Szemeiben ugyanazt a vágyat véltem felfedezni, amit legbelül éreztem. Akartam őt, semmi kétségem nincs efelől. Vajon ő is? Nem tudom, de nem lenne helytálló, vagy mégsem? Fogalmam sincs. Istenem Caroline, miért kell ilyen jól kinézned? Csak azért, mert itthoni szerkóba vagy, még mindig állati dögösen festesz, és a legmocskosabb fantáziámat is beindítod.
Bele se mertem gondolni, hogy ő mit élhetett át ebben a pár hónapban. Hisz itt hagytam egyedül, az élete szerelme – remélem, hogy az voltam – lelépett és egyszer se hívtam fel őt, hogy hogyan boldogulok. Arról is „elfelejtettem” neki szólni, hogy visszatartok a városba. Egy lépéssel csökkentettem a köztünk lévő távolságot, de így is eléggé feszélyeztetett helyzetben éreztem magam. A testem minden egyes porcikája kívánja őt, és csak egy hajszál választ el attól, hogy ne kapjam ölembe, és suhanjak a szobájába. Ökölbe szorítottam a kezemet, és próbáltam másra gondolni. De nem sikerült, hisz állandóan azt az érzés játszottam le újra, és újra a gondolatomban, amikor ajkai az enyémet csókolta, nyelvei az enyémmel játszadoztak. Caroline Forbes.. megbűvölt engem a szerelmével, és most nem tudok tőle megszabadulni.
- Nem történt semmi. Tudom, hogy sokat hazudtam az életemben, és minden jogod van azt feltételezni, hogy volt valami köztünk, de nem. – sétáltam közelebb hozzá, és egy kósza hajtincset a füle mögé söpörtem, és közben végigsimítottam ujjammal az arcán.
- Miattad nem volt semmi. Mert tudtam, hogy te itt vársz rám. Én is szeretlek Caroline. Te vagy a legjobb dolog, ami valaha történt velem. – kezeimmel arcát a birtokomba vettem, és úgy meredtem csodálatos halványkék szemeibe.
- Sajnálom. – súgtam miközben egyre közelítettem arca felé. Először lassan érintettem meg száját a sajátoméval, hagyva neki elég időt az elutasításhoz. De végül már nem bírtam türtőztetni magamat. Ismét a falhoz szorítottam testemmel, és egyik kezemet a falnak támasztottam. Szomjaztam a csókjára. Úgy érzem magam, mintha napokig a sivatagban barangoltam volna, víz nélkül. És végül ráleltem az oázisra, ahonnan vizet lelhetek. Mohón iszom a vizet, mert nem tudok betelni velem. Caroline ajkai számomra a vizet képezik. Egyszerűen nem bírom abbahagyni, de nem is akarom. Szabad kezemet végighúztam a derekán, és benyúltam felsője alá. Végigsimítottam hasán, majd a mellére tértem át.
- Úgy hiányoztál már Caroline. – nyögtem ajkaira, mikor egy másodpercre elengedtem őt, majd ajkaimat ismét rátapasztottam.

Már egy ideje körbe-körbe vezettem az ismerős utcán. Egyszerűen nem bírtam a lábamat a fékre tenni, leállítani a motort, és becsöngetni a Forbes házba. Még mindig nem tisztáztam Caroline-nal a kapcsolatunkat, amióta visszatértem. Itt az ideje, hogy megtudja, mással is randizok, és nem őt hívom el az Alapítók Báljára. De ezt hogyan valljam be annak a személynek, akiért még mindig dobog a szívem? Annyi mindent éltünk át együtt, ő segített nekem az átváltozásoknál, én pedig most készülök szakítani vele.
Szakítani? Tényleg ezt akarom. Azt hiszem.. De jól át kell gondolnom, mert nem jöhetek vissza hozzá pár nap múlva, hogy meggondoltam magamat. Nem. Ha szakítunk, akkor szakítunk és tovább lépünk. De ha nem, és úgy döntök, hogy adok még egy esélyt a kapcsolatunknak, akkor Nicole-ról kell lemondanom. Régebben örültem volna egy ilyen helyzetnek, és simán jártam volna mindkettőjükkel, anélkül, hogy tudnának a másikról. De mára már más ember lettem. Nem fogom így kihasználni a lányokat.
Idegesen doboltam a kormányon, és kifújtam a levegőt. Megálltam a Forbes ház előtt, leállítottam a motort és kiszálltam a kocsiból. Az ég felé nyújtózkodtam, és nadrágomat felhúztam. A házban égett a villany, és halk lélegzetvételt hallottam. Caroline.. Itt van. Épp készültem visszafordulni, de valami bennem azt súgta, hogy muszáj megtennem bármennyire is fájdalmas lesz. Felsétáltam a tornácra, és megnyomtam a csengőt. Míg vártam egyik lábamról a másikra helyeztem a testsúlyomat, és megropogtattam az ujjaimat. Hol vagy már?
Ajtót nyitott, arcáról kiáltott a meglepettség. Egy féloldalas mosolyra erőltettem az ajkaimat.
- Helló Care. Remélem nem zavarok. – pillantottam be a házba, és beléptem. – Beszélnünk kell. – fordultam sarkon, és egyenesen kék szemeivel találtam magam szembe. Ne.. miért kell így néznie? Miért kínoz engem? Nem tudok vele szakítani. Nem tudtam kontrollálni magamat, és hirtelen a falhoz nyomtam, és ajkaim éhesen megtalálták az övét. Fantasztikus érzés járta át a testemet, mikor ajkaink a másikét súrolták. Mennyire hiányzott már. Istenem.. Kezem felsiklott a derekán, és észbe kaptam. „Állj le Tyler!” ~ utasítottam magamban, és nagy nehezen elszakadtam tőle. Hátráltam két lépést, és tekintetemet le nem vettem duzzadó piros ajkáról.
- Ezt nem kellett volna. – ráztam meg a fejemet. – Mit érzel irántam Caroline? Nyugodtan elmondhatod az igazságot. – tekintetem a komolyságot sugallta. Én erre mit felelnék? Hogy szeretlek, de már nem akarok veled együtt lenni. Nem. Ezt nem művelhetem vele, nem akarom, hogy haragban váljunk el. Még mindig a barátja szeretnék maradni, de hogyan adjam finoman a tudatára, hogy valaki máson megakadt a tekintetem? Félek valami kárt tenne Nicole-ban.