[You must be registered and logged in to see this image.]Némán hallgattam a férfi szavait, miközben ő tovább beszélt. Minél inkább azt mondogatta, hogy csak „fenntartják az egyensúlyt”, annál inkább kezdtem biztos lenni benne, hogy megrészegítené őket a hatalom. Hiába állítják, hogy nem… hazugság lenne. Mindenkit megrészegítene. A korlátlan erő, az, hogy akarata szerint cselekszik, senki sem parancsol neki, ellenben mindenki más úgy ugrál, ahogy ő fütyül… mindenki kihasználna egy ilyen helyzetet. Pláne egy olyan illető, aki sérült a múltban. Elvették tőle a családját, elvették tőle azt, ami fontos volt valaha számára. Ő miért ne venné el másoktól? Miért ne akarná azt, hogy a körülötte lévők is érezzék azt, amit ő egyszer már átélt? – És én ezt higgyem is el? A meséjét az egyensúly fenntartásáról? Ugyan… - nevettem fel keserűen. – Annyiszor hallottam már, hogy valaki jobbá akarja tenni a világot… hogy változásokat hozna… de valahogy eddig még senkinek sem sikerült – mondtam egyszerű közönnyel a férfi szemeibe nézve. Mindenki csak ígérget, az összes hatalomra törő mindössze tömi az emberek fejét. Senki sem képes teljes békét hozni egy városra, mert mindig is lesznek olyanok, akik lázadni fognak az éppen dirigáló embernek… boszorkánynak… vámpírnak, vagy akárminek. És mégis hogy máshogy lépnének fel ellenük, mint erőszakkal? Szép szóval nem fogják tudni csitítani az ugató kutyát. Ha pedig erőszakot alkalmaznak, akkor mennyivel lennének jobbak, mint az előttük ugyanezt folytató „király”? Semennyivel. Ennyit arról, hogy valaha is rend lesz itt. Kérdése meglepett. De a folytatás még annál is jobban. Honnan tudná, hogy szeret? Honnan tudna akármit is a kettőnk kapcsolatáról? Megfigyelheti, kémkedhet utána lefülelheti, csinálhat, amit csak akar, gondolhat, amit csak akar, de attól még nem fogja megtapasztalni és nem fogja érezni azt, amit én. Ez nem szeretet, amit Alex tett… Ez így számára csak egy gonddal kevesebb. – Dehogy szeret – vetettem oda vállamat megvonva. – Csak gyáva… - morogtam szinte magamnak orrom alatt. Hogy valóban gyávának gondoltam-e? Nem tudom. Elmém mindössze az kötötte le, hogy elküldött. Mögöttes tartalmat akármennyire is kerestem, nem találtam. Még akkor sem, ha nyilvánvaló volt mindvégig. Elküldött. Nekem ennyi volt a lényeg. Ez elég volt ahhoz, hogy elvakítson a rossz érzés, ami egész testemben tombolt. Talán igaza volt a boszorkánynak. Elvakított a fájdalom. Olyannyira, hogy a szemem előtt lévő dolgokat sem vettem észre. Nem láttam a fától az erdőt. Igaza lehetett a férfinak abban, hogy azért küldött el, hogy megvédjen… de számomra össz-vissz annyi vált világossá, hogy elküldött. – Fogalma sincs róla – rázom meg a fejem egy cinikus mosoly kíséretében. Döntésem egyszerű és érthető volt. Nem akartam több időt rá pazarolni, ezért iramos léptekkel távolodtam felőle. Látni sem akartam. Volt ennél fontosabb dolgom is. Tudtam, hogy Alex nem lesz a házban, de ettől függetlenül nem adtam fel, hogy megkeressem. Ennek tudatában hagytam ott a férfit, kinek utolsó szavait még tisztán hallottam. Utamat hirtelen egy ismeretlen nő és egy szintén ismeretlen férfi állta. Hirtelen képtelen voltam uralkodni testemen. Próbáltam parancsolni saját magamnak, de valami láthatatlan erő akadályozott meg benne. Végtagjaim remegni kezdtek, mígnem teljesen erőtlenné váltam. Tekintetem elhomályosodott, majd teljesen elsötétült minden. Izmaim feladták a szolgálatot, lábaim összecsuklottak alattam. Bajba kerültem, azt hiszem. Nagy bajba…
×× words: 500 ×× notes: - ×× zene: [You must be registered and logged in to see this link.] ××
Keserű mosoly fut arcomra kérdése hallatán. - Azt teszem. Maga vadász és én Önhöz fordultam. S elutasított. - hangom kemény, hideg. A vadászhoz fordultam, hogy segítsen de ő megfutamodik. A szíve parancsol neki, a fájdalom, amit azért érez, mert nem képes felfogni, a férfi, akit szeret, mekkora áldozatot hozott, amikor elküldte, lemondott róla. - Nem, nem hiszem. Meglesznek a magunk hibái. Mi viszont azt tesszük, amit mindig is tettünk Ms. Montgomery. Fent tartjuk az egyensúlyt, a természet egyensúlyát, amit Marcel Gerard megrontott. - komolyan gondolok minden egyes szót. Tudom, hogy lesznek vétkeink, ez azonban még nem jelenti azt, hogy meginognék. Hallgatom a nő szavait, figyelem távolodó mozdulatait, félelmét mi szaporábban dobogtatja szívét. Tudom, hogy nehéz döntés elé állítottam de a jó ügy érdekében tettem, nem azért mert a kegyetlen szórakozás vezérel. Nem utálom kevésbé a gondolatot, mint a nő maga. Nincs választásom... s neki sincs. - Tényleg ennyire elvakítja a fájdalom? - kérdem élesen de nem emelem meg hangomat. Soha nem kiabálok, főleg akkor nem ha dühös vagyok. - Alexander tudja, hogy a boszorkányok szervezkednek ellene. Mit gondol, miért küldte el? Szereti magát. - ejtem ki a két utolsó szót ajkaimon némi meglepetéssel, hiszen egy ilyen elfajzott szerelem meglepő módon emelkedik felül a mocskon. Nekem azonban el kell vennem a férfitől akit szeret, ahogyan a férfi királya is tette velem. A különbség csupán annyi, hogy én nem fogom megölni a nőt. Pusztán a rabom lesz, nem több. A nagyobb jó érdekében... mondom magamnak újra és újra. - Sajnálom, hogy így döntött. - szólok a nő után ki gyors léptekkel igyekszik távolodni, menekülni. A kert végéből egy nő és egy férfi lép elő. Egyiküknél sincs fegyver, nincs is szükségük rá. A boszorkány ki épp most indítja útnak varázslatát, nincs a városban de nem is kell itt lennie. A határon mormolja szavait. Nem okoz túl nagy fájdalmat; Scarlettnek pillanatokon belül szédülni kezd majd, tekintete elhomályosul, teste reszketni kezd. El fogja veszíteni a kontroll teste felett. Nem fogja tudni uralni érzékeit, nem fog tudni védekezni. Védtelenné teszem s két társam közelebb lép, hogy elkapják a nőt, amikor már lábai is megrogynak, mikor izmai feladják a küzdelmet. Ájulásba fogom őt taszítani, a lehető legkisebb fájdalommal amit át kell élnie, ami saját küzdelméből fakad, hogy visszanyerje az irányítást maga fölött. Amint azonban a boszorkány hatalma teljesen kitölti, tudom, hogy nincs tovább. Társaim elkapják, mielőtt a földre zuhanna és én intek, hogy indulunk. A levél mit Alexander birtokán hagyok egyértelmű utasításokat tartalmat. Ha valaha látni akarja még a nőt, akkor ideje tárgyalnunk a szolgálatról és a hűségről.
◌ music: [You must be registered and logged in to see this link.] ◌ note: - ◌ words: 421
[You must be registered and logged in to see this image.]Mikor a férfi belekezdett a meséjébe, hirtelen megtorpantam. Visszafordultam, hogy a szemébe nézhessek, habár még mindig nem éreztem, hogy ehhez sok közöm lenne. –Sajnálom, ami a családjával történt, de nekem ehhez semmi közöm – válaszoltam hidegen. Ez volt az igazság. Semmi közöm nem volt ahhoz, hogy mi történt a gyerekével és a feleségével. Szomorú történet, hogy Marcel ezt tette velük, de ami megtörtént, azt már nem lehet visszacsinálni. Mér rég el kellett fogadnia, ami történt. El kellett volna fogadnia, hogy a családja elment és nem hozhatja őket vissza többé. Monológja igen hatásos lehetett volna mások számára, de igyekeztem figyelmen kívül hagyni. Próbáltam nem meglátni benne az igazságot, ami miatt talán még vele is mentem volna. Nekem saját céljaim voltak, amiket véghez kellett vinnem. A céljaimnak pedig semmi köze nem volt a királyhoz. – Ezt miért nem bízza a vadászokra akkor? – tettem fel a kérdést, majd amikor lépett egyet előre, én léptem egyet az ellentétes irányba, hogy a kettőnk között lévő távolság fennmaradjon. Tervét végighallgatva semmi jó nem jutott eszembe. Ők miért csinálnának mindent másképp, mint a vámpírok? Miért hiszik, hogy a világ jobb lenne, ha már nem a vérszívók uralnák a várost? – Tényleg azt gondolja, hogy ha letaszítja, akkor minden megváltozik? Ugyanazt csinálná a népe, mint ők. Talán a módszerek mások lennének, de a vége a dolognak semmiben sem különbözne. A bosszúvágy vezérelné, nem pedig az, hogy tényleg jobb hely legyen a város. Maguk nem különbek semmiben sem tőlük – vágtam közbe, még mielőtt be tudta volna fejezni mondandóját. Véleményem sem volt túl fényes a boszorkányokról sem, ahogyan a vámpírokról sem. A természetfeletti lények nem tartoztak a kedvenceim közé, hiszen csak fejfájást okoztak nekünk. Semmi jó nem származott a létezésükből. Mikor Alex neve is említésbe került, arcom elkomorodott. Az eddig kifejezéstelen kifejezés komorrá változott, mintha gondolkodnék. Miért akarja ennyire, hogy egy vámpír segítsen a király letaszításában neki? Valóban azt hiszi, hogy Alex elárulná Marcel-t? Nem véletlen a legfőbb szövetségese. Soha nem árulná el a királyát. Nem tenne keresztbe saját magának egy ilyen húzással. A férfi, mintha gondolatot olvasott volna, folytatta a beszédet, de tévedett. Nem voltam fontosabb számára, mint Marcel. Már azt is megkérdőjeleztem volna, hogy egyáltalán akármennyire fontos volnék… Az imént küldött el, még csak el sem búcsúzott. Könnyű szívvel hagyott ott, mintha mi sem lett volna egyszerűbb ennél. – Nem vagyok fontosabb a királynál. Ha az lennék, nem küldött volna csak úgy el – ismét tettem hátrafelé egy lépést, hogy ne legyen közelebb hozzám a pasas. A hideg is kirázott tőle, nem akarta még a közelemben is tudni. – Téved, ha azt hiszi, hogy magával megyek. Rossz ajtón kopogtat. Keressen más rabot – vetettem oda egyszerűen és ismét hátat fordítottam, ezúttal azonban ütemes léptekkel igyekeztem a bejárati ajtó felé. Sejtettem, hogy Alex nem lesz itt, de legalább messzebb kerültem a boszorkánytól. Nekem már ennyi is elég volt.
×× words: 462 ×× notes: - ×× zene: [You must be registered and logged in to see this link.] ××
Nézem a nőt, az alig-alig de megrezzenő kezét, a pisztoly csövét, amit nekem szegez. Hagyom, had próbáljon megtalálni emlékei között, had döbbenjen rá, hogy valóban idegen vagyok és még akkor sem moccanok, mikor választ követel. Mélyet szívok a cigarettából, letüdőzöm és könnyedén kifújom a füstöt, mit felkap a szél és a nő felé sodorja. Hátat fordít. Megköszörülöm a torkomat. - Marcel Gerard kivégezte a feleségem, mert az mágiát használt. Tudja miért? Meg akarta menteni a gyerekünk életét. Marcel miatt azonban nem tudta befejezni a varázslatot. - A nő így vagy úgy de velem fog jönni. Nem kell mesékkel etetnem, ő az én fajtámból való. Többet számít az őszinteség, még akkor is ha a büszkesége majd nem engedi, hogy önként jöjjön velem. - Maga vadász. Mondja csak, nincs még elege abból, hogy a király... - görbítem be ujjaimat – akármit megtehet? Ez a város a vámpírok Mekkája. Azt tehetnek amit akarnak. Hány halandónak kell még meghalnia a karjai között, hány gyermek fizessen még meg, mert Marcel Gerard nem enged akaratából? - a hév ellenére mi megfeszíti testem, hangom még mindig nyugodt, türelmes. Teszek egy lépést előre de nem sietek el semmit. Nem akarom őt bántani de ha muszáj, megteszem. Nincs választásom. - Meg fogom büntetni Marcel Gerardot. Le fogom taszítani a trónról. A boszorkányok népe szabad lesz. A vámpíroknak pedig választást ajánlok. Elbukhatnak a királlyal vagy élhetnek de messze innen. - mondom egyszerűen és a ház felé intek. - Ahhoz azonban, hogy le tudjak számolni vele, szükségem van a legfőbb szövetségesére. Alexander Cromwell. - hagyom, had eméssze meg a hallottakat. Nem sürgetem, nekem van időm. Tudom, hogy Alex nem fog megjelenni, nem kell hát kapkodnom. Amikor a nő tekintetében megcsillan az a fajta szikra, ami akkor szokott, amikor valaki összeköti a dolgokat és teljes képet kap, folytatom. - Jól gondolja. Soha nem árulná el Marcelt. Akkor nem, ha nincs semmi, ami fontosabb neki a király bizalmánál. Maga fontosabb. - szívok még egy utolsót és a földre hajítom a csikket, hogy aztán eltapossam. Tekintetem a nőre emelem. Sejtem mi járhat a fejében és megérteném ha nemet mondana. Azonban így vagy úgy, de velem fog jönni. - Sajnálom, igazán. - teszem hozzá és még egy lépést közelítek. - Velem jöhet önként de el is vihetem magammal. Mindenképp a rabom lesz de maga választhatja meg, milyen úton. A szavamat adom, hogy nem esik bántódása. - persze ha ellenáll, akkor kénytelen leszek kényszeríteni, ami viszont valószínűleg fájdalmas lesz a számára.
◌ music: [You must be registered and logged in to see this link.] ◌ note: - ◌ words: 405
[You must be registered and logged in to see this image.]Csöndben lépkedtem a füves terepen Alex után kutatva. Nem számítottam arra, hogy vendégem lesz. Legalábbis nem olyan, kinek még a hangja is teljesen ismeretlennek hatott számomra. Hirtelen torpantam meg, izmaim megfeszültek. Választhattam: vagy a kabátom ujjában elrejtett kést rántom elő, vagy pedig az oldalamra erősített pisztolyt. Utóbbi mellett döntöttem, hiszen távolról sokkal nagyobb hasznát veszi az ember egy lőfegyvernek, mint sem egy apró szúrószerszámnak. Gyors mozdulattal, szinte profikat megszégyenítő módon rántottam el fegyverem és fordultam meg. Kezeimet feszesen tartva magam előtt szegeztem pisztolyom az ismeretlen alakra. Egyik ujjamat a ravaszon tartottam, másikat pedig készenlétbe állítottam, hogy bármelyik pillanatban ki tudjam biztosítani az eszközt. Nem volt szimpatikus a férfi, sem a settenkedése. Mert… settenkedett. – Mit akar? – szegeztem neki a kérdést, amire választ vártam. Nem volt kedvem szórakozni most vele, akárki is volt a fickó. Sokkal fontosabb dolgom akadt. Meg kellett keresnem Alexet minél előbb. Nem mehetett ez így tovább. Egyszer ellök magától, egyszer nem. Szükségesnek éreztem a dolgok mielőbbi tisztázását, mielőtt még jobban összezavarodtam volna. De nem kellett ahhoz Alex, hogy gondolataim még jobban összekuszálódjanak fejemben. Elég volt hozzá ez az idegen. Tudott arról, hogy el kellett volna mennem a városból. Tudta, hogy nem kéne itt lennem, ami arra engedett következtetni, hogy semmi jó szándék nem állt a látogatása mögött. Számított rám vagy csak jól tippelt, hogy elég makacs vagyok a maradáshoz? -Mégis mire akar megkérni? – hangomban hallani lehetett, hogy nem viccből érdeklődöm. Nyeltem egy nagyot és kibiztosítottam a pisztolyomat, ami eddig még sosem hagyott cserben. Nem tudtam, hogy mit akarhat tőlem az ismeretlen pasas, így pedig nagyobb biztonságban éreztem magam. Megkeményedett tekintetemet egy pillanatra sem vettem le róla, minden mozdulatát figyelemmel követtem. Nyugodtnak és magabiztosnak tűnt. Szinte már idegesítően nyugodt volt, én pedig alapjáraton sem voltam egy hűvös vérmérsékletű illető, ilyen helyzetekben pedig pláne nem. Nem egyszer volt már arra példa, hogy előbb cselekedtem, mintsem gondolkodtam. Óriási volt a kísértés most is, hogy meghúzzam a ravaszt, de kíváncsivá tett a férfi. Kíváncsi voltam, miért akarta, hogy vele menjek. És mi az, hogy nincs más út? – Maga meg miről beszél? – kérdeztem összeszűkült szemekkel. Nem értettem semmit. Az nyilvánvaló volt, hogy ez az alak és Alex valamilyen kapcsolatban voltak… vagy még mindig vannak, aminek a végkimenetele nem végződött túl jól. – Nem érdekel a neve, nem érdekel, hogy ki maga, nem érdekel semmi, ami magával kapcsolatos. Az sem érdekel, hogy kivel milyen zűrös ügye van – hadartam el egy szuszra, majd lejjebb engedtem a fegyveremet. – Most pedig, ha nem gond, mennék a dolgomra – tettem hozzá kissé ellágyult arccal, a pisztolyt pedig visszasüllyesztettem eredeti helyére, ezzel hátat fordítottam ennek a bizonyos Robertnek, és ütemes léptekkel haladtam tovább.
×× words: 432 ×× notes: lesz ez még jobb is :'D ×× zene: [You must be registered and logged in to see this link.] ××
A férfit keresi és ez nem lep meg. Tudtam, hogy így lesz. Alexandert azonban lefoglalja valaki egészen más. - A bátor vadász... - az árnyékból lépek elő. Végigmérem a nőt. Vállára omló, szőke tincsei feleségemre emlékeztetnek... a nőre, akit szerettem a halála napjáig... a nőre, aki miatt most kivezetem népemet abból a rabságból, amiben Marcel tart bennünket. Ennek azonban ára van és szövetségesek kellenek hozzá... s ki lehetne jobb társ egy ilyen bűnben, mint Alexander Cromwell, a legfőbb bizalmasa és legjobb barátja annak az átkozott, dacos kisfiúnak?! Persze egy ilyen barát és szolga, sosem árulná el a királyát csak ha nyomós oka van rá. - El kellett volna hagynia ezt a várost... - csóválom meg a fejemet – akkor, most nem kellene megkérnem erre. - egyszerű, nyugodt léptekkel közelítek felé. Hangomban türelem és némi sajnálat csendül. Nem lelek élvezetet abban, amit tenni készülök de kénytelen vagyok rá... a nagyobb jó érdekében. Most már az enyém és nem fogom elengedni addig, még Alexander a boszorkányok mellé nem áll, hogy térdre kényszerítsük a mocskos kölyköt. Marcel Gerardnak itt az ideje megtanulnia, hogy a boszorkányokkal nem lehet csak úgy szórakozni... hogy minden varázslatnak ára van és ezt az árat, borsosan meg fogja fizetni. A népem szabad lesz és megbosszulja a sérelmeit. Ehhez kell nekem Scarlett. Nem keltek benne fájdalmat, nincs miért kínoznom őt. - Velem kell jönnie. Meg kell értenie, hogy nincs más út. - megcsóválom a fejem. Persze, biztos vagyok benne, hogy ellent akar majd állni de nincs értelme. Nincs hatalma ahhoz, hogy szembeszálljon velem, nem képes rá. Lehet erősen üt vagy gyorsan tüzel de én nem vagyok egyedül. A magam fegyverei is megvannak... és nekem már nincs veszteni valóm. A feleségem halott, a gyermekem szintúgy. Mindez Marcel műve és fizetnie kell érte. Alexandernek pedig fizetnie kell azért, mert segít ezt a poklot fent tartani. Az ő fizetsége fájdalom lesz. Scarlettet azonban egyelőre nem érheti baj. Ő az én foglyom s mint vezető, én hozom a szabályokat. Aki kezet emel a nőre, azt én büntetem meg. Járulékos veszteség a nagyobb jó érdekében? Igen. Azonban ez a nő semmi olyat nem tett, amivel kiérdemelné, hogy megkínozzuk. Előhúzok farzsebemből egy doboz cigarettát, kihúzok egy szálat és rágyújtok. Kényelmesen, lezserül dőlök neki az egyik tartóoszlopnak. - A nevem Robert Dupont s mint mondtam, velem kell jönnie. - A nő választhat. Velem jön önként vagy pedig elviszem... erőszakkal.
◌ music: [You must be registered and logged in to see this link.] ◌ note: rámes lett. bocsi. ◌ words: 392
[You must be registered and logged in to see this image.]Tényleg azt hitte, hogy hajlandó leszek elmenni? Hogy ismét hátat fordítok majd neki? De nem csak neki, hanem a húgomnak is? Sokkal makacsabb és önfejűbb vagyok annál, hogy csak úgy engedelmeskedjek holmi utasításoknak. A saját szabályaim szerint éltem az életemet eddig is, amin nem igazán akartam ez alkalommal sem változtatni. Nem akartam újra elmenni, nem akartam újra elválni tőle, mert tudtam, hogy szeretem. Biztos voltam az érzésemben, éppen ezért eszem ágában sem volt összepakolni a cuccaimat, lemenni abba a nyamvadt kocsiba és olyan messze menni, amennyire csak lehet. Ez ki volt zárva. Csak egy dolog jöhetett szóba: maradok. A bőröndöt ledobtam az ágyról, helyére egy hátizsákot helyeztem, amibe mindig a legszükségesebb dolgaimat pakoltam. Néhány ruhadarab, fegyverek, egy kis innivaló és ennivaló, telefon és pénz. Most is így tettem, gyorsan behajigáltam a feltétlen szükséges dolgaimat és az ablakhoz siettem. Út közben felkaptam a bakancsom, a dzsekimet, a rövidnadrágot pedig farmerre cseréltem. A táskát felkaptam a hátamra, így vártam, hogy megérkezzen a sofőr, akinek a dolga lett volna az „elszállításom”. A párkányra támaszkodva kémleltem az utcát, mígnem feltűnt a fekete, éjsötét jármű. Szinte csak a lámpák fényét lehetett tisztán kivenni, hiszen a kocsi beleolvadt az éjszaka színébe. Éreztem, hogy ez lesz az, amelyik értem jött. Készenlétben kellett állnom, hiszen csak egy lehetőség állt előttem, hogy meglógjak. Kezem a zsebemre csúszott, hogy megbizonyosodjak róla, ott van-e a slusszkulcsom. Ott volt szerencsémre, nem vettem ki korábban a nadrágomból. Tekintetem mereven a kocsin tartottam, majd az abból kiszálló alakot mértem végig. A férfi egyenesen a szobám ablakába nézett, pillantásából egyből tudtam, hogy valóban ő az, akit megbízott Alex. Amint a bejárathoz lépett és eltűnt a hotel aulájában, feltéptem az ablakot és a tűzlépcsőn kezdtem lefelé menekülni. Egyik lábamat a másik után szedve igyekeztem minél messzebbre kerülni a férfitól, míg végül elértem az autómhoz. Határozottan nyúltam a kilincsért, a sárga ajtó pedig készségesen nyílt ki. Bepattantam az ülésre, a kulcsot a helyére tettem, gyújtást adtam és padlógázt adtam. Ha ezt látta volna egy rendőr, biztos jogsi nélkül lófrálnék már. Mindent figyelmen kívül hagyva hajtottam az ismerős birtok felé, hogy számon kérjem a ház tulaját korábbi döntéséről. Nem akartam elhinni, hogy ezúttal ő akart személyesen elküldeni. Réges-régen én vétettem hibát azzal, hogy hátat fordítottam neki, most pedig arra akart kényszeríteni, hogy ismét ezt tegyem. De… hiába. Makacs vagyok, mint az öszvér, szóval, ha valami ellentmond a tetszésemnek, azt nem csinálom végig. A kocsimmal leparkoltam az utcán, majd határozott léptekkel indultam el befelé. A birtok kertjében néztem szét először, hátha ott találom Alexet, hiszen tisztában voltam vele, hogy az éjszaka a vámpírok napszaka. Reméltem, hogy sikerrel járok, mivel lett volna vele miről elbeszélgetnem…
×× words: 435 ×× notes: bocsi, béna lett ×× zene: [You must be registered and logged in to see this link.] ××
Kezdőlap
Tárgy: Re: Kert 
