/folyt. Gilbert ház - Nappali és társalgó?/

Hangom nyugodt, kissé gonosz is, de most nem érdekel anyám véleménye sem. Elenát meg kell védenem, de nem Klaus miatt. Az csak egy remek ürügy, hogy Rebekah visszavegyen a lendületből. Könyörgöm tényleg én vagyok csak ennyire lemaradva? Sosem volt szokás nyilvánosan öldökölni... Látom, hogy felhúztam az én kis húgocskámat, aminek nagyon tudok legbelül örülni. Sosem szerette, ha beleavatkozom a dolgaiba, de ez itt most engem is érint.
- Védem őt, miattad is! Ezzel téged is védlek, erre még nem is gondoltál igaz? - Mondom nyugodt hangnemben. Figyelem az eseményeket, és azt is, hogy Elena a szíve felé irányítja a karót. Rebekah az ismeretlen sráchoz szól, így szépen lelépnek mind a ketten. Nem félek a kis boszitól, hiszen itt van Bonnie is, és anyám is, habár gyenge. De mivel tudna ártani? Megcsiklandoz azzal a fejfájdítós trükkel? Nálam nem használ... Pont ezért vagyok olyan biztos magamban.
- Te vagy a húgom, az egyetlen, a másik engem nem érdekel, és kioktatlak, amíg felelőtlen vagy... És az hosszú ideig így lesz még... - Mondom utánuk gúnyosan, bár választ nem kapok, nem is számítok rá. Csak igazítok egyet a kabátomon, hiszen felvettem a szövetkabátomat. Számítottam rá, hogy nekem támad, de nem csak egy lökésre gondoltam. Mindegy, hirtelen arra eszmélek, hogy Elena távolabb jár, és az igézés rajta van, meg ráadásul ilyen állapotban nem mehet haza egyedül. Gyorsan a sofőrre telefonálok, majd utána Elena mögött termek. Megérzi, hogy ott vagyok, és megfordul.
- Elena. Nem hagyhatlak egyedül elmenni. És még az igézést sem vettem le... - Fordítom az arcát az enyém felé, hisz nyílvánvaló, hogy nem szereti, ha sírni látják. Majd mikor találkozik a tekintetünk, csak akkor szólalok meg.
- Már nincs mitől tartanod. Senki nem bánt - Mondok csak ennyit, hiszen ennyi éppen elég. Érzem a vérének az illatát, de nem fogom bántani, van akkora önkontrollom, hogy ne essek neki, és különben is már ettem. Már hallom a kocsimat, mikor leveszem a kabátom, és a hátára terítem. Hűvös van, és így is érte elég megpróbáltatás.
- Kérlek engedd meg, hogy elkísérjelek... - Nyitom ki az ajtót, hogy be tudjon szállni, és remélem nem utasítja vissza, szerintem ő sem szeretne egyedül hazamenni. Végül beadja a derekát, és a sofőrnek kiadom az úti célt. Aztán Elena felé fordulok, hisz látom milyen gyenge.
- Ha szeretnéd, meggyógyíthatlak... - Ajánlom fel, amit ritkán szoktam. Nem így terveztem a bált elhagyását, de vannak kivételek. Niklausszal is beszélnem kell, de ráér majd holnap is...

Remegő ajkakkal tekintettem fel Rebekah-ra. Lassan itt a vég. Nem hittem volna, hogy 18 évet fogok élni. Remélem van élet a halál után, talán újra találkozhatok a szüleimmel.
- Ha megakarsz ölni tedd meg. - sziszegtem rá. Tudom, hogy sokkal kecsegtetőbben hangzik a lassú, kínzós halál, de ha tényleg ezt tervezi akkor legalább gyorsan. Stefan-ra néztem tehetetlenül. Nem akartam belevonni őt ebbe az egészbe. Végül Rebekah hátrébb lépett. Arra néztem, amerre ő is. Megjelent Elijah. Leguggolt mellém, és teljesen máshogy tekintett rám, mint ahogy megszoktam tőle. Kirázott teljesen tőle a hideg. Az még csak hab a tortán, hogy a hideg füvön fekszek. Majd el kell vinnem a ruhámat egy alapos mosásra.
Mélyen a szemembe nézett, nem tudtam elnézni tőle. Teljesen magához ölelt. Imádattal tele néztem rá, s bólintottam, miután megparancsolta, hogy mit tegyek. Szemeimmel kutattam a faágért, és megfogtam. Nagy nehezen felültem, majd a felállás következett. Felpattantam a helyemről, a faág élét a szívem felé tartva. Féltem, nem szeretnék öngyilkos lenni, de sajnos ez a teendőm, ha bárki rám próbálna támadni.
Stefan még mindig ott állt mozdulatlanul. A nyakam egyre jobban mart, fájt, sőt égetett a helye. Valami elkezdte csikizni a mellkasomat. Letekintettem, és figyeltem, ahogy a vér folyik el rajta. Remek. Csomó vámpír van itt körülöttem. Én leszek a nasi.
Rebekah megunta az egészet, a boszorkány megtörte a láthatatlan pajzsot. Stefan-ra tekintettem, majd Esther-re. Végül megfogtam a ruhám alját, és elkezdtem sétálni a parkoló felé. Kivettem a ruhámból a mobilomat, amit a felsőmben dugtam el, tárcsáztam a taxi számát. Azt mondta 15 perc. Szuper, addigra elvérzek itt.
Megfogtam a bolerómat, és a nyakam köré tekertem. Inkább az szívja be a véremet, mintsem, hogy itt mindenkinek mutogassam. Elkezdtem sírni, elég nehéz lelkileg azt bírni, hogy ma majdnem meghaltam.. És megbántottam Damon-t.. A hideg szellő megcsapta az arcomat, hátrafordultam, s Elijah-val találtam magamat szembe.

Tatiát kerestem, hisz tudtam, hogy valahol a bálon volt. Nem azért, mert éreztem iránta, hanem mert tudnom kell, hogy miért is van itt ő is. Majd hangokat hallok, melyek nem tetszenek. Elena, Stefan, Bonnie? De ott van az én kedves bajkeverő húgocskám, valami ismeretlen férfi, és anyám is jelen van. Elenát bántják, és nem látom sehol az én drága jó Klaus fivéremet. Nevetséges, hogy ezt is nekem kell elintézni, viszont a boszorkány jelenléte nem teszik. Nem Bonnie-é, bár az is egy kicsit, de a másik... Nem tudom megmagyarázni, de ő az a gonosz fajta boszorkány lehet. Szeretném Mariah segítségét kérni, de nem találtam sehol, és ezért végül úgy döntöttem, képes vagyok rá, hogy elbánjak a bájos kínzósereggel. Végül is én vagyok az egyik Ősi, nem hagyhatom, hogy egy szemtelenül fiatal srác irányítsa a bűbájaival a dolgot. Szerencsémre Bonnie is itt van, ha esetleg kell, remélem lefoglalja a fiatalembert. Pont húgom utolsó mondatára érek oda, és habár hallottam a varázsigét, és a fal mögé még nem tudok bejutni, másra igen is képes vagyok.
- Csak nem unatkozol Rebekah? És pont Klaust akarod magadra haragítani? Ha szeretnéd, hogy meghaljon, hát rendben... - Ül ki ördögi mosoly az arcomra, miközben nyugodt, felsőbbrendű léptekkel sétálok oda hozzájuk. Leguggolok az éppen ébredező, de gyenge Elenához. Majd a srácra pillantok, aki reményeim szerint nem sokáig bírja már a varázslatot. Nem messze tőlük egy vastagabb letört faág volt. Elena ijedten nézett rám, hisz gonosz arccal pillantok rá.
- Te fiú? Te is azt akarod hogy meghalljon? Elena, figyel csak rám! - Kérdezem, majd kicsit erőteljesebben szólok Elenának. Mikor megtalálom vele a szemkontaktust, nem eresztem a pillantását. - Fogd azt a karót, és ha bárki, bántani akar, öld meg magad! - Igézem meg, hisz nem védi a verbénás lánc. Tudom, hogy sokaknak jó lenne, ha nem lenne, de most azt a trükkömet adom elő, mint amikor Damont mentettem meg a vérfarkasoktól, de most nem tépem ki senki szívét sem.
- Na akkor vázolom a helyzetet. Rebekah, te Klaus haragjával fogsz szembe nézni, te pedig...vicces fiú, te az életed hátralévő részét rács mögött töltöd, ha bántani akarjátok. Hidd el, igen jó a meggyőző képességem ilyen téren... - Vázolom fel irritáló nyugalommal helyzetet. Hangomból csak úgy csöpög a gúny, és a felsőbbrendűség. Lehet, hogy Rebekah azt hitte, kimaradok belőle, de mivel Klaus sehol nincs, nekem kell elvégezni a piszkos munkát. Várom az önként jelentkezőket. Tudom, hogy hangulatgyilkos vagyok, de nem hagyom Elenát meghalni.
- Kissé felelőtlen dolog volt ez tőled Húgom. Ha nem vennéd észre, ez nem egy természetfeletti találkozó, hanem egy bál, és itt emberek is vannak. Térj már észhez...Szerintem kiszórakoztad magad Rebekah... - Oktatom ki, de ez csak egy része, a többit megkapja később, vagy Klaustól. De ennek itt be kell fejeződnie.

To: Elena, Stefan, Zach, Rebekah, Bonnie

Megpróbáltam közbelépni de erőm véges volt, most hogy megfosztottak a nagyjától. Nem tudtam mégis mivel győzhetném meg a lányom akit szemmel láthatóan nem is érdekelt a jelenlétem. Pedig tudhatná mennyire ellene vagyok vérontásnak hiszen ezért is eszeltem ki a tervem, amit sikeresen lebeszéltek. Rebekah hirtelen nekirontott Elena-nak de rá pár másodpercre valami elrepítette.
~ Egy boszorkány.~ Körbepillantottam és megláttam Bonniet. Örültem, hogy ha nekem nincs is elegendő erőm legalább ő itt van. Biccentettem felé egy barátságos mosollyal ezzel megköszönve, hogy megakadályozta a még nagyobb bajt. Ekkor Stefan rontott neki Rebekahnak de én odasétáltam majd megfogtam Stefan vállát aki lassacskán elengedte Rebekaht, és én felhúztam Rebekah-t a földtől.
Nyugodj meg Stefan.
Mondtam olyan nyugtatóan amennyire tudtam majd Rebekahoz fordultam.
Nem azért vagyok itt, hogy bántsalak de ha kell megteszem Rebekah. Sőt, ha kell Bonnie is megteszi. Nem akarok bajt és azt gondoltam minden rendben van a családdal, de látom tévedtem. Nem akarok apellátát de te vagy elmész a bálról Bekah, vagy kedvesen viselkedsz. Nem védek senkit egyedül téged és a testvéreid, ha ilyen semmiségek miatt vért ontassz akkor magad ellen cselekszel.
Néztem végig a szemébe annyi szigorral ami belefért ebbe a mondandóba majd végigsimítottam az arcát.
Az csak egy nyaklánc, hagyd a lányt felesleges bántani.

Mindenkinek...

Elfacsarodott a gyomrom a vér látványától, főleg szerelmem testén. Elkábított minden felöl illata, láttam végig folyni dekoltázsán a cseppeket, kék-lila erek finom színjátékát nyakán s pár zúzódásánál. Teljesen megbabonázott, így jött szörnyi énem... A torzulás befejeződni látszott, s mikor egy hajszál választott el végső átváltozásomig felvillant bennem szerelmem mosolya, s lágy hangja. Majd rájöttem egy erősebb van a bíbor lé iránti vágyamnál méghozza a kettőnk közti erős lángolás... Miközben belső harcomat vívtam arra eszméltem, hogy Elena már a földön, s Rebekah kárörvendően inni kezd belőle. A hideg is kirázott a látványtól. Megfeszült minden izmom, ragadozó állásba ereszkedtem, s akkor jött hirtelen Bonnie... Ereje megsokszorozódott erős érzelmei miatt és én kihasználtam eme kedvező pillanatot, s ráugrottam vámpír sebességemmel Rebekah fának ütődött testére. Rákulcsoltam ujjaimat nyakára. "Itt senki sem bánthatja Elenát." Morogtam rá vadállatian, s csak remélni tudtam, hogy jön a felmentés mielőtt Rebekah feleszmél s erőfölényét használja, az biztos, hogy halálomig védem Elenát... Közben orromba szált a vér illata, s életemben először bírtam ki rengeteg akarattal, hogy ne forduljak hátra végig ott motoszkált fejemben, hogy mi lesz ha Rebekah kitekeri magát szorításomból... Milliomod másodperceink voltak hátra.

REBEKAH, ESTHER, ELENA, STEFAN ,ZACH

Kiváló volt a társaság. Alexis és Faith fantasztikus lányok. Felszabadultan tudtunk beszélgetni, szinte minden témáról, ami előkerült. Majd hirtelen megpillantottam Elenát és a számomra még mindig ismeretlen férfit,akivel táncoltam. Látva legjobb barátnőm arckifejezését, egy kicsit megijedtem. Mi történhetett? Valakivel történhetett valami?
- Bocsi lányok, van egy kis elintéznivalóm, de nemsokára visszajövök! - mondtam, majd a két lányra mosolyogtam. Határozott léptekkel haladtam át a tömegen, oly annyira határozottan, hogy majdnem fellöktem az egyik pincért. A kert felé vették az irányt. Gyorsan követtem őket, úgy, hogy ne tudjanak észrevenni. Majd az egyik pillanatban azt vettem észre, hogy nem bírok továbbmenni. Mi történhetett? A kertet valamilyen mágikus erőkör védi, vagy micsoda? Szóval se ki, se be nem lehet lépni. Na ezt még meglátjuk. Elkezdtem hatástalanítani a varázslatot, bár nem ment olyan egyszerűen, mint azt először hittem. Biztosan egy igazán erős boszorkány végezhette el a bűbájt. Majd végül egy utolsó erőhullámmal sikerült hatástalanítanom a bűvös védőkört. Gyorsan igyekeztem haladni, majd hirtelen meghallottam egy hangot, sőt nem is egy, hanem több hangot. Rebekah, Elena, Stefan, az ismeretlen férfi hangja és még egy számomra ismeretlen női hang. Ekkor egy éles sikolyra lettem figyelmes. Elena. Nem lehet. Ekkor elkezdtem rohanni a hang irányába.Egy igazán ijesztő látvány fogadott. Elena a földön feküdt, Rebekah pedig láthatóan arra készült, hogy kiszívja belőle az utolsó csepp vért is. Miért nem segít neki senki sem? Stefan-t pillantottam meg, aki láthatóan sokkos állapotban volt. Biztosan a vér látványa miatt. Még nehezen bírja, vagy valami hasonló. Istenem, mit tehetnék? Majd mielőtt még megtörtént volna a szörnyűség, mindent beleadva, egy erős telekinetikus varázs segítségével elröpítettem Rebekah-t Elenától. Rebekah egy hatalmas fának ütközött neki, láthatóan teljesen meglepődött. Hát még én, mennyire meglepődtem, hogy ilyen hatásosra sikerült a varázs. Bár elméletileg az érzelmek képesek arra, hogy megnöveljék a varászerőt. Úgy látszik, hogy ebben az esetben is ez történt. Az Elena iránt érzett barátság felfokozta az erőmet.
- Bocsi, de szösziknek tilos a belépés, nem olvastad a figyelmeztető táblát? - kérdeztem, majd egy gúnyos mosolyt eresztettem meg. Stefanhoz fordultam.
- Stefan! Gyerünk, tenned kell valamit! Segíts, kérlek! Le tudod győzni, gyerünk! - mondtam, majd újra Elenához hajoltam, megvizsgáltam, hogy minden rendben van-e vele, de láthatóan semmi komolyabb baja nem történt. Hála Istennek!

//tessék, most állítsatok meg ;)xD//

( Picikét közbeavatkozom remélem nem baj *-* )

To: Elena, Zach, Rebekah, Stefan.


Elijahval folytatott beszélgetésem után nem tudtam mit tenni ott hagytam. Az ő dolga, ha
Tatia-val akar beszélni én megpróbáltam megóvni a felesleges csalódástól. Kinéztem az ablakon mikor megláttam Rebekah-t, és Elena-t, meg még voltak ott ketten de őket nem tudtam kivenni.
~ Ennek az estének sosem lesz vége.~
Újjabb sóhaj hagyta el a szám, hiszen egész este csak a baj van. Lesétáltam hozzájuk és még sikerült elkapnom pár mondatot a beszélgetésből.
~ A nyaklánc... ~
Akármennyire is ragaszkodtam én is és Rebekah is a nyaklánchoz, nem akartam, hogy egy fém darab veszélyeztesse a terveim. Tudom, hogy Rebekah milyen forró fejű tud lenni de meg kell akadályoznom, hogy bántsa Elena-t.
Odasétáltam közéjük állva.
Mi folyik itt ?
Kérdeztem és éreztem a feszültséget a két nő között. Rebekah vállára tettem a kezem miután válaszolt.
Rebekah, hagyd Elena-t az csak egy nyaklánc.
Néztem a lányom szemébe nyugtatóan és éreztem, hogy most már nem csak Elena-ra de rám is dühös.

"Tőlem kapta." Léptem elő mosolyogva rejtekemből majd védelmezően odaálltam Elena mellé. Önkéntelenül is megéreztem a vér túlságosan is csábító illatát... Ám egy dolog volt a vérnél is kívánatosabb számomra: szerelmem, így Ő volt az egyetlen kiből sosem ittam volna... Oké de muszáj volt arrébb mennem. Arcom eltorzult, s kiült vonásaimra az erölködés...

Amikor az a fura alak elvonszolta szó szerint tőlem Elenát rögtön éreztem, hogy probléma lesz. Részben megfigyelés céljából tartózkodtam itt egy részt Klausnak is tartoztam más részt Elenára is mindenképp figyelni akartam így tisztes távolból vámpír képességeimet használva követtem a férfit, ki szemmel láthatóan nem azért hurcolta el szerelmemet, hogy táncoljanak. Egy óvatlan pillanat és előugrom rejtekemből megvédve Elenát. Szerencsére az ember vértől elég erős vagyok és halk is... Egyre feszültebb a légkör az már biztos.

Hirtelen félrelökték Stefan-t mellőlem, s frusztráltan tekintek a fiatal, jóképű férfira. Nem is ismerem. Mi okból löki el tőlem szívem választottját? Nem is tudtam válaszolni, már egyből megragadta a kezemet. Bocsánatkérően tekintettem Stefan-re. "Majd folytatjuk" ~ tátogtam neki. Úgy látszik ilyen a napom, mindenki elrabol engem. Nem is tudom, hogy ki ő. De sebaj. Egy tánc, és visszamegyek Stefan-hoz. Bár az is lehet, hogy ez az idegen félretévesztett engem a dublőrömmel. Biztos látta, hogy Katherine mennyire könnyen becserkészhető, s azt hiszi, hogy én is az vagyok. Ha tényleg erre megy ki a játék, akkor hatalmasat kell majd csalódnia. Kivitt engem a táncparkett szélére, el a tömegtől. De hát nem táncolni akart? Riadtan pillantok a szemeibe, mikor kiejtette legjobb barátnőm nevét. Most már beugrott, hogy ki ő. Hisz táncoltak.
- Mi a baja? Vezess oda, muszáj megtalálnom őt! - határoztam el, s a szívem egyre erősebben kezdett el verni. Remélem, hogy nincs semmi komoly baja. Így jobban belegondolva, nem is láttam a táncparketten. Istenem, annyi vámpír van itt, mi van, ha megcsapolták?! Próbáltam hátratekinteni, jelezve Stefan-nek, de egyre csak sietetett.
- Rendben. - motyogtam, megragadva ruhám alját, s gyors léptekkel szinte már szaladtam utána. Kiértünk a Birtok előtti kertre. Sehol egy lélek se volt. Felültettek? Kérdőn tekintettem a férfira.
- Bonnie hol van? - néztem rá furán. Istenem.. Kellett nekem egyedül eljönnöm..

Miután kiértünk a szobából Damon átment a tánctérre és nekem is jól esett volna egy kis friss levegő ezután a túlfűtött esemény után így elsétáltam a ház elé és a falnak támaszkodva elhalásztam a táskámból egy szál cigarettát, de amint rágyújtottam volna egy alak rajzolódott ki a bokrok közül. Senki sem volt a ház előtt mindenki a kertben volt és táncolt kivéve én. Igaz mindig is jó táncos voltam és volt alkalmam minden régi báli táncot megtanultam a régi francia szokás szerinte, most mégsem volt kedvem bájologni az emberekkel. Az alak egyre csak közeledett és jobbnak láttam elrakni a cigarettát. Már másodjára járok így lassacskán, ha mindig történik valami le fogok szokni. Az alak egyre közelebb férkőzött és csak ekkor vettem észre, hogy valami állat lehet. Egyre közelebb férkőzött és ekkor nyilallt belém a felismerés, hogy egy farkas az, egy vérfarkas. Vagyis valószínűleg egy hibrid, hiszen nem volt telihold.
Mi a fene...
Hátrálni kezdtem, minden büszkeség elszállt de érdekes módon a farkas minden ok nélkül nekem rohant. Egy kis varázslattal igaz se perc alatt a fának repítettem de újból nekem támadt és nem tudtam kivédeni a harapását. Olyan messze löktem magamtól, hogy valahol a bokroknál kötött ki és el is szaladt. A vállamhoz kaptam a kezem a gyengeség térdre kényszerített és az az iszonyatos fájdalom ami hatalmába kerített. Nem tudtam mozdulni csak ültem ott a földön gyengén és pánikba esve.