Caroline & Anne & Sophie

Egyik kellemetlen helyzetből a másikba hoztam volna át Carolinet? Vagy csak én érzem úgy, hogy megfagyott körülöttünk a levegő, ahogy a két Forbes lány egymásra pillantott? Caroline magához képest egészen udvariatlanul fogadja a kuzinját, amire már magában felvonom a szemöldökömet. De az unokahúga kedvesnek színlelt, de annál jegesebb válasza sem kerüli el a figyelmemet. Vajon mi lehet ennek a hátterében? Mindig kíváncsi természetem most sem hagy cserben, de vagyok olyan tapintatos, hogy ne kezdjek el faggatózni. Egyébként is, az előttünk kibontakozó kisebb drámából arra a következtetésre jutok, hogy amit kettejük viszonyáról tudni érdemes, egy ilyen kisvárosban, mint Mystic Falls, hamar ki fog derülni.
Igazából már az a tény is meglep, hogy Caroline-nak van egy szinte vele egykorú, és hasonlóan csinos kuzinja. Mintha egy Forbes lány nem lenne elég, hogy az ujja köré csavarja a fél várost.
- Örvendek, Effy kedves - biccentek egy kisebbet, aztán akaratlanul is elmosolyodom a kacsintásra. Talán már kezdem is kapisgálni, mi ez az ellentét, miért van viszály a két lány között. Első látásra ha hasonlóak is, de elég különböző természetük van.
- Jól sejtem, hogy új vagy a városban? - érdeklődök, de közben Anne már magára is vonja a figyelmemet. Azt hiszem, teljesen igaza van, biztos van mit megbeszélni a lányoknak, ha csak most találkoztak újra. Kezemet nyújtom a hibrid lánykámnak, majd elvezetem a Forbes kuzinok közeléből a táncolók közé. Egyelőre nincsenek túl sokan, ami nyilván nem is meglepő, hisz a hivatalos bál csak este kezdődik. Közelebb húzom magamhoz Annet, amennyire az adott tánc megkívánja, aztán már vezetem is. De akárhogy is nézzük, ez most nem fog sokáig tartani, mert a kocsik már felsorakoztak a felvonuláshoz, szóval lassan nekünk is ott lesz a helyünk.

Erről eszembe jut az, amikor megtudtam, hogy varázserővel bírok. A nagymamám mondta el, akkor, amikor a teljes történetet, indokait hallottam a családom brutális kivégzésével kapcsolatban... Tizenöt éves voltam, nem hittem el az egészet, mármint a boszorkánysággal kapcsolatban. Elzárkóztam tőle, kizártam mindent. Úgy éltem tovább, mintha ez nem is lenne igaz. Egy évvel később ismét egy próbát tett a nagyim, akkor már fogékonyabb voltam, elhittem és beletörődtem a sorsomba.
Eleinte, Nicole-hoz hasonlóan én sem tudtam uralni az erőmet. Egyszerűen semmi sem sikerült.
Lassan megtanultam, hogy hinnem kell a mágiában, nem szabad vakon varázsolni. El kell hinni, hogy megtudom csinálni.
- Ismerős, én is átéltem ugyan ezt. - vagy legalábbis hasonlókat. Tettem hozzá magamban.
- Pár év kellett míg mindent megtanultam és ott tarthatok, ahol ma vagyok! - mondtam el neki, s utaltam rá, hogy elég rögös utakat jártam be. - Egy jó tanárt tudhattam magaménak. - emlékeztem vissza arra az időre, amíg a mamámmal éltem, s segített nekem. Ő volt az apám és az anyám egyben, de mégis megmaradt szerető nagyszülőnek. Szinte mindent ő testesített meg nekem. Meglepő, mert ez sokaknak nem lenne fontos, de nekem más a helyzetem, a múltam miatt.
- Ha gondolod segíthetek neked! - böktem ki neki, egy hatalmas mosoly keretében. Komolyan, nagyon jól alakul ez a nap eddig. A karomon lévő órát levettem, s Nicole tenyerébe helyeztem bele. - Ha egy varázslatnál ez a kezedben van, akkor tuti sikerülni fog a varázslat, csak koncentrálj erre. Ez erőt merít belőlem. - adtam tippeket a lánynak. Életem során nem sok ember kapott ilyet tőlem. - Illetve szükségem lenne a te nyakláncodra, mert ez csak így működik. - mutattam a nyakában díszelgő nyakékre. Óvatosan levette, s kezembe nyújtotta. Becsuktam a szemem a két ékszert az ökleim közé szorítottam, majd egy varázslatot mormoltam.
Összekapcsolódtunk. Így mind a ketten tudunk erőt meríteni egymásból, nekem pedig erre szükségem is lesz.
- Így már működni fog! - adtam oda neki az órámat, a láncát pedig a zakóm zsebébe raktam.

→ Sophie & Klaus & Caroline & Anne;

[You must be registered and logged in to see this image.]

Sophie aranyos lánynak tűnik. Szívesen barátkoznék vele, de komolyabb beszélgetésünk most nem igazán lesz úgy érzem, mert Klaus imádott vámpírja Caroline kíséretében hirtelen becsatlakozik a társaságunkba. Végre nem egyedül vagyok! Azt mondjuk nem tudom, hogy Klaus mivel beszélte rá a szőkeséget, hogy legyen a párja, ezért egy „ezt meg hogyan érted el?” nézést intézek Klaus felé. A bókjait mindig is imádtam, főleg azért, mert amilyen akcentusa van, annál különlegesebb dicséretnek érzem.
- Köszönöm szépen – válaszolom mosolyogva, miközben végignézek Caroline-on is. Arcán kissé látszik a meglepettség húga jelenléte miatt. Lehet, hogy nem csak nálunk vannak testvéri problémák? Bár, ők legalább beszélnek, Lilian viszont nem törődik velem, de nem is érdekel már. Nekem tovább kell lépnem.
- Car, milyen csinos vagy – mondom mosolyogva, de elméletben megjegyzem, hogy én mennyivel jobban nézek ki. Szerintem a ruhám is jobban sikerült, de nem vagyok bunkó típus, ezért nem mutatom ki a gondolataimat.
- Ajjaj, Klaus, kezdem úgy érezni, hogy talán egy testvéri veszekedésbe csöppentünk. Van kedved táncolni velem, amíg megbeszélik a dolgokat? – érdeklődök, mert én nem akarok szemtanúja lenni egy testvéri viszálynak.

Nicole. Hmm, szép és jól csengő boszorkány név, valamint nagyon is illik a lányhoz.
Miután átkarolt a szél körülöttünk feltámadt, s a falevelek a levegőbe emelkedtek az alájuk csapó szellőnek köszönhetően. Így már biztos tudja, hogy mi vagyok, habár a lány pillantásai után mégsem vagyok biztos ebben. Lehetséges, hogy egy kezdő boszorkány, vagy esetleg még nem igazán tudja a varázslás fortélyait.
- Rendben. - kacagtam egy kicsit a hölgyön, nem hiszem el, hogy nem jött még rá. Akkor segítsünk egy kicsit neki.
Mivel ma egy darabig úriember leszek, ezért az előttünk elterülő sárgás falevelekből, mondhatni szőnyeget terítettem elé, amit, mint egy királynő lépkedhetett.
- Remélem így már tisztában vagy mindennel! - kacsintok a lány felé, s tovább sétálunk az emberek között.
- Még most kezdted a varázslást? - kérdeztem rá kedvesen, s megálltunk a színpadtól kellő távolságra, ahol egymást is, illetve a koncertet adó diákokat is tökéletesen halljuk.
Szívesen tanítanám őt, mert nekem is szükségem van némi gyakorlásra, ez pedig jó alkalom lenne. Valamint szükségem van egy természetfeletti szövetségére is. Nem lehet semmit a véletlenre bízni, muszáj mindig előre gondolkozni, ezt pedig én most teszem. És igen, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy megint az estén agyalok, és azzal kapcsolatban teszek óvintézkedéseket.

Épp csak most mélyültünk el a vitánkban, de egy újabb személlyel bővült a kis "csoportunk". Damon. Egyből egy kedves mosollyal jutalmaztam őt, és meglepettségemre egyből odasétált mellém és egy lágy csókot lehelt ajkaimra. Végigsimítottam karján, és csillogó, szerelmes tekintettel pillantottam fel rá. Alapból úgy volt megbeszélve, hogy itt fogjuk nyilvánosságra hozni a kapcsolatunkat. És így is lett.
Időközben Matt is megjelent. Matt Donovan.. istenem, de rég láttam őt. Mindig el fog a keserűség, amikor megjelenik valahol. Ilyenkor eszembe jut a mi titkunk, amiről senkinek sincs semmi sejtése. Mert, ha kiderül.. Nem.. ez nem derülhet ki. Viselkedésén meglepődtem, majdnem leszakadt az állam. Mi van? Ezt nekem célozta? Képzelődök, vagy esetleg kancsal, és másnak címezte? Ráncokba szaladt a homlokom, és úgy éreztem, mintha a ruha egyre csak szűkülne. Alig kapok levegőt, és melegebb is lett jóval idekint. Nem tudom, hogy ez tényleg így van-e, vagy az idegesség az okozója.
- Legalább az én ruhámat nem Miss Őfelségétől kaptam. - vágtam vissza. Annyira meg voltam sértve, hogy nem gondolkoztam, mielőtt cselekedtem. Nem akartam ezt mondani Matt-nek, de.. mi volt ez az egész az előbb? De visszatérve a beszólásomra, nem másokat kéne ócsárolnia, mikor nyilvánvaló, hogy egy pincér állással nem tud egy ilyen szmokingot venni. Kölcsönzőbe pedig tudtommal nem lehet ilyet kapni. Ami leginkább meglepett, hogy ő és Rebekah. De ez teljesen más ügy. Visszafordultam Damon és Elijah felé. Eszembe jutott, hogy alig pár hónappal ezelőtt Elijah és én.. Gyorsan elhesegettem a gondolatot, és próbáltam valami másra koncentrálni. Például a zenére. De Elijah kérdésétől szinte a vér is megdermedt az ereimben. Főleg a hangjlestétől.
- Stefan, bizonyára csak késik. - feleltem Damon előtt, és egy sokatmondó pillantást vetettem Elijah-ra. Balhék halmozódnak az újabb balhékra. Komolyan? Sosem lehet egy normális bálom?

Kira & Ian

[You must be registered and logged in to see this image.]

Látszik a meglepettség Kiran. Biztos nem ilyen reakciót várt tőlem, de ezt a hatást szándékoztam elérni. A mai napját viszont nem igazán akarom elcseszni azzal, hogy a mérgéből veszek. Kivételesen úgy érzem, hogy jobb lesz hagynom a mai nap, hogy félig meddig emberi életet éljek. Kira napja ez a mai, hiszen esélyes a koronára.
- Nem ma akarom a mérgedet, amit egyébként tűvel fogok kiszívni belőled… - válaszolom úgy, mintha ez csak egy megjegyzés vagy egy lábjegyzet lenne.
- Ma kivételesen próbálom kizárni, hogy mennyi vámpír, vérfarkas és hibrid van itt, mert nem akarom elrontani a napodat. Elvégre bármikor kiderülhet, hogy te nyertél… - nyögdösöm ki magamból a szavakat, melyek hatalmas erőfeszítést jelentenek számomra. Nem szoktam törődni az emberekkel, Kirara viszont szükségem van, hogy tudjam majd használni a mérgét.
- Amúgy, mit akarsz csinálni? Nézzük meg az előadást, vagy kíváncsi vagy a tánctudásomra? – kérdezem egy kis mosollyal az arcomon. Nem is tudja még, hogy mennyire tudok táncolni. Igen, azt is megtanultam, mert a vámpírok gyakran mennek el bálokra, ahol könnyű lecsapni rájuk.

Lockwood polgármester asszony beszédén túl vagyunk. Remélem nem csak én vagyok az, aki nem igazán bírja ezeket a beszédeket, egyszerűen nem bírom elviselni azt a sok sületlenséget, amit ilyenkor összehordanak. Az átlagembereket egyszerűen hülyének nézik, azért szerintem a várost nem így kellene beállítani, habár ha ők beveszik, hogy itt minden tökéletes, akkor legyen. Lehetséges, hogy valamit mégis jól csinálnak.
Végre elkezdhettem élvezni a napot. Igaz egyedül nem a legjobb, de hátha találok valakit, vagy esetleg Katherine hamarabb eljön, - habár ezt kétlem, ő a nagy belépőket szereti, ahhoz meg késni kell.
Ahogy én is, az emberek is programokat keresnek, ahol szórakozni tudnak. Mióta itt vagyok a városban ennyi embert még nem láttam pedig az összes eddigi bálon ott voltam.
Miközben sétáltam kiszúrtam egy meglehetősen csinos hölgyet, de szemeim mégis azért akadtak meg rajta, mert ő is egy természetfeletti, méghozzá boszorkány. Meglepő, mert nem gondoltam volna, hogy Bonnie-n, Ien-en és rajtam kívül van itt még a természet csatlósai közül valaki.
Lassan elindultam felé, s mikor odaértem megszólítottam.
- Remélem csatlakozhatok kegyedhez. - mosolyogtam rá, miközben mélyen szemeibe néztem. Egy óvatos bólintással felelt kijelentésemre.
Mivel láttam szemeiben, hogy még nincs tisztában azzal, hogy én is boszorkány vagyok, ezért kezem nyújtottam neki, ő pedig belém karolt.
- Egyébként, Zachary vagyok! - mondtam gyanús mosollyal az arcomon, majd úgy haladtunk tovább előre.

Caroline & Anne & Sophie

- Azonnal hozok valami frissítőt - mosolygok biztatón Carolinera, mert jelenleg elég elveszettnek tűnik. Ami azt illeti, elég furcsa is őt így látni, hiszen a legtöbb hasonló helyzetben annyira talpraesett, kemény és túlontúl őszinte, de éles nyelvétől inkább másnak lehet félnivalója. Most viszont ő az, aki megszeppenve pislog Mattre, illetve a Damon-Elena párosra - akikről ezek szerint még ő sem tudott. Ami még különösebb, hisz ők barátnők. Nem vagyok benne biztos, hogy okos dolog lenne őt itt hagyni most ebben a társaságban, ezért bár már indulnék, mégis visszalépek.
- Szeretnél te is velem tartani, szétnézni? A színdarab is most kezdődik. Vagy maradnál inkább? - Nem tudhatom, az én társaságomra vágyink inkább, vagy a többiekére. De mivel a felvonulás is hamarosan elkezdődik, nem lenne jó szem elől tévesztenünk most egymást. A döntés az övé, én vele vagy nélküle, de elindulok az italokért. Hosszú még a nap, és ha nem is friss, íncsiklandó vérrel, de valamivel fel kell töltenem magamat. Alig teszek pár lépést, egy ismerősbe botlok. Egy újabb kedves kis szőkeségembe, aki szintén a mai verseny egyik hercegnője.
- Anne, drágám, elbűvölő vagy - üdvözlöm a lányt. Őszintén? Igen, kicsit büszke vagyok, hogy épp mind az én lányaim lettek a döntősök: Caroline, a húgom, és két hibridem.
- Hello. Klaus Mikaelson - mutatkozom be a beszélgetőpartnerének is, akiről épp fél füllel elcsíptem, hogy Caroline rokona, ha minden igaz.

→ Sophie & Anne;

[You must be registered and logged in to see this image.]

Komolyan, mi ez az egész? Senki sem veszi észre, hogy én is itt vagyok? Kezdem unni ezt az egészet…
Mielőtt viszont kitörne az önsajnálati dührohamom, ez egy lány jön oda hozzám lelkesen. A ruhámat dicséri, ami miatt kissé zavarba jövök. Nem hittem volna, hogy ilyen jó ruhát készíttettem az eseményre. Az előbb még attól féltem, hogy nem lett jó, de most. Most már teljesen megnyugodtam. Neve hallatán kissé meglepődök. Forbes? Úgy, mint Caroline? Talán a húga? Nem is tudtam, hogy van neki.
- Köszönöm szépen, már aggódtam, hogy nem sikerült elég jól – válaszolom kijelentésére a ruhámról, közben végig a szokásos hatalmas mosoly került az arcomra.
- Anne Gibson. És igen, én is jelölt vagyok, csak remélem, hogy van esélyem… - mondom még mindig mosolyogva.
- Te Caroline rokona vagy? A nevedből arra következtetnék… - folytatom, miközben félig az említett jelölt felé biccentek.

Caroline & Elena & Rebekah & Damon & Matt

A kis négyesünk hirtelen egész csapattá növi ki magát. Előbb Rebekah csatlakozik hozzánk, hogy megörvendeztessenek a hölgyek minket egy szócsatával olyan kifinomult, mégis gyilkos módon, ahogy csak a nők tudnak csipkelődni. Aztán megérkeznek a lovagjaik is, hogy beleüssék az orrukat, és megmentsék imádottjaik becsületét. Mily' drámai!
- Rebekah, drágám, légy egy kicsit kedvesebb! Ez a szép kis kompánia már így is épp elég figyelemfelkeltő - mondom kissé megrovón, miközben széttárom a karomat jelezve, hogy páran már így is felénk fordultak. Mintha nem lenne más érdkesebb látnivaló a már rendesen benépesülő téren! Aztán Elena visszavágására már én is felvonom a szemöldökömet. Nem mintha bármivel is anyánk védelmére akarnék kelni. Ez kezd egyre izgalmasabb lenni. Mintha csak a piacon lennénk. Damon és Matt csatlakozása pedig csak még szórakoztatóbbá teszi az eseményeket. Kezdünk hasonlítani valami nevetséges szappanoperához. Igazad volt, húgom, erről tényleg kár lett volna lemaradni. Küldök egy sokat mondó pillantást Bekah felé. Igazán sajnálatos lett volna, ha csak a holnapi pletykaáradatból tudom meg például, hogy Damon és Elena már nyilvánosan is egymást falják. Hazugság lenne azt mondanom, hogy nem lepett meg a kis rögtönzött jelenetük, de inkább szórakozott vagyok, mint meglepett.
- Nagyszerű! Már csak Stefan hiányzik - jelentem elragadtatott mosollyal. - Kíváncsi lennék, vajon őt is ilyen nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadjátok majd? - Valóban szeretném látni az arcát, amikor ezek ketten előállnak. Talán még sikerül azt is elcsípnem a nap folyamán. Hacsak nincsenek már túl a színvalláson.
Kezet fogok az érkező Matt-tel, és bár az ő belépője csak tovább növeli az izgalmat és újabb alapot ad a szórakozásomnak, mégis egyelőre kissé gyanakodva méregetem. Az én segítségemnek hála állhat most itt köztünk, és nincs már pár napja két méterrel a föld alatt. Várható is volt, hogy a húgom mellett lesz, de ettől még éberen figyelek, aztán remélem, nem kell megbánnom a közreműködésemet az élete megmentésében.
- Hánykor is kezdődik ez a felvonulás? - kérdezem szórakozottan, miközben körbemutatok a levegőben az ujjammal demonstrálásként. A kérdés leginkább Bekahnak és Caroline-nak szól, hisz ők itt ma a főszereplők. Mivel az utóbbinak ma én leszek a kísérője, nem árt tudnom, mikor indulunk. Az érdekes még az, hogy e két gyönyörű hölgyemmel épp két hibridem "lép majd ringbe", bár ezt a tényt is csupán pár órája tudtam meg. Lehetne ez még ennél is szórakoztatóbb?
- Esetleg kérsz te is valamit inni addig, kedvesem? - ez azonban már csak Caroline felé hangzik el, miközben féloldalasan Matt mellé lépek. Ami engem illet, én már megszomjaztam.

Városalapítók Napja, avagy a becsomagolt rossz emlékek doboza. Aztán ott van a szépségverseny is, amit - mondanom sem kell, hogy - Bekah fog megnyerni. Vicces, hogy tavaly én voltam a király, habár akkoriban még nem tudtam, hogy a párom egy királynőnek öltözött boszorka. Látod? Csupa rossz emlék. Olyan, amitől hányingerem lesz, pontosabban csak lenne, ha Bekah tündöklése nem feledtette volna el velem a múltam. Végtére is a jelenben vagyunk, és ezúttal a párom egy földre szállt angyal. Szóval nem panaszkodhatok, mellesleg már egy ideje fel is hagytam az önsajnálattal, mert rájöttem, hogy mennyi szép dolog van és mindig is volt körülöttem.
Messziről hallottam az összegyűlt társaság között elhangzó mondatokat, s habár legtöbbjük csak úgy elsuhant a fülem mögött, az Elena által kimondott, felháborító rágalmak arra késztettek, hogy habozás nélkül, azonnal közbelépjek. Bekah az életemet, én pedig a nyugalmát fogom megmenteni. Mégis hogy jön Elena ahhoz, hogy ítélkezzen fölötte? Kettejük közül nem Bekah volt az, aki önző módon elcsábított két testvért - habár az idősebbiket akár le is szúrhatta volna -, s azóta is az ujjai köré csavarva őket, játszadozik velük. Máskülönben, iszonyúan ronda a ruha, amit visel.
- Tavalyi évjárat? - Biccentettem Elena felé gúnyosan, végigmérve a ruháját, miközben kissé arrébb tessékelve Damon-t, Bekah elé álltam, kezéért nyúltam, majd lágy csókot nyomtam arra. - Miss Mikaelson, gyönyörű vagy, mint mindig - pillantottam rá talányos tekintettel, majd Klaus felé fordultam, és kezet nyújtottam neki. Úgy tartják ez formaság, de én jobb szeretném kibontakozó szimpátiának nevezni.
- Tudtommal a vesztesek nem vehetnek részt az eseményen - szúrós tekintetem ismét Elena szánalmas arcára szegeződött. Vakon hittem neki, és csak azért, hogy védjem, ok nélkül gyűlölni kezdtem a vámpírokat. Voltaképpen most is gyűlölöm őket ... pontosabban kettőt a jelenlévők közül, de miután én is ilyenné - nevezhetjük halhatatlannak is - váltam, rájöttem, hogy ki is volt az, akit az ellenségemnek kellett volna nevezzek annak idején. Persze, most mondhatod, hogy ismét sajnáltatom magam, de várd ki a végét. Szóval, az ostobák végig azt hitték, hogy valamiféle tartalék vagyok, egy beugrófiú, akit majd kedvükre mozgathatnak, s lehet, hogy részben az voltam, de süket ... az soha. Láttam és hallottam mindent, ami most a hasznomra lehet. S a kijelentés, amit az imént intéztem Elena felé, teljes mértékben igaz. A főszervező is úgy vélte, hogy jobb, ha a kiesett lányok nem vesznek részt - még nézőként sem - a bálon, mert ki tudja, valamelyikük talán annyira irigy, hogy még valami bajt okozna. Együttműködő és roppant tettre kész ember, így nem is kérdéses, hogy mi lett a végleges döntés.
- Bekah, hozhatok valamit inni? - Léptem közelebb, s ekkorra tekintetembe újra visszaköltözött a tisztaság és a melegség. Utóbbi furcsa mód egyre intenzívebb, mintha az egész testem lángolna a lány közelében. Azonban, ha Elenáról, vagy a többi álszentről van szó, a düh, amit érzek, akaratom ellenére is előtör belőlem. Röstellem is, hogy hozzám nem méltó gonoszsággal indítottam a mai estét, de érte tettem, nem magamért.

Nem is jutott időnk, hogy körbenézhessünk, máris körénk gyülekezett pár ismerős arc. Szerencsére jó a mimikám, és nem mutattam ki, hogy mennyire ledermesztő volt, hogy Caroline-t látom itt, Klaus-szal. Úgy gondoltam, most nem csinálok fesztivált. Elvégre testvérek, illetve ezt a „jónak” induló napot sem szeretném tönkretenni. Úgy tettem, mintha kérdését nem hallottam volna meg, és Caroline felé fordítottam a fejemet. Egy barátságos mosolyt küldtem feléje, de az egyből elhervadt mikor egy ismerős hangra lettem figyelmes. Hogy fogná már be..
Rebekah. Az ember azt hinné, hogy végre megszabadult Katherine-től, és újra szép lesz az élet. De nem itt van a drágalátos Rebekah. Nem is merek belegondolni, hogy ők ketten mire képesek.
- Nem unod még? – feleltem ennyit, és próbáltam nem leleplezni a fájdalmat. Igen, rosszul esett, hogy idén nem kerültem be a legjobb ötbe. Tavaly benne voltam, talán akkor is azért, mert elvesztettem a szüleimet, de alapjában véve nem kerültem volna be? Nem tudom, de fáj. Főleg, ha az orrod alá dörgölik.
Végig néztem a ruháján, de tekintetem leginkább a haján akadt meg. Olyan, mintha egy puli kutya fészkelne ott. Borzasztó. Miért ő került be, s nem én? Miben különbözik tőlem?!
- Köszönöm szépen az együttérzést. – hangomban csengett a gúny. – Nem látom a párodat. Ilyen hamar lecserélt, vagy az utolsó percben igézel magadnak valakit? – szaladt fel kérdőn a szemöldököm, és már most felment bennem a pumpa. Ennyit a jó napról.
- Ez kedves tőled Care. Legalább az anyukád megtanított a modorra. Tudod, másoknak ez nem adódott meg.. – hangom egyre halkabb lett, és egy lesújtó pillantást vetettem Rebekah-ra. Gyűlölöm őt, hogy lehet valakit ennyire utálni?

Kira & Ian

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem kapom fel a vizet, de mi az, hogy kifinomult? Egyszerűen ma csak jó kedvemben kapott el, és ha szerencséje van, akkor egész nap ilyen leszek, ami persze hatalmas csoda lenne.
Ezt szeretem Kiraban, hogy ő nem az a szende, félénk típus. Nagyon bevállalós, és már ajánlotta is magát, hogy beválthatom rajta bármikor a tartozását. Nem is tudja még, hogy most nem arra gondoltam, hogy megdöngetem. Szükségem van tőle valamire. Nem is akármire, vérfarkasméreg kell. Kirabol pedig úgy gondoltam, hogy simán tudok majd szerezni, ám mielőtt még feltehetném neki ezt a furcsa kérdést, ő érdeklődik, miszerint érzek e rajta valami furcsát. Mikor megláttam, még nem tűnt föl, de az autóban kezdtem sejteni, hogy csatlósa lett az őshibridnek. Nem fogom leszedni a fejét, mert valamennyire bírom a csajt, ami tőlem hatalmas szó. Ráadásul minél tovább él, annál több vérfarkasmérget tudok szerezni tőle..
- Ha arra gondolsz, hogy egy talpnyaló kis semmit érő hibridszolga lettél, akkor igen. Már az autóban sejtettem, de szerencséd van. Jó napomban találtál, ami, mint te is tudod nagy szó.. – mondom vállat vonva. Jobb lesz most rögtön közölni vele azt is, hogy mit kérek ezért a napért cserébe.
- Ami pedig a tartozást illeti, nem hiszem, hogy ugyanarra gondoltunk. Szükségem van tőled valamire. A vérfarkasmérgedre. Tudod, hogy milyen vadász vagyok, tehát remélem, nem fogsz nemet mondani.. – fejezem be komolyan. Ha nem ad a mérgéből, esküszöm, hogy erőszakkal szedem ki belőle. Tanulmányozni akarom, emellett tökéletes egy csomó vámpír megöléséhez, elvégre, nem hiszem, hogy az ősihibrid csak úgy osztogatja a vérét..

→ Everyone & Anne;

[You must be registered and logged in to see this image.]

El sem hiszem, hogy sikerült bekerülnöm az öt legjobb közé a szépségversenyen. Ez az egész biztos csak egy álom! Anya nagyon boldog lenne most, már az első együtt nézett szépségversenyen megbeszéltük, hogy ha lesz rá alkalmam, akkor benevezek. Akkor még hét vagy nyolc éves lehettem. Hihetetlen, hogy mennyi minden történt velem azóta. Talán itt, Mystic Fallsban teljesülhet ez az álmom is, a szépségverseny. Nekem csak az fontos, hogy jól érezzem magam. Nem érdekel, hogy Kol mit gondol rólam. Megbántott, nagyon, és én mostantól nem fogok senkinek sem könnyen megbocsájtani. Nem, már nem! Nem akarok örökké a régi énemhez ragaszkodni. Muszáj megváltoznom, különben nem tudok könnyen élni a vámpírok és társaik világában. Ott erősnek kell lennem! Ezt akarom elérni azzal, is, hogy a szépségversenyen nyerek. Igen, én akarok nyerni, már egész kicsi korom óta! Megérdemelném. Egy baj van már csak. Nem tudom, hogy mi történt a kísérőmmel, legrosszabb esetben megkérem a legjobb barátomat, hogy ugorjon be párnak hozzám a táncnál és a felvonuláson. Otthon úgyis mindent vele gyakoroltam, tehát teljesen képben van. Most viszont itt állok a főtér mellett teljesen egyedül, a 19. századot idéző ruhámban. Halványkék, és gyönyörű. Imádom a kéket, olyan tiszta szín a szememben. Egy festő számára szinte minden szín teljesen más mondanivalót hordoz. De hé! Mit fogok én itt csinálni a felvonulásig tök egyedül?