Egy pillanatra sem vettem le róla tekintetemet, miközben kezeimmel tovább masszíroztam fedetlen mellkasát. Bőre puha volt, és kellemes illatot árasztott magából. Mindig is imádtam a férfi kölni illatát, ha drogériába mentem, állandóan megszagoltam őket. Furcsálltak is az emberek, de.. én már csak ilyen voltam. Örülök, hogy különbözök másoktól. Legalább van egyediségem, és ezt sok ember nem mondhatja el magáról. Valahogy sikerült megbékélnem azzal a tudattal, hogy egy vámpírral kavarok. Egyedül ez alapján ítéltem el, és nem a személyiségét vettem figyelembe. És valljuk be.. nem egy mindennapos férfi. Sokan ölnének a helyemért. Egy figyelmes, kedves, udvarias ember Jace. Alig lehet találni hozzá hasonlót. Szerencsés vagyok.. és ezt csak most kezdtem el belátni. - Mi? - nevettem el magamat, és értetlenül néztem le rá a kérdése után. Most komolyan megkérdezte ezt? Szándékosan el akar maga mellől kergetni, vagy csak szimplán nem fogja fel, hogy nem tudom neki ezt visszamondani két nap ismeretség után. Végül is, nem hagyott időt a válaszadásra, aminek örültem is, hisz lehetséges, hogy elküldtem volna egy melegebb éghajlatra és akkor megint visszatértünk volna a veszekedéshez. Vagyis igazából eddig még nem veszekedtünk, csak én akadtam ki és viharoztam el. Annyira rám illett.. Ha rosszra fordulnak a dolgok, fogom a nyúlcipőt és menekülök. A saját érzelmeimet helyezem előtérbe és emiatt nem egy barátságom szakadt meg. Maga alá gyűrt, és lábamat a csípője köré fontam. A hajába túrtam - sosem fogok ráunni -, és a fejbőrét masszíroztam. Sok férfival csókolóztam már az életem során, de muszáj volt bevallanom, hogy az egyik legjobb csókomat tőle kaptam. Abbahagyta. De miért? Miért teszi ezt velem? Ez boldoggá tette? Felhúz engem, aztán meg hagy tovább szenvedni? Lehet tényleg szűz, és fél.. Megkaptam a magyarázatomat. Hangosan felsóhajtottam, és lelöktem magamról, hogy ne ingereljen tovább. - Remélem, megéri rád várni. - kacsintottam rá, és a mellkasára hajtottam a fejemet, közelebb bújva hozzá. - Jó akkor beszélgessünk. - motyogtam magam elé, megforgatva a szemeimet. Minek van pasim, ha nem tudom kiélvezni a vele járó előnyöket? Röhej. Elkezdtem a karomat csikizni, és a hideg végigszaladt a hátamon. Ekkor pillantottam meg, hogy a csuklómon egyetlen egy karc sem látszódott, holott tisztán emlékszem, hogy folyt belőle a vér alig pár órával ezelőtt. A keserű emléktől felidéződött bennem a meleg folyadék, ahogy csordult lefelé a torkomon. Nem bírtam betelni vele, olyan volt, mint egy drog a függőnek. Többet akartam, mert olyan élettel és erővel ruházott fel, mellyel még soha nem találkoztam. - A véred a szervezetemben van... - suttogtam magam elé ezt a puszta tényt, és végighúztam a mutatóujjamat a már sima, egyenletes bőrfelszínen. - Ezek szerint, ha most történne velem valami, akkor hibriddé válnék? - könyököltem fel az ágyra, hogy a szemeibe tudjak nézni. Kíváncsi voltam, hogy milyen érzelmeket sikerül kiváltanom belőle. Ha már úgyis beszélgetni akart, akkor megkapja a beszélgetést. Nem mondott témát, én meg szabadon választottam magamtól. Lehet kényes, de nem árt tisztában lennem vele. Egyetlen egy rossz mozdulat, és hibridként támadok fel. Azért azt nem ártana tudnom, hogy mégis mikor fog kiürülni szervezetemből a vére. - Azt szeretnéd? - biccentettem oldalra a fejemet, tanulmányozva őt. - Mármint szeretnéd, ha én is halhatatlan lennék, mint te?
Én tényleg halál komolyan gondoltam, hogy ha elveszítem, akkor inkább eldobom magamtól az életem. Ötszáz éve élek már... Volt egyszer egy fontos ember az életemben... Őt sikerült elvesztenem. De talpra álltam és helyre hoztam mindent. Abban a sötét időszakban gyilkoltam, lopta, hazudtam... Mindent erkölcstelen dolgot tettem. Bánom azt az időszakot, de visszahoztak... Visszahozták a kikapcsolt érzéseimet. Mikor visszatért a régi énem, akkor a hatalmas szégyen és megbánás fogott el, de az érzelmek félerősödése sem segített igazán. Napról-napra csak rosszabb lett a helyzet. nem is tudom, hogy hogyan léptem túl a dolgon... Azt tudom, hogy segítettek valakik, de nem tudom, hogy kik. Bár a merénylet óta valakit elvesztettem... Nem is tudom, hogy ezt hogyan tudom pontosan elmondani, de nem Rose-ra gondolok. Mintha elfelejtettek volna velem valakit a boszorkányok. Az életemben egy nagyon fontos embert... Lényegében, míg nem találkoztam Hazel-lel elvesztettem mindenkit... Paul-t, Rose-t, apámat... Honnan veszem, hogy az apámat?! Ő már rég halott... NA de most nem is ezen kéne agyalnom, hisz Hazel a legfontosabb, ráadásul meg kell győznöm, hogy ne akarjon elfelejteni... Megint egy hatalmas butaságot csináltam... Aztán kijelenti, hogy nem hagyná, hogy megtegyem... Nem akarom, hogy ezen mondatom miatt gondolja meg csupán magát. Ez olyan, mintha az életemmel zsarolnám, de nincs így. Szeretem és, ha ő inkább nélkülem akar tovább élni megadom neki a lehetőséget... De én nem fogok tovább élni. - Nem akarom, hogy azt hidd, hogy az életemmel zsarollak, de ha te nem leszel nekem... Akkor már nincs miért élnem, nekem csak TE vagy! - Mondom neki könnyes szemmel... Annyira szeretem és annyira szükségem van rá. El is felejthet, csak egy a lényeg, hogy láthassam... Talán megigézem a főnökét, hogy mondjon le és engem vegyenek fel... Nem akarom elveszíteni és bármilyen lehetőséget megragadok, hogy mellette maradhassak, bár újságíróként még nem tudom elképzelni magam, de kellene neki adom egy esélyt. Aztán következő szavai csengenek a fülemben... " Légy önző. Én nem akarlak elfelejteni, nem akarlak elveszíteni." Ezek szerint nem akar elfelejteni. Nem akarja törölni az eddig élményeket, hanem többet akar és ezzel nincs egyedül. Én nekem sem volt elég ez a hétvége. Sőt a világ össze napja nem lenne elég, hogy érezhessem közelségét. Egyszerűen nem akarok lemondani róla és lehet, hogy ez baj, de nem érdekel... Szeretem és ő az enyém! Csak is az ENYÉM! Mindig is az enyém lesz és én az öve. Mert szeretné ezt a dolgot köztünk... Ha ennyire ellenére lenne, akkor már rég csomagolna és várná a holnap reggelt, hogy átmossam az agyát az én kedvemre... De nem fogom, hisz nem akarja. Készültem rá, hogy megcsókolom,de ő megelőzött. Az ágyra húzott maga mellé és megcsókolt, de mégy hogyan... Mohó és vad csók volt. Néha beleharapott az alsó ajkamba és én kívánva felnyögtem, amit most nem bántam, hisz kívántam...mindennél jobban őt akartam. Teljesen felfordítottam az életét, hát ez kölcsönös. Mielőtt megjelent volna az életemben... Már nem is akarok emlékezni, hogy milyen volt előtte miden. Most minden tökéletes. - Hát egy dolog biztos... Nekem van a világon a legszebb barátnőm, akit szeretek nagyon! - Miközben kimondtam letörölte a könnycseppeket az arcomról és a sajátjáról, aztán újra elkezdett a hajammal játszani. Imádtam, ha akeze a fejbőrömet súrolta... Rose-nak sosem engedtem, hogy ezt csinálja! De Hazelnek bármit megengednék.... Aztán nem bírtam tovább és most én tapasztottam ajkaimat az övére és most én nem egy mohó és vad csókot adtam, hanem a leggyengédebbet, amit jelen helyzetben tudtam. Én is lekezdtem játszani, de nem a hajával, hanem a melltartó csatjával... Hm, de szeretném letépni róla, de nem ma este... Egy rendes randi után, mondjuk holnap. Elviszem egy jazz bárba és felveszi azt a csodálatos ruhát... Amit a legnagyobb élvezettel tépek le róla. De aztán kijelenti, hogy az övé vagyok. Nem igazán ellenkezem, sőt támogatom a kijelentését. - Mindenestül a tiéd.. - vagyok... fejezném be a mondatot, de nem tudom. Egyszerűen nem tudunk leállni a csókolózásról. Mindkettőnknek szüksége van a másikunk ajkára... Mondhatni én a csókjai nélkül már képtelen lennék elaludni... Kezei becsusszannak a pólóm alá és hátamat simogatják, majd leszedi rólam... Elhajítja és a sarokba dobja... Leesik valami... Nem igazán érdekelt, hogy mi az... valamelyik váza lehet a sok közül... Aztán megszakítja a csókot és elnézést kér... Igazán nincs miért, hisz az csak egy váza volt... - Inkább azért kérj bocsánatot, mert elvetted az ajkaidat az enyémről... - Mondom neki mosolyogva. Aztán szó szerint fordított a helyzeten és én találtam magam alul... Érdekes volt, hisz általában én vagyok a magaslaton, de nem ellenkeztem. Azt csinált velem, amit akart... nem kellett sok idő és újra egy hősnek nevezett... Kérdőn felhúzom a szemöldököm... vajon hova akar ezzel kilyukadni? Nyomott egy apró csókot a számra és folytatta, szóval meg akar jutalmazni, de vajon mivel? Ha azzal, akkor... Hát el kell keserítenem, mert én ma nem terveztem ezt... Aztán mellkasomat kezdte el simogatni. - Teljes mértékben.. A jutalmam, meg legyen az, hogy válaszolsz egy-két kérdésemre... Szeretsz? - súszik ki a számon, de mielőtt válaszolhatna megcsókolom, vagy felcsókolom, hisz most ő van felül, amin változtatnom kéne... Gyors hirtelen mozdulattal már alattam is van és még mindig csókolom, egyszerűen nem tudom leállni vele! A nyelvemmel az ő nyelvét kényeztetem... nem akarom abbahagyni a csókot, de lassan ideje lesz. - Holnap este mást fogunk csinálni... Csak azt akarom, hogy az első előtt miden jól menjen... Felveszed azt a ruhát és elmegyünk holnap egy Jazz bárba, majd utána haza jövünk és letépem rólad... A többit pedig gondolom ismered... Ma beszélgessünk... - Nyomok még egy csókot az ajkára. Remélem, hogy nem lesz nagyon csalódott....
note • Jazel forever ❤ • music • - • words • valamennyi✖ K.P ✖
Hazel C. Hollis
welcome to my world
► Residence :
Δ mystic falls
► Age :
32
► Total posts :
564
DAMNED WEREWOLF ◯
Tárgy: Re: Jace hálószobája Csüt. Márc. 19, 2015 9:06 am
Mélyen magamba szívtam a levegőt, és őt bámultam. Az emlékezetembe akartam vésni az egész lényét, hogy hátha előbb vagy utóbb sikerül visszaemlékeznem rá. De ha emlékezni akarok, akkor miért szeretnék fejest ugrani a nagy ismeretlenbe? Miért engedélyezem, hogy vegye el az emlékeimet? Miért nem tiltakozok ellene? Egyszerű a válasz. Egy jobb jövőt érdemel, melyet mellettem nem fog megtalálni. De ha ő szenvedni akar, akkor hajrá, én vagyok a tökéletes ember hozzá. Egy igazi hangulatember vagyok - mielőtt azt gondolnád, nem, nem drogozok -, mint azt az este is láthatta. Képes vagyok a legkedvesebb énemből egy olyan nővé válni, akit még a legrosszabb rémálmába sem kívánna. De legbelül, a vele járó veszély ellenére nem akartam elengedni. Legszívesebben magamhoz láncolnám, és el nem engedném. Jace képes mosolyt csalni az arcomra, feldobni a szürke hétköznapjaimat. Eddig az életem olyan monoton volt, persze rengetegszer eljártam bulizni, de a végén mindig ugyanott kötöttem ki. Egy idegen férfi mellett. Nem tudom, hogy lehet erre ráunni, sokan ölnének egy ilyen életért, de elegem van már abból, hogy nem tudom a partnerem nevét és a fél éjszakámra sem emlékszem. Eddig nem mertem bevallani, de többre vágyok. Másvalamire. Lehet, hogy nem Jace lesz az, de ha soha nem vágok bele, akkor meg se fogom tudni. Kérdőn pillantottam rá, mikor visszavonta az igézést. De egyben a remény érzete is elkapott. Talán mégis lehet esély egy közös jövőre.. - Ne merj ilyet mondani, nem engedem meg. - szóltam utána, mikor az öngyilkosságot hozta szóba. Ezt tényleg komolyan gondolta? Véget vetne saját, tulajdon életének, ha én kikerülnék a képből? És ezt most csak az igézésre értsem, vagy abban az esetben is, ha véletlenül nem sikerülne köztünk a dolgok? "Hazel, túl sokat agyalsz!" ~ szóltam magamra gondolatban, és kifújtam a levegőt. Felültem az ágyon, de mielőtt elkezdtem volna felé indulni már előttem teremt térdelve. Szavai egy csöppet sem ijesztettek el. Pont ellenkezőleg. Magamhoz akartam vonni, és az életem végéig csak csókolni akartam. Meg akartam neki mutatni, hogy én is kedvelem, annak ellenére, hogy még nem mondtam ki azt a bűvös szót. - Légy önző. Én nem akarlak elfelejteni, nem akarlak elveszíteni. - ráztam meg a fejemet, és vele egyidejűleg én is sírtam. A tudat az, hogy soha többé nem látnám őt.. Nem. Bele sem akarok gondolni. Az ágyra döntött, és innen már nem volt visszaút. Mohón csókoltam, néha óvatosan beleharapva alsó ajkába. Nem akartam hazamenni, nem akartam dolgozni menni. Itt akartam vele maradni, ebben a hatalmas, puha ágyban. - Én is így vagyok vele. Teljesen felfordítottad az életemet, de jó értelemben. - súgtam az ajkaira, és letöröltem a könnycseppeket először az arcáról, majd a sajátoméról. Elkezdtem vigyorogni, és a göndör fürtjeivel kezdtem el játszadozni. - Az enyém vagy. - válaszoltam kacéran, és ismét megcsókoltam. Olyan volt számunkra a csók, mint egy létszükséglet. Nem bírtunk ki perceket, anélkül, hogy ne érezzük a másik ajkát. Ujjaim a pólója alá férkőztek, és a hátát simogattam. Végül is leszedtem róla és elhajítottam a szoba másik sarkába. Nem tudom, hogy mi lehetett ott, de sikeresen a földre esett. Zavaromban elhúztam a számat, és halkan felnevettem saját bénaságomon. - Bocsi. - néztem rá mosolyogva, beszívtam az ajkamat. Annyira jól nézett ki. És engem választott. Engem, a sok közül. Fordítottam a helyzeten, és Jace most alattam volt. Érdekes, hisz a mai este után nem fájtak a végtagjaim. Hogy-hogy? - Egy hős vagy, ugye tudod? - nyomtam egy apró csókot a szájára, és felültem rá. - A hősöket pedig meg kell jutalmazni. - simogattam a mellkasát, melyet már nem fedett el ruhadarab. - Egyetértesz velem, vagy nem? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet, megőrizve a komolyságomat. Nehéz volt nem elnevetnem magam, de tartottam.
Úgy érzem életem újra romokban hever... Egyszer voltam már a padlón, de ez még csak az ízelítő. Nem sokára, vagyis jobban mondva hamarosan elveszítem... Rose-nál minden gyorsabb volt. Láttam, hogy meghal a karjaimban és nem tehettem semmit. Sosem fogom elfelejteni azt az estét... Bár azóta mintha valami hiányozna... Egy számomra nagyon, de nagyon fontos ember, aki nem a bátyám... Olyan mintha megigéztek volna, hogy felejtsem el azt az illetőt, bár honnan tudnám, hogy milyen ha valaki meg van igézve?! Sosem éltem át hasonlót és én csak ezt teszem az emberekkel... Nem vagyok jó ember... Ma majdnem megöltem egy vadászt és három vámpírt kicsináltam, de jogosan... Bántották az egyetlen nőt, aki fontos volt a számomra... Persze hogy nem néztem ölbe tett kézzel. De ezen már túl vagyunk és most már biztonságban van... Aztán mikor kijelenti, hogy vágyik rám... Újra kezdett betöltödni az üresség, amit maga után fog hagyni... Túl sokat jelentenek az szavai és legszívesebben már megcsókolnám. Úgy csókolnám ahogy még eddig soha... A vágy az érzélmek túlfűtőttségét, egyszóval mimdent beleadnék... De nem tehetem, hisz hamarosan teszek neki egy ajánlatot, amivel megszabadulhat tőlem egyszer, s mindenkorra... bár azt még nem mondtam, hogy mi lesz velem utána. Mimden valószínűséggel öngyilkos lennék... Túlságosan is szeretem ahhoz, hogy sem, de nem tehetek ez ellen semmit sem. El kellene engednem, mert szeretem... Szóval nem csókolom meg, mert az ajánlatomra biztos, hogy nemet mondana. - Én is vágyok rád... Mindennél jobban szükségem van rád... - Igen ezt így gondolom... Nagyobb szükségem van rá, mint gondolná. Nem akarom elhagyni... De muszáj neki megadnom a lehetőséget! Muszáj neki megadnom mindent, hogy boldog lehesen és ha ezt nem mellettem találja meg, akkor menjen csak nyugodtan... Nem fogom megállítani, mert túlságosan is szeretem... Aztán mikor elmondom neki, hogy van ez a lehetőség, akkor csak annyit mond, hogy ezt nem gondolhatom komolyan... Igaza van! Elhamarkodtam a döntésem! Nem kellett volna ezeket mondanom neki. Ha elhagy, akkor abba belepusztulok! Igaz neki ezt nem mondhatom meg, de... De én tudom, hogy ő az életemnél is többet jelent... Bárcsak ő is vámpír lenne! Bárcsak fele annyira szeretne, mint én őt! Persze talán ez lenne a helyes döntés... Talán az lesz a legjobb, ha engedem, hogy elmenjen... Nem tudom, hogy mit mond... De lehet, hogy nem fogom tudni megigézni... Még nem tudom előre megmondani, de majd idejében úgy is kiderül... Aztán folytatja, hogy nem tudja, hogy mit mondjon... Az eszem azt súgja. hogy igent! A szívem meg azt, hogy nemet kéne mondania! Mert mi vagyunk a tökéletes pár... Minket egymásnak teremtettek... Ezt ő is tudja, csak nem akarja belátni... Most mit csináljak... Mit mondjak?! Osszam meg vele, hogy mit érzek? Ő az életemben a fény, az örök remény, de ha... Ha elmegy, akkor kihuny a remény és valamelyik vadász elé vetem magam. Elkezd elmélkedni, hogy talán pár év múlva lenne esélye a dolognak, csak egy dolgot nem tud... Pár év múlva nem leszek. Inkább véget vetek szánalmas létemnek, de nem akarok nélküle élni... Egy napja ismerem, de a jövőmet csak vele tudom elképzelni... Mindent megad, amire szükségem van az életben és szeretem... Számomra ő egy kihívás és a biztos szerelem. Hogyan tudnék lemondani erről?! Nem akarom megigézni... Nem akarom, hogy elfelejtsen, inkább vállalom a kockázatot, de nekem szükségem van rá... De az ő döntése és tiszteletben fogom tartani... Aztán megkérdezi, hogy vele maradok-e este... Igen! Mindennél jobban akarom és ezt nem egy igennek válaszoktam meg, hanem egy szenvedélyes csókkal, amibe mindent beleadtam.Ő pedig ugyanannyira szenvedélyesen viszonyozta, mint én... Egyszerűen nem akartam, hogy ennek valaha is vége legyen! Aztán megszakítja, de nem sokáig... csak azt kéri, hogy maradjak, majd feltérdel az ágyra és megcsókol... Hamarosan magával ránt az ágyra és én nem ellekezem. - Veled maradok! Veled akarok lenni egész este! - Mondom és csókolom tovább... Keze remegett és szíve gyorsan vert... Aztán keze a hasamon van és simogatja... Én is simogatom, csak a combjait... Hamarosan mindennek vége és el kell engednem! Annyi éven át hagytam, hogy elhagyjanak és nem tettem ellene semmit! Nem marasztaltam őket, hanem tiszteletben tartottam a döntéseiket... Bárcsak olyan önző tudnék lenni, mint Kathy... Bárcsak! Nyom egy gyengéd csókot az ajkaimra és szemeimbe néz... Neki is vörös a szeme a sírástól, de még mindig ő a leggyönyörűbb nő ezenna bolygón. Aztán szavaira könnyek gyülnek a szememben és ő is elhullatt egy cseppet. Erre a válaszra vártam, de egyszerűen nem tehetem meg! Nem törölhetem magamat az életéből! - Nem akarom! Kérlek, inkább visszaszívom! Bármit megteszek... Csak ne akarj elfelejteni! Ha megteszem, akkor inkább eldobom az éketem... - Vámpírsebességgel újra az ablaknál vagyok, de nem tudom megtartani magam! Térdre rogyok... Egyszerűen nem tudom megtenni... Mielőtt odajöhetett volna előtte térdeltem már... összekukcsoltam az ujjainkat! Most önzőnek kell lennem! Egyszer eza életben annak kell lennem... - Annyi éven át mindenki döntését tiszteletben tartottam... De most az egyszer önző leszek! Szeretlek! Mindent megadsz, amire vágyom... Tudom, hogy akarsz engem! Kérlek kockáztassunk! - Szemeibe nézek és hullanak a könnyeim! Térden állva könyörgök neki, hogy ne akarjon elfelejteni! Könyörgöm neki, hogy adjon egy esélyt! Próbáljuk meg! Kockáztassunk... Nekem nincs másra szükségem csak rá... Nekem ő kell és nem az egyetem, nem ez a fullos ház és nem New Orleans! Nekem Hazel kell csak! Válaszát meg sem várom, helyette szenvedélyesen megcsókolom és csók közben felállok és az ágyra terítem... Szorosan hozzátolom magam és nem engedem, hogy szabaduljon.. Egy-két könnycseppem az arcán landolt, de nem zavart... egy volt a lényeg, hogy érezzem... Érezzem teste melegét és közelségét! - Én rád vágyom! Mindent megadsz, amire vágyom! Nekem nem kell az egyetem, nem kell ez a ház! Nekem csak is te kellesz... Annyi éve várok rád! Én nem ajarok mást lányt megismerni, csakis téged! - Nyomok egy gyengéd csókot ajkaira és reménykedem, hogy vállalja a kockázatot... Nem szállok le róla, még mindig szorosan hozzá simulok és haját babrálom.
note • Jazel forever ❤ • music • - • words • valamennyi✖ K.P ✖
Hazel C. Hollis
welcome to my world
► Residence :
Δ mystic falls
► Age :
32
► Total posts :
564
DAMNED WEREWOLF ◯
Tárgy: Re: Jace hálószobája Szer. Márc. 18, 2015 9:50 am
A fájdalom, a félelem, a tehetetlenség érzete átvette az uralmat a testem felett. Egész testem beleremegett a sírásomba, még a fogaim is folyamatosan összekoccantak. Sokszor kerültem már a halál közelébe, alig pár hónapja, hogy az erdőben rám támadt egy vámpír. Igen, egy vámpír. És ha akkoriban nem lett volna ott Paul, akkor meghalok, ahogyan most is Jace nélkül. Muszáj volt belátnom, hogy az életem nem fog örökké tartani, egyszer előbb vagy utóbb, nem lesz már ott senki, aki meg tudna engem menteni. A vámpírok fogják a vesztemet jelenteni, és ezért is kéne elszakadnom Jace-től. Óhatatlan, hogy mellette ne találkozzak velük.. Bármennyire is fájdalmas lenne ez a döntés, jól tudom, hogy ezzel sikerülne megúsznom. De muszáj volt bevallanom, hogy megkedveltem, és azt akartam volna, hogy ez az egész működjön. De nem fog. Még csak egy közös jövőnk se lehetett volna, hisz pár évtized múlva én már alulról fogom szagolni az ibolyát. Jobb lenne most őt elengednem, korán, alig van köztünk kapocs, vagy emlék. Hátha így könnyebben fog engem elfelejteni, és továbblép, egy olyasvalakivel, aki tényleg képes szeretni őt az örökkévalóságig. Aki olyasmi, mint ő. Egy halhatatlan. - Vágyok rád, Jace. - letöröltem a könnyeimet, és felnéztem rá. Az ő arca is csupa könny volt, és a szívem majd' darabokra tört a látványtól. Nem bújtam vissza a mellkasára, hanem tartottam a szemkontaktust. Nem akartam így látni őt, nem akartam, hogy így érezzen miattam. Miattam hullajtja azokat a könnyeket.. Én vagyok mindenért a felelős, és nem ő. Amikor szóba került az igézés egyből idegesen elkezdtem tapogatni a csuklóimat, de semelyiken se volt a karkötő. Az átkozott támadóm levehette rólam.. ezért sem tudom még a mai napig is, hogy hogyan kerültem abba a helyre. - Ezt te sem gondolod komolyan. - suttogtam, és legszívesebben tiltakoznék, megmondanám neki, hogy ez őrültség, ne merjen semmit se tenni az agyammal, de muszáj volt átgondolnom. Sorra veszítek el mindenkit magam mellől, nem hiszem, hogy jól megbirkóznék Jace elvesztésével is.. Lehet, hogy ez egy újabb lehetőség, egy kiút lenne számomra. Egy nehéz út a boldogságig. De megérné? Ezzel egyidejűleg elveszíteném Jace-t is. Fogalmam sincs, hogy hogyan kéne döntenem.. - Jace, én nem tudom.. - suttogtam magam elé bámulva. Féltem, mi lesz azután, hogy megigéz engem. Teljesen el fogom veszíteni az emlékeimet vele kapcsolatban, csak úgy, mint a mai estéről? Ez hátborzongató... Kitörli egy személy emlékét véglegesen az életemből. És mi lesz, ha újra meglátom? Akkor visszajönnek az emlékek, vagy ezeket soha nem fogom visszakapni? Oly sok mindent kéne átgondolnom, oly rövid idő alatt. - Talán egy pár év múlva.. - néztem el, és ismét szemeimből patakozni kezdtek a könnyek. Nem kérhetem meg arra, hogy várjon rám.. Neki is van élete, neki is vannak igényei. De mégsem engedhetem meg azt, hogy dobja félre az életét miattam. Neki itt van a helye, New Orleansban. Az embereknek szüksége van rá, ilyen fejlett orvosokra, mint ő. El kell őt engednem, hagynom kell, hogy befejezze a tanulmányait, illetve, hogy egy olyan emberre bukkanjon, aki méltó rá. Én nem vagyok. Mert én még nem állok készen rá. Az ágyon, a háttámlának döntöttem a hátamat, és őt figyeltem. Beszélni akartam az érzelmeimről, de egyszerűen nem bírtam őket szavakba önteni. Ilyen is rég volt még. Hazel Hollisnak elakadt a szava.. Nem bír nyíltan megszólalni. Egyáltalán volt valaha az őszinteséggel gondom? Szerintem soha.. - Itt maradnál velem az estére? - néztem rá nagy boci szemekkel, és ahogy közeledett felém, úgy kezdett el egyre hevesebben verni a szívem. Igézés ide vagy oda, sosem fogom őt elfelejteni.. Nagyot nyeltem, mikor alig pár centire volt az ajka az enyémtől. Szerencsére megcsókolt, és ebben a csókban oly sok érzelem lakozott. Ujjaimat összefontam az övével, és ugyanolyan hevesen csókoltam vissza őt. Azt akartam, hogy tudja, mennyire fontos számomra, mennyit jelent nekem. És pontosan ezért kell őt elengednem. Nem akartam, hogy véget érjen, de elhúzódott tőlem. - Maradj. Kérlek. - térdeltem fel az ágyra, és most én csókoltam meg őt. Az ágyra húztam magam mellé, ügyelve, hogy egy pillanatra se szakítsam meg csókunkat. Kezeim remegtek az idegességtől. Lehet, hogy most utoljára érzem őt ilyen közel magamhoz.. Így tehát végighúztam kezemet izmos hasfalán, és végül is borostás állánál állapodtam meg. Egy gyengéd csókot nyomtam ajkaira, majd szemeibe mélyesztettem a sajátomat. - Bárcsak lenne egy másik kiút.. De jelen pillanatban tényleg nem tudom megadni mindazt, amire vágysz. Sajnálom, hogy csalódást okoztam. - hunytam le a szememet, és azt az egyetlen könnycseppet, melyet sikerült most elhullajtanom, letöröltem a szemem sarkából. Ezzel a mondatommal meghoztam a döntésemet. Azt akartam, hogy igézzen meg, de még azt nem tudtam, hogy mennyit szeretném, ha elvenne tőlem. Csak a közös emlékeket, vagy pedig az egész lényét szeretném kitöröltetni az elmémből...?
Nem is tudom már, hogy mióta várom, hogy kinyissa a szemét... Egyszerűen szükségem van Hazelre és ezt be kell látnom, mert nem csaphatom be magamat. Lassan már lét elemem lett és hiába ismerem csak egy napja, nekem ennyi is elég volt, hogy beleessek és szerelmes legyek belé... Bár miért is azt nem tudom, de bárcsak elmúlna... Persze van rá egy módszer, csak azt nme igazán szeretném használni. Hiába fáj, hogy szeretem és ő engem nem, de az emberségemről nem mondhatok le... erre az egy dologra szükségem van. Aztán először ujjait mozgatta meg és utánna kinyitotta a szemét... Ott gubbasztottam a földön a sötétben és csak őt figyeltem... A szíve hevesen vert, de a történtek után ezen nem csodálkozom... Elég nagy trauma lehetett neki, de én tehetek róla! Mindenről... Ha nem megyek le Mystic Fallsba... Ha nem megyek oda mellé a bárba... Ha nem próbáltam meg volna neki udvarolni... Semmi baj nem lett volna, ha ezt a hétvégét máshogy töltöm... Mindent elcsesztem azzal, hogy megismertem! Elcsesztem az életét! Sikerült újra elcseszni mindent... Aztán rámpillant és érzem pillantása súlyát. Aztán lemászott hozzám a földre... Aztán megölelt... Nem öleltem vissza és puszijától sem virultam ki... Csak az járt az agyamban, hogy mindennek én vagyok az oka... Talán megkéne igéznem, hogy felejtsen el engem... ez lenni neki a legjobb és most még verbéna sincs a szervezetében... Majd erre még visszatérek. Aztán kijelenti, hogy megmentettem... Ez volt a legkevesebb... Mindennek én vagyok az oka és mikor megköszöni oldalra fordítom az arcom... Hiába fogja a kezeimet és elveszem és próbálom megtartani a távolságot kettőnk között... Nekem erre most szükségem van. Csak bólogatok szavaira, hogy nincs mit megköszönni... Szeretem és mindentől megakarom védeni, de jobb lesz, ha nem maradok mellette... Eddig is csak a bajt hoztam rá. Nem akarom veszélybe sodorni újra... De nem hagyja a lelkemet nyugodni, még bocsánatot is kér az előbbi viselkedéséért... Hát nincs miért bocsánatot kérni, nem tehet róla, hogy nem rám vágyik... - De önmagad voltál és ne próbáld tagadni... Nem tehetsz róla, hogy nem vágysz rám! Jobb is lesz így... - Kezdek bele, bár torkomat a könnyek marják... Nem tudom vissza tartani, és elkezdenek hullni a könnyeim... Tényleg jobb lesz neki, ha nem akar engem, sőt igazából eddig sem akart engem. Gondolom csak New Orleans miatt van itt... Nem miattam vagx az érzéseim miatt, hanem a város miatt, ha ez lenne az igazság jobban örülnék neki... Legszívesebben megtartanám velem a két lépés távolságot, de moat szüksége van valakira, aki megvédi és segít neki átvészelni ezt az esetet... Aztán belebújt az ölembe és automatikusan magamhoz húztam, de mikor megtettem már meg is bántam. Muszáj lesz megpróbálnom elfelejteni... Bocsánat kér és eltakarja kezével az arcát. Sír... nem akarom, hogy szomorú legyen! - Nem haragszom! Elfogadom, hogy nem akarsz engem! Sőt lenne hozzád egy kérdésem... - Kezdek bele és felállok, őt is felsegítem és elültetem aznágyra én meg a tőle két méterre lévő falhoz megyek és neki dőlök... Lazán és nekem most szükségem van erre a távolrságra... De ideje neki tálalni a dolgot... - Tudod szeretlek... Ezért kérlek meg arra, hogy kérj meg, hogy igézzelek meg! Ha megkéred megteszem! Kérd meg,hogy igézzelek meg, hogy felets el engem! Felejts el mindent ami velem kapcsolatos... Kérlek...- Elcsuklik a hangom és könnyek mossák az arcomat. Jobb lesz, ha megkér erre és elfelejt... Haza megy egyedül Fallsba és bolsogan él nélkülem tovább... Minden amit eddig terveztem... Vége a közös jövő reményének! Ennyi volt... De folytatom... - Ha nem megyek le Mystic Fallsba... Ha nem megyek oda hozzád a pulthoz... Ha nem szólítalak meg... Ha nem hívtalak volna meg ide... Akkor mindez elkerülhető lett volna! Mindennek én vagyok az oka! Túlságosan is szeretlek... Ha ez megijeszt akkor jó, mert előbb elakarsz felejteni... - Mondom neki, miközben folyamatosan potyognak a könnyeim... Tényleg jobb lesz neki, ha elfelejt és megkér arra, hogy igézzem meg! Minden jobb lesz utána... Neki legalább is. Megszabadul egy romantikus hapsitól, akit nem is csíp. Én pedig a poklok poklát élem át... - Most pedig pihenj és holnap hazaviszlek, utána többet nem fogsz látni, hidd el jobb lesz az életed nélkülem... - Ellököm magamat a faltól és odamegyek elé! Rakoncátlan tincseit megigazítom és arcát megsimogatom, homlokára egy jó éjt puszit nyomokára, de nem tudom megállni, hogy megcsókoljam. Fel emelem az álltá és először ajkaimat az övével surolom, majd hozzátapasztom és nyelvem már jól ismeri az utat az ővéhez, majd kényesztetem nyelvemmel... Aztán a lágy csók lassan újra vad és mohó csókká vált, de megszakítottam és kiegyenesedtem... "Bocsánat" suttogom neki és megálltam, egyszerűen nem tudom itt , mellette akarok lenni egész este, mert a karjaimban akarom tudni...
note • Jazel forever ❤ • music • - • words • valamennyi✖ K.P ✖
Vér. Olyan fura az íze, olyan fémes.. pedig esküszöm sohasem kóstoltam még azt, de az illata leginkább arra hasonlított. Ráadásul mindenhol ezt olvastam. Talán a saját véremet érzem, vagy másét? Egyáltalán még élek, vagy ez lenne a túlvilág? Azt hittem valamennyivel békésebb lesz.. Mondjuk, sosem hittem a mennyországban meg a pokolban, az is lehet, hogy az utóbbiba kerültem a számos bűneimért, melyet halandóként követtem el. Erő. Úgy éreztem kezdtem visszanyerni az állapotomat. Nagy nehezen kinyitottam szememet, és egy fiatal férfival találtam magam szembe. A kezét a számba nyomta, a vére pedig lecsurgott a torkomon. Az undor egyből elfogott, de egyben a sóvárgás is. Még többet akartam. Még erősebbé akartam válni. Kimerültség. Végül is nem bírtam tovább, így egy furcsa álomba merültem. Egyedül voltam egy végtelen labirintusnak tűnő erdőben, és futnom kellett. Rohantam az életemért, hisz nem volt más választásom. Ha egy pillanatra is megálltam vérben forgó szemű vámpírok jelentek meg körülöttem. És jól tudjuk, hogy azok sosem végződnek jól..
***
Az idő megszűnt körülöttem. Nem tudom meddig aludhattam, de sikerült nagyjából kihevernem a halál közeli élményemet. De vajon mennyi időre? Jól tudom, hogy az az éjszaka az életem végéig fog kísérteni. Pár percen, jobb esetben pár órán múlott az életem. De Jace megmentett.. Igen. Ő volt az, megismertem aranybarna fürtjeiről és aggódó tekintetéről. A megmentésemre sietett, kockáztatva a saját életét. Először ujjaimat mozgattam meg, majd kinyitottam szememet. Sötét volt, alig láttam valamit, de a mellettem lévő alakot sikerült kivennem. Felültem az ágyra és ijedten pillantottam körbe. Miután tudatosult bennem, hogy már rég magunk mögött hagytuk azt a porfészket, sikerült egy kicsit lecsillapítanom heves szívverésemet. Jace-re pillantottam és nem tudtam, hogy hogyan is kezdjek neki a mondandómnak. Először bocsássak meg a kiakadásomért, vagy pedig köszönjem meg, hogy megmentette az életemet? Fogalmam sincs, hogyan kéne viselkednem.. Végül is, lemásztam az ágyról le a földre hozzá, és magamhoz öleltem. Úgy maradtunk pár másodpercig, és egy puszit nyomtam az arcára. - Megmentetted az életem. - húzódtam el, de kezeimmel megfogtam az övét, és nem is vontam el. - Köszönöm. - gyűltek könnyek a szemeimbe, és ki akartam őket engedni, de nem akartam gyengének tűnni. Bele sem akarok gondolni, hogy mi lett volna, ha nem ér oda időben, vagy ha nem veszi fel a telefont.. De nem érdemes ezeken rágódnom, hisz itt vagyok. Élek. Miatta. - Az előbbi viselkedésemért pedig szeretnék bocsánatot kérni. Nem voltam önmagam.. - suttogtam, és valahogyan sikerült az ölébe bújnom. Szükségem volt rá. Szükségem volt az érintésére, a szívdobogásának a hangjára, az erős biztonságot nyújtó karjaira. Egyszerűen.. szükségem volt rá, annak ellenére, hogy nem tudtam szavakba önteni az érzelmeimet. - Kérlek bocsáss meg nekem. - nem bírtam tovább. Kezeimmel eltakartam az arcomat, és próbáltam hangtalanul sírni, de nem sikerült. Teljesen kifakadtam. Hagytam felgyülemleni az érzelmeimet, azt hittem menni fog nekem a teljes érzelemmentesség, de be kellett látnom. Emberből vagyok, tehát érzek.
Csak a szememet tudtam forgatni újabb bókjára. Szerencsére háttal álltam neki, így nem láthatta a reakciómat. Nem azt mondom, hogy nem esik jól. Mellette szárnyal az önbizalmam, ami valljuk be előtte sem volt alacsony. Eddig a férfiak csak szexista megjegyzéseket tettek az alakomra, sosem bókoltam még nekem ily hevesen, mint Jace, vagy lehet, hogy csak én nem vettem észre.. Egyáltalán mit kedvelt bennem? Hisz egy kibírhatatlan nőszemély vagyok, aki csak magára gondol. Én nem tudok kedveskedni, se romantikázni. Az nem az én asztalom. Én szórakozni szeretek, élvezni szeretném a rövid életemet. Még mindig nem voltam 100%-osan biztos a döntésemben. Meg fogja-e mindez érni, vagy sem? Állandóan kételkedem, de mindig ugyanahhoz a válaszhoz érek. Meg. Kell. Próbálnom. Aztán vagy tetszik, vagy nem. Nincs semmi sem rám erőltetve. Nem kötöttem semmilyen szerződést, tehát következményei sem lehetnek, ha rosszul fog kisülni ez az egész, ami köztünk van. - Majd meglátjuk, hogy egyáltalán megengedem-e, hogy leszedd rólam. - húztam be a hasamat, ahogy felhúzta a ruhát. Tökéletesen illett rám. Nem feszült túlságosan, tehát tudtam még normálisan levegőt venni, de nem is lógott rajtam. Végigsimítottam lapos hasamon az esetleges gyűrődésekért, de igazából csak a ruha anyagát akartam érezni. Jace magához fordított és ekkor vettem észre, hogy eggyel kevesebb ruha volt rajta. Csak egy boxer fedte el testét. - Ó. - bukkant ki hirtelen belőlem, és elpirulva a szemeibe pillantottam. Megcsókolt. Jóval rövidebb volt, mint az előző, de terveink voltak az estére. Később bőven lesz időnk egyéb elfoglaltságokra.. Dupla ajtóhoz vezetett és egy beépített szekrény tárult elém, ahogy kinyitotta. Szemeim rögtön kikerekedtek a csodálkozástól. Vagy másfélszer nagyobb volt, mint a szobám.. - Te jó ég, ezt mind hordod is? - néztem rá pislogva, majd szó nélkül beléptem. Végighúztam ujjaimat az ingein, mely javarészt sötétek voltak. Három szín dominált a gardróbjában: fekete, szürke és fehér. Elvétve lehetett találni színes ruhákat. Ahogy megfordultam, már fel is volt öltözve. Ajkaimat lebiggyesztettem a csalódottságtól, hisz nem bírtam kiélvezni a látványt. - Mint egy modern kori Drakula. - cukkoltam őt, és elé lépve egy apró csókot leheltem ajkaira. - Nem, amúgy nagyon jól nézel ki. - szívtam be az alsó ajkamat és kicsit sem zavartatva magam, végigpillantottam tökéletes testén. - A táncolással egyet értek. - vigyorogtam, de ez a kezdetleges boldogság csak pár másodpercig tartott. - Nem! - tört ki belőlem. Pillanatok alatt sikerült teljesen felhúznia az agyamat, és próbáltam elképzelni egy szép tájat - ez néha lenyugtat -, de most semmilyen módszerrel nem bírtam lecsillapítani magamat. Még egy csók sem segítene, sőt a kedvenc jégkrémem se. A természetemhez tartozott a hirtelen kifakadások, és a túlzott düh. Alig bírom kordában tartani és, ha egyszer kiszabadul, onnan nincs visszaút. Belém fojtotta indulataimat a szavaival, majd később a csókjával. Szívem majd kiugrott a helyéről, de nem a közelsége miatt, hanem a mérhetetlen dühtől, mely egyre növekedett bennem. - Engedj el! - löktem el magamtól Jace-t, és szemeim könnyekkel teltek meg. Gyenge voltam. Gyengévé tett. Hagytam, hogy felülkerekedjenek rajtam az érzelmeim. Kizárt, hogy most vásárolta ezt is. Vajon mióta lehetett nála? Rám várt? Miért pont nekem adja, hisz nem is érdemeltem meg. De nem csak ezzel volt a bajom, hanem az egésszel. Érthetően kijelentettem, hogy nem kérek semmit se! - Ez már túl sok. Megmondtam neked, hogy megijesztesz. Nem szorulok az ajándékaidra, hidd el van elég ékszerem, nem kellenek a csicsás csecsebecséid. - léptem el mellőle idegesen és a bőröndöm felé vettem az irányt. Az alatt nagy nehezen lehúztam magamról a ruhát és az ágyra dobtam. Fájt így bánni vele, de jobban fájt ez az egész szituáció. Olyan megalázó volt... Felkaptam magamra egy farmert és egy pólót. A legközelebbi melegebb ruhadarabot - amely egy kapucnis pulóver volt - csak megfogtam. - Ne merj közelebb jönni hozzám. - mutattam fel a mutatóujjamat és testem szabályszerűen elkezdett remegni az idegességtől. Nem fogom sokáig bírni.. El akartam innen menni, de azt sem tudtam, hogy mi hol található a városban. Még egy buszt se tudok elkapni, mellyel vissza tudnék utazni Mystic Fallsba.. Tehetetlennek éreztem magam és már megbántam spontán döntésemet, hogy egy komplett idegennel ruccanjak le New Orleansba. Nem bírtam tovább. Elkezdtem sírni, és közben csak a fejemet ráztam. - Ne gyere utánam, egyedül szeretnék lenni. - nyeltem egy nagyot visszafojtva egy nagyobb gombócot, és gyors léptekkel az előszobába mentem, ahol sietősen felkaptam magamra a csizmámat. A kabátomat szintén csak a kezembe fogtam a pulcsimmal együtt, és miután a táskámat is megfogtam elkezdtem futni. Nem tudom merre, csak egy valamiben voltam biztos.. El innen.. jó messzire.
Részemről ez záró lenne. Remélem, minél hamarabb kész lesz a kezdő.
Szavai jól estek bár, most leginkább az foglalkoztatott, hogy megcsókolhassam. Szükségem volt a csókjára. Jelenleg az az egyetlen dolog, ami megnyugtat. Azok a puha ajkak... Sose tudok vele leállni... Szóval csak egy kis idő kell neki, hogy bombázhassam az érzéseimmel, hát megkapja. Annyit várok amennyit csak kell... Mikor elálltam és megcsókoltam a hajamba túrt. Imádtam, ha a hajamat piszkálja, de ott kellet hagynom, mielőtt az ágyra húzhatott volna... Át kellett vennem a sulis papírokat. De amikor az ajtóban meghallom a két ruhadarab halk puffanását elmosolyodom. Okos kislány és hát... Szép estének nézünk elébe. Szóval vissza is sietek hozzá. Mikor visszatértem szerencsémre tényleg csak pár ruhadarab volt rajta.. Hát férfi legyen a talpán, aki ezt a látványt ne élvezné, de ő most csak is az enyém és csak én láthatom... Talán kicsit hosszabb szoknyát kellett volna vennem, mert nem akarom, hogy bárki is őt bámulja. Esküszöm, hogy kiszúrom mindenki szemét, aki a lábait kezdi el vizsgálni. Senki más nem nézhet azokra a lábakra, csak is én... Felmértem a látványt tetőtől-talpig és minden egyes porcikáját belevéstem az agyamba. Természetesen mikor megvolt a csók és a nyakát csókolgattam... Már nem vert gyorsabban a szíve, talán kezdi megszokni a jelenlétem és bízik bennem... Lényegtelen, de mikor utánam jött az ágyra és kezeimet hátraszorítottam, nem is ellenkeztem, sőt vártam, hogy mire megy ki ez az egész. Aztán pimasznak nevez és elkezd apró csókokat nyomni a mellkasomra. Az egész testem megfeszült a vágytól és már legszívesebben letéptem volna róla a ruhadarabokat, de ha így teszek, akkor az egész este felejtős... Ki kell bírnom... - Ha így büntetsz a pimaszságomért, akkor örökké pimasz leszek veled, ezt megígérhetem... - Rákacsintottam és elmosolyodtam. Imádtam, hogy ilyen közel volt hozzám, imádtam a közelségét.. a teste melegét.. csókjai izét és mámorát.. az érintését.. egyszerűen mindent imádtam, amit csinál velem. Én kiszabadítom a kezemet és hátát simogatom, hát mondanom sem kell, már nem tudtam tovább várni... Már készültem kicsatolni a melltartóját, ami lássuk be teljesen felesleges volt, de felém hajolt és ajkainkat csak pár centi választotta el... Aztán leállít mielőtt megtehetném, de nem bánom. Tényleg el kéne vinnem a városba és megmutatni neki egy-két jó helyet. Meg egy jazz bárba táncolnék is vele... Szóval egy gyors válsz... - Rendben, akkor majd itt később este, csak kevesebb felesleges ruh.. - Szó szerint belém csókolta szót... Ohh hát ez sem volt ellenemre. Ajkait az enyémre tapasztotta és nyelve megtalálta az utat az én nyelvemhez. Megint vad és mohó csókunk volt, de ha nem áll le valamelyikünk hamar, akkor biztos, hogy nem megyünk ma este sehova... Én nem tudtam leállni, de szerencsére ő igen. nagy nehezen de ajkait elvette az enyémről. Mindketten vágytunk a folytatásra,de ezt majd kicsit később. Elindult a dobozhoz,amiben a csodálatos ruhája hevert. Mikor kivette a dobozból megint pár másodpercig csak bámulta... Nem tudom, hogy mi a nagy különlegesség egy ruhában, de ha neki ennyire "fontos" hát legyen... - Nem a ruha a szép, hanem te vagy az... Te vagy a világ legszebb nője és hidd el csodásan fog állni rajtad, mint bármelyik másik ruha. - Figyeltem, hogy mit csinál, de egyértelmű volt, hogy felveszi. Felkeltem az ágyról és kigomboltam a farmerom és aztán ledobtam a földre. Biztos vagyok benne, hogy élvezi a látványt, hisz csak egy szál boxer alsó van rajtam... Aztán már mögötte is állok és segítek neki felhúzni a cipzárt a ruháján. Aztán egy újabb apró csókot nyomtam a nyakára és magammal szembe fordítottam és megcsókoltam, igaz egy rövid csók volt... - Hidd el az este folyamán le is fogom szedni rólad azokat a felesleges ruhákat, de segíts, hogy mibe menjek... - Kéz a kézben odasétáltam vele a tükörhöz, ami igazából egy gardrobe volt... Kinyitottam és a ruhák százai sorakoztak fel. Ingek, pólók, kabátok, nadrágok, cipők és még sorolhatnám, hogy mik... Hát nőket megszégyenítő gyűjteményem van, de egy biztos, hogy ma bőrkabátban megyek. Szóval Levettem egy fekete pólót, egy fekete farmert és egy bőrkabátot. Hmmm... A cipő egy Nike Air max, ami szintén fekete. Gyorsan mindegyiket felkaptam magamra és még egy fekete cápafog nyakláncot és felvettem. - Remélem így megfelelek... Szóval akkor az első állomás legyen egy jazz bár, most van kedvem egyet táncolni, de még mielőtt megyünk kapsz valamit, és NE mond azt, hogy nem fogadhatod el... - Elkezdtem túrkálni egy ládába, ami alul volt és kivettem egy ékszeres dobozt, majd szeme előtt kinyitottam. egy barna kristályból készült medál volt... A medál madarakat formáztak. A szabadság jelképe volt és remélem tetszik majd neki, be tudom, hogy nincs kedvére a sok ajándék... - Ígérem most már leállok, de ezt még oda kellett adnom neked... - Lerakom az egyik polcra a dobozt és csípőjénél magamhoz húztam és még mielőtt válaszolhatott volna megcsókoltam. Most én toltam bele a nyelvem a szájába és elkezdtem vad táncot járni... Imádtam, ha az ajkai az én ajkaimon voltak... Nem szakítottam meg a csókot,majd megteszi ő, ha akarja...
note • Jazel forever ❤ • music • - • words • valamennyi✖ K.P ✖
Szerencsére nem akadt ki, legalábbis nem mutatta ki. Mindegy. Ez is jó. Mármint, nem szeretném ha elfojtaná az érzelmeit, csak egy kicsit vegyen visszább.. Amint egy kicsit is előrébb haladunk a dolgokban, és miután megismertük egymást, felőlem annyiszor mondhatja, akárhányszor akarja. De kevesebb, mint huszonnégy óra után ne.. - Nem azt mondom, hogy soha. - mormoltam, és eléggé fura volt a hangom, tekintve, hogy a térdem elnyomja a torkomat. Kicsit mélyebb volt az átlagnál, de így is kivehette mondandómat. - Csak várj egy kicsit vele. - néztem rá kérlelően, de kifelé bámult, így nem láthatta kiskutya tekintetemet. Fel akartam kelni, és átölelni, de ő már közelített felém, s a térdeim egyből az ágyhoz simultak. - Csókolózni? Naná! - kacsintottam rá, és szőkés-barna hajába túrva még közelebb húztam magamhoz. Az ágyra akartam dönteni, de mint mindig, most is sikerült megszakítania egy újabb teendővel. Sosem nyugszik le? Mit szed, hogy állandóan így pörög? Én is kérek belőle! Magamra hagyott, én pedig kihasználtam az időmet. Ledobtam magamról a felsőmet, és a nadrágomat, majd elkezdtem körülnézni a szobáján. Próbáltam valami személyeset keresni, de e rövid idő alatt nem volt rá lehetőségem. Majd miközben alszik.. Hátha találok olyasvalamit, amivel még jobban sikerül őt megismernem. Mondjuk, személy szerint utálnám, ha valaki a holmijaim közt keresgél, de hé.. ki mondta, hogy a szabályok szerint játszok? Egy kis áskálódás senkinek sem fáj, ráadásul.. riporter vagyok. Ez a dolgom. Tényleg gyorsan tért vissza, még jobb is, hogy nem volt semmi sem a kezemben. Egy röpke csók után, a nyakamat kezdte el puszilgatni, melynek következtében végigfutott a hideg a hátamon. Egy halk sóhajjal éreztettem vele, mennyire jól esik az, amit művelt velem, és miután lehuppant az ágyra vettem észre, mindazt amit eddig nem. Az előbb is, meg most is hagytam, hogy a nyakamat csókolja.. Egy ártatlan másodpercre sem kezdett el gyorsabban verni a szívem a félelemtől. A kis felfedezésem után vigyorogva másztam rá az ágyra, és a magam lányos kis erejével hátraszorítottam a kezeit. - Pimasz vagy, mondták már? - kérdeztem oldalra biccentve a fejemet, és apró csókokkal kezdtem el behinteni a mellkasát. Alig volt rajtunk ruha, még sosem éreztem őt ennyire közel magamhoz. - Jace? - hajoltam alig pár centire a szájához. - Szeretném folytatni, de tényleg nagyon vágyom New Orleansra. Mit szólnál, ha este itt folytatnánk tovább..? - haraptam bele az alsó ajkamba játékosan, majd nem bírtam tovább türtőztetni magam, és a szájának préseltem a sajátomat. Nyelvemet egyből betoltam szájába, és az övét kezdtem el kényeztetni. Fantasztikusan csókolt.. Nem akartam abbahagyni, de mégis muszáj volt megálljt parancsolnom az érzelmeimnek. Mert, ha itt és most nem hagyom abba, akkor nagy valószínűséggel a maradék ruha is lekerül mindkettőnkről, és lőttek az esténknek. Így tehát nagy nehezen, de eltoltam őt magamtól. Csóktól duzzadt ajkam sóvárgott, még többet akart, de végül is felkeltem az ágyról. A dobozhoz sétálva elővettem a ruhát, és megint pár másodpercen keresztül csak bámultam és csodáltam. - Tudod.. még soha senkitől nem kaptam ilyen szépet. - pirultam el, és lehúztam a cipzárját. Belebújtam, majd hátat fordítottam Jace-nek, elhúzva a hajamat. - Tisztában vagyok vele, hogy legszívesebben leszednéd rólam, de felhúznád? - nevettem el magam és toporzékoltam egyet, kimutatva türelmetlenségemet. Hisz New Orleans nem várhat.
Hát tényleg valami elcseszett vámpír lehetek, mert nem ölölés nem is táplálkozom emberből. Tulajdonképpen azt sem tudom már, hogy mikor haraptam bele valaki nyakába... Talán még az 1800-as évek környékén, de az is megeshet, hogy később valamikor... Nem is fontos ez most, hisz a lényeg az, hogy megváltoztam és jó néven veszem, hogy nem kérdez rá a múltbéli hibáimra. Nem is tudom, hogy mit szólna, ha kiderülne, hogy mit történt Rose elvesztése után. Igazából néha még álmomba is felvillannak a képek, hogy mit csináltam. azt tudom, hogy Párizsban szálltam meg... Öltem és kihasználtam az embereket. nem tudom elképzelni azt, hogy Hazelt ezt megérteni azzal, hogy "kikapcsoltam az érzéseimet" Semmi garancia nincs arra, hogy nem történik meg ez újra. Ha újr a padlóra kerülnék, akkor... Túl nagy lenne a kísértés, hogy megszabaduljak a fájdalomtól... De most nem gondolkodhatok ezen, mert most minden tökéletes és jó... Aztán elb@sztam mindent ügyesen. Minek kell nekem ilyen vallomásokat tennem?! Semmi értelme és ezekkel csak azt érem el, hogy elüldözöm magam mellől, amit meg nagyon nem szeretnék... Szóval az ablakhoz megyek és kinyitom. Friss levegő jön be rajta. A múltjáról sem volt jó dolog kérdeződni, hát tanulni lehet tőlem... Tarthatok másoknak órát " Hogyan csesszünk el mindent 10 másodperc alatt" címszó alatt. Sokat tudnának tőlem tanulni... Lényegtelen, de amikor meghallom, hogy lábait felhúzza és fejét a lábaira hajtja legszívesebben ott lennék mellette és átölelném, de most nem... Szerintem most én vagyok az utolsó ember, akire vágyna... Muszáj volt zargatnom a múltat? Épp indultam volna vissza mellé, mikor megszólal és megnyugtatnak a szavai. Maradok az ablaknál... Aztán az érzéseiről beszélt és szavai kicsit sem estek jól..." Ezzel a sok szerelmi vallomással megrémisztesz. Alig ismersz, semmit sem tudsz rólam. Mégis hogy dobálózhatsz ilyenekkel?" ...Teljes mértékben iagza van. Miért kell ilyenekt mondanom neki?! Tisztán kimondta, hogy nem vágyik az ilyenekre, de akkor rám sem vágyik. Ha nem fogadja el a romantikus dolgokat, akkor engem se fogad el.... Lényegtelen, de ez van. Nem akadhatok, mert én vagyok egy utolsó vesztes balek, szóval nincs mit tenni, meg kell próbálnom feldobni az estét. Nem tudtam neki válaszolni, de még szerencsém, hogy háttal álltam neki, mert egy ártatlan könnycsepp legurult az arcomon és hátizmaim megfeszültek... -Sajnálom... ígérem több ilyen nem lesz soh az életben. - Mondtam ki, letöröltem a könnycseppet és megfordultam mosolyogva. Nem kell szomorkodni, még semmi sem reménytelen, van esély... A következő monológja eleje nagyon is jól esett hallani és már tudom, hogy mit rontok el folyamatosan. Nem kell neki az érzésekről beszélni. Már nem a múltban élünk és igaza lehet, hogy zavaró. Szóval ezen könnyen változtathatok. Hazelért megteszem és remélem nem potyára. - Nincs több érzelmekről való csacsogás és költözés felvetése, de remélem csókolózhatunk.... - Oda mentem hozzá és felemeltem az arcát. Nem szabad depizni és inkább az ajkait csókolózásra használja... Azok az ajkak, azért vannak, hogy az én ajkaimat csókolják. Hát mondanom sem kell mohó és csókéhes voltam. Nyelvem a szájában vad táncot járt és ez is tökéletes volt... Imádtam csókolni. A nagy csók után apró csókokat nyomtam a nyakára, mert imádta, ha azt csókolgatom. De ránéztem az órára és hangosan felnyögtem... - Na akkor mentsük meg, amit meglehet, remélem nem csesztem el mindent... - Nyomtam egy gyors csókot az ajkára. És felkeltem az ágyról mellőle. Valaki közeledett a ház felé és állíthatom, hogy a haverom, aki elhozta a halasztásról szóló papírokat. Felkaptam magamra egy pólót. - Két pillanat és itt vagyok... Addig is kezdj el öltözködni és remélem, hogy csak a ruhalevételig jutsz el... - Amint kimondtam már el is suhantam az ajtóhoz és kinyitottam. Még mielőtt csengethetett volna. Mint mindig most is megleptem. Átvettem a papírokat é smár indult is. Igazság szerint nem adom be holnap a papírokat... Okosnak kell lennem... Inkább beteget jelentek és majd kedden postázom, ha Hazel úgy dönt, hogy folytatjuk... Szóval inkább visszasuhantam hozzá. az ajtóban ledobtam a pólómat. - Ettől megszabadulok, mert tudom, hogy utálod, ha rajtam van.. - Mivel csak tényleg két másodpercre hagytam ott egyedül, ezért fehérneműben állt előttem. Most talán el kéne fordulnom és nem kéne leskelődnöm, de helyette oda megyek hozzá és megcsókolom, vagyis egy gyors csókot nyomok az ajkára és visszatérek a nyakához... De nem tarthatom fel örökké, ezért lehuppanok az ágyra és pop corn evést imitálok, mert be kell látnom, nagyon is élvezem a látványt....
note • Jazel forever ❤ • music • - • words • valamennyi✖ K.P ✖
Nem ültem fel, miután feltettem kérdésemet. Ugyanúgy a hasán pihent a kezem, csak a fejemet vontam el a mellkasáról, hogy a szemeibe tudhassak nézni. Megadom neki a tiszteletet, figyelek rá, miközben beszél. Ha továbbá is a mellkasán lenne a fejem, akkor nagy valószínűséggel a gondolataim teljesen más irányba kalandoztak volna. Megforgattam a szememet, mikor a szívem megszerzéséről volt szó. Miféle duma volt az? Olyan nem e századi. Ja várjunk, ötszáz éves, így már minden érthető. - Hmm.. jó válasz. Meg vagyok elégedve vele. - mosolyogtam rá kedvesen, és ismét magához húzott. Jaj.. ez a test. Ujjaimmal hasát kezdtem el simogatni, és annak ellenére, hogy halott, igen is meleg volt a bőre. Mármint nem volt jéghideg, mint például a filmekben. (Titokban rajongok az Alkonyatért.) Lehunytam a szememet, miközben a hajamat babrálta. Fantasztikus érzés volt, ahogy az ujjbegye súrolta a fejbőrömet, a fejem egy erogén zónának számított, a nyakammal együtt. Kérdéseit vártam, azt hittem egyszerű hétköznapi kérdésekkel fog bombázni, mint például milyen zenéket hallgatok, vagy hova szeretnék utazni, de helyette rákérdezett arra az egy dologra, amit szívem szerint kitörölnék az emlékezetemből. Egyből bennem ragadt a levegő, ahogyan az ujjaim sem folytattak körkörös mozdulatokat a hasán. Az újabb vallomás is ugyanilyen hatással bírt felettem, és elhúzódtam felőle. Szerencsére nem tűnt annyira egyértelműnek, hisz velem egy időben ő is felállt és az ablakhoz sétált. Az ágy háttámlájának dőltem, és felhúzva térdeimet, átöleltem azokat. - Nem szeretném, ha tudnál róla. - suttogtam magam elé, sőt inkább magamnak. Nagyon halk voltam, még magam is alig hallottam a válaszomat. - Lehet egyszer elmondom, de még nem állok rá készen. - helyeztem fejemet a térdem tetejére, és úgy bámultam az előttem lévő falat. Egyrészt a mai napig is kirázott a hideg, akárhányszor eszembe jut az a szörnyű esemény, másrészt Jace hogyan nézne rám, miután fény derül az igazságra? Nem csak, hogy megöltem a nevelő apámat, szó szerint szétloccsantottam az agyát. Nem.. nem is akarom, hogy tudjon erről. A másik tabu téma az érzelmeim. Utáltam róluk beszélni, de mégsem kerülhettem ki ezt a kérdést, ha már a másikat igen. Mielőtt válaszoltam volna hangosan felsóhajtottam, kifejezve a véleményemet erről a témáról. - Őszinte leszek, nem szeretem a mellébeszélést. Ezzel a sok szerelmi vallomással megrémisztesz. Alig ismersz, semmit sem tudsz rólam. Mégis hogy dobálózhatsz ilyenekkel? - néztem rá értetlenül, és végre visszatért az undok énem, aki eléggé a sarokban volt szorítva. Eddig hagytam magam gyengének mutatkozni, mint egy igazi kislány, akinek szüksége volt valakire, de az igazság az, hogy eddig tökéletesen sikerült megvédenem magam. Bármitől. Nem válhatok hirtelen puhánnyá. - Jó veled, kedves vagy és igazán el lehet beszélgetni veled. Egyedül a vallomások zavarnak, meg az összeköltözés ötlete is. - kezdtem el nevetve rázni a fejemet. - Azt se tudom, mit hoz a holnap, nem szoktam előre tervezni. - néztem rá komolyan, és csak remélni tudtam, hogy nem bántottam meg. Az igazságot akarta, hát meg is kapja. Úgy voltam vele, hogy adok magunknak egy esélyt, és ez a hétvége fogja eldönteni, hogy hogyan tovább. Ha jó lesz, akkor folytatjuk tovább, de ha nem.. Nos, abban az esetben remélem, hogy vissza tudja mondani a halasztást.
Egy örült vagyok... Alig ismerem és behozom a házamban, sőt még belé is szerettem... Teljes mértékben egy bolond vagyok, de nincs mit tenni ellene. ha egyszer a szívem őt választotta, akkor mindent megteszek, hogy belém szeressen, mert igen én ezt akarom! Persze az ő érzéseiről semmit sem tudok mondani, mert flörtölgetünk és csókolózunk, de ha ő nem érez semmit?! Vajon hogyan fogom elfogadni az elutasítást? Ha benne is csalódnom kell, akkor inkább kikapcsolom az érzéseimet. Egyszer megtettem és nem volt szép időszak... Ez az egy dolog, ami mindenképp rejtve marad előtte és SOHA nem szerezhet róla tudomást. Ha megtudná, akkor biztos elutasítana... Azt pedig nem akarom, mert inkább meghalok! Teljesen össze zavarnak az érzéseim. vajon miért?! Miért kell valaki iránt így éreznem?! Nem azt mondom, hogy nem jó érzés, de egyszer már megégtem és többet nem akarom újra átélni azt... Aztán tesz egy megjegyzést, amiben teljes mértékben igaza van. Sokkal szívesebben húzom majd le róla azt a ruhát... Hát ki nem tenné ezt? Ráadásul most az enyém és csakis az ENYÉM! Szóval Bármi megtörténhet és remélem, hogy lesz is valami. - Hát... Nem tehetek róla, hogy inkább letépném rólad a ruhákat... eszméletlenül gyönyörű vagy és csodálatos vagy. Ezért szeret... Mindegy. - Felesleges lenne kimondani, hisz őt nem érdekli... vagyis őt nem érdekli ez a dolog annyira, mint engem. Bárcsak egyszer kimondaná ezt a szót. Esküszöm, hogy soha többet nem tudna megszabadulni tőlem. Na mindegy inkább nem gondolkodom ilyeneken. Aztán váratlanul beleharap a nyakamba. Már a puszta érintésétől is libabőrös lettem, de a harapásba az egész testem belebizsergett. Végül is elég fura, hogy vérfarkas létére harapdál, ezt inkább a vámpírok csinálják, de ezt úgy mondom, mintha én nem lennék egy közülük. Persze annak örülnék a legszívesebben, ha egy vérfarkas srác lehetnék és talán több esélyem lenne. Jelenleg minden tökéletes és gyönyörű, de mi lesz később? A jövő még homályos, de jó lenne tudni, hogy pontosan mire is számíthatok majd... annyi elég lenne, ha örökre velem maradna és szerethetném. mikor lettem ilyen romantikus? Uram isten mit csinál velem ez a lány?!A harapás után még egy apró csókot is nyomot. Amikor az ajkai a bőrömet érintették elektromos bizsergés futott végig a nyakamon. Nem tudom még mennyire akar kényszeríteni, hogy csókoljam meg. Mert most jelenleg kínoz azzal, hogy nem csókolom meg. Aztán jött a szőlős csók és semmi reakciót nem mutatott, azt hittem, hogy tetszeni fog neki, de ezek szerint nem... Szerintem nem jó úton haladok... Vajon mit csinálok rosszul? Minden megpróbálok és soha nem jön vissza pozitív visszajelzés, jó ez így nem igaz, de az esetek nagy részében semmi... Közben folytatta a vacsoráját és egy-két szőlőszemet is bekapott. Aztán a következő válaszára felhúztam a szemöldököm. Ezek szerint nem szereti a felsőtestem bámulni? Nem baj, akkor elfedem egy pólóval... De tudom, hogy csak viccel. A testem minden porcikája tökéletes és erre nem mondhatja senki sem, hogy nem igaz.Aztán végre felnevet és én is felnevetek és ujját végig húzza a mellkasomon. Elektromos bizsergés fut végig a bőrömön, ahol megérint. Kijelenti, hogy hamarosan elmegy öltözni és feltesz egy kérdést, amire hangosan felnevetek. Sosem hagyom békén. Aztán felállt és elment megmosni a kezét és arcát. Mikor visszajött mellém, akkor egy apró csókot nyomott a fejem búbjára, inkább nyomta volna az ajkamra... Aztán belekezdett a mondandójába, de nem fejezte be... Gondolom azt akarta megkérdezni, hogy hol van a szobám. El is indult és először a fürdőbe nyitott, aztán megtalálta a szobám. Utána mentem...
***
- Ha esetleg nem akarsz velem aludni este, akkor van egy vendég szoba is. Pont a mellettünk lévő az, csak egy szavadba kerül és átmehetsz oda, de remélem, hogy este velem maradsz... - Mondom neki, de mikor meglát mosolyog és megölel. Arcát a mellkasomra rakja és haja csikizi a bőrömet. Majd megkérdezi, hogy miért pont New Orleans-ot választottam. Hát csak azért, mert itt a legjobb az orvosi egyetem. - Mert itt van a világ egyik legjobb orvostudományi egyeteme és mert nagyon szép a város, de a te szépségeddel senki és semmi sem vetekedhet. -Közelebb húztam magamhoz és apró csókokat nyomtam a fejére. Tényleg ő a legszebb lány a világon... - Remélem ez a hétvége sose ér véget, mert most minden olyan tökéletes és egyre jobban érzem, hogy meg kell szereznem a szívedet. -Felemelem az arcát az állánál fogva és gyengéden megcsókolom. A csók után újra megölelem és újra érzem arcát a mellkasomon, még egy-két percig így vagyunk és utána felkapom az ölembe és az ágyhoz viszem. Óvatosan lerakom és a másik oldalon ledobom magam mellé... - Tudod a múltban nekem is volt egy időszakom, amire nem vagyok büszke... Így próbálom jóvá tenni a bűneimet és szeretnék segíteni az embereknek, mert szeretem ezt most... Szeretek orvosnak tanulni. Érdekel és hasznos dolog. Mellékesen ha most nem tanulnák, akkor most nem lennénk itt. Szóval ennek inkább örülj. - Mosolygok rá és átölelem mondandóm közben és magamhoz húzom, így feje újra a mellkasomon van. Elkezdek a hajtincseivel játszani. Imádok a hajával játszani és az egész lényét imádom. Bárcsak akkoriban ő lett volna az a királynő, akihez hozzá akartak adni. minden máshogy lett volna. De nincs értelme a múlton rágódni, inkább újabb csókokat nyomok a feje búbjára és agyalok azon, hogy mit kérdezzek tőle, mert nekem is kéne valamit és sok minden érdekelne. - Én is felteszek egy-két kérdést, ha nem baj... Amelyikre nem akarsz válaszolni arra nem fogsz, és én tiszteletben tartom a döntésed. Hogyan váltál farkassá? Mit érzel most, vagyis tetszik ez a dolog, amit eddig csináltunk? Tudom nem sok minden, de ha nem érzed jól magad velem, akkor nem kell erőltetni... Szóval, ha nem tetszik ez a dolog, nyugodtan abbahagyhatjuk most is... - Fájt kimondani az utolsó részt, de ki kellett mondani. Mert nekem tudnom kell, hogy ő ezt az egészet hogyan éli meg ezt az egészet... Remélem tetszik neki és tovább akarja csinálni, mert nekem szükségem van rá... Még mielőtt válaszólhatoto volna elkezdtem egy új mondatot. - Tudom hihetetlen és egy nagy marha vagyok, de beléd szerettem... - Felkeltem az ágyról és az ablakhoz mentem. Kinyitottam, mert szükségem volt a friss levegőre. Újra elkaptak azok az érzések, amik Roze-val, csak erősebben. Már most félek attól, hogy elutasít. Remélem nem veszi viccre a dolgot és komolyan beszél, mint én...
Kezdőlap
Tárgy: Re: Jace hálószobája 
