ღ zene: So Dramatic ღ megjegyzés: Elnézést a késésemért! ღ
Úgy érzem igazából, hogy ez az egész mostani személyiségem, nos.. nem is én vagyok. Valaki egészen más lettem. Valaki olyan, aki érez, aki tudja, hogy mindezek komoly felelősséggel járnak, lelki terhekkel, és végtelen élménnyel, ami eleve szokatlan, és újszerű. Valahogy megrémiszt a változás, de próbálom elfogadni, vagyis átmenetileg, mert valamit ki kell találnom, hogy eltüntessem magamból a fenébe mindezen eseményt. Legyek őszinte? Gyűlölöm, sőt egyszerűen megvetem, hogy Luke érzelmei rám ragadtak a párbaj óta. Mindenképpen tudtam, hogy nyerek, hisz olyan opció nincs, hogy vesztek. Mindösszesen az zavar, hogy pont ez az egyetlen felületes dolog adódott hozzám, s még hozzá miatta. Eddig azt sem tudtam, hogy a gondok nyomaszthatnak, s íme megjött az eredmény. Folyamatosan bánt, hogy azt tettem eleve Bonnie-val, amit. Valahol még... még az is sért, hogy megöltem Luke-ot. Olyan egy idióta érzelmi sorozat ez, amitől egyszerűen a falra akarok mászni, vagy csak úgy simán minden hajszálamat egyesével kitépni. Érzett már valaki ilyesmit? Nos én pontosan érzem, hogy ez a nyálas, túl érzelmes, és idióta én, nos nekem nagyon, de nagyon nem tetsző, de ez van. Egy ideig megtűröm, aztán pedig alkotok valamit, és visszaváltok a régi stílusomra szépen fokozatosan. El sem tudja képzelni senki sem, hogy mennyire utálatos dolog kimondanom a számon azokat a szavakat. Nemcsak, hogy magukat az érzelmeket, azon bizonyos szavakat, avagy mondatokat utálom, de egyúttal a boszorkányt is, aki ezt váltja ki belőlem. Szavai, sőt a nekem szegezett kérdése voltaképpen meg sem lep már. Tudtam jól, hogy nem fog bennem bízni, és most lám teljesült is, hisz kimondta a számomra nyíltan, és teljesen egyértelműen. Igazság szerint semmit sem tévedett, egyszóval mondva: hazudtam. Tisztában van vele ő is, és mélyen én is, mégis ennek ellenére megcsókolom. Legalább is addig elhallgat eleve, aztán meg nem terveztem be semmit. Annak ellenére, hogy érzéseim vannak, nos még tudok kemény lenni, szigorú, szórakozott, és teljességgel kíméletlen. Szívesen eljátszadozom a drága lelki világával, ha ezzel ezernyi darabra töröm szét őt magát. Talán lehet, hogy a lelki ismeretem majd felszólal, hogy "bánjam meg", de az égadta világon sohasem fogom! Soha! -Mert az is.-Válaszolom a szavait követően, ahogy megtámasztva magamat végül könnyedén felállok a földről. Ha azt hitte, hogy komolyak a szándékaim, akkor sajnos csalódnia kell, hisz mindösszesen annyit akartam elérni, hogy egy pillanatra lenyugodjon, és ne legyen ideges hisztérika. Folyamatosan beszélt, dühöngött, és egy ártatlanon töltötte ki a dühét. Vajon a lelke is tiszta lesz ezek után? Kötve hinném! Eleve megkínzott egy ártatlant, és ez örökre a lelkén fog száradni. Tehet bármit, sőt akármit, hisz nem moshatja le magáról a bűnös motívumot, amit ő maga festett rá élesen. -Csak elmondtam azt, amit elakartam, és ennyi. Ne képzelj bele feleslegesen többet.-Mondom számára nyomatékosan, miközben a kandalló felé fordul, és háttal áll nekem. A játszma mindig fájdalmas, de azt, amit voltaképpen kapott.. megérdemelte. Hallgatom a szavait, miközben bólogattok, és a kijárati ajtó felé pillantok. Ő maga is kimondta: "beszámíthatatlan hazudozó". Tökéletesen körbe írt. Tökéletesen, és pontosan. Végül elmosolyodom, ahogy a fejemhez vág bizonyos szavakat. -Én sem érzek az irányodba másképpen, Bonnie Bennett. Amióta csak megjelentél egy játékszerré váltál a szemeimben.-Nevettek fel könnyedén, ahogy néhány egyszerű lépéssel ki is kötök az ajtónál.-Távozni is fogok, és ha tőlem telik, akkor mi ketten még egyszer nem botlunk egymásba. További kellemes égést!-Lépek ki az ajtón, majd amint mindezt megtettem egy könnyed bűbájjal elérem, hogy felgyulladjon ez az egész hely. Persze egyértelműen visszacsinálhatja, ha még időben varázsol, ha nem, akkor építsen egy másik házikót a Salvatore tesóknak. Végezettül pedig el is tűnök onnan, hisz nincs semmi keresnivalóm voltaképpen itt.
Játék Vége!
Bonnie Bennett
welcome to my world
► Residence :
❀ Mystic falls
► Age :
29
► Total posts :
21
WICKED WITCH ℘
Tárgy: Re: Előszoba Csüt. Jún. 25, 2015 1:42 am
Kai & Bonbon
I...HATE YOU AND I LOVE YOU TO... I'M STUPID AND CRAZY!
Nem akartam vele összefutni, vagyis jobban mondva nem akartam azt, hogy megtaláljon... Vajon ki árulta el neki, hogy visszajöttem és itt talál? Ha kiderül, hogy Damon van a dolgok hátterében, akkor én többet nem állok vele szoba. Ő neki kéne a legjobban tudnia, hogy miket éltem át ott bent.. miket tett velem ez a szörnyeteg, vagyis... Damon csak egy részét tudja, mert kijuttattam, és mai napig nem bántam meg. HA bent hagyom vele, akkor ő élt át volna hasonló dolgokat... Nem akartam, hogy szenvedjenek a barátaim, sose szerettem látni, ahogy bántják őket, és ha tehettem ellene, akkor mindig mindent megtettem. És pont ki lép be azon az ajón? Az, akit legszívesebben halottan látnék, de nem ölhetem meg, mert nem csak az ő életével játszok, hanem egy egész kovennel. Érdekelt, hogy mit fog reagálni az előbbi jelenet miatt, hisz a nagy Kai Parker nem engedheti meg, hogy minden felé kis boszika az ajtóhoz vágja... Mélyen szívta magába a levegőt, és már készültem, hogy valamit tennem kell annak érdekében, hogy megvédjem magam, de nem kellett... Nem tett semmit sem, hagyta, hogy eltördeljem a bordáit, mondanom sem kell, hogy élvezettel töltött el minden egy reccsenés, de megszólalt... Már majdnem elhittem... jha mégsem! - Képzeld én meg az elnök akarok lenni, szerinted teljesülni fog, na ugye hogy nem? Hát akkor hiába töröd magad... Teljesen felesleges! - Mondom mosollyal az arcomon, ami lehet, hogy menet közben átment olyan pszichopata mosolyban, ami az ő arcán szokott lenni, de most... nem nagyon érdekelt, hisz a lényeg az az, hogy szenvedjen, tudja meg hogy milyen rossz érzés az, ha valaki fájdalmat okoz nekünk! De folytatom a kis bemutatómat.... Nem hagyom annyiban a dolgot, hisz bemutatom neki a falat, had csókolózón vele egyet. Érdekelne, hogy vajon mi járhat a fejében... Bár biztos eszeveszett vágyat érez azután, hogy meggyilkoljon az előbb elkövetett tetteim miatt... Majd látszik rajta, hogy szenved... Örömteli pillanat látni az arcát, ahogy szenved, majd mikor ordibál meg se rezdülök, mint bent a börtön világban... Most én irányítok, és én vagyok nyeregben, nem pedig ő! Sajnálja? És miért sajnálja? - Ezt az elfajzott éned nem mondaná... Átlátok rajtad, hisz tudom, hogy... Hogy mindez az egyesülés miatt van, ha az nem történt volna meg, akkor megint kezet emeltél volna rám, hisz bent olyan jól ment, nem? Sajnálod... Vicces ezt a szót hallani egy lelketlen doboztól, de ne ordibálj! Nem vagyok süket, de ha így folytatod, akkor az leszek.. - Mondom unottsággal a hangomban, és elkezdem a körmömet piszkálni. Ha azt hiszi, hogy ezzel most minden el lett intézve, akkor nagyon is téved... Koránt sem volt elég semmiből! És igen... Bevallottam neki egy-két dolgot, amit lehet hogy így utólag bánok, és semmit sem mond... Ha nincsenek szavai nekem vannak tetteim, majd kommunikálunk így, ha ez kell. Illúzió, de nem lepődök meg... gondolhattam volna erre is. Az a mocskos dög egész eddig láthatatlan volt, és teremtett egy képet, amit kínozhattam... Még ezt az egy örömöt sem tudja megadni az életben? Majd rádől a kanapé szélére és elkezd tapsolni, hogy mennyire letépném azt a két mocskost kezedet... De óvatosabbnak kell lennem, hisz nem akarom, hogy még egyszer átejtsen. Körbenézek a szobában. Valami találó ötlet kéne, de nem jut eszembe semmi sem... De ezek szerint a rontás nem fog használni... Pedig sokáig dolgoztam rajta... Veszek egy mély levegőt, mikor megszólal és felém fordul... Mi mást tudtam volna tenni, mint forgatni szemeimet... Szavaira meg felnevetek, egész jó színész lenne belőle. - Drágám nem tudom, hogy mennyire nézel ostobának, de egyetlen rohadt szavadat sem hiszem el! De ha akkor nem tudtad, akkor most? Mit is akarsz pontosan? - Kérdezem tőle, bár nem jut sok idő az elmélkedésre, hisz... Közelebb hajol hozzám, és én csak összeszűkült szemmel nézek rá, úgy látom megint repülni akar... Majd azt a mocskos száját elhagyja a nevem, de próbál bele érzelmeket erőltetni, és pont készülnék megkérdezni, hogy mit akar, mikor megcsókolt... Nem állítom le, csak vagyok ott, mint egy fadarab, és elhelyezem a rontást. Ha az előző nem sikerült, akkor most talán ez fog... majd ajkaiba suttogok egy szót. Nem, nem a szerelteket, hanem a jól ismert "Mothus"-t, amivel ellököm, és hatalmas röhögésben török ki. Uramisten ez volt az év vicce, már a hasamat fogom és a könnyeimet törlöm az arcomról... - Ez vicces volt... - Mondom neki még mosolyogva, majd hirtelen komor lesz az arcom és hangom is komollyá változik. - Nem tudom, hogy most mit vársz, de a bocsánatomat soha, ismétlem SOHA nem fogod elnyerni, most pedig távozhatsz!- mutatok az ajtó felé, és enyhe célzást tettem, hogy húzzon el a fenébe, de azonnal! Majd megfordultam, miután elküldtem és háttal állva mondtam neki a következőket... - Szeretnék hinni neked, és szeretném elhinni a csókodat, de nem tehetem... beszámíthatatlan hazudozó vagy, aki nem érdemel még egy esélyt... - majd átkaroltam magam és a kandallóhoz sétáltam, ahol ropogott a tűz és néztem, ahogy a fák szép lassan elégnek... Majd ajkamhoz emelem a kezemet és ujjbegyeimmel végig simítok rajta... A fenébe is, de jól esett a csókja. Jól artikulálva mondok neki egy-két szót. - UTÁLLAK! MEGVETLEK! És most távozz, míg szépen mondom! - Első két szót úgy mondom, mintha mérget köpnék... Nem akarom, hogy most itt legyen!
Nos hol is kezdjem el eme csodás történetet, drága olvasóm.. esetleg az elejétől, vagy ugorjunk hátra, s induljunk onnan? Részletezzük rögtön a folyamatok végétől eme egész művelet hadjáratot, vaaaagy az elejétől vágjak bele csak úgy lazán? Na jó, de csak is miattad, tehát.. startoljunk elölről. Nem tagadhatom, sőt nem is fogom, hogy ez a nap eleve úgy indult el nálam, hogy igen, most megteszem, és elnézést kérek a nagy Bonnie Bennett kisasszonytól. Egyszerűen szétmarcangolnak a gondolatok, és folyton ő jár az elmémben, mintha rögtönzötten belemászott volna, és nem akarna onnan kijönni. Ez a Luke-os sztori... kiütőt, és azóta ilyen őrültségek vannak benne a fejemben. Talán Bonnie is kivett az elmémben egy szobát, és jelenleg ott lakik? Jó, oké, mindez egy nagy baromság.. Tehát fogtam magamat eme reggelen, és elindultam a Salvatore panzióhoz. Mindezt persze csak azért, hogy találkozva vele, elnézést kérjek tőle, s miután ezen túl estem, nos már ott se legyek. Nem rohantam, csak olyan lazán, és bátran közelítettem meg azt a bizonyos lakórészt. Megmosolyogtatott ama tény, amiről már ekkor fogalmam volt, mintha csak előre látásom lenne az események javát illetően, de hát jobb előbb felkészülni a váratlan dolgokra, nem de? Tehát végül beléptem a házba, és pontosan számításba vettem mindent, amit csak kellett. Tudtam jól, hogy nem hagyja majd annyiban, amit odabent műveltem vele, s tudtam azt is, hogy nem lesz egyszerű dolgom éppen emiatt. Az ajtót pontosan nyitva hagytam, és Bonnie alakja pedig tökéletesen felrémlett a szemeim előtt, ahogy megközelítettem. A fogadtatás, sőt ez az egész azzal indult, hogy kifelé lökdösés, majd elmondja, hogy meg se kell szólalnom, mert tudja miért is jöttem. S mire mondhattam volna bármit is már az ajtónak lettem vágva.. Mélyen szívom magamba a levegőt, és nem sok kell ahhoz, hogy fel ne gyújtsam a haját, de ekkor eszembe jut a remek kis tervvázlatom, és ki is vitelezzem.. Ugye milyen okos vagyok eme téren? Na de ne rohanjunk ennyire előre.. Tehát ezek után következett néhány borda eltörése. -Bonnie, kérlek, én csak elnézést akarok tőled kérni..-Hangzanak a szavak, ahogy ezek után a falhoz vág, majd hirtelen fojtogató érzést keleszt. De csak azért is tovább mondja, és tovább csinálja. Szegény szerencsétlen.. én? Hát miért is érdemlem meg ezt? Ironikus gondolatok, nagyon ironikusak.. Tehát bízott bennem, és belém szeretet. Ezt nagyon jó hallani, sőt tetszik, de megtanulhatta volna már, hogy én nem fogok némi kicsinyes emberi érzéseknek utat engedni.. már így is, de így is belepi az elmém. Fájdalmas kiáltások, kínszenvedéssel telt arckifejezések.-Sajnálom, Bonnie, sajnálom!-Ordibálás tölti ki a szobát, ahogy kifejezésre juttatom a gondolatomat. Egy csók következik, bár érdekes, hogy nem érzek belőle semmit sem. Ah, ne rohanj már ennyire előre, Kai.. Hallgatom a beceneveimet, a szidásokat, a kis szavait, és kedvem támadna röhögni mindezen. Közben vadászkés repül a testbe, tűz keletkezik körülötte, majd megmaradt borda roppantás hallatszik.. fájdalmas sikoly.. nagyon fájdalmas. Hirtelen öltök teljes alakot mellette, ahogy helyet foglalok a kanapé szélén közvetlenül, és tapsolni kezdem a kis mutatványt. Talán meglepő lehet ez az egész, de akit kínzott az valójából nem is én voltam, hanem egy ember, akit ábrázoltam a saját alakomra. A varázslatot megszüntettem egyetlen csettintésre, és valódi alakot ölt a kis emberke, ahogy végül elégettem a tűz segítségével, és ily könnyedén meg is szüntettem az egész égési folyamatát. -Tehát...-Fordulok Bonnie felé bizalmasan, és remélem, hogy mindezek után nem lesz nagyon, de nagyon mérges rám. Valahogy le kell csillapítani a drágámat.-Tehát.. én tényleg sajnálom, amit odabent tettem veled, de akkor még nem tudtam igazán, hogy mit is akarok.-Vallom be, ahogy óvatosan közelebb hajolok hozzá, és szinte nem sok választ el tőle.-Bonnie..-Suttogom a nevét érzékien, ahogy végül megcsókolom, és igen, ez már egy eredeti csók.
Bonnie Bennett
welcome to my world
► Residence :
❀ Mystic falls
► Age :
29
► Total posts :
21
WICKED WITCH ℘
Tárgy: Re: Előszoba Szer. Jún. 24, 2015 1:06 am
Kai & Bonbon
I...hate you and I love you to... I'm stupid and crazy!
Egy újabb nap arra, hogy megpróbáljak a régi mosolygós Bonnie Bennett lenni, akire mindenki vágyik, vagyis Kai kivételével, hisz ő a halott Bonnie Bennett változatra vágyik, ami nem is baj, hisz én is a halott Kai Parker-t szeretném látni a lábaim előtt, de nem ölhetem meg, tudjátok, hogy miért? Mert akkor kihalna az egész kovene, és én ezt nem szeretném, az egész családja nem érdemli meg a halált csakis egyedül ő. tényleg értékelem a srácok igyekezetét, de... Ez nem lesz könnyű folyama, mert hát... A bent töltött idő olyan sebeket ejtett rajtam, amiket nem akartam. Majd épp arra gondoltam, hogy bárcsak megjelenne előttem a Salvatore panzióba, mikor belépett az ajtón... A kandallóban fellobbant a tűz, és az elektromos berendezések máshogy működtek, mint ahogy kellett volna... - Ne is mondj semmit, kitalálom... bocsánatot akarsz kérni! Hát takarodj, míg szépen mondom.. - Nem, nem akarom, hogy itt legyen, és segítek kicsit a távozásra való noszogatásba, hisz mágiával lökődöm hátra felé, majd elmosolyodom, és eszembe jut valami... Vajon tudja, hogy mit éreznek a vérfarkasok, amikor átváltoznak? Talán ideje lenne neki megmutatni, hogy... milyen lehet. - Tudod milyen a vérfarkasoknak az átalakulás? Megmutatom! - Mondom neki, majd hozzá is látok... Az ajtóhoz vágom, mire jól hallhatóan egy-két bordája megreped... A reccsenés hangja felbecsülhetetlen, és érzem, hogy egy újfajta boldogságot nyújt az, hogy láthatom szenvedni... Az előbbi bordatörések után meglep, hogy tud beszélni, de nem érdekel, hisz én is szenvedtem bent… Minden egyes napomat rosszabbá tette… Ez nem teljesen igaz, de… Akkor is! Amiket át kellett élnem miatta… Mágiával a falhoz vágtam… Hallottam, hogy tüdejéből kiszorul a levegő és minden egyes pillanatot élveztem, amiben szenvedett, arcomon mosoly volt, egy letörölhetetlen és magabiztos mosoly, de nem volt elég ennyi még, koránt sem… Közelebb lépkedtem hozzá, és lassan érthetően beszéltem hozzá… - Tudod milyen rossz volt veled ott bent? Tudod mennyire szar érzés volt megbízni benned, majd beléd szeretni? - kérdezem tőle sírva, és érzem előre, hogy erre felfogja kapni a fejét, de nem érdekelt, még erősebben szorítottam a testét a falhoz, majd még közelebb léptem hozzá, már majdnem összeért az arcunk… Nem zavart a közelség, és igen... Beleszerettem, megszerettem annak ellenére, hogy egy utolsó mocskos féreg... - Mikor már megbíztam benned, mikor már majdnem megtörtént ez… - mondom majd megcsókoltam, de nem az volt a fő cél, hogy érezhessem ajkait, hanem rontást helyeztem a nyelvére, mifélét? Ez legyen az én kis titkom, egyelőre nem kell megtudni, majd érdekel, hogy milyen érzés lesz rájönni, hogy valamit csináltam vele. Majd megszakítom a csókot és hátralépkedem és táskámból elővettem azt a bizonyos vadászt kést és forgattam a kezemben… - De nem volt alkalmam megcsókolni téged, mert egy romlott és elfajzott korcs vagy… És ezt tetted velem… - Elkezdtem lebegtetni az kést a levegőben és azzal az örült és pszichopata pillantással néztem rá, mint ő akkor, majd elindult a kés egyenesen a testébe… - Ugye tudod, hogy ezután otthagytál magamra minden nélkül… Én nem foglak itt hagyni… Nem fázol kicsit? - kérdezem, de nem érdekelt a válasza… még egy kicsit hátrább léptem, majd kimondtam a büvős szavakat, amit első találkozásunkkor… - Phestmatos incendicia - és tűz keletkezett a szőnyegen, ha csak megmozdult, vagy próbálta eloltani, a tűz hevesebben lángolt és közeledett felé, talán figyelmeztetnem kéne, de majd kitapasztalja… Nagyon nem érdekel, hogy mennyire fog szenvedni, csak egy a lényeg: NEM HALHAT MEG! Ezt kell észben tartanom, és akkor minden rendben lesz. - De ez még csak egy dolog volt a sok közül... - Mondom neki, majd szép lassan elsétáltam az egyik fotelhoz, és beleültem... A kilátás valami csodálatos volt, és hogy ne unatkozzak, volt még pár bordája, ami épp volt, és jött az az édes reccs, amire egész eddig vártam... - Tudod mid nincs lelked, egy szívtelen doboz vagy! - Kiáltom oda, és mágiával kicsit meg is szorítom, hogy ne csak a bordáit kényeztessem...
Látszik rajta, hogy némileg zavarba jött. Egy mosoly kíséretében arrébb lépek, mert egyenesen elindult a nappali felé. -Hercules már megy és vesz fel egy pólót. Helyezze magát kényelembe. - Dörmögök és elindulok az emeletre. Zsaruk, a mai napomból pont egy ilyen idegesítő én vagyok a rend őre személyiség hiányzott. Felkapom az első pólót ami a szekrényemben foglalt helyet és sietek vissza a nappaliba. Nem lepődök meg mikor megpillantom, hogy körül szaglászik a kopó. Elvigyorodom és a háta mögé lépek. -Hát hogyne, nem fáradság. - Beléptem a konyhába és felraktam a kávéfőzőt a gázra. Levettem a cukrot a polcról, majd visszamentem a nappaliba. Nem emlékszem mikor követtem el bármi olyat is amivel felhívtam volna a figyelmet magamra. A nővérem felől érdeklődik, na ez izgalmas lesz. -A nővérem jelenleg nem tartózkodik a házban. Majd megüzenem neki, hogy kereste. - Meghallottam a kávéfőző fütyülő hangját. Visszasiettem a konyhába és levettem a gázról majd két csészébe kiöntöttem a főző tartalmát. A zsaru csészéje csupán egy kevés cukrot raktam, majd ha kell neki még akkor tesz bele. Csak most érzem mióta bejött a Panzióba, hogy enyhe rózsa illat lengi be a nappalit. Verbéna, hát persze. A kis zsaru vámpírokat jött meglesni. Nem is tudja, mekkora szerencséje van, hogy engem talált itthon és nem Damont, ő nem tolerálta volna a kíváncsiságát. -Nem kell aggódnia, vámpírok jelenleg nincsenek a Panzióban. - Fordulok felé, hogy átnyújtsam a kiöntött csésze kávét. Gondolom, vasfűn kívül van nála még más is. Nagy kár, de ma egyiket sem tudja használni. Szinte kíváncsi lettem arra vajon milyen lehet ha be is veti a fegyvereit. Egy rendőr fagolyókkal tömött fegyverrel és vasfűvel. Hát nem épp megszokott az tuti. -Tudja, egy vámpír hamarabb rájött volna a szándékára és szerintem se perc alatt halott lenne. A verbéna tényleg nagyon hatásos, de az a jellegzetes rózsa illata elárulja a viselőjének szándékát. ha van magánál bármi más, nyugodtan elteheti, én nem növesztek hegyes fogakat. - Nevetek fel majd belekortyolok a kávémba ami már egy ideje ott gőzölög az asztalon. Arra is nagyon kíváncsi lennék vajon honnan tudta a nevemet. Nincs kizárva, hogy az aktám körül szimatolt. Ha így van akkor rábukkanhatott egy vagy két olyan dologra is amiben nem épp a minta tinédzserek táborát erősítettem. Drogozás, verekedés, eltanácsolás a környék Gimnáziumából stb, stb. Hát voltak nehéz napjaim. Inkább hónapjaim, mert hát ugye ez nem mind egyszerre történt. Az is eléggé izgat, hogy vajon mit is keres itt? Nem hiszem, hogy bájcsevegni jött Damonnel vagy Stefannal. Jó oka volt, hogy idejött. Szép lassan úgy is át tér a hivatalos modorából a kikérdezlek és te válaszolsz stílusába. A rendőrök már csak ilyenek. Még lehet, hogy meg is fenyeget azzal, hogy becipel az őrsre ha nem válaszolok. Izgatottan várom a kérdéseket.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Előszoba Szomb. Dec. 07, 2013 4:37 pm
Jeremy & Maud
Azt tartom a legjobb ötletnek, ha nem számítok semmire. Nem várom el, hogy egy tisztelettudó kölyökkel legyen dolgom, de az sem különösebben fordul meg a fejemben, hogy egy kisvárosi menőmanó legyen, akinek feltett szándéka, hogy kidumálja a nőket bugyijukból és szabad utat kapjon a lábuk közé. Jeremy Gilbert - ki is ő pontosan? Nehéz ítélkezni, ha nincs mire alapoznod azt leszámítva, hogy három-négy éve drogproblémái voltak - vagy talán még mindig vannak? - és látszólag nagy bajkeverő, ha kicsapták az iskolából. Az itteni gimnázium tudtommal a toleranciájáról is híres és ha ennek a srácnak sikerült kihoznia az igazgatóságot a sodrából, hát nagy csirkefogónak kell lennie. Lélegzetvisszafojtva és a kérdéseim helyes megfogalmazásán agyalva várom, hogy ajtót nyissanak, végül mihelyst megpillantom az ifjú Gilbertet a küszöbön, szemforgatva fordítom el a fejemet. - Kezdésnek megelégszek azzal, ha felveszel egy pólót. Nem chippendale show-ra jöttem - tehát nem csak azzal kell számolnom, hogy esetleges kábítószerfüggő, hanem hogy gyerekkorában túl sok Johnny Bravo-t nézett és a muszklijaitól nem látva, tájékozatlan azzal kapcsolatban, hogy mi a dolga egy vendéglátónak... merthogy nyilvánvalóan nem az, hogy kiszúrja az ember szemét meztelen felsőtestével. Bár nehéz lenne tagadni, hogy szemrevalóak ezek a széles vállak és a vaskos bicepszek, de kétlem, hogy épp én lennék az az ember, aki csorgó nyállal és kiguvadó szemekkel fogja bámulni - Gyerünk, Hercules, kapj fel valamit, mert nem érek rá egész nap! - merem venni a bátorságot, hogy ismét arcára vezessem tekintetemet, végül ellépek mellette, mintha csak jogom lenne bemenni a házukba. Végtére is van jogom: zsaru vagyok tudtommal. Amint az előszobában találom magam, akaratlanul is körbekémlelem a helyet. Semmi nem vall arra, hogy vámpírok laknák, pedig a legostobább Mystic Falls-i is tudja, hogy a Salvatore testvérek élettartama bizony nem természetükből fakadóan ilyen hosszú... annál inkább a természetfeletti gének miatt, amik világosan kimutatják, hogy vérszívók bizony mind a ketten. Ami a házat illeti, legfeljebb ezek az ósdi bútorok és a komor színekben szunnyadó-korhadó berendezés tanúskodik amellett, hogy bizony már egy ideje itt áll ez a viskó. Viskó? Üsse kő, elismerem, hogy szép ki villa ez a maga módján! - Maud Warren vagyok, a Mystic Falls-i rendőrkapitányságról jöttem, bár ez lényegtelen, ha azt vesszük, hogy magánjellegű okokból vagyok itt. Itthon van a nővéred is? - emelem meg szemöldököm és közben tekintetemmel egy ismeretlen alakot keresek. Nem tudom, Jeremy-nek vajon megfordul-e a fejében, hogy honnan a jó Istenből ismerem. Eszem ágában sincs elárulni, hogy kutakodtam utána valamelyest és hogy a képek alapján könnyű volt beazonosítanom, mikor megláttam a küszöbön - bár tény, hogy jelentősen összezavart a pucérkodása. Szerencséje, hogy az ilyesmi nincs különösebb hatással rám, egyszerűen meglepett a dolog és kész. - Kaphatok egy csésze kávét? - bátorkodom feltenni a kérdést annak reményében, hogy ebben a házban is akad egy hozzám hasonló koffeinfüggő, az viszont már nem jut eszembe csak egészen későn, hogy a lakók egytől-egyig vámpírok. Kivéve persze Jeremy-t, aki remélhetőleg már nem csak egy szál törölközőben ácsorog valahol mögöttem - Persze csak ha nem túl nagy fáradtság - bárgyú mosolyt villantok, végül összefonva karjaimat mellkasom előtt, tovább elemezgetem a helyet.
Jeremy Gilbert
welcome to my world
► Residence :
Mystic Falls
► Age :
29
► Total posts :
199
HUNTER OF THE FIVE ➴
Tárgy: Re: Előszoba Hétf. Dec. 02, 2013 4:07 pm
Maud és Jeremy
Ki hitte volna, hogy egyszer majd az unalom fog megölni? Hetek óta semmi tennivalóm. Ülök és bámulom a tévét amiben semmi értelmes nincs. Néha még benézek a panzió könyvtár részébe is, de már ott se találok semmi érdekeset. Egy kis ideje még új vámpírokat sem láttam. Lassan már azt is elfelejtem hogyan kell végezni velük. Egy hatalmas sóhaj hagyja el a szám. Még az iskola sem tudja lekötni a figyelmem ugyanis kivágtak. Bizony. Kicsaptak.A Grillbe újabban be se nézek. A munkám egyenlőre szünetel. A Grill mostanság csendes és nem valami nyüzsgős hely. Nincs szükség a munkaerőmre. Nem mintha olyan lelkesen vágnám bele magam az asztalok takarításába és a rendelések kicipelésébe. Majd szólnak ha már kellek. Addig meg ülhetek itt és agyalhatok azon mit is tehetnék a tengernyi szabadidőmmel. Kikapcsoltam a tévét és felszaladtam az emeletre. Ott van jelenleg a kialakított szobám. Szinte teljesen üres ami nem meglepő. Alig van itt pár holmim. Levágom magam a fotelembe és előkapom Jonathan Gilbert egyik naplóját. Már mindet átfutottam egyszer, de ki tudja mi rejlik még a sorok között. Amióta utoljára olvastam őket az életem új kerékvágásba ugrott. Amit akkor tudtam meg mára már részese az életemnek. Sőt, mondhatni maga az életem. Éjszaka kint járkálok hátha valami karóra akad, de mostanában még embert is alig látok a városban nemhogy vámpírt. A napló most arról ír mikor Stefan megtámadta Jonathan Gilbertet aki a gyűrűvel az ujján a támadás után újraéledt. Minden apró rész le van írva. A fájdalomtól kezdve a kínig. Nos most már tudom, hogy Stefan akkor még nem tudta kordában tartani éhségét és ezért ölt. Bár az ősömre nem emiatt támadt, de ez most nem számít. A naplót leraktam az éjjeliszekrényre és odasétáltam az ablakhoz. A nap még magasan jár, de az erdő már most is komornak és sötétnek tűnik. Talán nem ártana egy séta. Kiszellőztetni a fejem és közben gondolkodni, hogy holnap mivel ütöm el az időmet. De még mielőtt elmennék lezuhanyzom, az mindig felfrissít. Megnyitottam a csapot amiből a gőzölgő víz elkezdett végig folyni rajtam. Behunytam a szemem és megpróbáltam semmi másra nem koncentrálni csak a víz folyásának monoton zúgására. És ekkor hallottam meg a csengőt. Félbeszakította az ábrándozásomat. Elzártam a vizet és magam köré tekertem egy törölközőt. Mikor nem számítok semmire/senkire akkor jelenik meg. Lesiettem a lépcsőn és kinyitottam az ajtót. Egy nő állt ott. Nem úgy tűnt mint aki sütiket jött árusítani. Elég hivatalosan van felöltözve. -Jó napot, segíthetek? - Néztem rá. Van egy apró sejtésem, hogy nem csak egy délutáni csevejre ugrott be. Ebbe a házba csak úgy nem jönnek emberek. Ide vagy megigézett áldozatok vagy igen kíváncsi egyének jönnek. Ezt a nőt a második kategóriába sorolnám. Miközben rá figyeltem a vizes hajamból cseppek gördültek le az arcomra. Hát, illendő lenne valamit magamra kapnom. Vagy netalán beinvitálnom. Vizesen, hiányos öltözetben egy küszöbön beszélgetést kezdeményezni kicsit érdekesen alakul ez ma délután.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Előszoba Vas. Dec. 01, 2013 5:12 pm
Jeremy & Maud
Nincs szerencsém - bal lábbal indítottam a reggelt és csak rátett egy lapáttal a hangulatomra az, hogy a kávémba cukor helyett só került. Tudtam, hogy feketén kellett volna innom, persze sosem az első ötletet favorizálom. A kedvem nem jobb a megszokottnál és talán csak az tudott némi nyugalmat csempészni belém, hogy Grace nálam töltötte az éjszakát. Egészen más arra kelni reggel, hogy mellettem szuszog, mocorog és néha még morog is valamit az orra alatt. Üdítő, ami azt illeti és bár magamnak is félek bevallani, tény, hogy sokat jelent nekem Grace... ez a fiatal, apuka kedvence kislány, aki sosem kapott annyi törődést és szeretet, mint amennyit megérdemelt volna és nem mellesleg igényelt is. Nyilván azért akadnak heves vitáink, mert én sem épp az az ember vagyok, aki kárpótolni tudná az elvesztegetett, magányosan töltött évei miatt. A szarkazmus az én legjobb barátom és imádjuk húzni Gracie agyát, aki aztán kölcsönösen felbosszant engem. De a reggelek mindig mások. A pórusaiból áradó citromillat, az államat cirógató kóbor tincsek... ahogy átfordul a másik oldalára és vállamba fúrja az arcát... nyugalmasak a reggelek, mikor nálam ébred és ez az egyik oka annak, hogy nem tudnám elengedni. Más embernek érzem magam, mikor mellettem van - és természetesen nincs ébren, mert mikor felébred mindig megváltozik és előtör belőle az a karakán hercegnő, akitől minden porcikámban irtózok. Richard felhívott és azt mondta, menjek be a helyi gimnáziumba. Még csak munkának sem nevezném ezt, amivel megbízott, de mit tehetnék? Rábólintok. Sejtheti az ember, hogy ezek a tesztoszteronbetyár srácok, akik a kamaszkoruk végén járnak, nem fognak távol maradni a kábítószerektől, csak mert a mélyen tisztelt hatóság megrázza a fejét és azt mondja: nem szabad, skacok! Nem értek egyet a napjainkban vett módszerekkel, amik próbálják őket a helyes irányba terelni, de... ez én vagyok, és a nézeteim sosem egyeznek másokéval.
Két órámba telt, mire átvizsgáltam az említett személy szekrényét és megbizonyosodtam róla, hogy valóban volt ott egy csomag heroin. Nahát-nahát, Richie ezúttal nem fogott mellé. A főnököm hajlamos minden riasztást komolyan venni és egy hordányi kopóval a helyszínre rohanni, hogy valóban akkora baj történt-e, mint állítják. Ezúttal szerencséje volt, mert ha vaklárma az egész, megkeserülte volna az biztos. John Andrews-t bevittük az őrsre, addig mindenképp, amíg a kedves szülei be nem fáradnak és nem tisztázzák a fiuk drogproblémáit. Richard óvadékot is követelt. Húsz perc múlva már úton voltam a Salvatore birtokra, hogy meglátogathassam ezt a szedett-vetett bandát, akik ide vannak bejelentve, mint egy fedél alatt élő emberek. Emberek? Korántsem. Nekem nem kell bemutatni Damon és Stefan Salvatore-t, ahogy Elena Gilbertet sem. Utóbbiról viszont nem tudok annyit, mint szeretnék és ez bosszant. A városban keringő zavaros pletykák és szóbeszédek pedig nem biztosítanak a teljes sztori felől, ami szintén nincs ínyemre. Ki más vázolhatná fel tökéletesen a szituációt, mint Jeremy Gilbert? Sokat kellett kutatnom az őrs adatbázisában, hogy néhány épkézláb információt összeszedjek róla, végül megtudtam, hogy - mit ad isten! - bizony voltak problémái már korábban a kábítószerekkel, hogy a házuk rejtélyes körülmények között a tűz martalékává vált és hogy hetekkel ezelőtt kirúgták a gimnáziumból. Hm, nem is rossz. Leparkolok a hatalmas, robosztus ház előtt és kiszállok piros Mazdámból. Egy fekete nadrágkosztümöt viselek, egészen hozzánőtt már a szívemhez ez az öltözet, még ha Grace jobban preferálná is a szoknyákat. Nem kimondottan érdekel a véleménye. Blézerem alá egy glockot rejtettem, fatöltényekkel töltve meg azt, bokám köré erősítve pedig nem más, mint egy injekciós tű van verbénával megtöltve, hátha a Salvatore testvéreknek kedve támad uzsonnázni belőlem. A bejárati ajtóhoz érve megtorpanok és mély levegőt veszek. Azzal áltatom magam, hogy az ifjú Gilbert talán már nem is él Mystic Falls-ban, elköltözött és nem kell alávetnem magam az ígérkező tortúrának. Egy frászt - egy aprócska, magabiztos részem kétség nélkül hirdeti, hogy Jeremy-t ebben a házban találom. Kopogok, aztán várok. Bölcsebb lenne már most előhúzni a fegyvert és a vendéglátó homlokához nyomnom. Megeshet, hogy egyből a torkomnak esik a ház tulajdonosa?
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Előszoba Pént. Nov. 15, 2013 11:39 am
Stefan & Damon
Goodbye, Elena!
Kezd untatni a társalgás, és talán egy cseppet idegesít is, így úgy érzem, hamar itt lesz a vége ennek az unalmas és semmitmondó beszélgetésnek. El akarom őt felejteni végleg, és el is fogom, hiszen nem jelent nekem semmit ez a beszélgetés, felesleges időpocsékolás. Semmi több. Csak felzaklat. És feleslegesen sértegetjük egymást, mert kettőnk közül nem én fogom jobban bánni, ha Elena visszatér a jól megszokott és unalmas életéhez, ezzel együtt Stefanhoz. Én pedig szeretnék újra az lenni, aki régen, miközben jókat mosolygok azon, hogy Stefan örök hős marad. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy kitekerjem a nyakát, és én magam érjem el, hogy visszakapcsolja az érzéseit, de ez a gondolat amilyen gyorsan jött, úgy is suhant tova a messzeségbe. Nem adnám meg neki ezt az örömöt, majd jön Szent Stefan, és majd segít neki, vagy bárki más, de tőlem ne várja, hogy segítségére sietek, mert nem érdekel többé. Nem akarom, hogy érdekeljen egy pillanatra is. - elena, nekem ehhez nincs kedvem. Elegem van belőled, Stefanból, és mindenkiből, aki azt hiszi, hogy szerelmes vagyok beléd. Fogd fel végre, hogy felejthető vagy... - Török ki egy kicsit feszültebben, gúnyosabban, mint az egész beszélgetés folyamán bármikor. Kiiszom az italom maradékát, majd az ajtóhoz megyek unottan. Színpadias mozdulattal nyitom ki az ajtót, s mikor Elena közelebb ér, igyekszem nem meghallani amit mond. - Elena, ehhez csak egyet tudok hozzáfűzni. Ha visszakapcsolod az érzéseid, még véletlenül se keress fel... Kérlek, kívül tágasabb! Különben sem érek rá pesztrálni téged... - Szólalok meg ismét, majd mikor távozik, nem szólok, csak bevágom az ajtót. Pár perc alatt visszaszerzem az önuralmam, s rá kell jönnöm, hogy éhes vagyok. Nem Miranda kell, még a végén megölném, és az bizony nagy kár lenne. Különben is élvezem a társaságát, azt hiszem, ha végeztem, beugrom hozzá egy kis nasira, valahogy jól esik vele lenni. Valahogy már. Kikapcsol és képes mosolyt csalni az arcomra, ami furcsa, de néha jól esik...
szavak: 314 zene: Out of Control megjegyzés: Másodszorra megírva tudom, hogy gáz, sorry! credit:
Vampsite
welcome to my world
► Total posts :
1823
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Előszoba Szer. Nov. 13, 2013 9:00 pm
the room's too quiet
DAMON + ELENA
Stefan nevére sok emlék feltört a mélyen elzárt burkomból. Pillanatok tömkelege lejátszódott lelki szemeim előtt, de nem váltott ki belőlem semmilyen érzelmet. Egyszerűen képtelen voltam rá.. Ez történik, ha egy vámpír aktiválja azt a bizonyos gombot, mellyel egyszerűen egy szemvillanás alatt megszűnnek a gondok. Hogy ezt miért nem fedeztem fel hamarabb..? - Óó ugyan. - legyintettem a kezemmel, és a felsőmet lejjebb húztam, hogy a kelleténél is többet mutassak. - Titeket össze se lehet hasonlítani. Ég és föld. - egy kacér vigyort megejtettem, miközben egy rózsaszín hajtincset tekertem a mutatóujjam közé. A selymes hajszál csiklandozta a bőrömet, s áradt belőle az eper illatú sampon. Kinyújtott kezekkel fogadtam el az italt, és rögtön a felét le is húztam. Egy apró fintort vágtam, melyet gyorsan le is mostam az arcomról. - Mi van? - fakadtam ki, és hangos röhögésem betöltötte az egész űrt. Le kellett raknom a félig elfogyasztott poharamat a legközelebbi szekrényre, mert én ezt már nem bírtam. - Ez valami új szextechnika nálad? A kis emberkéddel ezt űzöd? - pillantottam rá kérdőn, és bármit is tettem a vigyort nem tudtam letörölni az arcomról. Hadd legyen áldozat. Hát ez kész. Ennél jobb esti szórakozást nem is találhattam mára. Sokkal jobb, mint Rebekah lakásában dögleni a több milliós antik kanapén kapcsolgatva a brazil szappanoperák közt. Damon önmagából csinált bolondot. Úgy láttam evvel sikerült igazán kihoznom a sodrából. Elküldött. És ahelyett, hogy ellenkeztem, vagy tovább tétlenkedtem volna, teljesítem az óhaját. - Ne felejtsd el.. - lépkedtem úgy oda hozzá, mintha most rögtön le akarnám kapni. - Bármikor felbukkanhatok, s elég egy érintés. - húztam végig az ujjamat a mellkasán. - És máris a tenyeremből eszel. - fordítottam el a fejemet, és kecsesen kisétáltam az ajtón. Kint már a sötétség borította szürkés-kékes fátylát a földre. Az éj bogarai a közelben szüntelenül zengtek, miközben a szél arrébb lökdöste az amúgy is kiszáradt faleveleket. Közeleg a tél..
VÉGE!
▲311▲semmi▲nagyon gagyi
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Előszoba Kedd Nov. 05, 2013 10:14 am
Elena & Damon
El fogom őt felejteni. Többé nem akarom azt, hogy irányíthassanak az iránta érzett érzelmeim. Nem akarom, hogy ismét hathasson rám, és ismét "jobbá" akarjon tenni. Olyanná, aki sosem voltam. Ezért tekintetem hirtelen válik fagyossá. Idegenné, mintha soha nem is lett volna ott az a Damon, aki szerelmes volt valaha is Elenába. Mintha nem létezett volna az a megannyi küzdés érte. Hiszen soha nem érte meg. És soha nem is fogja. Kötődött hozzám, és csak azért mondta azt, amit hallani akarok. De most, hogy ez már nincs, így már döntenem kellett. Talán nem is volt rossz hatással rám, hogy átjött valami mondvacsinált ürüggyel. Még jobban ráébresztett arra, hogy mennyire nem érdekelnek a meséi. - És kimondtad a varázsszót! Voltam! Nincsen semmiféle űr, Elena... Ne hidd, hogy annyira felejthetetlen vagy! Én nem Stefan vagyok... Ne keverj össze minket! - Fintorgok, ahogy a szavak elhagyják ajkaimat. Egy pillanatra végignézek rajta, s a másik pillanatban eldől, hogy játszani fogok. Adom alá a lovat, hogy azt higgye, mennyire szeretem őt. Ebben nagyon ügyes vagyok. Én találtam fel ezt a módszert. Emlékszem, hogy még Lexi is bedőlt a színészi képességeimnek, pedig kábé dupla annyi idős volt mint én...Egy pillanatig elnézem, ahogy Katherine hasonmásaként nézi az egyik festményt, melyet vagy ezerszer láthatott, mégis úgy nézi, mintha annyira érdekes lenne. Ez idő alatt töltök magamnak egy italt, melyet egyből meg is iszok, és csak ez után taszítom a falhoz erőből, de tudhatnám, hogy nem használ. Mégis élvezettel szorítom a falhoz, és bár haragom egy része valós, egy kicsit azt hiszem rájátszom. Hogy miért? Mert unatkozom. - Ugyan Elena, nem vagyok ideges, ne higgy a látszatnak! - Adok neki egy részinformációt, és mikor megjegyzi, hogy a könnyebb utat választottam, akkor csak bólintok, hiszen nem egyszer "kapcsoltam" magam gyilkos fokozatra, mert ez vagyok én. Damon Salvatore sosem fog megjavulni, de ehhez azt hiszem akarom is kellene, bár nem tudom. Elena közel járt hozzá, de a tudat, hogy az öcsikém előbb csalta ágyba ismét, s ez ráébresztett valamire. Ha Elenát akarom, akkor örökké Stefan árnyékában kell élnem, amit nem akarok. Nem akarok egy olyan ábránd lenni, ami csak édes cukormáz, de alatta rothadás vette kezdetét. Nem akarok egy szépen becsomagolt árnyéka lenni önmagamnak, így ki kell szakítanom magamból Elenát örökre. Stefan említése pillanatnyi dühöt ébreszt, de figyelmeztetnem kell magam, hogy elena csak játszik, egy szava sem az, aminek hangzik, azt csinálja, amit én csináltam, amit Katherine csinált. - Miért kell neked Stefan? Mikor én is itt vagyok? Ezt csinálod nem? Ha ő lenne itt, ő lenne az áldozat igaz? Hadd legyek én az! - Szavaim vége egy kissé gúnyosra sikeredett, de nem érdekel, ha kihallatszik, ez csak játék. Semmi több. Ő játszik egy játékot, én is szintén, közben két bourbont töltök, és az egyiket Elenának nyújtom át. - Mit akarsz igazából, Elena? - Szegezem neki az engem leginkább foglalkoztató kérdést, miközben egy kortyot csúsztatok le a torkomon a kellemesen erős italból.
szavak: 478 zene:Out of Control megjegyzés: Ha nem jó átírom!credit: ♥
Vampsite
welcome to my world
► Total posts :
1823
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Előszoba Kedd Okt. 29, 2013 2:11 pm
in the land of gods and monsters
DAMON + ELENA
Valahol a lelkem legmélyén éreztem a küzdését. Sosem nyugodott le, állandóan próbálkozott, hátha tud győzni az ördög felett. De sosem sikerült neki, mert minden egyes elfogyasztott ember után megsokszorozódik a hatalmam. Látásom élesebbé vált, az egész apró bogarak szöszmötölését is tudtam hallani mérföldekkel távolabb, ki tudtam venni, hogy milyen alapanyagokat használt fel a vacsorájához az a család, aki pár tömbbel arrébb élt. Azt akartam, hogy minél jobban szenvedjen, jobban míg mikor csak egy ártalmatlan, mártír emberi életet élt. El akarom őt pusztítani. Az örök szenvedésre fogom őt ítélni, ez rosszabb lesz mint a Pokol bugyrai. Mert itt.. az én szabályaim szerint játszunk. Előttem nem egy férfit láttam, hanem egy megtört, szánalmas egyedet, kinek a szívét nem rég törték darabokra. A szerelem kegyetlen dolgokra képes, és rengeteg áldozatot von maga után. S íme egy példa. A haraggal, a dühvel próbálta leleplezni fájdalmát, de én átláttam ezen a gyenge álcán. Előttem nem tudta megjátszani magát, már túl rég óta ismertem. - Pedig hetekkel ezelőtt még szerelmes voltál belém. De ahogy észrevettem már találtál mást, aki pótolja azt a tátongó űrt a szívedben. - fordítottam neki hátat, és egy közeli festményt kezdtem el tanulmányozni. A szentimentalizmus korában festethették, vagy csak valaki nagyon azt a korszakot akarta utánozni. Egy magányos férfi a tópart szélén ült, felhúzott térdekkel, melyen egy piros napló díszelgett. Valami halványan dereng abból az időszakból, mikor még bejártam az órákra. Ha az emlékezeteim nem csaltak abban az időszakban a szentimentalista költők kivonultak a társadalomból, és a békét, a harmóniát a természet testesítette meg nekik. Semmilyen érzelmet nem lobbantott fel bennem ez a festmény. Egyedül az üresség volt bennem, semmi más. Visszafordultam Damon-höz, ki nem rég jelentette számomra a boldogságot. Én hozzá menekültem, de most már.. az égvilágon.. semmi. Egy szemrebbenés alatt oly közel került hozzám, hogy képtelen volnék a menekülésre. Hátam mögött a falat éreztem, és nem volt kiút. Bájos pillantásomat az övébe mélyesztettem, és tudtam, hogy én győztem. Megnyaltam az ajkaimat, és kívánattal teli tekintettel néztem rá. A nyakam köré erősen összefonta ujjait, és hagytam, hadd tegye azt, amit akart. Tekintetem ijedtté vált, őrülten kapkodtam, mintha csak küzdeni akartam volna az életemért, holott meg se éreztem az egészet. A nagy "csetepatéba" elengedtem a poharat, és a földre érve apró szilánkokra tört. - Upsz. - vigyorogtam, és arrébb léptem, amint elengedett. - Ki idegesített fel ennyire? Tudod velem bármit megoszthatsz. - döntöttem immár a vállamat a falnak, és a csípőmre helyeztem a kezemet. Végignéztem rajta, és be kellett vallanom, hogy eszméletlenül jól festett. Helyes, szívdöglesztő, az egész pasas tiszta misztikus ebben a fekete szerelésben. - Most már te is a könnyebb utat választottad? - szűkültek össze a pupilláim, és úgy meredtem rá tovább. Nem.. ő érzett, hisz haragos, dühös volt. Szíve legmélyén biztos bosszút akart állni rajtam, de bizonyosan valami visszatartja őt. Talán az irántam érzett szeretete? Remélem, lemondott arról, hogy én valaha is visszatérek a régi énemhez. Undorító, inkább önként, és dalolászva fedem fel magamat az égető napsugárnak, mint sem újra hagyjam, hogy újra, és újra az érzelmek miatt a föld alá legyek döngölve. - Amúgy Stefan nincs itt valahol? Ő biztosan szívélyesebben fogadna. - megejtettem egy gunyoros mosolyt, és nem tagadhatom, hogy rohadtul élveztem a fölényt.
▲526▲semmi▲bocsi a késésért
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Előszoba Pént. Okt. 04, 2013 11:30 am
Elena And Damon
Szerettem egy nőt. Képes lettem volna miatta jobb lenni. Emberibb. "Szerethetőbb". Jó fiú. Mint Stefan. De mindennek ellenére neki Stefan kellett. Beleadtam mindent, mégsem volt elég. Ezért nem szeretem az érzéseimet. Hogy milyen férfivá váltam Elena mellett? Várjunk csak? Nem is voltam férfi mellette. Csak egy idióta voltam, semmi több. Egy idióta, aki azt hiszi, övé lehet a lány, pedig a lány már akkor tudta ki kell neki. Csak játszott, ahogy Katherine tette. Neki is Stefan kellett, ahogy Elenának is ő kell. Többé nem követem el azt a hibát, hogy szeressek. A szerelem szívás. Beleadod minden emberséged, kifordulsz magadból, hogy megfelelj, majd rájössz, hogy mindez felesleges volt. Álom csupán. Egy tévedés. Semmi több. Kizártam. Eldobtam. Hogy mit is? Az érzelmeket. Igen azokat a felesleges emberi dolgokat, amik meggátoltak abban, hogy az lehessek, aki vagyok valójában. Egy gyilkos. Egy ragadozó. Egy gyilkos. Ez vagyok én, és ez is voltam... Az emberi felem még egyszer megpróbálta. Hatni akart a bennem lakozó gyilkosra, de képtelenség. Élvezettel oltottam ki hosszú idő óta annak a nőnek az életét a sztrádán. Élveztem, ahogy a vére új erővel tölt fel, ahogy átszáll belém az élet, felélesztve a gyilkost. Életre keltett. - Semmi közöd hozzá, hogy mikor mit teszek - Válaszolok első kérdésére ridegen, miközben őt figyelem. Valahol az elzárt emberi felem kiáltozik, hogy szereti, de a démon nem engedi a felszínre. Ölök. Igézek. Ez vagyok én. Egy vámpír. Akit nem érdekel semmi és senki. - Akkor semmivel sem vagy jobb, mint Katherine... Sőt! Inkább egy olcsó másolat vagy, semmi több, szóval még gyakorolj kicsit, és próbáld újra - Hangom csak úgy csöpög a gúnytól. De ami tény, az tény. Katherine védjegyévé vált.
Csak egy olcsó másolatot látok. Egy nőt, aki megpróbál olyan lenni, mint az 500 éve született elődje, de nem nagyon megy neki. Vérszomj. Igen ez az, amit kivált belőlem. Undor. Ezzel párosul. Majd eszembe jut, milyen ínycsiklandozó vére volt, míg ember volt. Talán vele is azt kellett volna tennem akkoriban, amit most Mirandával teszek... Mindenki jobban járt volna. Főleg én és az öcsém is. De az a drága kisöcsém kihasználta a testvéri kötelékünket, megjegyzem egész ügyesen. Talán hagynunk kellett volna ezt a kisvárost. De utólag könnyű okosan gondolkodni, nem igaz? - Nem gonosz vagyok, hanem bunkó. És tudod miért? Mert nem kedvellek... Talán... Ja, nem mégsem, tévedtem - Mondom ki, és szavaim olyan őszinték, hogy el is hiszi. A gyilkos beszél belőlem. Ilyenkor semmit sem érzek. Így a legjobb. Élvezem ezt a létet, a pohár elvételére fintorogva töltök még egy italt magamnak, amit ki is iszok, majd még egyet töltök, amit lassan kortyolva fogyasztok el. Szavait hallom, de őszintén nem érdekelnek, mégis belemegyek egy kis játékba én is. Mikor feltesz egy egyszerű kérdést olyan közel suhanok hozzá, hogy testünk összeér... - Elena... - ...ajkaimmal súrolom az övét, hogy ujjaim közbefonják a nyak finom bőrét, hogy szorosabbá válva elzárhassák a levegő útját, majdnem teljesen. - ...nem érdekelsz, nem hiszek neked, szóval keress más palimadarat! Mond mit akarsz, utána tűnj el! - Hangom fenyegető, semmi érzelem nincs benne. Tudja, hogy erősebb vagyok, képes lennék egy másodperc alatt végezni vele, de nem érné meg, a szenvedése, miután visszajönnek az érzelmei... Hogy azt végignézhessem, sokkal jobban érdekel. Nem érzem iránta azt az emésztő szerelmet. Semmit sem érzek. Most olyan, mint Katherine, miért is éreznék bármit is iránta? Egy pillanat tizedrésze, míg fogva tartom, majd elengedem, hogy kezembe véve a poharam, belekortyolhassak. Visszapillantok a nőre, bunkó módon nem adok neki italt. Kérdő tekintetem válaszadásra sürgeti...
A zene dallamára kopogtatom az ujjaimat a bőr kormányon, miközben Rebekah villáját szuggerálom tekintetemmel. Fogalmam sincs, hogy mi tévő lehetnék, de abban biztos vagyok, hogy nem akarok egy percnél se többet oda bent eltölteni. Kérded mégis miért? Hisz minden benne van, amire egy egyszerű halandó álmodozik. Szobái modernek, és tágasak, van medence, tiszta pompa és fényűzés. De hamar rá lehet unni, igazából nem is használom ki ezeket. A lényeg, hogy fel legyen szerelve a megigézhető kis emberekkel, nehogy éhen haljak. Bár.. valljuk be, hogy ennek az esélye egyenlő a nullával. Egy hirtelen ötlettől vezérelve jutok el a Salatore birtok meglátogatásának a döntéséhez. Úgyis rég láttam már a kedvenc testvérpáromat. Vajon épp melyikük van otthon, akivel elüthetem az időt? Damon? Úgyis szórakozós kedvemben vagyok, és elvileg a pasim, vagy valami ilyesmi. Bár, azóta nem beszéltem vele, hogy ismét össze szűrtem a levet az öccsével, na de.. most komolyan egy olyan esélyt, ki hagyott volna ki? De ott van Stefan is. Megismételhetnénk a múltkori alkalmat, megnézném az arcát, hogy mit szól ahhoz, hogy kikapcsoltam az emberségemet. Mondjuk fel nem érek hozzá, a nagy ripperhez, én inkább az utolsó cseppnyi vért is kiszipolyozom áldozatomból, nem jutnak olyan aberrált gondolatok az eszembe, hogy darabokra kéne őket tépnem. Legózni akar velük, vagy mi? Vagy csak túl sok Alkonyatot olvasott, és úgy véli, hogy csak így halhatnak meg? Bár ahhoz kell a tűz is.. Lebuktam, anno én is belekóstoltam a könyvekbe. Hamar telnek a percek, és mire feleszmélek, már a panzió előtt parkolok. A külseje nem hívogató, s nem barátságos, inkább rideg. Kezdjük avval, hogy hatalmas területen fekszik, és az erdő öleli körül. A fák ágai lekonyulnak, eléggé ápolatlanul festenek, s emiatt épp olyan kísérteties. Habár ép ember nem jár erre, szomszédok sincsenek, eléggé egy elkülönített helyen helyezkedik el a lakhelyük. A kocsiban gyorsan leellenőrzöm még a hajamat, és egy réteg vörös rúzst kenek az ajkaimra, kihangsúlyozva őket. Kiszállva a járműből megigazítom fekete csipkés felsőmet, majd végignézek magamon. Feszülő farmer, mely kimutatja izmos vádlijaimat, és egy szintén fekete magassarkú. Ha valamelyik fivér ennek nem esik az áldozatává, akkor ott komoly bajok vannak. Az ajtóhoz érve nem bajlódok a kopogtatással, a csengetéssel, vagy az ehhez hasonló emberi szokásokkal. Halandó nem lakja a házat, ergo szabadon be és kisétálhatok, beinvitálás nélkül. Habozás nélkül nyújtom a kezemet, hogy benyissak, mire helyettem kinyitják. Hmm.. számítottak rám? Annál jobb! Egy fiatal lány jön velem szembe, úgy nálam pár évvel fiatalabb lehetett kinézetre. Kiguvadt szemekkel bámulok utána, majd egy gunyoros mosollyal az ajkamon fordulok vissza Damon-höz. Ilyen hamar lecserélt? Hadd ne sírjam este tele a párnámat. – Na mi van, újonnan pedofilnak szerződtél le? – szó nélkül belépek a házba, s végigsimítok a felkarján mikor mellette haladok el. Olyan távolságtartó, és visszautasító.. Meg is kapom egyből a válaszomat a fel nem tett kérdésemre, mintha csak a gondolataimba olvasott volna. A fenébe! Tud a kis együttlétemről? Stefan árulkodott, vagy valaki más van a dolgok mögött? Nem lehetett senki más, tehát neki volt biztos nagy a szája. - Szögezzük le az elején. Nekem nincs pasim, sosem volt, s nem is lesz. – forgatom meg a szemeimet, és teljesen Damon felé fordulok a kezemet a csípőmre helyezve. – Csak alkalmi szex társ. – kacsintok rá, s benedvesítem a számat. Utálom, ha kicserepesedik, bár mondjuk, az sem segít rajta, ha állandóan kenegetem különböző kozmetikumokkal. Mindegy, nem érdekel. Beljebb követem őt az előszobába, és a szokásos whiskyjét húzza elő. Komolyan ebből sosem fogy ki? Mennyit kell rendelnie havonta, hogy állandóan legyen tartalék? - Miért vagy velem ilyen gonosz? – biggyesztem le az ajkaimat, akárcsak egy kisgyerek, ki nem kapja meg a kiszemelt játékot a boltban. Habár én nem csapok ki akkora balhét, az eléggé nevetséges lenne, ha a földön fetrengenék, és üvöltöznék. Ettől inkább megkímélném Damon-t. - Kösz, szívesen elfogadnék egy italt! – horkantok fel egyet, és kiveszem a kezéből a poharat. A falnak döntöm a hátamat, és belekortyolok. Hmm.. ez aztán az ital, tényleg sosem lehet ráunni, habár én inkább vodkás párti vagyok. - Ha azt felelném, hogy téged akarlak, elhinnéd? – húzom egy kicsit az agyát, és kiiszom az utolsó kortyot is a pohárból. Remélem, tudatosul benne, hogy nem tervezem egy hamar elhúzni innen a csíkot. Megrázom a poharamat, jelezve a kérelmemet az újratöltéshez. Ha valaki ennyi alkohollal rendelkezik, azt ki is kell használni.
Nem is tudom, miért ragaszkodtam az emberi felemhez, hiszen semmi szerethető nem volt benne. Elpuhultam, mert hittem valamiben, ami a mostani eszemmel esélytelen, és az is lesz. Kellett pár átmulatott éjjel, és pár szerencsétlen áldozat, aki megváltoztatta a nézeteimet. Bár már akkor közel voltam hozzá, mikor tudatosult bennem, hogy Elena sosem fog engem választani, mert Stefan mindig is jobb lesz számára. Akkor szíven ütött, mert igen... Van szívem, csak elzárva tartom, egy kis dobozkába valahol jól eldugva. Mára már ez vagyok én. A gyilkos ragadozó, akinek nincs lelkiismerete. Unott arccal fordulok balra, ahol Miranda fekszik. Alig egy hete, hogy megismertem azon a bulin, de bevállalós egy lány, de persze azt se felejtsük el, hogy a vére isteni. Szívem szerint addig szívnám, ameddig lélegzik, de akkor nem lenne értelme. Így legalább én is szórakozom, míg egy két zavaró tényező szemét rettenetesen szúrni fogja a látvány. Csodálkozom, hogy Stefannak még nem tűnt fel... Megvallom őszintén hiányzik a szentbeszéde, mikor arról akar meggyőzni, hogy én jobb vagyok ennél, meg blablabla... Csak ugye sosem figyelem mit mond, mert nem érdekel. Talán feladta. Talán rájött, hogy nem érdemes rám pazarolnia az idejét. Talán észhez tért. Felkelek, majd magamra kapok valamit, majd a kávémat töltöm ki magamnak, mikor megjelenik Miranda, hogy mennie kell. Kicsit sajnálom, de már egy harapásra sincs idő, így hosszú csókkal köszönök el tőle. - Szia édes! Este látjuk egymást! - Varázsolok egy bájos mosolyt az arcomra, amíg el nem egy. Ez a színészkedés része a legnehezebb.
Ennek is csak akkor van értelme, ha van valaki a közelben, különben az egész értelmét veszti. Még egy pillanatig nézek a lány után, majd csuknám be az ajtót, hogy elfogyaszthassam a tasakos "ételemet", ami cseppet sincs ínyemre, ám megjelenik az a nő, akire cseppet sem vagyok kíváncsi mondjuk úgy... Soha?! - Mit akarsz?! - Komorodik el az arcom, majd beljebb megyek. Biztos vagyok benne, hogy nem fog tágítani. Nem értem mire jó ez. Mindig megzavarni a nyugodt és tökéletes életemet. - Ha a pasid kellene, nincs itt. Talán észhez tért... - Jegyzem meg félvállról, mert igazából egyáltalán nem érdekel. Unottan iszom ki a bögréből az engem éltető vörös nedűt, miközben bemegyek a hatalmas nappaliba, és ledobom magam a kanapéra. - Elena? Mond mit akarsz, aztán húzz el... akárhová! - Szólalok meg röviden, miközben végig mérem őt. Az emberi felem érez iránta, de az aki most vagyok nem engedi. Hangom rideg, kimért és elutasító, ezzel jelezvén azt, hogy nem látom szívesen. Nem is akarom látni, s most fordult meg a fejemben az, hogy el kellene mennem a városból egy időre. Hosszú időre. Nem tudom, talán meg is teszem. Whiskey-t töltök magamnak, majd belekortyolok. Most végre az a Damon lehetek, aki akkor voltam, mikor megismertek. Mikor azzal akartam bosszantani a kisöcsémet, hogy megigézem a kis barátnőjét, és táplálkozom belőle. azok a régi szép idők mennyire hiányoznak. Vagyis hiányoztak, mert azt hiszem visszatérek az akkori önmagamhoz. És egyre jobban haladok...
- Amikor épp nem pofozkodik akkor igen, tényleg vadító - jegyeztem meg, bár meg kell mondjam, egyre inkább kiábrándító a helyzet. Persze megérdemeltem azt a pofont, de... most, ahogy elhangzottak szavai, ahogy egyre inkább haladtunk előre, ahogy azt mondtam, hogy a saját testvérem az ellenségem... valami hirtelen megvilágosult az elmémben, és nem eresztett. Muszáj... tennem valamit. De nem azt akarom, amit eddig akartam. Már mást akarok. Sokkalta inkább... valami egészen mást.
Ahogy elléptem mellőle a karós jelenet után, hallottam még, hogy azt mondja, mennyire unja, hogy mindig ő rúgja szét az én seggemet. Hát... ez Damonre vall. Vagy megmenti a seggemet, vagy szétrúgja, egyéb választás a hosszú évek alatt sem adódott, de már bánja a fene...! Egyáltalán nincs hangulatom ehhez a beszélgetéshez ahhoz képest, hogy az előbb még olyan lelkesen döftem át a gyomrát azzal a széklábbal. De talán tényleg... valaminek eljött a vége. És annak a valaminek le kell záródnia, méghozzá nemsokára. Vagy most. Minden fejben dől el először. És az én fejem most készen áll dönteni. Feltápászkodó alakjára néztem, és elfordítottam a tekintetemet. Hosszú idő óta most néztem először a valódi Stefan szemeivel, és a fejemben csak az himbálózott, hogy én engedtem ezt az egészet. Én tűntem el. Én engedtem utat nekik. És szinte én üldöztem Elenát a bátyám karjai közé. És ahogy visszafordultam felé teljes testemmel, végignéztem arcán, valami megvilágosult bennem. Már nem érzem mindazt, mint régen. Már csak azért csinálom mindezt, mert valamiről megszoktam, hogy végre az enyém, és nem Damon-é... de egy nőről nem beszélhetünk úgy, mintha egy tárgy lenne. Ebben az esetben mégsem tehetek mást. Mert így volt. Elena az enyém volt. És most a bátyámé. És ez olyan felismerést keltett bennem ami hosszú idő után száműzte a ripper énemet pár perc erejéig. - Én... nem szeretem Elenát... - tört fel belőlem a felismerés, és lehunytam a szemeimet. Ahogy Damon beszélt róla... a vámpírról, aki más, mint az előző Elena volt... vadítóbb... nem... nem szeretem ezt az Elenát. És ha ő Elena... akkor már Elenát sem szeretem. Nyeltem egyet, majd megfogtam a tequilás üveget, és a változatosság kedvéért azt húztam meg. - Tiéd a pálya, bátyám... - bámultam az üveget, még mindig ledermedve, hogy milyen felismerésre tettem szert. Nem, ennyi idő után már nem köthetem az ebet a karóhoz. Ez az Elena... nem az az Elena, akit én szerettem. És ha az az Elena már halott, ha már soha nem lehet olyan... akkor legyen hát az én szerelmem is halott. Bár... ki tudja? Talán csak egy újabb trükk, hogy eloszlassam a bizalmatlanságukat? Higgyék csak azt, hogy nem zaklatja őket senki? Talán pont ez kell nekem. Ha nem gyanakodnak, én is előrébb jutok. Mert már volt egy bizonyos sejtelem a fejemben, ami arról árulkodott, hogy NEM a szerelem az, ami kettejüket olyannyira összeköti. De abba nem vághatok bele egyedül. Nem fogok ajtóstul rontani a házba. Idő kell hozzá. És ezzel kockáztatom, hogy mindent elveszítek, de ha ezt az Elenát nem is, a régit vissza akarom kapni.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Előszoba Csüt. Május 02, 2013 4:50 pm
Stefan & Damon
Stefan hangjából kihallatszik az elfojtott düh, ami egyrészt megmosolyogtat, másrészt elkeserít, mert már megint itt tartunk. Tudom, hogy én voltam az, aki azért érkezett Mystic Falls-ba, mert tönkre akarta tenni a fivére életét, de annak a tervnek már régen annyi. A testvéremnek akarom Stefan-t, nem vetélytársamnak vagy ellenségemnek. Ennek ellenére éppenséggel nem akarnak teljesülni a kívánságaim és helyette veszekszünk, vetekszünk és harcolunk egymással az öcsém és én. Mindez pedig miért? Egy nő miatt, aki egyszer már tönkretette a kapcsolatunkat. Ha őszinte akarok lenni, nem Elena volt az a nő, aki 1840-ben padlóra vágta a testvéri szeretetet köztünk, de valaki, aki kísértetiesen hasonlít rá és ez éppen elég. Nem kellett volna hagynunk és ebben a mostani helyzetben is több ezerszer fordul meg a fejemben, hogy lemondok Elenáról, ha ezzel visszakapom Stefan-t. De mi a garancia arra, hogy az öcsém nem csap le rá azonnal és keseríti meg hátralévő napjaim mindegyikét? Ez baromság! Én vagyok az önzőbbik testvér. Én vagyok az, aki tönkreteheti a másik életét és nem pedig Stefan. Időpocsékolás ezen gondolkozni. - Kevésbé tetszik - ízlelgetem, amit mondott és nem tagadom, jó ezt hallani, bár kételkedek - Nem tudom elhinni, hogy egy kicsit sem örülsz ennek. Gondolj bele! Örökké fog élni, meg tudja védeni magát, ráadásul sokkal belevalóbb lett. Mondom, imádtam a régi énjét, de ez az új... vadító - talán nem ez a megfelelő szó, de a lényeget érteni fogja. Pont Stefan ne értené, mit akarok ezzel mondani?
Valójában egyedül Elena az, aki el tudná dönteni ezt az egészet. Ő az, aki ki adhatná egyikünk útját és ha ezt nem teszi meg kellőképp hatásosan, addig az egyikünk mindig is rágni fogja a fülét. Tudom, Stefan nem az a fajta, de... elég az mindkettejüknek, hogy naponta, esetleg kétnaponta látják egymást és máris előtörnek a régi emlékek. Dühít a gondolat, hogy közös múltjuk van és hogy talán még éreznek valamit a másik iránt. Öcsém arcát látván pedig képtelen vagyok magabiztosan kijelenteni, hogy csak engem szeret - mert biztos, hogy nem így van. A levegő bennragad tüdőmben, izmaim pedig megfeszülnek, mikor Stefan teljes erőből gyomromba szúrja a szék lábát. Későn kapcsoltam, túl későn, pedig ez ritkán szokott előfordulni. Kezeim automatikusan kulcsolják körbe a fát és erőtlenül próbálok annyi energiát kisajtolni magamból, hogy kihúzhassam azt húsomból és egyéb belső szerveimből. Sikertelen minden igyekezetem. - Tulajdonképp, az eltűnésed... hozott össze... minket - szűröm fogaim közt, majd egyik kezem vállára csúszik, rámarkolok a pólójára, már amennyire tudok - Nem lehetne, hogy... tűzszünetet tartsunk, öcskös? Unom már, hogy mindig... mindig szét kell rúgnom a seggedet - ajkaim vigyorba rándulnak, de ennél nagyobb visszavágásra most nem telik. Mellesleg, nem szándékom jelenleg, hogy oda üssek, ahol fáj neki... tényleg örülnék egy kis békének. Megszabadulok a szék lábától és hirtelen minden könnyebb lesz - én mégis térdre zuhanok és levegő után kapkodok. Utálom ezt a helyzetet, de mégis mit tehetnék most? Egyenlőre gyenge vagyok, főleg mert próbálom csökkenteni az embervér-fogyasztást. Elena kedvéért. Minél több mindent teszek érte, annál nagyobb papucsnak érzem magam és néha arra gondolok, jobb lenne nélküle - utána persze rádöbbenek, milyen fontos is nekem és hogy nem bírnám ki a hiányát. - Van, amire nincs magyarázat. Egyébként is, hogy tervezed ezt a detektívesdit, hm? Kifaggatod? Nosztalgiáztok kicsit a hátam mögött, hátha újra beléd esik? - felvonom szemöldökömet és nagy nehezen feltápászkodom a földről - Aljas egy húzás lenne, Stefan - véres pólómra nézek, aztán felindultan sétálok el a whiskey-s üvegért, hogy jól meghúzzam és kicsit eltereljem gondolataimat Stefan terveiről.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Előszoba Csüt. Május 02, 2013 7:50 am
damon + stefan
we are enemies, brother
- Hát eléggé rossz úton haladunk, ha Elena már csak rólad juthat eszembe - mondtam meglehetősen fintorogva. Persze mindannyiunk tudhatta, hogy ez böki a csőrömet, méghozzá igencsak rendesen. Lehetetlen, hogy legyen kettejük között bármi. Mert mégis... mi a fenétől? Oké, Damon szereti Elenát... talán úgy, ahogyan én szeretem. Azt nem ismerem el, hogy nálam jobban szereti. Mégis, csak azért szeretné jobban, mert ő képes lenne lemondani róla csak Elena boldogsága miatt? Ez nem Hollywood, mi nem pénzt keresünk ezzel a szerelmi drámával, te jó ég! Mégis, be kellene már ismernem, hogy ami elveszett, azt nagy eséllyel nem fogom visszakapni. Sem így, sem úgy... de hát... van ez így. Ez egy röhejes közhely.
Próbáltam rá úgy nézni, mint aki nem akarja rögtön belefojtani két centi whiskybe, de ezúttal úgy tűnt, sem én, sem ő nem lesz az a fél, aki enged a másik akaratának, vagy éppen... azt mondjuk a másiknak, hogy "Neked van igazad." Persze... ezzel olyasmit ismernék el, amit amúgy nem akarok. És jobb is, ha hozzászokik, hogy vagy ilyen vagyok, vagy semmilyen. Én inkább az előbbire szavazom, mert az utóbbihoz legalább meg kellene ölniük. Szóval törődjünk bele, hogy itt körülbelül élet-halál harc lesz azért, hogy kié legyen az utolsó szó. - Hm, szóval szereted ezt az Elenát... őszintén szólva, nekem épp kevésbé tetszik - masszíroztam meg arcomat, és éreztem gyűrűm hideg érintését az arcomon. Hát igen, kesernyés emlékek, még múltkor, a Grillből. Amikor néhány szemtelen megjegyzés miatt Elena kiosztott nekem egy igencsak jól sikerült pofont. De arról vajon tud a kedves bátyám, hogy utána alig fél perccel már egymásra tapadtunk, mint két... jaj, nem találok megfelelő hasonlatot! Bár túl aljas húzás lenne most ezt felhozni. Ez olyan, mint a romantikus szappanoperák egyik fő célja: szétválasztani a fő szerelmeseket mindenféle ármánykodással. És én nem ilyesfajta eszközökkel fogom ezt elérni. - Ha őszinte akarok lenni, igen... lenne itt valami... ami eléggé sürgős, és ha már itt vagy, nem bírom ki, hogy ne tegyem meg - sóhajtottam fel, és egy mozdulat múlva már hallhatott egy törést... a szék megszabadult az egyik lábától. A következő pillanatban pedig már ott álltam Damon előtt, és kidülledt erekkel a szemem alatt, a gyomrába vájtam a karót, míg másik kezem a vállán pihent meg. - Valamit jegyezz meg, bátyám... most már ellenségek vagyunk... mindaddig, míg rá nem jövök, Elenában hirtelen miért mozdult meg ennyi érzelem irántad... - csavartam egyet a karón, de nem néztem testére, csupán az ablakokat figyeltem. - Vagy csak én nem tartom ezt olyan... szokásosnak? Egyszer én, másnap már rögtön te? És ne mondd nekem, hogy az eltűnésem ideje alatt ennyire összemelegedtetek... - engedtem el, és egy rántással tűntettem el belőle a karót, hogy egy sóhajjal elsétáljak mellőle.
// Sorry, Stefan kissé zabos... :$
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Előszoba Hétf. Ápr. 29, 2013 3:28 pm
Stefan & Damon
Milyen szép is tud lenni a magány, ha épp szingli vagy, esetleg örök életedre mellőznöd kell a szerelmet! Ismerek ilyen embereket, voltaképp apám is ebben a szituációban volt annak idején, merthogy anyánkat mi is ritkán láthattuk, nemhogy az öregem, aki kénytelen volt elviselni felesége hiányát! Borzalmas lehetett, több ízben is, merthogy szex nélkül az élet véleményem szerint értéktelenné válik. Nem mondom, hogy nem tudnék akár éveket és évmilliókat várni Elenára, ha ő netalántán cölibátust fogadott volna, de ahhoz kétség sem fér, hogy egy-egy affért még ápoltam volna mellette más nőkkel. Én egyszerűen ilyen vagyok, ezen a téren képtelen a változásra. Mindenkinek el kell fogadnia, ha pedig nem... nos, arra az ajtó! Nem tudom, hány korty whiskey-t borítottam még magamba, mire megjelent fivérem és egy csípős megjegyzést hintett felém. Kezdem már megszokni ezt a nyers modort, amit magára öltött, közvetlenül azután, hogy újra olyanná vált, mint amilyen Chicago-ban is volt. Csak nézem őt és nehézkesen hiszem el, hogy egykor még igazi testvérekként szerettük egymást, nem pedig megtűrtük a másikat, mert muszáj volt.
Az üveget a kanapé mellé teszem, bár kis híján felborítom. Pislogva állok fel és nyújtózkodom, nem törődve azzal, hogy Stefan minden vágya most lelkem sárba tiprása. Hiába strapálja magát, korántsem olyan könnyű engem elkeseríteni, mint azt hiszi, főleg nem ezzel a mostani helyzettel, amit ő cseppet sem vél valódinak. Miért ne szerethetne engem Elena? Miért kell bármi bibinek lennie ahhoz, hogy ez megtörténhessen? Ahogy ezen gondolkozom, egyre több indulat gyülemlik bennem, amit sikeresen elfojtok. - Pedig azt hittem, legalább egy kicsit örülsz nekem. Tudod, eszedbe juttatom Elenát... a múltatokat meg ilyesmik - vonok vállat, majd megvakarom tarkómat és figyelem, ahogy tölt magának egy pohár whiskey-t. Hogy hiányolom-e a régi Stefan-t? Hogy bánkódom-e, amiért kiveszett belőle minden érzelem és tapintatosság, amitől ő volt Stefan Salvatore? Őszinte leszek, kicsit talán közelebb állt a szívemhez, mint ez a mamlasz, aki próbál belsőleg a klónommá válni. Mégis mit hisz, mivel lesz jobb? Habár, köztudott tény, hogy a nők jobban csípik a bajkeverőket, mint a papucsokat, mint amilyen Stefan is... volt. Tényleg elég rusnyán nézhetek ki, ha már Ő is észrevette, szóval elhatározom, hogy amint elhúzott innen, keresek egy tükröt és szemügyre veszem magam. Hallatok egy hangos torokköszörülést, ezzel is leplezve, mennyire ideges és stresszes vagyok amiatt, amit mond. Komoly problémáim lehetnek, ugyanis ez ritkán fordul elő az esetemben, de... az Elenával történtek engem is éppúgy felkavartak, főleg, hogy ő így nem boldog. Illetve, tudom mennyire szeretne újra ember lenni és megőrjít, hogy nem segíthetek rajta. - Igazából sokkal üdítőbb a társasága. Nem mondom, hogy nem szerettem azt a bájos kislányt, aki volt, de... tudod, ez a vadság valahogy jobban bejön - halvány mosolyt ejtek, de sokkal könnyedebb ez, mint Stefan pengeéles, gúnyos vigyora. Milyen szívesen letörölném azt a helyéről! - Csak azért jöttél, hogy ahol csak tudsz beleköss az egyébként pöpec kapcsolatomba, vagy van valami oka is annak, hogy élvezhetem a társaságodat? - vonom fel szemöldökömet és közelebb lépek hozzá, hatalmas késztetést érezve arra, hogy a torkának ugorjak.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Előszoba Vas. Ápr. 28, 2013 7:11 pm
Damon + Stefan
Valami isteni csoda történt, hogy nem futottam bele Damonbe jó néhány napja. Ez már rekord, ahhoz képest, hogy egy házban lakunk, és hát... hm, talán túl feltűnően kerülöm? Vagy Ő kerül engem? Mondjuk azok után, hogy az exemmel szokott áldozni a szerelem oltárán, jobb is, ha nem kerül a szemem elé. Még a végén leírhatatlan következményei lennének annak a tesó-találkának. Talán nem is volt itthon. Azt viszont nem akarom tudni, hogy hol járkált, mert meglehetősen undorodtam a gondolattól, hogy az én egykori szerelmemet fogdossa. És ilyenkor felmerül a kérdés: Elena miben más, mint Katherine? Vámpírként valószínűleg már semmiben nem lesz az. Talán ez csak előítélet, de... másrészről nagyon is van egy ilyen sejtelem bennem. Na jó, inkább nem eszem magam. Eszek valaki mást. Ripperkedésem sokadik napján éppen ezt is csináltam. Kifogtam valami csinibabát az egyik útszéli bárban, és vigyorogva invitáltam meg magunkhoz. Keverem a kellemest a hasznossal. Csak sajnos most van az a helyzet, hogy nem tudom eldönteni, melyik a kellemesebb: magam alá teperni, vagy kiinni minden csepp vérét, és utána kirakósdit játszani a testrészeivel. Majd eldől még. - Gyere, szépségem - simogattam ujjait, miközben szembefordultam vele, és mindvégig háttal haladtam a lépcsők felé. - Azt akarom, hogy ne ellenkezz semmiben. Hogy te magad könyörögj a folytatásért, ha a nyakadra tapadva szívom a véredet - néztem szemeibe igézően, de ekkor megütötte a fülemet egy másik lélegzetvétel, és rögtön a mennyezetnek szegtem tekintetemet. A bátyám mégiscsak itthon van. Remek. Ennél jobb hírt?
- Menj előre - morrantam rá a lányra, mire megszeppenve, de a lépcső irányába indult meg, én pedig szembefordultam a nappali ajtajával és besétáltam rajta, nagy sóhajjal és zsebrevágott ujjakkal. - Mondanám, hogy roppant mód hiányoztál, de ezúttal mégis inkább sajnálkozom, hogy itthon látlak... testvérem - billentettem oldalra a fejemet, és így cikázott rajta végig a tekintetem, miközben közelebb léptem és magamnak is kitöltöttem egy italt. Ez még egy érdekes menet lesz, de eddig is túléltem a hülyeségeit, ezek után sem lesz másképpen. Bár mintha azt nehezebben viselné, hogy magamtól vagyok ragadozó, és nem azért, mert ő akart ilyenné tenni. - Kissé csapzottnak tűnsz - sóhajtottam fel, belekortyolva az italba. - Nem is lepődöm meg. Elena vámpírként biztosan vérmesebb, mint emberként volt - rántottam meg a vállamat, és egy elbűvölő, már-már gúnyos mosoly jelent meg ajkaimon.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Előszoba Szomb. Ápr. 27, 2013 9:16 pm
Stefan & Damon
Furcsa most számomra ez az egész. Eddig minden ízemben arra vágytam, hogy Elenával lehessek és ennél boldogabb már nem is lehetnék, viszont hatalmas feszültségeket szül mindez köztem és Stefan közt. Vagy csak én érzem azt, hogy szikrázik a levegő, mikor egy helyiségben tartózkodunk? Nem, nyilván neki is szöget ütött a fejében, miért ilyen rossz a közérzete. És gondolom, az sincs ínyére, hogy nyilvánosan mutatkozom a volt barátnőjével - ez pedig a másik: az exével vagyok együtt, akivel ő hónapokig összefeküdt és a lényeg, hogy szeretett. Néha nekem is kétségeim támadnak, hogy talán meg sem érdemlem Elenát, végül rájövök, hogy de igen. Annyi éven át voltam a második... annyi éven át kellett elviselnem a Második szerepét, hogy beleuntam. Érvényesülni akarok! Az egyetlen akarok lenni Elena Gilbert számára és mindent el fogok követni azért, hogy ne kelljen osztoznom rajta! Merthogy sosem tudnék...
Egész nap csak tengtem-lengtem a lakásban és nem csináltam semmit. Illetve, de mégis. Gondolkoztam és piáltam. Már iszonyat régen volt, hogy egy üveg whiskey-t betoltam volna egyes egyedül, főleg mert Elena utálja, mikor iszok - gondolom elfelejti, hogy ránk, vámpírokra kevésbé van hatással az alkohol, mint a halandókra. Szóval iszogattam és elkezdtem agyalni azon, miken mentünk már keresztül, mióta itt vagyunk és hogy mit csinálnék másképp. Voltaképp semmit. Elvégre, ha Stefan nem lett volna együtt Elenával, nem lett volna kihívás. Talán ráuntam volna, talán már együtt sem lennénk... talán fel sem figyeltem volna rá. Bár az utóbbira elég kicsi az esély. Emellett ha Mikaelson-ék nem bukkannak fel a városban, akkor nem következik be az a dolog, amire titkon mindig is vágytam, hogy Elena vámpírrá változik. Rebekah elintézte a kis útonállós manőverével, hogy szerelmem vámpírvérrel az ereiben haljon meg és így olyan lényként ébredjen, amilyen én is vagyok. Köszönöm, Rebekah! Magamban sokszor hálálkodom, még ha tudom is, hogy csúnya dolog a részemről, mert Elenának nem jó így. Nem tehetek róla... Egyszerűen csak az öröklétet akarom vele. Képtelen lennék elviselni, ha lassan és biztosan eltűnne mellőlem, hogy aztán újra körbevonjon a magány és némi kétségbeesés. Sosem találnék hozzáhasonlót és jelenleg nem is akarok. Leszambázok az előszobába a whiskey-s üveggel a kezemben és nagy kortyokat iszok ki belőle. Dúdolgatok magamban, aztán levetődök a kanapéra, hogy eztán onnan figyeljem a plafont. Sok száz éve először érzem magam igazán jól és igazán boldogan. Miért akarnám mindezt Stefan-nek átadni? Miért akarnám hagyni, hogy Elena visszasétáljon a karjai közé?
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Előszoba Hétf. Feb. 11, 2013 6:55 am
We need to talk, Kol. About Klaus.
and please, don't break my brother's neck. I want to do that.
Nem tudom, hogy miért volt mindenki annyira kiborulva a helyzettől... személy szerint, én kedveltem Kolt. Legalábbis így, a "nem törődöm senkivel" fejemmel láttam benne fantáziát. Meg abban is, hogy... a családunk legifjabb tagjai vagyunk. És most mondhatnám, hogy minket nem ért meg senki, de ez nem lenne teljes mértékben igaz. Egy szó, mint száz, talán rá tudom venni, hogy segítsen nekem. De mielőtt bármit is mondhattam volna, megszólalt Damon, és nem forgattam meg a szemeimet, hiszen az soha nem volt szokásom, helyette csak egy bólintó fejet vágtam, de láthatta az arckifejezésemen, hogy mivel nem kérdeztem, nem is igazán érdekel, hogy mi a véleménye az én módszereimről. - Arra vágysz, hogy a te belső szerveidet is Chicago sötét sikátoraiban dobáljam szét? - kérdeztem végül tőle, felemelve a saját teli whiskys poharamat. - Kérlek... én a békésebb megoldásra törekedtem. De ha szerény személyednek egy egyszerű nyakkitörés sem teszi meg, akkor a helyedben vigyáznék, mikor alszol el úgy, hogy én is a házban vagyok - mondtam neki artikulálva, főleg az utolsó két szót hangsúlyozva szemrebbenés nélkül. Blöff, persze hogy az. A testvéri kötelékünk soha nem engedné, hogy bántsam. És a szívem legmélyén ő a bátyám. De... nem tudom, nem is értem, hogy nem akarom itt helyben kitépni a szívét, vagy legalább a nyelvét, amiért úgy elbánt az érzelmeimmel, és elvette tőlem Elenát. Számomra ez nem egy egyszerű továbblépési pont volt. Nekem az életem volt. De igaz... ott csesztem el, mikor megpróbáltam elmenekülni előlük. Ez van. Bele fogok törődni. - Szóval először tudni szeretnéd... oké, akkor a terv a következő lenne, de mély hallgatást kérek cserébe. Nem szeretnélek besúgó módjára egy darab szénné égetni. - Újabb sóhaj. Ezek szerint Kolt nem lesz olyan könnyű meggyőzni. Ez nagy kár... mert valami olyasmire számítottam, hogy ellenvetés nélkül belemegy. Oké, hiú ábránd volt, erre már rávilágított, de mikor újra felálltam, hogy egy kissé bánkódó sóhajjal italt töltsek magamnak, mert az iménti már kifogyott, Damon rögtön elém állt, és elhordott mindennek, ami a szájára jött. Ez a testvéri szeretet olyan szinten szép, hogy már nem tudom mihez hasonlítani. De megvártam, míg befejezte, és csak akkor szólaltam meg végre, mikor hátrébb állt. - Ebben az idiótában jobban bízom, mint benned - mondtam a szemeibe, nem tétovázóan, hanem határozottan, keményen, ahogyan azt a helyzet most megkövetelte. Most el lehetett képzelni. Kolban sem bíztam meg, talán még 30%-kal is sokat mondok a bizalmi mércémen, hát akkor hol állhat az a szint, ahol Damon jelenleg van az életemben? A béka s*gge alatt. - És ha most megbocsájtanál, és ha nincs jobb dolgod, el is mehetnél. Felnőtt vagyok, nem kell az, hogy bébicsőszködj felettem - mondtam, és talán ekkor mondtam ki azt, amit nem kellett volna, hiszen olyasmi jött a számra, ami számomra is fájó volt. - Inkább fogd meg azt az üveget, és vidd a temetőbe. Iszogass a barátod kontójára. - És ha eddig nem, ettől ki fog bukni, de mielőtt tekintete bármit is elárulhatott volna, vagy felfogta volna, Kol felé fordultam. - Szövetséget készülök kötni Hayley-vel. Számodra ismeretlen a neve? - kérdeztem tőle, de fél szemmel Damon arcára sandítottam. Nem kellett volna Rick-et felemlegetnem... de kibukott. A ragadozó bántani akarja őt, már nem fizikailag. - Ha igen, akkor valószínűleg van sejtésed, hogy mit tervez Klaus ellen. Pontosabban, inkább a barátait, a vérfarkasokat akarja segíteni - vontam meg a vállamat .Ennél többet nem mondok, míg nem bizonyosodom meg arról, hogy tényleg mellettünk van.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Előszoba Vas. Feb. 10, 2013 3:22 pm
Kol & Stefan & Damon
We're not gonna back off the cure because you were told one too man scary stories, idiot.
A heves vérhőmérsékletemnek hála, Kol láthatta az arcomon, hogy minden arcmizmom a végletekig feszül, és fogaimat összeszorítottam, hogy hang nélkül tűrjem, mikor azt tette szóvá, hogyan tudott Elena előtt megalázni, a Denver-i kiruccanás során. Ebben a kis kölyökben - még ha a kora nem is azt támasztotta alá, hogy kölyök - csak azt láttam, hogy komolytalan. A családja legifjabb tagja. Ettől fogva egy hülye, idióta kölyök. Nincs is ezen mit ragozni. Hátat fordítottam, mikor Stefan lépteit meghallottam az emelet, majd a lépcső irányából. Azóta nem váltottunk egymással szót, mióta Elena és én közelebb kerültünk egymáshoz. Tudtam, nem fog magához ölelni, és azzal dícsérni, hogy milyen szépen elszedtem tőle a barátnőjét. Próbálom megérteni. De miért én legyek az, aki állandóan megadja magát miatta? Miért mindig én hozzam az áldozatot azért, hogy az öcsém boldog legyen? Stefan, ezt elszúrtad. Te szúrtad el. Én csak ott voltam Elenával. Minden percben, mikor téged keresett. Szóval most mégis miről beszélünk? Milyen kár, hogy ezt nem mondtam ki hangosan. De lesz még rá alkalmam. A megjegyzése nyomán a hideg futott végig a hátamon, és grimaszolva vigyorogtam az öcsémre. - Nyakkitörés? Komolyan? Ez a leggyerekesebb megoldás, ami valaha elhagyta a szádat, Stefan - fordultam végül feléjük, még mindig a whiskyt lötyögtetve a poharamban, némileg unott fejet vágva, majd egyik kezemet a zsebembe csúsztattam. - A nagy rippertől csak ennyi telik? - kérdeztem tőle, némi megvetéssel, tekintetemmel fenyítve őt, de már nem reagálhattam minderre, mert a legifjabb Mikaelson ott termett mellettem, és belém vágott egy üvegdarabot. Nem engedtem meg egy szisszenésnél többet, de szemeimet összeszorítottam, míg a hátamat paskolta meg. Légzésem felgyorsult, és úgy néztem utána, mint egy bedühötött kutya, ami éppen hátulról akar belé harapni. De nem tettem meg, előbb ki kellett rángatnom magamból ezt az üvegdarabot. - Ennyire ne rajongj értem, Mikaelson - mondtam rekedten, és a véres üvegszilánkot a földre ejtettem, minek következtében még szilánkosabbá tört. Ezek nem kedvelnek engem. Stefannak még talán oka is van rá. De Kol... mintha már leverte volna rajtam Denver-t. A felsőmet igazgattam, melyet némi vér áztatott át, de közben fél füllel őket figyeltem. Óvodások. Gyerekes bosszúk. A mennyezetre emeltem a tekintetemet, és lemondóan sóhajtottam, miután Stefan felvázolta, hogy ötlete támadt Klaus ellen, de nem velem szándékozik megosztani, hanem Kol-lal. Ennyit a testvéri szeretetről. Egyébként nem én áldoztam fel szinte majdnem mindig magamat miatta. - Haver, tényleg bébicsőszködni hagytál itt engem? - kérdeztem a semmitől, elnyomorodott tekintettel, szinte még mindig alig fogva fel, hogy Stefan már megint olyasmibe üti az orrát, amihez semmi köze. Legalábbis NEM így! Klaus kiiktatása közös feladat, nemcsak az övé. Kissé nagyra tartja magát. Elismerem, ő egy olyan személy Klaus köreiben, akire az a hibrid barátként tekint, de ezt ki is használhatnánk közösen is. Nem hagytam, hogy Stefan bármibe is belekezdjen, legurítottam az utolsó korty whiskymet is, és lecsapva a poharat a tálcára, visszafordultam felé. - Idióta, ostoba, hülye - címeztem Stefannak, komoly ábrázattal nézve rá mindvégig, és úgy lépkedtem közelebb a trió felé. - Használd végre a fejedet, Stefan! - böktem a homlokom irányába heves mozdulattal, miközben hangomba egyre több hév költözött. - Ne légy itt a megsértődött kiskirály, már régen tovább kellett volna lépned! - hevesedtem méginkább. - Klaus ellen akarsz menni? Egyedül? Egy ilyen idióta segítségével? - böktem Kol felé lekicsinylően, de le sem vettem szememet a fivéremről. - Az első adandó alkalommal el fogja mondani Klausnak, hogy mit tervezel. De csináld! Én szóltam! - léptem ekkor hátra védekezőn. Nem hiszem el... most kellett volna változnia a helyzetnek. Én mindig beletörődtem, hogy Elena Stefant szereti. Stefan nem törődik bele, hogy Elena engem szeret. Ő nem törődik velem. Én viszont még mindig törődöm vele. Hiszen a fivérem.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Előszoba Vas. Jan. 27, 2013 11:05 am
Damon, Stefan. The Salvatore brothers..
Csótányok.. na persze. Nem foglalkoztam ezzel a megjegyzésével, mert nem méltattam annyira, hogy komoly ügyet csináljak belőle. A másik viszont annál jobban megsértett. Mindig is a gyenge pontom volt ha lenéznek Klaus-al szemben. Mindig az ő árnyékában kellett éljek, hiába mészároltam le falvakat, vagy városokat. Ha megjelentem valahol mindig úgy kezeltek, hogy Klaus kicsi öccse. Utáltam ezt. Másrészről viszont... ha jobban belegondolok megvoltak az előnyei is. Nem sokat tudnék felsorolni de a félelem amit éreztek velem szemben biztos a néhány ok közé sorolható.
-Arra gondolsz amivel eltörtem a hátad és megaláztalak Elena előtt? Mert ha arra, akkor megnyugtatlak. Otthon még megvan. – összehúzom a szemeimet figyelmeztetés képpen. Legszívesebben adtam volna neki egy kis kóstolót abból, hogy milyen is vagyok ha épp nem nyugodtan fenyegetek valakit, de nem volt rá időm, mert a lépcső alján már megjelent a családjuk értelmesebb tagja,Stefan. Ez a rivalizálás kettőjük közt pont olyan mint a mi családunkban. Az idősebb testvér és a fiatalabb összevesznek valamin, harcban állnak egymással, aztán kibékülnek egy kis időre, és megint hajba kapnak. Az a különbség köztük és köztünk, hogy mi ezt több mint 1000 éve csináljuk. Szép kis család mondhatom.. de az megnyugtat, hogy ők sem panaszkodhatnak. Amennyi mesét hallottam már a múltjukról meglep, hogy egyáltalán még életben vannak. -Nem sok kedvem volt hozzá, elhiheted. – elővett egy pohár italt. Nekem nem öntött, de meg se lep. A jó modor mostanában nyista. Felálltam és Damon felé vettem az irányt. Megfogtam az előbb az asztalra tett üveget, a mellette lévő poharat, és kiszolgáltam magam, ha már más nem tette meg. Tekintetemet egy pillanatra sem vettem le az idősebbik testvérről. Mindig is úgy gondoltam, hogy ő csak egy sunyi. nagyszájú beképzelt vámpírocska, aki túl sokat képzel magáról mostanában, mióta az övé lett a testvére nője.
-Ne aggódj, Salvatore. Én nem vagyok ilyen kis stílű. Ha bántani akarom, akkor nem fogom elintézni egy nyak kitöréssel. Az túl egyszerű, és fájdalom mentes. – lehúzom a kiöntött alkoholt, a kezemben lévő poharat pedig a földre ejtem. Az persze egyből széttörik, és a földön heverő egyik nagyobb üvegdarabot vámpírgyorsasággal felvéve Damon hasába szúrom. Megfogom a vállát, és hátba veregetem egyszer kétszer mintha semmi sem történt volna. – Ezt még az előző lommentedért, te hős szerelmes. Persze, hogy nekik Klaus problémát jelent. Bevallom, néha engem is a tűréspontom határáig, vagy egy kicsit tovább lök, de mostani viszonyunk jónak mondható. Tisztában vagyok vele, hogy rengetegen próbálják megölni vagy szeretnék megpróbálni megölni, de eddig minden kísérlet sikertelen volt. Most vagy belemegyek az ötletükbe, és segítek nekik, és akkor Klaus megint ellenem fordul, amikor meghallja, hogy ilyen módon árultam el őt, vagy nem megyek bele és akkor ennek a beszélgetésnek csúnya vége lesz. -Nem szándékozom a bátyám ellen fordulni. Akármennyire is szeretném azt a hatalmat, amit ő birtokol, a család szent és sérthetetlen. Nem úgy mint jelen pillanatban nálatok. – a kacsintására elmosolyodtam. Kicsit hiú ha azt képzeli, hogy ennyivel már be is dőlök neki. – Meg amúgy is... nekem mi hasznom lenne belőle? Ha elárulom, akkor nem számíthatok semmi jóra. Ti pedig nem tudom, hogy mit tudnátok felajánlani, ami ennél nagyobb horderejű. – Teszek egy pillantást mind kettőjükre. Önelégültséggel tölt el, hogy csak miattam vannak itt. Ha viszont szeretnének valamit, és komolyan is gondolják, akkor többre lesz szükségük ennél. - Mond el a részleteket és majd meglátom, hogy a kis tervetek mennyire kelti fel az érdeklődésemet. – Akárhogyan is próbálok rájönni, sehogy sem értem, hogy miért engem és miért nem Rebekah-t hívták. Ő se szó se beszéd nélkül belement volna. Ráadásul már mind a kettő fivérrel közelebbi kapcsolatba került ezelőtt, könnyebben szót tudtak volna érteni, mint mi így hárman.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Előszoba Vas. Jan. 27, 2013 10:15 am
We need to talk, Kol. About Klaus.
and please, don't break my brother's neck. I want to do that.
Még reggel intéztem egy hívást Kol Mikaelsonnak. Feltétlenül beszélnem kellett vele Klaus ügyében. Hát igen, mondhatjuk úgy is, hogy a ripperségem minden érzelmet kiölt belőlem. Még a régi jó barátaim irányába is. Amiért talán szégyellnem kellene magam, hiszen Klaus sokat adott nekem. És Rebekah is. De már egyiküknek sem szabadna, hogy jelentsen nekem valamit. Ahogy mondani szokás, a múlt elmúlt, adjunk helyet a jelennek. Valami isteni csoda történt, hogy nem futottam bele Damonbe a napokban. Talán mert nem is volt itthon. Azt viszont nem akarom tudni, hogy barangolt, mert meglehetősen undorodtam a gondolattól, hogy az én egykori szerelmemet fogdossa. És ilyenkor felmerül a kérdés: Elena miben más, mint Katherine? Vámpírként valószínűleg már semmiben nem lesz az. Talán ez csak előítélet, de... másrészről nagyon is van egy ilyen sejtelem bennem. A pólómat húztam fel, éppen, miközben lesétáltam a lépcsőn, és nagyon nagyot kellett szívnom a levegőből, hogy Damon képét meglátva, ne törjem ki rögtön a nyakát. Annyival még jövök neki, és ha most nem is, hát később megteszem. Talán nem lenne jó a legfiatalabb Mikaelson előtt bált csinálni. Hallottam minden egyes, egymásnak címzett szavukat, de túl gyerekesnek tartottam a helyzetet ahhoz, hogy beszálljak a szócsatába, ami lassan kialakult. Van ennél jobb dolgom is. - Örülök, Kol, hogy ilyen hamar vetted a fáradtságot, és idejöttél - biccentettem felé, nem is igazán fordítva figyelmet a bátyám felé. Mert annyi szent, ha hozzám szól, én kitöröm a nyakát. Aztán mondhatni, kvittek leszünk. Ő kitépte a szívemet azzal, hogy elvette tőlem Elenát. Én meg kitöröm a nyakát. Felsóhajtottam, és elvettem egy pohár italt, jóízűen belekortyolva, már-már gondolkodva, hogy megkínálom drága ősi barátunkat is, de végül úgy döntöttem, kiszolgálja magát, ha akarja. Én nem bájcsevejre vágyom. És ezt mindannyian tudhatjuk is. Bár Damon... az Damon. - Bár kikötném, hogy kérlek, ne törd ki a bátyám nyakát. Azt előbb én szeretném megtenni - mondtam negédes mosollyal, mégis figyelmeztetően, mint egy éhező fenevad, aki támad, ha ezt a "megtiszteltetést" elveszik tőle. Azt hiszem, itt lesz az ideje a tárgyra térni. Mert ami azt illeti, nem fogom bírni sokáig a bátyámmal a közös légkört. Félő, ha Kol elkezdi püfölni, nem leszedni próbálom majd róla, hanem beszállok mellé... - Ami miatt idehívtalak, az egy kis... nevezhetjük problémának. A neve Klaus - adtam választ a kérdő tekintetre kis rejtélyes mosollyal, de egy újabb sóhaj következett. Jó döntés volt pont az öcsikét megkérni? Talán Rebekah-val többre mentem volna, benne aztán tényleg nagy tüske van Klaust illetően, mivel már jópárszor koporsóba juttatta a kis királylányt. De Rebekah-val nem volt kedvem momentán cseverészni, az esetleges Elena-ellenes hisztije most nem az én idegeimnek való. Közben azért Damon arcát kezdtem méregetni. Hogy-hogy nincs most Elenával? Érthetetlen az ilyesmi számomra. Mondjuk nem is érdekel túlzottan. Csak valamin jártatnom kellett az agyamat, hogy ténylegesen felbosszantsam magam. És ez tökéletes indok volt. - Ha netán érdekelnek a részletek, azokba is belemehetünk, ha szeretnél egy kis borsot törni a bátyád orra alá törni. Mi, mint családjaink legifjabb tagjai, tartsunk össze a bátyáinkkal szemben - kacsintottam rá, és belekortyoltam whiskymbe. Nem érdekelt, hogy Damon hall mindent. Számomra ő most nem számottevő jelenlévő. És az okokat ő is tudhatja. De persze ez nem jelenti azt, hogy nem fog beleszólni ebbe. Ismerem a bátyámat.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Előszoba 
ღ 
credit: 
||
