Mindig is szerettem azt, ha valaki őszinte és nem csak úgy beszél valamit és te találd ki azt, hogy mi a baja vagy éppenséggel mire gondol. Szeretem az őszinte embereket, de nem mindig voltam abban biztos, hogy valójában tényleg úgy gondolja-e az illető vagy nem. Emiatt mindig is óvatos voltam másokkal szembe, meg amúgy se tudtam jól megfigyelni őket, hiszen csak éjszakánként tudtam kiszökni és élvezni az életet. Természetesen ez nem mindig jött össze, hiszen óvatosnak is kellett lennem, mivel a bátyám semmit se sejthet ebből, mert akkor örökre bezárna és többé már soha se jöhetnék ki és soha többé nem látnám Chris-t.
Megráztam a fejemet, majd hirtelen a bátyám jutott eszembe. Közelebb léptem Chris-hez és a kezemmel gyengéden végig simítottam az arcán. - Nem, soha se hazudnál nekem... - mondtam neki komolyan, majd röpke habozás után folytattam.- de nem akarom, hogy miattam essen valami bajod, hiszen a bátyám bármire képes. - ebben biztos voltam, hiszen tisztán emlékszem arra, amikor a kést szúrt a hasamba, csak azért, hogy engedelmességre ösztönözzön. Bármire képes és olyan az egész lénye, mintha nem lenne már szíve egyáltalán nem. A céljaiért bármire képes és ha talál bármilyen gyenge pontot nálam, akkor biztosan tenni fog azért, hogy még jobban megtörjön, de inkább a halál, mint az hogy olyanná váljak, mint amilyen Tony.
Vártam türelmesen és közben az erdőt kémleltem, majd pár pillanattal később megéreztem a gyengéd érintését. Hozzábújtam, a hátam a mellkasának dőlt és közben a szememet is lehunytam pár rövid másodpercre. Érezted már azt, hogy nem találod a helyedet, majd jön valaki és teljesen megváltozik minden? Nos, én pontosan ezt éreztem, amikor megismertem őt, hiszen nem volt otthonom, vagyis volt, de nem éreztem annak azt a helyet már. Mondhatni a börtönöm volt nappal és néha még éjjel is, de amióta őt megismertem azóta úgy érzem, hogy újra élek és biztonságban vagyok mellette. Az ölelésében otthonra leltem. - Nem fogok elfutni... Mindenkinek van sötét múltja, vannak olyan dolgai amire nem büszke. - mondtam szinte suttogva, hiszen ez volt az igazság. Türelmesen vártam, hogy elkezdjen mesélni. Kíváncsi vagyok arra, hogy miért fél ennyire elmesélni, mitől tart. Érzem gyengéd simogatását, majd szemben áll már velem, amikor újra felpillantok és a kezemet a szívére teszi.
Kezemet elvettem a szívéről, majd arcára raktam és közelebb léptem hozzá. Olyat tett ami szörnyű dolog, de még se az ő hibája volt. Pontosan tudom, hogy milyen szörnyű dolog úgy cselekedni, hogy nem tudsz harcolni, nem tudod megállítani magadat, hiszen pontosan én is így lettem vámpír. - Nem a te hibád volt, nem te tehetsz arról ami történt. -mondtam neki sietve, hiszen én a mai napig tudom, hogy mennyire nehéz megállni ezt az egész dolgot. Én a mai napig küzdök, de úgy nézz ki ő sikerrel járt. Neki sikerült tanulnia, nekem még nem és előre félek attól, hogy még hány ártatlan embernek kell meghalnia ahhoz, hogy végre sikerüljön leállítani magamat és tanuljak a hibáimból. Bólintottam, majd kicsit rekedtes hangon folytattam.- Igen, tudni akarom.. - mondtam neki őszintén és türelmesen vártam.
Embert, se állatokat nem akartam bántani. Az más lenne, ha tudnám, hogy képes leszek megállítani magamat, de nem bízok saját magamban, így még egy védtelen állatot se vagyok képes megtámadni. Esélye se lenne velem szemben, de még akkor se megy. Csak állok egy darabig és hol az állatra, hol pedig Chris-re néztem. Végül pedig elővesz egy vértasakot, amit sietve kapok ki a kezéből, hiszen már tényleg nagyon éhes vagyok, mivel megzavartak vacsora közben. Napok óta nem ettem már rendesen, így sietve tépem fel és emelem a számhoz. Mondhatni csak úgy falom a vért, de hirtelen rosszul leszek. Kiejtem a kezemből a véres tasakot, ami hangosan csapódik neki a földnek, majd szép lassan kifolyik belőle. Én se várom meg ezt, hanem eltűnök az erdőben és a földre roskadok. Érzem, amint rosszul vagyok és szédülök, majd hamarosan az amit megittam kijön. Érzem amint marja a torkomat a vér és végül utat törve magának a földön landol. Nem értem, hogy lehetek ennyire elcseszett, hiszen vér az vér. Miért nem lehetek normális vámpír? Miért kell nekem ennyire különcnek lenne?! Sajnáltam őt, hogy ennyi baja van velem, de úgy éreztem ez nem az én hibám..
Éreztem gyengéd érintését, majd a könnyeimet, amint az arcomon a vérrel keverednek. Nem bírtam abba hagyni a hányást, amíg teljesen ki nem jött belőlem a vértasak tartalma. Hallottam a szavait, de nem bírtam megnyugodni, hiszen nem az ízével volt a bajom. Nem volt rossz még az íze se, hanem valami más okának kell lennie annak, hogy nem marad meg a szervezetemben. Bólintottam, majd halkan mondtam.- Igen, persze... az íze miatt..-  nem akartam hazudni neki, de nem akartam azt se, hogy még nagyobb terhet kelljen cipelni miattam, így volt már elég baja és még kiderül, hogy ennyire elfuserált is vagyok. Felsegített, majd a ruhámba töröltem a véres számat. - Nem.. - ráztam meg a fejemet, hiszen még se ihatok belőle, de végül ő nyert. Ott teremtem és a kezét megfogva a számhoz emeltem. Éreztem a meleg vérének édes ízét, amint átjárja egész testemet. Mámorító volt a vérének az íze, majd pár másodperc után elszakadtam, hiszen nem akartam neki se fájdalmat okozni. - Köszönöm. - mondtam lesütött szemekkel, majd hirtelen megpillantottam a napfelkeltét. - Chris.... - kezdtem bele aggódva, hiszen én a napon meghalok, nekem nincs semmilyen csecse-becsém ami megvédhetne tőle. Éreztem, amint hirtelen átölel és elindul velem. Tudtam jól, hogy én innét nem juthatok haza, mert az túl messze van, így fogalmam sem volt, hogy mi lesz. Éreztem, amint a kabátját közben rám terítette és elindultunk. Sietett és a karjaiba vett, hogy minél gyorsabbak legyünk. Végül még is leesett a kabát rólam rohanás közben és a nap első sugarai elkezdték égetni a bőrömet. Nem sírtam, nem sikítottam, egyszerűen csak tűrtem, majd hamarosan pedig egy házban találtam magamat.
Óvatosan talpra álltam és éreztem a kezem lévő sebek fájdalmát. Türelmesen vártam, hogy begyógyuljanak,de amíg az tart addig iszonyatosan fájt. Óvatosan körbe pillantottam majd rá néztem. - Te itt laksz? - kérdeztem kíváncsian és közben a karomat magam mögé rejtettem, hogy ne lássa a sebeimet.