Féltem a lányt a rá váró szenvedéstől, pedig nem is ismerem. Őszintén arra sem emlékszem, hogy mondta-e a nevét, vagy sem. Mert próbálnék segíteni neki, de sajnos nem megy. Így csak toporgok itt, mint valami eszement, és azon vagyok, hogy segítsek neki. Vagy legalábbis eltereljem a figyelmét arról, ami még rá vár. Lassan előtör a vad, én pedig idegesen pattanok fel, majd ülök vissza mellé, ahogy támasz akarok lenni neki. Segíteni, ahogy igazából nem tudok, de mindegy. Valahogy csak túléli. Biztosan, hiszen ebbe még senki sem halt bele, csak ha valaki megölte akkor. - Nem azért segítek, mert valami mögöttes szándékom van... Hanem azért, mert tudom, milyen egyedül - Simítom végig az arcát, mely verejtéktől nedves, és már lassan teljesen állatias. De engem nagyon nem érdekel. Szép és okos lány, akinek nem voltak képesek segíteni, mert nem érdekelte őket. Vagy az ismerőse, vagy rokona azt hihette, hogy nem törik meg az átka? Nem ismerek senki olyat, aki nem törte volna meg. Van, aki direkt és van, aki véletlenül. De felelőtlenség volt nem beavatni mindenbe őt. Így akár meg is halhatott volna. Szerencséje, hogy itt voltam, és hogy miért voltam itt? Őszintén már halvány gőzöm sincs. Nem tudom, és nem is ez most a legfontosabb.
- Ígérem... - Kezdek bele, de már felesleges próbálkoznom, a lány szinte már teljesen farkas alakban van előttem, és látom, ahogy a láncok egyre jobban megadják magukat a farkas erejének. Ahogy felém mar, hátrálok, de nem kell sok neki, hogy rám támadjon, a földre terít, de hamar átveszem az uralmat és az egyik sarokba hajítom őt. Mindez mit sem ér, hiszen megszökik, én pedig a szagát követve iramodok utána, de egy pillanatra elvesztem őt a szemem elől. Talán hamis ígéret volt? Farkas alakban mozog olyan gyorsan, mint egy vámpír, és most is azon gondolkodom, hogy hova mehetett. Majd megérzem a szagát, de egy ismeretlenét is. Vámpírsebességgel sietek oda, és csak remélni tudom, hogy nem érek későn, hiszen sokkal messzebbre vannak tőlem, mint amilyen élesen érzem a szagokat.

→ 332 → Close your eyes → Ezermillió bocsi a késésért → ©

Szemmel láthatóan kínjai vannak, amiken nem tudok segíteni. Szinte tőrként hatol belém a sikolya, és én nem tudok segíteni, csak feszülten hallgatom, majd mikor elmúlik felpattanok ismét. Már sokadszorra azt hiszem. Minden más semmisnek tűnik, mintha csak ez az átkozott helyiség lenne, semmi más. Éles füleimbe éles tőrként hatol csontjainak ropogása, és légvételem is szaporábbá válik. Feszült vagyok, és nem tudok ellene mit tenni. Tehetetlen vagyok, s talán már annyira bebeszéltem magamnak, hogy el is hittem. Vajon segít neki a jelenlétem, vagy sem? Nem tudom eldönteni. emberismeretből nem vagyok jeles, bár megérzem a rossz szándékot, néha kételkedem, és csak azt akarom, hogy tévedjek. Ragaszkodok valamihez, ami azt hivatott jelezni, hogy félig még megvan az emberségem, amire vigyázni is akarok. Klaus sem veheti el tőlem, ahogy a rám vadászó vámpírok sem. De ezzel, hogy már tudom, hogy vámpírok vadásznak a fajtámra, és a farkasokra egyaránt, ismét le kell mondanom mindenről, ami normálisnak mondható. Mira nem lehet a közelemben, ő nem ebbe a kegyetlen harcba való. Nem is tudhat erről. Mégis valami vonzana hozzá, amit el akarok fojtani, és el is fogok.
- Ha akarod, következő teliholdnál átváltozom veled, jó? - Próbálom biztatni, de mit sem érne azt hiszem. Mitől lenne neki jobb, ha az én kínomat is hallaná? Bár farkas alakban én emlékszem a történtekre, és akkor is meg tudom óvni, csak attól félek, hogy ennek a vámpírnak a társai utánunk jönnek, és el akarnak majd kapni. Feltétlenül be kell avatnom ezt a lányt abba, amibe belecsöppent, hogy tudjon védekezni. - Nem tudom, mire kényszerített, de nem akarom, hogy a nővéremnek baja essen. Ha megtalál,örömmel fogadom, de nem akarlak belekeverni, te nem ismered Klaust - Hagyom abba szavaimat hirtelen. Félek Klaus-tól, hiszen amit adott, elveheti, olyan könnyedén, mint egy gyerek kezéből kicsavarható egy játék. S az élet, amit kaptam, elillanna, és én halott lennék végleg, anélkül, hogy Pandora tudná, mennyire szerettem, és nem direkt tűntem el. Nem direkt tettem, hanem mert nem akartam vérfarkasként tovább élni. De már nem tudom, melyik lenne jobb, de jelen helyzetben a hibrid lét tűnik barátságosabbnak, így tudok vigyázni erre a lányra, aki a fájdalmai között a nevét sem osztotta meg velem.
- Le tudlak állítani, nem fogsz senkinek sem ártani, ígérem! - Teszek hamis ígéretet, hiszen ő is gyors, és én is, de elég egy óvatlan pillanat, és már eltűnik a szemem elől. Elég ha a torkomnak ugrik, és elvesztem az eszméletem, és eltűnik, akkor viszont hogy találom meg? Nem vagyok mindenható, csak egy hibrid, aki erősebb, mint a fiatalabb vámpírok. Ennyi.
- Mindjárt vége - Suttogom biztatón, ahogy végignézve rajta már majdnem a vad fakassal találom szembe magam, aki nekem fog ontani, de meg tudom védeni magam. A harapása nem halálos rám nézve, mégis az éberségem erősebb, mint eddig. Figyelem minden egyes mozdulatát, miközben illata rég beitta magát az orromba...

→ 464 → Close your eyes → → ©

Hallani más fájdalmát, és átélni két külön dolog. Tudom, mit él át, és nem tudok segíteni, vagy felgyorsítani, csak mellette tudok lenni, hogy ne legyen egyedül. Mellettem is voltak, amikor először megtörtént, és borzalmas volt. De senki nem így volt mellettem. Aki nem változik át, hanem biztat. Bár nem vagyok biztos magamban, hogy képes leszek, segíteni, de minden erőmmel azon leszek, hogy végig mellette legyek. - Azt nem mondom, hogy fájdalommentes lesz, de rövidebbé válik, könnyebbé, és a sors iróniája, de hozzászoksz. A részeddé válik ez a fájdalom - Mondom ki nyíltan. Nem egy-két alkalom lesz, hogy jobb lesz, hanem több, bár én odáig sosem jutottam el. Párszor változtam csak át, majd jött Klaus, aki tett egy hamis ígéretet, hogy jobb lesz, hogy segít, én persze hittem neki. Hittem és pórul jártam. Ennyi a történet. Nem tudok vele mit tenni, a köteléket sem vagyok képes megtörni, mert rettenetesen fáj. Ha bele gondolok valahol örülök neki, hogy hibrid vagyok, és annak is, hogy nem kell átélnem a telihold fájdalmát, már csak azért is, mert különben nem tudnék segíteni neki. Már rég átváltozva vonyítanék a holdra, vagy épp rátámadnék valakire, nem tudom. Csak... Mély levegőt veszek, és magamhoz szorítom, ahogy jön a hullám, majd elengedem, mikor elmúlt. egyre sűrűbbé válnak, szóval talán közeledik a vége, az átalakulás.
- Te farkas vagy, ő vámpír. Ennyi nekik bőven elég arra, hogy megöljenek. Én pedig hibrid vagyok, ami a két faj keveréke, tehát az én fajomat is irtják, már alig vagyunk páran - Vallom be őszintén. Bár nem mondtam el a Kéaus általi mészárlást, mikor többünk odaveszett. akkor azt hittem, csak én és Tyler maradtunk, de kiderült, hogy ez a Charity is hibrid, bár fogalmam sincsen hogy néz ki, és azt sem hol él, vagyis él-e még, vagy elkapták őt? Nem tudom, de meg kell győződnöm róla, mi van vele. De remélem azért tud magára vigyázni. Nekem itt és most szerencsém volt. Ha többen vannak, ketten vagy hárman, nem hiszem, hogy ilyen szerencsém lett volna, bár ki tudja. Megcsóválom a fejem, hiszen ez a lány még segíteni sem tudott volna leláncolva, ő lett volna az első áldozat. Én pedig a következő.
- Klaus egy Ősi. Az első hibrid. Ő teremtett, én pedig kötődök hozzá. Minden hibrid kötődik. Kényszeresen meg kell tennünk, amit kér, még ha azzal nem is értünk egyet. Engedetlen voltam, így megtiltotta, én pedig bármit tehetek, nem tudom még felhívni sem. - Hajtom le a fejem nagyot sóhajtva, majd az órámra nézek. Talán három, vagy négy órája vagyunk itt? Nem tudom, mikor jöttem ide, csak azt, hogy a hold már biztos magasan jár odakint, és a lány hamarosan elveszti az öntudatát, és előbújik az állat. Aki támad, és kizárásos alapon rám, mivel félig vámpír vagyok, meg egyedüli élőlény vagyok itt vele, mégis vállalom a kockázatot. Megbirkózom vele.
- A farkasölő legyengít. De...borzalmas íze van, és ezek a láncok pedig gyengék lesznek - Rángatom meg enyhén a láncokat, miután oda mentem, ahova ki lett erősítve. Látszik rajta, hogy kezdő, de hisz először alakult át, honnan is tudhatná? Senki nem tanította meg. Senki nem avatta be abba, mi folyik az emberek háta mögött az éj sötétjében, vagy a telihold fénye alatt. Valamiért úgy érzem segítenem kell neki, ha már magamon képtelen vagyok. Meg fogom tenni, és talán még haza is kísérem. Ne kószáljon egyedül ilyenkor. Bár szerintem reggel lesz, mire ember alakban láthatom ismét.
- Igazán nincs mit, hiszen végül is egykor én is farkas voltam... És Oliver vagyok, így már nem vagyok ismeretlen - Eresztek el egy rossz poént, majd lenézek rá, ahogy még mindig a lánc mellett állok csípőre tett kézzel. Ám amikor ismét összerándul, vámpírsebességgel sietek hozzá, hogy átkaroljam. Sűrűsödnek, szemmel láthatóan, és lassan tényleg elveszti az öntudatát. De itt leszek vele. Mert itt kell lennem vele.
- Nem sokára vége lesz. Nyugi... -Nyugtatom, de ez nem csak neki szól, hanem magamnak is, mert feszültté tesz ez az egész. Sokáig tart és szinte érzem a lány fájdalmát. Csak magamhoz szorítom, és most nem engedem el...

→ 659 → Close your eyes → → ©

A szenvedését rossz végig hallgatni, de muszáj leszek. Valami azt súgja, hogy nem hagyhatom egyedül. Mi lesz, ha jön valaki? Aki ismét meg akarja ölni... De nem csak ettől félek, hanem attól, hogy a láncok nem lesznek elég erősek, és akkor elszabadul, majd megöl valami túrázót, amit sosem fog tudni megbocsájtani magának. Ahogy én sem tudtam, mikor Pandora nélkül változtam át. Elkéstem vele, nem tudtam, milyen erős lánc kell, mert a régi elszakadt. Fogalmam sincs, mennyit szenvedtek, de förtelmes érzés volt a három fiatal szétszaggatott testrészei között kelni. Szerencse, hogy hibridként ha átváltozom, még emlékszem is a történtekre. S valahogy akkor is égető vágyat érzek arra, hogy vámpírokat marcangoljak szét. Mert tudom, hogy a harapásom mérgező rájuk nézve. Pedig nem vagyok egy ellenséges kölyök, sőt vannak vámpír ismerőseim, például Dominic.  is rendes, és nem bántanám a világért sem, de akkor muszáj volt, hogy azt higgye, mert a lány meghalt volna.
- Ne félj, minden átalakulás egyre könnyebb lesz majd - Érintem meg egy pillanatra az arcát biztatóan. Tudnia kell, hogy segíteni fogok, ha elszabadul, majd nem tévesztem szem elől, nehogy ártson valakinek. Szerencsére vámpír is vagyok, szóval képes leszek követni őt, ha mégis elszakadnak a láncok. A fenti ajtók nem tartanak sokáig, eléggé korhadtnak tűntek, és bár idelenn nem fa minden, mégis...  Emlékszem rám is furán néztek a boltba, miért megyek két hét alatt harmadszorra egyre erősebb láncokért. Még szerencse, hogy nem fogyaszt verbénát. Nem mondhatom azt neki, hogy leláncolom magam, és addig változom vérfarkassá, amíg meg nem töröm a teremtőm felé érzett kötődésem, mert még vagy a zsarukat hívja, vagy a diliházat.
- Átváltoztattak. De ez bonyolult, és többé már nem lehetséges. Mindent elmondok. Aki rád támadt, okkal támadt rád, engem is megölt volna, ha nem vagyok gyorsabb... - Kezdek bele a szavaimba, amik csak jönnek és jönnek, mi tagadás szeretek beszélni, és neki el is mondanám, hogy lettem ilyen, de ahhoz a legeslegelején kellene kezdeni, bár elterelném a figyelmét, mégsem akarom untatni. Majd ha az egésznek vége lett, és visszaváltozott, majd meghívom egy kávéra, vagy egy erősebbre, és akkor beavatom, mert senki ne tette meg azelőtt. Így magamra vállalom. - A vámpírok és vérfarkasok örökké harcolnak. De most a vámpírok már az én fajtámat is irtják, ami így a kihalás szélére került. Azért teszik, mert félnek. Mert a harapásod halálos rájuk, ahogy az enyém is - Beszélek tovább, majd abbahagyom, mikor megszólal. Riporter. Tökéletes álca lehet, csodálom, hogy nem fél, hogy lebukik. Még én is rettegek, hiszen az egyetem nekem is álca, meg tökéletes rejtek, hiszen kevesen keresnének egy hibridet egy egyetemen. Vagy ilyesmi, bár nem vagyok mindennel tisztában. Csak azzal, hogy én mi vagyok, és ez mivel jár. A farkaslét sem új nekem, és tudok a lánynak segíteni, be kell avatnom, mert ha nem tud semmit a világról, amibe már bele tartozik, akkor könnyen a vesztét okozhatja. - Elvileg csak nyaralni jöttem ide. Aztán Klaus hibriddé tett, elvágott a nővéremtől, és most itt alakítottam ki az életem, ami eddig tök unalmasnak tűnt. Tudod vizsgák, egyetem, bulik... - Nevetem el magam, majd mikor a lány ismét összerándul, odamegyek hozzá, hátulról karolom át, amíg el nem múlik. Nem tudom, miért alakult ki ez a szimpátia irányába, de valahol sajnálom is őt. Hogy már nem lehet csak úgy hibrid. Bár a minap hallottam valamit, hogy rebesgettek valamit Klaus csodababájáról. Talán az lenne a megoldás? Vajon ezért óvja jobban azt a gyereket mint a teremtményeit? - Nem lesz semmi baj... Van egy növény, ami legyengít, de az íze mint az akkusav... - Húzom el a számat, majd elengedem, amint inni kér, valahol elhagytam a táskámat, körbefordulok a tengelyem körül, majd meg is látom a sarokban, ahová a vámpír hajított. Volt vizem azt hiszem. Kisvártatva elő is kerül a víz, amit egyből oda is viszek neki, a kezébe adnám, de rá kell jönnöm, hogy az kicseszés lenne vele, nem tud inni belőle, így magam csavarom le a tetejét, és tartom oda a lány szájához. - Tessék, igyál... - Suttogom, miközben a tarkóját is megérintem. Még a végén azt hiszi, hogy rá akarok mászni, bár elég vicces lenne átváltozás közben. Meg amúgy is, oké, hogy csinos, de nem fogok rámászni egy elhagyatott kunyhóban, mikor éppen jól hallhatóan fájdalmai vannak. Bár a haverom megtette volna, én visszavettem kicsit. Hogy miért, magam sem értem. Inkább az életem a fontosabb...

→ 712 → Close your eyes → → ©

Végignézek a lányon, biztos hogy pár évvel idősebb mint én, majd visszanézek a fickóra, s próbálok a kinti sötétségben meghallani valamit, ami arra utal, hogy többen vannak, vagy csak egyedük. Nem létezik, hogy csak ez az egy jött csak, vagy tényleg? Kifigyelhették, és mivel úgyis egyedül volt, így egy támadta meg? Vajon hogy dolgoznak? Bár nem tudják, hogy én ki vagyok, ez a fickó már nem fogja elmondani, mégis egy kis aggodalom lett úrrá rajtam, hiszen engem is figyelhetnek, így cseppet sem vagyok biztonságban. Remek. Mondhatom igazán remek, hogy a vizsgáim helyett ezzel kell foglalkoznom. Hogy ne nyírjanak ki két zh között. Megcsóválom a fejem, majd végignézek a lány fájdalomtól rázkódó testén, és egy pillanatra megsajnálom., Nekem ezt nem kell átélnem, és ez a látvány megerősít abban, hogy soha többé nem fogok átváltozni.
- Ez az első? - Nézek ismét végig rajta, és rossz hallgatni, ahogy szenved, hát még látni. Elég szerencsétlen megoldás ez a leláncolósdi, talán segíthetnék neki. Talán megmutathatnám, hogy át tudok én is változni, de ez a gondolat egy pillanatra aggodalommal tölt el. Nincs is nálam váltóruha, persze nem emiatt aggódom, hanem amiatt, hogy megláthatnak, és engem is megölhetnek átalakulás közben. Akkor sebezhető vagyok. Amit nem szeretek, így amellett döntök, hogy így maradok.
- Ha már átváltoztál, akkor az nem fáj... A visszaalakulást átalszod - Próbálok lelket önteni belé, bár elég béna módon, és fogalmam sincs, hogy tehetném biztatóbban, de feszélyezve érzem magam, hiszen látszólag szenved, de semmit sem tehetek ellene. Hallom a csontjait ropogni, és így még rosszabbnak hat. Valahol ez is segít abban, hogy maradjak olyan, amilyen. Már szinte feladom a húgom kutatását is, már csak arra tudok gondolni, hogy össze kell állnom egy hibriddel, akivel védhetjük egymást. - Egy kicsit ez is és az is. Hibrid volnék, egyszerre farkas és vámpír, és irányítottam igen... - Próbálom elterelni a figyelmét arról, ami rá vár. Hiszen az első jó pár órán át el fog tartani. Nem tudom, hogy az enyém milyen hosszú volt, de felért három nappal is, pedig nem volt annyi. - Ez a mocsok egy vámpír volt, és meg akart ölni... De ne aggódj, itt leszek veled amíg véget ér - Biztatom, vagy nyugtatom, valahogy elérte, hogy aggódjak érte, pedig azt sem tudom, hogy hívják, vagy miért van itt. akár lehetne egy csapda is. A nővérem is ilyen, mint ő, emlékszem, mikor átváltoztunk. Mind távolinak tűnik, mintha egy másik élet lett volna. boldog voltam akkor, és most is igyekeznék az lenni, de túl sok a gond, ez a vadász, akkor fel kell keresnem valakit, aki lehet, hogy rám vágja az ajtót.
- Oliver vagyok, és te? Honnan tévedtél ide? - Igen, ilyen ostobaságokról akarok vele beszélni, mert ezzel is terelem a gondolatait, és nem kell az átváltozással foglalkoznia, nem kell arra gondolnia, ami úgyis bekövetkezik. Fájni fog, és szinte véget nem ér lesz, de próbálok neki segíteni, ahogy tudok. Persze egyelőre semmi hasznomat nem érzem, de ez talán majd változni fog.

→ 486 → Close your eyes → → ©

Ki kellett szellőztetnem a fejem. A napokban történtek felzaklattak. Klaus hívása csak hab volt a tortán. Megerősített abban, hogy soha többé nem láthatom Pandorát. Hacsak ő nem talál rám. Azt akarom, de hogy, ha fel sem vehetem vele a kapcsolatot? Jelet sem adhatok neki. Feladtam. Igen. Összetört, hogy Klaus még a távoli New Orleans-ból is képes porig alázni, és érvényesíteni az akaratát. A napokban kutattam, de semmit nem találtam azzal kapcsolatban, amit mondott. Semmi vadász, aki meg akart volna támadni. Nem kérdeztem körbe senkinél, hanem jártam az erdőt, a külvárost, a Grillt, hallgatóztam, vártam, hogy megtámadjanak, de semmi. Azt sem tudják, hogy én hibrid vagyok. Csak egy átlagos srác vagyok, aki pszichológiát tanul az egyetemen, hogy legyen valami diplomája. Ebbe ölöm minden időm. Így nem kell gondolkodnom. Mirandát sem hívtam fel a találkozás óta, pedig a lány egy angyal, aki meg tud nyugtatni. Ártatlan és nem szabadna belekevernem a világomba őt. Kerülöm. Muszáj kerülnöm. Úttalan utakon kutatom azokat a rohadékokat, akik üldözik a fajtámat. Eddig azt hittem, csak én maradtam és Tyler, de ez a Charity. Eddig azt is halogattam, hogy felkeressem. Hogy venné ki magát? Mit mondjak neki? "Hello. Klaus küldött... " Tök gáz ez az egész. Nem vagyok több, mint egy istenverte pincsi, aki úgy ugat, ahogy a gazdája füttyent. De nem akarom már megtörni ezt a köteléket. Alig pár napja döntöttem el. Fájdalmas, és csak felhívom magamra a figyelmet. Talán a legjobb lenne, ha eltűnnék a városból.
Sikoltás riaszt fel a gondolataimból, és a hang irányába fordulok. A felhők mögül kikukucskál a telihold vakító fénye, így bevilágítja előttem az utat. De nem csak a lány szagát érzem meg, ahogy közelebb megyek a hangok irányába. Egy rohadt vámpír. ~Francba!~ káromkodom el magam gondolatban, és összeszorítom az állkapcsomat. Nem hiszem el, ez az én szerencsém. Átszelem a távolságot, de nem megyek közelebb, csak annyira, hogy halljam az eseményeket, ami a házban történik. Egy nő, láncok csörgése, és egy diadalittas férfihang. ~A francba, a francba is Oliver~ Beszélek magamhoz gondolatban. Nem kellene itt lennem. Ez lehet az a vadász, aki hibridekre vadászik? De a lány vérfarkas. A pasas pedig egy rohadék vámpír. Összeáll a kép. Nem csak a hibrideket akarja, hanem azokat is, akik azzá válhatnak, de miért? Miért éri ez meg neki? Hiszen a Hasonmás vámpír. Utóda nincs, így a hibridek teremtése többé nem lehetséges. Újabb sikoly ébreszt fel, mely ahelyett, hogy menekülésre késztetne, maradok, sőt lemegyek, még akkor is, ha ez egy átkozott csapda. A férfit a falnak szegezem, és tekintetem feketévé válik, íriszeim pedig borostyánszínűvé. Hatalmas szemfogaimat kivillantom.
- Mi a francot akarsz te itt? - Kérdezem a vámpírt, de nem felel, csak felröhög. Idegesít.  Szívem szerint darabokra tépném.
- A kis hibrid eljött a kivégzésére... Te leszel a következő, akit a nagy és gonosz hibrid elveszít! - Fenyeget, majd fordít a helyzeten, belém szúrja a tőrét, ami ezüst, ráadásul rajtam mit sem ér. Ezzel csak annyit ért el, hogy felbőszített, és már ugranék neki a torkának, de elhajít az egyik sarokba, és érzem ahogy fájdalmasan zuhanok alá, akár egy rongybaba. Egy pillanatra felnyögök, érzem, ahogy megrepedt egy bordám, és valami belém állt, egy fadarab. A szívem közelében ért célt, és a fogaimat összeszorítva tépem ki onnan.
- Mit akarsz tőlünk? - Nyögöm ki regenerálódás közben, és figyelem, ahogy a lány felé indul. Ezt nem hagyhatom. Sebesen szelem át a köztünk lévő távolságot, majd hátulról támadok, abban jó vagyok, a nyakába harapok kieresztett szemfogaimmal, majd leterítem, és még kétszer belemélyesztem a fogaimat, hadd áradjon szét a mérgem a testében. - A vérfarkas harapás végez a vámpírral, én félig az vagyok. Ironikus, hogy Klaus vére a gyógyír, de egy cseppet sem kaphatsz belőle nem? Vannak társaid? Miért ölöd a fajtámat? - Célzom neki a kérdéseket, miközben egy padlódarab a kezembe kerülve a szívének szegeződik. Ismételten a képembe röhög, amit nem tudok tolerálni, így belemélyesztem a tompa fadarabot, melyre felmordul.
- Sokan vagyunk, és én csak a hírnök vagyok... Kutakodj csak, de jól vigyázz, még a végét a fejedet veszik - Duruzsolja gyenge hangján, mely a méreg miatt töri meg a fickót. Majd a váratlan fordulat, amire én sem számítottam, megfogja a fadarabot tartó kezemet, és a szíve felé irányítja. Megölte önmagát? Döbbenten nézek magam elé, és valahogy fel sem tűnik a lány a háttérben, akinek az életét menteni jöttem ide. Majd lassan feleszmélek, és odasietek hozzá.
- Hé! Egyben vagy? Jól vagy? - Faggatom, és megérintem az arcát. Tudnom kell, hogy nem hiába kockáztattam az életemet. Az is csoda, hogy így rá tudtam támadni, szóval mégsem volt olyan nagyon idős vámpír. Mindenesetre bosszant, hogy többen is lehetnek még, fel kell keresnem Charity-t...

•• Words: - •• Music: - •• Note: Ne haragudj, nem ment több. •• ©

•• Words: - •• Music: - •• Note: - •• ©