To; Lexi

Az asztalnál ülök, naplót írok. Igazából jó dolgot nem is tudok beleírni... Legfőképpen a vér utáni elfojthatatlan vágyamról írtam. Egyre erősödik a csábítás, és félek, ha engedek neki, akkor biztosan visszatér a "Ripper Stefan,, , aki minden bűntudat nélkül gyilkol borzalmas módon. Márpedig itt a városban még a barátaimra is veszélyt jelentenék, hiszen egykor még Elenát is képes voltam megharapni...
Nemrég tértem vissza a városba, úgy, hogy már független voltam Klaustól, nem voltam megigézve, sőt, ellene voltam. Jelenlegi életcélom, hogy megöljem; akár a világ végére is utána mennék. Most semmi más nem számít...
Egyébként csak Damon és Elena tudja eddig, hogy már a városban vagyok. Damonnek alapból szóltam, hiszen egy helyen élünk. Persze megígérte - nem kis győzködés után - , hogy titokban tartsa. Elena pedig.... vele nemrég volt egy találkozásom, ahol megejtettük a már hónapok óta érlelődő beszélgetésünk... így már ő is tudja, hogy a városban vagyok. Remélem nem mondja el senkinek, de ott eszembe sem jutott, hogy rászóljak, hogy ne szóljon rólam senkinek. Pedig a legjobb az lenne, ha Klaus nem tudná, hogy itt vagyok. Mert az életcélom, hogy akár magammal együtt, de elküldjem a pokolba. Két tervem is van... vagy Esther tudna nekem segíteni, aki mint a bálon kiderült, azért jött, hogy végezzen a fiaival. Ha ez nem jön össze, még segíthet Bonnie. Ugyanis ne feledjük, van egy "háznyi,, halott boszorkány, akik az ősok halálát akarják. Ha velük kapcsolatot tudnék teremteni - Bonnie-n keresztül - , akkor ők is segíthetnének. Egyszóval tervek vannak, viszont a megvalósításon még dolgozom.
Összecsapom a naplót, de ebben a pillanatban a nyitott ablakon keresztül valaki beugrik. Biztos vámpír, csak azok képesek így beugrani az emeleti ablakon. Damonre tippelek, hiszen csak ő van vámpír, aki tudja, hogy itt vagyok.
- Damon, mégis mi a... - Azonban befejezem a mondatot, mert nem Damon az. Hanem Lexi. A régi megmentőm, sokkal tartozom neki. Viszont most nem tudom, hogy van-e kedvem hozzá, hiszen remélem nem kezdi el a ,,Stefan, meg kell változnod!" kezdetű dumáját. Ígyis eléggé feszült vagyok, nem kell még ezzel is idegesíteni. Azért minden előítélet, barátságosan fogadom.
- Lexi... Helló. Öhm... honnan tudtad, hogy itt vagyok? - Kérdezem, hiszen látom rajta, hogy hozzám jött. Naplómat gyorsan odébb dobom, mintha valami jelentéktelen könyv lenne. Pedig csak nem akarom, hogy azt olvasgassa, hogy mennyire szenvedek...