Tekintetemet egy árva másodpercre sem emelem le Hayley csodálatos, csillogó íriszeiről. Akarom látni, hogy mit váltok ki ebből a lányból. Tetőtől talpig megváltoztatott, amióta belecsöppent az életembe. Érdekesen futottunk össze, s nagy nehezen sikerült elnyernem a bizalmat nála. De mára már barátok vagyunk, nagyon jó barátok, mármint ez az én véleményem. Viszont ha így keresi a társaságomat, akkor talán ő is érezhet valamit irántam. Na ez a másik.. Mint nő, egyből felkeltette az érdeklődésemet. Úgy meresztettem rá a szemeimet anno, mikor még Caroline-nal voltam, hogy az bűn. De egyszer se nyúltam hozzá, míg volt barátnőm, nem. Régebben egy szívtelen p*cs voltam, de próbálom eltemetni azt a régi énemet. Mindenki utált akkor, gyűlöltem a tükörbe nézni, undorodtam magamtól, most végre kaptam egy újabb esélyt az élettől, amit nem szeretnék eljátszani. Hayley egy csodás lány, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretném őt a magaménak tudni. Magamhoz öleltem, szorosan egyik karommal ölelem, míg a másikkal a füle mögé söpröm a haját, hogy felszabadítsam a nyakát az egyik oldalról. - Nem látod, hogy hol élek? A pénz nekem nem jelent gondot. - lihegem fülébe, s ujjamat végighúzom álla mentén. Most ő kezd el engem csikizni, avagy az ujjaival próbál belőlem egy bizonyos ingert kiváltani, de.. nem sikerül. - Nem mondtam még? Immúnis vagyok a csiklandozásra. - kacsintok a lányra. Gyerekkorban mindig irigyeltem azokat a gyerekeket, kik nevetgélve hemperegtek a fűben, miközben az apjuk halálra csiklandozták őket. Próbáltak engem is, de ha hozzám nyúltak, csak egy fapofával díjaztam az illetőt. Nem tudom.. Más vagyok, mint a többiek, rám egyáltalán nincs hatással az ilyesmi. Na jó, a hátam talán az egyik erogén zónám, de ha a hasamhoz nyúlnak, akkor nem kezdek bele önfeledt nevetésbe. Talán azért van, mert a hasam olyan, mint a beton. A mindennapi kondizásnak köszönhetem az alakomat.. - Üvegezzünk? - vonom fel kérdőn a szemöldökömet, és hátrálok egy lépést. - Legyen. Habár nem tudom mit tudna még rólam kideríteni. - vigyorgok, mint egy őrült, s letelepszek az ágyamra. Az italt az ölembe veszem, és kinyitom. Egy halk pukkanást ad ki, és mohón iszom a kortyokat. Az alkohol kellemes marása mámorító érzést kelt bennem. Visszarakom rá a tetejét, és a hüvelyk, s a középső ujjam segítségével letörlöm a szám széléről az alkoholt. - Nekem nincs mit rejtegetnem, na de neked? - hajolok egy kicsit közelebb hozzá, miközben ívelt ajkait fürkészem pillantásommal. - Ne harapdáld az ajkad. - figyelmeztetem, és visszaülök a helyemre. Megőrjít ez a lány! Annyira kívánatos, ráadásul itt.. áhh.. a fenébe. Hogyan tudjak normálisan koncentrálni, viselkedni e nőszemély közelében? A józan eszemet elvesztem tőle. Rosszabb, mint az alkohol. - Mi lesz? Felelsz vagy mersz, Hayley? - pörgetem meg a kezemben a whiskey-s üveget, majd átnyújtom neki.

M inden figyelmemet a mobilomra összpontosítom, és egy másodpercre sem kalandozik el a tekintetem a képernyőről. Ez az átkozott angry birds. Ez az új tömegmánia, és engem is megfertőzött ez a játék. Egész áldott nappal ezt a hülye játékot játszom, és próbálom megdönteni a rekordomat, de mit tegyek, ha egyszerűen nem tudok tovább lépni egy szinten? Egyszerű a válasz: Addig játszani, míg nem sikerül. Ezt teszem már vagy.. Fél órája? Két órája? Nem tudom az időérzékem kikapcsolt, anyám sincs itthon, hogy lerójon, amiért olyan a szag a szobámban, mintha az oroszlán barlangjában lennénk. Már nem is tudom utoljára mikor volt itt szellőztetve..
A fenébe! Majdnem! Csak egy kicsi kellett volna hozzá, és eltaláltam volna. Basszus. Már csak egy madaram van, és ezt jól be kell céloznom.
Elkezdem a kék madár igazgatását, hogy jó helyről lőjem, s végre túlléphessem ezt az átkozott szintet, mikor képernyőm hirtelen sötét lesz, majd megjelenik Hayley neve. Őrült nőszemély, pont életem egyik legfontosabb pillanatában zavarsz meg? Mit vétettem ellened, hogy ezt teszed velem? Kinyomom, és ebben a másodpercben nem érdekel, hogy mi a mondandója, egy eléggé fontos játékot kellett félbe hagynom miatta!
Mikor visszalépek, kijelzi, hogy vagy lépjek ki, vagy próbáljam újra. Mi? Ellőttem a madarat? Biztos akkor engedhettem el, mikor megcsörrent a mobilom..
- Francba. - morgok halkan, felkelve az ágyamról. Nem törődöm megigazítani a gyűrött takarót, hanem mobilomat egyből a fülemhez teszem, hogy lehallgassam kedvenc farkasom üzenetét.
Egy apró mosolyra görbülnek az ajkaim, mikor véget ér az üzenete. De ekkor döbbenek rá, hogy ide jön, és nem olyan messze lakik tőlem. Valamit kéne kezdenem a szobámmal, mert úgy néz ki, mint egy lelakott lepratelep. Na jó, azért ennyire gázos még nem, de.. mindegy a hasonlatokból megbuktam irodalomból. Gyorsan az ablakhoz sétálok, melyet egyből kinyitok, hogy némi friss levegő is bejöjjön, s az elhasznált, büdös levegő pedig szállingózzon egyenesen kifelé. Lecammogok a konyhába ahol megfogok pár zacskó chipset, és két üveg whisky-t. Hayley aztán szeret inni, szóval, ha csak egy üvegem lenne azt kevesellné. Visszasétálok a szobámba, és út közben még két poharat is leemelek, így eléggé jól kell egyensúlyoznom, hogy ne essen le semmi se. A szobámba érve mindent ledobok az ágyamra, és bezárom az ablakot. Most már viszonylag normális a benti légkör, ahhoz képest, ami volt. Egyből meghallom az ajtó nyitását, majd vele párhuzamban a drágaság hangját is. Egy széles vigyor ülepedik ki az arcomon, holott még nem is látom őt. Hamar meg is jelenik az ajtómban, és egyből karjaimba veti magát. Kezeimet dereka köré fonom, és úgy szorítom közel magamhoz.
- Jobb biztonsági szolgáltatást kéne beszereznem. - dünnyögöm, és eltolom magamtól. - Bár téged az sem tartana vissza. - kacsintok rá, és ekkor megcsap a tömény szesz itala. Szemeim elkerekednek, és kezeim élettelenül hullanak le a testem mellé. - Ittál? - kérdem, s úgy teszek, mintha forrongnék a dühtől. - Nélkülem? Na gyere ide kislány, ezt meg fogod bánni. - kezdem el mindkét kezemmel az oldalát csiklandozni, mert tudom, hogy ezt mennyire nem szereti. - Így jár az, aki cserbenhagyja a legjobb barátját. - nevetek, és egy pillanatra sem hagyom abba.