To Lexi

Hát igen, az biztos, hogy nem unatkoztam egy picit sem. Egy elmúlt pár hónap, túl sok egy ember életébe. Még jó, hogy vámpír vagyok. Picit nekem is sok, de mivel általában alaposan végiggondolom a helyzeteket, így meg tudok emészteni mindent épp idejében. És hát... hát persze hogy most gondom van. Vérproblémák, hiszen félek, ha egy csepp vért is iszok, akkor ismét Ripper leszek. Pedig innom kell. Aztán itt van Klaus, aki miatt nem lehetek Elenával, de végeznem kell vele. Túl sokat ártott már nekem, és a barátaimnak, hogy életbe maradjon. Tervem is van, nem is számít rá, szóval el vagyok határozva. Aztán rátérünk Lexire, és arra, mikor Damon karót szúrt belé. Igazából azt hittük, hogy meghalt, de miután eltűnt a ,,holtteste" tudtam, hogy ennyi nem végezhet Lexivel. Erős ahhoz.
- Nos, igen, Damon sosem tudott valami jól célozni... - Mondom halkan. Biztos vagyok benne, hogy Lexi ezt még vissza adja neki, és én az ő oldalán állok. Damon nem ölhet meg csak úgy senkit, legalább most tanul belőle. Mystic Falls-ra terelődik a szó, elmosolyodom. Vámpírok, vérfarkasok... akkor tényleg nem hallott még az ősökről, és a hibridekről. Még jó, hogy én világosítom fel róluk, és nem más. Biztos nagyon meglepődne.
- Persze. Nem is beszélve azokról a több mint 3000-éves vámpírokról, akik a legelsők voltak a fajunkban. Plusz még ha hozzávesszük azt, hogy ezek közül az egyik még félig vérfarkas, akinek van egy ugyanilyen hibridekből álló magánhadserege, elmondhatjuk, hogy Mystic Falls, egy veszélyes város. - Mondom kisebb iróniával és megjátszással. De tudnia kell róluk. Tény, veszélyes a város mostanában, de őszintén szólva én nem félek tőlük. A hibrid újoncoknak most azt ajánlom bújjanak el, mert ha én vagy Damon találkozunk velük, akkor addig élnek. Az ősök nyugton maradnak, Klaust meg kinyírom. Gond letudva. Sőt, Lexi még idősebb is. neki aztán tényleg nincs mitől félnie.
- Akkor nagyon rosszul hitted. Bár... most már inkább a farkasok helytelen kifejezés. A többségüket most már csak egyszerűen hibrideknek hívjuk. - Nézek rá, egyre komolyabban. Sajnos egyre kevesebb a vérfarkas, és egyre több a hibrid. Ráadásul Nik egyre inkább ide toborozza őket, szóval a városban is többen vannak. Az egyetlen szerencsénk hogy gyengék, új vámpírok. Egy mozdulattal bemutatok egy egyszemélyes szívátültetést. Nem is bánnám, ha találkoznék párral.
- Igen, de elég ha megkérsz, és adok is egyet. Mostanában hajlamos vagyok a fegyvergyártásra. - Válaszolok a Damonös megjegyzésére, és odasétálok az íróasztalomhoz. Alsó fiókját egy mozdulattal kinyitom, melyben egymáson halmozódnak a tűhelyesre kifaragott karók. 20-30 darab lehet.
- Niklausnak, és barátainak. - Mondom gonosz mosollyal. Egyet kiveszek, odadobom Lexinek, majd bezárom a fiókot. - Használd egészséggel! - Mondom még mindig mosolyogva, és felállok az asztaltól. Én is öntök magamnak egy kis piát, mostanában elég sokat iszok. Pedig régebben nem tettem, viszont régebben össze is jöttek a dolgaim. Most viszont sehogy sem akarnak. Szó szerint alkoholba fojtom bánatom. Egyre többet látni a Grillben és az ilyesféle bárokban. Majd Elenára és rám terelődik a szó, amit annyira nem szeretek. Nemrég konkrétan elküldtem Elenát, szóval... most már nincs köztünk semmi. És most nem is akarok többet. Vagyis... akarni akarok, de nem lehet, szóval nincs vita.
- Öhm... Az a lényeg, hogy... nemrég Klaus elvitt magával, és az idő alatt Ripper lettem, és eltüntetett belőlem minden érzelmet. Aztán elengedett, de azóta csak kerülgettük egymást Elenával, természetesen Klaus miatt. Aztán most... most megbeszéltük, és úgy döntött... -em, hogy jobb, ha külön utakon járunk. - Mondom el gyorsan, sietve. Miközben ezt mondom, elfordulok tőle, és az ablakhoz sétálok. Kinézek. Hiányzik Elena, de... de így jobb. Különben is, ahogy tudom, Damon és rá hajt, szóval tényleg most jobb, ha visszavonulok, és csak a feladatomra összpontosítok. Aztán Lexi mérges lesz, amiért persze az elmúlt időszakban eszembe se jutott, de aztán ránézek, és komolyan beszélek ismét.
- Megkapod. - Utána már csak mennek az események, átadom neki a két naplót, melyből megtudhat mindent. Leülök vele szembe, és türelmesen várom, hogy megtudjon mindent.
- Igen, sok mindent telt el azóta, mióta itt jártál, és azokban benne van minden. - A hosszú hétköznapokon, tényleg feleslegesnek érzem a naplóírást, de az ilyen pillanatokban jövök rá, hogy nem az. Lexi olvas, és én türelmesen ülök előtte, és közben figyelem. Látom, ahogy meglepődik, egyszer-egyszer megszólal, rám pillant, de én csak lesütött szemmel bólintok. Jelzek neki, hogy olvassa tovább. Eljutunk az ősökhöz.
- Apjuk után Mikaelson-éknak hívják magukat. A legelső vámpírok, tőlük származunk mi is. Nem tudjuk, hogy melyik ősnek a vérvonalából, de Klaus azt állítja, az övéből. - Mondom a rövid ismertetőt. Bár a lényeg benne van a naplóban, szóval intek, hogy olvassa tovább. Miután azonban végzett, már csak azt veszem észre, hogy megölel. Viszonozom, és jól esik, hogy valaki törődik velem.
- Igen, meg tudnak idézni. Mostanában nem vagyok Gyilkos, mióta Klaus elengedett, nem iszok embervért. Viszont mint mondtam, akkora a kísértés, hogy félek, innom kell. Viszont ha iszok, akkor ismét Gyilkos leszek. - Vallom be. - Már csak napjaim vannak hátra, és érzem, nekimegyek valakinek. - Mondom szomorúan, a szemébe nézve. Nem akarok ismét gyilkos vadállat lenni. Utálom azt. Életem legszörnyűbb évei voltak. Viszont most a fenevad ismét elszabadul...

Rég láttam már Lexit, úgyhogy végignézek rajta. Nem változott sokat, bár nyilván ő sem unatkozott az idő alatt, míg távol volt. Én sem unatkoztam, és most sem fogok; folytatom a harcom Niklaus és hibridjei ellen. Nem lesz könnyű, de elég szívós vagyok ahhoz, hogy most adjam fel. Túl sok mindenen mentem már keresztül. És ha e harc közben elveszítem Elenát, akkor legyen. Pedig azért harcolok, hogy vele élhessek nyugodt életet. És most a harc is választ szét minket. Szóval... eléggé furcsa helyzet ez. Lex felnevet, persze már megszoktam tőle. Most, hogy újra látom és hallom, egyre inkább érzem azt, hogy hiányzott. És segíthet is Klaus ellen majd.
- Te is kezdhetnél valamit az életeddel most már... Mit csináltál eddig? Hol voltál? - Kérdezem, visszavágva. Kezd érdekelni, hogy hol volt, mert gondolom ha nekem is ilyen történetté alakult az életem, neki se lehetett valami irtó unalmas. Aztán Damonre terelődik a szó. Remélem, nem a Grillben iszogat, mert akkor tőlem is kap egy karót. Itt lenne az ideje most már tényleg Elenát figyelnie, legutóbbi találkozásunk sem éppen biztonságos helyen volt. Ha már úgy sincsen jobb dolga, tegye hasznosság magát. Nincs nehéz dolga, nem neki kell kinyírnia Klaust.
- Szuper... a nevemben is építs bele plusz egy karót. Hadd edződjön csak. - Kacsintok rá, apróbb mosollyal. Damon meg is érdemli, mostanában mást sem csinál, csak iszik, csajozik. Nem tudja megunni. Kár, mert ha ennyi energiája van, tudnék rábízni még feladatot. Aztán Lexi enyhébb megrökönyödését látom, de nem csodálkozom. Mikor utoljára találkoztunk, akkor még javában Elenával voltam.
- Tudod, elég sok minden történt, mióta Damon leszúrt. Elenával... már nem úgy állunk, ahogy akkor. És most jobb, ha Damon vigyáz rá. - Mondom, minden érzelem nélkül. Az érzelmeket már régen sikerült kizárnom magamból, és ebben mutatkozik meg az elszántságom és erőm Niklaus ellen. Mostanában többet gondoltam Klaus megölésére, és tervek készítésére, mint arra, akiért csinálom mindezt, Elenára. Kezdek ismét a gyilkos lenni, de ha ez segít az ősi hibrid legyőzésében, akkor megéri. Akkor már bármi megéri.
- Őszintén szólva, nem. Egyáltalán eszembe sem jutottál. Viszont választ fogsz kapni rá, hogy miért. - Mondom sunyi mosollyal. Sajnos Lexi még nem tud az ősökről, Niklausról, szóval ideje mindent elmesélni neki. Miközben velük kellett foglalkoznom, nem voltam önmagam, így persze Lex sem jutott eszembe. Persze minden benne van a naplóimban, Az ősvámpíros kérdésére nem is válaszolok, csak némán keresem a megfelelő naplókat. Egyben nyilván nincs benne mindaz, amin keresztül mentem. Egy van, és amit most írok. Miután megtalálom azt, amelyiket kerestem, konkrétan az éppen aktuális előtti lévőt, Lexi pont rákérdez, hogy mi történik a városban. Erre odadobom neki a naplót, majd elindulok a másikat, az aktuálisat is begyűjteni.
- Kezd el olvasni! Benne van minden. Annyi új dolgot fogsz most fél óra alatt megtudni, amennyit egész életedben. - Mondom, és remélem ez kíváncsivá teszi. Közben a másikat is előkerítem, és odaadom neki. Leülök vele szembe, miközben olvas, és ha kérdése van, válaszolok. A naplóból most mindent megtud.
Onnantól kezdve adtam oda neki, miután Damon leszúrta. Benne van minden az ősökről, a hibridekről, a vérfarkasokról és a hasonmásokról. Mint egy kis lexikon. Viszont ebbe a történet is benne van. Hogy Damont megmentsem, elutaztam Klausszal, ahol kiderült minden a hibridekről. Közben megismertem a múltamat, a kitörölt részeket is. Minden benne van, és Lexi most elolvashatja. Hogy hogyan küzdöttünk Mikael ellen, és hogy utána Klaus elengedett. Hogy most a kapcsolatom Elenával alaposan meggyengült, és hogy azt érzem, hogy ismét Ripper leszek, ha vér kerül ajkaimhoz. Márpedig a vér csábítása akkora, hogy lassan már nem tudok neki ellenállni, ugyanis eddig állatvéren éltem. Le van írva, hogy minden erőmmel Klaus ellen vagyok, és az életcélom, hogy halottan lássam. Akár az életem árán is.

// Jó lett ám a reagod nagyon, ne aggódj! Igazából a naplóból mindent megtud Lexi, ami Stefannal történt, ergó vehetjük úgy, hogy mindent megtud. //

Egy apró mosoly jelenik meg arcomon, ami már hónapok óta nem volt látható... Lexi ilyen. Kihozza az emberből amit ki kell. Még nem tudom, hogy miért jött, vagy mi a célja, de remélem nem az a terve, hogy engem pátyolgasson. Mióta Klaus "elengedett", igaz, hogy szabad vagyok, viszont nem iszok ember vért, ami nagyon legyengít. Ráadásul akkora a kísértés, hogy félek a végén gyilkolni fogok. De nem merek vért inni, mert akkor ismét elő jöhet a Ripper Stefan, aki az utolsó cseppig kiszívja az áldozatból a vért. Egyszóval, szarul vagyok. A másik pedig, hogy most Klausra kell koncentrálnom. Nem szabad, hogy más kösse le a figyelmem a ,,vadászaton" kívül, és így kitöröltem magamból minden érzelmet. Jobban fogalmazva, elrejtem őket magam elől, hogy az ősökre tudjak koncentrálni.
- Persze, hogy örülök, csak tudod.... dolgom van. - Közben odasétálok a kis asztalhoz, mely teli van a Damontől lopott piával, és öntök magamnak whiskyt. Rápillantok Lexire, hogy kér-e, majd ha kér, neki is öntök, és átadom. Mostanában többet iszom, mint szoktam, de az annak is köszönhető, hogy nagyobbak is a gondjaim. Különben is, ha már az első számú frissítőt nem ihatom (vér), akkor legalább ezt. Pedig egyre erősebb a csábítás a vérre is, és érzem, így a régi, gyilkos Stefan lesz, amiből Lexi mentett meg. Közben végighallgatom, ahogy a hangomat utánozva leszid. Én ezt csak lehajtott fejjel, de ismét apró mosollyal tűröm, majd amint vége a kioktató szövegnek, válaszolok.
- Bocsi, csak nem számítottam rád. Egyébként nem hinném, hogy csak úgy meghalnál, nincs akkora szerencsém. - Szólok poénkodva... kezd megjönni az alkohol hatása. S bármennyire is utálom, hogy most itt van, hiszen így végig vigyázni akar majd rám, meg megváltoztatni, hogy hagyjak fel a bosszúval, azért hiányzott. Lexi volt az, aki a legelején is ki állt mellettem, mikor még a bátyám is utált. Bár vele mindig utáljuk egymást.... nah jó, azért ez sem teljesen igaz, de ezt mondjuk, és ez így van jól.
- Elena azért mond ilyeneket, mert így is van. De mi stimmel az életben? Megvagyok jól, köszönöm szépen, ha csak azért jöttél. - Szólok ridegen, barátomhoz. Idegesít, hogy Elena küldte rám Lexit, viszont tisztázhatta vele volna a körülményeket. Nem vagyok már vérengző vadállat, mint voltam, oké, hogy nem vagyok jól, de ez nem olyan, amit Lex meg tud oldani. A vér utáni kényszert magamnak kell legyőznöm, mert ha nem, Ripper leszek. Klaust meg majd valahogy elintézem, nem akarom belekeverni a barátomat. Iszom még egy pohárral.
- Egyébként Klaust próbálom kinyírni, szóval azért annyira nem vagyok jóban vele... tőlem Elena meg azzal megy a bálba, akivel akar, Damon vigyáz rá... - Teszem hozzá, mert látom Lexin, hogy erre volt kíváncsi. Remélem, nem akar majd megint a ,,helyes" irányba terelni, mert az már tényleg nem hiányzik. A vérrel így is eleget szenvedek. Nem merek lemenni a pincébe, mert csak megérezném a vér szagát, és ismét szörny lennék. Viszont mivel Lexiben megbízom, így most én kérdezek.
- Nah és, nem tudod véletlenül, hogy hogyan lehetne egy ősi vámpírt megölni? Mert nekem vannak ötleteim... legalábbis egy, meg Esther-nek is biztos vannak tippjei. - Kérdezek rá, mert ez viszont engem érdekel, de nagyon. Hátha hallott valamit, ami segíthet. Nem tudom, merre járt, mit csinált, majd rá kérdezek, mert érdekel, de előbb a legfontosabbat. Mert imádnám, ha elő tudna rukkolni valamivel. És ha nem is, akár segíthet is Nik üldözésében.