ღ zene: Bring the fire ღ megjegyzés: - ღ

Első szabály: Ne bízz soha senkiben! S hogy miért nem? Nos a képlet egyszerűen egyértelmű, drága barátom. Ha bízni kezdesz, akkor elvárják tőled azt, hogy folyton higgyél nekik, s ha mindezt megteszed, akkor egy adott pillanatban hátba szúrnak szépen, és voltaképpen mindösszesen nemcsak egyszer teszik meg, hanem mindaddig tetézve a dolgot, amíg megbízol bennük. Az emberek naivak, s épp ezért bocsátanak meg folyton mindenkinek, épp ezért adnak új esélyeket, s épp ezért csalódnak oly sokszor ezután. Azt hiszik az élet könnyed játék, s minden fenékig tejfel, de korántsem az. Nem lehet megbízni senkiben sem: sem idegenekben, sem a barátaidban, sem a családodban, sem a szerelmedben, de legfőbb képen bennem sem! Bárki előszeretettel elárul, tönkretesz, avagy semmibe néz, hisz mindenkinek csak az számít, hogy elérje az önmaga célját, nem de? Mindenki önző, és ezáltal pedig önös érdekű. Nekem is önmagam az első, és egyetlen egy pillanatra sem bízok meg senkiben sem, így felvethetőleg nem is tervezek tartós kapcsolatokat. Kihasználom ezt, meg azt, elveszem ezt, meg azt, és ennyi. Miért érdekelne engem ez a nő? Miért érdekelne engem bárki is? Úgy sem számítok nekik, sőt soha senkinek sem számítottam, ami oda juttatott engemet, hogy nemcsak a lelkem, de maga a szívem is mélyen fekete.. fekete? Nos lehet ez még enyhe kifejezés rá, hisz jóval sötétebb még annál is. Sőt az éjszaka árnyalatánál is. Tehát, ha egy percre is bízni kezd bennem, akkor őrült, mert hát miért is ne verném át? Vagy lehet, hogy önmagamat adom, s nem verem át? Ki tudja, nem de bár? De azért annyi biztos, hogy a 'szövetségesem', már ameddig hasznát is lelem természetesen, s tudok mivel kötekedni nála, mert más különben hasznavehetetlen.
-Igen, természetfeletti plusz.-Bólintok rá a szavaimra könnyedén.-Nyilván azért nem hallottad, mert te máshogyan nevezed.-Kacsintok egyet játékosan, ahogy mosolygok közben. Nem tudom, hogy pontosan mivel is rendelkezik, de nem is érdekel, hisz nekem nem árthat. Nem vámpír, nem boszi, csak egy ember.. egy kis extra turbóval, szóval nem is annyira közveszélyes, viszont én annál inkább. Nem nagyon hat meg a stílusa, hisz szinte látom rajta, hogy gyűlöl, megvet, és lenézz engem. Ami mondhatni jogos is lehetne, de kettőnk közül nem én vagyok a tesztalanyka, hanem ő. Nyilván valamit csináltak vele, hogy olyan vadász legyen, amilyen, hisz azzal nem etet be, hogy ő vámpír. Szóval erről ennyit, azzal pedig csak olajat önt a tűzre, hogy ilyen flegmán bánik velem.
-Én tartom a szavamat.-Mondom kijelentve a mondandómat komolyan, de persze ez csak addig lesz érvénybe, amíg tisztalapokkal játszik. Egyetlen egy megtévesztés, és a rémálma leszek, ezt garantálhatom a drágának. Bár már most is játszadozik velem, ami azt sugallja, hogy hülyére akar venni, de azért.. ennyire hülye nem vagyok. Nem hiszek neki, sőt kifejezetten le lehet olvasni az arcvonásaiból mindent, vagy a szemeiből is ki lehet látni. Csak figyelmesnek kell lenni, sőt alaposnak. Bár nem mondom, hogy tökéletes látnok vagyok, de ez részletkérdés. Könnyed léptekkel követem az autójához őt, minden kérdés nélkül, s nem elsietve a dolgokat, hisz nem rohanok. Ezután előállt egy bemutatkozási résszel. Hmm.. Gwen? Ironikusan felsóhajtok, és mosolyogva állok meg az autó mellett, de egyetlen egy nevet sem ejtek ki az ajkaimon, hisz minek? Csak figyelni kezdem őt könnyedséggel, ahogy átöltözik, majd ahogy meglebegteti a kulcsot a keze közt, hogy ő vezet.
- Kai, gyerünk, térj észhez, de azonnal! - Figyelmeztettem magamat gondolatba, ami vicces, mert hát... mert hát csak úgy vicces. - Tehát, Kai, három.. kettő.. egy. Ne higgy neki, hisz csak úgy is hülyére vesz, azaz fogd meg magad, és sétálj el, vagyis nem. - Megrázom a fejemet erősen. Ez a nő amúgy tényleg hülyére vesz, hisz ha tényleg a szövetségesem akart volna lenni, akkor nem ilyen stílusban beszélne, ahogy most is. Csere alkukat előszeretettel kötök, de ebben a történetben semmi hasznom nem lenne. Vadász, tehát ki akarna nyírni egy idő után, s azt sem nézné, hogy ember vagyok. Pszichopatának tart, s tekintve, hogy bántottam.. na igen.
-Mystic Grill.-Mondom ki könnyedén végül azt a helyet, ahol a drága kis tesóm dolgozik, s akit alig pár évesen kiakartam nyírni Luke-al karöltve, de nem jött össze. Milyen nevetséges ez voltaképpen, mármint, hogy nem sikerült, de nem baj, majd meghal úgy is mindenki.-Jaa, párdon, milyen udvariatlan is vagyok én magam. A nevem Kai.-Ezzel pedig azt kezdhet, amit csak akar, hisz nem mondtam utónevet, míg balszerencséjére nem vagyok Mystic Fallsi, s a világban hány Kai lehet? Hát sok! Lényegtelen végül is, ha szerezz infókat, mert én nem tagadom le önmagam, még ha ő nem is Gwen.. mert hát miért is mondott volna igazat? Tehát beszállok könnyedén a kocsiba, majd becsapom magam után az ajtót egyszerűen.

ღ zene: Bring the fire ღ megjegyzés: - ღ

Úgy támadom meg őt egy hirtelenszerű cselekménnyel beiktatva immár másodjára, hogy a lehető legkevésbé számít rá, de ez voltaképpen nem az én hibám. Kiszámíthatatlan vagyok, és teljesen őrült, tehát jogosan érezhette volna azt, hogy csupán csak átverem, szóval csak magát okolhatja, amiért egy újabb fájdalmi érzetet kell elviselnie, tekintve, hogy nem alkalmazza jól az amúgy már alapvető ismereteit, és tapasztalatait, vagy tán nincsenek is neki? Viccesnek találom a helyzetet, főleg, hogy a fájdalom okozója közvetlenül én vagyok. A kijövetelem óta sokkal szabadabbnak érzem magamat, és teljes joggal mondható, hogy kiegyensúlyozott lettem, hisz szabadon kiélhettem a vágyaimat bármikor, és bárkin, akin csak akarom. Jó, persze vannak nálam erősebbek is, de minden helyzetben ez a móka az, ami egyre, s egyre előrébb hajtó tényként szolgálhat, főleg mivel ez kihívásnak minősül, egy nagy akadálynak, amit túl kell élnem, s meg kell vívnom, azért, hogy én győzzek, azaz nyerjek. Mert én voltaképpen mindig elnyerem azt, amit akarok. Nincs olyan, hogy a tények ne az én kezemre játszanának, így jogosan, és teljesen egyértelműen véghez viszem a bosszúmat, ami a kis kovenemet illeti.
-Milyen cuki kis becenév ez nekem, köszönöm tehát, kedves.-Mosolyodok el könnyedén, ahogy jót szórakozom a 'rohadék' szón. Sokféle jelzővel illetek már engem, de egyik sem hatott meg sosem, csupán azok voltak rám hatással, amit a családom gyakorolt rám. Szörnyszülött, nem ide való, kiközösíthető... csak hogy éljek párral is eme szép gondolatmenet közepén. A tetteik is megmutatták minduntalan, hogy elutasítanak, hogy nem kérnek belőlem, hogy én nem vagyok hasznos, hogy én csak egy könnyen kijátszható személy vagyok; egy gyerek, egy szörny.. S hogy mi volt a vétkem? Nem születtem eszményi boszorkányerővel, mint ők, így azt gondolták, hogyha bezárnak szépen engem egy börtönvilágba, akkor megszűnik a problémájuk, de ez nem ily könnyedén megy. Én kijöttem, s immár mindenért számot veszek rajtuk, amiért csak kell. Apám, az ikertesóm, a kis tesóim, a koven.. mindenkin tehát! Nem lesz kivétel, nem lesz különbség tétel, hisz nekem nem számít az életük.. csak feleslegesek eme Földre.
-Én is úgy gondoltam, hogy ez az egyetlen lehetőséged van.-Mondom nevetve a dolgon, hisz csak hülyéskedek, mert mondhatott volna nemet is, és abban az esetben itt hagyom magára, ő pedig elcsúszik egy remek lehetőségtől, de mivel belement, ezért élt a mával, azaz a nyerési eshetőséggel, amit szolgálhatok, feltéve ha nem tesz nekem keresztbe minduntalan. Neki nem kell ártatlanokat ölnie, s én sem ölök ártatlanokat, csak azokat, akik engem tönkretettek. Na jó néha egy-két kivétel becsúszhat, ami vicces.-Dehogy ölsz te meg engem, ahhoz túl kevés ez a kis természetfeletti plusz akármi.-Hangom rideggé válik egy pillanatra, ahogy én magam szinte magam előtt látom, ahogy megölöm. Képes lennék rá, hisz nem lenne bűntudatom sem, de mivel a 'szövetségesem', ezért nem bántom őt. Sokkalta inkább élek azzal, amit ő tud, ő pedig élhet azzal, amit én nyújthatok a számára, és ennyi.
-Nyugalom te nem is bántasz ártatlanokat.-Mondom ki egyszerűen, ahogy mélyen szívom magamba a levegőt, majd néhány lépéssel még hátrébb kerülök tőle.-Nem, nem megbízást teljesítesz, csak úgy kölcsönös hasznot húzunk egymásból, amikor kell, azaz szükséges.-Mondom részletezve, majd elmosolyodva rátekintek.-Mit szólnál egy kis étkezéshez? Ezer örömmel meghívlak. Egy kis ismerkedés sosem árt, nem de?-Mosolygok továbbra is, ahogy a kezemmel a kijárat felé mutatok.

ღ zene: Revenge ღ megjegyzés: - ღ

Minden szívdobbanás, minden lélegzetvétel, minden éltető tett, s minden lépés, mely elhangzott egykoron, nos mit sem ér a mára tekintve. Egyik sem vált meg, egyik sem hozz vigaszt, vagy nyújt menedéket, hisz az elkövetett cselekedeteknek maró hatása lesz a jelenre tekintve is, s ki netán akkor voltál, mára nem lehetsz immár. Nem futhatsz el a sors elől, s meg sem válthatod magad, ha a tiszta lelkedet beszennyezte a családi fogalom maga. Talán az élet kegyetlen volt velem, de esélyt adott arra, hogy megbosszuljak minden ellenem elkövetett vétket, sérelmet, s elégtételt vegyek egy olyan kovenen, amely voltaképpen a családomat is magába foglalja egyúttal. Elárultak, kiközösítettek, s az első pillanattól kezdve rossznak tartottak. De hát nem ezt akarták, akkor? Ők tettek ilyenné, ők formáltak, s ők juttattak eddig el, így hát joggal mondható ama állítás, hogy nem én magam vagyok a gonoszság, hanem saját maguk, csak eddig képtelenek voltak felfogni. Végül is a lényegen nem változtathat, hisz akár gonosz vagyok, akár nem, akkor is bosszút állok, ha ez az egyetlen tettem az életem alatt.
Azt szeretem az emberekben voltaképpen, hogy tudatlanok, naivak, s túl könnyen becsaphatóak. Szinte minden szónak bedőlnek, s hajtja őket a hajsza az ismeretlen után, pedig lehet épp egy hatalmas nagy csapdába sétálnak bele. De nem foglalkoznak vele, nem érdekli őket, csak mennek a fejük után.. milyen kár, pedig legtöbb ember, ha csak egy kicsit gondolkozna, akkor máris másabb lenne a világ. Nem lenne ennyi véráldozat, nem lennének ennyire könnyű prédák. Egy kis szem kinyitás kell nekik, meg egy csöppnyi ész, ami hiányzik jelenleg belőlük. Oly könnyedén rángathatóak egy dróton, csak hogy azt hallják, s azt lássák, amit akarnak, pedig nem lenne nehéz a valóság igazi oldalát szemlélni. Elmosolyodom, ahogy a nőt figyelem. Csak egy kellék, egy mozgatható sakkfigura a táblán jelenlegi pillanatomban, hisz olyan simán besétált a felállított ketrecbe, mely lehetne akár a veszte is. S tán mostan én lennék a végzete, az, ki megadja számára az utolsó döfést?
-Mindketten.-Válaszolom halkan a szót, ahogy megformálva hagyja el az ajkaimat. Túl könnyedén, s túl közel jött. Túl egyszerűen, s túl egyértelműen tette. Túl naivan, s túl tudatlanul ment ebbe bele. Mégis mit hit, avagy miben hisz még jelenleg is? Igazság szerint számítottam egy másabb fajta kimenetelre, de hát sajnos tévednem kellett.. naivan képzeltem magam elé ama tényt, hogy van egy kis esze, csak egy kicsi. Megrázom a fejemet, ahogy hallgatom őt, és mindaz, ami elhagyja ajkait csak mosolygásra késztet. Nem válaszol sem igennel, sem nemmel, épp azon paklival trükközik, hogy kíváncsiság. Többet szeretne tudni, s mi más is lenne egy emberben a fő mozgató rúgó, ha nem ez? Két kérdése némileg elgondolkoztat, ahogy jobb kezemet magam mellé engedem, s egyetlen apró varázslattal elérem, hogy a kezembe kerüljön a kés. A markolatát élesen szorítom meg a kezem közt, ahogy mélyen a nő szemeibe vésem a tekintettem, majd hangosan felröhögve végül egyetlen mozdulattal a gyomrába szúrom a kést ismételten.
-Első szabály: Ne bízz senkiben se, hisz csak magadra számíthatsz, ilyenkor se család, sem pedig barátok nem számítanak, hisz ők is hátba szúrhatnak akár!-Ejtem ki komoly hangsúllyal, ahogy bal kezemet a törékeny kis nyakára helyezem eközben.-Második szabály: Mindig légy éber, akármilyen helyzetben is légy!-Mondom, miközben jobb kezemet még mindig a kés markolatán tartom, így forgatom meg a nő gyomrának belsejében, hogy érezze a fájdalmat.-Harmadik szabály: Tűrj, még akkor is, ha eszméletlenül fáj!-Húzom ki belőle egyetlen egy mozdulattal a kést, majd tekintetem a véres pengére siklik, ahogy bal kezemet elszedem a nyakáról.-Hogy mit tudok ajánlani, ami neked is a hasznodra válhat? Nos pontosan ezt.-Emelem meg a szeme elé a kést.-Megtaníthatlak jobbnak lenni, mert ezek alapján túl könnyedén el lehet veled bánni, s szerintem nem akarsz meghalni.-A belső zsebembe csúsztatom a kést, ahogy egy mozdulattal ellököm magamat a kőfaltól, s a nőtől, hogy hátrálva messzebb kerüljek tőle.-S hogy neked mit kell tenned? Semmi megerőltetőt, csak együtt kell velem dolgoznod, s megígérhettem, hogy senkit sem bántok alaptalanul.-Mosolyodom el ravaszan, ahogy pillantásom ördögivé válik. Már csak rajta áll, hogy belemegy-e, vagy sem.. innentől kezdve.

ღ zene: I'm so sorry ღ megjegyzés: - ღ

Megpróbáltak félreállítani azzal, hogy egy börtönvilágba zártak, tönkretettek azzal, hogy számba sem vettek, s most, hogy szabad vagyok mindezért megfizetnek. Nem én adtam magamnak a Malachai nevet, nem én kértem, hogy szüljön meg az anyám, s nem is én voltam az, aki nem foglalkozott apámmal, vagy magával a testvéreimmel. Mindegyik oda-vissza volt önmagáért, s mindegyik a győzelemre hajtott, de amikor elhullottak a szemem előtt, akkor voltaképpen én nyertem meg a csatát. Nem törődtek velem, nem számítottam, s egy szörnyszülöttnek nevezett a saját apám, mert nem volt boszorkány képességem, hisz mindezt csak elszívtam másoktól, s épp ezért is voltam mindig távol tartva a többiektől. Én voltam a szörny. Én vagyok a szörny. Én leszek a szörny! Ezt akarták, nem de? Akkor igenis feléledt a kis pokluk, s egyesével hullanak majd el a lábaim előtt, hogy aztán a saját kínjuk közepén könyörögjenek a halálukért, miközben én semmit.. ismétlem: semmit sem fogok érezni! Örömmel ontom majd a vérüket, s ezer hálával küldöm ezáltal őket a túlvilágra, de csak azt követően, hogy előtte jól megkínoztam mindegyiket. Jo.. igen, neki nem kell annyit szenvednie, mint terveztem, mert hát.. párbajunk lesz, amelybe belehal logikus módon gyorsan, s én megpecsételem a győzelmem sorát. Túl magabiztos vagyok? Ugyan már, hisz én mindig győzök, s ezen nincs is mit túl ragozni, nem de? Tehát most ugorjunk azon részhez, hogy ez még egy kicsit arrébb van, és ideje a valóságban lennem, bár már ez is valóság lassacskán..
Figyelemmel kísérem őt, ahogy kihúzza magából a kést. A hátamat még erősebben nyomom neki a hideg kőfalnak, ahogy én magam szinte megremegek egy pillanatra ezen tény által. Lassan veszek egy mély levegőt, és figyelem, hogy mégis mit fog mondani, avagy tenni ezek után. De előre behatározható azon cselekmény, hogy őrültség lenne nekem esnie, ha csak nem akar meghalni, mert abban az esetben rásegítek. Nem hiszem, hogy vámpír, mégis ennek ellenére a sebe is igencsak hamar veszi gyógyulásra a dolgot, ami valljuk be érdekes. Hmm.. talán meg is van, hogy immár mire is kell ő nekem, bár a történtek után kétségbe vonom, hogy belemegy mindebbe, de szerintem mindketten jól járunk azzal, ha igent mond. Egy próbát a részemről megér, ha meg nemet mond, akkor így járt, hisz ő bukik többet, s nem én.
-Ez a beszéd, szépségem.-Lököm el magam egy mozdulattal a kőfaltól, majd a közelébe sétálva megállok, s megragadva a kezénél felhúzom a földről, hogy ne ott üljön immár. Mélyen a szemeibe vésem a sajátjaimat, s fogva tartom ezáltal azokat.-Tudod arra gondoltam, hogy mindketten jól járnánk, ha igénybe vennénk egymás társaságát.-Hangom sejtelmes, ahogy egy ravasz mosolyt öltök.-Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy legyünk partnerek? Tudod egy kis kölcsönös segítség mindkettőnk számára hasznos lehet.. szóval mi a válaszod: igen, vagy nem?-Felvonom a szemöldökömet egyszerűen, ahogy a bal kezemet a falra teszem, és a nőt pedig finoman a falnak nyomom, így lépve hozzá még közelebb. Csak rajta áll ennek az egésznek a kimenetele, mint a döntés is. Vagy él a segítségemmel, vagy nem, vagy elrontja a helyzetet, és harcolunk, vagy élve a lehetőséggel megragad egy remek alkalmat, azaz ajánlatot.

ღ zene: Dressed Like A Badass ღ megjegyzés: Remélem tetszik   ღ

Minden játszmában van valami élvezetes tény, amely arra késztet, hogy ne hagyjam abba, hanem csak folytassam, és folytassam a végsőkig, így ha legyőznek sem adnám fel, hisz bennem van a kitartás, és az, hogy alapjáraton mindig elérem azt, amit akarok. Így nem kérdéses azon téma, hogy mindig nyerek, amely másképpen soha, de soha nem lehet. Makacs vagyok, tudom, de ez nem csoda, hisz tudtam én két bő évtizeden át, hogy ki fogok jutni, s lám megtörtént a csoda. Itt vagyok kint, élvezhettem a nappalokat, az éjszakákat, a játszmákat, a bosszút, s a tényt, hogy a drága ikertestvérem kénytelen lesz velem párbajozni, hisz csak nem hagyná meghalni a drága kis Luke-ot, avagy esetleg Liv-et. Gonosz vagyok, de ugyan már, ki nem az? Mindenkiben benne él, csupán én tovább fejlesztettem, hisz nem érdekel magamon kívül senki, így ha netán egyesek meghalnak, akkor nem fog bűntudatom lenni.. egy fikarcnyi sem. Tökéletesen kiszeretném használni a 2015-ös előnyöket, amellyel abban a kis börtönben nem igazán élhettem, de hát sosincs késő semmihez, nem de? Minden eljön a maga idejében, s én pedig tudom, hogy nem maradok egymagamra a játékaim hevében, hisz mindig lesz ember, s mindig lesz természetfeletti, bár sajnálom, hogy az utazók ereje.. huss, elszállt belőlem, azaz tőlem, mintha semmi lett volna mindösszesen az egész, de hát van ez így, viszont ez a temető tökély, ahogy a drága kis boszorkányok létezése is csodálatos, na meg a természetfelettiekké, ezektől bőven szívhatok akármennyi erőt átmenetileg, míg Jossykámmal el nem szórakozom. A késemmel játszadozom ezen gondolatok sorai közt, miközben észre sem veszem szinte, hogy a drága kis vadászka felkelt. Már csak akkor kapok észbe, amikor a kötél szakad, s mire bármit is tehetnék már a falhoz suhan velem. Suhan..? Gondolom valami érdekessége van ennek a hátterében, de igazság szerint nem hat meg, s ahogy hallgatom a szavait, miközben eleinte fojtogat, majdan a nyakamhoz emeli a saját késem.. elgondolkozom. Megrázom enyhén a fejemet egy mosollyal az ajkaimon, ahogy érzem a pengét a nyakamnál.. nos igen érdekes eme játszmakör. Következő szavaira felnevettek hangosan, hisz milyen indokot szeretne?
-Ha nekem szánalmas az életem, akkor te pedig egy könnyen becsapható kis egyedke vagy.. túlontúl is, kedvesem.-Ejtem ki közlékenyen, s egyszerűséggel, ahogy egy álcázóbűbáj által elkerülök onnan, s a helyemen egy látszatkép marad, avagy hologram? Ha mindenképpen megszeretne ölni csak tessék, hisz annak a látszatnak nem igen fog fájni.. Kezdtem azt hinni, hogy megkedvel, de ehelyett csak még rosszabbul jött ki a helyzet, s bevallva talán túlzásba estem, hogy hagytam neki időt bármire is, s nem azonnal vágtam ki a veséjét mondjuk. Pedig a sebészeti játékokat imádom, kedvelem, élvezem..-Mondtam már, hogy a hátadnál állok?-Kérdezem meg, hisz csupán egyetlen perc telt el azóta, hogy odakerültem. Egy hirtelen mozdulattal, s a varázserőm használatával a falhoz csapom a nőt eléggé erősen, míg könnyedén közelebb lépek hozzá, majd lehajolva magamhoz veszem a kést, és rögtön a gyomrába szúrom azt igencsak mélyen, de még belsőszerveket nem ért el eme részleg. Direkt ügyeltem erre precízen.-Nos kezdjük előröl a játékot, és szabdaljuk egymást, vagy legyen értelme is ennek a találkozónak?-Kérdezem meg felvont szemöldökkel, ahogy könnyedén álló helyzetbe helyezkedem, s neki dőlök az egyik közeli kőfalnak, ahogy őt figyelem.-Ha bántasz, akkor én is téged.. tudod a kölcsön visszajár minden helyzetben.-Mondom ki egyszerűen, csak hogy tudja, hogy nem szórakozom, így ha netán valamivel próbálkozik, akkor visszakapja, mint most is, hisz ő vágott neki a falnak, hogy aztán a késemmel fenyegessen..

ღ zene: Dressed Like A Badass ღ megjegyzés: Ez siralmas    ღ

Amíg be voltam zárva abba a nyamvadt börtönvilágba, nos.. egyáltalán sem volt alkalmam arra, hogy azt tegyek, amit csak szeretnék, azaz de volt.. csak éppenséggel nem volt társaságom, akivel szépen bánhattam volna, nem voltak emberek, akiket megölhettem volna, s mindebben az volt a domináns élmény, hogy a magány vett körbe bő két évtizedig, azaz kereken húsz évig, így nem csoda, ha most annyit jár a szám.. végül is szeretek beszélni, talán egyszer-kétszer magammal is elbeszélgettem odabent, bár már.. a fene tudja! De annyi biztos, hogy az ikertestvéremtől kinézetileg húsz évvel fiatalabb vagyok.. lám, lám, hogy ez milyen vicces! Sokkal öregebb, mint én, s a boszorkányos erejét sem használta fel arra, hogy fiatalon tartsa magát, pedig akkor lehetne kissé fiatalabb, de ha előbb szeretne meghalni, akkor csak tessék, én őszintén nem szólok bele Jossy magánéletébe, s abba, hogy hány éves is legyen, bár őrültséget csinált, mármint azzal, hogy eldugta egy tőrbe a varázserejét a biztonságkedvéért, s mostan ha összemérkőzünk tuti én nyerek, de adok neki némi reményt arra, hogy úgy érezze ő is győzhet, azért annyira még nem vagyok szívtelen, hogy elvegyem a reményzálogát, hisz az emberben az hal meg utoljára, bár én sosem reménykedem, hisz egyszerűen csak tudom a tényt; mindig győzök, s ezen az égvilágon semmi sem változtathat. A Gemini koven vezetője leszek, és lesz varázserőm, sőt sokkal nagyobb hatalmam lesz, mint gondolnám, hisz pitiáner kis elszívások útján nem sokat kaphattok egy-egy boszitól, avagy épp egy temetőtől. Innen is csak részben kaptam erőt ugyebár, mert megzavart eme fiatal, s csinos hölgy, aki lehet épp a késecském áldozata lesz.. még nem döntöttem el. Bár már felajánlottam neki a műtétet, de nem választott semmit, hisz nem értékelte a humorom, s ez milyen lehangoló, már ha engem ez lehangolna.. csak élvezetesebb a tény, hogy elképed tőlem, s ha még kimondja az édes kis nevemet.. azzal majdan megfűszerezi eme nap zálogsorát. Mélyen szívom magamba először a levegőt, majdan az illatát, ahogy egy ideig csak csendben haladunk egyre előrébb, és előrébb. Kétségtelen, hogy a hirtelen jött megjelenésem által megleptem. Na igen, nem minden boldog végkifejlettett jelöl, s most sem lesz jó, vagyis nekem élvezetes lesz.. neki már kevésbé. A penge a nyaka vékony kis bőrét súrolja, s ahogy meghallom a hangját nem sok választ el attól, hogy elvágjam a torkát.
-Tudod mire van szükségem, drága?-Vonom fel a szemöldököm, ahogy a fülébe suttogok halkan, s kellemesen.-Arra, hogy befogd a szép kis szád.-Nyomom még jelentősen a mondandómat, majd hirtelen elengedem.-Tudod mit? Alszol egyet most szépen, hisz a hamisságod nincs rám hatással, sőt amúgy sem hat meg a könyörgés.. valahol utazás közben elveszett a lelkem.-Épp csak annyira ütöm le, hogy elájuljon, aztán mosolyra húzom az ajkaimat. Elrakom a késemet, majd lehajolva hozzá megemelem, és a hátamra helyezem, így megyek vele egy bizonyos kriptához, ahová benyitva körbe nézek, aztán leültettem egy szabad székre, mert amint látom ez egy kínzóterem.. azaz épp kapóra jön. Keresek néhány biztosítékot, aztán szépen kikötözöm; a kezénél, és a lábánál is, míg végül leteszek vele szembe egy széket, és kényelmesen helyet foglalok. Előveszem a késemet, s játszadozni kezdek vele, ahogy azt várom, hogy felébredjen.-Na mi lesz, virágszálam, tudod úgy nem élvezetes a kínzás, ha alszol.-Mondom ki egyszerűen kegyetlen éllel, de nevetve ezen az egészen.

ღ zene: Take Me To Church ღ megjegyzés: Szívem ღ

Már rég a tervem előkészítésénél kellene tartanom, miszerint rávegyem Jossyt arra, hogy a tőrből nyerje vissza az erejét, de nem.. nem rohanok sehová. Húsz év egyedüllét, magány, kín, és szenvedés sora után várom epekedve eme alkalmat, de mégsem siettek, ami lehetne meglepő, de ha húsz évig csak vársz, unatkozol, és a magány felemészt, akkor megtanulod értékelni az idő lassú telésének zálogát. Nem volt alkalmam kivel beszélgetni, nem volt alkalmam játszani, nem volt alkalmam gyilkolni, s most igen.. mindent kiélvezhettek. Míg a mai modernkor tényleg mindent megad annak érdekében, hogy a játszmám még élvezetesebb legyen, s ha valaki azt mondaná, hogy őrült vagyok, akkor nem.. ez megcáfolandó, hisz én bírok várni. Mások rohannak, s ez a világ is teljesen ahhoz alkalmazkodó, ahogy észrevettem, hisz minden sokat változott; vannak előnyök, s hátrányok egyaránt, de ami a lényeges ebben az egészben azaz, hogy a tervem tökéletes legyen, s ahogy a mondás tartja; én mindig nyerek, s sohasem vesztek.
-Ha már a felvilágosításnál tartunk, akkor jobb, ha tisztábban vagy vele, hogy egy pillanatra sem szabad megállni.-Mondom egy ravasz mosollyal az arcomon, s igen nem félek vállalni a következményeket, hisz egy vadász mégis mit tud tenni ellenem? Maximum a vámpírnál hasznos, de egy boszorkánynál, azaz egy majdnem olyannál semmit sem ér. Ha pedig a definícióhoz akarok igazodni, akkor alkalmazom is egyszerűséggel az eltüntetés módszerét, így pedig a fegyverei egy pillanat alatt köddé válnak, majd a hátamnál lévő talajon landolnak. Vicces, hogy fegyver nélkül maradt ellenem, és semmit sem tud kezdeni magával, avagy a helyzettel. Mosolygok a tényen, hisz eléggé meglepte mindez, s kell neki néhány pillanat mire észbe kap ahhoz eléggé, hogy észrevegye, miszerint a kezében már nincs az, amit eddig rám szegezett. Mindez mily ironikus, s kezdem sajnálni, azaz mégsem, hisz ő futott belém, akkor pedig számoljon a következményekkel, ami azzal jár, hogy szórakozni kívánok. Rég végeztem már műtétet, s szeretném gyakorolni, hisz fősebész vagyok! Áh, ugyan, csak szórakozom! Gondolatmenetemből hirtelen zökkenek ki, ahogy elővesz két darab fiolát, és azokat nekem dobja.. mégis mit hisz? Az üvegcsék széttörnek, s egy kis sebet ejtenek rajtam, ahogy némely helyen kisebb vérfolt jelenik meg. Lazán lerázom magamról az üvegdarabokat, és rosszallóan pillantok a fiatal nő felé.
-Hát ez elszomorító..-Jegyzem meg elkomolyodva, majd folytatom a nevetést, hisz vicces. Mégis mit várt? Épp a műtétemet ecsetelem, s erre meg ilyennel hervasztja le a kedvet, sőt a kis dobálózásával.. ezek egyáltalán sem szép tettek még tőle sem, holott a kis szövegemet értékelnie kellene, hisz nem mindennap teszek ilyen kedves ajánlatot, hogy az illető kiválaszthatja azt a "bizonyos szervrészét", amit műteni akarok majd a későbbiekben. Most mondja azt valaki, hogy ez nem önzetlen a részemről? Nem tiltakozik senki, akkor meg ő miért nem látja be, hogy mennyire rendes vagyok? Megrázom a fejemet mosolyogva.-Ne ilyen sürgetősen, szépségem. Még nem végeztünk!-Jegyzem meg egy kegyetlen mosollyal, ahogy egyre csak közeledek, és közeledek hozzá, míg ő hirtelen eliramodva máris futva tova tűnik, míg én kicsit sem siettek, így bőven kiélvezem a lassúságom zálogát. S míg ő valahová fut addig én átrendezem a helyzetképet, így alkotva meg azt, hogy minden helyett temetőt lásson csupán, ha játszma, akkor hát adjuk meg a módját!
-Hé, vadászkám, hova bújtál?-Szólalok fel hangosan, ahogy egy álcázóbűbáj által hirtelen eltűnök a kíváncsi szemek elől, s könnyedén elérem, hogy a hátához kerüljek. Oh, ha tudná, hogy itt állok. Megmosolyogtató a tény, ahogy hirtelen megjelenve megragadom a nyakánál fogva, így a hátát egészen a mellkasomnak nyomom, ahogy a füléhez hajolok.-Sssh!-Suttogom, ahogy a másik kezemet a nyakához emelem, így kerül a vékony kis bőréhez a kés.-Ha csak megszólalsz, vagy ellenkezel, akkor ki kellesz vágnom a nyelved, szóval ajánlom csend..-Nyomom meg erősen suttogva a szavakat, ahogy elkezdek vele együtt megindulni előre felé, így késztetve arra, hogy menjen, ha kedves neki a drága kis élete.

ღ zene: Take Me To Church ღ megjegyzés: ღ

Íme Mystic Falls, a nagy híres, és neves város, ahol már pár napja itt vagyok, de mégsem tettem még lépéseket, s hogy miért nem? Ez egy jó kérdés igazán, de bevallom őszintén, hogy sokkal jobban érdekelt az új ismerkedési verzióm az okos telefonnal, minthogy hirtelenjében elsiessem a keresési fázist, amit nem is kell túl pörgetni, hisz minden fent van a twitteren. S milyen szuper dolog már ez, de komolyan. Nem csipogóval működnek a világ dolgai, hanem csak úgy egyszerűen telefonról, és ezen a drága alkalmazáson belül minden megtalálható. Megtalálhattok bárkit, bárhol, sőt fel is hívhatom, ami már önmagában vicces, de én élvezem. Sokak el sem tudnák képzelni, hogy milyen 1994-ben élni.. ah, röhejes, de ez a mai modern világ sokkalta szórakoztatóbb. Fényképeket lehet készíteni, sőt videókat eme kütyüvel, míg nem mellesleg a twitteren követhettek hírességeket, s mindenki megoszt magáról fényképeket, így a hátteret figyelve hamar meg is találhatok másokat, hisz csak be kell azonosítani a helyszínt, míg nem mellesleg infókat is írnak ki, így láthatóvá válnak a barátaik, a családtagjaik, sőt még a magánéletük is itt van benne, s én még azon parádéztam, hogy nehezebb lesz megtalálnom. Sétám során egy temetői részleghez érek, amelyet valljunk be őszintén észre sem veszek, hisz elnyomkodtam a telefonon az időkeretemet, ami vicces, hisz nem szokásom, hogy ilyen nyamvadt eszközökre pazaroljam az időt, de ez most olyan szórakoztató. Igazi figyelem elterelő, sőt bámulatosan megfeledkeztem a külvilágról, és igen a napszakról.. szerencsémre nincs már napfogyatkozás, mert az őrületbe kergetne. 1994. Május 10.-e.. ez a dátum beleégett a fejembe, de húsz év után kiszabadultam végre, míg nem mellesleg utálom eme időszakaszt, s lassacskán lemegy a nap, azaz este lesz. Vajon engemet ennek érdekelnie kellene? Leülök lazán az egyik sírkő mellé, és a hátamat neki döntöm, ahogy a kijelzőt bámulom, amikor is megtalálom Madonnát fent a twitteren. Uh, ez milyen nagy élmény! Izgatott vagyok! Elnevetem magamat, ahogy a kezemet lazán a földre teszem egy pillanatra, hogy feljebb üljek, de ekkor különöset tapasztalok meg, hisz mágiát érzek a földben, ami valljuk be szokatlan, ha csak ez nem egy boszorkánytemető, ami hatalmas csodaszámba menő lenne. S az Istenit, igen, ez az! Kilépek az alkalmazásból, lezárom ezt a készüléket, és máris a zsebembe dugom, de a nadrág már így is szűk.. miket terveznek ezek? Na mindegy is, csak azon van most a hangsúly, hogy a kezeimet a földre helyezem, és egy kis varázsige mondás következtében elkezdem magamba szívni az éltető mágiát. S még apám szerint szörny vagyok, nos igen kellesz egy családi találkozó, de csak a drága Jossykám érdekel, hisz nála van az, ami nekem kell. Hirtelen megérzem, hogy valaki erre közeledik, így félbe hagyom az erőátvételi elszívásomat, és finoman meglökve magam felállok. Elkezdek közeledni ama irányba ahol éreztem a jelenlévőt. Gondolom nem jókedvében sétált ide, de hát lássuk be nekem csak kedvezz, ha házhoz jön az áldozati bárányka.. sült bárány lesz, vagy főtt, de lehet nyers is.. ezen még nem gondolkoztam. Lépteim lassúak, kimértek, és egy pimasz vigyorral közelítem meg a nőt, aki végül elém jön, és megáll, így késztetve engemet is erre. Összeráncolom a homlok, és felvonom a szemöldököm egy olyan "most komolyan?" nézéssel, aztán megállok, hisz észreveszem a kezében a fegyvert. Remek! Milyen figyelmes emberke, hogy gondol rám, és az én épségemre, miszerint egy lágyan simogató fegyverrel fenyeget.. ajh. Megrázom a fejemet a következő szavaira, és felröhögök hangosan.
-Köszönöm, azaz mégsem köszönöm, na érted, hogy megy ez.. vagyis, hogy törődsz az épségemmel, de inkább neked nem kellene itt lenned.-Mondom komoly arckifejezéssel, és egy sejtelmes hanglejtéssel, ahogy jobban szemügyre veszem. Igazán szimpatikus nő, és be kell vallani egy alkalomra talán jól is jönne, de egy temető közepén? Az azért abszurdum, így inkább ama opció maradt, hogy meg kell halnia, azaz még meglátjuk.-Tudod te egyáltalán milyen szociopaták járnak erre felé mostanában?-Kérdezem meg felhúzott szemöldök keretén belül majd egy laza mozdulattal megemelve a kezem az összes létező fegyvert eltüntettem tőle a hátam mögé.-Nos most már fegyver nélkül koránt sem vicces a játék, nem de, szívikém? Viszont nekem jobban tetszik, mint az előbb... ez kétségtelen tény.-Mosolyodom el, ahogy elkezdek közelíteni felé, és finoman előhúzom a szövetkabátom zsebéből a kést.. már majdnem telefonra gondoltam. Elnevettem magamat, ahogy utána lépkedek, és ördögien méregettem néha őt, néha meg a fegyverkémet.-Tudod arra gondoltam, hogy kezdhetnénk egy kis műtéttel.. szerinted mit vágjak ki a lépedet, avagy esetleg a vesédet, de le is operálhatom a füledet? Tudod milyen szórakoztató lenne, ha a kezedben fognád?-Mondom, ahogy egyre közelebb, és közelebb megyek hozzá, miközben a saját felvetésemen röhögök.

Úgy tűnik nem hallucinálok, és ez a realitás ami most van teljesen igaz. Kevés barátom volt/van, de Ari és Zach mindig közéjük tartoztak. Ari-val sokkal több időt töltöttem, mint a bátyával. Néha a haját húzgáltam mint egy kis négyéves, aki így akarja kifejezni a szeretetét, vagy nem foglalkoztam vele, mert féltékeny voltam másokra. Ezek azok az emlékek amikre szeretek visszagondolni, nem pedig azok a sanyarú idők, amikor be voltam zárva a szobámba otthon, és sehová se mehettem el.
Ennyi év után, ő még mindig olyan kis szerencsétlenül aranyos. Félénk és óvatos, nem olyan mint Zach. Ha rájuk nézek az ellentétek csak úgy sziporkáznak köztük. - Teljes életnagyságban. De Ari, remélem érzed az iróniát a nagyság szóban. - megint elmosolyodtam. Mellette úgy vigyorgok mint egy hülyegyerek aki nem százas. Egyszerűen csak jön, és nem tudok megálljt parancsolni magamnak.
Arinak fehér bőre volt, animációs filmbe illő vörös haja, és iszonyatosan hosszú lábai. Mellette mindenki olyan aprónak tűnt. Ő még nyáron se volt igazán lebarnulva, vagy ha mégis biztos nem emlékszek rá, de arra igen, hogy mennyit piszkáltam ezzel... gyerekcsínyek. De mára felnőttünk. Növögetünk, na egy szóval a lényeg, hogy már nem vagyunk kisgyerekek. Máshogy gondolkozunk, máshogy viselkedünk, és másféleképpen viszonyulunk egymáshoz. Azt azért észrevettem, mialatt öleltem, hogy nem igazán tudta mit kell ilyenkor tenni, és csak csapdalódzott maga mellett, mire rászánta magát, hogy viszonozza az ölelésem.
Kikerekedett szemekkel hallgattam a sablonszöveges sztorit, de nem tudtam mire véljem. Nem válaszolt a kérdésemre, csak félrebeszélt. Lehet, hogy meg akarta nekem magyarázni az ő kis módján, de mire a gondolata végére ért, lehagyta a magyarázat nagy részét. Pedig már nagyon kíváncsi vagyok, hogy miért nem egy szellemmel társalgok épp? Meghalt... Nem lehetne itt, mi most nem beszélgethetnénk. A dolgok így mennek, ha az ember elmegy, kilép az élők sorából. De nem akartam túl erőszakos lenni, vagy tolakodó. Ha úgy érzi, hogy itt az ideje elmondani mi is történt, biztos így tesz. Addig max lerágom a tíz körmöm, de sebaj, újra nőnek, és újra, és újra. - Ahogy gondolod, de ha összeroskad és eltörik valamid... lerombolom a földig ezt a roncshalmazt. - mellé ültem arra a kis padra, ami szerintem még az első világháború idejéről maradt itt, ha nem korábbról. Tiszta por volt az egész, de az én nadrágomnak már úgyis mindegy. Hemperegtem egyet a földön korábban, és az sem egy kristálytiszta terep. - Ami azt illeti, ebbe beletaláltál. - az állához emeltem a kezem, és feljebb próbáltam emelni, hogy csak rám nézzen. - Azért jöttem ide, mert arra számítottam, hogy egyedül leszek. Pont mint te. De aztán egy vörös hajú, ügyetlen kis boszorkány akit halottnak hittem rám ejtett egy nagy és nehéz gerendát, szóval mondhatjuk, hogy változott az ideutazásom célja. - remélem az ügyetlent nem veszi sértésnek, mert egyáltalán nem annak szántam, de ő tényleg ilyen.
Közelebb hajoltam hozzá, olyan közel hogy a ha súgtam volna az orrom alatt valami kis szöveget, akkor is jól hallaná. - Mutathatnál nekem valamit. Az erős, független nők mindig a gyengéim voltak. De szigorúan csak varázslat alkategóriákban gondolkozva. A külsőddel már elnyertél, hercegnő. - ha? mi? ezt minek mondtam? Bár az igaz, hogy szeretném látni hova fejlődött... de a hercegnő? Meg a vonzó nők? Van egy kis Hableányos beütése abból a Disney meséből, az tény, de miért emeltem ki? Meg mit tudna mutatni nekem, amit még nem láttam? Hát... hamarosan kiderül.

◌ 552 ◌ :$ ◌ credit