Elnézem a változó tömeget a kávézóban, amely hol kevesebb, hogy egy kicsit több, de mindig más arcok térek be ide. Mi meg csak ülünk itt Elenával, és beszélgetünk olyan dolgokról, ami másnál már rég kiverte volna a biztosítékot. De van aki el sem hinné. Kicsit elgondolkodom a lány szavain, és először Katherine arca kúszik be elém. Kissé meg is lepett ez a vallomás, hiszen Elenából nem néztem volna ki, hogy összejön Damon Salvatore-val. Persze változnak az idők, és tény, hogy Stefan elment, de szerintem, ha visszatér a régi énjéhez, akkor a szerelmi csalódás is visszatér, bár ki tudja, hogy nem fogja Stefant megérinteni ez a dolog a jelen állapotában? Hisz véleményem szerint szép pár voltak ők ketten, és most hirtelen ő is összejött a másik Salvatore fivérrel. Bár ez nem ugyanaz, mint Katerinánál, az eset akkor is hasonló, hiszen Elena szemében a reménnyel együtt valamiféle másik csillogás is megjelent hirtelen, amiről nem is tudhatott. Csak egy olyan ember szeme csillan így fel, aki még valahol a szíve legmélyén barátságnál többet érez a másik iránt.
- Kedves Elena. Mindenkinek szíve joga, hogy azzal legyen akit szeret. De nekem még mindig az a meglátásom, hogy valahol a lelked mélyén még ott él benned a szerelem Stefan iránt. És bár ezt te is tagadod, soha ne félj meglátni azt ami ott van. - Mondom nyugodt hangon, miközben az órámra pillantok. Nekem van egy igazán fontos találkozóm, de még egyenlőre várhat az illető. Ősi létemre milliónyi az elintéznivalóm, még ha egy kívülállónak úgy tűnhet, hogy nagyon ráérek.
- Megnyugodhatsz, a titkod nálam biztonságban van, amúgy sem vagyunk Damon Salvatore-val "puszi-pajtások"! - Mosolyodom el saját mondatomon, és amit mondok komolyan is gondolom. Mármint a titokban marad amiről most beszélgettünk. Persze pont azzal kezdem majd Damon-nek, hogy Elenával miről beszélgettünk. Még mindig nem vagyok pletykás, ilyen téren nem változtam. Még mindig csak a fontos dolgokról szertek beszélgetni.
- " Kedves Elijah, eljött a pihenés vége, ha felébredtél, és összeraktad a kockákat, felkereslek... csók... " . Ez Damon-re vall, de nem tudom, hiszen egyenlőre még nem keresett, de ha találkozol vele, kérlek adj át neki egy üzenetet... - Hallgatok el, majd elgondolkozom, míg a lány bólint addig én megírom az üzenetet - " A kirakós ki van rakva, várom a találkozást! " - Összehajtom, és Elena kezébe adom. Ha akarja elolvassa, nem titkos. Majd felveszem a szövetkabátom, hiszen odakint azért elég hideg van. Valamivel meg kell védjem a kihüléstől magam.
- De kérlek ne mond el kitől van, ő majd tudja... És most azt hiszem ideje mennünk... - Állok fel, és kikísérem őt. Még pár másodpercig egymással szemben állunk, mielőtt elköszönnénk. - Köszönöm a kellemes társaságot, remélem hamarosan találkozunk... - Jelentem ki, miközben az éppen érkező kocsimba szállok be. A sofőr azt az utasítást kapja, hogy most vissza kell mennem a lakosztályomba.....

Nem szóltam semmit, csak néztem rá. Mikor mondta, hogy Stefan még visszatérhet egy cseppnyi remény felcsillant a szemeimben. De gyorsan el is hessegettem a tudatot, mert az a Stefan nem fog.. Mikor utoljára láttam, tudtam, hogy a szerelmünk sem tudja ezt legyőzni. Kikapcsolta az érzéseit, és gyilkol. Most számára már a vér a legfontosabb; és nem én. Furcsálltam, ahogy Elijah beszélt mindezekről, majd hirtelen rájöttem, hogy mi is folyik itt. Amikor újra le lett karózva, akkor még úgy állt a dolog, hogy Stefan és én. Azóta mégis honnan tudhatta, hogy Damon-nel vagyok együtt? Elvégre ma lett biztos a dolog, és még senkinek se szóltunk róla. Nagyot nyeltem, és próbáltam összeszedni minden bátorságomat. Remélem, rendesen tudom megválogatni a szavaimat, és ne úgy hangozzak, mintha pontosan egy kiköpött Katherine lennék. Lehet, hogy külsőre hasonlítunk egymásra, de belülről egy cseppnyit sem hasonlítok rá.
- Hát, szóval.. – mondtam kicsit késleltetve. – Az úgy van, hogy.. – haraptam az ajkamra. „Elena Gilbert! Kapd már össze magad, mond el neki az igazat. Legalább kezd evvel, ha újra meg akartok egymásban bízni.” ~ utasítottam magamban. Még szerencse, hogy a vámpírok nem tudnak az emberek gondolatában olvasni.
- Sok minden történt, az egyik, hogy már Damon-nel vagyok. De még mindig aggódok Stefan-ért, és vele ezeket a dolgokat nem lehet megbeszélni, mert kiakadna. Szóval ezért kérlek, sőt könyörgök, hogy ne említsd meg ezt neki. – néztem rá ártatlanul. Szó szerint kiöntöttem neki a lelkemet, a problémáimat. Csak remélem, hogy evvel nem fog visszaélni. Azért a biztonság kedvéért körbetekintettem a kávézóban, ki tudja, lehet, hogy Damon titokban rajong a kávékért. Állítólag a vámpírok hőmérsékletét növeli, hogy ne legyen olyan hideg a kezük, ha hozzá érünk. Szerencsére semmi nyoma nem akadt a szerelmemnek. Majd visszatekintettem az előttem ülő személyre, és érdekes kifejezést vághattam. Ebben a pontban meg voltam róla bizonyodva, hogy Damon húzta ki belőle a tőrt. Anélkül, hogy elmondta nekem.
- Hát, szerintem ő lehetett az. Főleg, ha hagyott üzenetet. Ő is gyűlöli annyira Klaus-t, mint én, és ő is csak végezni akar vele. – bólintottam megerősítve a válaszomat. Egy ember néha kénytelen arrébb rakni azt, hogy valakinek az ellensége. Mert, ha közös a céljuk, összefognak. Feljebb húztam a felsőm ujját, hogy megnézzem az időt. Hűha. Már ennyi van? Lassan egy órája vagyok itt. De már úgyis a beszélgetés végére járunk.

Igen sértő lehettem, de tudom, hogy Elenánál az őszinteség a legnagyobb dolog a világon. Talán ez az a dolog, ami miatt nagyon is kedvelem ezt a lányt. Persze nem olyan értelemben, mert szépnek szép, és kedves is. Olyanná kezd válni számomra, mint egy barát, ami nálam igen nagy szó. Sajnos egyre kevesebb barát van az életemben, sőt szinte senki. Félnek tőlem, mondjuk erről én is tehetek. Viszont Elena annak ellenére, hogy valamilyen szenten fél tőlem, mégis itt ül velem, és és beszélgetünk.
- Stefan egyszer azért vissza fog térni. Mármint az akit te ismertél, hiszen ha tényleg erős a szerelme irántad, akkor lassan minden érzést vissza fog engedni... De persze ezzel nem akarlak kiakasztani, hogy a szavaiddal éljek... - Teszem hozzá, miközben a tömeget szemlélem. Nem most nem néztem teljes mértékben a szemébe, de végül is tekintetem megállapodik a barna szempárban.
- Damon nem tudhatja hogy Stefanról beszélsz? Miért? - vonom fel a szemöldököm, és egy kicsit kezd nekem gyanús lenni. Szóval Elena most a másik Salvatore fivérrel jár, ahogy a mai világban mondják. Igazából szeretném tudni, hogy miért kér ilyenekre, de nem fogom elmondani, tény és való. Ha kell a szavamat is adom, ha ettől nagyobb biztonságban érzi magát. Nálam a titkai biztonságban vannak. Nem vagyok az a pletykás fajta, nem illik hozzám, sőt általában nem is igazán vagyok az a beszélgetős fajta. Mindig csak a lényeges és fontos dolgokról folytatok társalgást.
Ám a bizalom egy érdekes dolog. Nálam nagyon fontos, de tudom, hogy Elena sem bízik teljes mértékben bennem, ahogy én sem benne. Ahhoz még kell egy kis idő, hogy ismét helyre álljon kettőnk közt ez a dolog. Hisz bíztunk egymásban, mégis hátba támadtuk a másikat. Ez is kialakul majd. Érdekesek ezek a dolgok, megbocsájtasz, de nem felejtesz... Akkor hol jut hely a bizalomnak?
- Nem vagyok biztos benne, de lehetséges, hogy ő tette, mert van egy üzenetem tőle Elena. Lehet, hogy nem ő volt, de lehet hogy igen. Bár tudom, hogy ő nem kedvel engem, és én sem szeretném legjobb barátnak, de ha egy oldalon állnak az érdekeink, akkor képes lehetett rá -
Mondom ki a gondolataimat, és az asztalon összekulcsolom a kezeimet. Nem tudom miért, és nem tudom hogyan, de tényleg érdekelne, miért akar a férfi látni, mikor tény és való, hogy a mi viszonyunk nem a minta ismeretség.

Talán egy tudatlan embernek a szavai sérthetően jött volna le, de számomra nem. Be kellett vallanom magamnak, hogy igaza van, bármennyire is szeretném, hogy ne legyen. De azért fáj, hallani ezeket a szavakat hangosan, és nem csak a gondolataimba. Azért néha elgondolkozok, hogy neki most milyen az élet. Mit gondol akkor, amikor ember életeket olt ki, és vérbe önti a fájdalmát.. Vajon gondol rám? Aggódik irántam? De miért is érdekelnek ezek a témák, hisz ott van nekem Damon. Ha meg tudná, hogy nekem milyen gondolataim vannak örökre megutálna.. De én csak aggódok iránta. Lehet, hogy már nem vagyok együtt Stefan-nal, de ez nem azt jelenti, hogy nem törődök vele. Annak ellenére amit tett, azért megmaradt a barátomnak.
- Értem, amit mondasz. Nem fogok kiakadni, csak azért, mert elmondtad az igazságot. Igen, fáj amit mondtál, és nem vagyok annyira tájékozott a vámpírokban, mint te, de.. Klaus elvette tőlem Stefan-t. - nyeltem egy nagyot visszafojtva az újabb gombócot, ami elkezdett növekedni a torkomban.
- Ha megoldható, akkor nem adod tovább ezt Damon-nek? - tekintettem rá könyörögve. Még az kéne, hogy Damon meg tudná mindezt, amit ma Elijah-val beszéltem. Teljesen összeomlana, visszatérne a régi énéhez. Gyilkolna, őrült üzemmódba kapcsolna, csak úgy, mint Stefan. És ha összefognak.. hát akkor teljesen megállíthatatlanok lesznek. De ne gondoljunk rosszra, most lettünk Elijah-val szövetségesek ismét. Remélhetőleg idővel sikerül újra elnyernem a bizalmát. Az előző feltett kérdésemre elvárta, hogy én magam feleljek rá. Felvontam mindkét szemöldökömet, és elkezdtem gondolkodni. Igazából senki nem jutott az eszembe. Végül hangosan kezdtem el gondolkodni.
- Klaus nem lehet, hisz miért is tenné. Ha rám gondolsz, hát tévedsz. Rebekah is kilőve. - haraptam az alsó ajkamra, aztán leesett valami, ami eddig nem is. Nem akarja, hogy elmondjam Damon-nek, hogy találkoztam vele, akkor vajon ő lehetett? De nem értem.. akkor szólt volna nekem előtte.
- Van még egy tippem. - tekintettem fel rá. - Damon Salvatore? - néztem rá kérdőn. Ha igen, hát nem tudom, hogy mit fogok tenni. Egy kapcsolat alapja a bizalom. Nem bízott bennem, vagy miért nem mondta el? Nem akadt rá ideje?

Ahogy itt elhallgatom Elenát, amint hajtogatja a konok meggyőződését, kissé elgondolkodom. Igazából lehet, hogy Elena már két éve ismeri a vámpírok tulajdonságait, de teljes egészében nincs tisztában vele.
- Ha nem lenne Stefan része a gyilkos fenevad, akkor nem lenne most az. És hidd csak el, hogy most már sokkal fájdalmasabb lenne visszaengednie az általad ismert énjét, mint azelőtt. Klaus ellenetek fordította, és ha ő marad az a rideg érzelemtelen vámpír, az már az ő döntése. Tudod a lelkiismeret igen érdekes dolog, mely elől néha könnyebb elmenekülni, mint szembenézni vele. - Oktatom ki Elenát. Igen én ezekkel mind tisztában vagyok, talán mert átmehettem rajta már egyszer kétszer. De érzelem nélkül élni igen színtelen dolog, és ha ez kell ahhoz, hogy sebezhetetlen legyen valaki, akkor én vállalom. Az szeretet meggyengít, a gyűlölet erősíti a lelket. Én így látom. Persze lehet, hogy kemény szavaim mint késdöfés Elenának, de hallania kell az igazságot. Még ha ezzel a régmúlt fájó emlékeit hozom is felszínre, tudnia kell. Én úgy gondolom, Stefan még mindig szereti ezt a lányt, és csak azért tartja magát távol tőle, nehogy feljöjjenek a régi élet érzései, mert akkor vissza kellene hoznia minden érzést, és az fájdalmasabb, mint az évekig tartó testi kínzás. Elgondolkodva állok fel, s intek Elenának, hogy menjen csak nyugodtan, s csak akkor ülök vissza, mikor eltűnik a mosdóknál. Az udvariasság nálam még meg van. Láttam a szemén, hogy Stefan Salvatore említése rossz és jó emlékeket hozott fel egyaránt, hagyni kell neki, hogy hadd emésszen. Kissé hosszú időnek éreztem amíg a lány a mosdóban van, és már kezdtem azt gondolni, hogy itt hagyott, mert mért is ne tehetné meg? Hiszen az ő döntése, bár nem hinném, hogy csak úgy lelépne köszönés nélkül. Bár szavaim néhol fájóak, néhol ridegek és gonoszak, én csak az igazságot mondom. Nem szokásom hazudni, ám részletinformációkat előszeretettel hagyok ki a történeteimből. Nem kell mindent egyszerre megtudniuk, mert a sok információt nem tudják megemészteni. Majd hallom könnyed lépteit, s felállok ismét, s megvárom míg leül. Arca kissé nyúzott, talán lassan ideje lesz elbúcsúznunk. De még nem most.
- Ha van kérdésed, tedd fel, és én válaszolok...- Majd egy kérdés, amit mindenki szeretne tudni. Kissé elgondolkodom valamilyen frappáns válaszon, de csak egy félmosoly sikerül most.
- Nekem van egy sejtésem...Esetleg neked egy gondolatod? - Bár ha okos kitalálhatja, de lehet, hogy én is mellé tippelek.

Nem értettem egyet avval, amit Elijah állított. Stefan-nak nem volt más döntése. Klaus megfenyegette. Csak a bátya életét akarta megmenteni. Esze ágában sem volt Klaus mellé pártolni, hisz elvégre Ő ölt meg. Tudom, hogy mindig is volt egy kis gondja a vérrel, de küzdött ellene, és ezt Klaus kihasználta.
-Nem dönthetett máshogy. – csóváltam meg a fejemet. – Nem hagyná csak így félbe az életét, mint mondtam megfenyegette. Ha nem tette volna meg Stefan, akkor Damon már rég halott lenne, mivel egy vérfarkas megharapta! – tiltakoztam, és hátradőltem. Ilyenekkel tudnak igazán felhúzni. A hajamba túrtam megigazítva. A szám belső részére haraptam, próbálva visszafojtani a sírást. Elgondolkoztatott az, amit mondott. Vajon neki így könnyebb? Hogy nem kell állandóan a vér kísértésébe esnie, hanem szabadon gyilkol? Bűntudat nélkül? Elvégre tudom, hogy a vámpíroknál van amolyan kapcsoló, amit ha kikapcsolnak, nem tudnak érezni. Ezt tette volna Stefan? Valahogy soha nem tudom őt így elképzelni.. Próbálok, és olyan nehéz beletörődni, hogy végleg elvesztettük őt. Bár Damon nem mutatja ki, de tudom, hogy fáj, hogy elveszítette az öcsét. Én is ugyanebben a helyzetben vagyok. Jeremy Denverbe van, miattam. Megigéztettem, hogy ne essen semmi baja, és hiányzik. Csak bólintani tudtam arra, amit mondott Damon-nal kapcsolatban.
Vettem egy mély levegőt, és próbáltam elűzni a negatív gondolatokat. Meghallgattam, amit mondott, majd felálltam a helyemről. – Egy perc múlva jövök vissza. – mondtam kissé rekedt hangon, és a mosdó felé siettem. Szerencsére nem volt bent senki, és a tükör elé álltam. Mély levegőket vettem, majd hideg vízzel megmostam az arcomat. Mire felnéztem Stefan állt mögöttem. – Stefan? – súgtam hátrafordulva, de semmi sem volt ott, ahol az előbb láttam. Remek, most már képzelődök. Megtöröltem az arcomat, megigazítottam a sminkemet, és újra összegyűjtöttem a maradék erőmet. Most nem borulhatok ki, ha eddig kibírtam az életet, akkor ezek után is muszáj. Kiléptem az ajtón, és egy bocsánatkérő mosollyal újra leültem Elijah-val szembe.
- Szóval, hol is tartottunk? – tettem fel hangosan magamnak a kérdést, majd felidéztem, hogy a Mikael témánál hagytuk abba. Szóval kriptában van, nem messze innen, van nála egy tőr, amivel meg lehet ölni Klaus-t. Szuper.
- Rendben, akkor várunk. – reagáltam. Nem vagyok ez a türelmetlen típus, de szerintem Klaus esetében nem kéne ülve várnunk. Mindig vissza fog jönni, hogy újra lecsapolja a véremet, több hibridet alkotva. Félek, hogy majd megtalálják Mikael sírját, és az egyetlen reményünknek lőttek. De, ha egy Ős úgy állítja, hogy még várnunk kell, akkor annak úgy is kell lennie. Egy 18 éves halandó, nem szállhat, szembe egy ezer nem tudom hány éves vámpírral szembe.
- Még valami más, amit meg kéne beszélnünk? – tettem fel neki a kérdést. Úgy érzem, több van itt, mint csak egy újabb szövetség Klaus ellen, vagy lehet, hogy tévedek. De még mielőtt válaszolhatott volna, egy újabb kérdéssel bombáztam meg. – Egyáltalán, hogy vagy életben? Vagyis nem így értem. Hanem ki vette ki húzta ki belőled a tört? – tekintettem rá kíváncsian. Eddig Klaus-ra tippeltem, de most már biztos vagyok benne, hogy nem, mivel meg akarja ölni. Igazából senkiről sem tudnám ezt elképzelni. Bonnie? Nem.. biztos nem.

Az élet már csak ilyen, megszületünk, felnövünk, de míg gyerekek vagyunk, csak játszunk, és nevetgélünk ártatlanul, mint mindenki. Majd egyszer csak elérkezünk egy korba, mikor már szeretünk is. És amit megtanultam, ha szeretsz valakit az csak fáj, és ezért nem szabad szeretni. Szerettem a családom, Klaus elvette tőlem, a családomat még a mai napig szeretem, de fáj a hiányuk. Niklaust is szerettem, de mára már átfordult gyűlöletbe ez az érzés. Sajnos elég vékony a határ a két érzés között, és átlendültem a másik oldalra. Nem lehet ellene mit tenni, ezen már senki sem tud változtatni. Ahogy így Elena arcát kutatom, látom, hogy viaskodik az érzelmekkel. Szeretet, szerelem... Az a szerelem, amit Stefan iránt érzett nem múlt el véglegesen, és ha ő még ezt nem is tudja, a szemei elárulják. És elég lesz egy találkozás, és Elena nem fogja tudni eldönteni melyik Salvatore kell neki. Pont mint Katherine...Ilyen téren. Hál'istennek csak e téren hasonlítanak, meg persze a külső. Nem volt más választás? Ez kicsit elgondolkodtató tud néha lenni.
- Olyan nincs, hogy nem volt más megoldás! Mindig van más választás. Niklaus talán azért tudta olyanná tenni amilyen, mert nem is olyan régen, még ő maga is ilyen volt. Tudod Elena sok vámpír menekül az érzelmek elfojtásával nyújtott könnyebb világba, mert ha éreznének, akkor még a légvételük is fájna. - Kicsit elhallgatok, és belegondolok Stefan helyzetébe. Volt egy idő, mikor nekem is leviselhetetlen volt, de felülkerekedtem rajta, persze csak segítséggel - Nem mindenki tud élni a vámpírlét rossz oldalával együtt, és jobbnak lát mindent kizártni, mert a bűntudata felemésztené. Még ha Stefan nem is önszántából lett Klaus társa, mára már biztos, hogy nem Klaus miatt olyan amilyen. Mert úgy könnyebb. És részint igaza is van... - Ez a kegyetlen valóság, és ezen nem változtathat semmi és senki. Stefan elment, és valószínűleg sosem tér vissza, vagy ha igen, akkor nem ebben az évtizedben. A visszatérés alatt az Elena által megismert Stefant értem.
- Tényleg fontos, hogy Damont én értesítsem Elena. - Jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon. Tisztánban vagyok vele, mennyire lehet jóban a megmaradt Salvatore fivérrel, de nekem kell közöljem vele az ittlétem. Már csak azért is, mert kettőnknek van egy kis elintézetlen dolga egymással. Ugyanis kaptam tőle egy üzenetet, de még nem volt alkalmam találkozni a férfival.
- Hát ha azt életnek lehet nevezni, hogy most egy kriptában pihen, akkor él... Igen. - És hogy honna is tudom, az maradjon az én kis titkom, és a kedvesnek egyáltalán nem mondható informátoromé, aki volt oly kedves, és beavatott egy pár részletbe. Mondjuk mért ne tette volna? Hiszen úgy érzem tartozik nekem ennyivel, ha már meghagytam neki a szabad élet lehetőségét. Viszont a következő kérdésre csak elmosolyodom, és leintem a lányt.
- Csak nyugalom Elena. Ha ajtóstól rontassz a házba, az soha nem vezet jó eredményhez. Mindennek meg van a maga ideje, és már intézem azt a részét is... - Jelentem ki sejtelmesen. Az a jó abban, hogy jó szinész vagyok, hogy soha nem tudják mire gondolok, vagy mi jár éppen a fejemben. Sememből csak a megszokott csillogás vehető észre, így esélytelen, hogy valaki kiismerjen engem.

Erősebben megszorítottam a kávés poharamat, mikor felemlegette Stefan-t. Igen, tudom Damon-nel vagyok együtt, de azért még mindig aggaszt, hogy mi lehet vele. Elvégre Ő volt az első szerelmem. Matt-et nem is számítom bele, hisz ő csak egy gyerekkori barát volt. Úgy döntöttünk a gimnázium első évében, hogy próbáljuk ki, lehetünk e többek. És hát az elején igen minden varázsos volt, de csak pár hétig. Utána rájöttem, hogy Matt számomra olyan, mint egy báty. Csak nem mertem vele szakítani, de végül megtettem. És rá pár hónapra megismertem Stefan Salvatore-t. Ő volt az igazi első szerelmem. Megtanított szeretni, nagyon sok dolgot átvettem tőle. És amellett, hogy a szerelmem volt, még a legjobb barát szerepét is betöltötte egyben. Fáj, hogy csak úgy szó nélkül lelépett, de ez mind Klaus hibája. Ha nem kényszerítette volna őt, hogy igyon emberi vért, akkor nem vált volná azzá, ami ő most. De ilyenkor eltöprengek egy valamin.. Ha ez mind nem történt volna, akkor valószínűleg vele maradtam volna. Lehet, hogy éreznék valami halvány dolgot Damon iránt, de nem annyira, hogy feladjam Stefan-nal való kapcsolatunkat. És jön a másik kérdés.. Mi van, ha Stefan visszatér, meglátja, hogy együtt vagyok a bátyával, vajon mik lesznek az érzéseimmel? Nem.. Nem vagyok Katherine, döntöttem és kész. Nem fogok játszadozni velük. Itt hagyott minket szó nélkül, tovább kell élnünk az életünket. Majd újra visszazökkentem a való életbe..
- Igen. – nyeltem nagyot, és próbáltam nem kimutatni a fájdalmat, amit érzek legbelül. – Vagyis, nem. Klaus kényszerítette rá, Stefan azért tette meg, mert nem volt más választása. Önmagától ilyet sose tenne. – csóváltam meg a fejemet. Majd a kérdésemre megadta a válaszát. Hát igazából erre számítottam, hogy inkább titokban szeretné tudni. Nos, evvel nincs semmi bajom, csak akkor van baj, ha Damon rá kérdez. Nem szeretnék a szemébe hazudni, főleg azt nem, hogy veszélybe sodorjam a kapcsolatunkat. Ha azon múlna, szerintem elmondanám neki. Bízok benne, és meg van a saját döntésem. Nem mondhatja el, hogy mit tehetek, és mit nem.
- Rendben. Nem fogom neki elmondani, még azt sem, hogy itt vagy. – erősítettem meg a válaszomat egy bólintással, és ittam egy újabb kortyot a már kihűlt kávémból. Figyelmesen hallgattam az apjáról szóló történetet. Azért legbelül nagyon mélyen, részben sajnáltam Klaus-t. Szörnyű lehetett úgy felnőni, hogy az apja nem szerette őt. Hisz a szeretet a legfontosabb. Nem is csodálom, hogy ilyen szörnyű teremtmény lett volna belőle. Majd tovább mielőtt bármit is közbe szólhattam volna, elmondta a fehértölgy történetét. Érdekes volt, és egyben felfoghatatlan, hogy egy különleges fa által meg tudnak halni. Egy normális embernek ezt elég nehéz felfogni, de én, mint egy hasonmás.. annyi dolgot átéltem már, hogy teljesen elhihető ez számomra.
- Várj. – ráztam meg a fejemet, nem értettem ezt az egészet. – Mikael él még, hogyan? – vontam fel a szemöldökömet. Azt hittem, hogy ő meghalt. Rebekah semmit sem mondott arról, hogy még életben lehet az apja. És ezeket mind Elijah honnan tudja?
- Hát, akkor mit ülünk itt? Miért nem megyünk el? - kérdeztem sürgetősen. Ha van egy mód, ami közel van, hogy megöljük Klaus-t azt meg kell ragadni. Jobb gyorsabban cselekedni, míg nincs itt, mielőtt Klaus megtalálja őt.

Kicsit elgondolkodom. A velem szemben ülő lány szemeiben megértés csillog. Talán kezdi belátni, hogy miért tettem amit tettem. Klaus elvett tőlem mindent. Az életemet, a családomat és még a nagy szerelmet is. Bár igaz, hogy ez utóbbit csak közvetve, de elvette. Már nincs miért bízzak benne, és higgyek a szavainak. A gyűlöletem iránta itt növekszik bennem, míg végül olyan méreteket ölthet, hogy engem is felemészt, de ha ezzel Klaus vesztét okozhatom, akkor nem bánom. Szeretnék véget vetni ennek az egész dolognak, de egyedül azt hiszem egyenlőre kevés vagyok ellene. Ahogy elnézem Elenát, kissé elkalandoznak a gondolataim. Rövid ismeretségünk alatt megtudtam róla minden fontosabb dolgot, bár ezek még arra kellettek, hogy elpusztítsam. De ez még akkor volt, mikor Rose és Trevor elhozták nekem őt. És bár Rose életét meghagytam, egy pici vérfarkas harapás végzett vele. De talán már békében nyugszik. Ami igazából felettébb nem érdekel már.
- Hallottam hírét, hogy Stefan Salvatore, hogy megmentse bátyja életét Niklaus mellé állt. Igazán sajnálom... - Kapok észbe és válaszolok, de szemeim kicsit ködösek az emlékképektől. Majd egy másodpercre lehunyom szemem, és a szokásos keserű de egyben rideg szemeim pillantanak ismét a lányra. Damon említésénél egy kicsit elgondolkodom. Okos dolog lenne-e, hogy Damon megtudja-e ittlétem, ezáltal kockáztatva az akciót? Mert ha nem bízik bennem, akkor lehetséges, hogy képes Elenát is ellenem hangolni, és akkor megint visszalépek két lépést a játékmezőn. Csak úgy cikáznak a gondolatok elmémben, bár a velem szemben ülő lány csak egy érzelemtelen arcot lát, amin egy félmosoly jelenik meg. Egy amolyan felsőbbrendű félmosoly. Ami miatt sokaknak ellenszenves lehetek. Nem mintha ez zavart volna valaha is.
- Damon... Hm... Nehéz kérdés. Egyenlőre kérlek ne mondj neki semmit. Egy darabig még nem szeretném, hogy tudjon az ittlétemről is akár. Majd elmondom neki, ha úgy látom jónak, hogy megérett a feladatra... - Jelentem ki, és hangom eléggé nyílvánvalóan azt súgja, hogy ez nem egy puszta kérés, hanem olyan felszólítás jellegű. Komolyan gondolom amit mondok, hiszen még nem szeretném, hogy Damon tudjon rólam. Még nem, egyenlőre ki kell derítenem egyet s mást, például, hogy ki húzta ki belőlem a tőrt, és miért, és ha belőlem kihúzta, akkor a többiekből miért nem? Nem hiszem, hogy Klaus volt, ő nem tenne ilyet, Rebekah sem, de lehetségesnek tartom, hogy valaki az itteniek közül... Vagy az egyik boszorkányom. De azt kétlem, mert akkor nem hagyott volna egyedül...
- Igen Mikael az apánk. Niklaus-é nem, de nem ezért gyűlöli, hanem a természete miatt. Soha nem is szívlelte igazán ami azt illeti. Azután, hogy vámpírrá vált, a gyűlölete iránta, és az őt védelmezők iránt egyre csak nőtt. És ezen semmi sem változtathat már... - Iszom ki a maradék kávémat. Visszagondolva a múltra, és annak fájó mivoltára nem mindig könnyű. Sőt van, mikor egyáltalán nem is vagyok hajlandó visszaemlékezni. De ez most nem ide tartozik. Feltesz egy kérdést, mire nem tudom, hogy feleljek-e vagy sem? Hiszen az a karó az én vesztemet is okozhatja, és nem szeretném, ha kapnának az alkalmon. Végül bizalmat előlegezek Elenának, és csak remélem, hogy nem szúr hátba többé.
- Mikor anyánk ránk bocsájtotta eme bűbájt, a fehértölgy is kellett hozzá, tehát az is egy hozzávalója volt a mi második, új életünknek. Ám a bűbáj hátulütője az, hogy mely az életünket adta el is veheti. Ez az egyetlen, amivel elpusztítható egy Ősi vámpír. Ám mikor ezt megtudtuk, minden fehértölgyet elégettünk. Apánk viszont nem bízta a véletlenre, és egyetlen ilyen kírót magánál tartott. Még mind a mai napig nála van, úgy hiszem... De most ő egy kriptába van beszárva, nem is olyan mesze innen... - Hangomat lehalkítom, mert nem kell mindenkinek tudni miről is beszélünk. Nem a legjobb helyszín, az ilyen dolgok megbeszélésére, de minvel itt értem utol Elenát, így ez maradt, és most nem sok kedvem van másfelé menni. Majd ha oda kerül a dolog, akkor. Viszont látom az arcán, hogy tele van kérdéssel, amik kikívánkoznak belőle, csak nem meri feltenni, így tekintetemmel jelzem, ha van kérdése, tegye csak fel. Nem fogom a fejét venni, egy az, hogy sokan vannak, a másik pedig az, hogy nem is tenném még akkor sem, ha nem lenne itt senki. Nem igazán értem az ehhez hasonló gondolataimat, hiszen nem szoktam ezen gondolkodni, csak úgy bevillannak. Talán egy régi élet emlékei, nem tudom...

Végre beláttam, ahogyan Elijah gondolkozott anno. Elvégre több ezer évig nem látta a családját, és tudom, hogy a család mindennél fontosabb. Megértem a szándékait. Naiv volt, és azt hitte, hogy ez által Klaus nem fogja átverni. Legalább most már nem fogom többé ezt a témát felhozni. De még mindig a bizalmon jár az eszem. Hátba szúrtam, ő cserbenhagyott minket. Lehet úgy két ember szövetséges, hogy nem bízik egymásban? Bár ő sosem jelentett fenyegetést a város lakóinak, szerintem idővel meg tudnék benne újra bízni. Csak ahhoz idő kell.. De mennyi van nekünk? Azt mondta tartsam titokba. Az könnyű lesz, csak nehogy megsejtsék, mert úgy utálok a szeretteim szemébe hazudni.
- Stefan-ról már egy ideje nem hallottam. – mondtam hadarva. Neki úgyse mondanék el semmit, mivel ő Klaus „szolgája”, köteles bármit megtenni, amit a fő hibrid óhajt. Evvel csak magunkat sodornám bajba, a következő névnél elnevettem magamat. Komolyan, én mikor beszélgetek Katherine-nel?
- Az utóbbi miatt nem is kell aggódnod. De ezek szerint Damon-nak se mondjam el? – kérdeztem meg. Inkább mondja, hogy nem, mint, hogy elfecsegjem, és később derüljön ki, hogy tabu nála ez a téma. Elkezdtem gondolkodni erősen. Mikael..Mikael..Mikael.. Valamiért olyan ismerős ez a név. Majd visszaemlékeztem egy korábbi beszélgetésemre. Rebekah-val.
- Mikael, az apátok. – mondtam az asztalt bámulva. Vagyis Klaus-nak nem.. Ha jól tudom a történetet, neki egy vérfarkas volt az apja. Fehértölgy karó? Összeszűkültek a szemeim, és elkezdtem az alsó ajkamat rágni. Erről is, mintha már hallottam. Pörögtek az emlékképek, és próbáltam felidézni.
- Azt tudom, hogy volt valami fa, de a részletekre nagyon nem emlékszem. Miért? Mit tud ez a fehértölgy karó? – vontam fel a szemöldökömet, közelebb hajolva. Kezeim a kávés pohár körül volt. Néha-néha egyet kortyoltam bele, de nagyon érdekelt a mostani téma. De még annyi kérdésem volt számára. Például ki vette ki a tőrt a szívéből? Hol vannak a testvérei? Stb..

Nem tudom mit töröm itt magam. Elvégre az ő életéről van szó, és én csak azt ajánlottam fel, hogy megvédem őt az esetleges támadásoktól. Ha nem bízik bennem megértem, és nem tehetek ellene semmit. Nem fogok erőlködni.
- Mint mondottam, esélyem volt arra, hogy visszakapjam a családom. Ha megteszem azt, hogy elveszem az életét, lehet, hogy még jobban bánnám, amit tettem. Tudom, hogy Klaus kegyetlen, és kiállhatatlan, de nem ő volt a fő szempont. - Hanem akiket elvett tőlem, de nem jutottam előrébb. Helyette kaptam egy tőrt, és egy szűk koporsóban pihentem hetekig. És igen, lehet, hogy kihúzta a tőrt, de ez volt a legkevesebb, hogy kihúzza belőlem. Ezért nem érzek hálát. Damon pedig nem egyszer pimasz volt és tiszteletlen velem, így ne várja azt tőlem senki, hogy viszont tiszteljem őt. Nem tudom miért kell a fiatal vámpíroknak olyan hevesnek lenniük, de lehet hogy én is ilyen voltam? De arra már nem nagyon emlékszem. Régen volt, és nem is akarok visszagondolni azokra az időkre. Ahogy most így elnézem ezt a lányt, azt a haragot, és félelmet a szemében, ami mindig is ott volt, nem tudom mit gondoljak. Nem tudom, hogy bízzak-e benne, bár talán ő is ezt fontolgatja most. Oda vissza megszegtük egymásnak tett szavunkat, így nem érzem szükségét a továbbiakban a bocsánatkérésre, vagy az ehhez hasonlókra.
- Elmondom, amit megtudtam kedves Elena, ha nem kürtölöd világgá ezeket az információkat. Nem akarom, hogy bárki, akár Stefan, vagy Katerina fülébe eljussanak... - Azt neki nem kell tudnia, hogy kitől vannak az információim, ha okos, ugyis rájön. Most egyenlőre meg kell nyernek, és nem félek bármit bevetni ennek érdekében. Damon Salvatore heves magaviselete még bele is illene a tervbe.
- Arra már rájöttem, hogy a véred a kulcs, hogy Niklaus hibrideket teremtsen, viszont azt is tudom, hogy lehetséges lesz elpusztítani őt. A Mikael név mond neked valamit? Vagy esetleg egy elveszett fehértölgy karó? - Kérdezem félmosollyal az arcomon, miközben belekortyolok egyet a kávémba.

Megforgattam a szememet. Persze nem volt szép húzás tőlem, de azt hittük, hogy Elijah csak fenyegetést jelent nekünk. Nem gondoltuk volna, hogy szövetségesek leszünk. Meg elvégre az ő adósai raboltak el bennünket, és a szemem láttára ölt meg egy vámpírt. Nem szerettem volna, hogy bármelyik szerettem is így végződjön. Csak őket védtem..
-Azért szerintem ne túlozzunk. Volt egy esélyünk megölni őt, és te meg elszúrtad. - sziszegtem összeszorított fogakkal. Jó, aláírom azért én is lehetnék kedvesebb Elijah-val, és tényleg nem volt helyes a szívébe szúrni a tört, de utána kivettem. Hát nem ez számít? Viszont avval egyet értettem vele, amit a családról mondott. Én is anno bármit megtettem volna a családomért, ezt nem tudom megmagyarázni, mert valamilyen láthatatlan kötél húz hozzájuk. Bánom azt a napot, amikor miattam kellett visszafordulni egy hülye felső miatt, így a Wickery hídon siettünk át.. Én okoztam a szüleim halálát. Ezt soha nem fogom elfelejteni, és mindig rémálmokba visszajön. Nem értettem, hogy miért használt gúnyt pont Damon nevénél. Ha valamit szándékoz tenni vele, vagy már tett, esküszöm porul fog járni. Próbáltam rajta keresni árulkodó jeleket, de nem nagyon leltem. Vajon most tényleg az igazat mondja? Bár eddig, ha megnézzük Elijah soha nem hazudott nekünk, csak cserbenhagyott minket. Elvégre én is a testvéremet választanám, mint egy szövetségest, ha arra kerülne a sor. Bár nem tudom, hogy az esetben is, ha a testvérem egy őrült gyilkos..
- Rendben. – húztam ki a hátamat, és ittam egy kortyot a már langyos kávémból. Istenem, de finom. Többet fogok idejárni az biztos. – És, ha beleegyeznék egy újabb szövetségbe, akkor van ötleted? Hogy hogyan öljük meg Klaust? Mert így hibridként elég nehéz lesz – mondtam egyenesen a szemébe nézve, rezzenés nélkül. Nem tudom, hogy egyedül csak én fogok benne bízni, vagy más is. Felvetem az ötletet Damon-nál, és ha azt mondja, hogy ő nem bízna meg benne, akkor nem árulom el. Elvégre nem hazudok neki, csak eltitkolnám a dolgokat.

Hát igen, de ezt ő sem értheti, hogy miért tettem amit tettem. Végül is kicsit nagyobb kiakadásra számítottam, körülbelül mint a Bennett boszorkány kiborulása volt. Pont ezért is kedveltem Elenát a többieknél is jobban. Persze mindenki ki van akadva, mert egyszer szavamat szegtem, de ők hányszor döftek tőrt a hátamba? És az egyiket pont Elena döfte belém. Az egy dolog, hogy ő is húzta ki belőlem, de azzal nem teszi semmissé a tettét.
- Nem is tudom ki döfte belém azt a tőrt, mert nem bízott bennem? Holott én megbíztam benned. Így kvittek vagyunk... - Jól hallotta, hogy Damont nem említettem, mert tőle nem vártam mást. Mégsem bántottam, pedig megtehettem volna. Egy szempillantás, és volt Damon nincs Damon. De nem tettem. Mindegy, nem is gondolok erre, hiszen csak felidegesítem magam.
- Tudod Elena, a családomat már több évszázada elvette tőlem. Te is ugyanezt tetted volna a helyemben, hiszen a család mindenek felett, és amikor egy kis esélyt láttam, hogy visszakaphatom őket, éltem vele. De átvert, és egy csinos tőrt kaptam a szívembe, amit tőled is...És Damontól. - Teszem oda a végére cseppnyi gúnnyal, hiszen nekem sem esett jól, hogy megbíztam bennük, de ők hátba döftek. Szó szerint. És ezek után még ők vannak megsértődve. De tényleg nem értem ezeket a fiatalokat. Sosem fogom megérteni, de ha nem kell nekik egy erős szövetséges, akkor én is előveszem a rosszabbik énem, és nem fog érdekelni, hogy ki él és ki hal. Tudok ilyen is lenni, csak nem szeretek. Jobban szeretem a békés megoldásokat, hiszen az a szerep jobban rám illik. De a szükség mindig is törvényt bontott. Némán kortyolok a kávémból, miközben elejtek egy fémosolyt is. Végül is már rég vártam ezt a találkát.

Azt állította, hogy bosszút akar állni Klaus-on. Várjunk csak.. Ugyanez volt pár hónappal ezelőtt, de bedőlt Klaus hülyeségének, és mi lett ebből? Klaus életben maradt, és hibriddé vált. Akkor az Elijah-val kötött ígéretünk megszakadt.
- Ó igen? - billentettem oldalra a fejemet. - Mintha legutóbb is ezt akartad, de aztán, mint tudjuk máshogy alakultak a dolgok.. - mondtam ezt egy kicsit halkabban. Elijah-t kedveltem a legjobban, mivel ő nem olyan, mint Rebekah, vagy Klaus. Ő is csak a bátya ellen akart fordulni, már végre azt hittük, hogy boldog életet élhetünk, de Klaus és az állandó ígérgetései.. Végül kihúzott egy széket, és mutatta, hogy üljek le. Nem mertem. Nem hiszem, hogy vele együtt szeretnék kávézni, és bájcsevegni, kieszelve egy újabb tervet. Plusz.. Klaus-t már nem lehet megölni. Így hibridként már nem. Most meg már bedobta a sármos mosolyát. Miért van az, hogy az Ősöknek nem tudsz ellenállni? Szóval végül beadtam a derekamat, és helyet foglaltam vele szembe. Leraktam a gőzölgő kávémat, az asztalra, és hátradőltem a széken.
- Szóval. Mi változtatta meg a döntésedet? És miért higgyek neked, hogy nem fogsz átverni minket úgy, mint legutoljára? - vontam fel a szemöldökömet. Minden jogom meg van, hogy kételkedjek benne. Eljátszotta a bizalmamat.. Dolgoznia kell érte, hogy újra visszakaphassa. Egyáltalán honnan tudta, hogy itt vagyok? Követett, vagy anno még létezett Starbucks, amit nagyon kétlek. Szóval inkább az első, mint a második. Viszont bármiféle szövetség is lesz a mai nap végén, be fogom avatni Damon-t. Most benne bízok a legjobban. Mert mindannyiunknak csak egy célja van a szeme előtt: Pusztítsuk el Klaus-t. Mert a végén én fogok meghalni, hisz az én vérem által tud több hibridet készíteni. Múltkor is olyan legyengült voltam egy pár hétig, mikor annyi vért vett el tőlem.

Szemlátomást céltalanul lézengek a városka utcáin, de ez nem így van. Elenát keresem, vagy követem, kinek hogy tetszik. Mikor megláttam kilépni a Salvatore lakásból. Szerencsére nem vett észre, ugyanis mintha nem is ezen a bolygón lenne. Talán követte Katherine példáját, és a jelen lévő Salvatore fivérrel gabalyodott össze, de én ezt nem tudhatom. Csak találgatok, hiszen ha az elődjéből indulok ki, akkor nagyon is valószínű a dolog. Némán hangtalanul suhanok a mit sem sejtő lány után, egészen addig, amig be nem lép az új kávézóba. Ott egy kicsit megállok. Elgondolkodom, hogy bemenjek-e vagy sem, de végül is az első gondolatomat követve nyitok be ide. Rendelek én is egy kávét, és a másik irányból közelítem meg a lányt. Szépen megállok, de mivel nem figyelt, sikeresen belém ütközik.
- Semmi probléma - Mondom, de ő majdnem tovább is sétál. Akkor egy pillanatra megtorpan, és arcára kiül a rémület. Nem értem miért tart tőlem, hiszen őt nem bántottam, sőt még az életét is képes lettem volna megmenteni. Jó lehet, hogy a megjelenésem ijedtséget idéz elő az emberekből, de ez néha nem is olyan nagy baj.
- Elena... Én bosszút kívánok állni a fivéremen...- Jegyzem meg higgadtan, mintha csak az időjárásról beszélnék. De én már csak ilyen vagyok. Egy asztalhoz közel vagyunk éppen, ami jelenleg még szabad. Kihúzok egy széket, és kezemmel intek, hogy üljön le.
- Kérlek... - Mondom, hogy foglaljon helyet, de hangom nem tűr ellenkezést. Pont mint ahogy Katerinával tettem pár napja, mikor elfuvaroztam ebbe a kisvárosba. Arcomra olyan mosoly ül ki, amit utánozni lehetetlen...