Talán túl gyorsan reagáltam le a dolgot. Jeremy csak félt engem, talán néha jobban is mint kellene. Lehet, hogy nincs meg az erőm, de meg tudom magam védeni azok elől, akik élők, és akik bántani akarnak. A szellemek viszont csak át akarnak kelni, semmi több. Az, hogy milyen fájdalmat hoznak magukkal, ez sem rajtuk múlik, csak hirtelen elsőre elég kellemetlen volt. Sőt, valamiért borzalmas volt. De talán majd lesznek olyanok, akik csak elaludtak, és nem szenvedtek sokat. Akkor talán az a halál sem fog annyira fájni. hiszen nem minden természetfeletti hal meg hatalmas kínok közt. Legalábbis nagyon remélem, mert nem tudom, mennyi lesz a tűrőképességem. Talán belebolondulok. De egyelőre még erősnek érzem magam. Aki meg bír birkózni vele. Hiszem, hogy ez a kis kellemetlenség csak egy mellékhatás, amit el lehet viselni azért, hogy azokkal lehessek, akiket szeretek.
- Jeremy, tudom, hogy jót akarsz, de nem csinálnám vissza. Inkább érezzem a fájdalmukat, minthogy ne érezzek és ne láthasson senki - Próbálom megnyugtatni, hogy engem nem zavar, és meg tudok békélni vele, és azt szeretném, ha Jeremy is elfogadná. Ez a szerepem, és sejtettem, hogy nem lesz következménymentes, de sajnos mindennek ára van. Úgy látszik az itt létemnek a fájdalom. De nyilván nem lesz mindig ilyen, és nem öt percenként kel át rajtam valaki.
- Én is szeretlek... És csak annyival segíts, hogy mellettem állsz. Ez a fájdalom hozzá tartozik. Nyilván Amarának sem volt könnyebb - És ha jobban belegondolok, még hihet is, hiszen Qetsiyah tette ezt Amarával, és én mindennel együtt átvállaltam ezt, a fájdalommal és még akkor sem döntenék máshogy, ha lehetne.
- Igen, valahogy az alvás gondolata egész csábítóan hangzik, és követelem, hogy velem maradj - Nevetek fel végül, mert majd megbeszélhetjük akármikor ezt a dolgot, hiszen van sok időnk rá. Amennyit csak szeretnénk. Hiszen most csak arra akarok koncentrálni, hogy visszarázódhassak az életembe..

Egy halott épp az imént kelt át rajtam, és nem volt túl kellemes. Sőt, valahogy úgy érzem, hogy nem kellett volna, de ez csak egy pillanatra suhan át az agyamon, hiszen élek. Az emberek látnak, és érinthetek, és megéri ez a kis következmény a fájdalmat. Megéri, hiszen Jeremy boldog, és mindenki más is örülni fog remélem. Caroline. Helyre kell vele hoznom a kapcsolatomat, nem lehet olyan akadály, amit át ne tudnánk hidalni. És Elena. Szükségem van rá is. Apa elment, és el akarok tőle búcsúzni, és végezni akarok Silas-szal, amiért ezt tette velem. Velünk. Egy pillanat volt csupán, ami elszállt, és biztos vagyok benne, hogy képes leszek elfogadni ezt a létet idővel. Ám, amit Jeremy mond, megdermeszti a tagjaimat, és nem hagyom, hogy átöleljen, vagy valami ilyesmi, hanem kipattanok a kádból, és magam köré tekerve a törölközőt, könnyel megtelt szemmel nézek rá.
- Mégis hogy vagy képes ezt mondani, Jeremy? - Fakadok ki, majd veszek egy mély levegőt, és egy köntöst is magamra kapok a meglepettség mellé párosuló sértettségtől. Valahogy nem erre számítottam, de nem fordulhatok el tőle, meg kell értetnek vele, hogy bármilyen következményt vállaltam volna, hogy ismét láthassanak, és érezhessek.
- Jeremy, nekem bármilyen következmény megéri, hogy itt lehessek veled, és veletek. Nem érdekel, mennyire fáj, és mivel jár Horgonynak lennem, mert itt lehetek. Mintha ismét ember lennék... - Guggolok le hozzá a kád mellé, majd közel hajolva megcsókolom, Mintha meg sem hallottam volna a korrigálását. - Ez, hogy csókolhatlak, sokkal jobban kárpótol, mint azt hinnéd. És az, hogy átélem a halálukat, csak egy kellemetlen mellékhatás - Fogom kezeim közé arcát, és egy fáradt mosolyt varázsolok ajkaimra. Kimerítő nap volt, pedig még nem akarok aludni. Mégis félek, hogy az álom el fog nyomni, ahogy az ágyra feküdnék. Ezért nem teszem. Csak megfogom Jer kezét, és bizalmasan megszorítom. Még nem akarom, hogy Elenáék tudjanak a mellékhatásokról. Még nem vagyok kész elmondani nekik...

A boldogságot egy pillanat alatt töri ketté az az alak az ajtóban, nem mond semmit, csak áll ott és engem néz. Csak figyel és már attól feláll a szőr a hátamon. Egy pillanatra lehunyom a szemem, hátha képzelem, de nem, mikor ismét a férfira nézek, akkor már nagyon közel van, a fürdő közepénél áll, és nem tudok semmi másra figyelni, csak rá. Nem tudom, mit akar tőlem, de van egy olyan rossz érzésem, hogy hozzám jött. Talán a horgony dolog miatt.
- De én még nem állok készen - Beszél valamihez, vagy hozzám, vagy én már nem is tudom, csak egy pillanatra hatalmába kerít egy hűvös érzés, mint mikor a vámpírok érnek hozzám. Ahogy ezeket a szavakat kimondja, egyre közeledik, mintha nem tudna mást tenni, én pedig meredten figyelem, mit akarhat tőlem. Nem tudom, hogy félek-e, és ha igen mitől, csak azt tudom, hogy ez a férfi engem keresett.
- Én sem - Felelem neki csendesen, és valahogy egy kicsit megnyugodva, mégis megremeg a hangom, és magam is meglepődök. Majd az elkerülhetetlen következik, és hozzámér. Egy röpke másodpercig nem érzek semmit sem, majd belém hasít a fájdalom olyan erővel, hogy úgy érzem szétszakadok. Nem bírom visszatartani, felsikoltok, mint akit kínoznak, és valahol tényleg így van. Majd minden elmúlik, mintha mi sem történt volna. csak a szapora légvételem marad, és a zihálásom. Percekig nem találom a szavakat, csak reflexszerűen bújok Jeremy-hez, mint aki el tudná feledtetni velem az egészet, de érzem. Olyan, mintha ez a szellem elvett volna belőlem valamit. Mintha egy részemet magával vitte volna. Mintha kevesebb lennék, mint eddig voltam. Őrület. Vajon mindegyik így fáj? Vajon mindegyik ilyen rossz lesz? Vagy megszokom? esetleg beleőrülök, nem tudom, csak azt, hogy borzalmas érzés, és még mindig remegés uralja a testem.
- Azt hiszem már tudom mivel jár horgonynak lenni - Nézek fel hosszú percek múlva a szerelmemre, de még mindig őt ölelem. Az igazság az. hogy nem is akarom elengedni. Biztonságot ad és megnyugtat, ahogy eddig soha senki nem tudta ezelőtt...

+18
Elveszek az érzékiség hálójában, és nem akarok szabadulni. Olyan rég nem éreztem semmit, hogy most szinte olyan erővel taszít maga alá, szinte ellenállni sem tudok. De nem is akarok. Csak ismét élvezni az életet, érezni, örülni annak, hogy lássanak, örülni annak, hogy élek. Hogy nem kell feladnom a fősulis álmaimat, hogy együtt lógjak a barátaimmal. Most mindez valóssá vált, és már az öregedéstől sem kell félnem. Nem kell félnem attól, hogy egyszer megöregszem, és meghalok, míg a barátnőim tovább élnek a halhatatlanságban. Akkor is ide kerültem volna, ahogy most is. A túlvilágra, ahol körülölel a magány, ahol külső szemlélőként nézhettem a barátaim boldog életét, de k nem láttak engem. Odaát semmi nincs, csak a magány, és a szinte sikító csend. Most pedig minden megtelt zajjal, hallom, hogy Jeremy a fülembe szuszog, és feléleszti a bennem rejlő vadmacskát. Aki csak néha jön elő, hiszen elég szégyenlős vagyok, de Jeremy előtt nincs mit, hiszen látott meztelenül már. Ahogy megfordít és belém hatol, egy nyögés szakad fel a torkomon, ahogy megérzem, s eleinte szűken fogadom magamba, de végül megszokom a méretét, és csípője ringása a sajátomat is ugyanerre készteti. Körmeim gyengéden marnak a hátába, majd végighúzom a kezem rajta, miközben egy percre sem engedem szabadjára ajkait. Csókolom őt, miközben légvételem szaporábbá válik, és nyögéseim száma is megsokasodik, és érzem, már nem bírom tovább a vágyaimat visszatartani, hiszen ez az egész lök valami jobb felé, ahol a vágyaink kiteljesednek, és hagyom magam. Ha akarnám se tudnám visszatartani, hátam ívbe feszül, fejemet hátrahajtom, és egy nagyobbat nyögök, majd megfordulok, hogy én lehessek felül, hogy Jeremynek is jó legyen. Lassan ringatom a csípőm, majd ütemesen gyorsítok rajta.
- Szeretlek! - Mondom ki a vágyak kereszttüzében, miközben hangom elhal, és végül robbanásszerűen rám tör a kiteljesedésnek nevezett valami. Remegés fut végig a testemen a lábujjamtól a fejem búbjáig, és a forró vízben is libabőrössé válok. Mosolyogva nézek Jeremyre, hogy lássa, mennyire boldoggá tesz, és hogy lássam, ő is ugyanolyan boldog-e... Hozzásimulok, miközben a víz ismét eléri a kád teljes magasságát. Egy pillanatnyi nyugalmat érzek, olyan békés minden, hogy képes lennék itt és most elaludni, de nem teszem, csak sóhajtok egyet. A lelkem mélyén érzem, hogy valami kellemetlen fog történni, de nem akarok rá gondolni, de félek, hogy valami elrontja a hangulatot. A nyitott ajtóra pillantok, ahogy kinyitom a szemem, és ijedtemben ugrok egyet, attól, amit ott látok. Jeremy biztos, hogy nem látja, de én igen. Látom a férfit, és ülő helyzetbe fészkelem magam, és próbálom eltakarni a felső testem. - Kérlek ne... - Suttogom magam elé, és megszűnik a világ, de a férfi csak áll ott, mintha oda gyökerezet volna a lába...

+18
Szerelmes vagyok a legjobb barátnőm öccsébe. Igen ez az igazság, amire akkor jöttem még rá, mikor halott voltam, mikor nem éreztem, és nem láttak. Mikor már elveszve éreztem magam. A túlvilág magányossága ébresztett rá arra, hogy mennyit veszítettem azzal, hogy nem vallottam be az érzéseimnek még önmagamnak sem. De ha ezt nem teszem meg, akkor hogy tudnám másnak is bevallani? Hiszen el kell fogadnom magam olyannak, amilyen vagyok, de a halálomat még én sem tudtam elfogadni. Ezért akartam, hogy Jeremy egész nyáron hazudjon a barátaimnak. Nem akartam, hogy beárnyékolja a veszteség a nyarukat. Mégis elárulta, és akkor egy picit csalódtam benne, de be kellett látnom, hogy igaza van. Nem kérhettem, hogy hazudozzon össze-vissza.
Ahogy elveszek a csókjaiban, érzem, ahogy a testem minden porcikája megremeg, pedig tűz forró a víz, amiben benne állunk. Egy pillanatra elszakad tőlem, ahogy elzárja a csapot, mert a kád igencsak megtelt. Halkan nevetem el magam, majd hagyom, hogy magára húzzon, és a kiszorított víz lassan folydogál a fürdő kövére. De azt hiszem ezzel is ráérünk foglalkozni, ha majd lesz rá egy csepp idő, hogy ilyen kis semmiségekkel törődjünk.
- Igen, azt hiszem segítségre szorulok... - Dobom hozzá a szivacsot, majd megfordulok. - A hátamat elég nehéz lenne egyedül megmosnom - Incselkedek vele boldogan, és nedves hajamat előre húzom, hogy ne zavarja őt abban, hogy segít a hátamat megmosni. Titokban egyre jobban vágyom arra, hogy magamba fogadhassam, hogy egyesüljünk, és egymást átsegítsük a gyönyör kapuján, de nem akarok semmit elsietni, hiszen ez az éjszaka csak a miénk, és azt akarom, hogy neki is ugyanolyan jó legyen, mint nekem... Utána ráérünk foglalkozni a többi problémával, ráérünk kideríteni, mit is jelent számomra Horgonynak lenni, és lesz időnk Elenának is beadagolni, hogy ismét egy pár vagyunk. Végre tengernyi időnk van, és remélem senki nem veszi el tőlünk ezt az időt. A mosoly teljességgel levakarhatatlan az arcomról, és ha megmossa a hátam, ha nem, visszafordulok hozzá, hogy szenvedélyes csókot adhassak neki, miközben kezem a hasát cirógatva halad lefelé, hogy a férfiasságán időzzek el egy ideig, majd visszatérnek kezeim, és a nyakánál ölelem magamhoz, közelebb húzódva hozzá, hogy kipréseljek minden csepp vizet kettőnk közül, hogy férfiassága ingereljen engem az ölemnél, hogy jelezzem, mennyire vágyom rá...

Furcsa lesz megint Elenának elmondani, hogy az öccsét szeretem. Talán mindig is így volt, sőt itt és most bátran merem azt állítani, hogy ez az érzés azóta lakik bennem, amióta jobban megismertem. Pedig mennyire tiltakoztam ezek iránt az érzések iránt, holott annyira egyértelmű volt. Olyan világos, és erre akkor kellett rájönnöm, mikor elvesztettem őt. Most esélyt kaptunk mind a ketten, és remélem ez az esély lesz az, amit megragadunk, és nem hagyunk elillanni a kezünk közül. Mert Jeremy valami olyat ad, amit senki más.
Ahogy majdnem fedetlen felső testemmel az övéhez simulok, felfoghatatlanul hasít belém a vágy, hogy mennyire akarom őt. Vágyom arra, hogy öleljen és csókoljon, hogy... Egy pillanatra incselkedő mosoly jelenik meg arcomon, mikor a melltartóm megadja magát a sorsnak. Egy pillanatra jövök csak zavarba, de ez hamar elmúlik, mikor ismét érzem azokat a már cseppet sem finom érintéseket, amik szenvedélyről árulkodnak.
Ő már a kádban van, és átállította a víz folyását, hogy a zuhanyrózsából áradjon a testére a víz, én pedig belépek a kádba, felnézek rá. A forró víz a bokámig ér, ha jól érzem, és a Jeremy-ről lepattanó vízcseppek szorgosan áztatják testemet. Megfogom a kezét, és a derekamra teszem, én pedig olyan szorosan ölelem őt, majd lábujjhegyre állok, hogy a nyakánál fogva kicsit magam felé húzva őt megcsókolhassam. Kicsit egy romantikus film főhősnőjének érzem magam, akire rátalált az örök szerelem. Szeretném hinni, hogy ez már örökre szól, bár gondolataim most nem ekörül forognak. Titokban remélem, nem akar azonnal kiszállni a kádból, hanem élvezi velem ezt a kis együttlétet, és utána a fürdőt is.
Csókjai szaporábbá teszik légvételem, ahogy érintése is halk nyögéseket szabadít fel, s érzem, ahogy egyre jobban magával ragad a vágy... Minél jobban ingerel, annál jobban vágyom rá, a csókokra, az érintésére, az egész lényére. Boldoggá tesz, és ez létező a legjobb dolog a világon.

Már nem érzem szükségét a szavaknak, csak érezni akarom a csókokat és az érintéseket, amit tőle kaphatok. Belemosolygok a csókba, majd teljesen átadom magam az általa kiváltott érzéseknek. Érintése nyoma perzseli bőrömet, miközben kiráz a hideg, és szorosan nekipréselem testemet az övének. Érezni akarom, és olyan kicsire csökkenteni a távolságot, amekkorára csak lehet, miközben a pólója alá csusszan egyik kezem, hogy megérezhessem kidolgozott felsőtestét. Finoman, egy kis félénkséggel járom be a felsőtestét, miközben egyre jobban belefeledkezem a csókba. Nem zavarhat meg senki és semmi, ez az este csak a miénk. Hányszor képzeltem már el ezt az újra egymásra találást, hányszor vágytam arra, hogy érezzem az érintéseit és a csókjait. holott még magamnak sem mertem bevallani, hogy szeretem. De nem csak ezt, hanem azt is, hogy meghaltam. Így még az apám halálával sem tudtam megbirkózni, és igaza volt akkor Jeremy-nek. Most mégis ismét itt vagyok, mondhatni mint egy élő, hús és vér ember, aki végre úgy élhet, ahogy eddig még nem. Legalábbis remélem, hiszen erőm nincs már, hogy engem zaklassanak minden ócska varázslattal, így végre egy részem felszabadult. Bár még nem tudom pontosan mivel jár ez a horgony szerep, de hamarosan biztos meg fogom tudni. Addig minden bizonnyal ki fogom élvezni az élet adta lehetőségeimet. Kezdetnek kelleni fog egy j frizura, és egy totálisan új ruhatár, de ez még a jövő zenéje, most más a fontosabb.
Például a felsőm szűk mivolta, ami nem akarja, hogy rajtam maradjon, így lekapom, majd gondolván egyet Jeremy ölébe ülök.
- Mit szólnál egy fürdőhöz? - Incselkedek, miközben felül csak egy melltartó fedi el testemet előle. A gondolatot tett követi, és húzom magammal a fürdő felé, majd az ajtóban lábujjhegyre pipiskedve csókolom meg őt. Csak annyi időre engedem el, amíg megnyitom a csapot, és a fürdőt lassan ellepi a pára, én pedig szégyenlős pírral az arcomon lépek ismét közel, és préselem hozzá testemet az övéhez.

Rengeteg bepótolni valóm lesz, ha eljutok a fősuliig, de egyenlőre önző módon Jeremy-vel akarok lenni. Szeretem őt, és ez az érzés mindig is itt rejtőzött a lelkem mélyén, csak fájt a tudat, mikor a halott barátnőjével csókolózott. Bár nem láttam, csak elmondták, akkor is rossz volt. Én a sértettségem mögé bújva esélyt sem adtam Jeremy-nek, és anélkül haltam meg, hogy kimondtam volna az érzéseim felé. Nem az volt a fontos. Neki élnie kellett. Elena miatt. Önmaga miatt, hiszen még fiatal volt ahhoz, hogy a halál karmai elragadva a sötétségbe taszítsák.
De legalább megtaláltuk a módját, hogy ismét érezzek, és ismét lássanak engem, én lettem a horgony. Rajtam kel át majd minden egyes halott lélek, és bár még nem tapasztaltam meg, biztos vagyok benne, hogy nem csak ennyi az egész. Szellemként volt időm figyelni Amarát, habár ő látott engem, és nem hiszem, hogy véletlenül bolondult meg, de remélem én majd tudom kezelni. Egy cseppnyi félelem lesz úrrá rajtam, de Jeremy kizökkent a gondolatmenetemből, aminek nagyon is örülök.
- És ha rendelnénk? Nem szeretném, hogy messzire menj - Jövök egy kicsit zavarba, amit ő is láthat. Nem akarom, hogy elmenjen mellőlem, egyelőre minél többet akarok vele lenni. Megnyugtat, és erőt ad. Túlontúl bele tudnék feledkezni ebbe a meghittségbe, és mikor a korát kérdezem, elnevetem magam, ahogy egy fancsali fejet vág. De azért adok neki, mert kit érdekel most?
- Az újrakezdésre, ránk.. Cseppet sem voltál nyálas... - Emelem koccintásra én is a poharam, és ha a poharak összetalálkoztak, utána kiiszom a tartalmát, és a pohár az asztalon landol. Jó dolog kicsit leengedni a fáradtságot egy kevés alkohollal, de most más jobban izgat. A csókokra vágyom, és fiatal hévvel ingerlem Jeremy nyelvét a sajátommal egy végtelen táncra, ahogy megcsókolom, és ahogy kezeimmel finoman a hajába túrok. Ahogy a nyakamat csókolja, a bizsergés szinte villámsebesen fut végig a gerincemen, majd egész testemen, és libabőrös leszek egy rövid pillanatra tőle, majd mikor ő csókol vissza, akkor örömmel viszonozom azt. - Szeretlek - Suttogom megint, és bár már mondtam a mai este folyamán nem is egyszer, mégis szükségét érzem Jeremy-nek akár ezerszer is kimondani. Mert így érzem helyesnek...

Régen nem jártam itt, mióta apa meghalt. Nem mertem ide jönni, féltem az emlékek áradatától, és most elért. Megmerevedve állok meg a bejáratnál, és érzem, ahogy szemeimet marni kezdik a könnyek. Ez a hely az otthonom volt, és most mégis idegennek érzem. Idegennek és hidegnek. Védekezőn fonom össze magam előtt a kezemet, mert félek attól a sok emléktől, ami el akar törni, de Jeremy érintése visszaránt, és a szó, melyet a fülembe suttog. Nekidőlök és lehunyom a szemem, majd egy halvány mosoly kíséretében szólalok meg ismét.
- Én is szeretlek... Olyan furcsa ide visszatérni... - Mondom ki elhaló hangon, miközben összekulcsolom kezeinket, és megszorítom. Nem tudok betelni azzal az érzéssel, amit az érintése ad. Az egész testem felforrósodik, és rég nem érzett bizsergés fut végig a gerincemen. Annyira nyugodt most minden, és rettegek, hogy elronthatja valami. Csak azt veszem észre, hogy Jeremy elenged, majd újra magához húz, hogy megcsókoljon, melyet szívesen fogadok, és örömmel csókolom vissza, miközben könnyek szántják ketté az arcom. Mikor a csókból kibontakozom, percekig csak nézem a szemeit, majd megszólalok. - Azt hiszem éhes vagyok, de nincs itthon semmi... - Nevetem el magam letörölve a könnyeimet. Itthon? Hiszen ez csak egy ház, tele emlékkel. Elena felgyújtotta a saját házukat, de én nem lennék képes ezt megtenni. - Elenáék még nem is tudják, hogy visszatértem... - Suttogom, miközben leülök az ágyra, magammal húzva Jeremy-t. A mai este a miénk, és évezni akarom ezeket a perceket. Látni akarom Caroline-t, aki azt sem tudom, hogy tudja-e, mi van velem, Elenát, és szeretnék bekerülni az egyetemre, anyának is szólnom kellene. És túl sok minden van, amit csinálni szeretnék. A kandallóhoz lépek, hogy begyújtsam a tüzet, a fa már benn vár, majd gyufát keresek, mert ez a horgony dolog ahogy látom nem összeegyeztethető a boszorkánysággal. Szóval egy mínusz. Majd a a szekrényhez lépek és előveszek egy üveg tequilát és két poharat..
- Elmúltál már tizennyolc? - Viccelődöm és visszaülök mellé, majd két pohárral kitöltök, az egyiket Jeremy-nek adva. - Az újrakezdésre? - Emelem meg a poharam, mert most erre vágyom. Egy-két pohár felmelegít, nem akarok részeg lenni, de jól akarom érezni magam. Jeremy-vel. Mert mindig jön valami, vagy valaki, aki elrontja az egészet, de addig még van időnk.. Megiszom a tequilát, majd az asztalra teszem a poharam.
- Ez hiányzott... És ez... - Érintem meg az arcát finoman. - És ez... - Hajolok egész közel, hogy ismét megcsókolhassam, mert erre vágyom. Mert érezni akarom az ajkait. Az ölelését magam körül... Mintha csak mi ketten lennénk... És jelen pillanatban el is hiszem, hogy így van... S más már nem számít!