Sosem szerettem a gyerekeket, főleg azokat nem, akik felnőttnek, érettnek gondolták magukat csak azért, mert volt egy kis beütésük. Mosoly futott végig az arcomon a lány szavait hallván. - Ha minden alkalommal kapnék egy pennyt, amikor ezt hallom – fújtam ki a füstöt, indokolatlanul lassan és gépiesen. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy volt benne valami más, valami különleges, valami természetfeletti, és abból az eszelős tekintetéből az is leszűrtem, hogy az agyával is vannak problémák. Persze én nem ítéltem el senkit, nem is tehettem volna, én magam sem voltam a kitűnő élet hordozóinak mintapéldánya, de legalább nem dicsekedtem el vele. Végigmértem a lányt, nem volt egyszerű eset, és a helyzetem sem. El kellett döntenem, hogy megegyem-e, vagy megdugjam. Igazándiból mindkettő szörnyen csábítónak hatott, így csak megnyaltam kiszáradt, alsó ajkamat. Az évek múlásával én magam is változtam, nem csak a körülöttem levő világ. Már nem voltam az a hősi lelkű herceg, aki mindent feltett volna egyetlen nőért. Épp eléggé megszívtam már ezzel. Újabban átadtam magam az élvezeteknek, a drogoknak, az alkoholnak, a kesernyés vér bódító hívásának, ami ott ült minden egyes lüktetésben, minden egyes szívdobbanásban. És ezen élvezetek alól a szex sem volt kivétel. Hiába, hogy meghaltam, odalent még mindig éreztem a vágyat, kívántam a női testet, és ez ellen nem tudtam mit tenni. Félre döntöttem a fejemet, eldobtam a csikket, és egy újabb szálat húztam elő a zsebemből, a különbség csupán az volt a két dohánytermék között, hogy az egyikben több is volt. Kellett a plusz löket, különben a fájó emlékeim, az, ahogyan szenvedtem a lángok között, folyton visszatértek volna. - Csini a rucid – vetettem oda neki félvállról. Látszólag nem félt tőlem, és én is kellemesen eljátszadoztam ezzel a félszavas beszélgetéssel. Egy időre elterelte a figyelmemet az éjszakáról, és arról, hogy ez az este volt a halálom éjszakájának évfordulója is. - Talán engem jöttél ünnepelni?
Minden életben van egy pillanat mikor az ember akiről azt hitted szereted el kezd titkolózni előtted. A titkok akkora erővel bírnak,. hogy képesek lerombolni azt az életet amit felépítettél, legalábbis a látszatot. Mindenki aki erre a világra születik sokat hibázik, de hát hisz erre van a gyónás emberek nem?! Vagy az inkább csak egy ürügy arra, hogy felejtsük el a múltat és lépjünk tovább a jövőbe. De az emlékek megmaradnak és öröké kisérteni fognak téged jelképezve a múltad sötét sarkait. Hiába küzdesz ellene a hazugsággal nem érsz el semmit ez olyan mint a természet határait meghaladni, csodálatos. Egyszerűen nem fér a fejedbe, hogy ez te voltál-e vagy nem. A lényeg az, hogy hiába próbáljuk leplezni a valóságot mindig ott lesz bennünk mert hozzánk tartozik. Ez nem egy olyan dolog amit csak olyan könnyen kihagyhatsz magadból, ez a lényed. Ha pedig másnak hazudsz az olyan mintha magadnak hazudnál, hiába bujkálsz vagy gyötrődsz magadtól el kell fogadnod, hogy ki és mi vagy. Bár a legfontosabb, hogy mi is vagy igazából vagyis nem ember hanem valami más, egy szörny. Ezek az "eposzi" gondolatok jártak a fejembe mikor a cigarettát kihúzva a számból felálltam és odakészültem menni ahhoz a férfihoz aki szintén nem mesze tőlem dohányzik. Ő viszont előbb észrevett mint szólhattam volna és tett rám egy igen sértő megjegyzést, hogy idézem "KISLÁNY". Lassan tizenhét éves létemre nemigen mondhattam magam kicsinek pláne, hogy sötét van ideje haza menni kifejezés nem illet rám. Jobban szemügyre vettem hát a férfit aki próbál nevetségessé tenni, és egy pillanat alatt rájöttem, hogy vámpír. És itt jött el az a minutum mikor fejbe lőttem volna magamat, hogy mindig az ilyen emberekbe botlom bele. Félre ne értsétek nem félek a vámpíroktól - a tanítóim vérszívó parazitáknak vagy piócáknak becézték őket - de jobb őket elkerülnöm. - Nem vagyok kislány - Feleltem és egy pillanat alatt, elmormogva egy mágiát kiütöttem a kezéből a cigit, és mikor földet ért fel is gyújtottam. Tudom, hogy a vámpírok utálják ha valami nagy ég és ezt ezért is csináltam, ja meg persze, hogy ne tudja majd felvenni. Ez az egész után csak egy ravasz mosolyt tudok rávillantani, majd eloltani a földön még égő cigarettát .
Δ Túl sok az idézőjel? Δ Animals Δ Ide valami szószámolás kéne! Δ
Sok minden történt velem az óta, hogy átalakultam. Éltem szinte a világ összes táján, láttam mindent, amit csak meg lehetett nézni és mégis untam az egészet. Nem volt senki, akivel megoszthattam volna az élményimet, de nagyon nem is volt rá szükség. Ismertem pár embert, de ők meghaltak, nem maradtak fent örök időkig, ahogyan én. Jó ideje nem is aludtam már, egyszerűen nem volt szükségem rá, az öngyilkosság pedig túl morbid volt nekem. Csak sodródtam az árral. Valaki járt itt, hallottam a lépteit visszaverődni a betonról, hallottam, ahogyan lélegzik, azt, ahogyan dobog a szíve gyönge kis mellkasában, amit egy ujjammal könnyedén beszakíthattam volna. elfordítottam a fejem az idegentől, nem mintha megrémített volna, csak nem volt kedvem beszélgetni senkivel. Csak el akartam szívni a megmaradt csikkemet majd lemenni a tóhoz, s bámulnia háborítatlan vizet, majd szürcsölni egy kevés vért valakiből, aztán tovább állni. A vérének erősebb illata volt, mint az átlagemberekének, s mivel itt még egy természetfelettivel sem találkoztam inkább szembe fordultam vele. Egy nő volt az, a hangokból feltehetőleg az imént dobta ki a taccsot. Hiányzott a hányás, annyi ideje nem tettem semmi emberit, hogy még ez az undorító dolog is hiányzott, s hiánya üressé tett engem. - Hé, kislány, nem gondolod, hogy veszélyes egyedül mászkálnod az éjszaka közepén? – vetettem oda neki. Elég erős voltam ahhoz, hogy megvédjem magam, ha kell, szóval nyugodt voltam, hangom egyszerű vonalként vonult végig a levegőben.
Nem igazán sok dolog van az életeben -legalábbis tudásom szerint- amit szeretni lehetne. Kiskorom óta éreztem, hogy Vanessa éppen úgy nem szeretett engem mint egy öngyilkos az életét, erre a megfelelő szó az éppen, hogy elviselt a közelében. Vele nekem viszont csak egy problémám volt, hogy ha megjelentem mindig grimaszolt vagy artikulált beszéd közben, mintha nem érteném meg amit mondani akart. De hát itt nem véletlenül beszélünk múlt időben, amit csak magának köszönhetett és annak a rusnya képének. Félre ne értsétek a helyzetet én nem gyilkolok olyanokat akik még sosem láttam, én olyanokat ölök akik semmibe vettek/vesznek és rongynak néznek. De időnként a jó öreg láncfűrészt is meg kell futtatni, abban a pillanatban pedig lehet bárki előttem. Abban viszont biztos vagyok, hogy ami lejátszódik abban a romlott fejemben az lehet akár szép gondolat is. Van életem, barátaim és magánéletem, de pszichopata vagyok nem tagadom, ennyi. Nemrég még egy partin iszogattam és különböző drogokat fogyasztottam a barátaim és pár teljesen ismeretlen személy térsaságában, mikor hirtelen rám jött a hányinger. Gyorsan odaböktem Lara-nak egy "friss levegőre van szükségem mindjárt jövök-et" és leszaladtam a lépcsőn, majd ki támolyogtam az ajtón. Nem voltam részeg csak simán rám jött a hányhatnék, viszont mihelyt már a falat támasztottam a sikátorban az egyik kuka mellett, amilyen gyorsan jött a rókázás olyan gyorsan múlt is el. könnyedén elengedem magam és a falnál lecsúszok a földre, nem törődve vele milyen mocskos is az utca talaja. Dzsekimet megszorítva kapok belőle elő egy doboz cigarettát, melyet egy kis varázserővel meg is gyújtok. Ettől egy kicsit lenyugszom és szokásomhoz híven bele is harapok a cigaretta végébe, majd kiköpöm azt a darabkát mely a fogamra ragadt. Azt gondoltam, hogy elég volt ma már a buliból, majd ráírok Lara-ra, hogy elegem volt a társaságból és hazamentem. Miközben próbáltam felállni észre vettem,hogy egy fekete ruhás pasas álldogál a sikátor közepén egy egy szál cigivel. Bár ha bármi módon bárki rám akarna támadni, tőr mindig van nálam és boszorkány vagyok, ami még mindig jobb mint a nyers erő. Kiállok a sikátor közepébe és elindulok felé, hisz már túl érdekesnek találtam ezt a helyzetet, mint hazamenni.
Δ A megérkeztem-et egybe írjuk Δ Animals Δ Oké.. a szavakat most, hogy kell kiszámolni?[/url]
Mi mindannyian az éjszaka szülöttei vagyunk. Én, a fajtársaim, a vérfarkasok és az összes természetfeletti lény ezen a földön a Holdból született. Legalábbis a boszorkányok, akik eme szörnyű átokkal sújtották az embereket bizonyára. Mindig azt akartam hinni, hogy ez a pusztulás, ami a testemet emészti, már több mint száz éve egyszer elmúlik majd, egyszer véget ér majd az örökös éhség, és megszűnik a kín, amit minden egyes kioltott élet után érzek. Hallottam már vámpírokról, akik ki tudták kapcsolni az érzéseiket, elveszítve ezzel egész lényüket, azt a dolgot, ami normálissá teszi őket, az emberségüket. Én sosem tudtam volna kikapcsolni, ez tett engem normálissá, ez akadályozott meg abban, hogy ne lépjek ki a napra a karkötőm nélkül. Ettől éreztem magamat élőnek. A sikátor szűk utcája arra az útszakaszra emlékeztetett, amin annak idején végig rohantam, hogy megmentsem a szerelmem. Lépteimet visszaverték a falak. Hátamat nekidöntöttem az egyiknek, elővettem a kabátom zsebéből egy füves cigit, amit kora reggel tekertem, a számba vettem, ízlelgettem majd meggyújtottam. Lapult nálam más is, LSD, meg ecstasy, amit pár hete szereztem be, s mivel az én életemet úgy sem tudta kioltani boldogan eszegettem meg egyet-egyet napi szinten. Ha nem lettek volna a tudatmódosító szerek nem is tudom, hova jutottam volna. Bár, az életem így is elég szívás. A második világháború óta nem találom a helyemet, azon részt vettem, ahogyan az elsőn is, megjártam Vietnámot, Koreát, és sosem csodálkoztak azon, hogy ezt a fiút nem végzi ki a golyó. De mióta nincs háború, mióta nincsenek, harcok egyedül vagyok, és magányosnak érzem magam, nem tudom mivel lefoglalni a folyton cikázó gondolataimat. Egy időben vezettem naplót, de azt pár év után meguntam így a tűzben kötött ki, megpróbáltam írni egy regényt, de ahhoz nem volt elég választékos szókincsem. Kijártam három iskolát, és ezzel megegyező számú diplomát szereztem, de rá kellett ébrednem, hogy mind ez nem ér már semmit. Így aztán jobb híján, feladtam, ahogyan az életet is, és azóta sem tudom, hogy Annie merre járhat, mert abban bizonyos vagyok, hogy nem halt meg, hogy még itt van valahol, ezen a világon, és vár, arra, hogy majd egyszer megtalálom.
Igazából nem tudom, hogy mit csinálok. Mármint oké, nyilván, megpróbálok megmenteni egy életet, de fogalmam sincs, hogy mibe folyok bele. Ez a baj az állandó utazgatással – nem bírom ki, hogy ilyen helyzetekből egyszerűen csak tovább álljak, és a jólelkűségem folyton folyvást bajba sodor. Ki tudja. A következő percben kiderülhet, hogy ennek a fickónak társai vannak. Vagy hogy ez a nő egyáltalán nem is érdemel megmentést. Vagy ezzel céltáblát rajzolok a saját hátamra is. Sosem lehet tudni, de nem tudok csak úgy itt hagyni valakit, aki egyértelműen bajban van. Könnyedén facsarom ki a pasas kezéből a kést, ennyi erő azért bőven van bennem, annak ellenére, hogy csenevész egy kölyök vagyok emberi formámban. Az évek azonban megedzettek, és hát nem hiába, a farkas-géneket sem tudnám letagadni. Több van bennem, mint amire általában számítanak tőlem, és ezt mindig sikerül az előnyömre használnom. Nincs ideje rendesen felállni sem a fickónak, jól irányzott mozdulattal rúgom ki alóla a lábait, és bár hallom, hogy a nő valamerre sikeresen elindul, arra nem számítok, hogy visszatér, méghozzá a késsel a kezében, amivel gondolkodás nélkül le is sújt. Hát… annyira talán ő sem védtelen, mint gondoltam volna, noha ezen Mystic Fallsban lehet, hogy meg sem kellene lepődnöm. Őrült szóbeszédek járják mindig erről a szinte elátkozottnak tűnő városról. Fülem mögé tűröm elszabadult tincseimet, és figyelem a másik egyértelműen vehemens viselkedését, de végül karon ragadom - Nincs mit, de azért lehet, hogy ideje lenne a fecsegés helyett lelépnünk innen – mondom némileg gyanakodva körbenézve a sikátorba. Mit ne mondjak, nem épp bizalomgerjesztő helyszín, szóval én nem várnám meg, amíg a pasas esetleg összeszedi magát, és ott folytatja a támadást, ahol abbahagyta. Jobb lenne visszakeveredni valami forgalmas utcára. - Mi volt ez? Csak úgy rád támadt? – teszem fel a kérdést, miközben remélhetőleg kifelé tartunk a sikátorból. Ég a talaj a talpam alatt némileg, és ha már megmentettem, akkor nem bánnám azt sem, ha a nő is túlélné a ma estét - Nem ismerted? – teszem aztán fel az újabb nyilvánvaló kérdést, de azért lehet, hogy nem ártana, ha tudnék arról, ha valamibe tényleg beletenyereltem. Ha nem így van. és ez csak egy szerencsétlen véletlen… hát én fogok neki a legjobban örülni.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Sikátor Vas. Feb. 15, 2015 7:12 pm
Katherine & Lavinia
leave me alone, you asshole
Fenébe is már! Komolyan? Egy férfi rátámad egy védtelen nőre?! El tudja valaki képzelni milyen megalázó ez? A férfinak, bizony! Egy nőt senkinek sem lenne joga bántani, bár néhai kivétel belefér, de könyörgöm, ő egy késsel támadt rám, egy emberre. Tudtommal nem tettem semmit, nem szóltam be neki, egyszerűen csak eltévedtem, de persze egy alpári tuskó aki egy sikátorban lakik ezt nem tudhatja. Hála az égnek bírtam tartani magam addig ameddig egy nő árnyát láttam meg, de éreztem ahogy mélyen a húsomba fúródik a kés éles pengéje, de most muszáj volt elnyomnom minden fájdalmam.. az életembe kerülhet, hogy harcolok most vagy feladom. Természetesen harcolok az életemért, túl értékesnek tartom. Végignéztem ahogy idejött hozzánk a fiatal lány és hallottam először egy morgást, de éreztem benne valamit. Nem egyszerű morgás volt, csak az az egyetlen gondom, hogy nem volt időm ezzel foglalkozni, sőt, energiám sem. Közeledett és erősen csavarta ki a kést a kezéből, majd hallottam egy egyszerű mondatot, azt kéri, hogy menjek el. Bólintottam és felkeltem, elkezdtem elbotorkálni, de túl kegyetlen lennék ha ez a jószívű lány miattam lenne áldozat, hiszen biztos vagyok benne, hogy ő sem valami szuper erős. Elkezdtem visszafelé futni, minden erőmmel azon voltam, hogy észrevétlen legyek, majd a földre esett kést felkaptam és a támadóm hátába szúrtam aki nagy jajgatással fejezte ki nemtetszését. - Hogy esik, hogy késelnek? - néztem kérdőn a földön fekvő testére, és egyszer még bele is rúgtam, hogy felénk forduljon. Megnéztem az arcát, mert a gyér fény rásütött, de egy apró emlékem sem volt róla. - Ki a fene vagy te? - kérdeztem halkan, költőien, nem is nagyon akartam tudni ki ez, inkább az érdekelt miért támadott rám. Leguggoltam, és közelebbről is megnéztem, de még mindig semmi. Egész homályos. - Köszönöm! - néztem fel a lányra és álltam fel, hogy vele szemben legyek. Hálás voltam, mivel lehet neki köszönhetem az életem, kitudja mi történt volna ha ő nem szalad a segítségemre, lehet ez a rohadék leszúr. Szégyen, hogy az idegenek rátámadnak az idegenekre. Bárcsak elhúzhatnék innen.. nem lenne gondom. Nem lenne se Elena, se Damon, se Stefan. Sokkal jobb lenne, de nem tudom, ide köt valami, talán a lelkem, mintha ide tartoznék, de sosem éreztem úgy, hogy ez a város szereti a jelenlétem. Átkozott hely ez, hemzsegnek természetfeletti lényekkel, és néha azt kívánom, hogy jöjjön egy erős boszorkány majd gyújtsa hamuvá az egészet. Sokkalta jobb lenne minden. Talán én is megenyhülnék, nem tombolna bennem ez a keserűség, ez a magány, ez a gyűlölet, mint most. A régi énem jobb volt, de sebezhetőbb is egyben. Néha visszasírom, néha pedig a pokolba kívánom. Klaus tehet arról amivé lettem.
Mystic Falls. Még egy olyan város, ahonnan úgy érzem, mielőbb el kellene húznunk, és az a mielőbb sem jöhet eléggé korán. Mi az isten baja van mostanság a világnak? Bárhová megyek, olyan helyeket fogok ki, mint egy felbolydult méhkas, és ennek a felbolydulásnak többször van köze a természetfelettihez, mintsem az kellemes lenne. Mintha a bátyám szánt szándékkal választana olyan úti célokat, ahol garantáltan semmi sem hétköznapi és unalmas. Mystic Falls után azt hiszem éppen ideje is lesz, hogy megvádoljam ezzel. Azt hittem az utazgatásunk némileg nagyobb nyugalmat fog hozni, mint amennyivel valóban szolgál. Nos, tévedtem. Tévedni talán emberi dolog, de eddigi életemben azt hittem, hogy a testvérem mellett én vagyok az izgága, aki mindig vonzza a bajt, és egy egészen kicsikét, néha még élvezi is, nem pedig ő. De most ő jelöli ki a térképen, mikor, hova megyünk, ha már öt évet kellett mellettem egy helyben ülnie Chicagóban. Talán rosszabbul viselte azt az öt évet, mint ahogy én azt gondoltam. De hát mondhatta volna…! Mindegy, ez igazán nem számít, perpillanat legalábbis nem, A szállásunkra tartva ugyanis félreértelmezhetetlen segélykiáltások ütik meg a fülemet. Egy kis részem azt suttogja a fejemben, hogy ideje lenne egyszer az életben hallgatni a fejemben megszólaló vészcsengőre, és nem beleártani magam mások dolgába… de mégis mikor hallgattam én a józanabbik énemre? Egy kezen meg tudnám szerintem számolni az ilyen alkalmakat. Bár ez egyértelműen emberi segítség, és én, mint olyan, az állatok gyógyítására esküdtem fel, azért eléggé nehezemre esne elengedni a fülem mellett ilyesmit. Ha nem próbálnék meg segíteni szabályosan üldözne a bűntudat, és nincs kedvem ezt a kellemetlen érzést is felvenni az aktuális listámra. Megiramodok, és követem a hangokat, egészen egy nem túl bizalomgerjesztő sikátorig, ahol hamar felmérem a helyzetet: egy sérült nő a földön, és egy ürge a késsel. Na ettől megy csak fel bennem a pumpa igazán… nőket megtámadni? Hogy rohadna le ennek a szemétládának a keze! Ösztönös a reakcióm, halk, ám fenyegető morgás hallatszik fel a torkomból. Nem valami bölcs dolog, amikor az ember ilyen szituációkban kis híján enged a farkas elemi, állatias ösztönének, de már késő ezen gondolkodni. Gyorsan cselekszem: megiramodok a támadó felé, ugyanott kapom el a karját, ahol a nő is fogja, próbálja megállítani a kés bőréhez történő közeledést. A csuklójánál, és erőteljesen rántom ki a nő markából, de vélhetőleg el annak karjától, torkától is, minden erőmet arra fókuszálva, hogy legalább az éles fegyvert kicsavarjam a rohadék ujjai közül. Még szerencse, hogy én nem az a harmatgyenge kis virágszál vagyok, akinek tűnök. Ha egy egyszerű halandóval van dolgom, nem lesz nehéz megszabadulnom tőle… annyi ideig legalábbis, amíg a nő menekülőre tudja fogni. - Menj innen – sziszegem közben hátra a vállam felett, noha fogalmam sincs, képes-e egyáltalán lábra állni a megtámadott nő. De egyelőre a támadójával kell jobban foglalkoznom.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Sikátor Csüt. Jan. 15, 2015 11:22 am
Katherine & Lavinia
leave me alone, you asshole
Mystic Falls.. Ez a város egykor sokat jelentett nekem, de ma már inkább csak fájó emlékek sorozatát eleveníti fel számomra. Nem hittem volna, hogy valaha visszatérek ide miután Stefan rabul ejtette a szívem, de mégis itt vagyok. Miért? Mert ő is itt van. Ámbár neki nincs rám szüksége, mivel akárhogy nézem, kiszeretett belőlem, már sokkal jobban szereti drágalátos Elena-t ki ugyanaz, mint én, sőt, rosszabb. Nem csüggedek, mivel most nem a szerelmi életem a legnagyobb gondom, hanem a fizikai állapotom. Gyengülök. Akármennyire is túl akarom élni ezt az időszakot nagyon nehéz, mivel öregszek és fogalmam sincs mit tehetnék ellene, így inkább kiélvezem maradék időm. Sötét utcákon botorkáltam egyedül mivel haza tartottam a bérlakásba ami most megfelel nekem de nem épp a legnagyobb luxus. Eléggé rejtett helyen van, és eleve a tűzlépcsőn szoktam felmenni, mivel legtöbbször elfelejtem a kapukulcsot magammal vinni. Úgy tűnik megviselt ez az emberlét mivel a memóriám sem annyira régi, bár egy ellenséget az árnyékáról felismernék. Befordultam abba a sikátorba amibe nem kellett volna, mivel a sötét miatt összetévesztettem a kettőt és máris egy sötét alak haladt felém. Futni akartam de nem voltam olyan öltözékben, hogy menekülhessek így pár lépéssel hátráltam. Ő pedig odasétált hozzám és egy erős ütéssel leütött a földre. Gyorsan arcomhoz kaptam a kezem és éreztem, hogy nagyon fáj, az egész arcom lezsibbadt és egyszerre kínzott a fájdalom. A támadóm pedig nem tétovázott, előhúzott egy kést és máris megvágott a karomon. Szerencsére nem fontosabb helyeken kezdte a vagdosást mert én helyben elvéreztem volna. Felsikoltottam, de nem úgy tűnt mintha valaki hallotta volna, mivel ez egy eléggé elvont utcarész. Remélem valaki azért segít nekem majd, mivel lehet nemsokára meghalok de nem így szeretnék. - Segítség! - kiáltottam torkom szakadtából többször is és reméltem valaki meghallja segélykiáltásom. A következő pillanatban cipőkopogást hallottam és egy sötét árnyat láttam meg magam mellett. Áldottam az eget, mivel valaki meghallotta. Már csak az a kérdés segíteni fog-e vagy elmenekül a férfi láttán. Remélem megmenti az életem és nem hagy meghalni. A pasas gyorsan cselekedett, mivel a másik ember aki jött megrémítette így még párszor belém vágott. Nem olyan mélyen, így csak felszíni sérülést okozott de azért véreztem nagyon. Fájt, de kezdtem elásni ezt az érzést és elkezdtem küzdeni ellene. Amikor belém akarta szúrni a kést megragadtam a pengéjénél és fogtam amennyire csak tudtam, hogy nehogy megöljön. Az ilyen gusztustalan férfiak csak arra mennek, hogy megölnek egy nőt majd megerőszakolják haldokló testét. Szerencsétlen pára pedig ellenkezni sem tud, mert épp azon van, hogy ne vérezzen el. Ilyenkor minden nő elveszt valamit, mégpedig a hitét, a magabiztosságát, mivel egy kegyetlen férfi bántotta őt. Attól féltem én is ilyen áldozat leszek és nem akartam. Ki akar egyáltalán? Csak kérlek Istenem, ezt az estét éljem túl és jobb ember leszek.. Remélhetőleg.
Olyan gyorsan telnek a napok, hogy néha már azt sem tudom, hogy hanyadika van, vagy éppen milyen napot írunk. Ez volt az én életem. A szánalmas kis életem, hogy kijavítsam magam. Gondolataimban mindig ott volt az öcsém. Nem tudom elfelejteni azt a találkozást. azóta nem találkoztunk. Azt mondta, hogy van még egy dolog, amit el kell intéznie, mielőtt újra összeállunk, nekem mégis olyan érzésem van, mintha nem jönne vissza többet. Bár az is igaz, hogy kettőnk közül Ő az, aki szavahihetőbb. Csak reménykedni tudok benne, hogy tényleg nem vágott át, mert akkor abba tényleg beleroppannék. Addig is marad nekem az alkohol, és a nők tömkelege. Aztán ott van Christian. Fogalmam sincs, hogy hányadán állunk most. Volt, amikor úgy éreztem, hogy minden rendben van, aztán voltak olyan pillanatok is, mikor azt éreztem, hogy bűnhődni fogom a tettemért. Nem is tudom melyik lenne jobb. Élni úgy egymás mellett, hogy nem beszélünk arról, hogy ott hagytam őt, vagy hagyni neki, hogy kidühöngje magát rajtam, majd megnyugodjon, és úgy éljünk tovább egymás mellett? Igazából egyik sem jó, mert mind a kettő után ugyan úgy konfliktusok lennének lennének kettőnk között. Pedig Ő a testvérem. Ahogyan Nate is. Bár sokkal közelebb érzem magamhoz Christiant, mint a vér szerinti testvéremet, képtelen lennék választani kettejük közül. Ők jelentik számomra az életet, még ha ezzel nincsenek is tisztában. Christiannak ismeri az összes oldalamat, tudja, hogy mit miért csinálok ellenben a testvéremmel. Úgy érzem, Ő sosem volt kíváncsi rám. De Ő az egyetlen élő rokonom. És ugye… a remény hal meg utoljára. A motelnél hagytam az autómat, és úgy jöttem le inni a bárba. Minden napom ezzel telt. Felkelés , kaja, vadászat, kaja, alkohol minden mennyiségben, alvás. Mégis mi mást tehetnék? Egyedül vagyok. Bár akik ismernek, azok nem ilyennek ismernek, de egyelőre itt egy ismerősöm sincsen. Kellő mennyiségű alkohol után igyekeztem felállni a székemről, ami néhány visszaülés kíséretében sikerült is. Legalább az aznapi edzés megvolt. Kifizettem a számlámat, majd elkezdtem kibotorkálni az utcára. Ahogy kiértem, magamba szívtam egy jó nagy adag oxigént. Valamennyire segített kitisztítani a fejemet, ami által sokkal könnyebben indultam hazafele. Már egy jó 10 perce sétáltam, amikor hallottam egy nagy puffanást, majd morgást, és halk beszédet. Megálltam, és hallgatóztam. Amikor ismételten hallottam, tudtam, hogy valami nem stimmel, így gyors léptekkel elindultam a hang irányába. Egy pillanat alatt eltűnt az alkohol a szervezetemből, és az adrenalin áradt szét a testemben. Ahogy a sikátorhoz értem, láttam, ahogy egy mocskos vámpír egy nő-t bánt. Nem kímélve dobálta, ütötte, rugdosta őt. Nekem sem kellett több, a dzsekimből elvettem a karót – pont az ilyen helyzetek miatt tartok magamnál – majd halkan elindultam a vámpír felé. A lány derekán ült, és a fejét a betonba verte. Háttal volt nekem, és legalább addig, amíg zajt csap, nem fog észrevenni engem. Lassan odalopóztam, bár iszonyatosan sajnáltam lányt, amiért nem tudok gyorsabban cselekedni, majd felemeltem a kezemet, amelyben nem a karó volt. – Te kis mocsadék, a veled egy súlycsoportban lévővel kezdjél ki. Te kis szarházi! – megfordult, én meg azzal a lendülettel megütöttem az arcát, majd egy határozott erős rúgással lerúgtam a lányról. Odaléptem a földön fekvő vámpírhoz, majd egy szempillantás alatt a karó a szívében volt. – Ezt érdemled, te idióta. – vetettem oda neki, majd odasiettem a lányhoz. A földön feküdt. Felhúztam őt magamhoz, majd mikor megláttam, hogy ki az, elkerekedtek a szemeim, és köpni-nyelni nem tudtam.
Egész testem beleremegett az ütközésbe. A koponyám hátulja sajgott, a fogaim pedig összekoccantak, az ütközés következtében. A hátamat a falnak vetve álltam, bal kezemmel megtámaszkodtam a falon, próbálva megtartani az egyensúlyomat, míg jobb kezemmel a fejemhez kaptam leellenőrizni, hogy vérzik-e. De nem vérzett, ez volt az én szerencsém. Balszerencsém pedig, hogy közel sem volt vége ennek a menetnek. Azt hittem, hogy egyedül is eltudok bánni ezzel a vérszívóval, ami máskor biztosan sikerült is volna, most nem ment. Lehet köze volt hozzá, hogy napok óta nem aludtam, a reflexeim nem voltak olyan gyorsak, mint általában és lényegesen figyelmetlenebb voltam. Kezdtem bánni, hogy egyedül jöttem ide. Felnyögtem, ahogy a vámpír megragadott a pólómnál fogva és áthajítva a sikátor másik falához, jól odavertem magamat a földhöz és a falhoz egyszerre. Remegő végtagjaim segítségével négykézlábra sikerült állnom, mielőtt a vámpír alám, egész pontosan gyomorszájba rúgott volna, minek hatására újra összegörnyedtem. Mindenem fájt, a szemeim előtt fekete pontokat láttam. Szinte hallottam, ahogy az agyamban megmozdulnak a fogaskerekek, kiút, menekvés után kutatva. Pechemre, semmi sem akadt, minek segítségével megúszhattam volna ezt a küzdelmet. A karóm valahol a sikátor belső végében hevert, a késem nem volt nálam, a fecskendő, amiben a farkas méreg lapult az messzire elhajítva hevert a földön, valahol a szemeteszsákok és a konténer között. Sajnos sehol nem láttam kiutat ebből a küzdelemből. De nem adhattam fel, nem most. Egyszerűen nem lehetett itt a vége. Nem létezhetett, hogy pályafutásom ilyen rövidre sikerüljön. - Csak ennyit tudsz, Vadász? – érkezett a kérdés nem sokkal a fejem fölül. Elégedett hangja volt, nyúlós és ragadós. Olyan volt, mint aki roppantmód jól szórakozik. Nagyon nyeregben érezhette magát ez a vérszívó, ami nekem csak előnyömre válhat, ha a nagyzolás közepette megfeledkezik arról, hogy egy vadásszal szórakozik éppen. Lassan felemeltem a fejem, hogy megtudjam nézni magamnak a vámpír arcát. A fickó leguggolt hozzám, ujjai közé szorította az arcomat, s megvillantotta rám torz vigyorát. Hideg szemekkel, rezzenéstelen arccal fürkésztem a fogas szörnyet. Végig az járt a fejemben, hogy ha egyszer felállok innen, nemhogy a szívébe szúrom a karót, de egyenest a tomporába dugom. Addig is... nem túl nőies módon, egyszerűen csak az arcába köptem a vért, mely összegyülemlett a számban. Nem kellett volna. A következő pillanatban arcomnál fogva letaszított a földre és még egyszer az oldalamba rúgott. Összeszorítottam szemeimet, ökölbe szorultak a kezeim, arcomra kiült a fájdalom és néma sikolyra nyitottam ajkaimat. De a vámpír nem fejezte be, belemarkolt a hajamba és felrántott a földről. Én pedig ezt a pillanatot választottam arra, hogy a torz vigyort letöröljem a képéről. Felrántottam a térdemet, ami elég keményen ütközött a vámpír hímtagjának, s mikor a férfi összegörnyedt, újra felrántottam a térdem és arcba rúgtam. Nem álltam meg, megtámaszkodtam a vámpírban és addig rugdostam a gyomorszáját, míg bele nem fáradtam. Aztán felhúztam magamhoz, ökölbe szorult kezeimmel pedig egyenest az arca közepébe vágtam. Éreztem, ahogy az adrenalin szétárad a véremben, elég erőt éreztem magamban ahhoz, hogy legyűrjem őt. Még egyet ütöttem a vámpír arcába mielőtt ellöktem őt magamtól, aztán pedig a szemeteszsákokhoz iramodtam, hogy összeszedjem onnan a fecskendőt, amiben a farkas méreg lapult. Eldobtam az utamból egy zsákot, aztán még egyet, mikor megláttam a fecskendőt, amit kézbe ragadtam és azonnal megpördültem, hogy visszatérjek a vámpírhoz. Egy lépést sem kellett tennem, mikor a vérszívó már előttem volt, kezével felém nyúlt, de én kipördültem előle és a háta mögé kerülve, a nyakába vágtam a tűt és beoltottam neki a mérget. Bár ez már egyfajta győzelmet jelentett, ettől még rohadtul veszélyben voltam. A vámpír ordított, s visszakézből arcon csapott, hogy a földre estem, megint. Vért köptem a földre, nem bírtam elviselni a fémes ízt a számban. Nem értettem miért tartott még életben. Megvolt rá már korábban is az esélye, hogy megöljön, de mégsem tette. Azt hiszem, hogy élvezte. Élvezte, hogy vérezni láthatott, hogy fájdalmaim voltak és, hogy én mind ennek ellenére küzdöttem. Talán szánalmasnak is találhatott, vagy csak szimplán őrültnek. Ez utóbbi jelzővel talán még egyet is értettem volna. Nem ismertem még egy ilyen vadászt, aki alvás nélkül, a képzelgései ellenére is vadászatra indult. Ha pedig ez definiálja az őrültséget, akkor az voltam; őrült. Megpróbáltam felállni, de beleszédültem a mozdulatba és remegő végtagjaim kicsúsztak alólam. Mindenem fájt, csak reménykedni mertem benne, hogy nem tört el semmim és belső vérzésem sincs. Arra meg már nem is mertem gondolni hogyan fogok kinézni, ha ezt túlélem. A hasam és az oldalam minden bizonnyal, reggelre tele lesz zúzódásokkal, a szám már most fel volt dagadva, a homlokomon is volt egy sebhely, amiből ugyan már nem folyt a vér, de azért még marhára fájt. Kész csoda lesz, ha ezek után még merek majd tükörbe nézni. Persze, előbb még túl is kéne ezt élni valahogy. Láttam a vámpír cipőit, ahogy egyenesen a fejem elé lépett velük. Megakartam mozdulni. Felakartam állni, megmutatni neki, hogy ennyivel még nem tudott elintézni. De az igazság az, hogy eltudott. Képtelen lettem volna tovább folytatni vele a küzdelmet. Mondhatjuk úgyis, hogy szinte feladtam. Gúnyos nevetés, ennyit hallottam a vámpírtól. Nem láttam az arcát, de el tudtam képzelni, hogy micsoda elégedettség ülhetett rajta, hogy csilloghatott a szeme az élvezettől. A következő pillanatban ujjak fonódtak a karomra és egyetlen gyors mozdulattal a hátamra fordítottak. Megint szembe találtam magamat azzal az undorító vigyorral, az elváltozott arccal. A fogas szörny lenyomott, hogy mozdulni sem tudtam, ő maga pedig térdeit a derekam mellett elhelyezve, rám ült. Vergődni kezdtem, dobálni próbáltam magamat, hogy lerázzam magamról valahogy a férfit. Az azonban megragadta a vállamat, feljebb rántott, majd visszalökött a földhöz. A koponyámba újra pokoli fájdalom hasított. Szinte éreztem, ahogy az agyam a koponyám belső falához csapódik. A látásom elhomályosult, már szinte azt sem tudtam, hogy hol és mikor voltam...
Words: 928 ♛ Note: Ments meg, Tigris ♛ Music: Sail
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Sikátor Szomb. Ápr. 05, 2014 3:00 pm
Jeremy & Ariana
Nem is tudom, hogy akarok-e erről tovább beszélgetni. Az az igazság, hogy... nem. Nem érdekel, hogy ki mit gondol, nem érdekel, hogy hogyan lehetne más az életem, ha nekem most így jó, mert igenis így jó! Egy vadidegen pedig amúgy se akarjon ebbe beleszólni, csak mert vannak a rokonai, baráti között, akik vámpírok. Biztos ők is rendesen szenvednek, hogy folyamatosan vissza kell fogniuk magukat és most nem arról van szó, hogy gyilkolászni vágyom, egyszerűen csak nem akarok zacskós vért inni, mert az akárhogy is nézzük, de nem az igazi. Mintha folyton arra lennél ítélve, hogy diétázz. - De ezzel most szinte magad ellen is beszélsz, mert ez ugyanúgy igaz arra is, ha valakiből iszom nem? Épp erről van szó, nem akarok folyton agyalni, folyton a következményekkel számolni, folyton azon pörögni, hogy mi van majd, mi lesz ha? - csak szeretném élni az életem, és ennyi. Ha ezt nem tudja megérteni, akkor igenis meg is ölhet, mert nem fogok változtatni. Nem vagyok egy vérengző vadállat, nem arra megyek rá, hogy embereket végezzek ki az erdőben, de így szeretek élni és amúgy is általában bulikban szedek fel pasikat, olyanokat, akik egyébként fiatalok és nem hiszem, hogy sok esély van arra, hogy megállna a szívük csak azért, mert túl sok vért csapolok le, amúgy is tudok mértéket tartani. Meglep, hogy végül letörli a könnycseppeket az arcomról. Talán a vége hatott rá, amit végül mondtam? Rémes életem volt és nem akarok továbbra is ilyet. - Így lesz, vigyázok magamra és... eltűnök ebből a városból egyszer és mindenkorra. - nem szeretek itt lenni, túlságosan zavaros nekem és túl sok olyan van itt, mint én, vagy ő. Nem akarom ezt, nem akarok folyton a hátam mögé nézni, folyton a tetteimen agyalni. Biccentek neki még egyet, majd megtörlöm az arcom. Rendesen sikerült elkenődnöm és nem akarok így távozni innen. Az lesz... összepakolok és eltűnök a városból, keresek egy normális helyet, ahol nem kell folyton félnem.
Jeremy Gilbert
welcome to my world
► Residence :
Mystic Falls
► Age :
29
► Total posts :
199
HUNTER OF THE FIVE ➴
Tárgy: Re: Sikátor Kedd Ápr. 01, 2014 1:47 pm
Ariana és Jeremy
Tudnék vitázni vele még nagyon hosszú ideig. Neki is vannak érvei ahogy nekem is az ellen vagy az mellett amit mi emberlecsapolásnak hívunk. Igaz, hogy egyik sem megoldás. Se a kórházból való lopás se pedig emberek kihasználása. Mindkettőnek megvannak a következményei. Igen, valószínű, hogy lesz tömegbaleset vagy súlyos sérült akinek azonnal vér kell. De mi a garancia rá, hogy akit csak úgy elkap az utcán nem éppen egy olyan ember akinek a vérére pont a kórházban egy betegnek lenne szüksége. Ha állandóan azt nézzük, hogy mik a következmények akkor már lassan ott tartunk, hogy a házunkból se jöjjünk ki mert vagy lelőnek minket vagy ki tudja meghalunk-e. -Igazad van, a vérre szükség van a kórházban, de ha csak mindig az lebeg a szemed előtt, hogy mi lenne ha...akkor nem lesz semmi mert nem mered megtenni. A következmények súlyosak tudnak lenni. Mégis rengeteg olyan dolgot tettünk már meg amitől féltünk. Lehet baleset, de lehet hogy nem. - Nem tudom mit is mondhatnék még. Lassan ha így folytatjuk ránk köszön az este is. Következő szavaira csak a fejem csóválom, erre már nem tudok mit mondani. Mintha arra kértem volna, hogy egy dobozban lakjon a híd alatt. csupán annyit kértem gondolkodjon el ezen az egész életmódon amit űz. Igaza van, nem kérte a segítségem, de ha mindenki csak akkor nyújtana segítséget mikor azt kérik is, már rég bajban lennénk. Az Ő döntése, hogy kére a segítségemből vagy sem. Nos úgy tűnik nem kér, felőlem rendben. Én nem fogom megölni, de más nem lesz ilyen engedékeny. Nem minden vadász próbál helyesebb útra terelni egy vámpírt. Mondhatni satnya példánya vagyok a vadászoknak. Odalépek hozzá és letörlöm a könnycseppjeit. Vámpír, ez igaz, de közben egy lány is. Meghallgatom amit mondd és tényleg nem tudom erre mit mondhatnék. Persze részéről érthető ahogyan él. Ha nekem lettek volna ilyen problémáim valószínű ugyanazt tenném. Ha jobban belegondolok ugyanazt tettem. Mikor összejött minden én is inkább úgy éltem mint eddig soha, szabályok nélkül. Lógtam a suliból, kábítószereztem és alkoholt ittam minden mennyiségben. -Figyelj, én értelek, de azért légy óvatosabb ebben a városban. Itt nem díjazzák az e fajta életmódot, mondjuk a másikat sem, de ez lényegtelen. Felőlem lezártam ezt az egészet. Remélem egyszer találsz magadnak valakit akire hallgatni fogsz. Vigyázz magadra! - Ezzel sarkon fordultam és elindultam a fegyvertáskám felé. Rémes egy nap ez a mai. Sóhajtok egyet.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Sikátor Kedd Márc. 25, 2014 6:22 pm
Jeremy & Ariana
Nem tudom, nem is akarok vele vitázni. Mindkét megoldás rossz, ha egy kórházból lopsz vért, és aztán valakinek szüksége van rá, akkor nem lesz és lehet, hogy abba hal bele. Ha viszont megharapod és úgy szívod ki belőle, tudom, hogy az se tökéletes megoldás, de nem tudom mit kezdeni azzal, ami vagyok. Vámpír és az életben maradáshoz vérre van szükségem, és ezen nem igazán lehet változtatni, az pedig nem megoldás, hogy erőtlen leszek, mert nem fogyasztok emberi vért, csak valami utánzatot, vagy állatit. Erre ő maga is rámutat azzal, hogy itt van, hogy egy vadász és igenis más is állhatna most velem szemben, aki meg akar ölni, mint az az alak az erdőben. Nem akarok harcolni, de megvédeni magamat muszáj. - Még nem, de... mi van, ha tömegbaleset lesz és hiányos a készlet és... igenis ez is ugyanúgy veszélyes lehet, főleg mert napi két korty nem érdemi mennyiség, akkor pedig elég hamar elfogy nem? - megrázom a fejem. Vegye költőinek a kérdést, nem akarok vitázni és nem is hiszem, hogy van értelme. Nem akarok rajta változtatni, de akkor ő se akarjon rajtam, mert nem fog tudni. Meg van a véleményem és én így élem az életemet, ezt vagy fogadja el, vagy... hát ne tegye, hanem tegyen ahogy akar. A következő szavaira már nem is mondok semmit. Nem érdekel, nem akarom tudni, nincs közöm hozzá, csak hagyjon végre békén! Én így élem az életem és nem értem, miért akar minden áron megváltoztatni, egyszerűen nincs joga hozzá, és köze se az egészhez. - Nem kértelek, hogy segít és nincs is rá szükségem. Nem értünk egyet és... változtatni nem tudok azon, ami vagyok. Nem akarok egy örökkévalóságot leélni úgy, hogy csak mindent megvonok magamtól. Mint egy végtelen fogyókúra. - húzom el a számít. Egész életemben úgy éltem, hogy megvontak tőlem valamit, gyerekkoromban, amíg vámpír nem lettem. Megvonták tőlem a legfontosabbat, a szülőket, az együttérzést, a szeretetet, a figyelmet. Nem fogok újra a saját döntésemből így élni, visszafogni magam és folyton azon agyalni, hogy mit szabad és mit nem, hogy mennyire tehetek meg bizonyos dolgokat, meg mennyire nem. Én élni akarok, nem folyton agyalni, nem kórházakba betörni, hanem egyszerűen csak jól érezni magam. És az, amiket mondd már kiborít, mert nem ismer, mert nem tudja, hogy milyen életem volt. Lehet, hogy ő veszített el számára fontos embereket, de én... soha nem is kaptam senkit, akinek fontos vagyok, és ezt értsd szó szerint. Ezért fakadok ki végül, hogy tegyen, amit akar, ha azt, akkor öljön meg, de ne prédikáljon tovább. Az újabb szavak azt hiszem meglepnek, az pedig főleg, amikor közelebb lép és nem valami karó kerül a kezébe, hanem csak az arcomról töröl le egy könnycseppet. Felpillantok rá, de elég nehéz gátat szabni a sírásnak akkor, ha már elkezdődött. - Soha nem volt semmim tudod? Soha... tényleg soha, és én nem akarom újra ezt. Nem akarok megbújni a sötétben és azért kuncsorogni, hogy életben maradjak. Csak... élni akarok, szórakozni, ha így, akkor így, és ennyi. - megrántom a vállam. Nem tudom, hogy érti-e, hogy fel tudja-e fogni, de én tényleg nem akarok változtatni. Nem akarok folyton azon kattogni, hogy vámpír vagyok, és hogy miken kell e miatt átmennem. Csak élni akarok és kész, mert nem volt rá lehetőségem akkor, amikor még tényleg éltem, csak most a halálom után.
Jeremy Gilbert
welcome to my world
► Residence :
Mystic Falls
► Age :
29
► Total posts :
199
HUNTER OF THE FIVE ➴
Tárgy: Re: Sikátor Szomb. Márc. 22, 2014 6:52 pm
Ariana és Jeremy
Szerintem nem meglepő, ha azt gondolom, hogy semmi értelme annak, amit a lopásról mondott. Mert az nem lopás mikor elveszi más emberek vérét? Az ugyanolyan mintha bemennél és ellopnád az összes élelmét, hogy neked jó legyen. És amit mondtam nem úgy gondoltam, hogy vegye el az összes vértasakot, amit talál. Természetesen csak kisebb mennyiséget, amiből senkinek nem lesz baja. A nővéremnek is baja lett abból mikor Klaus megcsapolta. Agyvérzést kapott, szóval szerintem az a kicsi is sokat számít, ha azon múlik az életünk. -Szerinted a kórházba nem járnak vámpírok? Kapásból tudnék mondani vagy 3-at akik rendszeresen bejárnak vérért és még soha nem volt ebből baj. Senki nem halt meg emiatt. – Egyáltalán képes leszek meggyőzni? A jelenlegi állás szerint csekély erre az esély. Magamat se tudom megérteni, itt erősködöm, hogy változtasson az életmódján pedig már rég el kellett volna ásnom a holttestét, amiben a karóm pihent volna. -Ember vagyok már amennyire annak lehet nevezni, nem egyszer kerültem olyan helyzetbe, hogy kihasznált egy vámpír, volt olyan időszak mikor én magam adtam a véremből, mert szüksége volt rá. De ha van, más megoldás nem szívesen esnék áldozatul egy vámpír akaratának, csak mert azt gondolja, hogy az a kicsi, amit elvesz nem számít, nagyon is számít. – Elkomorul az arcom. Anna-nak is magam akaratából adtam vért, mert gyanítottam, hogy nem közülünk való és igazam lett. Utána is akkor vehetett vért tőlem mikor csak szerette volna. A példa, amit felhoztam az Ő volt. Aki meg kihasználta, hogy ember vagyok az maga Silas volt. Azzal, hogy kiitta a vérem megölt. Szóval lényegesen nem mindegy, hogy tasakos vér vagy friss vér. Az egyik nyomán nem marad semmi a másik után pedig egy összezavarodott elme és egy megbélyegzés, hogy igen, Ő már fel van avatva, vámpír áldozata lett. -Akárhogy is beszélnék veled, szerintem így se úgy se hallgatnál meg. Igenis segíteni próbálok, de bármit is mondok, csak ellenkezel és felhozol egy kifogást, hogy azt miért nem lehetne teljesíteni. Esetleg szeretsz embereket kínozni? Valaha ember voltál, ha veled tettek volna, ilyet gondolom neked sem esett volna jól. Mindig van egy másik út és saját magunkon áll, hogy rálépünk-e vagy inkább maradunk azon az ösvényen, amit szerintünk kijelöltek számunkra. – Hogy dühös vagyok-e nos, igen az vagyok. Nem akarom kioktatni, de lehet, pont erre lenne szüksége. Lehet, hogy most épp azon gondolkodik vajon ebédre vagy vacsora fogyasszon el a nagy szám miatt és a kioktató szövegem miatt. Nem tudom miért, de szeretném, ha nem halna meg, rengeteg vámpírt öltem már meg most mégis megtorpanok ennél az egynél. Ha okokat kéne felsorolni egyet sem tudnék, ami a mostani döntésemet előidézte volna. Könnyei az én véleményemet is megváltoztatja. lehet csupán egy álca, amivel le akar rázni, de lehet, a könnyek mögött a valóság van. -Nem akarlak megölni, ellenkezőleg, szeretném, ha életben maradnál, ne is kérdezd miért, mert nem tudnám megmondani. Tudod mit, ha nem akarod, ne fogadd meg amit mondtam, tégy úgy, ahogy jónak látod. Amiket mondtam és amilyen hangsúlyban nagyon sajnálom. – A karót, ami nálam volt már el is felejtettem. Még, hogy megölni? Eszem ágában sincs. Odalépek hozzá és kicsit ugyan óvatosan, de letörlök egy könnycseppet. Vadász vagyok Ő pedig vámpír, de ez nem mindig kell, hogy halállal végződjön. Ha nem fogadja meg amit mondtam akkor ne tegye, remélhetőleg nem saját maga fogja a vesztét okozni.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Sikátor Vas. Feb. 23, 2014 9:15 am
Jeremy & Ariana
Egyszerűen csak nem nevelt az élet még arra, hogy mindent olyan okosan lássak. Valahogy fel sem merül bennem, hogy mennyivel egyszerűbb a kórházba bejutni és megigézni valakit. De az akkor is lopás... és én még így szó szerint nem loptam soha semmit. Oké tudom, az is annak számít, ha megigézek valakit, hogy vegyenek nekem ezt azt, hogy mások tartanak el, csúnyábban fogalmazva, mások tartanak ki, de... Rendben az értékítéletem tuti, hogy eléggé más, mint az övé, vagy inkább más, mint az ég világon bárkié, de nem tehetek róla, a kutya se tanított nekem semmi értelmeset. A szüleim nem és azóta meg ki tette volna meg? Arról már nem is beszélve, hogy a friss vér ízét ismerem, és nem tudom, hogy egy zacskózott dolog, amibe minden bizonnyal kerülnek anyagok az alvadást megakadályozandó, milyen is lehet. Simán van rá esély, hogy pocsék, vagy legalábbis nem annyira ízletes, mint az, amit már megszoktam. Mintha valakinek szóján kéne élnie és azt kéne hinnie róla, hogy az igazából hús. De hát tuti, hogy akkor is érezné, hogy az nem hús. Miért várja el tőlem, hogy én ezzel teljesen máshogyan legyek? Akkor sem érzem úgy, hogy ártanék igazán bárkinek is azzal, amit teszek. - De az lopás és... mi van, ha utána történik valami szörnyű baleset sorozat és a kórháznak vérhiánya lesz e miatt? Nem jobb akkor már, ha olyanból iszom, akinek az a kis hiány nem számít annyit? - tényleg nem értem a logikáját. Képtelen vagyok felfogni, hogy miért jobb az, amit ő mond. Persze lehet, hogy nem szép dolog másnak megszívni a nyakát, de... ez a kórházas megoldás sem az igazi. Ha jól sejtem leginkább azt szeretné minden vadász, hogy egyáltalán ne is együnk, vagy inkább ne is létezzünk. De attól még ezen nem lehet változtatni és én igenis inkább élek így, mint hogy halott legyek. A város híréről pedig nem hallottam, hiszen eleve alig tudok valamit erről az egészről. Az viszont egyre inkább zavar, ahogy beszél velem. Két opció van, vagy faképnél hagyom minél előbb, vagy ideges leszek és szerintem ez utóbbi egyikünknek sem lenne túl hasznos. - Én inkább úgy látom, hogy megpróbálsz kioktatni és megváltoztatni, nem azt, hogy segíteni. Segíteni... nem így szoktunk másoknak, ilyen lekezelően és bántóan. - nem tetszik nekem ez a vadász, ember... teljesen mindegy. Az egész lényeg nem szimpatikus, sőt határozottan kiborító. Folyamatosan beszól és a tetejében nagyon csúnya módon, bántón. Ez a virágszál duma is, meg hogy mesevilágban élek. Igenis nekem így könnyebb, nem akarom elfogadni a tényt, hogy minden rossz és nehéz körülöttem, mert ebben éltem tizennyolc évig. Megtanultam kizárni a valóságot és bezárkózni egy általam kialakított jobb világba. Ezt persze képtelen megérteni egy olyan valaki, akinek minden bizonnyal nem volt az egész élete pocsék. Lehet, hogy egy idő után lettek nehézségei, vagy most vannak, de... nem voltak mindig, én pedig ebbe születtem bele. - De gondolom az előtt normális életed volt, hogy elvesztetted a szüleidet igaz? Valaha volt... jó is neked nem? Nekem viszont nem! Soha, és nem akarok... nem akarom azt, hogy minden rossz után megint csak szenvednem kelljen. Csak élni akarom az életem és ha ez téged annyira zavar, hogy megpróbálok a magam módján boldog lenni, akkor... - nem tudok már gátat szabni a könnyeknek. Már sokadik alkalommal akartam faképnél hagyni, de nem engedi, újra és újra olyasmit mond, amivel képtelen vagyok mit kezdeni. Hiába fordítottam neki hátat, most már könny mosta arccal fordulok újra szembe vele. Leengedem a kezeimet is, mint egy megadva magam. - Nem fogok ellenkezni, akkor ölj meg! Úgyis azt akarod olyan nagyon nem igaz? Nem vagyok gyilkos, nem vagyok igazán még csak veszélyes sem, de tedd meg akkor... vedd el tőlem ezt a kis lehetőséget is, hogy megpróbáljak normálisan élni, mert nekem soha nem volt rá lehetőségem és nem fogok egy vadidegen kedvéért változtatni, bujkálni és... kórházakból vért lopni! - a végén már szinte kiabálok, vagy legalábbis annak szánom, csak a hangom ne csuklana el időnként. De próbálom lenyelni az újabb feltörni készülő könnyeket. Nehezen megy, szó se róla.
Jeremy Gilbert
welcome to my world
► Residence :
Mystic Falls
► Age :
29
► Total posts :
199
HUNTER OF THE FIVE ➴
Tárgy: Re: Sikátor Szomb. Feb. 22, 2014 4:48 pm
Ariana és jeremy
Magam se értem, hogy most Ő egy vámpír vagy éppen egy nyuszi? Az ahogy kifejti mennyire fél a kockázatos kórházi látogatástól szinte már nevetséges. Az persze sokkal veszélytelenebb mikor az utcán kóborolva vadászgat, hát persze. Mindennek van kockázata, na de egy vámpír megigézi a kórház dolgozóit és gond letudva, ez miért csak nekem ilyen egyszerű? Hány, de hány vámpír így szerzi be a vacsoráját. Szinte hihetetlen, hogy a vadász csak úgy összeakad egy vámpírral akinek még fogalma sincs semmiről. Mennyi ideje lehet vámpír? Nem saccolok neki 5 hónapnál többet. Ha nem én ölöm meg akkor egy másik társam vagy még az előtt fog éhen halni. Mystic Fall-ban a vérre vágyó vérszívók inkább a kórházat járják mint sem meg merjék tenni, hogy nyíltan emberre támadnak. Látszik Ő még nem ismeri ezt a várost. de vagy megszoksz vagy megszöksz. Vagy az Ő esetében inkább megszöksz vagy meghalsz. Értem én, hogy a vámpírokat vonzza ez a város, de azért legyen már annyi eszük, hogyha életképtelenek legalább figyeljenek arra mit csinálnak és kivel a közelükben. -Egyszerűbb? Egyszerűbb mint megigézni egy portást az éjszaka közepén és két hétre elegendő vérhez jutni? Nem, szerintem nem egyszerűbb. – Folytatom. A véleményemet elmondtam most már igazából csak a reakciójára vagyok kíváncsi. Ha fiatal akkor miért ilyen helyre jött? Ennek a városnak híre van arról mennyi vadász tanyázik itt vigyázva a városlakókra. Ez is csak a kezdők átka, vonom mega vállam. Hirtelen elkap a vörös manó és ideges leszek. -A beképzeltség nem itt kezdődik virágszál, segíteni próbálok, de te kézzel lábbal ellenkezel elenne. ha beképzelt lennék most nem segíteni próbálnék hanem ecsetelném hány darabra lennék képes szabdalni a szíved. Nem ezt teszem szóval tartsd csak meg magadnak a véleményed arról, hogy mi vagyok vagy mi nem. Nem vagyok vadász életemtől kezdve, csupán csak néhány hónapja. Nem ebbe a világba születtem, de nem is voltam olyan hülye, hogy megpróbáljak mesevilágot keríteni magam köré ezzel legyőzni a tudást amit a természetfeletti világ kínált. – Kifújom magam, de a mérgem nem párolgott el, sőt a következő kijelentésén még inkább felkaptam a vizet. Igen, van egy nővérem akit nem rég még megakartam ölni a vadász átok miatt. Mondhatom remek volt. - Életcélom? Nem az nincs. Még mielőtt vadász lettem volna csupán egy drogos kölyök voltam aki elvesztette a szüleit. Egy senki voltam akinek semmije sincs. Most se vagyok sokkal több, de legalább része vagyok valaminek amit én választottam. Neked sem kell azt az utat választanod amit a fajodnak. – Próbálok rá hatni míg így mérgesen is. Nem akarom megölni az isten verje meg. Olyan könnyű préda lenne, hogy az már se nem izgalmas se nem érdem. Elfordul és indulni készül. Ennyi lenne mindössze? Majd kiderül.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Sikátor Szer. Feb. 19, 2014 1:07 pm
Jeremy & Ariana
Mindig csak az elvárások. Az apám azt várta volna, hogy meg se szülessek, az anyám, hogy majd egyszer jobb lesz az élete, talán akkor ha én már nem leszek, e helyett viszont meghalt ideje korán. A nagyszüleim azt várták el, hogy a szüleim összeházasodjanak miattam. Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna, ha külön élnek, akkor talán minden máshogy alakul. Egy szülővel növök fel, aki szeret, nem pedig kettővel, akik semmibe vesznek. Komolyan kezdem zokon venni, amiket ez a vadász mond nekem, mintha nekem mindent tudnom kéne. Ő is csak elvár, azt hogy olyan legyek, amilyennek kéne lennem. - Mégis... hogyan? Törjek be kórházakba, hogy onnan lopjak vért? És ha rajta kapnak, ha nem sikerül, ha pánikba esem és ez az egész... felülkerekedik rajtam? Én csak... nem akarok kockáztatni, és így egyszerűbb. - a végére egészen elhalkul a hangom. Hát miért nem képes megérteni? Én nem élek ezzel annyira régen együtt, én nem ismerem még ezt az egész világot, ezt a vadászok, boszorkányok, vámpírok zagyvaságot. Én egyszerűen csak... Mégis honnan kéne tudnom mindent, hogy hogyan lehet más? Megpróbálom a legtöbbet kihozni abból, ami van, mert igenis ez még így is még mindig jobb, mintha megfagytam volna azon a padon! Nem bántok senkit, nem úgy, hogy az tényleg káros legyen. Az első néhány alkalmat leszámítva, amikor még képtelen voltam uralkodni magamon nem öltem meg senkit. És azokat az eseteket is alig tudtam elviselni. Nem értem, hogy miért nem fogja fel ezt, hogy miért mond ilyeneket, én nem csak egy vámpír vagyok, én... én vagyok! Nem az vagyok, ami, hanem aki, ilyen egyszerű. - Én csak abból ítélek, amit mondasz, és azok alapján igenis beképzelt vagy! Olyan dolgokat mondasz, amiket nem is értek és nem is akarok érteni és azért vélekedsz rólam valahogy, ami vagyok. Csak, mert... mert nem ismerem ezt a te világodat! - mert nem ismerem, hát nem képes felfogni? Igen, ő ebbe született ezek szerint, vadásznak, és tudja mi a dolga, de nekem még minden új, annak ellenére is, hogy évek óta így élek már, de a magam módján. Nem tanították meg nekem mi micsoda, hogy mitől kell félni, vagy kitől kell félni. De abban csak megerősít, amit mondtam, hogy szörnyű élete lehet, nagyon is nehéz és kegyetlen, de az is biztos, hogy azok alapján, amiket mondott nem fog csak úgy megesni rajta a szívem, és nem fogom sajnálni e miatt. - Neked legalább van egy nővéred... - megrázom a fejem. Rossz lehet neki, jajj, de rossz, de valakije van és érti a világot, amiben él. Én nem, még csak emberként sem értettem, mert senki se mutatta meg, senki se tanított meg rá. És most itt vagyok, szinte még egy gyerek felfogásával minden téren, és azt várják el tőlem mások, vadidegenek, hogy mindent értsek és hirtelen tudjam mit és hogyan kell tennem. Hát nem! Fogalmam sincs és nagyon nem tetszik a folyamatos kioktatás sem. Már mennék, tényleg mennék, el is indulok, csak az újabb szavakra fordulok meg féloldalasan. Megremeg a szám széle egy pillanatra és beletelik talán fél perc is, amíg csak nézem, és nem mondok egy árva szót sem. - Neked lehet, hogy van életcélod, vagy akármid, egy nővéred, de nekem... nincs semmi. Csak próbálom pótolni azt, ami emberként kimaradt az életemből, amitől elzártak, amikor egy nagy semminek éreztem magam, amikor az apámnak évek kemény munkájával sikerült elhitetni velem, hogy azt sem érdemlem meg, hogy éljek. Igenis ember vagyok és... vámpír is, és nem csak vámpír! - a végére már szinte zihálok, fojtogat a sírás. Nem szoktam ezzel foglalkozni, a ténnyel, hogy az életem csak egy céltalan sodródás, mert könnyebb úgy tenni, mintha ez így lenne jó és élvezetes. Nincs joga hozzá, hogy kiszakítson ebből, nincs joga! Csak akkor engedek utat a könnyeknek, amikor már újra hátat fordítottam neki, és tovább indulok kifelé. Hagyjon végre békén, vagy... öljön meg, tudom is én!
Jeremy Gilbert
welcome to my world
► Residence :
Mystic Falls
► Age :
29
► Total posts :
199
HUNTER OF THE FIVE ➴
Tárgy: Re: Sikátor Szomb. Feb. 15, 2014 10:21 am
Ariana és Jeremy
Kimondottan kezd már fusztrálni ez a csevej. Kinek képzeli ez magát? Embereket öl és még neki áll feljebb mikor ezt a képébe vágják? Meg áll az eszem. -Az előítéleteim hidd el meg vannak alapozva. Nem ismerlek, de tudom mi vagy. És üres szavaktól még nem vált jóvá a világ. Az amiket mondasz nem jelentenek semmit. Attól mert azt mondod nem ölöd meg Őket ugyanúgy kihasználod. Vannak olyanok is a fajtádból. - Itt egy kicsit talán túl lenéző is voltam irányába. - Akik képesek feladni a friss vér ízét és tasakból isznak. Az, hogy azzá váltál ami most vagy lehet, hogy nem a te hibád, de attól még változtathatsz azon ami vagy. - Igazából fogalmam sincs miért magyarázok neki, látszik, hogy kimondottan elveti minden szavam amit neki intézek. Szerinte Ő csak azt teszi ami helyes, hát nagyon nem így van. Nem helyes az emberek elméjét megdelejezni és addig inni a vérét amíg közel nem kerülnek a halál pereméhez, aztán csupán csak egy szép kis emléket ültetnek a fejükbe, hogy elhitessék vele, hogy olyat cselekedett ami felér egy hős tettel. Abban igaza van, hogy nem ugyanaz megölni és megbabonázni egy embert, de az út választható és mindenki maga dönti el, hogy öl vagy megtanul beilleszkedni.Szavaira felkapom a fejem és fehér düh árad keresztül rajtam. -Embernek tűnsz kívülről, de belülről nagyon úgy látszik rosszul ítélted meg a helyzetet. Belülről igen is egy vámpír vagy akinek a véren kívül semmi sem fontos. És ha tudni akarod, igen, vadásznak születtem, egy potenciális kiválasztott voltam aki átvette egy másik Ősi fajból származó vadász helyét. Nem én kértem ezt a sorsot. Én se ölök meg minden vámpírt pedig a hatalmam ezt követeli. A vámpíroknak is az ölés az élete mégis van aki ezen túllép és megváltoztatja az életét. Te se ismersz és mégis beképzeltnek nevezel, azt se tudod én hogyan élek, akkor kinek is vannak előítéletei? Hm? - Szinte már olyan nyugodt vagyok, hogy ha nem lennének a szavaimnak jelentősége akkor azt is hihetnék, hogy csak csevegünk. -Az életem nem rád tartozik. És a gyűlölet segít abban, hogy ne őrüljek meg. A nővéremen kívül senkim nincs és mégis minden pillanatban azon töröm a fejem, hogy hogyan is ölhetném meg. Kontroll az életem minden pillanata. Szeretek és gyűlölök egyszerre. Amint már mondtam nem egyszerű vadász vagyok. Késztetést érzek minden vérszívó megölésére, legyen az a nővérem vagy egy idegen. Mégis megtudom állni ha nagyon muszáj. - Hogy jön Ő ahhoz, hogy az életem felett ítélkezzen? -Tudod mi a szánalmas? Az ahogy próbálod meggyőzni magad arról, hogy még ember vagy, már nem vagy az, vámpír lettél és ezzel együtt kell élni nem pedig magad és mást győzködni az ellenkezőjéről. Én se vagyok már ember, inkább csak egy test amiben dobog egy szív. Háromszor haltam meg és tértem vissza az élők közé. Más vagyok, már nem ember, de nem is próbálom elhitetni magammal, hogy igenis ember vagyok. Azzal kell élnünk amink van és mindig megválaszthatjuk azt amit teszünk. - Kicsit már az agyamra ment a csaj. Miért akarom megváltoztatni? Meg kellene ölnöm és akkor egy gondommal kevesebb lenne, akkor miért nem tettem még meg?
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Sikátor Szer. Feb. 12, 2014 6:50 pm
Jeremy & Ariana
Akkor is azt mondom, hogy rémesen nagy előítélettel rendelkezik, annak ellenére is, amit végül is mond a nagy családi vámpírbagázsról. Nem hiszem, hogy számít az, ha olyan valaki azzá válik, ami végülis az ellensége, aki előtte fontos volt neki, mint a nővére. Én egyszerűen csak... nem így gondolom ezt. A vér szükséges, mintha ő most azt mondhatná, hogy innentől nem eszik egy falat húst sem, csak hogy védje az állatokat, és én még csak nem is ölök meg senkit. Jó, volt rá példa, de attól nem tehettem igazán, egyszerűen csak nem tudtam irányítani az új vágyakat, amik a testemet irányították. Idővel ment és azóta nem ártottam senkinek sem, nem ez a lényeg? Elhúzom a számat, amikor ledarálja nekem ezt az igen csak hevenyészett érv halmazt. - Te viszont elítélsz úgy, hogy nem is tudsz rólam semmit... nem jogos az előítéleted. Te talán nem eszel húst? Azzal ártasz az állatoknak nem? Én... nekem nem volt választásom. Ne hogy már azt mondd, hogy ugyanaz megölni valakit és inni belőle annyit, amennyi szükséges, majd jó emlékekkel az útjára engedni. Ezt... nem gondolhatod komolyan! - fel nem tudom fogni, hogy tényleg így gondolja, hogy ugyanolyan lennék, mint aki szárazra szív valakit. Ez nem reális, egyáltalán nem értek vele egyet és egyre inkább nem tetszik nekem ez az egész beszélgetés. Lemondóan rázom meg a fejem az újabb kifejtésére, és őszintén szólva leginkább válaszra sem szeretném már méltatni. Nem is tudom, hogy miért teszem meg, talán ez a jobb megoldás, mint hogy esetleg utat engedjek a mérgemnek, ami néhány szavánál próbál a felszínre törni. - Tudod ez egyszerűen szánalmas! Én nem vámpír vagyok, én ember voltam, és most is az vagyok, csak közben vámpír is lettem. Te vadásznak születtél és már gyerekként is vámpírokat hajkurásztál, vagy mi a jó franc? És nem tudom, hogy mondták-e már, de rohadtul beképzelt vagy... - szökik fel a szemöldököm, aztán egyszerűen csak a szememet forgatom és tovább megyek. Ő mondta, hogy menjek, vagy maradjak, és én már egyszer elindultam, akkor is ő volt az, aki nem engedett. Eszem ágában sincs olyan valakivel diskurálni, aki ennyire elvakult és képtelen különbséget tenni két vámpír, vagy vámpír-ember között. Neki nem számít, hogy ki kicsoda, csak az, hogy ki micsoda. - Csak sajnálni tudlak, rémes egy életed lehet ennyi gyűlölettel a szívedben ismeretlenek felé is. - egy pillanatra fordulok csak vissza és ezt már egész halkan vetem oda. Igenis úgy gondolom, hogy szörnyű lehet neki. Én nem ítélek el senkit azért, mert vámpír, vadász, vagy tudom is én. Nem is ismerem ezt a világot, amiben ők élnek, én csak... a saját kis életemet ismerem, és azzal nagyon jól meg voltam mindeddig.
Jeremy Gilbert
welcome to my world
► Residence :
Mystic Falls
► Age :
29
► Total posts :
199
HUNTER OF THE FIVE ➴
Tárgy: Re: Sikátor Hétf. Feb. 10, 2014 7:28 pm
Ariana és jeremy
Nem mondom, hogy én vagyok a megtestesült szemétláda, de ha meglátok egy vámpírt bizony előbújik belőlem az a kicsi rész ami általában máskor mélyen elbújik. Egyszerűen képtelen lennék azt mondani neki, hogy hát persze semmi gond váljunk el békével. Mintha nem számítana az, hogy épp az előbb ivott egy emberből és kitudja hányból még. Undorodom a vámpírok eme szokásától. Mi emberek nem csak arra vagyunk jók, hogy kiszárítsanak vagy szép emlékekkel az utunkra bocsássanak miután belakmároztak a vérünkből. Ezek után had ne kérjek már elnézést a szemétkedésemért. -Az, hogy elítélem a vámpírokat szerintem jogos. Mindegyikük azt kapja amit megérdemel. Nem egy egyszerű vadász vagyok aki csak hobbiból állt annak. Én igazi vagyok és aki túlélte velem a találkozást igen örülhet neki. Nem ítélek el minden vámpírt. Ott a nővérem, vámpír, a legjobb barátnője szintén, a pasija és a volt pasija megint csak vámpír. De kérdem én, miért tartod magad jónak? Csak mert azt a szerencsétlent szép emlékekkel küldted el? Attól még ugyancsak vérbank volt számodra. Ettől te még nem leszel sokkal jobb azoktól akik meg is ölik áldozataikat. - Fejtem ki hosszan a véleményem. Nem érdekel, hogy figyel e rám vagy sem. Nyílt lapokkal játszunk. Nincs fegyverem így nem kell tartania tőlem. Majd meglátjuk ki ad kinek egérutat. Fogalma sincs miért kérdeztem rá vagy mondtam bármit is az emberölésével kapcsolatban. Igen, igaza van abban, hogy egy kicsit szemét voltam, de tudni akartam, ami utána kicsúszott az keveredett egy kis értetlenkedéssel és bunkósággal. De hát mondtam, hogy ne vegye sértésnek. -Most mondanám, hogy elnézést kérek minden kiejtett szavamért, de nem érzem úgy, hogy ezt meg kellene tennem. Vadász vagyok te pedig vámpír, nem tartozunk egymásnak semmiféle bocsánatkéréssel. Gondolom tudod, hogy megölni akartalak, és nem titkolom, hogy a vágyam még mindig ugyanaz. Félned nem kell tőlem ezt is tudod. A te döntésed, hogy mész vagy maradsz. - Állítom választás elé. Bár jobban ajánlanám neki, hogy menjen. Egy fegyvertelen vadász is tud meglepetéssel szolgálni akárcsak egy fogatlan oroszlán.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Sikátor Csüt. Jan. 23, 2014 10:40 pm
Jeremy & Ariana
Nem hiszem, hogy bármi esélye is lenne ellenem főleg így szemtől szemben, úgyhogy jobb is, hogy elpakolja azt a karót. Nem azt mondom, hogy megölném, mert... mert nem, nem szoktam úgy begőzölni, de persze nem kezeskedhetek a lényért sem, aki bennem él, ki tudja, hogy ő vissza tudja-e fogni magát akkor, ha én egyszerűen csak ezt akarom, ha fenyegetve érzi magát, engem... jó nem vagyok skizó, bár néha ez olyan érzés. A szavai viszont nem tetszenek, csoda, hogy én se vagyok valami barátságos? Rendben persze vámpír vagyok, de... nem értékelem, hogy bárki is ez alapján ítél meg. Nem volt választásom, egyszerűen nem volt! És igenis jól érzem magam így, sokkal jobban mint régen valaha is, nem hiszem, hogy szégyellnem kellene a valómat. - Egérutat...? Én akartam elmenni, nem hiszem, hogy egérutat kéne kérned, te nem hagytad, hogy elhúzzak. Egyébként is, ha már vadász vagy, akkor az annyit tesz, hogy minden utadba akadó vámpírt ki kell végezni csak, mert... az, ami? Akkor nekem minden embernek fel kéne tépnem a torkát, mert ez a... dolgom? - még én magam sem tudom eldönteni, hogy a szavaimban a cinizmus a több, vagy ténylegesen kérdezek és választ is várok tőle. Futottam én már össze vadásszal, bár szerencsére nem gyakran és nem voltak azok olyan emlékezetesek. Nem mondom, hogy minden vadász egyforma, viszont én úgy látom, hogy szerinte minden vámpír az. Eszetlen gyilkoló gépek. Aztán még persze, hogy be is szól, amire csak elhúzom a számat. - Mi van? Most az a bajod, hogy nem mészároltam még le elég embert? - összeszorítom a számat kissé, és még a kezem is ökölbe szorul. Baromira nem tetszik, amit mond és az sem, ahogy. Mégis mivel szolgáltam rá, ha egyszer nem is ismer? - Persze, bőven elég volt az eddigieket sértésnek vennem igaz? - igazán nem értem, hogy mit akar! Direkt felhúzni, vagy... vagy mégis mit? Talán csak indokot akar adni rá magának, hogy mégis használja azt a karót? De hát már eltette és nem hiszem, hogy azt hiszi, hogy ezek után elő tudná venni és... használni. Annak nagyjából semmi realitása nem lenne. De az a gúnyos mosoly az arcán, komolyan irritál, és még csak nem is hagyta, hogy normálisan megvacsorázzam, pedig azt a pasit is igazából jó élménnyel küldtem útjára. Büszke lehet magára, hogy hősi tettet hajtott végre. Határozottan kezdek morcos lenni, azt hiszem ezt ő is láthatja rajtam. Nem mondom, hogy... de mondom, ha beszólogat, nem biztos, hogy a tűrőképességem a végtelenségig bírja majd. - És, ha azt mondom, hogy semmi közöd hozzá és hogy egy rohadt bunkó vagy? A vadászattal együtt jár az is, hogy az ember szimplán csak szemétkedik? És még... a vámpírokról vannak előítéletek... röhej! - kissé megremeg a szám széle. Nincs nekem erre szükségem nagyon nem! Csak egy apró lökés választ el attól, hogy döntsek. Két opció van, vagy felkenem a szemközti falra, vagy hátat fordítok neki és faképnél hagyom, csak épp amennyire játssza itt a nagyszájút a végén még képes lenne hátba támadni.
Jeremy Gilbert
welcome to my world
► Residence :
Mystic Falls
► Age :
29
► Total posts :
199
HUNTER OF THE FIVE ➴
Tárgy: Re: Sikátor Szer. Jan. 22, 2014 9:32 am
Ariana és Jeremy
Sose gondoltam, hogy mindössze egy karó menti meg az életem és nem is azért van velem mert ez az egyetlen olyan dolog amit könnyen magammal hozhatok hanem mert ad egy kisebb biztonságérzetet. Hallom a hangján mennyire megvetően beszél hozzám. Nem tart csupán csak egy újabb élelemforrásnak. Én viszont már letettem arról, hogy megölöm. A meglepetés ereje nem működött és méterekre vagyok a fegyvereimtől. Őrült módjára meg nem fogok neki rontani. Azért eszem még nekem is van. Berakom a kabátzsebembe a karót. Hisz mit számít, hogy a kezemben szorongatom vagy a kabátzsebemben pihen. Így se úgy se használnám. Ha meg megtámad igen, csak kevés az esély rá, hogy a karómba húzassa magát. -Nézd, nem tagadom, azért jöttem, hogy megöljelek. Viszont azt te is észreveszed, hogy a fegyvereim igen nincsenek a közelemben. Eszem ágában sincs mentegetni magam. Nem volnék vadász ha egérutat kérnék egy vámpírtól. – Mondom teljes higgadtsággal. Félni már rég nem félek. Legyen bármilyen veszélyes vagy esetleg halálos egy-egy vadászat. Egy kicsit sem lep meg mikor kimondja, hogy legalább egy tucat embert ölt meg. Nem egy gyilkoló gép. Egy friss vámpír képes akár egy éjszaka alatt lemészárolni egy egész falut. Akaratlanul is Stefan-ra gondolok. A kikapcsolt, érzelemmentes állapotában bizony nem egy hímes tojás. -Egy tucat? Értem. És még te tartod magad vámpírnak? – Ez csak úgy kibuggyant belőlem. Olykor ha akarom ha nem, előjön az az énem amelyik imádja felheccelni a kiszemelt áldozatát -Ha nem veszed sértésnek, fogadni mernék, hogy nem vagy valami tapasztalt idős vámpír. Sőt, ellenkezőleg. Fiatal vagy, és próbálod úgy rendezni az új életed, hogy ne sok változás álljon be. Embert is csak akkor ölsz ha az éhséged már eluralkodott rajtad vagy ha pont ilyen pimaszak mint én, ugye? Ha tévednék szólj, nem vagyok annyira jó ember ismerő, jobb híján csak tippelek. – Vigyorgok kicsit gúnyosan. Nem igazán érdekel, hogy igaz-e az állításom vagy sem.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Sikátor Pént. Jan. 17, 2014 4:56 pm
Jeremy & Ariana
Sose gondoltam úgy, hogy egy vámpírnak feltétlenül úgy kell működnie, hogy azonnal nekiesik a leendő áldozatának és menten szét is tépi. Én legalábbis nem így vagyok ezzel, amúgy se mondanám magam valami vérengző vadállatnak. Számomra a vér csak az a szükséges rossz, ami ezzel az egésszel jár. Nekem az öröklét egyszerűen csak önbizalmat adott, új lehetőségeket és persze... életet, mert e nélkül már rég nem lennék az élők sorában. Oké, most se vagyok a szó szoros értelmében, de átvitten végülis igen. Hiszen itt vagyok, tudok beszélni, vannak gondolataim és nem fagytam halálra azon a padon a parkban évekkel ezelőtt. A tetejében még igazat is mondok, mert ez egyszer így van, nem tud kiolvasni hazugságot a tekintetemből, hiszen tényleg az anyám temetésére megyek és tényleg semmi kedvem sincs újra látni gyűlölt apámat és azt a várost, ami soha egy cseppnyi jóval nem szolgált nekem. Egyszerűen csak... csak szeretnék minél előbb túl lenni rajta és hamar tovább állni. Semmi más vágyam nincs jelenleg. Nem tudom, hogy hisz-e nekem, de én akkor is a mellett döntök, hogy elmegyek. Nem akarok én összetűzést, egy minimális vacsi meg volt, ennyivel is kihúzom holnapig, és baromira nincs kedvem összetűzésbe keveredni egy... vadásszal, mert az igaz? Amúgy nem így reagált volna. Az viszont tényleg meglep, hogy még utánam is jön. Tökéletesen hallom a lépteit, ahogy azt is, amint a kabátja zizzen, és minden bizonnyal elővett valamit. De most komolyan? - Szerinted ez ilyen... egyszerű? - szökik fel kissé a szemöldököm, ahogy a kezében tartott karóra siklik a tekintetem. Tényleg úgy gondolja, hogy ennyitől megijedek? Erősebb vagyok, gyorsabb, még úgy is, hogy nem vagyok még húde idős, de akkor se sok esélye lenne ellenem, főleg így szemtől szemben. - Ott az erősítés? - követem a tekintetét a kukák felé. Vagy csak valami egyéb fegyver. De tényleg nem hiheti azt, hogy cseppnyi esélye is lenne elérni. Biztos vagyok benne, hogy ennél több esze van. Már épp mozdulna a kezem, hiszen egy szemvillanás alatt kicsavarhatnám a kezéből a fegyvert. A ragadozó ösztöne ott kiabál a lelkem mélyén, de mégis megpróbálom még visszanyomni, amikor meghallom a kérdését. Azért egy egész kicsit nevetségesnek érzem, hogy... mintha valami bíróság lenne és épp el akarná dönteni, hogy vajon érdemes vagyok-e az életre. A kezemet mégis leengedem, tartsa csak magát abban a hitben, hogy nála az előny csak azért, mert egy karót szorongat. - Talán fél tucatot. Felsoroljam név szerint is őket? - na jó név szerint nem menne, de pontosan emlékszem mindegyikükre. Az arcukra, a félelemre a szemükben, a végén pedig ahogy minden ráfagyott az utolsó pillantásra... Összeszorítom a számat, hogy megkeményítsem a tekintetemet. Semmi köze hozzá! Nagyon nincs! És határozottan zavar, hogy kérdezget. Mi a franc ez valami gyóntatószék? - Tényleg azt hiszed, hogy azzal esélyes lenne? - gondolkodás nélkül emelem fel a kezem és pöccintem meg a karót a kezében. Vagyis én emelem, de ő maximum csak egy szemvillanást láthat az egészből jó eséllyel, ha csak nem figyelt eddig minden mozdulatomra.
Jeremy Gilbert
welcome to my world
► Residence :
Mystic Falls
► Age :
29
► Total posts :
199
HUNTER OF THE FIVE ➴
Tárgy: Re: Sikátor Csüt. Jan. 16, 2014 6:09 pm
Ariana és Jeremy
Mosolygok magamban egyet a jelenet láttán. Meg kell hagyni a tehetsége páratlan. Még majdnem el is hittem ezt a temetésre kell mennem és ez nagyon megrendít beszédet. Úgy látszik a világ fejlődésével a vámpírok is lépést tartanak. Ma már nem elég csak lerohanni a prédának tűnő személyt. Ha nincs egy jó ötleted van, hogy a vacsi is elsétál. Nézem ahogy lassan elakar sétálni. Tehát a megfutamodást választotta volna? Meglepő. Egy vámpír nem igen hagyja ki ha egy ember az útjába téved. Talán kiszagolta, hogy okkal vagyok itt és jobbnak látja ha elmegy? Sajna ma a kifinomult érzékei sem menthetik meg. Nem vagyok olyan hangulatban, hogy csak úgy hagyjam elsétálni a hölgyet. Szép lassan elindulok utána. A karót kirántom a kabátzsebemből és felé szegezem. Nem nagy fegyver, de a többi a kuka mögött maradt. Egy vadásznak fel kell találnia magát akkor is ha semmi olyan fegyver nincs a birtokában aminek nagyobb hasznát venné. Rögtönözni tudni kell. -Igazán élveztem ezt a színi előadást, de sajnos nincs több időm, hogy folytassuk. – Állok meg előtte. Nem bízok semmit sem a véletlenre. Gyors, erős és mindenképp rafinált egy nő. Nem szabad bíznom a győzelemben addig míg esélyt nem látok rá. Szinte már görcsösen szorítom az egyetlen fegyvert ami most segíteni tud. Közben meg oldalra nézek a kuka irányába ahol megpillantom a nyílpuskám. Ha elég gyors lennék…de nem, még akkor sem érném el időben. Mi van velem? Csak nem leblokkolok azért mert valami nem úgy alakul ahogy kellene? Ugyan, nem egyszer húztam már ki magam a bajból csupán egy karóval. Most is menni fog. A tervem ami dugába dőlt lényegtelen. Igaz, jobb lett volna ha még egy darabig tart a beszélgetés, hogy feltudjak készülni a csapásra, de a forgató könyvet sem én írom. Belenézek a szemébe és nem azt látom mint a többi vámpírban. Nem egy gyilkost csak egy embert akinek nem volt választása. -Hány embert öltél meg eddig? – A semmiből kerül elő a kérdésem. A fegyvert ugyan nem eresztem le, de a szándékaim valamelyest csökkentek a halálával illetően.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Sikátor 
Δ 
Δ 
♛ Music: 
