Caroline-al való találkozásom után egyenesen hazafelé vettem az irányt. Semmi kedvem nem volt még egy ismerőssel összefutni így késő este. Mindig is utáltam ezt a helyet és azokat a személyeket akik itt éltek. Hogy miért? Talán mert itt születtem, de mégsem érzem magam itthon. Nem érzem úgy, hogy ez a hely lenne az otthonom. Sok minden közre játszik ebben. Emlékszek a régi időkre amikor ez a család még egy igazi család volt. Amikor még nem az számított, hogy ki a Hibrid vagy ki nem. Amikor még nem szúrtuk hátba egymást valamiféle önös szándék miatt. Én is megváltoztam. Számító, önző és kegyetlen lettem. Hogy kit okolok ez miatt? Egy részben magamat, a másik részben pedig a testvéreimet és szüleimet. Ha normálisan és összetartóan tudtunk volna egymás mellett élni talán minden más lenne, de így el kell fogadjam a jelenlegi helyzetet.
Hazaérve csodák csodájára egy üres lakást találtam otthon. Se Rebekah, se Klaus, se Elijah. Csak Nik idegesítő de jól kihasználható Hibridjei járkáltak le föl. Végre egy nyugodt este amikor senki sem zavar meg a szívesség kérésével vagy a szava adásával. Néha nekem is lehet egy kicsit elegem nem igaz? Néha rám is rám törhetnek az elfojtott érzelmek. Olyankor pedig mindig le kell kössem magam, hogy ne kezdjek el érdektelen öldöklésbe. Volt már rá példa, hogy egy rosszul sikerült kiborulásom alkalmával egy egész falut lemészároltam sokakat átváltoztatva. Részeg voltam és felelőtlen. Nem törődtem a következményeivel ezért is vagyok most körültekintőbb.
Az emberektől azt hallottam, hogy a zene mindent megold és hogy minden kérdésünkre ad választ. Kérdésem épp nem akadt de hát miért is ne? Becsaptam magam mögött az ajtót, beraktam valami felkapott számot és rendesen feltekertem a hangerőt. A hangfalak alatt megrezgett a polc, kint minden elsötétült. Az ablakomon tekintek ki és észreveszem Nik autóját. Az Alfa hím megérkezett. Még percek kérdése és be fog viharozni az ajtómon és a torkomnak fog esni a Caroline-al való „találkám” miatt. Már vártam, hogy mikor fog csapódni a tölgy fából készült ajtó, de várakozásom hiába volt. Türelmesen kopogott, majd annyira nyugodtan helyet foglalt az egyik fotelemben, hogy már kezdtem megijedni a fenemód kedvességétől. Tudtam, hogy elegánsan szokta intézni az ügyeit, de a közte és a lány közt lévő viszony közel sem normális. Tudom, hogy mit érez iránta de nem akarja bevallani senkinek mert túl büszke.
-Nik! Helyezd magad kényelembe, tényleg. Ne is zavartasd magad. – halkítom le a lejátszót, majd vele szemben ülök le az ágyamra. Legalább a témát eltaláltam amiért ide jött.
-Nem volt benne semmi izgalom. Ha Caroline-ra gondolsz és a váratlan találkozónkra akkor elmondhatom, hogy nem bántottam. Megfordult a fejemben párszor, de tudom, hogy milyen érzelmeket táplálsz iránta, bátyám. – felállok és a kis italos szekrényemhez megyek, amit nem rég szereztem be egy régiség kereskedőtől. Nem kellett sokat fizessek érte... egy kis igézés csodákra képes. Teletöltöttem két poharat Whiskey-vel és Klaus-nak nyújtottam az egyiket.
-Vagy netán nincs igazam? De mond csak nyugodtan amiért jöttél. Ne is foglalkozz a felesleges csevegésemmel. Úgyis mindig az van amit te akarsz. Vagy lehetséges lenne, hogy ne emlékezz New Orleans-ra? – húzom fel a szemöldököm, majd behunyom a szemem egy rövidke pillanatra. Újra magam előtt látom a csodálatosabbnál csodálatosabb bárakat, éttermeket, klubokat, nőket. Mintha még mindig érezném a cigaretta füstöt, mintha még mindig tapintanám a selyem ingeket. Imádtam ott lenni mindennél jobban szerettem volna letelepedni és valamit kezdeni magammal. Akkor mikor ezeket a terveket szőttem még nem tudhattam hogy hetekkel később egy koporsóban fekszek lezárva, szívemben a fehér tölgy hamujával megszórt tőrrel. Kinyitom a szemem és az előttem ülő testvéremre nézek. Tudja, hogy mire akartam célozni New Orleans-al. Remélem, hogy tudja..

.

•• Words: 588 •• •• Note: Nem nagy szám, de remélem megfelel válasznak : ••