Érdeklődve figyeltem minden szavát, mint egy szorgalmas tanítvány. Egy kicsit úgy éreztem magam, mint a gimiben, csak most nincs nálam a Justin Timberlake –es füzetem, amibe jegyzetelhetnék. Általában mindig igyekeztem odafigyelni az anyagra, hogy jobb jegyeket szerezzek, mint Stacy Anderson. Plusz nem lehetett rossz az átlagom, mert akkor a szüleim nem engedték volna, hogy a szurkolócsapat tagja legyek, ami nekem akkoriban az életet jelentette.
Most viszont saját magam miatt próbálom begyűjteni az információkat, hogy megmutassam ebben is jó vagyok. Vagyis csak leszek. Az elmélet már elég jól ment, és annyira nem tűnt nehéznek. Egy kérdésem, azért mégis volt.
- Tehát ha egy golyót se sikerül belöknöd a lyukba, akkor jövök én? – Kérdeztem vissza, mert az a része nem volt teljesen tiszta. Megtehettem volna, hogy úgy teszek, mint aki mindent ért, de az a játékomat veszélyeztetné, és inkább most tűnjek hülyének, mint játék közepén.
Ez a része már nem hangzott annyira jól. Mi van akkor, ha nem hibázik? Ő mégis csak régebb óta játszhatja ezt a játékot, és már biztos van benne némi rutinja, így talán hiba volt neki adni a kezdés lehetőségét. Mindenesetre nem kívántam visszavonni a javaslatomat még ebben a helyzetben sem. Ez még amúgy is csak egy próbakör. Ráadásul addig lehet, hogy ki tudom találni, hogyan juthatok előnyhöz. Hihetetlen, hogy két természetfeletti faj adottságaival is rendelkezem, de nem találok olyan képességet, amivel itt egy kicsit csalhatnék akár. Igazán adhattak volna ehhez a hibrid csomaghoz egy gondolattal tárgyakat mozgató képességet.
Karba tett kézzel figyeltem, ahogy leveszi a háromszög keretet, majd a bottal meglökte fehér golyót, a többi pedig szétgurult az asztalon, és néhány beesett a lyukakba. Rögtön rám tört a lelkesedés, hogy ezt én is meg akarom csinálni. Fel is csillant a szemem, mikor mondta, hogy én is megpróbálhatom.
- Rendben, de ha belejövök, akkor már rendesen játszunk – Szögeztem le a szabályok megkerülésének feltételét – És az még véletlenül se jusson eszedbe még most a próbakörbe se, hogy hagysz nyerni, mert arra úgyis rájövök, és nem lesz jó vége. Szóval ígérd meg, hogy tisztán játszunk – Néztem rá komolyan az eskütételt várva. Ez már felért egy fenyegetéssel is, de jó ha az elején tisztázzuk a helyeztet.
Az ajánlatán, hogy segítsen-e az első lökésnél, erősen elgondolkoztam. Először nemet akartam mondani, de rájöttem, hogy nem igazán tudtam volna egyedül hozzáfogni.
- Azt megköszönném – Feleltem röviden egy mosoly kíséretében.
- Egyébként neked mennyi időbe telt ezt elsajátítani? És te kitől tanultad? – Kérdeztem, mert érdekelt, hogy mennyire kell túlszárnyalnom.

Az előbb is nagyon jól esett a ruhámra tette megjegyzése, bár akkor még csak annak örültem, hogy a történtek ellenére gyönyörűnek találja. Most viszont azért voltam boldog, mert a váltóruhámat még szebbnek tartotta, mint az előzőt. Végül is belegondolva teljesen logikus, mivel az első összekoszolódott, így nem csoda, hogy a tiszta, először használt jobban elnyerte a tetszését.
- Tényleg? – Néztem végig mosolyogva a ruhán, mintha ezt nem tettem volna már meg ezerszer a tükörben – Pedig féltem tőle, hogy mivel ez csak egy amolyan B-terv ruha, nem fogja megütni az előbbi szintjét, de örülök, hogy tetszik. Lehet, hogy gyakrabban kéne összekoszolnom magam – Nevettem.
Egyszerűen nehéz volt nem mosolyogni ennyi bók után. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy mindaz, amit mondott teljesen igaz, mivel én választottam a ruhákat és csak olyat veszek fel, ami tényleg jól áll, de azért mégis jól esett az elismerés. Kinek ne esne? Azt persze már évek óta mindenkitől elvárom, hogy megdicsérjék a külsőmet. Nőktől és férfiaktól egyaránt. Aki ezt nem teszi meg azzal nem is töltök sok időt, mivel ez egyértelmű jele annak, hogy egyrészt semmi ízlése nincs, másrészt nem foglalkozik velem, ergo egy egoista barom az illető. Szerencsére azt nyugtázhattam, hogy Jason nem ilyen.
Mikor egy poharat nyújtott nekem, egy kicsit megijedtem. Átfutott az agyamon, hogy közölhettem volna előre, hogy nem vagyok az a fajta lány, aki iszik mint a kefekötő. Sose szívleltem túlzottan az alkoholt. Úgy vagyok vele, hogy aki nem tudja nélküle jól érezni magát például egy bulin annak sürgősen pszichiáterhez kellene fordulni. Természetesen néha, ritka alkalmakkor én is szoktam egy kicsit fogyasztani, de abból eddig még soha nem sült ki jó dolog. Szóval annak a bizonyos pohárnak a látványa is egy nagyfokú félelmet ébresztett bennem. gyanakvó tekintettel tekintettem a tárgyra, majd mikor a kezemben volt egy kicsit közelebb emeltem, és megszagoltam. Nem éreztem rajta azt a jellegzetes szagot, így megnyugodtam, hogy nem kell visszautasítanom ezt a nagylelkű ajándékot. Utólag belegondolva fölösleges volt közelebbről is megszagolnom, mivel az érzékeny szaglásommal már valószínűleg a mosdóajtóból kiszúrtam volna, hogy valami nem stimmel. A megszokás hatalma.
- Óh nagyon köszönöm, de tényleg nem kellett volna – Hálálkodtam ismét – Ha ilyen figyelmes maradsz egész este, akkor muszáj lesz felvennem a mobilommal a „köszönöm” szót és beállítani, hogy öt percenként játssza le - Mondtam, majd belekortyoltam a koktélba.
- Ez nagyon finom! – Jegyeztem meg elismerően – Imádom a menta ízét. Ovis koromban mindig ettem a fogkrémet, mert úgy szerettem az ízét. A szüleim és az óvó nénik természetesen nem rajongtak ezért a szokásomért, és valahogy le is szoktattak róla – Osztottam meg ismét egy élményt a múltamból.
Még kortyoltam párat, aztán mikor mondta, hogy ő is készen áll, abbahagytam és letettem, hogy teljes lényemmel a játékra koncentrálhassak. Figyelmesen vártam, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy nyerjek.
- Szóval a lényeg, hogy minden golyónak a lyukba kell esnie kivéve a feketének – Ismételtem el a lényeget, hogy biztos jól értettem-e. Közben a billiárd asztalra néztem, ahol ott voltak a különböző színű golyók egy olyan háromszögszerű kerettel körülvéve.
- Azt hiszem értem. De azért megmutatnád gyakorlatban is, légyszi? – Néztem aranyos tekintettel a szemébe. Egy kicsit természetesen védtelennek éreztem magam biztos tudás nélkül, de ez az állapot nem szokott sokáig tartani. Attól egy percig se féltem, hogy bárki is kiröhögne, de ha mégis megtennék szívesen használom más célokra is azt a bizonyos botot.
- Előre szólok, hogy az elején valószínűleg bénázni fogok – Készítettem fel csak a biztonság kedvéért. Ezzel röviden annyi volt a célom, hogy tudassam vele, ne röhögjön rajtam.

Alig tíz perce ismertük egymást, de ilyen rövid idő alatt is sikerült elég sokszor meglepnie. Már őszintén nem is tudtam hova tenni magamban, hogy mi történhetett vele, amiért varázsütésre a sértődött kisfiúból úriember lett. Apukám mindig azt mondogatta, hogy az életet nem elemezni, hanem élvezni kell, ezért inkább nem is agyaltam ezen. Természetesen némi bizalmatlanságot még mindig fenntartottam, hiszen pár perccel ezelőtt még a létezéséről tudtam, de abban biztos voltam, hogy ha az este további részében is ilyen marad, akkor nem hagyom faképnél. Meg abban a hitemben is rendíthetetlen voltam, hogy így vagy úgy, de legyőzöm. Örültem, hogy 0gy alakult az este, ugyanis végre egy kicsit kikapcsolódhatok, és talán egy kis időre megfeledkezhetek róla, miért is vagyok itt valójában. A biztonságát persze nem garantálhatom. A véleményem elég gyakran változik, így nem vagyok benne biztos, hogy az este folyamán nem tűzöm rá az étlapra. Ez igazából tőle is függ.
A dolgok jelenlegi állása szerint, viszont jó úton haladt a túlélés felé.
- Nagyszerű ötlet! Mintha csak olvasnál a gondolataimban – Válaszoltam derűsen a hátsó bejáratos ötletére. Ez a terv tökéletesen megoldja a problémát. Pedig arra a lehetőségre készültem, hogy észrevétlenül átsurranok valahogy a tömegen a mosdóig, de ez a lehetőség sokkal kellemesebben hangzik.
- Nekem tökéletesen megfelel – Mondtam látatlanban is igent a kocsijára. Bíztam benne, hogy ha a kocsija valami lepukkant roncs lenne, nem ajánlaná fel, hogy beleüljek – Így legalább nem kell a GPS csajszi hangját hallgatnom. Olyan lekezelő hangon tud beszélni – Tettem hozzá.
Ilyenkor sokan meg szokták kérdezni, hogy miért nem állítok be egy férfi hangot. Meglehet, hogy az sokkal kellemesebb, de egyszerűen sérti az egómat, hogy egy pasi mondja meg nekem, merre menjek. Egyszer kipróbáltam, és mikor azt mondta menjek jobbra csak azért is úgy éreztem, hogy balra kell kanyarodnom. Plusz folyamatosan az oktatóra emlékezet, akitől vezetni tanultam. Állandóan ordibált velem.
- Úgy érzem, mi ketten egyre jobban kezdjük egymást megérteni – Mondtam elismerően, mikor felajánlotta, hogy idehozza a kocsit, és így megkímélt sok felesleges sétától. Én közben elkezdtem a kulcs után kotorászni. Mikor megtaláltam, kinyitottam a csomagtartót, amiben ott várt egy rózsaszín bevásárlószatyor, amiben a szintén új váltóruhám volt, ami eddig még csak a próbafülkében volt rajtam. Hozzá pedig egy pár cipő. Ennek egy kicsivel már alacsonyabb volt a sarka, szóval sokkal biztonságosabban lehetett benne járni, mint ebben.
Gondosan visszazártam a csomagtartót, majd elbúcsúztam a kocsimtól, és beszálltam a BMW-be. Szerencsémre nem olyan autó volt, amivel ciki lenne mutatkoznom, bár nem az én stílusom, de mégis csak egy pasi autóról volt szó. Út közben az ideiglenes sofőrömet a vezetés tanfolyamos élményeimmel szórakoztattam. Azt hiszem megemlítettem neki a korszakalkotó parkolási technikáimat, és hogy az oktatóm nem értékelte a korszakalkotó megoldásaimat. Mindig is mondtam neki, hogy az én módszereim egyediek. Sajnos nem tudtam sok sztorit mesélni, mivel a hely tényleg nem volt messze.
Miután kiszálltam, és egy újabb egyensúlygyakorlat után biztosan álltam a lábamon, sietős léptekkel betipegtem a mosdóba, és rekord idő alatt átöltöztem. Sikerült kifejlesztenem a gyors öltözés technikáját, amit annak köszönhetek, hogy szinte mindig késésben voltam, ha menni kellett valahova. Szerencsére a tükör is megfelelő volt, hogy a hajamat és a sminkemet is rendben tudjam tenni, így mindössze hat és fél perc után ismét szalonképesen vonultam ki a mellékhelyiségből.
Magabiztos léptekkel odamentem a billiárd asztalhoz, és határozott tekintettel Jason felé fordultam.
- Készen állok. Most pedig te jössz. Várom, hogy megtaníts játszani, hogy utána nyilvánosan porig alázhassalak az itt jelenlévők szeme láttára - Mondtam teljesen aranyos hangnemben szikrázóan vidám mosollyal. Végre helyre állt a világ rendje: újra istenien nézek ki, szóval itt az ideje, hogy megnyerjem a csatát.

Amint megérkeztünk Will már ki is szemlélte a legmegfelelőbb helyett. Amíg én körül néztem, barátom az italokat rendezte. Hirtelen egy csapat pom-pom lányos tűnt fel a láthatáron és letelepedtek a közelünkben levő egyik asztalhoz. Alig telt el egy perc, Willam már hozta is az italt. A kedvencemet hozta, de hát kinek nem a kedvence a whiskey?! Épphogy lehúztam egy kortynyit, már elő is állt a Faith témával. Sajnos észrevette a köztünk levő feszültséget és még szóvá is hagyta. Nem épp kellemes erre válaszolni. Nem is akartam először, inkább tereltem a témát.
- Ugyan, most úgysem akarsz erről beszélni. - Hangsúlyoztam a az "úgysem" szócskát. Hosszú lenne elmesélni. Igaz, legfőbb bizalmasom, de neki sem kell mindent tudnia. Elég ha tudja a Carolineos ügyet. Kezembe vettem a biliárdbotot, majd neki is odaadtam az övét és kezdődhetett is a játék. Először én kezdtem. Eleinte nagy szerencsém volt, de végül rosszul lőttem, így William következett. Hogy ne legyen az a borzalmas csend, készen álltam megtörni azt. A baj csak az volt, hogy milyen témával álljak elő. Végül összeszedtem minden gondolatomat és kieszeltem egy jó témát.
- Sokáig úton voltál, és rég nem hallottam felőled. Már nem is kérdezem mit csináltál távollétedben. - Nem kell kérdeznem, úgyis tudom, hisz nagy nőcsábász. A legjobb kérdés inkább az lenne, hogy hány lányt használt ki. De inkább nem szólok semmit, mivel annál jobbat kérdezek.
- És, találtál magadnak egy jó csajt? Tudod, aki szóba jöhetne hosszú távra is? - Nagyot nézett és még el is hibázta a játékot. Nem kockáztatta meg azt, hogy ne feleljen a kérdésre, hisz tudja, hogy nekem senki sem mondhat nemet. Mivel ő hibázott, ismét én következtem a játéknál.

Közelebb húzódott felém, és alig volt köztünk távolság. Éreztem a parfüme illatát, és olyan közelről tudtam megnézni magamnak, amilyen közelről még soha. Tudtam, hogy nem fog megcsókolni. Ő nem ilyen lány, vagy legalábbis nem úgy hallottam. Szeret játszani a férfiakkal, és szereti őket kihasználni. Pont ugyan úgy mint én. Vele se terveztem semmi komolyat. Mondhatni, egy kis hétvégi kikapcsolódás. Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg kell küzdenem érte, de hát a testi örömök mindig jól esnek, és egy férfit általában a lába közt lógó dolog irányítja.
Ő is nagyon jól tudta, hogy nem fogom könnyen feladni. Nem vagyok az a típus, aki csak egyszer próbálja meg, és ha nem sikerül akkor ráhagyja a dolgot. Én szeretek újra, és újra próbálkozni, amíg el nem érem a célom, és meg nem szerzem azt, amit akarok. Abban a pillanatban Katherine-t akartam. Vissza súgtam neki a válaszomat.
-Nem hiszem, de te se hidd, hogy nem fogok próbálkozni újra és újra amíg be nem adod a derekad. – majd kihasználtam a lehetőséget, hogy egy másodpercre nem figyelt, és megcsókoltam. Nem volt valami szenvedélyes csók, inkább vadnak mondanám. A kezemmel ami a combján volt erősen szorítottam, pont annyira erősen hogy megérezze, de ne fájjon. Nem akartam annyira letámadni, ezért abba is hagytam egy kis idő múlva. Kíváncsi vagyok mire gondolhat most. Egy ős épp most csókolta meg a Grill-ben egy billiárd asztalon, mindenki előtt. Annyi szerencséje van, hogy én vagyok a legjóképűbb ős, és még annyi, hogy Nik-nek nem fogok erről mesélni. Mint tudjuk, bátyám igen bosszúszomjas, és hát Katherine-el nem épp puszi pajtások. Nekem nincs gondom vele, jókat lehet szórakozni rajta, és még örömet is tudunk egymásnak szerezni, ebben a nyomorult világban. Azt nem is említve, hogy pont akkora egója van, mint nekem.
- Nem akarok nagyon nyomulni, de ismerjük el, hogy nem vagyok egy csúnya gyerek, és kellően fel tudom izgatni a fantáziád. Ráadásul, te is tettszel nekem. – mondtam, majd a combjáról lassan felcsúztattam a kezem a derekára. A lábait a derekam köré fontam, és egy rövid de annál erőteljesebb csókot adtam a nyakára. Na ez már megteszi a hatását... gondoltam.

words: 346

Persze, hogy ő nyert. Nem is állt szándékomban megzavarni a játékát. Amolyan mellékszereplő voltam csak. Mint mindig. Mindenki akivel találkozok, Klaus-hoz hasonlít, vagy egyből úgy kezel, mint Nik öccsét. Kicsit kezd már ebből elegem lenni. Vagyok olyan erős mint ő. Attól, hogy ő Hibrid, mondhatni korcs, attól semmi különleges nincs benne. Nagyobb a szája, mint bárkinek a családban, és folyton csak fenyegetőzni tud. Azt persze senki se veszi észre, hogy ha én mondok valamit, azt általában be is tartom.
Ahogy vissza értem az itallal, ő a biliárd asztal szélén üldögélt. Nem mondom, hogy nem volt csábító, mert akkor önmagamnak is hazudnék. De több kell nekem, mint egy kis pózolás.
Katherine-re sose tekintettem úgy, mint a nőre akibe bele tudnék szeretni. Sőt, egyáltalán nem is érdekelt. Mindig is félénknek tartottam, és nekem a rámenős, akaratos, és vad lányok jönnek be, nem pedig a szende szüzek. Amikor vámpírrá változott, akkor megfordult benne valami. Mostanra igazi belevaló csaj lett, és így már nem rugdosnám ki az ágyamból. Feltéve, ha egyszer eljutunk odáig.
-Megkapod ingyen, most az egyszer. – majd oda adtam neki a poharat. Tudok én jó fiú is lenni, de nem akarok. Nem akarok egy Salvatore-hoz hasonlítani. Mondhatjuk, hogy érzéketlen és bunkó vagyok, de ezt szeretem magamban a legjobban. Nincs még egy olyan mint én, és nincs még egy olyan beképzelt ős mint szerény személyem.
Közelebb mentem hozzá, az egyik kezem a combjára raktam, a másikat pedig a derekára. Tudtam, hogy nem lesz zavarban, mert csinált ő már durvább dolgokat is, mások előtt. Én meg úgy voltam vele, hogy miért ne szórakozzunk egy kicsit.
-Csak annyit kéne tennem, hogy a szemedbe nézzek, és megidézzelek, de abban mi lenne a móka nem igaz? - tudtam, hogy nincs szükségem ilyen módszerekre, mert amit én egyszer meg akarok kapni, azt meg is kapom, ha meg nem, akkor nincs tovább rendes Kol. Nem érdemes velem játszadozni, mert nem én fogom a rövidebbet húzni. Ez már ilyen Ősi szokás. Klaus és Elijah tanított meg arra, hogy ami egyszer nem lehet az enyém, az ne legyen senkié. Nincsen arany közép út... Legalábbis nem nállam.

Láttam rajta, hogy örül a társaságnak, habár lehet, hogy először nem pont rám számított. Viszont én jöttem, és ez ellen semmit se tud tenni. El kell fogadja, hogy most egy ideig én fogom szórakoztatni. Legalább annak örülhet, hogy értek is hozzá.
A kedvességemre tett kis cinikus megjegyzése őszintén szólva hidegen hagyott. Hisz pont ő beszél kedvességről, mikor ő az egyik olyan ember, aki kimondja azt, amit gondol, bármi is legyen az. Ebben talán hasonlítunk. Sőt, ahogy most belegondolok, sok más dologban is.
Amint említettem, én is beszálltam a játékba. Egy kis célzással, és összpontosítással belelöktem az utolsó előtti golyót az egyik lyukba. Gondoltam az utolsót meghagyom neki, legalább ennyire legyek már udvarias.
Közben láttam, hogy Katherine az italáért nyúlt, és eléggé meglepődött, amikor annak a fele hiányzott. Tudtam, hogy illetlenség volt beleinni, de akkor jó ötletnek tűnt. Ebből is látszik, hogy kicsit se hasonlítok egyik bátyámra se. A jó modor valahogy kimaradt a neveltetésemből. Míg Elijah egy kész úriember, addig én csak egy pimasz szájú kölyök vagyok, aki semmit és senkit sem tisztel.
Odamentem a lányhoz, kivettem a kezéből a poharat, és leraktam az asztalra.
- Tudod mit? Hozok neked egy másikat, de csak azért, hogy ne mond, hogy faragatlan vagyok. – persze nem ez volt az elsődleges szándékom. Szimplán csak le akartam itatni, hogy gyorsabban feloldódjon.
Ahogy elindultam, egy rövid mondatot még gyors eleresztettem:
-Egyébként nem vagyok leégve, csak szeretem a spontán dolgokat. - nem hagyhattam kétségek közt afelől, hogy van-e pénzem, vagy nincs.
Elmentem hát a pulthoz, hogy vigyek neki egy teli pohár Whiskey-t. Magamnak nem kértem semmit, mert meg kellett őrizzem a józanságomat, ha vele akarok kikezdeni. Pár percbe telt, mire a csapos kiszolgált, de megértem, mert elég nagy volt a forgalom. Visszaindultam a biliárdasztalhoz, de nem adtam ám olyan könnyen magam.
Olyan közel mentem Katherine-hez, hogy szinte már csak pár cm távolság volt köztünk, majd a poharat a hátam mögött „rejtettem el”, és kihívóan mosolyogtam rá.
- Mit kéne egy ilyen szép lánynak mint te, tennie, hogy megkapja ezt a kis poharat? – reméltem, hogy belemegy a játékba, és tudja, hogy mi a dolga. Nem akartam lelőni a poént már az elején. Abban is bíztam, hogy nem fogja majd vissza magát, és jól fogunk szórakozni, a nap hátralévő részében. Sőt.. akár egész éjszaka. Persze ez tőle is fog függeni.

Hátrahajoltam, és lehunytam a bal szemem, hogy bemérjem a pontos célirányt. Még egy kicsit jobbra és... Bent van! Bár egyedül játszottam, és a hely nagyjából olyan kihalt volt mint a sivatag, győzedelmesen kiáltottam, nem érdekelve, hogy a nem messze ülő fiatalok csoportja úgy bámul, hogy majd kiesik a szemük. Már a harmadik korsónál jártam, és már a fejembe szállt, a pia és akkor mi van? Mennyi az esélye, pont most jelenik meg Klaus az egész hibrid hadseregével engem keresve? Mondjuk... négy a tízhez. És én tudom merre van a kijárat, hah!
Levágtam a dákót a billiárd asztalra, majd magabiztos léptekkel odasétáltam a pulthoz, és nem zavartatva magam a felhangosítottam a zenét. A pincérsrác próbált valami ellenkezés felét habogni, de mikor felvontam a szemöldököm olyan "valami problémád van?" stílusban, csak megrázta a fejét, én pedig győzedelmesen visszamentem a Grill másik felébe biliárdozni, miközben a ritmusra mozgattam a csípőm. Adjunk a közönségnek..
Már vagy harmadszor vertem meg magam, nem is figyelve a körülöttem lévő dolgokra - pedig azt hiszem volt valami kisebb verekedés, de passz - minden jól irányzott lövésemet pedig egy újabb adag itallal ünnepeltem. Csak akkor eszméltem fel, mikor egy igen cinikus hang megzavart a koncentrálásba. Ha az volt a célja, hogy ezzel megzavarja a nyerési rekordomat, sajnos nem járt sikerrel. Még így is betaláltam.
- Kedves vagy mint mindig Kol - emelem rá a pillantásom, miközben fél kezemmel megtámaszkodom a billiárd asztalon. A mondata utolsó részén először összevonom a szemöldököm, majd végül eldöntöm, hogy ez végül is így van. Minek tagadni? Lehetek ribanc, vagy hívhatnak akárminek én büszkén vállalom, hogy az vagyok aki vagyok. A tagadás felesleges.
- Ugyan... Ha úgy is beszállsz minek kérdezed? - forgattam meg a szemem, miközben azon gondolkoztam, hogy is engedhették el ezt a tékozló fiút hazulról. Kissé nevetlen, és nyoma sincs benne az udvariasságnak. Mintha a Mikealson fiúk fekete bárányát látnám. És mit ne mondjak, tetszik. De ezt a kis információt minek kössem az orrára? Így is el van szállva magától.
- Kicsit finnyás vagyok ez ügyileg. Tudod, ha már alkoholt nem szeretem vérrel keverve. Ha érted mire gondolok - billentettem kicsit oldalra a fejem, és gúnyosan rávigyorogtam. Ha így játszunk hát legyen. Én nem vagyok semmi elrontója. Miközben belőttem az egyik golyót a lyukba, és a poharamért nyúltam meglepetten konstatáltam, hogy a fele hiányzik.
- Ez most vagy lustaságra, vagy teljes leégésre utal - magyaráztam, majd lehúztam a maradékát. Úgy tűnik Klaus nem igen támogatja az öccsét pénz ügyileg, ha az én italomat fogyasztja. Vagy túl sokat pihent a kényelmes koporsójába, és a pultig elmenni már megterhelő lenne? Hogy ezek az Ősök milyen elkényeztetettek...

Na akkor vessük bele magunkat az éjszakai életbe. Ha már úgyis vámpír lennék, vagy mi a fene. – gondoltam magamban, és elindultam a városba. Igazából azt se tudtam, hogy hova megyek, csak elindultam. Úgy is találok valami szórakoztató helyet. Ha pedig nem, akkor valami ennivaló után nézek. Ilyenkor úgy is sokan járkálnak az utcákon. Semeddig se tartana kiváló vércsoportú embert találni.
A külvárosban semmi érdekes helyet nem láttam, pedig eljöttem egy két bár mellett a kocsimmal. Ahogy viszont beértem a belvárosba, megláttam a Grillt. Klaus és Elijah is megemlítette már ezt a helyet, úgy hogy annyira nem lehet rossz. Megálltam az épület előtt, leparkoltam az autót majd bementem. Mint minden forgalmasabb helyen, úgy itt is zajlott az élet. Volt aki a bárpultnál akart lerészegedni, voltak akik az asztaloknál ittak csendesen, és volt egy lány aki biliárdozott. Kicsit fura, hogy egyedül volt, mert ahogy messziről láttam nem volt csúnya. Miért ne mennék oda, hogy ne legyen kínosan egyedül? Előtte viszont rendelek valamit.
Elindultam a pulthoz, és kivételesen egy tequila-t kértem nem whiskey-t. Azért jó néha a változatosság. Egy húzásra meg is ittam, és leraktam a poharat a pultra, majd elindultam a biliárdasztal felé. Ahogy oda értem, igazából meg kellett volna lepődjek, de semmi más nem jött ki a számon, mint egy cinikus kis vicc.
- Katherine, valahogy nem sikerült meglepned. Csak te lehetsz az, aki csak unalmában biliárdozik. Azon kívül látom még mindig szeretsz a golyókkal játszani. – majd elvettem egy másik dákót jelezve, hogy én is csatlakozni szeretnék, egy kis vigyor mellett.
- Nem zavar, hogyha beszállok? – nem is igazán érdekelt, hogy mit fog mondani, mert így is - úgy is csatlakoztam volna hozzá, bármi is lenne a válasza. Amit egyszer elhatározok, hogy úgy lesz, azt még a jó isten se tudja megakadályozni. Majd míg ő a meglepődöttségét akarta takargatni, addig én belöktem az egyik golyót az egyik lyukba, majd ránéztem, és folytattam.
- Csak nem vacsora után nézel? Ha érted mire gondolok. – kacsintottam egyet, és körülnéztem, hogy egészen világos legyen a kérdésem, majd illetlenül bele kortyoltam az italába.
- Remélem nem zavar, de muszáj volt, mert így is kiszárad a torkom. – és most engedtem igazán szóhoz jutni, aztán vártam egy kicsit, hogy mindent elmondjon, amit akar.

Ez a város mostanság igen csak unalmas. Pedig még anno, mennyi izgalmat és rejtélyt jelentett... Az emberek sose pihentek. Mindig dolgoztak, vagy két hetente bált adtak. Sose aludt a nép, én pedig ez imádtam igazán ebbe a helyben. Nappal sose unatkoztam, hiszen mindig volt valami halandói elfoglaltságom, de az éjszaka csakis az enyém volt. Akkoriban az emberek féltek a sötétségtől, mivel nem tudták mit rejt az erdőt alkonyat után. Viszont pár kíváncsi, ki elég bátor volt, hogy kimerészkedjen az utcára éjfél után nem érte meg a hajnalt. Talán kegyetlenül hangzik, de mit tehettem volna? Az állatok vérét egyszerűen nem viselem el, így néha muszáj volt csökkentem a város népességét.
Most pedig este tizenegy óra, viszont az élet még mindig nem hunyt ki a szórakozóhelyeken sem pedig az utcákon. Unottan sétálgatok a sötét kirakatok előtt, és próbálom eldönteni mihez is kezdjek magammal. Szórakozni akarok... Kicsit élvezni az életem.
Végül a Mystic grill mellett döntök,hátha összefutok egy ismerős arccal. Úgy is rég láttam itt a népet, amióta visszatértem csak két Ősi vámpírral futottam össze egy találkára. Szegény Salvatorék... náluk is tiszteletemet kell tennem minél hamarabb. Ne felejtsék el, hogy nem Klaus az egyetlen veszélyforrásuk. Elena vérére mai napig, áhítottan szomjazom.
A hely, majdnem kihal, inkább a depressziós vendégek ücsörögnek a pultnál, egy-egy részeg fiatal röhög nagyba a hátsó boxba. Undorító.
Türelem Katherine, türelem. A vámpírok éjszakai lények valamikor úgy is feltűnik majd egy ismerős arc. Ha szerencséd van, talán még helyes is lesz.
- Egy whiskyt! - szólok oda a csaposnak, majd átvágtatok az asztalok között és megragadom az egyik dákót. Legalább elfoglalom magam egy kicsit. Úgy is imádom ezt a játékot. Az elmúlt években sokszor fogadtam pár mihaszna emberrel, és lám! Mindig én nyertem, és a végére jól is laktam. Kellemest a hasznossal alapon.
Ahogy a srác kihozza az italom, egy percig elgondolkozok, hogy a poharat vagy a felszolgálót fogyasszam el, de még nem akartam magamra felhívni a figyelmet, így csak egy ragyogó mosolyt vetettem rá - szinte hallottam ahogy összerogy a térde - és legördítettem a keserű alkoholt. Rögtön jobb kedvem lett, és már magamba dúdolgatva, a lábammal a ritmust verve ütöttem bele a golyókat a lyukba. Szabálytalanul, szabályszerűen nem mindegy?

Mindig is érdekelt mások gondja, és szívesen hallgattam meg őket. Persze csak azokét, akiket valamilyen szinten kedveltem. Caroline Forbes csak a körülmények áldozata, de mégis ember tudott maradni, ha nehézségek árán is. Ez az, amit én nem mindig tudok megtenni, hiszen ha kell, megfélemlítek másokat a cél érdekében. Kissé talán álszent lehetek ha valaki ismeri ezt az oldalamat, de nem is baj az. Furcsa dolog a létezés, de most nem is nagyon akarok ebbe belegondolni.
- Nincs mit köszönnöd, szívesen meghallgatlak... - Mondom ki nyiltan, majd egy pillanatra elfordítom a tekintetem. Így innen majdnem az egész Grill belátható. Hirtelen megakad a szemem egy nőn, aki alacsony, és hosszú barna hajú. Egy magas fiatalemberrel van, nyilván a fia, akit megmentettem. Jó rég volt már, idestova tíz éve? Most jelzek neki, mikor rám emeli határozott tekintetét. Azt jelzem, hogy az idő elérkezett, és szeretném a segítségét kérni. Bólint egyet, és leülnek a pulthoz. A fia mind ebből semmit sem vett észre. De ha észrevette volna, az sem lett volna nagy baj. A nő, aki nem fél az Ősöktől. Vajon a fia is olyan jó boszorkány, mint Mariah? Kérdéses, de lehet, hogy igen. Végül visszafordítom a fejem a velem szemben ülő lány felé.
- Tudod az igazat megvallva elég csendes, de viszont hemzseg a természetfelettitől... Persze ez nem baj, hiszen minden városnak megvan a maga különlegessége. Bár mikor én itt éltem, mielőtt vámpír lettem, akkor indiánok lakták inkább... Akik vérfarkasok voltak mind... - Kicsit néha nehéz a visszaemlékezés, hiszen olyan régen történt már.Néha el is gondolkodom dolgokon, de nem minden jut eszembe. Régebben feljegyzéseket is készítettem egyes dolgokról, hiszen, ha nem tettem volna, olyan dolgokat felejtek el, olyan eseményeket, amik esetleg tényleg fontosak lehetnek. Hiszen az emberi élet sokszorosát éltem már meg, milliónyi emlékkel. Sok ismerős ment el mellettem, öregedett meg, és utána tért örök békére. De én ezt nem akarom... Nekem az élet fontos, amig tudom, hogy él az akit keresek. És a családom is rettenetesen fontos nekem. De kinek nem? És a családomhoz Anilyn is hozzá tartozik, ahogy a testvéreim is.
Mindennél fontosabbak ezek a dolgok. Habár anyám már nem él, apám még igen, és talán tud hatni Niklausra is.
- És te Caroline, még bírod ezt a rengeteg megpróbáltatást? - Utalok most minden egyes dologra, ami az elmúlt másfél évben történt vele. Hisz felpörögtek az események, és nem mindenkinek könnyű ezt feldolgozni... De sajnos a telefonom rezegni kezd, egy fontos hívás... A lányra emelem rideg tekintetem...
[color/red] - Ne haragudj, ezt fel kell vennem... A vendégem voltál - [/color] Jelentem ki, és felállva az asztaltól lerakom a pénzt. Sietősen távozom, hiszen fontos hívást kaptam. Még hallhatja, amint beleszólok a telefonba, de amint kiérek a Grillből és néptelen helyre kerülök vámpírsebességgel megyek a dolgomra...

Caroline Forbes, igazán érdekes egy lány. Azt mutatja, hogy egy szőke...khm, nos egy szőke plázacica, de nekem nem tűnik annak. Egy okos, értelmes és kedves lány, kinek a társasága igazán szórakoztató. Ismertem egyszer egy lányt, aki szintén ilyen volt, de amint átváltozott, mintha teljesen átfordult volna és őrült ripper életbe kezdett. De Caroline teljesen más. Megtartotta azt aki előtte is volt, és éli az életet, amit előtte is. Kicsit sajnálom,hogy pár év, és el kell hagynia a várost, ahol született. Ez a legrosszabb, mikor egy helyet nagyon megszeretsz, de ott kell hagynod, mert gyanút fognak. Megszámolni sem tudom, hányszor éltem át ezt, mire rájöttem, hogy magam mellé kell olyan vámpírokat állítanom, akikkel a hosszú élet elviselhetőbb lehet. Ez a titka az egésznek.
- Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy - Jelentem ki kedvesebb hangon, majd megiszom az italom felét. Megmondom őszintén kissé unatkozom. Ugyanis amíg Klaus nem ad jelet magáról, mégis hogyan támadjam meg? Addig szépen elütöm az időm a városka lakóival, beszélgetek, meg ilyenek. Persze addig szépen finomítom a tervemet, amit hiába tökéletesítek, ha ott vannak a hibalehetőségek. Nem tudom kikapcsolni az agyam, és ez azért szemeimen látszik egy kicsit. Érzelemtelen arcom a lány felé fordítom.
- Engem minden érdekel, amit fontosnak tartasz elmondani nekem... - Igen én vagyok Elijah, és senki nem csinált velem semmit, csak vannak emberek, akik megérdemlik a kedves bánásmódot. Ahogy a lány Tylerről beszél, kicsit sajnálom, hogy nem tehet semmit, de talán lehet módja.
- Van egy mód, ami talán beválhatna, hogy ne függjön tőle. Ugyanis ez az elkötelezettség azért alakult ki, mert Klaus megszabadította őt az átváltozás fájdalmaitól. Ha képes rá, hogy átváltozzon, idővel a Klaust és Tylert összekötő kapocs is megszűnik, mert Tyler rájön, hogy nem függ a fivéremtől... Persze ez csak egy feltevés, semmi több! - Figyelmeztetem. Figyeltem már meg a vérfarkasokat, és tudom mennyire nagy az a kín, amit átélnek a telihold alatt. Niklausnak ezért hálás az összes hibridje, mert aki nyűgnek érzi az örökségét, az kínnak érzi az átváltozást, és minden áron meg akar szabadulni tőle...

Némán ülök a lánnyal szemben, miközben a Grill zajait próbálom külön választani. A sarokban éppen egy szerelmes pár veszett össze, és a fiatal barna hajú lány épp most viharzott ki az ajtón. A srác nem megy utána, de ez a mai világ tényleg más mint anno régen. Mindenesetre tovább hallgatom a Grill életét, és igazából semmi olyan nem hagyja el senki száját, hogy Klaus vagy vámpír vagy az ehhez hasonló kijelentések nem hangzottak el. Úgy tűnik a város normális emberi fele semmit sem sejt a dolgokról, ráadásul azt sem, hogy ebben a pillanatban is két igencsak veszélyt jelentő lény társalog egymással. Bár szerintem az emberek jobban félnek egy betöréstől, mint valami olyantól, amit csak filmekben láthatnak, vagy könyvekben olvashatnak. Mindenesetre visszafordítom tekintetem a mellettem ülő csinos szőkeség felé. Kissé elgondolkodom. Hiszen Caroline Forbes Katerina egy véletlen áldozata volt, azért vámpír. Hát ezt is tudom, persze jobb tisztában lenni néhány dologgal, ha már itt kell elütnöm az időmet. Katherine hitte, hogyha feltálalja a ceremónia kellékeit, akkor megmenekül Niklaus haragjától.De nem így lett. És még most is üldözött.
- Békés szándékkal jöttem, és nem szeretném, ha tőled is azt hallanám, hogy mindenkit átvertem, hiszen engem is hátba szúrtatok kétszer is. Persze tudom, hogy a te kezed nem volt benne, de jó, ha ezt az elején tisztázzuk - Fejezem ki nyíltan magam, hiszen elég volt Bonnie Bennettet végighallgatni, és minden bizonnyal Elena is kiváncsi lesz majd rá, és nem utolsó sorban ő is a szememre veti majd a hibám. Mintha ők nem ugyanezt tették volna kétszer is. Pedig megmentettem az életüket nem is egyszer. De mindegy, ne is fecséreljem ilyen fölös gondolatokkal a drága időt. A pincértől whiskey-t kérek, amin szerintem Caroline is meglepődik, de egy Ősi is ihat alkoholt. Persze jelzem, hogy mindent én állok.
- Mindenről, ami engem is érdekelhet kedves Caroline... - Utalok ezzel arra, hogy beszélhet bármiről ami nekem fontos lehet. Még ha nem is szándékozik elmondani nekem egy két dolgot, mégis végül úgy érzi majd, muszáj beszélnie. Jó hallgatóság vagyok, és úgy érzem Caroline-ban nem kell majd csalódnom.

Akárhányszor bemegyek valahova, a szemek félve mérnek végig. Minden emberi lény tart tőlem, pedig sokan nem ismernek, talán csak a megjelenésem, vagy a kisugárzásom teszi, nem tudom, de néha...Nem inkább sokszor nagy előny is ez nekem. Mondjuk aki meg ismer, és egy kicsit a múltamba is betekintést nyert, az joggal fél vagy ijed meg a jelenlétemtől.
Most éppen egy szőkeségre emelem a tekintetem, és nem fordítom el róla. Hiszen ha még annyira nem is volt lehetőségem találkozni vele, tudom ki is ő. Ismerem az anyját, vele már találkoztam, de csak futólag. Így hát most a lányával szeretnék egy kicsit jobban megismerkedni. Persze van hátsó szándékom, de az még senki előtt sem ismert. Csak a fő tervem ismert, a többit nem is fogom még felfedni.
- Igen Elijah, nem tévedsz... - Dobok felé egy félmosoly félét, miközben kérek magamnak egy feketét. Azt hiszem ma is csak a tasakos nedü marad, és ez most egy kissé zavar is, de már megtanultam, hogy ne akadjak fenn ilyen kis semmiségeken.
- Igazából Elenát kerestem, de helyette téged találtalak, csak beszélgetni szeretnék - Jelentem ki, persze a hátsó szándék itt is megvan, de egyenlőre nem kívánok róla beszélni. Csak információkat gyűjtök, és ha minden darabka a helyére kerül lehet beszélgetni a továbbiakról. Addig semmi fontosat nem fogok kiadni a titkaimból...