world of mysteries
all the fears, they are back, aren't they?



 
log in
don't hide yourself
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox
i'll whisper a secret
who's here?
i wanna see your face
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (64 fő) Vas. Aug. 14, 2022 11:44 pm-kor volt itt.

new posts
read them every day
Játszótárs kereső
Zhydrun Malgoth
Szomb. Feb. 17, 2018 8:35 pm
Shadowhunters frpg
Aaron Moonroe
Pént. Feb. 16, 2018 3:25 pm
Stivali Italiani
Vendég
Kedd Nov. 07, 2017 2:12 pm
Hell or Heaven
Vendég
Pént. Márc. 10, 2017 12:14 am
Isabell R. Wallis
Isabell R. Wallis
Pént. Jan. 06, 2017 1:50 pm
Cornelia Snow
Cornelia Snow
Pént. Jan. 06, 2017 1:33 pm
Francia negyed
Emma Miller
Hétf. Jan. 02, 2017 10:05 pm

Megosztás

Starbucks Coffee

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptySzomb. Márc. 26, 2016 7:05 pm

Játék Zárva!
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptySzer. Szept. 02, 2015 9:05 pm





Cairy & Anubis


Megtörsz, ha akarod, ha nem..

ღ zene: Ghost Town Ruha ღ megjegyzés: hmm?

Múlt, jelen, és jövő.. Oly mindegy már nekem az, hogy melyikben élek, s veszek levegőt, hogy dobban-e még a szívem, s tartja-e az ütemet, mely lassú, de egyben mégis éltető. S hogy létezem-e, nos már az sem számít igazán, ahogy lassan az sem, hogy holnap jár-e le az életem telésének homok órája, avagy csak fordulatot vesz egy siralmas sorsú epizódom, s újabb borzalom következik be. Mindez eddig eljutottam, de koránt sem érzem azt, hogy érdemes lenne élnem, vagy, hogy bármit is szükséges lenne tennem. Csak arra vágyom egyedüli érzésként, hogy eltemessem önmagamat egy sírgödörbe, egy árokba, egy kijelölt helyre, s aztán soha, de soha többé ne éljek immár. Amikor egyedül jöttem az utcákon át, s nem véltem felfedezni senkit sem a személyemen kívül, akkor már pontosan tudtam azt, hogy a hangulatomhoz igazodott minden eme este folyamán. S bár ne lenne így, hisz én eleve nem akartam érezni sohasem, s igen, elismerem, hogy pszichológus vagyok, de ezen tudásomhoz nem kell érzelem, sem pedig együttérzés, így könnyedén vállaltam be ezen emberi szakmát, hogy kezdjek magammal valamit, és legyen egyféle álcám mások szemében. Viszont nem gondoltam arra, hogy eközben az álca megtör, s a szakmám egyik része végül teljesen átváltoztat engem egy érző egyedé. Jobban belegondolva pedig ebbe az egészbe, nos el sem akarom hinni a történéseket, hisz eleve érzéstelenek kellene lennem, amilyen mindig is voltam, de valahogy... Mélyen fújom ki a tüdőmben tartott levegőt, s az ez utáni levegővételt fájdalmas lassúsággal teszem meg, mintha már magában is tudnám azt a tényt, hogy mostan a halál órájának pillanata következik. Meg sem akarok szinte mozdulni, s minden annyira lassítottnak tűnik. Az idő megáll, a félelem testet ölt bennem, s elkezdődik egy őrült hajsza a lelkemben. Minden szívdobbanásom heves tempót diktál, s a szorongás immáron még hatalmasabbá válik, ahogy én magam pontosan tisztában vagyok azzal, hogy mindez koránt sem szórakoztató tényező. Ahogy visszaemlékezek, ahogy leperegnek előttem a pillanatok, melyek akkoron megtörténtek, nos egyféle kesernyés érzetű bosszú fedi be eközben a lelkem palástját.
Az idő még mindig egy helyben áll, a félelem még mindig jelen van a testemben, s a lelkem feszülten remeg. Félek, s eme érzést semmi sem szüntetheti meg. Rosszabb bárminél, szörnyűbb, mintsem elsőre gondolnánk. S hogy őszinte legyek, nos nem kívánom senkinek sem, hogy mindezt élje át. Még az ellenségeimnek sem, holott gonosz alkat vagyok, érzéstelen, tele ellenséges gondolatokkal, de a félelmet tényleg nem ajánlom senki számára sem. Belülről megöl, felemészt, felőröl, feléget.. Minden apró mozdulat rémisztővé válik, s rémeket látsz ottan is, ahol voltaképpen nincs. Én már eme ördögi körből nem szabadulhatok, hisz Victor kényszeresen a rettegés fogságában tart, de másnak még lehet esélye. Megrázom könnyedséggel a fejemet végül, ahogy azt az egyetlen egy könnycseppet letörlöm azonnal az arcomról, és összeszedem magam eközben. Nem sírhatok, nem érezhettek, s nem lehettek gyenge.. A gyermekem halott, az életem félelem, s minden, ami eddig érzéstelenség volt, mostan pokoli borzalom képeként tükröződik vissza fel. Nagyot nyelek, és érzem, hogy ki vagyok száradva, ezért iszom egy keveset a forró csokimból, majd visszateszem magam elé az italt, és azt nézem, miközben várok a partneremre. Hirtelen rémülök meg, amikor is valaki megérinti a vállaimat. Szinte össze is rezzenek a mozdulatra, ahogy moccanni sem tudok. Lefagyott állapotban kapcsolok, hogy az a bizonyos illető egy puszit is ad nekem, s amikor megpillantom, hogy Cairoshellről van szó, akkor megnyugszom. Óvatosan mosolyodom el a jelenlétére, és csak ekkor esik le a számomra az, hogy már rég köszönt. Velem szemben ül, én meg még ki sem nyitottam a szám, na szép..
-Szép estét neked is, Cairoshell.-Szólalok fel végül, s ezúttal sokkalta élettel telibben mosolygok rá. Kezdem elnyomni a feszültséget, ami bennem zajlik, hogy koránt se tűnjek olyan gyengének, mint ami vagyok egyrészről nézve, aztán meg semmi haszna nem lenne a munkámnak igazából, ha ez alatt a beszélgetés során folyton rettegnék. Szóval összekapom magam mind lelkileg, s mind külsőleg. Érdeklődve kezdem figyelni el őt, hogy mégis mit csinál, avagy mit néz, miközben olykor-olykor az arcvonásaira is rápillantok. Egyszerre tűnik felszabadultabbnak, de mégis annyira borongósnak. Azt kell mondjam sosem láttam még ennyire nyíltnak, sőt szabadnak. Valami jó hatással volt rá.
-De kellett.-Mondom mosolyogva, ahogy rá is bólintok erre a tényre. Tudom jól, hogy az almalé a kedvence, így ezért is rendeltem meg. Az én partnerem eleve, meg amúgy is tudok róla sok mindent. Többek közt, hogy miket élt meg, hogy mik történtek vele, hogy miket kell nélkülöznie, s hogy az élet apró örömeit nem élvezheti a múltja miatt. Törődésre vágyik, gondoskodásra, s ámbár nem adhatom meg neki teljesen, de egy-két aprósággal meglephettem.-Te is hiányoztál nekem.-Mondom, ahogy őt nézem, miközben megtámasztom az asztalon a karjaimat, s ezáltal a teljes kézfejem takarásba kerül, ámde kénytelen vagyok megemelni a jobb kezemet végül, hogy a szemembe kerülő hajat eltűrjem oldalra. Így pontosan kivehetővé válik a két gyűrű is: az egyik a családomé, a másik meg a házassági gyűrűm, amit kénytelen vagyok Victor miatt viselni. Azt is lemerem fogadni, hogy olyan varázslat van rajta, hogy ha leveszem, akkor ezt érzékeli, tehát ezzel nem is próbálkozom inkább.-Mesélj, mi volt mostanában veled?-Kérdezem meg végül óvatosan a tényt, ahogy mélyen a szemeibe nézek, míg a jobb kezembe veszem az italomat.


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptyPént. Aug. 21, 2015 8:33 pm




Anubis & Cairy
I'M NOT OKAY BUT I SMILE ANYWAYS

A nap utolsó szakaszát szeretem a legjobban; a sötét, álomba szunnyadó estét. Ilyenkor vagyok a legéberebb, ilyenkor látok mindent a legtisztábban. Az éjszaka finom, tiszta illata, az, amikor az emberek mennek haza fáradtan a munkába, az ablakok mind sötéten lógnak a falon, mint egy fekete, festett vászon. A csillagok felettünk ragyognak, mindegyik e világot őrzi és nézi hitetlenül. Ha azok a csillagok mind élnének, két szemmel, füllel, s egy szájjal, gondolattal rendelkeznének, vajon mit gondolnának erről a világról? Milyen véleménnyel lennének mindarról, ami itt zajlik? Biztos, hogy nem dicsérnének meg minket. Minden egyes csillag leesne a helyéről, hogy ezt a világot maguk alá temessék.
Lassú léptekkel illetem eme utat, ahogyan bőrdzsekim zsebeibe csúsztatom mindkét tenyerem. E közben érdeklődve nézem e város minden egyes látványosságát, mintha soha nem jártam volna erre. Pedig de. New Orleans a kisujjamban van. Szeretem ezt a várost, még akkor is, ha itt szenvedtem a legtöbbet. Benne van minden, ami egy ember fejét elcsavarja. Meg van benne az a vonzalom, hogy egy embert örökre itt marasztaljon. Olyan, mint a Lótuszevők szigete, ami a Görög mitológiából származik. Megeszik a lótuszt, s onnét soha többé nem vágyakoznak haza. Pont ugyanilyen ez a város, noha a lótusz itt csak egy szimbólum. Az ember becsöppen egy álomvilágba ezen helyen, és én büszkén élek itt, még így földönfutóként is.
Jólesően szippantom tüdőmbe a város tiszta levegőjét, és még így bánatosan is, de egy gyengéd mosoly húzódik az arcomra. Egy pillanatra is boldognak mondhatom magam, elvégre a város látványa elvonta a figyelmem arról, hogy miken is mentem keresztül. A gondolataimat mindig elvonom azzal, amikkel csak tudom. Legyen az a festészet, a rajzolás, s nem utolsó sorban az éneklés. Az utóbbit szeretem a legjobban csinálni. A hang Isten ajándéka az emberek számára. Mi lenne velünk hang nélkül? Ének nélkül? Ének nélkül csupán csak a dalos madarak dalolásából gazdagodnánk. Nem maradna semmi szép sem ebben a világban. S ott van a rajz. Sokan azt gondolják, hogy ostoba hóbort, holott nagyon is van értelme. Hogyan épülnének a tornyok? A házak, amelyben az emberek laknak? Hogyan csodálhatnánk meg egy-egy festményt? Rajz nélkül gépek sem lennének.
Míg ezen tanakodtam, az élet nagy igazságairól, látom a messziségből, hogy feltűnik a kávézó, ahová egyik kedves ismerősömmel beszéltünk meg egy találkozót. Voltaképp, ő a gyerekkori pszichológusom. Nem utolsósorban gyerekkel, és felnőttekkel foglalkozik, s velem is ugyanakkor a mai napig is egyaránt. Sokat köszönhetek neki, hiszen ha ő nem lenne, valószínű nem gondolkoznék ilyen összetett elmével. Hiába is, hogy ő csak egy pszichológus, de mint barátként is nagy helyet foglalt el a szívemben. Mindent tud rólam, és igazán meg kell hagyni, nagyon elegáns, csinos hölgyről van szó. Elegáns, de még is nagyon konzervatív, s nagyon kedves, és megértő. Néha azt kívántam, hogy bárcsak ő lenne az anyám. Akkor biztos, hogy nem így alakultak volna a dolgok.
De van még egy dolog, amiért pár napja már sokkal jobban érzem magam. Amitől úgy érzem, hogy fellélegezhetek. Mintha szabad volnék, hiszen tudom, hogy van kibe kapaszkodnom, ha a szakadék szélén állok. Noha, akkor is csak barátnak mondhatom őt. Nyilván, vonzódom hozzá, elvégre egy nagyon kifinomult, elegáns férfiról van szó. Amikor először megláttam őt, tudtam jól, hogy ahhoz az asztalhoz kell ülnöm. Volt rá pár okom. Egyrészt nem akartam, hogy az illető egyedül üljön ott. Szeretek barátkozni, elvégre számomra is fontos az, hogy jóban legyek az emberekkel, ezért fontosnak tartottam, hogy Demetri ne üljön ott egyedül. Noha... míg ott ültem, nem tudtam értelmezni azt, amit mond. Nem azért, mert vele volt a gond, hanem velem. A hangja ellágyított, mintha csak tömény nyugtatót kaptam volna. Mai napig nem emlékszem arra, mit magyarázott. De a hangját... ezer hangból is fel tudnám ismerni. Gyönyörű volt az egész férfi.
Ezek gondolatok keretében végül átlépem a kávézó küszöbét. Megüti az arcomat a benti meleg, s azonnal végigfut rajtam a kinti hideg szele. Végül óvatosan becsukom magam mögött az ajtót, majdan óvatosan körbeszemlélek, merre találom Anubist. Igen, az a bájos nő az én pszichológusom. A neve is oly különleges.
Ahogy az ablakok fele pillantok, meglátom azt a szőke, hosszú, és dús hajtömeget, vele szemben az italával, és a dobozos alma lével, lágyan elmosolyodom, majd lassan odasétálok hozzá hátulról, hogy ne vegyen észre. Lassú léptekkel teszem mindezt, elvégre, viccből szeretném megijeszteni, hogy jó hangulattal köszöntsük egymást, nem mintha eddig nem így lett volna. Szeretem a különleges belépőket.
Végül lágyan megérintem két vállát, majd arcára egy puszit nyomok, ahogyan lehajolok hozzá.
- Szép estét! - mondom ez után rögtön, s így már tudhatta is, hogy én vagyok az. Végül leülök óvatosan vele szemben, majd körbenézek fáradtan. Rátekintek az órámra, ahogyan karomat magam felé emelem, és látom, hogy milyen hamar itt volt már. Én is elég hamar elindultam útnak.
Lágyan megrázom a fejem, és az alma lére nézek.
- Ó, nem kellett volna. – Nézek rá nagy szemekkel, majd végül elmosolyodom. – Hiányoztál. – állapítom meg óvatos hangnemben, miközben az ő tekintetét fürkészem, az ő arcvonalait fejtem, hogy éppen min járnak a gondolatai.


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptySzer. Aug. 19, 2015 9:16 pm





Cairy & Anubis


Minden álca lekerül, s eléd lép a lélek..

ღ zene: Ghost Town Ruha ღ megjegyzés: hmm?

Sötétség honol a tájon mindinkább, ahogy az idő egyre csak tova száll. A nappali közeg már rég elfelejtődött, s a Nap, mely egykoron az égbolton volt, mostanra elködösödötté változott. A Hold világítja be az utcákat, s az a néhány lámpafény, amely ilyenkor az emberek javát szolgálja. Nem nagy a mozgás, sőt kifejezhetően semmi, mintha minden eme estén a kihaltságról szólna, mintha minden ember kihunyt volna, s mintha csupán engem büntetne eme éjszaka. Akárcsak az időjárás jelenségének érzete, nos épp oly jég hideg a szívem is. Kihűlve dobban, de már csak a nem létezésem látszatát tartja fent. Annyi évvel ezelőtt megöltek belülről adódóan, s amikor újjá születtem félre kellett dobnom önmagam. Nem maradt belőlem semmi sem, csupán egy látszat, mely oly rideg. A magassarkúm kopogása az egyetlen hangforrás, mely zajként minősül, hisz rajtam kívül senkit sem látok, avagy lehet, hogy csak ezt az utcát kerülték el oly annyian, ahol pont én jövők. Emlékezetes bulik szoktak zajlani itt, mely betölti az egész várost, de most semmi. Vajon miattam lenne csend mostan, avagy az élet oly kegyetlen, hogy a hűvös hangulatomhoz rideg közérzetet biztosít? Mélyen szívom magamba a levegőt végül, ahogy a fekete hosszú szárú vászonkabátomat még inkább összehúzom magamon a kezeimmel, így ölelve át önmagam, mintha csak félnék, avagy rettegnék, s eme tény igaz is voltaképpen. Viszont jelenlegi felállás szerint Victornak fogalma sincs róla, hogy hol vagyok, és amióta meglógtam, nos azóta nem is talál. Szerencsém van eme téren, így tudtam dolgozgatni a tervrajzon, és szépen fokozatosan találok kiutat tőle, azaz megtörési eshetőséget. Jól tudom, hogy nem lesz könnyű kivitelezni, s hogy minden varázslat valamilyen árral jár, de megéri. Folyamatosan mozgásban kell lennem eme városon belül, hisz amilyen nagynak látszik, nos épp oly kicsi valójából. Egy hirtelen mozdulattal fordulok el jobbra, aztán nem sokára ki is kötök a kávézónál. Kellemes érzés belépve végre elengedni a kabátomat, és a hidegségen kívül valami egészen meleget érezni. Nem kell immáron megfagynom, s azért imádkoznom, hogy eme vékonyka vászonkabát felmelegítsen az éjszaka közepén, s nem beszélve a ruhámról. Nő vagyok, kérem szépen, muszáj egyféle módon öltözködnöm. Persze lehetne rajtam más is, ha nem épp Victor elől kellene rohangálnom, mint az elmebeteg, de most egészen más céllal érkeztem ide. Találkozom lesz egy fiatalemberrel.
Belépve tehát a tekintettemmel azonnal keresek egy szabad asztalt, persze rengeteg van, hisz nincs is nagy forgalom. Mondom én, hogy minden kihalt miattam. Könnyed léptekkel sétálok a pulthoz, ahol a rendelés felvétel zajlik. Persze tudom én, hogy általában pincérek is dolgoznak, de valahogy nincs kedvem leülve várni. Tehát kikérek két italt azonnal. Egy dobozos almalevet, szívószállal, és egy forró csokit. Egyszerűen teljesen megfagytam odakint, és muszáj vagyok magamat valamivel felmelegíteni. A másik ital pedig a partneremnek lesz, Cairoshell-nek. Néhány percig várok mindösszesen mire megkapom a rendeléseket, aztán fizetve már ott sem vagyok, hanem helyet foglalok egy ablak melletti asztalnál, ahová az italokat is leteszem. A velem szembe lévő székhez tolom át a dobozos almalevet, hogy pontosan a keze ügyébe essen majd a partneremnek, amint megérkezett, míg a sajátomat mindkét kezemmel fogom. Olyan jó meleg. Végül eltelik néhány perc, ezért előveszem a telefonomat a kis táskámból, és megnézem az időt. Na igen, túlságosan korán jöttem. Kell nekem rohanni, nem de bár? Elnyomok egy könnyed ásítást, és rendbe szedem magamat azonnal. Nem vagyok álmos, csupán a futás fárasztott ki, főleg magassarkúban. Igazán remek, ajánlom kipróbálásra.
A telefonomat kezdem el tüzetesebben nyomkodni, míg várok rá, így jutok el végül a fényképek mappába. Van néhány fotóm róla, így azokat nézegettem mosolyogva. Valahogy megnyugtató a látványa, mintha csak a fiam lenne.. Nagyot nyelek a gondolatra, és igen, nos néha tényleg azt hiszem, hogy a saját gyerekem, pedig nem az, csak egy kedves fiatalember, akit az élet megtört. S hogy miért is gondolok úgy rá, mintha a saját fiam lenne? Talán irónia, mert nekem is megadódott az alkalom, hogy legyen, de aztán...
Hirtelen megrázom a fejemet, majd kilépek a fényképekből, és elrakom a telefont. - 'Nem érzek semmit.' - Ismételgettem magamnak gondolatban, ahogy lezárom a szemeimet, de mégis egyetlen kósza könnycsepp lefolyik az arcomon. Annyi év után először.. Lehet, hogy gonosz vagyok, de nálam is létezik néhány olyan tényező, ami egészen mélyen érint.


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptyCsüt. Jún. 04, 2015 9:17 pm

Win, Summer & Jack
Elég volt!
A türelmem a padlót súrolta. El akartam innét menni, mert nem tudok meglenni Summer mellett. Elviselhetetlen. Ez a gyerekes viselkedés meg főleg az agyamra megy. Winnie pedig persze, az ő pártját fogja, mert miért is ne? Mindig én voltam az alsórendű, én nem szólhattam semmit sem. De ha Summerral volt valami, akármi, Winnie akkor már ugrott is! Én pedig? Ha nem voltam passzban, már félre lettem dobva. Ez a menő…
Amióta hibrid vagyok, sokkalta másabb lettem. Az érzéseim intenzívebbek lettek. Jobban megszerettem dolgokat, és jobban megutáltam dolgokat. Winniebe mégjobban szerelmes lettem, Summert pedig még jobban meggyűlöltem. A türelmem pedig egyenlő a béka seggével.
- Rendben! – mosolygok mindkettejükre, majd egyet az asztalra csapok mindkét tenyeremmel, és azzal a lendülettel felállok a helyemről.
Úgy érzem, meg tudnék valakit ölni. Guerrera farkasként csak az volt a dolgom régen. Hozzászoktam ahhoz az életmódhoz, és nehéz úgy lennem nap, mint nap, hogy ne öljek meg senkit sem. Annyira csábít a gondolat, hogy Summer nyakáról leütöm a fejét. Miért ne tehetném meg? Erősebb vagyok nála, de csak tekintettel vagyok arra, hogy ő Winnie ikertestvére.
Felálltam, mert azt hittem pár másodpercig, hogy itt helyben letépem a fejét. Én pedig nem vagyok hajlandó ő miatta elveszíteni Winniet.
Kisétálok az épületből, s amikor az ajtó kilincsére nehezedik tenyerem, kinyitom az ajtót, de nekem jön egy nő. A dühtől Summer arca vetődik elém, majd azzal a lendülettem törtem ki az ismeretlennek a fejét, akinek mindössze annyi volt a bűne, hogy véletlenül nekem jött. De nem érdekelt. Nem éreztem megbánást, vagy bűntudatot. Épp elég örömöt leltem abban, hogy Summer feje feszített ott képzeletben.
Az élettelen test könnyedén zuhan a földre, térdeire, aztán csak elfekszik oldalán a hideg betonon.
Átlépem, mintha csak egy akadály lett volna számomra, majd a bolt előtti lépcső egyik fokára leülök, és ringatva magamat próbálok lenyugodni.
Az arcom is teljesen eltorzult. Alig láttam magam előtt a földet, teljesen elbolondított a düh. Még az a szerencse, hogy nem jön a közelbe senki sem, mert különben mindenkit megöltem volna. Summer pedig ki ne merjen jönni… akkor biztos, hogy megölöm!
Csodálom, hogy volt önuralmam. Alig tudtam azt megállni, hogy ne álljak fel, és menjek vissza letépni azt az elviselhetetlen fejét.
A zsebemből elővettem egy igen erős szivart, másik zsebemből pedig egy öngyújtót, és meggyújtottam. Legszívesebben így gyújtanám meg Summer haját is…
A felesleges dolgokat visszaraktam a zsebeimbe, majd az erős szivarba hosszasan szívok bele.
A füstjét kifújom szép lassan, s csodálva nézem, hogy milyen sűrű a füstje. Szép szürke, s már csak az hiányzik, hogy megtanuljam, hogyan kell alakokat fújni. Lenyugtatott a szivarozás.


 ♦♦ nincs zene  ♦♦ nem mondom meg  ♦♦ ó, csajok...  ♦♦  ℂredit


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptyCsüt. Május 28, 2015 7:41 pm


let's pretend i'm pregnant

Egyszer mindenkinek szembe kell néznie a nagybetűs sorssal. Ki az én sorsom? Summer. Ő a karmám is egyben, aki állandóan átkoz engem lesújtó villámaival. Aztán ott van Jack, aki az áldásom az égtől, aki mégis úgy tud fájdalmat okozni, mint a pokol. Hogy is van ez? Magam sem értem, de üdvözöllek a korántsem átlagos és unalmas életemben.
Miután köhögikapitány telebacizta a nyakam és a hátam, készen álltam visszamenni. Természetesen veszekedés volt, de ezt olyan ügyesen elhárítottam, hogy az már szinte felháborító. Mégis hogyan? Csak benyögtem, hogy gyermeket várok Jack-től. A kellő hatás megvolt, Jack tökéletes sokkban állt, a szemei tágra nyíltak, viszont Summer arca rezzenéstelen volt, mintha belülről éppen lebontaná a szervezetét, és épp rohadna el. Esetleg örül a hírnek, hogy nagynéni lesz csupán huszonegy évesen. Nem tudom! Nem ismerem annyira a pókerarcát, hogy tudjam milyen érzéseket rejt alatta. Viszont a következő kérdése és kijelentése abszolút egyértelművé tette, hogy mit gondolt, a következő mozdulatsora pedig még jobban alátámasztotta a tippem.
- Summer! - kiabáltam rá erőteljesen, hogy nem verheti fogyatékossá a pasim, nincs kedvem kiskanállal etetni vele a bébipürét az elkövetkezendő években. - Fejezd be! - nyúltam oda a karjához, és körülbelül hat ütés után sikerült leszednem róla. Egyből Jack-hez siettem, és védés gyanánt karjaim a feje köré fontam, nyugtatóan simogatva azt. Lehet úgy tűnök, mint egy dühös anyuka aki védi egyetlen gyermekét. - Normális vagy?! - rivallottam rá idegesen, hogy érezze mennyire nem volt helyén illő amit csinált. - Ez lesz ezentúl? Ha neked nem tetszik valami, simán csak lendíted a kezed? - tettem csípőre az egyik kezem, a másikkal még mindig Jack fejét szorítottam a testemhez. - Nem gondoltál rá, hogy végre 1, 2... - számoltam az ujjaimon, közben gondolkoztam hány éve is, hogy Jack lelépett. - 3 év után végre úgy érzem, hogy érdemes megmozdulnom? - morogtam, s inkább hagytam a fenébe az egészet. Egy széket húzva magam alá elhelyezkedtem az uram mellé.
- Mellesleg nem, nem vagyok terhes. - sóhajtottam, és elengedtem már Jackson-t is, tekintetemet az arcára szegezve. - Nem kell aggódnod! Véletlenül sem kell rosszul érezned magad azért, mert lenne eredménye annak, hogy hozzámérsz! - ellenséges hangnemben beszéltem, közben szemrehányóan bökdöstem mutatóujjammal a vállát. - Már látom, hogy mennyire örülnél neki. - fordultam el tőle, majd tekintetemmel immáron a plafont pásztáztam, keresztbe tett kezekkel és lábakkal. Jack megsértett azzal, hogy nem örült volna annak, ha tényleg lenne egy gyerekünk, Summer pedig azzal, hogy szintén nem örült volna annak. - Ennél még az alkesz anyám is jobb. - sóhajtottam fájdalmasan. Azt hiszem most egy ideig ilyen sértődés lesz, ezentúl nem érdekel mit csinálnak. Meg is ölhetik egymást, annál jobb!
Rájuk sem néztem, inkább az idegeneket figyelgettem. Kávémat kortyolgattam finoman, szürcsölve, hogy véletlenül se halljam őket, inkább a fülfájdító hülye hangot. Elég keserű, így kellene bele egy kis cukor, így visszább mentem az asztalhoz, ahonnan kicsit hátrébb toltam a széket és elkezdtem cukrozni a kávét. Újra felemelve a fehér bögrét megízleltem, de a kortyot már vissza is köptem egy erős grimasz társaságában. Só. Fasza, már a kávém is el lett cseszve.
- Én inkább megyek szerintem. - szúrós tekintettel néztem rájuk, mintha szikrákat szórna minden egyes pillantásom. Komolyan is gondoltam, hogy megyek, semmi kedvem velük lenni most, kivéve ha újra visszahozzák, amit kétlek. Egy próbát megér.

to sissy, and love


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptyCsüt. Május 28, 2015 6:09 pm





Sis & Jackson & I
Are you fucking kidding me?!

Nem tagadom, direkt vágytam rá, hogy a testvérem egyedül hagyjon ezzel a nyuszifiúval, ugyanis egy-két dolgot szerettem volna a tudomására hozni, amivel azért jobb, ha tisztában van. Mégis csak a saját egészségügyi helyzetével szórakozna, ha nem lenne tudomása ezekről a dolgokról. Én meg, hát, szent vagyok, egy igazi jótét lélek, egy kis angyal és kötelességemnek éreztem őt tájékoztatni, még mielőtt olyat lépne, amit még kínokkal teli és keserves halála után is bánni fog. Oh, szinte már érzem a pokolban rohadó, égő húsának babonázó aromáját. Summer, Summer… egyszer te is pokolra jutsz, ahol majd koccinthatsz egyet az alkoholista anyáddal és huncutkodhatsz az ördöggel. Nem is olyan rossz sors, nem igaz? Ki ne örülne neki, ha maga az ördög, a kebelbarátja lenne? Csak valami szentfazék. Bár amilyenek a szentek mostanában… lehet még ők is az ördöggel cimborálnak.
Elégedett voltam. Úgy tűnt, elég hatásosra sikeredett a beszédem és a kegyetlen, fenyegető, mogyorótördelő - elfogyasztó mutatványom. Legalábbis, abból, ahogy Jack folyamatosan csak nagyot nyelt és félve nézett rám… határozottan csak ezt lehetett leszűrni. Ezt pedig piszkosul élveztem. Jó volt látni, hogy ilyen hatást gyakoroltam rá. Tetszett, hogy nem becsült alá és tudta, hogy jobb nem kekeckedni velem. Hiába volt kettőnk közül ő a hibrid, azért bőven akadt volna félnivalója, ha egyszer csak úgy határoztam volna, hogy akkor most a torkának ugrok. Lássuk be, az nem lett volna szép találkozás és majdnem ezer százalék, hogy az ő torka végezte volna szellősen, kissé szétcincálva.
Elégedett, bájos mosoly telepedett arcomra, ahogy a hibridet néztem. Jó munkát végeztem, ami a figyelmeztetésemet illette. Nem hinném, hogy ezek után még csak véletlenül is megbántaná az én édes, drága, egyetlen testvérkémet. Ha meg igen… az ő érdekében remélem, hogy elég magas a fájdalomküszöbe. Bár… nem mintha lenne olyan magas küszöb, amit ne ugranék át Winnie-ért.
Figyeltem Jackson mosolyát, az arckifejezését – és a kis „leendő párkapcsolatomat érintő” megszólalása után, melyet egyedül, csakis a legtermészetesebb mosolyommal reagáltam le –, miközben azon gondolkoztam, hogy miért nem rendeztem át az arcát már akkor, amikor világossá vált számomra, hogy kicsoda? Sokkalta szívesebben ültem volna most, egy lilára vert arcú, foghíjas hibriddel szemben, aki inkább emlékeztet egy túlérett szilvára, mintsem Jacksonra. A sors néha kegyetlen…
Winnie pedig pont ezt a pillanatot választotta arra, hogy visszatérjen hozzánk. Háromszoros hurrá „Jacksonnyamvadkissemmirekellőéletének” megmentőjének! Hip-hip…!
Összehúzott, érdeklődő szemekkel tekintettem testvéremre, aki úgy tűnt, most ért el arra a kritikus pontra, amikor kiborul, kitör, mint valami vulkán, ami – úgy festett - láva helyett, savat köpköd, legalábbis abból, hogy ilyen maróhatásúnak bizonyultak a fiúján, csak erre tudtam következtetni. De még nem volt itt a vége. A vulkán még a teljes kitörés előtt állt és tartottam tőle, hogy ezúttal a szavak kicsit nekem is lemarnak egy réteg bőrt az, amúgy is vastag képemről.  
Magamban háromig számoltam. És tessék! Utána már égett is a bőröm. S bár én természetesnek vettem általában, most még kicsit saját magamat is megleptem ezzel a heves kölcsönhatással, amit Winnie szavai váltottak ki belőlem. Terhes?!
Persze kívülről semmi sem látszódott rajtam. Én voltam maga a természetes higgadtság megtestesítője. Ellenben a kis kotonszökevénnyel, aki úgy látszik a szüleitől tanulta el hogyan is kell gumit használni…
Semmit mondó arckifejezéssel néztem fel a testvéremre.
- Winnie? Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy nem török össze semmit? – Naná, hogy emlékezett, hiszen ő ígértette meg velem. Nem is vártam a válaszára. – Hazudtam. – Ahogy ajkaimat elhagyták az utolsó hangok, villámsebességgel emelkedtem fel ülőhelyzetemből, hajoltam át az asztal fölött, hogy megragadjam Jackson felsőjét a nyakánál fogva és megrántva azt, a fejét teljes erőmből az asztalba verjem. Mit mondhatnék? Sosem voltam finomkodó típus. S még ez sem volt elég. Másik kezem segítségével a fejét újra és újra belevertem az asztalba, ameddig csak lehetőségem volt rá.
Nem érdekelt, hogy mekkora jelenetet rendezek, nem izgatott, hogy ki látja, vagy ki hívja ránk a rendőröket. Megérdemelte ez a kis… Na szóval igen, határozottan megérdemelte. Remélem kellőképp sikerült belevernem a kis fejébe, még szavak nélkül is, hogyan kell helyesen használni az óvszert. Hiszen az nem csak egy nem kívánt gyerektől, de tőlem is megmenthette volna az életét…
 


▼ note: Remélem megtanultad a leckét Very Happy ▼ music: Animals

¤¤¤



Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptyCsüt. Május 21, 2015 10:11 pm

Win, Summer & Jack
Ha egy szobába lennék zárva a Mario Cat készítőjével, Hitlerrel, és Summerral, fegyverrel a kezemben, az biztos, hogy Summert lőném fejbe. Háromszor.
Próbáltam visszafogni magamat, mert mind a két ikernek a szidalmazását kellett hallgatnom. Ha Winnie ezért fog bántani, akkor inkább elmegyek, mit sem hogy ezt a két lökött tyúkot hallgassam azért, amit elkövettem. Persze, nem volt szép dolog tőlem, de ha tehettem volna, mindent megtettem volna annak érdekében, hogy lássam őt, és még távolról is foglalkozhassak vele, de mivel Guerrera farkasok voltunk, nem volt szabad másokkal tartanunk a kapcsolatot. Ez idő alatt nem volt senkim sem, mert én akkor is hű voltam Winniehez, az már más kérdés, hogy ő mit csinált addig. Persze, ismerem annyira, hogy ugyanúgy várt rám, mint ahogyan én ő rá, ezért egy percig sem feltételezem róla azt, hogy lecserélt volna pár napra valakire légyottakra.
Ám Summer tekintete nagyon nem tetszett. Piszkál a nézésével nagyon, és ez zavar.
Míg Winnie elment, addig Summerral maradtam az asztalnál. Eszembe jutott, hogy ki kell mennem a wc-re…
De aztán mire bármit is csinálhattam volna, azonnal rám támadt, és valami furcsa lényre emlékeztetett, amikor csikorgó hanggal osztott ki. Támadó menyét…
Én örülök, hogy ilyen hősiesen védi a kistestvérét, de nem én vagyok az az ember, aki megbántaná Winniet, mert arra nem lennék képes. Elhagytam egy kis időre, mert muszáj volt. Mai napig is bánom, de nem tehettem mást.
Summer a mogyorókba markolt, amik az asztal közepében voltak egy nagy tálban. Nagyon nyeltem, és végig olyan tekintettel néztem, mintha parázson lépkedtem volna.
Amikor pedig kegyetlen módon összetördelte a markában a mogyorókat, és lenyelte, szintúgy én is nyeltem egyet utána. Aztán csak mosolyogtam, mintha bájcsevegtünk volna, és kivettem egy mogyoródarabot összeszorítva ujjbegyeimmel, és megettem.
- Nem tudom… - szólaltam fel aztán, készülve egy enyhe véleménynyilvánításra. – de nem lennék a leendő fiúd helyében… - mondtam barátságosan, cseppet sem gúnyolódva. Nem akarok bajt, mert egyáltalán nem a rossz szándék vezényel. Ki ismer engem úgy?
A távolból, a tömeg közül felbukkant egy ugyanolyan arcforma, mint Summer, de ő róla tudtam, hogy ő Winnie. Kicsit rossz, hogy hasonlít az előttem lévő sárkányra, de én így szeretem őt.
De hiába néztem rá szerelmesen, ő is csak ránk támadt, mint a kiöntő, puffadó vulkán. Tekintetemet lesütöttem, és inkább csak ültem ott, mint egy krumplis zsák.
Majd aztán olyan csapás ért, mintha ostorral ütlegeltek volna. Felnéztem Winniera, és egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy igaz az, amit mond. Igen, valóban együtt voltunk, de az lehetetlen, hogy abból az együttlétből lett is volna valami.
E szavak hallatán az arcom teljesen lebénult, szám pedig tátva maradt, mint aki most látott volna fehér embert.
- Mi? – kérdeztem rá, amikor rá néztem kitágult szemekkel, pupillákkal, szájjal. Még nincs egy darab ősz hajszálam sem, de azt hiszem, hogy most nőtt pár…



 ♦♦ nincs zene  ♦♦ nem mondom meg  ♦♦ nekem csobogsz kis patak?  ♦♦  ℂredit


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptyVas. Márc. 29, 2015 3:20 am


let's pretend i'm pregnant

Nem lepődtem meg az én édes, drága testvérem szavain. Drágát mondtam volna? Édeset? Ó, ez az a két jelző ami rá nem illik. Igazából, az okozna nagy meglepetést, ha örülne, hogy azzal jövök újra össze, aki anno százmilliárd darabra törte a kicsi szívem, hogy Guerrera farkasként éljen egy hülye holdgyűrűért. Nem haragszom rá, mert vágom, biztos király dolog egy olyannal élni, de azért kicsit rosszul esik az önbizalmamnak, hogy egy gyűrű többet ér nálam.
- Pontosan. - bólintottam, hogy ez igenis az a Jack. - Az a Jack, aki otthagyott, nem keresett, egy rohadt e-mailt sem írt, nem hívott, nem írt sms-t, nem látogatott meg, nem búcsúzott el rendesen, megkeserítette a lelkem háromnegyedét. - morogtam, és ezt már Jack-nek intéztem, hogy tudja, hogy ezért még fizetni fog, erről gondoskodom. Szeretem, de áh.. bűnhődnie kell a miniseggfejnek.
Ám de tényleg magukra kellene hagynom őket, hogy egy kicsit "összemelegedjenek". Gondolom nem lesz itt nagy balhé, bár ki a fene tudja, hogy Summer mennyit rosszabbodott azok óta, amióta otthagytam anyámmal rohadni. Tényleg, a vén szipirtyó hogy van? Beledöglött az ivásba, vagy talált egy alkoholista pasit, és együtt hányják telibe egymást? Micsoda csodapárkapcsolat.
- Te ne aggódj. - néztem Jack-re, és biztatóan simogattam a vállát, mert hát, nem valami jó színész. Láttam rajta, hogy fél a tesómtól, és őszintén megvallva, a helyében én is rettegnék tőle. Nem egy kegyelmes nőszemély, de pont ez az, amit imádok benne, a kismilliónyi ok mellett. Bevallani sosem vallanám be, de azért ő tudja, hogy szeretem, akármin is vagyunk túl. - Te pedig.. - mosolyogtam kedvesen Summer-re, de egyben parancsoló is voltam. - tényleg. Semmit. - a tekintetemből kivehető a könyörgés, amit neki szántam, hogy tudja, nem éppen akarom rosszul tölteni ezt a napom.
Még egy utolsó pillantást vetettem rájuk, majd sarkon fordultam és elindultam a pult felé, hogy rendeljek. Starbucks.. sosem értettem miért imádják az emberek, én kifejezetten utálom a forrócsokijuk ízét, egyedül az az erdei gyümölcsös izéjük a finom. Szerintem olyat is fogok, nem is tudom. Amúgy ez egy rohadt drága egy kávézó. Lehet ennyit fizetni egy kis kávéért? Egy centet sem adnék ezért a keserű hülyeségért. Miért ide jöttünk? Fú, kérem a főnököt!
A nagy Starbuck szidalmazásom az szakította félbe, hogy valaki lassan maláriát ad át nekem köhögés által. Normális az, hogy az ember nem teszi a szájacskája elé a kezét, és szabályosan a nyakamba köpi a nyáltartalma hatvan százalékát?
- Ember, fúj már! - vágtam egy vad grimaszt, és undorodva fordultam hátra, mert ez azért már emberfeletti volt. - Leprás leszek tőled, ha tovább cseszed a rezet itt. Tűnés! - nyilvánítottam ki a véleményem elég nyíltan, és a sorban állók mind engem néztek, de nem ellenségesen. Bár az sem érdekelne, senki véleménye nem érdekel. Viszont a kis baciterjesztő már ki is rohant, és máshol rontja a levegőt.
Miután sikeresen rendeltem, és persze sikeresen túléltem egy kis nyomorékot, visszatértem az asztalhoz, hogy beszélgessek velük. Olyan biztos vagyok abban, hogy veszekedtek, minthogy én itt állok.
- Tudjátok mit? - vontam fel a szemöldököm kérdőn, és próbáltam a legdrámaibb arckifejezésem felvenni, de persze belül végig vigyorogtam. Meg is van mivel fogom őket hallgatásra bírni! - Mindketten elmehettek a jó büdös francba! - keltem ki magamból kamuból, és idegesen levetettem magam a székemre. - Te! - mutattam Summer-re. - Te képtelen vagy örülni a boldogságomnak, mert neked fontosabb az, hogy te legyél a főnök. - ráztam a fejem csalódottan, majd a tekintetem Jackson-ra szegeztem. - Te pedig! Légy már férfi basszus! Hagyod, hogy csak úgy ezt csinálja? - tártam szét a karom. - Velem meg mi lesz? Azért hívtalak össze titeket, hogy megmondjam nektek hogy.. - álltam fel megint a helyemről, és a belső kisördögöm már rúgkapálva nevetett a földön. - terhes vagyok! - mondtam nagyon hangosan, hogy mindenki aki itt van hallja. Kiakadt arckifejezéssel néztem rájuk, és vártam, hogy valamelyikük reagáljon. Ez vicces nap lesz, érzem.


to sissy, and love


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptySzomb. Márc. 21, 2015 8:37 pm





Sis & Jackson & I
Are you fucking kidding me?!

Emlékeztek még, mikor pár perccel ezelőtt még kétségbeesetten szerettem, volna, ha az a nagy seggű nőszemély elkúszik a látómezőmből? Na, most hogy elment és lehetőségem nyílt megszemlélni az érkezőket, azt kívántam bárcsak megint beállna elém. Vagy tolatna rám és nyomna agyon a hátsójával. Esetleg ülne rám… Na jó, ezt azért talán ne, az gusztustalan lenne.  De ezen kívül bármit, csak ne kelljen ezen a találkozón részt vennem. Kezdtem kicsit úgy érezni, mintha valami összeesküvés készült volna ellenem, aminek minden bizonnyal a testvérem volt az értelmi szerzője. Minden esetre nagyon bátor, hogy elém mer állni egy fiúval, aki… valójában rémesen ismerősnek tűnt, csak fogalmam nem volt róla, hogy honnan. Unottan figyeltem, ahogy közelednek a tömegben, végül egy tipikus, - mondhatni – jókedvű mosolyt eresztettem az arcomra, ahogy a tesóm elém lépett.
- Szia. – köszöntöttem. Végigmértem őt, ahogy láttam most valahogy ragyogott és kicsit izgatott is volt. Azt is láttam rajta, hogy valamit nagyon ki akar végre nyögni nekem. Nem is mondtam mást, csak bátorítóan bólintottam egyet, kezemmel is intettem neki, afféle „na ki vele” jelentéssel.
S csak amikor Winnie belekezdett és bemutatta, akkor fordítottam a figyelmemet a társaságunkat erősítő srácra, s bólintottam neki üdvözlésképpen. Összehúzott szemekkel néztem rá, aztán amikor a felismerés fejbevágott, újra a testvéremre kaptam a tekintetemet.
- Úgy érted az „összetörte a szíved és hónapokig szomorú voltál utána, én pedig alig tudtam visszafogni magamat, hogy ki ne belezzem” Jack?! – sziszegtem, mint valami vipera. Hangomból remekül kihallatszódott az ellenszenv, ami természetesen az említett srácnak szólt. – Ami késik, nem múlik… - céloztam itt a kibelezésre, ahogy egy sokat mondó mosolyt villantottam a társaságra. A testvérem szemszögéből nézve, ez valószínűleg elég félelmetes látvány lehetett, hiszen ő már ismert engem és tudta, hogy ilyennel nem viccelek, még akkor sem, ha éppenséggel mi ketten rosszban voltunk. Merthogy sokat voltunk rosszban, ennek ellenére szerettük egymást és vigyáztunk a másikra. Nálam meg a vigyázásnak az erőszakos, vérengzős formája is megtalálható volt a szótárban. Winnie-nek csak egy szavába került volna és ennek a Jack-nek, egy darab foga nem maradt volna, mire befejezem a lattémat. Szóval a kis Jack érdekében remélem, hogy nem bántja meg újra a testvéremet. Vagy inkább mégis. Bántsa csak meg. Alig várom, hogy helyre rakjam az arcát.
- Oké, menj csak. – bólintottam és kedvesen figyeltem a testvéremet. El sem hiszem, hogy komolyan kettesben mer hagyni engem a pasijával. Nem gondolta ezt át valami jól. Naiv lányka, azt hiszi, csak mert nyilvános helyen vagyunk, nem fogok jelenetet rendezni. Végül is… volt benne logika. Legalább is egy normális ember biztos nem tette volna. De én nem voltam normális, lételemem volt a balhé. Evidens, hogy ennél előkelőbb helyen is képes lettem volna asztalt borogatni. Hát még itt?
- Én? Hát így ismersz? – kérdezek vissza ártatlan arckifejezéssel, védekezőn emelve magam elé tenyeremet. Végül pimaszul elmosolyodok és Jack-re kacsintok. Ó igen, ő nem ússza meg. – Ígérem nem török el semmit. – néztem Winnie szemébe, hogy ő is lássa: igazat mondok. Merthogy igen, eszem ágában nem volt bármit is eltörni. Ennél rosszabbat terveztem.
Megvártam, míg a testvérem hallótávolságon kívülre sétál, aztán a poharamat az asztalra raktam és mellkasom előtt összefont karokkal, hátradőltem a széken. Pár pillanatig dermesztő csönd ereszkedett az asztalra, ahogy a majdhogynem halálsápadtra vált srácot néztem. Arcom leolvashatatlan érzelmekkel volt tele, de még a hülye is tudhatta, hogy semmi pozitívra nem gondoltam. Legalább is, Jack számára nem jelentett ez semmi pozitívet.
Végül egy pillantást vetettem a testvéremre, aki most nem figyelt ránk és kellően távol volt, így előre hajoltam, könyökeimmel megtámaszkodtam az asztalon.
- Na idefigyelj, Jack… - szinte köptem a nevét, ez már csak önmagában sem lehetett valami biztató, hát még attól a jégmosolytól, amit tőlem kapott, egy olyan arctól, mint akihez hasonló tulajdonosát néha napján döngette. – Tudok rólad ezt, azt. Nem fogom hagyni, hogy egy ilyen hibrid söpredék, mint te, megbántsa a testvéremet, csak azért, mert a csicskáztatójának éppen egy olyan feladat jutott az eszébe, aminek következtében esetleg megint el kéne hagynia. – éppen annyira halkítottam le a hangomat, hogy más ne hallhassa, de Jack még így is bőven kivehette belőle a megvetést és az élt. – Szóval nagyon vigyázz magadra. Ha csak egy nagyon kicsit is ártasz neki… - nyúltam bele jobb kézzel az asztalon lévő mogyorós tálba, s a markomba kapott mogyorókat összeroppantottam, mint egy célzás jelleggel. – Érted, ugye? – visszahúztam a kezemet és benne lévő mogyorókat megszabadítva a héjuktól a számba dobtam. Villámló, veszélyes pillantásomat továbbra is a hibriden tartottam, aztán arrafelé fordultam, amerre Winnie-t láttam távozni. Még mindig ott volt, őt nézve meg talán pont ezt az alkalmat választotta a visszatérésre. Szóval ellazítottam arcvonásaimat és kedves pillantással figyeltem a testvéremet.
 


▼ note: Na erre mit lépsz? Razz ▼ music: Animals

¤¤¤



Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptySzer. Márc. 18, 2015 10:22 pm

Win, Summer & Jack
Tudtam, hogy egy ideje már fárasztottam a kérdéseimmel Winniet, ezért jobbnak láttam, ha inkább befogom a számat, és ülök, mint egy darab zsák. A testvérével lesz találkozónk, ámbár nem örülök neki, mert az ikertestvére egy igazi banya.  Engem soha nem kedvelt, viszont hidegen hagy az ő véleménye. Nem kérem senkitől sem, hogy szeressen. Nekem az elég, hogy Winnie szeressen, a többi pedig nem érdekel.
Arra leszek figyelmes, hogy Winnie magával húz, egyenesen a tömegen át, majd egy asztalnál foglalunk helyet. A hangulat olyan, mint a gyászmisén, amikor megpillantom a testvérét.
Erőltett mosoly kúszik arcomra, mintha nem lenne semmi bajom, majd Winniere néztem kérő arccal, hogy ne hagyjon itt vele, ne merjen itt hagyni vele, mert akkor nekem végem.
Helyet foglaltam a testvére előtt, majd újabb mosoly kerekedik sápadt, halálos arcomon.
- Üdv! – köszönök aztán erőltetetten, és nem mutatkoztam be, mert már Winnie bemutatott neki, nem mellesleg nem túl kedvesen. Igen, elhagytam őt, mert kénytelen voltam. Akartam magunknak gyűrűt, hogy ne kelljen átváltoznunk, és ha a Guerrera farkasokhoz nem csatlakozok, akkor örökké erre a szánalmas életre lettünk volna ítélve. Persze, a tervem nem vált be, és kénytelen voltam Klaushoz fordulni, és ez által pedig örök szolgaságot ígértem neki. De hiába is, egy vérfarkas pontosan jól tudja, milyen az, hogy ha minden gyönyörű szép teliholdkor átváltozik, ami ráadásul kegyetlenül fájdalmas. Nem tehettem mást.
Karjaimat felraktam, majd malmoztam az ujjaimmal, miközben egyszer Summerra, másodszorra pedig Winniere néztem félelembe fagyott tekintettel.
Majd bekövetkezett az, amitől a legjobban féltem. Úgy éreztem, hogy az egész világ belassul körülöttem, a háttérben pedig meteorzápor zúdul a világra, vulkánkitörések, fölrengés, megreped a föld… itt hagy egyedül Summerral.
Nem válaszolok semmire sem, hanem egyenesen a testvérét néztem rémült tekintettel.
Winnie a lelkére kötötte, hogy Summer ne törjön szét semmit. Ekkor a szívem megdobbant, majd inkább úgy éreztem, hogy belecsimpaszkodok Winnie lábába, és nem engedem el, vagy én nem tudom.
- Max a csontjaimat zúzza szét, nem számít!  - legyintek egyet röhögve, mikor félrenézek, majd amikor visszanézek a testvérére, az a vigyor lemosódik arcomról, majd egyhangú állapotban ültem, mintha mindegy is volna.
félek a folytatástól.


 ♦♦ nincs zene  ♦♦ nem mondom meg  ♦♦ ó, csajok...  ♦♦  ℂredit


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptyCsüt. Jan. 29, 2015 10:48 pm

my sissy and love

Elérkezett a nap amire egy új életet kezdett testvér sose vár. Arra, hogy újra találkozzon azzal az emberrel akire az ikertestvéreként tekinthet. Valaki egyáltalán képes elképzelni azt, hogy milyen érzés felbolygatni a jelenlegi életemet? Először Jackson tér vissza az évekkel ezelőtti szakításunk óta, de egyáltalán nem olyan okból mentünk szét mert úgy akartuk, hanem mert az élet kívánta. Ez van, néha olyan kell tennünk ami nekünk egyáltalán nem oké, de másoknak jót tesz. Mondjuk belegondolva az sem lett volna jó, ha Jack és én tartjuk a kapcsolatot, és ebből távkapcsolat lesz, de semmi sem lenne ugyanolyan. Maximum telefonon, ha nem ott, akkor webkamerába bambulunk, de ez semmi. Egyenlő a nullával, így közös megegyezéssel külön utakra tértünk, de az élet mégis úgy gondolta, hogy rosszul döntött és visszaengedte hozzám. Jack már egy hibrid, de nem baj. Szeretem őt ahogy van, és ezen semmi sem tud változtatni.
Még az undok ikertestvérem sem akinek az a szórakozása, hogy az életemet keseríti. Legalábbis az volt régen, de mára már nem beszélünk. Pontosítva beszélünk, épp próbálkozunk helyrehozni amit én elrontottam olyan régen, de ez nem megy olyan könnyen hogyha úgy néz rám, mint egy rühes kutyára. Bár ez kölcsönös, csak ő nem rühes, hanem veszett. De ezt a véleményemet ő is pontosan jól tudja, nem titkolom előtte az érzéseimet. Akárhogy próbálom azt mutatni, hogy utálom őt, nem megy, egyszerűen a testvérem, a vérem, muszáj imádnom, és ezzel szintúgy tisztában van. Szerintem lassan vissza is fog élni vele, mikor ma a kávézóban találkozunk.

- Igen. Nem. Igen, és nem. - adtam válaszokat Jackson kérdéseire, de igazából nem annyira figyeltem oda. Ma fogom bemutatni Rosenak a régi-új pasim, és szerintem arra jobban kell koncentrálnom, mint Jack idióta kérdéseire. Imádom őt, de néha beragasztóznám a száját és ledobnám az emeletről. Nagyon beszédes fajta, bár nem mindenkivel, szerintem csak nekem jártatja a száját ennyire.
Megálltunk az ajtóban, mivel gondolkoznom kellett mégis mit mondjak a lánynak akit már láttam a helyén várakozva. "Szia Rose, emlékszel a srácra aki összetörte régebben a szívem? Na, ő az, megint együtt vagyunk!"? Ez milyen lenne már? Borzalom.. Rose a képembe röhögne, hogy túl naiv vagyok, és őszintén szólva lehet igaza van. Bár Jack nem fog rosszat okozni nekem, hiszen nem a Guerrera farkasok után kajtat végre, hanem ő is a fenekén maradt és tiszta életet kezdett. Akarom mondani, félig tisztát.
Sóhajtottam majd elindultam Jacket magam után húzva az asztalhoz ahol Rose ült.
- Szia! - köszöntem neki és alig akartam várni azzal, hogy megkérdezze mégis kit hoztam. Nem akartam a gúnyos tekintetét kivárni, így inkább gyorsan belevágtam abba amit mondanom kell neki. - Figyelj, ő itt Jack, tudod az a Jack aki évekkel ezelőtt ott hagyott amiatt a hülye kimondhatatlan nevű falka miatt, de semmi baj, visszatért, találkoztunk, történt köztünk pár felnőttes dolog, és most azt hiszem megint együtt vagyunk. - hadartam neki az információkat, és olyanokat is elárultam neki amit igazából nem akartam, de mindegy, itt nincs visszaszívás, tudom, hogy Summer mindent kristálytisztán hallott. - Mármint, nem azt hiszem, hanem biztos, hogy együtt vagyunk. - vetettem felé egy aranyos mosolyt, szinte angyali, de csak azért, hogy ő ne legyen a kisördög. Néha annyira aljas tud velem lenni.. Az a jégmosoly amit ő tudott, úgy bántott.. Legszívesebben megmarkolnám az arcát és minden erőmet beleadva letépném onnét.. De talán az is megrémített Summerben, hogy amikor ránézek egy tükörképet látok, mintha a magam sötétebb oldalát szemlélném. Bizarr, de megszokható, hiszen egészen kiskorunk óta nézünk ki ugyanígy.
- Én viszont most megyek pár pillanatra. - csaptam az asztalra zavartan, és gondoltam kicsit kettesben hagyom őket, hogy tudjanak pár szót váltani. - Jack, te maradj itt, mindjárt jövök. - tápászkodtam fel az asztaltól és nyomtam a homlokára egy puszit. Ez olyan volt, mintha az anyja lennék, de nem baj. - Te, Summer.. - néztem ikertestvéremre komolyan. - Te csak ne törj szét semmit. - parancsoló hangom volt és úgy ejtettem ki a szavakat a számon. Nem akartam kitiltatni magunkat a kávézóból. Elindultam a pult felé, de egy pillanatra még visszafordultam és mutatóujjammal Summer felé mutattam. - Semmit! - vontam fel a szemöldököm fenyegetőn. Végül is a húgom, vigyáznom kell rá, nem hagyhatom, hogy ilyen kis vadóc legyen. Mármint lehet, de az én közelemben nem, az én dolgom, hogy kontrolláljam.

▼695▼  ▼maps▼  ▼remélem jó <3▼  


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptySzomb. Dec. 27, 2014 11:08 pm





Sis & Jackson & I
Are you fucking kidding me?!

Hát, ami azt illeti a nagy „egymásra találás” után, nem nagyon volt kedvem találkozni a testvéremmel. Még midig iszonyatosan mérges voltam rá, még mindig úgy éreztem, hogy a visszajáróval még tartozom neki. Elvégre nem könnyű elfelejteni a saját testvérednek, ha az fogja magát és lelécel otthonról, magára hagyva a részeges anyáddal, aki az ordibáláson kívül új fenyítési eszközt talált magának. Kitaláljátok, hogy mit? Dobpergés… naná, hogy a verést. Két évem alatt, amit egyedül töltöttem vele, volt jó pár alkalmam megtapasztalni mire képes az alkoholtól eltompult elmével rendelkező, részeges idióták nagy része. Tulajdonképpen parancsolgat, elmondja mennyire hasznavehetetlen vagy, szánalmas és mást sem teszel, mint élősködsz, aztán még jól arcon is csap. Ha szerencséd van ez utóbbit csupán a tenyerével teszi, ha nincs… akkor ezt inkább hagyjuk.
Összefoglalva, elég okom volt rá, hogy egyszerre szeressem, és mégis iszonyatosan utáljam a saját testvéremet. Persze, ő nem tudhatta, hogy anya az üvöltözését idővel majd lecseréli a fizikai bántalmazásra. Honnan is tudhatta volna? De magára hagyott vele és ez önmagában felróható volt neki. De mindegy is, végül sikerült lelépnem nekem is és világot jártam. Utazgattam és éltem a kalandos életemet, miközben azt terveztem mi lesz velem, ha újra összeakadok a testvéremmel.
Hát, többé nem kellett ezen agyalnom. Itt voltam New Orleans városában, egy kávézóban, egy asztalnál ücsörögve és arra vártam, hogy a testvérem egy unikornis hátán beszambázzon ide és elárulja, hogy mit akar tőlem. Merthogy őszintén szólva, ötletem sem volt, hogy miért kereshetett. A testvére vagyok, igen, ezt alá kell írnom, de közös témánk aligha akadhatott volna. Én változtam az évek alatt, azt hiszem még jobban elvadultam, ahhoz képest amilyen voltam, ahogy pedig őt ismerem, valószínűleg még a megszokottnál is naivabb lett. Aztán ki tudja? Lehet, hogy tartogat még meglepetéseket számomra a testvérem. A kérdés, hogy ezek jók lesznek-e vagy rosszak?
Egyik kezemmel unottan forgattam az asztalon a névvel ellátott poharamat, míg a másikkal doboltam az asztalon és magamban számoltam a másodperceket a megbeszélt időpontig, amikor ugyanis ki kellett volna nyílnia az átkozott ajtónak és meg kellett volna látnom Winnie mosolygó arcát, ahogy felém közeledik és remény csillan a szemében, hogy talán ma kedvesebb leszek.
Várjunk csak… az ott ő?
A pillantásom egy lányra esett, aki oldalt állt nekem és valami nagydarab, kerekded nőszemély kitakarta előttem, így nem nagyon láthattam, hogy tényleg a testvérem volt-e az vagy sem. De azt nagyon is jól láttam, hogy a lány nem volt egyedül. Mintha valaki állt volna mellette.
A francba is! Valaki vigye már el előlem ezt a nőt, hát semmit sem látok tőle!
Na igen, a magamban való szitkozódás és pattogás, az már nagyon megy. Az évek alatt sikerült ezt is elég rendesen begyakorolnom. Persze arra már nem vettem a fáradtságot, hogy felálljak és megnézzem magamnak azt a lányt és akit magával hozott. Nem, én inkább ülve maradtam és úgy döntöttem megvárom, míg a pufók asszonyság magától arrébb vonszolja a valagát előlem… 


▼ note: Remélem tetszik <3 ▼ music: Animals

¤¤¤





A hozzászólást Summer Simpson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Feb. 16, 2015 5:27 pm-kor.
Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptyKedd Szept. 09, 2014 2:13 pm

Folytatás itt várható --> Városhatár
Vissza az elejére Go down



Riley Matthews
welcome to my world
Riley Matthews

► Residence :
•• new orleans
► Age :
34
► Total posts :
313

FIRE MANIPULATOR ♆


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptyKedd Szept. 09, 2014 1:49 pm


Holloway & Rhodes
i hate monitoring
A szerencse ismét nekem kedvez. Olyan könnyedén ajánlja fel nekem a saját segítségét a bátyja helyett, hogy akkor sem lehetne ennél együttműködőbb, ha térden állva könyörögtem volna neki azért, hogy elkísérjen. Nem mintha valaha is hajlandó lennék ilyet tenni. De számítottam rá, hogy maga fog ajánlkozni, ha elhintem neki az infókat, hisz melyik vadász ne akarná belevetni magát egy ilyen kis kalandba, és engedne a kíváncsiságának, hogy közben többet megtudhasson rólam? Továbbra is bizalmatlan, ez egyértelmű, tehát fogadni mernék rá, hogy a lehetőséget látja ebben a vadászatban, hogy kiderítheti, mik lehetnek a valódi céljaim. Ha jót alakítunk, ez talán még össze is jöhet neki. A fejemet ingatom mosolyogva, amikor leszólja a karóimat.
- Ugyan, ez csak az elterelés. Bár szerintem olykor nagyon hasznosak tudnak lenni a régi módszerek is – kacsintok cinkosan. Egyébként sem egyszerű kézzel faragott fadarabokról van szó, amiket becsúsztattam az ingem alá, hisz megfelelő ráhatással ezek az apró, alig észrevehető karók sebesen és könnyedén fúródnak az ellenfél mellkasába. De amúgy sem zavar, ha alábecsülnek. Had higgye csak Holloway, vagy bárki más, hogy nincs más a tarsolyomban, csupán néhány kiélezett bot, higgyék azt nyugodtan, hogy nem vagyok más, csak egy átlagos halandó, aki szeret fegyvert forgatni... annál nagyobb meglepetéseket tudok okozni. Ennél fogva természetesen eszem ágában sincs egyelőre elárulni a titkomat ennek a nőnek, hogy éles harcban én magam vagyok az igazi, halálos fegyver, a farkasfogaimmal és gyilkos mérgemmel együtt.
Érdeklődéssel, és talán egy csipetnyi elismeréssel hallgatom Holloway leírását, amit az általam említett vámpírokról mond. Egész korrekt összefoglaló, ami szép teljesítmény, tekintve, hogy épp csak megemlítettem a dolgot. Hamar összerakta magában, amit azokról a vérszívókról tudni kell. Dicséretes, bár elvárható is, tekintve, hogy ő van hazai terepen. Az a normális, hogy ismeri New Orleanst és a helyi vámpírok szokásait. Velem ellentétben, aki még mindig csak egy hónapja lézengek itt.
Majdnem elnevetem magam a becsmérlő hozzáállásán, de csak a szemöldökeimet vonom fel. „Közelharcban nagy falat lenne?” Ismét egy jó példája annak, amikor tökéletesen alulbecsülnek, de nem fogom szóban bizonygatni, hogy mire vagyok képes és mire nem. Ha eljön az ideje, meglátja. Amatőrnek tűnhetek, de közel sem vagyok az. És lehet, hogy messziről néhány golyóval le lehetne szedni a banda felét, de amint az első kihullanak, a többi nem lesz rest a vámpírsebességet használva ránk vetni magukat. Nekem meg amúgy sincs soha ellenemre egy kis adrenalintúltengés.
- Azt mondom, látogassuk meg őket, még naplemente előtt. És akkor megmutathatod, hogy tényleg jó vagy-e, vagy csak a szád nagy – felelem szinte közömbösen. Egy újabb különbség közöttünk. Én nem igazán kérkedek, és nem is becsülöm le a másikat, amíg nem láttam, mit tud. Beszéljenek a tettek helyettünk.


zene • 435 • - • ©


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptyKedd Szept. 09, 2014 1:00 pm



Who the hell are you?
Sadie & Jo


Nem tetszik nekem ez a csaj. Nem tudom megmondani, mi az, ami ezt az érzést váltja ki belőlem, de talán a belém sulykolt bizalmatlanság teszi. Egyre csak az arca apró rezdüléseit kutatom, és ha hazudik is, nagyon jól csinálja, így belemegyek a játékba. Úgysem tudok sok emberhez szólni, így legalább az ő bájos kis csivitelése elterelheti a gondolataimat az égetőbb problémáimról. Például a bátyám eltűnéséről, és a sok mocskos vámpírról. Vagyis csak hiszem, mert biztos vagyok benne, hogy vadászik.
- Ha mindenképpen egy Holloway kell neked, be kell érned velem drágám. A bátyám nem ér rád sajnos. De ha megnyugtat, én is igen jól végzem a dolgom - ha már úgyis kiderült, hogy vadász, mit titkoljam, hogy én is az vagyok? Bár ez szerintem egy másik vadásznak teljesen egyértelmű a bizalmatlan éberségem. Már ha rendes vadász. De ezt én nem tudhatom, mint ahogy azt sem, mit is forgat abban a csinos kis fejében. Ahogy közelebb hajol, merev mozdulatlanság leple hullik rám, majd megmutatja az egyik kis ékszerét. Komolyan ennyire le van ragadva? Na mindegy, egy fél pillantás elég, hogy tudjam, mi van a karjára erősítve. Jelenleg én nem hordok ilyet, mert piszok kényelmetlen, és minek, ha fegyverem van, ráadásul mérgező?
- Csinos darab, bár kissé idejétmúlt - nyitom széjjel a dzsekimet, hogy megláthassa a fegyverem markolatának egy apró részletét. Persze ez nem árul el sokat arról, hogy milyen fegyver, vagy a töltényei milyenek, de jobb, ha tudja, nem ma kezdtem. Bár ha ennyire ismeri a bátyámat, és talán a családomat is... Nem hiszem, hogy a titkos összetevőnket bárki is tudhatná. Mindenki úgy hiszi, hogy verbénába áztatott golyók vannak benne, de közel sem. Nem bízzuk a véletlenre, ha esetleg egy elmenekülne, nem éri meg a holnapot. De nem fogom kiteregetni a lapjaimat a nő előtt. Lehet, hogy igazából nem is ember. Nem tudhatom, hogy az, akivel épp csevegek, biztos, hogy ember-e. Nem rendelkezem éles hallással, vagy jobb érzékekkel, így az éberségem az egyetlen, ami még megvédhet. - Éjjeljárók. De szélsőségesek. Nem tartoznak elvileg sehová, vagy legalábbis nem tisztázott - vonom meg a vállam, miközben egy csepp infót szolgáltatok. - Szinte még újszülöttek, azok veszélyesebbek, de egyben könnyebb célpontok is, ha még nem avatták be őket - folytatom szavaimat, majd ismét iszom egy kortyot a kávémból, melynek keserűsége felélénkít. Soha nem ízesítem. így még érzem is a zamatát a löttynek, bár otthon jobbat főzök. Nagyot sóhajtok, miközben visszatérnek a gondolataim a lány köré. Vajon miért pont a bátyám kell neki? Hiszen mi ritkán társulunk, és nagyon megfontoljuk, hogy kinek segítünk.
- Közelharcban nagy falat lenne szivi. Távolról kell levadászni őket - billentem jobbra a fejem ismét egy arrogáns mosollyal az arcomon. - Ez a város tele van velük, egyedül kevés lennél ide - jelentem ki, mintha csak a kinti időjárást ecsetelném. Lehet, hogy lenéző vagyok, de nem ismerem őt. Nem tudom, hogy vadászik, nekem van egy felépített stratégiám még egyedül is. Nem ijedek meg, csak az erősebb vámpírok hozzák rám a frászt, ha Darren nincs velem. Persze ezt sem mutatom, mert már rég alulról szagolnám azt a bizonyos ibolyát. Talán segíthetnék neki. Ha annyira tanácstalan... Bár az is lehet, hogy egy jól begyakorolt szerepet játszik csak. De mi célból? Ki fogom deríteni.
- tudod a környék vadászai vagy elmenekültek, vagy behódoltak Marcel-nak, vagy csak sokkal ügyesebben rejtőznek, mint én. De nem félek egyiktől sem - kacsintok játékosan, majd ismét a kávémért nyúlok. Néha elgondolkodom, hogy illő lenne félnem, hiszen itt azért vannak igen erős vámpírok is, sőt itt talán még többen élnek egy csoportban, mint a világ más pontjain. Néha jól esne a félelem érzése, de azt hiszem az csak hátráltatna engem a munkámban.
- Szóval? - teszem fel ezt az egy szót kérdésként, mely egyfajta várakozás. Mit akar? Segítsek? Végül is abba nem halok bele. Talán ha közelebb kerülök hozzá, akkor kideríthetem, honnan jött...

† music: music † note: - † words: 628

Vissza az elejére Go down



Riley Matthews
welcome to my world
Riley Matthews

► Residence :
•• new orleans
► Age :
34
► Total posts :
313

FIRE MANIPULATOR ♆


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptyKedd Szept. 09, 2014 10:14 am


Holloway & Rhodes
i hate monitoring
Bájos. Mindaz amit előad, az enyhe fölényeskedése, a magabiztossága, minden reakciója. És hogy fogalma sincs, mindezzel mennyi információt szolgáltat nekem. Minden szava, mozdulata, pillantása, minden kis rezdülése segít nekem egyre jobban kiismerni őt, és kitölteni a különböző rubrikákat a jelentésemen, amelyek majd róla adok. Az előző másfél percből könnyen leszűrhetem, hogy nem csak éber, de végtelenül bizalmatlan is. Abból, ahogy szinte a képembe mászott a rágójával, enyhén arrogánsnak mondanám. És amit a testvéréről hallhattam, abból egyre biztosabb vagyok a sejtésemben, hogy ő sem tudja hol van. Valamint, hogy nagyon közel állnak egymáshoz, ez a szoros kapcsolat pedig még több szempontból is hasznos lehet a számunkra. Lehet, hogy ez a nő egy huszonhat éves profi vadász, mégis leginkább úgy viselkedik, mint egy lázadó tini. Magamban elégedetten állapítom meg, hogy ismét igazam volt, a megfigyelésnél sokkal hasznosabb a közvetlen kommunikáció kezdeményezése.
- Rendben. Igazad van, nem ismerem a bátyádat – bólintok taktikát váltva. - Legalábbis nem személyesen, de sokat hallottam róla, és a családodról. A lényegen nem sokat változtat, mert azok alapján, amit tudok, még mindig úgy gondolom, hogy ő lenne az én emberem – tárom szét a karomat némi tanácstalanságot színlelve, mintha valóban segítségre szorulnék.
- Szarvasokra? - kérdezek vissza gúnyos nevetéssel. Válasz helyett azonban kicsit ismét előrébb dőlök, hogy amit mutatni akarok, ne láthassa más, majd felsőm ujját kicsit feljebb húzom, hogy beleshessen alá, és szemügyre vehesse a két karót, amit odaerősítettem.
- Van egy csapat vámpír a város szélén, akik pár nap alatt elég szép kis pusztítást vittek végbe ott. Naplemente után jönnek elő, és fosztogatják az elkóborolt turistákat. Természetesen nem a pénzükre vagy egyéb csecsebecsékre fáj a foguk, ha érted, mire gondolok – vonom fel a szemöldökeimet a  reakcióját várva. Mindaz, amit most elmondtam, igaz. Az a hordányi vérszívó lettek volna a következő küldetésem. Még az éjszaka beállta előtt akartam tenni arrafelé egy látogatást, lenyomozni és kiiktatni őket, amint itt végeztem, hisz napközben úgysem tehetnének nagy kárt már senkiben. De annak a feladatnak a megoldását szándékosan odáztam el eddig, hisz még kapóra jöhet. Két legyet ütnék egy csapásra, ha magammal vinném Joannát a külvárosba egy kis vadászatra, hisz megnézhetem, mit tud, valóban annyira jó-e, hogy érdemes vele foglalkoznia a megbízóimnak, és persze közben el is takarítjuk azokat a dögöket.
- Nyolc-tíz vámpírról van szó, talán többről. Egyedül nekem túl nagy falat lenne belevetni magam. A környéken pedig más vadászt nem tudok, aki segíthetne – teszem hozzá, de ez persze nem igaz. Csak egy jó taktika kell, és egyedül is elbánok valamennyiükkel. Nem csak a kiképzésen tanultak lennének ebben segítségemre, hanem a farkasképességeim is, nem beszélve a vérszívók számára halálos harapásomról, amit a gyűrűm segítségével bármikor használhatok ellenük. De ahogy mondtam, szeretném látni Hollowayt harc közben, és abból hamar kiderül, hogy zsákutca-e ez a nyomozgatás, vagy sem.


zene • 458 • - • ©


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptyKedd Szept. 09, 2014 9:06 am



Who the hell are you?
Sadie & Jo


A szüleink megtanítottak az éberségre, és az élet minden területén alkalmazom ezt a képességet. Igyekszem minden apró részletre ügyelni és minden változást észrevenni a környezetemben. így vettem észre a lányt, akinek a követési szokásai elég bénák. Vagy csak nem akart túlságosan elrejtőzni. Mert előlem is el lehet, csak elég nehéz. Így történt meg az, hogy belementem a játékba, húztam az időt, elidőztem a tamponok között, majd a húspultnál is. Nyugodtan sétáltam, sőt a leghosszabb sort is kivártam a pénztárnál. Mégis melyik idióta állna a leghosszabb sorba? Én csak azért tettem, hogy megbizonyosodjam a megérzésemről, és igazam is lett. Még a kedvenc kávézómban is utánam jött, ezért dobtam le pihe könnyed súlyom mellé. Mert tudni akarom, ki ez a csaj, és miért követ? Bár nem biztos, hogy bármit is elhiszek majd abból, amit mond, lehet próbálkozni.
- Hallottál már a csengőről? Vagy egy helló is megteszi...  - vonom meg a vállam, miközben folyton rágom a rágómat, amit végül csak kiveszek, és egy zsepibe csomagolva teszem zsebre. Nem szemetelek. - Édesem, engem elég nehéz megijeszteni - dobok felé egy rövid és fölényes mosolyt. az arcát fürkészem, látni akarom, ha hazudik, és észre is fogom venni remélhetőleg. Ha nem, akkor sem hiszem el egy szavát sem. Mert én senkinek sem hiszek, még ha az elnök állna itt helyette, és mondana valamit sem hinném el. Mert az egy politikus, azok meg folyton minden ostobaságot összehordanak. De mindegy.
Inkább csendben maradok, és végighallgatom a meséjét, amit igencsak szépen felépített.
- Ja persze, Darren ismerőse mi? Az a helyzet szivi, ha tényleg ismernéd, akkor tudnék rólad - a bátyám alig egy hete nem jelentkezett, így természetes, ha a kelleténél hevesebben és gúnyosabban felelek. Biztos vagyok benne, hogy ilyen ismerőse nem volt. Mindig tudtam, ha elmegy egy csajjal, sőt együtt tárgyaltuk ki, ki legyen a tökéletes áldozata éjjelre. Ez az első eset, hogy ilyet tesz, szinte mindig össze voltunk nőve, mint valami sziámi ikerpár.
- Szóval kedves Mercedes, nem áll módomban elérhetőséget adni, mert nem árulnám el a saját bátyámat - a tekintetem összeszűköl egy pillanatra, és olyan biztosan mondom szavaim, hogy teljesen hihető, hogy tudom, hol lehet. Holott fogalmam sincs, de nem gyengülhetek el egy idegen előtt. Hiányzik a testvérem, és egyedül nem olyan jó a vadászosdi. De ez a nőszemély elég furcsa, hogy itt faggat, aztán valami zűrről beszél.
Aztán még jobban belemegy a dolgokba, hogy mi is ő valójában, még a hangját is lehalkítja, én pedig nem hajolok közelebb, a szájáról olvasok. Megtanultam a vadászatok során, hiszen a rohadt kis dögöknek éles fülük van annyi szent.
- És mire vadásztok? Szarvasra? Tudod Mercedes nem értek a félszavakból, szeretem az egyenességet, és ha velem nem vagy az, miért várod, hogy elmondjam, hol a bátyám? - kezdek bele egy hosszabb szövegbe, de abbahagyom, amikor megkapom a kávémat. Végigmérem a pultost, aki elég érdekesen néz rám, majd egy szúrós pillantás elég, hogy lekopjon. Ma ilyen kedvem van, talán bal lábbal keltem. És mindemellett életbe lépett a védelmi vonalam, amit nehéz áttörni. Nem tudom, honnan jött ez a lány, csak azt, hogy valamit akar a bátyámtól, nekem pedig tudnom kell, hogy mit. Ha tényleg vadászcsaládból származik, akkor lehetséges, hogy arra kíváncsi, hogy szerezhetne farkasmérget? Nem tudom, de amíg nem bízom benne, én el nem mondom neki.
- Szóval szépségem, miféle zűrbe keveredtél, és mire vadászol? Talán én is segíthetek. Ne tévesszen meg a törékeny külsőm -  kortyolok bele a kávémba. Kíváncsi vagyok egyrészt, hogy milyen zűr, és mit akar pontosan. Ez persze nem garantálja, hogy együtt fogok működni vele, de hátha elárul kicsit többet is, mint hogy zűrbe keveredett.

† music: music † note: - † words: 584

Vissza az elejére Go down



Riley Matthews
welcome to my world
Riley Matthews

► Residence :
•• new orleans
► Age :
34
► Total posts :
313

FIRE MANIPULATOR ♆


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptyHétf. Szept. 08, 2014 10:38 pm


Holloway & Rhodes
i hate monitoring
Bevallhatjuk, nem igazán erőltettem meg magam ezzel a megfigyelés dologgal. Ahogy már említettem, nem erősségem. Bár nyilván menne ez jobban is, ha akarnám, én viszont az izgalmasabb feladatokat részesítem előnyben, amelyben szerepet kap egy nagyobb adag adrenalin is, amiben nem kell senkit a fél városon át árnyékként kísérni hangtalanul. Követhetem én egész nap ezt a lányt, megnézhetem, hogy mit vesz a boltban, mit készül vacsorázni, hová jár szórakozni, de az a sejtésem, ezektől nem leszünk okosabbak. Mindezeket akkor is alkalmam nyílhat kideríteni, ha a bizalmába férkőztem, ha közelebb kerültem hozzá, és még sokkal többet is megtudhatok, ezért jobb ha átlépünk rögtön a B tervbe, mielőtt elunom magam. Amúgy is feltűntem már neki. Tudom, hogy észrevett, mintha egymást lesnénk folyamatosan. Valahol vicces ez is, és közben azért egyetlen apróságok mégis sikerült azonnal leszűrnöm ebből: éber. Ahogy egy vadászhoz illik. Igen, egy jó vadász mindig nyitott szemmel jár, minden részletre figyel, hogy tudja, hová csapjon le aztán, illetve hogy ne kerüljön a saját csapdájába, és az ellenfél előtt járjon egy lépéssel. Nem lepődök meg, amikor mellém huppan, bár tökéletes csodálkozást színlelek néhány másodpercig. Még a szemöldökeimet is felvonom.
- Ah, gyorsan lebuktam igaz? – sóhajtok végül megadóan. – Sosem voltam jó ebben – ingatom a fejem. – Csak nem tudtam, hogyan közelíthetnélek meg. Remélem, nem ijesztettem rád – bocsánatkérő pillantásom olyan hű megbánást mutat, hogy szinte én is elhiszem. – Darren húga vagy, ugye? Csupán futólag ismerem a bátyádat, még régebbről… - fordulok lassan teljesen a lány felé, a mimikámmal és a testhelyzetemmel is közvetlenséget mutatva, azt sugallva, hogy megnyílok előtte.
- Egy kis zűrbe keveredtem nem rég, és a segítségére lenne szükségem. Gondolom, te tudod, hogy hol van, megadhatnád az elérhetőségét – mosolygok barátságosan Joannára. Részben improvizálok, részben pedig egy korábban már vázlataiban felépített tervet valósítok meg. Olvastam a rövid leírásban arról, hogy az idősebbik Holloway egy ideje lekerült a térképről, és a lány megfigyelésének egyik lényeges pontja az lenne, hogy elvezessen a fivéréhez. Azt hiszem, ezt megpróbálhatjuk szépen is, és amennyiben nem sikerül – mert szerintem neki sincs fogalma róla, hogy hol van a bátyja – akkor jöhet a C terv is.
- Jaj, annyira udvariatlan vagyok. A nevem Mercedes. Nyugodtan szólíts Mercynek – mutatkozom be a kevésbé ismert középső nevemen. Kitalálhattam volna valami álnevet is, de úgy döntök, egy csipetnyi őszinteséget megengedhetek. Könnyebb lesz egy két oldalról is közvetlen, vagy legalább annak tűnő, kapcsolatot kiépíteni. – Egy hozzátok hasonló vadászcsaládból származom Chicagóból, és általában egyedül vadászom – magyarázom visszafojtott hangon. – De most jól jönne az erősítés, és a bátyád tudtommal szakértője… ezeknek a dolgoknak – veszem még halkabbra a hangerőt némi rejtélyességet lopva a mondandómba, majd felegyenesedek, és az éppen elém kerülő lattém felé fordítom a tekintetemet.


zene • 435 • - • ©


Vissza az elejére Go down



Vendég
welcome to my world
Anonymous


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptyHétf. Szept. 08, 2014 9:54 pm



Who the hell are you?
Sadie & Jo


Mystic Falls kis falunak számít New Orleans hatalmas forgatagához képest. A város rég belopta magát a szívembe, mikor oda költöztünk, hogy ott képezzenek ki minket egyszerre a szüleink. Valahogy sosem tudtam elképzelni, milyen lehet az a normális gyerekkor, mert csak azt ismertem, hogy edzeni kell, hogy mire érzékenyek azok a dögök, és hogy lehet őket megölni. Túl sokat is tudtam meg róluk, és pont abban a korban borították rám, mikor még a legtágabb volt elmém befogadóképessége. El is hittem mindent, és eleinte még el is mondtam egy-egy osztálytársamnak, majd mikor nem hittek nekem és kiközösítettek, befogtam a szám. Na ettől a ponttól kezdve van kevés barátom, hiszen még az a kevés sem a normális életben van. Egy-két vadász ismerős, akikkel összefutottunk. Igen ez a legjobb szó rájuk, hogy ismerős, csak azok vannak, ahogy ott az az idióta Jensen, és Tania is. Mind csak ismerősök, és egyetlen igazi barátom van, aki a bátyám. Mégis eltűnt. Most kezdek kételkedni abban, hogy ki is ő valójában, mert nincs itt, vagyis hol megjelenik, hol pedig megint eltűnik. Ezzel megszegi azt a kimondatlan eskünket, ami azt foglalja magába, hogy örökké együtt leszünk. Legalábbis amíg meg nem halunk, vagy ilyenek. Tudom, hogy nem tervezett családalapítást, ahogy felhagyni a vadászattal sem akart. Ő valamilyen szinten még szereti is.
Talán visszajött New Orleans-ba. Ezért vagyok én is itt. Persze nem vagyok védtelen, nem egy fegyver lapul nálam, hiszen azért itt mégiscsak több a vámpír. A ház még mindig ugyanolyan, amilyen volt, és a holmikhoz nem ért senki. A hűtőben semmi nincs, csak a bárszekrényben van egy-két üveg tömény. A hátramaradt cuccok között kutakodom a nyitott ablaknál, mikor azt érzem, hogy valaki figyel. Nem látom, ki lehet az, csak egy kocsit látok, így becsukom az ablakot, és ismét az italok felé sétálok, hogy beleigyak az egyikbe. Nem vagyok alkoholista, csak ez most jól esett. Valamiért feszült vagyok, és fel kell oldanom magam. Ám ez nem sikerült, így be kell mennem a városba. Ráadásul kávé sincs itthon, és kaja sem, szóval ma beszerzőkörútra megyek. azt hiszem ezt a szabadnapot kivehetem nem?
Ám az a különös érzés nem akar elmúlni, ami annyit tesz, hogy tudom, hogy figyelnek. Eleinte azt hittem, hogy csak a paranoia teszi ezt velem, majd végül többször is észrevettem azt a vörös hajzuhatagot. Ennyire nem lehet a véletlenség műve, hogy mindig egy helyre megyünk, így tettem még egy pár tiszteletkört a boltban, majd a kaszához igyekeztem fizetni. Egy pillanatra elvesztettem a szemem elől, de nagyon úgy érzem, hogy én lettem a préda. Legalábbis valaki nagyon azt akarja, így fizetés után bepakolok a kocsimba, majd a kávézó felé igyekszem, ahol szerencsére akkora tömeg van, hogy egy kicsit el is tűnhetek. Nem tudom, hogy ide is követett-e, de ha igen, akkor kérdőre fogom vonni. Egy olyan sarokba vonulok, ahogy nyilván észrevesz, de ahonnan pillanatok alatt be tudok a tömegbe vegyülni. Barna, vagyis majdnem fekete hajam lehetőséget is ad erre. Csak nyugodtan várok, miközben találgatom, ki a fene lehet az a csaj, és mit akar tőlem? Egyáltalán biztos, hogy követ? Nem csak beképzelem? Végül mégiscsak észreveszem a hajkoronáját, én pedig egy pillanat alatt tűnök el alacsony termetemmel az emberek között, hogy hangos zajjal huppanhassak le mellette.
- Szia szépségem - mosolyodom el gúnyosan, ahogy arra várok, hogy rám pillantson. A pultos is visszatér, hogy megtudja, mit szeretnék. - Hosszú kávét kérek, feketén - mosolygok rá, majd tekintetemmel elzavarom, hogy visszafordulhassak a nő felé. - Elárulod, hogy miért követsz, és mióta? - komorodik el tekintetem, miközben a hajamba túrok. Nem szeretem, ha valaki rám száll, vagy ilyenek. Vagy hagyjon békén, vagy bökje ki mi a gondja.

† music: music † note: - † words: 591

Vissza az elejére Go down



Riley Matthews
welcome to my world
Riley Matthews

► Residence :
•• new orleans
► Age :
34
► Total posts :
313

FIRE MANIPULATOR ♆


TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptyHétf. Szept. 08, 2014 5:59 pm


Holloway & Rhodes
i hate monitoring
Egy név és egy cím. Esetleg egy fotó a biztonság kedvéért, meg pár alap információ, mint például, hogy milyen fajba tartozik az illető. Leggyakrabban ennyit kapok üzenetben a főnökeimtől, és mégis mindent tökéletesen értek, tudom a dolgom. Azonban ha a küldetéshez összetettebb leírás is tartozik, az már soha nem jó jel. Legalábbis nekem, hisz az áldozat számára az csak jó, ha nincs a feketelistámon, és nem kell szembenéznie valamelyik fegyveremmel. A könnyebb munka mégis az, amikor csak meg kell húzni a ravaszt, aztán mondogatni magamnak, hogy a világ biztonságosabb hely lett még egy veszélyes alak eltakarításával, amíg párnára nem döntöm a fejem, és megpróbálom álomba ringatni magamat. Ám amikor azzal bíznak meg, hogy megfigyeljek valakit, jelentsek róla, derítsek ki valamit specifikusan, az már összetettebb dolog, és nem egy huszonnégy óra alatt elvégzendő feladat. Persze a kihívás miatt ez is lehet érdekes, át kell szellemülnöm hozzá, néha beépülnöm, figyelni minden apróságra, hisz bármi fontos lehet. Főleg ha egyszer nem adták meg pontos utasításban, hogy mire figyeljek. Nem tudok sokat Joanna Hollowayról, szinte csak a nevét, a korát, és hogy hol lakik. Már amikor épp New Orleansban tartózkodik, mert gyakran látogat el egy Mystic Falls nevű városkába is. Ám néhány napja ismét a környéken van, és gondolom ezért is kaptam én ezt a megbízást, mert én voltam legközelebb, akit elő tudtak ehhez venni. Vadászcsaládból származik, abból a kissé „fanatikus” fajtából, amelyet a megbízóim, a tapasztalataim szerint nem igazán szívlelnek. Ennél fogva ennek a munkának több befejezése is lehet. Egy verzió az, hogy veszélyesnek bizonyul, és ki kell iktatnom, vagy be kell vinnem egy elbeszélgetésre, esetleg az én dolgom lesz jobb belátásra bírni. Még egy lehetséges verzió az, hogy Holloway valamiért a főnökeim hasznára válhat, és együttműködésre akarják rávenni. Hogy őszinte legyek, a megfigyelés nem éppen az erősségem. Nem nyomozó vagyok, aki naphosszat képes ülni egy doboz fánkkal a kocsijában, és lesni a kiszemeltet. Beépülésben jobb vagyok, szóval ilyenkor mindig ott van B verzióként az, ha lelepleződnék, hogy kitalálok egy álnevet, egy álszemélyiséget, és szóba elegyedek az illetővel. Ezzel odabent is tisztában kell, hogy legyenek, remélem számítanak is rá, hogy végül az utóbbi opcióhoz fogok folyamodni. A mai munkát mindenesetre valóban megfigyeléssel kezdem, elmegyek a nő házához, megvárom, amíg elhagyja azt, majd követem őt a belvárosba, természetesen tisztes távolságból. A farkasom éleslátásával ez elég egyszerű, legalábbis amíg nem keveredünk bele a belvárosi forgatagba, mert akkor már muszáj közelebb araszolnom hozzá. Végül a Starbucks-ban kötünk ki. Ki gondolta volna? Most kezdem igazán úgy érezni, hogy ez valóban életem egyik legunalmasabb küldetése lesz, de besétálok, mintha az én úti célom is ez lett volna, elfoglalok egy helyet a pultnál, és hamar ismét megkeresem Hollowayt a tekintetemmel.
- Csak egy lattét kérek – mondom az elém lépő srácnak szórakozottan, de több figyelmet nem szentelek neki. Inkább felmérem a helyet a közelben levő tükröket és visszaverődő felületeket használva, és igyekszem kitalálni, hogy milyen mesével fogok előállni, mert a megfigyeléshez nem lesz sokáig türelmem, és egyelőre célravezetőnek sem tűnik.

zene • 490 • Nyomi kezdő, bocsi, majd belerázódok (: • ©


Vissza az elejére Go down



Anna Petrova
welcome to my world
Anna Petrova

► Residence :
♔ The Garden.
► Age :
716
► Total posts :
692

BLOODSUCKER †


TémanyitásTárgy: Starbucks Coffee Starbucks Coffee EmptyPént. Júl. 18, 2014 2:21 pm

▲ ▲ ▲
Vissza az elejére Go down



Ajánlott tartalom
welcome to my world




TémanyitásTárgy: Re: Starbucks Coffee Starbucks Coffee Empty

Vissza az elejére Go down

Starbucks Coffee

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Starbucks kávézó

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
world of mysteries :: Színház az egész világ :: New Orleans városa :: Francia negyed-