Scarlett + Alexander

Vajon tényleg még hiszek abban, hogy ennyi év múltán Emma él… élhet? Vajon mennyire tűnhetek naivnak attól, hogy kapok egy légből kapott pletykát és egy névtelen cetlit, hogy ide jöjjek, majd csapot-papot a hátam mögött hagyva, igyekezzek egy idegen városba, ahol talán még sem találom meg, és egy újabb fekete humorral megáldott barom szórakozik, aki épp unatkozik. Nem, hinnem kell, hogy él még, hinnem kell, hogy semmi baja, hogy ugyan az a pici húgom, aki egy koron volt. Amikor elrabolták tőlünk, amikor kiragadták az otthonunkból kétségbeesve reménykedtem abban, hogy ez csak egy rossz álom, hinni akartam, hogy ha valami nagyon rossz fog történni akkor majd felébredek, és a testvérem a mellettem lévő ágyban horkol. De nem, ez a mai napig nem történt meg, azóta pedig mindent elkövettem, hogy rá találjak, hittem benne, hogy ha annyira akarom akkor rá fogok lelni Emmára, akkor magamhoz ölelhetem, akkor végre valahára megbizonyosodhatok abban, hogy jól tettem. Jól tettem, hogy annyi éven át nem adtam fel a reményt, nem hittem másoknak? De mégis miben reménykedtem olyan nagyon? vajon abban, hogy él még és rá találok, vagy inkább abban, hogy inkább legyen halott, mint szörnyeteg. Magam sem tudom, de azt hiszem nem is akarok ebbe bele gondolni, mert talán nem tetszene a válasz amit kapnék, így valóban bele sem gondolok. Remélem, hogy ez a ház nem újabb zsákutca, mert félek, ha bebizonyosodik akkor képes leszek feladni, igen érzem, hogy ez az utolsó csepp. Bár van aki úgy gondolja, hogy már évekkel ezelőtt fel kellett volna adnom, hogy már évekkel ezelőtt tudnom kellett volna, hogy ezek csak hiú ábrándok amik a fejem hitet el velem, hogy ne fájjon Emma elvesztése, hogy csak így akarom csökkenteni a fájdalmat. pedig ez egyáltalán nincs így, fáj, természetes, hogy fáj… nem vagyok kőből, de megpróbálok kemény maradni, mert ha megállnék egy percre, hogy kisírjam magam akkor biztos, hogy össze törnék. Anyuék… nos anyuék Emma elvesztése után nem olyanok voltak, mint amilyennek egy szülőnek lennie kéne egy ilyen helyzetben. És hogy konkrétan mit is értek ez alatt? Azt, hogy próbálták semminek nézni az ami történt, eltemették magukban, nem beszéltek róla senkinek és semminek, sőt még nekem is megtiltották.   Egy darabig bele is mentem, tűrtem… vagyis úgy tettem, mint aki bele ment, mint aki bele törődött egyetlen húga elvesztésébe. Viszont ez nem olyan könnyű, mint ők gondolták, és ahogy idősebb lettem elkezdtem kutatni… azóta kutatok, idő közben rájöttem egy két dologra… mondjuk, hogy a farkasok és a vámpírok nem csupán a könyv lapjait gazdagítják, és hogy hogyan legyen valakiből jó vadász.
Már amikor megkaptam azt a kis papírfecnit, akkor sejtettem, hogy itt valami nagyon, de nagyon nem stimmel. De nem gondoltam semmire, vagyis de gondoltam, csak nem érdekelt, egyedül a húgom, hogy végre most talán rá lelhetek, megtalálom és megölelem, talán még hálás is lennék annak aki rá talált. A ház ahova az utam vezetett elég jómódúnak tűnik, talán a lakói is nemes szívűek, és úgy gondolják, hogy segíteni mindig jó érzés. Talán még egy picit örült a szívem annyi év után, viszont ahogy meghallom a hangját…. Igen, az Ő hangját, az Övét, akire még álmomban sem gondoltam volna, akinek a szívébe egy karót kellett volna döfnöm a percben ahogy megtudtam, hogy Ő rabolta el Emmát. De akár milyen abszurdnak is tűnik… inkább gyáván elszaladtam, mintsem valójában megtettem volna…. vagy kérdőre vontam volna. Lassan fordulok meg, azért imádkozva, hogy még se ő legyen, hogy ez csak egy nagyon rossz és beteges rémálom legyen. De nem…. Szemeim szikrákat szórva pillant végig most is tökéletes kinézetén, akaratlanul is megakadva sötét íriszein.
-Alexander,- ejtem ki a nevét amikor aztán a nagy meglepetéstől meg bírok szólalni, kezem viszketni kezd azért a bizonyos karóért, de a kíváncsiságom erősebb, hogy miért is akarta, hogy itt legyek…. pedig nem kéne.
-De.. rég…- vágok egy fintort, majd ahogy közelebb lép, én azonnal hátrálok, bár nagyon nem tudok messze, hátamnak ütközik a könyves polc. Még mindig próbálom megfejteni, hogy miért is akart itt látni a húgom elrablója…. valóban itt lehet Emma? Miért van az, hogy ennek ellenére még mindig képtelen lennék megölni… pedig megérdemelné. Talán még mindig érzek valamit iránta?
-De…. majd kiugrok a bőrömből, tudod, azt hittem, hogy soha nem kell szembe néznem veled…. ha tudom, hogy te küldted a címet el sem jövök.- válaszolom neki ellenségesen ahogy karba fonom kezeim a mellkasom előtt. Amikor mosolyra húzza ajkait, a szívem kihagy egy ütemet, majd gyorsabban kezd el verni, próbálok úgy tenni, mintha fel sem tűnne, hiszen vámpír…. könnyűszerrel fel tűnhet neki.
-Azt hiszem te jobban tudod, hogy mi szél hozott erre…. Itt van Emma vagy nincs? Nem érek rá egész életemben játszadozni veled, tudod, nem mindenki halhatatlan,- az utolsó szóból csöpög a cinizmus, ahogy kérdőn fel vonom a szemöldököm. Talán félnem kéne egy vámpír házában? Minden bizonnyal, Alexandertől különösen… de valahogy egészen más érzéseket ébreszt bennem, mint kellene.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Scar && Alex

Scarlett + Alexander

Ujjammal a kormánykeréken dobolok, másik kezemben ott a kis cetli, amin rajta van egy cím, ahol a húgom van… elméletileg. Sosem voltam az  a fajta ember, aki hisz ilyen légből kapott pletykáknak, de a húgomról van szó. Képtelen vagyok racionálisan gondolkodni, ha róla van szó, egyszerűen meg kell ragadnom minden lehetőséget, mindenki lemondott arról, hogy még él, mindenki már javában arra készül, hogy milyen virágot vigyen a sírjára, én nem. Nem, én erre egyszerűen képtelen vagyok, nekem a legfontosabb mindig is a húgom lesz. na meg arról nem is beszélve, hogy mégis milyen testvér lennék, ha feladnám a reményt, a keresését, akkor ki reménykedne? Senki. Muszáj kapaszkodnom a legutolsó szalmaszálba is, ami esetleg egy lehetőség lehet, egy olyan lehetőség, amikor talán végre rá lellek. Nem vágyom másra évek óta, mint hogy végre rá találjak Emmára, megöleljem, elmondjam, hogy én sosem adtam fel a reményt, elmondani, hogy mennyire hiányzott, hogy mindig szeretni fogom.
Eszembe jut, hogy két nappal ezelőtt még nem magam sanyargattam és azt kérdezgettem, hogy vadász létemre, hogy lehettem akkora pancser, hogy  bele szerettem egy vámpírba… egy vámpírba!! Az én feladatom és a munkám az, hogy elkapjam, megöljem, elpusztítsam a vámpírokat, nem pedig az, hogy szeressem őket, legalábbis, egyet semmiképpen sem.   Sőt még azt a kijelentést meg merném közelíteni, hogy boldog voltam, igen boldog voltam mellette, már majdnem megkérte a kezem… vagyis szó az volt ilyen dologról, de gyűrű még sehol sem volt. na nem mintha hinnék én a házasság szent kötelékében, az az igazság, hogy egy gyűrű, egy papír és egy pap nem köt össze senkit senkivel sem, főleg, hogy ha a szóban forgó vőlegény mondjuk vámpír. De a boldogságomnak igen hamar vége szakadt, akkor amikor kiderült, hogy Alexander rabolta el tíz évvel ezelőtt a húgomat, olyan gyorsan távoztam, hogy még egy levelet sem hagytam. Muszáj volt tisztán gondolkodnom, egyedül, ami sose ment nekem valami jól, a racionális, józan gondolkozás, képes voltam fejjel a falnak menni, mint valami kos. Amikor megkaptam ezt a kis fülest azon nyomban ott hagytam amit éppen csináltam, ami nem volt más, mint hogy saját magamat ostoroztam, hogy miért vagyok ilyen pancser, hogy egy ilyen embert… vámpírt sikerült ki fognom magamnak.  Gyorsan felkaptam egy trikót, egy farmert, egy tornacipőt, és már kocsiba is pattantam New Orleans felé, hogy végre megbizonyosodjam arról, a húgom él és lélegzik, hogy nincs semmi baja. Igen erre vágyom a legjobban, a testvéremet biztonságban tudni, hogy többet ne féljen, ne rettegjen.
Veszek egy mély levegőt, majd meg fogom a táskám, a vállamra akasztom és már indulok is a ház irányába. Csöngetés, majd tíz perc várakozás után egy férfi nyit ajtót,  meglepődve mérem végig, de csak biccentek, hagyom, hogy bevezessen a nappaliba, majd leültet, mondván a ház gazdája mindjárt jön, ahogy kisétál azonnal felpattanok, oda sétálok egy könyvespolchoz. Hátha a könyvekről többet meg tudok, hogy kihez is van szerencsém, vajon tényleg itt van Emma?

[You must be registered and logged in to see this link.]