Joanna & Darren

El sem tudnék képzelni jobb testvért magam mellé. Őszintén szeretem és hiányzott is a napokban. Sose hagytam így magára, de a folytatásban nem csinálok ilyet. Többet nem. Hiszen nem akarom boldogtalannak látni. Ő csak legyen Jo! Miszerint együtt kell elintéznünk a szüleinket ebben igazat ad, ezért vagyok idősebb testvér, hogy ilyen helyzetben is útmutatás adjak számára. De az indulás filmnézésbe ment át. Jonak kell popcorn is, oké, egy gyors zuhany, borotválkozás nélkül. Most nincs türelmem hozzá, majd indulás előtt, vagy nem. A borosta férfivé tesz. Egy bokszerben állok meg a szobám ajtajában, majd megtalálta a kedvenc filmjét is. Nem épp friss film. De a legjobbak közt szerepel.
- Jöhet. – figyelem, ahogy végig mér, szavaira elmosolyodom, megint a borotválkozással nyaggat. Majd az ágyamba ugrik, leteszem az övemet a 3 fegyverrel az asztalra, én a konyhába veszem az irányt, a fiókból elő szedek 2 zacskó popcornt és 2 - 2 percre beteszem őket a mikroba. Majd hallom a hangját is, a régebbi kiadásos íjpuskáról faggat.
- Egy pillanat! – emelem fel a hangom, hogy hallja tisztán, majd kipattogtak a kukoricák is, kiöntöm őket egy tálba, majd visszatérek a szobámba, ahol a húgom az íjpuskát nézegeti. Leteszem az ágyra a tálat a rágcsálni valóval.
- Ez felesleges kérdés volt. Persze hogy kell. Még ha csak dísznek, akkor is. 3 hete szereztem be egy fura figurától. – lépek a szekrényemhez és egy nadrágot keresek. Van bennem annyi tisztelet, hogy nem egy szál bokszerben lavírozok Jo előtt, hiába a húgom akkor is. Egy terepmintás térd gatya kerül a kezembe és azt veszem fel. A DVD is bekerül a helyére, majd leülök az asztal sarkára.
- Hoztam még egy fegyvert a gyűjteménybe, bár lehet, hasznosítom és használom a vadászatokon. – általában amiket haza hozok, azok ide bent maradnak letisztítva, szóval fura ezt tőlem hallani. A filmek eleje sosem érdekelt, csak azon jelenetek, melyben izgalom is vegyül. A falról leszedek egy WA 2000 szépséget, minden héten egyszer megszoktam az összes fegyvert tisztítani, de most így is kimaradt 2 hét. Majd valamikor neki ugrok és akkor 3 óra alatt meglesz a több mint 170 darabból álló gyűjteményem tisztítása. Majd visszahelyezem a fegyvert a helyére és az ágyba vetem magam, nem fekszem, hanem ülök és úgy kémlelem a  filmet, belemarkolok a popcornba és majszolom.
- Maradjunk itthon, majd holnap menjünk el és vadásszuk le őket, rendben? – pillantok testvéremre, majd az ő oldalán lévő párna alá nyúlok és egy szamuráj kardot húzok ki alóla egy mosoly kíséretében és teszem vissza a helyére az asztalon kihelyezett állványára. Fanatikus gyűjtő vagyok, mások szemében talán ez már beteges, de ez szerintem normális. Ha mindezt elégetném, akkor lennék beteg, 100 % - ban. Jonak is vannak furcsa szokásai, de azok nélkül nem ő lenne. Hozzá szoktunk a másik furcsaságaihoz az évek alatt, tudjuk, mit hogyan szeret a másik.

Joanna & Darren

Azon mélázom épp, hogy ki ez a sokat emlegetett Sadie, míg végül kiböki, hogy ő a vérfarkas. Ez az egy ami most nem érdekel. Végre látom mosolyogni, ez hiányzott nekem az elmúlt 20-30 percben, mióta ide haza vagyok. Figyelem a mozdulatát,ahogy elinal minden félelme és bátorságot vesz, közel merészkedik hozzám. Megnyugtató érzéssel tölt el mindez. Itthon vagyok az én kicsi húgommal. Szavai megmosolyogtatnak engem is, miszerint idegesítő vagyok. Ugyan, csak pont annyira, amennyire kell, nem több és nem is kevesebb.  Végre magamhoz ölelhetem és mondhatni eljött ez a béke időszak is, nem vagyok rá mérges, nem tudok sokáig haragudni rá. Ez afféle testvéri dolog. Csak mi érthetjük. És csak együtt ölhetjük meg őket, neki is meg kell hoznia döntést, de ő egyedül is megcsinálta volna. Igen, ebben biztos voltam.

- Tudom. – felelem alig halhatóan, elég ha csak én hallom. Néha kegyetlennek kell lennünk, a mi munkánk nem épp kellemes, veszélyes és borzongató.
Kimondja a szavakat, melyek megtöltik a szívemet melegséggel. Nem gyűlöl. Lehúz magához és arcomat puszilja, elégedetten elmosolyodom és válaszolok.
- Már itt vagyok és sehova nem szándékozok menni, nélküled. – aztán felöltözöm és indulásra készen állva figyelem őt az ajtóban. Értetlenül néz rám, szavai kis félelmet hallatnak. Hát bátraké a szerencse. De…igaza van. Ezért is szeretem. Erre vártam. Néha ő gondolkodik helyettem is, mikor én nem vagyok a toppon. De ez fordítva is megy ám! Figyelem ahogy ásít és közel jön hozzám az ajtóig. Megnézem a mobilon az időt. Éjfél elmúlt, fél 1.
A kulcscsomóhoz nyúlok ami a zárban van és teljesen ráfordítom a zárt, majd kiveszem a kulcsot onnan és a szokásos helyére teszem, egy kis kosárba, mely az ajtó melletti szekrényen lapul.
- Elmegyek lefürödni. Válasz egy filmet. – mosolyodom el és vállánál fogva magamhoz vonom, illetve a válla találkozik az oldalammal. Majd ismét leveszem a szennyesem és a fürdő felé indulva még beszélek hozzá, mint általában mindig.
- Aludhatsz nálam. – régen mindig együtt aludtunk, de kinőtt belőle, de tudom menyire hiányoztam neki és forditva. Leveszem a nadrágomat is és beállok a zuhany alá, újabb szavakkal bombázva meg őt, mivel a szobám zárva van, mindig mikor távol vagyok itthonról. A kulcs helyét csak én tudom, de beavatom őt is.
- A kulcs a bakancsomban van a lépcsőnél. – ha kiveszi akkor be is mehet a szobámba, csak ne csináljon rendetlenséget. Egy hatalmas francia ágy, 140 cm lapos tv. Rengeteg DVD, a legfrissebb kijött 2014-es filmekkel. A sok fegyver a falra kiakasztva, vagy éppen az ágyon hevernek. Kardok, kések, tőrök, apró kések. Lő fegyverek és még sorolhatnám. Már látta a gyűjteményemet, de mindig vannak újabb szerzemények. Az egész szoba fegyverekből áll.  Ma is hoztam egyet, de az még a kocsi hátuljában lapul, majd valamikor behozom. Akár merre járok minden honnan szerzek be valami kincset. Legalábbis ezek számomra azok. 5 perc alatt végeztem, megtörölköztem, felhúztam egy tiszta alsót, az övemet leszedtem a nadrágomról és azzal együtt vonultam be Johoz, nem szeretek borotválkozni, de a borosta senkit sem zavar.
- Milyen filmet választottál?

Joanna & Darren

Kézzel tapintható a feszültség kettőnk között, ő is pont úgy érzi mindezt, mint én, együtt alakítottuk ki. Együtt kell átmennünk a szétszakadt hídon, hogy újra ketten egyek legyünk, mind a harcokban és mind pedig testvérként. Nem róhatok fel neki semmit sem. Kész röhej komolyan, megköveteli a dolgokat és még én vagyok a gonosz kicsi törpe. Hogy miért fontos? Már épp bökném ki neki, mikor teljesen mondata végéhez ér, amin szelíden elmosolyodok, mivel én se szándékozok külön utakon járni a jövőben és most, a jelenben sem. Örülök, hogy hazatértem, csak erre a kis incidensre nem számítottam, ami kialakult kettőnk közt. Kicsit távolabb áll meg tőlem, ismer már és hát igen bevallom, hamar el jár a kezem, ha eléggé felbőszítenek és már csak egy hajszálnyi választ el a teljes kiakadásomig, de jól palástolok mindent. Elvileg.
Szépen elmagyarázza a FBI miért is kereste fel, valami vadászat miatt és ezek szerint páratlan párost alakítottak. Nagyon jó, ragyogó, de ehhez sajnos nincs humorérzékem. Ha volna se röhögnék, hiszen ez kész vicc.
- Sadie? – nem ismerős ez a név, talán az arca ismerősebb lesz, ha majd találkozok vele, hiszen sok effélével futunk össze kalandjaink során, műveink végén és sokszor jönnek ki ezek a vásári majmok is, megnézzék mi is történt, de addigra nekünk már hűlt helyünk.
- Nem szeretném. – felelem már a hátának, hiszen elkezd a dobozzal játszani, kissé meghökkent, hogy le akart mondani rólam, ez fájt, de tényleg, erre nem gondoltam. Nem válaszolok semmire se, ezekre egyszerűen nem tudok mit. Itt vagyok és élek. Ő is itt van és él. Nekem ez már bőven elég ahhoz, hogy boldog legyek, de ő mégse az. Talán amiket rázúdítottam? Mikor említi, hogy mondjam meg hol vannak a szüleink,a padlóra pillantok magam elé, leteszem a müzlis dobozt és oda megyek hozzá, tekintetem érzelem mentes, de nem akarom bántani. Elég volt. Testvérek vagyunk az istenért. Megragadom mindkét vállát és a pillantásom találkozik az övével.
- Megöltem volna őket, de nem csak az én szüleim, Jo! Egyedül nem csinálhattam végig, ebbe a te kezed és döntésed is kell. Testvérek vagyunk, emlékszel?  Ugyan azt a döntést hoztad meg, mint én magam. Ketten öljük meg őket és én viszlek el hozzájuk. Megértettél? – hangom szelid tekintetemmel együtt, majd magamhoz vonom és átölelem.
- Tényleg sajnálom, hogy nem jelentkeztem, de kattogott az agyam az egész zagyvaságon. Sajnálom, hogy szó nélkül magadra hagytalak. Megértelek, hogy ez miatt most gyűlölsz. – felelem neki, majd elengedem és felveszem vissza a ruháimat, sürgősen le kell rendeznünk ezt, még mielőtt elszabadul a pokol.
- Megyünk? –fordulok felé már az ajtó előtt állva, határozott válaszára várva, tekintetébe pillantva.

Joanna & Darren

Az olyan férfiak , mint én, nem járnak moziba. Szinte soha nem járok ilyen helyekre, bár jobbára azért, mert nincs időm rá. Nem csoda, hiszen minden napomat izgalomban töltöm. Most viszont temérdek időm volt gondolkozni, sakkozni azon, hogy számos rosszakaróm és ellenségem közül melyik az az egy, aki pontosan elég elmebeteg és kegyetlen ahhoz, hogy ilyen játékokat játsszon velem.
Joanna és én szoktunk veszekedni, testvérek vagyunk és vannak véleményeink melyek néha nem tetszik a másiknak, de elfogadjuk. Válaszomra vállat von, még mindig haragszik, de akkor sincs más mondandóm, hogy miért nem vittem magammal aznap. Gyűlölöm a szövegelést. Tudja, hogy gyűlölöm, ezért csinálja ezt. Valójában nagyon bosszantó nemcsak az, amit csinál, hanem az is, hogy ennyire nyitott könyv vagyok számára. Meg mutatta, én pedig rákérdeztem arra a golyó ütötte sebhelyre, amire olyan választ kaptam, amire egy halk sóhajt is elengedtem, annyira naiv tud lenni, néha, de általában minden csatában ilyen önfejű. Mint az anyja! Figyelem ahogy egyre jobban eltávolodik tőlem, eltettem a késem vissza a helyére az övemre, ezután fel állítottam az asztalt és a székeket körülötte, majd ismét ránéztem, kérdésére egyből válaszolt, meg se várta a válaszom. Változtassak? Hát persze. Megjelenik egy idegen nő és Jo egyből puszipajtizik vele. Ügyes kislány, legszívesebben megpaskolnám a fejét, de nem teszem, elvégre nem egy kutyával társalgok éppen.
- Ne kezd el ezt felróni, oké!? - közlöm vele hűvösen. Gonoszul hangzik? Még szép, hiszen az is. Barna szemeimmel okosan takargatva a felszín alatt megbúvó tömény és sűrű gyűlöletet, melyet, ha szabadjára engednék, rátapadna mindenre, összeszedne mindent, és egyszerűen magába ragadná az összes mocskot eme szaros sárgolyón, amit Földnek nevezünk. El oltja a cigijét, az asztalnak támaszkodom, felé fordulok karba tett kézzel, érdeklődve hallgatom azt a rohadt kérdést.
- Mi a szarnak akarsz egy olyan emberrel dolgozni, aki nem látja a gondolataid!? Nem tudja, mit akarsz cselekedni egy adott pillanatban és hogy akarod akkor hogy hasznot húzz belőle vagy épp fordítva. Hogy legalább egy hatalmas dörgésnél ne álljon az utadba, amikor tarolni akarsz! Ez annyira nonszensz. – mi ketten együtt harcoltunk és öltük mindig ezeket a fösvényeket, tudtuk mi jár a másik gondolataiban és a képen cselekedtünk, hogy az megfeleljen a másiknak és a célnak. Erre meg jön egy ilyen szarral.
- Egyáltalán mi van az FBI-al? - kérdezem teljesen komolyan.
- Hogy kerülnek be a képbe!? Pont most! És mit akar ez a nő egyáltalán. Be avathatnál, ha már egyszer ennyire benne vagyunk a témában! – majd a faliszekrényhez lépek és kiveszek egy müzlis dobozt, ezt a fajtát csak én szeretem, ezért is van még itt, felbontatlan állapotban. Nem kell se tej se semmi, úgy ahogy van belenyúlok a dobozba és enni kezdem, közben a pultot támasztom és figyelem őt.
- Könnyedén elérheted a célodat ha felbosszantasz valamivel. Tán ez a célod? – kíváncsiskodok, hiszen jobban ismerem őt, bár még mindig idegesít ez a női vérfarkas téma, meg az FBI. Eltűnök kis időre és felbukkannak valami szar miatt.
Próbálok belé látni, szeretném megtudni a szándékait és a terveit.

Joanna & Darren

Még emlékszem az eskünk olyan dolog, melyet ezer évvel később sem tudok, és nem is akarok elfelejteni. Ez az, ami emberré tesz minket. Kérdésemre azonnal nem is kapok választ, mintha meg se hallott volna. Erőt veszek magamon. Arcomra hideg tekintet maszkját húzom és méltóságteljesen kihúzom magam. Induljon a banzáj...
- Nem lépek le. Mi ketten együtt, mindig! - kezdek nem bírni magammal. Szétfeszít a tenni akarás. Akarom! Követelem!... Elborít a harag heve, most már teljes mértékben. Elszakad az önuralmam utolsó cérnája is. A múltban már lecsaptam pár apró hiba miatt őt, most is megtenném, de ő már nem az a kislány, aki volt egykor tízen akárhány évvel ezelőtt. Felnőttünk és jobban aggódunk a másikért. Mint amikor leléptem 2 hete, de az már a múlt, én a jelenben élek. És ő is.
Ez mekkora szívás. Hogy utálom hallgatni a helyi keményeket. Az meg ráadásul az FBI kis blökije. Tuti nem fogja odaadni a játékait, csak úgy a két szép szememért. Biztos nem lesz ínyére a dolog, de azért csak kipróbálom, mije van. Senki se vesz autót, próbakör nélkül. Nemde? Indíték nem igazán kell. És mivel a szövetség lehetősége, ezzel a vérfarkassal váratja magát... marad a játszadozás. Lehet, hogy vannak nálam erősebb vámpírok, de virítani kell valami extrát ahhoz, hogy érdekeljen is. Sok érdekes helyen megfordultam és végül most felrobbantam, az asztal felborult, kiadtam a haragom egy részét, Jo pedig jót mulat rajta, látom a tekintetében. De elmondja. Egy nő? Engem keresett? Mi a fasznak?! Nem tetszett a válasz és ez látszott is rajtam, az adrenalin ismét tombolt bennem.  Majd folytatta és megmutatott egy eléggé friss sérülést, odapillantottam, majd megkérdeztem.
- Ezt, az a nő művelte veled?! – hangom megint a kegyetlenséget tükrözte, mely megint azonnal robbanásra készen vár és csak másodpercek voltak vissza a detonációig. Közelebb merészkedik hozzám, így a szemeibe nézek, folytatja a három vámpír sztorit. Lássuk mi lesz az - az egy-két szó, vagy tett. Alig várom mit lép, de elképedek. Az erősebb… mi a francot művelt?! Elveszem a cigijét, akár akarja akár nem, beleszívok jó mélyen, amit nem szoktam, mert utálom az egészet, csak feszültség oldás, azt hiszem. Visszaadom, aggódó tekintettel bámulok rá, de mikor valami csávót is felemlít, aki még meg is mentette, ismét eme ridegség ül ki az arcomra, majd…sex? Ez már nem az én dolgom, ha az ürge vadász és nem bántotta a testvérem, akkor az ő dolga, nem az enyém, de csak igy előadni, mosolyára én is elmosolyodom, kissé megcsóválom mellé fejem is. Hiszen nem kislány már, felnőtt nő az én kicsi hugicám.  Ide nem kellenek szavak se, ismerjük egymást már  tekintetből és a mozdulatból is. Visszatér az FBI témához. Végre. Hurrá.
- Lenyűgöző! Miért nem tudtál ezzel nyitni!? Nem kellet volna feleslegesen tépni a számat! – Hangomban nincs semmi megvetés inkább, mintha értetlenség szűrődne ki belőle. Figyelem, ahogy összeszedi a lapokat a földről és elteszi, terve is van, ismerem már, mint a tenyerem. Az FBI sose tartozott a kedvenc haverjaim közé, se nem haverok, se nem kedvencek. De a változás lehetőségének magvait korán kell elültetni. Amit gyűlölök.

Joanna & Darren

Nem szoktam se önző, se kegyetlen lenni, ha a húgomról van szó. Ő az egyetlen, akinek mindent szabad, kivéve, amit nem természetesen. De úgy éreztem, ez igenis az én dolgom volt, nekem kellett lecsekolnom a hír valódiságát és utána elmondani az igazat neki. Nem akartam hazudni, sosem tenném azt vele. Mindketten feldolgozzuk a rémhírt miszerint szüleink az ellenségeinké váltak, neki kicsit nehezebben megy, mivel én már ezt 1 hete tudom és agyaltam azon, hogy adom be mindezt Jonak. Visszatért. Hamarabb, mint amire számítottam. Igen. Ő az én Joannám, akit én ismerek. Kicsit brutális ezt hallani, de félig igaza van. Nekünk kell őket megölni. Figyelem, ahogy az asztalra tenyerel, a vére az asztalra terül szét, majd a mosogatóhoz megy. Kicsit ridegebben nézem, közben a sebeit kötözi, szúrós tekintettel rám néz és az eskünkről kérdez, amire azonnal reagálok is, hangom mintha jeget kezdene szórni, olyan félelmetes, már szinte dörög, de még mindig veszélytelen. Tekintetem érzelem mentes, melyet mindenki ismer és rettegnek látványától.  - Még mindig. Az eskü az eskü. Nem felejtettem el! – figyelem és hallgatom őt, minden porcikám őt figyeli. FBI? Mi a fene történ a távollétemben.
- Először is, mi van ezzel az FBI-al?! – lépek közelebb hozzá, tekintetem még sosem volt ennyire félelmetes, gyűlölöm az FBI-t, állandóan keresztbe tesznek a számításaimnak, mint most is.
Vérfarkas. Remek. Ennél jobb és szebb hírt el sem tudnék képzelni. Kicsit sem kellemes hírek! Ha eddig nem voltam robbanás közelben, most a határán vagyok!
- Ki mondta, hogy nem segítek Joanna!? – figyelem, ahogy a cigijét szívja, de még mindig nem mondott részleteket. Nem az idegesített fel, hogy meg kell ölnünk a szüleinket, hanem az, hogy egyedül, vagy más segítségével akarja mindezt.  Bal kézzel kihúzom a fegyverem a fényképből és az egész asztalt felborítom ugyanazzal a lendülettel, hangos robaj jár ezzel, minden papiros, dokumentum és fénykép a földre hull szanaszét. Nem törődve a kupival, amit én alakítottam.
- A kitépett gerincükből kéne sétapálcát csinálnom, vagy csak kicsit megcsavarni a memóriájukat!! Csak annyira, hogy az őrülettől a saját körmeikkel hasítsák fel az arcukon a bőrt! – kiabáltam? Naná!! Nem mondanám, csak túl hangosan beszéltem és eléggé ideges voltam, na meg fáradt. Lehet, hogy kicsit kemény vagyok, de már megszokta. Az összes hátrány ebben a világban, az emberek hiányosságaiból ered. Aki ezt mondta nekem az egy igazi szarházi volt, de most hálás vagyok neki.
- Megöljük őket. Majd azt a szemetet is. Ebbe a kis FBI dologba pedig szépen beavatsz! És bemutatsz annak a kutyának is! – adtam neki egy kis ízelítőt a dühömből parancs formában, de nem a testvéremre voltam dühös, ezt ő is tudja, hanem a helyzetre, amik mostanában folynak idehaza.
- Komolyra fordítva a szót… Most már igazán beszélhetnél arról, mi a fene történt a távollétemben. - Hangom már sokkal nyugodtabb volt, kiadtam a dühöm egy részét, s most megint olyan nyugodt vagyok, mint mindig. Az italokhoz léptem és meghúztam a Whiskeyt, a fenének sem kell pohár ehhez, ahogy Jo is csinálta, majd ismét testvéremre koncentráltam.

Joanna & Darren

Tudom jól. Mi ketten egyként. Ő értem, én pedig érte. Védjük egymás seggét. Ebben a 2 hétben, amit el voltam tőle, veszély fenyegette őt, és én nem tudtam megóvni. Magabiztos vagyok, ezt ő is tudja.
- Majd egyszer, úgy 50 év múlva. – mosolyodom el, folytatom a telefon mizériával, amiben viszont igaza van, de akkor sem tehetem semmit, inkább a némaságba burkolóztam és eleresztettem a fülem mellett a hívásokat.  - Ez amolyan az én dolgom stílusú feladat volt. Mivel én vagyok az első szülött, az enyém volt eme döntés, hogy beavatlak, vagy sem. – hallani a dolgokról sem jobb, mint látni és hallani azt a kétségbeesést, mit akkor hallottam. Nem kellemes az a tény, hogy a szüleink az ellenségeinkké váltak egy pillanat alatt. Mivel a testvérem, igy elmagyarázom neki eltűnésem okait. Még kimondani sem jobb, de inkább most, mint később, vagy hogy meglássa, és ismét oktasson, miért is nem mondtam el hamarabb. Figyelem őt, először csak néz engem, majd a keze is megremeg és megértette. Majd megindul, de a pohár előbb ér földet. Elpillantok a lányról és a képet figyelem, majd ismét visszatér a figyelmem a testvéremre, aki épp szedegeti a darabokat. Még sosem láttam ilyenek, de megmondtam neki, hogy mindennek oka volt. Annak is, hogy miért nem avatom be a dolgokba. Pontosan ezért. A szilánkokat eldobja a picsába, vér is elcseppen, hagyom őt némán, ezt neki kell megoldania. Ha közbe lépnék bármivel, azzal csak még jobban beletaposnék a lelkébe. Elég ennyi mára. Nekem is, de leginkább neki. Ez sokként érte őt. Majd feláll és meghallom, amit nem akartam, de legelőször nekem is ez fordult meg a fejemben, hogy a vámpírokat el kell pusztítani. De valóban annyira kegyetlenek lennénk, hogy a szüleinkkel is végeznénk? A könnyei is elerednek, igen, ez valóban hatalmas sokként érte, felegyenesedek és közel lépve hozzá ölelem magamhoz, szorosan, állam a feje búbján helyezkedik el és ridegen meredek a távolba.
- Nincs és nem is lesz baj. Már itt vagyok. Majd ezt még megvitatjuk, rendben? Ne félj. – felelem neki, majd ismét megcsókolom a feje búbját és eltávolodok tőle annyira, hogy mélyen szemébe nézhessek.

Joanna & Darren

Nem szeretek haragban lenni az egyetlen testvéremmel, akit jobban szeretek bárki másnál, még az életemet is feláldoznám, ha róla lenne szó, és ha nem lenne más megoldás. Senki nem érhet hozzá ellenséges szándékkal, ha pedig mégis, velem gyűlik meg a baja az illetőnek. Jo-t csakis szavakkal bántottam meg ez idáig, most tettekkel is, elmentem mellőle, melynek okai voltak és nem kicsik. Nincsenek titkaim előtte, elmondtam merre jártam, csak épp azt nem, miért, de hamarosan arra is sort keríttek majd. Ha majd olyan állapotba leszek, de legfőképpen ő. Mindezzel őt szeretném megóvni. Hogy miért nem vettem fel a telefont? És még halottnak is hitt, ezen muszáj mosolyogni komolyan.
- Engem kibaszott nehéz eltenni láb alól! De ezt te is tudod, nem kell ennyire aggódnod Jo!– majd arcomról hamar leolvad ez a vigyor, hogy komolyra fordítsam a szót. - A telefont pedig azért nem vettem fel, mert nem volt sok időm. Egy perc nyugtom se. Illetve ha volt is, akkor pedig azért nem, mert hamarabb elkotyogtam volna el tűnésem okát. – a kávémat egy pillanat alatt lehúztam, majd félmeztelenül ácsorogtam a pult előtt. Kérdésemre a válasza, nem dolgozik. Remek. Most pont jól jön ez is. Tud ő józanul is gondolkodni, tudom jól. És azt is, hogy mindezt én okoztam, hogy ilyen állapotba került. Ez miatt pedig el kell neki mondanom mindent. Még ha ez kissé kegyetlenül is fog hangzani számára. De ez az igazság. A valóság.  De még nem szólok, de ő megnyugtat azzal, hogy hiányoztam neki, ridegen pillantok rá, mikor a sajátos módszerével fenyeget. Még viccnek is rossz komolyan. De a legmegnyugtatóbb számomra, az a csodás mosolya, amit igen is hiányoltam.
- Rendben. – jelentem ki és egy határozott mozdulattal nyúlok hátra az övemre csatolt tokjában lévő tőr késhez, ami mindig ott lapul, további másik 2 társaságában. Fanatikus gyűjtő vagyok igen. Ami most előkerült az egy 15 cm-es katonai kés, megforgatva húzom elő és az asztalhoz lépve, nyitom ki a paksamétát és az ellenfél fotójába vágom nagy erővel a drágaságot és az asztal szélére helyezem tenyereim, támaszkodok és figyelem őt, megtartva a szemkontaktust, tekintetem semmitmondóan jeges és borzongató.
- Anyuék eltűnésének nem egy oka volt. Már jó ideje nyomon követték ezt a szemetet, de mivel túl messzire ment, utána ment mind kettő. Ez lett a vesztük... Vámpírok lettek. – kis ideig csendben maradok, had eméssze meg az adagot, majd folytatom felegyenesedve, figyelem a tesóm minden reakcióját, hogy azonnal cselekedni tudjak bármit is tenne.
- Carlos bezárta őket egy elhagyatott helyre, ahol se maguknak se másnak nem fognak kárt okozni. Bár nem tudni meddig maradhat ez így. És nem tudni, hol van Ez. – pillantok Joról le a képre, majd vissza rá.

Joanna & Darren

K ommentál, kritizál, és ami csak az eszébe jut. Oké megértem. Na igen, ő érzi, hogy mi lehet itt a probléma. Nem véletlen van a lehető legmesszebb tőlem. Kedves mosolyt erőltetek az képemre mentális feszítővassal és megpróbálok normálisan viselkedni. Egy kicsit sóhajtva kezdek neki a feszültségoldásnak. Csak a tökéletes magabiztosságának jele hiányzik. A kérdés nélküli tett. Fegyver van nála mégse cselekszik csak vallatni akar. Mikor kiböki, hogy majdnem ott hagyta a fogát, illetve a z emberségét a csatamezőn, rápillantok és figyelem, majd ki is veri a tányérokat a kezemből, amik a földre kerülnek összetörve. De attól a poharakat még elmosom, illetve a gép. Leszarja a mesémet amit átéltem Cas mellett, a megannyi vámpírt és sorolhatnám, de ami a legfontosabb, az még maradjon az én titkom. Az igazságot csak a holtak és én tudom. Ennél több élő tanú nem is kell.  
- Nem tudok elégszer bocsánatot kérni, bár ezzel még nem szögeztem azt le, merre jártam és miért. De ahogy az állapotodat elnézem, egy ideig nem is avatlak be. – fejezem be és összeszedem a földről azokat a törött szarokat és megreptetem őket a zsákba. Aztán kiböki, hogy nem hisz nekem. A tulajdon vér szerinti bátyának nem hisz, ilyen se volt még. Ahogy feltettem a kávét és ezt meghallottam, szemeim elkerekedtek, szemöldököm felhúztam, valahogy ezt nem akartam meghallani, pont tőle. Hát igen... Találgatni mindenki tud, nyomozni már kevesebben. Az, hogy valami szaros szektának állítják be a művünket, nem meglepő. Elsőre kézenfekvő megoldás, ügy letudva, jó munka, mindenki haza, prémium és keressük a tettest. Mire megszólalnék már újra hallom a hangját és dühösebb, mint mikor a dögöket írtja. Feltettem a kávét és a pultra támasztottam meg súlyomat, kissé ridegebben pillantottam rá, amikor megláttam merre is veszi az irányt, majd levettem végül a szennyesem, félmeztelenül vártam a kávém. - De. Eszembe jutott. Más sem járt a fejembe csak te és hogy mi a helyzet idehaza. -  Ha valamit rühellek azok a vámpírok. Igazán kezdik veszélyeztetni az épségünk és nem igényelnek sok erőt, de ha valamit imádok azok a fegyverek. Egy igazán szép estét zárunk le, de nem véglegesen. A java csak most jön. A nyomozás és annak médián keresztüli követése. Mindig is vicces volt figyelni a spekulálást és a mai technológiával még oly sokat várni se kell. A dokumentumokat figyelem és elmerengek és végül Jo-ra pillantok, ahogy iszik.
- Holnap mikor mész melózni? – érdeklődöm higgadtan, hátha kapok egy reális választ tőle, majd folytatom, miközben a kávéhoz lépek, hogy kitöltsem.
- Holnap, ha itthon leszel, elmondok mindent, na meg persze, ha kijózanodsz. Ebben az állapotodban, nem fognád fel a dolgokat. – kiöntöm a kávét, 2 cukor bele és lehúzom, mint a vizet szokás.

Joanna & Darren

A  ház rendetlen, a feje tetejére állt a 2 hét alatt, míg távol voltam. Eléggé összezuhanhatott kedves húgom, míg el voltam foglalva kissé a világ másik felén. Lépteket halottam, beköszöntem és már elő is jött a drága fegyverrel a kezében. Az üdvözlés sem maradt el, szebbet vártam, a pofon kissé meglepett, na meg a gyomorba vágás is, megéreztem, de annyira nem is reagáltam rá, mint ahogy azt egy cingár ipse tenné, összerándul és térdre rogy.   Elképesztően jó érzés. Akár egy új csillag, mely a zsigereim közt kezd el keletkezni épp, fekete lyuk, mely magába szippantva környezetét valami egészen mást hoz létre magából és mindabból, melyet elnyel: ez vagyok most én! Ennél durvább kell ahhoz, hogy én kifeküdjek, egy- két órára. Eddig se volt jó idő, de Jo szavaira megfagy a levegő. És folytatja, válaszokat vár, akarja őket. Most.  Imádom a kis dühös pofiját... kár, hogy olyan gyorsan erőt tud venni magán és ismét tudja játszani a komor most megöllek vadászt. Pedig nem áll jól neki. De hát mit lehet tenni mit nem, elfogadom, hogy most felvette a kesztyűt. Sőt örülök neki, csak valahogy... nem is tudom... A szagok arra utalnak, hogy ivott és nem is keveset, mikor kezdte? Csak akkor szokott inni, amikor én is iszom. Felhúzott szemöldökkel figyelem, miközben a falnak támaszkodik, mondja és mondja a magáét. Sejthettem volna, hogy nem úszom meg mindezt egy nyakba ugrással. Figyelem a mozdulatát, ahogy ismét a levegőbe emeli a kezét, hogy lecsapjon vele ismét, megragadom a karját és magamhoz vonom jó szorosan, ölelem, majd a feje búbjára adok egy csókot. Akárhogyan is ellenkezhet, nem eresztem el, majd ha lehiggadt egy kicsit. Most már itt vagyok, nem szándékozom elmenni újra, hogy egyedül hagyjam.
- Mindennek oka volt, de egyelőre nem avathatlak be a kialakult dolgok nyitjába.  – nem kicsit kavarná fel a lelki világát, ami jelenleg is olyan, mint a háborgó óceán, az pedig csak tenne rá, minthogy lecsitítaná.  
- Próbálom valahogy érdekessé tenni az életet, de a hülyék mindenhol ott vannak. – gondolok itt a vérszívókra, majd elengedem és takarítani kezdek. A fiókból előveszek egy kukás zsákot, szétnyitom, egy hirtelen mozdulattal söpröm bele az asztalról a dobozkákat.
- Ez egy,  egy személyes munka volt, a világ másik oldalán. Carlos keresett fel, mert gondjaik voltak arrafele és nem egy vadászt megöltek azok a szemetek. – magyarázom, miközben még a földről is az elhagyott szemét darabokat pakolom a zsákba.
- Voltak olyan napok, amiket egyáltalán nem vártam. Egy problémás ügyféllel kellett szembe néznem, és játszhattuk a ki a Jani játékot, mert egyszerűen képtelen  volt felfogni, hogy ki is vagyok valójában - Igen, néha elborul az agyam, és érdekes dolgokat művelek.
- Arra fele elég furcsák az emberek, mondhatni lúzerek. Azt hittem azon a földön mindenki tisztában van azzal, hogy az ott élők, esetükben halók, nagy része egész évben a Halloween-t ünnepli. Legalábbis külsőre. Nem nagyon akarták felfogni, hogy mi a dörgés. – a zsákot majd kiviszem, egyelőre az ajtó mellett a falnál pihen, még lesz bele bőven dolog.  A mosogatógépet kinyitva pakolom bele a kávés bögréket és poharakat, egy két tányért, evőeszközt, amik kint hevertek a pulton. Majd beindítottam a kicsikét és hugi felé fordultam és egy kérdéssel bombáztam.

- Vajon mért rühellik egymást az idősebb vámpírok? – akár tudja a választ, akár nem, erre nem egy mese van a zsebemben, de csak pár egyszerű indokot dobok fel.
- Mert volt idejük megismerni egymást. Mert mindannyian a hatalmat vágyják, és akinek több van az a másikéra is veszélyes. Vagy, mert valakinek 1000 éve lógsz 3000 drahmával. Száz szónak is egy a vége volt, van és lesz is idejük ki idegelni  egymást, aminek sokszor lesz a vége egy villa vagy valami nagy dolog leamortizálása. – figyelem a tekintetét, majd ismét folytatom, de közben neki állok egy kávét csinálni. Hiába van este, ez sose maradhat el, úgyis hamarosan felkelek. 23:50 van és kb 4 óra múlva fel kelek egy járőrözésre.
- 60 vámpír és egy hatalmas kóceráj, na meg az elmaradhatatlan Bada-bum. – vigyorodok el, majd leveszem a bőrdzsekim és az alatta lévő pólót is, szennyes és nem ártana egy zuhanyt megejtenem. Bűzlök a dög szagtól. Szedem össze magam és próbálok megoldást keresni a helyzetre.

Joanna & Darren

O tthonosan mozgok az éjben. A sötét, a hűvös nem akadály, inkább segítő tényező. Tudom, hova tartok, s hogy juthatok oda legkönnyebben. Nem sietek, nincs rá okom. Bár tudom, türelmem ettől csak egyre fogy, vágyam pedig egyre nő. Két teljes hete hagytam el Joannát, egy fontos esemény miatt. Nem mondtam neki semmit se, csak leléptem. Most épp hazafelé tartok a kocsival. 17 órás vezetés a kedvencem, megrohannak a gondolatok, az emlékek. A tipikus hülyeségek, amik akkor pattannak elő, mikor egyedül vagy és van rájuk időd, csak épp kedved nincs. Egy újabb nap, említésre méltó esemény nélkül. Este 21: 40 van, haladok a célom felé. A rádió szól, kívánság műsor. Ha az unalmat fel lehetne szentelni, másodpercek alatt érne a halál. Olykor unalmas az élet, mondjuk, csak 5 napja nem történik semmi izgalmas, és én máris haldoklom.
Nem tudtam mi hiányzik a nap megkoronázásaként. Elhaladok egy nyomor negyed mellett, ami olyasmi emlékeket ébreszt bennem, hogy akaratlanul is mosoly húzódik az ajkaimra. Nem tehetek róla, itt pusztítottam először apám mellett vámpírt. Összeáll a kép és nem tudom megállni, hogy ne kezdjek ismét idegeskedni. Teljesen elmerülök a gondolataimban, így először észre sem veszem, hogy már nem vagyok egyedül. Egy fekete kocsi követ, már egy jó ideje.  Gyűlölöm azokat, kik úgy képzelik, képesek átverni, keresztbe tenni nekem. Felesleges, plusz elfoglaltságot okoznak nekem. Nem jelent gondot végezni valakivel, sose jelentett. A hajamba túrok, a szokás nagyúr, és ez megmaradt évek után is. Pláne ha ideges vagy mérges, esetleg dühös vagyok valami miatt. Csak épp nem látszik rajtam, de belül tombol minden együttesen.  Mintha csak egy kibaszott játék lenne az egész. Jó döntés? Helyes cselekedet?  Nem léteznek ilyenek. Amit teszek, igazságos. Mégis nem éri meg, ha gyűlölnek, mert ölsz, de azzal, hogy ölsz, olyanok halnak meg, akik százakat mészárolnának le? Olyan, mint békának lenni egy veteményesben, akitől undorodik a kertész, pedig az fogja meg a kártevőket.  Van egy vékony vonal, ami nem mindig fair, nem mindig látszik helyesnek és a legnehezebb követni, mert olykor törvénybe ütközik. Ez az igazságosság. Amikor nem a léte hanem a tettei alapján ítélsz meg valakit, amikor nem vakul parancsot követsz, hanem előtte bírálod annak létjogosultságát. Ezt senki nem fogja neked megtanítani. Maximum irányt tud mutatni. Szemeim veszélyesen, türelmetlenül villognak a fényben. Sötét van, csak a hold halvány fénye nyújt némi világosságot. Türelmetlenségem villámként siklik át testemen. Nem kell sok, hogy döntésre jussak. Nem kell sok, hogy megegyezzek magammal, nem olyan lehetőség ez, mit hagynék csak úgy kicsusszanni ujjaim közül. Nincs olyan lény a földön, akit ne vonzana az erő, a hatalom, és a tapasztalat. És minél többször kerülsz éles, szokatlan helyzetbe, annál könnyebben veszed az újabb akadályokat. Én túléltem a veszélyeket, túlléptem az élet csapdáin. Képes voltam sikeresen venni az akadályokat, akkor is, ha azok újak, és szokatlanok voltak. Ők pedig éjszakai baglyok, csak a szokásos nóta. Ugyanaz és nem több, sőt inkább kevesebb. Az én életem mostanában nem könnyű, nem is kellemes, ezt elismerem, de nem is olyan vészes, mint az hihetik egyesek. És én ezt mind élvezem. Szerencsémre az út melyen haladok teljesen kietlen, csak ez az egy lohol itt mögöttem, de már rég megelőzhetett volna. Egy hirtelen mozdulattal emelem fel a pisztolyom az anyós ülésről, oldalra pillantok és azzal a mozdulattal a mögöttem lévő már meg is előzött és le is lépett. Egy chh szűrődik ki fogaim közül, mázlista az - az ipse. De akkor is. Nekem izgalmak kellenek, kaland és vér. Vámpírok. De egyelőre csak hazafelé tartok a húgomhoz, kíváncsi vagyok mekkora rendetlenséget hagyott unalmában. És beszélnem kell neki egy bizonyos dologról is. De előbb érjek haza, hogy láthassam végre őt. Néhány perccel, vagyis 2 órával később lekanyarodok egy kavicsos útra, majd 10 méter után le is fékezek, leállítom a kicsikét és a sötétben ücsörgök, ez afféle hátsó bejárat kocsiknak. Az épületet figyelve csak sötétséget látok, ilyenkor még mindig dolgozna? Vagy akciózik? Csak ez a két lehetséges válasz van, többre nem is futja. A hátsó ülésre nyúlva felkapom a dokumentumokat, majd a fegyvereket is amik itt ott széjjel heverésznek, hamar kipattanok a kocsiból és lezárom azt. Megindulok a bejárathoz, de közben élesen figyelem a környezetet, ki tudja. Utálom a meglepetéseket. Az ajtó nyitva, bemegyek, villanyt kapcsolok és körbe nézek. Te atya ég… Leteszem a cuccost az asztalra. Nyújtózok egyet, körözök egyet a fejemmel, majd lépteket halok és figyelmem is a hang irányába terelődik.
- Csak én vagyok. – még mielőtt rosszra gondolna a drága és lövöldözve vetné ki magát a másik szobából…