Konyha és ebédlő

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Szomb. Jan. 26, 2013 4:44 pm

Gabriel & Elijah

Magam sem tudom, mi is üthetett belém, annyira felidegesített Gabriel viselkedése. Mintha nem tudnám, milyen is ő valójában, pedig ismerem, és tudom, milyen szertelen, és mennyire képtelen kordában tartani az érzelmeit. Ő azt az elvet vallja, hogy akiből táplálkozunk, meg kell ölni, szeret másokat kínozni, ami nekem egyáltalán nem tetszik. De sosem tűrtem el, hogy a házamban gyilkoljon. A régmúltban nem igéztem meg, hiszen, nem tartottam fair dolognak, vele szemben azt, hogy megigézhetem, így sosem tettem. De most valahogy ingerültebb és feszültebb vagyok, így igencsak könnyen ki is hozott a sodromból. Főleg hogy a házvezetőm lányát ölte meg. Azt hiszem kereshetek újat, hiszen ezek után nem fog itt semmit csinálni többé.
Mély levegőt veszek, de rideg haragom ezzel mintha csak nőne, a férfira emelem tekintetem, aki flegma viselkedésével tovább feszíti a húrt. Nem tudom, mit akar elérni, de tudhatná, ha rideg viselkedésem nem enyhül, akkor rossz úton jár, hiszen nem egy veszekedésünk volt már, s mindig ő húzza a rövidebbet.
De egyenlőre önuralmam meg tudom tartani, s nem rángatom fel a fotelból, melybe kérdezés nélkül beleült. Mondjuk ez zavar a legkevésbé.
- Neked lehet, hogy az volt. Egy névtelen senki, de nehogy azt hidd, hogy csak idejössz, megölsz pár tucat embert, majd tovább állsz. Ez Mystic Falls, és az még rendben van, hogy tudnak rólunk, de ez még nem feltétlenül ok arra, hogy ritkítsd a város lélekszámát, drága barátom! - Hangom végig rideg, csak a két utolsó szót nyomom meg a tőlem megszokott gúnnyal. Hangomból kiérződik a felsőbbrendűség is, ami általában barátoknál nem szokott, most mégis. Valahogy nem tudom, hogy a barátomnak tartsam a férfit, vagy ellenségnek, aki csak azért van itt, hogy káoszt teremtsen.
- Nem nincs, ha szomjas vagy, felkelsz, és kiszolgálod magad, nem vagy itt semmiféle kiskirály... - Elnyelem a mondat végét, hiszen egy kicsivel több haragot engedtem meg magamnak, mint kellett volna, de hamar észbe kapok. Nem ülök le, hanem lefelé nézek a férfire, aki tudhatná, hogy ez nem jelent jót, de szeret a tűzzel játszani. Amit persze nem szeretek, mert többnyire engem bosszant, és hamar a vesztébe szalad. Csodálom, hogy még mindig életben van, és nem valami gödörben rothad a teste. Ahhoz képest, hogy mennyire felelőtlen...
Kissé emlékeztet engem Kol-ra, aki szintén ilyen volt vámpírrá válásunk után, és bár most sem sokat változott, mégis odafigyel arra, hogy ne bukjon le. Legalább az eszement gyilkolásról lemondott, ami igencsak jó jel.
De ez sajnos Gabrielről nem mondható el.
De hiszen hogyan is várhatnám el tőle. Kutyából nem lesz szalonna. Végighallgatom szavait, de a feszültség bennem egyre nő, még ha nem látszik arcomon semmi érzelem sem. De jelenlétében igen nehézkes türtőztetni magam, legalábbis jelen pillanatban, így egy másodpercnyi ideje sincs észbe kapni, de ismét az egyik falnak nyomva érezheti magát, s démoni tekintetem semmi jót sem sejtet.
- Ide figyelj, mert csak egyszer mondom el. Nem érdekel mit csinálsz, és hogy csinálod amit csinálsz, de egy biztos, sem itt sem máshol nem fogsz többé ölni, mert ha megpróbálod, nem leszel képes rá, míg én máshogy nem mondom, megértetted?! - Igézem meg a férfit, persze nem volt tudatos, de a harag kiváltotta belőlem. Üveges tekintetére eszmélek fel, s már késő, de nem áll szándékomban változtatni rajta. Ennek egyszer meg kellett történnie. Elengedem a férfit, megigazítom az öltönyöm, s két pohár tömény italt töltök ki.
- Azt hiszem ez most rád fér... - Bár hangom nyugodt, mégis rideg, s tekintetem gyanakodva figyeli a férfit...

©>snap boom pow!

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Vas. Jan. 06, 2013 8:41 am

Elijah & Gabriel
Elijah reakciója részben meglepett, másrész viszont… ugyan mire számítottam, mikor az „igazság bajnoka” előtt tekertem ki az egyik csinos kis alkalmazottja nyakát? De mégis mit vár tőlem? Látogassam a henteseket disznóvérért, hogy ne haljak éhen? Nem diétázom, köszönöm szépen.
- Ugyanmár, Elijah. Egy névtelen ember már tényleg nem oszt, nem szoroz a listánkon. – vigyorogtam rá, de nem ellenkeztem, had élvezze ki a hitet, hogy ő a domináns a kapcsolatunkban. Végtére is tényleg ő az. Az egyetlen személy a történelem során, akivel kapcsolatban elismerem, hogy felettem áll, én pedig alá tartozom, nem hiába, a vér kötelez. Na meg persze a tisztelet is.
- Egyébként igen, én is örülök, hogy látlak, ily hosszú idő után, kedves barátom. – söpörtem le magamról a kezét, hangom kimért és arrogáns volt, olyan érzést suggalva, mintha csak egy ironikus, betanult mondatot mormolnék neki. – Ez aztán a szívélyes fogadtatás. – tettem hozzá gúnyosan, némi alázattal meghintve.
Bár arca bármi nemű érzelem legapróbb szirkáját sem mutatta felém, a szemei mindig is elárulták, ismerjük egymást, mint a rossz pénzt. Kezdett feszült lenni. Amikor így néz rám, legszívesebben a nyakamba aggatnék, vagy három fokhagyba fűzért, az ilyen afférjainknak sosincs jó vége. Felvettem a tisztes távolságot, s ismét kényelembe helyeztem magam a fotelban, mely mellett a lány holtteste hevert.
- Van másik alkalmazottad? Tölthetne nekünk egy-egy pohárka whisky-t. Azt hiszem szükségünk lesz rá, főleg neked, hogy elviselj, barátom. – a mondat befejeztével, egyik kezemmel a szemben lévő díványra mutattam, hogy üljön le ő is. Elég kényelmetlen helyzet, ha itt ácsorog fölöttem. Olykor a hideg kiráz tőle, ez rajta kívül másról nem mondható el.
- Egyébként nem tudom mit vagy úgy oda… Mióta Mystic Fallsba érkeztem, kifejezetten csöndes vagyok. Alig öltem meg néhány embert. – rövid szünetet tartottam, majd felhúztam a szemöldököm és egy halvány mosoly jelent meg az arcomon – Bár, a fiatalabb Forbes lánnyal elég jól elszórakoztam. Hallanod kellett volna azt a kétségbe esett vonyítást, ahogy segítségért és kegyelemért könyörgött, miközben lefejtettem róla a bőrt. – egyre dühösebbnek tűnt, jobbnak láttam inkább szóval tartani és terelni a témát, egyelőre. – És a kis vörös barátnőnkkel mi van? – nem mintha különösebben érdekelne, de mi hárman valahogy mindig egyszerre bukkanunk fel, csodával határos lenne, ha most nem így történne. Bár ha emlékeim nem csalnak, legutóbb egy forradalom kellős közepén, épp „vacsora” előtt tűntek el, különösebben nem izgat, de sejtem mit csinálhattak kettesben az egyik lángoló házban… Szóval ők felszívódtak, én meg mit tehettem volna, lemészároltam mindenkit aki élt, s mozgott. Egyedül nem volt túl érdekes. És vámpírként még Elijah papol nekem az életmódom miatt? Kettőnk közül nem is tudom melyikünk volt az, aki a barátját hátrahagyva ment a farka után…
- Egyébként, – változott komorrá a hangom – találkoztam a fivéreddel. És tényleg… egy igazi seggfej. Nem ártana kitépni a végtagjait, vagy „hatástalanítani” a hibridjeit. – jelent meg egy gúnyos, célozgató mosoly arcomon.

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Vas. Dec. 23, 2012 12:24 pm

Gabriel & Elijah

Heatherrel folytatott beszélgetésem után sokat gondolkodtam. Emlékszem mennyire szimpatikus volt már az ismeretségünk elején is a nő. S bár sokan ki sem néznék, de együtt töltöttünk pár kellemesebb, bensőségesebb estét, majd tovább álltam. Igen, ez szokásom volt, s mindig is az marad. De a kapcsolatunk megmaradt, s ugyanolyan kedvesen fogadott, mint ezelőtt. Viszont a megjelenése kis aggodalomra ad okot, hiszen tisztában vagyok vele, hogy van egy ismerősünk, aki igencsak önpusztító életmódot él, és ha úgy tetszik két végén égeti a gyertyát.
Tudom azt is, ha Heather megjelenik, nem sokkal később, vagy vele egy időben megjelenik ez az illető is, aki nem más, mint Gabriel Marks. Rég nem láttam, de tudom, hogy rossz pénz nem vész el, s azt is, hogy soha nem fog változni, így ha idejön, tennem kell valamit. Nem öldökölhet csak úgy kedvére, ahogy éppen rájön, sőt itt egyáltalán nem öldökölhet.
Ez nem az a hely, és ha szép szóval nem hatok rá, majd hatok máshogy... Egy könnyű elhatározás apró szikrája csillan fel bennem, de ezt csak a legvégső esetben teszem meg. Persze az sem biztos, hogy itt van, bár van egy olyan erős megérzésem, hogy hamarosan látjuk egymást.
Kinézek az ablakomon, miközben gondolataimat megpróbálom messzire terelni, és valahogy Elena jut eszembe, és a bál. Kegyetlenség volt azt tennem, amit tettem, de én már ilyenné váltam, s nem hagyhattam, hogy tönkretegye az életét. Ha már tényleg a Salvatorék közül akar választani, akkor inkább maradjon Stefan mellett... Miközben gondolataim magával sodornak, feltűnik, hogy a bál óta nem is láttam őt, és talán illő lenne felkeresnem, és bocsánatot kérnem, de elvetettem eme ötletet, hiszen semmi értelme ennek az egésznek. A bál előtt értésére adtam, hogy soha nem lesz semmi kettőnk közt, még ha lehetne akkor sem, hiszen féltem az életét, s nem akarom, hogy gyenge pontot találjanak. Tudom, rosszul esett neki, de el kell vágnom minden olyan szálat, ami az emberi oldalamhoz vezet. Nem lehetek többé gyenge, hiszen akkor igencsak hamar megint egy dobozban pihehetek. És nekem még terveim vannak.
Kiiszom hát maradék kávémat, amit a házvezetőm lánya készített, felkelek a székről, és indulni készülök. Van még egy-két elintézni valóm estig, így indulnom kell, hiszen reggel kilenc van, s ilyenkor sosem tartózkodom otthon.
Csak késő délután érek haza, de már akkor valami gyanús nekem. Érzem a vér átható illatát, tehát valaki járt az otthonomban, s még mindig itt van. Hallom az enyhe szívverését a lánynak, és hallok egy hangot, mely régi emlékeket ébreszt. Arcom merevvé válik, s ridegebbé, mint valaha. Halkan surranok be a házamba, majd megállok, s meglátom a személyt, ki körül egész nap gondolataim jártak. Mikor meglátom tettét, harag önti el egész lényem, s mit sem foglalkozva a rendetlenséggel, amit tett vámpírsebességgel csökkentem le a távot kettőnk közt, és a nyakánál fogva a falnak szorítom, de épp csak annyira, hogy ne tudjon szabadulni. Tekintetét fürkészem, és valami megbánás félét, de egyenlőre mintha semmit sem látnék. S ő sem lát semmit, csak ridegséget, és egyfajta elszántságot...
- Mégis mit képzelsz magadról? Csak úgy idejössz és megölsz egy ártatlant? - Sziszegem a lehető legridegebben, és tekintetem semmi jót sem sejtet... Nem engedem el, csak állok vele szemben, szorítom a falhoz, és sejtem, hogy ez nem fog neki tetszeni, de egy elhatározásra jutottam. Ha itt van azzal nem csak saját magát sodorja bajba... Vagyis nem feltétlen az ittlét a baj, hanem ez a felelőtlen ölési vágy, ami benne uralkodik, pedig nem friss kezdő vámpír, mégis... Csodálom, hogy még él. Már mikor először összefutottunk, akkor is ilyen volt, de reméltem tudok hatni rá, viszont most és itt kiderült, hogy mégsem...

©>snap boom pow!

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Csüt. Dec. 06, 2012 2:30 pm

Elijah & Gabriel

Egész jókedvűen keltem fel, már ha nálam használható a vidámság kifejezés. Inkább úgy mondanám, csak kíváncsian vártam a fejleményeket. Ez meglehetősen ritka dolog nálam, hisz általában nem mutatok túl nagy érdeklődést, gyakorlatilag semmi felé, de ma nem meglepő, hisz Elijah-val találkozom. Már nagyon-nagyon hosszú ideje nem láttam őt. Mikor Kath Mystic Falls-ba csábított, még nem hittem volna, hogy az én hű barátom is itt lesz, de kifejezetten örülök neki.
Nem beszéltünk személyesen, csak valami inast küldött, aki elmondta hol találom őt. Gondolom azt mondanom sem kell, hogy nem élte túl a találkozásunkat. Elijah-nak mindig is jó ízlése volt, ha vérről van szó, tudja mit szeretek.
Mielőtt elindultam volna, egy darabig még az autóm körül koslattam, azon gondolkodva mit vigyek neki. Ennyi idő után talán illő lenne nem üres kézzel odaállítani, de semmi nem jutott eszembe, ami az ő ízléséhez passzolna. Hozzá mégsem állíthatok oda egy megkínzott boszorkánnyal, vérfarkassal, vagy hasonlóval, azt hiszem, ez esetben kapnék egy igen alapos fejmosást. Semmi kedvem nem volt megerőltetni magam, így hát csak bepattantam a sportkocsimba és elindultam.
Az érzéseim mondhatni ki vannak kapcsolva, és nem sokat gondoltam rá miután külön váltak útjaink, de azt hiszem be kell vallanom, valahol mégiscsak hiányzott. Persze távol álljon tőlem, hogy ezt be is valljam neki… Útközben néha felnevettem, eszembe jutottak a régi közös dolgaink. Mikor egy kocsmai verekedés alatt egy tucat vérfarkas közül rángatott ki, mikor megakadályozta, hogy kitépjem Napóleon szívét, vagy mikor azon vesztünk össze, ki feküdjön össze előbb M. Monroe kisasszonnyal. Apám helyett apám volt, testvér helyett testvérem.
Remélem ő azért nem lett olyan birka, mint az itteniek. Vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok, hibridek, viszonylag békés társadalomban élve… Mi van?!
Az egész dologban a vicc, hogy a városban hamarabb összefutottam Elijah öntelt, hatalmaskodó fivérével, mint vele. Épp, hogy betettem a lábam a városba máris szereztem egy ellenséget, nem is akárkit. Nem mintha tartanék tőle, vagy bármi, de azért tisztában vagyok az erőviszonyokkal.
Megérkeztem és végigmértem a villát kívülről.
- Elijah barátom – jelent meg egy széles mosoly az arcomon – nem csalódtam benned.
Elindultam a bejárati ajtóhoz és négyet kopogtam rajta, majd vártam. Reméltem annyira azért nem lusta és ő nyit nekem ajtót, vagy esetleg a csinos kishúga, de nem így történt, sőt otthon sem volt. Valami házvezető invitált be. A villa tágas volt és jómódú, épp amilyet elvárnék tőle. Bár ami azt illeti, kissé felbosszantott, hogy Elijah sehol nincs.
Lehuppantam a ránézésre is drága bőrfotelba és (látszólag nyugodtan) vártam.
- Uram, hozhatok egy italt? - lépett oda hozzám egy szemrevaló, fiatal lány. Végignéztem rajta és bólintottam. Meghozta a whisky-m és máris menni készült, hogy ne zavarjon.
- Itt maradsz. - parancsoltam rá. Gyorsan lehajtottam az italom és ölembe kaptam a hölgyet. Megkérdeztem közel áll-e Elijah-hoz, a válasz nem volt, így hát mélyen a szemébe néztem, hogy megigézzem - Egy hangot se halljak.
Éles szemfogaim erősen a lány nyakába mélyesztettem és inni kezdtem. Már majdnem befejeztem (megöltem), mikor Elijah belépett a szobába. A lány nyakán tekertem egyet és egyszerűen félredobtam, megtöröltem a szám és felkeltem.
- Késtél, barátom. - jelent meg egy féloldalas mosoly az arcomon.

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Vas. Ápr. 08, 2012 8:26 pm

Játék Vége!

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Csüt. Márc. 15, 2012 7:34 pm

Konyha és ebédlő Tumblr_lhgpbdrB9g1qct3ayo1_500

Elijah & Sarah

A reggel szépnek tűnt, legalábbis az ablakon át és a hangulatom is rózsás volt. Minden oké volt, bármi történhetett, mindennek örültem. El is felejtettem mit vált ki az emberből az együttlét. Csodálatos. Az agyadat lila köd borítja és legszívesebben pucéran rohangálnál a kertben csak úgy, mint egy öt éves. Röhejes, de felszabadító érzés.
- Köszönöm! Dehogy, nem volt kényelmetlen. El tudtam rajta aludni. - mosolyogtam Elijahra, aki kortyolt a kávéjából, majd az ablak felé fordult. Biztos vagyok benne, hogy számára érdekesebb a tavaszi táj, mint egy fiatal vámpír örömkitörései. Nem hibáztatom érte, ő sokkal komolyabb nálam. Nem szoktam ennyire elengedni magam, de a kivételek erősítik a szabályt, nincs igazam?
- Igen, köszi! - hogy is hagyhatnám ki a reggeli kávét. Ha nem akarok lebukni a testhőmérsékletem ingadozásai miatt, akkor nem árt egy csészényi reggelire. De azért az szégyen, hogy nyolc után reggelizek. Ennyit aludtam volna?
- Már nyolc? Hoppá, elszaladt az idő! Örvendek, Sarah! - kezet ráztunk és még mielőtt Elijah mondta volna, hogy ő nem vámpír rá is jöttem a bőre melegségéből. Hm, éhes vagyok, de inkább nem rendezek vérfürdőt. A ház ura meg is utálna. Kiszolgáltam magam a vérkészletből. Fogtam egy poharat és töltöttem magamnak egy szép adagot. Pont annyit, hogy elég legyen hazáig. Mégsem ihatom meg az összeset! Udvariatlan lennék! Leültem egy bárszékre és onnan figyeltem, ahogyan szorgoskodik Alyssa. Egyszer csak csöngettek és Alyssa mindent eldobva rohant az ajtóhoz. A szorgosságán nevetnek kellett. Nagyon aranyos volt. Valami pasas jött Elijah-hoz és elvonultak. Nem is akartam, de nem is hallottam semmit a beszélgetésükből, így unaloműzésképp Alyssa-t néztem tovább, miközben az előző éjszakán gondolkodtam. Mennyit húztam a dolgot, de a végén csak jól sült el. Elijah remek lélek és még az ágyban sem utolsó. De azt hiszem ennyi is volt. Már túlságosan is visszaéltem a vendégszeretetével. A kocsijában is megetetett aztán ott is aludhattam és még reggelit is kaptam. Hogy fogom én ezt viszonozni? Mondjuk, ha úgy nézzük ennyit azért megért a friss, ropogós információ, amivel szolgáltam neki. Nem túl kellemes, de hasznos.
Pár perc múlva újra előkerült a házigazda én pedig gyorsan felpattantam a székről.
- Köszönök mindent Elijah! Azt hiszem nem ártana mennem, így is sokáig raboltam az idődet! - az udvariasságom meglepett, nem szoktam ennyire karótnyelt lenni. Én csak simán odavágom, hogy kössz és szevasz. Az az én stílusom. De mindenkinek van egy normális oldala is és az esetenként előtör. Ez a pillanat is olyan volt. - Remélem még találkozunk! - mosolyogtam és elindultam a konyhából. Reméltem, hogy jól emlékszem az ajtóig vezető útra és nem csalódtam a memóriámban. Még egyszer visszanéztem a luxusberendezésekre, majd kiléptem az ajtón.
- Na húzzunk el innen!

/ Köszönöm a játékot nagyon élveztem! Very Happy

Ha gondolod írj még. /

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Szer. Márc. 14, 2012 4:34 pm

Konyha és ebédlő Tumblr_m08an6kaZc1qckzxio1_500

Elgondolkodtató dolog a szerelem. Lehet egyáltalán definiálni? Régen arról álmodtam, hogy elveszek egy lányt, aki gyerekekkel ajándékoz meg, és majd együtt éljük meg az idős kor minden jó és rossz velejáróját. De az élet, és a természet egyetlen szolgája beleszólt, és még mindig itt vagyok, az akkri érett férfi külsőmmel, egy napot sem öregedtem látszólag. De azóta eltelt több száz év, és a világ is gyökeresen megváltozott. A természet kezd kiszorulni, és helyette a beton dzsungel kezdi átvenni a szerepet. De a szerelem mint érzés ugyan az maradt. Látok idős házaspárokat kézenfogva, egymásnak csókot adni. Talán ez lehet a szerelem, és furcsa, hogy több ezer éves lény létemre még nem tudtam definiálni. Tudom, hogy meggyengít ez az érzés, hisz Nik folyton a fejemhez vágta. Egykoron én is szerettem, de el kellett engednem, mert akkor más volt a helyzet. Közel ötszáz évig éltem vele, és tudom, hogy egy élőlény akár az egész világot jelentheti, és ha jön az elválás, az üres sötétségben találhatod magad. Néha belegondolok, lehet, hogy Niknek volt igaza? Mi vámpírok nem szeretünk, és nem törődünk, mert, ha mégis, akkor végünk van? De ha nem érzünk semmit, elfelejtjük milyen is mebernek lenni, és akkor senics sok értelme. Sarah-t nézem az ablak előtt állva, ahogy alszik, és elgondolkodom, hogy mikor a lelkébe láttam mit is láttam. Rengeteg fájdalom és szenvedés, de mégis ott a nap sugarainak melegével bíró remény. És volt ott még valami más is, amit nem értek, és csak úgy tudom definiálni, hogy egy gát. Mintha valami meggátolná, hogy mindent érezzen. Különös lány ő, és ha bele gondolok, hogy főként az érzelmeim miatt bújt velem ágyba. Nem emészt a bűntudat, mert mért is emésztene, csak érdekes ez az egész. Beszélgettünk, jól éreztük magunkat, és megkoronáztuk az estét. Az évek folyamán megtanultam, hogy a saját magam vágyait kielégítsem, de igyekeztem mindig örömöt szerezni a másiknak. A házvezető riaszt fel a gondolatmenetemből, hozta a kávémat, a másodikat.
- Jó reggelt. Addig maradsz, amig kedvved van... Remélem nem volt kényelmetlen a kanapé... - Jelentem ki, majd kortyolok egyet a kávéból. Az ablakon kinézve a tavaszi táj régi emlékeket ébreszt, mikor még ráértem a természet szépségeivel foglalkozni, mikor még volt is értelme, de ebben az agyon elektronikázott világban már minden mű, és senkit sem érdekelnek a klasszikusok. Régen mindenki tudta, hogy mikor jön a jó idő, és mikor lesz zápor, ma már a műholdakra hagyatkoznak, ami igen becsapós.
- Soha ne sajnáld az emberi tulajdonságaidat... Kávét? - Legyintek, majd ha kéri a kávét, akkor kap is, ahogy szeretné, a házvezetőnő majd odaviszi neki. Jót tesz, hiszen felmelegednek a végtagjaink, és én még az íze miatt is szeretem. Régen nem volt kávé, akkor mást alkalmaztunk, de ennél jobb nincs is. Na jó van, de szerintem már annyira elcsépelt szöveg ez a vámpírok megőrülnek a vérért, hogy minek ismételgessem? Felesleges, és én nem szeretem ismételni önmagam...
- Alig múlt nyolc, és ő a házvezetőnőm, Alyssa. - Mutatom be a Sarah számára ismeretlen nőt, aki mosolyogva nyújt kezet. Ő nem vámpír, de jólesik néha olyan beszélgetés is, ami igazából érdektelen, de pont az a jó benne, hogy emberi. Majd reggelit kér, és nem is zavartatja magát Alyssa miatt, de nem tudja, hogy nem kell, nem mondtam. Van az úgy, mikor kimarad egy pár részinformáció, de ez vagyok én. Sosem közlök teljes tényeket, és ettől lesznek idegesek azt hiszem...
- Szolgáld ki magad, és ne aggódt, Alyssa tudja mi vagyok... - Utalok ezzel a ragadozói mivoltunkra, tehát nyugodtan vehet amennyit szeretne. Ha neki több kell nem zavar, úgyis ma jön a következő "adag". Én nem vagyok éhes, akár napokig el vagyok a minket éltető táplálék nélkül, de Sarah még fiatal, még meg kell tanulnia. Nem sok értelmes mondatot váltottunk így reggel, de nem is nagyon zavar, hiszen most egész másfelé járnak a gondolataim. A csengő riaszt csak fel, és Alyssa megelőzött... Nagyjából tisztában van azzal, hogy milyen az én életem, de csak azt tudja, hogy sok az "alkalmazottam". Hallom is hogy ki jött, de megvárom, míg a nő közli velem.
- Joshua az... Mit mondjak neki? - Jön, de leintem. Őt fogadnom kell, és Sarah felé fordulok, aki már megtalálta a fogára valót.
Én eközben. vámpírsebességgel megyek a hangszigetelt irodám felé. Óvatos vagyok? Talán, inkáb paranoiásnak mondanám, és rendkívül bizalmatlannak. Alig öt percre tűnök el, mikor nyugodt, és rideg alakom ismét a konyhában van. Nem szólok, csak nézem Sarah-t. Alyssa már az étkezőt takarítja...

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Kedd Márc. 13, 2012 7:52 pm

Elijah & Sarah

- Ó én semmit sem akarok tőled! - válaszoltam huncut mosollyal és újra visszabújtam mellé. Lehet, hogy csak az előbbi szórakozás tett boldoggá, de lehet, hogy tényleg ennyire kellemes Elijah társasága. Abban az állapotomban nem igazán tudtam eldönteni melyik az igaz. Azzal viszont tökéletesen tisztában vagyok, hogy halálian jó az ágyban - jelenesetben a kanapén - és egyáltalán nem bántam meg a döntésem. Habár kicsit sokáig nyafogtam, mint egy szűz lány, de nem kergettem el vele, így szemet hunyhatunk az esetlen viselkedésem felett. Biztos már nem igazán zavarja a lányok nyavalygása, gyakorlott lehet már, biztos csak a saját kielégülése érdekli. Ez nem probléma, mindenki azt akarja elérni. Mondhat bárki bármit a szexben mindig önzők vagyunk. Vámpírként meg végképp. Nem mintha járatos lennék benne, de a kevés alkalom is növeli a tapasztalataim számát és leszűrtem a következményeket. A szex jó és szó szerint nagyon kielégítő, de utána befagy a hangulat és csak a boldog sóhajtozásokat hallhatják a szomszédok. Azt sem tudtam, hogy egyáltalán vannak e a közelünkben szomszédok. De ha voltak is a lejárató sóhajokból kimaradtak, mert Elijah-val még ezek után is képesek voltunk mindenféle érdektelen témáról beszélgetni. Felettébb üdítő társaság. A legtöbb vámpírral az a bajom, hogy csak a modern témák vannak készletben. A legkedveltebb a pasi és a divat pletykák, de a "cikis szituk" kategória is közkedvelté vált. Milyen kedvesek egymással az emberek. A művészetek, a klasszikus zene vagy esetleg a városnézés mára már kiment a divatból. Na jó talán néha-néha kiruccannak a fiatalok az utcákra, de az is csak piálás céljából. Azok akiknek pedig értelmes életük lehetne, azok meg tudnak rólunk. Rólunk, akik sanyargatjuk a halandókat. Az élet annyira gyönyörű. Ironikus értelemben persze. Az én időmben más volt a helyzet. Nálunk az volt a "menő", aki művelt volt és a lehető legtöbb tudásra szert tett. Kulturált körülmények között fogyasztottunk alkoholt és a csoportos hányás és izzadás helyett bálokra jártunk szépen kiöltözve, várva a szőke herceget, aki kedvesen felkér egy táncra. Ma ez már csak a Grimm mesékben fordul elő. Siralmas. Most viszont nincs itt a világmegváltás ideje. Elijahhoz szerettem volna szólni, de ajkaim nem mozdultak. A szemhéjaim lecsukódtak és melegség öntötte el a testem. Elaludtam. Gyorsan elnyomott egy gyönyörű álom. Egy mezőn voltam, tépkedtem a füvet és énekeltem egy népdalt a felhőknek. A lágy szellő belekapott a hajamba és belefújt néhány tincset a számba, amit gyorsan kiköpködtem. Egyedül voltam csak a természet ölelt körül. Megnyugtató és csodálatos. Nem is tudom az idejét már mikor láttam ilyen gyönyörű helyet. Vagy talán ez a kép csak a belsőmet ábrázolja. Talán a végtelen fűtenger jelképezi a szabadságom és a nap meleg sugarai éltetik a boldogságom. Ez is Elijah miatt van? Az érzés, amely bennem bujkált azt üzente, hogy megtaláltam azt, amit kerestem. Azonban a kérdés az, hogy mit is kerestem? Kerestem én egyáltalán valamit? Ezek szerint igen. Az életem annyira szomorú, szenvedésekkel teli, hogy az már nagyon szemet szúró. Mindig is éreztem, hogy valami nem stimmel csak soha nem tudtam definiálni a problémát. Még most sem, mikor úgy érzem, hogy eljutottam az út végére. Megtaláltam a megoldást csak félek kinyitni a szemeim. Félek attól, ami rám vár. Amit látnék.
A gondolatok kirángattak a tökéletes álomból és szemeim kinyíltak. Elijah-t pillantottam meg félmosollyal az arcán.
- Elmenni? Dehogy! Ha nem aludtam volna el akkor sem mentem volna. Kivéve, ha kitessékelsz. - válaszoltam álmosan és nyújtóztam egyet. Halott végtagjaim recsegni kezdtek, ami egy ember számára ijesztő, de én már hozzászoktam. Nem vagyok mai darab ez természetes.
- Nagyon sajnálom, hogy bealudtam! - ültem fel a kanapén és beletúrtam a hajamba. Elijah az ablakon bámult kifelé, kezében egy kávés pohár. A felkelő nap fénye mellett halványan látszódott a tükörképe és újra a rideg, érzelemmentes fejet vágta be. Ezen már csak mosolyogni tudtam. Én már betekintést nyertem, annyi elég is volt. Aranyos, amikor el próbálja rejteni az érzéseit. A gond csak az, hogyha már valaki látta őket, akkor az még az álcán is átlát. De én nem fogom elárulni senkinek. Most próbálom tartani a szám.
- Mennyi az idő? - rekedtes hang töltötte be a konyhát és rájöttem, hogy én beszélek. Megköszörültem a torkom és felálltam, hogy kereshessek egy órát. A pléd, amely addig takart, rám csavarodott és majdnem elestem, de sikerült lebányásznom magamról. Azonban arra nem számítottam, hogy a hátam mögött egy nő pakolászik.
- Jó napot! - köszöntem összezavarodva és hátrafordultam Elijah felé, akitől ha akartam volna se kaptam volna választ a ki nem mondott kérdésemre - Elnézést! - mondtam miközben lábujjhegyen elsétáltam mellette. Az este folyamán oly' sokszor használatba vett pultra pillantva elmosolyodtam. Az este emlékképei felvillantak, de most új nap van ráérek később nosztalgiázni.
- Ne légy mérges a kizsákmányolásért, de nincs véletlenül reggelid? - mutattam a hűtőre és Elijahra pillantottam. Jól esne pár pohár vér, de ha csak egyet ad már az is maga a mennyország. Remélem nem a sajátját ajánlja fel, abból már ittam eleget...

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Hétf. Márc. 12, 2012 9:05 pm

Minden érzés, minden mozzanat, amit az este folyamán tettünk, mind élénken élt még bennem. Tudom, hogy nem lett volna szabad megtennünk azt, amit ma tettünk, és pont ezért is hagytam a döntéshozataltt Sarah-ra. Nem vagyok erőszakos fajta, és az effajta elutasítás nem érintett mélyen, hisz ha az egyik helyen nem járok sikerrel, a másik helyen elérem amit éppen akarok, legyen szó bármiről. Persze sokminden vezetett el idáig, és tudom, hogy az érzelmeim felfedése csak még jobban összezavarta Sarah fiatal és heves lelkivilágát. Egy részről becsülöm, hogy a teher ellenére is bátran beleegyezett abba, hogy a lelkembe lásson, másrészről nagyon is felelőtlen tett volt tőle. És tőlem is, hiszen olyan érzelmeimet adtam ki neki, amit egyetlen lénynek adtam ki életem folyamán a családomon kívül. És persze a kérdés még mindig ott motoszkál a fejemben, hogy miért tettem, amit tettem. Talán az, hogy valaki törődött velem, kicsit meglágyította a szívemet? Törődés... Hát igen ez is egy olyan hiba, amit sokan elkövetnek. És rengetegszer csak a fájdalom kíséri eme érzést és a harag. Én is milliószor elkovettem már ezt a hibát, például Katherine-nel, hisz törődtem vele, talán még szerettem is, mikor az életét akartam megmenteni. Mindenkit átvert, és nekem kellett szembenéznem a fivérem haragjával. És akkor ott van Elena is, vele is törődtem, és mégis hátbadöftek szó szerint, és még most is törődöm vele, hisz ő mindent képes lenne feláldozni, csak azért, hogy megmentse a szeretteit. Ő még mindig ember, és még mindig kész feláldozni önmagát. De ellenben az életet is szereti, és pont ezért kerestem meg őt. Hogy megvédjem az életét, hisz hányan lehetnek, akik megölnék, hogy ne legyen több hibrid? És ő lehet egy adu a kezemben Klaus ellen. Lehet, hogy másnak ez semmiség, vagy szemétség, de ez az igazság. Lehet, hogy azt hiszik az emberek, hogy nem tudnám megölni őt, de tévedés, hiszen nem feltétlenül kell meghalnia, vagyis csak egy rövid időre... Miután eme gondolatmenet véget ért, visszatérnek Sarah köré, aki egy érdekes nő. Eszembe jut, hogy miket is műveltünk ma este, és az ajkamra apró félmosoly költözik. Ezután hallom a dícsérő szavakat, és mosolyom már egész. Felülök, és onnan nézek le rá.
- Ha nem tudnám milyen vagy, azt hinném, valamit akarsz tőlem.. - Jelentem ki köszönet helyett. Ritkán hálálkodom, nem a stílusom. Csak végignézem, ahogy fehérneműbe bújik, utána vissza mellém. Visszafekszem én is, és a megbánás szó cikázik ide oda a fejemben. Ő nem bánta meg, és én sem, még. De a felfokozott érzelmi állapotnak köszönhetően, még nem is érezhetjük. Majd igyekszem, hogy ne is érezzem. Még halkan társalgunk egy két semmilyen dologról, amik említésre sem méltók, majd figyelem, ahogy elalszik. Én is követem a példáját, de sosem voltam jó alvó. Forgolódom, és furcsa érzés valaki mellett aludni, szokatlan, hiszen akikkel nemi kapcsolatot létesítettem, azoknak a vérét vettem, és megigéztem, hogy menjenek el, de Sarah-t nem akarom elzavarni, maradjon, ha jól esik. Aztán egy kicsit mély álomba merülök, feneketlen sötét álomtalan álomba. Ritkán tudok ily mélyen aludni, és ilyenkor mindig zihálva ébredek, hisz nyomot hagyott bennem, hogy sokat feküdtem a koporsóban. És ez a sötét álomtalan álom arra emlékeztet. Most is hirtelen kapom fel a fejem, de Sarah nem ébredt föl. Kikelek az ágyból és felöltözöm. Teljesen feketébe, csak a nyakkendőm méregzöld színű. Ing, öltönynadrág és nyakkendő. A zakó most nem kell, hiszen itthon vagyok. Mindig is szerettem az effajta öltözéket, mert elegáns, és mert jól nézek ki benne. Halk matatás a bejárati ajtónál, ami felriaszt a saját magam dícségretéséből. Vámpírsebességemnek köszönhetően hamar az ajtóban termek, amit most nyit ki a házvezetőm.
- Elijah, Megijesztett! - Rakja be a kabátját a szekrénybe. Ujjammal csendre intem, miközben a konyha felé megyünk. A házvezető egyből észreveszi Sarah-t, és miközben főzi a kávémat, kirak elém egy pohár vért is. Tud róla, de megigéztem, hogy fogadja el, és tartsa titokban, hiszen annyira megijedt, amikor meglátta a hűtőben, és nem akartam, hogy olyan állapotban elmeneküljön. Még a végén kárt tesz magában.
- Ma nem vagyok itthon senkinek. Kivéve, akiket mondtam. Jön hozzám Mariah késő délután, vagy estefelé a fiával. De előtte tényleg elmegyek majd egy rövid időre. - Modnom el neki a mai unalmas tervezetet, is, hiszen minden nap ilyesmiket közlök, de csak, hogy tudja. Nem szeretnék hívatlan vendégeket, vagy ostoba, felelőtlen elszólásokat. Mert akkor ideges leszek. Elém teszi a kávémat, és egy bólintással köszönöm meg. Ő pedig elkezd rendet rakni a konyhában, amivel felébresztheti Sarah-t, ha nem alszik mélyen. Rápillantok, de még mindig csak fekszik, és forgolódik. Sosem értettem, hogy lehet hajnali hatnál tovább aludni.
- És ő ki? - Kérdezi apró mosollyal a szája sarkában. Éppen mosogat, mikor felém fordul, és a pohárról csöpög a víz. Felvonom a szemöldökömet, amolyan mit érdekli őt pillantással párosírva, és kicsit megkeményednek az arcvonásaim.
- Szerintem semmi köze hozzá, hogy mikor ki jön ide, csak törődjön azzal, amiért itt van. Köszönöm... - A hangomat sikerült kontrollálnom, így nem idegességtől remegő, hanem egy cseppet fenyegető hangon mondtam ezt. De a végére gúnyosan szúrtam oda a köszönöm szót, majd leszállok a bárszékről, és Sarah felé megyek. Ébredezik, majd felül az ágyon. Én az ágy szélére ülök a kávém maradékával, azt hiszem iszok még egyet, mert jó az íze.
- Azt hittem lelépsz éjjel, amíg alszom.. - Jelentem ki jó reggelt helyett. Arcomot egy szimpla félmosoly ül, és csak a lány arcát nézem. Majd felállok, és a hatalmas ablakon nézek kifelé. Közben a kávémat iszogatom... Ugyan az a nagy és zárkózott érzelem mentes férfi takarja el a lány elől a nap sugarait, aki leült vele vacsorázni az étteremben tegnap. De ez vagyok én...

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Vas. Márc. 11, 2012 9:57 am

Elijah & Sarah

Milyen furcsa az élet, tegnap még szidtam az Ősöket, ma meg éppen az egyikkel enyelgek a konyhapulton. Hm tisztára, mint egy pornófilmben. Kicsit megfűszerezve egy-két harapással. Igen feltűnt neki is, hogy félek visszaharapni. "Kösz, hogy megnyugtatsz!" - gúnyolódtam magamban, de az élvezet hamar elsöpörte az ellenszenvemet. Még ragaszkodom egy kicsit az eddigi elképzeléseimhez, de ahogy elnézem egy óra múlva rajongani fogok értük. Na, de azért nem annyira, hogy végigmenjek az egész családon... Nem akartam megharapni, de mikor kezei tiltott pontomra tévedtek annyira felcsigázott, hogy nem tudtam irányítani magam és belemélyesztettem fogaim a nyakába. Éles fájdalom járja át a testem, ahogy ő is ugyan ezt teszi velem és egyszerre szívjuk egymás vérét. Ez az, amit az emberek fel sem tudnak fogni A szex e nélkül nem lehet izgalmas. Vámpírok számára legalábbis. De egyszer szívesen kipróbálnám egy vérfarkassal is. Ők olyan tüzesek, szenvedélyesek és őket is meg lehet harapni.Milyen vagyok már, itt egy pasi előttem, aki éppen a kanapéra fektet, miközben másokról álmodozom. Az alsóneműk is lekerültek rólunk és átadtuk egymásnak magunkat. Először halk sóhajok, apró mozdulatok, majd egyre gyorsabb tempóra kapcsoltunk. Nem győztük változtatni a pózokat, szinte mindent kipróbáltunk, hogy a hatást elérjük. A végnél akkorát nyögtem, hogy szerintem Elijah gyönyörű pillanatát bepiszkítottam vele, de nem igazán érdekelt. Én jól éreztem magam, remélem ő is. Leszállt rólam és mellém feküdt. Hagyta, hogy fejemet rá hajtsam, előkerült egy pléd és szomorúságomra az alsógatyája is, amit rögtön fel is húzott. Csak, hogy visszaadjam a bántást felálltam és elindultam a ruháim keresésre. "Melltartó és bugyi. Most egyenlőre ezek kellenek. Á, meg is van!" Gyorsan felhúztam őket és visszafeküdtem a kanapéra.
- Nem bántam meg - mondtam miközben a kinti tájat szemléltem az ablakon át - Nagyon jól csinálod!
Megint dicséret...Nem baj megérdemli tényleg jó volt. Nem számítottam ilyen estére, de most jól jött nagyon. Kellett egy kis "pihenés".

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Pént. Márc. 09, 2012 10:16 pm

Az események igen csak gyorsan követték egymást. Alig öt perce még beszélgettünk, és a kezébe adtam a döntést, és most pedig már ismét a konyhapulton van. Nem tagadom tetszik a látvány, és ahogy érzem neki is. Apró csókokkal halmozom el a nyakát, a dekoltázsát, és csak lassan térek vissza az ajkaihoz. Kicsit zavar, hogy nem harap meg, és nem tudom, hogy miért van ez. Kicsit megint beindulnak a gondolatok, végül rá is jövök mi lehet a baj...
- Nyugodj me, nem fogom használni a képességemet, ha ettől tartasz... - Suttogom kedvesen a fülébe, miközben az ingemmel babrál. Igen szeretem, ha néha egy nő átveszi az irányítást, viszont meg is lepett, hiszen eddig ódzkodott a dologtól, most viszont, mintha kicserélték volna. Nem vagyok ellene, sőt igen izgató tud lenni. Erőteljesen tol a falnak, ami igen meglep, hiszen nem hittem volna, hogy ennyi erő lehet egy ennyi idős lányban.
De nem értem rá ezen gondolkodni, mert olyan helyre tévedt a keze, ami igazán kezdte átvenni az irányítást. Ismét vadul csókolom, majd fekete szemekkel pillantok rá, s hirtelen felkapom és fordítok a helyzeten. A felsőt észrevétlenül veszem le, de a melltartót még hagyom, nem szeretek rögtön a lényegre térni, de kezem az egyik mellét masszírozza, míg a másikkal a legérzékenyebb pontra siklik kezem a nadrágon keresztül. Hallom halk sóhajait, majd érzem az apró fogait a nyakamon, mikor és is az ő nyakához érek. Egyszerre szívjuk a máik vérét, és ez a legszebb ebben a létben, és az eme tevékenység által előidézett felfokozott érzelmi állapot. Ezerszerese annak, amit egy ember érez egy ilyen együttlét közben. Aztán egyszer csak felkapom, és pár másodperc múlva a kanapén vagyunk, és megfosztom őt is a nadrágjától, és fehérneműben fekszik a széles kanapén. Apró csókjaim a nyakától a fehérneműje vonaláig vezetnem, majd vissza, és ismét vad csókban olvadunk eggyé. Egyszer csókolóztunk, egyszer pedig egymásba mélyesztettük a fogainkat, míg végül meztelenül voltunk egymással szemben. Az ölembe húztam, hogy eggyé váljunk teljesen, ahogy csak egy férfi és egy nő tud.
Többször változtattuk meg a helyzetünket, és vámpírságunk is csak előny ebből a szempontból is. Mikor mind a ketten eljutottunk a csúcsra, halkan lihegve feküdtünk le egymás mellé. Ilyenkor mindig azt érzem, mintha szétrobbanna az egész testem, de rendkívül jó érzés ez nekem. Remélem sikerült örömet szerezni Sarah-nak. Hagyom, hogy a vállamra tegye a fejét, miközben egy pléd kerül elő, de előtte még visszaveszem az alsóneműt. Most nem szólok semmit, egyenlőre ez így jó, és nem szeretném elrontani a pillanatot...

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Pént. Márc. 09, 2012 6:37 am

Elijah & Sarah

- Oké - nevettem el magam a viccén, amit megint sikerült pokerarccal benyögnie. A csókom közben Elijah kezeibe fogta az arcom, majd fél kézzel ismét feltett a pultra. Kezei a combomra tévedtek, majd tovább felfelé, de csak ruhán át. Megharapott és éreztem, ahogy a vérem belefolyik a szájába, a harapása felfokozta a testi vágyaim, így én is beindultam. Kezdtem kigombolni az ingét és mikor végeztem az utolsó gombbal is leráncigáltam róla és jó messzire eldobtam. Kinek kell az már? Elijah már a pólóm alatt matatott egyre feljebb és feljebb, mire egy halk sóhaj volt a válasz. Tudja, hogy kell bánni egy nővel az biztos. Elszakadtam a szájától és most én tévedtem a nyakára, úgy hallottam, hogy a férfiak sem bánják nagyon, ha ott kényeztetik őket. Lágyan csókolgattam és direkt ügyeltem arra, hogy még véletlenül se harapjam meg. Nem kell még egy sor dráma. Felsőtestén játszadoztak ujjaim, lefelé haladva. Megtaláltam az övét, ami kétségtelenül nagy akadály. Erősen megragadtam és széttörtem a csatot.
- Kell másik veszek - mondtam, de nm igazán érdekelt a válasz. Újra a száját csókoltam és merészeltem belevenni a nyelveimet is. Épp itt volt az ideje már. Nyelveink vad táncot jártak. Leugrottam a pultról és vámpírsebességgel a falnak nyomtam. Vadul csókolgattam a mellkasát és egy picit fel is sértettem a fogaimmal, majd lejjebb tévedtek a kezeim és félénken végigsimítottam férfiasságán.

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Csüt. Márc. 08, 2012 9:46 pm

Hallgatom Sarah-t, de most valahogy minden figyelmemet leköti a szépsége, a szeme, a szája a mosolya, még az is, amikor zavarban van. De igazából nálam akkor a legszebb, akkor tetszett nagyon, mikor vámpírként állt előttem, és nem csak Sarah-ként. Egy részét én is gyűlölöm ennek a létnek, de nem érdemes szégyellni azt, amik vagyunk. Szerintem azt, amikor az érzelmeimbe akart látni, nem gondolta át teljesen, hiszen honnan is tudhatta volna, hogy mekkora érzelmi világom lehet. Hiszen fiatal, fiatalabb mint én, és az érzelmek eme széles skáláját még soha nem tapasztalhatta meg. És általam most mégis sikerült. Végül is meg akart ismerni, és közelebb is került ezáltal ahhoz a lényhez, akit egészen a beszélgetésünk elkezdéséig félelemmel utált. És most itt vagyunk, és nem tudjuk mi legyen. Vagyis én tudom, hiszen én mindig tudom mit tegyek, és mikor, de sosem voltam erőszakos fajta, vagy ha igen, akkor még régebben, rövid ideig, de miért erőltessem azt amit nem akar? Vagy csak önmagával viaskodik, ahogy én is? De ez most számomra a meggondolatlanságok éjszakája, megbánni ráérek később is. És fogok is miatta aggódni, de elfér mindazok mellett, amik miatt aggódnom kell...
- Ha meg igen, akkor majd megbánjuk közösen... - Jön még egy poén faarccal, de ekkor megcsókol lágyan, és gyengéden, én pedig reflexből az arcát fogom két kezem közé. Majd egyik kezem ismét a dereka köré fonódik, és félkézzel teszem fel ismét a pultra, ahol alig 10 perce volt. Ahogy ő is vadabban csókol, ismét én is merészebb leszek, és egyik kezem a belső combjára téved, majd a mellére, de a felső felett, közben végigcsókolom nyakát, a dekoltázsát, majd visszatérek az ajkaihoz. Egy pillanatra eltávolodom a szájától, hogy a szemébe nézhessek fekete szemeimmel, és kieresztett fogaimmal. Gyengéden harapom meg a nyakát, és lassan szívom a vérét. Mindezt azért, hogy fokozzam a vágyait, és közben a felső alá csúszik a kezem, de csak a hasán húzom végig az ujjaimat, gyengéden, és érzem, hogy beleborzong az érintésembe. Végül észrevétlenül siklik feljebb a kezem, de csak incselkedés céljából, s most újra az ajkait csókolom...

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Csüt. Márc. 08, 2012 7:06 pm

Elijah & Sarah

- Igen, így van - sajnos igaza van megint felelőtlenül vágtam bele a dolgok közepébe. Mégis honnan tudhattam volna, hogy ilyen hatással lesz rám? De gondolhattam volna. Most már lényegtelen. Megtörtént és kész. Túl kell lépnem rajta. A testem is kezdett újra önmagaként kinézni, de még mindig küszködtem a szemkontaktussal. Elijah az állam alá nyúlt, hogy felnézzek rá. Annak ellenére, hogy nem ismer egyáltalán, mégis megbízik bennem. Rendíthetetlenül. Hozzám hasonlóan, hiszen én is rögtön kikotyogtam Esther tervét, sőt, még a saját életemről is elejtettem pár információt. Ritka esetek egyike. Utálom megosztani más vámpírokkal az átváltozásom. Általában elintézem annyival, hogy egy kisváros erdejében történt éjnek idején. Ha valakinek nem elég ennyi azt meg szól leszólom és faképnél hagyom. Mi közük van más életéhez, de most komolyan? Némelyik akkora nagy arccal él, hogy csoda, hogy nem szakadt le még az ég. Azt nem mondom, hogy néha én nem esem túlzásokba, na de magával kicsit elengedőbb az ember. Vámpír. Mindegy.
- Köszönöm a bizalmat! - ennyit tudtam csak mondani, miközben elvörösödtem a kézcsók miatt. Gyengéden a karomat simogatta továbbra is és kedvesen mosolygott. Szemmel fürkésztem az arcát, jól megvizsgáltam az összes vonást rajta. Markáns, férfias, vonzó és én mégis itt vacakolok. Közelebb léptem, pár milliméter választotta el arcainkat és suttogóra fogtam.
- Nagyon remélem, hogy én sem bánom meg! - szóltam ennyit, majd újra megcsókoltam. Most lágyan, várva, hátha megállít, de az eddigi viselkedése nem ezt igazolta volna. Kezeim feljebb csúsztak a mellkasán. Kifinomult érzékeimnek köszönhetően éreztem az izmok domborulását és ez egy kicsit beindított. Még jó, hogy izmos pasikra bukom, mit kezdenék egy fityfasszal? Még közelebb léptem és már megint ügyetlenkedtem.
- Bocsi! - mondtam nevetve, mivel ráléptem a lábára, de nem váltam el tőle. Két csók közé sűrítettem be. Lábujjhegyre álltam, hogy jobban hozzáférhessek formás ajkaihoz és már durvábban csókoltam.

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Csüt. Márc. 08, 2012 6:36 pm

- Te akartad megismerni az érzéseimet. Kérdeztem, hogy készen állsz-e rájuk, és te igent mondtál... Nem akartam, de reméltem, elbírsz velük. Bár azt nem mondtam, hogy hatalmas terhet ró rád, és végigkísér. Ne haragudj... - Kérek tőle elnézést, hiszen sajnálom az egészet. Igazából fogalmam sincs merre tovább, hiszen nem vagyok semmi rossznak az elrontója sem, de még azt sem tudom, hogy akarom.e. Na jó ezt azért tudom, de ha Sarah nem biztos magában nem erőltethetem. Kikapcsolódásra vágyom, és ha tőle nem kapom meg, majd keresek mást, hiszen a nők megbolondulnak, ha valaki udvariasan bókol nekik egyet, talán kettőt. Most hogy kiderültek dolgok, néha úgy érzem, kijár nekem is egy kis szórakozás. Pláne, ha esetleg sikerül anyám terve, de azt nem hagyom. Ha kell, minden követ megmozgatok. Végigsimítom az arcát, és kedvesen nézek rá. Érdekes, hogy most mutatok magamból valamit, de ez is ritka esetek egyike. És talán ez is direkt, és nem véletlen, de ezt nem tudhatja.
- Figyelj... Ha azt hiszed, hogy csalódom majd benned, ne tedd. Eddig sem csalódtam, és ezután sem fogok, remélem. Ha félsz, hogy megbánod, azt se tedd, ráérsz ezzel foglalkozni holnap, vagy a jövő héten... Én csak szeretném, hogy jól érezd magad. Te döntesz... - Fogom meg gyengéden az állát, hogy a szemembe nézzen, és ne akarja kerülni a pillantásom. Tudom, hogy kínosnak érzi, de nem akarom, hogy ezt érezze. Mindenesetre az ő döntése, és nem fogom bántani, vagy elzavarni, nem vagyok az a típus.
- Megbízni? Ezt mond a szívemnek... Vagy az eszemnek, te választasz. Nem mindig tudom, hogy mikor helyes megbízni valakiben, de remélem benned nem csalódom. Nem tudom, miért bízok, és ne is kérdőjelezd meg, csak fogadd el, és ne okozz csalódást... - A súlyos szavak sokáig lebegnek a konyha légterében. Megfogom a mellkasomra tett kezet, és megcsókolom, majd ismét felém fordítom a fejét gyengéden, hogy belenézhessek a szemeibe, mert szeretem fenntartani a szemkontaktust, közben a karját símogatom, és kedvesen vagy sármosan mosolygk, kinek hogy tetszik. Tényleg ő dönt, mert elvégre nem vagyok egy vadállat...

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Szer. Márc. 07, 2012 6:59 pm

Elijah & Sarah

Csak bámultam magam és szörnyülködtem. Oké oké, tudom, hogy én akartam elveszteni a fejem, na de ennyire azért nem. A szemeim feketék és a szemfogaim véresek. Az érzések úgy kavarognak bennem, mintha direkt szét akarnák repeszteni az agyam. Alig kaptam levegőt, annyira szédültem, ezért megszorítottam a pultot.
- Szép? Talán. De az biztos, hogy nem vagyok önmagam! Az érzéseid... - felsóhajtottam. Nem tudtam, hogy mondjam el úgy, hogy ne bántsam meg. - Összezavarnak. Én, én eddig nem akartam többet beszélgetésnél, de mióta nyújtottad a csuklód, azóta megbolondulok. - beletúrtam a hajamba és direkt kerültem a pillantását. Vártam, hogy újra emberibb formát öltsek és ne kelljen éreznem a sajgó fogaimat. Tulajdonképpen mit akarok én Elijahtól? Le akarok vele feküdni vagy még kelletem magam egy kicsit? "Sarah dönts már, nem fog rád várni egész éjjel! Nem kérheted tőle ezt!" Végiggondoltam, hogy mik vannak a szex oldalán és mik az ellen oldalon. A szex kétségtelenül jó és felhőtlen kikapcsolódás, de ott lenne benne a bűntudatom, ami sokáig emésztene utána. Az előttem álló férfi lenyűgöző és tényleg sármos, de nem visz rá a lélek. A másik fontos pont az ellen oldalon pedig az, hogy mi van, ha elrontom és neki nem lesz kellemes? Ahh mindig ezen parázok. Szörnyű tudok lenni néha.
- Igen - a kezei a karomat simogatták és tudtam jól, hogy igaza van. A mosolya levett a lábamról és majdnem rámásztam, de leállítottam magam időben. - Most mit csináljunk? - néztem a szemébe, amely nyugodtnak és talán enyhén boldognak tűnt. Boldog azért lehetett, mert bennem megbízhat és ezt tudja jól. Csak kérdés meddig. Esthernek is ígértem valamit és az első adandó alkalommal hátba támadtam. Biztos így hívnak a hátam mögött: "Sarah, a titkok őrzője" Meg sem sértődnék, ha hallanám, hiszen igaz. Szar alak vagyok. De ki fogom javítani! Kitalálok valamit, amivel kiengesztelhetem a majd dühös Esthert úgy, hogy ne bántsam vele Elijah-t.
- Nem kellene megbíznod bennem - mondtam és mellkasára tettem a kezem, oda, ahol egyszer valamikor még a szíve dobogott - Anyádat is elárultam, pedig megígértem, hogy lakat marad a számon. Meg amúgy is, én információkért hajtok. Mindig is én voltam az első.
Ezzel lehetséges, hogy elijesztem magamtól, de amilyen magabiztosan állt előttem, magam sem hittem el, hogy a gyenge próbálkozásom sikerülhet. Az arcom feladást mutatott, jelezve, hogy tényleg nem tudom mi legyen. Lehajtottam a fejem és éreztem, hogy a szemfogaim visszahúzódnak. A látásom már nem volt homályos és a lüktetés is megszűnt. Az érzések lenyugodtak, el tudtam különíteni a sajátomékat Elijahétól.
- Azt hiszem sikerült lenyugodnom. Már tudom mik a saját érzéseim. - motyogtam a padlónak, mert nem volt merszem felnézni a szemébe. Tutira ki volt akadva, nem csodálkoztam volna rajta, ha egyszerűen csak kivág az ablakon és közli, hogy soha többet ne lásson. De azét reménykedem benne, hogy nem haraggal válunk el, ha mennem kell...

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Kedd Márc. 06, 2012 9:47 pm

Nem szólok semmit, hiszen nem tudnék mit. Azt hiszem eléggé kiürítettünk rengeteg témát a mai este folyamán. Olyan vadul estünk egymásnak, hogy magam sem értem mi történhetett velem, az egyik részem igen is akarta, bár az okát nem tudom, hogy miért, de a másik részem viszont kifejezetten ordítozott, hogy ne tegyem meg, mert nem helyes. Ez a két részem viaskodott egymással, miközben egymásnak estünk, és kezeim olyan helyre tévedtek, ahová nem is gondoltam volna. És itt nem a kiéhezettségről van szó, hanem magáról a kikapcsolódásról. Nekem is kijár néha egy kis kikapcsolódás, ahogy Sarah-nak is. Egy rövidke időre átengedem magam az élvezet nyújtotta örömöknek, és úgy szorítom magamhoz, ahogy régóta senkit sem, majd kényeztetni kezdem. Aztán a gátló felem újult erővel uralkodik el rajtam, és ez most nem egyfajta ezt nem szabad, mert alig ismerem, hisz ahhoz én már öreg vagyok. Viszont ez az érzés más, de nem tudom, hogy mi ez. Mégis ott van az a kis részem, ami vágyik egy kis kikapcsolódásra, egy kis feszültséglevezetésre. Ám mikor lepattan a pultról, és szégyenkezik odamegyek hozzá, és gyengéden megfogom az arcát, amíg nem változik vissza.
- Sosem szabad szégyellned azt ami vagy. Így is szép vagy, el kell fogadnod, hogy ez is hozzád tartozik. Így vagy az akinek lenned kell... - Ám a következő kérdésnél elgondolkodom. Persze, hogy érzem, hiszen mért is ne érezném, de most ezen kellene agyalnom? Túl sok helytelen dolgot tettünk már vámpírként az életben, hogy helytelenítsük a nemi vágyainkat. Ez már elhanyagolható tény a sok kegyetlenség mellett, amit ezidáig tettünk, és még tenni fogunk. Érdekes, hogy azok miatt nem aggódunk ennyit, mint egy éjszakai kalandért. Furcsa dolog az emberi lélek, és az még furcsább, hogy soha nem tudod levetkőzni, még vámpír létedre sem. Hiába vagyok több ezer éves, ha az emberi részem még mindig ugyan olyan intenzív. Ez mindig is így marad, kivéve, ha elvesztem az önuralmat önmagam felett. Egy idő után már túl fájdalmas lesz visszatérni hozzá, akkor már azért maradok a démoni oldalamnál. Mindenesetre remélem nem jön el soha az a pillanat, mikor nem tudom féken tartani a bennem lakozó démont.
- Talán azért folytatjuk, mert sokkal rosszabb és helytelenebb dolgokat is elkövettünk már, mint egy kellemes este... Mert ez csekélység ahhoz képest, amiket tettünk. Az ölés, az igézés, mind rosszabb, mint az, ha örömöt szerezünk valaki másnak, és érdekes, hogy a lelkiismeretünk mégis ezt helyteleníti a legjobban. - Nézek rá ismét sármos mosollyal az arcomon, miközben a karját simogatom. Érdekes, hogy benne megbízom, ámbár számomra ez teljesen érthetetlen. Itt egy fiatal vámpír lány, és megbízom benne, és sokkal erősebb ez az érzés, mint a kétely. Ennyire senkiben sem bíztam azóta, de most megint van egy olyan valaki, akivel úgy érzem beszélhetek. Csak nehogy megbánjam, hiszen sokan bántottak már. Ám most nem erre gondolok, csak a lány tekintetét keresem, és próbálom kideríteni mit is szeretne most...

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Kedd Márc. 06, 2012 8:28 pm

Elijah & Sarah

- Pompás! Hát igen, bohóka vagyok az esetek többségében és ezt nem is kívánom levetkőzni! - boldogság töltött el annak hallatán, hogy oda-vissza sikerült az érzelemcsere. Én is úgy gondolom, hogy sokszínű vagyok, néha túlságosan is erőt vesz rajtam a vidámság. Úgy, mint most. De most más a helyzet, hagynom kell magam kikapcsolni, hiszen ha nem teszem, szerintem megbolondulok. Az érzések, amelyek tulajdonképpen Elijah érzései megkavarták az elmém. Nem vagyok képes dönteni, hogy mi is legyen ma éjjel. Mielőtt ittam volna a véréből nem akartam többet egyszerű beszélgetésnél, de azóta nem bírok magammal és egyfolytában csak Arra tudok gondolni. Én nem vagyok szexmániás, de ez már nagyon durva.... Ennyire kiéhezett volna már? Megtiszteltetés, hogy szépnek tart, na de ennyire? Ez már ijesztő... Még jó, hogy - ha csak egy pillanatra is - megtorpantam, hiszen Elijah a hátam és derekam után lejjebbi pontokra tévedt. Kicsit ijesztő volt az érintése, tapasztaltnak tűnt. Azt nem tudhatja, hogy ritkán engedem át magam egy férfinak, így én még kezdőnek mondható vagyok. A pornófilmek ilyen esetekben nem segítenek ki. Viszont nem bírtam tovább és megint nekiestem. Ő is átvette a hevességem és erősen nekinyomott a hűtőnek, majd feltett a kredencre, hogy egymagasak legyünk. Lábaimat körbefontam a derekán és újra megharaptam. Nem az ízért vagy a pillanatnyi érzéseiért, hanem azért mert tudtam milyen hatással lesz rám. Az agyam egyfolytában tiltakozott az ellen, amit teszünk, tenni készülünk, így nem tudtam koncentrálni a dolgokra. " Nem teheted! Nem szabad! Ez nem helyes!" Idegesített a bűntudatom, muszáj volt újra összezavarodnom. A vére olyan, mint a drog. Elfelejtem mi is történik és nem szól bele az igaz énem. De miért érzek bűntudatot? Tudom, hogy nem vagyok szerelmes belé, de ez már a 21. század könyörgöm! Mindenki lefekszik mindenkivel! Habár ők nem építik bele a harapdálós részt.
Abbahagytam a szívást és láttam, hogy kezei a combomon nyugodnak. Mennyire nem figyeltem.... Közelebb hajolt és lenyalta saját vérét az ajkaimról, majd óvatosan megcsókolt, mintha egy törékeny porcelánarcot puszilna.
- Nem vagyok önmagam! - hallottam a saját hangom, de fogalmam sem volt róla, hogy beszélek. A szemközti sütő üvegablaka visszatükrözte a látványt. Két vámpír egymásra mászva, erőteljesen erotikus pózban beszélgetnek. A probléma csak az volt, hogy az én szemem hollófekete volt. Megijedtem magamtól. Ezt okozza a vére? Te jó ég!
- Istenem! - suttogtam és erőteljesen ellöktem magamtól Elijah-t. Leugrottam a konyhapultról és a tükörképemhez rohantam. Még mindig olyan volt. Rémisztő és állati.
- Sajnálom, de így... - mutattam magamra, miközben a férfi felé fordultam - Te is érzed, hogy nem helyes, igaz?
Tudom, hogy ő is tudja... Ha ennyire ezt érezzük, akkor miért folytatjuk? Bíznunk kellene magunkban! Értem, hogy ő senkiben sem bízik meg, de magában igazán tehetné.

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Hétf. Márc. 05, 2012 7:35 pm

Érdekes témákat hozunk fel az este folyamán, van benne történelem, gonosz ármányok, és most az érzelmek világa. Igen, nálam ez érdekes téma volt mindig is, de nem beszéltem róla sokat. Talán utoljára Elenával ecsetelgettük a törődés, és a bizalom kérdését... Ám itt többről van szó, hiszen én megmutattam az összes érelmet, ami bennem uralkodik, és sajnos tény és való, hogy nem vagyok boldog. Hogyan is lehetnék, ha a saját testvérem koporsóban tárol, az anyám a halál angyalának karjai közé vetne, és a nő aki fontos volt számomra sehol sincs. Egy részem viszont még mindig gyermeki fejjel reménykedik, hogy minden rossz elmúlik, és a családomban helyreáll a béke. Remény... Milyen idegesítő kis tulajdonság, hiszen, mikor már minden veszni látszik, ez a kicsi érzés tol előre minket, és sarkall arra, hogy folytassunk mindent, és nem hagyja, hogy elsűllyedjünk a kétségbeesés tengerében. Mintha egyfajta mentőőv lenne, ami mindig is ott van mindenütt, de sosem vesszük észre. Csak úgy láthatatlanul teszi a dolgát, és ezt az egy tulajdonságot tudtuk megőrizni a gyermekkorunkból.
- Néha az emberek kegyetlenebbek nálunk, és ez ijesztő lehet egyeseknek. Még szerencse, hogy az ilyen emberek emberek, és nem vámírok... - Mondom, és elgondolkodom, hogy jó ötlet volt-e megbízni, és kiadni magam, de hiába próbálok az eszemmel gondolkodni, a szívem sokkal erősebb, sok-sok éve először. Mi lehet ez az egész?Bár azt mondják, hogy minden léleknek van egy olyan lelki társa, akihez nem szerelmi szálak kötnek, hanem csak amolyan testvéri kötelék, de nem teljesen ugyan az. Talán ez lehet, és most ez tűnik a legértelmesebb magyarázatnak. Hallgatom amit mond, hogy nem tudja megkülömböztetni az érzelmeit, akkor az enyémet hogy tudná? Igaz is sokkal erősebb érzelmekkel rendelkezem, mint bárki és ez önmagában is veszélyes lehet.
- Sajnálom... Igen sikerült, mért ne sikerült volna? Minden egyes apró érzésedet éreztem... Valahogy szebb lelki világod van mint nekem, tele vagy színekkel, és ragyogással, tartsd meg ezt mindig... - Vallom be őszintén, de nehezen megy a beszélgetés fonalát fenn tartani, és eme mondatokat is épphogy ki tudtam sajtolni magamból, mert ajkaim lefoglalta a csók, majd az a kecses nyak. Majd végül is ő vette át az irányítást, és én hagytam, hadd tegye. Az ajkai puhák voltak, és érzékiek, és ahogy vadul nekem rontott, bevallom kezdett olyan vágyakat ébreszteni bennem, amit régen nem éreztem. Persze nekem is voltak egyéjszakás kapcsolataim, de kinek nem? De ez most más... Érzem, hogy nem szerelem, érzek valami mást, és ez a másik érzés helytelennek tartja azt amit most mi teszünk, vagyis amit mi készülünk tenni. Átkaroltam a derekát, és magamhoz szorítottam, majd simogattam a hátát, a derekát, és kicsit lejjebb csúszott a kezem, majd hátrálni kezdett, és ekkor feleszméltem én is...
- Igazad van, ezt... - Kezdek neki, de ismételten összeértek ajkaink. Tényleg túl gyors, és ezt nem így kellene, de tudom, hogy legfőképpen az én vágyaim szították hatalmasra a benne uralkodó vágyainak tüzét. Viszont most jelen pillanatban igazán élveztem, vámpírsebességgel a hűtőnek toltam, majd a konyhapultra tettem fel, hogy nagyjából egy magasságban legyünk. Lábait a derekam köré fonta, és úgy csólolt tovább. Majd érdekes dologra vette rá magát. Éreztem, ahogy a vérem kiserken a fogai nyomán, és szívni kezdi a vérem. Az igazat vallva meglepett, de erre nagyon is vágytam már. Köszönetképpen a comja belső felén szántottak végig a kezeim, egészen a tiltott részig, de azt kikerülve simítottam végig kezemet felső domborulatain. Ám egy pillanatra feleszméltem, elengedték ajkaim az övét, és csak néztem rá, mintha nem is lennék Ősi, kis megtörtség tükröződik rajtam, de érzelmeim visszaszorultak a szemem mélyére...
- Ezt nem kellene... - Suttogtam rekedtes hangon, de nem tudtam, hogy most mi is legyen ezek után. A combján pihentettem kezem, a másikat a pulton. Na ez az amikor valaki nem tud kikapcsolni. Szemeim végigpásztázták az arcát, és megállapodtak a véres ajkain. Közelebb hajolok, és lenyalom róla a vért érzékin, és vággyal túlfűtve, de most egy kicsit lelassítottam...Majd visszanézek fekete szemeimmel az övéibe, orrunk összeér, és most lassan érzékien csókolom meg ismét, lassan növelve a szenvedélyt...

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Vas. Márc. 04, 2012 11:31 pm

Elijah & Sarah

- Köszönöm szépen - mosolyodtam el a kedvességén. Azt hiszem olyat soha nem hallottam róla, hogy kedves vámpír, de én így látom.
- Igen, igen - sóhajtottam fel és megint eszembe jutott Esther és furfangos terve. Az is titok volt és nálam nem volt biztonságban. Elijah miért bízik meg bennem? Sok esetben, mert például most nem. - Titkok megtartásában tudjuk, hogy eredményes vagyok - emeltem meg a poharam, majd kiittam a maradék nedűt.
- Az emberek kegyetlenek tudnak lenni ezt én is tudom. Csak én mindig reménykedem benne, hogy képesek megváltozni. Kevés az mikor nem csalódok. - válaszoltam az "egymásban megbízunk" témára. Nem könnyű az élet, sosem tudhatod kiben bízhatsz, ki az aki tényleg mellett állt és ki az, aki hátba támad. Az érzések bekavarnak,d e jó útra is terelhetnek. Hozzáállás kérdése.
- Igen értem már. Azt sem tudom mi az, ami tényleg a sajátom. - nevettem el magam, de sajnos igazat mondtam. Még saját magamat nem ismertem ki teljesen, így nehéz volt megkülönböztetni az ő érzéseit a sajátjaimtól. Elijahből fájdalom maradt meg. Fájdalom, amit én is éreztem legbelül. Sokáig, aztán jött a legjobb barátom és elmúlt. Most újra visszatért. Talán ez egy vámpírsajátosság? De akkor miért múlt el, mikor felhőtlenül boldog voltam? És megválaszolom a saját kérdésemet. Boldogság. Ez a kulcsa mindennek. Elijah nem boldog. De ezzel nem mondtam újat.
Úgy hittem nem fogadja el a karom, de tévedtem. Beleharapott és éreztem, ahogy a vérem átáramlik a testébe. Fókuszáltam, próbáltam elengedni magam, hogy elérjük a kellő hatást. Az érzés még jobb volt, mint mikor én szívtam Elijah vérét. Megnyugtató, de mégis felcsigázó. Érdekes. Hozzá tudnék szokni. Mikor elengedte a csuklómat megszólalt, de nem igazán értettem mit beszél.
- Érezted? Sikerült? - most is transzba estem, de már ennyit össze bírtam rakni. Remélem sikerült és viszonozni tudtam a bizalmát. Én sem vagyok oda az ötletért, hogy mindenki tudjon rólam mindent, de ha ő felajánlotta magát a legkevesebb, hogy én is így teszek.
Ajkaim elváltak az övétől és hűvös kezét végigsimította arcomon. Lágyan elmosolyodtam az érintésén. Újra közeledett felém és egy sokkal erőteljesebb csókot adott ajkaimra. Meglepett vele, de nm rossz értelemben. Szóval ő neki is sok volt a mai nap. Tudom, tudom elleneznem kéne a röpke "kapcsolatokat", de most szükségem van rá. Elvállt a számtól, aminek nem igazán örültem. Viszont az megnyugtatott, hogy nem unt meg ennyi idő alatt, inkább áttért a nyakamra. Csikizett egy kicsit, de hagytam, hogy bejárja kecses nyakam, majd újra meglepett. Ezúttal egy kérdéssel.
- Természetesen! - néztem gyönyörű szemibe és most úgy éreztem tényleg látom őt. Nem csak azt az Elijah-t, akit sokan ismernek, hanem az igaz valóját. Az előző próbálkozás is jól sikerült, élveztem, kellemes érzés fogott el közben. Éreztem a szúró fájdalmat, felszisszentem, de gyorsan hatalmába kerített a gyönyör. Sok mindent nem értek még a világból, de az is felfoghatatlan számomra, hogy miért esik jól egy másik vámpír harapása. Eltoltam a fejét megakadályozva őt a további szívástól és durván megcsókoltam. A sok vér megbódított, hevesebbé tett. Tisztára, mintha betéptem volna. Sarah, ezt még meg fogod bánni... - gondoltam, de nem érdekelt. Akartam Elijah-t, szinte már állatias viselkedést nyújtottam. Tolni kezdtem hátrafelé remélve, hogy egyszer majd elérünk egy szekrényt vagy valamit. Egy kanapé lenne a legjobb, de az a túlsó oldalon van és nincs kedvem odamenni.
- Sajnálom, túl gyors... - eresztettem el és hátráltam egy lépést. Bevadultam az egyértelmű. Nem ilyen estére számítottam. Viszont akármennyire is fékezni akartam magam nem ment és újra Elijah ajkain csüngtem. Karjaimat körbefontam nyakán és a lehető legközelebb húzódtam hozzá.

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Vas. Márc. 04, 2012 10:57 pm

- Addig maradsz, ameddig akarsz, vagy ameddig ráérsz, hely van bőven, és legalább nem unatkozol... - Jelentem ki tipikus félmosollyal az arcomon, olyan mosollyal, melyet csak én vagyok képes produkálni. Az ember cselekszik meggondolatlanul, de a vámpír is, és mst ez a meggondolatlanságok éjjele.
- Tudod vannak olyan dolgok, amik jobb, ha titkok maradnak, mint ez is! - Majd mikor az érzelmek kimutatásáról esik szó, kissé kellemetlenül érzem magam, és és persze ez sem látszik, de attól még érzem. Ezért is tartom távol magamtól az embereket, és mindenki mást...
- De ha közel engedsz magadhoz valakit, általa sebezhető leszel, és van gyenge pontod, amivel megfoghatnak... Tapasztalatból mondom... - Pont ezért jutottam arra a tettre, hogy inkább átéreztetem vele a dolgokat, minthogy levegyem a maszkom. Persze látom, hogy megijed, és egyben fel is villanyozódik, de tudom, hogy a kíváncsiság győz. Érzem ahogy a puha ajkai a csuklómat érintik, és érzem, hogy érzi a megannyi érzelmet, ami folyton ennem uralkodik. Ez egyfajta érzelmi hullámvasút, melyre felülnél megint, de félsz, hogy elnyel magával az ár, és nem tudsz szabadulni. Rosszabb, mint valami káros szenvedély, hiszen attól meg tudsz szabadulni, viszont az érzelmeidtől nem. Egy időre ki tudja kapcsolni mindenki, de kitörölni semmiképpen sem lehet. Mikor ez a képességem előjött, szintén egy hasonló szituációba keveredtem, de akkor nem tudtam kezelni, és az a nő tébolyult lett. Nem tudta ki is ő, és nem tudta az én érzelmeimet elűzni. Akkor éppen a negatív érzelmek kerítettek hatalmába, de nem is ez volt a baj, hanem, hogy ő fiatal vámpír volt, és a saját érzelmeit sem tudta kezelni, így az én hatalmas felfokozott érzelmeimet hogyan is tudta volna? Hiszen ez egy életre benne marad az illetőben. Ha ezt a képességemet használom is.
- Most hogy tudsz az érzelmeimről, azt is érezheted, hogy veszélyes dolgok ezek, és jobb, ha senki sem látja, és szabadítja ki őket... Ugye megtudtad miért? - Kérdem majdnem suttogva, erre ő felajánlja a saját csuklóját. Persze nem tudja, hogy a képességem visszafelé is használható, sokszor ez akadályoz meg az emberölésben. Megfogtam gyengéden a karját, és beleharaptam. Hallottam a hús sérülését, és utána éreztem a vér ízét, kellemes volt, és érdekes érzelmi világgal rendelkezik ő. Annak ellenére, hogy ott a sok fájdalom, és félelem, ott van a vidámság, és rengeteg szín. De a kétely is erősödik benne, és a félelem is eléggé tolakodó. Viszont érzem a vágyat, melyet a vérem fokozott fel nála még jobban.
- Tudod nem egyformák a vámpírok képességei sem... Ki ezt tudja, ki azt... - De csak az ajkait nézem. Érzem a puha ajkakat az ajkaimon, és egy pillanatig nyitva tartom a szemeim. Nem tudom, mi ez, ami kettőnk közt folyik, de szerelemhez nem hasonlítható. Csak valami fél erős kötelék, amely hasonlít a testvéri kötelékre, de mégsem az. Végigsimítom az arcát, és érzem, hogy nem az az Elijah áll itt Sarah-val szemben, akit mindenki ismer, és akitől mindenki fél. Arcom ismét közeledik az övéhez, és kicsit szenvedélyesebbre sikerült csókkal lepem meg a lányt. Hirtelen csábítani kezdett a gondolat, hogy több is lehetne egy szimpla beszélgetésnél, de nem komoly kapcsolatra gondoltam. Enyhén végigcsókolom a nyakát, majd a szemeibe nézek, miközben ujjaim végigfutnak ott, ahol az előbb csókoltam.
- Szabad? - Kérdem kieresztett szemfogakkal, és feketéllő szemekkel, és tudom, hogy tudja mire gondolok. Szeretném a nyakába mélyeszteni a fogaim, és szerintem nem bűn ez az egész. Ha akarja, ő is viszonozhatja, ő dönti el, majd pillanatra a józan ész kerekedik felül, és ismét Sarah dönt, hogy lesz-e folytatás. Fogaimat visszahúzom, és úgy figyelem a lányt... Nem akarom azt, hogy baj legyen, vagy ellenségekként váljunk el egymástól...

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Vas. Márc. 04, 2012 9:48 pm

Elijah & Sarah

- Aki bejut az irigykedik - válaszoltam egyszerűen, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról csevegnék. Ami tulajdonképpen az is, hiszen az emberek főbb érzései a harag, az önsajnálat és az irigység. - Én nem vagyok irigy, mielőtt még ezt a következtetést vonnád le. Csak kiélvezném a helyet, ameddig szívesen látsz!
Semmiféle hátsó tartalmon nem lapult a szavaim mögött, pedig a legtöbben rögtön fordítottak volna és már léptek volna az ügy érdekében. Viszont tudom, hogy Elijah rendes ember, vagyis vámpír, és nem gondol semmi rosszra.
- Oké, csak próbálkoztam - kortyoltam bele újra a vérbe - Amúgy finom. Javaslom, hogy tarts meg a forrásod!
Nem mintha sokat számítana, amit mondok, de szeretek locsogni. Viszont az meglepő, hogy pár óra alatt mennyi dicséret hagyta el a számat. Utálok másoknak nyalizni és mások cuccait csak úgy dicsérgetni, de most ezek a bókok szívből jöttek. Komolyan mondom megkergülök Elijah közelében. Vajon a többi Ős is ilyen hatással van rám? Mármint a vámpírok, mert azt tudom, hogy Esther is megbabonázott, de ő halandó.
- Tudom, hogy sebezhetővé tesz, de ha nem mutatsz semmit az eléggé figyelemfelkeltő és akarva akaratlanul gyanakvóak lesznek az emberek. Ha nem akarod megmutatni magad, akkor mutass mást. Én így gondolom, de lehet, hogy a te módszered hatásosabb. Talán annyiban tényleg jobb, hogy tiszteletet parancsol. Egyeseknél. - hát igen nálam ez nem jött be én rögtön a búra alá akarok látni. Már az elején felvágott nyelvvel álltam a dologhoz és egyáltalán nem érdekelt ki is ő. Mármint, hogy Ő a nagy Elijah, az Ős család második legidősebb fiúgyermeke. Mindenkinek van egy esélye nálam, nem érdekel, hogy mások mit pletykálnak róla. Ugyan úgy kezeltem, mint bárki mást és azt elértem, hogy elhozzon magához és ilyen mélységűvé vált a beszélgetésünk. Nem bántam, hogy a randim lelépett, jól tette.
- Sok idő, de talán megpróbálhatnál megnyílni valakinek. Most nem személy szerint magamra gondoltam... - áá dehogy. Amúgy nem, én csak kíváncsiságból érdeklődöm az érzelmi világa iránt, de talán van olyan valaki, aki tudná őt szeretni úgy ahogyan az kijár. Vagy lehet, hogy éppen ezért nem mutatja az érzéseit? Volt valakije, aki szerette, de vége lett? Rákérdeznék, de csak rontódna a hangulat és Elijah már a következő lépcsőfokra lépett. Valami veszélyes képességről beszélt. Hogy készen állok e? Nem, de az el nem szunnyadó kíváncsiságom hajt előre. Szemeimből ijedtséget és izgatottságot is kivehetett. Elővett egy üveg whiskey-t és töltött a vérbe. Megkínált, de én az izgatottságom hatása alatt álltam és nem tudtam másra gondolni csak az előttem vöröslő csuklójára. Megtegyem? Bajom eshet? Kit érdekel, itt egy lehetőség! Igen! Félénken a kezéhez nyúltam és ajkaimat rátapasztottam a sebre. Nem tudtam mi történik majd, de azt vártam, hogy finom lesz és élvezni fogom. E helyett nekem semmilyen ízű folyadék fogadott és egyáltalán nem élvezhető érzések kerítettek hatalmukba. Legalábbis nem eleinte. Pár másodpercig tényleg andalító volt az érzés, de utána egyre csak nőtt bennem a negatívitás. A "rossz" egyre elhatalmasodott az összes halvány jó dolgon, amely először ugrott be, majd mikor azt hittem elnyel mindent egy újabb érzés jött. Vágy. Nagyon erős és nem tudom mitől van. Mindent elsöpör, mindent ami előtte volt, csak az emlék marad meg. Elengedtem Elijah kezét, ami már gyógyulni kezdett. Testünk összeért, de nem tudtam mozdulni. Hogy érezhet ennyi mindent egyszerre? Uhh, nagyon sok. Én is ilyen keserű leszek öreg koromra? Ha egyáltalán megérem... Elijah leült és magához húzott, így a köztünk lévő távolság megmaradt. Suttogni kezdett. Először nem értettem a szavakat, üres tekintetem rá emeltem és felidéztem a mondatát.
- Igen - suttogtam én is és szemeibe bámultam. Most, hogy már beláttam a bensőjébe már a szemeiben is megláttam mindazt, amelyet a vérén keresztül nyújtott át nekem. Én képes lennék ilyenre? Talán...
- Megpróbálnád? - nyújtottam én is a karom. Sajnos nagy eséllyel indult az, hogy kinevet és újra elismétli, hogy ezt csak idős vámpírok képesek megtenni, de a maradék 1% mindig versenyben van. - Tudom, hogy csak idősek tudják, de kérlek!
Az arcomon nem látszott kérlelés, még mindig üveges tekintettel néztem a férfire. Még, ha nem is sikerül átadnom magam neki, legalább megtudom milyen érzés, ha megharapnak. Még soha nem próbáltam. Ezen a gondolaton elmosolyodtam és elfordítottam a fejem. Most először jelent meg élet az arcomon. Jól alakul az estém az biztos. Fejemet lassan visszafordítottam és már normális tekintettel vizsgáltam a férfi arcát. A kötelék kettőnk között eddig is megvolt, de most talán erősebb lett, mint akár egy szerelem két ember között. Fogalmam sem volt, hogy mi történik velünk, de azt éreztem, hogy az erkölcseimet felbontja a kapcsolat és közeledek a férfi arca felé. Ajkaim tétován megérintették az övét és lágyan csókot lehettek rá. Romantikusnak tűnhet, de mindketten tudjuk, hogy szerelem nincs köztünk. Valami leírhatatlan érzés viszont annál inkább. Talán nem is így kellene levezetni a feszültséget, talán helytelenül értelmezem a dolgokat, de hogyan is érthetném ezt meg, mikor először fordul elő velem ez? Most csak kikapcsolni szeretném az agyam és nem gondolni semmire. Igen, ez az. Ez lesz a legjobb. El kell felejteni mindent! Legalább csak pár órára...

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Vas. Márc. 04, 2012 9:05 pm

Igazából nem tartom magam unalmas embernek. Szeretek olyan dolgokról beszélgetést folytatni, amiről más csak a könyvekben olvasott, én pedig átéltem. Sokkal érdekesebb egy olyannal beszélgetni, aki ott volt, mint aki csak kutatott egy-egy esemény után. Persze most csak igyekszem kiélvezni a pillanatokat, de nem mindig sikerül... Hallgatom a dícsérő szavakat, melyeket mindig örömmel hallgatok, hiszen tény és való kitettem magamért, és minden a saját terveim alapján lett berendezve.
- És aki bejut irigykedik? Vagy csak szimplán örül, hogy egy ilyen házba került be? Nem tudom, de soha nem felvágásból vásároltam ilyen házakat... - Mondom még mindig komoly arccal, miközben kitöltöm az éltető nedűt.. És megkérdezi, hogy honnan van. Hát igaza van a vérbankos nem olyan, mint amilyennek lennie kell, és ezért olyan eszközökhöz kell folyamodnom, ami nem mindig tiszta, és nem hiszem, hogy meg kellene osztanom ezt az információt Sarah-val. Még a végén elijesztem, azt pedig most nem akarom. Szórakozni akarok, azt hiszem kijár nekem is egy kis kikapcsolódás...
Sarah, nem fogom kiadni a titkos információkat, de tudod a pénz, és a befolyás ilyenkor jól jön, és még igézés sem kell hozzá! - Vallom be nyíltan és őszintén. Majd egy újabb kérdés, melyre megfontolt választ kell adnom. Muszáj, ilyen a természetem, és ha nem gondolom át a választ, még a végén ellenem is fel tudják használni...
- Tudod az érzések kimutatása sebezhetővé tesz. Ezért el kell titkolni, mert nem szeretek támadási felületet hagyni másoknak. Az évek folyamán megtanultam, hogy mikor és milyen érzelmeket mutassak, és miket nem. Különben nem beszélgetnél most itt velem. Fontos az életben maradáshoz... Lehet, hogy te nem használnád, de más igen, és mivel én igen gyanakvó ember vagyok... - Hát tény és való, most az igazat mondom, miközben elhúzom a szám. Utána iszok egy kortyot, miközben Sarah arcát szemlélem. Nem tudom, milyen is az, amikor teljesen nyíltan kifejezem az érzelmeim valakinek. Több mint 500 éve nem látta senki,l hogy milyen érzelmek zajlanak le bennem egy beszélgetés folyamán. Maximum az érzelmek piciny szikráját a tekintetem legmélyén, de semmi több. Nem akarom, hogy bárki olvasson bennem az érzelmeim által, mert annak jó vége sosem lehet. De akkor miért bízom meg Sarah-ban? Mi az a kis kötelék, ami közöttünk kialakult, és azt súgja, hogy bízhatok benne? Hisz még a saját anyámban sem tudok bízni, de ez a lány. Ez nem szerelem, de még annak a szikrája sem, de akkor mi? Fogalmam sincs, de érzem belül a lelkemben, hogy ő tényleg nem az, aki kiadna valakinek. És ha tévedek? Ha ilyen jó az álcája? Mindegy, most annyira nem érdekel, hiszen ha átver megbosszulom.
- Tudod annyira belém ivódott ez az álca, vagy nevezd ahogy akarod, hogy nem tudom, milyen érzelmeket kifejezni. Több mint ezer éves vagyok, és már majd fél évezrede nem fejeztem ki nyíltan senkink az érzelmeimet... - Jelentem ki nyíltan, miközben előkerül a whiskey, amit szintén szeretek. Felkínálom a lehetőséget, hogy igyon belőle, én a vörös italomhoz keverek egy kicsit. Közben elgondolkodom, hogy milyen is volt tudatlan fiatalként élni, és egy része hiányzik, de másik része nem. Soha nem tudtam eldönteni melyik volt jobb, viszont egyet tudok. Éni szeretek, és ez sosem változott. Viszont eszembe jutott egy dolog. Egy mód, mellyel megmutathatom az érzelmeimet Sarah-nak, de nem tudom, el bírja-e viselni az érzelmek eme áradatát...
- Viszont van egy mód, mellyel megtudhatod mi zajlik le bennem most és mindig. De megjegyzem, igen veszélyes lehet. E képességre közel pár száz éve tettem szert... - Miközben ezt mondom, leveszem a zakóm és felhajtom az ingem ujját. Sarah arcán meglepettség tükröződik, hisz a fiatalabb vámpírok nem tudnak ilyen trükköket, olyan háromszáz év után tudnak fejleszteni képességeket, mint az illúzió, vagy az álmok irányítása.
- De csak akkor, ha készen állsz... - Töltök egy kis whiskey-t a poharába, majd, ha megitta akkor megharapom a csuklóm feketére vált szemekkel. Látom a habozását, de tudom, hogy meg akar engem érteni, és végül elfogadja a felé nyújtott csuklómat, ami körülbelül húsz centire van az ajkaitól. Ha elkezdi szívni a vérem, egyből furcsa, de jóleső érzés keríti hatalmába. Majd az összes érzelem, minden amit ismer szépen lassan befurakszik egyfajta eufóriát okozva. De ezek csak a jó érzések, és ahogy tovább issza a véremet, betolakodnak a kellemetlen érzelmek, a kétely, a harag és a fájdalom, egyfajta kesernyés utóízt adva az előbbi eufóriához. Utána egy ideig átvesz minden hatalmat az összes rossz érzés, de csak rövid ideig. Majd, ha a lány jobban figyel, egy érdekes érzés keríti hatalmába, mégpedig a vágy. És nem egy szimpla elhanyagolható, hanem amolyan mindent felemésztő őrült vágy. Hogy mi iránt, azt nem lehet kivenni, de ez az érzés mindent felülmúl. Mikor elengedi a csuklóm, nem múlnak az érzelmek, minden ott marad az elméjében, a testében, és mindenét uralja. Ott állok vele szemben, testünk összeér, és csak állunk némán. Már tudja milyen érzelmek uralkodnak bennem, és tudja azt is, mit szeretnék most. Levetkőztem a falaim, és kiadtam magam, leültem a mögöttem lévő székre, és magamhoz húztam, hogy a távolság ne csökkenjen...
. Most már tudod ki vagyok Sarah... Jobb így neked? - Kérdezem suttogva, de még mindig nem teszek semmit, hiszen kíváncsi vagyok, hogy mer-e lépni, vagy sem...

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Vas. Márc. 04, 2012 8:03 pm

Elijah & Sarah

Az út kevés részében sem unatkoztam, hiszen Elijah végig megtartotta a beszélgetést. Nem volt nehéz, na jó talán a vérivós résznél megremegett a figyelmem. Éves voltam, de sikeresen visszafogtam magam és nem kértem még. A luxus és az általam ismert Elijah téma már kiüresedett szerintem. Hmm, most hogy így végiggondolom eddig csak ő dobott fel témákat. Nem ártana nekem is belehúznom. Csak annyira készen vagyok, hogy azt sem tudom hol vagyok. Jó ez egy cseppnyi túlzás, de komolyan kifeküdnék, ha nem egy elegáns társaságban lennék. A vér összezavarta elmém egy kicsit és a velem szemben ülő férfi kisugárzása is megállítja gondolataimat. Furcsa... Nem tudom mi történik velem. Aggódnom kellene, de én inkább átadom magam az érzésnek, amely meleg és megnyugtató. A kocsi megállt, Elijah nyújtotta karját, amit elfogadtam és kikászálódtunk a kocsiból.
- Jó nagy sátor! - viccelődtem én is, de eléggé rosszra sikeredett. Az ámuldozás és a poénkodás nekem egyszerre nem szokott menni. - Hatalmas!
Lenyűgöző volt a látvány kívülről is, nemhogy belülről! Minden modern, kivilágított és új illatú. Igazi agglegénylakás.
- Én is imádok nagy házban lakni egyedül. Az olyan, felemelő. Mindenki megcsodálja és be akar jutni, hogy jobban körülnézzen.
És én bejutottam a te házadba! - folytattam és a nappalit jól megnéztem magamnak. Elijah tovább húzott és a konyhában kötöttünk ki. Elijah eltávolodott tőlem, elővett egy újabb adag vért és ezúttal is megkínált.
- Igen, köszönöm. Nagyon jól esne! - vallottam be, de biztosra veszem, hogy ő tudja, hogy éhezem. Hellyel kínált és megállta mellettem. Ijesztő és mindamellett zavarba hozó is volt, ezért úgy döntöttem elfoglalom a felkínált helyet.
- Ez nem vérbankos.... Vannak ellátóid vagy csak jó kapcsolatok révén szerzel emberi vért? - kérdeztem szemérmetlenül, de ha már az egész életünket kibeszéltük, akkor ez az apró kérdés nem lehet probléma. Felnéztem a férfira, akinek tekintete a vacsoránk óta semmit nem változott.
- Hogy csinálod? - mosolyodtam el és a pohárral az arca felé böktem - Tudod, tőlem nem kell elrejtened az érzéseidet, nem használnám ellened a tapasztalatokat. - huh kissé intim. De ez az igazság. Úgy gondolom lojálisak vagyunk már egymáshoz és megérdemlek én is annyit, hogy tudjam mi zajlik le benne. Ő már kitanulta a játékot, tudja hogyan olvasson egy lényből, de én nem tudok és nem is akarok erőszakos módszerekkel rájönni az ő érzéseire. Igazán érdekelne, hogy látja a dolgokat 1000 év után. Sok tapasztalat, tanulság, minden, amit én fel sem foghatok. Pedig érdekes lehet és megfoszt ettől.
- Lehet, hogy 1000 éves vagy - vagy több - de tudd meg én ugyan olyan "élőlény" vagyok, mint te és nem zavar, ha legalább pár apró szájrántást érzékelek a partneremen. - fordultam vissza és belekortyoltam a vérbe. Behunytam szemeimet, hogy jobban élvezhessem azt ízt, majd mikor apránként legurult a torkomon a nedű újra kinyitottam.
- Nem ülsz le? Vagy végig állni fogsz? - pislogtam Elijahra, aki azóta meg sem mozdult. Most komolyan mi a jó fene baja van? Élvezze már egy kicsit az életet!
- Élvezd az életet, Elijah! Nem lehetsz mindig karótnyelt. És most ne gyere nekem azzal, hogy szemtelen vagyok és stb... Igazam van és ezt te is tudod! - mondtam ki, ami az oldalamat bökte és megkönnyebbülten fojtattam az iszogatást. Abba bele sem gondoltam először, hogy a mondandómat többféleképpen lehet értelmezni.... Én nem vagyok semminek sem az elrontója...

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő Vas. Márc. 04, 2012 11:31 am

Végül én is elmosolyodom, mert igen nagy ellentét lenne a kocsim és egy sátor között, de nem is nézné ki belőlem senki, hogy úgy éljek. Mindig is szerettem a jómódot, és ez nem változott. Bár én nem csak az igézést használom, hogy megszerezzek valamit, hisz azért más is dolgozik, abból van pénze, de néha igen jól tud jönni az igézés. Régen szinte mindenhez használtam, mikor még nem volt vagyonom, és ma sem vetem meg. Figyelem a lány arcát, mikor a legnagyobb komolysággal állítom, hogy sátram van, és a kellő hatást értem el. Igen bizony van humorérzékem, de nem mindenki tud róla. Meg persze sokan a nyers és kissé morbid humorommal találkoznak, ami nagyon jó módszer arra, hogy kiszedjek pár információt az emberekből, vagy a vámpírokból.
- Hát az igazat megvallva mindig is szerettem jómódban élni, és soha nem a legolcsóbb legkisebb házakat vettem meg, pedig egyedül élek benne. Néha szeretem a társaságot, de sokszor amolyan magányos farkas típus vagyok. - Bár ha már hallott rólam, akkor ezt is tudja, sokan tudják. Szeretek külön utakon járni, de a családhoz mindig is hazatalálok. Kivéve, ha az meg akar ölni. Hiába, nem tudom kiverni a fejemből anyám tervét, hogy képes lenne a halálba taszítani azzal, hogy emberré tesz minket. Nem egyből halnánk meg, de mi nem ismerünk más létformát, hiszen ehhez szoktunk több mint ezer év alatt. Ezt ismerjük, ezt tudjuk, hogy mi merre működik, és máshogy nem menne. Nekem legalábbis nem. Én szeretem az öröklétet, elfogadtam a sötét oldalát is, és nem szeretnék ezen változtatni. Nekem ez így jó, ahogy van. És ha ismerem a testvéreimet, márpedig ismerem, ők is így vannak ezzel, és felháborít, hogy anyánk istent játszik felettünk. Hogy ő akarja eldönteni, élünk-e, vagy halunk. Akkoriban, mikor átváltoztatott, akkor is emiatt gyűlöltem és haragudtam rá, hogy istent játszva halhatatlanná tett minket, most pedig vissza akarja vonni az átkunkat. És ha esetleg rosszul sül el, akkor mi isszuk meg a levét, mert egyszerűen elporladunk, és nem marad utánunk más, csak egy kupac hamu. Öt kupac hamu, ami egy pillanattal azelőtt még mi voltunk. Nem nagyon szeretném ezt a verziót, és hirtelen harag ébred bennem Elena és az ő kis csapata ellen. Pedig hittem, hogy bízik bennem, de mindegy, holnap őt keresem fel, vele fogok elbeszélgetni egy kicsit, de most térjünk vissza a Sarah-val folytatott beszélgetés fonalához...
- Az lehet, hogy az eddigi információid alapján megismert Elijah nem tenné meg, de vagy egy olyan részem is, amit talán csak Klaus ismer. Ő tudja, hogy az az énem megtenné, viszont azzal kockáztatom azt, hogy kiszabadítom a démont, ami bennem lakozik, és nem tudok visszatérni az általad ismert részemhez...Az emberi részemhez. És azt nem szeretném, de Niklaus előszeretettel szeretné előhozni, pont azért, mert akkor majdnem olyan lennék mint ő... Vagy rosszabb... - Osztom meg vele ezt a részinformációt, miközben azt figyelem, hogyan is próbál uralkodni az éhség mardosó fájdalmán. Önuralom. Ez mindig is tetszett, hogy sok vámpírban meg van. És sok ember a könyvek általi világban él, és azt gondolja, hogy a vámpírok megmásíthatatlanul rosszak. Pedig nem így van, nem mindegyikünk rossz. És mind olyanok vagyunk, mint az emberek, kivéve azt a tényt, hogy nekünk emberi vér kell a túléléshez, és felfokozott érzelmekkel rendelkezünk. Igaz, hogy megteremtettük a legendát, mert egy időben gonoszak voltunk, hogy féljenek tőlünk, és ez a félelem beidegződött az emberekbe. Persze mind a mai napig vannak vámpírok, akik gondoskodnak arról, hogy ez a félelem fenn maradjon. Bár nem tudom, honnan jött a fokhagyma és a szenteltvíz elmélet, de igen bosszantó, hogy azt hiszik, hogy ez fokhagymafüzérrel el lehet minket ijeszteni. És a legújabb film amin jót mulattam, hogy a vámpírok csillognak a napon. Milyen elmélet ez? Gondolom a forgatókönyv írója tudatmódosító szerekkel élt. Nevetséges. Ezért korcsosul el jobban és jobban a vámpír faj és a rólunk szóló mendemondák. Egyszer jönne egy ilyen könyv írója Mystic Falls-ba. Hát igen, még azon csodálkozom, hogy nem keltette fel eme kisváros a nagyvilágot. Ám csak a természetfeletti lények körében felkapott ez a hely, és persze, hogy eddig még nem szúrt szemet senkinek, hiszen a város háromnegyede természetfeletti, a maradék negyede csak eléldegél. Vagy tudnak rólunk, vagy nem, de azok száma igen elhanyagolható ebben a városban, aki nem tudja, hogy mi is folyik itt.
- Sarah, ezt csak te döntöd, el, de még nem szeretném, ha e kellemes társalgás megszakadna - Mondom, miután gondolataim árjából felriadok. És most már tényleg a tájat figyelem, mert ahogy látom ismerős a környék. Igen bizony lassan megérkezünk, és itt az ideje, hogy megigyam a maradék vért a poharamból. Majd leteszem a hűtő tetejére, és mozgolódni kezdek. A kezemre rakott kezet megszorítom, mielőtt elvenné zavarában, és az ablakon túli tájat kezdem el szemlélni. Végül a kocsi lassít, és Sarah megláthatja a fényárban úszó villámat. Mikor megáll a kocsi kiszállok, és mivel udvarias lény lennék, Sarah-nak nyújtom a kezem.
- Ez lenne az én kis sátram! - Nyújtom a karom, hogy karoljon belém, a sofőrnek intek, hogy parkoljon le és elmehet. Majd végigmegyünk a nagy társalgón be a konyhába.
- Kérsz esetleg egy pohár italt? - kérdezem, és előveszek még egy tasak vért, ami tényleg nem vérbankos. Hogy honnan szerzem, az rejtély, jobb ha senki sem tudja. Hellyel kínálom Sarah-t és mellé állok...

Tárgy: Re: Konyha és ebédlő

» Konyha
» Konyha
» Konyha
» Konyha
» Konyha

Konyha és ebédlő

Konyha és ebédlő

Similar topics

Similar topics

Keresési feltételek

Az eredmények megjelenítése: Hozzászólások Témák
Bővített keresés