”Látom, hogy közeledik felém. Ajkaival megérinti az arcomat. Tudja. Persze, hogy tudja. Ellép. Felsóhajtok. Arcomat a tincseim közé temeti. Megcsókol. Az ujjaim mozgása felgyorsul.”

Beth zakatoló szívének ritmusa ránt vissza a valóságba. Bátortalan kopogás. Nem fogom megérteni a ragaszkodását, a vágyat, hogy belefúrjam fogaimat a bőrébe. Belép. Közli, hogy evett. Mintha nem tudnám… mintha ellent merne mondani nekem. Előtte termek. Meztelenül. Hosszú, szőke tincseim eltakarják kebleim. Megcsókolom. Fel akarom falni. Belemarok a nyakába. Letéptem a ruháit. Pár korty után ellépek tőle. Elfordulok. Nem azért mert szégyellném magam. Azért, mert különben megölöm és túl drága a vére ahhoz, hogy ezt megtehessem. Plusz van ebben a nőben valami, ami…. A francba. – Beth. Miért vagy itt? Nem hívtalak. – kérdem felé fordulva majd hátrálva egy lépést fekszem vissza az ágyra. Túl öreg vagyok már ahhoz, hogy zavarba jöjjek. Nem mondok semmit csak nézem őt és ujjammal intem magamhoz, a lábaim közé. – Veszélyes játékot játszol. – marok bele tincseibe és vonom ajkait ajkamhoz, hogy újra megcsókolhassam; ezúttal azonban agyarak marnak a csókba és vér csöpög le államról mikor végre eleresztem. A tekintetét kutatom majd egy pillanattal később határozottan lefelé irányítom fejét azzal az édes kis szájával egyetemben.

“- Szeretnék kérni tőled valamit... - elvonom kezéből kezemet, hogy idegesen tördelhessen ujjaimat  - Tudni szeretném milyen ha egy férfi szeret egy nőt. - Lesütöm a tekintetem. Apánk kérőket hoz hozzánk, kik csókolnak, kik érintenek, ha odalent nem is szerethetnek... de csókjaik üresek és taszítanak. - Megcsókolnál? - kérdem halkan és elszégyellve magamat lépek hátrébb. - Persze megértem ha nem akarod...  - teszem hozzá gyorsan és riadtan, hiszen testvérek vagyunk. Ő a bátyám. Amit kérek azt nem kérhetném... de azt is tudom, hogy soha nem fog úgy szeretni, mint ő, hogy akárkinek is ad majd apám egyszer, nem fog úgy érinteni, olyan gyengédséggel, mint Alexander. Legalább előtte, egyszer érezni szeretném, milyen a csók amit nem erőszak szül. Az első csókot amit attól kapnék akit igazán szeretek.”

A nőre pillantok. – Csókolj ahogy tetszik. – hanyatlik vissza fejem a párnára, még vére elémvágja legédesebb és egyben legkeserűbb emlékeim egyikét. A bátyám csókját… a csókot amiben oly sok szerelem lapult de még csak nem is tudtam róla. A csók melynek íze keserűvé vált, miután még abban az órában, csupán percekkel később eltaszított magától. Bár tudtam volna… bár tudtam volna. De nem tudtam. Nem láttam. S most is csak ezt a nőt látom… Beth… nem azért vonz ennyire mert szirén. Igen, a vére a legédesebb mind közül és olykor a legmámorosabbnak hitt pillanatokat egyetlen cseppje is apró darabokra zúz de nem… van valami más ebben a nőben ami olyan kérlelhetetlenül és könyörtelenül vonz hozzá.

Maybe I'm a masochist.

Sejtem, hogy Anastasia nem fog repesni az örömtől, ha megérzi rajtam az idegen vámpír szagát. Gondolom, ki fog akadni. Biztos vagyok benne, hogy dühös lesz. Ujjaimat tördelve hallgatom immár Lana Del Rey fátyolos hangját, amint az Old Money-t énekli, még mindig a buszon ülve, s éppen a szám közepén szállok le a járműről, hogy a Nagyasszony házához menjek.
Azt hiszem, sőt, nem is... biztos vagyok benne, hogy már messziről meghall, s már réges-régen tudja, hogy itt vagyok, hozzá jöttem, én vagyok az, ki e késői órán zavarja. Nem sieti el viszont, hogy ajtót nyisson. Nem hibáztatom, nem vagyok amúgy sem egy épületes látvány, most pedig... inkább hagyjuk is. Szóval nem rohan, hogy ajtót nyithasson apró, és jelentéktelen személyemnek.
Azonban, mikor végre ez is megtörténik, s Őnagysága beenged, azonnal végig is mér, és rohadtul nem tetszik neki, amit lát. És eszméletlenül zabos a nő. Látom rajta, érzem, még, ha nem is mondja ki. Nem vagyok sem vak, sem hülye. Hazamehettem volna előbb, hogy finom, levendula illatú fürdőt vegyek, és valami normális ruhát is felhúzhattam volna, de a szükség törvényt bont. Szívesen megmondanám neki, hogy inkább örülnie kellene, hogy ide jöttem, hogy itt vagyok, és nem a mocskos porhüvelyemmel kellene foglalatoskodnia, hanem a véremmel, de inkább nem mondok semmit. Mert ismerem annyira, hogy tudjam, nem venné túl jó néven.
Így nem teszek mást, mintsem hangtalanul bólintok, és még hümmögök is közben. Soha nem értettem, hogy miért ilyen fontos Anastasiának az étel, hogy egyek. Oké, hogy a vérveszteség ájulással is járhat, de... bassza meg, kit érdekel? Nem is vagyok éhes.
Arcomat érintésébe simítom, amit gyorsan meg is von tőlem. Még volt időm magamba szippantani bőrének édes zamatát. Metsző pillantást küldök felé, de csak akkor fordítok neki hátat, amikor ő már megtette ugyanezt.
Először a konyha felé veszem az irányt, ahol megtalálom Carolt is.  Megkérem, hogy Anastasia kérésére üssön össze nekem valamit. Mondjuk egy szendvicset, vagy pirítóst, vagy valami ilyesmi, egyszerű ételt, majd a fürdőbe megyek, ahol eddig nem sokszor jártam, és még soha nem fürödtem. Jázmin illatú olajt csöpögtetek a kádnyi forró vízbe, majd ruháimat a földre dobva elmerülök a virágillatú, kellemes vízbe. Nyakig elmerülök, egy pillanatra lehunyom a szememet. Mély levegőt veszek, a jázminos párába szagolok és halványan elmosolyodok.
Puha, fehér törölközőbe csavarom testemet, hogy aztán szárazra töröljem magamat, majd újra rám kerüljenek viseltes ruháim, és visszatérek Carolhoz, a konyhába. A nő ugyan sehol sincs, de egy tányéron hagyott nekem egy szendvicset, mellette pedig egy pohár, frissítő narancslevet.
Pontosan tudom, hogy hol találom Anastasia szobáját. Lépteim alatt csendesen nyikorog egy-egy deszka, és tompán koppan cipőm sarka. Hiába akarom csöndben megközelíteni a helyiséget, úgy is tudom, hogy hall engem. Még a szívverésemet is, mi egyre hevesebben kalapál, ahogy közeledem a nő szobája felé. Ajtaja előtt állok meg, s kopogok be.
- Lemostam magamról a mocskot, és ettem is, Anastasia – szólok, még a zárt ajtónak, magam előtt. – Bemehetek? – helyezem súlyomat egyik lábamról, a másikra helyezve.
Ha beenged, belépek a szobába, és a nő kiismerhetetlen arcát, vonásait, tekintetét fürkészem, melyet aranyszín hajkorona keretez. Úgy néz ki, mint valamiféle királynő... soha nem leszek ilyen. Kiengedett, illatos hajamat az egyik vállamra hajtom, hogy nyakam szabadon maradjon a bal oldalon, majd egy lépést teszek felé, úgy kínálom a nyakamat, a véremet.

† music: Gods & Monsters. † note: Suck my blood. † words: 533

◌

Figyelem az arcot, miképp változik. A tekintetet ami egyszerre riadt és gyönyörű. A formát mi kinőtte gyermek teste korlátait és nővé érett. A kecses ujjakat mik egykor az arcát érintették. A combokat mik az ő simogatására nyílnának csak meg. Nézem magamat, az arcomat, a rezzenő pilláimat, ahogy rágondolok és most mégsem érzek fájdalmat, nem érzek semmit. Emlékek kúsznak felszínre és egyszerre a tükör a múlt része lesz ami kinyúl értem és kegyetlenül magával ragad.

Mögöttem ül és a hajamat fésüli. Ritkán tett ilyet mert apánk mellett volt a helye. – Egy nap gyönyörű nő lesz belőled Anastasia. – suttogja anyám és a századik alkalommal is végighúzza a kefét arany tincseimen. – Egy nemes férfi felesége leszel, aranyat viselsz majd, gyermekeket szülsz és jó anya leszel. Megvan benned, tudom. – megcsókolja a fejem búbját. – Na, ne sírj kicsikém. – susogja de nem tudom abbahagyni, néma vagyok és könnyeim patakokban folynak. Meztelen testem nézem. Tökéletlen, apró melleim, reszkető alakom. Bőröm sápadt, ajkaimról leharaptam a bőrt. Térdemet megzúztam mikor ma leestem a fáról. Mielőtt még megcsókolt volna Alexander. Mielőtt még eltaszított volna magától. Most pedig ő egy nőt kényeztet, még én meztelen várok arra, hogy apám barátai jó pénzért simogathassanak engem és aztán magukat. Újra és újra és újra, még fel nem növök és el nem szökök végre.

Kopogás rángat ki az emlékből. Mára már nem is oly apró és tökéletes gömbölyded melleim figyelem, ahogy bátyám gondolatára megmerevednek mellbimbóim. Magamra húzom a köntöst, megkötöm és lassú, ráérős léptekkel indulok az ajtó felé. Nem lep meg érkezése; olykor-olykor magától jön hozzám. Élvezi amit képes vagyok tenni vele. Szereti. Kell neki. Függőségbe taszítottam. Ajtót nyitok. Végignézek sápadt alakján és elégedetlenül ciccentek fel. – Menj és mosakodj le. Carol majd csinál neked valami vacsorát. – hangomban ott ül némi titkolhatatlan harag és akarom is, hogy tudja, dühös vagyok rá, amiért így állít be hozzám. – Ha lemostad magadról a mocskot és ettél valamit, tudod hol találsz. – simítok végig arcán gyengéden majd magára hagyom. Nekem is szükségem van néhány hosszú percre ahhoz, hogy összeszedjem magam. Ha így fogadom, el fogom veszteni a fejemet. Elfekszem az ágyamon. Meztelen combjaimra futnak ujjaim. Muszáj csillapítanom a vágyaim de ha ezt a szirén vérével tenném, abba belehalna. Ahhoz viszont túl fontos nekem, hogy megöljem és nem csak a vére miatt. Még ha olykor vadabb is vagyok vele, tudom, hogy elbírja. Tudom, hogy élvezi. Ahogy én is, mikor ujjaim combjaim közé furakodnak.

Maybe I'm a masochist.

Lecsapolt az a rohadék. Jobban, mint amennyire én azt terveztem, de rohadtul nem tehetek róla, hogy ennyire élvezem ezt az egészet. Olyan vagyok, mint egy két lábon járó vértasak, grátisz gyanánt pedig még élvezem is. Ez az évszázad groteszk vicce. Szóval lényegében nem tudtam ellenállni az adrenalin löketnek, ami végigrobogott a testemben, az ereimben, és éreztem minden egyes sejtemben és pólusomban. Aztán kissé elszaladt velünk a ló, ugyanis ő sem tudott leállni, én pedig élveztem a ragadozó mohó habzsolását.
Végül, mikor már szédültem, leállítottam. Egyrészt, a saját lábamon akarok távozni innen, s bár nagyon úgy tűnik, arra hajtok, hogy meghaljak, ez nem egészen így van. Nem akarok meghalni, éppen hogy az életet akarom élvezni. És, ha ehhez az kell, hogy szenvedjek, akkor szenvedek, hogy aztán a lét minden pillanatát kapzsi módon kiélvezhessem. Másrészt pedig, nem ő a fő üzletfelem. A fő partnerem ebben az egészben Anastasia. És neki is szüksége van a véremre. Szóval nem hagyhatom, hogy ez a senki, ez az egyszerű vérszipoly kinyírjon.
Erővel tépem ki vékony, hamvas bőrű csuklómat szájából.
- Elég – szólok higgadtan. – Megkaptad, amit kértél, sőt, többet is. Úgyhogy most éppen itt az ideje, hogy fizess, én pedig távozok – hajtom le bal karomon a feltűrt ingujjat.
Mindig rizikós egy vámpírral üzletelni, főleg, ha a vámpír többet kap, mint amit kért. Néha elborulhat az agyuk, nem akarnak fizetni, csak még többet akarnak, vagy éppen mindent, amim van. Olyan vagyok, mint egy drogos díler. Hát nem nevetséges?
Ez a példány azonban bármennyire is részeg, és agresszív is lehetne, betartja a játékszabályokat, és fizet. Kicsit többet, mint kellene, de ez így fair. Fogom hát a pénzt, és melltartómba csúsztatom a vékony köteg bankót. Veszem kabátomat, és már itt sem vagyok, hogy visszarohanjak Anastasiához. Néha hívnia sem kell, megyek magamtól is. Bár most, hogy túlságosan is lecsapolt ez a barbár, kissé aggódok a reakciója miatt. Nem hiszem, hogy tetszeni fog neki a dolog.
Miközben a belváros e kihalt negyedében haladok egyedül, a sötét éjszakában, előveszem telefonomat, hogy megnézzem mennyi az idő – nem, mintha egy vámpírnak számítana, én pedig úgy sem tudnék most aludni. A telefon kijelzőjének LED fénye a képembe világít, és bántja a félhomályhoz szokott szememet, hunyorítanom kell. 00:23. Hamarosan érkezik az utolsó busz.
Harminc előtt két perccel már a megállóban ácsorgok, és várok. Nincs saját autóm, mert nincs rá pénzem. Ez van. Nincs rá szükségem. Örülök, ha a kurva számlákat tudom fizetni. Ha azt hinnék, hogy azzal, hogy két munkahelyem van, s pluszban a vámpíroknak osztogatom a véremet, kifizetendő, kérem, ne áltassák magukat. Nem az.
A buszon baszott nagy a fény, és ez piszkosul zavar. Szédelegve dobom le magam az egyik ülésre, a szinte teljesen kihalt tömegközlekedési eszközön. A sofőr fülkéjében, a rádióból halkan szól a zene. Azt hiszem Guns n Roses.
Három megállóval később szállok csak le, de még így is sétálnom kell egy ideig, hogy a Cromwell birtokra érjek. Hát, ez van, ilyen ez a popszakma. Rágyújtok útközben, és egy nagy üveg vodkáról fantáziálok út közben. Na, meg repesve várom, hogy végre véremet vegye a lenyűgöző vérszipoly.
Mikor megérkezek hozzá, bekopogok és várom, hogy ajtót nyisson. Bár gyanítom, már rég érezte és hallotta, a káprázatos szörnyeteg, hogy jövök.

† music: Gods & Monsters. † note: Suck my blood, Miss. † words: 523

◌