Az élet eshetősége mindig is vonzott engem, s kár lenne tagadnom, hogy mostan jobban féltem eme világon, mint bármi mást. Olyan esendő lettem, s könnyűszerrel levadászható, ha csak egy pillanat alatt elszúrok valamit, avagy épp nem figyelek oda, akkor integethettek is az én drága életemnek, és onnantól kezdve halottá leszek nyilvánítva örökre, hisz nincs immár túlvilág.. összeomlott. Nem akarok meghalni, túl sok időt vesztegettem el a koporsóba, sőt sohasem élhettem igazán ki magam. Egyszer már eltávoztam, s még egyszer nem akarnék. Mély levegőt veszek, és megrázom a fejemet, hisz jelenleg nem haldoklom, sőt igazság szerint élvezhettem az életemet, a bosszúmat, és majdan a nem sokára következő elégtételemet, amelyet az összes családtagomra kiterjedően fogok alkalmazni. Ők akarták végül is, hisz nem én mondtam nekik, hogy ne törődjenek velem.. gyerekes lennék? Meglehet, de a bosszúmat ezen tény ellenére sem fogom leállítani, s ahogy erre gondolok egy hatalmas nagy vigyor jelenik meg az arcomon, ezáltal pedig Isten akaratával is, de elégtétel önt el belsőleg. Oh, álljunk csak meg! Milyen Isten? Nem is hiszek én abban, szóval röhögök már a gondolatmenetemen.. az ital kezd az agyamra menni minden bizonnyal. Igaz ittam én már eleget a mai nap, de hát kell a lazulás, és az egyfajta megnyugvás a lelkemnek ezen ok szerint. Mélyen szívom magamba a levegőt, és finoman oldalra döntöm a fejemet, ahogy méregetni kezdem őt. Eszméletlenül makacs vagyok, de nem csodálkozhat ezen! A mai világban, ha a saját családjában nem bízhat az ember, akkor kiben? Ki lehetne azon egyed, akiben feltétel nélkül megbízhatsz? Épp ez az senki.. ha elárulnak, ha hátba támadnak, ha nincs kire számítanod, akkor megtanulod a magányt, s egy által azt, hogy óvatos légy másokkal. Képtelen vagyok bízni, de legfőbb értékben az egoizmusom, és az önérzetem beszél, amely nem hagyja, hogy segítséget kérjek. Nem vagyok én sem gyáva, sem kezdő kis pályás, ha majd kellesz, akkor nagy nehezen, de biztos megfogom kérni rá... de az sem most lesz ugyebár. Szóval ugorhatnánk tovább? Ah, nem.. válaszolnom kell valamit, de mégis mit mondjak, hogy ne kapja fel a vizet, vagy hogy ne dobjon ki azon a bejárati ajtón azon rögvest, hogy kinyitom a szám? Nehéz dolog szót érteni egy nővel, főleg akkor, ha az tökéletesen passzol is hozzád, mert nemhogy csak én vagyok makacs, de ő maga is az, sőt rám erőszakolja magát, amit élvezhetnék jobbik esetben, de kérem.. Kol vagyok; KOL! S én nem kérek sem segítséget, sem szánalmat, sem pedig semmit.. csak vészhelyzet esetén, hisz ez a taktikám. Igen, ember vagyok, és ezáltal vétkezhettek, bár nekem minden tulajdonságom áldás, és nem épp a vétek kategória.
-Egyrészt igazad van, hisz nem vétkeztél ellenem, de azon mit nem lehet megérteni, hogy nem kell a segítséged? Nem tudok bízni benned, sajnálom, de nem megy.. élj ezer évet együtt a Mikaelsonokkal, és akkor majd te is megtanulod azt, hogy csak magadra számíthatsz!-Mondom keserű hangszínen, hisz még mindig bánt a régi sérelmek egyfajta élménysorozata, de már nem sokáig, mert bosszút esküdtem, s tán helytelen mindezen tettem, de ők sem kegyelmeztek nekem, akkor én miért szánjam meg őket? Kegyetlen vagyok, kíméletlen, és gonosz, s ennek módja szerint fogok eljárni.. mindenkin számot veszek, és megtanulnak velem együtt számolni. A kín teszi ki majdan az életüket!
-Nem vámpír, hanem hibrid.. nem mellesleg senki sem bánthat.. azaz ha mellettem állsz, és szövetségesek leszünk, akkor én nem hagyom. Nem kell félned, hisz egy ujjal sem érhetnek a szép bőrödhöz.-Mondom halkan suttogva a szavakat, és már magamat is kábulatba ejtem vele, persze csak udvarlók, mint minden random nőnek, aki nekem tetszik. Ez már egy bevett rossz szokás, sőt igazából a vámpíri létemből maradt rám. A nők egyfajta élvezetet jelentenek, azaz nyújtanak az ágyban, de ez másik témakör.-Majd elmondom, ha minderre egy szép nap szükséged lesz.-Röhögöm el a dolgot, hisz nem hiszem, hogy hibrid lesz.. azaz Klaus nem lehet ennyire őrült, vagy de?
-Ez éles túlzás.. a tárgyak, az eszközök, és a technológia van a hasznomra.-Mutatok körbe a lakásában.-Te nem, mivel nem tárgy vagy, hanem egy személy, akit értékelni kell.-Kacsintok egyet, ahogy a szemeibe nézek, és ekkor elkap valami különös érzés. Jó a társasága, szeretem, hogy ennyire makacs, és daccol velem szemben.. mégis mi van velem? Felsóhajtok, és hirtelen egészen mást kezdek el figyelni.
-Minden alkalmat megragadnék az iszogatásra.-Mondom egy kacér mosollyal az ajkaimon, ahogy megiszom az összes italt, majd a poharat egyszeribben az asztalra helyezem.-Mert meg kell hálálni, hogy itt alhattok egy éjszakát nálad.-Válaszom mosolyogva, ahogy hirtelen gondolattól fogva megcsikolom őt, így pedig arra kényszerítem, hogy felálljon a kanapéról, és felálljon.-Most, ha megbocsátasz, akkor jobb, ha alszom.-Húzom le könnyedén a cipőket a lábamról, majd elfekszek a kanapén.-Neked is szép álmokat gyönyörűségem, és akkor holnap, addig is millió csók.-Röhögöm el magamat, majd egy könnyed varázslat által lekapcsolom a világítást, és elfordulva a kanapé felé végül elalszom..
Reggelre virradóan voltaképpen már itt sem vagyok, csupán egy cetlit hagyok, amelyen az szerepel 'köszönöm', és egy reggeli várja őt a tálcán. Ennyire még volt időm, de ideje neki látnom az újabb napnak, és irány a célom elérése.

Minden érzelem lehet szélsőségesen magával ragadó, őrületbe kergető, és egyszerre mégis keserűen édes. Megéltem már az emberi vonások kellegének szinte majdnem minden perspektíváját, kezdve a jótól, a rosszig, persze bevallva komolyan még sohasem voltam szerelmes.. s a családot is, mit egykor kiskoromban szerettem, mára tiszta szívemből gyűlölettel fogadom csupán el. Hisz mint tudni lehet a hit, és a bizalom egy idő után megrendül, főleg, amikor is egy-két személy hátba szúr, s olyanokat tesz, amit éppen nem várnál. A családunkon belüli árulások, kihasználások, és megvetések száma ezer év alatt szinte rengeteg volt. Kezdve azzal, hogy a bátyám eltávolított, a húgom könnyedén elfelejtett, s Elijah valami.. valami olyannak titulált, ami nem épp kedveskés a lelkemnek. Anyám kihasznált, apám semmibe nézve mészárolt volna le, csak mert Klaust akarta mindenáron megölni. S csoda számba menő egyeseknél az, hogy hogyan lehettünk ennyire gonoszak, kegyetlenek, és érzéstelenek, holott a háttéri sztorit senki sem ismeri rajtunk kívül, vagy ha mégis, akkor képtelen felfogni a jelentés árnyalatát. Bár mélyen talán szeretem őket.. hisz a család, az család, de jelen esetben oly mérhetetlen düht táplálok feléjük, hogy egyszerűen képes lennék őket bármiféle módon hátba támadni. Csak az nyerhet, aki megteszi azt, amit szeretne, nem? Én pedig bármire képes vagyok a céljaimért, persze elsősorban az életemért, ezért is nem húzok ujjat azonnal bárkivel, mert akármennyire is konok vagyok, és hirtelen haragú, ha tudom jól, hogy egy csettintés által elvehetik tőlem azt, ami mindennél fontosabb; ez pedig az életem, melyre még egyszer nem lesz lehetőségem. Ilyenkor szánom-bánom, hogy a régi testem az enyészetté, és nem vámpíri mivoltomban vagyok. Hiányzik a szexi, és maximalista korlátlanul elragadó énem, hiányzik, hogy bárkit az uralmam alá hajthattam ősi vámpírként.. hiányzik a vér íze, az, hogy korlátlan szabadságom volt, s nem lehetett akármivel, sőt akárhogyan megölni engem. Persze ez sem rossz, hisz imádom a boszorkányságot, és magukat a boszikat, mert elbűvölően elvarázsol, de szánalmas emberi lényként élni borzalmas. Nekem legalábbis nem jön be.. s ha valaki erre rácáfol, akkor kinevettem, hisz semmi érdemleges nincs ebben a pornak való életben, azonkívül, hogy magába foglal mindent a halandó szó, miszerint egyszer meghal, s csupán por, meg hamu lesz.. az enyészett veszi magába zárva el a testet. Egyszóval, aki azt hiszi nem bántom az embereket téved; nagyot téved.
-Igazad van, nem mondtad ki, de ezzel az árnyalati kiejtéssel utalsz rá..-Vágom rá hirtelen a szavaira, amit gondolok. Ilyen vagyok nyílt, egyenes, megmondom, amit kell, és kitartok az elképzeléseim mellett makacs ragaszkodással.-Mit fogadjak el? A segítséged? Kösz, de nem.. tudod megtudom védeni magam, és tudod elérem a céljaimat, ha pedig majd segítség kell, akkor kérek, oké?-Vonom fel pimaszul a szemöldökömet, ahogy nemet nem tűrő hangon szólalok meg. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy képes még mindig a meggyőzésre, holott láthatná már, hogy nekem nem kell semmiféle segítség, vagy szánalom, vagy felajánlás.. szeretek az önmagam úrra lenni, és szabályok nélkül élni. Egyszóval megvédem magam, kitartok, és megszerzem bármi áron azt, ami nekem kell.
-Figyelj... nos nem tudok érvelni jól, de a hibridségben lehet valami jó, ha azt nézed. Persze nem a "Klaus talpát nyalom" verzió, de az jó pont, hogy nem szenvedsz átváltozásnál, halhatatlan vagy, erősebb egyes vámpíroknál.-Ecsetelem finoman a dolgokat, persze csak a jófejűség látszatáért, bár nem igazán hat meg a félelem.. sőt kimondottan elborzasztó, hogy fél.. már párdon, de ez erkölcstelen, ezek gátolják a személyeket.-Nem mondom azt, hogy engem különösebben foglalkoztat ez, de ha az leszel.. meg lehet törni a kötődést.-Mondom megnyomva az utolsó néhány szót, hogy ne adja fel hirtelen, hisz még van remény, bár én nem hiszek eme szánalmasságban, inkább abban hiszek, hogy teljesül az, amit kigondolok.
-Mindig is ott volt. Tudod minden, ami létezik eme bolygón az én hasznomra van, sőt szeretem otthon érezni magam..-Ejtek meg egy pimasz vigyort rápillantva. Számomra semmi sem akadály, sőt milyen akadály? Úgy átlépek rajtuk, s megszegem őket, ahogy annak rendje, és módja adja.. egyszóval élvezem, hogy azt tehettek, amit csak akarok, és senki sem gátolhat engem, mert akkor az illető megjárná.-Ah, de kedves vagy, édes.. tudod jelenleg még nincsen vírusos betegségem, ami halálos, de ha majd lesz figyelmeztetlek.-Kacsintok, és végül elnevettem magam a dolgon.
-Hé, hé, hé.. ennyire szörnyű nem vagyok.-Nevettem el magam, ahogy őt kezdem el nézni.-Igaz nem épp a legjobb hírnevem van, és hasonlítok a bátyámhoz, de hidd el ő maga százszor rosszabb, mint én, persze a magam módján én sem vagyok a tisztaság erkölcsi mintaképe, és nem is leszek sosem.-Rántok vállat könnyedén, majd összekoccintom az üveget a poharával, aztán megemelem.-Rád, kedvesem.-Mosolyodok el pimaszul, és egy ártatlan pillantáson belül beleiszok az italba.

Annyiszor néztem már a tükörbe, s pillantottam meg önmagam, de mindig is képtelen voltam beismerni, hogy csupán egy sértődött kölyök vagyok, aki, ha nem kapja meg, amit szeretne, akkor lázongásba kezd, mint valami szófogadatlan kamasz. Hirtelen elönt a harag, s hamar szembe kerülök akárkivel, egyszerűen képtelen vagyok túllépni a saját magam büszkeség határán. Persze mindezt csak amiatt adom elő, hogy kissé könnyebbé tegyem az így is már elviselhetetlen életet, amellyel illetek annyiszor. El sem hiszem néha már, hogy ezer év telt el.. hosszú idő, túl hosszú, de ami mindebben az elborzasztó az a múltam árnyalataiban rejlik. Az, amit megéltem, és amit megélni vélek a napjaim alatt egyszerűen szörnyű.. kénytelen voltam álarcot felvenni, és adni azt a fajta valakit, aki vagyok. Máskülönben már rég felemésztett volna a fájdalom érzete, amelyet elsősorban a sérelmeim elviselése hordozz. Csalódtam minden családtagomban egytől egyig, és kár lenne tagadnom, hogy nem ezen családra vágytam. Tisztán, és nyíltan közlöm, amit gondolok, az pedig nem más, mint a valóság, hogy a saját családom elviselhetetlen közeg. Nem vagyok jobb, hisz erről szó sincs csupán utálom a gondolatát, hogy oda születtem, ahová, hogy a családi gondolat annyit jelentett mindig is mindenkinek, hogy hogyan szúrja hátba a másikat, s tegye el ezzel láb alól.. lám tessék, én is képes lettem erre, hisz ők tettek ilyenné. Az élet átkozottá tett, egy szörnyé, s én mostan bosszút állok mindenért, mi egykoron szenvedést adott nekem, hisz nem lesz még egyszer oly alkalmi lehetőség, hogy meghátráljak, hogy meghunyászkodjak, s hagyjam magam.. nem rendelem senki alá sem önmagam!
-S azt hiszed én kezdő vagyok velük szemben?-Hangomban fellelhető némi irónia, ahogy felszólalok. Igazság szerint az elmúlt időszak, s a halotti létem, sok mindenre ráébresztett, s megláttam azt, amit évekkel ezelőtt, sőt ezer év alatt egyszer sem, hogy hogyan is tiporhatja el bárki a család létet, amely szent lehetne, s már magában sérthetetlen. A gyász... mennyi időt töltöttek vele? Foglalkoztak velem, s azzal, hogy elmentem talán ezáltal örökre? Ugyan, szántak rá huszonnégy szép kerek órát, sőt valaki ezt sem tette meg. Míg persze Klaus Marcelt tudta siratni száz év elteltével is.. itt a kérdés; ki a fontosabb a család, vagy holmi idegen? Sosem vettek számba, s lám nem is fognak.-Engem immár nem lehet félretenni, s a segítséged.. nos tekintve a helyzetet nem sokat érnél velük szemben.-Jegyzem meg a magam pimasz módján az igazat, mely teljességgel jelzi a szándékot. Nem lenne képes Klaus ellen fellépni, hisz gyenge, törékeny.. mármint onnan tekintve, hogy egy ősi hibrid, meg ő.. nos hetedhét határos fogalom.
-Hmm.. hibrid? S azt, hogy? Ugye tudod, hogy ahhoz emberi hasonmás vért kellene innod miután meghaltál, s feléledtél? Ha ez nem történik meg, akkor meghalsz egyszerűen.. s a jó Isten sem támaszt fel.-Vonok vállat szánakozó pillantással, mint aki sajnálja a helyzetet, holott Katherine a hallottak szerint ember.. igen, tökéletesen emberi, de benne a gyógyír van, azaz mennyi lenne az esélye egy valódi hibridnek? A gyógyír szétszedné a leendő alany belsőjét, felemésztené.. lehet tévedek, de legalább logikázok egy cseppet, és nem úgy, mint a nagy okos bátyám, aki abból is hibridet akar teremteni, akiből nem lehet, azaz lehetne, de nincs hasonmás.. Klaus, és a logika.. nos a logika javára egy null az állás.
-Oh, ezt nem is kell mondanod, hisz tudom.-Vonom fel a szemöldököm pimasz módon, ahogy megejtek egy könnyed mosolyt az arcomon. Játszian élvezetes a szórakozás, és maga a tudat, hogy ennyire szabad, s merész elvű vagyok. Nincsenek szabályaim, gátlásaim.. csak élvezem azt, amim van.-Akkor csak tessék.-Iszok bele az üvegbe ismét, ahogy őt figyelem. Egészen gyorsan megissza az italt, majd mellettem foglal helyet, ahogy felém tartja a poharát.-Képes vagy utánam inni?-Kérdezem tőle röhögve.-Ám legyen.-Bólintok rá erősítésként, majd töltök a poharába italt. Eléggé érdekesen hangzik ez az este még nekem is. A neve hallatán végre legalább megtudom ki is ő, azaz hogyan szólítsam a későbbiekben.-Ki tudja, kedves.-Vágom rá egy csábító, mégis ártatlan pillantás keretében, ahogy épp beleiszom az italba. Majdhogynem félre nyelek, amikor meghallom a Mikaelson megnevezést, és azt, hogy melyik vagyok.
-Az, amelyik halott.-Válaszolom könnyedén, majd leteszem az üveget a nem messze lévő asztalra, amelynek a lapja... végülis mindegy milyen.-A nevem Kaleb.. azaz azt akarom, hogy mindenki ezt higgye, de igaz Mikaelson vagyok. Ősi vámpír voltam, míg meg nem öltek, csak mert nem akartam a világra szabadítani a gonoszt, aki tönkretette volna ezt a Földet..-Sóhajtok fel.-Becses nevem; Kol Mikaelson.-Ejtem ki meghajolva, és némi büszkeség fölénnyel, ahogy rápillantok, majd a földre szökik a tekintettem.

-Kedvesem mond miért teszed ezt velem?-Nézek mélyen, s fürkészően a szemeibe, mintha épp csak aggódnék érte, s azért, amit velem tesz.-Nem segíthetsz, nem oldhatod meg, és mást sem menthetsz meg, mint ahogy engem sem lehet. Ez immár bosszút követel, egy véres lázongást, és tárt karokkal várom, hogy elkezdődve számot vegyek minden sérelmemért.-Hangom érzéstelen, szinte gyűlölettel telt, az amit a családom kivált belőlem nem hétköznapi, hanem hosszú évek munkájának, s tetteinek utálata. Nem ilyen családot akartam, nem ilyen közeggel, s nem is ilyen elrontottan. Halottnak kellene lennem, ehelyett anyám feltámasztott, én pedig mellé álltam zárójelesen, csak hogy ne bánjon el velem egy pillanat tört része alatt. A bosszú csak akkor hajtható végre, ha van terve is a személynek, nekem pedig van. Mindennél jobban azt várom, hogy mikor ölhettem meg végleg ezt a nőt, ki nem is anya, hanem inkább egy szörnyeteg. S még ő hívott minket így, holott saját magát hívhatná ennek, amiért ezzé változtatott minket, s megfosztott mindentől mit egy átlag normál ember megkaphat. Elvette tőlünk a szeretetet, a boldogságot, az életet.. s mit adott? Semmit, egymás ellen fordultunk, s mindez a szüleink hibája részben. Egy átkozott család ez, amelybe bele születtem.
-Ez biztatás akar lenni? Nem meggyőző. Tudod.. minden szó, amit kiejtettem a számon igaz. Nem hazudtam.-Nézek mélyen a szemeibe, és valahol a kétségbeesés tükröződik a szemeimbe, mintha kétségem támadt volna valami terén.-Akkor ne menj, akkor keress megoldást, holott erre nincs! Fogd már fel az Istenért!-Állok fel hirtelen, és idegesen fordulok el tőle, hogy megnyugtassam magam, bár ez lehetetlenségnek tűnő, ha én egyszer idegessé válok, akkor onnan az Isten sem szabadít fel.-Talán.. maradok egy éjszakát, csak anyám le ne szedje a fejem.-Forgatom meg a szemeimet, ahogy arra a nőre gondolok. Vajon hány pasija lehetett még Mikaelt leszámítva? Az se lepne meg, ha a fél falun végig ment volna.. na igen, anyámat könnyen megkaphatta magának bárki. A nagy, és hatalmas Esther Mikaelsont, aki előkelő, és ősi, sőt nagy erővel rendelkező boszorkány egycsapásra mondva.-Hibrid.. vagy?-Nagyot nyelve fordulok felé, és zuhanok vissza a kanapéra erőtlenül, ahogy elgondolkozom az előbbi javaslatán. Talán vissza kellene dobnom a lehetőséget, amelyet felajánlott nekem, hisz egy hibriddel osztozni egy házban, s ha még arra is sor kerül, hogy.. Kol vagyok. Már csak az kell, hogy Klausnak jelentse.
-Hátha már így megemlítetted a hibridséget, akkor ismered is a Mikaelson családot, bár az a kérdés inkább, hogy ki nem ismeri..-Hajtom le a fejemet egy pillanatra. Gonosznak kellene lennem, és elutasítónak, ehelyett itt barátkozom egy nővel.. valami a fejembe szállt, ugye? Felállva végül keresek magamnak egy pohárt meg valami alkohol tartalmú italt, ahogy jobban szerte nézek a nappaliban. Töltök a pohárba, és visszasétálok a kanapéhoz vele, ahogy le rakom az asztalra a pohárt.-Az a tiéd, hátha jól esik most.-Én pedig az üvegben lévő italt meghúzom rendesen.-Egy szemét testvérekből álló családba tartózom, akiknek egy részét te magad is ismerhetted személyesen.-Jegyzem meg keserű hangon, majd újra beleiszom az italba.-Mesélj.. mi a neved, szépségem?-Villantok felé egy mosolyt, és próbálom megjátszani, hogy jól vagyok, holott belülről tép szét a tudat, hogy sohasem volt igazi családom, csak egy ilyen... inkább hagy ne mondjam ki.

Az agyamra megy ez a nő, de komolyan. Neki semmi sem jó, neki semmi sem felel meg, és nem mellesleg pont olyanba szeretne belemászni, amibe nem kellene egy kicsit sem. Ezek mellett pedig elvárásokat állít fel a számomra, s amikor megadom neki, akkor persze az 'nem tetszik' stílust vált ki nála. Első találkozásra mondom, hogy kész káoszként élem meg ezt, s tán szívem szerint felgyújtanám a házát, meg őt magát is vele együtt, hogy megtanulja a leckét, miszerint nem kötekedünk egy Mikaelsonnal. Veszek egy mély levegőt, és mélyen felsóhajtok, ahogy becsapja az orrom előtt azt a... khmm.. ajtót. - Nyugalom, Kol, csak direkt játszik az idegeiddel. - Nyugtatom magamat hasztalanul, de legalább annyit elérek, hogy a titkos vágyálmaim csillapodnak. Nem tehettek mást, mint hogy hátrébb lépek tőle, majd eltöprengek néhány pillanatig ezen az egészen. Őszinteséget akar, és az igazat? De hát nem leplezhettem le önmagamat senki előtt sem. Megrázom a fejemet, majd végül megerőltetve magam ránézek.
-Miért csinálod ezt mond? Megnehezíted a dolgomat azzal, hogy olyanba akarsz belemászni, ami a városban véres harcot idézhet elő. Tényleg egy háborús viszály közepén akarod találni magad?-Vonom fel a szemöldökömet, és most először tőlem szokatlan módon védelmezni kezdem valaki érdekeit. Végül is csak azért, mert már szenvedett elég halált oly sok ember a Mikaelson-os harcok következtében. Meg kár lenne egy ilyen fiatal, és csinos nőért, mint ő. Elgondolkoztatnak a szavai, hogy talán a vámpírok még kint vannak, s pont rám várnak, sőt az is érdekes, hogy a végére betesz egy fenyegetőző kijelentést, ami őszintén szólva merész ötlet volt velem szembe. Az idő is meghozza a várva várt eredményt, azt, hogy egyre kevesebb opcióm marad hátra, s ha tényleg felhívja talán a Mikaelson név is felmerülhet, ami végképp nem lenne jó. Fogom magam tehát, és egy hirtelen mozdulat által bemegyek a nappaliba, majd helyet foglalok a kanapén, mint aki jól érzi magát. Hátra dőlve kezdem el figyelni őt, és nem sokára megtöröm a beállt csendet.
-Az anyám egy fiatal boszorkány, és a hőn szeretett fia mellette áll.-Kezdek bele a mesélésbe.-Voltaképpen egy ősi boszorkány, és már régóta él, de csak most tért vissza velünk együtt a halálból, de persze engem nem szeret.. sosem szeretett, míg a másik fiát igen.-Kezdem el figyelni a padlózatot, mintha érdekesség lenne rajta.-Úgy gondolom ez a két jó ember valamelyike kérte fel az apádat, hogy küldje rám a vámpírjait. Megleckéztetésből, vagy hogy öljenek meg.. fogalmam sincs. Ez már egy olyan viszály a családon belül, ami rengeteg ideje tart. Nem folyhatsz bele csak úgy, s jobb lenne, ha kimaradnál. Ez a város különösen veszélyes zóna minden külsős számára, hisz ami most fog következni az nem egyszerű lesz, s nem is könnyed, hanem borzalmas rémséget takaró tett. Vér fog folyni, rengeteg vér.. ártatlanoké, emberekké, farkassokké, vámpírokké.. egyszerűen az a legjobb, ha eltűnsz, és soha vissza se nézel. Én már ebben nyakig benne vagyok, mivel muszáj bosszút állnom, viszont te még kimaradhatsz..-Nézek fel rá akárhol is legyen. Szavaim komolysága, és az őszinte tekintettem elárulhatja, hogy igazat beszélek, amennyiben nem hiszi el, azaz ő baja, de legalább én megpróbáltam valakivel normálisan beszélni..

Ezer év, mely eltelt, mely hasztalannak bizonyult, mely megbukott, s majdan megbuktatott. Egy egész évezred, de mégis a poklot jelenti nekem, s nem azért, mert az élet átok, hanem mert olyan dolgokat éltem meg, melyek nem hagytak igazán érvényesülni, melyek nem hagytak engem élni. A koporsó, a család, a halál.. Mi maradt hát meg nekem annyi évből, mint érték, mint felmutatható jelenség? Hát mi éltethetne egy átokverte sors után? Nem látom az értelmét annak az egész jelenség kimenetelnek, mely épp előttem zajlik. Visszatértem ezzel elfogadva anyám feltételét, miszerint ember leszek, és együtt működök vele, de ezen pont azon a nézetelven megbukik, hogy eszem ágában sincs teljes mértékben megtenni azt, amit ő akar. A saját magam ura leszek, és amint meg vannak a szükséges eszközeim kijátszom azokat, amik csak akadályoznak engem a terveim megvalósításában valójából. A hatalmi játszma veszélyes, nehéz, és csábító. Hányszor akarhattam volna már azt, ami meg van Niklausnak, de mégsem vágyom a hatalmára, a hírnevére, és a helyére, mely egy csettintése által ott van a szemei előtt. Én csak egy... egy.. lényegtelen immár mit akartam annyi éven át, hisz mindvégig csak egyetlen tény éltettet. Tisztán, emlékezetesen, és átütő erővel az elmémbe vésődött azon fogalom, mely idáig juttatott. S hogy mi lehet az, mely képes volt visszacsalogatni a halálból is? Egyrészt bevallom az élet, és az annak való élvezete, melyet ezer év elteltével is szeretnék megélni szabadon most már, míg a másik ok kissé bonyolultabb, de érthetőbb. A bosszú éltet igazából, mely mindennél jobban kitart mellettem. A bosszú élvezet, és én mindenkin végre akarom hajtani, ki egykor ártott nekem. A lista hosszú, de én ráérek, mert ha a terveim a megfelelő irányba haladnak, akkor képes leszek elérni, hogy még nagyon hosszú időn át éljek; ez pedig lehetővé tenné, hogy a játszmám véget ne érő legyen.
Hallgatom, ahogy leteremt a történtek után, de kár álomba ringatnia magát; az évek egoistává tettek, s az álcám csak így teljes. Ha azt hiszi emberi leszek, akkor téved, ha azt hiszi leteszek a jellememről, akkor még nagyobbat téved. Nem fogok sem miatta, sem más miatt változtatni magamon, ha nem tetszem így, hát nem tetszem.. Szíve joga, hogy gyűlöl-e, avagy sem. Figyelemmel kísérem a történteket, és kiderül, hogy ismeri a vámpírokat. Megtudok valami részletet is az apjára vonatkozólag, de ügyet sem vetek rá. Elég volt már a családból, az ebből kifolyó drámákból, a harcokból, a jelentéséből.. hisz mindez egy édes, de mégis keserű átoksúly. Felsóhajtok, ahogy elküldi őket, miszerint elintézi ezt nekem. Nem érdemem a futás gyakorlása, nincs ebben semmi gyáva, csupán nem ért semmit a varázserőm ellenük, ami meglepő, de hát létezik ilyesmi is. Amint elmentek a személyek, a nő bezárja az ajtót, és felém pillant. Mily bájos, és most jön az a rész, hogy eldicsekedik, nem igaz? Talált, süllyedt, és bejött az állítás.
-Lehetsz akármi, kedves.-Vonok vállat, és teszek néhány lépést az ajtó iránya felé. Vadász, ember.. egyre megy, nem? Következő szavai meglepnek. Hosszú percek jönnek ezt követően, hisz hátat fordítok neki, és teszek néhány lépést a nappali irányába. Magyarázat.. hazudjak, kreáljak valami állítást. Ami a szívemen, az a számon, hisz általában így teszek, persze nem tagadom a hazugság is bennem van mélyen valahol, de miután 'segíttet' rajtam, így megérdemel annyit, hogy nem hazudok számára. Veszek egy mély levegőt, aztán lassan megfordulva visszasétálok az ajtó felé.
-Igazad volt, ez a te házad.-Szögezem le a tényt, ahogy megemelve a kezemet ironikusan kört rajzolok, ezáltal is arra célozva, hogy az egész hely az övé.-Tudom azt szeretnéd hallani, hogy sajnálom, de képtelen vagyok a sajnálatra, hisz a modorom nem hagyja, sőt nem akarom sajnálni; én élvezem az életet.. mindig is élveztem.-Hajtom le a fejem egy pillanatra, ahogy eszembe jut néhány emlék, amely nem volt igazából élvezetes, de ez részlet kérdése csupán.-Köszönöm, hogy azon egyedeket lerendezted nekem, de innentől fogva ennyi. Semmi közünk egymáshoz, egyszóval élve.. hagyj legyen az én problémám a saját magánügyem.-Tekintek mélyen a szemeibe miután megemeltem a fejem.-Utálom, ha egy ismeretlen bele akar mászni a magánéletembe.. egyszer már elmondtam, amit tudnod kell. A többi pedig a saját kis titkom.-Mutatok magamra, ahogy egy ravasz mosolyt öltök.-Most pedig ha megbocsájtasz.-Egyetlen csettintéssel az asztalra jelenítek pont annyi pénzt, hogy az ajtót megtudja csináltatni.-Ideje mennem, úgy hiszem kettőnknek már nincs egymással dolga.-Sétálok el mellette, így nyitva ki az ajtót, majd távozóra veszem a dolgot.

Szemtelenség, pimaszság, beképzeltség? Ugyan már kérem, de komolyan, hisz Kol Mikaelson bármit megtehet, amit csak akar. A véremben van a játszma, az élvezet, és a szórakozás igazi rejtély kulcsa, míg mások a nyomorult életükkel törődnek, én addig kiélvezem mindenben a pillanat adta lehetőséget. Játékként tekintek a mostani esetre is, holott igazság szerint valahol mélyen idegesítő tény, de nem az üldözőimre vagyok ideges, hanem a családomra. Ezer év? Na igen, Klausnak biztos volt ideje ezt kiélvezni, míg nekem nem, hisz nyolcszáz szép kerek évre koporsóba voltam zárva, igaz részekként felosztva, de egyre megy, nem de? Eleinte a bosszú hajtott iránta, hogy minden áron tönkre tegyem őt, de mostanra rájöttem mindez felesleges, hisz csak ellenem fordulna kétszer több erővel, így hát a régi szép időkre tekintve sokkal jobb ötlet tervem akadt, s ki sejtené mindezt meg? Hát senki sem, arra tekintve, hogy mindez az én elmémben lapul, és senki sem gondolatolvasó.. vagyis ilyen dolog még nem létezik, de hát mindenre van megoldás, szokták mondani. Viszont ezen apró részlet momentum sohasem lesz kiszedve az én kis titkaim sorából. Ügyesen kell forgatnom a lapjaimat, hogy nekem legyen kedvező, viszont ideje a valóságba keverednem.. három, kettő.. egy!
-Oh, de nagy kislány lett valaki jelen esetben.-Jelentem ki vigyorogva.-Azt hiszed ellenem tudsz lépéseket tenni? Az a baj, szívem, hogy sokan próbáltak már eltenni a színről, de lám még mindig itt vagyok, és sokkal erősebben, míg te törékeny kis ember vagy, de egyezzünk meg nem gyújtom fel a házad, ha nem fenyegetsz őrültségekkel, oké? Rendben, akkor ezt el is intéztük.-Meg se várva a válaszát lezárom pimasz módon ezt a beszélgetést, de van is okom rá, hisz sokkal nagyobb baj is van jelen pillanatra tekintve, mint hogy egy ilyen hülyeségen vitatkozunk. Meg amúgy is mindig nekem van igazam, szóval téma lezárva.-Öröm nekem, hogy örülsz, és hogy a drága kis lelkemnek boldogságot okoztál.-Ironizálok kissé, ahogy az ajtó felé pillantok, de valahogy próbálok nem annyira feszült lenni, hisz csak el lehet őket intézni valahogy, nem? Na igen, sikerülni fog, mert mindjárt lesz valami szép kis ötletem, mint ahogy általában az lenni szokott, szóval aggodalomra nincs ok!
-Ez most komoly?-Kérdezem meg felhúzott szemöldökkel, és kérdő tekintettekkel.-Szerinted most épp ráérek neked mese délutánt tartani az akció kellős közepén, amikor is tíz szép vámpír várakozik kint, és minden bizonnyal a behívásod nélkül is betudnak lépni a házba, ha már nem vitte őket a varázslatom? Szóval te komolyan mesét vársz?-Megrázom a fejemet nyugtatásként, majd folytatom a mondandóm.-Jól van, legyen neked, Karácsony.-Pimaszkodok szokásomhoz híven, majd hellyel kínálva magam leülök a kanapéra. Kissé sem zavar a tény, hogy nem az én házam, sőt mi több úgy teszek, mint aki itt lakik, holott nem, de ez részlet kérdése csupán.-Azért üldöznek, mert felbérelték őket ellenem, mivel holtan szeretnének sokan látni. S hogy miért? Talán azért, mert nem vagyok az a fajta személy, aki minden hátsó szándék nélkül csak úgy azt teszi, amit mások elvárnak.. vehetjük úgy egyszóval, hogy meg akarnak leckéztetni valami olyanért, amit el sem követtem. Talán az a baj velem, hogy képes vagyok őket megölni.. sok az ellenségem, de hát nem kedvelhet mindenki engem. Kielégítő válasz?-Pillantok rá félszegen, és végig gondolom a helyzetem, ami a családi szóhoz vezet, de nekem sohasem volt családom.
-Most pedig..-Állok fel, ahogy hirtelen valaki berúgja az ajtót.-..rájuk kellene koncentrálni.-Emelem meg a hangomat, majd egy rögtönzött mozdulattal közelebb lépek az ajtó felé.
-Kaleb, Kaleb, Kaleb..-Hallom meg a már ismerős hangot.-Jobb lesz, ha kijössz, azzal megspórolod a ház tönkretételét, bár nekünk édes mindegy, hogy bemenjünk-e, vagy sem..-Hangja gúnyos lejtésű, miközben én egy varázslat által megjelenítek pár karót a nappali padlózatára. Ha harc, hát legyen harc, hisz én készen állok, míg az ifjú hölgy azt csinál, amit csak szeretne, ha nem segít, akkor elintézem én magam valahogy, de az már egy másik kérdés, hogy hogyan.

Csak kiakartam élvezni a szabad estémet, amely oly hosszú idő után megadatott nekem, de persze ezt sem lehet gond nélkül. Mindig van valami. Alig, hogy kijöhettem a koporsóból meghaltam, és most, hogy élhetnék... újra a halálom akarják. Olyan szinten biztos vagyok benne, hogy ez Finn műve, mint még soha semmiben, de ha túlélem, akkor számolhat a bosszúmmal, mely nem lesz ennyire kíméletesen kegyes. Tudom mennyire imádja a koporsókat, így hát Klaus kezére játszom.. anyám pedig, nos nem tudom mi lenne neki a nagyobb átok élmény; meghalni véglegesen, vagy élni szenvedve. Majd még eldöntöm, csak először éljem túl ezt az őrült estét, mely borzalmasabb már nem is lehetne. Egyetlen egy valamit megtanultam az életem alatt; a bosszú éltető. Én pedig bosszúra szomjazom az egész átokverte családom ellen. Tönkretettek, megvetettek, semmibe néztek, így hát ideje igazságot venni rajtuk. Nem tudom mi lelt engem hirtelen, de úgy látszik, hogy a régi sebek feltépődtek, ez pedig a többiekre tekintve semmi jót nem jelent. Mélyen szívom magamba a friss levegőt, ahogy próbálok nyugodt lenni, de köztudott, hogy ez nálam lehetetlen, amikor is hirtelen haragú személyiség vagyok. Néha túlzásokba esem, s ez lehetett volna már annyiszor a vesztem is, de mindig túléltem mindent. Észre sem veszem az eltelt időt, nem hallom meg, hogy megérkezett a tulaj, s még azt sem látom, hogy ellenem irányuló lépéseket tesz. Túlságosan is heves lettem, és ezáltal a gondolataim rabjává váltam. Némileg megrémülök, amikor a vállamtól fogva felránt egy nő, és a falnak szegez. Hamar rendeződnek az arcvonásaim, és nyoma sincs egy parányi rémületnek sem. A szívem felett lévő karó félelembe ejthetne, de én Kol Mikaelson vagyok, kérem szépen.
-Ez egy nagyon jó kérdés.-Gondolkozom el egy pillanatra.-Igazság szerint látni szerettelek volna meztelenül.-Ejtek meg egy pimasz vigyort, ahogy megemelve a jobb kezemet csettintek az ujjaimmal egyet, ezáltal pedig a kezében lévő karó égni kezd, és míg ő feltehetőleg azzal foglalkozik, én elmászom a faltól, sőt távolabb kerülök tőle.-Sajnálhatnám, hogy betörtem, de.. mit tagadjam a tényt? Nem sajnálom egy kicsit sem!-Mondom pimaszul, mint aki eleve itt lakik, holott ez nincs is így. Eltekintek a bejárat irányába, majd a nőre nézek.
-A nevem Kaleb, és több mint 10 vadász akar megölni, akik nem mellesleg vámpírok, szóval kénytelen voltam bejönni ide.. átmenetileg. Mert tudod nehéz úgy vámpírt ölnie egy boszinak, ha a varázslata hasztalan. Szóval.. nehéz lesz kimondanom, de..-Erőltettem meg magam.-..kellene a segítséged.-Fejezem be a mondandómat. Így tehát végül válaszoltam a kérdésére is, ha minden igaz.

Futás. Ez az egyetlen szó, amely jelen pillanatban jellemez, és amelyet most oly annyira ismerek, mint még sohasem. Igaz a mondás; a gyáváké a futás, és most én magam részesülök mindebben, persze nem alaptalanul, de még mindig jobb rohanni, mint megállva szembeszállni egy tucat vadásszal, akik nem mellesleg vámpírok.. rühellem az éjszakát eme szempontból tekintve. Valakitől megtudták, hogy ki vagyok, és most fő céljuknak tekintik, hogy megöljenek engem, ami lehetne egyben megtisztelő, de számomra fontos az életem. Igazság szerint szembeszállhatnék velük, hisz boszorkány vagyok, de a probléma ottan kezdődik, hogy valamiféle trükk által képesek kibújni a varázslat alól, így a fejfájásos dolog hatástalan, míg ezzel egyúttal minden más is. Tehát egyetlen verziónak az maradt: fuss az életedért.
Vannak sejtéseim, hogy kitől indulhatott ki a kilétem származása, mert hát nem nehéz kitalálni, hogy minderről két személy tudott; anyám, és Finn. S lemerném bármibe fogadni, hogy Finn szórakozik velem lecke gyanánt, hogy tanuljam meg hol a helyem, de ez nem fog összejönni. A céljaim már közel vannak a megvalósítás látszatához, és ezt már semmi sem ronthatja el eme világon. Ha azt hitte ezzel visszatarthat, akkor tévedett, csupán néhány órát vesz igénybe mire lerázom őket, de az nekem semmiség ugyebár. Időm, mint a tenger, a levegőm fogytán, és a lábaim is kezdenek fájni.. néha szánalmas újra embernek éreznem magam, viszont kárpótol, hogy boszorkány testet kaptam, de ez jelen helyzetben hasztalan. Egyre inkább kapkodva veszem a levegőt, ahogy lefordulva jobbra egy teljesen új irány felé kezdek futni.

Határozottan lépek be a bárba, ahogy a pulthoz érve végül megtámaszkodom, és rendelek magamnak egy italt. Valami igazán ütős kell most, hisz amióta visszatértem nem nagyon volt időm alkohol fogyasztásra. Anyám folyamatosan a tervét ecseteli, és engem ugráltat, amint eszébe jut valami hirtelen szerű ötlet terv, és még ne unjam ezt meg.. de nem türelmetlenkedem, hisz már nem sok kell ahhoz, hogy végre a magam talpára tudjak állni, és anyám ellen fordulhassak. A látszat nagyon is azt mutatja, hogy mellette állok, de hát nálam ezt sosem lehet tudni, aztán pedig a jövőben lesz, ami lesz.
-Hello, haver!-Ül le a pulthoz egy nagy darab ember, aki szokatlan, sőt fura módon rám köszön. Nem tudom mire vélni cselekedete ezen szakaszát, viszont időközben megkapom az italom, amelybe beleihattok.-Mond csak te vagy, Kaleb, vagy szólítsalak a másik neveden?-Áll fel, ahogy egészen közel lép hozzám, én pedig letéve az italt ráemelem a tekintettemet.
-Neked is szép estét, bár nem értem miért lényeges a kilétem fogalma.-Nyomom meg a szavakat, ahogy kellő komolysággal végig mérem. Erre persze két másik srác is mellé áll. Ez most valami vicc, ugye?
-Én a helyedben tiszteletet tanúsítanék..-Hangja gúnnyal telt.-Mert ha ez nem így lesz, akkor hamarabb halsz meg, mint ahogy hinni mernéd.-Mosolyodik el, mire én csak felállok, és egy bizonyos mértékig hátrálok pajkos mosolyt öltve az ajkaimra. Ha azt hiszik sima ember vagyok, akkor tévednek, ennél könnyebb nem is lehetne a dolgom.
-Szerintem eltévesztettétek a házszámot, haverkáim.-Emelem meg a kezem, hogy ezáltal fejfájást okozva nekik a földre kényszerítsem őket, de a varázslat hatástalanak bizonyul. Eleinte meglepődve fogadom a tényt, de amikor már kellően észbe kapok futni kezdek, mert ezeket nem lesz könnyed mód lerázni..

Futás, futás, és futás. Nem sokára kikötök a lakóövezeti részlegen, és egy jól irányzott mozdulattal kiszemelek egy megfelelő házat is magamnak, ahogy megközelítem egyre inkább azt. El sem hiszem, hogy nem vámpírtempóban suhannak utánam, bár azt mondta az egyik, ha jól rémlik, hogy; "a játék élvezetéért nyugodtan fuss, és amikor majd megunod elkapunk.."
A ház ajtajának csapódva állok meg, de az ajtó zárva van, így nincs más hátra, mint egy egyszerű, de annál gyorsabb varázslat által kinyitni a zárt, amint meg van beljebb lépek. Bezárva az ajtót, végül annak dőlve lehunyom egy pillanatra a szemeimet, és veszek egy mély levegőt, de itt még nem áll meg a menet, tehát körbe pillantok rögtönzötten, ahogy kinyílnak a szemeim, majd a nappaliban lévő kanapé mögé rejtőzöm el.. nos ennél jobb helyet nem is találhattam volna, s ha jól sejtem a háztulajdonosa is itthon van, ami arra enged következtetni, hogy hallotta az incidenst, de jelenleg ez nem nagyon zavar, hisz a főprobléma a kint lévő vadászok, akik felturbózva vámpírok is egyben.. s hát a játszma itt még nem ér véget.