Lélegzetvisszafojtva figyelem, hogy mit csinál. Egyáltalán nem tetszik nekem, hogy üvengszilánkokat vesz a kezébe. Bár ha már itt tartunk, akkor eleve az nem tetszik, hogy itt van. Mit akar itt? Menjen innen! Legalább a házam legyen már szent, az istenit! Miért van az, hogy az ember még a saját otthonában sem lehet nyugodt, hogy még a saját otthona sem nyújthat biztonságot, mert jönnek az ilyenek... Jönnek a vámpírok, a hibridek, meg fene tudja még mi jöhet. Talán legjobb lenne összepakolnom és visszamennem New Yorkba a szüleimhez, messze ettől az átkozott várostól. Persze ez csak akkor lesz kivitelezhető, ha túlélem ezt a napot. Amire őszintén szólva nem túl sok reményt látok, de hátha! Azt azért nagyon remélem, hogy legalább gyors halálom lesz és nem fog agyonra kínozni. Szavai hallatán nyelek egy hatalmasat. El kell gondolkozni, hogy melyik is lenne a jobb. Valószínűleg a nyakam, hiszen abba belehalok és vége ennek az istenverte szenvedésnek. - Nem vagy kegyetlen. Ha választhatok, akkor a gyors halált választom... A nyakam. - Mondom teljesen ridegen, a hangomban tömérdeknyi gúny és megvetéssel. GYűlölöm ezt a fickót, mindennél és mindenkinél jobban. Mennyivel könnyebb lenne az élet, ha ő nem lenne itt. Ha meghalna és soha a büdös életbe nem kellene ellene senkinek sem harcolnia. Nem mellesleg akkor egy rakás vámpírt, hibridet vinne magával. Csodálatos lenne! - Tudod, anyukám arra tanított meg, hogy hogyan öljem meg a hozzád hasonló vérszívókat... - Mosolyodom el bájosan, majd mikor torkomon érzem szorítását, a lábam pedig nem éri el a földet, rögtön lefagy arcomról az a mosoly és inkább levegőért próbálok kapkodni, igencsak sikertelenül. Legszívesebben követném Klaus tekintetét, mikor valahová a hátam mögé néz, de természetesen ez sem jön össze, hiszen mielőtt még akár meg is próbálnék hátrasandítani, már repülök is. Aztán szúrós és éles valamik közé érkezem, aminek köszönhetően fel is sikoltok. - Hogy az a... - Elharapom a mondatom végét, próbálok csak kihenteregni a sok üvegszilánk közül, de minen mozdulatomnál újabb és újabb seb keletkezik rajtam. - Te nem vagy normális! - Sziszegem a fogam között, mikor nagy nehezen sikerül lemásznom a szilánkokról, viszont felkelni még nem tudok. Csak fekszem ott mint egy félig halott, és talán nem is akarok felállni, mert talán ugyanott kötnék ki ahol az imént. Nem árt egy kis regenerálódás... Ráadásul épp egy vámpír társaságában vagyok és egyáltalán nem akarom, hogy véremet vegye.
Most mit csináljak veled? Kisé unom ezt a szitut, és úgy érzem magamat, mint egy óvodás, akinek nincs jobb dolga annál, minthogy mást terrorizáljon. Rivernek eléggé nagy az arca, és úgy vélem, hogy meg kell rá tanítani, hogy csöndben maradjon, ha már erre a drága jó anyja nem volt képes. Milyen kár! Arcát fürkészem. Azt akarja, hogy hagyjam békén, de el kell keserítenem, hogy nem fog ez a nap véget érni azzal, hogy egy sebet sem ejtek rajta. Bántotta Katherinet, és úgy vélem, hogy ezért meg kell fizetnie. Ugyanúgy fog szenvedni, ezt megígérem neki! Kegyetlen mosolyt vetek felé. Tekintetem akár csak az ördögé. Ránézek, majd félajkamra egy újabb mosoly szökken. Csak az járt a fejemben, hogy vajon milyen arca lenne, ha tudná, mi fog rá várni. Most még nagy a szája, de ha majd az élete sarkán fog lebegni, akkor majd könyörögni fog az életért. Vagy a halálért? Az már csak rajta múlik. Oldalra fordítom a tekintetemet, majd egy hangos nevetést ejtek ki ajkaim közül. A gyomrom is görcsbe rándult, mikor parancsolni kezdett. Nincs tisztában azzal, hogy nekem csak egy mozdulat, és a feje a szomszédban köt ki. Leguggolok, majd az egyik tenyerembe egy nagyobb üvegszilánkot veszek fel, ami a törött ablaküvegből származik. Ujjaim begyével kissé megcirógatom a szélét, hogy megnézzem mennyire éles. Hupsz… aligha értem hozzá, de már elvágta az ujjamat. - Mondd csak… - egyenesedem ki, miközben még mindig tartom az üvegdarabot a markomban. – A nyakadat vágjam el ezzel, vagy pedig szépen elmetéljem mindkét karodat? - mutatom az éles üvegszilánkot felé, miközben két ujjaim közé véve lebegtetem előtte. - Ne mondd, hogy kegyetlen vagyok. – Nevetek fel újra, majd magam mellé engedem azt a kezemet, amelyben az üvegszilánkot tartom. - Még azt is megengedem neked, hogy válassz, mily módon szeretnél szenvedni. – Teszem a szívemre az üres tenyeremet, miközben az a kegyetlen, sátáni mosoly még mindig arcomon van. Nem akarok sokáig várni. Mihamarabb szeretném a választ, ám az is lehet, hogy meg sem várom a válaszát. Elfutni meg nem akarom hagyni, még akkor sem, ha utolérném. Gyorsaságom segítségével közelebb lépek hozzá, s nyakánál fogva emelem fel. Csattogtattam a nyelvemet, mintha csalódtam volna benned. - Anyukád nem tanított meg a jó modorra? – kérdezem tőle teljes komolysággal, miközben fejemet oldaltra döntöm. Míg a levegőben tartom a nyakánál fogva, elpillantva mellette látom, hogy egy halom üvegszilánk van felcsúcsolva a földön. Milyen szerencse, hogy kidobtam az ablakot… Mosolygok rá, majd egyet lendítve rajta dobom bele a sok éles dolog közé. Nagyobbnál nagyobb üvegtörmelékek, aprócska üvegszilánkok… tudom, hogy ezt várta egész életében! - Még valami? – kérdezem tőle, miközben két karomat kitárom, majd felnevetek. Néhány vércsepp is felbukkant, ami eléggé felhergelt, mivel vérről van szó…
River & Klaus
note: music : nomusic words:
River S. Brooks
welcome to my world
► Residence :
ԅ new orleans
► Age :
34
► Total posts :
431
DAMNED WEREWOLF ◯
Tárgy: Re: Kert Csüt. Ápr. 30, 2015 3:05 am
Klaus & River
Ugyan eddig is tudtam, hogy kivel állok szemben, hogy ki az aki épp ki akar csalogatni a házamból azzal, hogy rámgyújtja a házat, most mégis a frász kerülget mikor meg is látom őt. Valahogy addig nyugodtabb voltam amíg rejtőzködött... Talán csak azért mert addig nem tudatosult bennem teljesen, hogy Klaus Mikaelson az, amíg meg nem láttam a saját szememmel. Ha most azért jött ide, hogy megpróbáljon "csúnyább" módszerekkel rábeszélni arra, hogy menjek bele a hibridségbe, akkor akár vissza is fordulhat. Soha nem lesz belőlem vámpír. Soha! Semmivel sem tud rádumálni, és rákényszeríteni sem. Előbb halok meg. Bár őszintén szólva szavai nem esnek túl jól. Pontosan tudom, hogy az a nő miattam halt meg... legalábbis miattam ölte meg, azért mert elutasítottam. Dehát mit vár? Ahogy közeledik hozzám, legszívesebben én úgy távolodnék el tőle, de jól tudom, hogy annak nem lenne semmi értelme, maximum csak jobban felhergelem vele. Így inkább nem mozdulok el, csak nézek rá kissé rémült tekintettel. Úgy érzem magam mint egy kismadár a kalitkában, csak most éppen nyitva a kalitka ajtaja, de előtte egy farkas áll, ezzel elzárva az egyetlen kiutat. Fantasztikus érzés... - Nem mindegy neked, hogy mit érzek? - Kérdezek vissza morogva, miközben lassan megrázom a fejem, majd a következőket is hozzáteszem. - Mit akarsz itt? - Szinte csak úgy odaköpök minden szavat neki, teljes mértékben kiérződik a gyűlölet hangomból, viszont a félelem is. - Az ajánlatod még mindig nem érdekel, és a "poénjaidra" sem vagyok vevő, szóval akár el is mehetnél... Tudod merre a kijárat! - Egyik kezemmel az utca felé intek, aztán pedig mást sem csinálok, mint reménykedek abban, hogy most fogja magát ez a... Ne mondjam micsoda, és szépen elmegy. Bár ha jobban belegondolok, kétlem, hogy szórakozás nélkül szeretne eltávozni. Biztos vagyok benne, hogy nem úszom meg ennyivel, még ha épp nem is öl meg, de az tuti, hogy megbánom amiért ilyen nagy szám van. Legalább ilyenkor megtanulhatnám, hogy kell befogni...
Milyen jó látvány lenne, ha River bent égne a saját házában. Öröm lenne végignézni azt, hogyan füstöli ki a lángvész. Akkor megtanulná, hogy engem nem érdemes visszautasítani. Megállok a kert sarkában, majd arra leszek figyelmes, hogy az ajtó kinyílik, és River rettegett arca bukkan fel az ajtó mögül. Ó, erre az arcra számítottam. Milyen kár lenne, ha ezt a bájos arcot szénné égetné a tűz. Abszolút nem érné meg, ezért inkább abbahagyom a gyújtogatást. - Csakugyan! – sétálok felé lassú léptekkel, nem törődve azzal, hogy mellettem már majdnem hogy szénné égtek a bokrok. Nem tettem túl nagy kárt, azon kívül, hogy majdnem felgyújtottam a lakását, és kitörtem az ablakot. De hát, ez ezzel jár. Megállok előtte, a lépcsővel szemben, majd két karomat hátam mögé engedem, ujjaimat egymásba fonva. Láttam az arcán a félelmet, és ennél jobban semmi sem boldogít jobban. Látom rajta, hogy fél tőlem, és tényleg jobban teszi, mert akkor kevésbé fogom megkínozni. S, eszembe jutott a munkatársa, akit nem régen miatta megöltem. - Te milyen szívtelen vagy… - sétálok fel egy lépcsőfokot, készülve majd elkapni a torkát. - Meghalt miattad egy ember. Kicsit sem érzel bűntudatot? – Lépek fel egy újabb lépcsőfokot, s egyre inkább felülkerekedett rajtam a hatalom, hogy bármikor meg tudnám őt ölni, akár most helyben is. Persze, sértetlenül nem fog távozni innét. - Kitűnő hibrid lennél. Nem éreznek bűntudatot, sem megbánást. – hozom fel gúnyosan aztán a témát, habár most már nem szándékozom átváltoztatni. Ahhoz túl gyenge. Egy újabb lépcsőfokot teszek, majd megállok előtte, s még mielőtt elrohanna, tenyereimet a szövetkabátomba mélyesztem, hogy ne tudjam kitörni még a nyakát. Fő a bizalom! Hiába is, de ha befut a házba, én könnyedén be tudok lépni a lakásába. Nem vámpír vagyok, hanem hibrid, ezért rám nem érvényesek ezek a ”szabályok”. - A helyedben én már rohannék a poroltóért. – mosolygok rá arrogánsan, csak hogy egy kicsit szórakozzak vele.
River & Klaus
note: music : nomusic words: -
River S. Brooks
welcome to my world
► Residence :
ԅ new orleans
► Age :
34
► Total posts :
431
DAMNED WEREWOLF ◯
Tárgy: Re: Kert Pént. Feb. 27, 2015 12:00 am
Klaus & River
Kimerülten lépem át a lakásom küszöbét. Ha valaki azt mondaná, hogy egyáltalán nem kimerítő három napon át tizenkét órát lehúzni, akkor bizony a képébe röhögök. Vagy inkább sírva fakadok az irigységtől. Mert bizony örülnék, ha nem fárasztana ennyire le. Hiszen éjféltől délig kiszolgálni minden részeg idiótát, nem a legjobb szórakozás, de sajnos valakinek muszáj megcsinálnia. Először természetesen a konyha felé veszem az irányt, hiszen az elmúlt tizenkét órában nem igazán volt alkalmam enni így még szép, hogy éhes vagyok. Muszáj ennem valamit. Addig-addig túrkálok a hűtőben, míg összeszedek szendvicsre valókat, majd miután elkészítettem a reggelimet, vagy inkább ebédemet, persze azt meg is eszem. Fáradt vagyok, alig várom, hogy kidőlhessek a jó meleg ágyamba. Miközben a fürdő felé indulok, megbizonyosodom arról, hogy Kol nem tartózkodik a házban. Biztosan megint akadt valami dolga... No, mindegy. Csak egy jó meleg fürdő után sikerül kidőlnöm és végre álomba merülnöm. De mivel egyszer minden véget ér, így ez az álom is, hiszen alig néhány perccel később zajra ébredek. Először azt hiszem, hogy álmodom, de természetesen ez nem tart túl sokáig. A következő pillantban már úton is vagyok a hang irányába, és ahogy szépen lassan megértem mi történik, elfog egyfajta pánik. Legszívesebben sírva fakadnék. Megnézem a nekem szánt üzenetet, közben pedig megpillantom a lángokban álló bokrot is az udvarban. - Hogy az a... - Morgom az orrom alatt. Nem tudom mitévő legyek. Ideges vagyok, és rohadtul semmi kedvem kimenni innen. Viszont ha nem megyek, akkor biztosan rámgyújtja a házat. Azt hiszem ismerem már annyira, hogy tudjam, bizony képes lenne rá. Miért nem vagy most itt, Kol? Muszáj valamit tennem... Összeszedem az összes létező erőmet, majd az ajtóhoz lépek. Kétség sem fér hozzá, hogy mennyire rettegek. Nagyon lassan nyitom ki az ajtót, de aztán nem megyek ki, csak megállok ott ahol vagyok. Fogalmam sincs hová beszéljek, fogalmam sincs hol van ez a rohadék... Nem kicsit érzem magam hülyének, talán éppen ezért is nem megyek ki, hogy megkeressem. Értelme sem lenne. Végül azért csak megszólalok. Hallani biztosan hall. - Mit akarsz, Klaus? - Jó, persze nem vagyok száz százalékosan biztos abban, hogy az illető Klaus lesz, de mégis tudom, hogy ő az. Ki más jönne ide ilyen módszerekkel?
Ma kedvem támadt meglátogatni kedvenc jómadaramat. Még csak egyszer találkoztam vele, de az a találkozás is nagyon bőséges volt. Felajánlottam neki egy kihagyhatatlan ajánlatot, amit végül elég keményfejűen vissza is utasított, ráadásul az a fölény, amelyet produkált... igazán csak mgsértett, és tudhatná, hogy egy Őshibridet nem érdemes magára haragítania. Katherine úgy tudja, hogy lementem neki valamilyen ennivalót venni, de igazából nem azért indultam el. Riverért jöttem, mert van egy befejezetlen ügyünk, amit ideje lenne befejezni. Jess kiderített nekem pár dolgot erről a lányról, így könnyű lesz nekem tönkretenni River életét. Tudom, azt gondolná most más, hogy nekem, mint New Orleans királyának nincs jobb dolga. Ó, még tart a gyász, most inkább csak kitombolom magam. Szórakozom. Hoztam magammal pár dolgot. Pár liter benzint, na meg néhány összetekert újságpapírt, és egy doboz gyufát. Már egy ideje kint parkoltam a háza előtt, és előkészítettem pár dolgot. A kormányra helyeztem rá az újságpapírt, azt a felét, ami nagyjából üres, nincs teli hazugságokkal. Amíg az egyik tenyeremmel ott tartottam, addig a másik csuklómat ajkamhoz emeltem, és kissé megharaptam. Kellett egy kis vér. Egyik ujjamat belemártottam vérembe, aztán az újságpapírra írni kezdtem. „Figyellek!” - írtam rá a papírra ezt a kis röpke szöveget a véremmel. Tollat elfelejtettem hozni, na meg az annyira nem is lenne hatásos. Vérem még utoljára kibuggyant, amit még a lapra kentem, hogy ne pazarolódjon, s egy hirtelen begyógyult a sebem. Kiszálltam a kocsiból, a véres papírral a kezemben. Összegyűrtem, hiszen a vér már megszáradt rajt. Az ajtót becsaptam, azután pedig hátramentem a csomagtartóhoz. Egy nagy, fekete autót hoztam el, hogy általános legyek. A két ajtót kinyitottam hátul, és kivettem egy tíz literes benzint. Elindultam két újságpapírral, és a benzinnel, egészen a ház kerítéséig. Gondolkoztam, hogy hol dobjam be az én ajándékomat. Az ablakok mind le voltak húzva, az ajtó pedig csukva volt. Szívfájdalom nélkül beléphetnék, de úgy kevésbé lenne ijesztő. A benzint leraktam magam mellé, utána pedig farmerzsebemből elővettem egy gyufásdobozt. Kivettem belőle egy szálat, s a doboz oldalán meggyújtottam, majd eltettem a többit. Egyedül csak az az egy volt a két ujjam közé csippentve, aztán meggyújtottam az összetekert újságpapírt, nem a véreset, amin egy üzenet van. A szép szabályosra levágott bokrokhoz tartottam az égő, lángoló újságpapírt, majd elengedtem, beledobtam. A bokor minden egyes levele meggyulladt, s néhány parázs sikoltott felfelé. Utána pedig felvettem egy súlyosabb kődarabot, majd belecsomagoltam abba az újságpapírba, amelyen az üzenetem áll. Azért raktam bele, hogy áttörje az ablakot. Elhajítottam azután, és persze, törtek, recsegtek az üvegdarabok. Gyorsaságom segítségével pedig váltogattam a helyszíneket, hogy ne lásson meg, csak akkor, amikor én akarom.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Kert 
