Nem akartam itt lenni, nem akartam Tony közelében lenni, hiszen ha tényleg nem akarta volna, hogy megégjek, akkor megannyi lehetősége lett volna megmentenie engem, de nem tette. Hagyta, hogy nemet mondjak neki és a saját fejem után menjek. Talán még kicsit élvezte is volna, hiszen olyan mintha meg akarna törni, mintha azt akarná, hogy pontosan azt tegyem amint mond, de nem tudok benne bízni. Fogalmam sincsen már, hogy kicsoda ő és hol van az egykori bátyám akit ismertem. Az a személy, aki mindig mindentől megvédett volna, nem hagyta volna soha se azt, hogy bármi bajom essen. Találnom kell valakit, aki segíthet, aki elmond mindent nekem. Egyszerűen szükségem van valakire, aki nem csak uralni akar, hanem aki képes segíteni nekem, hiszen egy így nem mehet tovább. Kiszámíthatatlan vagyok és közben pedig a bátyámra szorulok. Csinos pofival bárki bizalmába férkőzhetnék, de a végén még csapdába sétálnék. Rá kell jönnöm, hogy mire vagyok képes és ezt jelenleg csak Tony-tól tudhatom meg. Nem érdekelt semmi se, nem akartam látni őt. Nem akartam vele beszélni, hiszen a bőröm még mindig fájt és még egy-két helyen látszottak a sebeim. A nyomatékosság kedvéért még az ajtót is magam után becsaptam, de még ez se tudta megállítani őt. Miért is tudná, hiszen senki se állhat az útjába, ahogyan látom.Igazán felfoghatná, hogy most semmi kedvem vele beszélni. Mégis mit hitt, hogy majd a nyakába ugrom? 200 évre majdnem bezárt és ott az a tény is, hogy sok mindent nem mondott el, amit tudnom kellene és ezzel a markában tud tartani. Régen soha se tett ilyet, régen mindentől megvédett és pontosan ez rémiszt meg, hogy már magam sem tudom, hogy kicsoda ő vagy milyen lett. Megfordulok és dühösen nézem őt és hallgatom meg. Nem mindig? - kérdezek vissza nevetve, majd az egyik párnámat neki dobom.- Tűnj innét. - mondom szinte üvöltve, majd folytatom. - Tudod igazán megvédhettél volna, de ehelyett hagytad, hogy ez történjen velem, hagytad, hogy szenvedjek. A régi Tony soha se hagyta volna. - mondom neki könnyekkel küszködve, majd mit sem törődve vele neki megyek és elhagyom a szobámat. A hallom a szavait, de nem érdekelnek. Dühös vagyok rá, nagyon is az vagyok. Szóval gyenge lennék? -pillantok vissza rá a folyosóról. Ezt őse gondolhatja komolyan.- Nem leszek gyilkos és ezt nem gyengeségnek hívják, hanem tudatlanságnak, ami a te hibád. - mondom neki vádlóan, majd elindulok a konyha felé. Kell valami innivalónak ott lenni, kell találnom valamit, vagy csak távol kell lennem a bátyámtól.
Fogalmam nem volt, hogyan is kezdhetnék neki annak úgymond a húgom felé kerekedjek. Egy idegennel annyival egyszerűbb. Többnyire megfigyelem, hogy mi a gyenge pontja és ezt kihasználva kerülök közel hozzá. De a húgomnak, ha mondhatom én vagyok a gyenge pontja és én ahhoz túlságosan is erős vagyok, hogy egy ilyen baromság a földhöz vágjon. Tényleg ki kellene engednem, hogy megtalálja azt, akin keresztül megtörhetem, de nem engedhetem ki addig, amíg ilyen nem is tudom.. Hülye. Tudom, hogy erről én tehetek, hiszen évekkel ezelőtt szabadon kellett volna engednem egyszerűen csak nem voltam kész a teherre, de ha jobban belegondolok most sem vagyok kész. Szétrobban a fejem, ha csak arra gondolok, hogy mennyi mindent kell megtennem azért, hogy a húgom csak egy árnyalatnyit is haladjon abba az irányba, ahova terelni akarom. Lehet, hogy pár száz évig is el fog tartani, de legalább lekötöm magam. Ez az! Megtaláltam életem nagy kihívását. Nem is értem, hogy miért nem lelkesedem érte. Jelenleg én vagyok az egyetlen, aki segíthet rajta és remélhetőleg erre, már ő is rájött. Nincs senki, akihez fordulhatna. Bár szerintem elég sokan segítenének rajta, hiszen egy gyönyörű nőről van szó. Azonban a férfiak jobb, ha nagy ívben elkerülik a húgomat. Ha csak egy is megközelíti.. Nem szabad most erre gondolnom. Egyszerűen a gondolattól is elkap a düh. Mikor hazaértünk úgy rohant be a szobájába, mint valami hisztérikus, duzzogni készülő tinédzser. Természetesen követtem, hiszen nem azaz ember vagyok, akit csak úgy le lehet rázni. Főleg, mivel még csak most kezdtünk bele a mai napba. – Nem megmondtam, hogy menjünk be? Szerintem eleget utaltam arra, hogy nem tanácsos neked még a napon tartózkodni, szóval ezt az egészet köszönheted az önfejűségednek. Néha tudod csak hallgatnod kellene rám. Nem mindig van hátsó szándékom. – Az esetek többségében van és most sem érdekel különösebben, hogy megéget. Előbb vagy utóbb beiktathatott volna egy ilyen eseményt a naptárjába, szóval.. Én csak előrébb hoztam. Minél előbb túl van rajta annál jobb. – Azt akarom, hogy ne legyél gyenge. Ne fakadj sírva, ha bántottál valakit. Komolyan.. Az emberek úgy potyognak, mint a legyek. Ha te most egy életet elveszel még nem fog összeszakadni a világ. Épp elég ellenségem van. Talán megpróbálnak, majd rajtad keresztül eljutni hozzám.. Akkor pedig ne várd a védelmem, mert csak magadra számíthatsz. Egyedül is erősnek kell lenned és, ha megvonod magadtól a vért.. Az nem vezet sehova. – Próbáltam úgy beszélni, hogy ő is megértse, mennyi minden forog most kockán. Az életével játszadozik minden áldott nap.
Nem volt más lehetőségem a túl éléshez, mint a testvérem gondjai bízni magamat, hogy bízom-e benne valójában? Nem, vagyis nem igazán, hiszen fogalmam sem volt már arról, hogy mi lett belőle. Egyáltalán van-e benne olyan dolog még, amit én ismerek. Senki se lenne képes megölni a saját apját és a húgát bezárni, majdnem 200 évig, de ő mégis megtette. Ezek után, hogy bízok-e benne, nem nagyon. Szeretem-e őt? Természetesen igen, hiszen a bátyám és mindig is szeretni fogom őt, tegyen bármit is. Hiszek abban, hogy az a Tony akit én egykor ismertem még legbelül él benne, csak elnyomta nagyon mélyre. Nem értem, hogy miért nem mondott el mindent. Mit gondolt, hogy így majd tisztelni fogom őt, vagy az uralma alá vonhat engem? Talán nem is tévedett akkorát, hiszen sikerült kicsit az uralma alá vonnia engem. Figyelnem kell arra, hogy mit fog tenni, vagy éppenséggel, hogy mit is fog mondani. Szükségem van valakire aki segít és aki megadja azt nekem, hogy szabad lehessek. Ezt senki más nem tudja megtenni, mint a bátyám. Ő tehet engem csak szabaddá. Ő az aki megadhatja azt, hogy nappal is kényelmesen sétálhassak az utcán. De az, hogy ezért bármit meg kell tennem, nos ez egyáltalán nem tetszett, de nincs sok választásom. Egyáltalán nem nyugtattak meg a szavai, de ezt semmi pénzért se mutattam volna ki neki. Nem akarom, hogy gyengének láson. Éreztem, amint az éget bőrömre teríti a kabátját, majd nem sokkal később már otthon is voltunk. Ledobtam magamról a kabátot, majd minden szó nélkül a szobámba siettem. Hallottam a lépteit is, de dühős voltam rá. - Miért nem szóltál a napról? Miért nem mondtad korábban? Akár már halott is lehetnék. - mondtam kicsit kiakadva. Ha eddig nem engedelmeskedtem volna neki, akkor akár ki mehettem volna a napra is egy magam és akkor mi lett volna belőlem? Roston sült vámpír?- Mit szeretnél tőlem, hogy bűn tudat nélkül öljek meg másokat?- néztem rá kíváncsian, hiszen pontosan tudnia kellene, hogy erre soha se leszek képes. Mindig is az emberségemre voltam a legbüszkébb. Meg akar törni, akkor hajrá. Állok elébe.
Figyeltem őt és éreztem amint a szívem a torkomban dobog. Mi lett azzal a személlyel aki mindig megvédett volna? Hol van az a bátyám? "Kérem vissza azt a személyt!!!" üvöltötte a belső hangom, mert tényleg így éreztem. Lehet kikerültem a kriptából, de a szavai hallatán úgy éreztem, hogy most egy másik börtönbe kerültem, hiszen most is ugyan úgy meg van kötve a kezem. Semmit se tehetek, pedig tenni akarok, nem akarok olyan szörnnyé lenni, mint amilyennek ő akar engem. Soha nem leszek képes embereket ölni. Rezzenéstelen arccal figyeltem őt, de közben legbelül milliónyi érzés kerített hatalmába. Tudtam jól, hogy nem viccel és komolyan képes lenne rá, hogy visszajuttasson oda, vagy akár megöljön engem. Nem is értem, hogy akkor miért engedett ki? Vajon úgy gondolja, hogy eléggé megtörtem már és sikerülni fog olyan szörnyeteggé tennie engem, mint amilyen ő? Nem tudom, egyszerűen úgy érzem nem ismerem már ezt a személyt. -Értem.. - mondtam alig hallhatóan, de jól tudtam, hogy soha se leszek képes megölni bárkit is. Erre neki is rá kell jönnie. Ha ez a bűnöm miatt kerülök vissza, akkor legyen. Nem érdekel. Legalább egyel kevesebb szörny lesz szabadon. Álltam ott és hagytam, hogy adjon egy puszit, de nem tudtam komolyan venni. Az előző szavai és ez a gyengédség valahogy nem fért össze. Egy pillanatig még haboztam, majd lassú léptekkel elindultam vele. Fogalmam sem volt, hogy hova megyünk, vagy éppen mi jár a fejében.
Valószínűleg most a saját húgom egy szörnyetegnek tart. A magam módján igen is számít nekem, hiszen szükségem van a húgomra. Ugyanakkor nem fogok a kedvéért megváltozni. Itt az ideje, hogy elfogadja azt, aki vagyok. Az ő szemében egy őrült, szívtelen barom, de nem is értem miért kellene könnyeket hullatnom egy szerencsétlen miatt? A szőnyeget előbb sajnálnám meg, mint magát az embert. Ilyenkor örülök, hogy fogalma sincs micsoda ő igazából. Nem tartottam neki gyorstalpalót ebből és a kétszáz év alatt nem hiszem, hogy azzal kísérletezett volna, hogy mégis mi lehet ő meg mik az előnyei és a hátrányai ennek az új "életformának". Azt kis kinézem belőle, hogy évtizedeken keresztül siratta azt a szerencsétlen, akit azért ölt meg, hogy beteljesítse az átváltozást. Na, jó ott is benne volt a kezem a dologban, szóval nem igazán önszántából tette meg, de most nem is ez számít. A lényeg, hogy meghalt. Most pedig a második ember élete szárad a lelkén, ha akarta ha nem így van. Szeretem a húgomat, de ha egy pillanatra is elgondolkozna azon, hogy ellenem fordul.. Nem kegyelmeznék neki. Ez az egyetlen dolog, amit nagyon magamra veszek. Az apám is elárult azzal, hogy elhagyott minket és új életet kezdett. Meg is kapta a büntetését a tetteiért. Sőt az egész családja megkapta, amit érdemelt. Eltűntek a semmiben. Olyan, mintha nem is lettek volna. Így már nem volt életcélom, viszont ez nem azt jelenti, hogy megnőtt a halálvágyam.. Dehogy is. Mindig megtalálom a módját annak, hogy szórakoztassam magam. Aztán most új célt tűztem ki magam elé. A húgom "megnevelése". Nem engedhetem, hogy ilyen jószívű maradjon. Komolyan mondom, hogy valamilyen szinten felfordul a gyomrom attól, hogy ilyen szentfazék. - Elmondok neked valamit itt és most. Ha tovább folytatod ezt az egész miért kell ilyenek lenned? Bántanál? Úristen most megöltem valakit.. Micsoda szörnyűség. - Mondtam, miközben próbáltam utánozni az sipítozó hangját. - Na, szóval.. Ha ezt az egészet nem fejezed be itt és most mész vissza oda csak most kivételesen nem kétszáz évre.. Lásd, hogy mennyire nagylelkű vagyok.. Csak úgy.. Körülbelül 4-500 évre.. Annyi talán elég lesz arra, hogy végre megtanuld, hogyan viselkedj. Ha azt mondom, hogy megölsz valakit, akkor megölöd az illetőt. Nincs apelláta. - A szabályokba, már teljesen komor hangon avattam be. Ő még lehet nem tudja, de sokkal jobban jár, ha megteszi, amit mondok. De van azaz érzésem, hogy pont ezért fog nekem ellenállni. De abból csak ő jön ki rosszul. - Na, de menjünk húgi. Szükséged van egy kis kikapcsolódásra. - Reméltem, hogy nem folytatja ezt az egészet és, hogy egy kicsit emberibbnek tűnjön a beszélgetésünk egy csókot nyomtam a homlokára. Nem hiszem, hogy könnyen találna olyan ember, aki átsegíti a vámpírlét nehézségein, de azért minimális szinten oda kell rá figyelnem, mert ha nem teszem, akkor csak még nagyobb esélyt adok arra, hogy egyszer hátba támadjon. Úgyhogy kénytelen vagyok néha ilyen emberi gesztust is használni. Különben elveszíthetem az egyetlen családtagomat. A húgomat. Szeretem, de változnia kell... Hiszen a világ maga is változik. Ezt ma meg is fogja látni.. Legalábbis igyekezni fogok, hogy megmutathassam neki mennyi minden változott.
◯ Words: 504 ◯ Music: - ◯ Notes: egy kicsit béna lett. :/ ◯
Nem értettem, hogy tudja ilyen könnyen venni ezt a dolgot. Megint megöltem egy embert, pedig én nem akartam. Nem akartam szörnyeteggé válni, aki mások életét kioltja. Most még le is álltam majdnem időben, biztosan valahogyan meg lehetett volna menteni, de ő csak nézte és hagyta elvérezni. Nem érettem, hogy hova lett az személy akit egykor ismertem, mert kezdtem úgy érezni, hogy Tony már nagyon nem az a személy aki egykor a bátyám volt. Vajon milyen lett az idő során. Tényleg ennyire kegyetlen lenne?! Nem, az nem lehet. A bátyám soha se lenne ennyire kegyetlen és nem törődöm. Figyeltem őt és minden egyes mozdulatát, hiszen nagyon úgy tűnt, hogy élvezi a dolgot és ez kisebb rémülettel töltött el. Rendben. - mondtam szinte alig hallhatóan, de közben egy pillanatra se vettem le a tekintetemet róla. Nem lehet az, hogy egy örült lett a bátyámból, mert én soha se leszek olyan, mint ő. Kell valami megoldásnak lennie. Kell valami olyan dolognak lennie, vagy olyan személynek aki ettől meg tud menteni, őszinte tud lenni velem és mindent elmondana, illetve mindenben segítene. Erre lenne szükségem egy megmentőre, hogy nehogy olyan szörnyeteg legyek, aki embereket öl és ez a dolog meg se hatja. Egy apró, halovány mosoly jelent meg az arcomon, de valahogy nem igazán tudtam tényleg most mosolyogni. Örülnöm kellett volna, hogy újra szabad vagyok, újra élhetek, de nem ment. Egyszerűen nem tudtam élvezni az életet. Sokkal inkább féltem Tony-tól, illetve saját magamtól is. Inkább halnék éhen, mint újra megöljek valamit. láttam amint a gondolataiba merül, s ebből már sejtettem is, hogy nem mond el mindent. Nem értettem, hogy mit akar tőlem és csak remélni tudtam, hogy nem fog olyanná formálni amilyen ő. Nem akarok rideg szörnyé válni. Legalább is az előbbi kis dolog miatt ilyennek gondoltam őt, de ettől függetlenül szeretem őt, hiszen a bátyám. Képes lennél tényleg bántani? - kérdeztem vissza döbbenten, majd ráemeltem a tekintetemet. - Nem volt elég, hogy majdnem kétszáz évig bezártál? Nem volt elég az, hogy majdnem megbolondultam ott? Miért akarsz engem bántani még jobban ? - fakadtam ki kicsit, mert tényleg nem értettem, hogy mire jó ez az egész. Miért kell ezt kimondani. Most úgy éreztem, hogy egy kést forgatnak a szívemben. Reménykedtem abban, hogy legalább én még számítok neki, de persze nem. Csak ő maga és hogy minden úgy legyen ahogyan akarja. Biztos jobb lett volna, ha nem mondok semmit se, de már nem bírtam magamban tartani. Egyszerűen túl sok volt hirtelen minden. - Rendben, de remélem tényleg csak megismerni megyünk. - mondtam neki egy kisebb habozás után, majd kifésültem a hajamat, magamra kaptam egy dzsekit és elindultam kifelé. Nem akartam itt maradni tovább. Egyáltalán nem vágytam egy hulla társaságára a bátyám mellett. Nem értettem, hogy miről beszél, Miért lenne baj, ha nappal is kimennék. Ebből is látszik, hogy nem tudok még sok mindent és ő se mond el mindent. Volt egy olyan érzésem, hogy hamarosan úgy is fény derül mindenre.
Tárgy: Re: Jasmine szobája Szer. Dec. 25, 2013 12:59 am
tony & jas
Értetlen tekintete szórakoztató volt. Az én drága húgocskám, aki semmit sem tud a mai világról. Mondhatni megsirat egy olyan embert, akit soha nem is ismert. De engem ez az egész egyáltalán nem hat meg. Nekem ez ugyanolyan nap, mint a többi. Az emberek minden nap meghalnak valami miatt. Legyen az valami betegség esetleg egy baleset.. Voltaképpen erre is tekinthetünk úgy, mint egy balesetre.. Eldurvultak a dolgok Jas kicsit erősebben megharapta, aztán pedig elvérzett. Az élet örök körforgása. Az ilyen dolgok megtörténnek, de ha minden egyes alkalommal leállunk azért, hogy megsirassuk, hát az egyszer biztos, hogy nem fogunk előrébb jutni. Én pedig utálok egy helyben toporogni. Még jó pár ember halálát fogja végignézni Jas, ha rajtam múlik és ez az egész csak a kezdet, szóval különösebben nem hat meg az első számú kísérleti alany halála. Jobban belegondolva azt akarom elérni, hogy egyszer magától döntsön az ember halála mellett. Nem mindegy már neki, mikor a vérének a nagy részét kiszívta? Az a kicsi, ami benne maradt neki jót tesz rajta pedig már nem segít. - Ne most kezdjük el kifejteni, hogy milyen voltam vagy éppenséggel milyen nem. Rendben? - Amióta csak az eszemet tudom ilyen vagyok. Csak senki nem tudott róla, mert jól titkoltam. Most pedig oda kell figyelnem a húgomra, mert tisztában vagyok azzal, hogy hiába ez az értetlen pofa nagyon okos. Előbb-utóbb rá fog jönni a dolgokra. Ha nem tőlem, akkor egy másik vámpírtól. Ez itt ebben a városban sajnos elkerülhetetlen. Viszont talán jobb lenne, ha beavatnám abba, hogy nappal nem kellene elmászkálnia.. De, majd inkább megmutatom neki, hogy miért ne tegye ki a lábát.. Nem vagyok jó az a magyarázó típus. A gyakorlat sokkal jobban megy. - Jogos. - Mondjuk így jobban át gondolva ki kell érdemelni a napgyűrűt. Ezt pedig csak akkor fogom neki odaadni, ha önszántából megöl a szemem láttára egy embert. Mindenféle megbánás nélkül. Ez a végkifejlet meg még elég messze van, szóval nem rettegek attól, hogy holnap, már rá kell húznom a gyűrűt az ujjára. - Túlélnéd nélkülem nem erről van szó. Viszont, ha lesz egyetlen egy rossz lépésed is.. Vigyorral az arcomon foglak levadászni. Ne hidd azt, hogy nem teszem meg. - Az árulókat meg kell büntetni.. Az én szememben ő is áruló lesz, ha csak egy apró okom lesz gyanakodni arra, hogy valami rosszban sántikál. Apám gyerekeinél sem kellett sok indok.. Csak egyszerűen megérdemelték, amit kaptak. Jasmine sem kivétel bármennyire is szeretem, ha elárul.. Ugyanúgy bűnhődni fog, mint mindenki más is, aki így tesz. - Most pedig szépen kiruccanunk a városba és megismerkedsz az új világgal. - Kezdtem bele, mintha az előbbi kijelentésem meg sem történt volna. - Aztán napkeltére itthon leszünk, mert hidd el.. Elég forró helyzet lenne a számodra. - Nem kívánom kerek perec kimondani, hogy elég nagy eséllyel megpörkölődne a napon.. Majd megtapasztalja, ha úgy dönt nincs kedve hazajönni.
Nem értettem, hogy mi annyira vicces és min mosolyog, amikor majdnem megöltem egy embert. Bár a szavaiból ítélve nem nagyon érdekelte őt, olyan volt az egész mintha ő ölt volna már embert, talán nem is egyet, hanem több százat. Reménykedtem benne, hogy nem így van, de ha nem lenne igazam, akkor venné ennyire könnyen ezt az egész dolgot. Én is öltem meg már egy embert, persze nem teljesen önszántamból, de akkor is megtörtént, de még se tudtam belenyugodni. Reménykedtem abban, hogy esetleg van más módja is a dolognak és nem muszáj megölnöm őket, de ezt biztos nem a bátyámtól fogom megtudni. Találnom kell majd valakit aki mindenbe beavat. Nem hagyhatom, hogy Tony azt mondja amit ő akar és úgy neveljen. Nem akarok olyan lenni, akit nem hat meg egy ember halála. Vagy csak nem voltál ilyen. - mondtam neki egy vállrándítás keretében, de tényleg nem akartam erről többet beszélni. Úgy se fogom meg tudni az igazat, hogy mi is volt a múltan. Most meg nem tanácsos összeveszni vele, mert tényleg nem akarok abba a kriptába visszakerülni, akkor már inkább a halál. Egyáltalán nem ezt mondtam. - fogattam meg a szemeit és egy apró, halovány mosollyal néztem rám. A tekintetében még mindig azt a személyt kerestem akit egykor ismertem, de féltem, hogy soha se fogom már megtalálni. - De azért megértheted, hogy ott nem tudtam ilyen luxus fürdőt venni. - mondtam neki egyre nagyobb mosollyal, mert minden erőmmel azon voltam, hogy a földön fekvő halott férfiről eltereljem a gondolataimat. Részben utáltam a bátyámat amiért nem segített megmenteni ezt az embert, de ekkor elhatároztam, hogy rá fogok jönni saját magamtól is a dolgokat, addig meg csak játszanom kell a kedves és naiv Jas-t. Zavarodottan pillantottam rá, de tetszett ez a dolog. Végre valami ami eddig tetszik ebben az életben, hiszen gyors lehetek és talán soha se fáradok el, bár ezt még nem tudom. Reméltem, hogy így van, mert ez a gyorsaság igazán tetszett. Elvettem tőle a hajszárítót, bedugtam és elkezdtem szárítani a hajamat. Közben végig az ágyamon fekvő bátyámat néztem, biztos voltam abban, hogy van már valami terve és én ezt hamarosan meg is fogom tudni. A nézése teljesen elárulta őt, de még mindig nem törődtem vele. - Miért vagy annyira biztos, hogy nélküled nem élném túl? - kérdeztem vissza, amikor befejeztem a hajszárítást. Nem érettem, hogy ebben miért annyira biztos. Nem vagyok én esetlen, meg mindig is hamar feltaláltam magamat. Az utolsó mondatára meg nem akartam semmit se mondani, mert tudtam, hogy képes lenne rá, még akkor is, ha az neki fájna. - Szóval, mit fogunk most csinálni? - kérdeztem tőle apró mosollyal az arcomon.
Tárgy: Re: Jasmine szobája Vas. Dec. 22, 2013 10:53 am
tony & jas
Nem tudom, miért de engem szórakoztatott a húgom. Nevetséges, hogy mennyire fontos neki egy olyan ember élete, akit még csak nem is ismer. Oké.. Kijelenthetem, hogy ő totális ellentétem. Bár, miért ne lenne az? Nem lehet minden egyes családtagunk egy őrült elmebeteg. Olyan kár, hogy szegénynek még erről sincsen fogalma.. Ha tudná, hogy felgyújtottam apánkat még élve, valószínűleg egy életre meggyűlölne. Szépen lassan olyanra fogom formálni, mint én magam vagyok. Nem olyan rossz ez az egész. Túlságosan is törékeny. Könnyen megölhetik. A legjobb módja annak, hogy ezt a lehetőséget kihúzzam a listáról azaz, hogy pontosan olyanná teszem, amilyen én vagyok. - Ugyanúgy én vagyok az, csak akkoriban még túl fiatal és naiv voltál, hogy észrevedd milyen is vagyok valójában. - Megmenthettem volna szerencsétlen, de engem a húgommal ellentétben nem érdekelt, hogy él-e vagy hal-e. Jobban örültem volna, ha hal ezért így is lett. Nem tudta megmenteni, hiszen nem tud a vérünk gyógyító erejéről. Erről, majd kicsit később számolok be neki.. Nem létfontosságú dolog, szóval.. Ő túl fogja élni enélkül is a nagy világban. Viszont, ha minden árva embernek a vérét adja, akinek csak egy karcolás van a kezén, hát akkor ő fog rosszul járni az egyszer biztos. Nem szeretném elveszíteni a húgomat.. Ebben a világban pedig nem lehet ennyire nagylelkű. Túlságosan is lusta voltam ahhoz, hogy elmozdítsam a hullát.. Majd megigézek valakit, hogy gondoskodjon róla. Nekem ehhez sem időm sem pedig kedvem nincsen. Na, majd az új szőnyeget a húgom nézheti ki magának. Mi több! Ő fogja megigézni az eladót, hogy ingyen elvihessük. Valahol el kell kezdeni ennek az egésznek a gyakorlását. - Nem volt elég az egyedüllétből? Ha neked jobb abban a kriptában szívesen visszaviszlek oda. Nem kötelező velem lenni. - Ha egyedül akar lenni, hát legyen. Visszaviszem a kriptába aztán megint várok kétszáz évet, hátha, akkor hajlandó lesz a társaságomban is eltölteni egy kis időt. Eltűntem egy kisebb pillanatra, majd mikor visszajöttem a kezemben volt egy hajszárító. - Tessék. Használd egészséggel. - Mondtam egy halvány mosollyal az arcomon, majd újra ledobtam magamat az ágyra. - Valószínűleg nem érted, hogy lehettem ilyen gyors. Ez is az egyik előnye annak, hogy vámpírok vagyunk. A helyedben viszont nem próbálnék meg elszökni, mert nélkülem meghalnál.. Azt hiszem azt nem akarod, de ha mégis én magam vetek véget az életednek. - Nem lenne könnyű sem pedig egyszerű halál.. Ha úgy döntene, hogy elhagy.. Ugyanúgy szenvedne, mint az apám. Talán még jobban is.
Fogalmam sem volt arról pontosan, hogy mi is történik velem és biztos voltam abban, hogy ez látszik is rajtam. Zavarodott voltam és féltem, nagyon féltem. Nem a világtól, mert biztos voltam abban, hogy rengeteget változott, de sokkal jobban megrémisztett az amit tettem és amit lehet még tenni fogok nagyon sokszor. Nem akarok embereket ölni, kell hogy legyen valami olyan dolog ami meg akadályozza azt, hogy meghaljanak ilyenkor. El kellett volna vinni valahova és segítséget kérni, nem pedig nézni azt ahogyan meghal. Hogy lehetsz ennyire kegyetlen? Hova tűnt az a Tony akit egykor ismertem? - kérdeztem tőle kicsit kétségbe esetten, majd hol a bátyámra, hol pedig a földön fekvő emberre pillantottam. Pár pillanattal később ott teremtem az emberke mellett, majd segély kérő pillantással néztem a testvéremre. - Kérlek... kell lennie valami megoldásnak, hogy ne haljon meg. - mondtam szinte suttogva és bármit megtettem volna azért, hogy ez az ember életben maradjon. Nem akartam én senkit se megölni. Véletlen volt az egész, de ez a tudat se tudott megnyugtatni. Nem bírtam ezek után ott maradni már, így fogtam magamat és amilyen gyorsan csak tudtam elmentem onnét. Egyáltalán nem siettem a fürdéssel, élvezni akartam a nyugalmat és a csöndet, ami nem teljesen jött össze, mert folyamatosan arra a szerencsétlen emberkére gondoltam. Nagyon reméltem, hogy mire vissza megyek, addigra Tony elfogja tüntetni a testet. Reménykedtem abban, hogy nem akar még jobban kínozni, miért nem volt neki elég az elmúlt majdnem kétszáz év?! Lassú és óvatos léptekkel léptem be a szobámba, majd Tonyra pillantottam.- Kicsit egyedül akartam lenni és élvezni a fürdőt. - mondtam neki kicsit ridegen és próbáltam mindenhova nézni, csak nehogy a halott férfira kelljen pillantanom. Oda sétáltam a székhez, majd ráterítettem a vizes törölközött és leültem ezek után az ágyam szélére.- Esetleg hajszárító van valahol? - kérdeztem meg a testvéremtől, mert bármiről szívesebben csevegtem volna, mint a szobámban fekvő halottra, aki éppen összevérezi a szőnyegemet. Túlzottan és éreztem a vér illatát, amit mindennél jobban akartam, de még se lehetett. Muszáj volt uralnom az ösztöneimet, mert különben a fél utca halott lenne.
Látszott a húgom arcán, hogy még mindig nem fogta fel, hogy pontosan mi történik vele. Bárcsak lenne valami felvilágosító videó azzal kapcsolatban, hogy milyen is vámpírnak lenni, mik az előnyei és mik a hátrányai. Én leginkább előnyöket tudnék sorolni a hátrányok közé csak az tartozhat, hogy a gyűrűm nélkül valószínűleg a napra sem tudnék kimenni anélkül, hogy el ne égnék. De szerintem igazán megéri. Főleg, mivel sokkal erősebb voltam, mint az apám és a többi családtagja. Élvezettel néztem végig a fájdalmukat és az még csak hab volt a tortán, hogy egy mozdulatomba került az, hogy eltörjem valamelyik csontjukat. Bár így jobban belegondolva sosem voltam az a típus, aki a fizikai fájdalomra okozott. Na, jó az már csak szükséges járulék volt. Először a lelkére akarok hatni az embereknek. Utána jöhet a fizikai fájdalom. – Attól még, hogy él én örömmel fogom végignézni, ahogy itt elvérzik és meghal. Mindegy is.. A halála a lelkeden szárad hugicám. – Itt az ideje hozzászoknia ahhoz, hogy az emberek körülötte meghalnak. Vagy éppenséggel áldozatul esnek valaminek. Azt hiszem elég nehéz dolgom lesz azzal, hogy elmagyarázzam neki a dolgokat, hogy miről is szól a vámpírlét. Mosollyal az arcomon hallgattam a szerencsétlen férfi egyre lassuló szívverését, de eszem ágában nem volt megitatni a véremmel vagy valami ilyesmi. Hadd halljon meg. Akkor legalább megtanulhatja, hogyan rejtsen el egy hullát. Míg vártam rá végig a plafont bámultam és hallgattam a férfi kellemes szívverését. Olyan volt, mint egy egyszerű dal. Perceken belül el is hallgatott, mintha soha nem is szólalt volna fel. Lepillantottam a szőnyegre, amin feküdt. – Remek.. Már most vehetünk egy új szőnyeget. – Morogtam inkább magamnak. De ki másnak mondtam volna. Egy hullának vagy éppen a habok között fulladozó húgomnak? Mert, már elég sokáig elvolt ahhoz, hogy azt gondoljam megpróbálta belefojtani magát a kádba. Bár arra, már rájöhetett, hogy ez egyáltalán nem segít. A nyakát is kitörtem, amitől meg kellett volna halnia, de egyáltalán nem így lett. – Azt hittem, már elvesztél. – Néztem rá a húgomra, aki talán még rosszabb állapotban volt, mint mikor érte mentem.. De sebaj. Ezen elég könnyen javíthatunk. Egy kis éjszaka kiruccanás. Ez kell neki.. Csak nem szabad szem elől tévesztenem, mert ha feljön a nap.. Ő lesz az, aki porul jár.
Nem értettem, hogy miért mondja azt, hogy öljek. Akit én ismertem soha se biztatott volna arra, hogy öljek. Talán lehet, hogy már egyáltalán nem ismerem a bátyámat, vagy csak ő már nem az akit én egykoron ismertem. Élveztem a vér mámorító ízét, de nem tudtam megtenni azt amire biztatott. Nem voltam képes ölni, s ezt egyedül annak köszönhettem, hogy tisztán emlékeztem az első áldozatomra, arra a szerencsétlen lányra. Akár én is lehettem volna másnak a prédája, de nem így lett vagyis részben a testvérem prédája vagyok, a bábja. - Nem fogom megölni. - mondtam határozottan és felnéztem a bátyámra.- Nem vagyok gyilkos és él még, szóval életben fog maradni. - mondtam neki miközben ökölbe szorult a kezem, s újra arra a védtelen emberre tévedt a tekintettem. Éreztem amint újból úrrá lesz a vér iránti vágyam, de nem mozdultam meg. Próbáltam másra terelni a gondolataimat. Végül anyukám arca, mosolya jelent meg előttem és ennek hatására éreztem amint újból vissza nyerem emberi mivoltomat. Sietős léptekkel indultam a fürdő felé, ahol magamra csaptam elég hangosan az ajtót. Lerogytam a földre és az arcomat a két kezem közé temettem, majd éreztem amint a könnyek végig folynak az arcomon. Egyedül éreztem magamat és elveszettnek. Fogalmam sem volt, hogy ezek után milyen lesz az életem, de talán jobb lett volna, ha örökre bezárva maradok, mert akkor senkit se bánthatnék. Megnyitottam a vizet, hogy az elnyomja a sírásom hangját, majd szép lassan belemásztam a forró kádnyi vízben. Élveztem a meleget és a vizet is. Jó darabig ott maradtam, egészen addig míg már nem jött több könnycsepp. Ezek után gyorsan megfürödtem, megmostam a hajamat. Gyorsan felöltöztem a tiszta ruhákba, a hajam köré csavartam a törölközött és ellenőriztem, hogy nem pirosak a szemeim. Szóval nem fog tudni arról, hogy sírtam. Lassú léptekkel sétáltam vissza a szobába, mert fogalmam nem volt, hogy még mindig ott lesz-e az-az ember van nem. Közben folyamatosan Tony-n gondolkoztam, hogy vajon számára tényleg ennyire egyszerű lehet megölni valakit. Óvatosan benyitottam és beléptem a szobámba.
Lehet, hogy még meg fogom bánni ezt az egészet. Mármint azzal, hogy kiengedtem elég sok felelősséget vállaltam magamra és nem vagyok biztos benne, hogy ezzel jelen pillanatban tudnék bármit is kezdeni. Mert egyszerűen, már elszoktam ettől az egésztől. Könnyebb volt az életem, mikor bezárva tartottam, mert jobban belegondolva egyszerűen csak bezártam és néha-néha ránéztem, hogy még él-e meg vittem neki vért ahhoz, hogy ne kezdje el kínozni a kiszáradás fájdalma. Fogalmam nincs, hogy milyen érzés, de valamiért nem is szeretném megtapasztalni, de szerintem ezzel egyáltalán nem vagyok egyedül. Nagyon sok mindent kell neki mesélnem. Hiszen még azt is el kell mondanom, hogy nem csak az apánkat öltem meg, hanem az egész családját, ha nem is ugyanazon a napon, amit mondtam az apánknak, de a lényeg, hogy mindannyian halottak és csak ez számít. Észrevettem, hogy tekintette egyre inkább arra az emberre vándorol, akit neki hoztam. Ez csak természetes, hiszen vámpír. Na, meg elég sokáig volt bezárva és nem mostanában kapott vérutánpótlást. Most ez amolyan bocsánatkérés akar lenni, hiszen nem igazán volt része friss vérben azóta, hogy átváltozott. Akkor pedig meg is ölte az első áldozatát.. Bár arra is nekem kellett rásegítenem. - Vámpír vagy. Ez csak természetes. Ne félj ölni. Első lecke. Ölj.. Vagy téged ölnek meg. - Próbáltam rávenni arra, hogy megtegye, de láthatóan hatástalan volt, hiszen mielőtt kiszívta volna az utolsó csepp vért is szerencsétlenből megállt. - Ugye tudod, hogy neki már mindegy? Csak magadat kínzod azzal, hogy nem iszod ki az utolsó csepp vérét. Ez a srác, már így is halott.. - Eszem ágában nincs megmenteni és meg kell tanulnia, hogy vannak esetek, mikor az emberek meghalnak. Nem akkora tragédia, mint amekkorának ő gondolja, de ebbe a szerepbe is bele kell még tanulnia. Nem hiába új neki ez az egész. Ha én leszek a tanára, akkor meg elfelejtheti ezt a pocsékolást, mert én nem nevezném ezt másnak, mint egyszerű pazarlásnak. Van benne még elég vér ahhoz, hogy teljesen visszatérjen az életbe, de mégis megállítja magát. Nem az én dolgom befejezni.. Neki kell. Vagy így vagy úgy, de halott lesz és miatta. Én együtt tudok élni a bűntudattal és idővel ő is képes lesz ugyanerre. - Kimész az ajtón és a folyosó végén balra. - Mondtam, majd elmosolyodtam, mikor megpuszilta az arcomat ezután pedig egyszerűen ledobtam magam az ágyára. - Itt megvárlak. - Remélem nem tervezi, hogy bárhova is elmegy. Este van, szóval kimehet, ha akar, de nappal talán meglepetésként fogja érni, hogy valamiért elkezd égni a bőre.. Azt hiszem ezekről a kis gyengeségekről is beszélnem kell vele.. Mondjuk egyszerűbb, ha csak odaadom neki a gyűrűt. Bár, ha nem avatom bele abba, hogy miért is kell hordania akkor valószínűleg lesz olyan bolond, hogy fogja és leveszi. Jobban belegondolva azon sem csodálkoznék, ha egyszerűen elfelejteni, hogy miért is hordja és azért venné le, mert nem tetszik neki.. Igazából kinézem belőle.
Nem tudtam, hogy miért mondta azokat a szavakat. Talán olyan szörnyűségeket tett, amiért meggyűlölném őt, vagy utálnám. Biztos voltam abban, hogy véghez vitte azt amit azon a napon tervezett, de hiába gyűlöltem amiatt, hogy nem engedte, hogy lássam az apámat, még is a bátyám volt és szerettem. Talán lehet még se volt minden rendben oda bent, vagy az emberi természet ilyen. Kiszámíthatatlan. Óvatosan léptem ki a kriptából, mert fogalmam sem volt, hogy milyen lehet a világ. Régebben hozott könyveket, manapság már azt se, így biztos voltam abban, hogy minden fura és szokatlan lesz, de egy dolog nem. Éreztem amint egy hópihe az arcomra esik, majd követte a többi. Hirtelen úgy éreztem, hogy újból 2-3 éves vagyok, s egy apró mosoly jelent meg az arcomon. Jó volt azt érezni, hogy egy darabja a bátyámnak még maradt és nem veszítettem el őt teljesen. Ez reményt adott ahhoz, hogy egyszer majd meglátom benne azt, aki egykor Tony volt.
Döbbenten néztem rá, hiszen emlékszem ara, amikor megöltem valakit. - Én... nemm.. - mondtam neki kicsit akadozva, majd ökölbe szorult a kezem. "Nem támadhatom meg, nem szabad." Próbáltam magamat leállítani, de az ott álló emberke egyre hevesebb szívdobogása mindent megnehezített. Hirtelen ott teremtem mellette és automatikusan a nyakába fájtam a fogaimat. Erősen tartottam,s élveztem minden egyes cseppnyi vérének az ízét, amikor is hirtelen bevillant az a kép, amikor megöltem azt a szerencsétlen lányt. Hirtelen arrébb léptem, s hagytam hogy a férfi teste a földre essen. Még időben abba hagytam, mert vert még a szíve, igaz kicsit gyengén, de élt és most csak ezt számított nekem. Ezek után pedig kicsit kétségbe esetten pillantottam a bátyámra, mert féltem saját magamtól. Az evésnek már eleget tettem, s ezt még mindig nem bírtam felfogni. Nem értettem, hogy miért van rám ilyen hatással a vér. Eddig is ittam vért, persze csak hébe-hóba, de még soha se éreztem ennyire mámorítónak az egészet. - Rendben. - mondtam picit sietve, mert mihamarabb leakartam mosni az arcomról a vért, mert rosszul voltam tőle. Szörnyetegnek tartottam magamat és majdnem újból megöltem valakit. Merre van a fürdő? - kérdeztem tőle kicsit bátrabban, mert tényleg el akartam innét tűnni. Egyedül akartam kicsit maradni, megszabadulni minden rossztól, már amitől egy forró zuhany meg tud szabadítani. Közben oda léptem a szekrényhez és kivettem egy pólót és egy farmert.- Amúgy köszönöm a szobát, szépen berendezted. - mondtam neki egy halovány mosollyal az arcomon, közelebb léptem hozzá és adtam neki egy puszit félénken.
Tárgy: Re: Jasmine szobája Szomb. Dec. 14, 2013 12:17 am
<-- Kripta belseje
tony & jas
Tudom, hogy nem ezeket az amolyan biztató szavakat várta tőlem, hogy még visszakerülhet ide, de most nem is az volt a lényeg, hogy neki megfeleljek. Egyszerűen csak a tudtára akartam adni, hogy attól függetlenül, hogy én most innen kiengedem attól még ugyanúgy az én kezemben van az irányítás és eszem ágában nincs ezen változtatni. Már nem kell attól félnem, hogy valamelyik félig családtag védelmére kel, mert egytől-egyig hallottak, bár erről neki fogalma sincs, de nem számít. A lényeg csak az, hogy idővel mindent meg fog tudni szépen sorjában, de csak akkor, ha biztosan tudhatom, hogy nem fog ellenem fordulni. Szépen magamhoz édesgetem utána pedig elmondom neki darabonként, hogy mit is tettem és voálá.. Máris sajnál ahelyett, hogy gyűlöl. Csak jól kell találnom a dolgokat.. Minden ezen múlik. Nem emlékszem, hogy mikor hoztam neki valami új könyvet, de láthatóan elég régen.. Az ilyen dolgok nem maradnak meg a fejemben valahogy nem tartom fontosnak. A húgom fontos, csak a könyvek nem. Nem jókedvemben tartottam itt. Mindkettőnk érdekét szolgálta, de azért remélem, hogy most ezen változtathatunk és új életet kezdhetek a húgocskámmal. Kíváncsi vagyok arra, hogy még ugyanolyan lelkesedéssel nézi-e a hóesést, mint mikor kicsi volt.. Ez az egyetlen boldog emlékem a gyerekkoromról. Akkor még magamnál voltam. Többé kevésbé.. Nem akartam belevetni őt még a nagybetűs életbe ezért inkább a szobájába kísértem, hogy összeszedhesse magát és az időnek megfelelő öltözetet kaphasson magára. - Ő, a te vacsorád. Fogyaszd egészséggel az utolsó cseppig. - Mondtam halvány vigyorral az arcomon, majd a szekrényéhez sétáltam és kinyitottam az ajtaját. - Itt vannak a ruháid. Remélem jók lesznek úgy körül-belülre néztem a méreteket, de bármikor szerezhetünk másikat, ha valami nem tetszik. De talán a legjobb lenne, ha előbb lefürödnél. Állítsunk fel egy sorrendet. Eszel.. Fürdesz és öltözöl. - Az irányításmániám megint csak megmutatkozott. Korlátozom szegénynek a cselekedeteit, de nem baj.. Majd hozzászokik, mert én ezen nem vagyok hajlandó változtatni. Betegesen ragaszkodom az állandó dolgokhoz és ezek közé tartozott az is, hogy az én kezemben van az irányítás és nem máséban.
◯ Words: 331 ◯ Music: - ◯ Notes: gyenge lett. :/ ◯
Nem akartam elsőre elindulni, mert bennem volt az is, hogy esetleg ez csapda. Nem akartam neki még nagyobb örömet okozni. Így is láthatott majdnem két száz évig szenvedni, az nem volt már neki elég. Majd amikor hátra pillantott rám, akkor rájöttem, hogy komolyan beszélt, így gyorsan felkaptam a naplómat, a rajzaimat, majd az édesanyám gyűrűjét. Enélkül sehova se mentem volna, úgy éreztem ez az egyetlen dolog ami még tartotta bennem a lelket, illetve emiatt tudtam emberi maradni. A szavai hallatára megálltam, s döbbentem pillantottam rá. Ekkor úgy éreztem, hogy sikerült neki megint millió egy darabra törni a szívemet. Nem értem, hogy szerethettem még mindig, amikor így bánik velem. Egyszerűen úgy éreztem, hogy örökké a fogja leszek akár kint leszek, akár nem. A bátyám, így mindig ki fogok mellette tartani, de hagynia kell, hogy éljem az életemet. Óvatosan bólintottam arra amit mondott, majd mellé sétáltam és vártam, hogy megismerhessem a kinti világot.
Ne felejtsd el, hogy mindig is gyorsan tanultam. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon, mert éreztem az ereimben a szabadság mesés ízét. Nem akartam ide visszakerülni, így most jelenleg bármire hajlandó lettem volna. Egy cél lebegett a szemem előtt, ami nem volt más, mint az hogy hamarosan végre kijutok innét. Hagytam, hogy átöleljen és úgy léptem ki, mint amikor a kisgyermek találkozik a nagyvilággal. Ámultam és csodálkozva pillantottam mindenre ami új volt számomra. Sok kérdésem lett volna, de még mindig előbb haza akartam jutni és azt szerettem volna, ha magától meséli el a dolgokat, hogy mikről is maradtam le. De pár pillanattal később megéreztem a vér édes ízét és döbbenten pillantottam a mellettünk álló emberre, majd a bátyámra.- Ő mit keres itt? - kérdeztem tőle csodálkozva, s közben próbáltam magamat türtőztetni, hogy nehogy neki támadjak. Egy darabig még sétáltunk, s végig mosolyogva figyeltem mindent és mindenkit. Majd végül hazaértünk. Nem az volt már az otthonunk, mint régen, de ez meseszépen nézett ki- Valóban itt lakunk? - kérdeztem tőle mosolyogva, majd elindultam arra amerre mutatta az utat.-
Kezdőlap
Tárgy: Re: Jasmine szobája 
