Lehetne csak simán belekezdeni és darálni, darálni, de úgy a végtelenségig is eltartana mire a végére érnénk. Jobb szerintem ha kiragadok egy fontosabb eseményt az életemből és azt vetem elétek.

-Jobban tennéd ha szedelőzködnél, lefogod késni a buszt fiam. - Korholt édesanyám miközben etette a húgomat aki ficánkolt az etetőszékben. Rámosolyogtam a göndör hajú törpére aki visítozva integetett nekem és ezzel ki is borította az egész pudingot ami a tányérjában volt.
-Jace! - Anyám haragos tekintettel fordult felém én pedig amilyen gyorsan csak lehetett kiszaladtam az ajtón, de a vigyor a képemen ült. Még épp időben pattantam fel a buszra és már indultam is a Gimibe. Nem igazán vagyok oda az iskoláért, pokol számomra minden perc amit ott töltök. De apám szerint nem hagyhatom, hogy gyengének tartsanak, meg kell védenem magam. Hát elhatároztam, ha újra belém kötnek akkor ezúttal nem hagyom magam.
Ebédig semmi sem történt, pedig vártam, várok most is, de semmi. Felém se néztek, jellemző, mikor elszánom magam akkor hagynak békén.
-Hé Vakarcs, nem gondolod, hogy át kellene adnod a helyedet nekem? - Nézett le rám a legrosszabb rémálmom. 14 éves vagyok Ő meg 19. Látom minden egyes alkalommal a szemén, hogy élvezi, ha szekálhat és megalázhat, de ezúttal nem fogom hagyni.
-Nem, nem gondolom, hogy át kellene adnom a helyem neked. - Álltam fel és intettem a fejemmel ki az udvarra. Ha most hátrálok meg akkor végem, apám tanácsát kell megfogadnom, tiszteletet kell kivívnom vagy örökké szekálni fognak.
Elindulunk, érzem a vérem lüktetését a fülemben, naná, hogy be vagyok parázva, most vagy péppé vernek vagy sikerül és békén fognak ezentúl hagyni.
-Megakarsz verekedni velem Öcsi? - Kérdezte kaján vigyorral a képén.
-Vedd aminek akarod. -Felemelte öklét és hasba vágott, majdnem összerogytam a fájdalomtól, de nem adhatom fel, nem. Állon ütöttem és ettől megtántorodott. Önbizalom öntött el abban a pillanatban és tovább kezdtem ütni ahol értem. Megbotlott és hanyatt vágódott a betonon. Csak egy hatalmas koppanást halottam semmi többet. Majd a feje alól vörös vér kezdett el szét terülni. Megrémültem, hiszen én megöltem, megöltem egy embert. A srác csatlósai félelemmel telt tekintetettel néztek rám majd a vezetőjükre. Felkaptam a nyúlcipőt és elszaladtam.

A történet úgy folytatódott, hogy amilyen gyorsan csak tehettem elhagytam a várost. Nem tudom kiadtak-e ellenem valamilyen körözést vagy sem, de többet nem léptem be Denverbe. Családnevemet megváltoztattam, Henverről Moonie-ra. Új személyazonosság, új élet. Persze ha ez mind ilyen egyszerű volna, ezzel semmi nem oldódott meg. A srác halála elindított bennem valamit, egy átkot, ennek köszönhetően minden teliholdkor kínok közepette változom át egy ezüstszínű farkassá. Egy menekült vagyok, egy gyilkos, egy vadász.