Miranda & Damon

✘ Words: 478
✘ Notes: Ne hari a késésért. És az események felpörgetése miatt is bocsi
✘ Music: Up in Flames

Egyre jobban úgy érzem, hogy Miranda lesz a tökéletes áldozat, aki a vérét adja, én megigézem, és azt mondom, hogy megvédem. Ha majd nem lesz rá szükségem, akkor elfeledtetem magam, vagy megölöm. Még nem tudom, milyen kedvem lesz, csak azt tudom, hogy élvezem a társaságát, ahogy érintésem nyomán libabőrös lesz a háta, s észrevétlenül fejtem le róla a nadrágot is, így végre fehérneműben is megcsodálhatom fiatal és feszes testét. Mint férfit, teljesen elcsábított, és egyre jobban érzem a késztetést a vére iránt. Érzem, hogy nem sokáig akarok ellenállni a vérszomjamnak. Mégis csak a nyakát csókolom, mikor hallom szavait. Nem válaszolok rögtön. - Azért az egészet nem... - Válaszolok mosolyogva, hogy ne érezhesse a súlyát, ami pedig igencsak sok van. Ujjai bejárják a mellkasom, és hagyom, hogy lefejtse rólam a mólót, érzem az ajkait a nyakamon, érzem, hogy a vágyaim egyre erősebbek, és ahogy orrom a nyakát súrolja, hirtelen megszédít a vérének illata, egy fél pillanat alatt fektetem az ágyra, hogy ajkaim apró csókkal hinthessék be a felsőtestét, miközben a reakcióit figyelem. Nem felejthetem el, hogy én egy ragadozó vagyok, akinek be kell cserkésznie az áldozatát, aki ezt élvezi. Már nem vagyok kezdő, aki csak úgy nekiesik az áldozatnak, előbb elhitetem vele, hogy csak ő fontos. - Csak te kellesz - Suttogom inkább a vérének, de ő ezt nem tudhatja, hiszen apró csókjaimmal igyekszem minél jobban elterelni a figyelmét, s lassan haladok vissza a hasán felfelé a dekoltázsán át a nyakáig, ahol egy pillanatra megállok, megsimítom az arcát, ahogy testem az övét súrolja, a tekintetét keresem.
- Ne félj! Óvatos leszek! - Suttogom, ezzel megigézve őt, s közben szemeim alatt az erek láthatóvá válnak, s ezzel egyidejűleg szemfogaim is elérik a teljes hosszúkat, és szinte kérdés nélkül lyukasztom át a lány nyakának vékony bőrét, hogy a vére ajkaimhoz érve vegye el részben az eszem. Élvezem, ahogy torkomon végigfolyik a vörös nedű, ügyelek arra, hogy ne menjen sok kárba, s egy pillanatig megfeledkezem a terveimről, de mindez csupán egy röpke pillanatnyi gyengeség, melynek nem engedek, nem ölöm meg őt. Szükségem van rá, mégis addig iszom belőle, amíg el nem ájul. Teste elernyed, és belém pedig valami megmagyarázhatatlan erő költözik a vérével együtt. Ezért szeretem jobban vénából. Élvezem, hogy erősebbé válok, élvezem, hogy egy vámpír vagyok. Hallgatom Miranda egyenletes szívverését, és a neheze csak ez után jön. Beavatni a titkomba, hallgatásra igézni, majd használni őt, mint valami két lábon járó vértasak, ügyelve arra, hogy ne csábíthasson el, mégis ahogy végignézek rajta egy csodás lányt látok, és egy pillanatra mintha megsajnáltam volna. Egy röpke pillanat csupán, semmi több, ahogy nézem a testét, az arcát, majd a fürdőbe megyek egy pillanatra, hogy rendbe szedjem magam. Nem sokra rá hallom meg Miranda motoszkálását, s vámpírsebességgel állok az ajtó elé, hogy még véletlenül se léphessen meg anélkül, hogy megigéztem volna.
- Jó reggelt, Napsugár! - Köszöntöm egy rosszfiús mosollyal, de több szó nem hagyja el ajkaim egyenlőre...