- Mi? - néztem rá érthetetlenül és egyaránt felnevettem kínomban. Nem akartam elfogadni mindazt, amit mondott. Számomra a szex igen is belső érzelmekről szól.. Vagyis.. hoppá, öö.. Jace előtti vadidegenhez nem kötött semmi sem, meg az az előttihez sem, de biztos volt olyan, akihez fűztek érzelmek a testi vágyon kívül! Nem lehet Jace az első, vagy talán mégis? - Ijesztő, hogy sikerült ennyire kiismerned. - válaszoltam elképedve és gyorsan szóra nyitottam a számat, magam elé emelve a kezeimet nehogy félreértse. - Mármint jó értelemben ijesztő. - még egy hónapja sem ismertük egymást, de ezt már megállapította, pedig soha nem beszéltem ilyesmikről vele. Kíváncsi voltam, hogy vajon még miket sejtett velem kapcsolatban, illetve ezekre hogyan jön rá. Végigagyalja az egészet, vagy mindez az arcomra volt írva és egyszerűen leolvasta róla? Ha az utóbbi, akkor sajnos muszáj kordában tartanom az érzelmeimet, mert Jace-től nem tartok, de nem hagyhatom, hogy ezzel a rossz tulajdonsással könnyű áldozat váljon belőlem. - Hmm.. csak a 80%-a? - nevettem fel. - Legalább ők be akarnának kerülni. Na jó, abbahagytam a szekálást. - nyomtam egy futócsókot a szájára és közel maradtam hozzá. Így legalább hallhatom minden egyes lélegzetvételét, érezhetem a mellkasát, miközben a sajátomét súrolja.. Belé estem, ahogyan mondta, de még nem álltam rá készen, hogy ezt közöljem vele. Fogalmam sincs, hogy valaha elfog-e jönni az az idő számomra, de jelenleg biztos voltam benne, hogy nem fogom kimondani. Két tényezőtől rettegek. Egyrészt félek, mert benne van a pakliban, hogy ezek csak ideiglenes érzelmek és hetek, vagy akár hónapok múlva el fognak avulni. Másrészt attól tartok, hogy ha túl korán kimondom, akkor nem marad kaland számunkra és teljes unalommá válik az életünk. Legyintettem egyet a kezemmel és nevetve megráztam a fejemet. - Hagyjuk már, te még egy légynek sem mersz ártani, nemhogy nekem. - néztem hátra rá, majd beszálltam a kocsimban. Fura volt nem a volán mögött ülni, de talán innen még nem találnék oda Jace lakásához. Elég kába voltam az első utunk alatt, nem jegyeztem meg az utcákat. A kulcsomat az ölébe tettem, amint beszállt az autóba. - Miféle bál? - érdeklődve pislogtam rá. Rég voltam bulizni és még annál rég voltam bármiféle eseményen. - Kérlek, mond hogy beöltözős. Mert, ha igen akkor sürgősen kell keresnünk valamilyen ruhát, ami passzol. Mert tudod.. most már.. egy pár vagyunk. - böktem meg a felkarját és ezután bekapcsoltam a biztonsági övet, mert nem szeretnék egy bírságot kapni már az első napon.
- Szóóval, akkor milyen bálról beszéltél? - rúgtam le magamról a cipőt, amint felértünk a lakásába és egyből letelepedtem a kanapéra. Annyira tetszett a berendezkedés, minden olyan modern volt, míg nálam a bútorok már sokkal elavultabbak voltak. - De miért nem szóltál hamarabb? Hogy fogok ilyen rövid idő alatt ruhát találni, ráadásul olyat, ami jól néz ki? - pattantam fel a helyemről és odasétáltam hozzá. A fejemet a mellkasának döntöttem és elkezdtem agyalni a menthetetlen helyzetemen. Talán még lehet rendelni, de nem.. Az nem érkezik meg időben, az itteni butikokkal pedig nem voltam tisztában. Ha mondjuk egy héttel ezelőtt szólt volna, biztosan már nem lennének ilyen problémáim.. Mondjuk neki mindegy, hogy mit vesz fel. A férfiak tökéletesen mutatnak az öltönyben, de nekünk nőknek sokkal nagyobb a felhajtás. De utálok nő lenni!
Mivel meg van a diplomám, most el kell gondolkodnom, hogy mihez kezdek... Igaz van a vállalatom, de muszáj elkezdenem dolgozni, hisz nem azért tanultam ennyit, hogy még egy papírom legyen az 500 évem alatt, szóval költözni fogok, de hova? Itt már sajnos nem maradhatok, hisz semmit nem változtam ebben az öt évben és már furcsa lehet másoknak, nem kéne felhívni magamra a figyelmet, hisz ebben a városban csak hemzsegnek a vadászok... Minél előbb el kell hagynom majd a várost, hisz azon az estén, mikor elrabolták Hazel-t megöltem egy csapat vámpírt, és nem csak ők voltak... Voltak társaik, akik most az én szívemre pályáznak... Hazel-nek meg nem mondhatom el, hisz csak magát okolná, és újra el akarna tűnni az életemből, amit én meg nagyon ne szeretnék, hisz ez a három hét is elég borzalmos volt, és nem akarok még egyszer ennyi időt nélküle tölteni. - Fenyegetsz? Hmm... Ha már eddig lejöttél, csak hogy láss, képes lennél visszamenni? Kétlem baby. - Nevetek fel, de remélem nem fog bedurcizni, mert becenevezem... Én hozzá vagyok szokva, hisz volt egy korszak, amikor minden csajt cicának vagy baby-nek kellett hívni. Múltkor elég jól kifejtette a véleményét arról, hogy mennyire nem szereti a beceneveket, de ez annyira igazságtalan, azt az egy dolgot utálja, amit én nagyon szeretek. - Akkor nem megyünk ebédelni, a város legszebb éttermébe, hogy megkapd a meglepidet, ok... - Mondom neki mosolyogva. Hát ha nem akar meglepit, akkor nem kap, én nem bánom... Jó persze, honnan tudta volna, hogy meglepit tartogatok neki? Na sebaj, de mikor elkezd cukkolni, akkor összeszűkülő szemekkel jutalmazom. Jó persze, megértem, hogy vicces számára, de számomra nem. - Hát... kereshetsz egy farkast magadnak, aki veled tud ebédelni, vagy egy vámpírt aki emberekből táplálkozik, és simán elmegy veled bárhova, rá nem kell várnod hidd el. - Kacsintok rá, és nem viccelek... Tudom, hogy nem akart megbántani, de én sem cukkolom minden villanypóznánál, hogy nem akarja-e lepisilni... - Szerencséd van, hogy jobban szeretlek, mint ahogy haragudni tudnék rád. - Nyomok egy gyengéd csókot az ajkaira. Majd ujjam hegyével megnyomom a puha orrát. Hallgatom szavait, míg be nem fejezi mondandóját... Igen túl korai. - Igen túl korai életem... Ne haragudj meg cica, de eddig számodra a szex csak egy egyszerű tevékenység volt, nem pedig az érzelmeid kifejezése... Meg akarom neked mutatni, hogy számomra ez a szerelem kifejezése, és ahhoz idő kell... Szóval ha nem tudsz várni, akkor sajnálom. - Mondom neki ki egyszerűen és elmosolyodom kínomban. - A végén még kiderül és menthetetlenül belém estél... De hidd el, hogy az udvaron a férfiak 80%-a be akar jutni a csinos kis lábaid közé, ami kizárólag csakis az enyém. - Suttogom a fülébe az utolsó mondatot. Majd következő szavaira nagyot pislogok. Még hogy elfenekelni, mindenki előtt? Olyan nem létezik és nem is eshet meg, majd én fogom őt, ha rossz kislány lesz. - Szeretem, ha ilyen vad vagy... Csak nehogy hamar megváltozzon a helyzet és én fenekeljelek el téged. - Kacsintok rá, és már ki is nyitom a kocsi ajtaját, majd én is beszállok és megcsókolom, majd megpittyent a telefonom és John írt, hogy ne felejtsem el a mai estét, mert redezvényes bál lesz... Nagyon jó. - Fenébe, kiment az agyamból... Remélem ma este van kedved eljönni velem egy bálra, mert ha nem akkor egyedül maradsz otthon. - Már indítom is a motort és hamarosan a lakásomnál leszünk...
Még mindig alig bírtam felfogni, hogy Jace lediplomázott. Az ilyeneket meg kell ünnepelni, nem? Én nem tudom.. Épphogy letettem az érettségit, aztán a haverokkal beültünk valahová inni, én a főiskolát messziről elkerültem. Talán a későbbiekben meg fogom ezt bánni, de jelenleg nem érzek késztetést arra, hogy még három évet bent rohadjak az iskolában. Meg vagyok elégedve a munkámmal, lehetne jobb is, de.. ez van. Nem mondtam ki hangosan, csak gyanakodtam. Nem szabadott volna ilyet feltételeznem róla, de mégiscsak vámpír volt.. Akaratlanul is eszembe jutott, hogy használt-e igézést. Viszont azt meg kellett hagyni, hogy egy nyitott könyv voltam. Egyből le tudta olvasni az érzelmeket az arcomról, ami egyben ijesztő és izgató volt. Már ennyire kiismert volna, vagy én árulom el túlságosan hamar magamat? - Hiszek neked, de esküszöm visszamegyek Mystic Fallsba, ha még egyszer lecicázol.- böktem meg az oldalát. Utáltam a beceneveket, a nevem Hazel, maradjunk is annál. A cica olyan lekicsinyítő volt, ha egy állathoz kéne engem hasonlítani akkor inkább vagyok egy.. tigris, vagy mit tudom én. Hmm.. belső poénként elsüthetem azt, hogy farkas. - Nem vagyok éhes.- vágtam rá gyorsan. Igazat vallva én bármikor tudnék enni. Nem korgott a gyomrom, de ha elém rakna egy nagy adag sült krumplit szaftos hamburgerrel, nem utasítanám vissza. - Ráadásul, neked nem is kell enned. Vagy te addig az erdőben bóklásznál?- cukkoltam őt és reméltem nem vette sértésnek. Az én humorom nem mindennapos, amin én nevetek azt talán más magára veheti. Az első napomat, sőt az első órámat New Orleansban pedig egyáltalán nem szeretném veszekedéssel tölteni. - Túl korai?!?!- csattantam fel talán a kelleténél is hangosabban. Uhh, figyelnem kellett a hangomra, nem csak mi tartózkodtunk az utcán, hanem diákok százai, olyanok is, akik ismerik Jace-t. Nem fogok úgy bemutatkozni előttük, mint a házsártos barátnő. - Jace, szívem ezt ugye nem gondoltad komolyan?- biccenteném oldalra a fejemet, de hirtelen lekapott. Váratlanul ért, de ajkaim mintha számítottak volna rá és maguktól visszacsókolták. A kocsihoz akartam tolni, de már magától is elindult felé, majd nekidőlt.- Szerintem még az is féltékeny rám, akinek van pasija.- kacsintottam rá, majd átöleltem és úgy pillantottam fel rá. A barátomra. Aki senki másé nem volt. Csak és kizárólag az enyém. - Hmm.. kezdjük azzal, hogy egy igazi úriember vagy, amit manapság a férfiakra nem lehet elmondani. Okos vagy, jól csókolsz, ó és a legfontosabbat majdnem elfelejtettem; eszméletlenül jól nézel ki. - nyomtam egy gyors puszit a szájára, majd megfogtam a kezeit. - Most pedig irány az ultra modern lakásod, ünnepelnünk kell. Ne akard, hogy a barátaid előtt fenekeljelek el, mert az lesz, ha ellenkezni mersz. - kezdtem el fenyegetőzni. Nem csak a szavak embere voltam, hanem a tetteké is. Nagy a szám, sok dolog hagyja el és a legtöbbet komolyan is értem, ahogyan az előbbit is.
Nem is tudom, hogy mit gondoltam akkor, mikor hozzá mentem a bárban... Nem gondoltam volna, hogy ideáig eljutunk. Jó be kell látnom, hogy a három héttel korábban lévő veszekedés és otthagyás kicsit sem tetszett, persze ezt nem teszem neki szóvá, hisz nem tehet róla, hogy megijedt... Így utólag visszagondolva lehet, hogy tényleg túl gyorsan akartam haladni... Ha azt nézzük ez a három hét jót tett a kapcsolatunknak, hiszen volt elég lehetőségünk átgondolni a dolgokat, és a másik jelenléte nem tudta befolyásolni a döntést. Persze én szeretem és tudtam, hogy senkit nem fogok felszedni, míg meg nem hallom a döntését. Vajon ő is várt rám, és nem azért döntött így, mert a másik sráccal nem volt olyan jó?... Ez kizárt, bízok benne, hogy ez nem történt meg. - Ellenállhatatlanul dögös, és szerintem teljesen rendben vannak a poénja... És a te álltalad szeretett férfi helyes és minden nő vágya, de csak azé a bizonyos dögös lányé lehet? - Kérdezem, bár a fejemben kicsit jobban hangzott. Válasza után gyengéden megcsókolom majd magamhoz és derekán megpihen a kezem... Szeretem, ha ilyen közel van hozzám és vigyázhatok rá, jó tudom, hogy tud magára vigyázni, de az nem árthat, ha én is figyelek rá. Már épp elakartam neki mondani mindent arról, hogy leadtam egy szakdogát, és lehet, hogy mostantól szabad vagyok, de mintha végszóra érkezett volna azaz Email. Aztán feloldottam a telefon zárt, amit történetesen ő is tud, hisz nincsenek előtte titkaim. Gondolom őt is érdekli az E-mail tartalma és próbálok úgy fordulni, hogy ő is el tudja olvasni, hisz mijt mondtam nincsenek előtta titkaim. Bár mikor odajön és elkezdi simogatni a remegő kezem, akkor elmosolyodtam és egy pillanatig rápillantottam, szerelmes pillantás volt, de ő a telot bámulta. Gondolom nem tudta végig olvasni, mert a hirtelen kapott jó hír miatt, az ölembe kaptam. Majd mikor kiejtette a nevem, akkor felnevetten... - Cica most már a tiéd vagyok non-stop, bár gondolom nem akarod, hogy minden reggel mellettem ébredj és kávét vigyek neked az ágyba... Szóval meg kell tervezni, hogy milyen időközökben találkozunk. - Aztán megigazitotta a szoknyátját a csinos hátsóján, majd a biztonság kedvéért én is lejjebb húztam, hisz senki nem láthatja rajtam kívül. Nem is tudom, hogy most mit csináljunk... Legszívesebben hazamennék és pakolnék egy csomó ruhát, majd elmennék vele Falls-ba, mert már kezd elegem lenni N.O.-ból. Bár mivel nem akarom megint elsietni a dolgokat és félni, hogy mikor fog újra besokalni és itthagyni egyedül... Soha nem akarom elveszteni, mert ez a három hét is borzalmas volt, de az örökké valóság... Szóval ebben a három hétben unalmamban szakdolgozatot irogattam és ezek szerint nem feleslegesen, hisz kaptam egy olyan lehetőséget, amelyet vétek lett volna visszautasítani... - Cica... le vagyok diplomázva és nem kell még egy évet itt maradnom teljesen felesges lett volna... És mielőtt az hinnéd nem igéztem meg senkit sem, hanem kaptam egy olyan lehetőséget, amit vétek lett volna visszautasítani... hiszel nekem cica? - Nézek rá boci szemekkel és tényleg nem hazudtam neki, hisz nem igéztem meg egyik tanáromat sem, amúgy is mindegyik verbénázik, és úgy pedig lehtetlen lenne őket. Nem volt célom az sose, hogy igézéssel megkönnyítsem az életem. Sose kedveltem az olyan vámpírokat, akik ezzel a módszerrel könnyítették meg az életüket. Nrm tartozom közéjük és tényleg magamtól jutottam el idáig, ahol most vagyok. Van egy vállalatom és iskolába járok, emellett még itt van nekem Hazel is, akit mindennél jobban szeretek… - Köszi cica és izén, én meg gyalog… Add a kulcsot és én viszlek haza, vagyis nem haza, mert előtte elmegyünk ebédelni valahova… - Mondom neki, majd megcsókolom és a kocsinál az ajtót kinyitom neki, bár a szavaira felvonom a szemöldököm és becsukom az ajtót. "Na ide figyelj Jace. Három heten keresztül érted sóvárogtam, a testem… ki van é..hez..ve.. Tehát nem kell ide barna ruha, se jazz bár. Amint belépünk a csini kis kecódba, rögvest le fogom tépni a ruhádat. És nem fogadok el ellenkezést." Ennyire? Nem… ennyire nem lehet gázos a helyzet… Ezek szerint tényleg nem feküdt le senkivel? Ha megtette volna, akkor sem haragudtam volna, hisz én csesztem el azzal, hogy túl gyors voltam. - Szívem nem akarlak megbántani, mert nagyon szeretlek, de a szex még korai lenne. A túl gyorsan haladunkba ez is bele tartozik, szóval várd ki az idejét, rendben? - Válasz adásra időt sem hagyva megcsókoltam és elkezdtem a testét simogatni, majd kezem rámalkoltam formás popojára, és mikor a csóknak vége szakadt, akkor rákacsintottam és neki dőltem a kocsi oldalának, majd magahoz húztam… És nyakát kedztem csókolgatni, és a sok féltékeny lány hangját hallottam a fülemben csengeni, ami roppant idegesítő volt! - Mindenki féltékeny rád itt aki szingli és csaj, csak tudnám, hogy mi olyan nagy szám bennem? Te fel tudsz világosítani, hisz csak te kaptál meg, szóval gondolom valami mrgfogott bennem cica! Mi volt az? - Kérdezem tőle mosolyogva…
Lenézően pillantottam végig az elém vázolt lányhadseregen. Simán megsértődhettem volna az előbbi szúrós megjegyzésén, de nem tettem. Felnőttem. Sajnos egyet kellett vele értenem, magára hagytam őt, teljes tudatlanságban. Nem tudta, hogy mi most egy pár vagyunk vagy sem, mert nem adtam neki konkrét választ csak menekültem, míg több száz kilométert nem tettem magunk közé. Egy gyáva féreg voltam, de csak voltam. Most már egy magabiztos nőként álltam előtte, aki jól tudta, hogy kit akart. Őt. - Az a lány ellenállhatatlanul dögös és imád béna poénokat elsütni? Mert akkor lehet ismerem. - kacsintottam rá, és megigazítottam a vállamon lévő táskát. Máris egy jobb kedvre derített, mintha az összes problémám elillant volna abban a másodpercben, ahogy megláttam a mosolyát. - Az évre? - szaladt fel kérdőn a szemöldököm és teljesen tudatlanul meredtem rá. Mit nem mondott el nekem? Egy hangos pittyegés szakította meg a beszélgetésünket és próbáltam nem nézni a mobilját, mikor feloldotta a zárat, de jaj! Nekem nem ment, muszáj volt mindig mindent tudnom a másik magánéletéről. Kezei remegtek, én pedig mellé álltam és a karját kezdtem el simogatni. Pillantásomat el sem vontam a mobiljáról, mindvégig figyeltem a képernyőt. Kíváncsi voltam, hogy mi váltott ki belőle ilyen heves érzelmeket. Nem tudtam végigolvasni a mondatot, mert már az ölében voltam. - Jace! - nevettem fel és hátranyúltam lefogva a ruhám alját, nehogy felcsússzon. No nem mintha prűd volnék, csak nem szeretem mutogatni a testemet. Az már csak rám és Jace-re tartozik. - Mi?! - nyögtem ki csupán ennyit. Lábaim mintha a földbe gyökereztek volna. Nem volt még pár éve hátra..? Tényleg ennyire okos, vagy megigézte a professzorokat, hogy még több időt tudjon velem tölteni? Nagyon reméltem, hogy nem az utóbbi volt.. Nem szeretném semmitől sem elvonni a figyelmét. - Gratulálok! - közöltem vele boldogan, mert az ilyen esetekben ez lenne a megfelelő válasz, csak későn kapcsoltam. - Igen.. kocsival vagyok.. - súgtam magam elé és még mindig alig bírtam elhinni az elmúlt pár percben szerzett információt. Többé már nem kell aggódnom, hogy mi lesz velünk ősszel, de valamiért most elkapott a félelem. Elhessegettem ezt az érzést és határozottan elé álltam. - Na ide figyelj Jace. Három heten keresztül érted sóvárogtam, a testem. - mutattam végig magamon - ki van é..hez..ve.. - artikuláltam minden egyes szót, hogy jól bevésse az eszébe. - Tehát nem kell ide barna ruha, se jazz bár. Amint belépünk a csini kis kecódba, rögvest le fogom tépni a ruhádat. És nem fogadok el ellenkezést. - néztem rá halál komolyan, de nem bírtam sokáig tartani. Kívülről már rég arcon nevettem volna magamat, így egy idő után csak egy grimaszra húztam számat.
- Biztos vagy benne cica?... - Mondanám végig a mondatomat, de nem teszem, hisz megcsókolom. Nem durva és kiéhezett csóknak indul, először lágy és gyengéd, majd valami miatt nyelvünk vad táncot jár, és a csók megváltozik... Beleadom ezt a háromheti csók éhségemet. Nem tehetek róla, hisz eddig semmi ilyesmire nem volt lehetőségem. A sok nő tekintete... Minket néztek és nem ok nélkül voltak féltékenyek, hisz az udvaron... Mondjuk úgy, hogy különböző módszerekkel próbálkoztak. Például az a csaj, aki a fának dőlve minket bámul, hát megcsókolt és mikor eltaszítottam még ő pofozott meg... Áhhh mindegy, nem fogom megérteni az ilyen lányokat. Bár lehet neki is el kéne mesélnem mindent, hisz biztos, hogy érdekli... Bár megszakítom a csókot, mert ha nem állok le, akkor röpködnének a ruhadarabok, jobban mondva letépném róla a ruhákat. - Cica, csak hogy tud... Sok lány rám akart hajtani, mert te itt hagytál.. - Kezdtem bele, bár remélem, hogy nem fogja beverni a durcit, hisz arra most semmi szükség, ezzel is csak a hűségemet akartam bizonyítani... Körbenéztem és kb. mindegyik csaj bepróbálkozott valahogy. Tényleg kitartóak voltak... Pedig mindegyiket lekoptattam és volt akit jobban kellett... - Na kezdjük a könnyebb esetekkel... Ők SMS-sekkel zaklattak... Ők ott állandóan cetliket hagytak a szekrényembe... Ő pedig lekapott, aztán mikor ellöktem magam elől, akkor megpofozott... De nekem csak egy valaki kell, ismered azt a lányt? - Próbálok egy kicsit poénkodni vele és felnevetek. Bár mindegyik csoportot megmutattam. Minden bizonnyal kifog akadni, és remélem sikerül majd időben lenyugtatni. Nem akarok vele összeveszni, hisz szeretem és most már elég lesz a csöpögős szerelemből, hisz ez neki nem jön be, akkor váltunk... - Rendben, bár én erre az évre szabad vagyok... Szóval, ha szeretnéd visszatudok veled menni Falls-ba egy-két napra... - Mosolyodom el, bár tényleg így volt... Aztán a telómon egy Email jelző hang szólal meg, remélem nem valami csaj írt... Jelzem ujjammal, hogy egy pillanat, de mikor meglátom, hogy a tanárikar email címéről kaptam egy levelet, kicsit megremeg a kezem! Félve, de megnyítom... Péntek van és hétfőn adtam be a szakdolgozatom... Vajon ilyen hamar elbírálták... "Mr. Hadobei jelentenénk, hogy hosszú gondolkodás után a szakdolgozatát elfogadtuk, sőt az öné lett a legjobb. Hivatalosan is bejelentem, hogy a diplomáját megszerezte!" Hirtelen örömömbe felpattantam és ölembe kaptam Hazel-t, majd megcsókoltam... Nem tudom, hogy hova fogja tenni ezt az egészet, de mindegy... Majd mindent elmagyarázok neki! - Mondjuk úgy, hogy megszereztem a diplomám... Majd a többit később, nyomás haza! Kocsival vagy? - Az igazat megvallva nem hallottam, hogy mit kérdezett, lekötött az email, amitől a világ legboldogabb embere lettem... - Áhhh mindegy... megyünk az enyémmel! Este ünneplünk és elmegyünk végre egy Jazz bárba... Felveszed azt a barna ruhát és végre letéphetem rólad. - Egy ragadozó mosolyt villantok rá és gyors léptekkel megyek a kocsimhoz... Most sajnos egyetlen normális gondolatom sincs, hisz túl teng bennem a boldogság.
- Te nem vagy időpazarlás! - vágtam vissza és megforgattam a szemeimet. Én akartam idejönni, a saját akaratomból. Látnom kellett őt.. Az elmúlt három hét kínszenvedés volt számomra, nélküle olyan volt, mintha haldokoltam volna. Viszont most mellette minden negatív érzelem elszállt. Boldog voltam, és bevallom az egómnak nagyon jót tett a sok féltékeny pillantás. Nem fogtam vissza magamat, örömmel fejeztem ki az érzelmeimet iránta. Remélem ezek után a lányok kétszer is meggondolják magukat, mielőtt beszélgetést kezdeményeznek Jace-szel. Vajon kivel vagy kikkel volt már viszonya? Előttem biztosan volt élete, ahogyan nekem is. És jól tudom, hogy nem szűz, azzal csak én cukkoltam őt. Amúgy is több száz éves volt, ráadásul ott volt az a Rose, akivel találkozásunk napján összekevert. Ebben a három hétben én.. bármennyire is furán hangzik, de hűséges voltam hozzá. Sőt még csak bulikat is lemondtam, mert számomra kellemetlen lenne, ha Jace nélkül mentem volna el. Nem tudom, hogy volt-e valakije ez idő alatt, titkon reméltem, hogy nem, de még ha lett volna akkor is meg tudnám neki bocsátani. Hisz én voltam az, aki elmenekült, aki felpattant a legkorábbi buszra és visszament Mystic Fallsba. - Az egy hetet nem tudom biztosítani, de pár napra mindenképp itt tudok maradni. Veled. - mosolyodtam el és apró köröket kezdtem el rajzolni a tenyerére. Imádtam az érintését, imádtam az illatát. Ki fogom használni ezt a pár napot, mert utána megint nem tudom mennyi ideig nem fogjuk egymást látni. Megpróbálom visszafogni magamat, hogy még véletlenül se kezdjek el vele veszekedni. Ismét megcsókolt, s lehunytam a szememet. Olyan jól esett hűvös ajkait a sajátomon érezni. Ujjainkat összekulcsoltam, majd ahogy véget ért, úgy álltam fel a padról és próbáltam felhúzni őt is. - Igazából az út alatt csak azon agyaltam, hogy hogyan tudnálak meglepni téged illetve mit fogok mondani neked. Igen.. ez tartott kilenc órán keresztül. - nevettem el magam és megigazítottam a karkötőimet, hogy egyik se fedje el a másikat. - Szóval az én tudásom itt kimerült, tehát teljesen rád hagyatkozok, Jace. Mesélj... mit szeretnél csinálni? - léptem közelebb hozzá, mintha meg akarnám csókolni, de cselesen kikerültem és a padon heverő táskámért nyúltam.
Nem érdekelt az, hogy összevesztünk! Nem érdekelt az, hogy szünetet kért, egy dolog volt a lényeg: hogy visszajöjjön hozzám és szeressen. nem terveztem semmit sem mára, csak egy esti iszogatást, amire nem is volt kedvem elmenni. Aztán kaptam egy hírt is a mai nap folyamán. Minél jövőre végeznék, de még is hibátlan minden vizsgám ~igézés nélkül~, ezért lehetőséget kapok, hogy a napokban elkezdjem az államvizsgám, és ha az sikeres leesz, akkor az idei korosztállyal ballaghatok... De mivel Hazel nélkül kellett töltenem ezeket a napokat, ezért unalmamban ilyeneket írtam és pont egy olyan témakört húztam, ami kész is van... Ezért ma kellett behoznom és egy hét múlva tudom meg, hogy sikerült-e. Szóval addig nem igazán mondanék semmit sem Hazel-nek. Ám annyit járt már a fejemben, hogy mikor rám vetődik el sem akartam hinni, hogy ő az. Tényleg szerepelt az álmaimban és most itt volt velem, jobban mondva rajtam. Erre vágytam napok óta. Bár számára lehet rémisztő, de én örülök, hogy belé szerettem. MErt ahogy már annyiszor mondtam Rose-nál sem volt sem volt ilyen erős az érzelem. - Mondanám, hogy szerelmem, de tudom, hogy falnak futnál tőle... De igen te vagy az én kis tündérem. - Mondom neki könnyedséggel a hangomban. Bár az, hogy senki nem hívta még tündérnek, meglep. Egy ilyen lány, mint ő kincset ér és be kell látni. Bár igaz, hogy nem tudom, hogy mit csinált a múltban, de nem érdekel... én a jelenben élek és mindenáron szeretném szeretni. Aztán gondolom ő is észrevette, hogy csomó lány őt bámulja és hozzá még méregetik is... Ez nem az ő hibája, hanem az enyém. Szinte mindenkit elutasítottam, aki próbált felcsípni. Bár nem tudták, hogy miért, de most itt az oka... - Nem drágám... én törtem össze az álmaikat, mikor mindegyiket elutasítottam. Szóval semmi gond. - Mondom neki, miközben elmosolyodom. Gondolom rájön arra, hogy miatta küldtem el mindenkit és nem kell neki ezt megejtenem. Aztán átkarolja a nyakam és mikor elindulok erősebben kulcsolja a lábait a csípőm köré. Szerettem, ha ilyen közel tudhatom magamhoz és imádtam a közelségét érezni! Bár én is fogtam, hogy véletlenül se ejtsem le! - Hidd el fele annyira sem, mint te nekem. - Mosolyodom el, mikor kijelenti, hogy hiányoztam neki. Jól esett hallani, hisz attól rettegtem mindennap, hogy majd kapok egy SMS-t, amiben ki leszek dobva, bár vizsgaidőszak ide vagy oda, de lementem volna Mystic Falls-ba és megmutattam volna neki, hogy mit vesztett volna. Igen, most a lepedőakrobata mutatványt alkalmaztam volna... Mielőtt elértük volna padot a fejét a hátamnak döntötte. Elmosolyodtam és figyeltem azokat az embereket, akik minket figyeltek. Itt voltak a srácok is, akikkel este volt programom, de a telefon a zsebembe már rezgett is, ami egy dolgot jelent: SMS-t kaptam, hogy megértik, ha nem megyek velük inni. Bár hallottam, hogy miről beszéltek. Mindegyiknek elég szimpatikus Hazel és szívesen elvinnék egy éjszakára. Majd csúnyán néztem rájuk... Hazel csakis az enyém! Meg bízom benne, hogy nem lesz szükség semmi ilyesmire... Majd elértük a padot, ahova leraktam... Jött a szenvedélyes csók és a ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta, mint amilyennel elkezdtem. Nagyon jól esett a csókja. - Nem kellett volna rám pazarolni és kilenc órát kocsikázni, de örülök hogy itt vagy és remélem maradsz legalább egy hétig. - Nevetek fel hangosan. Tényleg szerettem volna, ha minél tovább marad, bár tudom, hogy nem lehet sokáig, hisz vissza kell mennie dolgozni. Bár csak egy kicsit később ér el a tudatomig, hogy mit is mondott... szóval a barátja vagyok, végre! - Hazel... erre semmi szükség. - Kezdem el neki mondani, de még is bocsánatot kért... Sajnos teljesen igaza volt. Túl gyorsan haladtam és ez rémisztő lehetett számára. - Értem és nem kell elnézést kérned... nem reagáltad túl, én vagyok a hibás... Túl gyorsan haladtam és ez megijesztett, ne haragudj. - Mondom neki és állom a tekintetét. Tényleg én voltam a hibás és nem csodálom, hogy megijedt. Bár mikor kijelenti, hogy nem akar elveszteni, akkor elmosolyodom. Erre semmi esély sincs. Mindig is szeretni fogom. - Ez nem történhet meg, Hazel tudod: az a bizonyos sz betűs szó miatt. - Jelentem ki és mielőtt bármit is mondhatna felemelem az arcát és egy gyengéd csókot nyomok az ajkaira... Imádtam őt csókolni, de most nem adhatok hosszú csókot. - Szóval terveztél valamit mára, vagy én tervezzek valamit? -
Reméltem, hogy nem küld el melegebb éghajlatra viselkedésem miatt. Utólag belegondolva túlreagáltam akkor az egészet, szebben is közölhettem volna vele az érzelmeimet. Valljuk be.. megijedtem. Annyi érzelmet keltett életre bennem, ráadásul olyanokat is, melyekben sosem hittem. Nagyon kedvelem őt.. látni akarom minden egyes nap, a karjaiban szeretnék elaludni minden egyes este és reggel együtt szeretnék vele kávézni. Ehhez hasonló gondolatok zavartak engem az elmúlt három hétben! Nem.. ez ugye nem lehet szerelem..? Még túl korai lenne ilyen merész szót felvetnem. De közelített hozzá, főleg ha a nap huszonnégy órájában csakis rá gondolok és senki másra. - Tündér? Még sosem hívtak így, de talált süllyedt. - nevettem el magam és pár lány méregetett minket - avagy engem -, miközben tapinthatóan áradt belőlük a féltékenység. - Szerintem most sok lány álmait összetörtem. - suttogtam nevetve és kezeimet a nyaka köré kulcsoltam össze, lássák, hogy mi összetartozunk. Elkezdett mozogni én pedig szorosabban összefontam lábaimat a csípője körül, de nem annyira, hogy esetleg bántsam őt. Csak nem akartam lecsúszni, elég nagy mutatvány lenne, nevetnék is rajta, ha nem velem történne meg. - Nekem is hiányoztál. - motyogtam a fülébe és kikukucskáltam a feje mögött, megnézve, hogy merre felé haladunk. Egy ugyanolyan pad felé sétált, amin épp pár perccel ezelőtt vártam őt. Még pár lépés volt hátra, így kihasználtam az alkalmat és a hátának döntöttem a fejemet. Hiányzott.. De még mennyire. Inkább veszekszek vele, mert akkor látom őt, de ez a távolság kegyetlen volt. Egyáltalán nem tetszett nekem, de hamarosan vége van ennek a félévnek is és jön a nyári szünet. Mármint csakis neki, hisz nekem dolgoznom kell, de szerencsére nem mindennap. Ráadásul előfordult, hogy nem kellett bemennem a munkahelyre, hanem elég volt otthon megírnom az anyagot. Hmm.. milyen jó is lenne begépelni a szöveget az ágyban, miközben Jace mellettem fekszik. Leültetett a padra és még esélyt se kaptam megigazítani a ruhámat, egyből letámadott. Ugyanolyan szenvedéllyel viszonoztam a csókját, még bele is mosolyogtam. - Szabadnapot kaptam és úgy döntöttem meglepem a barátomat. - válaszoltam a kérdésére, és közelebb bújva hozzá a vállára hajtottam a fejemet. Várjunk.. barátomat? Hú.. ezzel most magamat is megleptem, szerintem ez eddig még nem hagyta el a számat. - És bocsánatot is szeretnék kérni. - egyenesedtem ki és a szemeibe vájtam a sajátomat. - Múltkor túlreagáltam az egészet, nem kellett volna úgy viselkednem. Egy kicsit tényleg gyorsan haladtunk, de nem szeretném, ha véget érne köztünk a.. - halkultam el, mert nem tudtam hirtelen, hogy mit is kéne mondanom. Kapcsolat? Ismeretség? Ööö.. nem tudom. Inkább nem mondtam semmit. - Nem akarlak elveszíteni. - hajtottam le a fejemet, kerülve a szemkontaktust, de a kezét nem engedtem el.
Hát nem is tudom, hogy hol kezdjem... Egy dolog biztos! Utálom a vizsga időszakot. Nincs is rosszabb annál, mint egy héten keresztül napi három vizsgát letenni, sőt Miss Boncolós banya pipa rám, mert megfordult a fejemben, hogy elhagyom az egyetemet. Persze semmi sem jött össze, hisz Hazellel összekaptunk. Szerinte túl gyorsan haladtunk, amiben volt igaza, de... De én teljesen máshogy állok az ilyesfajta dolgokhoz. Nekem azt tanították, hogy ha egy lány megtetszik, akkor minél előbb láncoljam magamhoz. Jó persze ez kicsit idiótán hangzik, meg hülyeség is, de nem könnyen felejti el azt az ember, amit megtanítanak neki. Mindegy... Már három hete nem láttam ezek szerint nem kellek neki, majd megleszek... Aztán most még apu is képbe jött. Vajon hogyan mondjam majd el Hazelnek, hogy Klaus az én apám... Igaz nem a vér szerinti, de nem érdekel. Én őt tartom apának és ezen semmi sem változtathat. Ő nevelt fel és vele éltem eddig az életem, ráadásul a másik fia Marcell egyáltalán nem becsüli meg! Apa megérdemli azt, hogy tiszteljék és megadják neki azt, amit érdemel. Persze neki is vannak hibái... Sok hibája van,de így is szerethető, bár minden embernek van hibája, szóval... Nem kell megítélni! Engem sosem bántott és kétlem, hogy valaha is fog... Az utolsó nap! Végre eljött ez is! Eljött az utolsó vizsga ideje... Nem vagyok ideges, hisz ez a legegyszerűbb és eddig minden hibátlan lett... Szóval nyugodtan sétálok be az idegsebészet vizsgára. Nem izgulok! Nem izgulok! Csak arra kell gondolnom, hogy hamarosan vége és lesz elég időm elmenni Mystic Falls-ba, hogy meglátogassam az egyetlen szerelmem. Ahogy számítottam ez a vizsga is sikeres volt. Megdumáltuk, hogy este elmegyünk a srácokkal egyet inni, mert hát az idei vizsgák letudva. Bár gondolom ebben az ivászatban a csajozás is benne van, amit nem igazán szeretnék... Meg vagyok Hazellel és nem is kicsit szeretem, szóval inkább kihagyom ezt az estét. Bár épp azon gondolkodtam, hogy vajon mit csinálhat, amikor ismerős illat csapta meg az orrom, jobban mondva a vére illata. Elkezdtem keresni az illat forrását, hisz ki tudja, lehet hogy már képzelődőm, de mikor lépések hangját meghallottam hátam mögött, akkor már mosolyra húztam az ajkaimat... Nem sokkal később rám veti magát és lábait átkulcsolja a derekam körül. Jól esett a közelsége és haja az arcomba hullott, éreztem újra az illatát. Nem is tudom, hogy mikor láttam utoljára. Kezeimet a formás fenekére helyezem, így megakadályozva, hogy lecsússzon a hátamról. - Hmmm... nem is tudom, hogy ki az. Talán az álmaimban szereplő tündérkirálylány? - Mondom neki, miközben elnevetem magam. Bár az tény, hogy sokat szerepel az álmaimban. Aztán kapok egy csókot a nyakamra. Elmosolyodom. - Hiányoztál. - Mondom neki és közben egy üres padot keresek, amire leülhetünk... és bingó! Az egyik fa alatt találtam egy szabad padot. Elkezdtem odaballagni, miközben tartottam Hazel-t. Mindenki minket nézett, de az igazat megvallva nem nagyon érdekelt. Egy dolog számított, hogy itt van! Bár az biztos, hogy egy csomó ellenséget szerzett az egyetemen... Elég sok nő akart már megszerezni magának, de csak Hazel kapott meg. Aztán odaértem a padhoz és először őt ültetem le, majd melléhuppanok és nyomok egy rendes csókot az ajkaira. Ebben a csókban benne van az eddig különtöltött időben való csókéhségem, amitől a csók szenvedélyes lesz... - Nem mintha nem örülnék neked, de hogy kerülsz ide? - Mondom, miután megszakítom a csókomat.
Hazel C. Hollis
welcome to my world
► Residence :
Δ mystic falls
► Age :
32
► Total posts :
564
DAMNED WEREWOLF ◯
Tárgy: Re: Udvar Vas. Ápr. 19, 2015 7:03 pm
hazel h. & jace h., in new orleans
Miután nagy nehezen parkolót találtam a zsúfolt utcában, a térképpel a kezemben utamnak indultam megkeresni New Orleans egyetemét, ahol Jace tanult. Nem tud arról, hogy meglátogatom őt, mindezt egy meglepetésnek szántam, ráadásul bocsánatot szerettem volna kérni tőle a múltkori kirohanásomért. Egy csodálatos hétvégének néztünk elébe, de sajnos megijedtem. Úgy éreztem túl gyorsan haladtunk előrefelé és engem ez megrémisztett. Időt kértem tőle, szünetet, hogy átgondoljam az egészet. Hosszú elektronikus beszélgetések nyomán megegyeztünk, hogy egyelőre ne költözzön Mystic Fallsba, hanem fejezze be ezt a félévet. Utána pedig ott lesz nekünk a nyár, amikor hetekig hol nála, hol nálam leszünk. Sőt, már azon is agyaltam, hogy bejárhatnánk az államokat. Nyár után elég azon morfondíroznunk, hogy hogyan tovább. Három hét telt már el a legutóbbi találkozásunk óta. Ez idő alatt egyáltalán nem tudtunk találkozni a vizsgái miatt. Hiányoltam. Szükségem volt a biztonságot nyújtó karjaira, a szőke fürtjeire és a gödröcskéire, melyek akkor keletkeztek az arcán, ha nagyon szélesen mosolygott. Bármennyire is próbáltam tiltakozni ellene, de megkedveltem őt és már nem is érdekelt az a tény, hogy egy vámpír. Megbarátkoztam vele, mert ő tényleg más volt. Ő segített az embereken, ez megbecsülendő. Viszonylag hamar ráleltem az egyetemre és besétáltam az udvarra. Egy padra ültem le, és a táskámból előkotortam a napszemüvegemet. Élveztem a tavasszal járó előnyöket. A nap melengette bőrömet, miközben kellemes szellő fújt. Egy egyszerű vöröses-lila ruha fedte testemet és az elegáns hatást egy fekete bőrbakanccsal törtem meg. Körmeim szintén feketében tündököltek és ugyanúgy fekete és ezüst karkötők sorakoztak fel a kezemen. Kicsit lázadó stílusra vettem a mai napot, de már elegem volt a sok kosztümből, ideje visszarázkódnom a saját bőrömbe. Távolról megpillantottam Jace-t, ahogy kilépett a hatalmas ajtón. Rögtön egy széles vigyorra húztam a számat, és felkapva a táskámat egy hatalmas kerülőt tettem, így a háta mögött kötöttem ki. Pár méter volt köztünk és elkezdtem futni. Ráugrottam a hátára, míg lábaimat a csípője köré fontam, addig kezeimmel eltakartam a látását. Nem érdekelt, hogy ezzel felkeltettem a közelünkben lévő emberek figyelmét. Legalább az egyetem női tagjai szomorúan tudomásul veszik, hogy ez a férfi itt igen is foglalt. - Na ki vagyok? - torzítottam el mélyre a hangomat és a számba kellett harapnom, nehogy elnevessem magamat. Míg válaszára vártam, addig egyet belecsókoltam a nyakába és mélyen magamba szívtam mámorító illatát, melyet az utóbbi hetekben nélkülöznöm kellett.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Udvar 
