Tárgy: Re: Titkos üzlethelyiség Szer. Júl. 22, 2015 11:32 am
Dr. Silverston && Dorothy
i'm incapable of forgetting you
Annak ellenére, hogy az első csókunk után mennyire összeomlottam, most mégsem tettem így. Pedig sokkal nagyobb csalódás ért engem, mert visszautasított. Nem csak, hogy eltolt magától, hanem visszaállt a régi rend. A magázás. Eltávolodott tőlem. Soha nem fog ez megváltozni, egyszerűen muszáj beletörődnöm. Nem tehetek mást, nem küzdhetek tovább, mert akkor már szánalmassá válnék. William.. akarom mondani Dr. Silverston elutasított. Semmit sem akart tőlem. Két nagyobb szakítson estem eddig túl, de egyik sem fájt ennyire, mint a tegnapi. Pedig nem is voltunk kapcsolatban. Beleéltem magam egy fantáziavilágba, ahol minden tökéletes volt és belezúgtam. De azzal nem számoltam, hogy ami a gondolataimban zajlott le, az minden csak nem valódi. Alig bírtam kinyitni reggel a szemeimet, amikor meghallottam a már ismerős és utálatos ébresztődallamot. Egyből kinyomtam a mobilomat, úgysem volt szokásom visszaaludni. Szemeim sajogtak, hisz sírva ringattam magamat álomba, de legalább tudtam aludni. Igaz kellett hozzá egy-két gyógyszer, de átaludtam az éjszakát, anélkül, hogy felriadtam volna. Miután letusoltam egy kék csipkés ruhát választottam ki és egy piros övet párosítottam hozzá. Igaz, takarítani mentem, nem éppenséggel a legjobb szettet választottam ki hozzá, de meg akartam mutatni Williamnek, jaj nem kezdjük elölről.. Szóval meg akartam mutatni Dr. Silverstonnak, hogy igen is képes vagyok tovább élni az életemet, azok után, hogy visszautasított engem. Nem fogok szétcsapottan megjelenni, hanem a lehető legjobbat próbálom magamból kihozni. Csak sajnos.. tekintetem és arcmimikám egyből el fogja árulni az igazat. Mert lehet, hogy kívülről összeszedettnek tűnök, de belülről darabokra voltam esve. Miután elkészülődtem, nyugodt tempóban vettem az irányt a boltja felé. Még bőven volt időm, sőt egy negyed órával korábban is oda fogok érni. "Nem vagyok bébicsősz, nehogy már én takarítsak, és még vigyázzam őt!" - ez a mondat ütötte meg a fülemet egy ismerős hangtól, amint beléptem a boltba. Most nem csaptam ricsajt, halkan be is zártam magam mögött az ajtót és most már Dr. Silverston fenyegető hangja töltötte be a kis helyiséget. Nem láttam mi történt az eldugott üzletrészben, ahová a múltkor nem tudtam betenni a lábamat, csupán a hangokat hallottam. Nem mozdultam, mert féltem, hogy magassarkúm kopogásával félbeszakítanám őket. A tanárom kiadta a parancsot és másodperceken belül Lukas jelent meg előttem. Tudtam, hogy rólam beszéltek, ahogyan azt is, hogy rám értette azt a mondatot, amit akkor csíptem el, mikor beléptem. Szúrósan pillantottam rá, ahogy elhaladtam mellette, s az ajtó előtt megtorpantam. - Kicsit előbb érkeztem, Dr. Silverston, remélem nem gond - mondatom végén egy apró mosolyra görbültek az ajkaim, melyek nem voltak igaziak. Inkább megjátszottak. Ahogy ránéztem, úgy borult össze minden bennem. Nem tudok én színlelni.. Az érzéseim felé valódiak, miért nem tudom egyszerűen kiverni őt a fejemből? - Igaza volt Lukasnak, nincs szükségem bébiszitterre. Én csináltam a rendetlenséget, tehát én is fogom feltakarítani. Biztosan van jobb dolga... - nem tudom miért védtem őt, hisz szemmel láthatóan ki nem állt engem, mondjuk ugyanez volt részemről is. Annak ellenére, hogy nem ismertem őt, és még soha nem váltottunk kettőnél több mondatot egymással, nem bírtam őt. Nagyrészt a féltékenységem játszhatott közre, hisz irigyeltem, amiért már olyan sok ideje volt Dr. Silverston mellett, és ő a legfőbb bizalmasa.
Tárgy: Re: Titkos üzlethelyiség Szer. Júl. 22, 2015 10:56 am
Éjjel különösen keveset aludtam. Mintha kiment volna az álom a szememből, így már kora hajnalban a reggeli kávé mellett gondolkodtam az elmúlt napok eseményein. Szerencsére minden összetevő meg van a boltomban, amire szükségem van a bájitalhoz, mellyel fájdalommentesen fedhetek el emlékeket, melyek fölé újakat adhatok. Képes vagyok rá. Már csak Lukas-ra várok. Lassan megérkezik. A reggeli rituálém elvégzése után a titkos üzlethelyiségbe megyek. Végig sem nézek a boltomon. Csak feleslegesen idegesíteném magam. Csendesen kutatok az összetevők után, mikor végre lépések zaja üti meg a fülem. Ez biztos Lukas. Léptei könnyedek, mégis határozottak. Tudom, hogy pontos, és itt az ideje egy kis beszélgetésnek. Túl lassan haladok a tervemmel, és most kicsit szeretnék belehúzni. Végre a terveimre koncentrálhatok. Végre elérem azt, amire évtizedek óta várok. - Itt vagyok. Hívtál - csendül fel mögöttem a hangja. Háttal állok neki, de még így s érzem magamon a pillantását. - Pontosan. Feladatod van. Ma még van egy kis elintéznivalóm, Miss Brown is hamarosan megérkezik - sóhajtok fel, majd feladom a keresgélést, és pár üveggel a kezemben sétálok az asztalhoz. Leteszem oda azokat, majd Lukas tekintetét fürkészem. - Mi történt odakinn? - mutat maga mögé, én pedig csak gúnyosan elmosolyodom. - Az lesz az egyik feladatod, hogy segítened kell Miss Brownnak, rendet tenni - hadarom el az első részét a feladatnak, melyre Lukas szemöldökei a magasba szaladnak. - Hogy mi? Ő a takarítónő - ismét rá pillantok. Amolyan gyilkos tekintettel, melyre csendben marad. - A másik, le kell kötnöd, ameddig összehozom ezt a kis bájitalt a számára - hangom ellentmondást nem tűrő, amilyen sokszor szokott lenni. - Nem vagyok bébicsősz, nehogy már én takarítsak, és még vigyázzam őt! - Lukas kikel magából, rossz napja lehet. De kettőnk közül még mindig én vagyok az, aki megmondhatja, mit csinál, és mit nem. Felé fordulok, és tekintetem egy csepp jót sem sejtet. Két vállánál lököm az ajtófélfának, majd a torkát fonják körbe ujjaim. - Nem kérés volt! Azt teszed, amit mondok, vagy nem sokáig lesz meg az erőd! Lukas ne akard kihozni a rosszabbik énem, csak te ne! - szorítom a torkát a puszta kezemmel, amennyire szükséges, hogy megértse a szavaimat. - Eddig nem ment el az eszed, ne most történjen meg világos? - emelem meg a hangom, ha most valaki belép, mindent hallhat. Ujjaim közt csak nyöszörög, de nem támadna meg. Tűri a hangulatváltozásaim, ahogy én is helyre teszem, ha elszalad vele a ló. - Értve vagyok? - sziszegem, és miután bólogatni kezd, elengedem. - Láss hozzá! - intek, hogy kimehet, én pedig visszatérek a kereséshez, amit félbehagytam.
Tárgy: Re: Titkos üzlethelyiség Vas. Júl. 19, 2015 2:58 pm
Dr. Silverston & Dorothy
you could've had happiness
Nem kellett volna enyhítenem a szorításomon, csupán egy gyenge pillanat kellett ahhoz, hogy előnyhöz jusson. Nem, mintha előbb vagy utóbb felülkerekedett volna rajtam, hisz az erőm fel sem ért az övéhez. "Még nem.." ~ suttogta egy mély hang a fejemben, melynek következtében végigkúszott a fagyos hideg a gerincem mentén. Kizökkentem.. Nem tudtam tovább koncentrálni, és ezt ki is használta William. Megemelkedtem a földről, hirtelen minden olyan lassan történt, de a becsapódás igen is gyors és erőteljes volt. Fejem hangosan koppant a falnak, és pár pillanatra minden homályossá vált körülöttem. Erősen pislogtam, s így már szerencsére visszaállt az eredeti kép. Remélem nem kaptam agyrázkódást.. - Ebben nem lennék olyan biztos - közöltem vele fenyegetően. A pincében lévő boszorkányok nélkül semmire sem menne. Egy pár évtized múlva szerintem már lenne annyi erőm, mellyel le tudnám őt győzni. Ő folyamatosan gyengül, míg én nem. Fiatal vagyok, előttem volt még az egész életem, melyet tanulásnak szentelhetek. Meg akartam szólalni, de nem tudtam. Kiegyenesedtem és a kezeimhez kaptam. Mi történik velem? Égetett a bőröm, melegem volt, mintha egy pillanat alatt a sivatagba kerültem volna. Elkezdtem kapkodni a levegő után, mert majd' megfulladtam ebben a nagy fülledtségben, de nem segített. Bőröm lángolt, nem szó szerint, de úgy éreztem. Mit művelt velem? Négykézlábra estem, majd összekuporodtam a földön. Üvölteni, sírni volt kedvem, de nem volt hozzá erőm. Rettegtem a következményektől. Az ajkamra harapva fojtottam magamba az érzelmeimet. Igaza volt.. Meg akartam halni. Az biztosan jobb volt ennél, mert ez eddig a legkegyetlenebb dolog, amit valaha művelt velem. Hideg.. Egy jéghideg zuhanyra volt szükségem. Nem halhatok meg.. Így nem. Ökölbe szorítottam a kezemet, és egy hatalmas üvöltés hagyta el a torkomat, ahogy felemeltem a fejemet. Hátracsapódott, és számos tárgy esett le a földre. A kegyetlen, égető érzés megszűnt, így végre már fel tudtam kelni a földről. Kész rom volt az egész helyiség, mintha egy kisebb tornádó ment volna végig rajta. Nem láttam William-et, de ahogy haladtam a pult felé megpillantottam őt a földön. Egy pillanatra az aggódás jelei jelentek meg az arcomon, ahogy ott feküdt mozdulatlanul, de mikor megláttam felemelkedő mellkasát megnyugodtam. - Nem lehetsz gyenge - suttogtam magamnak és letérdeltem mellé. Nem tudom mikor fogja visszanyerni az eszméletét, ezért kellett gyorsan cselekednem. Kitapogattam a zsebét, de nem volt benne a bájital, de ahogy feljebb kúsztak kezeim megéreztem valamit a zakója belső zsebében. Egy kis üvegcsét vettem ki belőle, mely minden bizonnyal a bájital lehetett. Ujjaim ráfonódtak és úgy szorítottam magamhoz, mintha az életem múlna rajta. - Én tényleg azt hittem, hogy van számunkra remény - simítottam ki egy tincset az arcából, és hagytam magam elérzékenyülni. Ez voltam én, s nem pedig az a lány, aki bántotta őt. Lenéztem az átlátszó üvegre és egy hangos sóhaj hagyta el a számat. - Sajnálom, de nem hagytál más lehetőséget számomra - hajoltam le hozzá és egy utolsó búcsúcsókot nyomtam az ajkaira. Szabad kezem a mellkasán pihent, s éreztem szívének dobogását. Nem akartam itt hagyni, de muszáj volt rászánnom magam erre a tettre. - Viszlát William - köszöntem el tőle mindörökre, és gyorsan felkeltem a földről. Sietős léptekkel távoztam a boltból, anélkül, hogy visszatekintettem volna a szeretett férfira.
Játék lezárva! Köszönöm szépen a játékot! folytatás ITT
Tárgy: Re: Titkos üzlethelyiség Szomb. Júl. 18, 2015 9:53 pm
Most először vagyok a legközelebb ahhoz, hogy végezzek vele. Hogy elvegyem az erejét, majd az életét, és tovább lépjek. Most úgy érzem, semmi sem állíthat meg, kivéve az erőm, kivéve az, hogy talán felül tud kerekedni rajtam, ha kihasználja a gyengeségemet. A csókom elárult akkor, és nem kívánok válaszolni a kérdésére, nem adom meg neki azt a reményt, hogy lásson rajtam valamit. Nem adom ki magam. Ez már nem csak arról szól, hogy beveszem azt a bájitalt, avagy sem. Talán minden bizonnyal nem tettem volna meg. Most viszont már megtenném, és eltávolítanám őt. Örökre, hogy többé ne okozzon fejfáját, hogy többé ne ő járjon a fejemben. Mert én nem fogom elhagyni a várost. Csupán eltávolítom a közelemből mindörökre. A hirtelen feltámadt haragom elhomályosítja az érzést, mely eddig kísértett, magával ragadja a csók még mindig égető nyomát ajkaimon, és elaltatja háborgó lelkem apró maradékát. Most kell megragadnom ezt az érzést, mert később nem leszek képes rá, később ismét megingok, és elengedem őt. Most kell megragadnom a lehetőséget, ahogy érzem visszatérni a régi énem, mely mellette átalakul gyengévé és gyávává. Nem akarok ilyenné válni. Ezért gyűjtöm az erőt. A gyávaság pedig nem jellemző rám. De túl sok időt hagytam neki, és megérzem az érzést, melyet már rég nem. Fojtogató, és a levegő alig jut le a tüdőmbe, én viszont mereven állok, és nem adom meg azt az örömet neki, hogy lásson összeesni. Ereje nagyobb, mint hittem, és éreztem, hogy nem csak egy egyszerű boszorkány. Nem is sejti, milyen mágiához nyúl. Vérem lüktet a fülemben, de még így is hallom a hangját, s arcomra gúnyos, nem sok jót sejtető félmosoly jelenik meg, és tudom, hogy azt hiszi, ez a feladás ideje, de akkor nem ismer engem. Akkor a több hónap gyakorlás alatt semmit sem ismert meg belőlem. Egy pillanatnyi időt ad, és én ezt kihasználva, cseppet sem finomkodva taszítom minél messzebbre tőlem. - Sosem lesz annyi erőd, mellyel örökre legyőzhetsz - nevetek fel hidegen és nem hagyok neki időt. Sem egy másodpercet, sem többet. - Érezted már, ahogy minden egyes légvétellel felforr a véred? - nem mozdulok, csak erősen koncentrálok, melyre először csak melege lesz, majd az erei lassan égni kezdenek, mintha belülről gyulladnának fel. - Ahogy az ereidben a téged éltető vörös nedű egyre forróbb lesz, ahogy a légzés is egyre nehezebb, azt kívánod - nyalom meg alsó ajkam, ahogy egyre forróbbá teszem a vérét csupán az akaratommal -, bárcsak megöltelek volna, amikor még nem bosszantottál fel. - Talán ez az utolsó csepp a pohárban. Tudom, hogy z a varázslat nem kimerítő, de az erőm ingatag, a telihold pedig egyre közeleg. Az utolsó két összetevő hiányzik és az áldozat, aki immár Dorothy. Ő is megfelelő lesz. Közelebb sétálok hozzá, mit sem törődve a gyengeség érzésével, hogy tovább kínozhassam. Csupán két lépést teszek, majd alig észrevehetően szédülök meg. Legalábbis úgy gondolom, a fájdalmai elvonják erről a figyelmet, de még ha így is történne, a kínok egy rövid időre, alig pár másodpercre enyhülnek. Úgy érzem, megint elural a gyengeség, ezt pedig nem engedhetem. Megtámaszkodom a pulton, majd egy pillanatra lehunyom a szemeimet. Erőre kell kapnom, különben feltűnik neki a gyengeségem. Az pedig sosem vezet jóra.
Tárgy: Re: Titkos üzlethelyiség Szomb. Júl. 18, 2015 4:10 pm
Dr. Silverston & Dorothy
you could've had happiness
Élveztem. De még mennyire. Egy teljesen új erő kerített hatalmába, csupán egy pár pillanat erejéig kóstoltam bele, de máris többet akartam. Erősnek, határozottnak éreztem magam, mintha arra a rövid kis időre eltűnt volna az örök gyenge, visszahúzódó Dorothy, aki mindig is voltam. Többet akartam érezni belőle, de jobban belegondolva mindez akkor történt, amikor William-et a közeli szekrénynek löktem. Felhergelt. Sajnos, könnyen kihoznak a sodromból, de eddig türtőztettem magam, viszont az árulása jelentette az utolsó cseppet a pohárba. Számtalan alkalommal kiakadhattam volna, de magamba fojtottam az indulataimat, de most látom ez egy óriási hiba volt. Nem kellett volna, hisz az előbb csattant rajta az ostor. Nem szívesen bántottam, de jól esett. Milyen emberré váltam? Hisz élveztem azt, amikor az erőmet használtam rajta. Mi történik velem?! - Akkor miért csókoltál vissza, ha nem érzel semmit? - üvöltöttem, és a közeli polcon megremegtek az üvegcsék. Már megint nem tudom kontrollálni az érzelmeimet.. Olyan volt, mintha egy éles kést mártott volna a szívembe az előző kijelentésével. Az egészet bemeséltem magamnak? Én teljesen abban a hitben éltem, hogy ő is érez valamit irántam, de ezek szerint tévedtem. Méghozzá hatalmasat. Szívemben egy hatalmas, tátongó űr keletkezett. A remény eltűnt, a remény, ami eddig éltetett engem, de hiába.. Én vagyok az ostoba, amiért elhittem, hogy egy olyan férfi, mint ő képes komolyabb érzelmeket táplálni irántam. Ostoba vagyok. Ostoba, ostoba, ostoba! Hátráltam, cipőm sarka csúszott a földön, ahogy hátrébb lökött engem. Kapkodtam valami után a kezemmel, de semmi sem tartózkodott a közelemben. Talán, így jobb is volt, legalább nem tettem komolyabb kárt az üzletében. De már megint őt védtem.. Nem szabadna. Muszáj elnyomnom azokat az átkozott érzelmeket, melyek felé fűződnek, mert sosem fognak viszonzásra lelni. Muszáj erősebbnek lennem, amilyen az előbb voltam, amikor kizártam őt a gondolataimból. El kell őt felejtenem.. Nem fogom hagyni, hogy kiigya a bájital tartalmát, mert az nekem kell. Anélkül képtelen vagyok tovább folytatni az életemet. Tovább taszított, és minden egyes lökéssel a haragom iránta egyre csak erősödött. Fogaimat összeszorítottam, míg körmeim már a húsomba vájtak a dühtől. - Ne.. - fújtam ki a levegőt, és fejem hirtelen előre csuklott, így hosszú, sötétbarna hajam eltakarta az arcomat. Mélyen szívtam be magamba a levegőt, de nem sikerült lenyugtatnom magamat. Sőt.. kegyetlen szavai újra és újra lejátszódtak bennem, ezáltal tovább fokozva heves érzelmeimet. - parancsolj - emelkedtem fel, és ahogy rápillantottam már nem fogott el a gyengeség. Sikerült kizárnom őt magamból, de mivel nem tudtam, hogy mennyi időre, ezért muszáj volt gyorsan cselekednem. - nekem! - fejeztem be a mondatomat, és magam elé emeltem vízszintesen a kezemet. Elképzeltem, ahogy összefonódnak ujjaim a nyaka körül, ezáltal megnehezítve a légzését. Persze, mindez csak az elmémben zajlott, de ha sikerül a varázslat, akkor pillanatokon belül meg is érzi, ahogy légcsövei kezdenek összeszorulni. Közelítettem felé, de egy pillanatra sem álltam le, sőt csak erősebben szorítottam őt, és nagyon reméltem, hogy sikerrel jártam. - Ne hagyj időt viszonozni a támadást - suttogtam felé az ő szavait, és pár lépéssel tőle megálltam. Még több fájdalmat akartam neki okozni, de nem voltam tisztában az efféle mágiával. Még sosem bántottam szándékosan a másikat, s most, hogy belecsöppentem ebbe a világba, még többet akartam. Magamra sem ismerek, és jól tudom, hogy ezért a viselkedésért részben őt okolhattam. - Na mi van, most már nem is mersz visszatámadni? Pár lökés, csak ennyit tudsz? - hergeltem tovább és egy másodpercre enyhítettem a szorításomon.
Tárgy: Re: Titkos üzlethelyiség Hétf. Júl. 13, 2015 8:55 pm
Mondataim nem teljes mértékben jutottak el hozzá. Kiragadva a számára fontos információkat akad meg egy ponton. Hibáztam. Elszóltam magam, és már könnyedén rájött, hogy mit tervezek. Mi is az, amivel én könnyedén fel tudom dolgozni az eseményeket. Fiatal ahhoz, hogy hamis igékkel rejtse el, ami fáj, majd új képekkel töltse be a kitörölt készeket. Fiatal ahhoz, hogy elfogadja, és örültem, hogy nem tette, most viszont ezt akarja, én pedig patthelyzetben érzem magam. Szavaival sarokba szorít, én pedig most azonnal véget akarok vetni ennek a felesleges szócséplésnek. Nem vagyok érzelgős, nem érdekelnek az érzéseim, nem akarom, hogy bárki tudja, mégis vannak. Hiszen nincs ige rá, hogy kitörölhessek mindent, nincs biztosíték, melyhez nyúlhatok. Pusztán a fekete mágia hat, mint méreg, de nem tud annyira beszippantani, hogy egy apró részem ne vágyna valami másra. Ezt a részemet találta meg Dorothy. Ezt a részemet kell elnyomnom. - Feleslegesen kombinálsz - rázom meg a fejem, miközben jeges tekintettel nézek vissza rá. - Nem érzek semmit, ami miatt be kellene vennem egy bájitalt, amire nincs garancia. - A szemeibe hazudok, mint a vízfolyás, és meg nem mondaná senki, hogy szavaim igazak, avagy sem. Mesterien űzöm ezt a formát is. Bár mondandóm második része szín igaz, hiszen a bájital, mellyel kísérleteztem, részleges eredményt ad, külső fél beavatkozása nélkül olyan pusztítást végez, melyet én magam sem ismerek, hiszen azok, akiken kipróbáltam, vagy teljes memóriavesztést okozott, vagy valamiért félresikerülve terjedni kezdett, mint az a bizonyos kór. Az Alzheimer. A bájital rossz kezekbe kerülve olyan tüneteket okozott, sőt rosszabb, és gyorsabb lefolyású volt. - Egyedül vagy azzal, amit érzel, erre mondtam, hogy magad kell elszámolnod az érzéseiddel - vallom be neki a hazugságot. A nagy semmit. Elég volt ebből a szappanoperába illő szerepből, nem vagyok vevő az efféle érzelmi kitörésekre. Mindig is gyűlöltem a vitát, a hisztiket, és ez most sincs másként. Nem érzek úgy iránta, ahogy ő, én csupán összezavarodtam. Ezt kell éreznem. Semmit. Mert az nem fáj. - Azt hiszed, nem gondolom komolyan? - csattanok fel hirtelen, majd felé fordulok. Ez a szerencsém, így háttal csapódok neki a szekrénynek. Még a legutolsó pillanatban őrzöm meg az egyensúlyomat, így nem dőlök el, mint egy tehetetlen zsák. Felnézek rá, és új csillanást látok a tekintetében, nem azt, amit eddig, hanem egy új erőt. Azt a fajtát, melyet én már nagyon rég magamba fogadtam. Azt a magabiztosságot, amit a fekete mágia ad. Valahol örülnöm kellene ennek. Nem... Örülök neki, gúnyos mosolyra húzódik a szám, és mindamellett, hogy bosszant a bátorsága, valahol elégedettséggel tölt el, hogy én váltom ki ezt belőle. - Ne bízd el magad, ha támadsz! Támad teljes erőbedobással - taszítom el most én őt, de nem teljes erőmből. Nem úgy, ahogy a vad a prédáját dönti le. Csupán bosszantásképp. - Ne hagyj időt viszonozni a támadást - taszítok még egyet rajta, ahogy közelebb lépek kettőt. - Engedd át magad annak az erőnek, ne csak ízlelgesd! - emelem meg a hangom. Ha eddig nem tűnt volna fel, most igazán bosszantónak szánom a szavaimat. - Mert ha nem teszed - veszek egy mély lélegzetet -, akkor én öllek meg téged! - taszítok rajta ismét egy intéssel, végül megállok. Remélem, elérem a célom, és érzi azt, amit a szemiben láttam. Nem olcsó gyertyagyújtogatás, nem egy bazári hamis trükk, ez az igazi erő, amit nem dobnék el semmiért sem. Még a szerelemnek nevezett balgaság sem érné meg többé...
Tárgy: Re: Titkos üzlethelyiség Hétf. Júl. 13, 2015 1:43 am
Dr. Silverston & Dorothy
you could've had happiness
Múltkor még elutasítottam a bájital gondolatát, sőt nem is hagytam, hogy William végigmondja az egészet, mert egyszerűen elmenekültem a lakásából. Rohantam, és otthon egy alapos sírás után elnyomott az álom. Alig egy hete vélekedtem így, de most mégis úgy gondolom, hogy ez számomra az egyedüli lehetőség. Képtelen vagyok tovább így élni, főleg úgy, hogy majdnem mindennap látom őt, s ezáltal akaratlanul is eszembe jutnak a történtek. A szer nélkül képtelen lennék őt elfelejteni, ahhoz talán évek kellenének, vagy talán még egy emberöltőnyi élet is túl kevésnek bizonyulna. Az érzéseim iránta erősek és komolyak, szerintem még soha senki iránt nem tápláltam ilyen intenzív érzelmeket, nem gondolom, hogy könnyű lenne őt elfelejteni magamtól. De a bájital egy pillanat alatt megfosztana az emlékeimtől, s vele együtt eltűnne a fájdalmam is. Többé már nem sírnék utána, hanem élném tovább az én kis unalmas életemet. - Utólag már megbántam ezt a döntésemet - vágtam rá kegyetlenül, pont a mondata közepén és ekkor történt a teljes leblokkolás. Igaz, nem mágia téren, de hirtelen nem tudtam semmit se kinyögni. Még egy olyan egyszerű kérdésre sem tudnék felelni, mint például mennyi kettő meg kettő, vagy mi a nevem. Innen látszott, hogy teljesen lefagytam és csak bámultam őt. Értetlenül. - Magam? - kúsztak fel a homlokom közepéig a szemöldökeim. - Ezzel mire akarsz kilyukadni, William? - tettem fel a mondatomat, s csípőre tett kezekkel elé sétáltam. Talán egyszer.. a vámpírtámadásnál hívtam a nevén, azóta szerintem nem. Eddig is számon kértem őt, igaz nem mindig kaptam választ a kérdésemre, de reméltem, hogy ebben az esetben kivételt tesz. Vagy.. cselekedhetnék én is, most már sokkal közvetlenebb volt a köztünk lévő viszony és a mai hangulatnak úgyis lőttek. Nincs mit veszítenem. - Csak nem te tervezed bevenni a bájitalt? És akkor mi lesz, te elbújhatsz az érzelmeid elől, engem meg hagysz szenvedni? - remegtek a kezeim az idegességtől és éreztem, ahogy egyre erősebbé válik ez a negatív érzés. Pocsékul esett. Olyan, mintha elárult volna engem. Szó nélkül bevette volna a bájitalt.. Abba bele sem gondolt, hogy ha már ő Mr. Kőszívű nem bírja ezt tovább, hogy akkor én mit élek át?! Sokkal jobban szenvedek, mint ő. Hosszú monológja után éreztem, ahogy enyhült az iránta érzett haragom, de nem múlt el teljesen. Hajtott a vágy, hogy odabújjak hozzá, s megnyugtassam őt, hogy csupán rá van szükségem és senki másra. De nem így cselekedtem. Mert, ahogy említettem nem teljesen múlt el a haragom, és sikerült gyorsan eltipornia ezt a pillanatnyi érzelemtúltengést. - Nekem ne jöjj ezzel a dumával, mert ez egy nagy hülyeség - teljesen kikeltem magamból. Én nem szoktam így viselkedni, vagy így beszélni. Nem tudtam kontrollálni magam.. A fájdalom, a csalódás, az elárulás. Ez mind felgyülemlett bennem, és előhozta belőlem a legsötétebb részemet. Egy hirtelen mozdulattal a mögötte lévő szekrénynek taszítottam őt, s beleborzongtam abba a hatalmas erőlöketbe, ami átjárta a testemet. Sosem kapott el még ilyen érzés, teljesen új volt számomra, és annak ellenére, hogy bántottam őt muszáj bevallanom, hogy egy kis részem élvezte..
Tárgy: Re: Titkos üzlethelyiség Vas. Júl. 12, 2015 9:37 pm
Vajon miért esik rosszul a gyanúsítgatása? Hogy elvettem az erejét, miután látta azokat az áldozatokat ott lenn? Miért érzem tőrdöfésnek az alaptalan vádat? Ismerhetne már, hogy tudja, mással már rég végeztem volna, csak őt nem tudom félreállítani. Szükségem van rá magam mellett, még akkor is, ha nem tudom, és nem is akarom elismerni. Hozzászoktam a jelenlétéhez, teljesen beférkőzött a bőröm alá. Nem tudom kiverni a fejemből, mégis ezt a látszatot keltem. - Azért már rég meghaltál volna, de élsz, mert megmentettél. Ezért adósod voltam, így meghagytam az életed. Nincs szükségem az erődre - hangom közönyös, semmi érzelem nincs benne, de érzem, hogy megint hatással van rám, így elkapom a pillantásom, és másfelé tekintek, hogy ne láthassa, hogy ne nézhessen ismét belém. Hogy ne férkőzzön be a tudatomba, elhomályosítva ezzel az eszemet. Ennek nem engedhetek megint. El kell felejtenem mindazt, amit akkor éreztem, és ezzel az érzéssel várom, hogy végre felfogja, nem fogom hagyni, hogy letérítsen az útról, melyet járnom kell. Az erőm fontosabb mindennél. Az erőm hozott el idáig, ez miatt lettem ilyen. Élni e nélkül nem tudok, és nem is akarok. Egyszerre nem lehet az enyém a boldogság és az erő, ezt tapasztalatból tanultam. Melissa csak akkor akarta, hogy használjam, mikor a virágai kiszáradtak, vagy valami nemesebb és nagyobb jó érdekében. Sosem teljesedhettem ki mellette, mint boszorkány, de ellensúlyozta a törődésével. Mégsem menthettem meg őt attól, ami minden halandó rémálma. Nem lehetett velem, és ez tanított meg rá, hogy elutasítsam bármiféle olyan lehetőségét annak, ami hamisságot rejt. Hiszen amennyi öröm ér, vagy boldogság, ne adj isten szerelem, ugyanannyira fáj, ha elveszítem. Soha többé nem akarom ezt átélni. Inkább leszek gyáva, aki menekül az érzései elől. Inkább leszek a remete, a közönyös öregember, de nem fogok szenvedni. - Jól hallottad - reagálom le ridegen, egy cseppnyi szarkazmussal a hangomban. Nem fogom kétszer elmondani. Kezdek feszültebb lenni, és úgy érzem, az ő feszültsége ragad el engem is. Felcsattanására felfigyelek, és próbálok úgy ránézni, mintha fogalmam sem lenne, miről beszélne. Már épp felelnék, mikor felhozza a bájitalt. Azt, amit ma akarok bevenni, azt, ami elfeledteti velem a félrelépésemet. Ami új lapot ad, és többé nem kell rágódnom a történtek miértjén. - El kellett volna, de nem tetted. Így magad kell, megbirkózz vele - válaszolom sokat mondóan, mintha ezzel utalnék valamire tudat alatt. Mintha ezzel színt vallva adtam volna ki az átkozott kis titkom. Azzal, hogy a magad szó belekerült a mondandómba, árulkodóbb nem is lehettem volna, de mire észbe kaptam, már megtörtént, kimondtam, és nem szívhatom vissza. Kitörölhetném az erőmmel is az emlékeit, de az sokkal fájdalmasabb, megváltoztatni a dolgokat, kínokat kellene átélnie, ezt pedig már cseppet sem találom olyan szórakoztatónak, mint a múltkori vámpír támadásos eset után. - Kénytelen leszel elfogadni. Az, ami történt, nem történhet meg még egyszer. A múltkor elmondtam, miért - csendül fel hangom ismét, és nem akarom elrejteni azt, hogy mit is gondolok. Arcom vonásai megkeményednek végül, mint aki eldöntött valamit, amiből nem enged. - Te fiatal vagy, előtted az élet. Ne egy ilyen öregember miatt keseregj, mint amilyen én vagyok. Több ezer - akadok el egy pillanatra -, több millió fiatalabb férfi van odakinn, aki melléd illik, nem gondolom, hogy amit érzel, több, mint rajongás. - Ha őszinteséget akar, megkapja. Kimondom, amit gondolok erről az egészről, hogy végre tiszta vizet önthessünk a pohárba. Legalább utoljára, hiszen utána már nem fogok emlékezni. Megnyitom az elmém Lucas számára, hogy könnyen módosíthassa az emlékeim, és engedem, hadd fájjon egészen addig, míg végül már semmire sem emlékszem majd a csókunkról, és az érzelmekről, amiket eme apró tett magával rántott...
Tárgy: Re: Titkos üzlethelyiség Vas. Júl. 12, 2015 12:25 pm
Dr. Silverston & Dorothy
you could've had happiness
A düh gyorsan járta át testemet, beleférkőzve szívembe és teljes mértékben felemésztett. Nem bírtam máshogy érezni iránta. Most már nem lágyított el ajkának finom, íves vonalai, ahogyan sötétbarna - már majdnem fekete - íriszei. Dühös voltam rá, mert az erőm nagyon is fontossá vált számomra az utóbbi időkben, egész kiskorom óta - amikor még nem tudtam a boszorkányokról - ez tesz engem mássá, különlegessé. E nélkül csupán egy szürke, egyszerű kisegér voltam a nagy világban. Sőt.. még annyi sem voltam, csak egy senki. - Mégis hogyan? Így. Eddig semmilyen problémám nem akadt a varázslással, és bevallom elég furcsa, hogy pont azután tűnt el, miután megláttam mit is rejtegetsz a pincében - utaltam a múlt hétre. Azóta nem hiszem, hogy használtam az erőmet, hisz túlságosan el voltam foglalva a folyamatos sírással, fagyi zabálással, s a "tanulással". Leblokkoltam. Hogy micsoda? Értetlenül néztem fel rá, de heves indulataim még mindig nem csillapodtak le. Sőt.. csak még erősebbé váltak. Szemeim megteltek könnyekkel, sajnos mindig sírok, ha túlságosan mérges vagyok, erről képtelen vagyok leszokni. Lelkileg kéne megerősödnöm, de ahhoz egy nagyon hosszú és rögös utat kéne végigjárnom, amelyre talán soha nem leszek felkészülve. - Mi? - suttogtam magam elé, miután megmagyarázta, hogy miért nem tudok belépni a titkos ajtón. Mind miattam van. Kezdtem megbánni az előző kiakadásomat, de a harag gyorsan elnyomta. Igaz, hogy ez miattam van, de ha nem csókolt volna vissza, ha elutasított volna már az elején, mindez nem történt volna meg. - Nekem ez nem megy. Nem tudok úgy tenni, mintha mi sem történt volna a múlt héten - ráztam meg a fejemet, miközben folyamatosan hátráltam. Nem bírok koncentrálni a tanulásra, mert ő itt van, de mégis tőle szeretnék tanulni. Igaz, az elején elutasítottam ezt a lehetőséget, de mostanra sikerült felvilágosodnom, hogy szükségem van a bájitalra, ha tovább szeretném folytatni az életemet. - El kellett volna fogadnom azt az átkozott bájitalt. Nekem vannak érzelmeim, én nem tudom úgy elnyomni őket, mint te - nyeltem egy nagyot, visszafojtva a hatalmas gombócot, ami a torkomban kezdett el növekedni. Nem fogok előtte sírni. És kész. Igazából már rég elmehettem volna, de valami marasztalt. Talán a lezárás gondolata. Igen.. Ezt egyszer s mindenkorra le kell zárnunk magunk közt, mert ez így tényleg nem mehet tovább.
Tárgy: Re: Titkos üzlethelyiség Pént. Júl. 10, 2015 9:31 pm
Végig nézek rajta, és egy fiatal erős nőt látok, aki előtt ott áll az élet. Képes vagyok neki megtanítani az alapokat, habár régen nem használtam fehér mágiát, mégis ismerem majdnem minden igéjét és rejtelmét. Végig nézek rajta, és egy lányt látok, aki rajong értem, vagy legalábbis a munkásságomért, de látom a szemében a fellobbant vágyat is. azt a vágyat, amely az enyémben is ott volt azon az estén, az érzést, melyet rég senki nem tudott kiváltani belőlem. Tény, hogy sok év után ő az első, akit tanítani kezdtem, akinek átadtam tudásom apró morzsáját. Mindemellett érzem, sőt tudom, hogy ez nem elég. A fellobbant tűz egy napon kihuny majd, és a rajongás elcsendesül. Nem kockáztathatok. Nem sodorhatom bajba, nem vonhatom a világomba, különben elragadja a sötétség, mely engem minden nap körülölel. Szeretem irányítani a dolgaimat, és ha van valami, ami felett még én sem tudok uralkodni, azok az érzéseim. azok, amit kivált belőlem, azok, amiket elfojtok. Fiatalsága ellenére értelmes, és okos, vágyik a tudásra, vágyik valakire, aki példa lehet neki, de ez nem én vagyok. - Szavaid hízelgők, de egy ponton csupán egy út van. Az erőm nem olyan, mint a tiéd, más, sokak szerint gonosz - jelentem ki a nyilvánvalót. Habár nem igen hangoztatom, hogy az vagyok. Csupán érzelemmentesnek érzem magam, törtetőnek, olyan valakinek, aki bármire hajlandó a célja érdekében. Az, hogy ezzel gonoszként lettem kikiáltva, ezzel jár. Olykor úgy érzem, igazuk van. a sötét mágia mérgez, és magával ragad. Nem enged, és többet akar az emberből. Megköveteli a magányt, az emberi kapcsolatok hiányát. Ennek ellenére sosem kedveltem a mélyebb kapcsolatokat. Az elvem, hogy ami elkezdődik, egyszer véget ér. Egyszer nem lesz majd, hatalmas űrt hagyva maga után. - Pedig semmilyen mágia nem védi - kontrázok rá nemtörődöm, rideg módon, miközben felpillantok rá. Őt nézem, és látom őt, de mégis most először veszem észre, hogy valamiben mégis más. Valami megváltozott benne, amit nem tudok szavakkal leírni. Olyan mintha... Nem, ez lehetetlen. Biztos vagyok benne, hogy nincs igazam. - Nincs levédve. Boszorkány vagy, be tudsz jönni - sóhajtok, majd közelebb lépek. Ő ekkor fordul el, egy gyertya felé fordul, azt teszi, amit javasoltam neki épp az imént. Varázsol, de nem megy neki. Lehetetlen. - Ha megkérhetlek, fogd vissza a dühöd - jegyzem meg, amint a gyertya nekicsapódik egy vitrines szekrénynek, betörve ezzel az üveget, és felborítva az apró régi csecsebecséket, melyeket még tegnap helyeztem ki oda. Szavai célba vesznek, és eltalálnak. Vádjára megkeményednek arcvonásaim, és kisétálok a helyiségből. - Mégis hogy mersz engem megvádolni ezzel? - csattanok fel idegesen, hiszen már maga a feltételezés is nonszensz. - Ha elvettem volna az erőd, tudnál róla - sétálok közelebb egy lépést. Végig nézek rajta immár sokadjára, miközben korábbi feltevésem beigazolódni látszik. - Leblokkoltál - ejtem ki eme szót ajkaim között, miközben a tekintetét kutatom. - Azért nem tudsz belépni a helyiségbe, mert elvesztetted a hitet önmagadba. Csak igaz hitű boszorkányok léphetik át a küszöböt, akik magukba fogadták a létüket - magyarázom meg az előbbit. Ez egy igen régi ige, még akkor szórtam el, mikor megvettem az üzletet, hiszen már akkor tudtam, hogy nem egyszerű bolt lesz. Ez egyfajta biztosíték, hogy hitét vesztett boszorkány ne léphessen be, ezáltal kiszűrjem a hazugokat és hitegetőket. - Saját magadban kell megtalálnod ezt ismét. Ezen nem tudok segíteni - rázom meg a fejem, miközben a pult mögé sétálok, mintha ezzel fejezném be a mai órát.
Tárgy: Re: Titkos üzlethelyiség Pént. Júl. 10, 2015 7:40 pm
Dr. Silverston & Dorothy
you could've had happiness
Éreztem magamon, hogy nem tudok százszázalékos teljesítményt nyújtani, ugyanez a fajta érzés kapott el a dolgozat megírásakor is. Igaza volt William-nek, máskor a legpocsékabb napjaimon is, ha nem is ötösre, de ötös alára mindenképp megírom a dolgozataimat. Köze volt hozzá, de nem a figyelemfelkeltés miatt csináltam meg, csupán miatta nem sikerült tanulnom a dolgozatra. Túlságosan meg akartam neki felelni, és ez által még többet gondoltam rá, onnan meg hagytam, hogy elkalandozzon a fantáziám egy teljesen más irány felé.. Ahogyan most is. Próbáltam kiverni a fejemből az átkozott dolgozatomat, becsúszott és kész. Előfordul az ilyesmi, igaz nem velem, de most ez egy kivétel volt. Szar érzés volt kézhez kapni, ezentúl megpróbálok tényleg a tanulásra koncentrálni, mert nem hagyhatom, hogy tönkre vágja az életemet. Eddig sem hagytam, hogy holmi fiú.. férfi ezt tegye, mert abban az esetben nem jutottam volna el idáig. Igaz, még hátra van az egyetemből, de valljuk be.. Volt bennem annyi erő, hogy szembeszegüljek a szülői szigorral és egészen New Orleans-ig eljutottam. Nem volt nekem senki, aki hátra tartott volna, csak magam voltam. De most minden megváltozott, abban a pillanatban, amikor elhívtam teázni, csak mert Harper szerint nem mertem volna megtenni. Be akartam bizonyítani neki, hogy igen is képes vagyok elhívni a tanáromat, hogy le tudom gyűrni a saját gyávaságomat arra a pár percre. Sikerült is akkor, de mintha most visszaestem volna az akkori állapotomba. Múltkor én neveztem William-et gyávának, de az igazság az, hogy én is ugyanaz voltam. Nem merem megmondani neki a valódi érzelmeimet, nem tudok küzdeni azért, ami köztünk lehetne, mert egyszerűen.. félek. Félek a csalódástól, félek a visszautasítástól, és legfőképpen attól félek, hogy egyszer s mindenkorra el fogom őt veszteni. Megtehetné, hogy elköltözik egy másik városba, iskolák ezrei kapkodnának érte, hisz tudásával bárhol elhelyezkedhetne, de simán átugorhatna egy másik testbe - nem először tenné meg -, és többé már nem kellene miattam aggódnia, mert nem tudnám megtalálni. Mondjuk annyi szerencsém volt, hogy boszorkány vagyok. Igaz, még kezdő, de az erőm a tanulással és gyakorlással együtt folyamatosan növekszik, és ezt nem a saját szorgalmamnak köszönhettem, hanem a fantasztikus tanáromnak, aki nélkül nem mentem volna semmire. Volt bennem elszántság, vágyakozás a tanulásra, de most mégis nem tudok koncentrálni. Képtelen vagyok elvonni a tekintetemet a vékony ajkairól, nem tudok másra odafigyelni. Csakis ő jár a nap huszonnégy órájában a fejemben, és ennek köszönhetem, hogy mostanság sokkal több hibát vétek, mert nem bírok odafigyelni valamire. - Ha ilyesmi be is következne, az úgysem a közeljövőben lesz. Még rengeteget kell fejlődnöm, és ezt csakis a Te segítségeddel tudom elérni - néztem komolyan a szemeibe, miután végre elvontam a tekintetemet a szájáról. Nem fogom őt szó nélkül itt hagyni, abba belepusztulnék. Azt hittem, hogy már rájött arra, tőlem nagyon nehéz lesz megszabadulni. Számtalan lehetőségem volt rá, de sosem éltem velük. - Hát, de nem tudok bejönni - feleltem ingerülten, miután újra megpróbáltam betenni a lábamat. Olyan, mintha egy láthatatlan fal tartana engem vissza. William olyan könnyen belépett, akkor nekem miért nem ment? Újból próbálkoztam, de hiába.. Felesleges. - Ez biztos le van védve - csóváltam meg a fejemet, s hátat fordítottam neki és a titkos szobának. Teljesen kétségbe voltam esve. Mi történik velem, miért nem sikerül? Biztosan volt rajta mágia, csak azt akarja, hogy magamtól jöjjek rá, és távolítsam el azt, amihez amúgy semmi kedvem nem volt. Kaptam tőle egy hasznos tanácsot, melyet meg is fogadtam. Ritka alkalmak egyike, és ha nem rá hallgatok, akkor kire? Szemem sarkából megpillantottam egy gyertyát, majd rögvest elmormoltam a Phesmatos Incendia-t, amely képes meggyújtani bármilyen tárgyat. De nem így történt. Miután negyedjére sem sikerült lángra gyullasztani az átkozott gyertyát, megfogtam és a szoba másik végébe hajítottam. - Mit tettél velem? - üvöltöttem és a rejtett helyiséghez trappoltam, egyszer majdnem meg is botlottam, de sikerült megtartanom az egyensúlyomat. - Elvetted az erőmet, mi? Nem elég, hogy tönkretettél, de még ez is?! - még egyszer próbáltam bemenni, de ahogy eddig is, most is sikertelenül jártam.
Tárgy: Re: Titkos üzlethelyiség Szer. Júl. 08, 2015 7:18 am
Múltkori szavaim még a fülemben csengnek, ahogy kimondom őket. Újra, és újra elismétlődnek, egyre hangosabban, miközben az ő szavai próbálják elnyomni ezt a káoszt. Mégis rideg arcom semmit sem mutat, és igyekszem nem sokáig tartani a szemkontaktust. Még mindig nem hiszem el, hogy ő képes lenne engem szeretni. Hiszen én nem vagyok semmi több, mint egy warlock, aki sötét mágiát gyakorol. Aki önző módon a saját érdekeit helyezve előre vágyik a több erőre, hogy soha többé ne lehessen gyenge. Hogy többé ne alázhassák meg. Csak ezt akarom, és nem fér bele az, hogy valaki fontossá váljon, valaki, akiért eldobnám mindezt. Egyszerre a kettőt nem kaphatom meg, és az erő örök. Az erő mindig itt lesz, ha okosan használom. Ő pedig fiatal, és nem hiszem, hogy kimondott szavai akár hetek múlva is ugyanúgy hangzanának. El kell engednem magát az érzést. Gyáva vagy... Csendül fel most eme két szó a fejemben az ő hangján. Erőszakosan bizonyítva a tényt, hogy nem tudom ezt tagadni. Gyáva vagy... Mintha egy mantra lenne, amit sose lehet kikapcsolni, újra és újra, egyre hevesebben cseng, és durvábban mely összezavar. Gyáva vagy... Be akarom fogni a fülem, de nem érnék vele semmit, csupán azt, hogy őrültnek nézne. Én nem vagyok gyáva. Hangosan vitatkoznék a hanggal, de nem vagyok őrült. Se gyáva. Csupán nem akarok érezni. Talán könnyebb lesz este. Mikor már nem fogok emlékezni, mikor Lucas elveszi az emlékeket, hogy újakkal töltse ki. Egyedül nem lehet véghezvinni ezt az egészet. S végül be kell ismernem: gyáva vagyok. Mert menekülök az érzéseim gyengesége elől, hogy elüldözzem őt. Mert ha szólnék, mire készülök, ő maga akadályozná meg, és érzem, hogy azóta nem tudok olyan teljesítményt felmutatni, ami rám jellemző. Pontosan ezért írattam minden egyes órámon dolgozatot, akkor is, ha éppen nem volt betervezve. De már vége annak az időszaknak, már lassan vége az egyetemnek. Még pár csoport van, akiket le kell zárnom, és végre foglalkozhatok fontosabb dolgokkal. az érzéseim meg majd ismét be lesznek zárva a tudatalattim és a lelkem legutolsó zugába. Mert így kell tennem. Ha már nem tudok az az ember lenni, akinek szerinte kellene lennem... - Te a legrosszabb napodon is kiválót írsz... De te tudod - vonom meg a vállam, mintha nem érdekelne, de magamban küzdök. Próbálom az erősebb felemet támaszul hívni, hiszen legbelül tudom, hogy miattam van, mert nem engedtem tovább az érzéseimnek, mert nem engedtem, hogy utat törjön magának valami új, hanem elfojtottam. Utat sem engedtem neki, s mielőtt elkezdődhetett volna, romboltam le a hidat, melyet ő megtalált hozzám, melyet ő akart, és én is, de végül elmúlt. Az eszem sokkal erősebb, mint az a bizonyos szív, melyet már csak arra akarok használni, hogy életben tartson. Nem engedem érezni, mert annál fájdalmasabb dolog nincs. - Úgy érzem, tudnod kell erről is, ha már boszorkány vagy. Itt mindent megtalálsz, ha egyszer úgy döntesz, hogy többé nincs szükséged a tanításomra, vagy esetleg verbénát akarsz - mondom ki a szavakat, hiszen ez fog következni. Előbb, vagy utóbb megtörténik, hogy elmegy, és nekem engednem kell. Nem azért, mert az a bizonyos balga mondás azt mondja, hogy akit elengedsz, visszajön, ha tényleg szeret. Hanem azért, mert nm foghatom vissza, nem tartozik nekem semmivel. Közel sem olyan, mint Lucas. - Mert nem tudnál bejönni ide, ha én nem vagyok itt - engedek meg egy félmosolyt, miközben háttal állok neki, és a megpakolt asztalon kutatok, miközben egy legyintéssel gyulladnak meg a gyertyák, ugyanis itt is rengeteg van. - Miért ne menne? Már levettem, már nem védi a helyet a vérmágiám - fordulok felé hirtelen felvont szemöldökkel. A vérmágia csak addig nem engedi be, amíg aktív, de most eltűnt, hiszen az ajtót is láthatja. Kérdőn pillantok rá, fogalmam sincs, hogy mire gondol. - Boszorkány vagy, be tudsz jönni - mondom neki, miközben teljesen elfelejtem azt, amire ő gondolhat. Azt a bizonyos nagyon régi varázslatot, hogy sem ember, sem más nem léphet ide be, csakis boszorkány. Aki hisz önmagban, és az erejében. Ez egy régi trükk, és eszembe sem jut, hogy erről lenne szó, mert alig egy hete is igen erősen varázsolt ahhoz, hogy megmentsen. Nem látok az orromnál tovább, mikor ránézek, és kérdőn pillantok vissza rá. - Használd az erőd, valami apróságra, többnyire így működik - javaslom, miközben egy pillanatra elkalandozik a tekintetem az asztalkán, majd felnézek rá. Gyáva lennék? Csupán következetes. Nem kockáztattam csupán könnyedén lezártam mindent, hogy végre a dolgomra koncentrálhassak, mert ezt kell tennem. Egy napon majd elfelejti az egészet, egy olyan napon, amikor nem leszek már mellette. Csak egy árny leszek, mely talán sosem létezett.
Tárgy: Re: Titkos üzlethelyiség Kedd Júl. 07, 2015 10:17 pm
Dr. Silverston & Dorothy
you could've had happiness
Nem fog ez nekem menni. Egyszerűen képtelen vagyok szemet hunyni a múltkori történtekre. Minél jobban próbálom elfelejteni, csak annál többet idézem fel magamban erős, határozott ajkait a sajátomon. Még soha senki nem csókolt meg olyan szenvedélyesen, mint ő. Mondjuk sokkal tapasztaltabb nálam, hisz én a szerelem terén nem nagyon emelkedek ki. Eddig két komolyabb kapcsolatom volt az életem során, de.. még közelibb, szóval olyan testközeli kapcsolatom nem volt. Egyszóval szűz vagyok. Nem hangoztatom, egyedül Harper, a legjobb barátnőm tud erről. Volt valakim, alig pár hónappal ezelőtt, de mikor bevallottam neki, lelépett. Szerinte a szűz lányok túl ragaszkodóak, ezek után nem is sírtam utána, nem érdemelte meg a senkiházi. Zavaromban elnéztem, mikor is szóvá tette a dolgozatomat. Azonban ellent kellett neki mondanom, mert nem szándékosan írtam meg olyan pocsékra. Ha akarom, máshogy felkeltem a figyelmét, de nem fogom önnön tönkre tenni a jövőmet. - Nem minden rólad szól - suttogtam magamnak, majd miután megköszörültem a torkomat, már hangosabban szóltam hozzá. - Mindenkinek lehetnek rossz napjai - vontam meg a vállamat, majd idegesen figyeltem, amint az előbb leejtett tőrt tanulmányozta. Már átnéztem egyszer, nem tudom minek kellett ezt tennie. Lefagytam, amikor közölte velem, hogy hiányzott belőle egy darab. A fenébe! Múltkor is egy nagy pusztítást végeztem a boltjában, melyben egy csodaszép antik tükör járt porul, most meg ez. Lassan búcsút inthetek a munkámnak, ha így folytatom tovább. És jelenleg ennek köszönhetően nem rúgtak ki még az egyetemről, mert végre sikerült rendeznem a tartozásaimat. Fel akartam volna ajánlani, hogy megjavítom, de beelőzött engem. Örültem, hogy folytatta a tegeződést, azt hittem, hogy vissza fog térni a magázódásra, de szerencsére nem. Legalább ennyivel "közelebb" kerültünk egymáshoz, ha már máshogy nem. A kőre esett a pillantásom és gyorsan memorizáltam a külsejét. Kicsi, kerek és piros. De ha megfoghatnám a kezemben, talán még több információt meg tudnék róla állapítani.. Sajnos nem volt már arra időm, de igazából ha lett volna se tudtam volna a kőre koncentrálni, mert egy ajtó bukkant fel a semmiből. Értetlenül figyeltem és próbáltam visszaemlékezni, hogy vajon ez mindig itt volt-e, vagy mágiával elrejtette? Az utóbbira tenném a voksomat.. Közelebb mentem William-hez és egy sötét kisszoba tárult elém. - Miért mutatod meg ezt nekem? - torpantam meg az ajtó előtt, visszaemelve rá a pillantásomat. Miért akarja, hogy tudjak minden egyes zegzugról? Hová fog vezetni ez az egész? De ahelyett, hogy tovább agyaltam volna, inkább úgy döntöttem, hogy teljesítem a feladatot. Most viselkedhetnék úgy, mint egy megsértődött tinédzser, de nem volt annak semmi értelme. Be akartam lépni, de egy láthatatlan erő visszatartott. - Nem megy, ez egyszerűen nem megy nekem - hátráltam egy lépéssel, anélkül, hogy ránéztem volna. Igazából még magam sem értem, hogy mire értettem ezt. A mágiára, vagy arra, ami köztünk zajlott..
Tárgy: Re: Titkos üzlethelyiség Kedd Júl. 07, 2015 2:54 pm
Próbáltam önmagam lenni. Az elmúlt napok eseményei és történései eszembe jutva nem hagytak nyugtot. Kívülről semmi sem változott, ugyanolyan rideg és merev vagyok, mint eleddig, pusztán olyan személyeket kerülök, akiket nem akarok már többé látni. Legalábbis még nem most. Az egyik közös óránkat pontosan ezért mondtam le, és meglepve adtam kettest a dolgozatára. Nem is értem, hogy hova lett az a mindent olyan nagyon megmagyarázó szövegáradat, amit olykor élvezet olvasni. De nem akartam nagy jelentőséget fordítani, felejteni akartam, ezért nekiálltam a különösen ritka bájitalnak, mely fájdalommentesen feledteti el a célszeméllyel a dolgot. Be akartam venni, hogy a csókot elfelejtsem, és igen óvatosnak kell lennem vele. Hiszen nem egy fél életet akarok elfelejteni, nem a saját tudásomon akarok csorbát ejteni, ezért kell, hogy Lucas is itt legyen majd az adott napon, ha megteszem. Akkor végre nem fog nyomasztani többé, nem kell álmatlan éjszakáimon az ő arcát látom, és megmarad az a különös vonzalom, kitörölve ezzel a csók apró emlékét is. Teljesen átengedem magam Lucas varázslatának, hogy az űrt kitöltse, hogy ne maradhassanak üres foltok az emlékeim között. Így csupán egy teázásra emlékezem majd, mely után átadom számára a virágot, és hazamegy. Kettőnk közül csupán ő fog emlékezni, de én nem fogok hinni neki, és így könnyen megoldható minden. Talán, ha nem emlékszem rá, akkor könnyebben el tudom üldözni magam mellől, könnyebben el tudom üldözni, hogy többé ne lássam Dorothy túlságosan is kíváncsi arcát és őszinte tekintetét. - Mikor lesz kész? - magasodik fölém Lucas, miközben figyeli, ahogy újabb növényeket dobok a főzetbe. - Nem tudom, Lucas... - csóválom meg a fejem felháborodva. Tudnia kellene. Látnia a színén, hogy ez nem készül el évek alatt, hanem sokkal hamarabb. Egy ismeretlen zöldesszürke port rakok bele, majd pár csepp átlátszó folyadékot, de az egész elszíneződik, és áttetsző kék színű lesz. - Ismerhetnéd már a mágiámat több évtized óta mellettem vagy - jelentem ki feszülten, melyet ő is észrevéve hátrál tőlem. - Aggódom, Silver. Nem szeretném, ha figyelmetlenné válnál, sosem csináltam rajtad még varázslatot - ráncolja össze a szemöldökét, miközben orrnyergét dörzsöli két ujjal. - Estig van időd gyakorolni, viszont most menj, kövesd azt az Evans boszorkányt, nem bízom abban, hogy nem akar bosszút - utasítom a férfit, aki megindul egy biccentés kíséretében. - Este tízre várlak - jegyzem meg, miközben végre kilépek a házamból, ugyanis a boltom fölött csak egy kis lakás van. A ház, amiben lakom, az egy nagyobb kúria, rejtve az avatatlan szem elől, fákkal, és varázslattal körül véve. Itt nem talál meg Dorothy, sosem keresne itt. Az órámra pillantok, majd rá kell jönnöm, hogy a bájital miatt késésben vagyok, igencsak sokban. A telefonomat is előveszem, és észreveszem az üzenetet, mely túl személyes, ahogy letegez, és nem tudok hozzászokni, habár én kezdeményeztem. Kocsiba szállva normális tempóval indulok el a boltom felé. Ma nem vagyok nyitva, mert nem akartam, sokkal fontosabb dolgot kellett elintéznem, ami előre visz. Hamarosan telihold, ami azt jelenti, hogy igyekeznem kell Silas varázslatához összeszedni a maradék összetevőket, hogy elvégezhessük a varázslatot. Leparkolás után már tudom, hogy Miss Brown a helyiségben van, érzem a mágiáját, tudom, hogy nem szalasztaná el ezt az órát. Így kimérten lépkedek a bejárathoz, miután bezártam a kocsit, és sietősen nyitok be, majd nemes egyszerűséggel vágom be magam mögött az ajtót, ezzel zavarva meg őt abban, amit tett. - Nem hiszem, hogy kérdőre vonhatnál a siralmas irományod után. Csalódtam - jegyzem meg ridegen, miközben a tőr felé sétálok, hogy megnézzem, tényleg nem esett-e baja. - Ha azzal akartad felhívni a figyelmem, felesleges volt elrontanod - veszem a kezembe a tőrt, majd a fény felé fordítva gondosan megvizsgálom. - Kiesett egy kő - pördülök körbe a tengelyem körül, majd mivel nem látom, így egy néma igét kezdek kántálni, melyre pár másodpercig nem történik semmi, majd apró kaparászás után egyenesen a kezemben landol egy vörös kő, ami a markolatot díszítette. Hirtelen pillantok fel rá, mint aki megvilágosodott, majd egy elégedett félmosollyal tekintek el a háta mögött az üres falra. - Tudom, hogy mit fogsz megtanulni ma - húzom ki magam, a markolatánál fogva a tőrt, majd lelógatom magam mellett, a kis kő pedig a másik kezemben pihen, amíg fel nem tartom felé. A kard visszakerül a helyére, a kő viszont nem, miközben a botomra támaszkodva elindulok, elhaladva Dorothy mellett, egy pillanatra megízlelve illatát, majd tovább haladva a fal felé. Végighúzom a kezem derékmagasságban, miközben megjelenik egy ajtó, mely eddig rejtve volt. - Magadhoz kell hívnod ezt a követ, miután eldugtam valahová, de ahhoz minden helyiséget ismerned kell - fordulok felé, miközben egy kis kulcsot csúsztatok az imént megjelent ajtó zárjába, majd elfordítva kinyitom, hogy kitáruljon az említett szerkezet. Ez az üzlethelyiség feleakkora, mint a másik, ahol még éppen vagyunk, és sokkal inkább boszorkányos dolgok vannak benne. Különös ismeretlen, tartósított, átlátszó lében úszó szemek, hüllők, patkányok, és még olyan dolgok, melyeket inkább nem mondanék ki hangosan, hiszen a vak is látja, hogy emberi származékok. Természetesen ezek az eldugott sarokban vannak, hogy ne kapjon senki szívrohamot, hiszen nem csak sötét mágia kellékeit árulom. - Nos... Azt hiszem, kezdhetjük - nem engedem, hogy megnézze alaposabban, elég a színét és a méretét tudnia, majd kinyitom a tenyeremet és egy igét mormolva magamban tűnik el az emlegetett tárgy. Zsebre dugom immár szabaddá vált bal kezem, és a felejtő itallal is megteszem ugyanezt. Nem tudhatja, mire készülök, még a végén képes lenne megakadályozni. Túl nagy hatással van rám...
Tárgy: Re: Titkos üzlethelyiség Kedd Júl. 07, 2015 2:07 pm
Dr. Silverston & Dorothy
you could've had happiness
Miután a felmosórongyot a helyére tettem, a munkás ruhámat lecseréltem a kintire. A pólót felváltotta egy halványlila blúz, a nadrágot egy fekete A alakú szoknya és a sportcipőt pedig egy magassarkú. Külső szemmel egy összeszedett, makulátlan lánynak tűntem, de ha belelátnának a belsőmbe, vagy akár a gondolataimba a teljes ellentéte tárulna eléjük. Olyan, mintha egy háborgó forgószél ment volna végig rajtam, összezavarva az egész világomat. És igen.. a háborgó forgószél alatt itt Dr. Silverston-ra gondolok, akit utoljára majdnem egy hete láttam. Vagyis.. pontosítok akkor beszéltünk utoljára. Azóta már volt órám vele, meg is kaptam az első elégséges dolgozatomat. Nem, mintha nem tanultam volna rá, hisz vagy egy fél napom elment rá, de igazából csak görcsöltem a tankönyvek felett. Nem bírtam megtanulni, hisz rajta járt az eszem. A csókunk az elmémbe égett és nem telik el úgy egy óra, hogy ne gondoltam volna rá legalább ötször. Letelt a műszakom, hamarosan pedig megérkezik Ő is, hogy haladjunk tovább az anyaggal. Fogalmam sincs, hogyan fogok viselkedni, ő bizonyára a rideg, határozott énét fogja felvenni, úgy téve, mintha mi sem történt volna köztünk. Nekem nem megy ez.. Nem tudom csak úgy elfelejteni azt az esetet, és nem is szeretném. Amikor felhozta a bájital ötletét, azt hittem, hogy menten adok neki egy pofont. Annyira kiakadtam, hogy szó nélkül kiviharoztam a lakásából, mert egyszerűen nem találtam szavakat a viselkedésére. Soha semmi pénzért nem felejteném el azt az estét.. Inkább hagyom, hadd emésszen fel a tudat, hogy soha nem fogok neki megfelelni, soha nem fogok többet jelenteni az erejénél, de legalább emlékezni fogok arra a pár tökéletes másodpercre. Az üzlethelyiségbe kisétálva igen nagy csodálkozással vettem tudomásul, hogy még mindig nem érkezett meg. Két perc múlva kezdődik az óránk, ilyenkor már rég itt szokott lenni, hisz a pontosság híve volt. Ketyegett az óra. Sőt az órák, mivel az üzlethelyiségben volt vagy hét darab, ha nem több. A nagy csendet egyedül a folyamatos ketyegésük törték meg, és a végére már kezdett idegesíteni. Bőven elkezdődött már az óránk, így hát elővettem a táskámból a mobilomat és egyből az új üzenet gombra nyomtam. "Ma állítólag óránk van, merre vagy?" ~ küldés után még egy kicsit vártam, de húsz perc várakozás után meguntam a tétlenkedést. Körbesétáltam a boltban, erre még nagyon nem volt lehetőségem, hisz mindig is figyelt engem William.. vagyis Dr. Silverston. Így legalább sokkal nyugodtabb körülmények közt tudok körbenézelődni, akár egy-két tárgyat közelebbről is megvizsgálhatok. Ujjamat az régi bútorokon végighúztam, és végül is tekintetem egy tőrhöz hasonlító szerszámon állapodott meg. Még egyszer körbe néztem, de nem leskelődött utánam a tanárom, így közelebb mentem hozzá és leemeltem. De ahogy megfogtam, úgy hallottam az ajtó csapódását és ijedtemben kiesett a kezemből. Hangos csörömpöléssel jelezte földre érkezését, és ahogy hátrapillantottam a tanárom alakját véltem felfedezni. - Basszus! - halkan felmordultam és lehajoltam a tárgyhoz. Alaposan megvizsgáltam, de szerencsére nem történt vele semmi sem. - Minden rendben van - nyugtattam magam és egyben William-t is. Miután visszatettem a helyére, kisimítottam az esetleges gyűrődéseket a szoknyámból és felé fordultam. - Késtél - néztem a szemeibe és próbáltam határozottnak tűnni, de legbelül millió darabkára estem.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Titkos üzlethelyiség 
