A szívének egyenletes dobogása lenyugtatott engem, és még magam is elálmosodtam egy kicsit. Reméltem, hogy nyugton fogok aludni és holnapra már friss és üde leszek. Egy erős kávé amúgy is mindent meg szokott oldani. Amikor ismét felhozta a gyerek témát, megráztam a fejemet és felpillantottam rá, egy kicsit elhúzódva tőle. - Tisztában vagyok ezzel Jace - néztem rá komolyan - Én amúgy sem szeretnék gyereket, nem vagyok egy anyatípus és nem szeretném kitenni a gyermekemet a mai világ veszélyeire - fejeztem be a mondatomat, s azután csak a vállára hajtottam a fejemet. - De erről még túl korai beszélni - dünnyögtem és mélyen beszívtam kellemes illatát. Imádtam a férfi kölnit. Ha valaha is lenne egy gyerekem, és ha történne vele valami baj.. Nem! Soha nem lesz belőlem anya, mert az azzal jár, hogy akár aktiválhatja is a géneket. De még ha csak ennyi lenne, akkor elgondolkoznék rajta, de nem. Annyi természetfeletti él ebben a világban, már nem csak az utcák veszélyesek, hanem az ember tulajdon háza is. Az ötletén elmosolyodtam, és felemelve a fejemet egy gyors csókot nyomtam ajkára. - Nagyon jól hangzik. Hamarosan mehetnénk aludni, mert már egy hulla vagyok, holnapra pedig kell az erő - mondtam, miközben apró köröket rajzoltam a hasára.
Az egés este csúcspontja az volt, mikor végre leléptünk, ismerem már annyir Hézi-t, hogy tudjam nagyon nem volt számára jó, hogy mindenki egyszerre akarta megismerni, és azok a kérdések, amikkel bombázták, hát nem csak őt hozták ki a sodrából, hanem engem is... Nem csodálom, hogy meglépett és elment a mosdóba, én is úgy tettem volna a helyében. Még hogy mik a terveink, és tervezünk-e gyereket? Bakker azért nem vagyunk már együtt évek óta, és amúgy sem lehetne gyerekünk, hisz... Én vámpír vagyok, és nem vagyok képes a gyereknemzésre, ráadásul, szerintem Hézi sem akarna gyereket egyelőre... Bár talán egyszer vágyni fog az anyaságra, de én nem adhatom meg neki, akkor mi lesz? egyszer muszáj lesz elengednem, de még korai ebbe belegondolni, és örülök annak, hogy az enyém, minden egyes pillanatát ki akarom élvezni. Majd mikor megérkezünk, felkapom az ölembe és beviszem a lakásba. Majd mikor kicsit magára hagytam, akkor öntött magának innivalót, és mikor leültem a kanapéra, akkor ő is odajött és fejét a mellkasomra tette, és pedig elkezdtem játszani a hajával. - Hát nem csodálom, csodáltam, hogy nem estél össze a fáradtságtól édes... - Mondom neki mosollyal az arcomon, és tényleg igaz, még pont időben vettem észre, hogy fáradt, és nem akartam, hogy annyira lefáradjon, hogy... Teljesen mindegy, mert mindenképpen cipeltem volna a karjaimba.. Na teljesen mindegy. Majd még át is karolt, és én is őt... - Hát kedvesek az biztos, de néha sok is belőlük,főleg azok a kérdések... Szar belegondolni, hogy ha gyereket szeretnél, akkor nem tudom neked megadni... - Sóhajtok egyet, és lehet hogy épp most rontottam el a hangulatot, de tényleg szar belegondolni, hogy talán nem adhatok meg mindent neki, amire vágyhat... De nem szomorkodhatok, hisz nincs miért, most örülnöm kell annak, hogy itt van velem végre annyi hét után. - Nem volt annyira pocsék, mint amilyenre számítottam, de szívesebben töltöttem volna veled az estémet kettesben... - egy pillanatra abbahagyom a játékot a hajával és rácsapok a vállara, mert egy -utálatos vérszívó, ami nem egy vámpír - szúnyog rászállt a vállamra. Majd folytatom a játékot, és nyomok egy puszit a homlokára... - Mit szólnál ahhoz, ha holnap elmennék egyet túrázni? - ajánlom fel neki, és igen... egy túra jól esne, bár remélem nem fog bealudni a mellkasomon, mert nem biztos, hogy betudom vinni a szobába anélkül, hogy felébresszem. Úgyis szólni fog, ha annyira fáradt lesz, hogy aludni akarjon, bár az első alkalommal, amikor vele akartam aludni, akkor lelépett és olyan történt, amit sose akartam volna... Remélem a történelem nem ismétli meg önmagát.
A buliról megoszlott a véleményem. Tetszett is meg nem is. A hangulat jó volt, csupán egy probléma volt. Úgy éreztem magam, mint egy kirakatbábú, mindenki meg akart ismerni, rengeteg embernek kellett bemutatkoznom és mindenki ugyanazt kérdezte. Mennyi ideje vagyunk együtt, hol ismertük meg a másikat és mik a tervek a jövőre nézve. Valaki még a gyerekvállalást is szóba hozta, s az volt az a pillanat, amikor is betelt nálam az a bizonyos pohár. Muszáj volt kimennem a mosdóba, egy kicsit lecsillapítani magamat. Nem szerettem előre tervezni a dolgokat, a mának élek. Carpe Diem, ahogy mondani szokás. Így tehát érthető volt a kiakadásom e témával kapcsolatban. Szerencsére sokat sétáltunk, beszélgettünk. A kertben töltöttünk rengeteg időt, ahol is nem találtak ránk a kíváncsiskodók. Ez a pontja az estének fantasztikus volt, de még nekem is megártott. Több órát kocsikáztam ma, és a végére már elfáradtam. Szerencsére Jace ezt hamar észrevette és hazajöttünk. *** Már a kocsiban levettem magamról a magassarkút, nem kellett attól tartanom, hogy koszos lesz a lábam, mivel teljes királyi pompában - értsd Jace karjaiban - lettem felvéve a lakásba. Miután magamra hagyott, öntöttem magamnak egy pohár jeges vizet, majd helyet foglaltam mellette. - Igen, jól. Igaz, egy kicsit elfáradtam - dőltem a mellkasára, majd kezemmel átkaroltam őt. - De örültem, hogy megismerhettem a munkatársaidat. Mind nagyon.... kedvesek voltak - egy kis ideig gondolkoztam a megfelelő szón, majd végül is a kedvesnél maradtam. - És te élvezted az estét? - nem emeltem fel a fejemet, hogy a szemeibe nézhessek, sokkal kényelmesebb volt így a mellkasán.
Baromira nem volt kedvem elmenni erre a meglepi bulira, de ha már így alakultak a dolgok, akkor elmentünk... Nem is tudom, hogy miért próbáltam magam győzködni, hogy tetszeni fog a dolog, mert nem tetszett, de nem akartam, hogy az embereim szomorúak legyenek, és csak azért mentem bele mindenbe... Legszívesebben maradtam volna otthon Hazel-lel, mert nagyon régen láttam már, és szerettem volna kettesben tölteni az estét, nem pedig egy zsúfolt helyen nyomorogni csomó ember közt, de végül is jól éreztem magam, mert tudtam kicsit Hézi-vel is lenni, és táncoltunk egy csomót, látszott rajta, hogy nagyon jól érezte magát, és szerencsére nem is rúgott be, nem volt részeg... Igazából ő nem is akart hazajönni, de én már nem bírtam tovább, hisz nem az embereimmel akartam lenni, hanem Hézi-vel, kettesben... Nagy nehezen ~felkaptam az ölembe, és így cipeltem~ elvittem a kocsimhoz, majd bedobtam az anyósülésre, és haza mentünk... Mikor megérkeztünk, már bőven elmúlt éjfél, de nem voltam fáradt, és minden bizonnyal ő sem... Hát kinyitottam az kocsiajtaját, majd mikor kiszállt belőle megcsókoltam, és felkaptam az ölembe, megint... De ne is érdekelt, így gyorsabban bejutottunk a házba, hisz vámpírgyorsasággal az ajtó előtt teremtem azonnal, majd kinyitottam, és a lábammal vágtam be... - Végre itthon vagyunk, kettesben. - Jelentem ki egyszerűen, és még mielőtt bármit is mondhatott volna, újra megcsókoltam, miközben elvittem a bőrkanapéhoz, majd a kanapé előtt letettem, és gyorsan lehúztam magamról az inget, nyakkendőt, nadrágot, majd besuhantam a szobámba és felvettem egy szabadidőnadrágot, és ismét Hézi előtt teremtem... Lehuppantam a kanapéra, és megpaskoltam a mellettem lévő helyet a kanapén, ezzel jelezve, hogy üljön le, majd mikor megteszi, akkor felé fordulok, és kérdezek tőle... - Jól érezted magad? Jól szórakoztál? - Kérdezem tőle mosolyogva, majd kicsit közelebb húzom magamhoz, és átölelem, miközben elkezdek játszani az egyik barna tincsével és mosolygok rá folyamatosan... Remélem nem fog bealudni a mellkasomon, mert akkor egész este így maradok anélkül, hogy megmozdulnék... Vajon mit fogunk holnap, vagyis mit fogunk ma csinálni?
Most először hallottam őt így beszélni ilyen hangnemben. Eddig sosem emelte fel a hangját, persze nem üvöltözött, de azért mégis meglepett. Igazából nekem kéne kiakadnom ebben a helyzetben, nem pedig neki, hisz elég ruhám volt, nem kértem tőle egy teljesen új ruhatárat. Miért nem képes felfogni azt, hogy ez mennyire kényelmetlenül érint engem? Mindegy.. Túl kell ezen lépnem, mert ha nem, akkor az egész esténkre rá fogja nyomni ezt a bélyeget. Ezért mentem oda hozzá, és tettem a szívére a kezemet. Nem akartam veszekedni. Az iránta érzett érzelmeimet képtelen voltam még szavakba önteni, s nagyon reméltem hogy ez a kis gesztus elég lesz neki.. egyelőre. - Ne duzzogj, még a végén azt hiszik a buliban, én készítelek ki ennyire - kacsintottam rá és elkezdtem kifelé sétálni. Hirtelen előttem teremt, meggátolva az utamat, én pedig hirtelen hátraléptem, majdnem a földre esve. Muszáj ezt csinálnia? A frászt hozza rám, miért nem tud úgy közlekedni, mint egy normális ember? Esküszöm egyszer pont ezért fogok kapni egy szívinfarktust. Visszacsókoltam, és közelebb léptem hozzá, hogy a testem az övéhez simuljon. Nem érdekelt a rúzsom, úgyis helyre tudom hozni, de azért kíváncsi leszek, hogy Jace hogyan fog kinézni. Belenyögtem a csókba és szomorúan vettem le róla kezeimet, mikor abbahagyta. - Persze, mindjárt, csak először hadd igazítsam meg a rúzsomat - sétáltam a tükörhöz és letöröltem azt, ami elkenődött, majd újra kifestettem a számat. - Most már készen állok - karoltam belé és a kijárat felé kezdtünk el sétálni.
Érzem előre, hogy ebből az egészből veszekedés lesz, mert m csak meglepetések sorát tartogatom neki, és mint tudjuk Hazel nem szereti a meglepetéseket, sőt kifejezetten utálja. Nem tehetek róla, hogy szerveztek neki egy bált, az én kezem benne se volt, mondhatni én is vagy 2 napja tudom csak ezt a dolgot és ha azt hiszi, hogy tudtam, akkor téved... Bár jobb lesz, ha hozzászokik a helyzethez, mert nem ez volt az első, és egyben az utolsó meglepetés... Sajnos én pedig az évek során hozzászoktam ahhoz, hogy elhalmozzam a csajaimat ajándékokkal, mert mindegyik elvárta. Sose jelentett gondot megszerezni azt, amit a szemük kívánt, de Hazel teljesen más tészta, ő nem igényli ezt, és próbálok leszokni erről a "szokásról" de egyszerűen nehéz... Aztán mikor elmondom, hogy mi okból kell kiöltözni,ős elfordul és tesz néhány lépést... - Hazel... nem tehetek róla, hogy ők szervezték... Én is csak két napja tudom, de ha ennyire nem tetszik, akkor nem megyünk el... - Felelem, majd sóhajtok egyet a köztünk lévő távolság, és a csalódottság miatt.. Nem akarom cserben hagyni az embereimet, de ha Hazel arra kér, akkor megteszem, nehéz szívvel, de megteszem... Bár sokkal jobban örülnék annak, ha mégis velem tartana. mellékesen az embereim csak azért szervezik, mert egész nap szinte róla beszélek nekik, és érdekli őket, hogy ki az a lány, aki ennyire elvarázsolt, és ezt most közölnöm kéne vele is... - Azért akarják ezt az estét,mert ha bemegyek dolgozni, akkor mindig rólad beszélek nekik... Kíváncsiak ki az a lány, aki ellopta a szívem. - Jegyzem meg, mintha csak mellékes kis jelentéktelen információ lenne, ami kicsit sem fontos... - Cica azt sem tudtam, hogy jössz... Ma akartam nekik szólni, hogy hanyagolják az egészet, mert nem vagy NO-ban velem, de Jack biztos meglátot minket az egyetemnél... Hidd el: NEM TEHETEk semmiről. - Tátogóm el neki az utolsó részt. Hát tényleg nem tehetek róla, hogy megláttak minket, és ezért mégis megtartják ma este a bált nekünk... Ajj már, ez annyira idegesítő néha, hogy jót akarnak nekem, és mégis inkább csak rontanak a helyzeten... Aztán rám néz azzal a két csodálatos barna szemével,és... odajött megölelni. Tehát ő is azon van, hogy ez a hétvége ne úgy végződjön, mint az előző, hisz az... Azután nem találkoztunk hetekig, amik éveknek tűnnek már... Majd rárakoma szemfedőt, és mikor megszólal hangosan felnevetek. - Nem olvastál te túl sok Szürke ötven árnyalatát cica? - Be kell vallanom én is beleolvastam abba a valamibe, de... Régen nem így csináltuk, csak egyszerűen és semmi ilyen vad extra dolog, igaz évek során és is fejlődtem és a technikám is változott, de ez most mellékes, a lényeg az az, hogy ez a nagy meglepi után ne hagyjon faképnél, már előre félek, hogy mi lesz... Aztán bevittem az ő új szekrényébe, ahol válogathat magának ruhákat... Tudom kicsit túlzásba estem, de hát rá nem pazarolom a pénzemet. Aztán a csók fura volt... Nem viszonozta, és ez feltűnt... Olyan volt mint egy darab fa, ami semmit sem csinál... Mikor megszakítottam ~mert semmi értelme nem volt folytatni~, akkor szomorúan rápillantottam, majd magára hagytam, hogy tudjon választani a ruhák közül, majd áthaladok az én szekrényemhez.. Nem aggódom túl a dolgokat, hisz csak egy fekete inget, fehér öltöny, és egy piros nyakkendőt vettem fel. Igaz nem az én stílusom, de néha ez nem számít. Aztán belépett a szobába és majd leesett az állam. Csodálatosan állt rajta az a fehér ruha, és mondhatni összeöltöztünk... Majd kérdésére felszalad a homlokom közepéig a szemöldököm. - Figyelj... Nem kell ideköltöznöd, csak kedves akartam lenni, és gondoltam veszek neked ruhákat, de többet semmit sem fogok, jó? Pedig csak azt akartam, hogy boldog légy.. -Mondom neki kicsit feljebb emelve a hangomat. Nem hiszem el, hogy ennyire nem tud örülni semminek... nem kell kicsattannia az örömtől, csak fogadja el, hogy vettem neki egy-két ruhát, és kész... Nem kell úgy tenni, mintha megvettem volna neki a fél világot. Aztán odajön hozzám, és kezét a szívemre helyezi... És megköszöni. - Nincs mit... - Mondom neki kicsit morgósan.. Ha ő is megharagudhat, akkor én is... Ez így fair, és nem érdekel, hogy bánni fogom, de most nem fogok neki egyből elnézni mindent, vagy mégis... Megakarom csókolni, és már készülnék is, mikor ellép mellőlem és a küszöbről közli, hogy nem csókolózhatunk.. Én csak nagyokat pislogok, majd hagyom hogy elforduljon,de utána gyorsan előtte termek, és magamhoz húzom... - Cica, azt csinálok, amit akarok, és megakarlak csókolni... - Jelentem ki és szenvedélyesen megcsókolom. Végig simítok hátán, és kezem a tarkója alatt állapodik meg, majd ujjaimmal csikizem is hozzá. Másik kezem meg tovább köröz a hátán, és ha most sem viszonozza, akkor nem kap több csókot mostanában... - Mehetünk? - Teljsne tisztában voltam azzal, hogy szétkenődött az arcomon, és az övén is a rúzs, de nem érdekel, már indulni akartam...
Régebben sosem érdekeltek engem a ruhák, a puccos rendezvények és a körülötte lévő nagy felhajtások. Én egy olyan lány voltam, aki simán meg volt elégedve a kopott farmerjával, az egyszínű felsőjével és a sáros bakancsával. Mindig is így öltözködtem, pár éve változott meg teljesen a ruhatáram, amikor bekerültem az új munkahelyemre. Azóta hordok nőiesebb és mondhatni igényesebb ruhákat. Mostanra már fontosabbá vált számomra az elegancia, mintsem a kényelmesség, mert azért valljuk be.. Ha egész nap rohangálok az irodában, akkor érthető, hogy miért kezd el fájni a talpam, de egy magassarkú mégis jobban mutat egy kosztümhöz, mint a kedvenc futócipőm, vagy az otthoni pihe-puha mamuszom. Mikor meghallottam, hogy mi okból volt rendezve a bál, elfordultam barátomtól és tettem közénk pár lépésnyi távolságot. - Hát ez minden csak nem meglepi - motyogtam az orrom alatt, majd megvakartam a könyökömet. Nem akartam azt, hogy mindenki engem nézzen. Ez olyan zavaró volt számomra, ha előbb szólt volna Jace, akkor készültem is volna rá. Mi van, ha rossz benyomást fogok tenni az emberekben? - Erről szólnod kellett volna.. - emeltem rá hatalmas barna szemeimet, de nem haragudtam rá. Nem fogom tönkre tenni a hétvégénket, ezért odamentem hozzá és átöleltem fedetlen mellkasát. Majd valahogyan megbirkózok vele.. Egy szemfedőt tett rám, én pedig szó nélkül hagytam magam. - Azt mondtad nincs szex, de ez mégis valami beteges előjátéknak tűnik - vágtam egy pimasz vigyort és már azt se tudtam, hogy látja-e vagy sem, mivel le volt takarva a szemem. Elvezetett engem, én pedig követtem őt. Most jártam a lakásán másodjára, így még csukott szemekkel nem igazán tudtam eldönteni, hogy most melyik szobába vezetett engem. Amikor hozzám szólt már volt egy rossz előérzetem a "meglepetéssel" kapcsolatban, ami be is bizonyult mikor lefejtette rólam a szemfedőt. Ambivalens érzelmek kerítettek hatalmába. Szerettem őt, mert csodaszépek voltak és a gyerekkori álmomat váltotta valóra. Mindig is szerettem volna egy hatalmas gardróbot, tele ruhákkal, cipőkkel, retikülökkel és ékszerekkel, pont olyat, amit most láttam magam előtt. De egyben utáltam is, mert az elején leszögeztem, hogy nem akarok semmilyen ajándékot, mert nem szeretnék egy "kitartott" barátnővé válni. Nem a pénze miatt vagyok vele együtt, az elején ezt nem is tudtam róla, csak azután szembesültem vele, miután felhozott a hiperszuper lakásába.. Nem tudtam mit mondani, egyrészt nem is hagyott nekem időt, másrészt azt se tudtam, hogy mégis mit lehetne kinyögni az ilyen helyzetekben. Örültem, hogy megcsókolt, mert legalább egy másik irányba tereltük a témát, és nem kellett tovább ezt firtatni. Viszont abban legalább már biztos voltam, hogy ezek után nem fekszem le vele, mert megkértem őt, hogy ne halmozzon el ajándékokkal, de mégis az akaratom ellen szegült. Én nem tudok mit ajándékozni neki, és emiatt rohadt nagy gáz alaknak éreztem magam. Levette a felsőmet, de nem voltam egyáltalán heves vele, nem simogattam a hátát, nem túrtam bele a hajába, mondhatni passzív volt a viselkedésem. Miután kiment, elkezdtem válogatni a ruhák közt. Voltak benne csodaszép darabok, csupán egy-kettőt láttam, amit soha az égvilágon nem vennék fel. Végül is kiválasztottam egy fehér ruhát, mely a combom közepéig tartott. A felső része csipkével volt borítva és pontosan ez fogta meg a figyelmemet. Felvettem hozzá passzoló fehérneműt és szintén fehér magassarkút emeltem le a polcról. Egy bordó kistáskát párosítottam hozzá és egy ezüst karkötőt. A hajamat egy egyszerű kontyba tettem fel és a táskámhoz illő piros rúzst kentem az ajkaimra, ami bárhová elkísért engem. Ki tudja mikor jön pont kapóra, most például jó, hogy nálam volt. Bementem a másik gardróbba, ahol Jace tartózkodott. - Ezek szerint itt kéne élnem, ha már nyárra és télre is bevásároltál nekem? - szaladt fel kérdőn a szemöldököm és a tükör elé sétáltam, ahol végigsimítottam a ruhán az esetleges gyűrődések eltávolításáért. Visszasétáltam hozzá és a szívére tettem a kezemet. - Ezt már az előbb mondanom kellett volna.. Köszönöm Jace - mosolyodtam el kedvesen, majd az ajtó felé kezdtem el sétálni. - Ja, és ne csókolj meg, nehogy elmaszatolódjon a rúzs - hátrafordultam, majd rákacsintottam. Természetesen, ezt nem gondoltam komolyan, hisz pont emiatt volt nálam a rúzsom és egy adag zsebkendő. Bármikor meg tudjam igazítani..
A légynem sem tudnék ártani? Ezt most komolyan gondolta Hazel? Inkább nem mondom el neki, hogy mikor azok a vámpírok elrabolták, és elhurcolták egy lakatlan épületbe, akkor megöltem érte legalább három vámpírt, sőt a múltamról sem tud. Mondjuk a "Párizsi vörös utamról". Így utólag átgondolva teljesen nagy marhaság volt minden 14-26 közötti szép lánnyal lefeküdni, de akkor ki voltak kapcsolva az érzelmeim Rose miatt, és nem igazán tudtam mérlegelni, hogy mit is teszek... Bár a visszakapcsolás egy jó kérdés, mert én sem tudom, hogy ki vagy mi miatt történt... Bár egy emlékfoszlány bizsereg az agyamban, hogy egyszer már találkoztam Hazellel, vagyis jobban mondva láttam már korábban és lehet, hogy miatta kapcsoltam vissza, hisz Rose-t láttam benne, de mikor kicsit jobban megismertem, ez megváltozott... Ő nem Rose, ő sokkal jobb, mint Rose, és mindennél jobban szeretem az én dilis Hazel-em. - Tényleg? Egy légynek sem? Akkor nem is édes... - Mondom neki rideg és komoly hangon, talán még ilyen hangon nem is beszéltem vele, majd inkább elmosolyodom. Tudom, hogy vakmerő, de az erős állítás, hogy egy légynek sem... Ha valaki bántja őt, vagy csak megkarcolja rossz szándékból megölöm... - Tudod mikor fog változni a véleményed? Amikor valaki rád támad, vagy megsebesít, és megkeresem, majd kicsinálom... Akkor visszatérünk a témára. - Na de ideje lenne lassan befejeznem, hisz nem sokára elijesztem magamtól, ha ezt folytatom, és azt nem igazán szeretném. Mikor megkérdezi, hogy milyen bál, akkor csak a fejemet rázom, hogy semmit sem fogok neki elmondani. - Meglpei, ami számomra is meglepi lett most... - Felsóhajtok, majd utána elnevetem magam, és megvakarom a tarkómat... Hogyan felejthettem el egy ilyen bált? Kérdésére nem válaszolok, csak a végén kap egy csókot, és már indulok is hazafelé, miután bekapcsolom a biztonsági övemet...
***
Aztán mikor megérkeztünk, leállítottam a motort, és kiszálltam a kocsiból, majd Hazel-nek kinyitottam az ajtót, és kézen fogva mentünk be a házba. Amint beértünk, ő ledobta a cipőjét, és én is így tettem, csak mellé a pólóm is társult, hisz tudom, hogy mennyire szereti bámulni a mellkasom. - Fogadjunk, azt vártad, hogy mikor dobom már le magamról a pólómat. - Nevetek fel hangosan. Hát igen, mikor Hazellel vagyok, akkor mindig jó a kedvem, és talán ez a jó kedv hiányzott ebben az ötszáz évben, míg éltem... Míg ő ledobja magát a kanapéra, addig én töltök magamnak egy pohár whisky-t, hisz csökkenti a sóvárgást, ami ma estére még jól jöhet. - Milyen bál? Most mondjam el a meglepit, mi? Mivel cégigazgató is vagyok, és a munkásaim kíváncsiak voltak a főnökük barátnőjére, ezért neki rendeznek egy bált... Meglepi! - Elmosolyodom, és leteszem a poharat. Majd szavaira felnevetek: "De miért nem szóltál hamarabb? Hogy fogok ilyen rövid idő alatt ruhát találni, ráadásul olyat, ami jól néz ki?" Talán elkéne neki mondanom, hogy a szekrényemben csináltam neki egy helyet, ami tele van olyan ruhákkal, amik az ő mérete? Nem, ez már tényleg meglepi lesz, nem úgy mint a bál... Majd mikor odajön, és átölel, én is átölelem őt, majd megcsókolom, és előveszek egy kendőt... - Van még egy meglepi... És ezt vedd fel, és ne less... Mutatok neked valamit. - Majd engedélye nélkül feltettem rá a szemfedőt, és elvezettem a szobámba a gardrobe-ba, majd megcsókoltam, és levettem a szemfedőt, és megmutattam neki a tömérdek ruhát, ékszert, cipőt, és egyéb csajos cuccokat... Be kell vallanom, hogy a házvezető nővel mentem el megvenni ezeket, és mivel még nem ismertem Hazel stílusát, ezért mindenfajtából, vagy stílusból, ahogy a csajok mondják vettem neki... Szóval ez van... - Még egy meglepi... Tudom nem szereted, ha elárasztanak ilyen dolgokkal, és kérlek ne akadj ki, és ne hagyj el... Csak próbálj örülni neki, és nekem ennyi is elég... - Mondom neki, majd két tenyerem közé veszem az arcát és megcsókolom úgy, hogy a falhoz szorítom... Elkezdem az aranyos alsó ajkait harapdálni, és szép lassan lehúzom a felsőjét, hogy gyorsítsuk az öltözés folyamatát, közben élvezhessem a látványt... Majd gyengéd csókokkal leptem be a nyakát és mellkasát, ahol megszabadultam a felesleges ruhától. Utána kapott még egy szájra puszit. - Jó válogatást, addig én is felöltözök...
- Mi? - néztem rá érthetetlenül és egyaránt felnevettem kínomban. Nem akartam elfogadni mindazt, amit mondott. Számomra a szex igen is belső érzelmekről szól.. Vagyis.. hoppá, öö.. Jace előtti vadidegenhez nem kötött semmi sem, meg az az előttihez sem, de biztos volt olyan, akihez fűztek érzelmek a testi vágyon kívül! Nem lehet Jace az első, vagy talán mégis? - Ijesztő, hogy sikerült ennyire kiismerned. - válaszoltam elképedve és gyors szóra nyitottam a számat, magam elé emelve a kezeimet nehogy félreértse. - Mármint jó értelemben ijesztő. - még egy hónapja sem ismertük egymást, de ezt már megállapította, pedig soha nem beszéltem ilyesmikről vele. Kíváncsi voltam, hogy vajon még miket sejtett velem kapcsolatban, illetve ezekre hogyan jön rá. Végigagyalja az egészet, vagy mindez az arcomra volt írva és egyszerűen leolvasta róla? Ha az utóbbi, akkor sajnos muszáj kordában tartanom az érzelmeimet, mert Jace-től nem tartok, de nem hagyhatom, hogy ezzel a rossz tulajdonsással könnyű áldozat váljon belőlem. - Hmm.. csak a 80%-a? - nevettem fel. - Legalább ők be akarnak kerülni. Na jó, abbahagytam a szekálást. - nyomtam egy futócsókot a szájára és közel maradtam hozzá. Így legalább hallhatom minden egyes lélegzetvételét, érezhetem a mellkasát, miközben a sajátomét súrolja.. Belé estem, ahogyan mondta, de még nem álltam rá készen, hogy ezt közöljem vele. Fogalmam sincs, hogy valaha elfog-e jönni az az idő számomra, de jelenleg biztos voltam benne, hogy nem fogom kimondani. Két tényezőtől rettegek. Egyrészt félek, mert benne van a pakliban, hogy ezek csak ideiglenes érzelmek és hetek, vagy akár hónapok múlva el fognak avulni. Másrészt attól tartok, hogy ha túl korán kimondom, akkor nem marad kaland számunkra és teljes unalommá válik az életünk. Legyintettem egyet a kezemmel és nevetve megráztam a fejemet. - Hagyjuk már, te még egy légynek sem mersz ártani, nemhogy nekem. - néztem hátra rá, majd beszálltam a kocsimban. Fura volt nem a volán mögött ülni, de talán innen még nem találnék oda Jace lakásához. Elég kába voltam az első utunk alatt, nem jegyeztem meg az utakat. A kulcsomat az ölébe tettem, amint beszállt az autóba. - Miféle bál? - érdeklődve pislogtam rá. Rég voltam bulizni és még annál rég voltam bármiféle eseményen. - Kérlek, mond hogy beöltözős. Mert, ha igen akkor sürgősen kell keresnünk valamilyen ruhát, ami passzol. Mert tudod.. most már.. egy pár vagyunk. - böktem meg a felkarját és ezután bekapcsoltam a biztonsági övet, mert nem szeretnék egy bírságot kapni már az első napon.
- Szóóval, akkor milyen bálról beszéltél? - rúgtam le magamról a cipőt, amint felértünk a lakásába és egyből letelepedtem a kanapéra. Annyira tetszett a berendezkedés, minden olyan modern volt, míg nálam a bútorok már sokkal elavultabbak voltak. - De miért nem szóltál hamarabb? Hogy fogok ilyen rövid idő alatt ruhát találni, ráadásul olyat, ami jól néz ki? - pattantam fel a helyemről és odasétáltam hozzá. A fejemet a mellkasának döntöttem és elkezdtem agyalni a menthetetlen helyzetemen. Talán még lehet rendelni, de nem.. Az nem érkezik meg időben, az itteni butikokkal pedig nem voltam tisztában. Ha mondjuk egy héttel ezelőtt szólt volna, biztosan már nem lennének ilyen problémáim.. Mondjuk neki mindegy, hogy mit vesz fel. A férfiak tökéletesen mutatnak az öltönyben, de nekünk nőknek sokkal nagyobb a felhajtás. De utálok nő lenni!
Miután abbahagytam gyermeki hisztériámat, csak vigyorogva néztem rá. Alig vártam már, hogy beléphessek a házába. Hmm.. vajon, hogyan nézhet ki belülről? Bizonyára vörös falak és fekete bútorok és egy rahedli könyv. Elhúzott függönyök, csak és kizárólag mesterséges fények. Még egy pár festményt is el tudnék nála képzelni, de inkább a régi bútorokat részesíti előnyben. Mármint az én elképzeléseim szerint.. Nem feleltem semmit se arra az ötletlére, mikor felvetette az összeköltözést. Már másodjára hangzott el a szájából. Nem utasítottam el, de nem is ugrottam ki a bőrömből. Még nem tudtam, hogy mit hoz számunkra a jövő, és nem szerettem volna ennyire előretervezni. A lényeg, hogy haladjunk előre, de lassú tempóban.. Különben nem fogom bírni. - Egyetlen egy csajt se? - vontam fel a kérdőn a szemöldökömet, majd legyintettem egyet a kezemmel. - Kérlek. Ne nézz ennyire hülyének. - nevettem el magam. Szexi. Egyetemista. Jóképű (lehet ez ugyanaz, de mindegy). Okos. Vicces. Azt ne mondja nekem, hogy még sose csábított el egy lányt, és nem hozta fel? Vagy van egy külön fenntartott lakása egy hatalmas ággyal a közepén, ahová felviszi a nőket? Vagy ez, vagy kamuzott nekem. - Csak azt ne mond, hogy szűz vagy. - sóhajtottam fel drámaian, majd felkapott magára. Megcsaptam a hátát, de nem engedett el. Így félig nevetve, félig sikongva vonszolt engem az ajtóhoz. Régi háznak tűnt, de teljes mértékben fel volt újítva. A múlt század szépségeit hordozta, de mégsem volt maradi. Miután letett a földre, beléptem az ajtón és teljes ámulatába ejtett a ház. Még nagyobbnak tűnt belülről, mint kívülről. Egyből a természetes fényre figyeltem fel, és a fal színe sem volt bordó. Az ajkamba haraptam, és majdnem elnevettem magam saját feltételezésemen. Lerúgva magamról a cipőt, egyből elkezdtem felfedezni magamnak a helyet. A nappali teljesen le volt tisztulva, és az ősrégi bútorok helyett a modern bútorok és kütyük sorakoztak fel. - De. Valami olyasmire számítottam. - fontam össze a karomat a mellkasom alatt, és még egy picikét körül nézegettem. Nem tudtam sokáig, mert ajkunk ismét a másikéra talált. Nagyon jól esett, a hosszú út után. Igaz, hogy csak egy kis pillanatra is, de legalább sikerült elfelednem a rémálmomat. Szememet forgattam a becenévre, és igyekeztem figyelmem kívül hagyni. - Nem tudom. Lepj meg. A reggelivel sem volt gondod. - helyeztem el a kistáskámat a fotel mellett, és visszafordulva vettem észre, hogy nem volt rajta felső. - Ó. - tört fel hirtelen belőlem. - Remélem nem várod el tőlem ugyanezt. - kacsintottam rá és egy ravasz vigyorra húztam ajkaimat. Ismét csókcsatába kezdtünk, de nem tartott sokáig, mert túlságosan is izgága voltam. - Hidd el, jut még erre bőven időnk. - nyomtam egy gyors csókot az ajkára. - De először együnk, és vigyél be a városba. Este meg csak a tiéd vagyok. - suttogtam a fülébe, és a konyhába sétáltam át, várva a vacsorámra. Emberből vagyok.. az ebédet pedig kihagytam, így alap volt, hogy éhes voltam. - Tényleg te öö.. mármint tudod. - mutogattam a kezemmel, de rájöttem, hogy ennek a mondatomnak semmi értelme nem volt. - Szóval te nem vagy úgy éhes? - nyomtam meg az úgy szót, és remélem vette az adást. Mármint a vérre gondoltam.. Na nem mintha ezzel felajánlottam volna magamat, csak jobb egy jóllakott vámpírral nekivágni az éjszakának, mintsem egy kiéhezettel..
remélem, nem lett túl béna x - x valamennyi✖ K.P ✖
Az utazás elején teljesen zavarban voltam vagy voltunk. Átlagos és unalmas dolgokról beszéltünk, mimt az időjárás és stb. Nem is zavartam igazából hagytam, hogy had pihenjen a tegnap este után. Gondolom szörnyű fejfájása lehet. Nekem szerencsére ez megszokott és hamar elmúlt... Igaz fáradt vagyok, de vezetni még tudok. El is aludt és gondoltam csak aludjon nyugodtan... nem kellettem fel. Útközben párszor megálltam és vadásztam is egyet. Szerencsémre találtam egy őzt és táplálkoztam belőle. Nem volt hosszú az út annyira. Audiva hamar elértűk az autópályát és már csak jó fél óra volt vissza. Hamar hazaértünk, de megszorítja a kezemet és érdeklődve nézek rá? Vajon mi lehet a baj?! Rosszat álmodot? Szerettem volna megkérdezni tőle, de nem volt rá alkalmam, mert fejét rázta, hogy nem áll készen még, hogy beszéljen róla... Majd elmondja, ha akarja. Aztán végre itthon vagyok. Az ismerős környék a belvárosban és a hatalmas park velem szemben. Rengeteget szoktam itt futni. Most belegondolva már egy ideje nem futottam itt. Holnap bepótolom reggel, majd míg Hazel alszik. De én is eléggé fáradt vagyok már. Fárasztó tud lenni a vezetés is, sőt fáradt is vagyok... Legszívesebben bevinném a hátamon és ledobnám az ágyamba Hazelt és elaludnék az ölében, de ő nem fáradt, szóval csinálok majd magamnak egy adag kàvét és már nem leszek komás. Szóval udvariasan kiszállok és kinyítom az ajtaját. Aztán nevetve hallom, hogy mit mond... - Tudom nekem elég majd, ha mindennap láthatlak téged... Más kilátásra nem vágyom és ezt a házat sem adom el. Ha úgy alakulnak a dolgok köztünk, akkor mi ideköltözünk és itt élünk majd együtt... De ez még korai és remélem lehet róla majd szó. - Rákacsintok és mosolyog. Rámosolyogtam, magamhoz húztam a derekánál fogva és megcsókoltam. Már nem csókoltam legalább kilenc órája és be kell vallanom, hogy nehéz megállni, mert nagy a csábítás. Hát megragadom a lehetőséget és a lágy csókból gyorsan lesz vad és éhező csók. Igen éheztem a csóljára, mert tényleg majdnem fél napja nem érezhettem ajkait az ajkaimon. Szóval kihasználtam a lehetőséget. Kezem a hajába túrt. A tarkoját csikiztem és kis csókokat nyomtam a nyakára. Biztos, hogy élvezni fogja és az én légzésem is felgyorsult. Újra megvolt az az érés, ami eddig. Megszakítom a csókot és kezét a kezembe fogom és ránézek. Aztán kíváncsi a lakásomra... Hát nem sok ember látta belülről. - Szóval a lakásra vagy kíváncsi? Nem sok ember járt még a lakásomban, sőt még egyetlen csajt sem hiztam fel... Lásd te mennyire különleges vagy. Nem kell leszólni, ha rumlis a ház. Szóval menjünk... - Nyomtam még egy gyors csókot és elvezettem az ajtóhoz, jobban mondva felkaptam a vállamra. Megkeretem a zsebembe a kulcsot és a zár már kattant is. Kitártam az ajtót, mellékesen Hazel táskáját én hoztam. Azért mégis egy igazi Gentleman vagyok, még ha hihetetlen is egy vámpírtól. Aztán leraktam, hogy most már a saját lábain vedezhesse fel a lakást. Felkapcsoltam a lámpát és belátást nyert hajlékomba. Látszik Miss Greenem a házvezetőnő nem felejtette el kitakarítania házat. A nappali és a bejáró egyben van. A szoba közepén méregdrága fekete bőr kanapé és fotelek előtte egy dohányzó asztal és a falon egy hatalmas plazma tv. Nem tagadhatom, hogy piszok gazdag vagyok az igézés nélkül is. A falon képek és a sarokban növények is vannak. A falszíne sötét szürke. Hangulatos és otthonos. Egy szó nélkül elsuhantam a hálóba a táskájával és már mellette is voltam. Levettem a kabátját és rákaptam a kabát tartóra. Kezemet az övébe csúsztattam és úgy húztam magammal a kényelmes fotelre. Ölembe ültettem és ajkaimat az ajkaira tapasztottam. Lágy és lassú, érzéki csók volt. - Remélem nem koporsot és gyertyákat vártál. Majd később körbe vezetlek, de most kicsit az enyém vagy... A kocsiban nem volt alkalmam ezt tenni... - Kezdek bele és újra megcsókolom, de most nem finoman... A csókokban elég volt a jómódorból, újra mohó és vadtáncot jár a nyelvünk a másik szájába. Elkezdek apró csókokat nyomi homlokára, arcára, ajkára, nyakára és kulccsontjára, utána meg visszatérek az ajkaira. De ideje megszakítani, mert üzenetet kaptam telefonon... Szuper! Egyszer szentelem valakinek a hétvégém és akkor sem engedik, hogy vele tölthessem a napom. Megnéztem és Nate írt, hogy elintézte a pappírokat. Útközben megkértem, hogy boncolos banya tudta nélkül szerezzen egy halasztos pappírt. Mielőtt üzenetet elkezdem írni nyomok egy csókot ajkára. Ohh rám még mindig hatással vannak azok az ajkak és nem is fogom vissza magam, elkezdem a számba szívni és rágcsálni. Megbolondít a csókjának mámora. - Egy pillanat és újra a tied vagyok. Csak kell írnom egy üzit, mert van egy jó hírem. Holnaptól hivatalosan is félévet halasztok és tied leszek szeptemberig, onnantól meg majd kitaláljuk, hogy hogyan tovább. - Írok és közben ledobom ezt a felsőt, elég nagy ahhoz, hogy kényelmetlenül érezzem benne magam, de mellékesen megjegyzem, hogy itthon mindig póló nélkül járkálok. Hamár megszabadultam a pólótól, akkor a cipőket is a cipőtartó elé rakom és mezítláb mászkálok félmesztelenül a házamban... Ohh el tudom képzelni, hogy Hazel mennyire élvezi a látványt. Mikor befejeztem a hosszú üzit, újra letelepedem Hazel mellé, de most nem én vagyok a soros a csókban... - Mit szólnál, ha csinálnák valami vacsit? Biztosra veszem, hogy éhes vagy, de ha később szeretnél enni, akkor ok... Szóval inkább megkérdezem így... Mikor együnk cica? - Arcom vörös és teljesen zavarban vagyok. Még senkit nem engedtem be a lakásomba... még egyetlen barátnőm sem járt itt. Örülök, hogy őt beengedtem, mert tényleg azt gondolom, hogy lehet közös jövönk, és külön örülök, hogy ad a dolognak egy esélyt... Vajon ezt is el fogom rontani?! Túlságosan is fájna, ha elveszteném... De miért gondolkodom most ilyeneken?! Most itt van és maximálisan az enyém is. Nem fog semmi rossz történni, mert ez egy tökéletes hétvége lesz. Szóval Minden marhaságit kiverek a fejemből és a mellettem ülő tökéletes lányra figyelek, aki az enyém... Elkezdem arcát simogatni és a kezem a hajába túr. Imádom a haját és imádom mindenét. Mielőtt magamhoz húztam volna fülébe súgtam... - Remélem tudod, hogy az enyém vagy... Ha nem vagy fáradt akkor elmehetünk egy jazz bárba is később... - Súgom a fülébe és megcsókolom... Nem szakítom meg, sőt addig fogom csókolni, ameddig ő le nem állít, mert legszívesebben egész hétvégén az ajkaimat az ővére tapasztanám. Az elmúlt pár percben elég sokszor megcsókoltam már... Remélem örül az én csóljaimnak. Most belegondolva volt egy rémálma a kocsiban. Később visszatérek a témára, mert érdekel, hogy pontosan mi is a helyzet. Remélem nem él át miattam újra, valami gyermekkori traumát. Szóval inkább hevesen csókolom tovább és várom, hogy mikor szakítja meg.
Az utazás elején még lényegtelen dolgokról beszéltünk, mint például a forgalom, az időjárás, vagy éppenséggel az aktuális hírek. Tehát semmi újat nem tanultam meg róla. Tele volt homállyal, nem mertem a múltjáról kérdezni, mert már nem egyszer tapasztaltam e rövid ismerkedés során, hogy utálja azt a témát. Ahogyan én is. Ha tudná, hogy én mit műveltem.. Habár, örültem, hogy nem firtatja a témát, hisz ő sem ma jött le a falvédőről, tisztában volt vele, hogy az aktiváláshoz nekem embert kellett ölnöm. És nem akkor öltem utoljára embert, hanem volt még egy fiatal férfi az első átváltozásom során, mikor még mit sem tudtam a leláncolásról.. Összesen két ember életét ontottam ki. Egy gyilkos vagyok. Valahogy még az első órában sikerült elaludnom. Nem azért, mert unalmas volt a téma, vagy mert lassú szám ment a rádióban, hanem még mindig a tegnapi este hatása alatt voltam. Fáradt voltam, és muszáj volt kialudnom magam. Így hát két lehetőségem akadt. Vagy a hosszú autókázás alatt alszom ki magam - és reménykedem, hogy nem fog folyni a nyálam -, vagy pedig alszok ahelyett, hogy New Orleans belvárosát fedezném fel. Nyilvánvaló volt, hogy az elsőt fogom választani.
***
Hirtelen kitágultak szemeim, és megrémülve a mellettem ülő karját szorítottam meg. Az utolsó kép, mely beleégett emlékezetembe az nevelőapám arca volt és a rám nehezülő testének súlya. Sokkal szaporábban vettem a levegőt, és a pillanat hevében nem értettem, hogy hol vagyok. Majd minden kitisztult előttem. Szégyenkezve elhúztam Jace-től a kezemet, és átöleltem magamat. Az egész testem libabőrös lett a keserű emlék nyomán, és nem nyelvi kifejezőeszközzel élve - a nemleges fejrázással - jeleztem neki, hogy még nem álltam készen e téma firtatására. Egy belvárosi lakás előtt parkoltunk le. Fantasztikusan nézett ki a környék, előttünk egy csodálatos park helyezkedett el, de az esti fények miatt már nem láttam olyan sok mindent. Hűha.. nem semmi helyen lakik. - Ugye tudod, hogy Mystic Fallsban nincsenek ilyen kilátások? - kérdeztem kissé kiakadva, hisz én egy ilyen helyért ölnék, az ég világért nem költöznék el. A kocsiból kiszállva tudatosult bennem, hogy már New Orleansban voltunk. Elkezdtem vigyorogni, akárcsak egy vadalma a túláradó boldogságtól. És még a fejem se fájt! Ez a város csodákat művelt. - De ne csak álljunk, vezess fel lakásodba. Már nagyon kíváncsi vagyok. - fogtam meg a táskámat, és türelmetlenségemben elkezdtem toporzékolni, mint egy kisgyerek. Mert itt nem ismertek. Itt azt tehettem, amit akartam. Itt szabad voltam.
remélem, nem lett túl béna x - x valamennyi✖ K.P ✖
Kezdőlap
Tárgy: Re: Nappali 
◊ 
