ღ zene: Evil In The Night ღ Ruha ღ megjegyzés: ღ

Szapora lélegzetvétel, heves szívdobbanás, kapkodó léptek.. Néha könnyebb a futás, mintsem a megállás ténye, s néha tényleg könnyebb gyávának lenni, mintsem szembe szállva valakivel bátorkodni. A félelem voltaképpen nagy szó, mely teljességgel bekebelezve magával ragadó érzelmi sor, s amely el nem engedve arra késztet, hogy szorongást érez magadban egészen mélyen. Nem nyugszol a bőrödben, hisz egyetlen olyan perc sincs, amikor is ne jönne ez elő. Kegyetlenül kikészít, elüldözi ugyan a múltat, de csupán arra gondolsz minden egyes pillanatban, amitől oly annyira rettegsz. A félelmed tárgya ölt testet benned, s egyaránt előtted. Képeket látsz, hallucinálsz, mindentől megijedsz, s mindentől rettegsz. Óvatosabb leszel, alaposan átnézed ezredjére is a terepet, s mire felfogod végre, hogy alaptalan a megérzésed, nos addigra minden kezdődik ismételten előröl. Önmagadat fojtod meg eme rablánccal, mely nem oldozható fel, s mely nem szüntethető meg mindaddig, amíg az a bizonyos jelenség létezik. Az ijedés, és a félelem közt egészen nagy határvonal húzódik, hisz mindkettő egészen mást takar. Ha valami megrémít, ha valami a félelmed tárgyává válik, s attól megijedsz, nos az nem lesz egyenlő a valódi félelemmel, amely sokkalta másabb érzést vált ki belőled. Félni egy póktól, vagy egy egértől egészen másabb, mintsem tudatosan félni egy olyantól, amit tapasztaltál már. Hisz gondoljunk csak bele az egész történésbe, amikor is egy férj veri a feleségét, amikor is egy gyereket terrorban tartanak a diáktársai. A valódi szorongás, rettegés, és félelem mindehhez köthető. Bár van egyféle összefüggés ennél, és a mástól való rémület között. Hisz mindkettőnél a pánik képe jön elő, de ettől eltekintve az egyik legyőzhető, míg a másik halálosan veszélyes. S hogy éljek egy példával is.. Tehát van egy fóbiám, aminek a tárgya jelen esetben legyen a pók. Az Istenért sem nyúlnék hozzá, s amint meglátom ösztönösen visítva ugrok hátrébb, de valójából, ha egy kicsit megerőltetném magamat akaratban, akkor sikerülne rajta túllépnem, és már egészen össze is barátkoznék vele, de persze nem szó szerint. Aztán van ugye az, amikor szabályosan, sőt mi több ösztönösen kezdek el félni egy bizonyos személy miatt. Bántalmaz, megerőszakol, kínoz.. Ettől egyszerűen nem tudok elválni, s miért nem? Mert nem emelhetek fegyvert, hogy megöljem azt, aki mindennek az okozója, hisz eleve tudom magamról, hogy nem vagyok gyilkos, vagy van a másik, amikor is megtenném, de nem tudom, mert valami mindig meggátol. Mondjuk én nem tudom Victoron alkalmazni a varázserőmet, és ez teljesen kikészít, mert kedvem lenne megölni, de egyszerűen lehetetlen, amikor is egy boszorkány a varászereje nélkül mit sem ér. Kezdem feladni a reményt, de még mindig ott a tervrajz, azaz egyetlen ki utam, mert máskülönben elvesztem..
Az első, és egyben a legfontosabb szabály: soha se fuss magassarkúban! Komolyan mondom, hogy ne tedd, hisz haláli ez az élmény. Nem elég, hogy totálisan lassan mozogsz benne, de még a végén nagyon fájnak a lábaid is. Tehát ha tehetted, akkor kerüld el nagy ívben. S a megállás, na igen... az sem éppen praktikus, főleg, mert szépen belefutottam valakibe, aki ha tegyük oda nem kap el, akkor esem is el automatikusan. Kedves volt tőle, hogy megfogott, csak éppen azt nem bírom elképzelni, hogy ki lehet az illető. Szinte reszketek is az érintésére azonnali hatállyal, és csak remélni merem, hogy nem Victorral állok szemben. Nagyon nem szeretném, hogy ő legyen az, tehát talán most először annyi év után imádkozom. Ahogy eltűri az arcomba kerülő szőke fürtjeimet, én lassú, de mégis óvatos mozdulattal emelem rá a tekintettemet. Hatalmas nagy kő esik le a szívemről, amint Klaussal találom szemben magamat, ámde a helyzet aggasztó. Mi van, akkor ha kapok, azért mert ő nagyságába belefutottam? Oh, tudom én, hogy a boszorkánya voltam, de se szó, se beszéd, és lelépett, ennyire kellettem neki. Most meg pont belefutok. Amióta Victor a férjem azóta paranoiás vagyok, és mindenben a rosszat látom. Most is félek Klaustól, pedig én eddig sohasem rettegtem tőle.
-Igen, igen, igen.-Válaszolom a nevem hallatán rögvest, ahogy ismételgettem az igen szót, és erősen bólogatok is hozzá, hogy megerősítsem a tényt nyomatékosabban. De meg kell hagyni azt, hogy még mindig rettegek tőle, s a ténytől, hogy bánthat. Nem akartam belefutni, én komolyan mondom, hogy nem akartam.. Összerezzenek azon nyomban, amint elsuhan előlem. Kissé hirtelen jött, meglepett, és nem számítottam rá. Nagyot nyelek, ahogy hallgatom a szavait, és végül óvatosan felé fordulok. Lassan követem a tényt, ahogy visszasétál hozzám, és szinte ösztönösen hátrálok, de neki ütközik a hátam az oltárnak, így nem tudok már semerre sem mozdulni. Ez van. Amint meghallom a szavait, és megragad a karomnál, azonnal megrémülök. Félve nézek rá, szinte ösztönösen remegek, de próbálom magamat türtőztetve visszafogni.
-Csak egy kisebb seb.-Jegyzem meg nagyon halkan a tényt, ahogy óvatosan elszedem tőle a kezemet. Igazából több helyen is van rajtam seb, de ez a mostani a legújabb, amit Victor okozott a ráncigálásával. Nem is kell mondanom, hogy totálisan leszerepeltettem magamat Klaus előtt, de nem tehettek róla. Már egyszerűen félek.. mindentől, s lassan mindenkitől, aki nálam erősebb.-Amúgy rég láttalak.-Nyelek egy nagyot, ahogy kimondom, hisz valamerre terelni akarom a témát, csak szálljunk le rólam, és a sebemről.

ღ zene: The Original High ღ megjegyzés: - ღ

Gyönyörű nyári reggeli napsütés, eszméletlenül szép környezeti táj, és pazar város kilátás. New Orleans nemcsak, hogy szép, de különleges is egyben. Minden megtalálható benne, amire csak egy ember vágyhat. Művészetek, boltok, és varázslat.. Bűvésztrükkök, bulik, és a kedvező turisztikai helyzet. Mi nem lenne tehát alkalmas arra, hogy ide jöjj el nyaralni? Oh, igen, maga az a tény, hogy hemzseg az egész város a természetfelettiektől. Legszívesebben kedvem lenne őket kiirtani, s kezdve azzal a személlyel, aki jelenleg ráncigál magával, mintha azt képzelné, hogy mindenhova hordozgathat. Ki ő nekem egyáltalán, vagy mi a fenének gondol? Nem vagyok senkije azonkívül, hogy kénytelen voltam a feleségévé válni. Eleinte szórakoztatónak tűnt, de miután beteges személyiségé vált kezdtem tőle megrémülni, s a tény, hogy valóban elmebeteg durva jelzésűvé minősíti. Úgy fogja a karomat, mintha épp erőszakosan egy ribancot húzna maga után. Fekete mágia ide, vagy oda, az éveim száma, sőt a tapasztalatom túl kevés ehhez a férfihoz mérten. Amióta eltűntek mellőlem azok, akiknek dolgoztam, azóta változtam. A nagy fekete mágiát alkalmazó szívtelen boszorkány, azaz én, nos évekkel ezelőtt pszichológusnak álltam, és ezzel egy arányban különböző embereknek tanáccsal szolgálok. Kiválasztom azon egyedeket magam mellé, akiket fogadok, s legtöbbször nem várok ezekért a foglalkoztatásokért semmit sem. Ritka számú, hogy bármelyik természetfelettit bevegyem, hisz kizárólagosan csak az emberek érdekelnek. Az ő lelki épségük foglalkoztat, amelyet évekkel ezelőtt elvettek tőlem. Minden emberi érzéstől megfosztva kegyetlen döggé formáltak, egy érzéstelen nővé. Csupán megjátszom az érzelmeket, de amit Victor vált ki belőlem az valós. Tőle tényleg félek, s rettegek. Őrült ez a férfi, őrült..
-Elengednél már végre, te szemét.-Rántom meg a karomat egyetlen mozdulattal, hogy aztán végre elszakadjak tőle. Igaz, hogy vámpír, s körülbelül száz boszorkány óvja a testi épségének erejét, de most az egyszer nem figyelt, és sikerült tőle elválnom, mármint nem szó szerint.-Ha azt hiszed, hogy a kutyád vagyok, akkor nagyot tévedsz!-Emelem meg a hangomat, miközben leszögezem számára eme tényt, aztán egy jól irányzott mozdulattal hátrálni kezdek. Egy suhanással elém kerülhet ezzel csak az a baj. Nem messze megpillantok egy autót végül, ahogy egy könnyebb varázslattal lángra lobbantva hozzá vágom. Csak remélni merem, hogy feltartom ezzel, ahogy egy jól irányzott mozdulattal futni kezdek magassarkúban. Egyrészt kényelmetlen, másrészt nehezen mozgok benne futva, harmadrészt meg nagyon, de nagyon nem néznek hülyének az emberek. Áh, dehogy. Nem is érdekel!
Néhány fordulattal kikötök a francia negyedben, és aztán első pillantásra a templomot szemelem ki a lehető legmegfelelőbb helynek, amint megpillantom. Gondolom nem hinné Victor sem, hogy imádkozni jövők. Meg a fene imádkozik, csak a búvó lehetőség miatt van rá szükségem. Aztán ha leráztam magamról, akkor végre folytathatom a tervrajzot, és miután megtörtem a száz boszorkány által rárakott kötést, akkor esküszöm, hogy megölöm. Hirtelen állok meg lihegve, de nem tétovázhatok, szóval befutok a templomba, és végig szaladva a sorokon végül kikötök az oltárnál, vagyis majdnem, mert belefutok szó szerint valakibe. Oh, csak ne! Ne legyen Victor! Ne legyen az..

Katherine & Nadia

you are my mother

Valamiért mindig is vonzottak a templomok. Olyan nyugodt a hangulat bennük, amikor nincs magunkon kívül senki sem ott. New Orleans pedig különösen híres erről a templomáról, de nem a szépségéről, hanem a múltjáról. Néhány dolgot tudok mondani a városról, noha annyira nem ragadta meg soha sem a figyelmemet. Egyrészt azért, mert ez az Ősök városa, akiket egyenest gyűlölök. Klaus bántotta az anyámat.
Fülemben sóhajok csengenek. Ütemes levegővétel, zakatolt szívdobbanás. Nőies, kellemes illat tölti be orrom minden egyes érzékét. Tudtam, hogy ki ő, de nem álltam fel, hogy üdvözöljem. Nem azért, mert haragszom rá, mert ez nem így van. Ha haragudnék rá, minden bizonnyal nem érdekelne az, hogy mi történt vele. Gyanús, hogy ebben a városban van, és ez zavar Klaus miatt, aki mindig meg akarta ölni az anyámat.
Megállt mellettem. Cipőjének kopogása abba maradt, s anyai hangja szólal fel mellettem. Tekintetem meg sem rebben, csupán csak az ütött-kopott márványangyalra néz, amely úgy néz ki, mintha az anyámat nézné, és átkozná a bűnei miatt.
Nem a múltunk miatt jöttem ide. Nem is arról akartam beszélni, ezért a lehető leghamarabb akarom ezt a témát ejteni. Engem az ő biztonsága érdekel. Jelenleg haldoklik, és ha valaki mellé üt, már abba is belehal.
Felnézek rá, majd felállok a helyemről. Őt nézem felé fordulva, s bánat önti el a szívemet, amikor meglátom kissé fakó haját, mi egykor még csokoládébarna volt. Arca még mindig ugyanolyan feszes, egy darab ránc sem húzódik rajta. Ez azt jelenti, még időben van, de a látszat még is csak csal.
- Tudni illik, a templomba úgy szokás bejönni, hogy előtte elmutatod azt, amit kell, belemártva az ujjaidat a szentvízbe. Meglátszik, hogy nem jársz templomba. – véltem magamban felfedezni egy olyan öregasszonyt, aki minden nap bemegy a templomba elmondani a maga kis imáit. De ez nem így van, én csupán hagyományőrző vagyok.
Elmosolyodom aztán, és megölelem, hogy ne legyen szomorú, és ne a cipője orrát nézegesse. Pár pillanatig kényelmesen öleltem magamhoz, majd elhúzódom tőle, és beljebb lépek a padok között, hogy le tudjon előttem ülni.
- Azért templomot választottam, mert ez nyugodt hely. Ide nem szeretnek járni az emberek, sem a természetfelettiek. Kivétel én. – Emelem fel mutatóujjamat, mintha ki akarnék emelkedni a társadalomból.
- Azért hívtalak ide, - kezdtem bele, végén elnyelve a megkezdett mondatot - hogy megtudjam miért vagy itt. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy ide jöttél, mivel a városban hír járta, hogy eltűnt Katherine Pierce. – pár oktávval emelkedett a hangom, amikor az anyám nevét ejtem ki. – Onnantól pedig már ezer pletyka terjengett, de én valamiért még is éreztem, hogy ide jöttél. Miért? – tettem fel neki a kérdést szigorúan, még ha ez számonkérésnek is tűnik. Mert az is valójában. Ő az anyám, és jogom van tudni, hogy miért van itt.
- Remélem Klaus nem bánt, különben most azonnal elviszlek innét. – állok fel a helyemről harciasan, mintha csak a saját gyerekemet védeném. De nem, hanem csak az egyetlen egy anyámat védem, aki maradt nekem.

✖ :3 ✖ - ✖ -

✖ K.P ✖

Katherine & Nadia

you are my mother

Úgy gondoltam, ideje meglátogatnom az anyámat, aki csak úgy angolosan távozott Mystic Fallsból. Igazából, nem csodálkozom rajt. Mystic Fall’s unalmas hellyé vált, amióta anyám elment New Orleansba. Nem volt nehéz kitalálnom, hiszen több helyre nem mehetett. Sokan látták Klaust aznap New Orleansban, és valójában csak aggódom anyám miatt. Klaus mindig is utálta, és félő, hogy képes bántani megint az anyám. Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg bántotta, de jobb félni, mint megijedni.
Nemrégen hagytam egy üzenetet neki, hogy ha ebben a városban van, akkor jöjjön ide a templomhoz, pontosan ma, kereken 2 órakor. És délután 2 óra van, nem sokára itt kéne már lennie. Én csak helyet foglaltam a jobb oldali oszlopban, és első sorban, kívül ülve.
Tudok néhány dolgot erről a városról. Például azt, hogy egykor ez még Klaus Mikaelson városa volt. Azt már nem tudom, hogy mára visszaszerezte –e, de nem nagyon hinném, hogy sikerült neki. Utálom őt, és minden lehetőség megfordult a fejemben. Az anyám minek jött ide, és miért pont Klaussal. Évszázadokon át menekült anyám előle, és nem hinném, hogy most pedig önként és dalolva elment vele. Az is eszembe jutott, hogy talán…
Ah, miket gondolok én!
Megráztam a fejemet, és csak az oltárt bámultam újra.  Eléggé megviselt már ez a templom. Nem csodálom. Szerintem az elmúlt hónapokban hatszor porig rombolták. Pap ugyan már nincs itt, hiszen Kierant megölték. Azt hiszem, de nem vagyok benne biztos. Abban viszont igen, hogy sok áldozat vére mosta ezt  a padlót.
A csend viszont egyre idegesítőbb volt, és csak azon agyaltam, hogy minek aggódom én ennyire a híres, Katherine Pierce miatt? Soha nem törődött velem. és úgy vélem, most sem fog nagy örömben részesülni, pedig én csak békülni akarok. Újra kezdeni mindent, és kijavítani azt, amit ő rontott el. Nem elég, hogy hasba szúrt a múltkor, most pedig én térdepelek előtte. Na de, ne higgye senki azt, hogy én nem fogom őt bántani.Inkább csak úgy tekintek rá, mint barátnő, nem úgy mint aki az anyám lenne. Nem volt mellettem, és nem is őt hívtam kiskoromban sem anyának. A nem biológiai anyámat pedig nem szeretném bemocskolni azzal, hogy mást hívok anyának, aki nem törődött velem.

✖ :3 ✖ - ✖ 354

✖ K.P ✖