom is: Gwen, már ha tényleg így hívják, de bevallva, nos nem foglalkoztat, sőt meg sem mozgat. Felőlem, ha ő maga Madonna, akkor sem mozgat meg. A vadász énje bőven elveszi tőlem a levegőt, megfojt, olyan, mintha ez az egész helyiség oxigén mentes lenne. Már párdon, de baromi unalmas, mert állandóan azt nézi, hogy miképpen támadhat rám. S még én vagyok az őrült, holott voltaképpen jelentős engedménnyel kedveztem a számára. Csodás igazából, hogy olyan szépeket gondol rólam, amilyeneket. Nem kell ehhez nagy ész, de persze annyira érdekel a gondolatmenete, mint mondjuk az a fiatal nyálazó pár nem messze tőlünk. Mai romantikus gerle, azaz gereblye pár.. Oh, hogy fulladnának meg egymástól. Milyen kis önzetlen kedvesség fakad belőlem, nem de? Persze most nem gondolnám ezt, ha nem nyalnák-falnák egymást annál az asztalnál. Már teljességgel ki is ment a fejemből, hogy percekkel ezelőtt elnézést kért tőlem, mert sokáig maradt a mosdóban, hisz sokan voltak előtte. Jó kifogás, mert a mosdó felől egy árva lélek sem jött ki, s nem hogy ment volna be.. -Nem, nem ide valósi vagyok.-Mondom válaszolva a kérdésére, és voltaképpen ezzel nem hazudok, hisz nem ide tartózok. Kétségtelen ama tény persze, hogy egy börtönvilágban éltem két évtizedig, de előtte meg a Gemini kovennél, de ők nem Mystic Falls-ba valósiak, tehát ennyit erről a kisvárosról.-Okéé, értem. Tehát le akarsz rázni.-Mosolygok egy sort a szavaimra, ahogy végig őt nézem, miközben megeszem a kirendelt sült krumplit a turmixszal.-Persze nem hibáztatlak, hisz a helyedben, én sem lennék az önmagam társasága, vagyis de...-Gondolok jobban bele.-Bő húsz évet önmagammal töltöttem.-Teszem hozzá továbbra is mosolyogva, majd végül egyetlen mozdulattal az ajtó felé mutatok.-Csak tessék, menj, hisz minél előbb indulsz, nos annál hamarabb vagy ott.-Mondom végezettül könnyedén, ahogy időközben befejezem a kirendelt étel megevését, és aztán csak lazán ülök a széktáblának döntve a hátamat, ahogy ravasz mosollyal nézem Gwent, bár ez a ravasz kis énem nem neki szól, hanem Livnek. Ördögi terv jutott eszembe, amivel még a mai nap megfogom lepni őt..
Rosalie Matthews
welcome to my world
► Residence :
◯ behind your back
► Age :
36
► Total posts :
125
INACTIVE CHARACTER ✖
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben Hétf. Aug. 17, 2015 8:05 pm
Nem volt más lehetőségem. Csapdába estem. A hátsó ajtó kulcsra volt zárva, és az erőm nem volt akkora, hogy feltépjek egy vasajtót. Sajnos.. Egyedül egyetlen egy opció maradt hátra. Vissza kell mennem ahhoz a félőrülthöz, és valahogyan, még nem tudom hogyan, de meg fogok tőle szabadulni. Nem érdekel, hogyan fog hazajutni, hisz az én kocsimmal jöttünk, majd megoldja ő. Nagyfiú, gondolom vagy hív egy taxit, vagy megfenyeget valakit, ahhoz úgyis olyan jól értett. Kifújtam a levegőt, mielőtt sarkon fordultam volna, s miután az megtörtént gyors, határozott léptekkel visszasétáltam a Grillbe. Egy pillantást vetettem az úgymond testvérére, majd lehuppantam a boxba. - Elnézést, elég sokan voltak odabent - mentegetőztem, és ilyenkor bántam, hogy nem sminkeltem magamat. Az mégis hihetőbb sztori lett volna, ha azt mondanám, hogy kicsit megigazítottam magamat külsőleg. De ilyenkor szoktam azt a kérdést feltenni: vadászathoz mégis miért kéne kipingálnom magam? Ha ki akarok szabadulni a fogva tartó karmai közül muszáj felhoznom a témát, mert magától nem fog előkerülni, Kai pedig nem egy gondolatolvasó. Vagyis nagyon remélem, hogy nem az.. Ha az lenne, már rég halott lennék, hisz csak hazudtam neki. Az előbb is hazudtam, minden egyes felé intézett szavam nem igaz, még a valódi nevemet sem árultam el! Mondjuk az utolsóról nem ő tehetett, álcáznom kell magam, nem lehetek Rosalie Matthews akármikor. Egyedül otthon és a központban hívhatnak így, bárhol máshol Gwen vagyok, ameddig egy újabb feladatot nem kapok. Új küldetés, új személyazonossággal jár. De most nagyon elkalandoztam, nem ez volt a tervem, hanem kiszabadulni innen, feltehetőleg élve mind a négy végtagommal. - És te itt élsz a környéken? - érdeklődtem udvariasan, majd egy nagy kortyot ittam a shakeből. - New Orleans-i vagyok, csupán átutaztam és sajnos hamarosan mennem kell, hosszú út vár még rám - na most végre nem kamuztam, elvégre Gwen új lakóhelye tényleg a kitűnő jazz zenészeiről hírhedt városában található. És azért egy jó pár száz mérföld van a két helység között. A barátságos, kedves látszatot fenntartottam, és őszintén szólva nem is tudom, mikor mosolyogtam ennyit. Már kezdett fájni az arcom.
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben Vas. Aug. 16, 2015 10:28 pm
Rosalie & Kai
Egy kis nosztalgia..
ღ zene: Shooting Star ღ megjegyzés: Elnézésedet kérem a csúszásért :S ღ
Teljes mértékben elismerem azt, hogy a bosszú hajt mindinkább előrébb, s voltaképpen ez miért is lenne másképpen, amikor is eleve köztudott, hogy az emberek többségének eme vázlatpont ad életcélt a jövőre tekintve, eme érzés segíti át a mindennapjain a jelenben, s eme kapocs köti hozzá a múlthoz, hogy aztán minél emlékezetesebben megtorolja az ellene elkövetett vétkeket. Nemcsak, hogy élésre késztet, de életet is ad már magába foglaltan. Tálcán nyújt át egyféle lehetőséget, amellyel vagy élsz, vagy nem, hisz a döntés csupán rajtad áll ama pillanatban. A bosszú pedig ezek alapján nem egy sima játék, s nem is egy unalmat kitöltő izgalmas cselekményszál, hanem velejéig komolyan gondolt következmény, ami bizonyos felelősséggel jár, és kellő tapasztalattal, hisz koránt sem mindegy a kivitelezése. Voltaképpen mindenkinek van az életében egy olyan időszakasz -, vagyis gondolom én -, amikor legszívesebben bosszút állt volna valakin valamiért. Családon belül, baráti körben, szerelmi kapcsolatban, ellenségeken.. Mindannyiunknak van egy tűrővonala, aminél ott a megállj. Koránt sem vagyunk nyugodtnak, mintsem azt mondjuk elsőre gondolnánk. Rengeteg tényező, történés, és folyamat befolyásolja az életünket, a pillanatainkat, s néha akarva, avagy akaratlanul is előfordul, hogy az a bizonyos gyufa kihúzásra kerül, nos pontosan olyankor leszünk idegesek, feszültek, agresszívek. A gondolataink többsége pedig olyankor fókuszál rá leginkább a bosszú fogalmára, s ha azt az egyetlen egy pillanatot megragadjuk, akkor képesek vagyunk kontrollálni, s tökéletes mértékben tartani az óhajtott vágyunkat. A bosszúhoz nemcsak elszántság kell, s kellő mértékű akarat, hanem bátorság, kimértség, rafináltság, és tökéletes gondolatvitel, hisz mint említettem nem mindegy a kivitelezés. De hát pontosan a váratlanság az, amiért izgalmas, és élvezetes a hadjárat, vagyis helyesbítve.. a hadjáratom. -Számomra tökéletesen egyértelmű, hogy nem tisztelsz.-Válaszolom a szavait követően egyből, ahogy szemkontaktust veszek fel vele eközben.-Egy csintalan fiatal mitugrásznak gondolsz, aki oda-vissza van az erejével, és csupán ennyit tud, nos pedig, ha tudnád.. mindig több van az adott háttérben, mintsem gondolnánk.-Fejezem be végül a mondandómat, és ezáltal ennyiben is hagyom a témát, hisz hiába magyarázom neki valahogy úgy sem akarja megérteni. A szavaim lemerem fogadni olyanok a számára, mint a lepergő víz az ablaküvegén, azaz elfelejtődőek. Nem maradnak meg benne, és nem is vesz komolyan, mert egy komolytalan figura vagyok, egy nevetséges alak, de ettől még vannak jelentőségei a szavaimnak, vagyis úgy gondolom, azaz így van. -Én is így gondoltam, és persze, menj csak nyugodtan.-Mondom, ahogy végül távozóra fogja, és a mosdóba indul ezt követően. Jelen esetben nem gondolnék semmire sem, de a percek múlnak, s az, hogy voltaképpen nem jön.. nagyon is kezd feltűnővé válni. De végül is mi történhet? Nők, általában kétszáz évig időznek a mosdóban, ha meg eleve távozni akart volna, akkor elköszön, és kalapot emelve integettek neki. Na jó nem, mármint nem szó szoros értelemben. Végül folytatom az evést, és várom azt a pillanatot, amikor is visszatér, vagy azt gondolja, hogy majd utána megyek? Azt hiszem ideje abbahagynom az őrült gondolatmenetem folytatását. Tehát.. egyszerűen csak várok.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben Vas. Aug. 09, 2015 11:50 am
Sarah & Enzo
Érdekesen indult ez az este, és annál érdekesebben folytatódik. Fogalmam sincs, hogy mit is vár tőlem Sarah, de tény, hogy kicsit zavarban van és kellemetlenül érzi magát. Viszont a két lány baromi jól szórakozik, és a helyzet az, ogy én is. Elvigyorgok, elszórakoztatom a hölgyeket, és igyekszem laza srác benyomását kelteni. A helyzet az, hogy minél többet iszok, ez annál nehezebben megy, ugyanis ma még nem ettem, és hát… Sok csábos nyak van itt a Grillben. De nekem is van szívem (valahol..), úgyhogy megállom, hogy Sarah barátnőit kóstoljam meg. Vagy éppen őt magát… Bár őt valahogy máshogy kóstolnám meg… ~Lorenzo!~kiáltom le magamat gondolatban. Ennek eszembe sem kellett volna jutnia. Bár úgy tűnik, hogy Sarah is élvezné az efféle játékot és elgondolkozom rajta, hogy talán haza kellene kísérnem őt… A játékot élvezem, hamarosan már nyerésre állunkés SArah-n múlik, hogy a párosunk nyer-e. Odasétálok a lyukhoz, é leguggolva bűvölöm a lányt, aki ismét zavarba jön. -Gyerünk Kislány, menni fog! – vigyorodom el. A hangom elég halk, de tudom, hogy Sarah hallja, ahogy vélhetőleg a lányok is. Bár ők el vannak foglalva a pincér sráccal, úgyhogy nem biztos, hogy ránk figyelnek. Sarah koncetrál, lök, majd a golyó begurul a lyukba. Elégedett félmosollyal állok fel és biccentek a lány felé. Afféle „Szép volt” szavak nélkül. Egy pillanatig fogva tartom a tekintetét, majd visszafordulok a lányokhoz. - Hölgyeim, köszönöm a lehetőséget. Amanda, boldog születésnapot. És jó szórakozást a továbbiakban! – köszönök el a lányoktól, hiszen csak egy biliárd partira invitáltak meg engem, ami most véget is ért. Ahogy indulnék vissza a pulthoz, Sarah utánam sétál és megkérdezi, hogy beszélhetnénk-e. Felvonom az egyik szemöldökömet és kérdőn nézek rá, majd biccentek. - Persze. – lágyan átkarolom a vállát és kifelé vezetem a Grill elé. Megállok vele szemben, lazán neki dőlök a falnak és kíváncsian nézek rá. A szemem enyhén megvillan a gyér fényben, a poharamban pedig összekoccannak a jégdarabok, ahogy az ajkaimhoz emelem őket, hogy kiigyam az utolsó kortyot. Lerakom a földre, majd közelebb lépek Sarah-hoz, ellökve magamat a faltól és megállok előtte. -Hallgatlak!
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben Szomb. Aug. 01, 2015 12:20 pm
Miért ültem még itt? Nem láttam értelmét ennek a beszélgetésnek, fogalmam sincs, hová akart kilyukadni, de mégis itt voltam és a turmixomat szürcsöltem a sült krumplimat meg sorra dobáltam a számba. Egyszerűen felállhatnék, és kisétálhatnék az ajtón, anélkül, hogy visszafordulnék. De nem cselekedtem így, mert egy részem belülről félt. Tartottam tőle, mert nyilvánvalóan nem volt kint mind a négy kereke, s még nem akartam meghalni. Így tovább játszottam, az ő szabályai szerint, az ő őrült játékában. - Én miért is nem tisztellek? - csattantam fel, és az asztalra könyököltem közelebb hajolva hozzá. Úgy megszorongatnám a nyakát ennek az idegesítő kölyöknek. Kívülről az ember nem is sejtené, hogy mennyire elmeháborodott belülről. Nem dőltem vissza, továbbra is könyököltem az asztalon, s úgy ettem az ételemet. Őrjöngtem legbelül. Most az egyszer nem tudtam mi tévő lenni, a nővéremet, az ikremet, Rachelt akartam, aki közülünk az agyat kapta meg, míg én az erőt. Ő ki tudna találni egy megoldást a helyzetemre, ő meg tudná adni a választ, hogy mégis mit kéne csinálnom. Én túlságosan is féltem attól, hogy valamit elrontok, s annak a levét én fogom meginni. És ekkor felcsillant bennem a remény. Mondhatni megjelent az égő villanykörte a fejem fölött, ahogy eszembe jutott egy lehetséges megoldás. Nem szabad gyanúsnak tűnnöm, mert akkor lebukok és annyi az egész tervemnek. Így tehát nyugodtan megrágtam az utolsó falatot, majd megtöröltem a számat. - Igazad van, ez a te dolgod - mosolyogtam kedvesen, majd felálltam a helyemről. - Bocsánat, de muszáj mosdóba mennem, sietek vissza - talán túlságosan kedves voltam, de igyekeztem nem feltűnést kelteni. Járásom laza volt, nem siettem el, nehogy szimatot fogjon. A női mosdóba beérve egyből megpillantottam az ablakot, ahonnan ki akartam szökni, de kis termete miatt aligha férne ki a testem. A mosdóra támaszkodva magamat bámultam a tükörben. - Gondolkodj, Rosie - suttogtam magamnak, és ideges képem egy csöppet sem nyugtatott le. Kifújtam a levegőt, és lassan kinyitottam az ajtót. Jobbra van a Grill, de én mégis balra fordultam. Minden helyiségnek van egy hátsó bejárata.. Meg is találtam, és ahogy ráfonódtak a kilincsre az ujjaim, úgy rántottam meg teljes erővel. De be volt zárva. Az egyedüli kiút innen az az ajtó, ahol bejöttünk, de nem tudok onnan úgy kiosonni, hogy Kai meg ne lásson engem.
Másra sem vágyok, mint hogy végre vége legyen ennek a napnak. Nem akartam, hogy Enzo bármit is megtudjon abból, hogy érzek iránta bármit is, erre Amanda szépen elkezd fecsegni a szerelmi életemről. Jó, mondjuk ő nem tudja, hogy Enzo mi is valójában és, hogy az mivel jár. Kitünő hallása van, szóval semmi ktéségem nincs arról, hogy nem tudná, hogy miért vagyok zavarban, és hogy miért kerülöm a tekintetét. A játék szerencsére felgyorsúl a következő percekben ami azt jelenti, hogy hamarabb szabadulhatok innen. Nem kell magyarázkodnom a lányoknak, mert szerintem ellesznek foglalva a bulizással meg a pincér fiúval akit Amanda sokszor megbámul és sokszor is rendel alkoholt. Remélhetőleg lesz valaki aki haza viszi őt, mert nekem kocsim még nincs a baleset óta, és nem akarom megvárni amíg kibulizzák magukat. Folyamatosan érzem, hogy Enzo rám néz és tudom, hogy a szívem dobogását is hallja, így hát tényleg jobb, ha nem mondok semmit, mert egyből tudná, hogy ha hazudok. Az állás egyenlő, mi jövünk és Enzo oda adja nekem a dákót. Elveszem tőle, majd pár pillanatig a lyukat és a golyót nézem, aztán a tekintetem akaratlanul is Enzora vándorol. Nem! Nem vonhatja el a figyelmemet! Veszek egy mély levegőt, majd kicsit lehajolok, célzok és lökök. Elmosolyodok mikor sikerül belőnöm az utolsó golyót is. Lucynak meg Amandának ez persze nem nagyon tetszik, de szerencsére nem olyan lányok akik hisztiznek, ha veszítenek, hisz ez csak egy játék. Újra Enzora nézek, majd rájövök, hogy inkább még is meg kéne beszélni azt amit hallott, az lesz a legjobb. Oda sétálok hozzá és megállok mellette. - Beszélhetünk?
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben Pént. Júl. 31, 2015 10:53 am
Sarah & Enzo
Ahogy egymásra nézünk Sarah-val, pontosan tudom, hogy tudja, hogy mindent hallottam, amit Amandával beszélgetett. Kínosan lesüti a szemét néhány pillanatra, én pedig elfojtok egy elégedett vigyort. Ezek szerint van valami igazság ebben a beszélgetésben, és Amanda tényleg észrevett valamit Sarah velem való viselkedésében. A barátnőknek igen jó a szemük az ilyesmihez, úgy érzem… A közös játék már nem is tűnik olyan jó ötletnek, szinte türelmetlenül várom, hogy abbahagyjuk és visszaülhessek a pulthoz, nyugodtan iszogatva az italomat és potenciális vacsorát fürkészve a bárban. Néhány oldalpillantást vetek Sarah-ra és igyekszem kitalálni, hogy mit is gondol és hogyan vélekedik erről az egész hülye helyzetről. A megdöbbentő az, hogy én is kicsit furcsán érzem magam, ám emellett roppantmód szórakoztat ez az egész. Amanda válaszol a kérdésemre, hogy bizony ő ma 18 – jaj, de édes! – és ezért vannak itt. - Nocsak, boldog szülinapot! – biccentek a lány felé és még egy bájos-kedves mosolyt is sikerül az arcomra varázsolni. Folytatjuk a csevegést és a biliárd is kicsit felgyorsul, ahogy a golyók egyre többször érnek lyukat,és hipp-hopp döntetlen lesz az állás: már csak a fekete golyó árválkodik a zöld posztón és mi jövünk. - A lehetőség a tiéd, hogy megnyerd a meccset! – adom át komoly tekintettel a dákót Sarah-nak, miközben lassan a célzandó lyuk mögé sétálok. Leguggolok és az asztalnak támaszkodva mereven nézem hol Sarah-t, hol a fekete golyót és szinte szugerálom, hogy jól célozzon. Hogyha a tekintetünk találkozik, akkor elvigyorodom picit, és biccentek a fejemmel, hogy „Hajrá, menni fog!”
Mikor Enzo rám néz és meglátom a tekintetét, pontosan tudom, hogy mindent hallott amit Amandával beszéltem. Kínosan lesütöm néhány pillanatra a szememet és próbálom kitalálni, hogy most mégis mi legyen. Tudom, hogy most már semmi sem lesz olyan, mint régen. Nem lesz velem olyan közvetlen, és nem is hibáztatom emiatt. Aztán beugrott, hogy mi lenne a legjobb dolog amit ilyen helyzetben tudnék csinálni. Kerülöm őt. Kerülöm a beszélgetést és a tekintetét, mert ha sikerül kettesben maradnunk és elkezdene kérdezősködni akkor nem tudnék neki hazudni mivel a szívverésemet hallaná, és akkor egyből rájönne, hogy nem mondok igazat. Nézem Lucyt ahogy elveszi tőlem a dákot, céloz, lő, és miután sikeresnek bizonyult a lökése vihogva lepacsiznak Amandával. Szeretem őket mivel a barátnőim, de a vihogást nem mindik bírom elviselni, főleg most nem, hogy Enzo itt van mellettem, tudom, hogy tudja azt, hogy tetszik nekem és sejtem, hogy beszélni akar velem erről, én viszont nem hiszem, hogy akarok. Miközben lök én arrébb megyek tőle, tartani akarom a távolságot, ez lesz a legjobb döntés. Nem mondok semmit, szimplán csak elismerően bólintok mikor felém fordul. - Ma lettem 18, szóval ünnepelünk. - hallom meg Amandát és felé fordulok. Elveszi az asztalról az italát és iszik belőle. Próbálok nem foglalkozni Enzoval, rá sem nézek.
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben Csüt. Júl. 30, 2015 10:23 am
Sarah & Enzo
Sarah és a kis barátnője igencsak belemelegednek egy vélhetőleg korábban elkezdett beszélgetésbe. Nem nagyon fülelek, nem szeretek hallgatózni, most mégis szinte kényszert érzek, hogy megtudjam: miért vigyorog Amanda, és Sarah miért érzi magát baromira kellemetlenül? Hallom, ahogy egyre hevesebben pumpálja a vérét a szíve, és a két kis pír is megjelenik az arcán, mely azt jelzi, hogy zavarban van. Miközben elkezdem felrakni a golyókat, meghallom, hogy mégis miről folyik a szó és egy kicsit megdöbbenve ejtem ki a kezemből az egyik golyót. Hogy mi? Sarah-nak bejönnék? Ugyan már! Annyi szemétséget csináltam vele, kihasználtam és egyáltalán nem mutattam meg neki a kedves, szeretnivaló oldalamat. Mert igen, van olyan is, akár hiszitek, akár nem. Lucy beszól nekem, mire csak megvonom a vállam és Sarah felé fordulok. Úgy tűnik a kényes témát most befejezték – egyelőre. Amanda pofátlanul vigyorog és szívem szerint letépném a csinos kis ajkait a helyéről. Elgondolkozom, hogy vajon Sarah mit reagálna erre, és egy aprócska mosolyt folytok el, mikor elgondolom, hogy talán értékelné. Megállok előtte, a kezébe adom a dákót és néhány másodpercig fogva tartom a tekintetét. Kérdőn villan meg a szemem, ebből sejtheti, hogy igen, hallottam és igen, beszélni akarok vele erről. De miről is? Tudom magamról, hogy egész jó képű srác vagyok, sok nő szívét megdobogtatom. De soha nem voltam szerelmes (azt az egy alkalmat leszámítva) és nem is tervezek az lenni. Nem tudom, hogy Sarah hogy áll ezzel, de az igazat megvallva nem is érdekel. Tényleg nem? – suttogja egy kis hang a fejemben, ami azóta jelent meg, mióta Sarah belépett az életembe. A lány elveszi a dákót, céloz és lő. A golyók szétpattannak, és néhány érinti is a falat, ám sem teli, sem csíkos nem megy be egyik lyukba sem. -Rossz a lyukérzéked – kacsintok a lányra vigyorogva, bár érezheti, hogy kicsit távolságtartóbb vagyok vele, mint eddig. Nekem is fura ez a téma kettőnkről, és igyekszem feldolgozni a dolgot. No meg azon gondolkozom, hogy hozzam fel ezt a lánynak. Lucy elveszi a dákót Sarah kezéből, majd profi módon ráfekszik az asztalra, és belök 2 csíkos golyót egy-egy lyukba. Vihogva csapják össze a kezüket Amandával, majd gúnyosan lökik felém a dákót. - Figyelj! – kacsintok Sarah-ra, majd elteszek 3 teli golyót, amivel így mi állunk nyerésre. - És amúgy mi járatban itt, Hölgyek?
ღ zene: Shooting Star ღ megjegyzés: Elnézésedet kérem a csúszásért :S ღ
Minden hülyeségnek voltaképpen meg van a saját maga határa, de az én hülyeségeim egyszerűen maguktól adódóan határtalanok. Eleve az, hogy láthatnak engem, nos az már magában egy csoda ténye, hisz nem mindennap találkozhat velem akárki, míg ugyebár az előadásaim páratlanok, és mindez másképpen nem is lehetne. Tehát még maguk a színészek is irigylik, hogy minderre képes vagyok, hogy egy ekkora sztár vagyok. Jó, rendben, álljunk csak meg! Túlzásokba estem talán némileg, de hát csupán azért, mert jobb ezen gondolkozni, mintsem unalmasan bámulni a velem szemben ülő Gwent. Egyszerűen fárasztó maga a jelenléte, sőt mi több elálmosító. Még egy üveg vodka sem dobná fel a hangulatomat, és még a drog kábító ellenhatása sem okozna életvidámságot mellette. De komolyan! Nézem, és nézem, miközben beszél, de egyszerűen csak ásítani támad kedvem. Nem tudok vele szórakozni, akármit mondok épphogy megcáfol, bár egyelőre még jót mulatok egy-két tevékenységén, és csupán ezért tűröm meg, de maga a jelenléte nem indít be, ahogy a szavai is rémunalmasak, bár szerintem fordítottan ő is így látja a helyzetet, miközben a gondolata sorai közt mindennek elhord, és totál elmebetegnek hív. Milyen cuki, amikor valaki ennek szólít, és azt ordibálja folyamatosan, hogy "őrült". Ami egyedül ébren tart jelenleg az maga a tény, hogy Liv itt dolgozik, mert amúgy máskülönben nem lennék ennyire aktív. Mélyen fújom ki a tüdőmben tartott levegőt, miközben a széktáblának döntöm a hátamat könnyedén, és eléggé kényelmes pozíciót veszek fel a saját magam számára. Irigylésre méltó, hogy ennyire nyugodtnak látszom, holott egészen izgatott vagyok, sőt legszívesebben már is felállva üdvözölném a kis húgocskámat. Nem hiszem, hogy repesne az örömtől, mert láthat, de hát valljuk csak be simán, hogy nem mindennap csodálhat meg személyesen. Nagy élménye lesz, hogy találkozhat velem a régi szép idők emlékére. Imádni fogja! -Ah, kérlek, ne nézz már hülyének.-Jegyzem meg a szavai után első reakcióként rögtön, ahogy a kezeimet az asztalon támasztom meg.-Őszintén szólva teljesen egyértelmű a dolog, kérlek. Boszorkány vagyok, szóval.. érted.-Magyarázom, bár fogalmam sincs hogyan tudnám ezt jól elmondani neki, ezért úgy mondom, ahogy sikerül. Semmiképpen sem vallom be, hogy eredetiből egy erőelszívó vagyok, de amikor is hozzáértem egyszerűen éreztem, hogy varázslat van benne, de még a hülye is rájön ebből, hogy nem olyan erőteljesen, mint mondjuk egy vámpírban, vagy vérfarkasban, ami eleve varázslény, míg ő csak egy egyszerű ember, akibe valamilyen módon, nos.. nos egy kis plusz lett csempészve, és ennyi. Többet nem tud. -Miért kéne neked tiszteletet adnom? Te sem tisztelsz, tehát egyezőek vagyunk eme téren.-Mondom a visszavágására. Őszintén szólva fogalmam sincs róla, hogy mi a normális tisztelet, avagy az elvárt illem. Nekem sem adták meg sosem. Mindig is szörnyként voltam számon tartva, csak mert erőelszívást kaptam, és nem boszorkányképességet. Apám meg is vetett érte rendesen, sőt.. mindenki. De hát nem ítélkezem felettük, hisz remekül összeraktak: tökéletes lettem. A gondolatmenetem alatt persze megjelenik a pincér is, aki kihozza a rendeléseket, majd távozik is hirtelen. -Dolgozik, mint láthatod.-Mondom könnyedén megjegyezve a dolgot.-Meg amúgy is.. ez az én dolgom, nem de?-Vonom fel végül a szemöldökömet könnyedén, ahogy komolyan nézek rá néhány másodpercig, majd hirtelen elröhögöm magamat. Meg fogok egy sült krumplit is időközben, ahogy belemártom a turmixba, majd megkóstolom.-Egészen jó... hmm, különleges.-Jegyzem meg, ahogy végül a továbbiakban folytatom az evést, és talán észreveheti eközben azt is, hogy én nem érdeklődöm tovább kérdések terén, de mindez nem csoda. Eleve nem vagyok a legjobb ismerkedő partner, sőt.. inkább előbb gyilkolok, mintsem ismerkedjek személyesen. A kapcsolataim... semmilyenek.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Asztalok a Grillben 
† Words: xxx
|| love me like you do || 
