Olyan vagyok, mint egy szerencsétlen éhenkórász. Az én felemet talán ha pár perc leforgása alatt faltam be. Nagyon éhes voltam már, nem tagadom. Aileenen láttam, hogy meglepte, hogy milyen gyorsan eszem. Talán azért is ettem ilyen gyorsan, mert nem néztem a mesét, mert nem érdekel. Inkább csak ettem, és bámultam magam elé. Igen, kicsit fáradt is vagyok, mert ez a pár nap egyedüllét teljesen elvette az életkedvem. De nem baj, mindjárt jobb lesz, míg megszokom, hogy végre nem vagyok egyedül. Kérdésére nem nyitottam ki a szemeimet, sőt, meg sem moccantam. Most így kényelmesen vagyok. Nem is vágyhatnék többre. Itt van mellettem a kedvesem, érzem finom illatát, én pedig kényelmesen pihenőre fogom az éjjelt. - Nem, nem vagyok álmos. Miért lennék az?– kérdezem egy vicces mosoly keretében, majd felé pillantok, miközben egyik karomat homlokomon pihentetem. - Tudod, engem annyira nem kötnek le az ilyenek. De te csak nézd nyugodtan, addig én pihentetem a szemeim. – Mondom neki egy újabb mosolyt követően. Amikor én éltem, még kölyökként, egyáltalán nem voltak ilyenek. El sem tudtam volna képzelni az életemet. A testvéreimmel eljátszottunk, hiszen más dolgunk úgy sem volt. Igaz, hogy nem igazán mozdulhattunk ki, de én még úgy is jól éreztem magam. Szerettek engem a szüleim. De persze, őket is mind meg kellett ölni. Én pedig gyáva módomra elmenekültem. Nem értem, miért nem hagytam magamat megölni. Gyerek voltam. Élni akartam. Mozgásra leszek figyelmes, az után pedig arra, hogy Aileen az ölemre nehezedik, kezében a gyrossal. Ekkor kinyitom szemeimet mosolyogva, majd ránézek, és háta mögé rakom mindkét karomat, átölelve mögötte, hogy megtartsam őt, nehogy lepottyanjon. Az ennivalójából pedig válogatott néhány falatot, azt a villa hegyére fűzte, s számba nyomta azonnal. Igazából már nagyon jól vagyok rakva, tehát ez a kis falat is bőven sok volt nekem pluszba rá, de nem baj, végül is jó étvággyal ettem meg azt is, majd le is nyeltem. Ezt követően pedig édes ajkait éreztem az enyémen, ekkor pedig el is mosolyodom, mert úgy szeretem, amikor csókolgat. - Annyira édes vagy. –vigyorgok. Kérdése után megemelem, kiveszek a kezéből mindent, majd a kanapéra rakom azt magam mellé, és elindulok vele a hálószobánkba. - Nem akarsz megfürdeni? – kérdem tőle mosolyogva, miközben könnyedén cipelem. Későn is jött haza, gondolom ahol volt, mielőtt elindult, nem hiszem, hogy megfürdött, biztos sietett haza.
Olyan jó volt már mellette ülni, és itthon tudni magam. Sokkal nyugodtabb vagyok, mint az autóban ülve, vagy feküdve. Nem biztonságos abban aludni, bár nekem nem okoz gondot, mert akárki is néz gyengének, az nagyot téved. Nem vagyok se törékeny, sem esetlen virágszál. Talpraesett vagyok, nem kevés mágiával bennem, amit nem félek használni, ha kell. Általában nem kell, így gyűlik magamban, és ez csak fokozódik. Néztem a mesét, ahogy a macska kergeti az egeret mindenféle eszköz segítségével, hogy a gazdájának megfeleljen. Az egér viszont sokkal okosabb, mint ő, mert valahogy mindig megoldja, hogy megmeneküljön. Közben néha persze Noah-ra lestem, hogy milyen aranyos, ahogy eszik, meg ahogy iszogatja a narancslevet. Csak úgy falt mohón, annyira édes, hogy mindjárt elrakom az ételt és őt falom fel. - Örülök, ha ízlik. - mosolyogtam, amikor megdicsérte. Nem tudtam pontosan szereti-e, de én szeretem, gondoltam akkor biztos ő is. Végigsimítottam a combján újra, majd még pár falatot dobtam a számba, jóízűen lenyelve azokat. Rápillantottam újra mit csinál, és elvigyorodtam, amikor megláttam, hogy mindent megevett. Nekem még a negyede is alig fogyott el, bár én lassan ettem mindig is. Amíg ő megeszi nagyon hamar, én alig ettem pár falatot. - Álmos vagy? - érdeklődtem, mikor lehunyta szemeit. - Vagy nem akarsz mesét nézni? - húztam a számat csalódottan. Biztos vagyok benne, hogy a rajzfilmek kevésbé kötik le a figyelmét, mint mondjuk az enyémet. Én ezeket jobban szeretem, mint a rendes filmeket. Ezekben van valami emberi, valami aranyos. Bár ezért van kisgyerekeknek kitalálva. Lehet ez is a baj, hogy nekem kimaradt a gyerekkoromból ez, mint mondjuk minden más is. Átmásztam a kis dobozban lévő gírosszal az ölébe, majd féloldalasan felé fordulva feltűztem a villára egy cafatot a húsból és a zöldségekből, majd a szájához emeltem. Amikor elfogadta, még mielőtt lenyelte volna, adtam egy hosszabb puszit neki. - Mit szólnál ahhoz, ha ezt megennénk együtt, aztán bebújnánk az ágyba máris? Olyan jó lenne már hozzád bújni, és csak úgy pihenni, hiányzik már. - mosolyogtam, majd közelebb hajolva hozzá loptam egy csókot. Nem tudok betelni a csókjaival, annyira finomak az ajkai, mint a méz. Egész nap tudnám ízlelgetni, ha szabadna, de a jóból is megárt a sok. Már régen éreztem, így be kell pótolnunk azt a pár napot.
- || drop in the ocean || imádlak <3
Noah Andre
welcome to my world
► Residence :
nola ⊃
► Age :
568
► Total posts :
28
WICKED WARLOCK ℘
Tárgy: Re: Nappali Csüt. Júl. 09, 2015 8:55 pm
A nap fénypontja, hogy eljött. Nehezen bírtam már az egyedüllétet, pedig már rég óta egyedül voltam, vagyis pár napja. Elfoglaltam magamat tv nézéssel, gépezéssel. Mivel önmagamtól nem tudok főzni, ezért jobbára inkább pizzát rendeltem, és egy darabon elvoltam 1 napig. Nem volt étvágyam ahhoz, hogy egyek, mert nem éreztem jól magamat. Unatkoztam, és kedvem sem volt semmihez sem. Figyelmesen hallgatom végig Lynt, s elmosolyodom jókedvűen, amikor közli, hogy fehérneműben lesz, és hozott narancslevet. Ez a két dolog a nap fénypontja. Eddig aligha szólaltam meg egy mukkot is, csak csupán annyira boldog vagyok, hogy nem tudok megszólalni. Így pár nap egyedüllét után üdítő volt valakihez hozzászólni. még pár nap, aztán a bútorokkal csevegtem volna. - Örülök, hogy itt vagy. – simítok végig gyengéden a karján, s magamhoz húzom a derekánál fogva, miközben egy csókot lopok tőle. Mámorító érzés tudni, hogy itt van előttem egy félmeztelen nő. Aztán újabb boldogság ért, amikor közölte, hogy még ételt is hozott. Úgy érzem magam, mint aki 1 éve nem evett volna, pedig csak tegnap este óta nem ettem semmit sem. - Az remek. – mosolygok. – Így is egy éhenkórász vagyok, bármit meg tudnék enni, de még téged is. – Hajolok közelebb hozzá, majd beleharapok gyengéden a fülcimpájába. Annyira kívánatos, minden értelemben. Lehet, hogy inkább csak ő rá éhezem. Követem a kanapéra, miközben a kezét fogom, és helyet foglalok mellette, ahogyan ő is helyet foglal a kanapé végében. Combomon végigsimít, és persze én sem bírtam ki, hogy ne simítsak végig az ő combján. Annyira finom tapintású, s eléggé izgató a csipkés fehérnemű is rajt, noha sokkal jobb lenne, ha a két ruhadarab nélkül lenne. Igen, kicsit elkalandoztam, de aztán hamar kiábrándulok, és Lyn arcára egy apró csókot nyomok, és vigyorogva nézem, miközben nyammogja az ételt. A narancslevet kiöntöttem az egyik pohárba, ami az asztalon volt, és szomjasan iszogatom. Nem is tudom, mikor ittam utoljára… talán előző két nappal ezelőtt éjjel egy pohár vizet? Fene se tudja, de igazán csak most ébredtem rá, hogy belül sivatag voltam. Azután a televízió felől tipikus zene szólt, ami a mesékben szokott lenni. Persze, azonnal felismertem, hogy ez a Tom & Jerry. Nem vagyok az a típus, aki mesézni szokott, de Lyn kedvéért bármit megnézek. Inkább csak csendesen ettem, amit Lyn hozott, közben pedig néha a mesére figyeltem. Nagyon éhes voltam, és csak most érzem, hogy olyan, mintha megtekerték volna a gyomromat. Lehet, hogy azért is éreztem magamat olyan gyengének. Nem tudom… - Finom. – mondom csöndesen, majd tovább eszem az ételt, míg nem az én részemet pár perc alatt el is fogyasztom, azután pedig csak hátradőlök a fotelban, lehunyva a szemeimet
Annyira jó érzés volt már magamhoz ölelni. Éreztem testének hőjét, sőt! Kicsit melegebb is volt a bőre, mint szokott, bár gondolom jó forró vízben fürdött. Éreztem az illatát, olyan finom illatú tusfürdőt használ. Megnyugtató volt érezni, mivel olyan magányos voltam az elmúlt napokban, ez pedig felzaklatott. Mielőtt Noah betoppant az életembe, szerettem egyedül lenni. Magányos farkas voltam, de most már a pár perc hiánya is idegesít, hiszen megszoktam, hogy sokat vagyok vele. Már együtt is lakunk, aminek örülök. Szerencsére ő nem olyan, aki csak az ágyban leli a boldogságát, neki az apró dolgok és örömet okoznak. Fogadni merek, hogy örül, hogy hazaértem hamarabb, hiszen tudom mennyire szeret. Annyira jól esik tudni, hogy szerelmes, mégpedig belém. Nagyon fontos nekem, a legfontosabb. Beleőrülnék, ha elveszteném. Amikor viccből körbetekintett a szobában, mintha a szeretőjét keresné, elvigyorodtam. Tudom, hogy sosem csalna meg, csak hülyéskedik. - Nincs itt, jöhet a csók. - vigyorogtam még mindig, mint a tejbe tök, amikor derekamnál fogva magához húzott gyengéd mozdulattal, majd kisajátítottuk egymás ajkait. Olyan édes, mint a méz. Felbecsülhetetlen megízlelni az ajkait, nem tudok velük betelni. Sosem elég egy, de még száz sem. - Hamar elintéztem a dolgokat, hogy hamarabb lehessek veled. - húzódtam el tőle pár centiméterre, még mindig ölelésébe bújva, karjaimat átfűzve testén. - Örülsz? - mosolyodtam el, majd apró puszikat nyomtam puha ajkaira. Nyakára tévedtem ajkaimmal, csókokkal behintve a területet. - Hoztam neked valamit. Régen vettem már neked, és tudom mennyire szereted, így hoztam jó sokat. - mosolyodtam el. Nem nagy dolog, de tudom, hogy Noah szereti a narancslevet, így vettem neki jó pár dobozzal. Mind a zacskóban van, amit az előszobában hagytam. Kiszabadítottam magam öleléséből, majd a zacskó felé vettem az irányt. Megragadtam azt, majd odavittem elé. Kivettem egy dobozzal, majd odaadtam neki. - A kedvenced. - mosolyogtam kedvesen. Nem akarok neki túl nagy dolgokat adni, hiszen tudom, hogy nem fogadná el. - Hoztam enni is, gírosz neked jó? - kutakodtam mélyebbre, majd a kezébe nyomtam azt a dobozt, amiben volt. - Jut eszembe! - mutattam fel a mutatóujjam, mintha valami nagy dologra jöttem volna rá. - Mit ettél napokig? - kérdeztem ki. Aggódok, hogy nem evett semmit, vagy bármi. - Van egy ötletem. - vettem le a dzsekimet közben, meg a cipőmet. - Levetkőzök fehérneműre, aztán ledőlünk a kanapéra, eszünk, közben nézünk valami mesét, jó? - vázoltam fel neki a tervet. Közben tovább vetkőztem, egészen addig, ameddig csak egy melltartó és egy bugyi maradt rajtam. A ruhákat bedobtam a szennyesbe, majd a kanapé felé vettem az irányt. Azért nem az ágyba mentem, mert ott nincs tévé, így nem tudnánk semmit sem nézni. A dobozt vittem a kezemben, majd leültem a kanapéra, és megvártam, hogy Noah leüljön mellém. Amikor megtette, hozzábújtam, majd bekapcsoltam a tévét, és egy mesecsatornára kapcsoltam. Épp Tom & Jerry ment, az egyik kedvencem. - Jó lesz, kicsim? - simogattam a combját, majd kibontottam a dobozt, belekóstolva a gyors kajámba. - Egyél te is, légy szíves. - kértem szépen, mert jobb tele hassal aludni. Annyira szeretem, hogy azt szavakba sem tudom önteni. Kicsit úgy viselkedek, mintha a felesége lennék, de nem veszi zokon. Végül is majdnem az vagyok, mi már túl érettek vagyunk a tinikapcsolathoz. Mi már inkább olyanok vagyunk, mint egy házaspár, akik szeretik egymást, és összekötötték az életüket örökre.
Sima bőrömön könnyedén peregnek le a vízcseppek. Jólesően előre hajtom a fejemet, miközben karommal a falnak támaszkodom a zuhanyzóban. Szemeimet lehunyom, s kicsit pihentetem őket. Kialvatlan vagyok már napok óta, aligha vagyok észnél is. Nem tudom, hogy miért nem aludtam, pedig lehetett volna. Túl sok dolgom úgy sincs, mert mi lenne? Hajamról könnyedén csepegnek le a forró vízcseppek, s szinte az egész testemet libabőr fedte be, hiszen annyira fáztam, és olyan forró vizet engedtem magamra… úgy érzem magam, mintha másnapos lennék, pedig nem vagyok az, mert nem iszom alkoholt soha. Legalábbis annyira nem, hogy a sárga földig leigyam magam, hiszen van annyi méltóságom, hogy ezt nem teszem. Szempilláimról potyognak a cseppek, s végig le az államon, lefele a testemen, és már vagy 10 perce csak így állok, és vagyok. Nem akarok még kiszállni, mert ez így jó. Könnyedén tudok elmélkedni, a gondjaim pedig tovaszállnak, nem számít semmi sem az égvilágon. Olyan jó lenne ez a tudat. De sajnos nem így van, hiszen az életben vannak fontos dolgok, amiket szeretek. Egy határozott mozdulattal elállítom a zuhanyrózsából folyó, forró, párolgó vizet, s lusta mozdulattal a falnak döntöm a homlokomat, fejem fölé pedig az egyik karomat teszem. Annyira gyengének érzem magamat. Soha nem éreztem magamat ennyire gyengének, mint ma. Olyan fáradt vagyok, s szinte olyan, mintha már fél lábbal már a sírban lennék. Nincs kedvem kimenni, pedig muszáj lesz. Egy nagyot sóhajtok hanyagul, majd az egyik lábamat kiteszem a földre, azután pedig a másikat is, és a törölközőt leveszem a tartójáról, és egy könnyű mozdulattal tekerem körbe derekamon a puha anyagot. A polcról leveszem a ruháimat, majd azokat is gyorsan magamra veszem. A víztől még elég pirosak a szemeim, de nem baj, úgy sem lát senki, hiszen Lyn is csak 2 nap múlva érkezik csak haza. Azt hiszem, addig én meg fogok kukulni így egyedül. Amióta vele vagyok, sokkalta visszafogottabb vagyok. Nem ölök, és egyre inkább megszeretem az embereket ő miatta. Mindenben megmutatta a szépet, és nem csak a rosszat látom mindenben. A törölközőbe belenyomom a fejemet, ahogyan a kezemben tartom, és egy ideig úgy maradok. Isten lássa lelkem, de nem bírom az egyedüllétet. Pedig 500 évig csak abban éltem. Jó, akkor el is foglaltam magamat azzal, hogy kiirtottam a népet, de most nem tehetem, és nem is akarom. Azt hiszem felnőttem agyilag. Amikor felöltöztem, kiléptem a fürdőből, s mikor tovább mentem, jött velem együtt a szinte már szilárd gőz, olyan forró vizet folyattam magamra. A törölközőt még mindig az arcomba nyomtam, s hátulról valami érintést éreztem. A mellkasomon, a derekamon, s azt, hogy a hátamnak valaki neki simul. Hirtelen megugrottam egy kicsit, de aztán megéreztem az ismerős parfümöt az illetőn. Eleinte azt gondoltam, hogy valami idegen, de már a gyengéd ölelésből is sejtettem, hogy ki ő. De miért jött haza ilyen korán? Még 2 napig ott kellett volna lennie, ahol volt. Mindenesetre én vagyok most a legboldogabb ember, mert még egy kicsi kellett volna, és már idegbeteg lennék. Illata jólesően vesz körbe, és eszembe jut, hogy már mily’ régen éreztem ezt a finom, nőies illatot. Annyira szeretem… Kissé csikis volt, mikor a fülcimpámba harapott bele, de végül lágyan elmosolyodom, és óvatosan megfordulok, mikor elhúzódom tőle. Meglátom azt a gyönyörű arcát, mely mindig csak mosolyog rám, és engem is csak ez éltet, ez a nézés. Elmosolyodom újra a kijelentésén, majd forgatom a szemeimet, azután körülnézek, mintha a szeretőmet ellenőrizném, hogy elment –e. De nem így volt. Soha nem tudnám őt megcsalni, mert nekem ő a múzsám, a mindenem, a hercegnőm, a királynőm, az angyalom, a kedvesem, és az életem. De azután komolyan néztem rá. Boldog voltam, hogy itt van velem, és visszajött. A törölközőt hátradobom, s azzal a lendülettel magamhoz húzom a derekánál fogva, és szenvedélyesen csókolom az ajkait. - Édesem… - suttogom ajkaiba gyengéden, ahogyan általában mindig hívom.
Napok óta csak úton vagyok, de mégis hamarabb végeztem, mint arra számítottam. Azt mondtam egész hétköznapra megyek el, de közben csak három nap lett belőle. Noah így is hiányolhat, mert nehezen engedett el. Én is nagyon hiányolom őt, egész nap csak rá tudok gondolni. Nélküle senkim sem lenne, és semmim se. Teljesen magamba roskadnék. Ő az én támaszom. Viszont ma pedig hazaindulhatok, de nem szóltam neki. Péntekre várja az érkezésem, és nem mára, mert ma még csak szerda van. Az a két nap nagyon sok idő, főleg ha az ember egyedül van. Azért nem hagytam, hogy velem jöjjön, mert nem akarom belevonni az ellenfeleimmel való viaskodásba. Ezért otthon hagytam. Messze jöttem New Orleans-tól, szóval rengeteget kellett utaznom, tekintve, hogy autóval vagyok. Kétóránként aludni is ledőlök, így rengeteg időt vesztek, mert imádok aludni. Ha álomra hajtom a fejem, akkor fel nem kelek jó ideig. Így már jóformán több, mint egy napja úton vagyok hazafele. Már nagyon ismerős a környék, így közel járhatok a célhoz, de esteledik, Noah pedig szerintem már alszik. Megpillantottam New Orleans ismerős fényeit, hiszen a város este, s éjjel van leginkább elemében. Kicsit gyorsítottam, mert fáradt vagyok, és már alig várom, hogy hazaérjek. Csak annyit akarok most, hogy beessek az ágyba, jobban mondva Noah karjaiba, majd hozzábújni. Sosem vágytam erre ennyire. Csöndben bejöttem a hátsóajtón, miután leparkoltam a kocsifelhajtón. Noah épp a fürdőből jött ki egy törülközővel, s épp háttal van nekem. Kapóra jön! Az pedig pluszt ad a dologhoz, hogy a haját törölgeti. Elkezdtem felé lopakodni, nehogy meghallja, hogy itt vagyok. Amikor elég közel értem hozzá, hátulról gyengéden magamhoz öleltem, remélve, hogy nem fog leütni. Hiszen engem nem vár mára, de egy betörő lehetek, aki épp lefogja. - Szerelmem. - szólalok fel nyugodt hangon, miközben arcához hajolva apró csókokat nyomok a területre, állára, és nyakára is. - Hiányoztál. - dörmögtem a nyakába, majd füléhez hajolva óvatosan bekaptam a fülcimpáját, majd harapdálni kezdtem. Úgy hiányzott már a közelsége, hogy érezzem testének a hőjét, mintha magamé lenne. - Hmm, jó az illatod... csak nincs itt egy nő? - nevettem fel, mert tudtam, hogy nincs itt senki. Sosem csalna meg, ezt az egyet biztosra tudom. Szeret, ennél pedig nem kell több. Annyit kérek tőle, hogy szeressen és tiszteljen tovább, mert én ezt teszem. Egy nap pedig remélem összeházasodunk, és családot alapítunk együtt. Ez lenne az igazi célom az életben, nem a bosszú.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Nappali 
